Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2014. (V. 30.) önkormányzati rendelete
Esztergom Város Önkormányzatának 11/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete, az Esztergom város közigazgatási területén kialakított orvosi és védőnői körzetekről szóló 15/2012. (I. 31.) számú rendelet módosításáról
Hatályos: 2016. 09. 08- 2014. 08. 30Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Esztergom Város Önkormányzatának 11/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete, az Esztergom város közigazgatási területén kialakított orvosi és védőnői körzetekről szóló 15/2012. (I. 31.) számú rendelet módosításáról
2016-09-08-tól
Esztergom Város Önkormányzatának
15/2012. (I.31.) számú rendelete, az Esztergom város közigazgatási területén kialakított orvosi és védőnői körzetekről
(Egységes szerkezetben a 14/2013. (XI.5.)* módosító rendelettel, a 11/2014. (V.30.)** módosító rendelettel)
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. §-ban foglalt felhatalmazás alapján, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. §-a felhatalmazása alapján, valamint a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, az Esztergom város közigazgatási területén kialakított orvosi és védőnői körzetekről a következő rendeletet alkotja.
1. §
A Képviselő-testület a felnőtt háziorvosi körzeteket az 1. sz. melléklet szerint határozza meg.
2. §
A Képviselő-testület a gyermek háziorvosi körzeteket az 2. sz. melléklet szerint határozza meg.
3. §
A Képviselő-testület a felnőtt fogorvosi körzeteket az 3. sz. melléklet szerint határozza meg.
4. §
A Képviselő-testület a gyermek fogorvosi körzeteket az 4. sz. melléklet szerint határozza meg.
5. §
A Képviselő-testület a területi védőnői körzeteket az 5. sz. melléklet szerint határozza meg.
6. §
A Képviselő-testület az iskolavédőnői körzeteket a 6. sz. melléklet szerint határozza meg.
7. §
Ez a rendelet 2012. február 1-jén lép hatályba, egyben a rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az Esztergom város közigazgatási területén kialakított orvosi körzetekről szóló 30/2009. (VII.29.) ör. rendelet.
Esztergom, 2012. ……..
Tétényi Éva Dr. Laczó Bernadett Éva
polgármester jegyző
A rendeletet 2012. …….. napján kihirdettem.
Dr. Laczó Bernadett Éva
jegyző
A 15/2012. (I.31.) esztergomi ör. rendelet 1. sz. melléklete a felnőtt háziorvosi körzetekről
I. körzet
Aradi vértanuk tere Bottyán János u.
IV. Béla u. Deák Ferenc u.
Eszperantó u. Gesztenye fasor
Gőzhajó u. Helischer u.
Jókai M. u. Kossuth L. u. páratlan oldala
Kis-Duna sétány Lőrinc u.
Mikszáth K. u.
Rákóczi tér 2-4 Széchenyi tér
Tanács köz Táncsics M. u.
Czuczor J. u. Eszperantó u.
Mikszáth K. u. Szent Miklós u.
Szent Tamás kálvária lépcső Testvérvárosok parkja
Vécs Ottó köz
____
II. körzet
Aulich u. Bercsényi u.
Balassa u. Báthori u.
Barkóczi u. Bartikúti dülő
Csenkei híd Bajóti u.
Búbánat völgy Dózsa Gy. tér
Dessewffy u. Dobozi M. u.
Döbönkút Fűzfa u.
Garam u. Földműves u.
Andrássy u. Horváth G. sor
Kopácsy u. Hunyadi u.
Knézits u. Klapka tér
Kiss E. u. Telegdy Cs. u.
Fecske u. Kerek tó
Lakatos J. u. Molnár sor
Rényi R. u. Mattyasovszky u.
Mexikó puszta Nagy S. u.
48-as tér Oltóssy u.
Palkovich u. Pilismaróti u.
Rozetti u. Sánc u.
Széchy D. u. Szent György u.
Vécsey K. u. Vitéz J.u.
Vár u. Zsellér dülő
Szamárhegy Várköz
Akácos u. Bíróréti u.
Csillag tér Fenyves u.
Halas tó Honvéd temető
Iskola u. Leininger u.
Meggyfás Körtélyes u.
Zamárdi u. Zsilip u.
Rimay u. Nagytekercs u.
Andrássy u. Barkóczy F. u.
Beatrix Kirn. u. Beszédes S. u.
Bíróréti u. Bükkfa u.
Géza Fejedelem u. Gizella Kirn. u.
Hunyadi köz III. Béla Kir. U.
Nagy Sándor J. u. Nyírfa köz
Szabó Erna u. Szent Kinga u.
Szent Margit u. Venyige u.
Bátori Schulcz Bódog u.
____
III. körzet
Árok u. Bajor Ágost u.
Csatai Sz.J.u. Csapási dülő
Dorogi u. Duna u.
Eötvös u. Gépgyár u.
Jókai u. 52 sz.-tól Kiss J. u.
Lázár V. u. Muskátli u.
Szentpál u. Szentkirályi dűlő
Szérűskert u. Öntöde u.
