Tokodaltáró Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása
Az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról
Hatályos: 2021. 05. 29Az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról
Általános indokolás
Az Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről szóló 1/2020. (I.28.) önkormányzati rendeletének végrehajtásáról, az elfogadott előirányzatok teljesítéséről az alábbiak szerint számolunk be.
Tokodaltáró Község Önkormányzata 2020. évben négy költségvetési szerv útján látta el feladatait, melyek közül a Tokodaltárói Bányász Művelődési Ház és a Brunszvik Teréz Óvoda – Mini Bölcsőde gazdasági szervezettel nem rendelkező intézmények. Az Áht. 10. § (4)-(4a) bekezdése alapján az államháztartás önkormányzati alrendszerében – mivel a költségvetési szervek éves átlagos statisztikai létszáma nem éri el a 100 főt – a gazdálkodási feladataikat az önkormányzati hivatal végzi.
A Szociális Alapellátó Szolgálat a Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás keretein belül működik, így az intézmény kiadásai – ide nem értve az épület fenntartásához közvetlenül kapcsolódó dologi kiadásokat – az átadott pénzeszközök között jelennek meg az Önkormányzat költségvetésében.
Az eredeti költségvetéshez képest a különböző bevételi típusok teljesülése tekintetében több változás történt.
I. Bevételi források és azok teljesülése
Önkormányzatunk 2020. évben 564.760 eFt bevételre tett szert, mely összeg azt jelenti, hogy a tervezett módosított előirányzatok 100 %-ban teljesültek. Az eredeti költségvetéshez képest a különböző bevétel típusok teljesülése tekintetében több változás történt. A kiemelt előirányzatok szerinti teljesítés összes bevételhez viszonyított megoszlási arányát az alábbi táblázat, a kiemelt előirányzatok teljesülését pedig a 1-2. és a 4. mellékletek tartalmazzák.
M e g n e v e z é s | Teljesített bevétel | Megoszlási arány |
|---|---|---|
Intézményi működési bevételek | 16.524 | 2,93 |
Sajátos működési bevételek | 114.351 | 20,25 |
Költségvetési támogatások | 184.006 | 32,58 |
Sajátos felhalmozási és tőke jellegű bevételek | 7.450 | 1,32 |
Működési és felhalmozási célú támogatások, átvett pénzeszközök | 134.920 | 23,89 |
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele | 99.296 | 17,58 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések | 8.213 | 1,45 |
Bevételek összesen: | 564.760 | 100,00 |
A megoszlás arányából kitűnik, hogy az Önkormányzat bevételei között a központi költségvetésből juttatott bevételek jelentősége az elmúlt évekhez hasonlóan, továbbra is meghatározó.
Az önkormányzat helyi adóbevételei 2020. évben az előirányzathoz képest az alábbiak szerint alakultak:
A d ó n e m | Eredeti előirányzat (eFt) | Módosított előirányzat (eFt) | Teljesítés (eFt) | Teljesítés %-a |
|---|---|---|---|---|
Vagyoni típusú adók | 32.156 | 32.156 | 23.118 | 71,89 |
Értékesítési és forgalmi adók | 80.000 | 80.000 | 89.966 | 112,46 |
Gépjárműadó | 8.000 | 0 | 0 | 0,00 |
Egyéb közhatalmi bevételek | 500 | 500 | 1.267 | 253,40 |
Helyi adók összesen: | 120.656 | 112.656 | 114.351 | 101,50 |
Az Önkormányzat közvetett támogatásként a magánszemélyek kommunális adója tekintetében kedvezményt ad a 70 év feletti egyedülálló ingatlantulajdonosoknak.
Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat számszerűsítve a 10. melléklet mutatja be.
Intézményi működési bevételek összege 16.524 eFt, ami a módosított előirányzat 96 %-a. Az Önkormányzat és intézményeinek bevételeit részletesen az 5. melléklet ismerteti.
Az Önkormányzat működési feladatainak ellátásához kapott állami hozzájárulások és támogatások minden hónapban a meghatározott időben az Önkormányzat rendelkezésére álltak, ezen a jogcímen a módosított előirányzat 184.006 eFt, mely összeg teljes egészében kiutalásra került. Az év végi elszámolás alapján az Önkormányzatot összeségében 4.989 eFt visszafizetési kötelezettség terheli, mely összeg visszafizetését az Önkormányzat 2021. március 19. napján teljesítette a Magyar Államkincstár felé.
Az Önkormányzat részére 2020. évben a központi költségvetésből nyújtott támogatásokat jogcímenként a 3. melléklet részletezi.
A működési és felhalmozási célra átvett pénzeszközök közös jellemzője, hogy felhasználásuk feladathoz kötött, végleges jelleggel csak ritkán vonhatók be más működési kiadások fedezetére.
A közfoglalkoztatási terv keretén belül foglalkoztatott munkavállalók, illetve a diákfoglalkoztatásban résztvevők bérének és azok járulékainak fedezetére az önkormányzatok a munkavállalóknak kifizetett összegek meghatározott százalékát visszaigényelhetik. A visszaigénylés a teljesítés után történik, majd ezt követően kerül sor az előirányzat módosítására. Az Önkormányzat ezen a jogcímen 7.322 eFt támogatásban részesült.
Az egészségügyi ellátást finanszírozó Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által 2020. évben a védőnői ellátás biztosítására 8.505 eFt, a fogorvosi ellátásra biztosítására 15.382 eFt kiutalására került sor.
A Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás tagjai a rekultivált hulladéklerakó ellenőrzésének költségeihez 1.878 eFt összeggel járultak hozzá.
Az Önkormányzat 2020. évben több pályázatot nyújtott be a Magyar Falu Program keretében. A benyújtott pályázatokon Orvosi eszközök beszerzésére 2.821 eFt, Önkormányzati tulajdonban lévő útfelújításra pedig 18.991 eFt támogatást nyert.
Az Önkormányzat támogatást nyert a Településfejlesztési Operatív Program keretén belül a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésére, mely pályázathoz kapcsolódóan kiutalásra került az Önkormányzat részére 80.020 eFt támogatás.
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek eredeti előirányzataként szerepelt az Önkormányzat 2020. évi költségvetési rendeletében a Vasút utcai ingatlanok értékesítése, melyből év végén összeségében 7.450 eFt bevételre tett szert az Önkormányzat.
II. Kiadások alakulása
Az Önkormányzat költségvetésében meghatározott feladatainak elvégzésére a 2020. évben 387.801 eFt összeget fordított, ami az évi módosított előirányzat 69 %-a.
A főbb kiadási csoportok előirányzatait, azok teljesülését a 1. és 2. melléklet szemlélteti, a kiemelt előirányzatok az összes kiadáshoz viszonyított arányát pedig az alábbi táblázat mutatja be.
M e g n e v e z é s | Teljesített kiadás | Megoszlási arány |
|---|---|---|
Személyi juttatások | 156.863 | 40,45 |
Munkaadót terhelő járulékok | 25.051 | 6,46 |
Dologi kiadások | 80.914 | 20,86 |
Működési és felhalmozási célú | 13.399 | 3,46 |
Ellátottak pénzbeli juttatása | 4.019 | 1,04 |
Felújítási kiadások | 77.950 | 20,10 |
Beruházási kiadások | 22.573 | 5,82 |
Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése | 7.032 | 1,81 |
Kiadások összesen: | 387.801 | 100,00 |
A személyi juttatások és járulékainak vonatkozásában a teljesített kiadás 181.914 eFt. A kiadási csoport módosított előirányzathoz viszonyított teljesülése 92 %-os.
A dologi kiadások előirányzata évek óta a kizárólagos működtetési kiadások fedezetét tartalmazza. Az Önkormányzat 2020. évben ezen a jogcímen 80.914 eFt kiadást teljesített, mely a módosított előirányzat 66 %-a. Ez az előző évekhez viszonyított alacsony összeg leginkább a 2020. évben kialakult veszélyhezet miatti intézkedésekre, bezárásokra vezethető vissza. Az Önkormányzat és intézményeinek kiadásait 6. melléklet részletesen tartalmazza.
A működési és felhalmozási céllal átadott pénzeszközök, támogatások feladathoz kötöttek. 2020. évben az Önkormányzatnak 1.403 eFt visszafizetési kötelezettsége keletkezett az előző évi normatíva elszámoláshoz kapcsolódóan, melynek teljesülése a 2020. évi költségvetést terheli.
Működési pénzeszköz átadásként kerül kimutatásra a Dorogi Többcélú Kistérségi Társulásnak a Szociális Alapellátó Szolgálat és Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat finanszírozására átutalt 7.635 eFt összegű hozzájárulás.
Az Önkormányzat a Képviselő-testület döntése alapján 2020. évben is részt vett a Bursa Hungarica programban, mely támogatás keretében 608 eFt került átutalásra az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részére.
Működési célú támogatásként kerül megjelenítésre a Képviselő-testület által a civil szervezeteknek megítélt 2.691 eFt összegű támogatás.
Az Önkormányzat a 25/2020. (IV.29.) számú határozat alapján 1.000 eFt összeggel járult hozzá a tokodi temető ravatalozójához vezető út felújításához.
Az ellátottak pénzbeli juttatásai jogcímen az Önkormányzat 2020. évben 4.019 eFt összegben nyújtott rendszeres vagy esti jelleggel pénzben vagy természetben szociális támogatást az arra jogosultaknak, mely összeg a módosított előirányzat 99 %-a.
Felújítási és beruházási kiadások tekintetében az Önkormányzat 105.270 eFt kiadással tervezett, melyből 100.523 eFt értéknek megfelelő felújítás és beruházás valósult meg 2020. évben, ami a módosított előirányzat 95 %-a. A felhalmozási kiadások eredeti, illetve módosított előirányzatát, valamint a teljesített feladatokat a 8. melléklet részletezi.
Rövid, illetve hosszú lejáratú hitel felvételére 2020. évben sem került sor, jelenleg hitelfizetési kötelezettség nem terheli az Önkormányzatot.
Az Önkormányzat és Intézményeinek önkormányzati szintre összesített mérlegét a 11. melléklet, az összevont eredménykimutatást a 12. melléklet, az összevont maradványkimutatást a 13. melléklet, a pénzkészlet változásának levezetését a 14. melléklet, az összevont vagyonkimutatást pedig a 15. melléklet mutatja be.
Összegezve az Önkormányzat és Intézményeinek 2020. évi gazdálkodását megállapítható, hogy a tervezett bevételek szinte maradéktalanul teljesültek, míg a működési kiadások a vírus következtében kialakult veszélyhelyzet miatti korlátozások, bezárások következtében jelentősen elmaradtak a tervezettől, így a kiadások teljesítésének finanszírozásához nem volt szükség az előző évi pénzmaradvány igénybevételére.