Süttő Község Önkormányzat Képviselő-testülétének 13/2018.(XI.16.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2018. 11. 30- 2024. 04. 10

Süttő Község Önkormányzat Képviselő-testülétének 13/2018.(XI.16.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

2018.11.30.

Süttő Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézményeiről szóló 314 / 2012. (XI.8.) Korm. rendelet 43/ A. § (6) bekezdés biztosított véleményezési jogkörében eljáró állami főépítészi hatáskörben eljáró Komárom Esztergom Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, a műemléki és régészeti szakterületen a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala, mint örökségvédelmi hatáskörben eljáró járási hivatal, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 10/2017.(V.11.)önkormányzati rendelet szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet célja, alkalmazási köre, hatálya

1. § A helyi településképi rendelet célja Süttő Község településképére jellemző elemek és követelmények, valamint a településkép-védelem eszközének és módjának meghatározása.

2. § Süttő község közigazgatási területén telket kialakítani, építési tevékenységet folytatni a hatályos jogszabályoknak, a község Helyi Építési Szabályzatának, valamint jelen rendeletben foglaltaknak megfelelően szabad. E rendelet előírásait a hatályos Helyi Építési Szabályzattal együttesen kell alkalmazni.

3. § Jelen rendelet az alábbi mellékletekkel együtt érvényes:

1. melléklet – Településképi szempontból meghatározó területek lehatárolása

2. melléklet – Helyi védelem alatt álló objektumok listája

3. melléklet – Őshonos fafajok listája

4. melléklet – Természet- és tájvédelmi szempontból tiltott fajok listája

4. § E rendeletben a Süttő község területére vonatkozó településképi követelmények kerülnek meghatározásra a rendelet 1. melléklete szerint lehatárolt területekre, valamint a 2. mellékletben felsorolt helyi védett létesítményekre vonatkozóan, amely területek és védett elemek a településszerkezet, táji- természeti környezet, településkarakter, építészeti karakter, tájkarakter vagy egyéb helyi adottság, településképi jellemző alapján kerültek kijelölésre.

5. § A rendeletben foglalt településképi követelmények teljesülése érdekében a polgármester szakmai konzultációt biztosít, melynek részletes szabályait e rendelet VI. fejezete tartalmazza.

6. § Fogalom-meghatározások:

a) Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága min. 50%.

b) Védett településszerkezet: az önkormányzat által védetté nyilvánított utcahálózat, telekszerkezet, beépítési mód és építési vonal.

c) Védett településkarakter: az önkormányzat által védetté nyilvánított, a településépítészet jellegzetes elemeinek, valamint szerkezeteinek, formáinak, anyagainak, színvilágának együttese.

d) Védett épület, építmény: az önkormányzat által védetté nyilvánított olyan épület, építmény, amely a hagyományos településkép megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, régészeti, művészeti, vagy műszaki-ipari szempontból jelentős alkotás. A védett épület, építmény fogalmába beletartozik annak minden alkotórésze, ideértve a kiegészítő, illetve külső és belső díszítő elemeket, valamint - amennyiben a védelemre vonatkozó rendelet azt nevesíti, - a használati módot is. A rendelet alkalmazása szempontjából védettnek minősül az a telek és annak használati módja is, amelyen a védett épület, illetve építmény áll.

e) Védett növényzet: az önkormányzat által védetté nyilvánított olyan növényzet, amely fajtájánál, koránál, helyzeténél, látványánál vagy valamilyen eseményhez kötődésénél fogva védelemre érdemes.

f) Védett érték károsodása: minden olyan esemény, beavatkozás, amely a védett érték teljes vagy részleges megsemmisülését, karakterének előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékének csökkenését eredményezi.

g) természetes szín: fehér, barna, sárga, bézs, szürke, zöld, és ezen színek árnyalatai.

h) természetes anyag: kő, tégla, fa, fém. üveg.

II. Fejezet

Helyi védelem

2. Helyi védelem célja, feladata és típusai

7. § (1) A helyi értékvédelem célja az épített környezet fenntartása, a jelen és a jövő nemzedékek számára való megőrzése Süttő településképe és városszerkezete, történelme és kultúrája szempontjából meghatározó épített értékek védelme, egyszeri és egyedi arculatának, karakterének, egyéniségének megőrzése - különösen azon területek és egyedi ingatlanok helyi védelmével, melyeket a műemlékekre vonatkozó jogszabályok nem védenek, s így fokozott helyi gondoskodásra szorulnak.

(2) A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, település- és utcaképi, építészeti, történeti, képző- és iparművészeti, műszaki-ipartörténeti szempontból védelemre érdemes épületek és területek meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, megóvása valamint a nyilvánossággal történő megismertetése

(3) A helyi védelem a településen egyedi és területi védelem lehet.

(4) Helyi védettségű terület Süttő épített és természeti környezetének olyan összefüggő része (utcák, terek, falurészek, építmények együttesei, temetők, parkok), ahol a település arculatát, karakterét, egyéniségét meghatározó egyedi értékek történelmileg kialakult együttest alkotnak, amely a település jellegzetes szerkezete, utcahálózata, településképe, tájjal való kapcsolata, tér- és utcaképe szempontjából meghatározó akkor is, ha az egyes építmények egyedileg nem védettek. A helyi területi védelem hatálya kiterjed a 2./A mellékletben meghatározott területekre.

(5) Helyi egyedi védelem alatt állhat minden olyan alkotás, épület, építmény és építményrész, köztéri szobor, emlékmű, síremlék, kertépítészeti elem és ezek együttese, amely Süttő történelmileg, tájilag kialakult sajátosságainak hordozója, a településkép megőrzésének jelentős eleme és építészeti, képzőművészeti, kertépítészeti, iparművészeti, néprajzi, műszaki, történeti vagy helytörténeti szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír, de országosan nem védett. A helyi egyedi védelem hatálya kiterjed az 2./B. mellékletben meghatározott értékekre.

3. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai

8. § (1) A helyi védettség alá helyezésről, annak megszűnéséről - jelen rendelet módosításával - a Képviselő-testület dönt.

(2) A helyi védettség alá helyezést, illetve annak megszüntetését bármely természetes vagy jogi személy, írásban a polgármesternél kezdeményezheti. A védelemre településrendezési eszköz, vagy önálló értékvizsgálat is javaslatot tehet. A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védendő érték megnevezését, szükség esetén körülhatárolását;

b) pontos hely megjelölését (utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész);

c) a védendő érték rövid leírását (dokumentációt);

d) a kezdeményezés indoklását;

e) a jelenlegi - és amennyiben van ilyen, a tervezett – használat, funkció ismertetését.

(3) A helyi védettség alá helyezésre, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindítástól számított 8 napon belül értesíteni kell:

a) az érintett ingatlan tulajdonosát, haszonélvezőjét és használóját,

b) az értékvédelemmel érintett bejegyzett helyi lakossági szervezeteket (alapítványok, egyesületek),

c) a kezdeményezőt.

(4) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek.

A védettséggel kapcsolatos javaslatot – az erről szóló döntést megelőzően – a helyben szokásos módon 30 napra közhírré kell tenni. A közhírré tétel időtartama alatt a javaslat és az értékvizsgálat megtekintését bárki számára biztosítani kell.
(5) A helyi védettség elrendelésétől vagy megszüntetéséről értesíteni kell:
a) az ingatlan/objektum tulajdonosát, haszonélvezőjét, használóját,
f) a kezdeményezőt.
(6) A helyi védelemmel kapcsolatos képviselő-testületi döntésről az Önkormányzat honlapján a döntés napjától számított 15 napon belül tájékoztatást kell közzétenni.
(7) A védett értékek jó karbantartása, állapotuk megóvása a tulajdonos kötelezettsége. A tulajdonos kötelezettsége kiterjed a védelem alá helyezett érték minden alkotóelemére és részletére, függetlenül attól, hogy azok a rendeltetésszerű használathoz szükségesek-e vagy sem.
(8) A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését a rendeltetésüknek megfelelő használattal kell biztosítani.
(9) A helyi védelem alatt álló értékek megőrzésére, felújítására az önkormányzat a költségvetésében a magántulajdonosoknak évente meghatározott mértékű támogatást biztosíthat.

4. A védettséggel összefüggő korlátozások, kötelezettségek

9. § (1) A helyi védelem alatt álló értékek fennmaradásának, megőrzésének módja elsődlegesen a rendeltetésnek megfelelő használat. A használat a védett objektum történeti, művészeti értékeit nem veszélyeztetheti.

(2) Építési, átalakítási, felújítási munkálatok során a védett épületeket hagyományos építészeti tömegükben, tetőformájukban kell megtartani, érintetlenül hagyva az értéket képező homlokzati nyílásrendet és a nyílások osztását, megőrizve az eredeti homlokzati tagozatokat, részletképzéseket, anyag és színhasználatot.

(3) A védett épületet úgy lehet bővíteni, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzati kialakítása, utcaképi, településképi szerepe ne változzon, illetve a legkisebb kárt szenvedje és a tervezett bővítés a régi épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen.

(4) A védett épület belső korszerűsítését, átalakítását, esetleg bővítését a védettség nem akadályozza, sőt, a védelem érdekében elő kell segíteni ezen épületek mai igényeknek megfelelő használatát. A belső átalakításokat az eredeti szerkezet és belső értékek tiszteletben tartásával kell megoldani.

(5) A védett épületen/építményen semmilyen gépészeti berendezés, tetőfelépítmény, égéstermék-kivezető szerkezet közterületről is látható egysége és kivezetése (kivéve hagyományos, épített kémény, illetve napelem) nem helyezhető el.

(6) A helyi védelem alatt álló épület, illetve építmény nem bontható.

(7) A helyi védettség alatt álló területeken meg kell őrizni a védett terület:

a) történelmileg kialakult jellegzetes utca- és tér szerkezetét, az utcák vonalvezetését

b) telekrendszerét,

c) kerítés és kapuformáit,

d) természeti értékeit,

e) beépítési módját, jellegét (jellemző homlokzati arányokat, tömegformálást,

anyaghasználatot) (bontás utáni új beépítés esetén is)

III. Fejezet

Településkép-védelem, településképi követelmények

5. Településképi szempontból meghatározó és egyéb területek fajtái

10. § (1) Településképi szempontból meghatározó területek:

a) a történeti falu

b) a ’60-as években kialakult lakóterületek

c) átalakuló hegyoldali üdülő és zártkerti területek

d) természetvédelmi, tájképvédelmi oltalom alatt álló külterületek

e) bányaterületek

(2) Egyéb – településképi szempontból nem meghatározó - területek:

a) gazdasági jellegű külterületi beépítések

b) egyéb beépítésre nem szánt külterületek

6. Településképi szempontból meghatározó

történeti falu területére

vonatkozó településképi követelmények

11. § Területi építészeti követelmények a településképi szempontból meghatározó településszerkezetileg értékes - történeti falu területére:

(1) A területen megtartandók a történeti beépítési mód alábbi elemi:

a) a településképet meghatározó, előkert nélkül vagy kis, legfeljebb 5 m előkerttel, oldalhatáron álló beépítés;

b) az épület, épületbővítés hagyományosan kialakult helye, tömege, és arányai;

c) terepszint felett legfeljebb két szintes beépítés;

d) a telek területének burkolatlan és be nem épített részét zöldfelületként (dísz- vagy haszonkert) kell kialakítani.

e) az utcafronton csak

- tömör természetes kő anyagú, vagy
- a 6. § a) szerinti áttört, vagy
- élősövény
kerítés létesíthető.
(2) A történeti falu részét képező pincesorok területén
a) Meglévő présház-épület bővítése mind alapterületileg, mind magasságilag legfeljebb + 10 % mértékben történhet
b) Új présház csak ott építhető, ahol a pince előtt a régi présház alapjának maradványa fellelhető.

12. § Egyedi építészeti követelmények a településképi szempontból meghatározó településszerkezetileg értékes - történeti falu területére:

(1) Új épület építése, meglévő épület átalakítása, felújítás, bővítése esetén az épület építészeti megformálásánál, a tetőformájának kialakításánál, a homlokzati kialakításánál, homlokzati anyaghasználatánál, nyílásosztásánál, homlokzati tagozatainak kialakításánál figyelemmel kell lenni az arculati kézikönyv vonatkozó javaslataira, fotódokumentációjára, a település hagyományos építészeti karakterére.

(2) A területen az épületek, építmények tömegformálására az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) utcafrontra merőleges gerincű épület, vagy épületszárny szélessége nem lehet 7,0 méternél több.

b) az épületek közterületről látható tetőfelületén tetőfelépítmény – padlásszellőző kivételével - nem létesíthető

c) túltagolt tetőkialakítás nem megengedett

d) a területen az épületek fő tömegének megengedett tetőhajlásszöge 38 o-45o lehet.

e) az épület fő tömegét alkotó (az alapterület min. 60%-a feletti) tető magastető legyen. A fő tömeget kiegészítő, közterületről nem látható tetőrészek (beforduló épületszárny) lapostetős vagy alacsony hajlásszögű kialakítással is megvalósíthatók.

f) az épület utcai homlokzatán tetőtéri erkély, vagy loggia nem alakítható ki.

h) a területen kerítés kivételével nem helyezhető el olyan tömegarányú építmény, melynek magassága eléri vagy meghaladja az építmény kisebbik szélességének háromszorosát.

