Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

Hatályos: 2025. 02. 20

Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

2025.02.20.

[1] A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait.

[2] Budajenő Község Önkormányzatának éves költségvetése a települési szolgáltatások működtetését és a településfejlesztési célok megvalósítását egyaránt lehetővé tevő, kiegyensúlyozott gazdálkodás elve szerint került összeállításra.

[3] Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, és az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testületére és szerveire, Budajenő Község Önkormányzata irányítása alá tartozó költségvetési szerveire, valamint a támogatásban részesített magánszemélyekre, jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre terjed ki.

2. § (1) Önállóan működő és gazdálkodó intézmény a közös önkormányzati hivatal, amely ellátja különösen az

a) önkormányzati működési,

b) igazgatási,

c) községgazdálkodási, és –üzemeltetési,

d) közfoglalkoztatási,

e) a Hagyományőrzők Háza, a Szabó Ildikó Könyvtár és Információs Tér, és a Magtár üzemeltetési feladatait,

f) a védőnői szolgálat működésével, és

g) az önkormányzati fejlesztésekkel, felújításokkal kapcsolatos adminisztratív

feladatokat.

(2) Önállóan működő intézmény: a községi óvoda.

(3) A községi óvoda mint önállóan működő intézmény gazdálkodási feladatait – megállapodás alapján – a közös önkormányzati hivatal végzi.

2. Az önkormányzat 2024. évi költségvetése kiadásainak és bevételeinek főösszege

3. § (1) A képviselő-testület a költségvetés fő bevételek főösszegét 1 017 997 585 Ft összegben határozza meg. A képviselő-testület a költségvetés fő kiadások főösszegét 1 017 997 585 Ft összegben határozza meg.

(2) A képviselő-testület a költségvetési kiadásokat 987 459 334 Ft összegben határozza meg. A képviselő-testület a költségvetési bevételeket 860 997 574 Ft összegben határozza meg.

(3) A képviselő-testület a finanszírozási kiadásokat 30 538 251 Ft összegben határozza meg. A képviselő-testület a finanszírozási bevételeket 157 000 011 Ft összegben határozza meg.

(4) A költségvetés címrendjét az 1. melléklet tartalmazza.

3. A költségvetés bevételei és kiadásai

4. § (1) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete a költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, a finanszírozási bevételeket és kiadásokat a kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok bontásban a 2. melléklet alapján határozza meg.

(2) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete a kiadások között 39 271 989 Ft tartalékot hagy jóvá, mely teljes összegben általános tartalék.

(3) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete a működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 3. melléklet és a 4. melléklet határozza meg.

5. § (1) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év(ek) költségvetési maradványának felhasználását rendeli el.

(2) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében a képviselő-testület az előző év(ek) költségvetési maradvány felhasználását, valamint a saját bevételek működési kiadások finanszírozásán felüli rész felhasználását rendeli el. A felhalmozási hiány fejlesztési hitelből történő külső finanszírozásához a Kormány engedélye szükséges.

4. Juttatások, az illetményalap és -kiegészítés szabályozása

6. § A képviselő-testület az önkormányzat közszolgálatban és munkaviszonyban álló dolgozói részére – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 69-71. §-a alapján, a köztisztviselők vonatkozásában a közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. törvény 151-153. §-ban foglaltakra is figyelemmel - a következő cafetéria kereteket állapítja meg:

a) polgármester, köztisztviselők, intézményvezető: bruttó 400.000,-Ft/év

b) intézményvezető helyettes, gondnokságvezető: bruttó 300.000,-Ft/év

c) alaptevékenységet ellátó közalkalmazottak: bruttó 250.000,-Ft/év

d) kisegítő tevékenységet ellátók: bruttó 200.000,-Ft/év

7. § A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 234. § (3) bekezdés b) pontja és a 234. § (4) bekezdése alapján egységesen 15 % illetménykiegészítést határoz meg a Budajenői Közös Önkormányzati Hivatalban dolgozó valamennyi köztisztviselő részére.

8. § A képviselő-testület 2024. évben - az önkormányzatok saját forrásai terhére - a Budajenői Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában 47 400 Ft összegben állapítja meg az illetményalapot.