Pöltenberg u. Révész B. u.
Ságvári telep Szegfű u.
Szentkirályi u. Tartsai u.
Táti u. Töltés u.
Vasas u. Verseghy u.
Zsák u. Zsolt Nándor u.
Nefelejcs u. Hegyalja út
Knorr J. u. Láhner Gy. u.
Pálosok utcája Petz testvérek u.
Rubik Ernő u. Tabán u.
Tabán-lakópark Verseghy F. u.
Pilisszentlélek külső városrész
18 év feletti korosztálya
____
IV. körzet
Baromfi telep Damjanich u. páratlan oldal
Dobó I. u. Erkel F. u.
Gábor Á. u. Jósika M. u.
Kinizsi P. u. Kenyérmező major
Kenyérmező u. Mikes K. u.
Nyitrai u. Párkányi u.
Sport u. Technikum köz
Ürrakéta u. Vizimalom u.
Wesselényi u. Víztároló u.
Pozsonyi u. Retek u.
Állami gazdaság Vasút sor
Vasútállomás Zsigódi híd
Vágányköz Bányai K. u.
Féja G. u. Hőtáv u.
Kőrösi Cs. u. Repülőtér
Húsipari gazdaság MÁV lakások
Méhesvölgy Határ út
Hell József K. u. Hét vezér u.
Székely Mihály u. Tüzér u.
Zágon u. Zsemberi Berta u.
____
V. körzet
Mátyás kir. u. Móricz Zs. u. /Schleifer utcáig/
Juliánus barát u. Rudnai S. tér
Erzsébet kir. u. Terézia u.
Meszéna u. Sugár u.
Budai N. A. u. /Schleifer utcáig/ Tompa M.u.
____
VI. körzet
Aranyhegyi u. Babits M.u.
Irányi D. u. Irinyi u.
Kaán u. Magyary L. u.
Monteverdi u. Népkert u.
Petőfi S. u. /páros oldal iskolától – temetőig/ Semmelweis u.
Siszler u. Temető u. páros oldal
Szent Tamás u. 1 – 11 számig Vaskapui u.
Víztorony u. Kölcsey u. páros oldal
Előhegy köz Aranyhegyi lakópark
Bubik I. u. Einczinger F. köz
____
VII. körzet
Bánomi dűlő Bánomi u.
Bocskoroskút Szentjános út
Vaskapui út Kőrösi L. u.
Bánomi ltp Martsa u.
Regiomontanus u. Vadrózsa u.
Ferenczy B.u. Lippert u.
Várfok u. Hild J. u.
Rudinay M. u. TSZ major
Dank hegy Kettős pince u.
Csenkei út Fárikút
Gyurgyalag Hajnal u.
Jánoskúti u. Kápolna u.
Major Szarvaskői u.
Királyszíve u. Cseresznyés út
Gesztenyés u. Ipolyi A. u.
Alig u. Rezeda u.
Kistói u. Áfonyás u.
Aranyhegyi dűlő Bocskoros kút
Boldog Özséb u. Csendes völgy u.
Döbönkút dűlő Dr. Bády István u.
Dr. Feichtinger S. u. Dr. Jócsik L. u.
Eper út Hajnal u.
Lombos u. Rudinai M. u.
Szedres u. Vadvirág köz
Vadvirág u.
____
VIII. körzet
Baross G. u. Bartók B. u.
Budapesti u. Vágány köz
Virágos u. Kovácsi J. u.
Budai N. A. u. páratlan oldal 3 sz.-tól Móricz Zs.u. páros oldal
páros oldal 30 sz.-tól Mátyás kir. u.
Tompa M. u . Schleifer u.
Achim A. u. Bem tér
Dobogókői u. Kálvária u. páratlan oldal
Mély u. Mathiász u.
Galagonyás u. Mohácsi köz
Kenderesi u. Felsőkenderesi u.
Külsőkenderesi u. Borzhegy dűlő
Kiskúria dűlő Diósvölgy
Világos hegy Bartikút dűlő
Kincses patak u. Szent János-Kúti út
____
IX. körzet
Bocskai sor Blaha L.u.
Damjanich u. páros oldal Eperjesi u.
Gárdonyi G. u. Hegy u.
Homok u. Kassai u.
Kolozsvári u. Lőtér
Sátorkői u. Tópart u.
Temesvári u. Gyep u.
Sátorkőpuszta Tábor u.
Szalézi u. Strázsa u.
Kesztölci u. Nixbród dűlő
Démusz-villa u. Dr. Niedermann Gy. u.
Eperfa u. Hajdú S. köz
Henryk Feit u. Jarosik Jakab u.
Len u. Lengyel u.
Levente u. Matus Gy. u.
Németh L. u. Palatinus u.
Puskás Tivadar u. Reptér u.
Schalkház F. u.
____
X. körzet
Bajnok u. Könyök u.
Hegytető u. Attila u.
Galamb u. Lépcső u.
Imaház u. Esze T. u.
Madách tér Álmos u.
Török I. u. Liszt F. u.
