Solymár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelete
Solymár Nagyközség Önkormányzat 2024. évi költségvetésének végrehajtásáról
Hatályos: 2025. 05. 30Solymár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelete
Solymár Nagyközség Önkormányzat 2024. évi költségvetésének végrehajtásáról
[1] Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,
[2] az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. §-a, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) és k) pontja alapján,
[3] a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság véleményének kikérésével és figyelembe vételével a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed Solymár Nagyközség Önkormányzat, valamint az általa fenntartott költségvetési szervekre.
2. A zárszámadás bevételei és kiadásai
2. § (1) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a 2024. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást:
a) 3 134 720 546 Ft bevétellel;
b) 3 113 219 159 Ft kiadással;
c) 21 501 387 Ft maradvánnyal;
hagyja jóvá.
(2) A bevételi főösszegen belül a kiemelt előirányzatok teljesítéseit
a) 733 409 512 Ft működési támogatások bevételei;
b) 24 852 258 Ft működési célú támogatások államháztartáson belülről;
c) 625 050 Ft felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről;
d) 1 280 584 734 Ft közhatalmi bevételek;
e) 128 898 570 Ft működési bevételek;
f) 67 924 291 Ft felhalmozási bevételek;
g) 12 230 000 Ft működési célú átvett pénzeszközök;
h) 14 467 515 Ft felhalmozási célú átvett pénzeszközök;
i) 871 728 616 Ft finanszírozási bevételek;
jogcímenkénti megoszlásban állapítja meg.
(3) A kiadási főösszegen belül a kiemelt előirányzatok teljesítéseit
a) 2 291 958 141 Ft működési költségvetés kiadásai;
aa) 1 046 458 522 Ft személyi juttatások kiadásai;
ab) 142 059 883 Ft munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiadásai;
ac) 571 525 720 Ft dologi kiadások;
ad) 22 993 980 Ft ellátottak pénzbeli juttatásai;
ae) 508 920 036 Ft egyéb működési célú kiadások;
b) 276 889 344 Ft felhalmozási költségvetés kiadásai;
ba) 145 559 098 Ft beruházások;
bb) 131 330 246 Ft felújítások;
bc) 0 Ft egyéb felhalmozási kiadások;
c) 544 371 674 Ft finanszírozási kiadások;
jogcímenkénti megoszlásban állapítja meg.
(4) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a mérlegszerűen bemutatott bevételeit, kiadásait önkormányzati szinten, kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok bontásban, az 1. mellékletben foglaltaknak megfelelően fogadja el.
(5) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a működési bevételek és kiadások mérlegét a 2. melléklet szerint fogadja el.
(6) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a felhalmozási bevételek és kiadások mérlegét a 3. melléklet szerint fogadja el.
3. A zárszámadás részletezése
3. § (1) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a beruházási kiadásait beruházásonként a 4. melléklet, a felújítási kiadásait felújításonként az 5. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok és projektek, valamint az önkormányzaton kívül megvalósult projektekhez való hozzájárulás pénzügyi elszámolását a 6. melléklet szerint fogadja el.
(3) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat és a költségvetési szervek maradványát, annak felhasználását és a maradvány levezetését a 7. melléklet szerint hagyja jóvá, illetve engedélyezi.
(4) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Solymár Nagyközség Önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
(5) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a(z) Solymári Polgármesteri Hivatal bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(6) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a(z) Solymári Óvoda-Bölcsőde bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.
(7) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a(z) Ezüskor Szociális Gondozó Központ bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 11. melléklet szerint hagyja jóvá.
(8) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a(z) Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.
(9) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a zárszámadás pénzügyi mérlegét, az előző évek teljesítéseivel a 13. melléklet szerint fogadja el.
(10) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségeket célok szerint, évenkénti bontásban a 14. melléklet szerint fogadja el.
(11) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a nyújtott hitel és kölcsön alakulását lejárat és eszközök szerinti bontásban a 15. melléklet szerint hagyja jóvá.
(12) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az adósság állomány alakulását lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban a 16. melléklet szerint hagyja jóvá.
(13) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat (kedvezményeket) a 17. melléklet szerint hagyja jóvá.
(14) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a céljelleggel juttatott támogatások felhasználásáról szóló kimutatást a 18. melléklet szerint hagyja jóvá.
(15) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a normatív állami támogatások elszámolásáról szóló kimutatást a 28. melléklet szerint hagyja jóvá.
(16) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek engedélyezett létszámait a 29. melléklet szerint hagyja jóvá.
4. Vagyonkimutatás
4. § (1) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről szóló vagyonkimutatást, állományi értékek szerint a 19. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről szóló vagyonkimutatást, forgalomképesség szerint a 20. melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő forrásokról szóló vagyonkimutatást a 21. melléklet szerint hagyja jóvá.
(4) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az érték nélkül nyilvántartott eszközökről, kulturális javakról, régészeti leletekről szóló vagyonkimutatást a 22. melléklet szerint hagyja jóvá.
(5) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a vagyonkezelésbe adott eszközökről, függő befektetett eszközökről, készletekről szóló vagyonkimutatást a 23. melléklet szerint hagyja jóvá.
(6) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a függő követelésekről és kötelezettségekről, a biztos (jövőbeni) követelésekről szóló vagyonkimutatást a 24. melléklet szerint hagyja jóvá.
(7) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket és részesedések alakulását a 25. melléklet szerint hagyja jóvá.
(8) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségeket, valamint a saját bevételeinek a futamidő végéig várható összegeit a 26. melléklet szerint hagyja jóvá.
(9) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a pénzeszközök változásának levezetését a 27. melléklet szerint hagyja jóvá.
5. A zárszámadás végrehajtásának szabályai
5. § (1) A Képviselő-testület utasítja az Önkormányzat jegyzőjét, hogy a költségvetési maradványt érintő fizetési kötelezettségek teljesítését biztosítsa, illetve kísérje figyelemmel.
(2) Az Önkormányzat jegyzője és a költségvetési szervek vezetői a költségvetési maradványnak a 2025. évi előirányzatokon történő átvezetéséről gondoskodni kötelesek.
(3) A Képviselő-testület utasítja az Önkormányzat jegyzőjét, hogy a költségvetési beszámoló elfogadásáról, a költségvetési maradvány jóváhagyott összegéről, elvonásáról a költségvetési szervek vezetőit a rendelet kihirdetését követő 15 napon belül írásban értesítse.
6. Záró rendelkezések
6. § Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
7. § Ez a rendelet 2025. május 30-án lép hatályba.
1. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Bevételi jogcímek - forintban
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
688 078 098 |
733 409 512 |
733 409 512 |
733 409 512 |
0 |
0 |
100% |
|
3 |
B111 |
Települési önkormányzatok működésének általános támogatása |
257 973 230 |
257 973 230 |
257 973 230 |
257 973 230 |
0 |
0 |
100% |
|
4 |
B112 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
218 592 806 |
219 293 492 |
219 293 492 |
219 293 492 |
0 |
0 |
100% |
|
5 |
B1131 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
93 905 320 |
112 734 702 |
112 734 702 |
112 734 702 |
0 |
0 |
100% |
|
6 |
B1132 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
81 128 616 |
101 060 014 |
101 060 014 |
101 060 014 |
0 |
0 |
100% |
|
7 |
B114 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
36 478 126 |
36 478 126 |
36 478 126 |
36 478 126 |
0 |
0 |
100% |
|
8 |
B115 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
9 |
B116 |
Elszámolásból származó bevételek |
0 |
5 869 948 |
5 869 948 |
5 869 948 |
0 |
0 |
100% |
|
10 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
66 339 964 |
28 852 044 |
24 852 258 |
24 852 258 |
0 |
0 |
86% |
|
11 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
13 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
14 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
15 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
66 339 964 |
28 852 044 |
24 852 258 |
24 852 258 |
0 |
0 |
86% |
|
16 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
17 |
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
7 434 000 |
625 050 |
625 050 |
0 |
0 |
8% |
|
18 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
7 434 000 |
625 050 |
625 050 |
0 |
0 |
8% |
|
19 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
21 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
22 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
23 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
24 |
4. |
Közhatalmi bevételek |
1 236 100 000 |
1 311 100 000 |
1 280 584 734 |
1 280 584 734 |
0 |
0 |
98% |
|
25 |
B34 |
Vagyoni típusú adók előirányzata |
385 000 000 |
375 000 000 |
378 125 411 |
378 125 411 |
0 |
0 |
101% |
|
26 |
B351 |
Értékesítési és forgalmi adók előirányzata |
840 000 000 |
925 000 000 |
887 533 482 |
887 533 482 |
0 |
0 |
96% |
|
27 |
B352 |
Fogyasztási adók előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
B354 |
Gépjárműadók előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
B355 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
30 |
B36 |
Egyéb közhatalmi bevételek előirányzata |
11 100 000 |
11 100 000 |
14 925 841 |
14 925 841 |
0 |
0 |
134% |
|
31 |
5. |
Működési bevételek |
199 902 069 |
203 704 937 |
128 898 570 |
128 898 570 |
0 |
0 |
63% |
|
32 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
33 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
15 827 128 |
16 329 037 |
18 841 886 |
18 841 886 |
0 |
0 |
115% |
|
34 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
5 220 000 |
5 230 000 |
2 568 501 |
2 568 501 |
0 |
0 |
49% |
|
35 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
22 498 212 |
22 873 212 |
11 808 794 |
11 808 794 |
0 |
0 |
52% |
|
36 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
34 459 134 |
34 459 134 |
32 885 813 |
32 885 813 |
0 |
0 |
95% |
|
37 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
89 367 595 |
89 367 595 |
27 906 972 |
27 906 972 |
0 |
0 |
31% |
|
38 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
1 600 000 |
1 600 000 |
1 369 000 |
1 369 000 |
0 |
0 |
86% |
|
39 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
40 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
30 830 000 |
30 830 000 |
23 278 369 |
23 278 369 |
0 |
0 |
76% |
|
41 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
42 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
43 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
44 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
100 000 |
3 015 959 |
10 239 235 |
10 239 235 |
0 |
0 |
340% |
|
45 |
6. |
Felhalmozási bevételek |
175 548 449 |
100 000 000 |
67 924 291 |
67 924 291 |
0 |
0 |
68% |
|
46 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
47 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
175 548 449 |
100 000 000 |
67 884 291 |
67 884 291 |
0 |
0 |
68% |
|
48 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
40 000 |
40 000 |
0 |
0 |
0% |
|
49 |
B54 |
Részesedések értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
50 |
B55 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
51 |
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
12 000 000 |
12 500 000 |
12 230 000 |
12 230 000 |
0 |
0 |
98% |
|
52 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
53 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
54 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
55 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
12 000 000 |
12 000 000 |
12 030 000 |
12 030 000 |
0 |
0 |
100% |
|
56 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
500 000 |
200 000 |
200 000 |
0 |
0 |
40% |
|
57 |
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
10 235 500 |
15 366 015 |
14 467 515 |
14 467 515 |
0 |
0 |
94% |
|
58 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
59 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
60 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
61 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
62 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
10 235 500 |
15 366 015 |
14 467 515 |
14 467 515 |
0 |
0 |
94% |
|
63 |
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1 + … 8): |
2 388 204 080 |
2 412 366 508 |
2 262 991 930 |
2 262 991 930 |
0 |
0 |
94% |
|
64 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
65 |
B8111 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
66 |
B8112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
67 |
B8113 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
68 |
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
69 |
B8121 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
70 |
B8122 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
71 |
B8123 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
72 |
B8124 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
73 |
12. |
Maradvány igénybevétele |
325 733 189 |
325 733 189 |
325 733 189 |
325 733 189 |
0 |
0 |
100% |
|
74 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
325 733 189 |
325 733 189 |
325 733 189 |
325 733 189 |
0 |
0 |
100% |
|
75 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
76 |
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
0 |
20 653 518 |
545 995 427 |
545 995 427 |
0 |
0 |
2644% |
|
77 |
B814 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
0 |
20 653 518 |
45 995 427 |
45 995 427 |
0 |
0 |
223% |
|
78 |
B815 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
79 |
B817 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
0 |
0 |
500 000 000 |
500 000 000 |
0 |
0 |
0% |
|
80 |
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.5.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
81 |
B821 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
82 |
B822 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
83 |
B823 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
84 |
B824 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
85 |
B825 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
86 |
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
87 |
16. |
Váltóbevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
88 |
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
325 733 189 |
346 386 707 |
871 728 616 |
871 728 616 |
0 |
0 |
252% |
|
89 |
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
2 713 937 269 |
2 758 753 215 |
3 134 720 546 |
3 134 720 546 |
0 |
0 |
114% |
2. Kiadási jogcímek - forintban
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
2 595 986 766 |
2 414 749 838 |
2 291 958 141 |
2 291 958 141 |
0 |
0 |
95% |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
1 052 022 823 |
1 055 497 908 |
1 046 458 522 |
1 046 458 522 |
0 |
0 |
99% |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
147 208 229 |
146 227 384 |
142 059 883 |
142 059 883 |
0 |
0 |
97% |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
679 325 727 |
669 293 999 |
571 525 720 |
571 525 720 |
0 |
0 |
85% |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
30 384 000 |
26 054 897 |
22 993 980 |
22 993 980 |
0 |
0 |
88% |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
521 550 478 |
517 675 650 |
508 920 036 |
508 920 036 |
0 |
0 |
98% |
|
8 |
K513 |
Tartalékok |
165 495 509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
9 |
K513 |
- általános tartalék |
165 495 509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
10 |
K513 |
- céltartalék |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
94 232 347 |
299 631 703 |
276 889 344 |
276 889 344 |
0 |
0 |
92% |
|
12 |
K6 |
Beruházások |
69 594 347 |
148 302 603 |
145 559 098 |
145 559 098 |
0 |
0 |
98% |
|
13 |
K6 |
K6-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
14 |
K7 |
Felújítások |
24 638 000 |
151 329 100 |
131 330 246 |
131 330 246 |
0 |
0 |
87% |
|
15 |
K7 |
K7-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
16 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
17 |
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) |
2 690 219 113 |
2 714 381 541 |
2 568 847 485 |
2 568 847 485 |
0 |
0 |
95% |
|
18 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
19 |
K9111 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
K9112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
21 |
K9113 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
22 |
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
23 |
K9121 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
24 |
K9122 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
25 |
K9123 |
Kincstárjegyek beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
26 |
K9124 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
27 |
K9125 |
Belföldi kötvények beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
K9126 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
23 718 156 |
44 371 674 |
544 371 674 |
544 371 674 |
0 |
0 |
1227% |
|
30 |
K913 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
31 |
K914 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata |
23 718 156 |
44 371 674 |
44 371 674 |
44 371 674 |
0 |
0 |
100% |
|
32 |
K916 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése előirányzata |
0 |
0 |
500 000 000 |
500 000 000 |
0 |
0 |
0% |
|
33 |
K917 |
Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
34 |
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
35 |
K921 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
36 |
K922 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
37 |
K923 |
Külföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
38 |
K924 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
39 |
K925 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
40 |
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
41 |
9. |
Váltókiadások, egyéb finanszírozási kiadások előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
42 |
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
23 718 156 |
44 371 674 |
544 371 674 |
544 371 674 |
0 |
0 |
1227% |
|
43 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+10) |
2 713 937 269 |
2 758 753 215 |
3 113 219 159 |
3 113 219 159 |
0 |
0 |
113% |
2. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Bevételi jogcímek

MŰKÖDÉSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+6) |
2 202 420 131 |
2 289 566 493 |
2 179 975 074 |
2 179 975 074 |
0 |
0 |
95% |
|
45 |
7. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
46 |
B8111 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
47 |
B8112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
48 |
B8113 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
49 |
8. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
50 |
B8121 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
51 |
B8122 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
52 |
B8123 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
53 |
B8124 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
54 |
9. |
Maradvány igénybevétele |
325 733 189 |
325 733 189 |
325 733 189 |
325 733 189 |
0 |
0 |
100% |
|
55 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
325 733 189 |
325 733 189 |
325 733 189 |
325 733 189 |
0 |
0 |
100% |
|
56 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
57 |
10. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
0 |
20 653 518 |
545 995 427 |
545 995 427 |
0 |
0 |
2644% |
|
58 |
B814 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
0 |
20 653 518 |
45 995 427 |
45 995 427 |
0 |
0 |
223% |
|
59 |
B815 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