9. § A köztisztviselők, az önkormányzat és az önkormányzat költségvetési szerveivel közalkalmazotti jogviszonyban állók részére illetményelőleg, valamint a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozók részére munkabérelőleg adható, melyet legfeljebb 6 hónap alatt egyenlő részletekben köteles a dolgozó visszafizetni.

5. A költségvetés részletezése

10. § (1) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az 5. melléklet szerint határozza meg.

(2) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. §-ában szabályozott középtávú tervezés részeként az önkormányzat és intézményei 2025. évi költségvetésének tervezéséhez Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény, valamint az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet szabályozására figyelemmel a saját bevételeit, valamint az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegéről a költségvetési pénzügyi kitekintő adatokat a rendelet 6. melléklet szerinti tartalommal határozza meg.

(3) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2025. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait a 7. melléklet szerint határozza meg.

11. § (1) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete a beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 8. melléklet szerint határozza meg.

(2) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete a felújítások kiadásait felújításonként a 9. melléklet szerint határozza meg.

(3) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.

12. § (1) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat bevételeit és kiadásait, kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok bontásban a 12. melléklet szerint határozza meg.

(2) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerveinek bevételeit és kiadásait, kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok bontásban a 13. melléklet szerint határozza meg.

(3) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek tárgyévi és az előző három év mérlegét a 14. melléklet szerint határozza meg.

13. § Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat többéves kihatással járó döntéseit számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint a 15. melléklet szerint határozza meg.

14. § Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat által adott közvetett támogatások tervezését a 16. melléklet szerint határozza meg.

15. § (1) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat előirányzat felhasználási tervét a 17. melléklet szerint határozza meg.

(2) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat bevételi kormányzati funkciók szerinti jogcímeit a 18. melléklet szerint határozza meg.

(3) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat kiadási kormányzati funkciók szerinti jogcímeit a 19. melléklet szerint határozza meg.

(4) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat céljelleggel tervezett támogatásait a 20. melléklet szerint határozza meg.

(5) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat a költségvetési évet követő három év tervezett bevételeit és kiadásait a 21. melléklet szerint határozza meg.

16. § Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek engedélyezett létszámait a 22. melléklet szerint határozza meg.

6. A költségvetés végrehajtásának szabályai

17. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.

(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.

(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit. Érvényesíteni kell a költséghatékony végrehajtási és ellenőrzési tevékenységet.

(4) Budajenő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a lejárt tartozásállományát a 11. melléklet szerint mutatja be.

(5) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik.

7. Az előirányzatok módosítása, átruházott hatáskör

18. § (1) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a Képviselő-testület dönt.

(2) Az átcsoportosításról, kötelezettség vállalásokról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2025. december 31-ig gyakorolható.

(3) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

(4) A polgármester a költségvetés végrehajtása során az egyes kiadási jogcímeken belül nettó 1 000 000 Ft értékhatárig - éves szinten 12 millió forint értékhatárig -,

a) az előirányzat-csoportok között,

b) a kiemelt előirányzatok között,

c) a kiemelt előirányzatokon belül hajthat végre a tényleges felhasználásnak megfelelő előirányzat módosítást, amelyről a képviselő-testületnek köteles az előirányzatok átcsoportosítását követő soron következő legközelebbi testületi ülésen beszámolni. Az előirányzatok átcsoportosítására vonatkozó átruházott hatáskör az alábbiak szerint gyakorolható: - az átcsoportosítás nem módosítja a kiadási kiemelt előirányzat főösszegét, - nem veszélyezteti az önkormányzat, illetve költségvetési szerv által kötelezően ellátandó feladatot.

(5) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy két testületi ülés között kötelezettséget vállaljon nettó 1 000 000 Ft egyedi értékhatárig, a következő képviselő-testületi ülésen történő beszámolási kötelezettséggel, és az előirányzat-módosítás saját hatáskörben történő megtételével.