(3) A területen az épületek, építmények homlokzati kialakítására az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) utcai homlokzaton fekvő téglalap arányú nyílászárók kialakítása, illetve külső redőnytok elhelyezése nem megengedett.

b) közterületről látható tetőfelületre és homlokzatra nem helyezhetők el:

a) klímaberendezés külső egységei,

b) szellőző-berendezések,

c) kéménycsövek, égéstermék-elvezetők a hagyományos falazott kémény kivételével

d) látható módon elhelyezett vezetékek.

c) a területen az épülethomlokzatokon

a) cégér, cégtábla csak az épület architektúrájához, formavilágához illeszkedő módon helyezhető el;

b) az elhelyezett cégér, cégtábla az épület tagozatait, díszítő elemeit nem károsíthatja és nem takarhatja;

c) portál kialakítása, átalakítása csak az épület egészére kiterjedő, egységes megformálással lehetséges

(4) A területen az épületek, építmények anyaghasználatára az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) Tetőhéjazatként természetes színű égetett agyag cserépfedés, betoncserép vagy hagyományos, korcolt fémlemez fedés megengedett. A héjazat cseréje esetén egy tetőfelületen csak egyféle tetőfedés helyezhető el.

b) az épületeken vakolt homlokzati textúrát kell kialakítani, ezen kívül nyíláskeretezésként természetes kő burkolat megengedett.

c) az épületek színezésénél csak a 6. §. g) pontjában meghatározott természetes színek alkalmazása a megengedett. Egy épületen legfeljebb két, egymással harmonizáló szín, vagy egy szín legfeljebb két árnyalata alkalmazható.

d) az épületek lábazata kő, tégla vagy vakolt lábazat lehet, ragasztott csempe, és kő-utánzat alkalmazása tilos.

(5) Gerendaház, faház illetve teljes homlokzati felületén deszka borítású épület a területen nem létesíthető, de hagyományos deszka oromzat megengedett.

(6) Az épületek földszinti padlóvonal magassága az épület és a terepszint csatlakozásától mért 0,3-1,0 méter között legyen, a már túlnyomórészt meglévő, kialakult beépítésű területeken a csatlakozó szomszédos épületek földszinti padlóvonalának szintjéhez igazodjon.

(7) Épület homlokzatát felújítani, átalakítani csak a teljes épülethomlokzatra kiterjedően és annak eredeti formavilágának megfelelően szabad.

(8) A történeti falu részét képező pincesorok területén épületek, építmények kizárólag a helyi építési hagyományoknak megfelelő építészeti kialakítással létesíthetők, az alábbiak szerint:

a) csak hagyományos szerkezet (tégla, vályog, fa) alkalmazható,

b) a homlokzat a helyi építési hagyományoknak megfelelően látszó tégla, kő, vagy vakolt felületű,

c) a nyílászárók fa nyílászárók,

d) a tető hagyományos cserépfedésű, 40-45º-os tetőhajlásszögű nyeregtető lehet, lapostető nem létesíthető,

e) a pince kizárólag földborítással, és füvesítéssel alakítható ki.

(9) Közterületek rendezése során

a) az önállóan elhelyezett, valamint a falra/kerítésre szerelt utcanév táblákat egységes formában kell megvalósítani;

b) a térbútorokat egységes koncepció alapján kell megvalósítani. Az anyaghasználatban elsősorban természetes anyagokat ajánlott alkalmazni (kő, tégla, fa), kortárs anyagok, szerkezetek használata csak egységes építészeti – közterület-alakítási koncepció alapján megengedett.

c) kizárólag tájba illő, őshonos növények telepíthetők, e rendelet 3. melléklete szerint. A tiltott fajtákat a 4. sz. melléklet tartalmazza.

d) az utakat, vízfolyásokat kísérő fasorokat fenn kell tartani, és a fák szakszerű pótlását el kell végezni.

e) csak lombhullató, nem tájidegen, termésükkel vagy virágukkal erősen nem szennyező fafajok telepíthetők; kivételt képez ez alól a diófa, amely a település utcáin jellemzően már megtalálható

(10) Közparkok kialakítása, rendezése során:

a) elsősorban a tájra jellemző növénytársulások jellegzetes fajait, illetve lombhullató fajokat kell alkalmazni, pl. tölgy, kőris, vérszilva, hárs, gesztenye, szil és juhar, lisztes berkenye, déli berkenye, fehéreper, dió, illetve a vízpartok közelében fűz.

b) tűlevelű fafajok (boróka, fekete fenyő, erdei fenyő, görög jegenyefenyő, szurkos fenyő, különböző tuják) alkalmazása csak a közparkokban lehetséges.

(11) A területen a villamosellátás és gyengeáramú hálózat újonnan létesítendő elemeit, illetve a meglévők felújítását, korszerűsítését földkábelben kell kialakítani, megoldani.

7. Településképi szempontból meghatározó

’60-as években kialakult lakóterületekre

vonatkozó településképi követelmények

13. § Területi építészeti követelmények a településképi szempontból meghatározó, településszerkezetileg értékes, a ’60-as években kialakult lakóterületekre:

A területen megtartandók a történeti beépítési mód alábbi elemi:
a) a településképet meghatározó, kis mélységű, legfeljebb 5 m előkerttel, oldalhatáron álló beépítés;
b) az épület, épületbővítés hagyományosan kialakult helye, tömege, és arányai;
c) terepszint felett legfeljebb két szint + tetőteres beépítés;
d) a telek területének burkolatlan és be nem épített részét zöldfelületként (dísz- vagy haszonkert) kell kialakítani.
e) az utcafronton
- tömör természetes kő anyagú, vagy
- a 6. § a) szerinti áttört, vagy
- élősövény
kerítés létesíthető.

14. § Egyedi építészeti követelmények a településképi szempontból meghatározó, településszerkezetileg értékes, a ’60-as években kialakult lakóterületekre:

(1) Új épület építése, meglévő épület átalakítása, felújítás, bővítése esetén az épület építészeti megformálásánál, a tetőformájának kialakításánál, a homlokzati kialakításánál, homlokzati anyaghasználatánál, nyílásosztásánál, homlokzati tagozatainak kialakításánál figyelemmel kell lenni az arculati kézikönyv vonatkozó javaslataira, fotódokumentációjára, a település hagyományos építészeti karakterére.

(2) A területen az épületek, építmények tömegformálására az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) túltagolt tetőkialakítás nem megengedett

b) a területen az épületek fő tömegének megengedett tetőhajlásszöge 30 o-45o lehet.

c) az épület fő tömegét alkotó (az alapterület min. 60%-a feletti) tető magastető legyen. A fő tömeget kiegészítő tetőrészek (beforduló épületszárny) lapostetős vagy alacsony hajlásszögű kialakítással is megvalósíthatók.

d) a területen kerítés kivételével nem helyezhető el olyan tömegarányú építmény, melynek magassága eléri vagy meghaladja az építmény kisebbik szélességének háromszorosát

(3) A területen az épületek, építmények homlokzati kialakítására az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) közterületről látható tetőfelületre és homlokzatra nem helyezhetők el:

a) klímaberendezés külső egységei,

b) szellőző-berendezések,

c) kéménycsövek, égéstermék-elvezetők a hagyományos falazott kémény kivételével

d) látható módon elhelyezett vezetékek.

b) a területen az épülethomlokzatokon

a) cégér, cégtábla csak az épület architektúrájához, formavilágához illeszkedő módon helyezhető el;

b) portál kialakítása, átalakítása csak az épület egészére kiterjedő, egységes megformálással lehetséges

(4) A területen az épületek, építmények anyaghasználatára az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) tetőhéjazatként természetes színű égetett agyag cserépfedés, betoncserép vagy nem fényes cserépmintázatú fémlemez fedés megengedett. A héjazat cseréje esetén egy tetőfelületen csak egyféle tetőfedés helyezhető el.

b) az épületeken elsősorban vakolt homlokzati textúrát kell kialakítani, ezen kívül tagozatként, nyíláskeretezésként a 6. §. h) pontjában meghatározott természetes anyagok felhasználhatók.

c) az épületek színezésénél csak a 6. §. g) pontjában meghatározott természetes színek alkalmazása a megengedett. Egy épületen legfeljebb két, egymással harmonizáló szín, vagy egy szín legfeljebb két árnyalata alkalmazható.

d) az épületek lábazata kő, tégla vagy vakolt lábazat lehet, ragasztott csempe, és kő-utánzat alkalmazása tilos.

(5) Gerendaház, faház illetve. deszka borítású épület a területen nem létesíthető, de részleges fa burkolat megengedett.

(6) Az épületek földszinti padlóvonal magassága az épület és a terepszint csatlakozásától mért 0,3-1,0 méter között legyen, a már túlnyomórészt meglévő, kialakult beépítésű területeken a csatlakozó szomszédos épületek földszinti padlóvonalának szintjéhez igazodjon.

(7) Épület homlokzatát felújítani, átalakítani csak a teljes épülethomlokzatra kiterjedően és annak eredeti formavilágának megfelelően szabad.

(8) Közterületek rendezése során

a) az önállóan elhelyezett, valamint a falra/kerítésre szerelt utcanév táblákat egységes formában kell megvalósítani;

b) a térbútorokat egységes koncepció alapján kell megvalósítani. Az anyaghasználatban elsősorban természetes anyagokat ajánlott alkalmazni (kő, tégla, fa), kortárs anyagok, szerkezetek használata csak egységes építészeti – közterület-alakítási koncepció alapján megengedett.

c) kizárólag tájba illő, őshonos növények telepíthetők, e rendelet 3. sz. melléklete szerint. A tiltott fajtákat a 4. sz. melléklet tartalmazza.

d) az utakat, vízfolyásokat kísérő fasorokat fenn kell tartani, és a fák szakszerű pótlását el kell végezni.

e) csak lombhullató, nem tájidegen, termésükkel vagy virágukkal erősen nem szennyező fafajok telepíthetők; kivételt képez ez alól a diófa, amely a település utcáin jellemzően már megtalálható

(9) Közparkok kialakítása, rendezése során:

a) elsősorban a tájra jellemző növénytársulások jellegzetes fajait, illetve lombhullató fajokat kell alkalmazni, pl. tölgy, kőris, vérszilva, hárs, gesztenye, szil és juhar, lisztes berkenye, déli berkenye, fehéreper, dió, illetve a vízpartok közelében fűz.

b) tűlevelű fafajok (boróka, fekete fenyő, erdei fenyő, görög jegenyefenyő, szurkos fenyő, különböző tuják) alkalmazása csak a közparkokban lehetséges.

8. Településképi szempontból meghatározó

átalakuló hegyoldali üdülő és zártkerti területekre

vonatkozó településképi követelmények

15. § Területi építészeti követelmények az átalakuló hegyoldali üdülő és zártkerti területekre

(1) A területen megtartandók a beépítési mód alábbi elemi:

a) a településképet meghatározó, kis mélységű, legfeljebb 5 m előkerttel, oldalhatáron álló beépítés;

b) az épület, épületbővítés hagyományosan kialakult helye, tömege, és arányai;

c) terepszint felett legfeljebb két szintes beépítés;

d) a telek területének burkolatlan és be nem épített részét zöldfelületként (dísz- vagy haszonkert) kell kialakítani.

e) az utcafronton

- tömör természetes kő anyagú, vagy
- a 6. § a) szerinti áttört, vagy
- élősövény
kerítés létesíthető.
(2) A területen csak lakó és intézményi, illetve ezeket a funkciókat nem zavaró, az (1) és (2) bekezdésben előírt beépítési módot követő, kereskedelmi és gazdasági tevékenységnek helyet adó épületek és építmények helyezhetők el.

16. § Egyedi építészeti követelmények az átalakuló hegyoldali üdülő és zártkerti területekre:

(1) Új épület építése, meglévő épület átalakítása, felújítás, bővítése esetén az épület építészeti megformálásánál, a tetőformájának kialakításánál, a homlokzati kialakításánál, homlokzati anyaghasználatánál, nyílásosztásánál, homlokzati tagozatainak kialakításánál figyelemmel kell lenni az arculati kézikönyv vonatkozó javaslataira, fotódokumentációjára, a település hagyományos építészeti karakterére.

(2) A területen az épületek, építmények tömegformálására az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) utcafrontra merőleges gerincű épület, vagy épületszárny szélessége nem lehet 7,0 méternél több.

b) az épületeken tetőfelépítmény – padlásszellőző kivételével - nem létesíthető

c) túltagolt tetőkialakítás nem megengedett

d) a területen kerítés kivételével nem helyezhető el olyan tömegarányú építmény, melynek magassága eléri vagy meghaladja az építmény kisebbik szélességének háromszorosát

(3) A területen az épületek, építmények homlokzati kialakítására az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) közterületről látható tetőfelületre és homlokzatra nem helyezhetők el:

aa) klímaberendezés külső egységei,

ab) szellőző-berendezések,

ac) kéménycsövek, égéstermék-elvezetők a hagyományos falazott kémény kivételével

ad) látható módon elhelyezett vezetékek.

b) A területen az épülethomlokzatokon

ba) cégér, cégtábla csak az épület architektúrájához, formavilágához illeszkedő módon helyezhető el;

bb) portál kialakítása, átalakítása csak az épület egészére kiterjedő, egységes megformálással lehetséges

(4) A területen a településkép védelme érdekében az épületek, építmények anyaghasználatára az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) Tetőhéjazatként természetes színű égetett agyag cserépfedés, betoncserép vagy nem fényes cserépmintázatú fémlemez fedés megengedett. A héjazat cseréje esetén egy tetőfelületen csak egyféle tetőfedés helyezhető el.

b) az épületek színezésénél csak az 6. §. h) pontjában meghatározott természetes színek alkalmazása a megengedett. Egy épületen legfeljebb két, egymással harmonizáló szín, vagy egy szín legfeljebb két árnyalata alkalmazható.

c) az épületek lábazata kő, tégla vagy vakolt lábazat lehet, ragasztott csempe, és kő-utánzat alkalmazása tilos.

