Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2006. (X. 11.) önkormányzati rendelete

a helyi építési szabályzatról

Hatályos: 2016. 04. 28- 2016. 07. 02


Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. § (3) bekezdésében, 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében, valamint az 1997. évi LXXVIII. tv. 6. § (3) bekezdésében, továbbá a Magyarország Helyi Önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, 1997. évi LXXVIII. tv. 9. §-ban biztosított véleményezési jogkörében, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 38. §-ban meghatározott feladatkörében eljáró Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal, Komárom–Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztály, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztály, Pest Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Közé-dunántúli Regionális Intézete, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Intézete Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, Északdunántúli Vízmű Zrt., Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Égáz-Dégáz, FVM Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakhivatal Erdészeti Igazgatóság, Országos Kémiai Biztonsági Intézet, Komárom-Esztergom Megyei Földhivatal, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Földhivatali Osztály, Komárom-Esztergom Megyei Szakigazgatási Hivatala Földművelésügyi Igazgatóság, Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály, Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tatabányai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Győr-Moson Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatóhelyettesi Szervezet, Katasztrófavédelmi hatósági Szolgálat, Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, Komárom-Esztergom Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatóság, Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága, Nemzeti Közlekedési Hatóság Felügyeleti Főosztály- Repülőtéri és Repülésvédelmi Osztály, Honvédelmi Minisztérium Honvéd vezérkar, Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal, Komárom-Esztergom Megyei Rendőr- Főkapitányság Oroszlányi Rendőrkapitányság, Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Székesfehérvári Iroda, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály, Magyar Közút Állami Közútkezelő Fejlesztő Műszaki és Információs Kht. Komárom-Esztergom Megyei Területi Igazgatósága, Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Területfejlesztési és Gazdasági Főosztály, Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala Soproni Iroda, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, Nemzeti Közlekedési Hatóság Komárom-Esztergom Megyei Regionális Igazgatósága, Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala, Nemzeti Közlekedési Hatóság Út- és Hídügyi Főosztály Engedélyezési és Forgalomszabályozási Osztály, Tatabányai Körzeti Földhivatal, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Földhivatali Osztály, Veszprémi Bányakapitányság, Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Tatabányai Kirendeltség és Szolgáltató Központ, Környe Község Önkormányzata, Bokod Község Önkormányzata, Kecskéd Község Önkormányzata, Dad Község Önkormányzata, Várgesztes Község Önkormányzata, Vértessomló Község Önkormányzata, Gánt Község Önkormányzata, Pusztavám Község Önkormányzata véleményének kikérésével a következőket rendeli el:[1]

I. FEJEZET

Általános előírások



1. §[2]​ Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének az 53/2016. (III.29.) Kt. számú, a 168/2015. (IX.8.) Kt. számú, a 134/2013. (VII.27.) Kt. számú, a 151/2011. (XI.4.) Kt. számú, a 96/2011. (VI.29.) Kt. számú és 73/2006. (IX.26) Kt. számú határozattal módosított 52/2005.(VIII.09.) Kt. számú határozattal megállapított településszerkezeti tervével összhangban megalkotja a helyi építési szabályzatról szóló rendeletét és elrendeli annak alkalmazását. A rendelet SZ-J1 jelű, Szabályozási és övezeti helyszínrajz I. (továbbiakban: SZ-J1 terv), az Sz-J1/M Szabályozási és övezeti helyszínrajz I. (továbbiakban: SZ-J1/M terv), az Sz-J3 Szabályozási és övezeti helyszínrajz részlet (továbbiakban: SZ-J3 terv), az M1 jelű Szabályozási terv módosítás (továbbiakban M1 terv), az  M2 jelű Szabályozási terv módosítás (továbbiakban M2 terv), az M3 jelű Szabályozási terv módosítás (továbbiakban M3 terv), az M4 jelű Szabályozási terv módosítás (továbbiakban M4 terv), az SZT-1 jelű Szabályozási terv  (továbbiakban SZT-1 terv), valamint az SZM0 szabályozási terv módosítás áttekintő (továbbiakban SZM0 terv), SZM1 és SZM2 szabályozási terv módosítás (továbbiakban SZM1 és SZM2 terv) a rendelet 1. melléklete, az SZ-J2 jelű, Szabályozási és övezeti helyszínrajz II. (továbbiakban: SZ-J2 terv), valamint az Sz-J2/M Szabályozási és övezeti helyszínrajz II. (továbbiakban: SZ-J2/M terv) a rendelet 2. melléklete, az alábányászott területek térképe a rendelet 3. melléklete, a műemlékek a rendelet 4. melléklete, a műemléki környezet telkei a rendelete 5. melléklete, a régészeti lelőhelyek és régészeti érdekű területek a rendelet 6. melléklete, a mintakeresztszelvények a rendelet 7. melléklete, a forgalmi rend a rendelet 8. melléklete, a burkolat minősége a rendelet 9. melléklete.

A rendelet hatálya


2. § (1)    A rendelet hatálya Oroszlány város közigazgatási területére terjed ki.


(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, építési telket alakítani, továbbá – a bányaműveléshez szükséges földalatti építmények kivételével – építményeket tervezni, építeni, felújítani, helyreállítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni és lebontani, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű hatósági előírásoknak és e rendeletben előírtaknak megfelelően szabad.

Szabályozási elemek


3. §   [3](1)                Kötelező szabályozási elem:

a) beépítésre szánt, illetve beépítésre nem szánt területek határvonala,

b) a belterület határvonala,

c) módosult belterületi határvonal,

d) a szabályozási vonal,

e) az eltérő területfelhasználási egységek határvonala,

f) az építési övezetek határvonala,

g) az építési hely határa,

h) az építési vonal.


(2)   A kötelező szabályozási elemek helyének megváltoztatásához a szabályozási terv és/vagy a helyi építési szabályzat módosítása szükséges figyelembe véve a külön jogszabály[4] szerinti előírásokat.


(3) Ahol az SZ-J1 terv tervezett belterület határvonala jellel belterületbe vonást jelöl, ott a megváltozott területfelhasználásnak megfelelő telekalakítás és beépítés feltétele a belterületbe vonás.


(4) Irányadó szabályozási elem az azonos területfelhasználású és övezeti besorolású telkek egymás közötti meglévő, vagy az irányadó telekhatár jellel jelölt, javasolt határvonala.


(5) Az irányadó szabályozási elemek helye az övezeti előírások keretei között megváltoztatható.


(6) Amely övezetekben az SZ-J1 terv és/vagy a helyi építési szabályzat kizárólagos funkciót jelöl, attól eltérő funkciójú épület csak az SZ-J1 terv és/vagy a helyi építési szabályzat módosítása után építhető.


A telekalakítás általános szabályai


4. § (1)  A már beépített építési telkeken közterület bővítés helybiztosítása céljából szabályozási vonallal lehatárolt, a közterület felé eső telekrész a telek beépítettségének számításánál nem vehető figyelembe. Az építési hely határát a szabályozási vonaltól kell számítani. A helybiztosítás nem minősül építési tilalomnak.


(2) Közterület bővítéssel érintett beépítetlen telek csak az SZ-J1 terven jelölt telekalakítás végrehajtása után építhető be.


(3) Ahol az SZ-J1 terv irányadó telekhatár vonallal telekmegosztást jelöl, ott a telekmegosztások iránya meg kell, hogy egyezzen az irányadó telekhatár vonal irányával.


(4) Telekcsoport újraosztása estén a telekalakítás telektömbönként ütemezhető. A telek-átalakítással érintett telkek telektömbön kívüli visszamaradó részei nem kell, hogy az építési telekre vonatkozó előírásoknak megfeleljenek.


(5) A külön[5] rendeletben foglaltak szerinti telekalakítási terv kötelezettségével érintett területeken a telekalakítási tervben az SZ-J1 terven rögzített keretek között a közlekedési területek helye és mérete, a szabályozási vonal helye pontosítható.


[6](6) A külön jogszabály szerinti telekalakítási terv készítésének kötelezettségével érintett, átlag 10 %-os természetes terepesést elérő vagy meghaladó felszínű területeken a telekalakítási terv részeként

a) a kiszolgáló út, a járdák, a kocsibehajtók szintjeit meghatározó útépítési tanulmánytervet kell készíteni

b) az előkerti építési hely határvonalán kialakítandó terepszint meghatározására tereprendezési tervet kell készíteni.”


(7) Az SZ-J1 terven az övezeti jelben és/vagy a helyi építési szabályzatban „SZT” jellel jelölt telekméret SZ-J1 terv szerint kialakítandó telekméretet jelent.


(8) Az SZ-J1 terven és/vagy a helyi építési szabályzatban az övezeti jelben „K” jellel jelölt telekméret kialakult telekállapotot jelent. Az így jelölt övezetbe tartozó telkek „K” jellel jelölt mérete nem csökkenthető, kivéve az út céljára történő lejegyzést, és a telekhatár kiigazítást.

A létesítmények elhelyezésének általános szabályai


5. § (1) Az építési hely határvonalait az SZ-J1 terv vagy a helyi építési szabályzat tartalmazza.


(2) Azokban az övezetekben, ahol az SZ-J1 terv nem jelöl építési hely határvonalat, az épületek elhelyezésére szolgáló területet (építési hely) az övezetre vonatkozó elő-, oldal-, és hátsókerti méretek előírásai szerint kell meghatározni.


(3) Ahol a helyi építési szabályzat, vagy az SZ-J1 terv építési vonalat jelöl, az épület építési vonal felőli homlokzata hosszának legalább 40 %-ban illeszkednie kell erre a vonalra. Ha az oldalsó telekhatárok az utcai építési vonallal a merőlegestől eltérő szöget zárnak be, egy telektömbön belül az épületek egységesen fogazottan is elhelyezhetők.


[7](4) Kerítésépítés: utcai kerítést az övezetre vonatkozó eltérő szabályozás hiányában a telek meglévő, megmaradó vagy szabályozási vonallal megjelölt közterületi határára kell építeni. Ettől a kapubehajtó szélességében a telek belseje felé az előkert mélységéig, ahol nincs előkert, vagy kisebb 5,0 m-nél, ott legfeljebb 5,0 m mélységig a kerítés (kapu) beljebb építhető.


[8](5) Azok a telkek, amelyeket az SZ-J1 terven kiváltandó légvezeték jellel jelölt elektromos légvezetékszakasz érint, csak a légvezeték kiváltása után építhetők be.


[9](6) Beépített és beépítésre szánt területeknek lakóterület és üdülőterület terület-felhasználási jellegű övezeteiben, a beépítésre nem szánt területeknek az önkormányzat által külterületi lakott hellyé nyilvánított területein (a továbbiakban: lakott területek), továbbá a lakott területek 200 méteres környezetében engedély köteles antennát, antenna tartószerkezetet (tornyot), rádiófrekvenciás bázisállomást létesíteni nem lehet.

[10](7) Lakó-, kertes mezőgazdasági- és gazdasági területen a telken belül szélkerék létesíthető. A szélkerék magassága a megengedett építménymagasság másfélszeresét érheti el, de maximum 12 méter lehet.

Az épületek kialakításának általános szabályai


6. § [11](1)  Kertvárosias, falusias és kisvárosias lakóterületen szerelt külső kémény, homlokzati égéstermék elvezetés berendezés kültéri egysége az épület közterületi főhomlokzatán, illetve a telekhatártól számított 3 méteren belül álló homlokzati határfalon, nagyvárosias és vegyes területen egyik homlokzaton sem létesíthető.


[12](2) Lakó- és vegyes területen az utcaképet meghatározó homlokzaton külső lift létesíthető.


(3)   Kisvárosias és nagyvárosias lakóterületen, vegyes területen meglévő épületek erkélyeinek, loggiáinak beépíthetőségét az utcakép védelem követelményeit érvényesítő, külön jogszabály[13] szerinti elvi engedélyezési eljárás keretében kell tisztázni.

Védőtávolságok, védőterület


7. § [14](1)


[15](1)      Villamos távvezetékek biztonsági övezete a szélső vezetékszáltól mérten

20, 35 kV-os vezeték:                                      5,0 -   5,0 m

120 kV-os vezeték:                            13,0 - 13,0 m

220 kV-os vezeték:                            18,0 – 18,0 m 

A biztonsági övezetre vonatkozó előírásokat a hatályos[16] jogszabályok tartalmazzák.


[17](2)      Gázvezeték védőtávolsága a csőtengelytől mérten:

középnyomású gázvezeték     5,0-5,0 m.

A biztonsági övezetre vonatkozó előírásokat a hatályos[18] jogszabályok tartalmazzák.


[19](3)      A temető védőterülete a telekhatártól számított 50,0 m széles területsáv. A védőterületen belül kegyeletsértő vendéglátó és szórakoztató létesítmény, a temető működését zavaró építmény nem építhető.


[20](4)      A vízfolyások, csatornák, vízfelületek parti sávja a partvonaluk mentén húzódó 6,0-6,0 m területsáv.

A parti sávra vonatkozó előírásokat a hatályos[21] jogszabályok tartalmazzák.


[22](5)      Az oktatási, szociális, egészségügyi intézmény védőterülete a telekhatártól mért 100,0 m széles területsáv. A védőterületen belül állattartó épület és szagos, bűzös tevékenység céljára szolgáló épület nem építhető, ilyen tevékenység céljára meglévő épület nem használható.


[23](6)     A meglévő szennyvíztisztító védőterülete a telekhatárokhoz legközelebb eső szennyvízkezelő létesítményektől mért  300  m széles területsáv.

A szennyvíztisztító területén új, védőterületet igénylő építmény úgy építhető, ha védőterületének határa nem terjed túl az SZ-J1 terven jelölt határvonalon.


[24](7)     Az alábányászott területek térképét a 3. melléklet tartalmazza.


[25](8)     Az alábányászott, az alábányászottság miatt egyenetlen süllyedéssel veszélyeztetett területeken a hatályos jogszabályoknak megfelelően a geotechnikai dokumentáció az engedélyezési (bejelentési) dokumentáció tartalmi követelménye. Az alábányászottság tényét építmények (épületek, műtárgyak), közművezetékek építésénél figyelembe kell venni.

Értékvédelem


[26]8. §  (1)[27]  A műemlékeket a 4. melléklet és az SZJ1/M tervlap tartalmazza.

(2)[28]   A műemléki környezet: a műemlékek körüli, külön jogszabály szerint meghatározott, az 5. mellékletben és az SZ-J1/M tervlap tartalmazza.

(3)[29]   A műemlékeket és a műemléki környezetet érintő, a telekalakítás, építés, bontás, felújítás, korszerűsítés, (fakivágás, faültetés) esetén hagyományos építőanyagokat, tömegformálást kell alkalmazni. Az épületek kialakításánál előnyben kell részesíteni a hagyományos építőanyagokat. Vakolt homlokzat, cserép, pala fedés, fa nyílászárók és illeszkedő színhasználat alkalmazandó. Az építési engedélyezés szempontjait a vonat­kozó kormányrendelet melléklete tartalmazza.

(4) A régészeti lelőhelyeket és régészeti érdekű területeket az 6. melléklet tartalmazza.

(5) A régészeti lelőhelyeket és a régészeti érdekű területeket érintő építési tevékenység engedélyezési folyamatába a területileg illetékes kulturális örökségvédelmi hatóságot a külön jogszabály szerint[30] be kell vonni.

(6) Régészeti értékek előkerülése esetén a külön jogszabály szerint kell eljárni.

(7) A helyi védelem alatt álló területek és építmények felsorolását, az ezekkel kapcsolatos előírásokat külön önkormányzati rendelet tartalmazza.

(8)[31]   A fő kilátópontokból a védendő látványelemek védelmét biztosítani kell.

a) Fő kilátópontok:

aa) a Kamalduli Remeteség romtemplomának tornya

ab) a Környei út a Kolostorerdei patak keresztezésénél

ac) a Csákvári út a Felső tó gátján vezetett út csatlakozásánál

ad) a volt XX. akna területe melletti gyűjtőút a bejáratnál

b) Védendő látványelemek:

ba) a Kamalduli Remeteség romtemplomának tornyából a Vértes és a volt Kamalduli birtok területének látványa

bb) a többi kilátópontból a Kamalduli Remeteség romtemplomának látványa.

(9) [32]A fő kilátópontokból a védendő látványelemek irányába eső építmények építésénél a látványvédelem követelményeinek való megfelelőség igazolása érdekében az építési engedélyezési folyamatban fotódokumentációt és látványvédelmi vizsgálatot kell készíteni

Környezetvédelem


9. § (1) Oroszlány város légszennyezettségi zónabesorolását külön jogszabály tartalmazza.[33]


(2) A település területe a nitrát szennyezés szempontjából érzékeny terület.[34]


(3) A település területe a felszín alatti vizek állapota szempontjából a fokozottan érzékeny kategóriába tartozik.[35]


(4) A felszíni vizekbe állandó jellegű vízfolyások esetén a külön rendelet szerinti 4. általánosan védett vízminőség-védelmi kategóriának megfelelő minőségű, időszakos vízfolyások esetén a 3. kategóriának megfelelő minőségű csapadékvíz és szennyvíz vezethető.[36]


(5) A közigazgatási területen lévő zöldfelületek kialakításával és gondozásával biztosítani kell, hogy a közterület levegőjében az emberi szervezet allergiás reakcióit okozó növényfajtáktól származó virágpor részecskék mennyisége az alábbi értékeket ne haladja meg:

  • fák, bokrok          100 pollen/m3
  • fűfélék       30 pollen/m3


(6) A beépített, illetve beépítésre szánt területen, valamint annak határától mért 2000 m távolságon belül nőivarú nyárfa nem ültethető.


(7) A közigazgatási területen keletkező kommunális és egyéb szilárd és folyékony hulladékot rendszeres gyűjtés keretében lerakó, illetve ártalmatlanító telepre kell szállítani


(8) [37]A föld, a talaj és a táj védelme érdekében Oroszlány város közigazgatási területén felszíni bánya nyitása, a felhagyott bányák újranyitása nem engedélyezhető. A meglévő, működő bányák bányarekultivációs terv alapján ütemezetten rekultiválandók.


