1. melléklet

Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének a városi kitüntetések adományozásáról szóló 28/2021. (VI.14.) önkormányzati rendeletének 1. melléklete

A szakmai kitüntetések névadóinak életrajza

Babits Mihály (1883-1941) Szekszárdon született, erősen vallásos értelmiségi család gyermekeként. Tanulmányait Pesten és Pécsett végezte. 1900-tól kezdett verseket írni, ekkor azonban még nem gondolt nyilvánosságra. Budapesten latin-magyar szakon szerzett tanári diplomát. Baján, Szekszárdon, Fogarason, Újpesten és Budapesten tanított. Első műveivel a Holnap című antológiában jelent meg (1908). 1909-ben jelenik meg első kötete (Levelek Iris koszorújából). 1911 folyamán jelent meg második kötete (Herceg, hátha megjön a tél is). 1911-től az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban kezdett dolgozni. 1912-ben kezdte a Dante-fordítást. Egy verse ürügyén (Játszottam a kezével) hazafiatlansággal vádolták, fegyelmi indult ellene, elvesztette tanári állását, nyugdíjaztatta magát. 1916-ban megjelent harmadik verseskötete, a Recitativ. A Nyugat főmunkatársa volt, majd 1919-ben egyetemi tanár. Az ellenforradalom után megfosztották ettől az állásától is. 1921 folyamán összeházasodott Tanner Ilonával. 1933-ban írta utolsó regényét, Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom címmel. Babits Mihály lett annak az alapítványnak a kuratóriumi elnöke, melyet az 1927-ben elhunyt Baumgarten Ferenc hozott létre a rossz sorsú költők számára. 1929-től főszerkesztője lett a Nyugatnak. Lírájában egyre jobban látszott az egyre pesszimistább világszemlélete, amelyet csak fokozott, hogy gégerákot kapott. 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta. Miután nem tudott beszélni, beszélgető füzetén keresztül érintkezett a külvilággal. Az erkölcsi felháborodás, a humánum féltése fordította szembe a fasizmussal. 1934-ben jelent meg Az európai irodalom története című műve. 1938-ban írta a Jónás könyvét, majd 1939-ben a Jónás imáját. 1941-ben érte a halál. Esztergomi kötődése 1924-ben indult az Elő-hegyen lévő ház megvásárlásával. Ezt követően a költő itt töltötte nyarait, itt fogadta barátait, a Nyugat munkatársait, melyet az épület aláírásokkal borított fala igazol. Barátságot kötött Einczinger Ferenccel, akin keresztül meghatározó szerepet töltött be a kor esztergomi kulturális életében. Nem csak azért kötődik a városhoz, mert számos műve itt született vagy tartalmában kötődik Esztergomhoz, hanem mert egy sajátos szemléletmódot, életfilozófiát képviselt és adott át azoknak, akikkel kapcsolatba került.

Korányi József (1825-1895) Esztergomban született, a tanítóképző tanára és uszodatulajdonos volt. Harcolt a szabadságharc alatt. Képesített tornatanítóként az Esztergomi Reáliskolában, az Esztergom Városi Reáltanodában, a gimnáziumban és 1895-ig a tanítóképző oktatójaként is tevékenykedett. Több, mint három évtizeden keresztül tartotta fenn és működtette az esztergomi úszóiskolát. Generációkat oktatott úszásra, szervezte a helyi sportéletet a vívás, torna, atlétika, korcsolyázás terén.

Majer István (1813–1893) Mocsonokon született, 1834-ig bölcseleti és teológiai tanulmányokat folytatott Nagyszombaton, ahol négy társával együtt magyar nyelvgyakorló egyesületet alapított. 1836-ban szentelték pappá, egyházi, pedagógiai, népszerűsítő íróként, grafikusként ismert. 1836-ban Muzslán és Esztergomban volt káplán. 1842-ben az esztergomi érseki tanítóképző intézeti tanára volt, 1849 – 51-ben pedagógiát tanított a Magyar Királyi Tudományegyetemen Pesten. 1857-ben kürti plébánossá nevezték ki, 1866-ban esztergomi kanonok, majd címzetes apáttá és pápai prelátussá nevezték ki. Ő alapította az első pesti bölcsődét. 1885-től a főrendiház tagja volt, 1889-ben káptalani nagyprépost, 1891-ben káptalani helytartó lett. Számos rézmetszetet készített, népdalokat, tájszavakat, szójárásokat gyűjtött. Pedagógiai munkássága kiemelkedő. Nevéhez köthető: Népneveléstan (Buda, 1844); Színdarabok az ifjúság számára (Pest, 1846); Mesterképző intézeti növendékek számára (1847); Egészségtan a nép számára (Esztergom, 1847); A magyar