Katona I. u. Malom u.
Czuczor G. u. József A. tér
Vörösmarty u. Kölcsey u. páratlan oldal
Petőfi u. páros oldal 24 sz.-ig Simor J. u.
Malonyai u. Sissay köz
Magyar u. Lachner u.
Kossuth L. u. páros oldal Arany J. u. /Kossuth L. utcától/
Angyal u. Honvéd u.
Ady E. u. Besze J.u.
Rozália u. Petőfi u. 63 sz.-tól
Temető u. páratlan oldal Károlyi M. u.
Kálvária u. páros oldal Hősök tere
XI. körzet
Bajcsy Zs. u. Basa u.
Batthyányi u. Béke tér
Berényi Zs. u. Becket T. u.
Kollégium köz Mayer u.
Nap u. Pázmény P. u.
Perc u. Szent István tér
Szenttamás u. Téglaház u.
Új u. Vasvári u.
Visegrádi u. Barackfás u.
Cickafark u. Cinege u.
Csajkavirág u. Fácán u.
Fakopáncs u. Harangvirág u.
Hársfa u. Ibolya u.
Kosbor u. Köves u.
Margaréta u. Orgona u.
Öböl u. Ökörszem u.
Sás u. Sípoló u.
Százszorszép u. Szilvafás u.
Tündérkert u. Vadlúd u.
Vöröstölgy u. Zanót u.
Zsalazson u.
A 15/2012. (I.31.) esztergomi ör. rendelet 2. sz. melléklete a gyermek háziorvosi körzetekről
I. körzet
Bányai K. u. Blaha L.u.
Bocskai sor Damjanich u.
Dobó I. Eperjesi u.
Erkel F.u. Féja G.u.
Gábor Á. u. Gárdonyi G. u.
Gyep u. Határ u.
Hegy u. Homok u.
Hőtáv u. Húsipari Gazdaság
Jósika M.u. Kassai u.
Kenyérmező major Kenyérmező u.
Kesztölci u. Kinizsi P.u.
Kolozsvári u. Kőrösi Cs. S. u.
Lőtér u. Major
Méhesvölgyi u. Mikes K.u.
Nyitrai u. Párkányi u.
Pozsonyi u. Retek u.
Sátorkő puszta Sátorkői út
Sport u. Strázsa u.
Szalézi u. Tábor u.
Technikum köz Temesvári u.
Tópart u. Ürrakéta u.ű
Vasút sor Vasútállomás
Vizimalom u. Víztároló u.
Wesselényi u. Strázsa u.
Dámusz-villa u. Dr.Niedermann Gy. u.
Eperfa u. Hajdú S. köz
Hell József u. Henryk F. u.
Hét vezér u. Jarosik Jakab u.
Len u. Lengyel u.
Levente u. Matus Gy. u.
Németh L. u. Palatinus u.
Puskás Tivadar u. Reptér u.
Schalkház F. u. Székely M. u.
Tüzér u. Zágon u.
Zsemberi Berta u.
____
II. körzet
Andrássy u. Attila u.
Aulich L u. Álmos u.
Balassa B. u. Bajnok u.
Bajóti S. u. Barkóczy u. 15 sz.-tól
Basa u. Batthyanyi u.
Báthory S. B. u. Becket T. u.
Bercsényi u. Béke tér
Csillag tér Dessewffy u.
Dózsa tér Földműves u.
Galamb u. Fűzfa u.
Garam u. Hegytető u.
Hild J. u. Honvédtemető u.
Horváth G. sor Kiss E. u.
Knézich K. u. Kollégium köz
Kopácsy J. u. Könyök u.
Lakatos J. u. Leiningen K. u.
Lépcső u. Majer I. u.
Martsa A. u. Molnár sor
Nagy S. u. Nap u.
48-as tér Oltósy P. u.
Palkovics K.u. Papnevelde u.
Perc u. Rényi R. u.
Rozetti L. u. Rudinai M. u.
Sánc u. Szent György u.
Szent István tér Széchy D. u.
Telegdy Cs. u. Téglaház u.
Török I. u. Új u.
Vasvári P. u. Vár u.
Várfok u. Vécsey K. u.
Vitéz J.u. Andrássy u.
Barackfás u. Barkóczy F. u.
Bátori Schulz B. u. Beatrix kirn. u.
Beszédes S. u. Bíróréti u.
Bükkfa u. Cickafark u.
Cinege u. Csajkavirág u.
Fácán u. Fakopáncs u.
Géza Fejedelem u. Gizella Kirn. u.
Harangvirág u. Hársfa u.
Hunyadi köz Ibolya u.
III. Béla Kir. U. Kosbor u.
Köves u. Margaréta u.
Nagy Sándor J. u. Nyírfa köz
Orgona u. Öböl u.
Ökörszem u. Sás u.
Sípoló hegy Szabó Erna u.
Százszorszép u. Szent Kinga u.
Szent Margit u. Szilvafás u.
Tündérkert u. Vadlúd u.
Venyige u. Vöröstölgy u.