(9) A talaj és a talajvíz védelme érdekében a belterületen a városi ivóvízhálózat kiépítése és igénybe vétele csak a csatornahálózat egyidejű kiépítésével és igénybevételével engedélyezhető.[38]


(10) A talaj védelme érdekében külterületen a telekalakítások során biztosítani kell a talajvédő művelési mód (szintvonalakkal párhuzamos talajművelés) megtartásának vagy kialakulásának lehetőségét.


[39](11) Amennyiben Oroszlány város közigazgatási területén engedélyezett veszélyes és nem veszélyes hulladékkezeléssel foglalkozó természetes és jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tevékenysége során környezetszennyezést okoz, az önkormányzat a hatáskörrel rendelkező hatóságnál kezdeményezheti a környezetszennyező tevékenység folytatásának megtiltását.


[40](12) Beruházás, valamint termőföldön folytatott, vagy termőföldre hatást gyakorló bármely egyéb tevékenységet úgy kell megtervezni, és megvalósítani, hogy az érintett és a környező termőföldön a talajvédő gazdálkodás feltételei ne romoljanak. A kivitelezés és az üzemeltetés során biztosítani kell, hogy a környezeti hatások az érintett és a környező termőföldekben minőségében kárt ne okozzanak.


[41](13) A csapadékvíz elvezetését a beépített területekről úgy kell megoldani, hogy a szomszédos termőföldek vízháztartási viszonyaiban kedvezőtlen változást vagy eróziós károkat ne eredményezzen. A létesítmények tervezése során figyelemmel kell lenni a meglévő vízelvezetők állapotára, és ha nem alkalmasak az új létesítmények összegyűjtött csapadékvizének elvezetésére, a karbantartásuk elvégzését elő kell írni.


[42](14) Utak, villamos vezetékek egyéb vonalas létesítmények tervezésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy lefolyástalan, megközelíthetetlen vagy művelhetetlen területek ne alakuljanak ki, ezért azokat ingatlanhatárokhoz, vagy meglévő és tervezett vonalas létesítményekhez igazodva kell kialakítani.


[43](15) A mezőgazdasági területek használata során be kell tartani a talajvédő termőföldhasználat szabályait, különösen a földhasználó erózióval szembeni védekezési kötelezettségeit. A termőföldeket érintő telekalakításkor úgy kell eljárni, hogy a talajvédő gazdálkodás feltételei nem rosszabbodjanak.

                                             Táj- és természetvédelem


10. § (1)[44]Védett természeti értékek:


a) Országos védettségű terület:

aa) Vértesi Tájvédelmi Körzet területei,

ab) az országos ökológiai hálózat területei,

ac) a NATURA 2000 élőhelyvédelmi területek,

ad) a természeti területek.

b) Helyi jelentőségű természetvédelmi terület:

ba) Majki Műemlékegyüttes tájképi környezete,

bb) Vértesszentkereszt templom és kolostorrom tájképi környezete.


(2) [45]Helyi jelentőségű védendő tájszerkezet az SZ-J2 terven - VT - jellel körülhatárolt terület szerkezete. A tájszerkezet megőrzését biztosítani kell. Ennek érdekében az érintett területen:

a)A város belterületéből a Vértes felé kivezető ÉNy-DK-i irányú úthálózatot fenn kell tartani, ezek az utak nem szüntethetők meg.

b) Az ÉNy-DK-i irányú völgyekben futó patakok nyomvonala nem változtatható meg.

c) A feltáró utakra fűzött hosszú, keskeny szalagtelkek rendszere nem változtatható meg.

d) A feltáró utak között új utak nyithatók, de ezekről feltárva a jellegzetes telekformációt megváltoztató telekalakítás nem engedélyezhető.”


(3) A természeti területen épület nem építhető, művelési ága nem változtatható meg.


(4) Az országos ökológiai hálózat területei nem minősíthetők beépítésre szánt területté.


(5) Az alsóbbrendű, kisebb forgalmú utak (országos mellékút, jelentős mezőgazdasági feltáró út) külterületi szakaszai mentén útkísérő fásítást kell létrehozni.


(6) Oroszlány város természeti értékei a patakok és a tavak. Az értékek megőrzése végett a patakok nyomvonalának megváltoztatása, medrének szűkítése, a vízfolyások lefedése – a külön rendeletben szabályozott műszaki terveken túl – tájrendezési vizsgálatokra és értékelésre alapozottan engedélyezhető. A tavak feltöltése nem engedélyezhető.


(7) Természeti területen – a jogszerűen beépített területek, valamint vízjogi engedéllyel rendelkező építmények kivételével – tilos a természetes és természetközeli állapotú vízfolyások, vizes élőhelyek partvonalától számított 50 méteren, tavak partjától számított 100 méteren belül, valamint a vízfolyások hullámterében új építmények elhelyezése.


(8) [46]Az SZ-J1 terven „majki történeti birtokhatár” jellel körülhatárolt területen szélenergiát hasznosító műtárgy nem állítható, cégtáblán, címtáblán és útbaigazító táblarendszeren kívül hirdető berendezés nem helyezhető el.

Zöldfelületek


11. § (1) A közterületi zöldfelületeket az SZ-J1 terven megjelölt funkciójuknak megfelelően kell kialakítani és fenntartani.

A zöldfelületeken díszfákat és díszcserjéket kell ültetni, a burkolatlan felületeket füvesíteni kell. A zöldfelületek öntözhetőségét biztosítani kell.


(2) Az egyes területfelhasználási egységek részeként jelölt, önálló területű zöldfelületeket funkciójuknak megfelelően és az SZ-J1 terven jelölt területi kiterjedéssel kell kialakítani és fenntartani.


FT = fásított tér: épület nem építhető

DK = díszkert, kerti építmények, szobrok elhelyezhetők


(3) A nem közterületi zöldfelületek közül az intézmények kertjeit az intézmény jellegének megfelelően kell kialakítani.


(4) A gazdasági területek telkeinek le nem burkolt és be nem épített felszínét gondozott zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani.


[47](5)


[48](6)

TERÜLETFELHASZNÁLÁS, ÖVEZETI ELŐÍRÁSOK

Területfelhasználás az általános és a sajátos használat szerint


12. § (1)[49]         A település közigazgatási területe a következő terület felhasználási egységekre tagozódik:


a) Beépített és beépítésre szánt terület

b) Beépítésre nem szánt terület


(2)[50] A beépített és beépítésre szánt terület:

a) Lakóterület:

aa) nagyvárosias lakóterület                                    Ln

ab) kisvárosias lakóterület                                      Lk

ac) kertvárosias lakóterület                                     Lke

ad) falusias lakóterület                                            Lf


b) Vegyes terület:

ba) központi vegyes terület                                     Vk

bb) településközpont vegyes terület                          Vt


c) Gazdasági terület:

ca) kereskedelmi, szolgáltató terület                     Gksz

cb) jelentős mértékben zavaró hatású ipari terület Gipz

cc) egyéb ipari terület                                            Gip


d) Különleges terület                                              K:

da) temető

db) idegenforgalmi terület

dc) hulladéklerakó területe

dd) kegyeleti park

de) Üdülőterület

df) hétvégi házas                                                    Üh


(3)[51] Beépítésre nem szánt terület:


a) Közlekedési és közműterület:

aa) közút terület                                                      KÖu

ab) kötöttpályás közlekedési terület                          Kök

ac) közműterület                                                     Kö

b) Zöldterület                                                          Z

c) Erdőterület                                                         E

d) Mezőgazdasági terület                                       M

e)Vízgazdálkodási terület                                        V

f) Természetközeli terület

Az övezeti jel értelmezése

13. §



beépítési mód

(Oldalhatáron álló,

megengedett legnagyobb

legkisebb kötelezően kialakítandó

zöldfelület


( %)


területfelhasználási



   SZabadonálló

Zártsorú)

beépítettség (%)

elem


kialakítható

kialakítható

kialakítható



megengedett legnagyobb építménymagasság (m)


legkisebb

építési

telekszélesség

(m)

legkisebb

építési

telekmélység (m)

legkisebb

építési

telekterület

(m2)

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLET


LAKÓTERÜLET


Lakóterületek általános előírásai


14. § (1) Kertvárosias és falusias lakóterületen sarokteleknél a keresztutca felőli előkert mérete 3,0 m.


(2) Oldalhatáron álló beépítésű telektömbökben a 20,0 m-nél keskenyebb telkeken az épületeket az oldalhatárra, vagy attól legfeljebb 1,0 m távolságban kell elhelyezni. A 20,0 m-t elérő, vagy azt meghaladó szélességű telkeken, oldalhatáron álló beépítés esetén, az építési helyen belül az épületek az egyéb előírások megtartásával tetszőlegesen helyezhetők el.


(3) Az oldalhatáron álló építési hely – beépítetlen tömbben – K-Ny-i telekfekvésnél az északi oldalhatáron, É-D-i telekfekvésnél a keleti oldalhatáron, ÉK-DNy-i telekfekvésnél az észak-keleti oldalhatáron áll. Már többnyire beépült tömbben az építési hely a tömbre jellemző építési oldalon áll.

(4)[52]Beépítetlen tömbben önálló garázsépület a telek utcai határához 8,0 m-nél közelebb nem építhető. Kialakult beépítésű telektömbben az építési helyen belül, illetve az övezet egyedi előírásai szerint helyezhető el önálló garázsépület.”


(5) Újonnan beépítésre kerülő kertvárosi és falusias lakóterület saroktelkein az épületeket egy épülettömbben, közvetlenül egymáshoz csatlakoztatva kell megépíteni. Azoknál a saroktelkeknél, amelyek gyűjtőút – lakóút csatlakozásánál találhatók, a telekfeltárást a lakóút felől, az útcsatlakozástól a lehető legtávolabb kell biztosítani.


(6) Kialakult telekosztású kertvárosias és falusias lakóterületi telektömbök saroktelkei, vagy a saroktelek a vele szomszédos telekkel együtt az övezetre vonatkozó előírásoktól eltérő mérettel és módon is alakítható az alábbiak szerint:

A telekalakítás eredményeként létrejövő köztes építési telek megengedett legkisebb telekmélysége 30,0 m, az új és a visszamaradó építési telek megengedett legkisebb területe 400 m2.


(7) Saroktelek megosztásából létrejövő új beépítetlen telkek építési helyének határai:


  1. Ha a telek utcai szélessége kisebb, mint a telek mélysége, az építési hely oldalhatáron álló a tömbre jellemző beépítési oldalhatárra illeszkedve

          előkert: kialakult, vagy 5,0 m,       oldalkert: 6,0 m

          hátsókert: 4,0 m


  1. Ha a telek utcai szélessége nagyobb, vagy egyenlő, mint a telek mélysége, az építési hely szabadon álló.

         előkert: kialakult, vagy 5,0 m,

         oldalkert. 3,0 m

         hátsókert: 4,0 m


(8) A kedvező utcakép kialakulása, megtartása érdekében


a)    Az új területfelhasználású vagy telekcsoport újraosztásával létrejövő kertvárosias és falusias lakóterületi telektömbökben egy telektömbön belül a telkek közül a legnagyobb és a legkisebb telekszélességű telkek szélességének aránya nem lehet több 1,5-nél.


b)    A már kialakult telekosztású kertvárosias és falusias lakóterületi és a hétvégi házas üdülőterületi telektömbökben, amennyiben a telekalakítás (telekegyesítés, telekfelosztás, telekhatár-rendezés) a kialakult telkek szélességének megváltoztatását eredményezi, a telek-átalakítással létrejövő telek szélessége és a vele szomszédos telkek szélessége közötti arány (a nagyobb mérethez a kisebb méretet hasonlítva) legfeljebb 1,5 lehet.

Amennyiben az új telekszélességgel számított arányszám meghaladja az előírtat, de a telek-átalakítás előtti állapothoz képest ahhoz közeledik, a telek-átalakítás engedélyezhető.


(9) A kialakult telekelosztású, nem megváltozó kertvárosias és falusias lakóterületi telektömbökben a kialakítható telek legkisebb átlagos szélességére vonatkozó övezeti előírást csak abban az esetben kell alkalmazni, ha a telekalakítás érinti a kialakult telekszélesség megváltozását.

Amennyiben a telket magában foglaló övezetre előírt kialakítható legkisebb telekterület mind a megmaradó, mind a telekmegosztás eredményeként létrejövő új telek esetében teljesül, a telekmegosztás engedélyezhető.


[53](10)    A kedvező utcakép megtartása és kialakítása érdekében a kertvárosi és a falusias lakóterületi telektömbökben az utcai telekhatárhoz legközelebb álló épületek utcai homlokzatmagassága és utcai homlokzatszélesség a szomszédos telken álló, hasonló helyzetű épülethez képest legfeljebb 25 %-kal térhet el.


[54](11)    A lakóterületeken közművi építmények építhetők. Föld feletti építmény építése esetén az építmény környezetbe illesztését, környezeti hatásait elvi építési engedélyezési eljárásban kell tisztázni.


[55](12)    Kertvárosias lakóterületen épített tömör kerítés maximum 1 méteres tömör lábazattal, a fölött legalább 40%-ban áttörten kell kialakítani. 100%-ban tömörek csak a nyíló kapuszárnyak lehetnek.


A nagyvárosi lakóterület építési előírásai


15. § (1)     A nagyvárosias lakóterület telkein – ha az övezeti előírás másként nem rendelkezik – önálló épületként elhelyezhető, illetve funkcióváltással engedélyezhető:

a) lakóépület,

b) a helyi lakosság alapellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó szálláshely szolgáltató, egészségügyi, szociális, igazgatási, oktatási épület, sportépítmény

c) a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari épület,

d) önálló garázsépület nem építhető.


(2) [56]A lakóépületek pinceszintjén és földszintjén – a külön előírásoknak való megfelelőség esetén – a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, oktatási, egészségügyi, szociális, igazgatási, a lakások rendeltetésszerű használatát nem zavaró gazdasági hasznosítású önálló rendeltetési egység alakítható ki a tulajdonosok 4/5-ének hozzájárulása esetén.


(3) [57]Az övezet területén a meglévő utak, parkoló területek alrészletként kialakíthatók, ingatlan nyilvántartásba útként bejegyezhetők.”


(4) [58]Övezeti előírások:



                                    


Ln


Ln  INT


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

kialakult


kialakult


kialakult


kialakult

szabadonálló


kialakult


5,0 m


5,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/




legkisebb

zöldfelület %

kialakult,

közút terület alakítása céljából legfeljebb 5%-nyi mértékben növelhető


25%,

de egy-egy, közutak által határolt tömbben lakásonként legalább 17,5 m2

40%




40%



Telekalakítás

alakítható


legkisebb telekterület /m2/


3000 m2,

telekalakítás közút alakítása és az
 SZ-J1 terv szerinti eltérő területfelhasználási egységek és övezetek telkeinek kialakítása céljából engedélyezhető


kialakult


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság

kialakult,

magastető építhető, a tetőtérben legfeljebb egy lakószintnyi lakótér kialakítható


7,5 m

Egyéb



A kialakult, közutakkal határolt tömbök eltérő területfelhasználási egységekre osztásánál a terület-felhasználási egységek határvonala a beépítettségi és zöldfelületi előírások teljesülése érdekében pontosítható úgy, hogy a pontosítás következtében az SZ-J1 terven jelölthöz képest meglévő épület nem kerülhet át más területfelhasználási egységbe.

Önálló garázsépület nem építhető.


Az övezetben alapfokú intézmények és szolgálati lakás építhető.

Közműel-látás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás


lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel    40 dB/A


kötelező csatorna rákötés







Ln1         SZ    40/30

            22,5     2000


Ln2        SZ    40/30

             14,5     2000



Az építési hely

elhelyezkedése


előkert

oldalkert

hátsókert

szabadonálló


SZ-J1/ terv szerint

12,0 m

SZ-J1/ terv szerint

szabadonálló


SZ-J1/ terv szerint

8,0 m

SZ-J1/ terv szerint




Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


kialakítandó

legkisebb

zöldfelület %



40%



30%



40%



30%


Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekméret m2


2000 m2



2000 m2



Épület

megengedett legnagyobb építménymagasság


22,5 m


14,5 m

Egyéb


Az övezetben a Városi tóval érintkező legalább 10,0 m széles területsávot korlátlan használatú közterületi zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani.


A Svandabereg és a Kertekaljai patak partéltől mért 6,0-6,0 m-es fenntartó sávját szabadon, akadálymentesen kell hagyni.

Kerítés az építési hely határán, vagy azon belül, illetve az SZ-J1 terven jelölt helyen építhető.

Közműellátás


A terület telkeit el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közüzemi ivóvízvezetékkel

-  közüzemi szennyvízvezetékkel

-  távhőellátó vagy gázvezetékkel

Az elektromos és távközlési vezetékeket térszín alatt kell elhelyezni.

Környezetvédelem


A szabályozott területen a Svandabereg és a Kertekaljai patak 6,0 m-es fenntartó sávját gyepesítetten kell fenntartani.

A korlátlan használatú közterületi zöldfelületet kertépítészeti terv alapján legalább 80%-ban gyepesítetten, fásítottan kell kialakítani.


A szabályozott területen a vízminőségre veszélyes anyagok számára az épületeken kívül tárolóhely nem alakítható ki.


A telkek zöldfelületén 100 m2-ként legalább 1 db lombos fát el kell ültetni.


A telkeken épülő szennyvíztermelő létesítményeket a közcsatornahálózatra rá kell kötni.

A kisvárosias lakóterület építési előírásai


16. §      (1) A kisvárosias lakóterületen – ha az övezeti előírás másként nem rendelkezik – telkenként elhelyezhető

a) lakóépület,

b) a helyi lakosság alapellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó szálláshely szolgáltató, egészségügyi, szociális, igazgatási, oktatási épület, sportépítmény

c) a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari épület.



