Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2003. (VII.9.) önkormányzati rendelete
az önkormányzati Tervtanács létrehozásáról, működésének rendjéről
Hatályos: 2016. 04. 01Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2003. (VII.9.) önkormányzati rendelete
az önkormányzati Tervtanács létrehozásáról, működésének rendjéről
2016-04-01-tól
[1]Tata Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja.
I. fejezet
Bevezető rendelkezések
1. §[2] (1) Tata Város Képviselő-testülete a helyi épített környezet, illetve építészeti örökség védelme szempontjából jelentős településrendezési, építészeti-műszaki tervek szakszerűségének és magas színvonalának elősegítése érdekében, valamint az erre vonatkozó jogszabályok összehangolt érvényre juttatása céljából településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsot (továbbiakban: Tervtanács) működtet.
(2) A rendelet hatálya Tata város közigazgatási területére, illetve e tervek készítőire, tervezőire valamint a Tervtanács eljárásában résztvevő személyekre terjed ki.
II. fejezet
A Tervtanács
A Tervtanács összetétele
2. §[3]
A Tervtanács feladata
A Tervtanács véleményezi
a) a településképi véleményezési körbe tartozó, Tata Város Önkormányzat Képviselő‑testületének a településképi véleményezés, bejelentés és kötelezés helyi szabályairól szóló 38/2013.(XII. 19.) önkormányzati rendelete szerinti terveket,
b) a közterület alakítási terveket,
c) a köztéri művészeti alkotás (szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel, emlékfal) építészeti-műszaki terveit.
(4)[9]
(5)[10]
(6) A Tervtanács megtárgyal még minden olyan, a települést vagy annak környezetét érintő településrendezési, építészeti-műszaki tervet, melyet a főépítész oda utal, illetve amelynek megvitatását a Tervtanács elnöke egyetértésével
a) a tervező
b) az építtető
c) az illetékes első fokú építési hatóság
d) az Önkormányzat valamelyik bizottsága
e) a Polgármester
megtárgyalni kér.
(7) A települési főépítész feladatkörében - szakmai álláspontjának kialakításához - a Tervtanács közreműködését igénybe veheti.
III. fejezet[11]
A Tervtanács működése
A Tervtanács munkájának előkészítése
4-7. §
Zárórendelkezések
8. § E rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
Hetényi Tamás dr. Szabolcs Tivadar
polgármester jegyző
A rendelet szövegét a 34/2009. (X.30.) önkormányzati rendelet 1. §-a módosította. Hatályos: 2009. november 1-től
A rendelet szövegét a 34/2009. (X.30.) önkormányzati rendelet 2. §-a módosította. Hatályos: 2009. november 1-től
Hatályon kívül helyezte a 34/2009. (X.30..) önkormányzati rendelet 11. § 829 bekezdése Hatálytalan: 2009. november 1-től
A rendelet szövegét a 34/2009. (X.30.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése módosította. Hatályos: 2009. november 1-től
Hatályon kívül helyezte a 10/2016. (IV.1.) önkormányzati rendelet 5. § (3) bekezdés a) pontja. Hatálytalan: 2016. április 1-től
A rendelet szövegét a 34/2009. (X.30.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése módosította. Hatályos: 2009. november 1-től
A rendelet szövegét a 10/2016 (IV.1.) önkormányzati rendelet 4. §-a módosította. Hatályos: 2016. április 1-től
Hatályon kívül helyezte a 34/2009. (X.30.) önkormányzati rendelet 11. § (2) bekezdés a) pontja. Hatálytalan: 2009. november 1-től
Hatályon kívül helyezte a 34/2009. (X.30.) önkormányzati rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja. Hatálytalan: 2009. november 1-től
Hatályon kívül helyezte a 10/2016. (IV.1.) önkormányzati rendelet 5. § (3) bekezdés b) pontja. Hatálytalan: 2016. áprlis 1-től
Hatályon kívül helyezte a 34/2009. (X.30.) önkormányzati rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja. Hatálytalan: 2009. november 1-től