(6) A polgármester saját hatáskörében jogosult a jegyző ellenjegyzése mellett a költségvetés egyes előirányzatait érintő átmeneti intézkedéseket megtételére összeghatár nélkül az állampolgárok élet-és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás és annak következményeinek elhárítása érdekében. A megtett intézkedésekről a polgármester a soron következő képviselő-testületi ülésen beszámol.

(7) A képviselő-testület a költségvetési rendelet (2) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével - negyedévenként, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

19. § Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.

20. § A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.

8. A gazdálkodás szabályai

21. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.

(2) A költségvetési szervek az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben, egyéb előirányzatokkal a munkamegosztási megállapodás(ok)ban foglaltaknak megfelelően rendelkezik.

(3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembevételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.

(4) A Hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.

(5) A helyi nemzetiségi önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg.

(6) A költségvetési rendeletbe a helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetése nem épül be.

(7) Budajenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Budajenői Német Nemzetiségi Önkormányzattal megkötött megállapodása alapján a nemzetiségi önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Hivatal.

(8) A Hivatal végzi a helyi német nemzetiségi önkormányzat, gazdálkodási feladatait – az elfogadott költségvetési előirányzatokon belül, – azok folyamatos figyelemmel kísérése, és a költségvetési szervekre vonatkozó gazdálkodási jogszabályok betartása mellett.

9. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése

22. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző.

(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról külső vállalkozó útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.

10. Záró rendelkezések

23. § Ez a rendelet kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

24. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

25. § A rendelet rendelkezéseit 2025. január 1. napjától kell alkalmazni

1. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

2025. évi költségvetésének címrendje

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Cím szám

Alcím szám

Cím neve

Alcím neve

Kiadás

Bevétel

Saját bevétel

Önkormányzati támogatás

Állami támogatás

2

1

1

Budajenő Község Önkormányzata

937 745 478

937 745 478

482 044 320

0

455 701 158

3

Személyi juttatások

108 624 647

4

Munkaadókat terhelő járulékok

14 686 541

5

Dologi kiadások

261 307 472

6

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 359 504

7

Egyéb működési célú kiadások

66 528 942

8

Beruházások

25 550 004

9

Felújítások

8 184 000

10

Egyéb felhalmozási kiadások

0

11

Céltartalék

39 271 989

12

Finanszírozási kiadások

409 232 379

13

2

Fenntartott költségvetési szervek

458 946 235

458 946 235

80 252 107

378 694 128

0

14

1

Budajenői Közös Önkormányzati Hivatal

184 392 763

184 392 763

80 252 107

104 140 656

0

15

Személyi juttatások

155 612 289

16

Munkaadókat terhelő járulékok

20 848 483

17

Dologi kiadások

7 931 991

18

Ellátási díjak

0

19

Egyéb működési célú kiadások

0

20

Felhalmozási kiadások

0

21

2

Budajenői Óvoda

274 553 472

274 553 472

0

274 553 472

0

22

Személyi juttatások

214 871 741

23

Munkaadókat terhelő járulékok

28 601 557

24

Dologi kiadások

28 849 595

25

Ellátási díjak

0

26

Egyéb működési célú kiadások

0

27

Felhalmozási kiadások

2 230 579

2. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

2025. évi költségvetésének összevont mérlege

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2025. évi előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

B11

Önkormányzat működési támogatásai

455 701 158

351 560 502

0

104 140 656

3

B111

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

154 975 410

50 834 754

0

104 140 656

4

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

219 827 544

219 827 544

0

0

5

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

4 359 504

4 359 504

0

0

6

B1132

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

70 882 272

70 882 272

0

0

7

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

5 656 428

5 656 428

0

0

8

B115

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

0

0

0

9

B116

Elszámolásból származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

10

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

78 252 096

0

0

78 252 096

11

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

12

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH belülről

0

0

0

0

13

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH belülről

0

0

0

0

14

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

0

0

0

15

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

78 252 096

0

0

78 252 096

16

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

17

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

18

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH bel.

0

0

0

0

19

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH bel.