Zanót u. Zsalazson u.
____
III. körzet
Ady E. u. Achim A. u.
Árpád u. Besze J. u.
Budai N.A. u. páros oldal Dobogókői u.
Erzsébet királyné u. Felsőkenderesi u.
Galagonyás u. Hősök tere
Honvéd u. Jópásztor u.
Juliánus barát u. Kálvári u.
Károlyi M. u. Kenderesi u.
Kiskúria dűlő Diósvölgyi u.
Lachner Gy.u. Malonyai u.
Matthiász u. Mátyás kir. u.
Meszéna u. Mély u.
Móricz Zs. u. Petőfi S. u.
Rozália u. Rudnay tér
Sugár u. páratlan oldal Siszler u.
Schleiffer M.u. Szőlő hegy
Temető u. Terézia u.
Tompa M. u. Tölgyesi u.
Bartikút dűlő Kincses patak u.
Szent János-kúti u.
_ ____
IV. körzet
Angyal u. Aranyhegyi u.
Arany J. u. Aradi vt. tere
Babits M. u. Bajcsy Zs. u.
Berényi Zs. u. Bottyán J.u.
Czuczor G. u. Deák F. u.
Eszperantó u. Esze Tamás u.
Főapát u. Gesztenye fasor
Gőzhajó u. Helischer J. u.
IV. Béla u. Imaház utca
Irinyi u. Jókai M. u.
József A. tér Katona J. u.
Kis-Duna s. 50 sz.-ig Kaán u.
Kossuth L. u. Kölcsey u.
Liszt F. u. Lőrincz u.
Magyar u Madách u.
Malom u. Mindszenty tér
Mikszáth K.u. Nagy-Duna s.
Népkert u. Poór A. tér
Petőfi S. u. Pázmány P. u.
Rákóczi tér Simor J. u.
Sissay köz Sobieszky s.
Semmelweis u. Széchenyi tér
Tanács köz Táncsics M.u.
Szent Tamás u. Nefelejcs u.
Aranyhegyi lakópark Bubik István u.
Czucor J. u. Einczinger F. u.
Eszperantó u. Hegyalja u.
Mikszáth K. u. Pálosok utcája
Szent Miklós u. Szent Tamás kálvária lépcső
Testvérvárosok parkja Vécs O. köz
Pilisszentlélek külső városrész
18 év alatti korosztálya
____
V. körzet
Árok u. Bajor Ákos u.
Baross G. u. Bartók B. u.
Bem J. tér Budai N.A. u. páratlan oldal
Budapesti u. Csatai Sz. J. u.
Dorogi u. Duna u.
Eötvös u. Gátköz
Gépgyár u. Jókai M. u.
Kovácsi u. Kiss J.u.
Kis-Duna s. Lázár V. u.
Muskátli u. Nefelejcs u.
Öntöde u. Pöltenberg u.
Révész B. u. Schweidel J. u.
Szegfű u. Szentkirályi u.
Szentpál u. Tartsay V. u
Táti u. Töltés u.
Vasas u. Vágány köz
Verseghy P. u. Virágos u.
Zsák u. Zsolt Nándor u.
Knorr J. u. Láhner Gy. u.
Petz testvérek u. Rubik Ernő u.
Tabán u. Tabán lakópark
Verseghy F. u. Szérűskert u.
____
VI. körzet
Barkóczy u. /Fecske és Földműves u.közti rész/ Bánomi ltp
Bánomi dűlő Bánomi út
Bocskorokúti u Búbánat völgy
Csenkei híd Dobozi u.
Döbönkút dűlő Fecske u.
Ferenczy B. u. Gesztenyés u.
Gyurgyalag u. Hajnal u.
Hunyadi J. u. Ipolyi A. u.
Iskola u. Jánoskúti u.
Kápolna u. Kerek-tó
Kettőspince sor Kirányszíve u.
Kistói u. Klapka tér
Kökényes u. Kőrössy L. u.
Kusztusi dűlő Lippert J. u.
Magyar L.u. Major
Mattyasovszky u. Monteverdi u.
Regiomontanus u. Rezeda u.
Szamárhegy Szt.Jánoskúti dűlő
Vadrózsa u. Vaskapui u.
Viztorony u. Akácos u.
Alig u. Bartikúti dűlő
Bíróréti u. Fárikút
Meggyfás u. Molnár sor
Visegrádi u. Hegyalja u.
Áfonyás u. Aranyhegyi dűlő
Bocskoros kút Boldog Özséb u.
Csendes völgy Döbönkút dűlő
Dr. Bády István u. Dr. Feichtinger S. u.
Dr. Jócsik L. u. Eper u.
Hajnal u. Lombos u.
Rudinai M. u. Szedres u.
Vadvirág köz Vadvirág u.
A 15/2012. (I.15.) esztergomi ör. rendelet 3. sz. melléklete a felnőtt fogorvosi körzetekről
- sz. körzet
Aulich u.
Akácos u.
Alig u.
Andrássy u.
Bajóti u.
Balassa u.
