Bokod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelete
a Helyi Építési Szabályzatról
Hatályos: 2020. 11. 27- 2021. 05. 26Bokod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelete
a Helyi Építési Szabályzatról
Bokod Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. Rendelet 38. § által biztosított véleményezési jogkörben nyilatkozó államigazgatási szervek (Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet - Állami Főépítész, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal, Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi osztály, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Földhivatali Osztály, Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály, KEM Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Magyar Közút Nonprofit Zrt., Pest Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Bányászati Osztály, Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, Vérteskethely Község Polgármestere, MÁV Műszaki Felügyeleti és Technológiai Igazgatóság Műszaki Hálózati Koordináció, NIF Zrt., Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Megyei Főépítész, Ászár Község Polgármestere) véleménye figyelembe vételével a következőket rendeli el:
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK
1. Rendelet hatálya
1. § Ez a rendelet az alábbi mellékletekkel alkalmazandó:
- a) 1. melléklet: SZT-1m jelű, Szabályozási és övezeti terv I. (külterületi terv) (munkaszám:19086)
- b) 2. melléklet: SZT-2m jelű, Szabályozási és övezeti terv II. (belterületi terv) (munkaszám:19086),
- c) 3. melléklet: Védett természeti területek listája,
- d) 4. melléklet: Műemlékek,
- e) 5. melléklet: Műemléki környezet által érintett helyrajzi számok,
- f) 6. melléklet: Helyi védett épített értékek,
- g) 7. melléklet: Régészeti lelőhelyek,
2. § (1) A rendelet hatálya Bokod község közigazgatási területére terjed ki.
2. Szabályozási elemek
3. § (1) Kötelező szabályozási elemek:
- a) közigazgatási határ,
- b) beépítésre szánt, illetőleg beépítésre nem szánt terület határa,
- c) meglévő, illetve kialakítandó szabályozási vonal,
- d) meglévő/megmaradó, illetve kialakítandó szabályozási szélesség,
- e) építési övezet, illetve övezet határa és jele,
- f) építési hely,
- g) kötelező megszüntető jel,
- h) teleken belüli védőfásítás,
I) előkerti határvonal.
(2) Javasolt szabályozási elem az irányadó telekhatár és a javasolt megszüntető jel.
(3) Tájékoztató szabályozási elemek: egyéb jogszabályok alapján érvényesítendő szabályozás elemek.
(4) Az övezeti határvonal az SZT1 és az SZT2 terven jelölttől az övezeti előírások paramétereinek betartása mellett 5,0- 5,0 m mértékig elmozdíthatók.
(5) Irányadó szabályozási elem az azonos övezeti besorolású telkek egymás közötti meglévő, vagy az irányadó telekhatár jellel jelölt, javasolt határvonala.
(6) Az irányadó szabályozási elemek helye az övezeti előírások keretei között megváltoztatható.
(7) A község területén a meglévő és a tervezett belterületi határvonalat az SZT1 és SZT2 tervek tartalmazzák.
3. A telekalakítás általános szabályai
4. § (1) Ahol az SZT2 terv irányadó telekhatár vonallal telekmegosztást jelöl lakóterületen, ott a telekmegosztások iránya meg kell, hogy egyezzen az irányadó telekhatár vonal irányával.
(2) A kialakult telekosztású, nem megváltozó lakóterületi területfelhasználású tömbben a kialakítható telek legkisebb átlagos szélességére vonatkozó övezeti előírást csak abban az esetben kell alkalmazni, ha a telekalakítás érinti a kialakult telekszélesség megváltozását. Amennyiben a telket magában foglaló övezetre előírt kialakítható legkisebb telekterület mind a megmaradó, mind a telekmegosztás eredményeként létrejövő új telek esetében teljesül, a telekmegosztás engedélyezhető.
(3) Az övezeti jelben „SZT” jellel jelölt telekméret szabályozási és övezeti terv szerint kialakítandó telekállapotot jelent.
(4) Az övezeti jelben „K” jellel jelölt telekméret kialakult telekállapotot jelent. Az így jelölt övezetbe tartozó telkek „K” jellel jelölt mérete nem csökkenthető, kivéve az út céljára történő lejegyzést, és a telekhatár rendezést.
