Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (VI.23.) önkormányzati rendeletének indokolása
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
Hatályos: 2020. 07. 16Tárnok Nagyközség Önkormányzat
Általános indokolás
Tárnok Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 62/2012.(V.24.) számú határozatával döntött a település Településszerkezeti tervének és Helyi Építési Szabályzatának átfogó vizsgálatáról és módosításáról.
Az új településfejlesztési koncepciót és a településrendezési eszközöket megalapozó vizsgálatokat a Képviselő-testület 56/2013.(IV.25) számú határozatával jóváhagyta, és felkérte a polgármestert, hogy az előterjesztésben foglaltak folytatásaként a módosított Településszerkezeti tervet, Helyi Építési Szabályzatot és Szabályozási tervet részletesen dolgoztassa ki.
A részletes kidolgozás és a törvényben előírt egyeztetések lefolytatása miatt a tervek jóváhagyására nem kerülhetett sor 2013. december 31-ig. Mivel az építési jogszabályok legnagyobb része módosításra került 2013-ban, a terveket készítő REND-ENG-TERV Építész Iroda, a 2014 januárjától alkalmazandó településrendezési kódex szerinti újbóli egyeztetéseket javasolt az érintett államigazgatási és egyéb szervek bevonásával.
A településrendezési eszközök készítésének és módosításának egyeztetése a településrendezési törvény előírásainak megfelelően teljes eljárással történik. A jogszabály 36. §-a alapján „a teljes eljárás
a) előzetes tájékoztatási,
b) véleményezési,
c) végső szakmai véleményezési,
d) elfogadási és hatálybaléptetési
szakaszból áll.
A véleményezések során beérkezett államigazgatási, hatósági, szakhatósági és egyéb szervek jogos észrevételeit a településtervező bedolgozta a tervbe.
Azok az észrevételek, melyek nem hatályos jogszabályon alapultak (pl. Földhivatal, Magyar Közút), a tervező részéről megválaszolásra kerültek. Ugyancsak tisztázódtak az erdészeti hatóság által felvetettek is.
A terv előírt partnerségi egyeztetése is megtörtént a képviselő-testület 138/2013.(X.17.) számú határozata alapján.
A tervezetet a Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság több alkalommal tárgyalta, módosító javaslatait megtette, melyek szintén a terv részévé váltak.
A képviselő-testület 2014. május 22-én döntött a HÉSZ rendelet szövegéről, amelybe az államigazgatási egyeztetés során beérkezett döntések beépítésre kerültek. A törvényi rendelkezés alapján azonban a képviselő-testületnek a beépített döntésekről hozott véleményét a területi főépítésznek a HÉSZ végleges elfogadása előtt meg kell küldeni végső szakmai véleményeztetésre.
314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet
(40.) § (1) A polgármester, a véleményezési szakasz lezárását követően a településrendezési eszköz tervezetét, az eljárás során beérkezett valamennyi vélemény és a véleményezési szakaszban keletkezett egyéb dokumentum egy példányát, továbbá azok másolati példányát elektronikus adathordozón megküldi végső szakmai véleményezésre az állami főépítésznek.
A törvényi előírásoknak megfelelően a valamennyi véleményt és a véleményezési szakaszban keletkezett egyéb dokumentumokat megküldtük a területi főépítésznek.
Időközben megérkezett a területi főépítész végső szakmai véleménye. (előterjesztés 1. sz. melléklete)
43. § (1) A településrendezési eszköz legkorábban:
a) teljes eljárás esetén a településrendezési eszköz (2) bekezdés szerinti közlését követő 15. napon, de leghamarabb az elfogadástól számított 30. napon,
b) az egyszerűsített eljárás esetén a településrendezési eszköz (2) bekezdés szerinti közlését követő 5. napon, de leghamarabb az elfogadástól számított 15. napon,
c) a tárgyalásos eljárás esetén az elfogadást követő napon
lép hatályba.
Előzetes hatásvizsgálat a rendelethez:
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. § (1) alapján az alábbiakról tájékoztatom a tisztelt Képviselő – testületet.
A tervezett jogszabály jelentősnek ítélt hatásai:
társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása: az új szabályozás kedvezőbb gazdasági helyzetet teremt a tulajdonosok számára, fejlődési lehetőséget teremt a településen mind gazdasági, mind társadalmi tekintetben
a jogszabály megalkotásának szükségessége, elmaradásának várható következménye:
jogszabályi felhatalmazás alapján az új magasabb szintű szabályoknak való megfelelés kötelezettségnek is eleget tesz az önkormányzat
a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek:
személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi többletforrást nem igényel
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § alapján az előterjesztésben kifejtettek egyben a jogszabály indokolása is.