(5) A településkép védelme érdekében az épületek földszinti padlóvonal magassága az épület és a terepszint csatlakozásától mért 0,3-1,0 méter között legyen, a már túlnyomórészt meglévő, kialakult beépítésű területeken a csatlakozó szomszédos épületek földszinti padlóvonalának szintjéhez igazodjon.

(6) Épület homlokzatát felújítani, átalakítani csak a teljes épülethomlokzatra kiterjedően és annak eredeti formavilágának megfelelően szabad.

(7) Közterületek rendezése során

a) az önállóan elhelyezett, valamint a falra szerelt utcanév táblákat egységes formában kell megvalósítani;

b) a térbútorokat egységes koncepció alapján kell megvalósítani. Az anyaghasználatban elsősorban természetes anyagokat ajánlott alkalmazni (kő, tégla, fa), kortárs anyagok, szerkezetek használata csak egységes építészeti – közterület-alakítási koncepció alapján megengedett.

c) kizárólag tájba illő, őshonos növények telepíthetők, e rendelet 3. sz. melléklete szerint. A tiltott fajtákat a 4. sz. melléklet tartalmazza.

d) az utakat, vízfolyásokat kísérő fasorokat fenn kell tartani, és a fák szakszerű pótlását el kell végezni.

e) csak lombhullató, nem tájidegen, termésükkel vagy virágukkal erősen nem szennyező fafajok telepíthetők; kivételt képez ez alól a diófa, amely a település utcáin jellemzően már megtalálható

(8) Közparkok kialakítása, rendezése során:

a) elsősorban a tájra jellemző növénytársulások jellegzetes fajait, illetve lombhullató fajokat kell alkalmazni, pl. tölgy, kőris, vérszilva, hárs, gesztenye, szil és juhar, lisztes berkenye, déli berkenye, fehéreper, dió, illetve a vízpartok közelében fűz.

b) tűlevelű fafajok (boróka, fekete fenyő, erdei fenyő, görög jegenyefenyő, szurkos fenyő, különböző tuják) alkalmazása csak a közparkokban lehetséges.

9. A településképi szempontból meghatározó

természetvédelmi, tájképvédelmi oltalom alatt álló külterületekre

vonatkozó településképi követelmények

17. § Területi építészeti követelmények a természetvédelmi, tájképvédelmi oltalom alatt álló külterületekre

(1) Az épületek, építmények környezetének rendezése során, kizárólag tájba illő, őshonos növények telepíthetők, e rendelet 3. melléklete szerint. A tiltott fajtákat a 4. melléklet tartalmazza.

(2) A mezőgazdasági utakat, vízfolyásokat kísérő fasorokat, erdősávokat fenn kell tartani, és növényzet szakszerű pótlását el kell végezni.

(3) A területen csak legfeljebb 30 cm magas tömör lábazattal rendelkező, a lábazat felett áttört kerítés létesíthető.

18. § Egyedi építészeti követelmények a természetvédelmi, tájképvédelmi oltalom alatt álló külterületekre:

(1) Új épület építése, meglévő épület átalakítása, felújítás, bővítése esetén az épület építészeti megformálásánál, a tetőformájának kialakításánál, a homlokzati kialakításánál, homlokzati anyaghasználatánál, nyílásosztásánál, homlokzati tagozatainak kialakításánál figyelemmel kell lenni az arculati kézikönyv vonatkozó javaslataira, fotódokumentációjára, a település hagyományos építészeti karakterére.

(2) A területen a településkép védelme érdekében az épületek, építmények tömegformálására az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) a területen kerítés kivételével nem helyezhető el olyan tömegarányú építmény, melynek magassága eléri vagy meghaladja az építmény kisebbik szélességének háromszorosát.

(3) A területen a településkép védelme érdekében az épületek, építmények homlokzati kialakítására az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) épület homlokzatát felújítani, átalakítani csak a teljes épülethomlokzatra kiterjedően és annak eredeti formavilágának megfelelően szabad.

b) égéstermék elvezetésére szolgáló, külső szerelt kémény közútról látható homlokzaton nem létesíthető

(4) A területen a településkép védelme érdekében az épületek, építmények anyaghasználatára az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) az épületek és épületrészek homlokzata az 6. §. h) pontjában meghatározott természetes anyagú, vagy a természetes anyagok megjelenésével azonos, ahhoz közeli kialakítással készülhet;

b) az épületek színezésénél csak az 6. §. g) pontjában meghatározott természetes színek alkalmazása a megengedett.

c) tetőfedés színeként közterületről látható módon csak az 6. §. g) pontjában meghatározott természetes színek alkalmazhatók.

(5) Nagyfeszültségű elektromos vezeték országos jelentőségű természetvédelmi területen, tájképvédelmi területen légvezetékként nem helyezhető el, nem fejleszthető, nem korszerűsíthető.

10. A településképi szempontból meghatározó

bányaterületekre vonatkozó településképi követelmények

19. § Területi építészeti követelmények bányaterületekre

(1) Az épületek, építmények környezetének rendezése során, ahol fásítani kell, az kizárólag tájba illő, őshonos növényekkel történhet e rendelet 3. melléklete szerint, a tiltott fajtákat a 4. melléklete tartalmazza.

(2) A mezőgazdasági és bánya utakat, valamint a vízfolyásokat kísérő fasorokat, erdősávokat fenn kell tartani, és növényzetük szakszerű pótlását el kell végezni.

(3) A területen csak természetes kő anyagú tömör, vagy a lábazat felett áttört, legfeljebb 30 cm magas tömör lábazattal rendelkező kerítés létesíthető.

20. § Egyedi építészeti követelmények a bányaterületekre:

(1) Új épület építése, meglévő épület átalakítása, felújítás, bővítése esetén az épület építészeti megformálásánál, a tetőformájának kialakításánál, a homlokzati kialakításánál, homlokzati anyaghasználatánál, nyílásosztásánál, homlokzati tagozatainak kialakításánál figyelemmel kell lenni az arculati kézikönyv vonatkozó javaslataira, fotódokumentációjára, a település hagyományos építészeti karakterére.

(2) A területen a településkép védelme érdekében az épületek, építmények tömegformálására az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) a területen kerítés, és az üzemi technológia által megkövetelt funkciójú épület és építmény kivételével nem helyezhető el olyan tömegarányú építmény, melynek magassága eléri vagy meghaladja az építmény kisebbik szélességének háromszorosát el.

(3) A területen a településkép védelme érdekében az épületek, építmények homlokzati kialakítására az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) épület homlokzatát felújítani, átalakítani csak a teljes épülethomlokzatra kiterjedően és annak eredeti formavilágának megfelelően szabad.

b) égéstermék elvezetésére szolgáló, külső szerelt kémény közterületről látható homlokzaton nem létesíthető

(4) A területen a településkép védelme érdekében az épületek, építmények anyaghasználatára az alábbi követelmények vonatkoznak:

a) az épületek és épületrészek homlokzata az 6. §. h) pontjában meghatározott természetes anyagú, vagy a természetes anyagok megjelenésével azonos, ahhoz közeli kialakítással készülhet;

b) az épületek színezésénél csak az 6. §. g) pontjában meghatározott természetes színek alkalmazása a megengedett.

c) tetőfedés színeként közterületről látható módon csak az 6. §. g) pontjában meghatározott természetes színek alkalmazhatók.

(5) Nagyfeszültségű elektromos vezeték országos jelentőségű természetvédelmi területen, tájképvédelmi területen légvezetékként nem helyezhető el, nem fejleszthető, nem korszerűsíthető.

11. Az egyéb – településképi szempontból nem meghatározó

- gazdasági jellegű külterületi beépítésekre és beépítésre nem szánt külterületekre vonatkozó településképi követelmények

21. § Egyedi építészeti követelmények az egyéb – településképi szempontból nem meghatározó – gazdasági jellegű külterületi beépítésekre és beépítésre nem szánt külterületekre:

(2) Az épületek homlokzati szerkezeteinek színhasználata során az 6. §. g) pontjában meghatározott természetes színeken kívül más szín alkalmazása nem megengedett.

(3) Ipari funkciójú épületek kivételével a tetőfedés anyagának színhasználata során 6. §. g) pontjában meghatározott természetes színeken kívül más szín alkalmazása nem megengedett, kivéve a közterületről nem látható módon, melléképítményeken való alkalmazást.

(4) Beépítésre nem szánt külterületeken kerítés csak kőből vagy fából, a felületének legalább 70%-án áttört módon, illetve élő sövényből létesíthető.

IV. Fejezet

Reklámokra és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

22. § (1) Közterületen reklám közzétételére, illetve reklámhordozóként, reklámhordozót tartó berendezésként (továbbiakban: reklám elhelyezése) kizárólag utcabútor használható.

(2) Épületen maximum 2 m2 felületű reklám és cégér helyezhető el.

(3) Cégér, cégfelirat, cégtábla épületen, épületrészen, építményen csak annak homlokzatához (stílusához, anyaghasználatához) illeszkedően helyezhető el.

(4) A településképi szempontból meghatározó területeken épületen csak az adott épület, épületrész, építmény funkciójával összefüggő reklámhordozó és cégér létesíthető.

(5) A reklámhordozóknak a meglévő épített- és természetes környezetbe illőnek kell lennie.

(6) Reklámhordozót úgy kell elhelyezni, hogy az ne akadályozza a közterület más részeinek és a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát, illetve közterület esetén a közterület fenntartási munkáit.

V. Fejezet

Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére vonatkozó követelmények

23. § (1) A település közcélú ellátását biztosító felszíni és felszín feletti energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére elsősorban alkalmas területek az alábbiak:

a) gazdasági jellegű külterületi beépítések

b) egyéb beépítésre nem szánt külterületek

(2) Az (1) bekezdés szerinti sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére nem alkalmasak az alábbi területek:

a) a történeti falu

b) a ’60-as években kialakult lakóterületek

c) átalakuló hegyoldali üdülő és zártkerti területek

d) természetvédelmi, tájképvédelmi oltalom alatt álló külterületek

(3) Településképi szempontból meghatározó területen az energiaellátási és elektronikus hírközlési vezetékek átépítése, korszerűsítése, illetve új vezetékszakasz kiépítése csak felszín alatti vezetéssel történhet.

VI. Fejezet

Szakmai konzultáció

24..§ (1) Településképi konzultáció kötelező a
a) településképi szempontból meghatározó - történeti településrész területén
b) az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén, amely az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII tv. 33/A. § hatálya alá esik,
c) településképi szempontból meghatározó tájképvédelemmel érintett és ökológiai szempontból értékes beépítésre nem szánt területeken
d) helyi védett épületek, objektumok esetén minden építési, átalakítási, felújítási munkára.
(2) A szakmai konzultációt a polgármester a települési főépítész útján látja el.
(3) A kötelező szakmai konzultációhoz írásbeli kérelmet kell benyújtani, amelyhez a csatolandó dokumentáció megegyezik az egyszerű bejelentéssel végezhető építési tevékenységekhez beadandó dokumentáció vázlatterv szintű dokumentumaival.
(4) A konzultációról és a tájékoztatóról írott formában emlékeztető készül, a feljegyzés 8 napon belüli kiadásáról és nyilvántartásáról a polgármester gondoskodik.
VII. Fejezet

Településképi bejelentés

(1) 25. § Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:
a.) A település teljes közigazgatási területére vonatkozóan a meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén
b.) Településképi szempontból meghatározó – történeti településrész területén az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról szóló 312/2012. (XI.18.) kormányrendelet 1. mellékletében felsorolt, építési engedély nélkül végezhető építési munkák közül az 1, 2, 4, 5, 8, 9, 21 pontokban szereplő – az utcai homlokzaton, az előkertben, valamint az oldal-, vagy hátsókertben a közterületről, vagy közforgalom előtt megnyitott magánterületről látható – építési tevékenységek megkezdése előtt.
c.) A település teljes közigazgatási területére vonatkozóan közterületen, közterületbe benyúlóan és közterületről látható magánterületen minden, bármilyen technikával készült reklámberendezés elhelyezése, meglévő átalakítása, helyreállítása.
(2) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által benyújtott, a polgármesterhez címzett, az építés helyét, a kérelmező nevét és elérhetőségeit, valamint a tervezett tevékenység rövid megnevezését tartalmazó papíralapú kérelmére indul.
(3) A bejelentéshez papíralapú dokumentációt kell mellékelni, melynek az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia:
megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített
a.) műszaki leírást
b.) helyszínrajzot a szomszédos építmények és terepviszonyok feltüntetésével,
c.) alaprajzot, metszetet, érintett homlokzatokat a megértéshez szükséges mennyiségben és léptékben a beépítésre kerülő anyagok és szerkezetek feltüntetésével
d.) színtervet, látványtervet, szükség szerint fotókat
e.) utcaképi ábrázolást, amennyiben az tervezett tevékenység az utcaképben megjelenik
(4) Amennyiben a tevékenység megfelel a (4) bekezdésben felsorolt szempontoknak, a polgármester a tervezett tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltozás tudomásul vételéről (kikötéssel vagy anélkül) hatósági határozatban dönt, melyről a bejelentőt 15 napon belül értesíti.
(5) A bejelentő a polgármester döntésével szemben a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezhet Süttő Község Önkormányzata Képviselő-testületéhez. A Képviselő-testület a döntését legkésőbb a fellebbezés benyújtását követő rendes ülésén hozza meg.
(6) A településképi bejelentés tudomásulvételéről szóló határozat a véglegessé válásától számított két évig hatályos.
VIII. Fejezet

Településképi kötelezés és bírság

26. § (1) Településképi kötelezési eljárás lefolytatása szükséges:

a) a településképi bejelentés elmulasztása esetén, illetve a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése esetén;

b) a helyi településképvédelem érdekében, amennyiben a településképi elem a helyi településképvédelmi rendeletben meghatározott szabályokkal ellentétes, különösen

ba) homlokzati elemeinek, színezésének védelme,

bb) egységes megjelenésének biztosítása,

bc) rendeltetésének megfelelő funkciójának megőrzése,

c) településképi bejelentés elmulasztása esetén.