0

0

0

0

20

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

0

0

0

21

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

0

0

22

B3

Közhatalmi bevételek

253 750 000

239 497 600

14 252 400

0

23

B31

Magánszemélyek jövedelemadói

0

0

0

0

24

B34

Vagyoni típusú adók

164 000 000

149 747 600

14 252 400

0

25

B351

Értékesítési és forgalmi adók

85 000 000

85 000 000

0

0

26

B352

Fogyasztási adók

0

0

0

0

27

B355

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

100 000

100 000

0

0

28

B36

Egyéb közhatalmi bevételek

4 650 000

4 650 000

0

0

29

B4

Működési bevételek

73 294 320

73 294 320

0

0

30

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

31

B402

Szolgáltatások ellenértéke

14 297 736

14 297 736

0

0

32

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

20 636 304

20 636 304

0

0

33

B404

Tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

34

B405

Ellátási díjak

25 182 000

25 182 000

0

0

35

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

13 178 280

13 178 280

0

0

36

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

0

0

0

37

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

0

0

0

38

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

0

0

0

0

39

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

40

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

41

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

42

B411

Egyéb működési bevételek

0

0

0

0

43

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

44

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

45

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

46

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

47

B54

Részesedések értékesítése

0

0

0

0

48

B55

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

0

0

0

0

49

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

50

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

0

0

0

51

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

0

0

0

52

B63

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm. és más nemz.sz.

0

0

0

0

53

B64

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

0

0

0

54

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

0

0

0

55

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

56

B71

Felhalm.célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

0

0

0

57

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

0

0

0

58

B73

Felhalm.célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm.és más nemz.sz.

0

0

0

0

59

B74

Felhalmozási célú visszatér.támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH kívülről

0

0

0

0

60

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

0

0

0

61

1.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

860 997 574

664 352 422

14 252 400

182 392 752

62

B811

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

63

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

64

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

65

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

66

B812

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

67

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

68

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

69

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

70

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

71

B813

Maradvány igénybevétele

157 000 011

155 000 000

0

2 000 011

72

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

157 000 011

155 000 000

0

2 000 011

73

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

74

B814

Belföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

75

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések előirányzata

0

0

0

0

76

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése előirányzata

0

0

0

0

77

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése előirányzata

0

0

0

0

78

B82

Külföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

79

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

0

0

0

80

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

0

0

0

81

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása előirányzata

0

0

0

0

82

B824

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

0

0

0

83

B825

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől előirányzata

0

0

0

0

84

B83

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

85

B84

Váltóbevételek előirányzata

0

0

0

0

86

2.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

157 000 011

155 000 000

0

2 000 011

87

3.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2)

1 017 997 585

819 352 422

14 252 400

184 392 763

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Sor-
szám

Kiadási jogcímek

2025. évi előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

951 494 751

752 849 588

14 252 400

184 392 763

3

K1

Személyi juttatások

479 108 677

323 496 388

0

155 612 289

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

64 136 581

43 288 098

0

20 848 483

5

K3

Dologi kiadások

298 089 058

290 157 067

0

7 931 991

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 359 504

4 359 504

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

66 528 942

52 276 542

14 252 400

0

8

K513

Tartalékok

39 271 989

39 271 989

0

0

9

K513

- Általános tartalék

0

0

0

0

10

K513

- Céltartalék

0

0

0

0

11

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

35 964 583

35 964 583

0

0

12

K6

Beruházások

27 780 583

27 780 583

0

0

13

K6

EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0

14

K7

Felújítások

8 184 000

8 184 000

0

0

15

K7

EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0

16

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

17

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

987 459 334

788 814 171

14 252 400

184 392 763

18

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

16 000 000

16 000 000

0

0

19

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

16 000 000

16 000 000

0

0

20

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

0

21

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

0

22

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

23

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

24

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

25

K9123

Kincstárjegyek beváltása

0

0

0

0

26

K9124

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

27

K9125

Belföldi kötvények beváltása

0

0

0

0

28

K9126

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

29

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai

14 538 251

14 538 251

0

0

30

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata

0

0

0

0

31

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata

14 538 251

14 538 251

0

0

32

K916

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése előirányzata

0

0

0

0

33

K917

Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata

0

0

0

0

34

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

35

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

36

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

37

K923

Külföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

38

K924

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

0

0

0

0

39

K925

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

0

0

0

0

40

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

0

0

0

0

41

9.