4. A telek beépítésének általános szabályai
5. § (1) Kialakult, oldalhatáron álló építésű telektömbökben minden esetben, az újonnan kialakított, oldalhatáron álló beépítésű telektömbökben a 18,0 m-nél keskenyebb telkeken az épületeket az oldalhatárra, vagy attól legfeljebb 1,0 m távolságban kell elhelyezni.
(2) Az újonnan kialakított, oldalhatáron álló beépítésű telektömbökben amennyiben a telek szélessége meghaladja a 18,0 métert, az építési helyen belül az épület tetszőlegesen is elhelyezhető.
(3) Az oldalhatáron álló építési hely – beépítetlen tömbben – K-Ny-i telekfekvésnél az északi oldalhatáron, É-D-i telekfekvésnél a keleti oldalhatáron, ÉK-DNy-i telekfekvésnél az észak-keleti oldalhatáron áll. Már többnyire beépült tömbben az építési hely a tömbre jellemző építési oldalon áll.
5. A létesítmények elhelyezésének általános szabályai
6. § (1) Az építési hely határvonalait az SZT2 terv vagy a helyi építési szabályzat tartalmazza.
(2) Azokban az övezetekben, ahol az SZT1 és az SZT2 terv nem jelöl építési hely határvonalat, az épületek elhelyezésére szolgáló területet (építési hely) az övezetre vonatkozó elő-, oldal-, és hátsókerti méretek előírásai szerint kell meghatározni.
(3) Az építési telken lévő, az elsődleges használatot jelentő, a fő funkciót magukban hordozó épületek egymástól való távolsága nem lehet kevesebb a nagyobbik épületmagasságának mértékénél.
(4) Az építési telken lévő egyéb funkciójú épületek és a (3) bekezdésbeli épületek – figyelemmel a védőtávolságokra is – közvetlenül egymáshoz csatlakoztathatók, vagy közöttük legalább 3,0 m távolságot kell tartani.
6. Környezetvédelem
7. § (1) A beépített, illetve beépítésre szánt területen, valamint annak határától mért 2000 m távolságon belül nőivarú nyárfa nem ültethető.
(2) A közigazgatási területen hulladéklerakó hely – hulladékudvar kivételével – nem alakítható ki. A törmeléklerakó ellenőrzött kezeléséről gondoskodni kell.
7. Táj- és természetvédelem
8. § (1) A természetvédelmi szempontú kijelöléssel érintett területek az SZT1 és SZT2 terven jelölt közösségi jelentőségű terület (Natura 2000), a nemzeti ökológiai hálózat részeként magterület, ökológiai folyosó terület, valamint ex lege forrás. A természetvédelmi szempontú kijelöléssel érintett területek listáját a 3. melléklet tartalmazza.
(2) Az SZT1 terven Tkm-ként megjelölt mocsár területek művelési ága nem változtatható meg.
(3) A mellékutak (országos, települési), mezőgazdasági utak, valamint vízfolyások (patak, csatorna, árok) – parti sávra vonatkozó előírások betartása mellett – külterületi szakaszai mentén egységes út-, illetve vízfolyáskísérő fásítást kell létrehozni.
(4) Natura 2000 hálózatba tartozó gyepeken birtokközpont nem létesíthető.
(5) Natura 2000 hálózatba tartozó területen épületet elhelyezni csak 3 %-os beépítési százalékkal lehet.
(6) Natura 2000 hálózatba tartozó területen a művelési ágat megváltoztatni nem lehet.
8. Zöldfelületek
9. § (1) A közterületi zöldfelületeket az SZT2 terven megjelölt funkciójuknak megfelelően kell kialakítani és fenntartani. A zöldfelületeken díszfákat és díszcserjéket kell ültetni, a burkolatlan felületeket füvesíteni kell. A zöldfelületek öntözhetőségét biztosítani kell.
(2) A nem közterületi zöldfelületek közül az intézmények kertjeit az intézmény jellegének megfelelően kell kialakítani.
(3) A gazdasági területek telkeinek le nem burkolt és be nem épített felszínét gondozott zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani.
(4) A beültetési kötelezettséggel érintett terület behajtókkal, valamit közművezetékek helybiztosítása miatt megszakíthatóak.
