Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2025. (V. 22.) önkormányzati rendeletének indokolása

a 2024. évi zárszámadásról

Hatályos: 2025. 05. 23

Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2025. (V. 22.) önkormányzati rendeletének indokolása

2025.05.23.
a 2024. évi zárszámadásról
Végső előterjesztői indokolás
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 4/2024. (I.31.) önkormányzati rendelettel alkotta meg a 2024. évi költségvetési rendeletét, melyet 5 alkalommal módosított.
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 87. § szerint a költségvetés végrehajtásáról az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelően záró számadást (továbbiakban: zárszámadás) kell készíteni; valamint az Áht. 91. § (1) bekezdése szerint:
A helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület (jelen esetünkben: Közgyűlés) elé úgy, hogy az a képviselő-testület (Közgyűlés) elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási rendelet tervezetével együtt a képviselő-testület (Közgyűlés) részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár Áht. 68/B. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését.
Az Áht. 91. § (2) bekezdése szerint a zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor a közgyűlés részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:
„a) az Áht. 24. § (4) bekezdése szerinti mérlegeket, kimutatásokat azzal, hogy az előirányzat felhasználási terven a pénzeszközök változásának bemutatását kell érteni,
b) a helyi önkormányzat adósságának állományát lejárat, a Gst. 8. §-a szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban,
c) a vagyonkimutatást, és
d) a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását."
A fentiekben leírtak alapján terjesztjük elő a 2024. évi zárszámadást, amely az államháztartásról szóló 2011. CXCV. törvény, az államháztartás számviteléről szóló 4/2013.(I. 11.) Korm.rendelet, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény előírásainak megfelelően készült el.
Az előterjesztés tartalmazza a 2024. december 31-i állapot szerinti módosított kiemelt előirányzatokat, beszámol az önkormányzat költségvetését érintő 2024. évi előirányzat módosításokról és átcsoportosításokról, bemutatja az éves teljesítési adatokat és a teljesítések szakmai indokolásait, valamint a 2024. évi maradvány kimutatását.
Az Áht. 34. § (4) bekezdése alapján a Közgyűlés negyedévenként a döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Az Áht. 30. § (3) bekezdése előírja, hogy a bevételi előirányzatok kizárólag azok túlteljesítése esetén növelhetők, és a költségvetési bevételek tervezettől történő elmaradása esetén azokat csökkenteni kell. E törvényi kötelezettséget alapul véve a 2024. negyedik negyedévi költségvetési rendeletmódosítás során, valamint ezt megelőzően a polgármesteri hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosításokkal a bevételi és a szükséges kiadási előirányzatok a teljesítésnek megfelelően módosításra kerültek.
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a fenti előírásokat figyelembe véve a 2024. évi költségvetésről szóló 4/2024.(I.31.) önkormányzati rendeletet öt alkalommal módosította:
a 8/2024.(IV.18.) önkormányzati rendelettel a 2024. évi önkormányzati és EP választások, közüzemi díjak elhúzódó számlázása, valamint intézményi státuszbővítéssel kapcsolatos előirányzat módosítások miatt;
a 10/2024.(V.16.) önkormányzati rendelettel az intézmények előző évi közüzemi díjainak elhúzódó számlázásával kapcsolatos előirányzat módosítások miatt;
a 19/2024.(X.31.) önkormányzati rendelettel az EPON választások, és a hivatal beruházásaival kapcsolatos előirányzat módosításai miatt;
a 22/2024.(XII.12.) önkormányzati rendelettel jogszabályon alapuló illetményemelések, belföldi értékpapírok vásárlása, valamint a hivatal bútorbeszerzésével kapcsolatos előirányzat módosítások miatt;
az 1/2025.(II.13.) önkormányzati rendelettel a IV. negyedévi változások, és a 2024. évi gazdálkodás záró, rendező tételei kapcsán.
A Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Vármegyei Igazgatósága (továbbiakban: Kincstár) részére az éves beszámoló adatszolgáltatást határidőre teljesítettük mind Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatára, mind intézményeire vonatkozóan.
A költségvetési rendeletben meghatározott cél a finanszírozható gazdálkodás biztosítása volt, ami a bevételek esetében a betervezett előirányzat időarányos beszedését, a kiadások esetében a takarékos gazdálkodás megvalósítását jelentette.
Az önkormányzat 2024. évi működése és gazdálkodása összességében megfelelt a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség követelményeinek. A feladatok ellátása zavartalanul, az előző év színvonalának megtartásával történt.
A bevételeket és a kiadásokat részletező mellékletek valamennyi esetben a 2024. december 31-i állapotot tükrözik.
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 89. §-ban foglaltak szerint elkészítettük Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata 2024. évi költségvetésének számszaki beszámolóját, amely a 2024. évi költségvetéssel összehasonlítható módon kerül bemutatásra.
Önkormányzati feladatellátás általános értékelése
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata 2024. évben is eleget tett Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban Mötv.), illetve más jogszabályok által előírt kötelező feladatok ellátásának, valamint a közgyűlés által önként vállalt feladatok finanszírozása is megoldott volt.
Az önkormányzat 2024. évi működése és gazdálkodása megfelelt a jogszabályban foglalt követelményeknek.
Az önkormányzat 2024. évben 16 költségvetési szerv útján látta el feladatait, amelyek ágazatok szerint az alábbiak szerint oszlanak meg: 9 óvoda, 1 bölcsőde, 3 közművelődési intézmény, 1 sportintézmény, 1 családsegítő központ, 1 közös önkormányzati hivatal.
Az önkormányzat kötelezően, valamint Közgyűlési döntés alapján ellátandó feladatainak megfelelő ellátásában több önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság közreműködik:
a Strigonium Számviteli és Gazdasági Tanácsadó Zrt. társasházak kezelésével, saját tulajdonú társaságokkal kapcsolatos vagyonkezelést, menedzsment szolgáltatást,
az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. a térség turizmusához kapcsolódó tevékenységet,
a Gran Spa & Sport Kft. az Aquasziget Élményfürdő üzemeltetését látja/látta el;
a Művelődés Háza Nonprofit Kft. a város közművelődési feladatait;
a Tatabánya-Esztergom Kiemelt Járműipari Térség Nonprofit Kft. célja modern anyagkutatási mintaprojekt létrehozása Európai Uniós forrásból a térség járműipari szereplőinek valós igényei figyelembevételével.
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek, részesedések alakulását a rendelet 34. melléklete tartalmazza.
Az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a különböző pályázati lehetőségek feltárására, ezzel is elősegítve a működési és fejlesztési források növelését. Az európai uniós és hazai pályázati forrásokból megvalósuló beruházások bevételi és kiadási adatait a zárszámadási rendelet 33. melléklete részletesen tartalmazza.
A jogszabályi előírásoknak megfelelően a költségvetési rendeletben és a könyvelésben egyaránt elkülönítetten került kimutatásra Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat, az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal (továbbiakban: Közös Hivatal), valamint az intézmények bevételei és kiadásai.
Az Önkormányzat, a Közös Hivatal és az intézmények az ellátandó feladatoknak megfelelően önálló költségvetéssel rendelkeznek. A Közös Hivatal és az intézmények az Önkormányzat költségvetési intézményeiként működnek, a tevékenységük ellátásához szükséges forrást jórészt az Önkormányzat bocsátja rendelkezésre intézményfinanszírozásként.
A 2024-es évben a köznevelési intézmények felújításai, karbantartásai az önkormányzatot terhelték, melynek összege meghaladta a 89 millió Ft-ot.
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata 2024. évi számviteli beszámolója
Önkormányzati szinten az összevont bevételek és a kiadások az alábbiak szerint alakultak:

adatok Ft-ban

Bevételek

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Teljesítés %

Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen

2 983 354 838

3 081 591 699

3 081 591 699

100,00%

Közhatalmi bevételek összesen

6 617 000 000

8 996 155 876

8 902 345 222

98,96%

Működési bevételek összesen

1 484 671 833

2 158 020 578

2 071 706 335

96,00%

Működési célú átvett pénzeszközök összesen

0

450 000

450 000

100,00%

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen

1 712 917 382

826 908 802

826 908 802

100,00%

Felhalmozási bevételek összesen

481 870 457

443 519 009

442 930 290

99,87%

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen

9 000 000

26 134 541

22 207 014

84,97%

Finanszírozási bevételek összesen

12 006 653 050

17 757 481 881

39 545 524 538

222,70%

Bevételek mindösszesen

25 295 467 560

33 290 262 386

54 893 663 900

164,89%

adatok Ft-ban

Kiadások

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Teljesítés %

Személyi juttatások

3 603 103 006

3 525 088 082

3 466 664 405

98,34%

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

523 347 984

484 837 275

463 350 020

95,57%

Dologi kiadások

5 850 925 173

5 612 688 671

4 700 670 273

83,75%

Ellátottak pénzbeli juttatásai

43 000 000

86 000 000

81 008 612

94,20%

Egyéb működési célú kiadások

3 950 442 418

5 798 136 816

2 245 950 912

38,74%

Beruházási kiadások

2 656 830 632

2 857 379 694

1 723 646 231

60,32%

Felújítási kiadások

2 993 711 895

3 526 702 897

1 636 380 839

46,40%

Egyéb felhalmozási célú kiadások

349 656 973

430 585 473

144 036 596

33,45%

Működési finanszírozási kiadások összesen

5 324 449 479

10 968 843 478

39 157 716 135

356,99%

Kiadások mindösszesen

25 295 467 560

33 290 262 386

53 619 424 023

161,07%

A pénzforgalmi bevételek és kiadások 2023-ról 2024 évre a következőképpen alakultak:

adatok Ft-ban

Megnevezés

2023

2024

Abszolút változás

Változás %-a

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

3 385 581 723

3 081 591 699

-303 990 024

91,02%

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

483 268 100

826 908 802

343 640 702

171,11%

Közhatalmi bevételek

5 987 791 160

8 902 345 222

2 914 554 062

148,67%

Működési bevételek

1 544 051 232

2 071 706 335

527 655 103

134,17%

Felhalmozási bevételek

946 504 773

442 930 290

-503 574 483

46,80%

Működési célú átvett pénzeszközök

41 539 180

450 000

-41 089 180

1,08%

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

10 760 154

22 207 014

11 446 860

206,38%

Költségvetési bevételek

12 399 496 322

15 348 139 362

2 948 643 040

123,78%

Finanszírozási bevételek

51 558 263 578

39 545 524 538

-12 012 739 040

76,70%

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

63 957 759 900

54 893 663 900

-9 064 096 000

85,83%

Személyi juttatások

2 837 449 422

3 466 664 405

629 214 983

122,18%

Munkaadókat terhelő járulékok és szocho.

391 302 779

463 350 020

72 047 241

118,41%

Dologi kiadások összesen

4 002 299 448

4 700 670 273

698 370 825

117,45%

Ellátottak pénzbeli juttatásai

33 173 852

81 008 612

47 834 760

244,19%

Egyéb működési célú kiadások

2 309 629 684

2 245 950 912

-63 678 772

97,24%

Beruházások

2 564 157 811

1 723 646 231

-840 511 580

67,22%

Felújítások

370 057 730

1 636 380 839

1 266 323 109

442,20%

Egyéb felhalmozási célú kiadások

99 101 675

144 036 596

44 934 921

145,34%

Költségvetési kiadások

12 607 172 401

14 461 707 888

1 854 535 487

114,71%

Finanszírozási kiadások

49 573 718 138

39 157 716 135

-10 416 002 003

78,99%

KIADÁSOK ÖSSZESEN

62 180 890 539

53 619 424 023

-8 561 466 516

86,23%

A részletes táblát a rendelet 1. melléklete tartalmazza.
Az Önkormányzat 2024. évi gazdálkodása
Bevételek alakulása
Továbbra is fennáll a központi költségvetési támogatásoknál a feladat jellegű finanszírozás, az önkormányzatoknak lehetőségük van helyi adó, illetve az önkormányzati vagyon üzemeltetéséből származó bevételek beszedésére, amely fedezetet nyújthat az önként vállalt feladatok ellátására.
Az önkormányzat bevételei 50.341.676.968 Ft-on teljesültek 2024. évben, ami a módosított előirányzat 175,30%-a.
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről
1. Az önkormányzatok működési támogatásai
Ezen a soron a helyi önkormányzatok működésének általános támogatása, a települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása, a települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása, a települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása, a működési célú központosított előirányzatok, valamint a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai szerepelnek, összességében 2.880.578.385 Ft összegben.
1. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 180.030.843 Ft volt. Ebből a közfoglalkoztatottak támogatása 29.958.297 Ft, a védőnői szolgálat támogatása 121.228.300 Ft, háziorvosi finanszírozás 26.684.246 Ft, egyéb működési célú (mezei őrszolgálat) támogatása 2.160.000 Ft.
1. Közhatalmi bevételek
adatok Ft-ban