(2) Amennyiben a jogsértő magatartás megalapozott a polgármester felszólítja az építtetőt/tulajdonost a jogsértő állapot 90 napon belüli megszüntetésére.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségek megszegése és végre nem hajtása esetén e magatartás megszegőjével szemben a polgármester pénzbírságot szab ki. Az eljárás hivatalból, vagy bejelentésre indulhat.

(4) Ha a jogsértő magatartást a (3) bekezdés szerinti felszólítás ellenére sem szünteti be határidőben, a polgármester

a) 30 napos határidő tűzésével a jogkövetkezményekre való figyelmeztetés mellett 100 000 Ft-ig terjedő településkép-védelmi bírságot,

b) az a) pontban megjelölt határidő elmulasztása esetén 8-30 napos határidő tűzése mellett 500 000 Ft-ig terjedő ismételt településkép-védelmi bírságot,

c) a b) pontban megjelölt határidő elmulasztása esetén 1 000 000 Ft-ig terjedő településkép-védelmi bírságot szab ki.

(5) A településkép-védelmi bírság ismételhető.

IX. Fejezet

Záró rendelkezések

Hatályba léptető rendelkezés

27. § E rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

28. § E rendelet kihirdetésével hatályát vesztik Süttő Község Önkormányzati Képviselő-testületének a Süttő Község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 12/2011. (VI.23.) számú rendelete alábbi részei:

a) 6. §. (6) bekezdés alábbi mondata: „A közterületről látható „melléképületek” a „főépülethez” igazodóan, hagyományos szerkezettel és kialakítással építhetők.”

b) 6. §. (7)

c) 7. § (3) bekezdés alábbi mondata: „Magastető kialakítása kötelező (30-45° közötti tető-hajlásszöggel)”.

d) 8. §. (4) bekezdés alábbi mondatai: „Az épületeket 35-45° közötti tető-hajlásszögű, jellemzően utcára merőleges gerincű nyeregtetővel kell kialakítani. Meglévő épület átépítése esetén az ettől eltérő jelenlegi tetőidom jellege indokolt esetben megtartható.”

e) 9. §. (4) bekezdés alábbi mondatai: Az épületeket 35-45° közötti tető-hajlásszögű, az Lf-1 - Lf-5 jelű építési övezetekben jellemzően utcára merőleges gerincű nyeregtetővel kell kialakítani. Meglévő épület átépítése esetén az ettől eltérő jelenlegi tetőidom jellege indokolt esetben megtartható.

f) 9. §. (8) bekezdés c) pontja

g) 10. § (5) bekezdés alábbi mondatai: „Az épületeket 35-45° közötti tető-hajlásszögű, jellemzően utcára merőleges gerincű nyeregtetővel kell kialakítani. Meglévő épület átépítése esetén az ettől eltérő jelenlegi tetőidom jellege indokolt esetben megtartható.”

h) 10. §. (6) bekezdés alábbi mondata: „A közterületről látható „melléképületek” a „főépülethez” igazodóan, hagyományos szerkezettel és kialakítással építhetők.”

i) 10. §. (7)

j) 17. § (2)-(3)

k) 18. § (2) bekezdés alábbi mondata: „Meglévő présház-épület bővítése mind alapterületileg, mind magasságilag legfeljebb + 10 % mértékben engedélyezhető.”

l) 18. § (3)-(4)

m) 21. § (4) c)

n) 21. §. (5)

o) 23. § (2) c)-d)

p) 43. §.(3)

q) 43. §. (4) bekezdés alábbi szövegrésze: „helyi védelemre javasolt épületeit,”

r) 43. §. (5)-(8)

29. § Süttő Község Önkormányzati Képviselő-testületének a Süttő Község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 12/2011. (VI.23.) számú rendelete (HÉSZ) az alábbiakkal egészül ki:

a) A HÉSZ 4. §. az alábbi (5) és (6) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A Süttő Község Önkormányzati Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 13/2018. (XI.16.) önkormányzati rendeletében lehatárolt történeti falu, és a ’60-as években kialakult lakóterületek területein megtartandók a történeti településszerkezet alábbi elemei:

a) az utcahálózat vonalvezetése;

b) a közterületek szélessége;

c) a kialakult telektömbök (tehát tömbfeltárás nem megengedett)

d) a kialakult telekszélességek (tehát telekmegosztás, összevonás, telektömb újraosztása csak a meglévő méretek figyelembe vételével lehetséges.);”

„(6) A Süttő Község Önkormányzati Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 13/2018. (XI.16.) önkormányzati rendeletében lehatárolt átalakuló hegyoldali üdülő és zártkerti területek területein megtartandók a történeti településszerkezet alábbi elemei:

a) az utcahálózat terephez illeszkedő vonalvezetése;

b) a kialakult telektömbök.”

b) A HÉSZ 4, fejezete az alábbi 4/A §-sal egészül ki:
„4/A §. A Süttő Község Önkormányzati Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 13/2018.(XI.16) önkormányzati rendeletében lehatárolt történeti falu, a ’60-as években kialakult lakóterületek, valamint az átalakuló hegyoldali üdülő és zártkerti területeken a telek utcafrontján önálló épületként, különálló garázs nem helyezhető el. Garázs utcafronton csak a fő épülettel egybeépítve alakítható ki, úgy, hogy kapuja nem nyílhat közvetlenül a közterületre.”
c) A HÉSZ 46. §-a az alábbi (5) bekezdéssel egészül ki:
(5) A Süttő Község Önkormányzati Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 13/2018. (XI.16.) önkormányzati rendeletében lehatárolt átalakuló hegyoldali üdülő és zártkerti területek, természetvédelmi, tájképvédelmi oltalom alatt álló külterületek, bányaterületek, gazdasági jellegű külterületi beépítések, valamint az egyéb beépítésre nem szánt külterületek területén az épületeknek és építményeknek illeszkedniük kell a tájba, melyet látványtervvel kell igazolni. A látványtervben meg kell jelennie a környező terepalakulatoknak. Az épület feltárulását a fő feltáró útvonalakról is igazolni kell. A kilátás és a rálátás szempontjait egyaránt vizsgálni kell.

1. melléklet a 13/2018. (XI. 16.) önkormányzati rendelethez

Településképi szempontból meghatározó területek

Településképi szempontból meghatározó terület – A történeti falu

image2.png

Településképi szempontból meghatározó terület - A ’60-as évektől kialakult lakóterületek

image3.png

Településképi szempontból meghatározó terület - Átalakuló hegyoldali üdülő és zártkerti területek

image4.png

Településképi szempontból meghatározó terület - Természetvédelmi, tájképvédelmi oltalom alatt álló külterületek

image5.pngimage6.png

Településképi szempontból meghatározó terület - Bányaterületek

Átalakuló területek

image7.png

Átalakuló terület – Gazdasági jellegű külterületi beépítések

2/A. melléklet a 13/2018. (XI. 16.) önkormányzati rendelethez

Helyi területi védelem alá tartozó területek

Vásártér utca

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\DSC03607.jpg

Ötház utca

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\DSC03636.jpg

Patakmalom utca
E:\Tervezés\1703 TAK\17034 Süttő\Fotók\Bikoli utca\DSC03747.JPG

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\DSC03759.jpg

Dózsa György utca

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\DSCN0425.jpg

Petőfi utca

E:\Tervezés\1703 TAK\17034 Süttő\Fotók\Petőfi u\DSCN0462.JPG

Diósvölgyi utca

E:\Tervezés\1703 TAK\17034 Süttő\Fotók\Diósvölgyi u\DSCN0470.JPG

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\WP_20170509_14_56_44_Pro.jpgTemplom tér

E:\Tervezés\1703 TAK\17034 Süttő\Fotók\Templom tér\WP_20170509_14_56_23_Pro.jpg

E:\Tervezés\1703 TAK\17034 Süttő\Fotók\Pincék\WP_20170509_14_14_32_Pro.jpgPincék a Diósvölgyben, a Dörfl és a Szittl területén

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\WP_20170509_14_13_14_Pro.jpg

2/B. melléklet a 13/2018. (XI. 16.) önkormányzati rendelethez

Helyi egyedi védelem

A Szent Ilona kápolna a szőlőhegy elején létesített stációk mellett, a Kálvária-dombon épült. Az első hat stáció 1730 és 1740 között létesült, az első, kőből emelt kápolnát 1748- ban építették. A kálvária 1830-ban már 12 stációból áll. A rossz állagú kápolnát lebontják, és 1856 májusában egy nagyobb kápolna alapozása kezdődik. Az egyhajós, egyenes záródású szentélyű, huszártornyos kápolnát már 1856 szeptemberében felszentelhetik. A kápolna mellé kőkereszt kerül, a stációk kiegészülnek, számuk már tizennégy. Az első világháborúban a kápolna harangjait is elviszik, melyeket 1925-ben pótolnak. A második világháborúban a harangok a helyükön maradnak, de a bombázások során az egyik megsemmisül, a kápolna megsérül. A kápolnát már 1946-ban helyreállítják. Újabb felújításokra 1976-ban és 2001-ben került sor.

E:\Tervezés\1703 TAK\17034 Süttő\Fotók\sutto_szentilona.jpg

A bikoli Keresztelő Szent János kápolnát 1755-ben említik először, torony nélküli, deszkázott mennyezetű, szószékkel és kórussal ellátott templomként írják le. A kápolna mai formáját 1840-ben nyerte el. 1963-ban felmerült az épület lebontása. Renoválására 1963-ban került sor. 1990 után a kastély és a kápolna is magánkézbe került. Állapotuk jelenleg jól karbantartott.

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\DSC02333.jpg

Az I. világháborús emlékmű: A tetraéder alakú emlékművet lassan körbeöleli a Rákóczi hárs, de azért még látszódik a felirat az I. világháború helyi áldozatainak neveivel

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\DSCN0504.jpg

A II. világháborús emlékművet Süttő község Önkormányzata emelte 1992-ben






C:\Users\Felhasználó\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\IMG_20180312_113357.jpg

Az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékműve


C:\Users\Felhasználó\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\IMG_20180312_113702.jpg

Az Országzászló emlékművet 1938-ban a süttői kőfaragók és más iparosok állították





C:\Users\Felhasználó\Documents\Emlékművek\Trianon.jpg

Az 1896-os Millenniumi emlékmű a Vásár téren









C:\Users\Felhasználó\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\IMG_20180312_112927.jpg

A Szent István szobor 2000-ben készült a Millennium tiszteletére











Az 1956-os győztes forradalom és vérbe
fojtott szabadságharc emlékműve








C:\Users\Felhasználó\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\IMG_20180312_112306.jpg


C:\Users\Felhasználó\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\IMG_20180312_113829.jpg

Az Általános Iskola épülete a Templom téren

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\DSCN0430.jpg

Az Óvoda épülete

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\DSCN0439.jpg

Az emlékhely az 1910-ben létesített Csernoch-kisvasút építésének állít emléket, melyet 1971-ben HM Erdőgazdaság felszámolt. A pálya mintegy 32 km hosszúságban hálózta be a Gerecsét, gazdaságos szállítási lehetőséget biztosítva a faáru, a kőanyag és egyéb termékek szállítására.