(5) Az új lakóutcákon egységes utcai fasorokat kell létrehozni, a meglévő, hiányos utcafásításokat pótolni kell.
9. Művi értékvédelem
10. § (1) A műemlék listáját a 4. melléklet tartalmazza.
(2) Műemléki környezet által érintett helyrajzi számok listáját az 5. melléklet tartalmazza.
(3) A helyi védett épített értékek jegyzékét a 6. melléklet tartalmazza.
(4) A régészeti lelőhelyek által érintett helyrajzi számok listáját a 7. melléklet tartalmazza.
10. Védőtávolságok, védőterület, korlátozások
11. § (1) A temető védőterülete a telekhatártól számított 50,0 m széles területsáv. A védőterületen belül kegyeletsértő, a temető működését zavaró építmény nem építhető.
(2) Az SZT1 és az SZT2 terven jelölt felszín alatti víz állapota szempontjából fokozottan érzékeny terület a felszín alatti vizek védelméről szóló jogszabály előírásai szerint:
a) az SZT1 és az SZT2 terven jelölt vízbázis hidrogeológiai védőövezete által lefedett területek. A védőövezeten belül a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet előírásait kell figyelembe venni. A fokozottan érzékeny területek esetén figyelembe kell venni a felszín alatti vizek védelméről szóló jogszabályi előírásokat.
(3) A települések ár- és belvíz veszélyeztetettségi alapon történő besorolásáról szóló jogszabályi előírások szerint Bokod település közepesen veszélyeztetett „B” kategóriába tartozik.
(4) Az alábányászottsággal érintett területeken a bányászatról szóló magasabb rendű jogszabály vonatkozó előírásait be kell tartani.
11. Egyes sajátos jogintézményekkel kapcsolatos előírások
12. § (1) Önkormányzati elővásárlási joggal terhelt területek a szabályozási tervlapon jelölt 138, 139, 140/1, 142, 1423, 144, 145, 146, 147, 149, 150, 152, 154, 155, 156, 157, 159, 160, 161, 162, 163, 164, 165, 166, 167, 168, 169, 170, 171, 172, 173,175, 176, 177, 178, 179 hrsz-ú területek, illetve a 050/10, 050/15, 050/16, 050/17, 050/18, 050/19, 050/20, 050/21 hrsz-ú terület.
II. FEJEZET TERÜLETFELHASZNÁLÁS, ÖVEZETI ELŐÍRÁSOK
12. Területfelhasználás az általános és a sajátos használat szerint
13. § A település közigazgatási területe a következő területfelhasználási egységekre tagolódik:
a) Beépített és beépítésre szánt terület
aa) Lakóterület
1. kisvárosias Lk
2. kertvárosias Lke
3. falusias Lf
ab) Településközpont terület Vt
ac) Kereskedelmi szolgáltató terület Gksz
ad) Ipar
1. egyéb ipari terület Gip
2. a környezetre jelentős hatást gyakorló terület Gipz
ae) Különleges beépítésre szánt terület Kgk
b) Beépítésre nem szánt terület
ba) Különleges terület
1. temető Kt
2. sportterület Ksp
3. idegenforgalmi, turisztikai Kid
bb) Közlekedési- és közműelhelyezési, hírközlési terület
1. közlekedési terület Kö
2. közműterület Köm
3. közlekedési parkoló terület Köu-p
bc) Zöldterület
1. közkert Zkk
bd) Erdőterület E
be) Mezőgazdasági terület
1. általános Má
2. általános korlátozott Mák
3. kertes Mk
bf) Vízgazdálkodási terület V
bg) Természetközeli terület (mocsár) Tkm
III. FEJEZET BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLET
13. Lakóterület
14. § A lakóterület építési övezetei:
- a) kisvárosias lakóterület (Lk),
- b) kertvárosias lakóterület (Lke),
- c) falusias lakóterület (Lf),
15. § (1) A kisvárosias lakóterületen fő funkciót kiegészítő épületként gépjármű vagy egyéb tároló épület, vagy pince helyezhető el.
(2) A kisvárosias lakóterületen nem helyezhető el:
- a) önálló parkolóterület és garázs a 3,5 tonna önsúlynál nehezebb gépjárművek és az ilyeneket szállító járművek számára,
- b) önálló üzemanyagtöltő.