Bartikút dűlő
Barkóczy F. u.
Bercsényi u.
Bíróréti u.
Búbánat völgy
Csenkei híd dűlő
Dessewffy u.
Dobozy M.u.
Dózsa Gy. tér
Döbönkút dűlő
Földműves u.
Fűzfa u.
Fenyves u.
Garam u.
Halastó u.
Honvédtemető u.
Horváth G. sor
Hunyadi u.
Iskola u.
Kerektó dűlő
Klapka tér
Kiss E. u.
Knézich K. u.
Kopácsy J. u.
Mattyasovszky u.
Nagy S. u.
Molnár sor
48-as tér
Oltósy P. u.
Rényi R. u.
Rozetti L. u.
Bocskoroskút
Ipolyi A. u.
Kápolna u.
Kettőspince sor
Palkovics K. u.
Pilismaróti u.
Sánc u.
Széchy D. u.
Szent Gy. u.
Vár u.
Vécsey K. u.
Vitéz J. u.
Andrássy u.
Barackfás u.
Telegdy Cs. u.
Zsellértag dűlő
Bátori S. B. u.
Csillag tér
Szamárhegy dűlő
Vár köz
Fecske u.
Lakatos J. u.
Bánomi ltp.
Bánomi u.
Bánomi dűlő
Ferenczy B. u.
Fárikúti u.
Gyurgyalag u.
Hild J. u.
Prohászka O. u.
Lippert J. u.
Leiningen K. u.
Mexikó dűlő
Meggyfás u.
Parcella u.
Regiomontanus u.
Rudinay M. u.
Szent János köz
TSZ. Terület
Vaskapui u.
Vadrózsa u.
Várfok u.
Bocskoroskúti u.
Szent János-kúti u.
Kettőspince dűlő
Kistói u.
Martsa A. u.
Béke tér
Batthyány L. u.
Becket T. u.
Pázmány P. u.
Téglaház u.
Rezeda u.
Berényi Zs. u.
Basa u.
Bajcsy-Zs. u.
Szent I. tér
Vasvári P. u.
Áfonyás u.
Aranyhegyi dűlő
Barkóczy F. u.
Bátori Schulz Bódog u. Beatrix Kirn. u.
Beszédes S. u. Bíróréti u.
Bocskoros kút Boldog Özséb u.
Bükkfa u. Cickafark u.
Cinege u. Csajkavirág u.
Döbönkút dűlő Csendes Völgy u.
Dr. Bády I. u. Dr. Feichtinger S. u.
Dr. Jócsik L. u. Eper u.
Fácán u. Fakopáncs u.
Géza fejedelem u. Gizella Kirn. u.
Hajnal u. Harangvirág u.
Hársfa u. Hunyadi köz
Ibolya u. III. Béla Kir. U.
Kosbor u. Köves u.
Lombos u. Margaréta u.
Nagy Sándor J. u. Nyírfa köz
Orgona u. Öböl u.
Ökörszem u. Rudinai M. u.
Sás u. Sípoló hegy
Szabó Erna u. Százszorszép u.
Szedres u. Szent Kinga u.
Szent Margit u. Szilvafás u.
Testvérvárosok parkja Tündérkert u.
Vadlúd u. Vadvirág köz
Vadvirág u. Venyige u.
Vöröstölgy u. Zanót u.
____
- sz. körzet
Áchim A. u.
Bartók B. u.
Bem tér
Borzhegy dűlő
Budai N. A. u. 7-29; 12-40.
Budapesti u.
Cigánykút dűlő
Dobogókői u.
Diósvölgy dűlő
Esze T. u.
Felsőkenderesi u.
Galagonyás
Hősök tere
Imaház u.
József A. tér
Katona I. u.
Károlyi M. u.
Kossuth L. u. páros o.
Könyök u.
Mathyász J. u.
Mély u.
Mohácsy M. köz
Öreg-kúria dűlő
Schleiffer M. u.
Schweidel J. u.
Mindszenty tér
Petőfi S. u. páros o. 24-ig
és 63-temetőig
Móricz Zs.
Kölcsey F. u. páratlan o.
Vörösmarty u.
Kálmán-forrás köz
Szarvaskői u.
Erzsébet királyné u.
Meszéna u.
Mátyás király u.
Sugár u.
Tompa M. u.
Budai N. A. u. 1-5.; 2-10.
Török I. u.
Ady E. u.
Angyal u.
Attila u.
Álmos u.
Árpád u.
Bajnok u.
Besze J. u.
Czuczor G. u.
Galamb u.
Hegy-tető u.
Honvéd u.
Kateri-dűlő
Kenderesi u.
Kálvária u.
Kiskuria dűlő
Kovácsi u.
Kőalja dűlő
Láhner u.
Lépcső u.
Liszt F. u.
Madách tér
Magyar u.
Malonyai u.
Világoshegy dűlő
Virágos u.
Baross G. u.
Rozália u.
Simor J. u.
Sissay köz
Újföldek dűlő
Perc u.
Vágány köz
Julianus barát u.
