Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2016(V.26.) önkormányzati rendelete

a Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet egyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2016. 06. 09- 2016. 06. 09

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdése és a 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) kormányrendelet 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztály - Állami főépítész, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósága, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósága, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Útügyi Osztály, Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal, a Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály, a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal vezetője, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, a Pest Megyei Kormányhivatal Bányászati Osztálya és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. § (1) Hatályát veszti Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005.(XII.6.) önkormányzati rendelet

a) 5. § (5) bekezdés c) pontja,

b) 6. § (2) bekezdése,

c) 7. § (3) bekezdése,

d) 8.§ (12)-(15) és (19)-(23) bekezdése,

e) 9.§ (3) bekezdés a) pont „pl.:” szövegrésze és (d) pontja, (5) és (8) bekezdése,

f) 12.§ (9), (17), (18), (20), (23)  bekezdése,

g) 14.§ (1), (2), (5), (10), (13), (17), (21)-(26), (32)-(34) bekezdése,

h) 14/A.§ (1) bekezdése,

i) 15.§ (2) bekezdés „lakás/” szövegrésze, (3)-(8) bekezdése, a (13) bekezdés a) pontja, a c) pont „az 5. § (Sajátos jogintézmények) (4) bekezdés szerint,” szövegrésze,

j) 16.§ (2) bekezdés c) pontja, a (3), (5) bekezdése,

k) 17.§ (3), (6), (10), (12) bekezdése, (14) bekezdés „(pl.: javasolt a fa és a terméskő kombináció)” szövegrésze, (18) bekezdés „a TÉSZ 5. § (Sajátos jogintézmények) (4) bekezdés szerint.” szövegrésze,

l) 17/A. § a (3) és (6) bekezdése, a (9) bekezdés „ a Május 1. úti homlokzatra számított legalább 7,5 m-es építménymagassággal” szövegrésze,

m) 17/B. § (1) bekezdés b) pontja,

n) 19. § (10), (13) bekezdése,

o) 21. § (11), (12) bekezdése,  a (16) bekezdés b) pontja, a (17) bekezdése,

p) 22.§ (2)-(4) bekezdése,

q) 23. § (1), (7) bekezdése,

r) 24. § (2) bekezdés b), c) pontja, az f) pont „- Az övezetben kialakítható minimális telekterület 2 000 m².” szövegrésze.


(2) Hatályát veszti Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005.(XII.6.) önkormányzati rendelet

a) 25.§ (4) bekezdés „/vagy” szövegrésze, (6) és (9) bekezdése,

b) 26.§ (3) bekezdése,

c) 28. § (1) bekezdés „/vagy” szövegrésze, a (2) bekezdés „/vagy” szövegrésze,

d) 31.§ (3) bekezdése, a (6) bekezdés „készült kertépítészeti terv alapján” szövegrésze,

e) 32.§ (1)-(3) és (7) bekezdése,

f) 34. §  (1) bekezdés „/vagy” szövegrésze, a (2) bekezdés b) és c) pontja, a (3) bekezdés a) pontja, (4) bekezdése,

g) 35. § (1) bekezdés 2. mondatát követő szövegrésze,

h) 38. § (2) bekezdés a) pontjának „/vagy” szövegrésze, a (4) bekezdés „(pl.: sport, fittness, wellness, játéktér)” szövegrésze,

i) 39. § (5) bekezdés „ ,szabadon állóan legfeljebb 0,3%-os beépítettséggel” szövegrésze, a (6) bekezdés „épületek/” szövegrésze,

j) 40.§ a (6) bekezdés „(pl. természetes gyepek)” szövegrésze,

k) 46.§ (2) bekezdés „(pl.: hangszigetelt nyílászáró)” szövegrésze,

l) 47. §-a,

m) 48.§ (1)-(3), (5), (7) és (8) bekezdése.


(3) Hatályát veszti Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005.(XII.6.) önkormányzati rendelet  5. melléklet

a) T1.1 táblázat E oszlopa,

b) T1.2 táblázat E oszlopa,

c) T1.3 táblázat E oszlopa,

d) T1.4 táblázat E oszlopa,

e) T2.1 táblázat E oszlopa,

f) T2.2 táblázat E oszlopa,

g) T3.1 táblázat E oszlopa,

h) T3.2 táblázat E oszlopa,

i) T3.3 táblázat E oszlopa,

j) T4 táblázat E oszlopa,

k) T5 táblázat E oszlopa,

l) T6 táblázat F oszlopa,

m) T7 táblázat E oszlopa.


2. § (1) Ez a rendelet 2016. június 9-én lép hatályba.

(2) Az ezzel a rendelettel módosított rendeletet a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.



                                     Michl József                                  dr. Kórósi Emőke

                                     polgármester                                         jegyző