Váltókiadások

0

0

0

0

42

10.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

30 538 251

30 538 251

0

0

43

11.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.)

1 017 997 585

819 352 422

14 252 400

184 392 763

3. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

2025. évi működési célú bevételek és kiadások egyenlege önkormányzati szinten

Adatok forintban

A

B

C

D

1

Bevételi jogcímek

2025. évi előirányzat

Kiadási jogcímek

2025. évi előirányzat

2

Önkormányzatok működési támogatásai

455 701 158

Személyi juttatások

479 108 677

3

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

78 252 096

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

64 136 581

4

Működési bevételek

73 294 320

Dologi kiadások

298 089 058

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 359 504

6

Közhatalmi bevételek

253 750 000

Egyéb működési célú kiadások

66 528 942

7

Tartalékok

39 271 989

8

Költségvetési bevételek összesen (1+…+6)

860 997 574

Költségvetési kiadások összesen (1+...+6)

951 494 751

9

Működési célú finan.bevételek összesen

121 035 428

Működési célú finan.kiadások összesen

30 538 251

10

BEVÉTEL ÖSSZESEN (7+8)

982 033 002

KIADÁSOK ÖSSZESEN (7+8)

982 033 002

11

Költségvetési hiány:

90 497 177

Költségvetési többlet:

12

Tervezési hiány:

Tervezési többlet:

4. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

2025. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege önkormányzati szinten

Adatok forintban

A

B

C

D

1

Bevételi jogcímek

2025. évi előirányzat

Kiadási jogcímek

2025. évi előirányzat

2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

Beruházások

27 780 583

3

Felhalmozási bevételek

0

Felújítások

8 184 000

4

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele

0

Egyéb felhalmozási kiadások

0

5

Közhatalmi bevételek

0

Tartalékok

0

6

Költségvetési bevételek összesen (1+…+4):

0

Költségvetési kiadások összesen (1+…+4):

35 964 583

7

Felhalmozási célú finan.bevételek összesen

35 964 583

Felhalmozási célú finan.kiadások össz.

0

8

BEVÉTEL ÖSSZESEN (5+6)

35 964 583

KIADÁSOK ÖSSZESEN (5+6)

35 964 583

9

Költségvetési hiány:

35 964 583

Költségvetési többlet:

10

Tervezési hiány:

Tervezési többlet:

5. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek

Adatok forintban

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

2025.

2026.

2027.

Összesen

2

0

3

0

4

0

5

0

6

0

7

ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG

0

0

0

0

6. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Saját bevételek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletekből

származó tárgyévi és az azt követő három év fizetési kötelezettségének megállapításához

Adatok forintban

A

B

C

D

E

1

Bevételi jogcímek

2025. évi előirányzat

2026. évi előirányzat

2027. évi előirányzat

2028. évi előirányzat

2

Önk.vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és haszn.származó bevétel

3

Helyi adók bevétele

253 750 000

279 125 000

307 037 500

337 741 250

4

Osztalék, koncessziós díj és a hozambevétel

5

Tárgyi eszköz és az im.jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bev.

