Bábolna Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014. (XI.27.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésről és a házszám-megállapítás szabályairól

Hatályos: 2014. 11. 27

Bábolna Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


1. A közterületek elnevezésére, valamint az elnevezés megváltoztatására vonatkozó szabályok


1. § (1) Bábolna város belterületén és a külterületi lakott helyeken a közterületeket el kell nevezni.

(2) A külterületi egyéb közterületeket elnevezéssel lehet ellátni.


2. § A közterület elnevezése előtagként a közterület nevéből, és utótagként a közterület jellegére utaló meghatározásból (út, utca, tér, köz, sor stb.) áll.


3. § (1) A közterületek elnevezésénél figyelemmel kell lenni a helyi kulturális, természeti vagy történelmi értékekre, sajátosságokra, a magyar nyelvhelyesség követelményeire, továbbá arra, hogy az elnevezés közérthető legyen.

(2) Élő személyről közterületet elnevezni nem lehet.


4. § A település közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.


5. § Új közterület elnevezését a közterületként való bejegyzését követő 90 napon belül meg kell állapítani.


6. § Ha egy közterület településrendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, egységes közterületként megszűnik és – az elkülönüléstől számított egy éven belül – új nevet kell adni a közterületnek.


7. § A közterület nevének megváltoztatására, a közterület elnevezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.


8. § A közterületek elnevezésére, illetve annak megváltoztatására irányuló eljárás írásbeli kérelemre vagy hivatalból indulhat. A kérelmezőnek a kérelmét vagy hivatalbóli eljárás esetén az előterjesztőnek az előterjesztését részletesen indokolnia szükséges.


9. § A közterületek elnevezésével kapcsolatos kérelmet vagy előterjesztést Bábolna Város Önkormányzatának Szociális és Oktatási Bizottsága és Bábolna Város Önkormányzatának Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága tárgyalja meg.


10. § A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása Bábolna Város Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörébe tartozik.


11. § A közterület elnevezéséről szóló képviselő-testületi döntést a Bábolnai Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján, a helyi televízió képújságában és a hivatalos honlapon közzé kell tenni.


2. A házszám megállapítás szabályai


12. § (1) A házszám megállapításáról Bábolna Város Önkormányzatának Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága javaslata alapján Bábolna Város Önkormányzat Képviselőtestülete dönt.

(2) A döntést közölni kell az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon túl az ingatlannal közvetlenül határos ingatlan tulajdonosaival, és az ingatlan- vagy lakcímnyilvántartó hatóságokkal.


13. § A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat házszámmal kell ellátni. A közterületen több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.


14. § Külterületi ingatlant – közterületi elnevezés hiányában – helyrajzi számmal kell jelölni.


15. § A közterület házszám-megállapítását úgy kell elvégezni, hogy a számok a város központjától kifelé haladva 1-től kezdődően növekedjenek és az utca bal oldalán a páros, jobb oldalán a páratlan számok legyenek. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, az érintett közterület számozását a magasabb rendű közút irányából kell megkezdeni.


16. § A csak egyoldalon beépíthető közterület házszám-megállapítása 1-től kezdődően folyamatosan is történhet.


17. § Terek esetén a házszám-megállapítás 1-től kezdődően folyamatosan, az óramutató járásával megegyezően alakítandó ki.


18. § Tömbtelken kialakított többszintes épületeknél minden lépcsőházat önálló házszámmal kell ellátni.


19. § Az ingatlanok számozására arab számokat kell használni. Kisegítő jelzésként alátöréssel a magyar ABC ékezet nélküli betűit kell alkalmazni.


20. § Telekfelosztás során keletkező új helyrajzi számú ingatlanok esetén a kisebb számú ingatlan marad az eredeti számon, a további ingatlanok számozását pedig alátöréssel a magyar ABC ékezet

nélküli nagybetűinek alkalmazásával kell elvégezni.


21. § Telekegyesítés után az ingatlanok házszámát össze kell vonni. A házszámot úgy kell feltüntetni, hogy a legkisebb házszám lesz az egyesített telek házszáma.


22. § Ha az ingatlanon újabb lakások létesülnek, akkor a többlakásos épület házszámának megállapítását úgy kell elvégezni, hogy meglévő házszámot meghagyva alátöréssel, a magyar ABC ékezet nélküli kisbetűivel kell az új lakásokat ellátni.


3. Záró rendelkezések


23. § (1) Jelen rendelet 12-22.§-ainak rendelkezései a rendelet hatálybalépésekor már meglevő közterületek házszámozását nem érintik.

(2) A már megállapított házszámok megváltoztatására csak indokolt esetben, olyan rendezetlen állapot megszüntetése érdekében kerülhet sor, amely az ingatlanok azonosítását akadályozzák.


24. § Ezen rendelet 2014. november 27. napján lép hatályba.