(2) Önálló garázs csak kiegészítő épületként építhető.


(3) [59]Lakóépületben, vagy ahhoz kapcsolódó épületrészben vendéglátó funkció nem létesíthető, meglévő vendéglátó funkció esetén az épületben lakás is kialakítható.”


(4) [60]Övezeti előírások



                                    


Lk1

Lk2


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert




hátsókert

kialakult (szabadonálló)


kialakult


kialakult, ha ez < 7,5 m, akkor új építés, vagy telekalakítás esetén 7,5 m



7,5 m

kialakult (ikres)


kialakult


kialakult, ha ez < 8,0 m, akkor új építés, vagy telekalakítás esetén
8,0 m



6,0 m


Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


60%



40%


60%



40%


Telekalakítás


legkisebb

telekszélesség /m/


legnagyobb

telekszélesség /m/


-



-




-



-


alakítható

legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület

-



1000 m2

-



800 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság

az illeszkedés szabályai szerint figyelemmel a 14.§ (10) bekezdésére


7,5 m

Egyéb





Közműel-látás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel     40 dB/A


kötelező csatorna rákötés











                                    


Lk3

Lk4


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert



hátsókert

kialakult (zártsorú)


kialakult


-




6,0 m

kialakult (szabadonálló)


kialakult


kialakult, ha ez < 3,0 m, akkor új építés, vagy telekalakítás esetén 3,0 m


6, m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


60%



40%


60%



40%




Telekalakítás


legkisebb

telekszélesség /m/


legnagyobb

telekszélesség /m/


-



-



-



-


alakítható

legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület

-



1000 m2

-



1000 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


7,5 m


6,0 m

Egyéb




A meglévő telek a meglévő beépítettségig beépíthető

Közműel-látás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel     40 dB/A


kötelező csatorna rákötés











                                    


Lk5

Lk6


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert




hátsókert

kialakult (ikres)


kialakult


kialakult, ha ez < 6,0 m, akkor új építés, vagy telekalakítás esetén 6,0 m



6,0 m

kialakult( szabadonálló)


kialakult


kialakult, ha ez < 4,0 m, akkor új építés, vagy telekalakítás esetén 4,0 m



6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


60%



40%


60%



40%




Telekalakítás


legkisebb

telekszélesség /m/


legnagyobb

telekszélesség /m/


-



-



-



-


alakítható

legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/


-


800 m2


-


1000 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


4,5 m


9,0 m

Egyéb



A kialakult egységes beépítés, az épületek tömege, építészeti arculata megőrzendő. Homlokzatot, héjazatot érintő felújítási munkáknál az építéskori kialakítást kell visszaállítani.


Közműel-látás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel     40 dB/A


kötelező csatorna rákötés











                                    


Lk7

Lk8


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert



hátsókert

kialakult (zártsorú)


kialakult, vagy 5,0 m


-




6,0 m

kialakult (oldalhatáron álló)


kialakult


kialakult, ha ez < 6,0 m, akkor új építés, vagy telekalakítás esetén 6,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


60%



40%


60%



40%




Telekalakítás


legkisebb

telekszélesség /m/


legnagyobb

telekszélesség /m/


-



-



-



-


alakítható

legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/


-



400 m2


-



500 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


6,0 m


6,0 m

Egyéb





Közműel-látás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel     40 dB/A



kötelező csatorna rákötés










                                    


Lk9      Z   40/40

          4,5    400

Lk10    SZ   40/40

          7,5   1500


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

zártsorú


8,0 m


-


6,0 m

szabadonálló


0


Sz-J1 terv szerint, illetve 4,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


40%



40%


40%



40%




Telekalakítás


legkisebb

telekszélesség /m/


legnagyobb

telekszélesség /m/


-


-



-


-


alakítható


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/


-



400 m2


-



1500 m2


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


3,5 m





4,5 m


6,0 m





7,5 m

Egyéb





Közműel-látás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel     40 dB/A



kötelező csatorna rákötés











                                    


  Lk11

Lk12


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert



hátsókert

kialakult (zártsorú)


kialakult


-




6,0 m

kialakult (szabadonálló)


kialakult


kialakult, ha ez < 3,0 m, akkor új építés, vagy telekalakítás esetén 3,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %

60%




40%

60%




40%




Telekalakítás


legkisebb

telekszélesség /m/


legnagyobb

telekszélesség /m/


-



-



-



-


alakítható

legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/


-



250 m2


-



250 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


7,5 m


6,0 m

Egyéb





Közműel-látás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel     40 dB/A



kötelező csatorna rákötés









                                    


Lk13



Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

kialakult (szabadonálló)


kialakult


kialakult


kialakult



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


60%



40%




Telekalakítás


legkisebb

telekszélesség /m/


legnagyobb

telekszélesség /m/


-



-


alakítható

legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/


-



800 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


12,5 m

Egyéb




Közműel-látás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem





szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

éjjel     40 dB/A



kötelező csatorna rákötés



A kertvárosias lakóterület építési előírásai


17. § (1)     A kertvárosias lakóterületen telkenként elhelyezhető


- fő funkciót hordozó épületként

a) egy darab legfeljebb kétlakásos, vagy két darab egylakásos lakóépület, kivéve, ha az övezeti előírás másként rendelkezik

b)  önállóan, vagy az egyik lakás helyén kialakított, az alapfokú ellátást szolgáló igazgatási, egészségügyi, oktatási, szociális, kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató, kézműipari épület, sportépítmény

c) a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari épület


- a fő funkciót kiegészítő épületként

d)  gépjármű és egyéb tároló épület, pince

e)  ahol az övezeti előírás lehetővé teszi, a család önellátását szolgáló állattartó épület.


(2) A telkeken a d), e) pontokban felsorolt építmények csak az a), b), c), pontban felsorolt építmények egyidejű építése, vagy megléte esetén építhetők.


(3) [61]Az építési helyen belül az előkerti építési hely határvonalon, vagy ahhoz legközelebb csak az a, b), c) pontban felsorolt épületek építhetők. Az előkertben garázs építhető.”


(4) Önálló épületként a b), c) pontban felsorolt épületeket az előkerti építési hely határa vonalra kell építeni. Amennyiben a b), c) pontban foglaltak az egyik lakás helyén létesülnek, az utcához közelebb a b), c) pontokban felsorolt funkciók kerülhetnek.


(5) A b), c), pontokban felsorolt épületekhez szükséges, külön jogszabály szerint meghatározott mennyiségű parkolók csak az előkertben és/vagy a külön rendeletben maghatározottan[62]létesítmény telke előtti közterületen kialakított párhuzamos leállású parkolósávban létesíthetők.


[63](6) Övezeti előírások



                                    


Lke1


Lke2


Az építési hely


elhelyezkedése





előkert





oldalkert





hátsókert

kialakult (szabadonálló)





kialakult, egyben építési vonal, ettől eltérni a telek belseje felé legfeljebb 3 m-rel lehet



kialakult, ha ez  < 4,0 m, akkor új építés esetén 4,0 m



6,0 m

kialakult (ikres), a telkek keresztirányú megosztásával kialakuló új építési telek esetén oldalhatáron álló


kialakult, a telkek keresztirányú megosztásával kialakuló új építési telek esetén 3,0 m




kialakult, ha ez < 4,0 m, akkor új építés esetén 4,0 m




6,0 m

kétoldali közterület esetén a hátsókertben garázs elhelyezhető



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/









legkisebb

zöldfelület %

30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe, ha a kialakult állapot ezt meghaladja bontás és új építés esetén az ehhez való közelítéssel a túllépés megengedhető


50%

30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe, ha a kialakult állapot ezt meghaladja bontás és új építés esetén az ehhez való közelítéssel a túllépés megengedhető





50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/



14,0 m,  figyelemmel a 14.§ (8) b. pontjára, valamint a (6) és (9) bekezdésére


14,0 m,  figyelemmel a 14.§ (8) b. pontjára, valamint a (6) és (9) bekezdésére


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/

kialakult




600 m2

kialakult




600 m2


Épület


megengedett legnagyobb építmény-magasság

az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 14.§ (10) bekezdésére, de legfeljebb 6,0 m

az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 14.§ (10) bekezdésére, de legfeljebb 6,0 m

Egyéb





Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával


Környezet-védelem


zajvédelem



szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel  40 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés






                                    


Lke3


Lke4


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert




oldalkert





hátsókert

kialakult (szabadonálló)


kialakult




kialakult, ha ez  < 4,0 m, akkor új építés esetén 4,0 m




6,0 m

kétoldali közterület esetén a hátsókertben garázs elhelyezhető

kialakult (oldalhatáron álló)


kialakult, egyben építési vonal, ettől eltérni a telek belseje felé legfeljebb 3 m-rel lehet


kialakult, ha ez < 6,0 m, akkor új építés esetén 6,0 m, 14 m vagy annál keskenyebb telek esetén 4,5 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/







legkisebb

zöldfelület %

30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe, ha a kialakult állapot ezt meghaladja bontás és új építés esetén az ehhez való közelítéssel a túllépés megengedhető



50%

30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe, ha a kialakult állapot ezt meghaladja bontás és új építés esetén az ehhez való közelítéssel a túllépés megengedhető



50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/



14,0 m,  figyelemmel a 14.§ (8) b. pontjára, valamint a (6) és (9) bekezdésére


14,0 m,  figyelemmel a 14.§ (8) b. pontjára, valamint a (6) és (9) bekezdésére


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/


kialakult



600 m2


kialakult



600 m2


Épület


megengedett legnagyobb építmény-magasság

az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 14.§ (10) bekezdésére, de legfeljebb 4,5 m

az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 14.§ (10) bekezdésére, de legfeljebb 4,5 m

Egyéb




A patak védőterületeként megjelölt területsávban épület nem építhető, a telek hátsókertjének határát a védőterület telekbelső felé eső határától kell számítani. A védőterület a telek beépítettségének számításánál figyelembe vehető.

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával


Környezetvé-delem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel    40 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés






                                    


Lke5


Lke6    O    30/50

          4,5   20/40/800


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert





hátsókert

kialakult (oldalhatáron álló)


kialakult


kialakult, ha ez  < 6,0 m, akkor új építés esetén 6,0 m, 14 m vagy annál keskenyebb telek esetén 4,5 m


6,0 m

oldalhatáron álló


5,0 m


6,0 m






6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/







legkisebb

zöldfelület %

30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe, ha a kialakult állapot ezt meghaladja bontás és új építés esetén az ehhez való közelítéssel a túllépés megengedhető


50%

30%








50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/

14,0 m,  figyelemmel a 14.§ (8) b. pontjára, valamint a (6) és (9) bekezdésére


20,0 m


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/

kialakult




600 m2

40,0 m




800 m2


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság





az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 14.§ (10) bekezdésére, de legfeljebb 6,0 m


3,5 m




4,5 m

Egyéb





Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával

Környezetvédelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel  40 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés





                                    


Lke7    O    30/50

          4,5   18/K/-

Lke8    O    30/50

         4,5   18/50/900


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

oldalhatáron álló


5,0 m


6,0 m


6,0 m

oldalhatáron álló


5,0 m, egyben építési vonal


6,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


30%



50%


30%



50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/




20,0 m



18,0 m


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/

kialakult



-

50,0 m



900 m2


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság



3,5 m





4,5 m



3,5 m





4,5 m

Egyéb



A közlekedési területként kijelölt területek hosszú távú területbiztosításnak minősülnek. A hosszútávú területbiztosításként megjelölt területet a telek beépítésének számításánál nem lehet figyelembe venni. A hosszútávú területbiztosítás nem minősül építési tilalomnak.



Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával


Környezetvé-delem


zajvédelem




szennyvízelbá-nás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel    40 dB/A



a csatornahálózatra való kötelező rákötés






                                    


Lke9    O    30/50

          4,5   18/50/900

Lke10    O    30/50

           4,5   18/50/900


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

oldalhatáron álló


5,0 m, egyben építési vonal


6,0 m


6,0 m

oldalhatáron álló


5,0 m, egyben építési vonal


6,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


30%



50%


30%



50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/




18,0 m



18,0 m


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/

50,0 m




900 m2

50,0 m




900 m2


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


3,5 m





4,5 m


3,5 m





4,5 m

Egyéb



A patak védőterületeként megjelölt területsávban épület nem építhető, a telek hátsókertjének határát a védőterület telekbelső felé eső határától kell számítani. A védőterület a telek beépítettségének számításánál figyelembe vehető.

A közlekedési területként és közparkként kijelölt területek hosszú távú területbiztosításnak minősülnek. A hosszútávú területbiztosításként megjelölt területet a telek beépítésének számításánál nem lehet figyelembe venni. A hosszútávú területbiztosítás nem minősül építési tilalomnak.

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával


Környezetvé-delem


zajvédelem




szennyvízelbá-nás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel    40 dB/A



a csatornahálózatra való kötelező rákötés





                                    


Lke11    LAKÓPARK

Lke12    O    30/50    KER, SZOLG

            6,0   1200    


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló


SZ-J terv szerint


SZ-J terv szerint


SZ-J terv szerint

oldalhatáron álló


5,0 m, egyben építési vonal


6,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


30%



50%


30%



50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/





-


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/





Az övezet egy telekként használható fel.

-




1200 m2


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


3,5 m





4,5 m


3,5 m





6,0 m

Egyéb



Az övezetben

2 lakás/1600m2 lakás építhető, legfeljebb kétlakásos lakóépületek építésével.

A telekterület legalább 2,5%-án játszó és sportterületet kell kialakítani.

Az építési helyen kívüli telekterület legalább 60%-án a tájra jellemző fásszárú növények felhasználásával a tájbaillesztést szolgáló növénytelepítést kell létesíteni.

A területen építési engedélyköteles a kertépítési tevékenység.

A telekalakítás és a beépítés több ütemben, a mindenkori igényeknek megfelelően hajtható végre.

A telek beépítésével kapcsolatos követelményeket  a külön rendelet[64] szerinti elvi építési engedélyezési eljárás keretében kell tisztázni.

Az övezetben lakás csak kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó létesítmény megléte, vagy egyidejű építése esetén építhető.

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával

Környezetvé-delem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel    40 dB/A



a csatornahálózatra való kötelező rákötés





                                    


Lke13    O     30/50    KER, SZOLG

           6,0    900 

Lke14


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

oldalhatáron álló


5,0 m, egyben építési vonal


6,0 m


6,0 m

szabadonálló


5,0 m


4,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


30%



50%


20%



50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/




-



kialakult


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/

-




900 m2

kialakult




kialakult


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


3,5 m





6,0 m







4,5 m

Egyéb



Az övezetben lakás csak kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó létesítmény megléte, vagy egyidejű építése esetén építhető.


Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                  éjjel  40 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés






                                    


Lke15   Sz     30/40   KER, SZOLG

           6,0   500 

Lke16   SZ    30/50

           4,5    900


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló


5,0 m, egyben építési vonal


3,0 m


6,0 m

oldalhatáron álló


5,0 m, egyben építési vonal


6,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


30%



40%


30%



50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/




-



-


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/

-




500 m2

-




900 m2


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


3,5 m





6,0 m


3,5 m





4,5 m

Egyéb



Az övezetben lakás csak kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó létesítmény megléte, vagy egyidejű építése esetén építhető. Garázs csak lakások építése esetén, lakásonként legfeljebb kettő építhető.


Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával

Környezetvé-delem


zajvédelem





szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke:

nappal 50 dB/A

éjjel    40 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés






                                    


Lke     INT

        


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

kialakult (szabadonálló)


kialakult


4,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


30%



50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/




-


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/


-



kialakult


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


6,0 m

Egyéb



Az övezetben alapfokú intézmények és szolgálati lakás építhető.

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával

Környezetvé-delem


zajvédelem





szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke:

nappal 50 dB/A

éjjel     40 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés



[65](7)    Az Lke övezetekben azon telkek, melyek két oldalról közterületi kapcsolattal rendelkeznek, az érintett oldalakra az előkert paraméterei vonatkoznak.


A falusias lakóterület építési előírásai


18. § (1) A falusias lakóterületen telkenként elhelyezhető:


  • fő funkciót hordozó épületként

a)    egy darab, legfeljebb kétlakásos, vagy két darab egylakásos lakóépület

b)    önállóan, vagy az egyik lakás helyén kialakított, az alapfokú ellátást szolgáló igazgatási, egészségügyi, oktatási, szociális,  kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató, kézműipari épület, sportépítmény

c)    a lakókörnyezetet zajjal, rezgéssel, porral és légszennyező anyaggal nem zavaró, a szabályozott terület lakótömbjeiben szokásos mértékű gépjármű és személyforgalmat meg nem haladó vonzású, legfeljebb egy átlagos lakóteleknyi területet igénylő kisipari, kisüzemi (mezőgazdasági vagy ipari) építmény


  • a fő funkciót kiegészítő épületként

d)    gépjármű és egyéb tároló

e)    pince

[66]f)      Állattartó épület a  meghatározott állattartási védőtávolságok, valamint az állategészségügyi, állatvédelmi, közegészségügyi, építésügyi és környezetvédelmi jogszabályok betartásával és a lakosság nyugalmának zavarása (zaj, bűz stb.) nélkül tartható. A telken belül elhelyezhető állattartó épület (ól) védőtávolságai a következőek: nagyállat és kisállat 25 állatig: lakóépülettől és pihenő épülettől 10 m-ig, fúrott kúttól 10 m, ásott kúttól 15 m tartható.

g)    kisipari műhely


(2) A telkeken a d), e), f), g) pontokban felsorolt építmények csak az a), b), c) pontban felsorolt építmények egyidejű építése vagy megléte esetén építhetők.


(3) Az építési helyen belül az előkerti építési hely határvonalon, vagy ahhoz legközelebb csak az a, b), c) pontban felsorolt épületek építhetők.