Közhatalmi bevételek

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Teljesítés %

1.

Építményadó

620 000 000

661 000 000

639 199 578

96,70%

2.

Telekadó

4 000 000

5 702 094

8 294 092

145,46%

3.

Vagyoni típusú adók

624 000 000

666 702 094

647 493 670

97,12%

4.

Iparűzési adó

5 885 000 000

8 131 519 191

8 083 360 135

99,41%

5.

Idegenforgalmi adó

85 000 000

98 520 000

97 893 320

99,36%

6.

Termékek és szolgáltatások adói összesen

5 970 000 000

8 230 039 191

8 181 253 455

99,41%

7.

Talajterhelési díj

1 000 000

5 000 000

4 818 789

96,38%

8.

Egyéb igazgatási szolgáltatási díjak bevételei

0

2 000 000

758 000

37,90%

9.

Környezetvédelmi bírságok bevételei

0

2 000 000

138 400

6,92%

10.

Szabálysértési, helyszíni, közigazgatási bírságok helyi önkormányzatot megillető

8 000 000

28 000 000

21 896 409

78,20%

11.

Egyéb bírságok bevételei

4 000 000

9 000 000

0

0,00%

12.

Pótlékok

10 000 000

53 414 591

45 986 499

86,09%

13.

Egyéb közhatalmi bevételek

23 000 000

99 414 591

73 598 097

74,03%

14.

Közhatalmi bevételek összesen

6 617 000 000

8 996 155 876

8 902 345 222

98,96%

A közhatalmi bevételek szempontjából az önkormányzat 2024-ben a 2023. évinek a 148,67%-át érte el. Az összes adóbevétel 85-90%-át az iparűzési adó teszi ki, így elsősorban ez határozza meg a közhatalmi bevételek alakulását.

Közhatalmi bevételek

2021.

2022.

2023.

2024.

1.

Építményadó

654 028 562

658 334 621

658 161 466

639 199 578

2.

Telekadó

4 246 579

4 246 579

5 341 939

8 294 092

3.

Vagyoni típusú adók

658 275 141

662 581 200

663 503 405

647 493 670

4.

Iparűzési adó

4 177 360 712

5 511 103 214

5 129 471 353

8 083 360 135

5.

Idegenforgalmi adó

33 924 630

83 859 422

91 290 839

97 893 320

6.

Talajterhelési díj

4 526 821

1 811 950

2 102 607

4 818 789

7.

Termékek és szolgáltatások adói összesen

4 215 812 163

5 596 774 586

5 222 864 799

8 186 072 244

8.

Egyéb igazgatási szolgáltatási díjak bevételei

478 500

13 362 833

29 916 240

758 000

9.

Egyéb települési adók

16 223 054

13 458 370

0

138 400

10.

Egyéb bírságok bevételei

479 740

2 715 743

36 430 120

21 896 409

11.

Pénzbüntetés, elkobzás, pótlékok

5 440 328

2 725 000

35 076 596

45 986 499

12.

Egyéb közhatalmi bevételek

22 621 622

32 261 946

101 422 956

68 779 308

13.

Közhatalmi bevételek összesen

4 896 708 926

6 291 617 732

5 987 791 160

8 902 345 222

III. Működési bevételek
Ez az összesítő jogcím az alábbi bevételeket tartalmazza: a közvetített szolgáltatások ellenértékét, egyéb tulajdonosi bevételeket, a bérleti díjakból, lakásbérletből származó bevételeket, ellátási díjakat (gyermekétkeztetési díjtérítés), kiszámlázott általános forgalmi adóból, általános forgalmi adó visszatérítéséből befolyt bevételeket, kamatbevételeket, egyéb működési bevételeket.
adatok Ft-ban

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Teljesítés %

1.

