Bokod Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (IV. 27.) önkormányzati rendeletének indokolása
a 2020. évi zárszámadásról
Hatályos: 2021. 04. 28a 2020. évi zárszámadásról
Általános indokolás
1. Előzmények
Bokod Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. februári ülésén fogadta el az 2/2020.(II. 26.) önkormányzati rendeletét az önkormányzat 2020. évi költségvetéséről.
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) értelmében a költségvetés végrehajtásáról az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelően záró számadást (továbbiakban: zárszámadás) kell készíteni. A zárszámadás során valamennyi bevételről és kiadásról el kell számolni. A jegyző által elkészített zárszámadási rendelettervezetet a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:
a) a 24. § (4) bekezdése szerinti mérlegeket, kimutatásokat azzal, hogy az előirányzat felhasználási terven a pénzeszközök változásának bemutatását kell érteni,
b) * a helyi önkormányzat adósságának állományát lejárat, a Gst. 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban,
c) a vagyonkimutatást, és
d) a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását.
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 162. §-a alapján a helyi önkormányzat képviselő-testülete részére a zárszámadáshoz a közvetett támogatásokat a 28. § szerinti részletezettséggel kell bemutatni.
A fentieken túlmenően továbbá tájékoztatásul be kell nyújtani a Testület részére a kincstár Áht. 68/B. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését.
Jelen előterjesztésben szereplő költségvetési beszámoló részét képezi a Bokodi Polgármesteri Hivatal, a dr. Nemere Zoltán Óvoda és Bölcsőde beszámolója.
1. Tájékoztató
Az önkormányzat 2020. évben a kötelező feladatainak folyamatosan eleget tett, a működési kiadások fedezete mindenkor rendelkezésünkre állt. 2020. évben a likviditás folyamatosan biztosított volt. A beszámolási időszak pénzügyi gazdálkodása tervszerű és takarékos volt.
A költségvetési tervben a betervezett feladatokon túl, nem tervezett szükségszerű feladatok is megvalósulhattak.
Az év végén pénzmaradvány realizálhatott az Önkormányzat az évközi többletbevételek, az elmaradt kiadások teljesülése, különösen a 2021. évre áthúzódó pályázati támogatásokból megvalósítandó beruházások, felújításokra rendelkezésre álló források miatt.
A közösségi rendezvények 2020. évben a pandémiára tekintettel a községi farsang és nőnapi rendezvényt követően elmaradtak. Nem került sor a húsvéti ünnepi játékok, gyermeknap június 1-én, a falunap, ősszel krumpli fesztivál, ”az utca mindenkié” piknik, decemberben ádventi programsorozat megtartására, amely jelentős pénzmaradványt jelentett az Önkormányzatnak.
A beruházások és fejlesztések 2020. évben a pályázati támogatások számbavétele és a kötelező intézmény működtetés biztosítása figyelembevételével valósultak meg.
A Belügyminisztérium által kiírt, „A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásának támogatása” pályázat keretein belül összesen 68 erdei köbméter tüzelőanyag megvásárlásra nyertünk el támogatást 1.295.400 Ft összegben, amihez az önkormányzat 259 080 Ft önerőt biztosított. 33 háztartás részesült támogatásban.
TOP-1.1.1-KO1 Ipari park, iparterület fejlesztés pályázaton a könnyűipari iparterület kialakítására 136.441.983 Ft támogatást nyertünk el. A közbeszerzési eljárás és a kivitelezés 2020-ban lezajlott, a folyamatban van. 2020 évben a támogatás felhasználásra került.
TOP-3.1.1-16 KO1-2020-00009 sz. pályázati kiírás alapján a Forgalomcsillapító övezetek kialakítása Bokod településen című pályázat kedvező elbírálása alapján 50.000.000 Ft támogatást nyertünk el. A forgalomcsillapító szigetek építési munkálatai befejeződtek a műszaki átadás megtörtént. 2020 évben a támogatás felhasználásra került. Az Önkormányzat által megelőlegezett 3 128 152 Ft bevétel várhatóan 2021.évben kerül kifolyósításra részünkre.