60 |
B817 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
0 |
0 |
500 000 000 |
500 000 000 |
0 |
0 |
0% |
|
61 |
11. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
62 |
B821 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
63 |
B822 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
64 |
B823 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
65 |
B824 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
66 |
B825 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
67 |
12. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
68 |
13. |
Váltókiadások, egyéb finanszírozási kiadások előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
69 |
14. |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (7. + … +13.) |
325 733 189 |
346 386 707 |
871 728 616 |
871 728 616 |
0 |
0 |
252% |
|
70 |
15. |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (6 + 14) |
2 528 153 320 |
2 635 953 200 |
3 051 703 690 |
3 051 703 690 |
0 |
0 |
116% |
2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
2 430 491 257 |
2 414 749 838 |
2 291 958 141 |
2 291 958 141 |
0 |
0 |
95% |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
1 052 022 823 |
1 055 497 908 |
1 046 458 522 |
1 046 458 522 |
0 |
0 |
99% |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
147 208 229 |
146 227 384 |
142 059 883 |
142 059 883 |
0 |
0 |
97% |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
679 325 727 |
669 293 999 |
571 525 720 |
571 525 720 |
0 |
0 |
85% |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
30 384 000 |
26 054 897 |
22 993 980 |
22 993 980 |
0 |
0 |
88% |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
521 550 478 |
517 675 650 |
508 920 036 |
508 920 036 |
0 |
0 |
98% |
|
8 |
2. |
Tartalékok |
165 495 509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
9 |
K513 |
Általános tartalék |
165 495 509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
10 |
K513 |
Céltartalék |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
3. |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1 + 2) |
2 595 986 766 |
2 414 749 838 |
2 291 958 141 |
2 291 958 141 |
0 |
0 |
95% |
|
12 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
13 |
K9111 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
14 |
K9112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
15 |
K9113 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
16 |
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
17 |
K9121 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
18 |
K9122 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
19 |
K9123 |
Kincstárjegyek beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
K9124 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
21 |
K9125 |
Belföldi kötvények beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
22 |
K9126 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
23 |
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
23 718 156 |
44 371 674 |
544 371 674 |
544 371 674 |
0 |
0 |
1227% |
|
24 |
K913 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
25 |
K914 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata |
23 718 156 |
44 371 674 |
44 371 674 |
44 371 674 |
0 |
0 |
100% |
|
26 |
K916 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése előirányzata |
0 |
0 |
500 000 000 |
500 000 000 |
0 |
0 |
0% |
|
27 |
K917 |
Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
K921 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
30 |
K922 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
31 |
K923 |
Külföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
32 |
K924 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
33 |
K925 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
34 |
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
35 |
9. |
Váltókiadások előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
36 |
10. |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
23 718 156 |
44 371 674 |
544 371 674 |
544 371 674 |
0 |
0 |
1227% |
|
37 |
11. |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+10) |
2 619 704 922 |
2 459 121 512 |
2 836 329 815 |
2 836 329 815 |
0 |
0 |
115% |
3. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
7 434 000 |
625 050 |
625 050 |
0 |
0 |
8% |
|
3 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
7 434 000 |
625 050 |
625 050 |
0 |
0 |
8% |
|
4 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
5 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
6 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
7 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
9 |
2. |
Felhalmozási bevételek |
175 548 449 |
100 000 000 |
67 924 291 |
67 924 291 |
0 |
0 |
68% |
|
10 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
175 548 449 |
100 000 000 |
67 884 291 |
67 884 291 |
0 |
0 |
68% |
|
12 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
40 000 |
40 000 |
0 |
0 |
0% |
|
13 |
B54 |
Részesedések értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
14 |
B55 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
15 |
3. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
10 235 500 |
15 366 015 |
14 467 515 |
14 467 515 |
0 |
0 |
94% |
|
16 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
17 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
18 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
19 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
10 235 500 |
15 366 015 |
14 467 515 |
14 467 515 |
0 |
0 |
94% |
|
21 |
4. |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2+3) |
185 783 949 |
122 800 015 |
83 016 856 |
83 016 856 |
0 |
0 |
68% |
|
22 |
5. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
23 |
B8111 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
24 |
B8112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
25 |
B8113 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
26 |
6. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
27 |
B8121 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
B8122 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
B8123 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
30 |
B8124 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
31 |
7. |
Maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
32 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
33 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
34 |
8. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
35 |
B814 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
36 |
B815 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
37 |
B817 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
38 |
9. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
39 |
B821 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
40 |
B822 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
41 |
B823 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
42 |
B824 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
43 |
B825 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
44 |
10. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
45 |
11. |
Váltókiadások, egyéb finanszírozási kiadások előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
46 |
12. |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ FIN. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (5. + … +11.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
47 |
13. |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (4 + 12) |
185 783 949 |
122 800 015 |
83 016 856 |
83 016 856 |
0 |
0 |
68% |
2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
94 232 347 |
299 631 703 |
276 889 344 |
276 889 344 |
0 |
0 |
92% |
|
3 |
K6 |
Beruházások |
69 594 347 |
148 302 603 |
145 559 098 |
145 559 098 |
0 |
0 |
98% |
|
4 |
K6 |
K6-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
5 |
K7 |
Felújítások |
24 638 000 |
151 329 100 |
131 330 246 |
131 330 246 |
0 |
0 |
87% |
|
6 |
K7 |
K7-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
7 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
2. |
Tartalékok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
9 |
K513 |
Általános tartalék |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
10 |
K513 |
Céltartalék |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
3. |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
94 232 347 |
299 631 703 |
276 889 344 |
276 889 344 |
0 |
0 |
92% |
|
12 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
13 |
K9111 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
14 |
K9112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
15 |
K9113 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
16 |
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
17 |
K9121 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
18 |
K9122 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
19 |
K9123 |
Kincstárjegyek beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
K9124 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
21 |
K9125 |
Belföldi kötvények beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
22 |
K9126 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
23 |
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
24 |
K913 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
25 |
K914 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
26 |
K916 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
27 |
K917 |
Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
K921 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
30 |
K922 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
31 |
K923 |
Külföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
32 |
K924 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
33 |
K925 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
34 |
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
35 |
9. |
Váltókiadások előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
36 |
10. |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ FIN. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
37 |
11. |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+10) |
94 232 347 |
299 631 703 |
276 889 344 |
276 889 344 |
0 |
0 |
92% |
4. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|
1 |
S. |
Beruházás megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Százalék |
|
2 |
1 |
MH gépek, berendezések |
2 197 100 |
2 230 100 |
2 194 200 |
98% |
|
3 |
2 |
EGK gépek, berendezések |
254 000 |
268 040 |
268 040 |
100% |
|
4 |
3 |
Óvoda gépek, berendezések |
254 000 |
551 664 |
551 664 |
100% |
|
5 |
4 |
PH informatikai eszközök, egyéb gép, berendezés |
9 478 750 |
5 985 199 |
5 442 360 |
91% |
|
6 |
5 |
ÖNK vagyoni értékű jogok |
9 906 000 |
2 413 000 |
1 524 000 |
63% |
|
7 |
6 |
ÖNK lakossági önerős útépítés, közvil fejlesztés |
1 651 000 |
1 016 000 |
1 009 650 |
99% |
|
8 |
7 |
ÖNK részesedések |
250 000 |
250 000 |
250 000 |
100% |
|
9 |
8 |
ÖNK ingatlanok, egyéb építmények létesítése, vásárlása |
43 172 444 |
98 332 004 |
97 062 588 |
99% |
|
10 |
9 |
ÖNK egyéb gép, berendezés |
1 440 453 |
4 358 843 |
4 358 843 |
100% |
|
11 |
10 |
ÖNK STÜ Kft telephely |
990 600 |
32 007 822 |
32 007 822 |
100% |
|
12 |
11 |
ÖNK Napsugár Óvoda beruházás |
889 931 |
889 931 |
100% |
|
|
13 |
0% |
|||||
|
14 |
0% |
|||||
|
15 |
0% |
|||||
|
16 |
0% |
|||||
|
17 |
0% |
|||||
|
18 |
0% |
|||||
|
19 |
0% |
|||||
|
20 |
0% |
|||||
|
BERUHÁZÁSI (FELHALMOZÁSI) KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
69 594 347 |
148 302 603 |
145 559 098 |
98% |
5. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|
1 |
S. |
Felújítás megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Százalék |
|
2 |
ÖNK Csatornaberuházás |
23 558 500 |
23 558 500 |
3 206 845 |
14% |
|
|
3 |
ÖNK Barlang, Dió utca |
1 079 500 |
81 195 171 |
79 138 265 |
97% |
|
|
4 |
ÖNK egyéb ingatlan |
0 |
40 398 932 |
42 808 639 |
106% |
|
|
5 |
ÖNK Napsugár Óvoda felújítás |
0 |
6 176 497 |
6 176 497 |
100% |
|
|
6 |
0% |
|||||
|
7 |
0% |
|||||
|
8 |
0% |
|||||
|
9 |
0% |
|||||
|
10 |
0% |
|||||
|
11 |
0% |
|||||
|
12 |
0% |
|||||
|
13 |
0% |
|||||
|
14 |
0% |
|||||
|
15 |
0% |
|||||
|
16 |
0% |
|||||
|
17 |
0% |
|||||
|
18 |
0% |
|||||
|
19 |
0% |
|||||
|
20 |
0% |
|||||
|
FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
24 638 000 |
151 329 100 |
131 330 246 |
87% |
6. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Önkormányzaton kívüli EU-s projektekhez történő hozzájárulás előirányzata és teljesítése
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Támogatott neve |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Százalék |
|
2 |
3.1. |
0% |
||||
|
3 |
3.2. |
0% |
||||
|
4 |
3.3. |
0% |
||||
|
5 |
3.4. |
0% |
||||
|
6 |
3. |
ÖSSZESEN: |
0 |
0 |
0 |
0% |
2. EU-s projekt neve, azonosítója
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Megnevezés |
2023. évi és előző évek halmozott teljesítése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2025. évi és következő évek várható teljesítése |
Projekt várható költségvetése |
Százalék |
|
2 |
1.1. |
Saját erő |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
3 |
1.2. |
- saját erőből központi támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
4 |
1.3. |
EU-s forrás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
5 |
1.4. |
Társfinanszírozás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
6 |
1.5. |
Hitel |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
7 |
1.6. |
Egyéb forrás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
1. |
FORRÁSOK ÖSSZESEN: (1.1.+ … + 1.6.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
9 |
2.1. |
Személyi jellegű |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
10 |
2.2. |
Beruházások, beszerzések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
2.3. |
Szolgáltatások igénybe vétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
2.4. |
Adminisztratív költségek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
13 |
2. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (2.1.+ … + 2.4.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
7. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Az Önkormányzat és intézményeinek maradványa
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
PIR |
Megnevezés |
Maradvány |
Jóváhagyott maradvány |
Kötelezettség-vállalással terhelt maradvány |
Szabad maradvány |
|
2 |
730138 |
Solymár Nagyközség Önkormányzat |
18 140 964 |
|||
|
3 |
390121 |
Solymári Polgármesteri Hivatal |
1 418 478 |
|||
|
4 |
565624 |
Solymári Óvoda-Bölcsőde |
962 616 |
|||
|
5 |
650407 |
Ezüskor Szociális Gondozó Központ |
320 847 |
|||
|
6 |
564188 |
Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár |
658 482 |
|||
|
7 |
nincs |
0 |
||||
|
8 |
nincs |
0 |
||||
|
9 |
nincs |
0 |
||||
|
10 |
nincs |
0 |
||||
|
11 |
nincs |
0 |
||||
|
12 |
nincs |
0 |
||||
|
13 |
nincs |
0 |
||||
|
14 |
nincs |
0 |
||||
|
15 |
nincs |
0 |
||||
|
16 |
nincs |
0 |
||||
|
17 |
nincs |
0 |
||||
|
18 |
MARADVÁNY ÖSSZESEN: |
21 501 387 |
0 |
0 |
0 |
2. Az Önkormányzat és intézményeinek maradvány levezetése
|
A |
B |
C |
|
|---|---|---|---|
|
1 |
S.sz. |
Megnevezés |
Összeg |
|
2 |
01 |
Alaptevékenység költségvetési bevételei |
2 262 991 930 |
|
3 |
02 |
Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
2 568 847 485 |
|
4 |
I. |
Alaptevékenység költségvetési egyenlege (01-02) |
-305 855 555 |
|
5 |
03 |
Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
871 728 616 |
|
6 |
04 |
Alaptevékenység finanszírozási kiadásai |
544 371 674 |
|
7 |
II. |
Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (03-04) |
327 356 942 |
|
8 |
A) |
Alaptevékenység maradványa (I+II) |
21 501 387 |
|
9 |
05 |
Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei |
|
|
10 |
06 |
Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai |
|
|
11 |
III. |
Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (05-06) |
0 |
|
12 |
07 |
Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei |
|
|
13 |
08 |
Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai |
|
|
14 |
IV. |
Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (07-08) |
0 |
|
15 |
B) |
Vállalkozási tevékenység maradványa (III+IV.) |
0 |
|
16 |
C) |
Összes maradvány (A+B) |
21 501 387 |
|
17 |
D) |
Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa |
|
|
18 |
E) |
Alaptevékenység szabad maradványa (A-D) |
21 501 387 |
|
19 |
F) |
Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség |
|
|
20 |
G) |
Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (B-F) |
0 |
8. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
688 078 098 |
733 409 512 |
733 409 512 |
733 409 512 |
0 |
0 |
100% |
|
3 |
B111 |
Települési önkormányzatok működésének általános támogatása |
257 973 230 |
257 973 230 |
257 973 230 |
257 973 230 |
0 |
0 |
100% |
|
4 |
B112 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
218 592 806 |
219 293 492 |
219 293 492 |
219 293 492 |
0 |
0 |
100% |
|
5 |
B1131 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
93 905 320 |
112 734 702 |
112 734 702 |
112 734 702 |
0 |
0 |
100% |
|
6 |
B1132 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
81 128 616 |
101 060 014 |
101 060 014 |
101 060 014 |
0 |
0 |
100% |
|
7 |
B114 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
36 478 126 |
36 478 126 |
36 478 126 |
36 478 126 |
0 |
0 |
100% |
|
8 |
B115 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
9 |
B116 |
Elszámolásból származó bevételek |
0 |
5 869 948 |
5 869 948 |
5 869 948 |
0 |
0 |
100% |
|
10 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
66 339 964 |
21 008 550 |
17 008 764 |
17 008 764 |
0 |
0 |
81% |
|
11 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
13 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
14 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
15 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
66 339 964 |
21 008 550 |
17 008 764 |
17 008 764 |
0 |
0 |
81% |
|
16 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
17 |
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
7 434 000 |
625 050 |
625 050 |
0 |
0 |
8% |
|
18 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
7 434 000 |
625 050 |
625 050 |
0 |
0 |
8% |
|
19 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
21 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
22 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
23 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
24 |
4. |
Közhatalmi bevételek |
1 236 100 000 |
1 311 100 000 |
1 280 584 734 |
1 280 584 734 |
0 |
0 |
98% |
|
25 |
B34 |
Vagyoni típusú adók előirányzata |
385 000 000 |
375 000 000 |
378 125 411 |
378 125 411 |
0 |
0 |
101% |
|
26 |
B351 |
Értékesítési és forgalmi adók előirányzata |
840 000 000 |
925 000 000 |
887 533 482 |
887 533 482 |
0 |
0 |
96% |
|
27 |
B352 |
Fogyasztási adók előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
B354 |
Gépjárműadók előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
B355 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
30 |
B36 |
Egyéb közhatalmi bevételek előirányzata |
11 100 000 |
11 100 000 |
14 925 841 |
14 925 841 |
0 |
0 |
134% |
|
31 |
5. |
Működési bevételek |
167 940 842 |
170 846 459 |
96 247 900 |
96 247 900 |
0 |
0 |
56% |
|
32 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
33 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
6 077 128 |
6 077 128 |
8 588 156 |
8 588 156 |
0 |
0 |
141% |
|
34 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
5 000 000 |
5 000 000 |
2 380 341 |
2 380 341 |
0 |
0 |
48% |
|
35 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
22 498 212 |
22 873 212 |
11 808 794 |
11 808 794 |
0 |
0 |
52% |
|
36 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
17 598 551 |
17 598 551 |
15 948 097 |
15 948 097 |
0 |
0 |
91% |
|
37 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
86 716 951 |
86 716 951 |
25 001 198 |
25 001 198 |
0 |
0 |
29% |
|
38 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
39 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
40 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
30 000 000 |
30 000 000 |
22 838 505 |
22 838 505 |
0 |
0 |
76% |
|
41 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
42 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
43 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
44 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
50 000 |
2 580 617 |
9 682 809 |
9 682 809 |
0 |
0 |
375% |
|
45 |
6. |
Felhalmozási bevételek |
175 548 449 |
100 000 000 |
67 884 291 |
