Vértesszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2021. (IX. 10.) önkormányzati rendeletének indokolása

a közösségi együttélés alapvető szabályairól és megsértésük jogkövetkezményeiről

Hatályos: 2021. 10. 01

a közösségi együttélés alapvető szabályairól és megsértésük jogkövetkezményeiről

Általános indokolás

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (1) bekezdése szerint a jogszabály tervezetéhez a jogszabály előkészítője indokolást csatol, amelyben bemutatja azokat a társadalmi, gazdasági, szakmai okokat és célokat, amelyek a javasolt szabályozást szükségessé teszik, továbbá ismerteti a jogi szabályozás várható hatásait, és az álláspontját az indokolás közzétételéről.

A rendelet-tervezet előkészítése során figyelembe vettük a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 3. §-át, mely szerint:

„Az azonos vagy hasonló életviszonyokat azonos vagy hasonló módon, szabályozási szintenként lehetőleg ugyanabban a jogszabályban kell szabályozni. A szabályozás nem lehet indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű. A jogszabályban nem ismételhető meg az Alaptörvény vagy olyan jogszabály rendelkezése, amellyel a jogszabály az Alaptörvény alapján nem lehet ellentétes.”

Figyelembe vettük a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII.14.) IRM rendeletben foglalt szabályokat, így a jogszabály formai tagolását, a fejezetek és alcímek számozását a hivatkozott rendeletnek megfelelően tartalmazza a rendelet-tervezet.

A Képviselő-testület a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 8. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva meg kívánja alkotni a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló önkormányzatai rendeletét.

A tervezet a már hatályban lévő önkormányzati rendeletben lévő, a társadalmi együttélés legalapvetőbb szabályait (pl. közterület-használat, közterület tisztántartása, házszámozás rendje, a zaj elleni helyi védelem helyi szabályai, a temető rendje, fás szárú növények telepítése) minősíti a közösségi együttélés alapvető szabályainak, és ezek megsértéséhez, elmulasztásához hátrányos jogkövetkezményt fűz. Ennek szükségessége indokolt, tekintettel arra, hogy az önkéntes jogkövetés sok esetben elmarad. Jelenleg nem volt a képviselő-testület kezében olyan eszköz, mellyel az önkéntes jogkövetés elmaradása esetén a fontosnak tartott és általa alkotott, a társadalmi együttélés alapvető szabályait meghatározó rendelkezéseinek érvényt szerezzen.

A közösségi együttélés szabályait megszegő személyekkel szemben közigazgatási bírság szabható ki, a kiszabható közigazgatási bírság keretszabályait, valamint a lefolytatandó közigazgatási hatósági eljárás részletszabályait az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.), valamint a közigazgatási szabályszegések szankcióinak átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggésben egyes törvények módosításáról és egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 2017. évi CLXXIX. törvény határozza meg.