Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól

Hatályos: 2015. 02. 27- 2016. 12. 15

Solymár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban „Mötv.”) 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja.


1. Általános rendelkezések


1. §


  1. E rendelet célja, hogy egységesen szabályozza Solymár Nagyközség közigazgatási területén az utca, a köz (kázli) jellegű közterület elnevezését, a házszám megállapítását, továbbá a házszámtábla elhelyezésének a rendjét, a település működéséhez szükséges helyszíni tájékozódási feltételek javítása érdekében.


  1. E rendelet alkalmazásában
    1. Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontjában meghatározott terület.
    2. Közterület elnevezése: a közterület neve és közlekedési vonatkozású megnevezése.
    3. Utcanév: földrajzi név, az utca, a tér, a park, a köz (kázli) stb. jellegű közterület neve, mely előtagból (pl.: személynév, fogalom, tárgy) és a közterület jellegét tartalmazó utótagból áll. Az utcanév a közterületek megjelölésére, földrajzi azonosítására, a tájékozódás biztosítására szolgál, egyúttal emléket állít és hagyományt őriz.
    4. Házszám: a belterületi ingatlannak az utca házsorában elfoglalt egyedi számszaki megjelölése, az utcanév nélkül, amely az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik.


2. §


  1. Solymár Nagyközség közigazgatási területén minden belterületi utcát el kell nevezni és minden külterületi utcát és magánutat el lehet nevezni.


  1. A mezőgazdasági célú és lakónépességet nem érintő dűlőutakat nem szükséges elnevezni.



  1. Az egységes utcanév táblák legyártásáról és kihelyezéséről az önkormányzat gondoskodik.


3. §


  1. Ha egy utca a településrendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagolódik, egységes utcaként megszűnik, az elkülönült utcarész(ek)nek – az elkülönüléstől számított egy éven belül – más nevet kell adni.


  1. Az elnevezett utca természetes folytatásaként nyíló új útszakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett utca nevét veszi fel.


  1. Az utca településrendezés, beépítés vagy más módon történő megszűnésével – külön hatósági döntés nélkül – az utca neve megszűnik.


4. §


  1. Az utcanevek megváltoztatására akkor kerülhet sor, ha az azonos hangzású elnevezések zavart keltőek, a névhasználatban kimutatható változás következett be, a névhasználat a közérdek szempontjából nem megfelelő, az új név adása már nem élő, kiemelkedő személy emlékének megörökítését szolgálja.


  1. Meglévő utca nevét új elnevezéseknél nem lehet felhasználni, kivéve, ha az utca korábbi nevének visszaállítása történik.


  1. Utcanév elnevezésénél figyelemmel kell lenni a Mötv. 14. § és 14/A. §-ban, valamint a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) kormányrendeletben foglaltakra.


5. §


  1. A település közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.


  1. Közterületet személyről, tárgyról, állatról, növényről, földrajzi névről vagy fogalomról lehet elnevezni.


  1. A közterület elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar, vagy magyarországi nemzetiség nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen.


6. §


  1. Élő személyről közterületet elnevezni nem lehet.


  1. A személyről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személynek állítson emléket:


  1. akinek közismert tevékenysége a társadalmi haladást, a nemzet szellemi, anyagi gyarapodását szolgálta, és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy
  2. aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ez által személyének emléke megőrzésre méltó, vagy
  3. akinek Solymár Nagyközség életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Solymár Nagyközség egészének vagy egy részének fejlődéséhez.


  1. Utcát elnevezni külföldi állampolgárságú személyről is lehet, akinek élete, munkássága az emberiség egyetemes értékeit gyarapította, vagy jelentős szerepet játszott hazánk vagy településünk életében.



7. §


  1. A személyről történő elnevezés esetén az utcanév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel.


  1. Kizárólag családi nevet alkalmazni csak akkor szabad, ha a névadó személyiség csak így ismert, illetőleg az elnevezés egy családról történik.


  1. Ha a névadó személy foglakozása, hivatása, vagy egyéb ismertető jegye szorosan kapcsolódik a személynévhez, akkor ez az utcanévben is feltüntethető.


2. Házszámozás


8. §

  1. A névvel ellátott belterületi közterületek mentén az ingatlanokat, az épületeket, a lakásokat és a beépítetlen telkeket számmal kell ellátni. Az utcában több ingatlan azonos házszámmal nem jelölhető. Ha egy ingatlan több közterülettel is érintkezik, csak egy utcára kell megállapítani a házszámot.