67 884 291 |
0 |
0 |
68% |
|
46 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
47 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
175 548 449 |
100 000 000 |
67 884 291 |
67 884 291 |
0 |
0 |
68% |
|
48 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
49 |
B54 |
Részesedések értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
50 |
B55 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
51 |
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
12 000 000 |
12 300 000 |
12 030 000 |
12 030 000 |
0 |
0 |
98% |
|
52 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
53 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
54 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
55 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
12 000 000 |
12 000 000 |
12 030 000 |
12 030 000 |
0 |
0 |
100% |
|
56 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
57 |
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
10 235 500 |
15 366 015 |
14 467 515 |
14 467 515 |
0 |
0 |
94% |
|
58 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
59 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
60 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
61 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
62 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
10 235 500 |
15 366 015 |
14 467 515 |
14 467 515 |
0 |
0 |
94% |
|
63 |
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1 + … 8): |
2 356 242 853 |
2 371 464 536 |
2 222 257 766 |
2 222 257 766 |
0 |
0 |
94% |
|
64 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
65 |
B8111 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
66 |
B8112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
67 |
B8113 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
68 |
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
69 |
B8121 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
70 |
B8122 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
71 |
B8123 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
72 |
B8124 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
73 |
12. |
Maradvány igénybevétele |
323 054 299 |
323 054 299 |
323 054 299 |
323 054 299 |
0 |
0 |
100% |
|
74 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
323 054 299 |
323 054 299 |
323 054 299 |
323 054 299 |
0 |
0 |
100% |
|
75 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
76 |
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
0 |
20 653 518 |
545 995 427 |
545 995 427 |
0 |
0 |
2644% |
|
77 |
B814 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
0 |
20 653 518 |
45 995 427 |
45 995 427 |
0 |
0 |
223% |
|
78 |
B815 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
79 |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
80 |
B817 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
0 |
0 |
500 000 000 |
500 000 000 |
0 |
0 |
0% |
|
81 |
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
82 |
B821 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
83 |
B822 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
84 |
B823 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
85 |
B824 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
86 |
B825 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
87 |
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
88 |
16. |
Váltóbevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
89 |
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10 + … + 16): |
323 054 299 |
343 707 817 |
869 049 726 |
869 049 726 |
0 |
0 |
253% |
|
90 |
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (9 + 17): |
2 679 297 152 |
2 715 172 353 |
3 091 307 492 |
3 091 307 492 |
0 |
0 |
114% |
2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
1 277 583 085 |
1 100 316 535 |
1 024 122 929 |
1 024 122 929 |
0 |
0 |
93% |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
94 044 683 |
97 075 750 |
97 075 749 |
97 075 749 |
0 |
0 |
100% |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
12 501 256 |
11 432 884 |
11 432 884 |
11 432 884 |
0 |
0 |
100% |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
453 607 159 |
448 077 354 |
383 700 280 |
383 700 280 |
0 |
0 |
86% |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
30 384 000 |
26 054 897 |
22 993 980 |
22 993 980 |
0 |
0 |
88% |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
521 550 478 |
517 675 650 |
508 920 036 |
508 920 036 |
0 |
0 |
98% |
|
8 |
K513 |
Tartalékok |
165 495 509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
9 |
K513 |
- általános tartalék |
165 495 509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
10 |
K513 |
- céltartalék |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
82 048 497 |
290 596 700 |
268 433 080 |
268 433 080 |
0 |
0 |
92% |
|
12 |
K6 |
Beruházások |
57 410 497 |
139 267 600 |
137 102 834 |
137 102 834 |
0 |
0 |
98% |
|
13 |
K6 |
K6-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
14 |
K7 |
Felújítások |
24 638 000 |
151 329 100 |
131 330 246 |
131 330 246 |
0 |
0 |
87% |
|
15 |
K7 |
K7-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
16 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
17 |
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
1 359 631 582 |
1 390 913 235 |
1 292 556 009 |
1 292 556 009 |
0 |
0 |
93% |
|
18 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
19 |
K9111 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
K9112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
21 |
K9113 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
22 |
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
23 |
K9121 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
24 |
K9122 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
25 |
K9123 |
Kincstárjegyek beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
26 |
K9124 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
27 |
K9125 |
Belföldi kötvények beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
K9126 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
1 319 665 570 |
1 324 259 118 |
1 780 610 519 |
1 780 610 519 |
0 |
0 |
134% |
|
30 |
K913 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
31 |
K914 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata |
23 718 156 |
44 371 674 |
44 371 674 |
44 371 674 |
0 |
0 |
100% |
|
32 |
K915 |
Központi, irányító szervi támogatás folyósítása előirányzata |
1 295 947 414 |
1 279 887 444 |
1 236 238 845 |
1 236 238 845 |
0 |
0 |
97% |
|
33 |
K916 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése előirányzata |
0 |
0 |
500 000 000 |
500 000 000 |
0 |
0 |
0% |
|
34 |
K917 |
Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
35 |
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
36 |
K921 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
37 |
K922 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
38 |
K923 |
Külföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
39 |
K924 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
40 |
K925 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
41 |
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
42 |
9. |
Váltókiadások előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
43 |
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
1 319 665 570 |
1 324 259 118 |
1 780 610 519 |
1 780 610 519 |
0 |
0 |
134% |
|
44 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+10) |
2 679 297 152 |
2 715 172 353 |
3 073 166 528 |
3 073 166 528 |
0 |
0 |
113% |
9. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
3 |
2. |
Működési bevételek |
870 000 |
1 255 342 |
1 117 751 |
1 117 751 |
0 |
0 |
89% |
|
4 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
5 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
700 000 |
700 000 |
609 600 |
609 600 |
0 |
0 |
87% |
|
6 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
20 000 |
20 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
7 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
9 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
10 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
150 000 |
150 000 |
121 256 |
121 256 |
0 |
0 |
81% |
|
13 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
14 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
15 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
16 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
0 |
385 342 |
386 895 |
386 895 |
0 |
0 |
100% |
|
17 |
3. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
7 843 494 |
7 843 494 |
7 843 494 |
0 |
0 |
100% |
|
18 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
19 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
21 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
22 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
0 |
7 843 494 |
7 843 494 |
7 843 494 |
0 |
0 |
100% |
|
23 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
24 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
25 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
26 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
27 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
30 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
31 |
5. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
40 000 |
40 000 |
0 |
0 |
0% |
|
32 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
33 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
34 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
40 000 |
40 000 |
0 |
0 |
0% |
|
35 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
36 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
37 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
38 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
39 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
40 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
41 |
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
42 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
43 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
44 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
45 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
46 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
47 |
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.) |
870 000 |
9 098 836 |
9 001 245 |
9 001 245 |
0 |
0 |
99% |
|
48 |
9. |
Finanszírozási bevételek |
370 715 143 |
361 022 752 |
352 699 646 |
352 699 646 |
0 |
0 |
98% |
|
49 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
1 345 155 |
1 345 155 |
1 345 155 |
1 345 155 |
0 |
0 |
100% |
|
50 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
51 |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás |
369 369 988 |
359 677 597 |
351 354 491 |
351 354 491 |
0 |
0 |
98% |
|
52 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
371 585 143 |
370 121 588 |
361 700 891 |
361 700 891 |
0 |
0 |
98% |
2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
362 106 393 |
364 136 389 |
354 840 053 |
354 840 053 |
0 |
0 |
97% |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
277 768 832 |
279 501 994 |
278 247 328 |
278 247 328 |
0 |
0 |
100% |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
41 625 793 |
41 713 320 |
40 573 668 |
40 573 668 |
0 |
0 |
97% |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
42 711 768 |
42 921 075 |
36 019 057 |
36 019 057 |
0 |
0 |
84% |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
9 478 750 |
5 985 199 |
5 442 360 |
5 442 360 |
0 |
0 |
91% |
|
9 |
K6 |
Beruházások |
9 478 750 |
5 985 199 |
5 442 360 |
5 442 360 |
0 |
0 |
91% |
|
10 |
K7 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
3. |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
13 |
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
371 585 143 |
370 121 588 |
360 282 413 |
360 282 413 |
0 |
0 |
97% |
10. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
3 |
2. |
Működési bevételek |
19 451 344 |
19 461 344 |
18 862 170 |
18 862 170 |
0 |
0 |
97% |
|
4 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
5 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
6 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
150 000 |
160 000 |
152 755 |
152 755 |
0 |
0 |
95% |
|
7 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
14 600 700 |
14 600 700 |
14 110 880 |
14 110 880 |
0 |
0 |
97% |
|
9 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
2 650 644 |
2 650 644 |
2 905 774 |
2 905 774 |
0 |
0 |
110% |
|
10 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
1 600 000 |
1 600 000 |
1 369 000 |
1 369 000 |
0 |
0 |
86% |
|
11 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
450 000 |
450 000 |
161 165 |
161 165 |
0 |
0 |
36% |
|
13 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
14 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
15 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
16 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
0 |
0 |
162 596 |
162 596 |
0 |
0 |
0% |
|
17 |
3. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
18 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
19 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
21 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
22 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
23 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
24 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
25 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
26 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
27 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
30 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
31 |
5. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
32 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
33 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
34 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
35 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
36 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
37 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
38 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
39 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
40 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
41 |
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
42 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
43 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
44 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
45 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
46 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
47 |
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.) |
19 451 344 |
19 461 344 |
18 862 170 |
18 862 170 |
0 |
0 |
97% |
|
48 |
9. |
Finanszírozási bevételek |
609 612 394 |
605 772 115 |
584 216 744 |
584 216 744 |
0 |
0 |
96% |
|
49 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
497 107 |
497 107 |
497 107 |
497 107 |
0 |
0 |
100% |
|
50 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
51 |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás |
609 115 287 |
605 275 008 |
583 719 637 |
583 719 637 |
0 |
0 |
96% |
|
52 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
629 063 738 |
625 233 459 |
603 078 914 |
603 078 914 |
0 |
0 |
96% |
2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
628 809 738 |
624 681 795 |
601 564 634 |
601 564 634 |
0 |
0 |
96% |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
460 748 440 |
458 339 990 |
453 330 655 |
453 330 655 |
0 |
0 |
99% |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
65 599 379 |
65 599 379 |
64 947 631 |
64 947 631 |
0 |
0 |
99% |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
102 461 919 |
100 742 426 |
83 286 348 |
83 286 348 |
0 |
0 |
83% |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
254 000 |
551 664 |
551 664 |
551 664 |
0 |
0 |
100% |
|
9 |
K6 |
Beruházások |
254 000 |
551 664 |
551 664 |
551 664 |
0 |
0 |
100% |
|
10 |
K7 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
3. |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
13 |
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
629 063 738 |
625 233 459 |
602 116 298 |
602 116 298 |
0 |
0 |
96% |
11. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
3 |
2. |
Működési bevételek |
2 389 883 |
2 389 883 |
2 933 148 |
2 933 148 |
0 |
0 |
123% |
|
4 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
5 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
19 000 |
19 000 |
0 |
0 |
0% |
|
6 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
50 000 |
50 000 |
35 405 |
35 405 |
0 |
0 |
71% |
|
7 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
2 259 883 |
2 259 883 |
2 826 836 |
2 826 836 |
0 |
0 |
125% |
|
9 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
10 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
80 000 |
80 000 |
51 905 |
51 905 |
0 |
0 |
65% |
|
13 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
14 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
15 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
16 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
0 |
0 |
2 |
2 |
0 |
0 |
0% |
|
17 |
3. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
18 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
19 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
21 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
22 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
23 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
24 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
25 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
26 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
27 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
30 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
31 |
5. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
32 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
33 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
34 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
35 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
36 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
37 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
38 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
39 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
40 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
41 |
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
42 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
43 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
44 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
45 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
46 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
47 |
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.) |
2 389 883 |
2 389 883 |
2 933 148 |
2 933 148 |
0 |
0 |
123% |
|
48 |
9. |
Finanszírozási bevételek |
153 069 154 |
150 541 854 |
143 741 673 |
143 741 673 |
0 |
0 |
95% |
|
49 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
462 557 |
462 557 |
462 557 |
462 557 |
0 |
0 |
100% |
|
50 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
51 |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás |
152 606 597 |
150 079 297 |
143 279 116 |
143 279 116 |
0 |
0 |
95% |
|
52 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
155 459 037 |
152 931 737 |
146 674 821 |
146 674 821 |
0 |
0 |
96% |
2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
155 205 037 |
152 663 697 |
146 085 934 |
146 085 934 |
0 |
0 |
96% |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
120 304 211 |
120 304 211 |
118 782 209 |
118 782 209 |
0 |
0 |
99% |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
15 874 347 |
15 874 347 |
15 269 679 |
15 269 679 |
0 |
0 |
96% |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
19 026 479 |
16 485 139 |
12 034 046 |
12 034 046 |
0 |
0 |
73% |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
254 000 |
268 040 |
268 040 |
268 040 |
0 |
0 |
100% |
|
9 |
K6 |
Beruházások |
254 000 |
268 040 |
268 040 |
268 040 |
0 |
0 |
100% |
|
10 |
K7 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
3. |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
13 |
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
155 459 037 |
152 931 737 |
146 353 974 |
146 353 974 |
0 |
0 |
96% |
12. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
3 |
2. |
Működési bevételek |
9 250 000 |
9 751 909 |
9 737 601 |
9 737 601 |
0 |
0 |
100% |
|
4 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
5 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
9 050 000 |
9 551 909 |
9 625 130 |
9 625 130 |
0 |
0 |
101% |
|