(4) Önálló épületként a b), c) pontban felsorolt épületeket az előkerti építési hely határa vonalra illeszkedően kell építeni. Amennyiben a b), c) pontban foglaltak az egyik lakás helyén létesülnek, az utcához közelebb a b; c. pontokban felsorolt funkciók kerülhetnek.


(5) A b), c) pontokban felsorolt épületekhez szükséges, külön jogszabály szerint meghatározott mennyiségű parkolók csak az előkertben és/vagy a külön rendeletben maghatározottan[67] a létesítmény telke előtti közterületen kialakított párhuzamos leállású parkolósávban létesíthetők.




(6) Övezeti előírások


                                    


Lf1



Az építési hely


elhelyezkedése


előkert



oldalkert



hátsókert

kialakult, vagy ettől eltérő szándék esetén oldalhatáron álló


kialakult, egyben építési vonal, ettől eltérni a telek belseje felé legfeljebb 3 m-rel lehet


kialakult, ha ez < 6,0 m, akkor új építés esetén 6,0 m, 14,0 m vagy annál keskenyebb telek esetén 4,5 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/




legkisebb

zöldfelület %

30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe. Ha a kialakult állapot ezt az értéket meghaladja, bontás és új építés esetén az ehhez való közelítéssel a túllépés megengedhető.



50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/ legnagyobb

telekszélesség /m/



14,0 m,  figyelemmel a 14.§ (8) b. pontjára, valamint a (6) és (9) bekezdésére


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/


-


600 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 14.§ (10) bekezdésére, de legfeljebb 6,0 m

Egyéb




Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

falusias lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                 éjjel     40 dB/A


kötelező csatorna rákötés




                                    


Lf2



Az építési hely


elhelyezkedése


előkert



oldalkert



hátsókert

kialakult, vagy ettől eltérő szándék esetén oldalhatáron álló


kialakult, egyben építési vonal, ettől eltérni a telek belseje felé legfeljebb 3 m-rel lehet


kialakult, ha ez < 6,0 m, akkor új építés esetén 6,0 m, 14,0 m vagy annál keskenyebb telek esetén 4,5 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/






legkisebb

zöldfelület %

Az 1000 m2-t elérő, vagy meghaladó területű telek esetén 20%, az ennél kisebb területű telek esetén 30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe. Ha a kialakult állapot ezeket az értékeket meghaladja, bontás és új építés esetén az ehhez való közelítéssel a túllépés megengedhető.


50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/ legnagyobb

telekszélesség /m/




14,0 m,  figyelemmel a 14.§ (8) b. pontjára, valamint a (6) és (9) bekezdésére


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/


-


900 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság

az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 14.§ (10) bekezdésére, de legfeljebb 6,0 m

Egyéb



A patak védőterületeként megjelölt területsávban épület nem építhető, a telek hátsókertjének határát a védőterület telekbelső felé eső határától kell számítani. A védőterület a telek beépítettségének számításánál figyelembe vehető.

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

falusias lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                 éjjel     40 dB/A


kötelező csatorna rákötés





                                    


Lf3



Az építési hely


elhelyezkedése


előkert



oldalkert



hátsókert

kialakult, vagy ettől eltérő szándék esetén oldalhatáron álló


kialakult, egyben építési vonal, ettől eltérni a telek belseje felé legfeljebb 3 m-rel lehet


kialakult, ha ez < 6,0 m, akkor új építés esetén 6,0 m, 14,0 m vagy annál keskenyebb telek esetén 4,5 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/






legkisebb

zöldfelület %

Az 1000 m2-t elérő, vagy meghaladó területű telek esetén 20%, az ennél kisebb területű telek esetén 30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe. Ha a kialakult állapot ezeket az értékeket meghaladja, bontás és új építés esetén az ehhez való közelítéssel a túllépés megengedhető.


50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/ legnagyobb

telekszélesség /m/



14,0 m,  figyelemmel a 14.§ (8) b. pontjára, valamint a (6) és (9) bekezdésére


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/


-


900 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság

az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 14.§ (10) bekezdésére, de legfeljebb 6,0 m

Egyéb



A be nem építhető teleksávként megjelölt területeken épület nem építhető, a teleksáv a telek beépítettségének számításánál nem vehető figyelembe. Az építési hely határát a be nem építhető teleksáv telekbelső felé eső határától kell számítani.

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  a közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

falusias lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 50 dB/A

                                                 éjjel      40 dB/A


kötelező csatorna rákötés





                                    


Lf4  



Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

oldalhatáron álló


5,0 m, egyben építési vonal


6,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %

30%



50%




Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/


legnagyobb

telekszélesség /m/


-



-


legkisebb telekmélység /m/


legkisebb telekterület /m2/




600 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


4,5 m

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  közüzemi szennyvízcsatornával

Környezetvédelem


zajvédelem





szennyvízelbánás

falusias lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke:

nappal  50 dB/A

éjjel     40 dB/A


kötelező csatorna rákötés



VEGYES TERÜLET


Központi vegyes terület építési előírásai


19. § (1)      A központi vegyes terület több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, a városi és a városkörnyéki települések lakóit ellátó alapfokú és térségi szerepű létesítmények elhelyezésére szolgál.


(2) A központi vegyes terület telkein elhelyezhető

a)    igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely-szolgáltató, közösségi szórakoztató, kulturális, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület, sportépítmény, illetve ezekkel egy épületben lakások.

b)  nem zavaró hatású gazdasági építmények

c)  önálló garázsépület nem építhető.

           



(3) [68]A központi vegyes területek tagolására magánutak létesíthetők. A meglévő központi vegyes terület magánutakkal való tagolása jelentős mértékű átépítésnek minősül, ezért a közutakkal határolt központi vegyes területi tömbre készítendő telekalakítási tervben kell a magánutak közúti csatlakozási helyét rögzíteni. Az övezet területén a meglévő utak, parkoló területek alrészletként kialakíthatók, ingatlan nyilvántartásba útként bejegyezhetők.


[69](4) Övezeti előírások



                                    


Vk1


Az építési hely


elhelyezkedése


határai

Kialakult - szabadonállló


kialakult, OTÉK szerint új épület építése esetén:

a közterületekkel érintkező telekhatárok mentén 5,0m




Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


60 %



20 %




Telekalakítás

alakítható



legkisebb telekterület /m2/

3000 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


9,5 m

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

vegyes terület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 55 dB/A

                                                 éjjel     45 dB/A



a csatornahálózatra való kötelező rákötés






                                    


Vk2



Az építési hely


elhelyezkedése


határai

szabadonálló


Ahol az SZ-J1 terv nem jelöli:

a közterületekkel, vagy magánutakkal érintkező telekhatárok mentén 15,0m,

az azonos területfelhasználású telkek között 8,0 m,

az eltérő területfelhasználású telkek felé 10,0 m.



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


50%



25%



Telekalakítás

alakítható



legkisebb telekterület /m2/

3000 m2


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


6,0 m




12,5 m

Egyéb



Az övezetben kötelezően elhelyezendő:

- városi sportközpont

- ifjúsági szórakoztató központ

- kulturális központ

- közpark

Az övezetben a telekalakítással és a beépítéssel kapcsolatos követelményeket az egész övezetre kiterjedő, külön képviselő-testületi határozattal megállapított fejlesztési tervnek megfelelő beépítési terven alapuló elvi építési engedélyezési tervben kell tisztázni.

A területtel kapcsolatos értékvédelmi követelményeket a külön rendelet szerinti elvi építési engedélyezési eljárás keretében kell tisztázni. Az elvi engedélyezési tervben a területen található építmények helyi építészeti, ipartörténeti értékeit fel kell tárni. Az értékfeltárás alapján az elvi építési engedélyben az építési hatóság az építmények megőrzését előírhatja.

A területen épülő épületek városképi szempontból jelentősnek minősülnek, ezért azok építészeti terveit a külön rendelet szerinti önkormányzati tervtanácson be kell mutatni.

A közlekedési területként kijelölt terület hosszú távú területbiztosításnak minősül. A hosszútávú területbiztosításként megjelölt területet a telek beépítésének számításánál nem lehet figyelembe venni, azon épületet nem lehet elhelyezni. A hosszútávú területbiztosítással érintett telket építési tilalom nem terheli.


Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  közüzemi szennyvízcsatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

vegyes terület

üzemi zaj megengedett értéke: nappal 55 dB/A

                                                 éjjel     45 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés


A településközpont vegyes terület építési előírásai


20. § (1)     A településközpont vegyes terület több önálló rendeltetési egységet magába foglaló épületek elhelyezésére szolgál.


(2) A településközpont vegyes terület telkein elhelyezhetők


  1. lakóépületek


b)  helyi szintű intézményi, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely-szolgáltató, egyházi, oktatási, igazgatási, egészségügyi, szociális szórakoztató épület és sportépítmények


  1. nem zavaró hatású gazdasági építmények


d)  önálló garázsépület nem építhető.


(3) Üzemanyagtöltő állomás az övezeti előírásokban megengedett övezetekben építhető.



[70](4) Övezeti előírások



                                    


                                           VtINT  SZ    60/20

           12      5000



Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló


kialakult


5,0 m


5,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


50%



30%




Telekalakítás

alakítható



legkisebb telekterület /m2/

2000 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


Kialakult 12 m













                                    


Vt1

Vt2


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

kialakult (szabadonálló)


kialakult


5,0 m


5,0 m

szabadonálló


kialakult


5,0 m


5,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


50%



30%


50%



30%




Telekalakítás

alakítható




legkisebb telekterület /m2/

1000 m2

SZ-J1 terv szerint


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


kialakult


kialakult

Egyéb





Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke:

nappal 50 dB/A

éjjel  40 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés









                                     


Vt3      SZ    60/20

          9,5   2000

Vt4     SZ     50/20      KER, SZOLG

         7,5   7000


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló


6,0 m


5,0 m


5,0 m

szabadonálló


SZ-J1 terv szerint


5,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


60%



20%


50%



20%



Telekalakítás

alakítható


legkisebb telekterület /m2/


2000 m2


7000 m2


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság

megengedett legnagyobb építménymagasság


4,5 m




9,5 m


4,5 m




7,5 m

Egyéb




Kereskedelmi, szolgáltató építmények és raktáraik építhetők.

Az övezet telkei az SZ-J1 terven a közúti feltárás helye jellel jelölt helyen, vagy attól legfeljebb 20,0 m eltéréssel kialakított kapubehajtón/út-csatlakozáson keresztül közelíthetők meg.

Az SZ-J1 terven jelölt területsávon háromszintes (fa, magas cserje, alacsonycserje) takaró-fásítást kell létrehozni.

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke:

nappal 50 dB/A

éjjel    40 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés







                                    


Vt5     SZ     60/20         KER, SZOLG

         7,5   4000

Vt6    SZ     50/20    

         6,0   600


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló


SZ-J1 terv szerint


5,0 m


5,0 m

szabadonálló


SZ-J1 terv szerint


5,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


50%



20%


50%



20%




Telekalakítás

alakítható




legkisebb telekterület /m2/


4000 m2


600 m2


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


4,5 m




7,5 m


3,5 m




6,0 m

Egyéb



Kereskedelmi, szolgáltató építmények és raktáraik építhetők.

Az övezet telkei az SZ-J1 terven a közúti feltárás helye jellel jelölt helyen, vagy attól legfeljebb 20,0 m eltéréssel kialakított kapubehajtón/út-csatlakozáson keresztül közelíthetők meg.

Az SZ-J1 terven jelölt területsávon háromszintes (fa, magas cserje, alacsonycserje) takaró-fásítást kell létrehozni.

Az SZ-J1 terven jelölt területsávon háromszintes (fa, magas cserje, alacsonycserje) takaró-fásítást kell létrehozni.

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke:

nappal 50 dB/A

éjjel    40 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés







                                     


Vt7    SZ     50/20    

         6,0   250

Vt8    SZ     50/20    

         6,0   600


Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló


SZ-J1 terv szerint


5,0 m


6,0 m

szabadonálló


SZ-J1 terv szerint


5,0 m


6,0 m




Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


50%



20%


50%



20%




Telekalakítás

alakítható




legkisebb telekterület /m2/


250 m2


250 m2


Épület


megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


3,5 m




6,0 m


3,5 m




6,0 m

Egyéb



Kereskedelmi, szolgáltató építmények és raktáraik építhetők.

Az övezet telkei az SZ-J1 terven a közúti feltárás helye jellel jelölt helyen, vagy attól legfeljebb 20,0 m eltéréssel kialakított kapubehajtón/út-csatlakozáson keresztül közelíthetők meg.

Az SZ-J1 terven jelölt területsávon háromszintes (fa, magas cserje, alacsonycserje) takaró-fásítást kell létrehozni.

Az övezetben üzemanyagtöltő állomás építhető.

Közműellátás



Az övezet telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvíz-vezetékkel

-  a közüzemi szennyvíz-csatornával

Környezet-védelem


zajvédelem




szennyvízelbánás

lakóterület

üzemi zaj megengedett értéke:

nappal 50 dB/A

éjjel    40 dB/A


a csatornahálózatra való kötelező rákötés








Vt 9     SZ     60/30

           8,0   2000

Vt 10      K     60/30   

            6,0   K


Az építési hely

elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló


SZ-J1 terv szerint


4,0 m


SZ-J1 terv szerint

kialakult


SZ-J1 szerint


6,0 m


SZ-J1 terv szerint




Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


kialakítandó

legkisebb

zöldfelület %


60%




30%


60%




30%


Telekalakítás

alakítható

legkisebb

szélesség /m/

mélység /m/

telekméret m2



-

-

2000 m2



-

-

kialakult


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


6,0 m





8,0 m


3,5 m





6,0 m

Egyéb


Az SZ-J1/3 terven jelölt helyen háromszintes (fa, magascserje, alacsonycserje) takaró-védő fásítást kell létrehozni.


Közműellátás


A terület telkeit el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  közműves szennyvízvezetékkel

Az elektromos és távközlési vezetékeket térszín alatt kell elhelyezni.

Környezet-védelem


A szennyvíztermelő létesítményeket a közcsatornahálózatra rá kell kötni







Vt11       SZ    40/30

             4,5   500

Vt 12       O          40/30   

            4,5    12-14/45/550


Az építési hely

elhelyezkedése


előkert



oldalkert


hátsókert

szabadonálló


SZ-J1 terv szerint



3,0 m


SZ-J1 terv szerint

oldalhatáron álló


SZ-J1 terv szerint, egyben építési vonal


4,5 m


SZ-J1 terv szerint




Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


kialakítandó

legkisebb

zöldfelület %


40%




30%


40%




30%


Telekalakítás

alakítható

legkisebb

telekszélesség /m/


alakítható legnagyobb telekszélesség


mélység /m/


telekméret m2


-




-






500 m2


2,0 m




14,0 m



45, m



550 m2


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


3,5 m





4,5 m


3,5 m





4,5 m

Egyéb


A Svandabereg patak melletti 6,0 m-es fenntartó sávot akadálymentesen kell tartani

Az épületek aránya, anyaghasználata, tetőformája, színezése Ófalu hagyományos épületeihez hasonló lehet.


Az övezetben telkenként 1 darab, legfeljebb négylakásos lakóépület építhető.

Közműellátás


A terület telkeit el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  közműves szennyvízvezetékkel

Az elektromos és távközlési vezetékeket térszín alatt kell elhelyezni.

Környezet-védelem


A szennyvíztermelő létesítményeket a közcsatornahálózatra rá kell kötni










Vt13  SZ   60/20

           9    5000

Az építési hely

elhelyezkedése

        Szabadon álló



határai

közterülettel határos telekhatárok mentén:

10,0 m,

az azonos területfelhasználású telkek között:

oldalkert: 6,0 m

hátsókert: 6,0 m,


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb

beépítettség

/%



60 %


kialakítandó legkisebb

zöldfelület /%/

20%


Épület

megengedett legkisebb építmény-magasság


megengedett

legnagyobb építmény-magasság /m/


-



12

Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret /m2/

5000 m2

Egyéb


Az övezetben elhelyezhető

- városi sportközpont

- ifjúsági szórakoztató központ

- kulturális központ

- közpark

- lakás és intézményi funkciók

- gazdasági, kereskedelmi szolgáltató létesítmények











                                    


                                           Vt14  SZ    40/20

           9      5000



Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló


10 m


5,0 m


5,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


40%



20%




Telekalakítás

alakítható



legkisebb telekterület /m2/

5000 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


9 m


                                    


                                           Vt15   O      30/40

                     6      SZTJ-1500



Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

Oldalhatáron álló


0,0 m


6,0 m


6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %


30%



40%




Telekalakítás

alakítható



legkisebb telekterület /m2/

SZTJ -1500


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


6 m





GAZDASÁGI TERÜLET


A gazdasági terület általános előírásai


21. § (1) A gazdasági terület besorolása a sajátos használat szerint:


-  kereskedelmi, szolgáltató terület          Gksz

-  egyéb ipari terület                               Gip

-  zavaró hatású ipari terület                   Gipz


(2) A gazdasági területek tagolására magánutak létesíthetők. Meglévő gazdasági terület magánutakkal való tagolása jelentős mértékű átépítésnek minősül, ezért a közutakkal határolt gazdasági területi tömbre készítendő telekalakítási tervben kell a magánutak közúti csatlakozási helyét rögzíteni.


(3) A zavaró hatású és az egyéb ipari terület telkeinek eltérő területfelhasználású területekkel – kivéve a közlekedési területet  - érintkező határa mentén és ahol az SZ-J1 terv külön jelöli, vagy az övezeti előírás előírja a tájbaillesztés érdekében háromszintes – lombkoronaszint, magas cserje szint, alacsony cserje szint - , a tájra jellemző fa- és cserjefajokból álló takaró-, védőfásítást kell létrehozni és fenntartani. A fásítás megléte az épületek használatba vételének feltétele.

A fásítás szélessége legalább 8,0 m, záródása kifejlett lombkoronás állapotban legalább 60%-os legyen.