Rudnay S. tér
Terézia u.
Nap u.
Petőfi u. páros o. 24-től.
Aranyhegyi lakópark
Bartikút dűlő Bubik I. u.
Einczinger F. köz Kincses patak u.
Szent János-Kúti u.
____
- sz. körzet
Aradi vt. tere
Arany J. u.
Bottyán J. u.
Deák F. u.
Dr. Takács J. u.
Főapát u.
Gesztenye fasor
Gőzhajó u.
Helischer J. u.
Kossuth L. u. páratlan o.
Kis Duna sétány
Lőrinc u.
Szent Anna u.
IV. Béla király u.
Nagy Duna sétány
Poór A. tér
Rákóczi tér
Széchenyi tér
Táncsics M. u.
Jókai M. u.
Tanács köz
Árok u.
Bajor Á. u.
Csapás dűlő
Csatai Sz. J. u.
Kollégium köz
Aranyhegyi u.
Babits M. u.
Irinyi J. u.
Kaán u.
Kölcsey u. páros o.
Monteverdi u.
Magyary L. u.
Népkert u.
Duna u.
Dorogi u.
Eötvös J. u.
Knorr J. u.
Kiss J. u.
Lázár V. u.
Muskátli u.
Nefelejcs u.
Petz testvérek u.
Pöltenberg E. u.
Révész B. u.
Szentpál. u.
Szentkirály dűlő
Szérűskert u.
Ságvári telep
Szegfű u.
Vasas u.
Verseghy P. u.
Zsák u.
Zsolt N. u.
Szentkirályi u.
Tartsay V. u.
Töltés u.
Táti u.
Királyszive u.
Kőrössy L. u.
Semmelweis u.
Siszler u.
Szent T. u.
Temető u.
Vaskapu dűlő
Víztorony u.
Visegrádi u.
Új u.
Czuczor J. u.
Eszperantó u.
Hegyalja u.
Knorr J. u.
Láhner Gy. u.
Mikszáth K. u.
Pálosok utcája
Petz testvérek u.
Rubik Ernő u. Szent Miklós u.
Szent Tamás kálvária lépcső
Tabán u.
Tabán-lakópark
Vécs O. köz
Verseghy F. u.
Pilisszentlélek
____
_____
4. sz. körzet
Baromfi telep
Damjanich u.
Dobó I. u.
Dejcző V. u.
Erkel F. u.
Gábor Á. u.
Jósika M. u.
Kinizsi P. u.
Kenyérmező major
Kenyérmező u.
Mikes K. u.
Nyitrai u.
Párkányi u.
Sport u.
Technikum köz
Űrrakéta u.
Vízimalom u.
Wesselényi M. u.
Víztároló u.
Pozsonyi u.
Retek u.
Vasút sor
Vasútállomás
Nixbród dűlő
_____________________________
Strázsa u.
Zágon u.
Bocskai sor
Blaha L. u.
Eperjesi u.
Gárdonyi G. u.
Hegy u.
Homok u.
Kassai u.
Kolozsvári. u.
Lőtér
Sátorkői u.
Tópart u.
Temesvári u.
Gyep u.
Sátorkőpuszta
Bányai K. u.
Esztergomi repülőtér
Féja G. u.
Határ u.
Hőtáv u.
Húsipari Gazdaság
Kesztölci u.
Tábor u.
Kőrösi Cs. S. u.
Major
MÁV lakások
Méhesvölgy u.
Szalézi u.
Zsemberi B. u.
Tüzér u.
Zsidódi híd
Székely M. u.
Schalkház F. u.
Reptér u.
Puskás T. u.
Palatinus u.
Németh L. u.
Matus Gy. u.
Len u.
Lengyel u.
.
Hell József K. u.
Henryk Feit u.
Hét vezér u.
Eperfa u.
Hajdú S. u.
Démusz-villa u.
Dr. Niedermann Gy. u.
Levente u.
Jarosik J. u.
A 15/2012. (I.15.) esztergomi ör. rendelet 4. sz. melléklete a 0-18 éves korosztály fogászati ellátásáról
- sz. körzet:
Arany János Általános Iskola, Esztergom | |||||
Aranyhegyi Óvoda, Esztergom | |||||
| |||||
Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom Bánomi Óvoda, Esztergom | |||||
Dobó Katalin Gimnázium | |||||
NEFMI Esztergomi Gyermekotthona Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, Kollégium és Szakközépiskola Kertvárosi Óvoda, Esztergom
| |||||
Montágh Imre Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Esztergom (óvoda) | |||||
Montágh Imre Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Esztergom (ált. iskola) | |||||
Montágh Imre Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Esztergom (szakközépiskola) | |||||
0-3 éves korosztály esztergomi állandó lakos fele részben
- sz. körzet:
Angyalkert Óvoda, Esztergom | |||
Babits M. Általános Iskola, Esztergom
| |||
Erzsébet Királyné Óvoda, Esztergom Honvéd Utcai Óvoda, Esztergom
| |||
Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola és Kollégium | |||
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola
| |||
PPKE Vitéz János Katolikus Általános Iskola Zöld Óvoda, Esztergom | |||
0-3 éves korosztály esztergomi állandó lakos fele részben
0-18 éves korosztály, nem Esztergomban tanuló (diákigazolvánnyal igazolt) állandó lakos.