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0,00%

2.

Suzuki Aréna szponzorációs díjbevétel

36 000 000

36 000 000

36 000 000

100,00%

3.

Parkolási díjbevétel

143 876 000

156 153 908

156 153 908

100,00%

4.

Piac üzemeltetés

8 400 000

8 400 000

6 669 594

79,40%

5.

Aquasziget bérleti díj

18 000 000

18 000 000

18 000 000

100,00%

6.

Egyéb díjbevétel

0

66 018 013

66 018 013

100,00%

7.

Közvetített szolgáltatások ellenértéke (továbbszámlázás)

200 000 000

145 646 790

113 385 907

77,85%

8.

Egyéb tulajdonosi bevételek (osztalék)

176 000 000

16 517 420

237 414

1,44%

9.

Helyiségbérletből származó bevétel

120 000 000

170 000 000

155 596 258

91,53%

10.

Lakásbérletből származó bevétel

55 000 000

69 000 000

69 086 823

100,13%

11.

Ellátási díjak

50 000 000

58 255 449

58 245 106

99,98%

12.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

203 889 543

282 301 136

273 092 880

96,74%

13.

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

0

0

0,00%

14.

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

1 460 000

0

0

0,00%

15.

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

350 000 000

591 324 753

587 195 184

99,30%

16.

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0,00%

17.

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0,00%

18.

Biztosító által fizetett kártérítés

0

5 706 038

5 706 038

100,00%

19.

Egyéb működési bevételek

0

283 385 238

282 737 937

99,77%

20.

Működési bevételek összesen

1 362 625 543

1 906 708 745

1 828 125 062

95,88%

1. Működési célú átvett pénzeszközök
Ez az összesítő jogcím tartalmazza a működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülését, illetve az egyéb működési célú átvett pénzeszközöket. Ezen a jogcímen 2024-ben nem volt bevétele az Önkormányzatnak.
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről jogcímen 826.908.802 Ft folyt be.
adatok Ft-ban

Nyertes pályázatok, támogatások

Összeg

Vis maior 594220 Szent György-árok

15 319 000

Városháza épületének tető- és homlokzatfelújítása (Kisfaludy)

5 074 482

Városháza épületének tető- és homlokzatfelújítása 2. (Kisfaludy)

750 000 000

Szent István Strandfürdő Sport- és Egészségturisztikai fejlesztése (Kisfaludy)

2 200 910

Kisfaludy2030 Várhegy déli részének környezetrendezése

52 034 900

TOP-Plusz-6.2.1-23 Körforgalom kialakítása Esztergomban

2 279 510

Összesen:

826 908 802

1. Felhalmozási bevételek
adatok Ft-ban

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Teljesítés %

1.

Ingatlanok értékesítése

481 870 457

441 632 696

441 043 977

99,87%

2.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

1 000 000

1 000 000

100,00%

3.

Felhalmozási bevételek összesen:

481 870 457

442 632 696

442 043 977

99,87%

Felhalmozási bevételként az ingatlanok, az egyéb tárgyi eszközök, valamint a részesedések értékesítéséből, megszűnéséből származó bevételeket tartjuk nyilván.
1. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 13.236.167,-Ft, amely az önkormányzat által nyújtott, kamatmentes kölcsönökből származó (munkáltatói, értékvédelmi pályázatokhoz kapcsolódó) visszafizetésekből, valamint a Belvárosi Kálvária stációinak felújítására kapott támogatásokból ered.
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK
1. Működési finanszírozási bevételek
Itt szerepel az önkormányzat 2023. évi költségvetési maradványának igénybevétele 1.690.346.134 Ft-tal, a Magyar Államkincstár nettó finanszírozással kapcsolatos megelőlegezései 278.062.376 Ft-tal, valamint a lekötött bankbetétek megszüntetéséhez kapcsolódó halmozott bevételek 33.300.000.000 Ft-tal.
A részletes kimutatást a rendelet 3. melléklete tartalmazza.
Kiadások alakulása
Az önkormányzat kiadásai 49.182.183.829 Ft-on teljesültek 2024. évben, ami a módosított előirányzat 171,26%-a.
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
Az önkormányzat a 2024. év során is határidőben eleget tudott tenni valamennyi foglalkoztatási jogviszonyból eredő fizetési kötelezettségeinek. A személyi juttatások 388.760.036 Ft-ra teljesültek, ami a módosított előirányzat 92,64%-a.
1. Munkaadókat terhelő járulékok
A személyi juttatásokhoz kapcsolódó munkaadói járulékok összesen 49.065.378 Ft-ra teljesültek, ami a módosított előirányzat 75,88%-a.
Az önkormányzat személyi juttatásai a polgármester, az alpolgármesterek, a képviselők, a bizottsági tagok, a védőnők, a nyári napköziben foglalkoztatott gyermekfelügyelők, a közfoglalkoztatottak fizetését tartalmazzák.
1. Dologi kiadások
A dologi kiadásokra tervezett jogcímekre összesen 3.894.485.980 Ft-ot fordított az önkormányzat, ami a módosított előirányzat 82,50%-a.
Az önkormányzat dologi kiadásait részletesen a rendelet 4. melléklete tartalmazza.
1. Ellátottak pénzbeli juttatásai
Az önkormányzat a 2024. évben is működtette a szociális ellátórendszer különböző elemeit. Az ellátottak pénzbeli juttatásait a 6. melléklet tartalmazza.
1. Egyéb működési célú kiadások
Az önkormányzat támogatási kiadásait részletesen a rendelet 5. melléklete tartalmazza.
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK
1. Beruházások
Az önkormányzat beruházási kiadásait részletesen a rendelet 7. melléklete tartalmazza.
1. Felújítások
Az önkormányzat felújítási kiadásait részletesen a rendelet 8. melléklete tartalmazza.
1. Egyéb felhalmozási célú kiadások
Ezen a jogcímen a beruházásra, felújításra adott támogatásokat tartjuk nyilván, ezeket a kiadásokat részletesen a rendelet 5. melléklete tartalmazza.
MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK
A finanszírozási kiadások a belföldi értékpapírok kiadásait - 6.400.830.000 Ft, az államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetését – 266.293.334 Ft, az intézményfinanszírozást – 4.190.592.801 Ft, valamint pénzeszközök lekötött betétként történő elhelyezését – 28.300.000.000 Ft (halmozott) – tartalmazza összesen 39.157.716.135 Ft összegben, amely a módosított előirányzat 356,99%-a.
Az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2024. évi gazdálkodása
A 2024. évi zárszámadási rendelet 9. mellékletében kerül bemutatásra az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal tervezett és tényleges bevételi és kiadási adatai.
A Közös Hivatal összesen 1.470.751.970 Ft bevételt realizált, ami a módosított előirányzat 99,54 %-a.
A működési célú támogatások 20.982.471 Ft, mely az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás, Dömös Község Önkormányzata a közös hivatal működési kiadásaihoz, valamint a Nemzeti Választási Iroda EPON választásokhoz való hozzájárulását tartalmazza.
A működési bevételek 70.318.289 Ft-ra, a felhalmozási bevételek (tárgyi eszközök értékesítése) 886.313 Ft-ra, a felhalmozási célú átvett pénzeszközök (munkáltatói kölcsönök visszatérülése) 8.275.487 Ft-ra teljesültek.
A bevételek jelentős része az önkormányzat által folyósított intézményfinanszírozás – 1.343.521.950 Ft, valamint a 2023. évi maradvány igénybevétele 26.767.460 Ft.
A Közös Hivatal kiadásai összesen 1.433.334.495 Ft-ra teljesültek, ami a módosított előirányzat 97,01 %-a. Ezen belül a személyi juttatások 1.022.034.340 Ft, a munkaadókat terhelő járulékok 145.181.884 Ft, a dologi kiadások 167.664.437 Ft, beruházás 92.453.834 Ft, valamint egyéb felhalmozási célú kiadás 6.000.000 Ft.
Az intézmények 2024. évi gazdálkodása
A 2024. évi zárszámadási rendelet 11-25. számú mellékleteiben kerül bemutatásra az intézmények tervezett és tényleges bevételi és kiadási adatai. A bevételi adatok intézményekre lebontva tartalmazzák a fenntartói támogatást, mely összeg tartalmazza a kapott feladatalapú támogatások összegét is, valamint a saját bevételeket.
Az intézmények összevont bevételei 3.081.234.962 Ft, melyből a fenntartói támogatás 2.847.070.851 Ft. A teljesült bevétel a módosított előirányzat 99,55%-a. Az intézmények összevont kiadásai 3.003.905.699 Ft, mely a módosított előirányzat 97,05%-a.
Költségvetési maradvány alakulása (Önkormányzat, Közös Hivatal, intézmények)
A beszámoló alapján az Önkormányzat, a Közös Hivatal és az intézmények költségvetési maradványa összesen 1.274.239.877 Ft, mely kötelezettséggel terhelt.
Az önkormányzat kötelezettséggel terhelt maradvány összege tartalmazza a 2025. évi költségvetés terhére vállalt, de ki nem egyenlített szállítói kötelezettségeket és egyéb megrendelésekből, szerződésekből származó kötelezettségvállalásokat; a 2024-ben a központi költségvetésből folyósított, de teljes mértékben még fel nem használt támogatások, az elkülönített számlák kötött felhasználású tételeit.
Az intézmények kötelezettségvállalással terhelt maradványa szállítói kötelezettségeket és egyéb, a 2024. évi költségvetés terhére vállalt megrendelésekből, szerződésekből származó, még nem számlázott kötelezettségvállalásokat tartalmaz.
A 2025. évi költségvetés tervezése alkalmával a 2024. évi kötelezettségvállalások áthúzódó tételeit az Önkormányzat, a Közös Hivatal és az intézmények kiadási előirányzatai meghatározásakor már figyelembe vettük. A maradványkimutatást az 35. melléklet tartalmazza.