(3) A telkeken az (1) bekezdésben felsorolt épületek csak önálló lakó rendeltetésű épületek egyidejű építése, vagy megléte esetén építhetők.
(4) Építési övezeti előírások:
- a)
A | B | C | |
|---|---|---|---|
1. | Építési övezet jele | Lk1 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | kialakult |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség | 40%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe |
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság | az illeszkedés szabályai szerint, de legfeljebb 4,5 m |
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | kialakult |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
9. | Egyéb előírások | Az építési övezet telkén továbbá kialakítható: |
b)
A | B | C | |
1. | Építési övezet jele | Lk2 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság | fő funkciót hordozó épület esetén 7,5 m |
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | 5,0 m |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: |
16. § (1) A kertvárosias lakóterületen elhelyezhető telkenként:
- a) fő funkciót hordozó épületként
- aa) egy darab, legfeljebb négylakásos lakóépület,
- ab) önállóan vagy az egyik lakás helyén a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális épület,
- b) fő funkciót kiegészítő épületként
- ba) gépjármű és egyéb tároló épület, pince.
(2) A kertvárosias lakóterületen nem helyezhető el:
- a) önálló parkolóterület és garázs a 3,5 tonna önsúlynál nehezebb gépjárművek és az ilyeneket szállító járművek számára,
- b) önálló üzemanyagtöltő.
(3) A telkeken a ba) pontban felsorolt épületek csak az aa), ab) pontban felsorolt épületek egyidejű építése, vagy megléte esetén építhetők.
(4) Az építési helyen belül az előkerti építési hely határvonalon, vagy ahhoz legközelebb csak az aa), ab) pontban felsorolt épületek építhetők.
(5) Önálló épületként az ab) pontban felsorolt épületeket az előkerti építési hely határa vonalra kell építeni. Amennyiben az ab) pontban foglaltak az egyik lakás helyén létesülnek, az utcához közelebb az ab) pontokban felsorolt funkciók kerülhetnek.
(6) Az ab) pontokban felsorolt épületekhez szükséges, külön jogszabály szerint meghatározott mennyiségű parkolók csak az előkertben és/vagy a létesítmény telke előtti közterületen kialakított párhuzamos leállású parkolósávban létesíthetők.
(7) Utcai kerítés létesítése esetén a telek meglévő, megmaradó vagy szabályozási vonallal megjelölt közterületi határára kell építeni.
(8) Építési övezeti előírások:
a)
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | Lke | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadon álló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság | fő funkciót hordozó épület esetén 6,5 m |
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | 5,0 m |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
b)
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | Lke2 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadon álló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság | fő funkciót hordozó épület esetén 6,5 m |
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | szabályozási terv szerint |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
(9) Lke2 területen javasolt talajmechanikai szakvélemény készítése az építési területről.
(10) Lke2 területen tilos elhelyezni állattartó épületet.
(11) Lke2 területen különálló melléképítmény nem helyezhető el, csak a fő lakófunkcióval egy tömegben.
17. § (1) A falusias lakóterületen utcai kerítés létesítése esetén azt a telek meglévő, megmaradó vagy szabályozási vonallal megjelölt közterületi határára kell építeni.
(2) Építési övezeti előírások:
- a)
1. | A B | C | |
Építési övezet jele | Lf1 | ||
2. | Építési hely | beépítési mód | oldalhatáron álló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség | 30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe. |
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság | fő funkciót hordozó épület esetén az illeszkedés szabályai szerint, de legfeljebb 4,5 m |
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | kialakult, ettől eltérni a telek belseje felé legfeljebb 2,0 m-rel lehet |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
b)
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | Lf2 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | oldalhatáron álló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság | 4,5 m |
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | 5,0 m |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
14. Vegyes terület
18. § A vegyes terület építési övezetei:
- a) településközpont (Vt).
19. § (1) A településközpont területen elhelyezhető telkenként egy vagy több önálló rendeltetési egységet magába foglaló fő funkciójú épület.