E:\Tervezés\1703 TAK\17034 Süttő\Fotók\Rákóczi hárs és kőfaragóház\DSCN0448.JPG

Közösségi udvarház

Lobauer-Eszterle ház, amely a falu első óvodájának adott otthont

Áprily Antal kőfaragó eredeti lakóháza
E:\Tervezés\1703 TAK\17034 Süttő\Fotók Süttő\Fotók\DSCN0492.JPG

E:\Tervezés\1703 TAK\17034 Süttő\Fotók Süttő\Fotók\DSCN0491.JPG

Barakka család eredeti állapotban fennmaradt kőfaragó műhelye








C:\Users\Felhasználó\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\IMG_20180309_104707.jpg

E:\Tervezés\1703 TAK\17034 Süttő\Fotók\Bikoli utca\DSC03769.JPGA temető (Süttő 847 hrsz) régi mívesen faragott XVIII. XIX. és a XX. századi sírkövei és keresztjei az alábbi lista szerint

C:\Users\felhasznalo\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\DSC03771.jpg

Közösségi emlékek:
„A” jelű közösségi temetői központi kereszt Középső parcella
„B” jelű kiskereszt, Knodt Mihály plébános +1794 Jobboldali parcella 7. sor, 10. síremlék
„C” jelű világháborús sír, magyar. Jobboldali parcella 22. sor, 2 sírhely
„D” jelű világháborús sír, német. Középső parcella 1. sor, 1.sírhely
„E” jelű világháborús sír, szovjet. Baloldali parcella 28 sor, 7. sírhely
„F” jelű sírkősor. Baloldali parcella kerítés előtt (79 sírkő)
„G” jelű Kápolnai kereszt
„H” jelű Templom előtti kereszt
Sírépítmények:
I. jelű Anna Emma, +1806. Baloldali parcella 24. sor, 6 sírhely
II. jelű Holdampf Lipót +1887. Baloldali kriptasor, 2. sor, 1 sz. kripta
III. jelű Anton Müller, +1882. Baloldali kriptasor, 1. sor, 1. sz. kripta
IV. jelű Áprily János családja 1905. Jobboldali kriptasor 7. sz. kripta
V. jelű Martin Áprily, +1834. Jobboldali kriptasor 12-13 kripta közötti síremlékek,
2 jelű sírhely
VI. jelű Holdampf család síremléke Baloldali kriptasor, 2. sor 2. sz. kripta
VII. jelű Giacinto család Baloldali kriptasor 1. sor 2. sz. kripta
VIII. jelű Holdampf István és családja 1982. Jobboldali kriptasor 1. sz. kripta
IX. jelű Holdampf Sándor és családja 1976. Jobboldali kriptasor 2. sz. kripta
X. jelű Auer Sándor és családja 1951. Jobboldali kriptasor 3. sz. kripta
XI. jelű Szilágyi (Schenkengel) Miklós és családja 1986. Jobboldali kriptasor

4. sz. kripta

XII. jelű Mann István és családja 1973. Jobboldali kriptasor 5. sz. kripta
XIII. jelű Holdampf Gusztáv és családja 1907. Jobboldali kriptasor 6. sz. kripta
XIV. jelű Wilsch Károly és családja 1915. Jobboldali kriptasor 8. sz. kripta
XV. jelű Czigler János és családja 1901. Jobboldali kriptasor 9. sz. kripta
XVI. jelű Áprily Ferenc és családja 1924. Jobboldali kriptasor 10. sz. kripta
XVII. jelű Áprily Ernő és családja 1927. Jobboldali kriptasor 11. sz. kripta
XVIII. jelű Áprily Antal és családja 1884. Jobboldali kriptasor 12. sz. kripta
XIX. jelű Hollós (Hollinger) Győző és családja 1989.Jobboldali kriptasor 13. sz. kripta
XX. jelű Holdampf Sándor és családja 1983. Jobboldali kriptasor 14. sz. kripta
XXI. jelű Rábl Ernő és családja 1950. Jobboldali kriptasor 16. sz. kripta
XXII. jelű Polhammer Ignác és családja 1968. Jobboldali kriptasor 17. sz. kripta
XXIII. jelű Barakka János és családja 1971. Jobboldali kriptasor 18. sz. kripta
XXIV. jelű Barakka István és családja 1981. Jobboldali kriptasor 19. sz. kripta
XXV. jelű Szabó János és családja 1983. Jobboldali kriptasor 20 sz. kripta
XXVI. jelű Barakka Sándor +1962 Középső parcella 22 sor 1. sz. kripta
Sírkövek:

1. sorszám: Michael Raabel, +1806. Sírkősor 34. emléke

2. sorszám: Johann Holdampf, +1836. Sírkősor 2. emléke

3. sorszám: Pietro De Mori, +1877. Baloldali parcella 47. sor, 6. sírkő

4. sorszám: Deresia Wahter, +1884. Baloldali parcella, 49. sor, 2 sírkő

5. sorszám: Franz Staudinger, +1880. Baloldali parcella, 47. sor, 5 sírkő

6. sorszám: Albert Holdampf, +1860. Baloldali parcella, 12/A sor, 1 sírkő

7. sorszám: Szakmáry Károly, +1825. Sírkősor 3. emléke

8. sorszám: Gustav Halla, +1843. Sírkősor 16. emléke

9. sorszám: Vincenc Lohner, +1880. Baloldali parcella, 42. sor, 4 sírkő

10. sorszám: Julius Jánoska, +1872. Baloldali parcella, 52 sor, 3 sírkő

11. sorszám: Johann Schmidt, +1906. Középső parcella, 19 sor, 5 sírhely

12. sorszám: Eva Kellner, + 1844. Sírkősor 62. emléke

13. sorszám: Jakob Aprily, +1877. Baloldali parcella 50. sor, 1 sírkő

14. sorszám: Anna Aprily, +1825. Jobboldali kriptasor, 12-13 kripta közötti síremlékek 1 jelű sírköve

15. sorszám: Martin Aprily +1854. Jobboldali kriptasor, 12-13 kripta közötti síremlékek

4 jelű sírköve

16. sorszám: Theréza Wittmann, +1919. Jobboldali parcella, 4. sor, 9 sírkő

17. sorszám: Barbara Aprily, +1845. Jobboldali parcella, 4-5 sor között, 4/A jelű sírkő

18. sorszám: Catharina Gyllin, +1770. Jobboldali parcella, 20. sor, 16 sírkő

19. sorszám: Paul Komeiner, +1758. Jobboldali parcella, 1. sor, 10 sírkő

20. sorszám: Holdampf Gusztáv, +1907. Jobboldali kriptasor, 6. kripta

21. sorszám: Polacsak Gergely, +1911. Jobboldali parcella, 36. sor, 13 sírkő

22. sorszám: Egidius Holdampf, +1918. Jobboldali parcella, 38. sor, 8 sírkő

23. sorszám: Theresia Lindscheidt, +1906. Jobboldali parcella, 38. sor, 6 sírkő

24. sorszám: Schenkengel János, +1904. Jobboldali parcella 43. sor, 4. sírkő

25. sorszám: Theresia Wendl, +1899. Középső parcella, 21. sor, 3 sírkő

26. sorszám: Leó Lintscheith, +1909. Középső parcella, 22. sor, 2 sírkő

27. sorszám: Jozef Sterzel, +1887. Középső parcella 22. sor, 7. sírkő

28. sorszám: Franz Polatshek, +1872. Baloldali parcella, 52. sor, 1 sírkő

29. sorszám: Franz Miszneder, + 1882. Baloldali parcella, 51. sor, 4. sírkő

30. sorszám: Franz Holdampf, +1867. Baloldali kriptasor, 2. sor, 2 kripta

31. sorszám: Anna Giacintó, +1871. Baloldali parcella 52. sor, 4 sírkő

32. sorszám: Pachl Julius, +1855. Baloldali parcella, 51. sor, 5 sírkő

33. sorszám: Fellner Mihályné, +1877. Baloldali parcella, 48. sor, 5 sírkő

34. sorszám: Elisabetha Schafer, +1871. Baloldali parcella, 45. sor, 5 sírkő

35. sorszám: Giacintó Család, Baloldali kriptasor, 1. sor, 2. kripta

36. sorszám: Louise Hűni, +1873. Baloldali parcella, 40. sor, 9 sírkő

37. sorszám: Victor Waldfogel, +1873. Baloldali parcella, 32. sor, 9 sírkő

38. sorszám: Adalbert Rabl, +1933. Jobboldali parcella, 21. sor, 8 sírkő

39. sorszám: Jozef Rabel, + 1857. Baloldali parcella, 21. sor, 3 sírkő

40. sorszám: Holdampf Tezér, +1840. Baloldali parcella, 21. sor, 4. sírkő

41. sorszám: Fuchs Gizella, +1881. Sírkősor 51. emléke

42. sorszám: Paul Lutz, +1891. Baloldali parcella, 12/A sor, 3 sírkő

43. sorszám: Lachner Katalin, +1855. Baloldali parcella, 12/A sor, 2 sírkő

44. sorszám: Áprily Ferenc +1849.Jobb oldali kriptasor 12-13 kripta közötti sír

45. sorszám: Rábl Albert +1950. Középső parcella 2. sor 2. sírhely

46. sorszám: Stelcz Ferenc +1984. Középső parcella 2. sor 3. sírhely

47. sorszám: Wendl Ferenc +1940. Középső parcella 2. sor 4. sírhely

48. sorszám: Rábl Mátyás + 1943. Középső parcella 2. sor 5. sírhely

49. sorszám: Békés Antal kanonok,plébános +1994.Középső parcella 2.sor 6 sírhely

50. sorszám: Jánoska István +1945. Középső parcella 3. sor. 1. sírhely

51. sorszám: Jenőfi Rezső +1945. Középső parcella 3. sor 3. sírhely

52. sorszám: Wendl (Czechner) Sándorné +1944. Középső parcella 4. sírhely

53. sorszám: Sterczer Ilona +1944. Középső parcella 3. sor 6. sírhely

54. sorszám: Gindl Mátyás +1891. Középső parcella 3/b sor 5. sírhely

55. sorszám: Wendler Ferenc +1945. Középső parcella 4. sor 1. sírhely

56. sorszám: Rábl István +1945. Középső parcella 4. sor 2. sírhely

57. sorszám: Mann Lipót +1946. Középső parcella 4. sor 3. sírhely

58. sorszám: Sterczer Károly +1949. Középső parcella 4. sor 7. sírhely

59. sorszám: Staudinger Albert + 1950. Középső parcella 5. sor 1. sírhely

60. sorszám: Holdampf Sándor +1954. Középső parcella 5. sor 7. sírhely

61. sorszám: Fehérvári József + 1956. Középső parcella 6. sor 1. sírhely

62. sorszám: Tenner (Sebesi) Józsefné +1952. Középső parcella 7. sor 1. sírhely

63. sorszám: Hamberger Ferenc +1950. Középső parcella 8. sor 1. sírhely

64. sorszám: Holdampf Kálmán +1955. Középső parcella 8 sor 6. sírhely

65. sorszám: Wágner (Oppenlender) Krisztina +1889.Középső parcella 15 sor 7/b sírhely

66. sorszám: Tick (Rábl) Ilona +1889. Középső parcella 15. sor 8. sírhely

67. sorszám: Holdampf Ernő +1986. Középső parcella 16. sor 1. sírhely

68. sorszám: Wénusz Emília +1892. Középső parcella 16. sor 7. sírhely

69. sorszám: Kostorják János +1965. Középső parcella 17. sor 1. sírhely

70. sorszám: Polhammer János +1899. Középső parcella 17. sor 3/a sírhely

71. sorszám: Tick Ilona +1900. Középső parcella 17. sor 3/b sírhely mögött ledöntve

72. sorszám: Dick Mihály +1898. Középső parcella 17. sor 3/b sírhely

73. sorszám: Polhammer Ferenc +1894. Középső parcella 17. sor. 5. sírhely

74. sorszám: Smidt István +1891. Középső parcella 17. sor 7. sírhely

75. sorszám: Schenkengel (Meisermann) Franciska +1889. Középső parcella 17 sor 8. sírhely

76. sorszám: Kostorják József +1970. Középső parcella 18. sor 1. sírhely

77. sorszám: Polhammer György + 1971. Középső parcella 18. sor 2. sírhely

78. sorszám: Hamberger István +1896. Középső parcella 18. sor 7. sírhely

79. sorszám: Wendl (Staudinger) Magdaléna +1871. Középső parcella 19. sor 3/a sírhely

80. sorszám: Schmidt János +1906. Középső parcella 19. sor 5. sírhely

81. sorszám: Lindscheidt Ferenc +1968. Középső parcella 19. sor 7. sírhely

82. sorszám: Auer József +1901. Középső parcella 20. sor 1. sírhely

83. sorszám: Holdampf Miksa +1899. Középső parcella 20. sor 3. sírhely

84. sorszám: Takács Bertalan +1997. Középső parcella 20. sor 5. sírhely

85. sorszám: Oláh József +1983. Középső parcella 20. sor 7. sírhely

86. sorszám: Polhammer Ferenc +1892. Középső parcella 20. sor 8. sírhely

87. sorszám: Szakmáry (Áprily) Julianna +1891. Középső parcella 20. sor. 9. sírhely

88. sorszám: Müller (Miszneder) Erzsébet +1887. Középső parcella 20. sor 11. sírhely

89. sorszám: Kormos Katalin + 1955. Középső parcella 21. sor 1/a sírhely

90. sorszám: Sterczer László +1981. Középső parcella 21. sor 1/b sírhely

91.sorszám: Szakmáry (Szakmáry) Teréz +1899. Középső parcella 21. sor 2. sírhely

92. sorszám: Barakka Lipót +1897. Középső parcella 21. sor 4. sírhely

93. sorszám: Hamberger Ferenc +1894. Középső parcella 21. sor 5. sírhely

94. sorszám: Falmbüchel (Baumartner) Mária + 1894. Középső parcella 21. sor 6. sírhely

95. sorszám: Jasper (Wosching) Erzsébet +1891. Középső parcella 21. sor 8. sírhely

