Komárom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (IV. 24.) önkormányzati rendeletének indokolása

Komárom város sportjáról

Hatályos: 2013. 04. 25
Komárom város sportjáról
Végső előterjesztői indokolás
A sportról szóló 2004. évi I. törvény ( a továbbiakban: Törvény) 55. § (1) bek. a.) pontjában foglaltak szerint a települési önkormányzat meghatározza a helyi sportfejlesztési koncepciót, és gondoskodik annak megvalósításáról, valamint a Törvény 55. § (6) bek. értelmében, az e törvényben meghatározott feladatok alapján a tízezernél több lakosú helyi önkormányzatok rendeletben állapítják meg a helyi adottságoknak megfelelően a sporttal kapcsolatos részletes feladatokat és kötelezettségeket, valamint a költségvetésükből a sportra fordítható összeget.
A sportrendelet és a sportkoncepció egymással összhangban álló, egymást kiegészítő dokumentumok. A rendelet fontos alapot és jogi hátteret ad a koncepcióban megfogalmazott feladatok végrehajtásához, ugyanakkor a helyi sportélet valamennyi résztvevője, szervezete számára egyöntetű iránymutatást nyújthat a jövőbeni feladatok minél eredményesebb végrehajtása érdekében.
Fentiekre tekintettel a sportról szóló rendeletet és a sportfejlesztési koncepciót tartalmazó határozatot egy előterjesztésben terjesztjük a Képviselő-testület elé. Mind a sportról szóló rendelet, mind a sportfejlesztési koncepció összeállításakor azt tartottuk szem előtt, hogy Komárom Város Önkormányzata kiemelten kezeli a sport támogatásának, szervezeteinek feltételei biztosításának kérdését, melyet a lakosság életminőségének javítására irányuló egyik legfontosabb eszköznek tekint.