Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2003. (VII.9.) önkormányzati rendelete
az önkormányzati Tervtanács létrehozásáról, működésének rendjéről
Hatályos: 2003. 07. 24- 2009. 10. 31Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2003. (VII.9.) önkormányzati rendelete
az önkormányzati Tervtanács létrehozásáról, működésének rendjéről
2003-07-24-tól 2009-10-31-ig
Tata Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló többször módosított 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 6. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a területrendezési, a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 40/1999. (IV. 23.) FVM rendelet figyelembevételével az alábbi rendeletet alkotja.
I. fejezet
Bevezető rendelkezések
1. § (1) Tata Város Képviselő-testülete a helyi épített környezet, illetve építészeti örökség védelme szempontjából jelentős településrendezési, építészeti-műszaki tervek szakszerűségének és magas színvonalának elősegítése érdekében, valamint az erre vonatkozó jogszabályok összehangolt érvényre juttatása céljából településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsot (továbbiakban: Tervtanács) működtet.
(2) A Tervtanács szakmai döntést segítő illetve véleményező testület, amelynek állásfoglalásai a településrendezési tervek jóváhagyási eljárásában, valamint az építészeti-műszaki tervek hatósági engedélyezési eljárásaiban felhasználhatók.
(3) A rendelet hatálya Tata város közigazgatási területén az e rendeletben meghatározott településrendezési és építészeti-műszaki tervekre, illetve e tervek készítőire, tervezőire valamint a Tervtanács eljárásában résztvevő személyekre terjed ki.
II. fejezet
A Tervtanács
A Tervtanács összetétele
2. § (1) A Tervtanács
- az elnökből,
- a szakmai titkárból,
- szakmai ajánlások alapján különböző szakterületekről felkért szakemberek közül összeállított a taglistáról legalább három, szakmai indokok alapján szükség szerint további meghívott tagból (együtt a továbbiakban: tagok),
- jegyzőkönyv-vezetőből áll.
(2) A Tervtanács elnöke Tata Város főépítésze.
(3) A Tervtanács szakmai titkára a Tervtanács működtetéséért felelős szervezet szakirányú végzettséggel rendelkező köztisztviselője, illetve alkalmazottja.
(4) A taglistára a Tervtanács elnöke által a szakterületileg illetékes kamarák tagjai közül javasolt és a Polgármester által felkért, szakmailag elismert és nagy tapasztalattal rendelkező személyek kerülnek.
(5) Opponens a Tervtanács elnöke által felkért olyan személy, aki a bírálandó terv által érintett területen magas fokú szakértelemmel és széleskörű szakirányú tapasztalattal rendelkezik. Az opponens a Tervtanács ülésein tanácskozási joggal köteles megjelenni és a kialakított véleményét a tanács tagjaival megosztani.
(6) A jegyzőkönyv-vezető feladata a Tervtanács adminisztratív feladatainak és az ülések jegyzőkönyveinek elkészítése.
A Tervtanács feladata
3. § (1) A Tervtanács feladata Tata város meglévő településképe értékeinek védelme, a településkép harmonikus alakításának elősegítése, a településrendezési és fejlesztési döntések megalapozása és hatékony érvényre juttatása, az ezekkel ellentétes hatások mérséklése.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott célok érdekében jóváhagyás, illetve hatósági engedélyezési eljárásra benyújtás előtt a Tervtanács az alábbi terveket véleményezi:
a) Az Önkormányzatot érintő
- területfejlesztési koncepciókat,
- területfejlesztési programokat,
- területrendezési terveket.
b) Az Önkormányzat közigazgatási területét érintő
- településrendezési,
- közterület-rendezési,
- közterületi park- és kertépítészeti,
- útépítési, -felújítási terveket.
c) Az Önkormányzat beruházásában készülő valamennyi, építési engedélyhez kötött építmény engedélyezési terveit.
d) Helyi védelem alatt álló területen lévő építményt vagy az egyedileg helyi védelem alatt álló építményt érintő építési munka terveit.
e) Köztéri művészeti alkotások terveit.
f) Mindazokat a terveket, amelyeket a Helyi Építési Szabályzat a Tervtanács véleményezési körébe utal.
(3) A (2) bekezdés a)-c) pontok alatt felsorolt munkákat a Tervtanács – konzultatív jelleggel – akkor is véleményezi, ha annak jogszabályban előírt minősítésére más Tervtanács jogosult.
(4) A (2) bekezdés d) és f) pontok alatt felsorolt munkákat a Tervtanács csak akkor minősítheti, ha az nem tartozik jogszabály alapján más Tervtanács kizárólagos hatáskörébe.
(5) Tata közigazgatási területét érintő, településrendezési tervek jóváhagyását megelőzően, valamint a (2) bekezdés f) pontjában meghatározott építési munkák terveinél a tervezőnek, illetve a tervezéssel megbízott szervezet vezetőjének ki kell kérnie az illetékes Tervtanács szakmai véleményét.