6 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
7 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
9 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
10 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
150 000 |
150 000 |
105 538 |
105 538 |
0 |
0 |
70% |
|
13 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
14 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
15 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
16 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
50 000 |
50 000 |
6 933 |
6 933 |
0 |
0 |
14% |
|
17 |
3. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
18 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
19 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
20 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
21 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
22 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
23 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
24 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
25 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
26 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
27 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
28 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
29 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
30 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0% |
|||
|
31 |
5. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
32 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
33 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
34 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
35 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
0 |
0 |
100% |
|
36 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
37 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
38 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
39 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
40 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
0 |
0 |
100% |
|
41 |
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
42 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
43 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
44 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
45 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
46 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
47 |
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.) |
9 250 000 |
9 951 909 |
9 937 601 |
9 937 601 |
0 |
0 |
100% |
|
48 |
9. |
Finanszírozási bevételek |
165 229 613 |
165 229 613 |
158 259 672 |
158 259 672 |
0 |
0 |
96% |
|
49 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
374 071 |
374 071 |
374 071 |
374 071 |
0 |
0 |
100% |
|
50 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
51 |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás |
164 855 542 |
164 855 542 |
157 885 601 |
157 885 601 |
0 |
0 |
96% |
|
52 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
174 479 613 |
175 181 522 |
168 197 273 |
168 197 273 |
0 |
0 |
96% |
2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigaz- |
Százalék |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
172 282 513 |
172 951 422 |
165 344 591 |
165 344 591 |
0 |
0 |
96% |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
99 156 657 |
100 275 963 |
99 022 581 |
99 022 581 |
0 |
0 |
99% |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
11 607 454 |
11 607 454 |
9 836 021 |
9 836 021 |
0 |
0 |
85% |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
61 518 402 |
61 068 005 |
56 485 989 |
56 485 989 |
0 |
0 |
92% |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
8 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
2 197 100 |
2 230 100 |
2 194 200 |
2 194 200 |
0 |
0 |
98% |
|
9 |
K6 |
Beruházások |
2 197 100 |
2 230 100 |
2 194 200 |
2 194 200 |
0 |
0 |
98% |
|
10 |
K7 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
11 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
12 |
3. |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0% |
|
13 |
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
174 479 613 |
175 181 522 |
167 538 791 |
167 538 791 |
0 |
0 |
96% |
13. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Solymár Nagyközség Önkormányzat 2024. évi zárszámadás pénzügyi mérlege, előző évek teljesítéseivel (adatok forintban)
1.1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
2 |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
660 204 088 |
749 163 591 |
779 803 252 |
733 409 512 |
|
3 |
B111 |
Települési önkormányzatok működésének általános támogatása |
224 568 210 |
228 891 080 |
332 802 826 |
257 973 230 |
|
4 |
B112 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
150 393 450 |
166 478 050 |
186 113 926 |
219 293 492 |
|
5 |
B1131 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
81 506 898 |
103 661 956 |
105 771 429 |
112 734 702 |
|
6 |
B1132 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
46 876 704 |
64 255 530 |
58 622 078 |
101 060 014 |
|
7 |
B114 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
25 045 946 |
25 248 117 |
36 161 667 |
36 478 126 |
|
8 |
B115 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
119 461 326 |
121 330 124 |
0 |
0 |
|
9 |
B116 |
Elszámolásból származó bevételek |
12 351 554 |
39 298 734 |
60 331 326 |
5 869 948 |
|
10 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
61 370 093 |
63 771 856 |
50 054 233 |
17 008 764 |
|
11 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
61 370 093 |
63 771 856 |
50 054 233 |
17 008 764 |
|
16 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
275 159 379 |
110 257 626 |
250 000 000 |
625 050 |
|
18 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
208 563 729 |
48 171 959 |
0 |
625 050 |
|
19 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
66 595 650 |
62 085 667 |
250 000 000 |
0 |
|
23 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
62 095 650 |
43 090 277 |
0 |
0 |
|
24 |
4. |
Közhatalmi bevételek |
897 779 976 |
909 779 535 |
1 007 210 717 |
1 280 584 734 |
|
25 |
B34 |
Vagyoni típusú adók előirányzata |
364 782 691 |
358 295 860 |
365 348 112 |
378 125 411 |
|
26 |
B351 |
Értékesítési és forgalmi adók előirányzata |
506 872 803 |
534 751 246 |
632 589 225 |
887 533 482 |
|
27 |
B352 |
Fogyasztási adók előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
B354 |
Gépjárműadók előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
B355 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
30 |
B36 |
Egyéb közhatalmi bevételek előirányzata |
26 124 482 |
16 732 429 |
9 273 380 |
14 925 841 |
|
31 |
5. |
Működési bevételek |
82 395 070 |
176 269 146 |
211 730 573 |
96 247 900 |
|
32 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
6 533 825 |
6 577 923 |
6 143 220 |
8 588 156 |
|
34 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
3 101 099 |
1 379 603 |
2 339 756 |
2 380 341 |
|
35 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
8 568 953 |
30 053 328 |
63 963 189 |
11 808 794 |
|
36 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
10 519 215 |
13 235 809 |
15 113 745 |
15 948 097 |
|
37 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
52 903 300 |
89 586 280 |
45 194 762 |
25 001 198 |
|
38 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
486 |
32 397 560 |
63 361 229 |
22 838 505 |
|
41 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
768 192 |
3 038 643 |
15 614 672 |
9 682 809 |
|
45 |
6. |
Felhalmozási bevételek |
173 358 110 |
299 145 858 |
31 430 614 |
67 884 291 |
|
46 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
173 358 110 |
299 145 858 |
31 430 614 |
67 884 291 |
|
48 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
49 |
B54 |
Részesedések értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
50 |
B55 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
12 066 750 |
12 161 250 |
12 045 000 |
12 030 000 |
|
52 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
53 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
54 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
55 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
12 066 750 |
12 161 250 |
12 045 000 |
12 030 000 |
|
56 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
12 592 000 |
6 137 885 |
5 890 000 |
14 467 515 |
|
58 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
59 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
60 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
61 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
12 592 000 |
6 137 885 |
5 890 000 |
14 467 515 |
|
63 |
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
2 174 925 466 |
2 326 686 747 |
2 348 164 389 |
2 222 257 766 |
|
64 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
65 |
B8111 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
66 |
B8112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
67 |
B8113 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
68 |
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
69 |
B8121 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
70 |
B8122 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
71 |
B8123 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
72 |
B8124 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
73 |
12. |
Maradvány igénybevétele |
357 586 165 |
683 448 213 |
239 644 409 |
323 054 299 |
|
74 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
357 586 165 |
683 448 213 |
239 644 409 |
323 054 299 |
|
75 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
76 |
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
20 366 736 |
23 057 795 |
423 718 156 |
545 995 427 |
|
77 |
B814 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
20 366 736 |
23 057 795 |
23 718 156 |
45 995 427 |
|
78 |
B815 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
79 |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
80 |
B817 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
0 |
0 |
400 000 000 |
500 000 000 |
|
81 |
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
82 |
B821 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
83 |
B822 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
84 |
B823 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
85 |
B824 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
86 |
B825 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
87 |
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
88 |
16. |
Váltókiadások, egyéb finanszírozási kiadások előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
89 |
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
377 952 901 |
706 506 008 |
663 362 565 |
869 049 726 |
|
90 |
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
2 552 878 367 |
3 033 192 755 |
3 011 526 954 |
3 091 307 492 |
1.2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
724 672 471 |
904 617 722 |
990 542 947 |
1 024 122 929 |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
62 080 352 |
71 863 668 |
75 957 252 |
97 075 749 |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
9 400 722 |
10 068 693 |
10 078 250 |
11 432 884 |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
300 267 881 |
369 356 882 |
448 699 583 |
383 700 280 |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
16 993 720 |
19 914 378 |
19 668 620 |
22 993 980 |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
335 929 796 |
433 414 101 |
436 139 242 |
508 920 036 |
|
8 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
260 474 263 |
512 958 596 |
520 021 761 |
268 433 080 |
|
9 |
K6 |
Beruházások |
172 291 480 |
374 187 783 |
226 249 715 |
137 102 834 |
|
10 |
K6 |
K6-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
K7 |
Felújítások |
87 807 783 |
138 770 813 |
293 772 046 |
131 330 246 |
|
12 |
K7 |
K7-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
375 000 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1 + 2) |
985 146 734 |
1 417 576 318 |
1 510 564 708 |
1 292 556 009 |
|
15 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
K9111 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
K9112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
18 |
K9113 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
K9121 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
K9122 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
K9123 |
Kincstárjegyek beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
23 |
K9124 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
K9125 |
Belföldi kötvények beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
K9126 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
884 283 420 |
1 375 972 028 |
1 177 907 947 |
1 780 610 519 |
|
27 |
K913 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
K914 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata |
19 897 658 |
20 837 521 |
22 587 010 |
44 371 674 |
|
29 |
K915 |
Központi, irányító szervi támogatás folyósítása előirányzata |
864 385 762 |
955 134 507 |
1 155 320 937 |
1 236 238 845 |
|
30 |
K916 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése előirányzata |
0 |
400 000 000 |
0 |
500 000 000 |
|
31 |
K917 |
Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
K921 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
K922 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
K923 |
Külföldi értékpapírok beváltása előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
K924 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
K925 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
9. |
Váltókiadások előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
884 283 420 |
1 375 972 028 |
1 177 907 947 |
1 780 610 519 |
|
41 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3 + 10) |
1 869 430 154 |
2 793 548 346 |
2 688 472 655 |
3 073 166 528 |
2. Solymári Polgármesteri Hivatal 2024. évi zárszámadás pénzügyi mérlege, előző évek teljesítéseivel
2.1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
2 |
1. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3 |
2. |
Működési bevételek |
846 202 |
1 178 815 |
1 171 826 |
1 117 751 |
|
4 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
838 200 |
1 041 400 |
838 200 |
609 600 |
|
6 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
0 |
1 770 |
9 960 |
0 |
|
7 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
2 |
135 645 |
323 666 |
121 256 |
|
13 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
8 000 |
0 |
0 |
386 895 |
|
17 |
3. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
142 670 |
13 269 460 |
0 |
7 843 494 |
|
18 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
142 670 |
13 269 460 |
0 |
7 843 494 |
|
23 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
30 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
5. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
40 000 |
|
32 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
40 000 |
|
35 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
41 |
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.) |
988 872 |
14 448 275 |
1 171 826 |
9 001 245 |
|
48 |
9. |
Finanszírozási bevételek |
309 605 588 |
315 749 226 |
356 527 244 |
352 699 646 |
|
49 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
10 157 023 |
3 010 500 |
8 528 485 |
1 345 155 |
|
50 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás |
299 448 565 |
312 738 726 |
347 998 759 |
351 354 491 |
|
52 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
310 594 460 |
330 197 501 |
357 699 070 |
361 700 891 |
2.2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
301 994 779 |
314 145 966 |
349 838 210 |
354 840 053 |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
228 098 233 |
249 688 030 |
276 940 838 |
278 247 328 |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
36 172 571 |
33 860 012 |
37 612 390 |
40 573 668 |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
37 723 975 |
30 597 924 |
33 185 117 |
36 019 057 |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
2 099 865 |
0 |
|
8 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
5 589 181 |
7 523 050 |
6 515 705 |
5 442 360 |
|
9 |
K6 |
Beruházások |
5 308 765 |
7 523 050 |
6 515 705 |
5 442 360 |
|
10 |
K7 |
Felújítások |
280 416 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
3. |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
307 583 960 |
321 669 016 |
356 353 915 |
360 282 413 |
3. Solymári Óvoda-Bölcsőde 2024. évi zárszámadás pénzügyi mérlege, előző évek teljesítéseivel
3.1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
2 |
1. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3 |
2. |
Működési bevételek |
16 533 697 |
16 024 280 |
19 543 159 |
18 862 170 |
|
4 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
6 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
3 629 222 |
189 272 |
151 500 |
152 755 |
|
7 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
9 472 017 |
12 530 916 |
14 074 037 |
14 110 880 |
|
9 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
2 688 249 |
2 311 964 |
2 835 952 |
2 905 774 |
|
10 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
744 000 |
815 000 |
1 956 000 |
1 369 000 |
|
11 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
161 165 |
|
13 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
209 |
177 128 |
525 670 |
162 596 |
|
17 |
3. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
18 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
23 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
30 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
5. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
41 |
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.) |
16 533 697 |
16 024 280 |
19 543 159 |
18 862 170 |
|
48 |
9. |
Finanszírozási bevételek |
378 733 958 |
429 289 060 |
552 059 374 |
584 216 744 |
|
49 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
2 710 987 |
722 064 |
502 345 |
497 107 |
|
50 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás |
376 022 971 |
428 566 996 |
551 557 029 |
583 719 637 |
|
52 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
395 267 655 |
445 313 340 |
571 602 533 |
603 078 914 |
3.2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
390 928 359 |
442 086 020 |
570 465 459 |
601 564 634 |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
290 152 843 |
330 522 583 |
417 775 162 |
453 330 655 |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
46 351 426 |
47 533 333 |
57 744 306 |
64 947 631 |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
54 424 090 |
64 030 104 |
94 945 991 |
83 286 348 |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
3 617 232 |
2 724 975 |
639 967 |
551 664 |
|
9 |
K6 |
Beruházások |
3 617 232 |
2 724 975 |
639 967 |
551 664 |
|
10 |
K7 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
3. |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
394 545 591 |
444 810 995 |
571 105 426 |
602 116 298 |
4. Ezüstkor Szociális Gondozó Központ 2024. évi zárszámadás pénzügyi mérlege, előző évek teljesítéseivel
4.1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
2 |
1. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3 |
2. |
Működési bevételek |
2 739 365 |
2 434 586 |
3 098 178 |
2 933 148 |
|
4 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
9 500 |
23 750 |
42 750 |
19 000 |
|
6 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
0 |
32 291 |
62 658 |
35 405 |
|
7 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
2 729 864 |
2 333 668 |
2 874 789 |
2 826 836 |
|
9 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
1 |
44 877 |
117 974 |
51 905 |
|
13 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
0 |
0 |
7 |
2 |
|
17 |
3. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
18 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
23 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
30 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
5. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
41 |
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.) |
2 739 365 |
2 434 586 |
3 098 178 |
2 933 148 |
|
48 |
9. |
Finanszírozási bevételek |
96 807 262 |
106 658 731 |
123 670 620 |
143 741 673 |
|
49 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
311 852 |
210 407 |
216 336 |
462 557 |
|
50 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás |
96 495 410 |
106 448 324 |
123 454 284 |
143 279 116 |
|
52 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
99 546 627 |
109 093 317 |
126 768 798 |
146 674 821 |