(2) Építési övezeti előírások:
- a)
1. | A B | C | |
Építési övezet jele | Vt | ||
2. | Építési hely | beépítési mód | kialakult, vagy ettől eltérő szándék esetén oldalhatáron álló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség | 50%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe |
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság | fő funkciót hordozó épület esetén 6,0 m |
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | kialakult, ettől eltérni a telek belseje felé legfeljebb 2,0 m-rel lehet |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
15. Kereskedelmi szolgáltató terület
20. § (1) Építési övezeti előírások a kereskedelmi, szolgáltató övezetben:
- a)
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | Gksz1 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság |
|
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | szabályozási terv szerint |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
b)
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | Gksz2 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság |
|
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | 5,0 m |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
16. Ipari terület
21. § Az ipari terület építési övezetei:
- a) egyéb ipari (Gip),
- b) környezetre jelentős hatást gyakorló ipari terület (Gipz).
22. § (1) Az egyéb ipari területen
- a) elhelyezhető:
- aa) nem zavaró hatású ipari építmény,
- ab) az energiagazdálkodás és a településgazdálkodás építményei,
- ac) a gazdasági tevékenységi célú épületen belül 1 db, max. bruttó 60 m2 összterületű szolgálati lakás alakítható ki,
(2) Építési övezeti előírások:
- a)
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | Gip1 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság |
|
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | 5,0 m |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
9. | Egyéb | a) építési övezetben a zöldfelület összes területét számítva legalább 150 m2-ként egy lombos fát kell elültetni. | |
b)
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | Gip2 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság |
|
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | 5,0 m |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
9. | Egyéb | Az építési övezet a 072 hrsz-ú út felől egy útcsatlakozással tárható fel, a feltárására kiszolgáló útként közforgalom számára megnyitott magánutat lehet kialakítani. Az építési övezet kiszolgáló utak területén elhelyezendő útépítési elemek: legalább 5,0 m széles útburkolat, kétoldali 1,5- 1,5 m széles padka, csapadékvíz elvezetésére legalább egyoldali árok, térvilágítás, legalább egyoldali 1,5 m széles járda. A feltáróút végén legalább egy 20,0x20,0 m nagyságú végforduló kialakítása szükséges. | |
(3) Az SZT2 terven jelölt helyen legalább 5,0 m széles a használatba vétel idejéig legalább háromszintű növényzetből álló – alacsony cserje, magas cserje, lombos fa – takaró-védőfásítást kell kialakítani. A fásítás 80%-át az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló rendelet 2. sz. melléklete szerinti őshonos fafajok alkossák. A fásítás létesítése, fenntartása, üzemeltetése és felújítása ellenkező megállapodás hiányában a terület tulajdonosának a kötelezettsége. A védőfásítás csak a telek megközelítéséhez szükséges út, valamint a közművek és azok védőtávolságának helybiztosítása miatt szakítható meg.
Az iparterület telkeinek le nem burkolt és be nem épített területét zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani.
23. § (1) A környezetre jelentős hatást gyakorló ipari területen az állattartó tevékenységhez, valamint a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó állattartó, géptároló, terménytároló, kezelő építmények építhetők. A terülten lakás nem helyezhető el, nem alakítható ki.
(2) Építési övezeti előírások:
- a)
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | GipZ1 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság |
|
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | 5,0 m |
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
b)
A B. | C | ||
1. | Építési övezet jele | GipZ2 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság |
|
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert |
|
7. | Közműellátás | Az építési övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az építési övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
(3) A telephely eltérő terület-felhasználású telekhatárai mentén legalább 5,0 m széles, takaró- védőfásítást kell létrehozni.
17. Gépkocsi tárolásra szolgáló különleges terület
24. § (1) A gépkocsi tárolásra szolgáló különleges területen csak földszinti garázsokat lehet elhelyezni
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | Kgk | |
2. | Építési hely | beépítési mód | kialakult, vagy ettől eltérő szándék esetén zártsorú |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság | kialakult |
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert |
|
IV. FEJEZET BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLET
18. Különleges terület
25. § A különleges terület övezetei:
- a) temető (Kt),
- b) sportterület (Ksp),
- c) idegenforgalmi, turisztikai (Kid).
26. § (1) A temető területen sírkert és kiszolgáló épületek helyezhetők el.