TOP-2.1.3-16 -KO1 Bokod település csapadékvíz elvezetésének fejlesztése c. pályázati támogatás mértéke 2020. december 31. napján 63 195 290 Ft mértékkel a bankszámlánkon volt. A kivitelezés közbeszereztetése 2020. évben lezajlott, a nyertes vállalkozóval a szerződés aláírásra került. Az árvízcsúcs-csökkentő tározó kivitelezési munkálatai a kivitelezővel történt egyeztetés alapján, várhatóan 2021. második félévben kezdődik meg.
TOP-1.4.1.-KO1 Új bölcsőde építése Bokod községben című projekt megvalósításra 125 400 000 Ft támogatást nyert el Önkormányzatunk 2019. évben. A közbeszerzés eredményeként kiválasztott kivitelező 2020. évben a beruházást befejezte. A modern, minden igényt kielégítő és jól felszerelt bölcsőde 2020. novemberétől fogadja gyermekeket. 2020. december 31. napján nyilvántartott önkormányzati fizetési kötelezettség 4 445 491 Ft, amelyhez 307.949 Ft bevételt vár az Önkormányzat 2021. évben. Az elszámolás benyújtásra került a KEM Terület Fejlesztési Kft közreműködésével.
A Magyar Falu Program „Önkormányzati kerékpárút építése – 2020” alprogram keretein belül önkormányzatunk 49 975 795 Ft támogatást nyert el 2020. évben, amely összeg nem került felhasználásra 2020. évben, teljes egészében pénzmaradványként jelentkezik. A kerékpárút építése jelenleg is folyamatban van. A kivitelező nyilatkozata szerint, a vállalt befejezési időpontot tartani tudja.
A Belügyminisztérium által kiírt „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések 2019.” projekt keretében a Bokod, Fő utca 49. és a Fő utca Óvoda közötti szakasza, továbbá a Fő utca 50. és Kis utca 40. közötti járdaszakaszok felújítása történt meg
19 987 598 Ft össz beruházási költségen (15 millió Ft támogatás mellett. A kivitelezés 2019-ben elkészült, a vállalkozó 2020-ban került kifizetésre.
2019. évben a Magyar Falu Program Szolgálati lakás alprogram keretein belül, a régi lakótelepi óvoda épületében található szolgálati lakás került felújításra 2020. évben 29.969.033.-Ft támogatásból. 2021. évre áthúzódó kiadás nincs.
A temető felújítás keretein belül, egy 56 kg-os lélekharang került elhelyezésre 2020. évben a ravatalozó épületében, illetve a ravatalozó épülete kerül felújításra. A támogatás összege 4.999.990 Ft 2020. évben teljes egészében felhasználásra került.
Az Óvoda udvari játékokra elnyert 4.999.990 Ft támogatás is 2020. évben került felhasználásra, pénzmaradvány nélkül.
Zártkerti út felújítás és vadkerítés létesítésére 9 997 084 Ft támogatást nyert el Önkormányzatunk 2020. év elején az Agrárminisztériumtól. A projekt megvalósításra került és a támogatás teljes mértékben felhasználásra került.
A Száva utcában 2019. évben történt Vis Maior eseményre kapott 11 725 872 Ft támogatás kifizetése 2020. évben maradéktalanul megtörtént.
Megépítésre került a Kis utca kerítés (1346195 Ft)
Megvalósításra került a lakótelepi kis utca járda melletti fásítás (fa ültetés).
Megvételre került a Vértesi Erőmű Zrt.-től a lakótelepi focipálya.
Kialakításra került a Hivatal és az Önkormányzat új telefon és internet hálózata.
Az iskolai konyhán új gáz zsámoly került beszerzésre.