A 15./2012. (I.15.) esztergomi ör. rendelet 5. sz. melléklete a területi védőnői körzetekről
I. körzet
Blaha Lujza út |
Bocskai sor |
Eperjesi út |
Gárdonyi Géza út |
Gyep utca |
Tópart utca |
Kassai út |
Kesztölci út |
Kolozsvári út |
Lakópark |
Nyitrai út |
Szalézi utca |
Czucor J. u. Bubik I. u.
Niedermann J. u.
II. körzet
Bányai Kornél út |
Bársony János u. |
Dámusz villa út |
Damjanich út |
Dobó István út |
Erkel Ferenc út |
Féja Géza út |
Gábor Áron utca |
Határ út |
Hegy út |
Homok út |
Hőtáv út |
Jósika Miklós út |
Kenyérmező út |
Kinizsi Pál út |
Kőrösi Csoma Sándor út |
Lőtér út |
Méhesvölgy út |
Mikes Kelemen út |
Németh László utca |
Nixbrod dülő |
Orgona u. |
Páskompark |
Pataksor |
Pozsonyi út |
Retek út |
Sátorkő út |
Sátorkő puszta |
Sport utca |
Tábori út |
Technikum köz |
Temesvári út |
Űrrakéta út |
Vasút köz |
Vizimalom út |
Víztároló út |
Wesselényi Miklós út |
Zsalazson u.
III. körzet
Árok u. |
Bajor Ágost u. |
Bartók Béla u. |
Bem József tér |
Budapesti u. |
Csatai-Szabó u. |
Dorogi út |
Dunaköz u. |
Eötvös József u. |
Gát köz |
Hősök tere |
Jókai u. |
Kiss János Altáborn. U. |
Knorr J. u. |
Kovácsi u. |
Lázár Vilmos u. |
Muskátli u. |
Nefelejcs u. |
Petz Testvérek u. |
Pöltenberg Ernő u. |
Rákóczi Ferenc u. |
Révész Béla u. |
Rudnay tér |
Ságvári telep |
Schalkház u. |
Szegfű u. |
Szent Imre u. |
Szentkirályi u. |
Szentkirályi dülő |
Szentpál u. |
Szérűskert u. |
Tarcsay Vilmos u. |
Táti út |
Templom u. |
Töltés u. |
Vasas u. |
Vágány köz |
Verseghy Ferenc u. |
Virágos u. |
Zsák u. |
Zsolt Nándor u. |
IV. körzet
Achim A. u. |
Baross Gábor u. |
Borzhegy dűlő |
Budai N. A. u. |
Diósvölgyi u. |
Dobogókői út |
Felsőkenderesi u. |
Galagonyás u. |
Kenderesi u. |
Kiskuria dűlő |
Mathiász János u. |
Mátyás Király u. |
Mély u. |
Móricz Zsigmond u. |
Prohászka Ottokár u. |
Sugár u. |
Schleifer Mátyás u. |
Schweidel J. u. |
Tompa Mihály u. |
Tölgyesi út |
Világoshegy dűlő |
Rubik E. u.
V. körzet
Pilisszentlélek |
IV. Béla u. |
Angyal u. |
Aradi tér |
Arany János u. |
Bajcsy Zs. U. |
Berényi Zs. U. |
Bottyán János u. |
Czuczor Gergely u. |
Deák Ferenc u. |
Erzsébet park |
Eszperanto u. |
Főapát u. |
Gesztenye fasor |
Gőzhajó u. |
Helischer u. |
Jókai Mór u. |
József Attila tér |
Katona I. u. |
Kis-Duna Sétány |
Kossuth Lajos u. |
Liszt Ferenc u. |
Lőrinc u. |
Magyar u. |
Mikszáth Kálmán u. |
Mindszenty tér |
Nagy-Duna Sétány |
Papnevelde |
Pázmány Péter u. |
Pór Antal tér |
Rákóczi tér |
Simor János u. |
Sissay köz |
Sobieszki sétány |
Széchenyi tér |
Tanács köz |
Táncsics Mihály u. |
Szent Miklós köz |
Testvérvárosok parkja Vécs O. köz
Tabán u.
VI. körzet
Ady Endre u. |
Aranyhegyi dűlő |
Aranyhegyi Lakópark |
Aranyhegyi u. |
Árpád u. |
Babits Mihály u. |
Besze Tamás u. |
Einchinger köz |
Erzsébet kirélyné u. |
Honvéd u. |
Irányi D. u. |
Irinyi u. |
Jópásztor |
Juliánus Barát |
Kálvin János köz |
Kaán u. |
Kálvária u. |
Károlyi Mihály u. |
Lachner u. |
Malonyai u. |
Monteverdi u. |
Meszéna u. |
Népkert |
Petőfi Sándor u. |
Rozália u. |
Semmelweis u. |
Siszler u. |
Szőlőhegy |
Temető u. |
Terézia u. |
Víztorony u. |
Előhegy köz
Bubik I. u.