4.2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
98 541 054 |
108 152 548 |
126 010 671 |
146 085 934 |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
78 901 581 |
87 370 091 |
98 294 252 |
118 782 209 |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
12 067 325 |
11 734 435 |
12 911 537 |
15 269 679 |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
7 572 148 |
9 048 022 |
14 804 882 |
12 034 046 |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
795 166 |
724 433 |
295 570 |
268 040 |
|
9 |
K6 |
Beruházások |
795 166 |
724 433 |
295 570 |
268 040 |
|
10 |
K7 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
3. |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
99 336 220 |
108 876 981 |
126 306 241 |
146 353 974 |
5. Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár 2024. évi zárszámadás pénzügyi mérlege, előző évek teljesítéseivel
5.1. Bevételi jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
2 |
1. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3 |
2. |
Működési bevételek |
5 544 673 |
8 530 480 |
10 617 610 |
9 737 601 |
|
4 |
B401 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
150 000 |
0 |
0 |
|
5 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
5 540 725 |
8 296 225 |
10 374 100 |
9 625 130 |
|
6 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7 |
B404 |
Tulajdonosi bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
B405 |
Ellátási díjak előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9 |
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
B407 |
Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
B4081 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
B4082 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata |
1 |
84 254 |
221 384 |
105 538 |
|
13 |
B4091 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
B4092 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
B411 |
Egyéb működési bevételek előirányzata |
3 947 |
1 |
22 126 |
6 933 |
|
17 |
3. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
9 700 824 |
0 |
0 |
|
18 |
B12 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
B13 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
B14 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
B15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
0 |
9 700 824 |
0 |
0 |
|
23 |
B16 |
B16-ból EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
B21 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
B22 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
B23 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
B24 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
B25 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
30 |
B25 |
B25-ből EU-s támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
5. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
B51 |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
B52 |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
B53 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
660 000 |
200 000 |
|
36 |
B61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
B62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
B63 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
B65 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
660 000 |
200 000 |
|
41 |
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
B71 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
B72 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
B73 |
Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
B74 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
B75 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.) |
5 544 673 |
18 231 304 |
11 277 610 |
9 937 601 |
|
48 |
9. |
Finanszírozási bevételek |
93 472 945 |
107 476 677 |
132 954 564 |
158 259 672 |
|
49 |
B8131 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
1 054 129 |
96 216 |
643 699 |
374 071 |
|
50 |
B8132 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás |
92 418 816 |
107 380 461 |
132 310 865 |
157 885 601 |
|
52 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
99 017 618 |
125 707 981 |
144 232 174 |
168 197 273 |
5.2. Kiadási jogcímek
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Rovat |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
2 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
97 993 808 |
122 597 845 |
141 731 228 |
165 344 591 |
|
3 |
K1 |
Személyi juttatások |
56 150 083 |
71 269 543 |
83 859 367 |
99 022 581 |
|
4 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
8 543 719 |
8 516 207 |
7 751 987 |
9 836 021 |
|
5 |
K3 |
Dologi kiadások |
33 300 006 |
42 812 095 |
49 739 465 |
56 485 989 |
|
6 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
380 409 |
0 |
|
8 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
927 594 |
2 466 437 |
2 126 875 |
2 194 200 |
|
9 |
K6 |
Beruházások |
927 594 |
2 466 437 |
2 126 875 |
2 194 200 |
|
10 |
K7 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
3. |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
98 921 402 |
125 064 282 |
143 858 103 |
167 538 791 |
14. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Működési célú hiteltörlesztés (tőke + kamat)
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Megnevezés |
Kötelezettség- |
Összes vállalt kötelezettség |
2024. év előtti teljesítés |
2024. évi teljesítés |
2025. évi kötelezettség |
2026. évi kötelezettség |
2027. évi kötelezettség |
2027. év utáni kötelezettség |
Még fennálló kötelezettség |
|
2 |
1.1. |
0 |
0 |
||||||||
|
3 |
1.2. |
0 |
0 |
||||||||
|
4 |
1.3. |
0 |
0 |
||||||||
|
5 |
1.4. |
0 |
0 |
||||||||
|
6 |
1. |
Működési célú hiteltörlesztés (tőke + kamat) összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2. Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tőke + kamat)
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Megnevezés |
Kötelezettség- |
Összes vállalt kötelezettség |
2024. év előtti teljesítés |
2024. évi teljesítés |
2025. évi kötelezettség |
2026. évi kötelezettség |
2027. évi kötelezettség |
2027. év utáni kötelezettség |
Még fennálló kötelezettség |
|
2 |
2.1. |
0 |
0 |
||||||||
|
3 |
2.2. |
0 |
0 |
||||||||
|
4 |
2.3. |
0 |
0 |
||||||||
|
5 |
2.4. |
0 |
0 |
||||||||
|
6 |
2. |
Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tőke + kamat) összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3. Beruházások feladatonként

Beruházások összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4. Felújítások célonként

4.1. |
0 |
0 |
||||||||
|
3 |
4.2. |
0 |
0 |
||||||||
|
4 |
4.3. |
0 |
0 |
||||||||
|
5 |
4.4. |
0 |
0 |
||||||||
|
6 |
4. |
Felújítások összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5. Egyéb több éves kihatású kiadások
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Megnevezés |
Kötelezettség- |
Összes vállalt kötelezettség |
2024. év előtti teljesítés |
2024. évi teljesítés |
2025. évi kötelezettség |
2026. évi kötelezettség |
2027. évi kötelezettség |
2027. év utáni kötelezettség |
Még fennálló kötelezettség |
|
2 |
5.1. |
Közvilágítás fejlesztés üzletrész vásárlással |
200 742 770 |
200 742 770 |
39 033 316 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
94 795 198 |
144 980 890 |
|
3 |
5.2. |
0 |
0 |
||||||||
|
4 |
5.3. |
0 |
0 |
||||||||
|
5 |
5.4. |
0 |
0 |
||||||||
|
6 |
5. |
Egyéb többéves kihatású kiadások összesen |
200 742 770 |
39 033 316 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
94 795 198 |
144 980 890 |
6. Többéves kihatású kiadások összesen
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Megnevezés |
Jogcím darabszáma |
Összes vállalt kötelezettség |
2024. év előtti teljesítés |
2024. évi teljesítés |
2025. évi kötelezettség |
2026. évi kötelezettség |
2027. évi kötelezettség |
2027. év utáni kötelezettség |
Még fennálló kötelezettség |
|
2 |
6.1. |
Működési célú hiteltörlesztés (tőke + kamat) összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3 |
6.2. |
Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tőke + kamat) összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4 |
6.3. |
Beruházások összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5 |
6.4. |
Felújítások összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6 |
6.5. |
Egyéb többéves kihatású kiadások összesen |
200 742 770 |
39 033 316 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
94 795 198 |
144 980 890 |
|
|
7 |
6. |
Többéves kihatású kiadások összesen |
200 742 770 |
39 033 316 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
94 795 198 |
144 980 890 |
15. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Hitel, kölcsön megnevezése |
Kölcsön- |
Lejárat |
Hitel, kölcsön állomány 2024.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2025.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2026.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2027.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2027. év utáni |
|
2 |
1.1. |
||||||||
|
3 |
1.2. |
||||||||
|
4 |
1.3. |
||||||||
|
5 |
1.4. |
||||||||
|
6 |
1.5. |
||||||||
|
7 |
1.6. |
||||||||
|
8 |
1.7. |
||||||||
|
9 |
1.8. |
||||||||
|
10 |
1.9. |
||||||||
|
11 |
1.10. |
||||||||
|
12 |
1. |
Rövid lejáratú hitel, kölcsön összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Hitel, kölcsön megnevezése |
Kölcsön- |
Lejárat |
Hitel, kölcsön állomány 2024.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2025.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2026.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2027.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2027. év utáni |
|
2 |
2.1. |
Solymári Településüzemeltetési Kft. |
2 018 |
2 028 |
23 125 000 |
17 125 000 |
11 125 000 |
5 125 000 |
0 |
|
3 |
2.2. |
||||||||
|
4 |
2.3. |
||||||||
|
5 |
2.4. |
||||||||
|
6 |
2.5. |
||||||||
|
7 |
2.6. |
||||||||
|
8 |
2.7. |
||||||||
|
9 |
2.8. |
||||||||
|
10 |
2.9. |
||||||||
|
11 |
2.10. |
||||||||
|
12 |
2. |
Hosszú lejáratú hitel, kölcsön összesen |
23 125 000 |
17 125 000 |
11 125 000 |
5 125 000 |
0 |
3. Hitelek, kölcsönök összesen
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Hitel, kölcsön megnevezése |
Kölcsön- |
Lejárat |
Hitel, kölcsön állomány 2024.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2025.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2026.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2027.12.31 |
Hitel, kölcsön állomány 2027. év utáni |
|
2 |
3.1. |
Rövid lejáratú hitel, kölcsön összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
3 |
3.2. |
Hosszú lejáratú hitel, kölcsön összesen |
23 125 000 |
17 125 000 |
11 125 000 |
5 125 000 |
0 |
||
|
4 |
3.3. |
Hitel, kölcsön összesen |
23 125 000 |
17 125 000 |
11 125 000 |
5 125 000 |
0 |
16. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Adósságállomány eszközök szerint |
Nem lejárt kötelezettség |
1-90 nap közötti lejárt kötelezettség |
91-180 nap közötti lejárt kötelezettség |
181-360 nap közötti lejárt kötelezettség |
360 napon túli lejárt kötelezettség |
Összes lejárt tartozás |
Összes tartozás |
|
2 |
1.1. |
Adóhatósággal szembeni tartozások |
0 |
0 |
|||||
|
3 |
1.2. |
Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás |
25 341 909 |
0 |
25 341 909 |
||||
|
4 |
1.3. |
Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás |
0 |
0 |
|||||
|
5 |
1.4. |
TB alapokkal szembeni tartozás |
0 |
0 |
|||||
|
6 |
1.5. |
Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé |
0 |
0 |
|||||
|
7 |
1.6. |
Szállítói tartozás |
0 |
0 |
|||||
|
8 |
1.7. |
Egyéb adósság |
0 |
0 |
|||||
|
9 |
1. |
Belföldi hitelezők összesen |
25 341 909 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 341 909 |
|
10 |
2.1. |
Külföldi szállítók |
0 |
0 |
|||||
|
11 |
2.2. |
Egyéb adósság |
0 |
0 |
|||||
|
12 |
2. |
Külföldi hitelezők összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
3. |
Hitelezők összesen |
25 341 909 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 341 909 |
17. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|
|
S. |
Bevételi jogcím |
Tervezett közvetett támogatás |
Tényleges közvetett támogatás |
|
1. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
3 000 000 |
702 423 |
|
1.1. |
Építményadó |
1 800 000 |
320 500 |
|
1.2. |
Telekadó |
1 200 000 |
145 400 |
|
1.3. |
Magánszemélyek kommunális adója |
||
|
1.4. |
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
||
|
1.5. |
Idegenforgalmi adó épület után |
||
|
1.6. |
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
236 523 |
|
|
2. |
Egyéb bevételekből biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
0 |
0 |
|
2.1. |
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése |
||
|
2.2. |
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése |
||
|
2.3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
||
|
2.4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
||
|
2.5. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
||
|
2.6. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, menteség |
||
|
2.7. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, menteség |
||
|
2.8. |
Egyéb kedvezmény |
||
|
2.9. |
Egyéb kölcsön elengedése |
||
|
3. |
ÖSSZESEN (1+2): |
3 000 000 |
702 423 |
18. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Támogatott szervezet neve |
Támogatás célja |
Támogatás összege |
|
2 |
a |
Bursa támogatás |
0 |
|
|
3 |
b |
Német Nemzetiségi Önkormányzat Solymár |
Működési támogatás |
7 500 000 |
|
4 |
c |
Német Nemzetiségi Önkormányzat Solymár |
LZ működési támogatás |
55 746 841 |
|
5 |
d |
Solymári Településüzemeltetési Kft. |
Bértámogatás |
254 792 850 |
|
6 |
e |
Solymári Településüzemeltetési Kft. |
Belső közlekedés támogatása |
25 096 200 |
|
7 |
f |
Hunyadi Mátyás N.N. Általános Iskola |
Eszközbeszerzés |
0 |
|
8 |
g |
Volánbusz |
Kékbusz támogatás |
14 511 967 |
|
9 |
h |
OMSZ |
Ügyelet |
0 |
|
10 |
i |
Solymári Polgárőr és Tűzoltó Egyesület |
Polgárőrség támogatása |
1 200 000 |
|
11 |
j |
Solymári Polgárőr és Tűzoltó Egyesület |
Tűzoltóság támogatása |
1 300 000 |
|
12 |
k |
Solymári Sportegyesület |
2 500 000 |
|
|
13 |
l |
Óv-Lak Alapítvány |
240 000 |
|
|
14 |
m |
Pitypang Alapítvány |
320 000 |
|
|
15 |
n |
Gyermeklánc Alapítvány |
320 000 |
|
|
16 |
o |
Corvinus Alapítvány |
600 000 |
|
|
17 |
p |
Református egyház |
3 002 000 |
|
|
18 |
q |
Katolikus egyház |
1 100 000 |
|
|
19 |
r |
Civil szervezetek program |
||
|
20 |
s |
Jokerdance SE |
700 000 |
|
|
21 |
t |
Heimatverein-Solymár Egyesület |
350 000 |
|
|
22 |
u |
Heimatverein-Solymár Egyesület |
Hagyományőrző Asszonykórus |
500 000 |
|
23 |
v |
KUD-ARC Egyesület |
500 000 |
|
|
24 |
w |
Solymári Golgota Alapítvány |
Elisch Jánosné |
800 000 |
|
25 |
x |
Solymári Golgota Alapítvány |
500 000 |
|
|
26 |
y |
Csodatücsök Alapítvány |
500 000 |
|
|
27 |
z |
Heimatverein-Solymár Egyesület |
Hartmann Hilda |
800 000 |
|
28 |
aa |
Solymári Golgota Alapítvány |
Herbstrosen Tánccsoport |
500 000 |
|
29 |
ab |
Solymári Hagyományőrző Fúvószenekar |
500 000 |
|
|
30 |
ac |
Solymári Golgota Alapítvány |
500 000 |
|
|
31 |
ad |
Solymári Golgota Alapítvány |
Reményi Margit Táncegyüttes |
800 000 |
|
32 |
ae |
Rádió Solymár Alapítvány |
496 000 |
|
|
33 |
af |
Heimatverein-Solymár Egyesület |
Milbich Tamás |
300 000 |
|
34 |
ag |
PARTHUS SE |
200 000 |
|
|
35 |
ah |
Solymári Kölcsey Ferenc Alapítvány |
100 000 |
|
|
36 |
ai |
Solymári Golgota Alapítvány |
Traktorbarátok Köre |
300 000 |
|
37 |
aj |
Solymári Corvinus Vegyeskar |
300 000 |
|
|
38 |
ak |
Nagycsaládosok Solymári Egyesülete |
300 000 |
|
|
39 |
al |
Heimatverein-Solymár Egyesület |
Solymári Férfikórus |
150 000 |
|
40 |
am |
Cédrus Alapítvány |
900 000 |
|
|
41 |
an |
|||
|
42 |
ao |
|||
|
43 |
ÖSSZESEN: |
378 225 858 |
19. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Eszközök |
2023. évi állomány |
2024. évi állomány |
Bruttó állományi érték |
Könyv szerinti állományi érték |
Becsült állományi érték |
|
2 |
A/I/1 |
Vagyoni értékű jogok |
279 729 |
199 729 |
107 828 224 |
199 729 |
|
|
3 |
A/I/2 |
Szellemi termékek |
18 855 532 |
14 764 998 |
35 203 250 |
14 764 998 |
|
|
4 |
A/I/3 |
Immateriális javak értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5 |
A/I |
Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
19 135 261 |
14 964 727 |
143 031 474 |
14 964 727 |
0 |
|
6 |
A/II/1 |
Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
14 689 366 141 |
14 685 948 038 |
17 832 483 816 |
14 685 948 038 |
|
|
7 |
A/II/2 |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
89 964 190 |
77 158 409 |
404 428 983 |
77 158 409 |
|
|
8 |
A/II/3 |
Tenyészállatok |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9 |
A/II/4 |
Beruházások, felújítások |
276 255 057 |
300 315 567 |
300 315 567 |
300 315 567 |
|
|
10 |
A/II/5 |
Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
509 049 160 |
509 049 160 |
509 049 160 |
509 049 160 |
|
|
11 |
A/II |
Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
15 564 634 548 |
15 572 471 174 |
19 046 277 526 |
15 572 471 174 |
0 |
|
12 |
A/III/1 |
Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) |
70 625 000 |
70 875 000 |
70 875 000 |
70 875 000 |
0 |
|
13 |
A/III/1a |
- ebből: tartós részesedések jegybankban |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
14 |
A/III/1b |
- ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
70 625 000 |
70 875 000 |
70 875 000 |
70 875 000 |
|
|
15 |
A/III/1c |
- ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
16 |
A/III/1d |
- ebből: tartós részesedések társulásban |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
A/III/1e |
- ebből: egyéb tartós részesedések |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
18 |
A/III/2 |
Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
19 |
A/III/2a |
- ebből: államkötvények |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
A/III/2b |
- ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
21 |
A/III/3 |
Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
22 |
A/III |
Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
70 625 000 |
70 875 000 |
70 875 000 |
70 875 000 |
0 |
|
23 |
A/IV/1 |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
435 597 217 |
420 510 289 |
827 037 986 |
420 510 289 |
0 |
|
24 |
A/IV/1a |
- ebből: immateriális javak |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
25 |
A/IV/1b |
- ebből: tárgyi eszközök |
435 597 217 |
420 510 289 |
827 037 986 |
420 510 289 |
|
|
26 |
A/IV/1c |
- ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
A/IV/2 |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
A/IV |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
435 597 217 |
420 510 289 |
827 037 986 |
420 510 289 |
0 |
|
29 |
A) |
NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEF.ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
16 089 992 026 |
16 078 821 190 |
20 087 221 986 |
16 078 821 190 |
0 |
|
30 |
B/I/1 |
Vásárolt készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
31 |
B/I/2 |
Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
32 |
B/I/3 |
Egyéb készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
33 |
B/I/4 |
Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
34 |
B/I/5 |
Növendék-, hízó és egyéb állatok |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
35 |
B/I |
Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
B/II/1 |
Nem tartós részesedések |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
37 |
B/II/2 |
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
38 |
B/II/2a |
- ebből: kárpótlási jegyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
39 |
B/II/2b |
- ebből: kincstárjegyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
40 |
B/II/2c |
- ebből: államkötvények |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
41 |
B/II/2d |
- ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
42 |
B/II |
Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
B) |
NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
C/I/1 |
Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
45 |
C/I/2 |
Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
46 |
C/I |
Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
C/II/1 |
Forintpénztár |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
48 |
C/II/2 |
Valutapénztár |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
49 |
C/II/3 |
Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
50 |
C/II |
Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
C/III/1 |
Kincstáron kívüli forintszámlák |
109 999 599 |
191 138 277 |
191 138 277 |