Kereskedelmi, szolgáltató terület


22. § (1) A területen jelentősen nem zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületek, a gazdasági tevékenységi célú épületen belül lakások, igazgatási és iroda épület, egészségügyi, szociális, oktatási épület építhető.


(2) A kereskedelmi, szolgáltató területen üzemanyagtöltő állomás az övezeti előírásokban megengedett övezetekben építhető.


[71](3) Övezeti előírások




GkszG


Gksz1  SZ     60/30

            10,0  10000

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló

szabadonálló



határai


kialakult


SZ-J1 terv szerint


Beépíthetőség


megengedett legnagyobb beépítettség /%/


az építési helyek és a garázsok számára kialakított telkek teljes területe


60%


kialakítandó legkisebb zöldfelület /%/


20%


30%


Épület

megengedett legnagyobb építménymagasság /m/


kialakult


10,0 m


Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekterület:

kialakult

10000 m2

Egyéb


Új garázsépület a garázsok számára kialakított beépített vagy beépítetlen telken, vagy az építési helyeként kijelölt területeken építhető.

A garázsok más funkcióra való átminősítése nem engedélyezhető.


Közműellátás


A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

-  zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás










Gksz2   SZ     40/20 KER,SZOLG

             7,5     K

Gksz3   SZ    40/20 KER,SZOLG

             4,5    K

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló


szabadonálló


határai

SZ-J1 terv szerint

SZ-J1 terv szerint


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb beépítettség /%/



40%


40%


kialakítandó legkisebb zöldfelület /%/

20%

20%


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


4,5 m




7,5 m


3,5 m




4,5 m


Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekterület:

kialakult

SZ-J1 terv szerint

Egyéb


Kereskedelmi, szolgáltató építmények és raktáraik építhetők.

Közműellátás


A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

-  zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás











Gksz4   SZ     40/20 KER,SZOLG

             10,0  10000

Gksz4 *   SZ     40/30 KER,SZOLG

             10,0    10000

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló

szabadonálló


határai


SZ-J1 terv szerint, ahol az nem jelöli, ott a


közterülettel határos telekhatárok mentén: 20,0 m,


az azonos területfelhasználású telkek között:


oldalkert: 5,0 m


hátsókert: 6,0 m,


az eltérő területfelhasználású területek felé: 10,0 m

SZ-J1 terv szerint, ahol az nem jelöli, ott a


közterülettel határos telekhatárok mentén: 20,0 m,


az azonos

területfelhasználású telkek között:


oldalkert: 5,0 m


hátsókert: 6,0 m,


az eltérő területfelhasználású területek felé: 10,0 m


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb beépítettség /%/


40%


40%



kialakítandó legkisebb zöldfelület /%/


20%


30%


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


6,0 m




10,0 m


6,0 m




10,0 m


Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekterület:

10000 m2

10000 m2

Egyéb


Kereskedelmi, szolgáltató építmények és raktáraik, valamint üzemanyagtöltő állomás építhető.



Közműellátás


A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

-  zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás















Gksz5   SZ     40/20 KER,SZOLG

             7,5    10000

Az építési hely

elhelyezkedése


szabadonálló


határai



közterülettel határos telekhatárok mentén: 20,0 m,

az azonos területfelhasználású telkek között:

oldalkert: 5,0 m

hátsókert: 6,0 m,

az eltérő területfelhasználású területek felé: 10,0 m


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb beépítettség /%/



40%



kialakítandó legkisebb zöldfelület /%/



20%


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság



4,5 m




7,5 m


Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekterület:


10000 m2

Egyéb


Kereskedelmi, szolgáltató építmények és raktáraik, valamint       üzemanyagtöltő állomás építhető.

Az övezet telkei az SZ-J1 terven a közúti feltárás helye jellel jelölt helyen, vagy attól legfeljebb 20,0 m eltéréssel kialakított kapubehajtón/út-csatlakozáson keresztül közelíthetők meg.



Közműellátás


A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

-  zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás











Gksz6   SZ     40/20 KER,SZOLG

              6,0  500-3000

Gksz7   SZ    60/30 KER,SZOLG

             7,5    1000

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló

szabadonálló


határai


közterülettel határos telekhatárok mentén: 8,0 m,


az azonos területfelhasználású telkek között:


oldalkert: 5,0 m


hátsókert: 6,0 m,


az eltérő területfelhasználású területek felé: 8,0 m


SZ-J1 terv szerint



Beépíthetőség

megengedett legnagyobb beépítettség /%/


40%


60%



kialakítandó legkisebb zöldfelület /%/


20%


30%


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


4,5 m



6,0 m


-



7,5 m


Telekalakítás

kialakítható

legkisebb-legnagyobb

telekterület:

500-3000 m2

1000 m2








Gksz8   SZ     50/30 KER,SZOLG

             7,5    2000

Gksz8*   SZ     50/30 KER,SZOLG

             7,5    2000

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló

szabadonálló


határai


az eltérő területfelhasználású területek felé: 10,0 m

az eltérő területfelhasználású területek felé: 10,0 m


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb beépítettség /%/


50%


50%



kialakítandó legkisebb zöldfelület /%/


30%


30%


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


4,5 m




7,5 m


4,5 m


7,5 m


Telekalakítás

kialakítható

legkisebb

telekterület:

2000 m2

2000 m2

Egyéb


Kereskedelmi, szolgáltató építmények, raktáraik, irodáik és szociális építményeik építhetők.

Az övezetben új épület az
SZ-J1 terven KÖuG jelű út kiépítésével egyidőben, vagy azt követően építhető, kivéve a lakóterülettel érintkező utak melletti 50,0 m mély területsávot, ahol az alapfokú ellátás biztosítására alakítható telek, építhető épület.

Az alapfokú ellátást biztosító épületek számára alakítható telek legkisebb megengedett területe 200 m2, legnagyobb területe 1000 m2.

Az alapfokú ellátás biztosítására szolgáló telken, vagy az ilyen célú épület és az utcai telekhatár között az SZ-J1 terv szerinti kötelező fásítás elhagyható

Kereskedelmi, szolgáltató építmények, raktáraik, irodáik és szociális építményeik építhetők.

Az övezetben új épület az
SZ-J1 terven KÖuG jelű út kiépítésével egyidőben, vagy azt követően építhető, kivéve a lakóterülettel érintkező utak melletti 50,0 m mély területsávot, ahol az alapfokú ellátás biztosítására alakítható telek, építhető épület.

Az alapfokú ellátást biztosító épületek számára alakítható telek legkisebb megengedett területe 200 m2, legnagyobb területe 1000 m2.

Az alapfokú ellátás biztosítására szolgáló telken, vagy az ilyen célú épület és az utcai telekhatár között az SZ-J1 terv szerinti kötelező fásítás elhagyható


Az övezetben új épület az SZ-J1 terven KÖuG jelű út kiépítésével egy időben, vagy azt követően építhető, kivéve a lakóterülettel érintkező utak melletti 50,0 m mély területsávot, ahol az alapfokú ellátás biztosítására alakítható telek, építhető épület.


Közműellátás


A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

-  zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás









                                          Gksz9

Az építési hely

elhelyezkedése


kialakult


határai


kialakult


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb beépítettség /%/



60%



kialakítandó legkisebb zöldfelület /%/



20%


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság







7,5 m


Telekalakítás

kialakítható

legkisebb

telekterület:



600 m2

Egyéb




Közműellátás


A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

-  zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás







Gksz10  SZ     60/30

             7,5    2000

Gksz11  SZ       50/25   

         12,5-7,5  40/80/4000

Az építési  hely

elhelyezkedése

szabadonálló

szabadonálló


határai


közterülettel határos telekhatárok mentén: 20,0 m,

az azonos területfelhasználású telkek között:


oldalkert: 5,0 m


hátsókert: 6,0 m,


az eltérő területfelhasználású területek felé: 10,0 m

közterülettel határos telekhatárok mentén: SZ-J1 terv szerint,

az azonos területfelhasználású telkek között:



oldalkert: 7,0 m


hátsókert: 7,0 m,


az eltérő területfelhasználású területek felé: 10,0 m


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb beépítettség /%/


60%


50%




kialakítandó legkisebb zöldfelület /%/


30%


25%


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


4,5 m



7,5 m


6,0 m



Az övezet Bokodi út melletti 100 m-es területsávjában 7,5 m a többi területen 12,5 m


Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret:


szélesség /m/


mélység/m/


telekterület /m2/










2000 m2






40,0 m


80,0 m


4000 m2

Egyéb


A területet tagoló magánút csak a gyűjtőúthoz csatlakoztatható.

A közlekedési területként kijelölt terület hosszú távú területbiztosításnak minősül. A hosszútávú területbiztosításként megjelölt területet a telek beépítésének számításánál nem lehet figyelembe venni. A hosszútávú területbiztosítás nem minősül építési tilalomnak.

Közműellátás


A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

-  zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás








Gksz12   SZ     40/20 KER,SZOLG

               7,5  2000

Gksz13

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló

kialakult


határai


közterülettel határos telekhatárok mentén: 8,0 m,

az azonos területfelhasználású telkek között:

oldalkert: 5,0 m

hátsókert: 6,0 m,

az eltérő területfelhasználású területek felé: 8,0 m


a meglévő legnagyobb építménymagasság mértéke


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb beépítettség /%/


40%


60%



kialakítandó legkisebb zöldfelület /%/


20%


20%


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


4,5 m




7,5 m


kialakult




kialakult


Telekalakítás

kialakítható

legkisebb telekterület:

2000 m2

kialakult

Egyéb


Kereskedelmi, szolgáltató építmények építhetők.


Közműellátás


A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

-  zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás

A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

-  zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás







Gksz14   SZ   40/20 KER,SZOLG

               10  5000

Gksz15   SZ     30/40

                6        k

 Az építési hely

elhelyezkedése

határai


szabadonálló

szabadonálló






Beépíthetőség

megengedett legnagyobb beépítettség /%/


40%


30%



kialakítandó legkisebb zöldfelület /%/


20%


40%


Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


-




10 m


-




6 m


Telekalakítás

kialakítható

legkisebb telekterület:

5000 m2

kialakult

Egyéb


Kereskedelmi, szolgáltató építmények és raktáraik, valamint üzemanyagtöltő állomás építhető.

Kereskedelmi, szolgáltató építmények és raktáraik, kézműipar, mezőgazdasági feldolgozó üzem, szálláshely-szolgáltató, vendéglátó, egyéb nem zavaró hatású gazdasági tevékenységek épületei helyezhetők el, valamint  a tervezett  funkcióhoz kapcsolódóan egy szolgálati lakás vagy lakóépület.

Közműellátás


A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-  közüzemi villamos energia vezetékkel

- közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás

A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

-  kötelező hulladék-elszállítás


A jelentős mértékben zavaró hatású ipari terület építési előírásai

23. § (1)   A területbe (jele:  Gipz ) az állattartó telephely tartozik.


[72](2)


[73](2)   A terület telkeinek eltérő területfelhasználású területtel érintkező telekhatárai mentén legalább 10,0 m széles, háromszintes zárt, (lombkorona, magas cserje, alacsony cserje) takaró-védőfásítást kell létrehozni. A takaró, -védőfásítás növényanyagát a tájra jellemző fafajok közül kell kiválasztani.


(4)     Övezeti előírások:



GipZ   


Az építési hely

beépítési mód

szabadonálló


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb beépítettség:


30%


kialakítandó legkisebb zöldfelület:


50%


Épület

megengedett legnagyobb építménymagasság:


9,0 m


Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret: szélesség /m/

mélység/m/

telekterület /m2/


kialakult

kialakult

kialakult

Építési hely határai:


előkert /m/

oldalkert /m/

hátsókert /m/



kialakult



igazgatási, szociális épület a telekhatároktól 5,0 m elhagyásával építhető

Közműellátás


Jelentős mértékű zavaró hatású ipari terület telkeit el kell látni:

- közüzemi villamos energia vezetékkel

- legalább saját kútról táplált ivóvízvezetékkel

- legalább zárt kommunális szennyvíztárolóval,

- csapadékvíz elvezetésére szolgáló nyílt árokkal.

Környezetvéde-lem


A területre vonatkozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

- kötelező hulladék-elszállítás

- elhullott állatok kötelező elszállítása.


Az ipari terület építési előírásai


24. § (1)     Az ipari területen az energiaipar, a feldolgozóipar, a gépipar, az építőipar, az élelmiszeripar, a nagykereskedelem, a javítás, szállítás, raktározás, a mezőgazdasági és erdőgazdasági termények feldolgozása, tárolása céljára szolgáló épületek és az ezeket kiszolgáló igazgatási, szociális, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási épületek építhetők. Lakás nem építhető.


(2)[74]


[75](2)      Övezeti előírások




 





Gip1   SZ     50/25

           K      K

Gip2    SZ     50/25

             9,0  K

Az építési  hely

elhelyezkedése

szabadonálló


szabadonálló


határai

kialakult

SZ-J1 terv szerint, ahol a terv nem jelöli, ott 5,0 m



Beépíthetőség

megengedett legnagyobb

beépítettség

/%/


50%


50%



kialakítandó legkisebb

zöldfelület /%/



25%



25%


Épület

megengedett legkisebb építmény-magasság


megengedett

legnagyobb építmény-magasság








kialakult



4,5 m





9,0 m

Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret /m2/


kialakult


kialakult

Egyéb



Az SZ-J1 terven jelölt területsávon háromszintes (fa, magas cserje, alacsonycserje) takaró-fásítást kell létrehozni.

Közműellátás


Az ipari terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

- közüzemi villamos energia vezetékkel

-  közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.


Környezet-védelem


A területre vonatozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

- kötelező hulladék-szállítás.













Gip3  SZ     50/25

          14,5 -/K/5000

Gip4  SZ     50/25

          6,0    SZT

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló


szabadonálló


határai

SZ-J1 terv szerint, ahol a terv nem jelöli, ott oldalkert és hátsókert az ipari telkek egymás közötti határánál: 8,0m



Beépíthetőség

megengedett legnagyobb

beépítettség

/%/


50%


50%



kialakítandó legkisebb

zöldfelület /%/



25%



25%


Épület

megengedett legkisebb építmény-magasság


megengedett

legnagyobb építmény-magasság


6,0 m





14,5 m


4,5 m





6,0 m

A megengedett legnagyobb építménymagasságot a beépíthető terület 10%-nak mértékéig terjedő területnagyságban technológiai építmények legfeljebb 20,0 m magasságig meghaladhatják.

Ezek a technológiai építmények a telekhatárhoz a tényleges magasságuk kétszeresénél nem kerülhetnek közelebb.

Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret /m2/


5000 m2

SZ-J1 terv szerint. A megszüntető jellel jelölt telekhatárok telekösszevo-nási kötelezettséget jelen-tenek. A jelölt telkek csak a telekösszevonás után, egy építési telekként építhetők be.

Egyéb


Az SZ-J1 terven jelölt területsávon háromszintes (fa, magas cserje, alacsonycserje) takarófásítást kell létrehozni.

Az övezetben a járműtárolás és szervizelés, rakomány- kezelés, tárolás, raktározás tevékenységi körbe sorolható termelő üzemek, tároló létesítmények elhelyezésére alakítható telek, építhető épület.

Közműellátás


Az ipari terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

- közüzemi villamos energia vezetékkel

-  közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

- kötelező hulladék-szállítás.














Gip SZ          50/25   

      12,5-7,5  40/80/4000

Gip6      SZ      50/25

             12,5   40/80/4000


Gip  Út


Az építési hely

elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló


SZ-J1 terv szerint


7,0 m


SZ-J1 terv szerint

szabadonálló


SZ-J1 terv szerint


7,0 m


SZ-J1 terv szerint





Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


kialakítandó

legkisebb

zöldfelület %


50%




25%


50%




25%



Telekalakítás

alakítható

legkisebb

szélesség /m/


mélység


telekméret m2



40,0 m


80,0 m



4000 m2



40,0 m


80,0 m



4000 m2



Épület

megengedett legkisebb építménymagasság


megengedett legnagyobb építménymagasság


6,0 m



Az övezet Bokodi út melletti 100 m-es területsávjában 7,5 m a többi területen 12,5 m


6,0 m




12,5 m


Egyéb


Az SZ-J1 terven jelölt területsávon az épületek építésével egyidőben háromszintes (fa, magas cserje, alacsonycserje) takarófásítást és díszkerti jellegű fásítást kell létrehozni.

A szabályozott terület alábányászott.



Az ipari telkek kiszolgáló útjának övezete.

A kiszolgáló út a beru-házás függvényében elhagyható, de szükség esetén csak az SZ-J1 terven jelölt helyen és szélességgel alakítható ki.

Közműellátás


A terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni

-  közműves villamos energia vezetékkel

-  közműves ivóvízvezetékkel

-  közműves szennyvízvezetékkel

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Az elektromos és távközlési vezetékeket térszín alatt kell elhelyezni.


Környezet-védelem


A szennyvíztermelő létesítményeket a köz-csatornahálózatra rá kell kötni

Zajvédelmi besorolás gazdasági terület










Gip7   SZ     50/25

         12,5    5000

Gip8   SZ     50/25

          20,0  K/K/K

          40,0

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló


szabadonálló


határai

Előkert: Sz-J1 terv szerinti, vagy jelöléshiányában 10 m

hátsókert: 10,0 m,

az eltérő területfelhasználású területek felé:

15,0 m

SZ-J1 terv szerint



Beépíthetőség

megengedett legnagyobb

beépítettség

/%/


50%


50%



kialakítandó legkisebb

zöldfelület /%/


25%


25%


Épület

megengedett legkisebb építmény-magasság


megengedett

legnagyobb építmény-magasság


-




12,5 m

A megengedett legnagyobb építmény-magasságot a beépíthető terület 10%-nak mérté-kéig terjedő területnagy-ságban technológiai építmények legfeljebb 25,0 m magasságig meghaladhatják.

Ezek a technológiai építmények a telekhatárhoz a tényleges magasságuk mértékénél nem kerülhetnek közelebb.


