Tárnok Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2021. (IX. 30.) önkormányzati rendeletének indokolása

A közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól

Hatályos: 2021. 10. 01

A közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól

Végső előterjesztői indokolás

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. § (5) bekezdése alapján „a közterület elnevezésének rendjét a települési […] önkormányzat rendeletben állapítja meg”. Ugyanezen törvény 143. § (3) bekezdése szerint „a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályait” is rendeletben kell megállapítani.

Az eddig hatályos, a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról szóló 17/2009. (X.21.) számú önkormányzati rendelet több esetben nem adott megfelelő eligazítást a házszámozás rendjét illetően, sokszor kerültek az ügyintézők nehezen megoldható helyzetbe.

A rendelettervezet egyértelműsíti a házszám megállapításának szabályait, a lehető legkisebb számra törekszik a szükséges változtatásokat illetően, valamint a polgármester helyett a jegyző hatáskörébe (átruházott hatáskör) helyezi az ezzel kapcsolatos eljárást.

Előzetes hatásvizsgálat a rendelethez:

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. § (1) alapján az alábbiakról tájékoztatom a tisztelt Képviselő – testületet a tervezett jogszabály jelentősnek ítélt hatásairól:

társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása:

minimálisra csökkentett házszámmódosítások, egyértelműbb eljárási és anyagi szabályok, többletkiadást nem jelent

környezeti, egészségi következménye:

nem jellemző

adminisztratív terheket befolyásoló hatása:

nincs

a jogszabály megalkotásának szükségessége, elmaradásának várható következménye:

gyorsabb, követhetőbb és kevesebb eljárás

a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek:

nem igényel többletet

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § alapján az előterjesztésben kifejtettek egyben a jogszabály indokolása is.