  1. Új közterület létrejötte esetén, a 11. § (2) bekezdés b) pontja alapján történő elnevezés, valamint annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését követő 90 napon belül, a házszámozást el kell végezni.


9. §


  1.  A sorszámokat (házszámokat), az ingatlanok természetbeni címeit, azok változásait az önkormányzat jegyzője hivatalból vagy kérelemre határozattal állapítja meg (címmegállapítás keretében).


  1. A házszám megállapításáról szóló döntésről értesíteni kell:

(a) a személyi adat- és lakcím, valamint az ingatlan-nyilvántartó szerveket; (okmányiroda, illetékes földhivatal);

(b) a közszolgálati szerveket (cégbíróság, posta);

(c) a közüzemi szolgáltatókat;

(d) az utca elnevezés vagy névváltoztatás kezdeményezőjét.


  1. Az utca, köz, tér, park, sétány, stb. (a továbbiakban együttesen: utca) házszámozása a településközponttól (a legközelebbi főútról nyíló utcák) kivezető utcák esetében a településközponttól kezdődően kezdve kell számozni. Az utca bal oldala páratlan, a jobb oldala páros számozást kap.


  1. A csak egyik oldalán beépíthető utcák házszámozása 1-től kezdődően folyamatos.


  1. Terek esetén a házszámozás 1-től kezdődően folyamatosan kell megállapítani.


  1. Külterületi ingatlant helyrajzi számmal kell jelölni.


  1. A (3)-(5) bekezdés rendelkezései a rendelet hatálybalépésekor már meglévő közterületek házszámozását nem érintik.


  1. A házszám, természetbeni cím megállapítására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.



10. §


  1. Ugyanazon helyrajzi számú ingatlanon álló, több lépcsőházból álló épület, társasház, ikerház, sorház esetén, az ingatlanra vonatkozó használatbavételi engedély figyelembevételével, A, B, C, stb. alátörés (pl.: 1/A, 1/B, 1/C) a lakások sorszámának feltüntetése mellett alkalmazható.


  1. Ingatlan (építési telek) megosztása esetén, amennyiben az újonnan kialakuló, önálló helyrajzi számú telek ugyanarra a közterületre nyílik, a házszámot az ABC nagybetűivel kell megkülönböztetni.


  1. A kialakult házszámozást követően egyesített ingatlanok megtartják eredeti házszámukat (pl.: József Attila utca 15-17.).


  1. A házszámot jelző táblát (a továbbiakban: házszámtábla) az ingatlan utcafronti kerítésére, ha az nincs, házfalára, az utcáról jól látható módon kell az ingatlan tulajdonosának elhelyezni.


  1. A házszámtábla az ingatlan sorszámán kívül tartalmazhatja a közterület rövidítés nélküli elnevezését.


  1. A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerinti cseréjéről és pótlásáról az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni.



3. Eljárási szabályok


11. §


  1. Közterület elnevezését bárki kezdeményezheti a polgármesternél vagy a jegyzőnél.


  1. A képviselő-testület hatáskörébe tartozik:


  1. a településrész-név megállapítása;
  2. az utcák elnevezése, nevük megváltoztatása.


  1. A képviselő-testület döntéséről értesíteni kell:


  1. a személyi adat- és lakcím, valamint az ingatlan-nyilvántartó szerveket, (okmányiroda, illetékes földhivatal);
  2. a közszolgálati szerveket (illetékes rendőrkapitányság, tűzoltóság, mentőállomás, cégbíróság, posta);
  3. a közüzemi szolgáltatókat;
  4. az utca elnevezés vagy névváltoztatás kezdeményezőjét.



12. §


  1. A közterület elnevezésére érkezett javaslatokat lakossági véleményezésre 7 napra közzé kell tenni az önkormányzati hirdetőtáblán és a honlapon, majd ezt követően a Közművelődési Bizottság és az Ügyrendi Bizottság véleményezi.


  1. A közterület elnevezésével kapcsolatos döntést a helyben szokásos módon közzé kell tenni.


4. Záró rendelkezések


13. §


  1. E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.


  1. A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.


  1. A rendelettel ellentétesen kialakult közterületi házszámozás és megnevezés módosítása kizárólag e rendeletben foglaltak szerint történik, mely a nem egyértelmű helyzetek kezelése miatt szükséges.









Dr. Szente Kálmán

polgármester

dr. Beregszászi Márk

jegyző



ZÁRADÉK



A rendelet kihirdetve: 2015. február 26.



Solymár, 2015. február 26.


dr. Beregszászi Márk

                                                                                                         

Mellékletek