(6) A Tervtanács megtárgyal még minden olyan, a települést vagy annak környezetét érintő településrendezési, építészeti-műszaki tervet, melyet a főépítész oda utal, illetve amelynek megvitatását a Tervtanács elnöke egyetértésével
a) a tervező
b) az építtető
c) az illetékes első fokú építési hatóság
d) az Önkormányzat valamelyik bizottsága
e) a Polgármester
megtárgyalni kér.
(7) A települési főépítész feladatkörében - szakmai álláspontjának kialakításához - a Tervtanács közreműködését igénybe veheti.
III. fejezet
A Tervtanács működése
A Tervtanács munkájának előkészítése
4. § (1) A Tervtanács szakmai titkárának feladata a tervtanács munkájának előkészítése és szervezése.
(2) A Tervtanácshoz bírálatra benyújtandó dokumentációkat a főépítésznél vagy a szakmai titkárnál kell előterjeszteni a meghirdetett ülés előtt minimum 20 de maximum 30 nappal. A beérkező kérelmeket (dokumentációkat) az előre egyeztetett, de minimum 3 példányban kell benyújtani.
(3) A Tervtanácshoz benyújtandó anyag tartalmát a Tervtanács szakmai titkárával illetve elnökével előzetesen egyeztetni kell. A Tervtanács csak az ennek alapján összeállított dokumentációt bírálja.
(4) Az előterjesztett anyag tartalmi megfelelőségéről, részletezettségéről, a dokumentációk számáról a szakmai titkár dönt és szükség esetén hiánypótlásra, kiegészítésre hívja fel a tervezőt 15 napos határidővel.
(5) Amennyiben a dokumentáció hiánypótlására, kiegészítésére vonatkozó felhívásra 15 napon belül teljes körűen nem válaszol a tervező, az nem terjeszthető a Tervtanács elé.
(6) A Tervtanács az állásfoglalásra benyújtott tervet a benyújtástól, illetve hiánypótlás esetén, annak teljesítésétől számított - 30 napon belül – következő ülésén megtárgyalja.
(7) A bírálatra benyújtott anyagokat a Tervtanács szakmai titkára nyilvántartásba veszi.
(8) A Tervtanács elnöke dönt:
- arról, hogy a bírálatra benyújtott kérelem a Tervtanács e rendeletében meghatározott hatáskörébe tartozik-e,
- az eseti tagok személyéről,
- az opponensek felkéréséről,
- a tanácskozási joggal meghívandók személyéről,
- hogy a bírálat konzultációs jellegű-e, vagy érdemi.
A Tervtanács ülésének rendje
5. § (1) A Tervtanács munkáját és üléseit az elnök irányítja és vezeti, távollétében a Tervtanács tagjai közül az általa megbízott tag elnököl.
(2) A szakmai titkár helyettesítéséről - a jegyző egyetértésével - a Tervtanács elnöke gondoskodik.
(3) A Tervtanács a tárgyalandó tervezési munkától függően, a Tervtanács elnökének döntése alapján változó összetételben ülésezik.
(4) A Tervtanács szükség szerint, de legalább minden hónapban egyszer az elnök által meghatározott időpontban ülésezik.
(5) A Tervtanács ülésein szavazati joggal az elnök, a szakmai titkár és a tagok rendelkeznek.
(6) A Tervtanács határozatképes, ha az adott ülésre szavazati joggal rendelkező tagok több, mint fele jelen van.
(7) A Tervtanács ülésére meg kell hívni:
- a területi főépítészt,
- a polgármestert,
- a választókörzet szerint érintett önkormányzati képviselőt,
- az illetékes I. fokú építési hatóság részéről eljáró személyt,
- településrendezési terv esetében az érintett szomszédos önkormányzat polgármesterét.
- az érintett önkormányzati szakbizottság delegáltját,
- a tervezőket,
- valamint a szükség szerint felkért opponenseket.
(8) A Tervtanács ülésére az elnök egyetértésével meg lehet hívni
- a beruházót,
- az érintett települési, társadalmi szerveződések képviselőit.
(9) A Tervtanácsra meghívott személyek az ülésen tanácskozási joggal vesznek részt.
(10) A Tervtanács elnöke köteles a Tervtanács tagjait az ülést megelőzően értesíteni annak időpontjáról és tájékoztatni az ülést megelőzően 10 nappal.
(11) A Tervtanács tagjait tiszteletdíj, a felkért opponenst szakértői díj illeti meg. A tiszteletdíjat, illetve a szakértői díjat a Polgármesterrel kötött megállapodásban kell rögzíteni.
(12) A megállapodásban ki kell kötni, hogy a tiszteletdíj, illetve a szakértői díj kifizetése a feladat ellátástól függően történhet meg.