(2) Építési övezeti előírások:
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | Kt | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság | 6,0 m |
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | 10,0 m |
(3) A temető telkét el kell látni:
a) közüzemi villamos energia vezetékkel,
b) szociális épület esetén közüzemi ivóvízvezetékkel,
c) szociális épület esetén közüzemi szennyvíz-csatornával.
27. § (1) A sportterületen sportpályák és az azokhoz kapcsolódó kiszolgáló épületek építhetők, parkolók alakíthatók ki.
(2) Építési övezeti előírások:
A B | C | ||
1. | Építési övezet jele | Ksp | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság | 4,5 m |
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | kialakult |
(3) A legkisebb kötelező zöldfelületbe és a megengedett legnagyobb burkolt felületbe a sportpályák felületei nem számítandók bele.
(4) A sportterület telkét el kell látni:
a) közüzemi villamos energia vezetékkel,
b) szociális épület esetén közüzemi ivóvízvezetékkel,
c) szociális épület esetén közüzemi szennyvíz-csatornával.
28. § (1) Az idegenforgalmi, turisztikai terület lehet:
- a) Kid – lovasturizmushoz kapcsolódó idegenforgalmi, turisztikai terület,
- b) Kid2 – borászathoz kapcsolódó idegenforgalmi, turisztikai terület.
(2) Kid területen elhelyezhető:
- a) szállásférőhely-szolgáltatáshoz, vendéglátáshoz kapcsolódó épületek,
- b) mezőgazdasághoz köthető kereskedelmi, szolgáltató épületek,
- c) lótartáson, lovagláson, lovagoltatáson alapuló épületek,
- d) állatok tartására szolgáló istállók és kiszolgáló épületek,
- e) a fő funkciót hordozó épületen belül 1 db, max. bruttó 60 m2 összterületű szolgálati lakás alakítható ki, vagy önállóan 1 db 120 m2 összterületű lakóház.
(3) Kid2 területen elhelyezhető:
- a) szállásférőhely-szolgáltatáshoz, vendéglátáshoz kapcsolódó épületek,
- b) mezőgazdasághoz köthető kereskedelmi, szolgáltató épületek,
- c) borászathoz kapcsolódó épületek,
- d) a fő funkciót hordozó épületen belül 1 db, max. bruttó 60 m2 összterületű szolgálati lakás alakítható ki, vagy önállóan 1 db 120 m2 összterületű lakóház.
(4) Építési övezeti előírások:
A B | C | ||
1. | Övezet jele | Kid | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság |
|
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | 5,0 m |
7. | Közműellátás | Az övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
9. | Egyéb | a) Az övezet területén a lóistállók együttes befogadó képessége legfeljebb 20 férőhely lehet. | |
b)
A B | C | ||
|---|---|---|---|
1. | Övezet jele | Kid2 | |
2. | Építési hely | beépítési mód | szabadonálló |
3. | Beépíthetőség | megengedett legnagyobb beépítettség |
|
4. | Épület | megengedett legnagyobb épületmagasság |
|
5. | Telekalakítás | kialakítható legkisebb építési: |
|
6. | Építési hely határai | előkert | 5,0 m |
7. | Közműellátás | Az övezet telkeit el kell látni: | |
8. | Környezetvédelem | Az övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások: | |
19. Közlekedési- és közműelhelyezési, hírközlési terület
29. § (1) Közlekedési és közműterületek besorolása sajátos használat szerint:
- a) közlekedési terület Kö,
- b) közműterület Köm.
(2) A közlekedési területek szabályozási szélességeit az SZT2 terv tartalmazza, a kialakítandó szabályozási szélességet számadat jelöli.
(3) A közlekedési területek közlekedéshálózatban betöltött szerepük szerinti besorolása:
- a) országos közúthálózatba tartozó utak:
- aa) mellékút Köu-m,
- b) helyi utak:
- ba) kiszolgáló út Köu,
- bb) mezőgazdasági út Köu-mg,
- c) helyi utak:
- ca) kötélpálya Kö-k.
(4) A közlekedési területen a 8. mellékletben ábrázoltaknak megfelelő, vagy azzal legalább egyenértékűnek tekinthető útépítési elemeket kell kialakítani.