0

6

Bírság-, pótlék- és díjbevétel

7

Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés

8

SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN

253 750 000

279 125 000

307 037 500

337 741 250

9

Adott évi saját bevétel 50%-a

126 875 000

139 562 500

153 518 750

168 870 625

10

Hitel felvételből származó tőketartozás XII. 31-én

11

Kötvény kibocsátásból származó tőketartozás

12

Adósságot keletkeztető ügyletek összértéke

0

0

0

0

13

Tőkefizetési kötelezettség

14

Kamatfizetési kötelezettség

15

Tárgyévi fizetési kötelezettség

0

0

0

0

7. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

2025. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljai

Adatok forintban

A

B

1

Fejlesztési cél leírása

Fejlesztés várható kiadása

2

3

4

5

6

7

ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE

0

8. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata beruházásonként

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

Sorszám

Beruházás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2024.12.31-ig

2025. évi előirányzat

2025. év utáni szükséglet

1

Könyvtári állomány gyarapítás

500 004

2025

500 004

0

2

Kiállítás beruházás

10 000 000

2025

10 000 000

0

3

Focipálya feletti részen biztonsági drótkerítés építése 120 m

550 000

2025

550 000

0

4

Játszótér építés Domb utca

6 000 000

2025

6 000 000

0

5

Fásítás, központ zöldítése

2 000 000

2025

2 000 000

0

6

2 db kamera beszerzés, telepítés

2 500 000

2025

2 500 000

0

7

Napelemes lámpák beszerzése 8 db

4 000 000

2025

4 000 000

0

8

Óvoda eszköz beszerzés mosogatógép, fektetők

2 000 000

2025

2 000 000

0

9

Óvoda gazdasági bejáratához beléptető rendszer telepítése

230 579

2025

230 579

0

0

ÖSSZESEN:

27 780 583

0

27 780 583

0

9. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Felújítási kiadások előirányzata felújításonként

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

Sorszám

Felújítás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2024.12.31-ig

2025. évi előirányzat

2025. év utáni szükséglet

1

Hagyományörzők háza páravezérelt szellőztető és tisztasági festés

2 245 500

2025

2 245 500

0

2

Forgalomtervezés

4 762 500

2025

4 762 500

0

3

Tűzjelző csere tornaterem

1 176 000

2025

1 176 000

0

ÖSSZESEN:

8 184 000

0

8 184 000

0

10. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek bevételei, kiadásai, hozzájárulások

Adatok forintban

1. Önkormányzaton kívüli EU-s projektekhez történő hozzájárulások

A

B

1

Támogatott neve

Hozzájárulás

2

3

4

5

6

7

Összesen:

0

2. EU-s projekt neve, azonosítója:

A

B

C

D

E

1

Jogcím

2025.

2026.

2027. után

Összesen

2

Saját erő

0

3

- saját erőből központi támogatás

0

4

EU-s forrás

0

5

Társfinanszírozás

0

6

Hitel

0

7

Egyéb forrás

0

8

Források összesen:

0

0

0

0

9

Személyi jellegű

0

10

Beruházások, beszerzések

0

11

Szolgáltatások igénybe vétele

0

12

Adminisztratív költségek

0

13

Kiadások összesen:

0

0

0

0

11. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Adatszolgáltatás az elismert tartozásállományról

Adatok forintban

Költségvetési szerv neve:

Költségvetési szerv számlaszáma:

Éves eredeti kiadási előirányzat:

30 napon túli elismert tartozásállomány összesen:

B

C

D

E

F

G

1

Tartozásállomány megnevezése

30 nap
alatti
állomány

30-60 nap
közötti
állomány

60 napon
túli
állomány

Átütemezett

Összesen:

2

Állammal szembeni tartozások

0

3

Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás

0

4

Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás

0

5

TB alapokkal szembeni tartozás

0

6

Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé

0

7

Egyéb tartozásállomány

0

8

Összesen:

0

0

0

0

0

12. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Összes bevétel, kiadás (adatok forintban)

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

S.sz.

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

2025. évi előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

B11

Önkormányzat működési támogatásai

455 701 158

351 560 502

0

104 140 656

3

B111

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

154 975 410

50 834 754

0

104 140 656

4

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

219 827 544

219 827 544

0

0

5

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

4 359 504

4 359 504

0

0

6

B1132

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

70 882 272

70 882 272

0

0

7

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

5 656 428

5 656 428

0

0

8

B115

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

0

0

0

9

B116

Elszámolásból származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

10

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

11

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

12

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH belülről

0

0

0

0

13

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH belülről

0

0

0

0

14

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

0

0

0

15

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

0

0

16

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

17

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

18

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH bel.

0

0

0

0

19

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH bel.