96. sorszám: Auer Mátyás +1891. Középső parcella 21. sor 9. sírhely

97. sorszám: Lintscheit Leo + 1909. Középső parcella 22. sor 2. sírhely

98. sorszám: Gindl Simon +1894. Középső parcella 22. sor 3. sírhely

99. sorszám: Lakos nővérek Középső parcella 22. sor 4. sírhely

100. sorszám: Sonnleitner Ferenc +1891. Középső parcella 22. sor 5. sírhely

101. sorszám: Polhammer András +1892. Középső parcella 22. sor 5/b sírhely

102. sorszám: Keil Lipót +1918. Jobboldali parcella 1. sor 4. sírhely

103. sorszám: Lachner István + 1918. Jobboldali parcella 1. sor 7. sírhely

104. sorszám: Hollinger Antal +1917. Jobboldali parcella 1. sor. 11. sírhely

105. sorszám: Unmuth Jordán +1917. Jobboldali parcella 1. sor 12. sírhely

106. sorszám: Wágner József +1918. Jobboldali parcella 1. sor 13. sírhely

107. sorszám: Thurn Mihály +1912. Jobboldali parcella 2 sor 1. sírhely

108. sorszám: Lovas Károly +1963. Jobboldali parcella 2. sor 7. sírhely

109. sorszám: Polhammer Márton +1918. Jobboldali parcella 2. sor 8. sírhely

110. sorszám: Tick Rezső +1915. Jobboldali parcella 2. sor 13. sírhely

111. sorszám: Fuchs Antal iskolamester + 1918. Jobboldali parcella 2. sor 15. sírhely

112. sorszám: Hirsch János +1917. Jobboldali parcella 2. sor 17. sírhely

113. sorszám: Mann István +1892-. Jobboldali parcella 3. sor 1. sírhely

114. sorszám: Mann Lajos +1920. Jobboldali parcella 3. sor 2. sírhely

115. sorszám: Kleinmayer Jakab +1918. Jobboldali parcella 3. sor 4. sírhely

116. sorszám: Áprily János +1919. Jobboldali parcella 3. sor 8. sírhely

117. sorszám: Laschullinger Ferenc +1918. Jobboldali parcella 3. sor 14. sírhely

118. sorszám: Rábl Ferec +1920. Jobboldali parcella 4. sor 1. sírhely

119. sorszám: Szűcs (Pfléger) Pálné +1919. Jobboldali parcella 4. sor 8. sírhely

120. sorszám: Wittmann (Mann) Terézia +1919. Jobboldali parcella 4. sor 9. sírhely

121. sorszám: Kürthy Vince +1918. Jobboldali parcella 4. sor 13. sírhely

122. sorszám: Sterczer Lajos +1918. Jobboldali parcella 4. sor 15. sírhely

123. sorszám: Primusz István +1939. Jobboldali parcella 5. sor 5. sírhely

124. sorszám: Umstadt József +1922. Jobboldali parcella 5. sor 6. sírhely

125. sorszám: Holdampf (Tick) Anna +1922. Jobboldali parcella 5. sor 7. sírhely

126. sorszám: Sterczer Rupert +1941. Jobboldali parcella 5. sor 8. sírhely

127. sorszám: Tick (Staudinger) Ilona +1922. Jobboldali parcella 5. sor 9. sírhely

128. sorszám: Schnabl Ferenc +1921. Jobboldali parcella 5. sor 10. sírhely

129. sorszám: Vasas Károly + 1953. Jobboldali parcella 6. sor 5. sírhely

130. sorszám: Polhammer János +1922. Jobboldali parcella 6. sor 8. sírhely

131. sorszám: Lehrer Henrik +1919. Jobboldali parcella 6. sor 9. sírhely

132. sorszám: Vincze (Kétyi) Andrásné +1921. Jobboldali parcella 6. sor 11. sírhely

133. sorszám: Grosniczki Antal +1921. Jobboldali parcella 6. sor 12. sírhely

134. sorszám: Lindscheidt János +1920. Jobboldali parcella 6. sor 13. sírhely

135. sorszám: Schenkengel Mátyás +1923. Jobboldali parcella 6. sor 14. sírhely

136. sorszám: Weiszgáber Sándor + 1951. Jobboldali parcella 6. sor 16. sírhely

137. sorszám: Wendl (Tick) Paula +1924. Jobboldali parcella 7.sor 3. sírhely

138. sorszám: Pfleger János +1923. Jobboldali parcella 7. sor 8. sírhely

139. sorszám: Holdampf Henrik +1923. Jobboldali parcella 7. sor 9. sírhely

140. sorszám: Áprily János és Áprily Jánosné +1918., +1923. Jobboldali parcella 7 sor 13. sírhely

141. sorszám: Zechner Márton +1924. Jobboldali parcella 7. sor 16. sírhely

142. sorszám: Primusz János +1938. Jobboldali parcella 9. sor 1. sírhely

143. sorszám: Holdampf Rudolf + 1924. Jobboldali parcella 9. sor 2. sírhely

144. sorszám: Mann (Speier) Katalin +1925. Jobboldali parcella 9. sor 3. sírhely

145. sorszám: Holdampf Róza +1925. Jobboldali parcella 9. sor 6. sírhely

146. sorszám: Holdampf János +1924. Jobboldali parcella 9. sor 14. sírhely

147. sorszám: Kitzing János +1925. Jobboldali parcella 9. sor 8. sírhely

148. sorszám: Jánoska Ernő + 1973. Jobboldali parcella 10. sor 1. sírhely

149. sorszám: Rábl György +1925. Jobboldali parcella 11. sor 2. sírhely

150. sorszám: Sterczer Károly +1927. Jobboldali parcella 11. sor 3. sírhely

151. sorszám: Wendler (Áprily) Terézia +1832. Jobboldali parcella 11. sor 4. sírhely

152. sorszám: Szűcs József +1927. Jobboldali parcella 11. sor. 5. sírhely

153. sorszám: Wágner Vince +1927. Jobboldali parcella 11. sor 9. sírhely

154. sorszám: Jobboldali parcella 11. sor 12. sírhely

155. sorszám: Polhammer János +1926. 11. sor 13. sírhely

156. sorszám: Éberle Lipót +1931. Jobboldali parcella 12. sor 2. sírhely

157. sorszám: Jánoska Lipót +1927. Jobboldali parcella 12. sor 3. sírhely

158. sorszám: Hohl Mihály +1945. Jobboldali parcella 12. sor 4. sírhely

159. sorszám: Gál József +1976. Jobboldali parcella 12. sor 5. sírhely

160. sorszám: Wittmann Teréz +1952. Jobboldali parcella 12. sor 7. sírhely

161. sorszám: Mann József +1936. Jobboldali parcella 12. sor 16. sírhely

162. sorszám: Mann János +1938. Jobboldali parcella 12. sor 17. sírhely

163. sorszám: Khünel András +1924. Jobboldali parcella 13. sor 2. sírhely

164. sorszám: Born Jakab + 1929. Jobboldali parcella 13. sor 7. sírhely

165. sorszám: Staudinger (Szakmáry) Terézia +1929. Jobboldali parcella 13. sor 8. sírhely

166. sorszám: Bartal Dániel +1928. Jobboldali parcella 13. sor 17. sírhely

167. sorszám: Hack Román + 1928. Jobboldali parcella 13.sor. 18. sírhely

168. sorszám: Holdampf János +1942. Jobboldali parcella 13. sor 19. sírhely

169. sorszám: Polhammer Lajos +1936. Jobboldali parcella 14. sor 7. sírhely

170. sorszám: Engelbrecht Ferenc +1931. Jobboldali parcella 14. sor 12. sírhely

171. sorszám: Pfleger Jánosné +1931. Jobboldali parcella 14. sor 17. sírhely

172. sorszám: Liebl János +1932. Jobboldali parcella 14. sor 18. sírhely

173. sorszám: Holdampf Ferenc +1937. Jobboldali parcella 14. sor 19. sírhely

174. sorszám: Szakmáry Márton +1931. Jobboldali parcella 15. sor 1. sírhely

175. sorszám: Janovics János +1934. Jobboldali parcella 15. sor 11. sírhely

176. sorszám: Wágner Flórián + 1932. Jobboldali parcella 15. sor 17. sírhely

177. sorszám: Polhammer József + 1933. Jobboldali parcella 15. sor 18. sírhely

178. sorszám: Ferlein János + 1931. Jobboldali parcella 16. sor 1. sírhely

179. sorszám: Wolf József +1931. Jobboldali parcella 16. sor. 2. sírhely

180. sorszám: Flórián Sándor +1976. Jobboldali parcella 16. sor 3. sírhely

181. sorszám: Tisch János +1962. Jobboldali parcella 16. sor 8. sírhely

182. sorszám: Kitzing Ferenc +1935. Jobboldali parcella 16. sor 10. sírhely

183. sorszám: Dick Ignác +1941. Jobboldali parcella 16. sor 18. sírhely

184. sorszám: Sterczer János +1952. Jobboldali parcella 16. sor 19. sírhely

185. sorszám: Juhász (Rábl) Istvánné +1932. Jobboldali parcella 17. sor 1. sírhely

186. sorszám: Polhammer (Baudentisztel) Lipótné +1933. Jobboldali parcella 17.sor 2. sírhely

187. sorszám: Born Jakab +1981. Jobboldali parcella 17. sor 5. sírhely

188. sorszám: Géber Nándorné +1938. Jobboldali parcella 17. sor 9. sírhely

189. sorszám: Beck György +1964. Jobboldali parcella 17. sor 11. sírhely

190. sorszám: Bodács János +1944. Jobboldali parcella 17. sor 16. sírhely

191. sorszám: Rábl Károly + 1947. Jobboldali parcella 17. sor 17. sírhely

192. sorszám: Tick Ignác + 1943. Jobboldali parcella 18. sor 12. sírhely

193. sorszám: Fülöp János + 1938. Jobboldali parcella 18. sor 3. sírhely

194. sorszám: Schmidt János +1939. Jobboldali parcella 18. sor 4. sírhely

195. sorszám: Andruskó József +1967. Jobboldali parcella 18. sor 5. sírhely

196. sorszám: Szakmáry Ignác +1931. Jobboldali parcella 18. sor 20. sírhely

197. sorszám: Kozár (Jánoska) Györgyné + 1933. Jobboldali parcella 19. sor 1.sírhely

198. sorszám: Holdampf Teréz +1943. Jobboldali parcella 19. sor 4. sírhely

199. sorszám: Szabó József +1959. Jobboldali parcella 19. sor 7. sírhely

200. sorszám: Tóth József +1952. Jobboldali parcella 19. sor 9. sírhely

201. sorszám: Schmölcz (Loobonsz) Lipótné +1913., Hausleitner János +1923. Jobboldali parcella 19. sor 11. sírhely

202. sorszám: Vecsánszky Józsefné +1968. Jobboldali parcella 19. sor 12. sírhely

203. sorszám: Mann Ede +1936. Jobboldali parcella 20. sor 12. sírhely

204. sorszám: Sterczer Lipót +1938. Jobboldali parcella. 20. sor 4. sírhely

205. sorszám: Holdampf János +1941. Jobboldali parcella 20. sor 5. sírhely

206. sorszám: Born József +1977. Jobboldali parcella 20. sor 8. sírhely

207. sorszám: Holdampf István +1915. Jobboldali parcella 20. sor 10. sírhely

208. sorszám: Holdampf Gergely +1945. Jobboldali parcella 20. sor 11. sírhely

209. sorszám: Deigner Ilona + 1936. Jobboldali parcella 20. sor 13. sírhely

210. sorszám: Weicher (Palásthy) Gézáné + 1932. Jobboldali parcella 20. sor 14. sírhely

211. sorszám: Rábl(Sterczer) Mihályné + 1929. Jobboldali parcella 20. sor 15. sírhely

212. sorszám: Szám József +1928. Jobboldali parcella 20. sor 17. sírhely

213. sorszám: Mann Erzsébet +1927. Jobboldali parcella 20. sor 18. sírhely

214.sorszám: Szántó (Kósa) Ferencné +1926. Jobboldali parcella 20. sor 19. sírhely

215. sorszám: Norápi István +1926. Jobboldali parcella 20. sor 20. sírhely

216. sorszám: Holdampf János +1927. Jobboldali parcella 20. sor 21. sírhely

217. sorszám: Tick József +1949. Jobboldali parcella 21. sor 1. sírhely

218. sorszám: Kosztolányi János +1933. Jobboldali parcella 21. sor 2. sírhely

219.sorszám: Schmidt ( Holhl) Frigyesné + 1941. Jobboldali parcella 21. sor 3. sírhely

220. sorszám: Tick Peregrin + 1937. Jobboldali parcella 21. sor 5. sírhely

221. sorszám: Sterczer János + 1926. Jobboldali parcella 21. sor 7. sírhely

222. sorszám: Wittmann Józsefné +1957. Jobboldali parcella 21. sor 9. sírhely

223. sorszám: Polhammer János +1922. Jobboldali parcella 21. sor 10. sírhely

224. sorszám: Tick Lipót +1924. Jobboldali parcella 21. sor 12. sírhely

225. sorszám: Kertész Ödön +1923. Jobboldali parcella 21. sor 14. sírhely

226. sorszám: Polhammer Konrád +1922. Jobboldali parcella 21. sor 16/a. sírhely

227. sorszám: Polhammer János +1911. Jobboldali parcella 21. sor 16/b. sírhely

228. sorszám: Jánoska (Wágner) Johanna +1914. Jobboldali parcella 22. sor.6 sírhely