Összeférhetetlenség
6. § (1) A Tervtanács döntési eljárásában, a terv bírálatában és szakértésében nem vehet részt:
- a tervező (tervező szervezet vezetője), a tervező közeli hozzátartozója, alkalmazottja, beosztottja, üzlettársa,
- valamint mindazok, akiktől nem várható az üggyel kapcsolatban elfogulatlan véleményalkotás.
(2) Az opponens nem lehet a Tervtanács szavazati joggal rendelkező tagja.
(3) A Tervtanács eljárásában részt vevő személy köteles a vele vagy tudomására jutott másik részt vevő személlyel szemben felmerült összeférhetetlenségi okot a Tervtanács elnökének haladéktalanul bejelenteni. Az elnök saját hatáskörben dönt a bejelentett ok megalapozottságáról. Amennyiben a megalapozottság igazolást nyert az eljárásból az okkal érintett személyt kizárja.
(4) Az összeférhetetlenséget az eljárás egésze alatt a szakmai titkár köteles vizsgálni és észlelésekor azt köteles jelezni a Tervtanács elnökének.
(5) Az összeférhetetlenséget legkésőbb a terv tárgyalásán kell jelezni. Az esetleges összeférhetetlenség ténye nem hat ki a Tervtanács állásfoglalására.
(6) Az elnökkel szemben fennálló összeférhetetlenség esetén a polgármester a Tervtanács tagjai közül eseti elnököt kér fel
A Tervtanács állásfoglalása
7. § (1) A Tervtanács a bemutatott tervek szakmai véleményezése során vizsgálja, hogy a
a) területrendezési valamint településrendezési terv
- figyelembe veszi-e a terület- és településrendezésre, a környezetvédelemre, a természetvédelemre, valamint az építészeti és kulturális örökség alakítására és védelmére vonatkozó szakmai követelményeket és a Magyarország által elfogadott szakmai, nemzetközi irányelveket és egyezményeket,
- összhangban van-e az országos és térségi szintű területi tervekkel, a településrendezési tervekkel, a településfejlesztési koncepciókkal, valamint az ágazatok fejlesztési koncepcióival,
- megfelel-e a rájuk vonatkozó szakmai-jogszabályi feltételeknek,
b) építmény építészeti-műszaki terve
- megfelel-e az elvárható szakmai igényesség és szakszerűség követelményeinek,
- hogyan elégíti ki a környezetbe illeszkedés, a beépítés, a rálátás és látványvédelem követelményeit,
- megfelel-e a vonatkozó településrendezési tervben és helyi építési előírásokban foglaltaknak.
(2) A Tervtanács a tervező kérésére, illetve az elnök minősítése alapján a rendelkezésére bocsátott dokumentációt:
a) konzultatív,
b) minősítő – értékelő jelleggel bírálja el.
(3) A konzultatív véleményezési eljárás olyan tervek esetében követendő, amelyek nem tartoznak a rendelet 3. § (2) bekezdésében felsorolt tervek közé.
(4) A Tervtanács álláspontját és állásfoglalását többségi egyetértéssel alakítja ki. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata a döntő. A Tervtanács üléséről emlékeztetőt kell készíteni, amelyekben a többségi véleményt, illetve a tag vagy tagok esetleges külön véleményét rögzíteni kell.
(5) A Tervtanács a bemutatott tervvel kapcsolatos szakmai véleményét és javaslatait írásban rögzíti és azt a tervezőnek, valamint a Tervtanácsra meghívottaknak az ülést követő 10 munkanapon belül megküldi. A Tervtanácsi szakvélemény eredeti példányát a titkár és legalább egy tag szignálja.
(6) A Tervtanács állásfoglalása nem érinti a terv elfogadására, illetve jóváhagyására jogosult szerv hatáskörét, illetve döntési jogkörét. A tervező köteles a területrendezési terv és a településrendezési terv megrendelőnek való átadásakor, valamint az építmény építéshatósági engedélyezési tervdokumentációjának benyújtásakor csatolni a tervtanács állásfoglalását, és nyilatkozni arról, hogy az abban foglaltaknak milyen módon tett eleget, illetve megindokolni eltérő álláspontját.
(7) Amennyiben a Tervtanácshoz bírálatra alkalmasan előterjesztett kérelem és dokumentáció szakbírálata, minősítése 30 napon belül nem történik meg, a tervező mentesül az e rendeletben meghatározott tervbírálati kötelezettsége alól.
(8) A Tervtanács állásfoglalása ellen jogorvoslatnak helye nincs.
(9) A Tervtanács működése során keletkezett:
- meghívókat,
- egy sorozat bírálati azonosító jellel ellátott dokumentációt,
- opponensi véleményt,
- az ülésről készült emlékeztetőt és a jelenléti ívet,
- Tervtanács állásfoglalását,
Tata Város Polgármesteri Hivatal iratkezelési szabályzatának megfelelően kell kezelni és 15 évig meg kell őrizni.
Zárórendelkezések
8. § E rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
Hetényi Tamás dr. Szabolcs Tivadar
polgármester jegyző