0

0

0

0

20

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

0

0

0

21

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

0

0

22

B3

Közhatalmi bevételek

253 750 000

239 497 600

14 252 400

0

23

B31

Magánszemélyek jövedelemadói

0

0

0

0

24

B34

Vagyoni típusú adók

164 000 000

149 747 600

14 252 400

0

25

B351

Értékesítési és forgalmi adók

85 000 000

85 000 000

0

0

26

B352

Fogyasztási adók

0

0

0

0

27

B355

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

100 000

100 000

0

0

28

B36

Egyéb közhatalmi bevételek

4 650 000

4 650 000

0

0

29

B4

Működési bevételek

73 294 320

73 294 320

0

0

30

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

31

B402

Szolgáltatások ellenértéke

14 297 736

14 297 736

0

0

32

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

20 636 304

20 636 304

0

0

33

B404

Tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

34

B405

Ellátási díjak

25 182 000

25 182 000

0

0

35

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

13 178 280

13 178 280

0

0

36

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

0

0

0

37

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

0

0

0

38

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

0

0

0

0

39

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

40

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

41

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

42

B411

Egyéb működési bevételek

0

0

0

0

43

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

44

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

45

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

46

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

47

B54

Részesedések értékesítése

0

0

0

0

48

B55

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

0

0

0

0

49

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

50

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

0

0

0

51

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

0

0

0

52

B63

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm. és más nemz.sz.

0

0

0

0

53

B64

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

0

0

0

54

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

0

0

0

55

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

56

B71

Felhalm.célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

0

0

0

57

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

0

0

0

58

B73

Felhalm.célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm.és más nemz.sz.

0

0

0

0

59

B74

Felhalmozási célú visszatér.támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH kívülről

0

0

0

0

60

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

0

0

0

61

1.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

782 745 478

664 352 422

14 252 400

104 140 656

62

B811

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

63

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

64

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

65

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

66

B812

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

67

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

68

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

69

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

70

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

71

B813

Maradvány igénybevétele

155 000 000

155 000 000

0

0

72

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

155 000 000

155 000 000

0

0

73

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

74

B814-817

Belföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

75

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések előirányzata

0

0

0

0

76

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése előirányzata

0

0

0

0

77

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése előirányzata

0

0

0

0

78

B82

Külföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

79

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

0

0

0

80

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

0

0

0

81

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása előirányzata

0

0

0

0

82

B824

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

0

0

0

83

B825

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől előirányzata

0

0

0

0

84

B83

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

85

B84

Váltóbevételek előirányzata

0

0

0

0

86

2.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

155 000 000

155 000 000

0

0

87

3.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2)

937 745 478

819 352 422

14 252 400

104 140 656

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

S.sz.

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

2025. évi előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

494 779 095

480 526 695

14 252 400

0

3

K1

Személyi juttatások

108 624 647

108 624 647

0

0

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

14 686 541

14 686 541

0

0

5

K3

Dologi kiadások

261 307 472

261 307 472

0

0

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 359 504

4 359 504

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

66 528 942

52 276 542

14 252 400

0

8

K513

Tartalékok

39 271 989

39 271 989

0

0

9

K513

- Általános tartalék

0

0

0

0

10

K513

- Céltartalék

0

0

0

0

11

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

33 734 004

33 734 004

0

0

12

K6

Beruházások

25 550 004

25 550 004

0

0

13

K6

EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0

14

K7

Felújítások

8 184 000

8 184 000

0

0

15

K7

EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0

16

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

17

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

528 513 099

514 260 699

14 252 400

0

18

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

16 000 000

16 000 000

0

0

19

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

16 000 000

16 000 000

0

0

20

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

0

21

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

0

22

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

23

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

24

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

25

K9123

Kincstárjegyek beváltása

0

0

0

0

26

K9124

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

27

K9125

Belföldi kötvények beváltása

0

0

0

0

28

K9126

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

29

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai

393 232 379

289 091 723

0

104 140 656

30

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata

0

0

0

0

31

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata

14 538 251

14 538 251

0

0

32

K915

Központi, irányító szervi támogatás

378 694 128

274 553 472

0

104 140 656

33

K916

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése előirányzata

0

0

0

0

34

K917

Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata

0

0

0

0

35

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

36

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

37

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

38

K923

Külföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

39

K924

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

0

0

0

0

40

K925

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

0

0

0

0

41

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

0

0

0

0

42

9.