Záró pénzkészletállomány alakulása

Intézmények

Záró pénzkészlet Ft-ban 2024. december 31.

Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata

1 258 888 159

Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal

34 086 994

Esztergomi Angyalkert Óvoda

5 173 775

Esztergomi Aranyhegyi Óvoda

3 528 795

Esztergomi Bánomi Óvoda

1 961 775

Esztergomi Belvárosi Óvoda

2 126 828

Esztergomi Erzsébet Királyné Óvoda

2 193 871

Esztergomi Honvéd Utcai Óvoda

2 409 689

Esztergomi Kertvárosi Óvoda

3 975 033

Esztergomi Szentgyörgymezei Óvoda

2 144 169

Esztergomi Zöld Óvoda

1 750 213

Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom

1 492 370

Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom

1 409 840

Híd Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ

7 763 381

Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom

3 356 678

Aprófalva Bölcsőde, Esztergom

4 340 466

Szent István Strandfürdő, Esztergom

27 371 833

Intézmények Összesen:

70 998 716

Mindösszesen:

1 363 973 869

Mérlegtételek alakulása
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata mérlegtételek alakulását a zárszámadási rendelet 36-53. mellékletei tartalmazzák.
Összevont mérleg változása 2023-2024
adatok Ft-ban

Megnevezés

2023

2024

Abszolút változás

Változás %-a

I.

Immateriális javak

268 852 177

303 155 974

34 303 797

12,76%

II.

Tárgyi eszközök

52 454 734 686

54 312 319 273

1 857 584 587

3,54%

III.

Befektetett pénzügyi eszközök

505 686 142

6 905 056 142

6 399 370 000

1265,48%

IV.

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

344 370 441

344 370 441

0

0,00%

A.

NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEF. ESZKÖZÖK

53 573 643 446

61 864 901 830

8 291 258 384

15,48%

B.

NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK

395 217

504 816

109 599

27,73%

C.

PÉNZESZKÖZÖK

6 736 307 949

1 363 973 869

-5 372 334 080

-79,75%

D.

KÖVETELÉSEK

2 992 703 495

3 565 900 806

573 197 311

19,15%

E.

EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

13 281 471

-61 546 244

-74 827 715

-563,40%

F.

AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

0

0

0

0,00%

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

63 316 331 578

66 733 735 077

3 417 403 499

5,40%

I.