Új sebességcsökkentő borda került kialakításra a Jókai, Száva, Tátra és az 5-ös utca lakóinak kérésére. A Temető utcai kérelem a 2020. évi előirányzat terhére nem teljesült, várat még magára a Komáromi utcai sebességcsökkentő borda létesítése is.
A 2020. évben a költségvetés előirányzatai az alábbiak szerint alakultak.
1. Bevételek alakulása
Az alábbi táblázat összefoglalóan mutatja a költségvetési rendelet 1. melléklete szerinti adatokat. Láthatjuk miként alakult a bevételi előirányzat teljesülése forintban és százalékosan.
Intézmény | Bevételi teljesítés alakulása a módosított ei.-hoz viszonyítva % | Bevételi előirányzat teljesülése Ft |
|---|---|---|
Önkormányzat | 97,8% | 776 895 985 Ft |
Hivatal | 100,0% | 31 026 815 Ft |
Óvoda és Bölcsőde | 99.96% | 80 486 765 Ft |
Bevételek összesen | 98,1% | 888 409 565 Ft |
A költségvetés egészét tekintve a bevételi előirányzat a módosított előirányzathoz képest 98,1%-ra teljesült, miközben az eredeti előirányzathoz képest 225 883 252 Ft előirányzat növekedés realizálódott az év végére.
A bevételi előirányzatok változását az előterjesztés 16. melléklete szerinti 2020. évi előirányzat változás kimutatása mutatja be részletesen.
Adóbevételek alakulása 2020-ben az alábbiak szerint teljesültek.
Adónem | 2020. év |
|---|---|
Iparűzési adó | 43 155 790 Ft |
Gépjárműadó önkormányzatot megillető része | 0 Ft |
Értékesítési és forgalmi adók (Telekadó+ Kommunális adó) | 15 939 215 Ft |
Egyéb közhatalmi bevételek | 2 158 756 Ft |
Összesen: | 61 253 761 Ft |
Az adóbevételek összeségében 96%-ra teljesültek az előírt adófizetési kötelezettséghez képest. A 92/2020. (IV. 6.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése alapján a belföldi gépjárművek után a települési önkormányzatot az általa 2020. évben beszedett gépjárműadó már nem illett meg.
A jogszabályi előírások alapján a Bokodi Polgármesteri Hivatal bevételeként 2020. évre a központi, irányító szervi támogatáson túlmenően semmilyen bevételt nem terveztünk. A hivatalnak közvetlen bevételei csak az esküvőkből, díjbevételekből van, amelyek előre nem felbecsülhetők, a teljesítés alapján a módosított előirányzat 101 000 Ft lett. A Hivatal összes eredeti bevételi előirányzata 37 496 439 Ft volt. Ehhez képest a módosított előirányzat
31 026 815 Ft lett a 16. melléklet szerinti változások alapján.
A dr. Nemere Zoltán Óvoda és Bölcsőde előirányzat változásait is a 16. melléklet mutatja be.
1. Kiadások alakulása
Az alábbi táblázat összefoglalóan mutatja a költségvetési rendelet 1. melléklete szerinti adatokat. Láthatjuk miként alakult százalékosan és forintban a teljesítés a módosított előirányzathoz képest költségvetési szervenként.
Intézmény | Kiadási előirányzat teljesülése Ft | Kiadási teljesítés alakulása a módosított ei.-hez viszonyítva % |
|---|---|---|
Önkormányzat | 589 526 826Ft | 74,2% |
Hivatal | 30 906 918 Ft | 99.6% |
Óvoda és Bölcsőde | 80 283 755 Ft | 99,7% |
Kiadások összesen | 700 717 499 Ft | 77,4% |
A költségvetés egészét tekintve a kiadási előirányzat a módosított előirányzathoz képest
77,4 %-ra teljesült, miközben az eredeti előirányzathoz képest 225 883 252 Ft előirányzat növekedés realizálódott az év végére.