191 138 277 |
|
|
52 |
C/III/2 |
Kincstárban vezetett forintszámlák |
6 584 691 |
6 584 691 |
6 584 691 |
6 584 691 |
|
|
53 |
C/III |
Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
116 584 290 |
197 722 968 |
197 722 968 |
197 722 968 |
0 |
|
54 |
C/IV/1 |
Kincstáron kívüli devizaszámlák |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
55 |
C/IV/2 |
Kincstárban vezetett devizaszámlák |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
56 |
C/IV |
Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
C) |
PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
116 584 290 |
197 722 968 |
197 722 968 |
197 722 968 |
0 |
|
58 |
D/I/1 |
Költségvetési évben esedékes követelések műk.c. támogatások bevételeire ÁH belülről (>=D/I/1a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
59 |
D/I/1a |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések m.c.visszatérítendő tám.visszatér.ÁH belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
60 |
D/I/2 |
Költségvetési évben esedékes követelések felh.c.tám.bevételeire ÁH belülről (>=D/I/2a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
61 |
D/I/2a |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések felh.c.visszatér.tám.visszatér. ÁH belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
62 |
D/I/3 |
Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
28 834 034 |
50 700 156 |
119 418 326 |
50 700 156 |
0 |
|
63 |
D/I/3a |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
64 |
D/I/3b |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
65 |
D/I/3c |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
66 |
D/I/3d |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
14 695 591 |
15 972 366 |
41 666 480 |
15 972 366 |
|
|
67 |
D/I/3e |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
9 148 490 |
16 688 025 |
30 438 865 |
16 688 025 |
|
|
68 |
D/I/3f |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
4 989 953 |
18 039 765 |
47 312 981 |
18 039 765 |
|
|
69 |
D/I/4 |
Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
21 596 108 |
41 405 478 |
41 405 478 |
41 405 478 |
0 |
|
70 |
D/I/4a |
- ebből: költségvetési évben esedékes köv.készletért.ellenért., szolg.ellenért., közv.szolg.ellenértékére |
2 249 117 |
1 792 999 |
1 792 999 |
1 792 999 |
|
|
71 |
D/I/4b |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
15 437 520 |
31 778 246 |
31 778 246 |
31 778 246 |
|
|
72 |
D/I/4c |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
407 478 |
110 981 |
110 981 |
110 981 |
|
|
73 |
D/I/4d |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
3 360 261 |
7 605 142 |
7 605 142 |
7 605 142 |
|
|
74 |
D/I/4e |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
75 |
D/I/4f |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bev. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
76 |
D/I/4g |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
77 |
D/I/4h |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
78 |
D/I/4i |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
141 732 |
118 110 |
118 110 |
118 110 |
|
|
79 |
D/I/5 |
Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e) |
440 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
80 |
D/I/5a |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
81 |
D/I/5b |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
440 000 |
0 |
0 |
0 |
|
|
82 |
D/I/5c |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
83 |
D/I/5d |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
84 |
D/I/5e |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bev. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
85 |
D/I/6 |
Költségvetési évben esedékes követelések m.c.átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
30 000 |
0 |
0 |
0 |
|
|
86 |
D/I/6a |
- ebből: költségvetési évben esedékes köv.műk.c.visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése az EU-tól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
87 |
D/I/6b |
- ebből: költs.évben esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
88 |
D/I/6c |
- ebből: költségvetési évben esedékes köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. ÁH kívülről |
30 000 |
0 |
0 |
0 |
|
|
89 |
D/I/7 |
Költségvetési évben esedékes köv.felh.c.átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c) |
1 927 000 |
2 489 500 |
2 489 500 |
2 489 500 |
|
|
90 |
D/I/7a |
- ebből: költségvetési évben esedékes köv.felhalm.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. az EUtól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
91 |
D/I/7b |
- ebből: költ.évben esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
92 |
D/I/7c |
- ebből: költ.évben esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs. visszatérülésére ÁH kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
93 |
D/I/8 |
Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
94 |
D/I/8a |
- ebből: költ.évben esed.köv.forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
95 |
D/I/8b |
- ebből: költ.évben esed.köv.befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
96 |
D/I/8c |
- ebből: költ.évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
97 |
D/I/8d |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
98 |
D/I/8e |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
99 |
D/I/8f |
- ebből: költ.évben esed.köv.forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
100 |
D/I/8g |
- ebből: költ.évben esed.köv.befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
101 |
D/I |
Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
52 827 142 |
94 595 134 |
163 313 304 |
94 595 134 |
0 |
|
102 |
D/II/1 |
Költ.évet követően esed.köv.műk.c.tám.bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
103 |
D/II/1a |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
104 |
D/II/2 |
Költs.évet köv.esed.köv.felh.c.támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
105 |
D/II/2a |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
106 |
D/II/3 |
Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) |
340 138 124 |
373 135 382 |
373 135 382 |
373 135 382 |
0 |
|
107 |
D/II/3a |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
108 |
D/II/3b |
- ebből: költ.évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
109 |
D/II/3c |
- ebből: költ.évet követően esedékes köv.bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
110 |
D/II/3d |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
6 510 445 |
4 277 118 |
4 277 118 |
4 277 118 |
|
|
111 |
D/II/3e |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
333 575 371 |
368 584 010 |
368 584 010 |
368 584 010 |
|
|
112 |
D/II/3f |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
52 308 |
274 254 |
274 254 |
274 254 |
|
|
113 |
D/II/4 |
Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
114 |
D/II/4a |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.készletért.ellenért., szolg.ellenért., közv.szolg. ellenértékére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
115 |
D/II/4b |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
116 |
D/II/4c |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
117 |
D/II/4d |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
118 |
D/II/4e |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
119 |
D/II/4f |
- ebből: költ.évet követően esedékes köv.kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
120 |
D/II/4g |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
121 |
D/II/4h |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
122 |
D/II/4i |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
123 |
D/II/5 |
Költ.évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
124 |
D/II/5a |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
125 |
D/II/5b |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
126 |
D/II/5c |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
127 |
D/II/5d |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
128 |
D/II/5e |
- ebből: költ.évet követően esedékes köv.részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
129 |
D/II/6 |
Költ.évet követően esedékes köv.műk.c.átvett pénzeszk. (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c) |
35 125 000 |
23 125 000 |
23 125 000 |
23 125 000 |
|
|
130 |
D/II/6a |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
131 |
D/II/6b |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
132 |
D/II/6c |
- ebből: költ.évet követően esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH kívülről |
35 125 000 |
23 125 000 |
23 125 000 |
23 125 000 |
|
|
133 |
D/II/7 |
Költ.évet követően esed.köv.felh.c.átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
134 |
D/II/7a |
- ebből: költ.évet követően esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
135 |
D/II/7b |
- ebből: költ.évet köv.esed.köve.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm.és más nemz.szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
136 |
D/II/7c |
- ebből: költ.évet köv.esedékes köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. ÁH kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
137 |
D/II/8 |
Költ.évet köv.esed.köv.fin.bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
138 |
D/II8a |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.bef.célú belf.értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
139 |
D/II8b |
- ebből: költ.évet köv.esedékes követelések ÁH belüli megelőlegezések törlesztésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
140 |
D/II8c |
- ebből: költ.évet követően esed.követelések hosszú lejáratú tulajd.kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
141 |
D/II8d |
- ebből: költ.évet követően esed.köv.bef.c.külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
142 |
D/II |
Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
375 263 124 |
396 260 382 |
396 260 382 |
396 260 382 |
0 |
|
143 |
D/III/1 |
Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
357 062 001 |
6 162 563 |
6 162 563 |
6 162 563 |
0 |
|
144 |
D/III/1a |
- ebből: immateriális javakra adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
145 |
D/III/1b |
- ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
146 |
D/III/1c |
- ebből: készletekre adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
147 |
D/III/1d |
- ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
148 |
D/III/1e |
- ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
870 000 |
450 000 |
450 000 |
450 000 |
|
|
149 |
D/III/1f |
- ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
356 192 001 |
5 712 563 |
5 712 563 |
5 712 563 |
|
|
150 |
D/III/2 |
Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
151 |
D/III/3 |
Más által beszedett bevételek elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
152 |
D/III/4 |
Forgótőke elszámolása |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
|
|
153 |
D/III/5 |
Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
154 |
D/III/6 |
Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
155 |
D/III/7 |
Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása |
0 |
624 769 |
624 769 |
624 769 |
|
|
156 |
D/III/8 |
Részesedésszerzés esetén átadott eszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
157 |
D/III/9 |
Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
158 |
D/III |
Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
357 162 001 |
6 887 332 |
6 887 332 |
6 887 332 |
0 |
|
159 |
D) |
KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
785 252 267 |
497 742 848 |
566 461 018 |
497 742 848 |
0 |
|
160 |
E/I/1 |
Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
161 |
E/I/2 |
Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
0 |
3 756 298 |
3 756 298 |
3 756 298 |
|
|
162 |
E/I/3 |
Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
163 |
E/I/4 |
Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
164 |
E/I |
Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) |
0 |
3 756 298 |
3 756 298 |
3 756 298 |
0 |
|
165 |
E/II/1 |
Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
166 |
E/II/2 |
Más fizetendő általános forgalmi adó |
3 161 000 |
2 126 295 |
2 126 295 |
2 126 295 |
|
|
167 |
E/II |
Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
3 161 000 |
2 126 295 |
2 126 295 |
2 126 295 |
0 |
|
168 |
E/III/1 |
December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
169 |
E/III/2 |
Utalványok, bérl.és más hasonló, készpénz-hely.fiz.eszköznek nem minősülő eszk.elszámolásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
170 |
E/III |
Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
171 |
E) |
EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
3 161 000 |
5 882 593 |
5 882 593 |
5 882 593 |
0 |
|
172 |
F/1 |
Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
173 |
F/2 |
Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
165 652 |
41 655 |
41 655 |
41 655 |
|
|
174 |
F/3 |
Halasztott ráfordítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
175 |
F) |
AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) |
165 652 |
41 655 |
41 655 |
41 655 |
0 |
|
176 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F): |
16 995 155 235 |
16 780 211 254 |
20 857 330 220 |
16 780 211 254 |
0 |
20. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Mérleg |
Eszközök |
2023. évi állomány |
2024. évi állomány |
Forgalom- |
Kizárólagos nemzeti vagyonba tartozó vagyon |
Nemzet- |
Korlátozottan forgalom képes vagyon |
Üzleti vagyon |
|
2 |
A/I/1 |
Vagyoni értékű jogok |
279 729 |
199 729 |
0 |
0 |
0 |
0 |
199 729 |
|
3 |
A/I/2 |
Szellemi termékek |
18 855 532 |
14 764 998 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 764 998 |
|
4 |
A/I/3 |
Immateriális javak értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5 |
A/I |
Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
19 135 261 |
14 964 727 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 964 727 |
|
6 |
A/II/1 |
Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
14 689 366 141 |
14 685 948 038 |
0 |
327 605 268 |
0 |
998 368 842 |
13 359 973 928 |
|
7 |
A/II/2 |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
89 964 190 |
77 158 409 |
0 |
5 040 000 |
0 |
1 663 481 |
70 454 928 |
|
8 |
A/II/3 |
Tenyészállatok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9 |
A/II/4 |
Beruházások, felújítások |
276 255 057 |
300 315 567 |
300 315 567 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
A/II/5 |
Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
509 049 160 |
509 049 160 |
0 |
0 |
0 |
0 |
509 049 160 |
|
11 |
A/II |
Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
15 564 634 548 |
15 572 471 174 |
300 315 567 |
332 645 268 |
0 |
1 000 032 323 |
13 939 478 016 |
|
12 |
A/III/1 |
Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) |
70 625 000 |
70 875 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
70 875 000 |
|
13 |
A/III/1a |
- ebből: tartós részesedések jegybankban |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
A/III/1b |
- ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
70 625 000 |
70 875 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
70 875 000 |
|
15 |
A/III/1c |
- ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
A/III/1d |
- ebből: tartós részesedések társulásban |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
A/III/1e |
- ebből: egyéb tartós részesedések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
18 |
A/III/2 |
Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
A/III/2a |
- ebből: államkötvények |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
A/III/2b |
- ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
A/III/3 |
Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
A/III |
Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
70 625 000 |
70 875 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
70 875 000 |
|
23 |
A/IV/1 |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
435 597 217 |
420 510 289 |
0 |
0 |
0 |
35 386 805 |
385 123 484 |
|
24 |
A/IV/1a |
- ebből: immateriális javak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
A/IV/1b |
- ebből: tárgyi eszközök |
435 597 217 |
420 510 289 |
0 |
0 |
0 |
35 386 805 |
385 123 484 |
|
26 |
A/IV/1c |
- ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
A/IV/2 |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
A/IV |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
435 597 217 |
420 510 289 |
0 |
0 |
0 |
35 386 805 |
385 123 484 |
|
29 |
A) |
NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEF.ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
16 089 992 026 |
16 078 821 190 |
300 315 567 |
332 645 268 |
0 |
1 035 419 128 |
14 410 441 227 |
|
30 |
B/I/1 |
Vásárolt készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
B/I/2 |
Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
B/I/3 |
Egyéb készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
B/I/4 |
Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
B/I/5 |
Növendék-, hízó és egyéb állatok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
B/I |
Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
B/II/1 |
Nem tartós részesedések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
B/II/2 |
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
B/II/2a |
- ebből: kárpótlási jegyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
B/II/2b |
- ebből: kincstárjegyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
B/II/2c |
- ebből: államkötvények |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
41 |
B/II/2d |
- ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
B/II |
Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
B) |
NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
C/I/1 |
Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
C/I/2 |
Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
C/I |
Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
C/II/1 |
Forintpénztár |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
48 |
C/II/2 |
Valutapénztár |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
49 |
C/II/3 |
Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
50 |
C/II |
Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
C/III/1 |
Kincstáron kívüli forintszámlák |
109 999 599 |
191 138 277 |
0 |
0 |
0 |
0 |
191 138 277 |
|
52 |
C/III/2 |
Kincstárban vezetett forintszámlák |
6 584 691 |
6 584 691 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 584 691 |
|
53 |
C/III |
Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
116 584 290 |
197 722 968 |
0 |
0 |
0 |
0 |
197 722 968 |
|
54 |
C/IV/1 |
Kincstáron kívüli devizaszámlák |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
55 |
C/IV/2 |
Kincstárban vezetett devizaszámlák |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
56 |
C/IV |
Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
C) |
PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
116 584 290 |
197 722 968 |
0 |
0 |
0 |
0 |
197 722 968 |
|
58 |
D/I/1 |
Költségvetési évben esedékes követelések műk.c. támogatások bevételeire ÁH belülről (>=D/I/1a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
59 |
D/I/1a |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések m.c.visszatérítendő tám.visszatér.ÁH belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
60 |
D/I/2 |
Költségvetési évben esedékes követelések felh.c.tám.bevételeire ÁH belülről (>=D/I/2a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
61 |
D/I/2a |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések felh.c.visszatér.tám.visszatér. ÁH belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
D/I/3 |
Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
28 834 034 |
50 700 156 |
50 700 156 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
63 |
D/I/3a |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
64 |
D/I/3b |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
65 |
D/I/3c |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
66 |
D/I/3d |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
14 695 591 |
15 972 366 |
15 972 366 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
67 |
D/I/3e |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
9 148 490 |
16 688 025 |
16 688 025 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
68 |
D/I/3f |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
4 989 953 |
18 039 765 |
18 039 765 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
69 |
D/I/4 |
Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
21 596 108 |
41 405 478 |