Nemzeti vagyon induláskori értéke

52 793 203 839

52 793 203 839

0

0,00%

II.

Nemzeti vagyon változásai

-2 613 640 287

-2 886 453 600

-272 813 313

10,44%

III.

Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

3 475 594 108

3 475 594 108

0

0,00%

IV.

Felhalmozott eredmény

1 507 393 225

7 594 647 618

6 087 254 393

403,83%

VI.

Mérleg szerinti eredmény

6 087 254 393

3 175 053 831

-2 912 200 562

-47,84%

G.

SAJÁT TŐKE

61 249 805 278

64 152 045 796

2 902 240 518

4,74%

H.

KÖTELEZETTSÉGEK

594 742 484

601 643 776

6 901 292

1,16%

J.

PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

1 471 783 816

1 980 045 505

508 261 689

34,53%

FORRÁSOK ÖSSZESEN

63 316 331 578

66 733 735 077

3 417 403 499

5,40%

ESZKÖZÖK
Befektetett eszközök és forgóeszközök alakulása
A nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök könyv szerinti értéke 53.573.643.446 Ft-ról 2024. évre 61.864.901.830 Ft-ra emelkedett. A befektetett pénzügyi eszközök és a tárgyi eszközök növekedtek jelentősen.
A nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök állománya 395.217 Ft-ról 504.816 Ft-ra emelkedett. Forgóeszközöket csak az Aprófalva Bölcsőde tart nyilván a főzőkonyha működtetése miatt.
Pénzeszközök alakulása
Az összevont pénzeszköz állomány az előző évhez képest 6.736.307.949 Ft-ról 1.363.973.869 Ft-ra csökkent. A csökkenést az okozta, hogy az önkormányzat a szabad pénzeszközeit bankbetétből áthelyezte államkötvénybe a magasabb hozamok miatt. A részletes táblát az előterjesztés 29. melléklete tartalmazza.
Követelések alakulása
A közhatalmi bevételekre (adók), az egyéb működési bevételekre, a felhalmozási bevételekre, valamint a működési és felhalmozási célú átvett pénzeszközre vonatkozó követelések 2024. december 31-én fennálló állománya került kimutatásra a mérlegben, megbontva a költségvetési évben esedékes követelésre és a költségvetési évet követő követelésre.
A követelés jellegű sajátos elszámolások között került kimutatásra a készletekre, igénybe vett szolgáltatásokra, foglalkoztatottaknak, valamint egyéb adott előlegek év végi állománya.
A követelések állománya 2.922.703.495 Ft-ról 3.565.900.806 Ft-ra emelkedett.
FORRÁSOK
Saját tőke alakulása
A saját tőke részeként került kimutatásra a nemzeti vagyon induláskori értéke, az egyéb eszközök induláskori értéke és változásai, a felhalmozott eredmény, valamint a mérleg szerinti eredmény.
A mérleg szerinti eredmény 6.087.254.393 Ft-ról 3.175.053.831 Ft-ra csökkent. Az előző évi magas mérleg szerinti eredményt elsősorban az idegen beruházással megvalósuló Suzuki Aréna térítés nélküli átvétele eredményezte.
Kötelezettségek alakulása
A kötelezettségek szintén a költségvetési évben esedékes és a költségvetési évet követően esedékes megoszlásban került kimutatásra.
A kötelezettség-állomány 2023. évről 2024-re 594.742.484 Ft-ról 601.643.776 Ft-ra emelkedett, amely nem jelentős változás az előző évhez képest.
Passzív időbeli elhatárolások
Túlnyomórészt az elmúlt években kapott, még el nem számolt pályázati támogatásokkal kapcsolatos bevételek elhatárolását mutatjuk ki ezen a mérlegsoron 1.980.045.505 Ft összegben.
A jogszabályi előírások alapján terjesztem a Közgyűlés elé Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2024. évi zárszámadási rendeletét, valamint mellékleteit.
Az Áht. 86. § (5) bekezdése alapján az intézményi maradványok jóváhagyásáról az irányító szernek szükséges dönteni. A Közgyűlés jogosult a költségvetési szerv szabad maradványát elvonni. Az intézmények maradványa kötelezettséggel terhelt.