A kiadási előirányzatok változását is az előterjesztés 16. melléklete szerinti 2020. évi előirányzat változás kimutatása mutatja be részletesen.
A Hivatal, és a dr. Nemere Zoltán Óvoda esetében is a kiadási előirányzatok változása a bevételi előirányzatok változásával azonos, amelyet szintén a 16. melléklet mutat be.
1. A tartalék felhasználása
A tartalék előirányzat a normatíva pótigény és az Önkormányzati többletbevételek miatt növekedett. Csökkenés a képviselő-testület 2020. évi Önkormányzati határozatai figyelembe vételével és a költségvetési rendelet módosításával jóváhagyott esetben történt. Polgármesteri hatáskörben a 497 575 Ft önerő került biztosításra a bölcsőde építéshez (4/2020. (IV.01.) számú határozat), a fogászati alapellátás biztosítása érdekében az eszközbeszerzési kiadásokhoz szükséges önerő (34/2020. (XI.24.) számú határozat), továbbá közúti forgalom biztosítása céljából földrészlet adás-vételéhez szükséges adás-vételi érték és a vonatkozó ügyvédi költség (36/2020. (XI.24.) számú határozat) került biztosításra.
1. A költségvetési egyenleg alakulása
A 2020. évi költségvetési teljesítés alapján megállapítható, hogy -40 781 146 Ft működési maradvánnyal és -77 160 622 Ft felhalmozási maradvánnyal zárta a 2020. évet az Önkormányzat. Ezek az Önkormányzat előző évek pénzmaradványát (306 150 764 Ft) csökkenti.
1. Az önkormányzat költségvetési teljesülése költségvetési szervenként és mérleg főösszegenként
Az intézményi korrekció és az előző évi pénzmaradványok figyelembevételével a szűken értelmezett Önkormányzat bevételei összesen 776 895 985 Ft-ra, kiadásai 589 526 826 Ft-ra teljesültek. A dr. Nemere Zoltán Óvoda és Bölcsőde bevételei 80 486 765 Ft-ra, kiadásai
80 283 755 Ft-ra teljesültek. A Bokodi Polgármesteri Hivatal bevételei 31 026 815 Ft-ra, kiadásai 30 906 918 Ft-ra teljesültek.
Ez alapján az önkormányzat 2020. évi összes bevétele 888 409 565 Ft-tal, kiadásai
700 717 499 Ft-tal realizálódtak.
A további részletes számszaki adatokat a zárszámadásról szóló rendelettervezet mellékletei tartalmazzák.
1. A vagyon alakulása
2020. január 01. napján a nyitó mérleg főösszeg 1 513 034 627 Ft volt, a 2020. december 31-ei záró mérleg főösszege 2 073 559 215 Ft. A jelentős mértékű különbözetet a nagyszámú sikeres pályázati támogatásból megvalósult beruházások aktiválása, az értékcsökkenések elszámolása, másrészt a vagyon gyarapodás és a vagyon felmérése, könyvekben történő korrekciója eredményezte.
1. Értékpapír- és hitelműveletek, a hitel-állomány változása, kötvényállomány alakulása
Bokod Község Önkormányzata nem rendelkezik, és 2020. évben sem rendelkezett értékpapírral. A hitel-állományt a pénzügyi lízingszerződés alapján 5 éves futamidőre beszerzett Opel Vivaro költsége növelte. Az Önkormányzat kötvényállománnyal nem rendelkezik.
1. A pénzeszközök változásának bemutatása
A rendelkezésre álló pénzeszköz 2020. január 1. napján 305 580 299 Ft,
2020. december 31. napján 187 692 066 Ft volt. A likviditás évközben biztosított volt.