229. sorszám: Polhammer Gyula + 1914. Jobboldali parcella 22. sor 7. sírhely

230. sorszám: Wittmann Egyed + 1915. Jobboldali parcella 22. sor 12. sírhely

231. sorszám: Bangha Béla + 1959. Jobboldali parcella 22. sor 15. sírhely

232. sorszám: Róth Sándor +1935. Jobboldali parcella 22. sor 16. sírhely

233. sorszám: Pikét István +1958. Jobboldali parcella 23. sor 1. sírhely

234. sorszám: Jánoska Ferenc +1969. Jobboldali parcella 23. sor 3. sírhely

235. sorszám: Wolf Mihály +1896. Jobboldali parcella 23. sor 9. sírhely

236. sorszám: Rábl Ferenc +1958. Jobboldali parcella 23. sor 10. sírhely

237. sorszám: Born(Wachter) Erzsébet +1917. Jobboldali parcella 23. sor 14. sírhely

238. sorszám: Sterczer Rozina +1917. Jobboldali parcella 23. sor 15. sírhely

239. sorszám: Mann (Sterczer)Terézia + 1918. Jobboldali parcella 23. sor 16. sírhely

240. sorszám: Born Mátyás + 1914. Jobboldali parcella 24. sor 4. sírhely

241. sorszám: Auer József + 1910. Jobboldali parcella 24. sor 5. sírhely

242. sorszám: Holdampf István +1915. Jobboldali parcella 24. sor 10. sírhely

243. sorszám: Paluzelli József +1990. Jobboldali parcella 24. sor 11. sírhely

244. sorszám: Furulyás János +1916. Jobboldali parcella 24. sor 13. sírhely

245. sorszám: Rábl Lázár +1916. Jobboldali parcella 24. sor 14. sírhely

246. sorszám: Mann Feri +1915. Jobboldali parcella 24. sor 15. sírhely

247. sorszám: Kiss Jánosné +1969. Jobboldali parcella 25. sor 4. sírhely

248. sorszám: Kovács Ernő +1987. Jobboldali parcella 25. sor 11. sírhely

249. sorszám: Jánosk Erzsébet + 1920. Jobboldali parcella 25. sor 14. sírhely

250. sorszám: Áprily Lujza + 1911. Jobboldali parcella 26. sor 10. sírhely

251. sorszám: Fekete Gusztáv + 1989. Jobboldali parcella 26. sor 14. sírhely

252. sorszám: Rákóczi István +1968. Jobboldali parcella 27. sor 3. sírhely

253. sorszám: Kártyás József +1984. Jobboldali parcella 27. sor 13. sírhely

254. sorszám: Jánoska Lajos +1971. Jobboldali parcella 28. sor 13 sírhely

255. sorszám: Kukola József +1933. Jobboldali parcella 28. sor 14. sírhely

256. sorszám: Szakmáry (Wágner) Mátyásné +1958. Jobboldali parcella 29. sor 2. sírhely

257. sorszám: Staudinger János +1898 Jobboldali parcella 29. sor 3. sírhely

258. sorszám: Szagetti Lajos +1945. Jobboldali parcella 29. sor 10. sírhely

259. sorszám: Ziegler Rajmund + 1903. Jobboldali parcella 30 sor 8. sírhely

260. sorszám: Staudinger Sándor + 1906. Jobboldali parcella 30. sor 9. sírhely

261. sorszám: Wendler János + 1911. Jobboldali parcella 30. sor 13. sírhely

262. sorszám: Holdampf Béla +1966. Jobboldali parcella 30. sor 16. sírhely

263. sorszám: Wágner János +1994. Jobboldali parcella 31. sor 5. sírhely

264. sorszám: Szakmáry Albert +1906. Jobboldali parcella 31. sor 7. sírhely

265. sorszám: Sterczer József +1906. Jobboldali parcella 31. sor 8. sírhely

266. sorszám: Szabó Hermina +1907. Jobboldali parcella 31. sor 9. sírhely

267. sorszám: Varga Lajos +1915. Jobboldali parcella 31. sor 12. sírhely

268. sorszám: Holdampf Erzsébet +1918. Jobboldali parcella 31. sor 13. sírhely

269. sorszám: Róth Hermina + 1903. Jobboldali parcella 32. sor 6. sírhely

270. sorszám: Staudinger Ágnes + 1917. Jobboldali parcella 32. sor 12. sírhely

271. sorszám: Rábl Ágnes + 1908. Jobboldali parcella 33. sor 17. sírhely

272. sorszám: Sterczer Mátyás +1912. Jobboldali parcella 33. sor 18. sírhely

273. sorszám: Rábl Ignác +1903. Jobboldali parcella 34. sor 7. sírhely

274. sorszám: Tick Róza +1903. Jobboldali parcella 34. sor 8/a. sírhely

275. sorszám: Hamberger Zsuzsanna +1903. Jobboldali parcella 34. sor 8/b. sírhely

276. sorszám: Simon (Neú) Györgyné +1965. Jobboldali parcella 34. sor 14. sírhely

277. sorszám: Rábl István +1912. Jobboldali parcella 34. sor 16. sírhely

278. sorszám: Holdampf Ferenc +1914. Jobboldali parcella 34. sor 18. sírhely

279. sorszám: Wendl Ignác + 1917. Jobboldali parcella 35. sor 1. sírhely

280. sorszám: Tárnok Károly + 1906. Jobboldali parcella 35. sor 4. sírhely

281. sorszám: Tick(Polhammer) Ilona + 1908. Jobboldali parcella 35. sor 6. sírhely

282. sorszám: Wendl Rezső +1976. Jobboldali parcella 35. sor 8. sírhely

283. sorszám: Sterczer Jónás +1910. Jobboldali parcella 35. sor 10. sírhely

284. sorszám: Rábl Ignác +1917. Jobboldali parcella 35. sor 14. sírhely

285. sorszám: Szabó Lajos +1913. Jobboldali parcella 35. sor 15. sírhely

286. sorszám: Lachner Erzsébet + 1965. Jobboldali parcella 36. sor 2. sírhely

287. sorszám: Zechner István +1904. Jobboldali parcella 36. sor 3/a. sírhely

288. sorszám: Tornallyay Dezsőné +1978. Jobboldali parcella 36. sor 5. sírhely

289. sorszám: Pelles Lajos +1968. Jobboldali parcella 36. sor 10. sírhely

290. sorszám: Osztruska (Schnabl) Mária +1910. Jobboldali parcella 36. sor 12. sírhely

291. sorszám: Rábl (Fellner) Erzsébet + 1912. Jobboldali parcella 36. sor 14. sírhely

292. sorszám: Balogh Lajos + 1952. Jobboldali parcella 36. sor 16. sírhely

293. sorszám: Hamberger István + 1903. Jobboldali parcella 37. sor 2. sírhely

294. sorszám: Czechner József +1905. Jobboldali parcella 37. sor 4. sírhely

295. sorszám: Wendler István +1906. Jobboldali parcella 37. sor 5. sírhely

296. sorszám: Primusz (Eipl) Klára +1909. Jobboldali parcella 37. sor 8. sírhely

297. sorszám: Sterczer Mihály +1910. Jobboldali parcella 37. sor 10. sírhely

298. sorszám: Born János +1910. Jobboldali parcella 37. sor 12. sírhely

299. sorszám: Rábl(Primusz) Terézia +1912. Jobboldali parcella 37. sor 14. sírhely

300. sorszám: Gehberger József +1927. Jobboldali parcella 38. sor 1. sírhely

301. sorszám: Sterczer (Burghardt) Katalin + 1903. Jobboldali parcella 38. sor 2. sírhely

302. sorszám: Mann Sándor + 1904 Jobboldali parcella 38. sor 4. sírhely

303. sorszám: Szakmáry Ferenc + 1905. Jobboldali parcella 38. sor 5. sírhely

304. sorszám: Polacsek(Schmidt) Jánosné +1906. Jobboldali parcella 38. sor 7. sírhely

305. sorszám: Ruhrort (Polhammer) Péterné +1976. Jobboldali parcella 38. sor 14. sírhely

306. sorszám: Staudinger Borbála +1961. Jobboldali parcella 38. sor 16. sírhely

307. sorszám: Sterczer (Holdampf) Erzsébet +1902. Jobboldali parcella 39. sor 1/b. sírhely

308. sorszám: Lohner (Wendl) Mária +1903. Jobboldali parcella 39. sor 2/b sírhely

309. sorszám: Winter Ferenc +1903. Jobboldali parcella 39. sor 3/b. sírhely

310. sorszám: Jánoska István +1904. Jobboldali parcella 39. sor 4. sírhely

311. sorszám: Mann Ferenc + 1912. Jobboldali parcella 40. sor 14. sírhely

312. sorszám: Primusz Jakab + 1935. Jobboldali parcella 40. sor 16. sírhely

313.. sorszám: Szakmáry Vendel + 1902. Jobboldali parcella 41. sor 1. sírhely

314. sorszám: Schenkengel József +1916. Jobboldali parcella 41. sor 16. sírhely

315. sorszám: Schnabl(Primusz) Ilona +1903. Jobboldali parcella 42. sor 2. sírhely

316. sorszám: Sánta József +1989. Jobboldali parcella 42. sor 3. sírhely

317. sorszám: Kail István +1951. Jobboldali parcella 43. sor 1. sírhely

318. sorszám: Hohl(Born) Rezsőné +1961. Jobboldali parcella 43. sor 2. sírhely

319. sorszám: Mann János +1906. Jobboldali parcella 43. sor 7. sírhely

320. sorszám: Schenkengel Jánosné +1908. Jobboldali parcella 43. sor 8. sírhely

321. sorszám: Szakmáry Károly + 1943. Jobboldali parcella 43. sor 13. sírhely

322. sorszám: Bőhm Ferike + 1919. Baloldali parcella 1. sor 1. sírhely

323. sorszám: Kürthy Jolánka + 1918. Baloldali parcella 1. sor 4. sírhely

324. sorszám: Wendl Karolin +1921. Baloldali parcella 2. sor 1. sírhely

325. sorszám: Mann Lajos +1921. Baloldali parcella 2. sor 2. sírhely

326. sorszám: Fleckenstein Erzsébet +1921. Baloldali parcella 3. sor 2. sírhely

327. sorszám: Mann Róza +1922. Baloldali parcella 4. sor 1. sírhely

328. sorszám: Holdampf Gyula +1922. Baloldali parcella 4. sor 2. sírhely

329. sorszám: Szuh Ernőke +1923. Baloldali parcella 4. sor 3. sírhely

330. sorszám: Szakmáry Ignác + 1921. Baloldali parcella 4. sor 6. sírhely

331. sorszám: Schnábl Karolin + 1922. Baloldali parcella 4. sor 7. sírhely

332. sorszám: Kerle Franciska + 1922. Baloldali parcella 5. sor 6. sírhely

333. sorszám: Szám Róza + 1924. Baloldali parcella 6. sor 1. sírhely

334. sorszám: Kovács Hilda Helén +1926. Baloldali parcella 6. sor 3. sírhely

335. sorszám: Fülesi Mária Valéria +1928. Baloldali parcella 7. sor 1. sírhely

336. sorszám: Szakmáry Hedvig +1927. Baloldali parcella 8. sor 1. sírhely

337. sorszám: Polhammer Jakab +1929. Baloldali parcella 8. sor 2. sírhely

338. sorszám: Holdampf Lujza +1929. Baloldali parcella 9. sor 1. sírhely

339. sorszám: Resszer Gizella +1920. Baloldali parcella 9. sor 2. sírhely

340. sorszám: Czechner Irén + 1937. Baloldali parcella 10. sor 1. sírhely

341. sorszám: Bőcs Mária + 1938. Baloldali parcella 10 sor 2. sírhely

342. sorszám: Kővári Gyula + 1942. Baloldali parcella 10. sor 4. sírhely

343. sorszám: Kolláth Erzsébet + 1943. Baloldali parcella 10. sor 5. sírhely

344. sorszám: Pozsonyi Sándor +1971. Baloldali parcella 13. sor 1. sírhely

345. sorszám: Újvári József +1985. Baloldali parcella 13. sor 2. sírhely

346. sorszám: Szakmáry Leó +1862. Baloldali parcella 14. sor 10. sírhely

347. sorszám: Holdampf Ilona +1945. Baloldali parcella 15. sor 2. sírhely

348. sorszám: Polhammer Ferenc +1863. Baloldali parcella 15. sor 4. sírhely

349. sorszám: Sterczer Miklós +1945. Baloldali parcella 16. sor 1. sírhely

350. sorszám: Mann János + 1945. Baloldali parcella 16. sor 2. sírhely

351. sorszám: Schmidt Gizella + 1944. Baloldali parcella 16. sor 3. sírhely

352. sorszám: Wágner Márton + 1989. Baloldali parcella 20. sor 1. sírhely

353. sorszám: Lohner Mihály + 1945. Baloldali parcella 21. sor 1. sírhely

354. sorszám: Jánoska Gyula +1872. Baloldali parcella 22. sor

355. sorszám: Czechner József +1977. Baloldali parcella 22. sor 1. sírhely

356. sorszám: Rábl József +1855., Rábl (Zigler) Katalin + 1877. Baloldali parcella 22. sor 5. sírhely

357. sorszám: Tick Antal +1961. Baloldali parcella 23. sor 1. sírhely

358. sorszám: Nemes Sándor +1956. Baloldali parcella 24. sor 2. sírhely

359. sorszám: Lachner István +1952. Baloldali parcella 24. sor 3. sírhely

360. sorszám: Mann József + 1952. Baloldali parcella 24. sor 4. sírhely

361. sorszám: Emma(Gianone) Imma + 1806. Baloldali parcella 24. sor 6. sírhely

362. sorszám: Dodonka (Mann) Ferencné + 1939. Baloldali parcella 25. sor 1. sírhely