(5) Bokod közigazgatási területén a helyi közúthálózatba tartozó utak az alábbi tervezési osztályba tartoznak:
- a) mellékút K.V.A.50,
- b) kiszolgáló út B.VI.d.A.50,
- c) mezőgazdasági út K.VI.A.30.
(6) A kötélpálya területen (Kö-k) a pálya üzemi és fenntartó építmények építhetők.
(7) Közműterületek a Köm jellel jelzett területek. A telek területet igénylő közművek számára az SZT2 terven jelölt közműterületeket csak a terven megjelölt célra lehet felhasználni.
20. Mezőgazdasági terület
30. § A mezőgazdasági terület övezetei:
- a) általános Má,
- b) általános korlátozott Mák
- c) kertes Mk.
31. § (1) Általános mezőgazdasági terület - Má jelű övezet
- a) Az övezetben az országos településrendezési és építési követelményekről szóló jogszabályi előírások szerint birtokközpont kialakítható.
- b) A területen építésre kerülő új épületeket takaró fásítással kell kialakítani.
(2) Általános korlátozott mezőgazdasági terület - Mák jelű övezet, Natura 2000 területén lévő mezőgazdasági általános övezet.
- a) Az övezetben birtokközpontot kialakítani nem lehet.
- b) A területen építeni legfeljebb 3 % beépítési százalékkal lehet.
- c) A területek művelési ágát megváltoztatni nem lehet.
32. § Kertes mezőgazdasági terület - Mk jelű övezet
- a) Az övezet területén kialakult földrészleteken lakóépület, vagy lakást is magába foglaló épület nem helyezhető el.
- b) Az építési övezetben építeni csak a táj képét nem rontó építési anyagokból lehet.
- c) Az övezetben fekvő földrészletek közül csak azok oszthatók meg, melyek területe a 4000 m²-t meghaladja. A megosztás során 1500 m2-nél kisebb területű földrészletek nem keletkezhetnek.
21. Erdőterület
33. § Az erdőterület övezetben (E) épület nem építhető, közművezeték a szükséges legrövidebb szakaszon érintheti.
22. Zöldterület
34. § (1) A zöldterületek legfőbb alkotóeleme a növény, ezért azokat a funkciójuknak megfelelően kell növényzettel beültetni.
(2) A közkert területén (Zkk) sport-, játék-, játszó- és pihenőszerek építhetők, testedzést szolgáló- és kerti építmények, szobrok, köztéri alkotások helyezhetők el.
A zöldfelület minden megkezdett 100 m2-én legalább 1-1 nagyméretű díszfa telepítése kötelező.
23. Vízgazdálkodási terület
35. § (1) Vízgazdálkodási terület a SZT1 és SZT2 terven V jellel jelölt terület:
- a) V jelű övezet: Által-ér, Erzsébet-ér, Diósi-ér, Bokodi-vízfolyás, tavak,
- b) V1 jelű övezet: vízműkutak.
(2) A folyóvizek, állóvizek, holtágak medrében és a meghatározott parti sávjában, továbbá hullámtereken kizárólag a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásról szóló jogszabálynak megfelelő létesítmények helyezhetők el.
(3) A V1 jelű övezetben a kutak működéséhez szükséges közműépítmények, igazgatási, szociális, gépjárműtároló és szerelő épületek, kiszolgáló létesítmények helyezhetők el.
24. Közműellátás
36. § (1) A belterületi közterületeken, közlekedési területeken a közmű vezetékeket úgy kell elhelyezni, hogy a területen a védőtávolságok betartásával legalább az alábbi közművek elhelyezhetők legyenek:
- a) térszín alatt:
- aa) ivóvíz vezeték,
- ab) szennyvíz vezeték,
- ac) gázvezeték,
- ad) távbeszélő földkábel,
- ae) villamos energia vezeték,
- af) telefon vezeték,
- ag) kábel TV vezeték,
- ah) nyílt vagy fedett csapadékvíz elvezető árok,
- b) térszín felett:
- ba) villamos energia vezeték,
- bb) telefon vezeték,
- bc) kábel TV vezeték.