képezdék reformja (Esztergom, 1848); Népszerű egyházi beszédek (I – II., Pest, 1849 – 51); Vezérkönyv az állat- növény- és ásványtan oktatásában (1853); Milyen legyen a néptanoda? (Udvard, 1858)

Jócsik Lajos (1910–1980) Érsekújváron született, gimnáziumi évei alatt részt vett a „regősútnak” nevezett első falukutatásokban. Egyetemi tanulmányokat végzett Párizsban és Prágában. Íróként, közgazdászként és publicistaként egyaránt ismert és elismert a tevékenysége. Tanulmányokat publikált a „Korunkban”, a prágai rádió szerkesztőjeként dolgozott, közben a „Magyar Újságban” szerkesztette a „történelem sodrában” című rovatot. A bécsi döntés után (1938) letartóztatták, rendőri felügyelet alá helyezték. Egy nemzedék élete húsz éves kisebbségben (1939) c. művét Babits Mihály Baumgarten-díjra javasolta. 1940-1942 között a Kelet Népe, majd a Kis Újság szerkesztőjeként tevékenykedett. 1945-től 1948-ig országgyűlési képviselő, a Nemzeti Parasztpárt budapesti titkára, 1946-47-ben szövetkezetügyi államtitkár, 1947-48-ban a csehszlovákiai magyarok áttelepítésének kormánybiztosa. Később egy Rákosi Mátyással folytatott vita után minden politikai-közéleti rangjáról lemondott. 1949-től vállalati igazgató volt, majd 1956-tól főmérnökként dolgozott a Fővárosi Talajerőgazdálkodási Vállalatnál. Regényei és tudományos művei egyaránt ismertek. Környezeti problémákkal foglalkozó művei közül ismert az Öngyilkos civilizáció (1971), illetve az Egy ország a csillagon (1977).

Boldog Gizella (*980 körül-1059) a magyarok első koronás uralkodónője volt. Gizella bajor hercegnő Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai hercegnő leánya volt. 996-ban eskették össze Istvánnal Esztergomban, lehetséges helyszínként Scheyernben. Eredetileg kolostorba akart lépni, mikor Géza fejedelem fia számára megkérte kezét, mégis beleegyezett a házasságba. Magyarországon erős hitű hittérítő lett, közreműködött az esztergomi zárda alapításában is.

István uralkodása idején neki kellett az ország templomait egyházi felszerelésekkel, miseruhákkal ellátnia. Támogatta a szegényeket, segített a szükséget szenvedőknek. A vallásgyakorlat terén is példaadó volt. Fiának, Imrének halála után mindinkább visszavonult, István halála után pedig már csak Istennek élt. Élete során megpróbáltatások sorozatát szenvedte el, kezdetben a honvágy gyötörhette, később gyermekei halálába kellett belenyugodnia, István halála után pedig az utódoktól kellett elszenvednie a méltánytalanságokat. Bevételeit lényegesen csökkentették, fogságba vetették. Gizella türelmesen viselte a sérelmeket. 48 év múltán visszatért hazájába, ahol Passauban belépett a bencés nővérek kolostorába, ahol két év múlva apátnő lett.

Egyes magyar történészek azt a fölfogást képviselik, hogy Gizella haláláig Magyarországon maradt, és még 1050 előtt, Veszprémben halt meg. Ők kétségbe vonják passaui sírjának valódiságát is. A történészek nagy része azonban, főleg a németek, elfogadják, hogy élete végén a passaui kolostorban élt és ott is halt meg. Szerzetesnői életéről alig maradt feljegyzés.