6,0 m




20,0 m

A megengedett legnagyobb építménymagasságot a beépíthető terület 10%-nak mértékéig terjedő területnagyságban technológiai építmények legfeljebb 40,0 m magasságig meghaladhatják.

Ezek a technológiai építmények a telekhatárhoz a tényleges magasságuk kétszeresénél nem kerülhetnek közelebb.


Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret /m2/


5000 m2


kialakult


Egyéb


Az előkertben gépjármű kapunként 1 db max. 50 m2-es beléptető épület elhelyezhető.

A telkek hátsó és oldalkerti telekhatára mentén legalább 8,0 m szélességben többszintes (fa, magas cserje, alacsony cserje) takaró növénysávot kell kialakítani a telkek beépítésével egyidőben.

A fásítás növényanyagát legalább 40%-ban a tájra jellemző fafajokból kell összeállítani. A lombkoronaszint kifejlett állapotban legalább 50%-os záródású legyen.

Az ÉK-ÉK jellel körülhatárolt területen épület nem építhető.

Az övezetben a telek beépítésével kapcsolatos követelményeket elvi építési engedélyezési folyamat keretében kell tisztázni.



Közműellátás


Az ipari terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

- közüzemi villamos energia vezetékkel

-  közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

- kötelező hulladék-szállítás.






Gip9 SZ     50/25

         7,5    5000

Gip10  SZ     50/25

           7,5    2000

   

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló

szabadonálló


határai

közterülettel határos telekhatárok mentén:

15,0 m,


az azonos területfelhasználású telkek között:

oldalkert: 8,0 m

hátsókert: 8,0 m,

az eltérő területfelhasználású területek felé:

15,0 m

előkert: 6,0 m


oldalkert: 6,0 m


hátsókert: 6,0 m


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb

beépítettség

/%/


50%


50%



kialakítandó legkisebb

zöldfelület /%/



25%



25%


Épület

megengedett legkisebb építmény-magasság


megengedett

legnagyobb építmény-magasság /m/


6,0 m




7,5 m


6,0 m




7,5 m

Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret /m2/


5000 m2


2000 m2

Egyéb



A Pénzes-patak parti sávja a partvonalai mentén húzódó 3,0 m széles területsáv. A terület telkeinek a Pénzes patakkal érintkező határai mentén - a parti sáv szabadon hagyásával - legalább 7,0 m szélességben többszintes (fa, magas cserje, alacsony cserje) takaró növénysávot kell kialakítani a telkek beépítésével egyidőben.

A terület telkeit a Mindszenti út koronaszintjéig, vagy attól legfeljebb –0,5 m-es magasságig fel kell tölteni.

Közműellátás


Az ipari terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

- közüzemi villamos energia vezetékkel

-  közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

- kötelező hulladék-szállítás.











Gip11 SZ     50/25

         7,5    2000

Gip12  SZ     50/25

           9,5    5000

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló


szabadonálló


határai

közterülettel határos telekhatárok mentén:

10,0 m,


az azonos területfelhasználású telkek között:


oldalkert: 6,0 m


hátsókert: 6,0 m,


az eltérő területfelhasználású területek felé:

10,0 m

közterülettel határos telekhatárok mentén:

15,0 m,


az azonos területfelhasználású telkek között:



oldalkert: 10,0 m


hátsókert: 10,0 m,


az eltérő területfelhasználású területek felé:

15,0 m


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb

beépítettség

/%/


50%


50%



kialakítandó legkisebb

zöldfelület /%/



25%



25%


Épület

megengedett legkisebb építmény-magasság


megengedett

legnagyobb építmény-magasság /m/


4,5 m





7,5 m


6,0 m





9,5 m

Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret /m2/


2000 m2


5000 m2

Egyéb



Az övezetben a meglévő sport és szabadidő funkció fenntartható, ehhez kapcsolódó kiszolgáló épületek elhelyezhetők.

Közműellátás


Az ipari terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

- közüzemi villamos energia vezetékkel

-  közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

- kötelező hulladék-szállítás.












Gip13  SZ     50/25

             K   5000

Gip14     SZ    40/40

              6,0     K

Gip15   O      50/20

             8,5   1000


Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló


szabadonálló

Oldalhatáron álló


határai

közterülettel határos telekhatárok mentén:

10,0 m,


az azonos területfelhasználású telkek között:


oldalkert: 6,0 m


hátsókert: 6,0 m,


az eltérő területfelhasználású területek felé:

10,0 m

6,0 m

Előkert a Bokodi út felől SZTJ szerint, egyéb közterülettől 5 m, oldalkert és hátsókert 6 m.


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb

beépítettség

/%/


50%


40%


50 %



kialakítandó legkisebb

zöldfelület /%/



25%



40 %



25 %


Épület

megengedett legkisebb építmény-magasság


megengedett

legnagyobb építmény-magasság /m/








kialakult



4,5 m





6,0 m



4,5 m





8,5 m

Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret /m2/


5000 m2


SZ-J 1 terv szerint


1000 m2


Egyéb



Az övezetben található alagcsővezetéket és árkot megszüntetni nem lehet, fenntartásukat biztosítani kell.

Az övezetben minden kialakult, min. 700 m2  -es telek beépíthető

Közműellátás


Az ipari terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

-közüzemi villamos energia vezetékkel

-közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Az ipari terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

- közüzemi villamos energia vezetékkel

-  közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Az ipari terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

- közüzemi villamos energia vezetékkel

-  közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

- kötelező hulladék-szállítás.

A területre vonatozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

- kötelező hulladék-szállítás.

A területre vonatozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

- kötelező hulladék-szállítás.






Gip16    SZ   35/30

             9    2500

Gip17  SZ   20/40

             6    K

Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló


szabadonálló



határai

közterülettel határos telekhatárok mentén:

5,0 m,

az azonos területfelhasználású telkek között:

oldalkert: 4,5 m

hátsókert: 6,0 m,

közterülettel határos telekhatárok mentén:

15,0 m,

az azonos területfelhasználású telkek között:

oldalkert: 10,0 m

hátsókert: 10,0 m

az eltérő területfelhasználású területek felé: 15,0 m


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb

beépítettség

/%/


35%


20 %



kialakítandó legkisebb

zöldfelület /%/


30%


40 %


Épület

megengedett legkisebb építmény-magasság


megengedett

legnagyobb építmény-magasság /m/


-




9






6,0 m

Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret /m2/


2500 m2

kialakult

Egyéb



A területen a hulladékkezelés, hulladékgazdálkodás épületei helyezhetők el.

Közmű



Az ipari terület telkeit legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

- közüzemi villamos energia vezetékkel

-  közüzemi ivóvíz-vezetékkel

-  közüzemi szennyvíz-vezetékkel.

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezetvédelem



A területre vonatozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: gazdasági terület

- kötelező hulladék-szállítás.




Különleges terület


25. § (1)[76]    A különleges terület besorolása a sajátos használat szerint

a) temető                                                 KT

b) hulladéklerakó                                    KH

c) idegenforgalmi terület                         KID

d) K-R rekultiválandó terület                  KR

e) Különleges Komplex telep területe     KK

f) hulladékkezelő terület                       K-HK


(2) A temető területén a sírkert és kiszolgáló épületek helyezhetők el. 

Beépítési mód:                                              szabadonálló

Megengedett legnagyobb beépítettség:            3%

Kialakítandó zöldfelület minimuma:                  80%

Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m

Építési hely határai:                             minden telekhatártól 10,0 m


(3) [77]A hulladéklerakó területén a hulladékválogatás, -lerakás, -kezelés építményei, valamint a telep működését szolgáló igazgatási és szociális épületek építhetők.


a., Övezeti előírások


Beépítési mód:                                                    szabadonálló

Megengedett legnagyobb beépítettség:                 10%, amely az övezet egészére együttesen érvényes

Kialakítandó zöldfelület minimuma:                   A telekhatárok menti 30 m széles területsáv, ahol többszintes (fa, magas     cserje, alacsony cserje) takaró növénysávot kell kialakítani.

Megengedett legnagyobb építménymagasság:     7,5 m.

Alakítható telek:                                                  kialakult

Építési hely határai:                                             A telekhatároktól számított 30,0 m, kivéve a porta épületet, amely a telek                                                                          határtól 5,0 m távolságra építhető. A portaépület területe a 100 m2-t nem                                                                           haladhatja meg.


(4) Az idegenforgalmi területeken a turizmus, idegenforgalom fogadására építhetők építmények. 


[78]a) Az idegenforgalmi területeken elhelyezhetők:

szálláshely-szolgáltató, vendéglátó, kereskedelmi, szolgáltató, sportolási célú, kulturális, szórakoztató, tudományos, kézműipari, valamint a lovassport, és az ismeretterjesztés céljait szolgáló állattartó épületek, a tervezett funkcióhoz kapcsolódóan egy szolgálati lakás vagy lakóépület.


b)  Az idegenforgalmi területen meglévő épületek funkcióváltása, használaton kívüli épület használatba vétele, új épület építése csak az idegenforgalmi területfelhasználás előírásainak megfelelő lehet.


c)  Az idegenfogalmi területek tagolására magánutak létesíthetők. Meglévő idegenfogalmi terület magánutakkal való tagolása jelentős mértékű átépítésnek minősül, ezért telekalakítási tervben kell a magánutak közúti csatlakozási helyét rögzíteni.


d) Övezeti előírások:



   K     ID  

   K     ID  

         N2000  


Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló


szabadonálló



határai

közterülettel határos telekhatárok mentén:

10,0 m,

az azonos területfelhasználású telkek között:

oldalkert: 6,0 m

hátsókert: 6,0 m,

az eltérő területfelhasználású területek felé:

10,0 m

közterülettel határos telekhatárok mentén:

10,0 m,

az azonos területfelhasználású telkek között:

oldalkert: 6,0 m

hátsókert: 6,0 m,

az eltérő területfelhasználású területek felé:

10,0 m


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb

beépítettség

/%/


30%


A  meglévő és dokumentumokkal bizonyíthatóan lebontott épületek összes területe, de legfeljebb 30%.


kialakítandó legkisebb

zöldfelület /%/



40%



40%


Épület

megengedett

legnagyobb építmény-magasság /m/

kialakult,

új épület építése esetén
9,5 m

kialakult,

új épület építése esetén
9,5 m

Telekalakítás

kialakítható legkisebb telekméret /m2/


2000 m2


2000 m2

Egyéb













(5)  [79]A Kid-M1 övezet: a Kamalduli Remeteség beépítésre szánt övezetében:

a) Az övezetben közművelődési, művelődéstörténeti, idegenforgalmi, múzeumi hitéleti és ezeket kiszolgáló tevékenységek folytathatók.

b) Az övezetben a történeti kutatásokkal igazolhatóan létező építmények újjáépítésén, rekonstruálásán kívül – kivéve a 3. pontban foglaltakat – építmények nem építhetők.

c) Az övezetben új idegenforgalmi funkciók (látogató fogadó előcsarnok, wc, mosdó, étterem, kávéház és egyéb kiszolgáló létesítmények) számára új építmény a talajfelszín alatt rejtetten elhelyezve, egy tömegű toldalékként építhető.

d) Az övezet épületeit el kell látni:

da)       közüzemi energia

db)      közüzemi ivóvíz

dc)      közüzemi szennyvízcsatorna vezetékkel.

(6) [80]A Kid-M1 övezet telkeinek gépjárművel történő megközelítése az SZ-J1/M terven jelölt gyalogútról biztosítható. 


(7) [81]A Kid-M2 övezeti előírásai: 




                                    





Az építési hely


elhelyezkedése


előkert

oldalkert

hátsókert



SZ-J1/M terv szerint



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/


legkisebb

zöldfelület %

10%




50%


Telekalakítás

alakítható


legkisebb telekterület /m2/


Az övezet telkei egy építési telekké összevonandók


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


7,5 m

Egyéb



A telken a különböző funkciók egy épülettömegben helyezhetők el.

Az épület vakolt falú fa nyílászárós, magastetős lehet. A tető hajlásszöge 40-45°, fedése cserépfedés. Az épület stílusjegyei a környék népi építészeti hagyományaihoz igazodjanak.

A telekhatáron kerítés építhető.

A kerítés min. 150 max. 180 cm magas vakolt, vagy natúr kőkerítés.

A kapu kőkeretes vagy kőoszlopos fakapu lehet.

Az övezet területe alábányászott.

Közműellátás


Az épület használatba vételének feltétele

-közüzemi energia ellátás

-közüzemi ivóvízellátás

-közüzemi szennyvízcsatornával való ellátás



(8) [82]A Kid-M2 övezetben kereskedelmi, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület építhető.




(9)[83]    A Kid-M3 övezeti előírásai:



                                    







Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert



SZ-J1/M terv szerint



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/



legkisebb

zöldfelület %

10%




50%


Telekalakítás

alakítható


legkisebb telekterület /m2/


SZ-J1/M terv szerint kialakított


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


3,5 m

Egyéb



Az épületek fehérre festett, vakolt falú, fa nyílászárós, 40-45 º-os hajlásszögű magastetős, cserépfedésűek lehetnek a környék népi építészeti hagyományait őrző megjelenéssel.

A tó partján a víz fölé legfeljebb 8,0m-nyi mélységben és 10, 0m-nyi szélességben fából épülő vendéglátó épület építhető a partról megközelíthető, faszerkezetű csónakkikötő stéggel bővített, fedhető terasszal.

Az övezetben kerítés nem építhető.

Az övezet területe alábányászott.

Közműellátás


Az épület használatba vételének feltétele

-közüzemi energia ellátás

-közüzemi ivóvízellátás

-közüzemi szennyvízcsatornával való ellátás











































(10)[84]  A Kid-M3 övezetben kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó funkciójú épületek építhető.



(11)[85] A Kid-M4 övezeti előírásai:



                                    







Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert



SZ-J1/M terv szerint



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/



legkisebb

zöldfelület %

10%




50%


Telekalakítás

alakítható


legkisebb telekterület /m2/


SZ-J1/M terv szerint


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


3,5 m

Egyéb



Az épületek fehérre festett vakolt falú, vagy natúr deszkaborítású, fa nyílászárós, 40-45°-os hajlásszögű magastetős, cserépfedésűek lehetnek, a környék népi építészeti hagyományait őrző megjelenéssel.

A telekhatáron max. 180 cm magas fa kerítés létesíthető, kapu nem építhető.

Az övezet területe alábányászott.

Közműellátás


Az épületek használatba vételének feltétele

-közüzemi energia ellátás

-közüzemi ivóvízellátás

-közüzemi szennyvízcsatornával való ellátás



(12)[86] A Kid-M4 övezetben kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató funkciójú épületek építhetők.




(13)[87] A Kid-M5 övezeti előírásai:




                                    







Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló








SZ-J1/m terv szerint, ahol az nem jelöli,

10,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/



legkisebb

zöldfelület %

15%




50%


Telekalakítás

alakítható


legkisebb telekterület /m2/


4000 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


7,5 m

Egyéb



A meddőhányó alakja, domborzata megváltoztatható, abszolút magassága nem növelhető.

Az SZ-J1/M terven jelölt kötelező fásítást háromszintesen, a tájra jellemző növényfajok felhasználásával kell kialakítani.

Az övezet területe alábányászott.

Közműellátás


Az épületek használatba vételének feltétele

-közüzemi energia ellátás

-közüzemi ivóvízellátás

-közüzemi szennyvízcsatornával való ellátás



(14)[88]   A Kid-M5 övezet a majki idegenforgalmi és a vértesi kiránduló forgalom fogadásának beépítésre szánt övezete. Az övezetben kereskedelmi, vendéglátó, szálláshely szolgáltató és szabadidő célú épületek építhetők.




(15)[89]   A Kid-M6 övezeti előírásai:



                                    







Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló








SZ-J1/M terv szerint, ahol az nem jelöli,

6,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/



legkisebb

zöldfelület %

20%




50%


Telekalakítás

alakítható


legkisebb telekterület /m2/


Az övezet telkeit egy építési telekké össze kell vonni.


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


3,5 m

Egyéb



Az övezet telkén egy épület építhető.

Az épület 40-45°-os hajlásszögű, cserépfedésű, magastetős lehet.

Az SZ-J/M terven jelölt kötelező fásítást háromszintesen, a tájra jellemző növényfajok felhasználásával kell kialakítani.

Az övezet területe alábányászott.

Közműellátás



  • közüzemi energia ellátás
  • közüzemi ivóvízellátás
  • közüzemi szennyvízcsatornával való ellátás


(16)[90]   A Kid-M6 övezetben vadászház építhető. A vadászházban egy szolgálati lakás és legfeljebb 10 férőhelyes szálláshely alakítható ki.   


(17)[91]   A Kid-M7 övezet: a Kamalduli remeteség beépítésre nem szánt övezete. A Kid-M7 övezetben kerttörténeti kutatásra alapozott kertrekonstrukció eredményeként a történeti kertek építményei, növényállománya építhető, ültethető vissza.



(18)[92]   A Kid-M8 övezeti előírásai:




                                     







Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert




SZ-J1/M terv szerint

A sportpályákat is az építési helyen belül kell elhelyezni.



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/



legkisebb

zöldfelület %

2%




50%, amelybe a gyepes sportpályák beszámíthatók


Telekalakítás

alakítható


legkisebb telekterület /m2/



SZ-J1/M terv szerint


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


6,0 m

Egyéb



A gyepes sportpályákon kívüli zöldfelületet ligetesen, fásítottan kell kialakítani, 150 m2-ként legalább 1 db lombos fa elültetésével.

Az SZ-J1 terven jelölt kötelező fásítást háromszintesen, a tájra jellemző növényfajok felhasználásával kell kialakítani. A fásítás a bejáratoknál megszakítható.

Az övezet területe alábányászott.

