Bana Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2023. (II. 8.) önkormányzati rendeletének indokolása
Bana Község Önkormányzatának 2023. évi költségvetéséről
Hatályos: 2023. 02. 09Bana Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2023. (II. 8.) önkormányzati rendeletének indokolása
2023.02.09.
Bana Község Önkormányzatának 2023. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 139. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt kötelezettségemnek eleget téve az alábbi költségvetési rendelet-tervezetet terjesztem a Képviselő-testület elé, ami a vonatkozó jogszabályok által előírt szerkezetben és tartalommal került összeállításra.
Indokolás a rendelet-tervezethez
A rendelet hatálya az Önkormányzatra és annak költségvetési intézményére terjed ki. A rendelet-tervezet az intézményvezető és a Képviselő-testület tagjainak javaslatai alapján készült.
I. Bevételek
A tervezett bevételek forrásonkénti megoszlását intézményi bontásban a rendelet-tervezet 2. melléklete tartalmazza.
A bevételek közül legnagyobb összeget ebben az évben is az állami forrásból származó bevétel teszi ki, összege 100.807.758 forint. Az önkormányzatok működéséhez, a köznevelési feladatok ellátáshoz, a pénzbeli szociális ellátáshoz, a szociális és gyermekjóléti feladatok és a művelődési feladatok ellátásához járul hozzá az állam. A védőnői szolgálat ellátásáért kapott pénzeszközből 5.667.000 forint forrást várunk.
Közhatalmi bevételekre 47.149.600 Ft került betervezésre. Magánszemélyek kommunális adójára 2.678.000 Ft-ot, bírságra, pótlékra 300.000 Ft-ot, talajterhelési díjra 282.600 Ft-ot, helyi iparűzési adó bevételre 43.889.000 Ft-ot terveztünk a 2023. évi költségvetésünkbe.
A működési bevételek között szerepeltetjük, a bérleti és egyéb szolgáltatási díjara tervezett előirányzatokat, valamint ezek forgalmi adó bevételét. A tulajdonosi bevételek között a termőföld bérbeadásából származó bevételt és a vagyonkezelésbe adott vízi-közmű elemek után kapott díjat tervezzük. Összességében működési bevételként 1.620.000 Ft-tal kalkulálunk.
A bevételi oldalon 2022. évi maradványként 311.769.213 Ft-ot állítottunk a tervezetbe. A maradvány összege tartalmazza a TOP 2.1.3-16K012019-00016 Csapadékvíz elvezetés Bana községben, valamint a TOP_PLUSZ-3.3.1-21-KO1-2022-00002 Mini bölcsőde építése Bana településen projektek 205.390.060 Ft összegét. Továbbá tartalmazza az MFP-UHK/2022-Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény, vízelvezető rendszer ép.felúj. pályázat 39.572.168 Ft-os támogatási összeget is, melyből a József Attila utca felújítása fog megvalósulni.
Sem működési célú, sem fejlesztési célú hitel felvételével nem számoltunk a költségvetés összeállításakor.
II. Kiadások
A kiadásokat részletesen a rendelet-tervezet 3. melléklete mutatja költségvetési szervezetenként és kiadási főcsoportonként. Az előirányzatok meghatározásakor a jogszabályokban meghatározott kötelező elemeket és az előző évi tényszámokat is figyelembe vettük.
A működési kiadásokat a rendelet-tervezet 5. melléklete részletezi intézményenként kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti bontásban.
Az 1992. évi XXXIII. törvény 69. §-a szerinti illetménypótlék számítási alapja 2023. évben 20.000 Ft.
Az 573/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet szabályozza a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum 2023. évi összegét
A munkavállalók keresetének tervezése során a minimálbérhez kötött illetményeket, illetve a soros lépők illetményének változását figyelembe vettük, valamint 20 %-os illetményemeléssel számoltunk.
Ebben az évben is sor került jutalom betervezésére.
A személyi juttatásokra tervezett összeg 94.811.579 Ft. A munkáltatót terhelő járulékok és a szociális hozzájárulási adó összege a személyi juttatások összegéhez igazodik, a járulék mértéke (13 %), így 12.447.550 Ft került a rendelet-tervezetbe.
A dologi kiadások tervezésekor áttekintettük a 2022. évi tényadatokat, illetve azokat a költségeket is beállítottuk kiadásaink közé, melyekről már a korábbiakban állást foglalt a képviselő-testület. Így a tervezetbe 60.949.406 Ft került a dologi kiadások előirányzatára.
Az ellátottak pénzbeli juttatására 4.504.663 Ft-ot irányoztunk elő, ami tartalmazza az önkormányzat által nyújtott segélyek előirányzatát.
Egyéb működési célú támogatások között került tervezésre a kistérségi társulásnak, a nagyigmándi társulásnak és a Közös Önkormányzati Hivatalnak átadandó összeg, valamint itt számoltunk a civil szervezetek támogatására biztosított összeggel. A részletes kimutatás a rendelet-tervezet 7. mellékletében tekinthető át.
A rendelet-tervezet 3. mellékletében található a fejlesztési célú kiadásokra tervezett kiadási előirányzat célonként részletezve.
A Magyar Államkincstár által 2022. decemberében a 2023. évi állami támogatásokból előleget biztosított az önkormányzatoknak. Ennek visszafizetésével azonban számolni kell, a kiadások között a 4.032.310 Ft-os tételt szerepeltetjük.
Irányítószervi támogatásként a Banai Bóbita Óvoda intézmény részére 2023. évben 88.746.096 Ft került betervezésre.
III. Önkormányzati tartalék
Ebben az évben is az egyéb működési célú kiadások között kell jelölni a tartalékokat.
Általános tartalékként terveztünk 4.710.010 Ft-ot, amely tartalmazza az önkormányzati képviselők részére biztosított keretösszeget 1.800.000 Ft-ot.
Nem került tervezésre bevételként egy Bem utcai telek eladás 3.600.000 Ft értékben (szerződés alapján az utalás folyamatban van), amely a fenti tartalékot fogja idén növelni. A Csapadékvíz elvezetési projektben vállalt kapubejárók plusz lefedésének díja 4.920.615 Ft-os díjjal került tervezésre képviselő-testületi határozatok alapján, azonban a Strabag Kft. módosított ajánlata alapján ezen díj összege 2.239.010 Ft lesz, így 2.681.605 Ft-tal növelendő az általános tartalék összege, a fentebb írt 4.710.010 Ft tartalék összegen felül.
IV. Létszámgazdálkodás
Az önkormányzat és intézménye engedélyezett álláshelyre 28 álláshellyel tervezünk.
V. Előirányzat felhasználás
A rendelet-tervezet 6. melléklete mutatja az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak tervezett felhasználását. Nagyobb bevételekkel március és szeptember hónapokban számolunk, amikor az adóbefizetések történnek. A maradvány felosztása az év eleji működéshez, majd a későbbiekben az esetlegesen megvalósuló fejlesztéshez biztosít forrást. A kiadások esetében a személyi jellegű havi kifizetések és az utánuk fizetendő járulékok összege közel azonos mértékű.
VI. Több éves kihatással járó kötelezettségek
Bana Község Önkormányzatának több éves kihatással járó kötelezettsége nincs.