Boldog Gizella kiemelkedő szerepet játszott a kereszténység magyarországi elterjesztésében, és az állam nyugati keresztény körben történő elismerésében, az alakuló magyar állam külkapcsolataiban.

Esztergom Város Önkormányzata 2003-ban alapította a Boldog Gizella-díjat elismerésként azok számára, akik a testvérvárosi kapcsolatok, valamint az európai integráció fejlesztése terén komoly érdemeket szereztek, illetve tevékenységükkel Esztergom ismertségét növelték, kapcsolatait fejlesztették.

Boldog Özséb (1200 körül–1270. január 20.) Nevéhez fűződik a magyar eredetű szerzetesrend, a pálosok alapítása és megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is. Esztergomban született és a Szent István által alapított káptalani iskolába járt. Pap lett, az esztergomi főkáptalan tagjai közé iktatta. Jövedelmét a szegényeknek osztotta szét, olvasásnak, tanulásnak, írásnak szentelte magát. Följegyezték róla, hogy ,,egyetlen percet sem hagyott kihasználatlanul'': könyveket írt, és „a kánonjog tudományában kiválóan járatos volt''. A tatár pusztítás a fiatal kanonok lelkében komoly szemléletváltozást okozhatott, s még inkább a remeteség felé hajlíthatta. Miután négy éven át kivette részét az újjáépítésből, lemondott a kanonokságról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Vancsai István érsek engedélyével 1246-ban Szántó közelében a sziklás rengetegbe vonult. A pilisi remete első ténykedése az volt, hogy hármas barlangja alatt, a forrás mellé letűzte a szent keresztet. In Cruce salus, 'keresztben az üdvösség': ez volt a jelszava és meggyőződése. Rómába megy, hogy szerzetalapításhoz a Szentszék jóváhagyását és megerősítését megszerezze. Sikerül megnyernie Aquinói Szent Tamás pártfogását IV. Orbán pápánál, aki jóváhagyja a rendet. Huszonnégy évet töltött Özséb a Pilisen, húsz éven át szervezte, irányította, kormányozta rendjét. Az 1256. évi esztergomi zsinaton, mint tartományfőnök vett részt. A zsinati jegyzőkönyvet is aláírta: Eusebius prior prov. Ord. S. Pauli Primi Eremitae'' (Özséb, Első Remete Szent Pál rendjének provinciális perjele). Ebből a hivatalos elnevezésből rövidült le a rend népies neve: pálosok. Az 1250-ben alapított Pilisszentkereszt után IV. Béla király átadta a pálosoknak pilisi vadászlakát a Szentlélek tiszteletére (Pilisszentlélek, 1263), a század végén pedig az utolsó Árpád-házi király, III. Endre a Pilisszentlászlón alapított pálos rendházat (1290). Özséb Pilisszentkereszten halt meg, súlyos betegség után. Halálos ágyán a szabályok pontos megtartására, testvéri szeretetre és jó példaadásra buzdította testvéreit. Az általa alapított templom sírboltjában temették el. A végleges egyházi jóváhagyást 1308-ban kapta meg a rend.

Dr. Gönczy Béla (1868-1933) Kassán született, 1892-ben szerzett orvosi diplomát Budapesten. Két évvel később műtői oklevelet, majd 1895-ben törvényszéki orvosi képesítést is szerzett. 1896-ban a megyei főorvos javaslatára kinevezték az esztergomi kórház igazgatói posztjára. Fiatal kora és rövid gyakorlati tapasztalata ellenére megállta a helyét a város támasztotta kihívásokkal szemben, sikeres műtétek sorozatával vívta ki a közvélemény és a kollégák elismerését. Tevékenysége kezdetétől a kórház technikai feltételeinek fejlesztését tűzte ki célul, a korábbiakhoz képest kedvezőbb feltételeket biztosított a sebészeti tevékenységnek, bővítette és modernizálta a kórház gyógyszertárát. Elvégeztette a kórház épületének átalakítását, felújítását, így az a korábbi 45-50 ágyashoz viszonyítva 60-65 férőhelyesre bővült.