(2) A település közigazgatási területén megvalósuló építmények oltóvíz ellátását biztosítani kell. Ennek érdekében a közműves ivóvíz hálózatot az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló jogszabályi előírások figyelembe vételével kell kialakítani.
(3) A vízvezeték-hálózat körvezetékes módon kerüljön kiépítésre.
25. Természetközeli terület
37. § (1) Természetközeli terület a SZT2 terven Tkm jellel jelölt terület.
26. Értelmező rendelkezések
38. § E rendelet alkalmazásában:
- 1. Gazdasági épület: a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó présház, mezőgazdasági terményfeldolgozó, szerszám-, vegyszer-, kisgép-, terménytároló épület.
- 2. Nem zavaró hatású ipari építmény: azok a létesítmények, melyeknek rendeltetéséből, üzemeléséből eredő – közvetlen és közvetett – hatások (emissziós értékek) nem haladják meg a környező területfelhasználási egységekre (általában lakóterületre) megengedett határértéket.
- 3. Szolgálati lakás: a fő funkciót hordozó épületben a létesítmény tulajdonosa/üzemeltetője, vagy személyzete számára szolgáló lakás.
V. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
27. Hatályba léptető rendelkezések
39. § (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba.
(2) Hatályát veszti a helyi építési szabályzatról szóló 4/2003. (III. 28.) önkormányzati rendelet.
3. melléklet
Természetvédelmi szempontú kijelöléssel érintett területek
1. Natura 2000 területei helyrajzi számok szerint:
Vértes HUDI30001
064, 065, 067, 068/1, 083, 084, 085, 086, 0107/3, 0107/4, 0107/6, 0107/7, 0107/8, 0109, 0111, 0112, 0113/1, 0113/2, 0114, 0117, 0131, 0132, 0133, 0134/1, 0134/2, 0135/2, 0135/3, 0135/4, 0135/5, 0135/6, 0135/7, 0135/8, 0135/9, 0135/10, 0135/11, 0135/12, 0135/13, 0135/14, 0135/15, 0135/16, 0135/17, 0135/18, 0135/19, 0135/20, 0135/21, 0135/22, 0135/23, 0135/24, 0135/25, 0135/26, 0135/27, 0135/28, 0135/29, 0135/30, 0135/31, 0135/32, 0135/33, 0135/34, 0135/35, 0135/36, 0135/37, 0136/2, 0137/1, 0137/2, 0137/3, 0137/4, 0137/5, 0137/6, 0137/7, 0137/8, 0137/9, 0137/10, 0137/11, 0137/12, 0137/13, 0137/14, 0137/15, 0137/16, 0137/17, 0137/18, 0137/19, 0137/20, 0137/21, 0137/22, 0137/23, 0137/24, 0137/25, 0137/26, 0137/27, 0137/28, 0137/29, 0137/30, 0137/31, 0137/32, 0137/33, 0137/34, 0138, 0139, 0150/3, 0150/4, 0150/5.
4. melléklet
Műemlékek
1. Római katolikus templom (Hősök tere, 795 hrsz, törzssz.: 2376)
2. Református templom (Fő u., 1 hrsz, törzssz.: 2377)
3. Evangélikus templom (Fő u., 860 hrsz, törzssz.: 2378)
5. melléklet
Műemléki környezet által érintett helyrajzi számok
1. 450, 688, 746, 793, 794/1, 831, 876
2. 2, 3, 874, 875, 876
3. 365, 859, 861, 876
6. melléklet
Helyi védett épített értékek
1. Tájház (Tátra u. 27., 801/1 hrsz)
7. melléklet
Régészeti lelőhelyek
1. Túlsó-hegyi-dűlő lelőhely helyrajzi számok szerint: 021/3, 0267/2
2. Erőmű lakótelep lelőhely helyrajzi számok szerint: 050/57, 050/58, 050/59, 050/60, 050/61.
3. Hosszú-dűlő lelőhely helyrajzi számok szerint: 0148/1.
4. Gajdocs lelőhely helyrajzi számok szerint: 0149/2, 0127/6-9, 0151.
5. Pap-réti-dűlő lelőhely helyrajzi számok szerint: 0123, 0125/3, 0125/4, 0125/8-15, 0127/5, 0174/1-2, 0175, 0176/3.