363. sorszám: Ferlein József + 1959. Baloldali parcella 25. sor 2. sírhely

364. sorszám: Rábl Bernát +1949. Baloldali parcella 25. sor 3. sírhely

365. sorszám: Holdampf Sándor +1949. Baloldali parcella 25. sor 4. sírhely

366. sorszám: Polacsek Erzsébet +1853. Baloldali parcella 25. sor 5. sírhely

367. sorszám: Bese Béla +1959. Baloldali parcella 25. sor 7. sírhely

368. sorszám: Winter Terézia +1859. Baloldali parcella 25. sor 9. sírhely

369. sorszám: Polhammer József +1856. Baloldali parcella 25. sor 11 sírhely

370. sorszám: Mann Károly + 1957. Baloldali parcella 26. sor 2. sírhely

371. sorszám: Török János + 1950. Baloldali parcella 26. sor 4. sírhely

372. sorszám: Nemes Mihály + 1952. Baloldali parcella 26. sor 6. sírhely

373. sorszám: Bese (Jókai) Pálné + 1953. Baloldali parcella 26. sor 7. sírhely

374. sorszám: Gombos János +1990. Baloldali parcella 26. sor 9. sírhely

375. sorszám: Polhammer Ferenc +1947. Baloldali parcella 27. sor 1. sírhely

376. sorszám: Wimmer (Polhammer) Mária +1939. Baloldali parcella 28. sor 1. sírhely

377. sorszám: Czechner (Bakos) Jakabné +1941. Baloldali parcella 28. sor 2. sírhely

378. sorszám: Wágner Kálmán +1945. Baloldali parcella 28 sor 3. sírhely

379. sorszám: Schenkengel (Mann) Ferencné +1947. Baloldali parcella 28. sor 4. sírhely

380. sorszám: Barakka Gergely + 1938. Baloldali parcella 28. sor 10. sírhely

381. sorszám: Resser János + 1949. Baloldali parcella 29. sor 1. sírhely

382. sorszám: Kokas Sándor + 1945. Baloldali parcella 29. sor 2. sírhely

383. sorszám: Áprily József + 1945. Baloldali parcella 29. sor 3. sírhely

384. sorszám: Staudinger Mihály +1946 Baloldali parcella 29. sor 4. sírhely

385. sorszám: Füsi Gyula +1976. Baloldali parcella 29. sor 6. sírhely

386. sorszám: Polhammer János + 1843. Baloldali parcella 30. sor 1. sírhely

387. sorszám: Klincsek Béla +1945. Baloldali parcella 30. sor 2. sírhely

388. sorszám: Holdampf Ferenc +1947. Baloldali parcella 30. sor 4. sírhely

389. sorszám: Lohner Egyed +1955. Baloldali parcella 30. sor 5. sírhely

390. sorszám: Polhammer József + 1956. Baloldali parcella 30. sor 11. sírhely

391. sorszám: Szakmáry Lázár + 1944. Baloldali parcella 31. sor 1. sírhely

392. sorszám: Szám István + 1944. Baloldali parcella 31. sor 2. sírhely

393. sorszám: Jezerniczky Ferencné + 1985. Baloldali parcella 31. sor 3. sírhely

394. sorszám: Bangha Dezső +1944. Baloldali parcella 32. sor 1. sírhely

395. sorszám: Schnabl Rezső +1977. Baloldali parcella 32. sor 2. sírhely

396. sorszám: Bangha Sándor +1959 Baloldali parcella 32. sor 3. sírhely

397. sorszám: Sterczer István +1943. Baloldali parcella 32. sor 4. sírhely

398. sorszám: Szabó Lajos +1987. Baloldali parcella 32. sor 6. sírhely

399. sorszám: Lukács Kálmánné +1987. Baloldali parcella 32. sor 7. sírhely

400. sorszám: Holdampf Katalin + 1945. Baloldali parcella 33. sor 1. sírhely

401. sorszám: Stelcz István + 1945. Baloldali parcella 33. sor 2. sírhely

402. sorszám: Quiricó László + 1985. Baloldali parcella 34. sor 3. sírhely

403. sorszám: Fehér György + 1990. Baloldali parcella 34. sor 4 sírhely

404. sorszám: Nagy Béla +1990. Baloldali parcella 34. sor 5. sírhely

405. sorszám: Áprily József +1946. Baloldali parcella 35. sor 1. sírhely

406. sorszám: Szakmáry Ferenc +1958. Baloldali parcella 35. sor 4. sírhely

407. sorszám: Szakmáry István +1984. Baloldali parcella 35. sor 5. sírhely

408. sorszám: Hack Julianna +1868. Baloldali parcella 35 sor 13. sírhely

409. sorszám: Hack Mátyás +1868 Baloldali parcella 35. sor 15. sírhely

410. sorszám: Áprily Sándor + 1954. Baloldali parcella 36. sor 1. sírhely

411. sorszám: Kacskovics István + 1985. Baloldali parcella 36. sor 2. sírhely

412. sorszám: Gindl János + 1989. Baloldali parcella 36. sor 3. sírhely

413. sorszám: Szabó Antal + 1977. Baloldali parcella 37. sor 1 sírhely

414. sorszám: Wágner Vendel +1965. Baloldali parcella 38. sor 1. sírhely

415. sorszám: Hollósi (Wágner) Ferencné +1971. Baloldali parcella 38. sor 2. sírhely

416. sorszám: Szakmáry János +1974. Baloldali parcella 39. sor 1. sírhely

417. sorszám: Hegedűs János +1950. Baloldali parcella 39. sor 2. sírhely

418. sorszám: Szakmáry Rezső +1970. Baloldali parcella 40 sor 1. sírhely

419. sorszám: Lohner Mihály +1906 Baloldali parcella 40. sor 2. sírhely

420. sorszám: Saup Terézia + 1881. Baloldali parcella 40. sor 3. sírhely

421. sorszám: Áprily Ignác + 1879. Baloldali parcella 40. sor 5. sírhely

422. sorszám: Prechlik (Puppana) Katalin + 1873. Baloldali parcella 40. sor 10. sírhely

423. sorszám: Engelbrecht Lajos + 1962. Baloldali parcella 41. sor 1 sírhely

424. sorszám: Nagel Péter +1876. Baloldali parcella 42. sor 5. sírhely

425. sorszám: Auer Ilona +1866 Baloldali parcella 42. sor 10. sírhely

426. sorszám: Hollinger Mária +1882. Baloldali parcella 43. sor 2. sírhely

427. sorszám: Deigner János +1881. Baloldali parcella 43. sor 3. sírhely

428. sorszám: Kuncze (Schaffer) Antónia +1891. Baloldali parcella 43 sor 6. sírhely

429. sorszám: Szakmáry (Sterczer) Katalin +1883 Baloldali parcella 46. sor 1. sírhely

430. sorszám: Jánoska Márton + 1881. Baloldali parcella 46. sor 2. sírhely

431. sorszám: Tick István + 1877. Baloldali parcella 46. sor 6. sírhely

432. sorszám: Kristóf Erzsébet + 1873. Baloldali parcella 46. sor 9. sírhely

433. sorszám: Auer Jánosl + 1866. Baloldali parcella 46. sor 10. sírhely

434. sorszám: Eipl Ferenc +1878. Baloldali parcella 47. sor 2. sírhely

435. sorszám: Czigler István + 1877. Baloldali parcella 48. sor 6. sírhely

436. sorszám: Czechner (Szakmáry) Ilona +1974. Baloldali parcella 48. sor 8. sírhely

437. sorszám:Mészáros (Wachter) Eleonóra +1880. Baloldali parcella 49. sor 4. sírhely

438. sorszám: Wágner Ferenc +1865. Baloldali parcella 49 sor 10. sírhely

Bikolpuszta régi temetője, ahol mívesen faragott XIX. századi sírkövek őrzik a régi bikoli szülöttek emlékét.

3. melléklet a 13/2018. (XI. 16.) önkormányzati rendelethez

Őshonos fafajok

Tudományos név

Magyar név

Acer campestre

mezei juhar

Acer platanoides

korai juhar

Acer pseudoplatanus

hegyi juhar

Acer tataricum

tatár juhar

Betula pendula

közönséges nyír

Carpinus betulus

közönséges gyertyán

Fraxinus angustifolia subsp. pannonica

magyar kőris

Fraxinus excelsior

magas kőris

Fraxinus ornus

virágos kőris

Malus sylvestris

vadalma

Populus nigra

fekete nyár

Populus termula

rezgő nyár

Prunus avium

madárcseresznye

Prunus padus

zselnicemeggy

Pyrus pyraster

vadkörte

Quercus cerris

csertölgy

Quercus petraea

kocsánytalan tölgy

Quercus pubescens

molyhos tölgy

Quercus robur

kocsányos tölgy

Salix alba

fehér fűz

Sorbus aria

lisztes berkenye

Sorbus aucuparia

madárberkenye

Sorbus domestica

házi berkenye

Sorbus torminalis

barkóca berkenye

Tilia cordata

kislevelű hárs

Tilia platyphyllos

nagylevelű hárs

Ulmus glabra

hegyi szil

Ulmus laevis

vénicszil

Ulmus minor

mezei szil

Staphylea pinnata

mogyorós hólyagfa

Őshonos cserjefajok

Tudományos név

Magyar név

Berberis vulgaris

közönséges borbolya

Cerasus fruticosa

csepleszmeggy

Cornus mas

húsos som

Cornus sanguinea

veresgyűrű som

Coryllus avellana

közönséges mogyoró

Cotinus coggygria

cserszömörce

Cotoneaster niger

fekete madárbirs

Crataegus laevigata

kétbibés galagonya

Crataegus monogyna

egybibés galagonya

Euonymus europeus

csíkos kecskerágó

Euonymus verrucosus

bibircses kecskerágó

Hedera helix

közönséges borostyán

Ligustrum vulgare

közönséges fagyal

Lonicera xy
losteum

ükörke lonc

Prunus spinosa

kökény

Prunus tenella

törpemandula

Rosa canina

gyepűrózsa

Rosa pimpinellifolia

jajrózsa

Rubus caesius

hamvas szeder

Salix cinerea

rekettyefűz

Spiraea media

szirti gyöngyvessző

Viburnum lantana

ostorménfa

Viburnum opulus

kányabangita

Vinca minor

kis télizöld meténg

Telepítésre javasolt egyéb fa- és cserje fajok

Tudományos név

Magyar név

Acer ginnala

tűzvörös juhar

Aesculus carnea

vadgesztenye

Aesculus hippocastanum

vadgesztenye

Catalpa bignonioides

szivarfa

Colutea arborescens

sárga borsófa

Corylus colurna

törökmogyoró

Ginkgo biloba

páfrányfenyő

Laburnum anagyroides

közönséges aranyeső

Liriodendron tulipifera

tulipánfa

Malus baccata

díszalma

Platanus × acerifolia

közönséges platán

Prunus × cistena

vérszilva

Salix caprea

kecskefűz

Sophora japonica

japánakác

Sorbus rotundifolia

kereklevelű berkenye

Staphylea pinnata

mogyorós hólyagfa

Tilia tomentosa

ezüsthárs

Prunus fruticosa

csepleszmeggy

Prunus serrulata

díszcseresznye

4. melléklet a 13/2018. (XI. 16.) önkormányzati rendelethez

1143/2014. EU rendelet

az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának

és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről

A rendelet alapján a tagországok képviselőiből álló inváziós fajok elleni védelemért felelős bizottság elfogadta azt a növény- és állatfajlistát, mely az Unió számára veszélyt jelentő inváziós idegenhonos fajok jegyzékét alkotja. A listán szereplő fajok egyedeire vonatkozó szigorú szabályok szerint tilos az egész EU területén forgalomba hozni és a természetbe kibocsátani akár egyetlen példányt is, de a behozatalra, tartásra, tenyésztésre, szaporításra, szállításra, kereskedelemre és felhasználásra is hasonlóan szigorú szabályok vonatkoznak.

Magyar név

Tudományos név

borfa, tengerparti seprűcserje

Baccharis halimifolia

kaliforniai tündérhínár

Cabomba caroliniana

vízijácint

Eichhornia crassipes

perzsa medvetalp

Heracleum persicum

sosnowsky-medvetalp

Heracleum sosnowskyi

hévízi gázló

Hydrocotyle ranunculoides

fodros átokhínár

Lagarosiphon major

nagyvirágú tóalma

Ludwigia grandiflora

sárgavirágú tóalma

Ludwigia peploides

sárga lápbuzogány

Lysichiton americanus

közönséges süllőhínár

Myriophyllum aquaticum

keserű hamisüröm

Parthenium hysterophorus

ördögfarok keserűfű

Persicaria perfoliata

kudzu nyílgyökér

Pueraria montana var. lobata

Várhatóan 2017-ben az alábbi fajokkal fog bővülni a lista:

Magyar név

Tudományos név

közönséges selyemkóró

Asclepias syriaca

vékonylevelű átokhínár

Elodea nuttallii

bíbor nebáncsvirág

Impatiens glandulifera

felemáslevelű süllőhínár

Myriophyllum heterophyllum

kaukázusi medvetalp

Heracleum mantegazzianum

óriásrebarbara

Gunnera tinctoria

tollborzfű

Pennisetum setaceum

Alternanthera philoxeroides

Microstegium vimineum