Ezt követően dr. Gönczy Béla az új közkórház építésének elérésére fordította energiáját. 1906-ban a megye Orvosszövetségének elnöke lett. Az I. világháborút követően haláláig a kórház fejlesztésén és a betegellátás javításán fáradozott. Nevéhez fűződött a Kolos Kórház felvirágoztatása. 1924-ben egészségügyi főtanácsosi címet kapott. 1933-ban vonult nyugdíjba, ugyanebben az évben elismerő oklevelet kapott a kormányzótól. 1933 végén érte a halál.

Kétévente adományoz díjat Esztergom Város Önkormányzata. A 2000-ben alapított díj a helyi orvostársadalom megbecsülésére, az áldozatkész és felelősségteljes orvosi tevékenység elismerésére szolgál.

Dr. Bády István (1913–1994) Esztergom – Szentgyörgymezőn született. Pályafutását annak idején a kórházban kezdte. 1936-os leszerelését követően nehezen talált diplomásként munkát. Egy évig ingyen dolgozott a kórházban, majd 1939-től helyettes gondnokként, 1939 őszén a Városházára került fogalmazónak. 1946. július 17-től 1948. május 22-ig ő volt a város megbízott, 1948. május 22-től 1950. július 6-ig pedig a kinevezett polgármestere. Bády István kisgazdaként lett polgármester, posztjáról az őt ért politikai támadások miatt mondott le. 1956-ban a kaotikus helyzet és a probléma közvetlen megoldására megalakították a városban a Nemzeti Tanácsot, melynek egészen a feloszlatásáig dr. Bády István lett az elnöke. 1942-től 1947-ig az Olvasókör vezetőségi tagja volt. Bády István a legnehezebb időkben volt a város polgármestere, helytállása példaértékű. Érdemeire tekintettel 1993-ban díszpolgárrá választották.

Einczinger Ferenc (1879-1950) Esztergomban született, iskoláit Budapesten végezte, majd az Ipolysági Takarékpénztárnál helyezkedett el könyvelőként. 1904-től az Esztergomi Takarékpénztár tisztviselője lett, egészen 1945-ös nyugdíjba meneteléig számos banki pozíciót töltött be. Munkássága idején Európa-szerte gazdasági, pénzügyi válságok, forradalmak nehezítették meg a helytállást. Tehetsége, felkészültsége eredményei szaktekintéllyé emelték a bankszakmában. 1943-45 között érdemeinek elismeréseként ő lett az Esztergomi Takarékpénztár Rt. ügyvezető igazgatója. Arra törekedett, hogy növelje a Takarékpénztár pénzügyi tekintélyét, segítse az esztergomi polgárokat, támogassa a város gazdasági fejlődését, előmozdítsa a társadalmi, közhasznú, szociális és művészi fejlődést.

Banki pályafutása mellett festészetet tanult, alkotásai ma főképp esztergomi magángyűjteményekben találhatóak meg. Jelentős kulturális szervező volt.

Szabó Olga (Erna nővér) (1912-1982) Gyomaendrődön született, tanári képesítést szerzett, majd életét Isten szolgálatának szentelve belépett a rendbe. Oktatói és oktatásszervezői munkáját Esztergomban kezdte. Erna főnöknő 1936-ban 2 éves betegápolói képzést adó iskolát indított be Esztergomban a Kolos Kórház orvosainak és néhány nővér segítségével. A háború nagyban megnehezítette a képzés befejezését. Erna nővér esztergomi tevékenysége idején különösen jó viszonyban állt a betegként ápolt Babits Mihállyal, aki írásaiban meg is említette a nővér nevét. Miután Erna nővér elkerült Esztergomból, továbbra is karitatív és oktatási tevékenységet végzett. A szerzetesrendek feloszlatása miatt ellátás nélkül maradt idős, beteg szerzetesekről, apácákról való gondoskodás érdekében jött létre 1950-ben a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat, melynek vezetője mellé került a későbbiekben Erna nővér.

2. melléklet

Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének a városi kitüntetések adományozásáról szóló 28/2021. (VI.14.) önkormányzati rendeletének 2. melléklete

A szakmai kitüntetések évente adományozható száma