Közműellátás


Az épületek használatba vételének feltétele

-közüzemi energia ellátás

-közüzemi ivóvízellátás

-közüzemi szennyvízcsatornával való ellátás



(19)[93]   A Kid-M8 övezetben a Kamalduli Remeteség idegenforgalomi kínálatához kapcsolódó, azt kiszolgáló sport és szabadidő célú épületek, sportpályák építhetők.



(20) [94]A Kid-M9 övezeti előírásai:



                                    







Az építési hely


elhelyezkedése


előkert


oldalkert


hátsókert

szabadonálló








SZ-J1/M terv szerint, ahol az nem jelöli,

10,0 m



Beépíthetőség

megengedett

legnagyobb beépítettség /%/



legkisebb

zöldfelület %

2%




60%


Telekalakítás

alakítható


legkisebb telekterület /m2/


50000 m2


Épület


megengedett legnagyobb építménymagasság


6,0 m

Egyéb



Az övezetben épülő épületek a tájra jellemző építészeti hagyományokat kövessék.

Az SZ-J1 terven jelölt kötelező fásítást háromszintesen, a tájra jellemző növényfajok felhasználásával kell kialakítani.

Állattartó épület, építmény az SZ-J1 terven e célra kijelölt építési helyen belül helyezhető el.

Az övezet területe alábányászott.

Közműellátás






(21)[95] A Kid-M9 övezet a majki idegenforgalom és a vértesi kiránduló forgalom fogadásának beépítésre nem szánt övezete. Az övezetben a természetközeli gazdálkodás bemutatását szolgáló állattartó, tároló és kiszolgáló építmények építhetők.


(22)[96] Kkp övezet: Kegyeleti park övezetének övezeti előírásai:


a) A kegyeleti parkot díszkertként kell fenntartani.

b) A kegyeleti parkot be kell keríteni, a kerítés és a kapu anyaga fa lehet, a környék népi hagyományaihoz illeszkedő arculattal.


(23)[97] Kdk Díszkert övezetében építmény nem építhető.





(24)[98] A különleges terület telkeit a jellegüknek megfelelően el kell látni:

a) közműves villamosenergia vezetékkel,

b) közműves ivóvízvezetékkel vagy egyedi vízkivételi hellyel,

c) amennyiben a telekhez 150 m-nél közelebb szennyvízcsatorna található közműves szennyvízvezetékkel, ellenkező esetben egyedi zárt szennyvíztározóval.


(25)[99] K-R rekultiválandó területen rekultivációs tervet kell készíteni, a területen épület nem helyezhető el.



(26[100])          Különleges Komplex telep övezeti előírásai



KK     SZ

20/40



6,0

3000


Az építési hely

elhelyezkedése

szabadonálló


megengedett       legnagyobb


Beépíthetőség

beépítettség /%/

20%


kialakítandó legkisebb



zöldfelület /%/

40%


megengedett       legnagyobb

6

Épület

építmény-magasság Imi


Telekalakítás

kialakítható   legkisebb  telek­méret /m2/

3000m2

Egyéb


Szociális ellátás célját szolgáló épület,



szállás, lakás építhető

Közmű


A kereskedelmi, szolgáltató terület telkeit



keit legkésőbb az épületek használatba



vételéig el kell látni:



- közüzemi villamos energia vezeték-



kel,- közüzemi ivóvíz-vezetékkel



- közüzemi szennyvíz-vezetékkel.



A telekről csapadékvíz közterületre



nem vezethető.


(27)[101] A K-Hk1 jelű különleges beépítésre szánt hulladékkezelő övezet területén csak a környezetre nem veszélyes hulladékok kezeléséhez szükséges létesítmények helyezhetők el. A területen hulladék tárolás, -kezelés építményei, valamint a telep működését szolgáló igazgatási és szociális épületek helyezhetők el.


Övezeti előírások

Beépítési mód:                                                 szabadonálló

Megengedett legnagyobb beépítettség:           25 %

Zöldfelület legkisebb mértéke:                        40 %

Kialakítandó zöldfelület:                                 Az oldalkertekben minimum 5,0 méteres sávban legalább                                                                               kétszintes (gyep, fa) növényzet telepítése szükséges.

Megengedett legnagyobb építménymagasság:  7,5 m

Kialakítható legkisebb telekterület:                    10.000 m2


Üdülőterület



26. § (1)     Az üdülőterület besorolása a sajátos használat szerint hétvégi házas terület:  Üh


(2)   Az üdülőházas területen telkenként egy üdülőépület építhető.



(3) [102]Övezeti előírások




   Üh SZ     15/70

         3,5     300

Üh1

Az építési hely

elhelyezkedése

oldalhatáronálló

oldalhatáron álló


Az építési  hely

határai

előkert

oldalkert

hátsókert

5,0 m

3,0 m

3,0 m

0 m

3,0 m

3,0 m


Beépíthetőség

megengedett legnagyobb

beépítettség

/%/


15%


15%



kialakítandó legkisebb

zöldfelület /%/



70%



70%


Épület

megengedett

legnagyobb építmény-magasság /m/



3,5 m



3,0 m

Telekalakítás

kialakítható legkisebb

telekszélesség /m/:


telekmélység /m/:


telekterület /m2/








300 m2


10,0 -12,0m



SZ-J1 és SZ-J1/M terv szerint


-

Egyéb



A tető gerincvonala az utcára merőleges, lezárása az utca felé oromfalas legyen. A tető héjalására csak cserép alkalmazható, a tető hajlásszöge 35-45° közötti lehet. Az épületek szélessége 4-6 m közötti lehet. A telkeket az utcavonalon 1,8 m magas, az épülettel azonos anyagból épített, tömör kerítéssel kell lehatárolni.

Az övezet területe alábányászott.

Közműellátás


A telkeket legkésőbb az épületek használatba vételéig el kell látni:

- közüzemi villamos energia vezetékkel

-  ivóvízzel

-  zárt szennyvíztározóval.

A telkekről csapadékvíz közterületre nem vezethető.

Környezet-védelem


A területre vonatozó környezetvédelmi előírások:

- zajvédelmi besorolás: üdülőterület terület

- kötelező hulladék-szállítás.



BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLET


Közlekedési és közműterület


27. § (1)     Közlekedési és közműterületek besorolása sajátos használat szerint

  • közútterület                                        KÖu
  • vasúti terület                                       KÖk
  • közműterület                                      Köm



(2) A közúti területek szabályozási szélességeit az SZ-J1 és SZ-J2 tervek tartalmazzák.

-  a tervezett, illetve módosított szabályozási szélességet számadat jelöli

-  a meglévő, megmaradó szabályozási szélesség jele: „M”

(3) [103]A szabályozási tervlapokon KÖu jellel ellátott közlekedési területek közlekedéshálózatban betöltött szerepük szerinti besorolása:


a) Országos közúthálózatba tartozó utak:

aa) mellékút                           KÖu  M


b) Helyi utak

ba) települési mellékút (településközi út)  KÖu TE

bb) mezőgazdasági út                         KÖu  MG

bc) gyűjtőút                                       KÖu  GY

bd) kiszolgálóút                                 KÖu

be)vegyeshasználatú út                     

bf) gyalogút                                        KÖu GYA

bg) kerékpáros út                               KÖu KP

bh) parkosított közlekedési terület     KÖu  Ft

bi) lovaglóút


(4) [104]A közutak területén a 7. mellékletében (mintakeresztszelvények) ábrázoltaknak megfelelő, vagy azzal legalább egyenértékűnek tekinthető útépítési elemeket kell kialakítani.


(5) Oroszlány közigazgatási területén a helyi közúthálózatba tartozó utak az alábbi tervezési osztályba tartoznak.


a)  Külterületi utak

  • Oroszlány - Mór települési mellékút                          K.VIII.B.60
  • Oroszlány – Majk – Környebánya – Tatabánya Újtelep        K.VIII.B.60
  • Majkpuszta – Humuli völgy – Vértessomló                           K.VIII.A.60


b)  Belterületi utak


ba)  Főutak

  • B. IV. C. A. 60


bb)  Gyűjtőutak

-  B. V. C. A. 50


bc)  Kiszolgáló utak,  tervezett kiszolgáló utak

  • B. VI. d. A. 40


bd)  Kerékpárút

 -  B. IX.


be)  Gyalogutak

  • B. X.


(6) A gyalogos elsőbbséggel rendelkező utakon, ahol azok forgalmi, vagy gyűjtőúti rangú úthoz csatlakoznak, az útcsatlakozásnál sebességcsökkentő küszöböt kell kialakítani.


(7) [105]A rendelet 8. mellékletében ábrázolt forgalmi rendet az érintett közutak kiépítésénél, átépítésénél figyelembe kell venni.


(8) [106]A rendelet 9. mellékletében ábrázolt burkolatminőségeket az érintett közutak kiépítésénél, átépítésénél alkalmazni kell.


(9) [107]A Köparkoló jelű közparkolók területén szociális (mosdó, WC) és fenntartó épületek építhetők.


(10) [108]A közparkolók építési előírásai a következők:

a) Építési hely határa: a telekhatároktól 5,0 m.

b) Megengedett legnagyobb építménymagasság:3,0 m.

c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 2%.

d) Az épületek közművesítési követelményei:

da) közüzemi energia ellátás

db) közüzemi ivóvízellátás

dc) közüzemi szennyvízcsatornával való ellátás


(11) [109]Keresztmetszeti elrendezések


a) Országos mellékút átkelési szakasza

  • legalább 7,5 m-es útburkolat
  • kétoldali, legalább 2,0-2,0 m széles járda
  • kétoldali árnyékadó növényzet
  • kétoldali, legalább 1,0 m széles egyirányú forgalmú kerékpárút


b) Országos mellékút átkelési szakasza kerékpárúttal


  • legalább 7,5 m-es útburkolat
  • kétoldali, legalább 2,0-2,0 m széles járda
  • kétoldali árnyékadó növényzet


c)  Helyi gyűjtőút


  • legalább 7,0 m-es útburkolat
  • kétoldali, legalább 2,0-2,0 m széles járda
  • legalább egyoldali, árnyékadó növényzet (fasor)
  • az útburkolat és a járda között legalább 3,5-3,5 m sáv.


d)  Belterületi kiszolgáló út


  • legalább 6,0 m széles útburkolat
  • kétoldali beépítés esetén kétoldali legalább 1,5-1,5 m széles, egyoldali beépítés esetén legalább egyoldali, 2,0 m széles járda
  • legalább egyoldali árnyékadó növényzet (fasor)
  • kétoldali, az útburkolat és járda között szabadon hagyandó legalább 1,5-1,5 m zöldsáv


(12) [110]A szabályozással érintett területen 150 m-nél hosszabb zsákutca nem alakítható, kivéve a szakaszosan megépítendő, végső kiépítésében nem zsákutca utcaszakaszokat, ahol az engedélyező hatóság által szükség szerint előírt ideiglenes járműforduló külön megállapodás alapján az útterülethez csatlakozó telken is kialakítható. A telek járműforduló céljára ideiglenesen igénybe vett területét a telek beépítésének számításánál és az építési hely meghatározásánál a telek területeként kell figyelembe venni.

Az 50 m-nél hosszabb zsákutcákat járműfordulóval kell ellátni.


(13) [111]A vasúti területen a vasúti közlekedés üzemi és fenntartó építmények, utaskiszolgáló kereskedelmi, szolgáltató építmények, raktárépítmények építhetők.

Az épületek megengedett legnagyobb építménymagassága 6,0 m.


(14) [112]Az SZ-J1 terven jelölt közterület rendezési tanulmányterv kötelezettségével érintett területen a közterületi építési engedély köteles tevékenység a teljes útszakaszra kiterjedő közterület rendezési tanulmánytervnek megfelelően engedélyezhető.


a., A közterületrendezési tanulmányterv kötelező minimális tartalma:

-  burkolati rend meghatározása a 27.§ (7) bekezdésére figyelemmel

-  köztéri berendezések, föld feletti műtárgyak meghatározása

-  utcafásítás meghatározása

-  közműrend meghatározása a 31.§ (1) bekezdésére figyelemmel


(15) [113]Az SZ-J1 terven jelölten főgyalogúttal érintett közútterületek kialakítása, átépítése, a burkolati rend megváltoztatásával járó felújítása esetén legalább három gyalogos egymás melletti haladására alkalmas szélességű, árnyékadó fákkal kísért gyalogutat kell kialakítani, kivéve, ha ez műszaki adottságok miatt igazoltan nem valósítható meg.


(16) [114]Közműterületek a Köm jellel jelzett területek. A telek területet igénylő közművek számára az SZ-J1 tervben jelölt közműterületeket csak a terven megjelölt közműellátási célra lehet felhasználni. A közműterületen a közműellátási építményeken túl a létesítmény működtetését biztosító igazgatási és szociális épületek építhetők.

a.,        A közműterületek beépítésének szabályai:

Beépítési mód:                                                           szabadonálló

Megengedett legnagyobb beépítettség:                       10%

Kialakítandó zöldfelület minimuma:                             20%

Megengedett legnagyobb építménymagasság:            6,0 m, kivéve a technológiai szerinti műtárgyakat

Építési hely határai:                                                 minden telekhatártól 6,0 m.


(17) [115]Az SZT jelű övezetben zajszigetelt, cseppszóródás ellen védett, üzemzavar esetén gravitációsan vagy beépített gépegységekkel teljesen leüríthető kivitelű, teljesoxidációs eleveniszapos szennyvíztisztító kisberendezés (500 m3/d) építhető az egyedileg meghatározott védőtávolságok figyelembe vételével. A területen belül elhe­lyezhető minden, a technológiához szükséges építmény és kialakítható hulladékudvar.


Mezőgazdasági terület





28. § (1) Mezőgazdasági terület az SZ-J2 tervlapon   M  jellel jelölt terület.


(2) A mezőgazdasági terület besorolása

- általános mezőgazdasági terület                       Má

- farmgazdasági terület                                       Mf

- kertgazdálkodási terület                                    Mk

- korlátozott hasznosítású mezőgazdasági terület Mkf


(3) Általános mezőgazdasági terület

a)  A terület növénytermesztésre és állattenyésztésre szolgál. A területen – kivéve a b., pontban foglaltakat - az 1 ha-t elérő, vagy azt meghaladó nagyságú földrészleten, annak max. 3,0%-os beépítésével a termelés folytatásához szükséges gazdasági épületek, géptároló szín, a saját területen megtermelt termény és takarmány tárolására szolgáló épületek, állattartó épületek – figyelemmel a 7.§ Hiba! A hivatkozási forrás nem található. bekezdésére - építhetők.



b)  A területen a külön jogszabály[116] szerinti birtokközpont kialakítható.

c) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m kivéve a gabonatárolókat, amelyek esetében ez 12,0 m.

Az épületeket a telekhatároktól legalább 15,0 m távolságban kell elhelyezni.


(4) [117]Farmgazdasági területen lakóépület szőlő, gyümölcsös és kert művelési ág esetén 3000 m2, egyéb művelési ág esetén 6000 m2 telekterület felett helyezhető el úgy, hogy az a megengedett 3%-os beépítettség felét nem haladhatja meg. A különálló lakóépület építménymagassága legfeljebb 7,5 m lehet. Az épületeket a telekhatároktól legalább 6,0 m-re kell elhelyezni.


(5) Kertgazdasági terület 


a)[118] A kertgazdasági területen a 720 m2-t meghaladó területű telek 3%-ának mértékéig, de legfeljebb 120 m2-nyi alapterülettel pihenő-, és a telken megtermelt termény tárolására, valamint az MK jelű övezetekben a saját szükségletet kielégítő mennyiségben haszonállatok, az MK1 jelű övezetben a saját szükségletet kielégítő mennyiségben kishaszonállatok (baromfi, nyúl) tartására szolgáló épület építhető. 3000 m2-t meghaladó telekméret és meglévő tevékenység esetén az MK övezetben a saját használatú vagy vállalkozási célú terményfeldolgozást szolgáló épület építhető és a terményfeldolgozó tevékenység folytatható.


b) Az épületeket oldalhatáron állóan, a 8,0 m előkert, 10,0 m hátsókert,

3,5 m oldalkert elhagyásával kijelölt építési helyen belül lehet elhelyezni. Az épületek földszintesek lehetnek, megengedett legnagyobb építménymagasság 3,5 m. Az épülethez kapcsolódva, vagy alatta pince, pinceszint építhető. A pince területe az épület alapterületének mértékét nem haladhatja meg.

Állattartó épület az utcai telekhatártól mért 40,0 m-en túl építhető.


c)   Fa az utcai telekhatárhoz 4,0 m-nél közelebb nem ültethető.


d)  A területen 720 m2-nél kisebb telek nem alakítható.


e) A területen lévő, az ingatlan nyilvántartásban lakóházként nyilvántartott épületek lakás célra fenntarthatók, egyszeri alkalommal 25%-nyi mértékben lakóhelyiségekkel bővíthetők. Gazdasági célú beépítés az a., pontban foglaltaknak megfelelően engedélyezhető.

A területen új lakóépület nem építhető.

A lakóépületek bővítésének közművi feltétele:         

- villamosenergia ellátás

- ivóvízellátás

- zárt szennyvíztározó

biztosítása, építése.


f)     A NATURA 2000 élőhelyvédelmi terület határán belül fekvő MKN2000 jelű kertövezetben építmény a védett terület határának pontosítása után építhető.


[119]g) Telek közterületi határától mért 3 m-es sávban sem kerítés, sem közmű bekötés nem építhető.


(6) [120]Korlátozott hasznosítású mezőgazdasági területek: Mkf, Mkt terület. Az MkfM jelű övezetbe tartozó telkek művelési ága nem változtatható meg.

(7) [121]Az Mkf területeken építmény nem építhető, a területek gyep, nádas művelési ága nem változtatható meg.

​(8) [122]Az Mkt jelű alövezetben építmény nem építhető, a területek művelési ága tó létesítése érdekében környezeti hatásvizsgálat és vízjogi engedély alapján módosítható.


[1] 253/1997.(XII. 20.) Korm. r.