41 405 478 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
70 |
D/I/4a |
- ebből: költségvetési évben esedékes köv.készletért.ellenért., szolg.ellenért., közv.szolg.ellenértékére |
2 249 117 |
1 792 999 |
1 792 999 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
71 |
D/I/4b |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
15 437 520 |
31 778 246 |
31 778 246 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
72 |
D/I/4c |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
407 478 |
110 981 |
110 981 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
73 |
D/I/4d |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
3 360 261 |
7 605 142 |
7 605 142 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
74 |
D/I/4e |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
75 |
D/I/4f |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bev. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
76 |
D/I/4g |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
77 |
D/I/4h |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
78 |
D/I/4i |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
141 732 |
118 110 |
118 110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
79 |
D/I/5 |
Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e) |
440 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
80 |
D/I/5a |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
81 |
D/I/5b |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
440 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
82 |
D/I/5c |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
83 |
D/I/5d |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
84 |
D/I/5e |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bev. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
85 |
D/I/6 |
Költségvetési évben esedékes követelések m.c.átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
30 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
86 |
D/I/6a |
- ebből: költségvetési évben esedékes köv.műk.c.visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése az EU-tól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
87 |
D/I/6b |
- ebből: költs.évben esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
88 |
D/I/6c |
- ebből: költségvetési évben esedékes köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. ÁH kívülről |
30 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
89 |
D/I/7 |
Költségvetési évben esedékes köv.felh.c.átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c) |
1 927 000 |
2 489 500 |
2 489 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
90 |
D/I/7a |
- ebből: költségvetési évben esedékes köv.felhalm.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. az EUtól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
91 |
D/I/7b |
- ebből: költ.évben esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
92 |
D/I/7c |
- ebből: költ.évben esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs. visszatérülésére ÁH kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
93 |
D/I/8 |
Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
94 |
D/I/8a |
- ebből: költ.évben esed.köv.forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
95 |
D/I/8b |
- ebből: költ.évben esed.köv.befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
96 |
D/I/8c |
- ebből: költ.évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
97 |
D/I/8d |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
98 |
D/I/8e |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
99 |
D/I/8f |
- ebből: költ.évben esed.köv.forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
100 |
D/I/8g |
- ebből: költ.évben esed.köv.befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
101 |
D/I |
Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
52 827 142 |
94 595 134 |
94 595 134 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
102 |
D/II/1 |
Költ.évet követően esed.köv.műk.c.tám.bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
103 |
D/II/1a |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
104 |
D/II/2 |
Költs.évet köv.esed.köv.felh.c.támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
105 |
D/II/2a |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
106 |
D/II/3 |
Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) |
340 138 124 |
373 135 382 |
373 135 382 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
107 |
D/II/3a |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
108 |
D/II/3b |
- ebből: költ.évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
109 |
D/II/3c |
- ebből: költ.évet követően esedékes köv.bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
110 |
D/II/3d |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
6 510 445 |
4 277 118 |
4 277 118 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
111 |
D/II/3e |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
333 575 371 |
368 584 010 |
368 584 010 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
112 |
D/II/3f |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
52 308 |
274 254 |
274 254 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
113 |
D/II/4 |
Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
114 |
D/II/4a |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.készletért.ellenért., szolg.ellenért., közv.szolg. ellenértékére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
115 |
D/II/4b |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
116 |
D/II/4c |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
117 |
D/II/4d |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
118 |
D/II/4e |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
119 |
D/II/4f |
- ebből: költ.évet követően esedékes köv.kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
120 |
D/II/4g |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
121 |
D/II/4h |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
122 |
D/II/4i |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
123 |
D/II/5 |
Költ.évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
124 |
D/II/5a |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
125 |
D/II/5b |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
126 |
D/II/5c |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
127 |
D/II/5d |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
128 |
D/II/5e |
- ebből: költ.évet követően esedékes köv.részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
129 |
D/II/6 |
Költ.évet követően esedékes köv.műk.c.átvett pénzeszk. (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c) |
35 125 000 |
23 125 000 |
23 125 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
130 |
D/II/6a |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
131 |
D/II/6b |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
132 |
D/II/6c |
- ebből: költ.évet követően esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH kívülről |
35 125 000 |
23 125 000 |
23 125 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
133 |
D/II/7 |
Költ.évet követően esed.köv.felh.c.átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
134 |
D/II/7a |
- ebből: költ.évet követően esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
135 |
D/II/7b |
- ebből: költ.évet köv.esed.köve.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm.és más nemz.szerv. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
136 |
D/II/7c |
- ebből: költ.évet köv.esedékes köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. ÁH kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
137 |
D/II/8 |
Költ.évet köv.esed.köv.fin.bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
138 |
D/II8a |
- ebből: költ.évet köv.esed.köv.bef.célú belf.értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
139 |
D/II8b |
- ebből: költ.évet köv.esedékes követelések ÁH belüli megelőlegezések törlesztésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
140 |
D/II8c |
- ebből: költ.évet követően esed.követelések hosszú lejáratú tulajd.kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
141 |
D/II8d |
- ebből: költ.évet követően esed.köv.bef.c.külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
142 |
D/II |
Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
375 263 124 |
396 260 382 |
396 260 382 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
143 |
D/III/1 |
Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
357 062 001 |
6 162 563 |
6 162 563 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
144 |
D/III/1a |
- ebből: immateriális javakra adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
145 |
D/III/1b |
- ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
146 |
D/III/1c |
- ebből: készletekre adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
147 |
D/III/1d |
- ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
148 |
D/III/1e |
- ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
870 000 |
450 000 |
450 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
149 |
D/III/1f |
- ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
356 192 001 |
5 712 563 |
5 712 563 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
150 |
D/III/2 |
Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
151 |
D/III/3 |
Más által beszedett bevételek elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
152 |
D/III/4 |
Forgótőke elszámolása |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
153 |
D/III/5 |
Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
154 |
D/III/6 |
Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
155 |
D/III/7 |
Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása |
0 |
624 769 |
624 769 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
156 |
D/III/8 |
Részesedésszerzés esetén átadott eszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
157 |
D/III/9 |
Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
158 |
D/III |
Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
357 162 001 |
6 887 332 |
6 887 332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
159 |
D) |
KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
785 252 267 |
497 742 848 |
497 742 848 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
160 |
E/I/1 |
Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
161 |
E/I/2 |
Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
0 |
3 756 298 |
3 756 298 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
162 |
E/I/3 |
Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
163 |
E/I/4 |
Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
164 |
E/I |
Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) |
0 |
3 756 298 |
3 756 298 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
165 |
E/II/1 |
Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
166 |
E/II/2 |
Más fizetendő általános forgalmi adó |
3 161 000 |
2 126 295 |
2 126 295 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
167 |
E/II |
Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
3 161 000 |
2 126 295 |
2 126 295 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
168 |
E/III/1 |
December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
169 |
E/III/2 |
Utalványok, bérl.és más hasonló, készpénz-hely.fiz.eszköznek nem minősülő eszk.elszámolásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
170 |
E/III |
Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
171 |
E) |
EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
3 161 000 |
5 882 593 |
5 882 593 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
172 |
F/1 |
Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
173 |
F/2 |
Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
165 652 |
41 655 |
41 655 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
174 |
F/3 |
Halasztott ráfordítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
175 |
F) |
AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) |
165 652 |
41 655 |
41 655 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
176 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F): |
16 995 155 235 |
16 780 211 254 |
803 982 663 |
332 645 268 |
0 |
1 035 419 128 |
14 608 164 195 |
21. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
Mérleg |
Források |
2023. évi állomány |
2024. évi állomány |
|
2 |
G/I |
Nemzeti vagyon induláskori értéke |
57 881 979 |
57 881 979 |
|
3 |
G/II |
Nemzeti vagyon változásai |
0 |
0 |
|
4 |
G/III |
Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
165 110 783 |
165 110 783 |
|
5 |
G/IV |
Felhalmozott eredmény |
15 626 819 303 |
15 626 675 147 |
|
6 |
G/V |
Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
509 049 160 |
509 049 160 |
|
7 |
G/VI |
Mérleg szerinti eredmény |
-144 156 |
-247 325 753 |
|
8 |
G) |
SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
16 358 717 069 |
16 111 391 316 |
|
9 |
H/I/1 |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
224 900 |
0 |
|
10 |
H/I/2 |
Költségvetési évben esedékes köt.munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
0 |
0 |
|
11 |
H/I/3 |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
3 087 238 |
0 |
|
12 |
H/I/4 |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
15 000 |
0 |
|
13 |
H/I/5 |
Költségvetési évben esedékes köt.egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b) |
0 |
0 |
|
14 |
H/I/5a |
- ebből: költ.évben esedékes köt.műk.c.visszatérítendő tám., kölcsönök törlesztésére ÁH belülre |
0 |
0 |
|
15 |
H/I/5b |
- ebből: költ.évben esedékes kötelezettségek műk.c.támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
|
16 |
H/I/6 |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
0 |
|
17 |
H/I/7 |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
0 |
0 |
|
18 |
H/I/8 |
Költ.évben esedékes kötelezettségek egyéb felh.célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b) |
0 |
0 |
|
19 |
H/I/8a |
- ebből: költ.évben esedékes köt.felh.c.visszatérítendő tám., kölcsönök törlesztésére ÁH belülre |
0 |
0 |
|
20 |
H/I/8b |
- ebből: költ.évben esedékes köt.felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
|
21 |
H/I/9 |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9l) |
0 |
0 |
|
22 |
H/I/9a |
- ebből: költ.évben esedékes köt.hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi váll. |
0 |
0 |
|
23 |
H/I/9b |
- ebből: költ.évben esedékes köt.rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törl.pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
|
24 |
H/I/9c |
- ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
0 |
0 |
|
25 |
H/I/9d |
- ebből: költ.évben esedékes köt.éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
|
26 |
H/I/9e |
- ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
0 |
0 |
|
27 |
H/I/9f |
- ebből: költ.évben esedékes köt.éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
|
28 |
H/I/9g |
- ebből: költ.évben esedékes kötelezettségek ÁH belüli megelőlegezések visszafizetésére |
0 |
0 |
|
29 |
H/I/9h |
- ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
0 |
0 |
|
30 |
H/I/9i |
- ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
|
31 |
H/I/9j |
- ebből: költ.évben esed.köt.hitelek, kölcs.törl.külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv. |
0 |
0 |
|
32 |
H/I/9k |
- ebből: költ.évben esedékes köt.hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
0 |
0 |
|
33 |
H/I/9l |
- ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
0 |
0 |
|
34 |
H/I |
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
3 327 138 |
0 |
|
35 |
H/II/1 |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
0 |
0 |
|
36 |
H/II/2 |
Költ.évet követően esedékes köt.munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
0 |
0 |
|
37 |
H/II/3 |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
0 |
|
38 |
H/II/4 |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
0 |
0 |
|
39 |
H/II/5 |
Költségvetési évet követően esedékes köt.egyéb műk.célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b) |
0 |
0 |
|
40 |
H/II/5a |
- ebből: költ.évet köv.esedékes köt.műk.c.visszatér.tám., kölcs.törlesztésére ÁH belülre |
0 |
0 |
|
41 |
H/II/5b |
- ebből: költ.évet követően esedékes köt.működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
|
42 |
H/II/6 |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
0 |
|
43 |
H/II/7 |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra |
0 |
0 |
|
44 |
H/II/8 |
Költ.évet követően esedékes köt.egyéb felh.célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b) |
0 |
0 |
|
45 |
H/II/8a |
- ebből: költ.évet követően esedékes köt.felh.c.visszatér.tám., kölcs.törlesztésére ÁH belülre |
0 |
0 |
|
46 |
H/II/8b |
- ebből: költ.évet követően esedékes köt.felh.célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
|
47 |
H/II/9 |
Költ.évet követően esedékes kötelezettségek finansz.kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) |
23 718 156 |
25 341 909 |
|
48 |
H/II/9a |
- ebből: költ.évet követően esedékes köt.hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törl.pénzügyi váll. |
0 |
0 |
|
49 |
H/II/9b |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
0 |
0 |
|
50 |
H/II/9c |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
0 |
0 |
|
51 |
H/II/9d |
- ebből: költ.évet követően esedékes köt.éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
|
52 |
H/II/9e |
- ebből: költ.évet követően esedékes kötelezettségek ÁH belüli megelőlegezések visszafizetésére |
23 718 156 |
25 341 909 |
|
53 |
H/II/9f |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
0 |
0 |
|
54 |
H/II/9g |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
|
55 |
H/II/9h |
- ebből: költ.évet követően esedékes köt.hitelek, kölcsönök törl.külföldi korm.és nemz.szerv. |
0 |
0 |
|
56 |
H/II/9i |
- ebből: költ.évet követően esedékes köt.külföldi hitelek, kölcs.törl.külföldi pénzintézeteknek |
0 |
0 |
|
57 |
H/II/9j |
- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
0 |
0 |
|
58 |
H/II |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
23 718 156 |
25 341 909 |
|
59 |
H/III/1 |
Kapott előlegek |
148 013 102 |
182 911 568 |
|
60 |
H/III/2 |
Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
0 |
0 |
|
61 |
H/III/3 |
Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
0 |
197 345 |
|
62 |
H/III/4 |
Forgótőke elszámolása (Kincstár) |
0 |
0 |
|
63 |
H/III/5 |
Nemzeti vagyonba tartozó bef.eszközökkel kapcs.egyes köt.jellegű sajátos elszámolások |
0 |
0 |
|
64 |
H/III/6 |
Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elsz. |
0 |
0 |
|
65 |
H/III/7 |
Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
0 |
0 |
|
66 |
H/III/8 |
Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei |
0 |
0 |
|
67 |
H/III/9 |
Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek |
0 |
0 |
|
68 |
H/III |
Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
148 013 102 |
183 108 913 |
|
69 |
H) |
KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
175 058 396 |
208 450 822 |
|
70 |
I) |
KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
0 |
0 |
|
71 |
J/1 |
Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
|
72 |
J/2 |
Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
68 941 801 |
82 937 115 |
|
73 |
J/3 |
Halasztott eredményszemléletű bevételek |
392 437 969 |
377 432 001 |
|
74 |
J) |
PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
461 379 770 |
460 369 116 |
|
75 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J): |
16 995 155 235 |
16 780 211 254 |
22. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. 0-ra leírt eszközök állománya (bruttó érték)
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Megnevezés |
2023. év |
2024. év |
|
2 |
1.1. |
Immateriális javak |
104 555 929 |
108 968 369 |
|
3 |
1.2. |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
4 874 040 |
5 377 187 |
|
4 |
1.3. |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
160 240 107 |
165 834 345 |
|
5 |
1.4. |
Tenyészállatok |
0 |
0 |
|
6 |
1.5. |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, vagyonkezelésbe vett eszközök |
75 964 173 |
75 633 203 |
|
7 |
1. |
ÖSSZESEN: |
345 634 249 |
355 813 104 |
2. Az önkormányzat tulajdonában lévő érték nélkül nyilvántartott eszközök állománya
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Megnevezés |
Mennyiség |
Mennyiségi egység |
|
2 |
2.1. |
|||
|
3 |
2.2. |
|||
|
4 |
2.3. |
|||
|
5 |
2.4. |
|||
|
6 |
2.5. |
3. Az önkormányzat tulajdonában lévő kulturális javak állománya
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Megnevezés |
Mennyiség |
Mennyiségi egység |