1. Vezetői nyilatkozatok
A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet(továbbiakban: Kormányrendelet) 11. § (1) bekezdése alapján a költségvetési szerv vezetője köteles a Kormányrendelet 1. melléklet szerinti nyilatkozatban értékelni a költségvetési szerv belső kontrollrendszerének minőségét. A Kormányrendelet 11. § (2a) bekezdése alapján a helyi önkormányzati költségvetési szerv vezetője a nyilatkozatot az éves költségvetési beszámolóval együtt küldi meg az irányító szerv vezetőjének. A vezetői nyilatkozatot a polgármester a zárszámadási rendelet tervezetével együtt terjeszti a képviselő-testület elé.
1. Az előterjesztés mellékletei
Az Áht. 91. §-ának megfelelően a zárszámadási rendelettervezet előterjesztéseként a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat mutatjuk be:
1. melléklet az Önkormányzat összesített pénzeszközök változásáról (rendelet 1. mell.)
2. melléklet bevételi pénzeszközök változásáról (rendelet 2. mell.)
3. melléklet kiadási pénzeszközök változásáról (rendelet 3. mell.)
4. melléklet a helyi önkormányzat és az által irányított költségvetési szervek 2020. évi engedélyezett létszámáról (rendelet 4. mell.)
5. melléklet Bokod Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetésének teljesítése mérlegszerűen
6. melléklet a közvetett támogatásokat – így különösen adóelengedéseket, adókedvezményeket – tartalmazó kimutatás
7. melléklet a helyi önkormányzat adósságának állományát lejárat, a Stabilitási
törvény 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban,
8. melléklet a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek, a részesedések alakulása
9. melléklet vagyonmérleg
10. A. melléklet vagyonkimutatás
10. B melléklet vagyonkimutatás
11. melléklet maradvány kimutatás
12. melléklet 2020. évi több éves kihatással járó fejlesztések kimutatása
13. melléklet Bokod Község Önkormányzatának 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti nyilatkozata
14. melléklet Bokodi Polgármesteri Hivatal 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti nyilatkozata
15. melléklet dr. Nemere Zoltán Óvoda és Bölcsőde 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti nyilatkozata
16. melléklet 2020. évi előirányzat változás kimutatása
A Magyar Államkincstár Áht. 68/B. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan jelentés nem áll rendelkezésre.
1. Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság állásfoglalása
Bokod Község Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága a veszélyhelyeztre tekintettel nem tárgyalja a zárszámadást, tagjai a képviselők, akik az előterjesztést véleményezik.
1. Összegzés
A fentiek alapján az önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról elmondható, hogy a működéshez szükséges személyi- és tárgyi feltételek pénzügyi háttere biztosítható volt. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a pandémia miatt nem csak többlet költségei keletkeztek az Önkormányzatnak, hanem pénzmaradványa is. Továbbá az évközi gazdálkodás sikerét a beruházások leállítása és elhalasztás biztosította, amely lehetővé tette a 2021. évi likvid költségvetési terv készítését. Elsődleges cél volt a működés színvonalának megtartása a takarékos működtetés mellett és a kiadások bevételi forrásának biztosítása.
A fenti beszámolóban leírt teljesülési arányok, előirányzat változások, valamint a bevételek és kiadások különbözete alapján megállapítható, hogy az önkormányzat megfontolt és takarékos gazdálkodást folytatott.
A tervezett jogszabály várható következményei:
társadalmi, gazdasági, környezeti, egészségi hatása
nincs, a tervezetnek az adminisztratív terhekre sincs hatása
a tervezetnek közvetlen
költségvetési hatása
nincs, tekintettel arra, hogy a rendeletben foglaltak a 2020. évi költségvetés teljesítésére vonatkozóan tartalmaznak információkat.
megalkotásának szükségessége:
2020. évi költségvetési gazdálkodással összefüggő pénzügyi feladatok lezárása, a zárszámadás elfogadása.
a jogalkotás elmaradásának várható következményei:
az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendeletben foglaltak megsértése.
alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek
biztosítottak.