Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005(V.30.) önkormányzati rendelete

Az ifjú házasok első lakáshoz jutásának elősegítéséről

Hatályos: 2018. 01. 31- 2018. 12. 09

Leányvár község Képviselő-testületének

14/2005.(V.30.)  számú 

R e n d e l e t e

 ifjú házasok első lakáshoz jutásának elősegítésére


(Egységes szerkezetben a 3/2018. (I.30.) önkormányzati rendelettel)


Ezen rendelet célja, hogy vissza nem térítendő támogatás nyújtásával elősegítse a leányvári ifjú házasok első lakáshoz jutását a költségvetésben biztosított kereten belül.


1.§.

A rendelet hatálya Leányvár község közigazgatási területére terjed ki.


2.§.

Értelmező rendelkezések:

(1) Ifjú házasok azok,  ahol   a házaspár tagjai  közül egyik sem töltötte be a 35. életévét.

2) Első lakás építése, vásárlása:

Építés: jogerős építési engedély alapján,  teljes egészében újonnan épített, illetőleg emeletráépítéssel, vagy tetõtér-beépítéssel  megvalósuló, a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő külön bejáratú lakóegység.

Vásárlás: Az előzőekben meghatározott új és használt lakóegység vásárlása


3.§.

A támogatás mértéke: 200 ezer Ft /család


4.§.

A támogatás feltételei:

Támogatási kérelmet nyújthat be:

- az az ifjú házaspár, aki 2.§. feltételének megfelel és  közülük legalább az egyik fél az építési engedély kiadása illetve lakóegység vásárlása előtt legalább 3 éve állandó bejelentett lakcímmel rendelkezik Leányváron.

- 35. életévüket az építési engedély kiadásakor még nem töltötték be,

- az építeni kívánt lakóház I. építési üteme ( első lakószint) 3 szobánál nem nagyobb,

akinek építési engedélye 1999. január 1. után vált  jogerőssé


5.§.

Eljárási szabályok


A kérelmet építés esetén legkésőbb a lakás használatbavételi engedély megkérésével egy időben illetve vásárlás esetén a tulajdonjog földhivatali bejegyzésével egy időben, a Földhivatal bejegyzési határozata alapján  lehet előterjeszteni.

Nem állapítható meg támogatás azoknak, akiket az építéshatóság az e rendelet hatálya alá tartozó építkezés eljárása során  fennmaradási engedély benyújtására kötelezett vagy akik az eljárásban  bejelentési kötelezettségeiknek nem tettek eleget.

A kérelemről, a Képviselő-testülettől átruházott hatáskörben I. fokon a polgármester dönt. A döntés ellen fellebbezéssel lehet élni, melyet II. fokon a Képviselő-testület bírál el.

Amennyiben a pénzeszközzel támogatott lakóház

- a használatbavételi engedély kiadásától -  vásárlás esetén a tulajdonjog földhivatali bejegyzésétől  számított 5 éven belül elidegenítésre,

-  más személy használatába kerül, a vissza nem térítendő támogatás átváltozik kamatos kölcsönné.

A kamat mértékére vonatkozóan a Ptk. szabályai az irányadóak. A kölcsön visszafizetésének ideje: 4 év.

6.§.[1]


7.§.

Ez a rendelet kihirdetéskor lép hatályba, mellyel egy időben hatályát veszti a 12/ 1998.(XII.15.). számú rendelet.



Leányvár, 2005. május 24.




Bognárné                                                                   Bánffy Miklós sk

dr. Solymoskövi Veronika sk.

jegyző                                                                         polgármester



[1]

Hatályon kívül helyezte a 3/2018. (I.30.) önkormányzati rendelet, hatályát veszti 2018. január 31. napján