|
2 |
3.1. |
Iskola Mátyás bronz szobor |
1 |
db |
|
3 |
3.2. |
Manninger Miklós emlékkő |
1 |
db |
|
4 |
3.3. |
Trianon emlékmű-Templomnál |
1 |
db |
|
5 |
3.4. |
|||
|
6 |
3.5. |
4. Az önkormányzat tulajdonában lévő régészeti leletek állománya
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Megnevezés |
Mennyiség |
Mennyiségi egység |
|
2 |
4.1. |
|||
|
3 |
4.2. |
|||
|
4 |
4.3. |
|||
|
5 |
4.4. |
|||
|
6 |
4.5. |
23. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Vagyonkezelésbe adott eszközök
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
Főkönyv |
Megnevezés |
2023. év |
2024. év |
|
2 |
0111 |
Immateriális javak |
0 |
0 |
|
3 |
0112 |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
0 |
0 |
|
4 |
0113 |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
0 |
0 |
|
5 |
0114 |
Tenyészállatok |
0 |
0 |
|
6 |
0115 |
Készletek |
0 |
0 |
|
7 |
0116 |
Részesedések |
0 |
0 |
|
8 |
ÖSSZESEN: |
0 |
0 |
2. Függő befektetett eszközök
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
Főkönyv |
Megnevezés |
2023. év |
2024. év |
|
2 |
012 |
Bérbe vett befektetett eszközök |
0 |
0 |
|
3 |
0131 |
Letétbe átvett befektetett eszközök nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
4 |
0132 |
Bizományba átvett befektetett eszközök nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
5 |
0133 |
Üzemeltetésre átvett befektetett eszközök nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
6 |
0134 |
Hagyatéki eljárással kapcsolatos befektetett eszközök nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
7 |
0136 |
Rendezetlen befektetett eszközök nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
8 |
014 |
PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök |
0 |
0 |
|
9 |
015 |
Állami elhelyezési célú ingatlanhasználati jogviszony keretében használt befektetett eszközök |
0 |
0 |
|
10 |
017 |
Közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyonkezelésébe adott eszközök |
0 |
0 |
3. Függő készletek
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
Főkönyv |
Megnevezés |
2023. év |
2024. év |
|
2 |
021 |
Bérbe vett készletek |
0 |
0 |
|
3 |
0221 |
Letétbe átvett készletek |
0 |
0 |
|
4 |
0222 |
Bizományba átvett készletek |
0 |
0 |
|
5 |
0223 |
Hagyatéki eljárással kapcsolatos készletek nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
6 |
0224 |
Bizományba átvett készletek nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
7 |
0225 |
PPP konstrukcióban lévő készletek nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
8 |
023 |
Intervenciós készletek |
0 |
0 |
24. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. Függő követelések
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
Főkönyv |
Megnevezés |
2023. év |
2024. év |
|
2 |
031 |
Támogatási célú előlegekkel kapcsolatos elszámolási követelések |
0 |
0 |
|
3 |
0321 |
Kétes követelések nyilvántartási számlája |
43 224 895 |
44 094 488 |
|
4 |
03216 |
Gépjárműadóval kapcsolatos függő követelések |
6 314 856 |
5 112 602 |
|
5 |
0322 |
Peresített követelések nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
6 |
0323 |
Kapott kezesség, garancia miatti függő követelések |
0 |
0 |
|
7 |
0324 |
Biztosítékokkal, fedezetekkel kapcsolatos függő követelések |
0 |
0 |
|
8 |
0325 |
Váltókezesi függő követelések |
0 |
0 |
|
9 |
0326 |
Hagyatéki eljárás miatti függő követelések |
0 |
0 |
|
10 |
0327 |
Illetékekkel kapcsolatos függő követelések |
0 |
0 |
|
11 |
0328111 |
Mást megillető megosztott függő központi igazgatási szolgáltatási díjak követelés állománya |
0 |
0 |
|
12 |
0328112 |
Mást megillető megosztott függő központi felügyeleti díjak követelés állománya |
0 |
0 |
|
13 |
03281131 |
Mást megillető megosztott függő központi körben beszedett bírság követelés állománya |
0 |
0 |
|
14 |
03281132 |
Mást megillető megosztott függő központi körben beszedett építésügyi bírság követelés állománya |
0 |
0 |
|
15 |
03281133 |
Mást megillető megosztott függő központi körben beszedett szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és közl.szabálysért.utáni közig.bírság követelés áll. |
0 |
0 |
|
16 |
03281139 |
Mást megillető megosztott függő központi körben beszedett egyéb bírság követelés állománya |
0 |
0 |
|
17 |
0328121 |
Mást megillető megosztott függő gépjárműadó követelések állománya |
0 |
0 |
|
18 |
0328122 |
Mást megillető megosztott függő iparűzési adó követelések állománya |
0 |
0 |
|
19 |
03281231 |
Mást megillető megosztott függő környezetvédelmi bírság követelések állománya |
0 |
0 |
|
20 |
03281232 |
Mást megillető megosztott függő építésügyi bírság követelések állománya |
0 |
0 |
|
21 |
03281233 |
Mást megillető megosztott függő szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és közlekedési szabálysértések utáni közigazgatási bírság követelések állománya |
0 |
0 |
|
22 |
03281239 |
Mást megillető megosztott függő egyéb bírság követelések állománya |
0 |
0 |
|
23 |
0328124 |
Mást megillető megosztott függő adók módjára behajtandó követelések állománya |
0 |
0 |
|
24 |
0328129 |
Mást megillető megosztott függő egyéb önkormányzati közhatalmi követelések állománya |
0 |
0 |
|
25 |
0328213 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, központi költségvetési szervek által beszedett függő eljárási illeték követelések állománya |
0 |
0 |
|
26 |
0328214 |
Központi költségvetést kizárólag megillető függő bírság követelések állománya |
0 |
0 |
|
27 |
0328219 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, központi költségvetési szervek által beszedett függő egyéb közhatalmi követelések állománya |
0 |
0 |
|
28 |
0328221 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett függő közigazgatási hatósági eljárási illeték követelések állománya |
0 |
0 |
|
29 |
0328222 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett függő adók módjára behajtandó bevételek miatti közhatalmi követelések áll. |
0 |
0 |
|
30 |
0328229 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett egyéb közhatalmi követelések állománya |
0 |
0 |
|
31 |
03283 |
Mást megillető megosztott függő működési bevételek miatti követelések állománya |
0 |
0 |
|
32 |
03284 |
Mást megillető függő egyéb megosztott követelések állománya |
0 |
0 |
|
33 |
03288111 |
Mást megillető megosztott függő központi közhatalmi követelések előző évi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
34 |
03288112 |
Mást megillető megosztott függő önkormányzati közhatalmi követelések előző évi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
35 |
03288121 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, központi költségvetési szervek által beszedett függő közhatalmi követelések előző évi értékvesztésének áll. |
0 |
0 |
|
36 |
03288122 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett függő közhatalmi követelések előző évi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
37 |
0328813 |
Mást megillető függő működési bevételek miatti követelések előző évi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
38 |
0328814 |
Mást megillető függő egyéb megosztott követelések előző évi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
39 |
03288211 |
Mást megillető megosztott függő központi közhatalmi követelések tárgyévi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
40 |
03288212 |
Mást megillető megosztott függő önkormányzati közhatalmi követelések tárgyévi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
41 |
03288221 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, központi költségvetési szervek által beszedett függő közhatalmi követelések tárgyévi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
42 |
03288222 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett függő közhatalmi követelések tárgyévi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
43 |
0328823 |
Mást megillető függő működési bevételek miatti követelések tárgyévi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
44 |
0328824 |
Mást megillető függő egyéb megosztott követelések tárgyévi értékvesztésének állománya |
0 |
0 |
|
45 |
03288311 |
Mást megillető megosztott függő központi közhatalmi követelések értékvesztésének visszaírása |
0 |
0 |
|
46 |
03288312 |
Mást megillető megosztott függő önkormányzati közhatalmi követelések értékvesztésének visszaírása |
0 |
0 |
|
47 |
03288321 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, központi költségvetési szervek által beszedett függő közhatalmi követelések értékvesztésének visszaírása |
0 |
0 |
|
48 |
03288322 |
Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett függő közhatalmi követelések értékvesztésének visszaírása |
0 |
0 |
|
49 |
0328833 |
Mást megillető függő működési bevételek miatti követelések értékvesztésének visszaírása |
0 |
0 |
|
50 |
0328834 |
Mást megillető függő egyéb megosztott követelések értékvesztésének visszaírása |
0 |
0 |
|
51 |
032911 |
Államháztartáson belüli működési célú támogatási előlegek miatti függő követelések nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
52 |
032912 |
Államháztartáson belüli működési célú jogosulatlan igénybevétel miatti függő követelések nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
53 |
032921 |
Államháztartáson belüli felhalmozási célú támogatási előlegek miatti függő követelések nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
54 |
032922 |
Államháztartáson belüli felhalmozási célú jogosulatlan igénybevétel miatti függő követelések nyilvántartási számlája |
0 |
0 |
|
55 |
033 |
Biztos (jövőbeni) követelések |
0 |
0 |
|
56 |
ÖSSZESEN: |
49 539 751 |
49 207 090 |
2. Függő kötelezettségek
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
Főkönyv |
Megnevezés |
2023. év |
2024. év |
|
2 |
0411 |
Állami többségi tulajdonú vállalkozás miatti kezességgel-, garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségek |
0 |
0 |
|
3 |
0412 |
Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozás miatti kezességgel-, garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségek |
0 |
0 |
|
4 |
0413 |
Egyéb kezességgel-, garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségek |
0 |
0 |
|
5 |
042 |
Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek |
0 |
0 |
|
6 |
043 |
El nem ismert tartozások |
0 |
0 |
|
7 |
044 |
Támogatási célú előlegekkel kapcsolatos elszámolási kötelezettségek |
0 |
0 |
|
8 |
0451 |
Váltókezesi függő kötelezettségek |
0 |
0 |
|
9 |
0452 |
Biztosítékokkal, fedezetekkel kapcsolatos függő kötelezettség |
0 |
0 |
|
10 |
0453 |
Hagyatéki eljárás miatti függő kötelezettség |
0 |
0 |
|
11 |
0454 |
Gépjárműadóval kapcsolatos függő kötelezettségek |
-4 580 353 |
-4 066 184 |
|
12 |
ÖSSZESEN: |
-4 580 353 |
-4 066 184 |
25. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Gazdálkodó szervezet megnevezése |
Részesedés mértéke (%-ban) |
Részesedés összege (Ft-ban) |
Működésből származó kötelezettségek összege 2024.12.31 |
|
2 |
a |
Solymári Településüzemeltetési Kft |
100% |
29 500 000 |
nincs adat |
|
3 |
b |
PEMŰ Zrt |
3,44% |
27 500 000 |
nincs adat |
|
4 |
c |
DAKÖV Kft. |
1,88% |
13 100 000 |
nincs adat |
|
5 |
d |
Solymári Közvilágítási Kft |
25,83% |
775 000 |
0 |
|
6 |
e |
||||
|
7 |
f |
||||
|
8 |
g |
||||
|
9 |
h |
||||
|
10 |
i |
||||
|
11 |
j |
||||
|
12 |
ÖSSZESEN: |
70 875 000 |
0 |
26. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
1. 2023. évben tervezett saját bevételek és adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Megnevezés |
2023. év |
2024. év |
2025. év |
2026. év |
|
2 |
Helyi adóból származó bevétel |
945 000 000 |
980 000 000 |
1 030 000 000 |
1 080 000 000 |
|
3 |
Az önkormányzati vagyon és vagyoni értékű jog ért.-ből sz.bev. |
410 498 212 |
22 243 200 |
22 243 200 |
22 243 200 |
|
4 |
Díjak, pótlékok, bírságok |
9 000 000 |
9 000 000 |
9 000 000 |
9 000 000 |
|
5 |
Tárgyi eszközök, immateriális jószág értékesítéséből származó bev. |
||||
|
6 |
Részvények, részesedések |
||||
|
7 |
Kötelezettségvállalással kapcsolatos megtérülés |
||||
|
8 |
Vállalat értékesítés, privatizáció bevétel |
||||
|
9 |
Saját bevétel összesen |
1 364 498 212 |
1 011 243 200 |
1 061 243 200 |
1 111 243 200 |
|
10 |
Közvilágítás korszerűsítés |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
|
11 |
… hiteltörlesztés és kamat |
||||
|
12 |
… hiteltörlesztés és kamat |
||||
|
13 |
Adósságot keletkeztető ügyletek összesen |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
2. 2024. évben tervezett saját bevételek és adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Megnevezés |
2024. év |
2025. év |
2026. év |
2027. év |
|
2 |
Helyi adóból származó bevétel |
1 300 100 000 |
1 240 000 000 |
1 290 000 000 |
1 340 000 000 |
|
3 |
Az önkormányzati vagyon és vagyoni értékű jog ért.-ből sz.bev. |
122 873 212 |
24 000 000 |
24 500 000 |
25 000 000 |
|
4 |
Díjak, pótlékok, bírságok |
11 000 000 |
9 000 000 |
9 000 000 |
9 000 000 |
|
5 |
Tárgyi eszközök, immateriális jószág értékesítéséből származó bev. |
||||
|
6 |
Részvények, részesedések |
||||
|
7 |
Kötelezettségvállalással kapcsolatos megtérülés |
||||
|
8 |
Vállalat értékesítés, privatizáció bevétel |
||||
|
9 |
Saját bevétel összesen |
1 433 973 212 |
1 273 000 000 |
1 323 500 000 |
1 374 000 000 |
|
10 |
Közvilágítás korszerűsítés |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
|
11 |
… hiteltörlesztés és kamat |
||||
|
12 |
… hiteltörlesztés és kamat |
||||
|
13 |
Adósságot keletkeztető ügyletek összesen |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
16 728 564 |
3. Tervezett saját bevételek és adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek eltérései az előző évhez képest
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Megnevezés |
2024. év |
2025. év |
2026. év |
2027. év |
|
2 |
Helyi adóból származó bevétel |
320 100 000 |
210 000 000 |
210 000 000 |
|
|
3 |
Az önkormányzati vagyon és vagyoni értékű jog ért.-ből sz.bev. |
100 630 012 |
1 756 800 |
2 256 800 |
|
|
4 |
Díjak, pótlékok, bírságok |
2 000 000 |
0 |
0 |
|
|
5 |
Tárgyi eszközök, immateriális jószág értékesítéséből származó bev. |
0 |
0 |
0 |
|
|
6 |
Részvények, részesedések |
0 |
0 |
0 |
|
|
7 |
Kötelezettségvállalással kapcsolatos megtérülés |
0 |
0 |
0 |
|
|
8 |
Vállalat értékesítés, privatizáció bevétel |
0 |
0 |
0 |
|
|
9 |
Saját bevétel összesen |
422 730 012 |
211 756 800 |
212 256 800 |
0 |
|
10 |
Közvilágítás korszerűsítés |
0 |
0 |
0 |
|
|
11 |
… hiteltörlesztés és kamat |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
… hiteltörlesztés és kamat |
0 |
0 |
0 |
|
|
13 |
Adósságot keletkeztető ügyletek összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
27. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
|
|---|---|---|---|
|
1 |
S. |
Megnevezés |
Összeg |
|
2 |
1.1. |
Nyitó pénzkészlet 2024.01.01 napján |
116 584 290 |
|
3 |
1.2. |
- ebből: Bankszámlák egyenlege |
116 584 290 |
|
4 |
1.3. |
- ebből: Lekötött betét |
0 |
|
5 |
1.4. |
- ebből: Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
0 |
|
6 |
1.5. |
Bevételek ( + ) |
3 091 307 492 |
|
7 |
1.6. |
Kiadások ( - ) |
3 073 166 528 |
|
8 |
1.7. |
Pénzmaradvány (-) |
323 054 299 |
|
9 |
1.8. |
+/- 36-osok, 098 egyenlege |
386 052 013 |
|
10 |
1.9. |
Záró pénzkészlet 2024.12.31 napján |
197 722 968 |
|
11 |
1.10. |
- ebből: Bankszámlák egyenlege |
197 722 968 |
|
12 |
1.11. |
- ebből: Lekötött betét |
0 |
|
13 |
1.12. |
- ebből: Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
0 |
28. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Jogcím száma |
Állami hozzájárulás jogcíme |
2024. évi megalapozó felmérés mutató- |
2024. megalapozó felmérés szerinti állami hozzájárulás |
2024. évi májusi felmérés mutató- |
2024. májusi felmérés szerinti állami hozzájárulás |
2024. évi októberi felmérés mutató- |
2024. októberi felmérés szerinti állami hozzájárulás |
2024. évi elszámoló felmérés mutató- |
2024. elszámoló felmérés szerinti állami hozzájárulás |
2024. évi mutatószám eltérés |
2024. évi állami hozzájárulás eltérése |
|
2 |
1.1.1.1 |
Önkormányzati hivatal működésének támogatása |
25 |
165 837 500 |
25 |
165 837 500 |
25 |
165 837 500 |
25 |
165 837 500 |
+0 |
+0 Ft |
|
3 |
1.1.1.2 |
Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása |
14 497 600 |
14 497 600 |
14 497 600 |
14 497 600 |
+0 |
+0 Ft |
||||
|
4 |
1.1.1.3.1 |
Településüzemeltetés - közvilágítás alaptámogatása |
29 304 300 |
29 304 300 |
29 304 300 |
29 304 300 |
+0 |
+0 Ft |
||||
|
5 |
1.1.1.5 |
Településüzemeltetés - közutak támogatása |
14 802 480 |
14 802 480 |
14 802 480 |
14 802 480 |
+0 |
+0 Ft |
||||
|
6 |
1.1.1.6 |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
32 631 200 |
32 631 200 |
32 631 200 |
32 631 200 |
+0 |
+0 Ft |
||||
|
7 |
1.1.1.7 |
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
900 150 |
900 150 |
900 150 |
900 150 |
+0 |
+0 Ft |
||||
|
8 |
1.2.1.1 |
Óvodaműködtetési támogatás |
156,7 |
27 011 006 |
157,3 |
27 114 430 |
158 |
27 235 092 |
159,7 |
27 528 128 |
+2 |
+293 036 Ft |
|
9 |
1.2.2.1 |
Pedagógusok átlagbéralapú tám. |
13,9 |
116 370 800 |
13,6 |
113 859 200 |
13,7 |
114 696 400 |
14 |
117 208 000 |
+0 |
+2 511 600 Ft |
|
10 |
1.2.3.1.1.1 |
Alapfokú végz. Ped II. pedagógusok tám. |
7 |
5 019 000 |
7 |
5 019 000 |
8 |
5 736 000 |
7,3 |
5 234 100 |
-1 |
-501 900 Ft |
|
11 |
1.2.3.1.1.2 |
Alapfokú végz. mesterpedagógusok tám. |
1 |
2 674 000 |
1 |
2 674 000 |
1 |
2 674 000 |
1 |
2 674 000 |
+0 |
+0 Ft |
|
12 |
1.2.4.1.1 |
Nemzetiségi pótlék |
3 |
4 302 000 |
3 |
4 302 000 |
4 |
5 736 000 |
3,4 |
4 875 600 |
-1 |
-860 400 Ft |
|
13 |
1.2.5.1.1 |
NOKS átlagbéralapú támogatás |
12 |
63 216 000 |
11 |
57 948 000 |
12 |
63 216 000 |
10,3 |
54 260 400 |
-2 |
-8 955 600 Ft |
|
14 |
1.3.2.1 |
Család- és gyermekjóléti szolgálat |
15 279 130 |
15 279 130 |
15 279 130 |
15 279 130 |
+0 |
+0 Ft |
||||
|
15 |
1.3.2.3.1 |
Szociális étkeztetés |
18 |
1 527 480 |
18 |
1 527 480 |
15 |
1 272 900 |
14 |
1 188 040 |
-1 |
-84 860 Ft |
|
16 |
1.3.2.4.1 |
Szociális segítés |
2 |
50 000 |
2 |
50 000 |
2 |
50 000 |
2 |
50 000 |
+0 |
+0 Ft |
|
17 |
1.3.2.4.2 |
Személyi gondozás |
6 |
3 615 000 |
6 |
3 615 000 |
6 |
3 615 000 |
7 |
4 217 500 |
+1 |
+602 500 Ft |
|
18 |
1.3.2.6.1 |
Időskorúak nappali ellátása |
17 |
5 947 110 |
17 |
5 947 110 |
17 |
5 947 110 |
17 |
5 947 110 |
+0 |
+0 Ft |
|
19 |
1.3.3.1.1 |
Bölcsődei bértámogatás - felsőfokú |
2 |
17 044 000 |
2 |
17 044 000 |
2 |
17 044 000 |
1,2 |
10 226 400 |
-1 |
-6 817 600 Ft |
|
20 |
1.3.3.1.2 |
Bölcsődei bértámogatás - középfokú |
5,9 |
40 344 200 |
6,3 |
43 079 400 |
5,3 |
36 241 400 |
7,1 |
48 549 800 |
+2 |
+12 308 400 Ft |
|
21 |
1.3.3.2 |
Bölcsődei üzemeltetési támogatás |
10 098 400 |
7 948 000 |
6 622 400 |
6 622 400 |
+0 |
+0 Ft |
||||
|
22 |
1.4.1.1 |
Intézményi gyermekétkeztetés bértámogatás |
11,7 |
42 354 000 |
11,3 |
40 906 000 |
11,2 |
40 544 000 |
11,72 |
42 426 400 |
+1 |
+1 882 400 Ft |
|
23 |
1.4.1.2 |
Intézményi gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatás |
38 774 616 |
59 380 933 |
60 516 014 |
60 516 014 |
+0 |
+0 Ft |
||||
|
24 |
1.5.2 |
Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása |
25 790 302 |
25 790 302 |
25 790 302 |
25 790 302 |
+0 |
+0 Ft |
||||
|
25 |
4 |
Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás |
-130 694 178 |
-130 694 178 |
-130 694 178 |
-130 694 178 |
+0 |
+0 Ft |
||||
|
26 |
+0 |
+0 Ft |
||||||||||
|
27 |
+0 |
+0 Ft |
||||||||||
|
28 |
ÖSSZESEN: |
546 696 096 |
558 763 037 |
559 494 800 |
559 872 376 |
+377 576 Ft |
29. melléklet a 7/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
L |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Sor-szám |
Szervezet neve |
Engedélyezett létszám |
Betöltött létszám |
Üres álláshelyek száma |
Közfoglalkoz-tatottak engedélyezett létszáma |
Közfoglalkoz-tatottak betöltött létszáma |
Közfoglalkoz-tatottak üres álláshelyeinek száma |
Közfoglalkoz-tatottak üres álláshelyeinek száma |
|
2 |
a |
Solymár Nagyközség Önkormányzat |
4,00 fő |
4,00 fő |
0,00 fő |
||||
|
3 |
b |
Solymári Polgármesteri Hivatal |
33,50 fő |
29,00 fő |
4,50 fő |
||||
|
4 |
c |
Solymári Óvoda-Bölcsőde |
58,00 fő |
52,50 fő |
5,50 fő |
||||
|
5 |
d |
Ezüskor Szociális Gondozó Központ |
12,75 fő |
12,75 fő |
0,00 fő |
||||
|
6 |
e |
Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár |
11,00 fő |
11,00 fő |
0,00 fő |
||||
|
7 |
|||||||||
|
8 |
|||||||||
|
9 |
|||||||||
|
10 |
|||||||||
|
11 |
|||||||||
|
12 |
|||||||||
|
13 |
|||||||||
|
14 |
|||||||||
|
15 |
|||||||||
|
16 |
|||||||||
|
17 |
|||||||||
|
18 |
ÖSSZESEN: |
119,25 fő |
109,25 fő |
10,00 fő |
0,00 fő |
0,00 fő |
0,00 fő |
0,00 fő |