VII. körzet
Álmos u. |
Anna u. |
Attila u. |
Bajnok u. |
Bánomi ltp. 1-24. |
Basa u. |
Batthyány u. |
Becket u. |
Béke tér |
Dobozi u. |
Dózsa György u. |
Esze Tamás u. |
Fecske u. |
Gál u. |
Gesztenyés u. |
Hegyi u. |
Hegytető u. |
Hild u. |
Hunyadi u. |
Imaház u. |
Iskola u. |
Kollégium köz |
Kökényes u. |
Kölcsey u. |
Könyök u. |
Kőrössy u. |
Lépcső u. |
Madách tér |
Magyary u. |
Majer István u. |
Martsa u. |
Mattyasovszky u. |
Nap u. |
Perc u. |
Rezeda u. |
Rudinai u. |
Szent Tamás u. |
Szent István tér |
Téglaház u. |
Török Ignác u. |
Új u. |
Vár köz |
Vár u. |
Várfok uz. |
Vasvári Pál u. |
Vécsei u. |
Vörösmarty u. |
Galamb u.
VIII. körzet
Áfonyás u. |
Akácos u. |
Ákospalotai u. |
Alig u. |
Almavirág |
Bánomi dűlő |
Bánomi ltp. 24-38. |
Bánomi út |
Barti kút |
Bíróréti út |
Bocskoroskút |
Bocskoroskúti dűlő |
Búbánatvölgy |
Csenkei híd |
Csenkei út |
Cseresznyés út |
Döbönkúti dűlő |
Duna-köz |
Eper út |
Fárikúti út |
Fátyol u. |
Ferenczy B. u. |
Gyurgyalag dűlő |
Gyurgyalag u. |
Hajnal u. |
Hegyalja u. |
Helemba u. |
Homokdűlő |
Ipolyi A. u. |
Kápolna u. |
Kerektó dűlő |
Kettőspince sor |
Kincses u. |
Királyszive u. |
Kistói u. |
Körtvélyes |
Kusztusi dűlő |
Lippert u. |
Lombos u. |
Meggyfás u. |
Nyaktekercs u. |
Regiomontánus |
Sipolóhegy |
Szamárhegy |
Szarvaskői út |
Szedres u. |
Szentjánoskúti út |
Tsz Major |
Újföldek dűlő |
Vadrózsa u. |
Vaskapui út |
Visegrádi út |
Vöröskői u. |
Zsellértag dűlő |
Zsilip u. |
Bükkfa u.
Cinege u. Fácán u.
Ökörszem u. Venyige u.
Tündérkert u. Fakopáncs u.
Zanót u. Csajkavirág u.
Hársfa u. Kosbor u.
Nyírfa köz Öböl u.
Sás u. Szilvafás u.
Vadlúd u. Vöröstölgy u.
Boldog Özséb u. Barackfás u.
Harangvirág u. dr. Bádi I. u.
IX. körzet
48-as tér |
Andrássy u. |
Aulich u. |
Bajóti u. |
Balassa u. |
Barkóczy u. |
Bátori S. B. u. |
Bercsényi u. |
Csillag tér |
Dessewffy u. |
Földműves u. |
Garam |
Géza Fejedelem u. |
Gizella Királyné u. |
Honvédtemető u. |
Horváth Géza sor |
III. Béla Király u. |
Kiss E. u. |
Klapka tér |
Knézich u. |
Kopácsy u. |
Lakatos |
Liningen u. |
Molnár Sor |
Nagy S. sor |
Oltóssy u. |
Palkovics u. |
Rényi Rezső u. |
Rimai u. |
Rozetti u. |
Sánc u. |
Széchy Dénes u. |
Szent György u. |
Szent Margit u. |
Szent Kinga u. |
Telegdy Csanád u. |
Vitéz János u. |
Dózsa Gy. tér.
Hunyadi köz Fűzfa u.
Beatrix kirn. u. Feichtinger u.
dr. Jócsik L. u.
A 15/2012. (I.15.) esztergomi ör. rendelet 6. sz. melléklete az iskolavédőnői körzetekről**
I. körzet
Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, Kollégium és Szakközépiskola
Szent Imre Középiskola, Esztergom
Montágh Imre Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Esztergom
II. körzet
Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola
Szent Imre Általános Iskola
III. körzet
Dobó Katalin Gimnázium
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola
Kolping Katolikus Szakiskola
IV. körzet
Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola
PPKE Vitéz János Katolikus Általános Iskola
EMMI Gyermekvédelmi Szolgáltató Központ Esztergomi Gyermekotthon, Ált.Isk., Szakiskola
V. körzet
Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom
Arany János Általános Iskola, Esztergom
VI. körzet
Babits M. Általános Iskola, Esztergom
Árpád-házi Szent Erzsébet Általános Iskola
József Attila Általános Iskola, Esztergom