[2] Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[3] Módosította a 12/2013. (VIII.6.) önkormányzati rendelet 10. §-a. Hatályba lép: 2013. augusztus 7. napján.

[4] Beiktatta a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 21. §-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[5] Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 9. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[6] Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 9. § (3) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[7] Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 9. § (3) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

Erdőterület


29. § (1) [123]Az erdőterületek besorolását az SZ-J1, SZ-J1/M terv és az SZ-J2, SZ-J2/M terv tartalmazza. Ennek hiányában az Országos Erdőállomány Adattár besorolását kell figyelembe venni.


(2)   [124]Övezetek:


a) Elsődlegesen védett, vagy védelmi célú erdők Ev jelű övezetében épület nem építhető, közművezeték a szükséges legrövidebb szakaszon érintheti. A védett erdőkben a természeti értékek védelmének biztosítása mellett erdei melléképítmények, sport-, játék-, játszó- és pihenőszerek helyezhetők el.

b) Elsődlegesen egészségügyi-szociális, turisztikai célú erdők övezetében erdei sétautak, pihenőhelyek alakíthatók ki, erdei melléképítmények építhetők.

c)   Az a-b pontok szerinti övezetbe tartozó erdőterületeken az erdők felújításánál, új erdő telepítésénél őshonos fa és cserjefajokat kell alkalmazni.

Zöldterület


30. §[125] (1)    A zöldterületek legfőbb alkotóeleme a növény, ezért azokat a funkciójuknak megfelelően kell növényzettel beültetni.


(2)  A közparkok területén sport-, játék-, játszó- és pihenőszerek, kerti építmények, szobrok elhelyezhetők, kerti burkolatok építhetők.


(3)   A ZKP1  jelű övezetben a (2) bekezdésben foglaltakon túl a terület fenntartását szolgáló épület és vendéglátó épület építhető.

(4)   A ZKP 1 jelű övezetben elhelyezhető épületekre vonatkozó előírások:

a) építési hely határa:                                                          a telekhatároktól 10,0 m

b) megengedett legnagyobb építménymagasság:      3,5 m

c) megengedett legnagyobb beépítettség:                 2%

(5)   A ZKP M jelű övezetben a meglévő vendéglátóhely és kiszolgáló építményei fenntarthatók, a bruttó beépített terület 25%-ának mértékéig a funkció megváltoztatása nélkül bővíthetők. Az építmények építménymagassága, szintszáma nem növelhető.

(6)   Az SZ-J1 terven jelölten főgyalogúttal érintett közpark területek kialakítása, átépítése, felújítása esetén legalább három gyalogos egymás melletti haladására alkalmas szélességű, árnyékadó fákkal kísért gyalogutat kell kialakítani.




Vízgazdálkodási terület

31. §[126] (1)    Vízgazdálkodási terület az SZ-J1, SZ-J1/M és SZ-J2, SZ-J2/M terven V jellel jelölt terület. A vízgazdálkodási területen épület - kivéve a külön övezeti előírások szerinti eseteket - nem építhető.

(2)   A VM jelű övezetekben a történeti kutatásokkal igazolhatóan valaha létező vízhasznosítási építmények (vízimalom, halászház stb.) eredeti helyükön és formájukban visszaépíthetők.


                                                                      [127]Természetközeli terület


32. §    A természetközeli területen épület nem építhető, a területek művelési ága nem változtatható meg.

Különleges beépítésre nem szánt területek


32/A. §[128] (1) A Kb-s jelű különleges beépítésre nem szánt sportterületen elsődlegesen a sport­
funkcióhoz kötődő épületek helyezhetők el. Elhelyezhető továbbá a terület fenntartását szolgáló épület, vendéglátó és szálláshely, a kiszolgáló személyzet számára lakás.


(2) A Kb-s övezetben az elhelyezhető épületekre vonatkozó előírások


a)   építési hely határa: a telekhatároktól 10,0 m

b)   megengedett legnagyobb építménymagasság: 5,0 m

c)   megengedett legnagyobb beépítettség: 2%


(3)[129] A Kk-Hk21 jelű különleges beépítésre nem szánt hulladékkezelő övezet területén csak a környezetre nem veszélyes hulladékok kezeléséhez szükséges létesítmények helyezhetők el. A területen a porta és a mérleg épületen kívül épület nem helyezhető el.

Övezeti előírások

Megengedett legnagyobb beépítettség:           2 %

Zöldfelület legkisebb mértéke:                        20 %

Megengedett legnagyobb építménymagasság:  3,0 m

Közműellátás


33. §[130] (1)    A belterületi közterületeken, közlekedési területeken a közmű vezetékeket úgy kell elhelyezni, hogy a területen a védőtávolságok betartásával legalább az alábbi közművek elhelyezhetők legyenek:

térszín alatt:          ivóvíz vezeték

                szennyvíz vezeték

                gázvezeték

                távbeszélő földkábel

     villamos energia vezeték

                telefon vezeték

                kábel TV vezeték

                nyílt vagy fedett csapadékvíz elvezető árok


(1) A tervezési területen megvalósuló építmények oltóvíz ellátását biztosítani kell. Ennek érdekében a közműves ivóvíz hálózatot a 35/1996.(XII.29.) BM rendelettel hatályba léptetett Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) 46. §-49. § szakaszaiban foglaltak figyelembe vételével kell kialakítani.



A vízvezeték-hálózat körvezetékes módon kerüljön kiépítésre.



(2)    Településesztétikai szempontból beépített és beépítésre szánt területen új (közép-, kisfeszültségű, valamint közvilágítási) villamosenergia ellátási hálózatot építeni, meglévő hálózat rekonstrukcióját engedélyezni csak földkábeles elhelyezéssel szabad.


(3) Településesztétikai szempontból beépített és beépítésre szánt területen új távközlési hálózatot létesíteni, illetve meglévő rekonstrukcióját engedélyezni csak föld alatti (földkábel, alépítmény) elhelyezéssel szabad.


(4)[131]  Kábel TV hálózatot létesíteni, illetve meglévő rekonstrukcióját engedélyezni csak terepszint alatti elhelyezéssel szabad.

[132]Változtatási tilalom


34. §[133] Változtatási tilalommal érintett az SZ-J1 terven ekként megjelölt terület. A változtatási tilalom az érintett területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáig, de legfeljebb 2009. október 10-ig tartandó fenn.

Hatályba léptető és záró rendelkezések


35. §[134] (1)    Ez a rendelet az alábbi (8)-(11) bekezdések kivételével a kihirdetés utáni nap lép hatályba.

Ezzel egyidejűleg a

  • a 22/1998.(XII.16.) ÖK rendelet ( A Korányi utca-Mészáros L. utca-Táncsics utca által közrezárt tömb helyi építési szabályzata)
  • a 31/2004.(XI.10.) Ör. rendelettel módosított 17/2000.(X.3.) ÖK. rendelet (Oroszlány város településrendezési tervének módosításáról)
  • a 19/2005.(VI.8.) Ör. rendelettel módosított 22/2003.(XII.24.) ÖK. rendelet (A Takács I. u.-8143. sz. út 1. sz. lakóút közötti terület helyi építési szabályairól)
  • a 28/2005.(VIII.24.) Ör. rendelet (Oroszlány város egyes területeinek helyi építési szabályairól)

hatályát veszti.


(2) Oroszlány Város Önkormányzatának a városkép helyi védelméről, továbbá egyes építési előírásokról szóló 14/2000. (VIII. 16.) ÖK rendelete 4.§-a (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:


„(1) Az egyedi védelem alatt  álló épített értékeket az 1.a, 1.b, 1.c számú, melléklet, a telekszerkezeti és utcaképi védelem alatt álló területek lehatárolását a 2.a számú mellélet, a területi védelem alá tartozó területek lehatárolását a 2.b számú mellélet tartalmazza.”


(3) Oroszlány Város Önkormányzatának a városkép helyi védelméről, továbbá egyes építési előírásokról szóló 14/2000. (VIII. 16.) ÖK rendelete 6.§-a (1) bekezdéséből törlésre kerül a következő:

„2.a” (mellékletben)


(4) Oroszlány Város Önkormányzatának a városkép helyi védelméről, továbbá egyes építési előírásokról szóló 14/2000. (VIII. 16.) ÖK rendelete kiegészül a következő 5/A.§-sal:


5/A. §

A telekszerkezeti és utcaképi védelem alatt álló területek külön építési előírásai


(1) Telekszerkezeti és utcaképi védelem alatt áll a 2.a mellékletben ekként lehatárolt terület.


(2) A telekszerkezeti védelemmel érintett területen új telket alakítani, meglévő telkek határát megváltoztatni a terület történetiségéhez igazodóan, a meglévő telekszerkezethez, telekméretekhez, arányokhoz illeszkedően lehet.


(3)   A védendő utcakép jellel jelölt utcaszakaszokon:

- az utcaképet meghatározó kialakult telek és épületritmus megőrzése érdekében a telek utcai homlokvonalától számított 50 m-en belül a meglévő telekszélességet az eredetihez képest, az övezeti előírásokra is figyelemmel, legfeljebb 10%-nyi mértékben lehet megváltoztatni


-    új épület építésénél, meglévő épület átalakításánál igazodni kell a kialakult jellegzetes beépítési módhoz, a meglévő tömegarányokhoz, tetőformákhoz és tetőfedő anyagokhoz, a meglévő épületek külső burkolati anyaghasználatához, színezéséhez, a nyílászárók kialakult rendjéhez

- a Várdomb utca jelölt szakaszán az eredeti, utcafrontos beépítést meg kell tartani, előkert nem létesíthető.”


(5) Oroszlány Város Önkormányzatának a városkép helyi védelméről, továbbá egyes építési előírásokról szóló 14/2000. (VIII. 16.) ÖK rendelete 5.§-a kiegészül a következő (5) bekezdéssel:


„(5) Védett épület közterületről látható homlokzatán légkondicionáló berendezés, parabolaantenna nem helyezhető el.”


(6) Oroszlány Város Önkormányzatának a városkép helyi védelméről, továbbá egyes építési előírásokról szóló 14/2000. (VIII. 16.) ÖK rendelete kiegészül a következő 1.c  számú melléklettel:


„1.c számú melléklet”

(7) Oroszlány Város Önkormányzatának a városkép helyi védelméről, továbbá egyes építési előírásokról szóló 14/2000. (VIII. 16.) ÖK rendelete 2.a melléklete helyébe a következő lép:

(8) [135]E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/1236/EK irányelvének a figyelembe vételével készült, és azzal összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.




                                 Dr. File Beáta                                     Lazók Zoltán

                                        jegyző                                         polgármester


[1]

A rendelet szövegét módosította: a 9/2007. (IV. 11.) Ör., a 14/2008. (VI.11.) Ör., a 27/2008. (XI.13.) Ör., a 9/2009. (IV.9.) Ör., a 17/2009. (VII.25.) Ör., a 22/2009. (X.15.) Ör., az 5/2010. (III.11.) Ör., a 8/2010. (V.13.) Ör., a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet, a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet, a 19/2012. (VII.12.) önkormányzati rendelet,  a 12/2013. (VIII.6.) önkormányzati rendelet, a 22/2015. (IX.12.) önkormányzati rendelet, valamint a 8/2016. (IV.3.) önkormányzati rendelet.

[2]

A rendelet szövegét a 8/2016 (IV.3.) önkormányzati rendelet 1 §-a módosította. Hatályos: 2016.április 28-tól

[3]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 2.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[4]

1997. évi LXXVIII. tv. 12.§ /3/

[5]

85/2000.(XI.8.) FVM rendelet

[6]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 3.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[7]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 4.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[8]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 4.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[9]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 4.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[10]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 4.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[11]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 5.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[12]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 5.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[13]

45/1997.(XII.29)F vM r 4.§ (2)

[14]

A 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 2. § (1) bekezdése értelmében 2008. november 13. napján hatályát veszti.

[15]

Számozását módosította a 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 2. § (3) bekezdése. Hatályba lép: 2008. november 13. napján.

[16]

11/1984.(VIII.22.) IpM r.

[17]

Számozását módosította a 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 2. § (3) bekezdése. Hatályba lép: 2008. november 13. napján.

[18]

6/1982.(V.6.) IpM rendelet

[19]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 6.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[20]

Számozását módosította a 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 2. § (3) bekezdése. Hatályba lép: 2008. november 13. napján.

[21]

46/1999.(III.18.) Korm. rendelet

[22]

Számozását módosította a 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 2. § (3) bekezdése. Hatályba lép: 2008. november 13. napján.

[23]

Számozását módosította a 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 2. § (3) bekezdése. Hatályba lép: 2008. november 13. napján.

[24]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 6.§ (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[25]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[26]

Beiktatta a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[27]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[28]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[29]

Módosította a 12/2013. (VIII.6.) önkormányzati rendelet 2.§-a. Hatályba lép: 2013. augusztus 7. napján.

[33]

Jelenleg 4/2002. (X. 7.) KvVM r.

[34]

27/2006.(II.7.) Korm. r.

[35]

27/2004.(XII.25.) KvVM rendelet

[36]

28/2004.(XII.25.) KvVM rendelet

[37]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 8.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[38]

28/2004.(XII.25.) KvVM rendelet

[39]

Beiktatta a 17/2009. (VII.25.) Ör. rendelet 1. §-a. Hatályba lép: 2009. július 25. napján.

[40]

Beiktatta a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 8.§ (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[41]

Beiktatta a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 8.§ (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[42]

Beiktatta a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 8.§ (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[43]

Beiktatta a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 8.§ (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[44]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 9.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[45]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 9.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[46]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[47]

A 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 3. §-a értelmében 2008. november 13. napján hatályát veszti.

[48]

A 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 3. §-a értelmében 2008. november 13. napján hatályát veszti.

[49]

Módosította  a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 5. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[50]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 5. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[51]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 5. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[52]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 10.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[53]

Módosította a 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 4. §-a. Hatályba lép: 2008. november 13. napján.

[54]

Számozását módosította a 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 4. §-a. Hatályba lép: 2008. november 12. napján.

[55]

Beiktatta a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 10.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[56]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 11.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[57]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 11.§ (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[58]

Módosította a 8/2010. (V.13.) Ör. rendelet 1. §-a. Hatályba lép 2010. május 13. napján. Számozását módosította a15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 11.§ (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[59]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 12.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[60]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 12.§ (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[61]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 13.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[62]

26/2003.(XII.24.) Ör. rendelet

[63]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 13.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[64]

45/1997.(XII.29.) KTM rendelet 4.§ /1/ bekezdés

[65]

Beiktatta a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 13.§ (3) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[66]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 14.§-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[67]

26/2003.(XII.24.) Ör. rendelet

[68]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 15.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[69]

Módosította a 12/2013. (VIII.6.) önkormányzati rendelet 3. §-a. Hatályba lép: 2013. augusztus 7. napján.

[70]

Módosította a 12/2013. (VIII.6.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatályba lép: 2013. augusztus 7. napján.

[71]

Módosította a 12/2013. (VIII.6.) önkormányzati rendelet 5. §-a. Hatályba lép: 2013. augusztus 7. napján.

[72]

A 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 5. §-a értelmében 2008. november 12. napján hatályát veszti.

[73]

Számozását módosította a 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 5. §-a. Hatályba lép: 2008. november 12. napján.

[74]

A 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 5. §-a értelmében 2008. november 13. napján hatályát veszti.

[75]

Számozását módosította a 27/2008. (XI.13.) Ör. rendelet 5. §-a. Hatályba lép: 2008. november 13. napján. Módosította a 12/2013. (VIII.6.) önkormányzati rendelet 6. §-a. Hatályba lép: 2013. augusztus 7. napján.

[76]

A rendelet szövegét a 22/2015 (IX.12.) önkormányzati rendelet 2. §-a módosította. Hatályos: 2015. szeptember 23-tól

[77]

Módosította az 5 /2010. (III.11.) Ör. rendelet 2. §-a. Hatályba lép 2010. március 11. napján.

[78]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 19. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[79]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[80]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[81]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[82]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[83]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[84]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[85]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[86]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[87]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[88]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[89]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[90]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[91]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[92]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[93]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[94]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[95]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[96]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[97]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[98]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[99]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[100]

Beiktatta a 12/2013. (VIII.6.) önkormányzati rendelet 8. §-a. Hatályba lép: 2013. augusztus 7. napján.

[101]

Beiktatta a 22/2015. (IX.12.) önkormányzati rendelet 3. §-a. Hatályba lép 2015. szeptember 23. napján

[102]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 7. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[103]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[104]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 21. §-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[105]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[106]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[107]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[108]

Beiktatta a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[109]

Számozását módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[110]

Számozását módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[111]

Számozását módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[112]

Számozását módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[113]

Számozását módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[114]

Számozását módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[115]

Módosította a  a 12/2013. (VIII.6.) önkormányzati rendelet 9. §-a. Hatályba lép: 2013. augusztus 7. napján.

[123]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 10. § (1) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[124]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 10. § (2) bekezdése. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[125]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 11. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján

[126][127]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[128][129]

Módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 11. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján

[127]

Kiegészítette a19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 13. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[128]

Beiktatta a 12/2013. (VIII.6.) önkormányzati rendelet 11. §-a. Hatályba lép: 2013. augusztus 7. napján.

[129]

Beiktatta a 22/2015. (IX.12.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatályba lép 2015. szeptember 23. napján.

[130]

Számozását módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 13. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[131]

Módosította a 15/2011. (VII.7.) önkormányzati rendelet 23. §-a. Hatályba lép: 2011. augusztus 15. napján.

[132]

Módosította a 9/2009. (IV.9.) Ör. rendelet 1. §-a. Hatályba lép: 2009. április 9. napján.

[133]

Számozását módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 13. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[134]

Számozását módosította a 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelet 13. §-a. Hatályba lép: 2011. december 15. napján.

[135]

Beiktatta a 22/2009. (X.15.) Ör. rendelet 6. §-a. Hatályba lép: 2009. október 15. napján.