Váltókiadások

0

0

0

0

43

10.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

409 232 379

305 091 723

0

104 140 656

44

11.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.)

937 745 478

819 352 422

14 252 400

104 140 656

13. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Költségvetési bevételek összesen

327 044 320

312 791 920

14 252 400

0

32

2.

Finanszírozási bevételek

155 000 000

155 000 000

0

0

33

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

155 000 000

155 000 000

0

0

34

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

35

B816

Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

36

3.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+2.)

482 044 320

467 791 920

14 252 400

0

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

S.sz.

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

2025. évi előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

494 779 095

480 526 695

14 252 400

0

3

K1

Személyi juttatások

108 624 647

108 624 647

0

0

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

14 686 541

14 686 541

0

0

5

K3

Dologi kiadások

261 307 472

261 307 472

0

0

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 359 504

4 359 504

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

105 800 931

91 548 531

14 252 400

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

33 734 004

33 734 004

0

0

9

K6

Beruházások

25 550 004

25 550 004

0

0

10

K6

EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0

11

K7

Felújítások

8 184 000

8 184 000

0

0

12

K7

EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0

13

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

14

3.

Finanszírozási kiadások

409 232 379

305 091 723

0

104 140 656

15

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

937 745 478

819 352 422

14 252 400

104 140 656

14. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

2025. évi költségvetés és az előző három év mérlege

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2022. évi tény

2023. évi tény

2024. évi becsült

2025. évi előirányzat

2

B11

Önkormányzat működési támogatásai

314 829 780

346 230 137

420 646 548

455 701 158

3

B111

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

115 528 725

129 806 981

144 612 781

154 975 410

4

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

117 003 391

145 325 463

186 483 724

219 827 544

5

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

4 334 500

3 967 499

5 353 000

4 359 504

6

B1132

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

40 440 739

55 050 671

70 641 872

70 882 272

7

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

4 881 878

7 039 855

7 331 971

5 656 428

8

B115

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

26 658 537

6 223 200

0

9

B116

Elszámolásból származó bevételek előirányzata

5 982 010

5 039 668

0

10

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

12 447 785

8 099 650

0

0

11

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

12

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH belülről

0

13

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH belülről

0

14

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

15

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

12 447 785

8 099 650

0

16

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

185 783 537

1 827 815

0

0

17

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

18

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH bel.

0

19

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH bel.

0

20

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

21

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

185 783 537

1 827 815

0

22

B3

Közhatalmi bevételek

191 640 687

271 095 315

291 049 343

253 750 000

23

B31

Magánszemélyek jövedelemadói

12 852

14 979

0

24

B34

Vagyoni típusú adók

133 769 431

169 296 615

177 313 507

164 000 000

25

B351

Értékesítési és forgalmi adók

54 624 763

96 648 268

109 173 744

85 000 000

26

B352

Fogyasztási adók

15 480

0

27

B355

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

68 500

93 100

143 621

100 000

28

B36

Egyéb közhatalmi bevételek

3 162 513

5 044 480

4 403 492

4 650 000

29

B4

Működési bevételek

82 982 171

98 947 948

89 134 173

73 294 320

30

B401

Készletértékesítés ellenértéke

355 549

0

31

B402

Szolgáltatások ellenértéke

18 600 254

16 174 587

13 775 392

14 297 736

32

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

23 611 071

14 665 108

19 936 863

20 636 304

33

B404

Tulajdonosi bevételek

9 127 660

9 693 507

11 325 994

0

34

B405

Ellátási díjak

15 815 638

23 084 209

25 182 146

25 182 000

35

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

14 187 156

14 489 428

15 378 286

13 178 280

36

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

8 868 000

2 628 000

0

37

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

38

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

187

233

190

0

39

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

40

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

41

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

10 904 113

0

42

B411

Egyéb működési bevételek

1 284 656

1 068 763

907 302

0

43

B5

Felhalmozási bevételek

0

1 598 810

1 477 058

0

44

B51

Immateriális javak értékesítése

0

45

B52

Ingatlanok értékesítése

1 595 000

1 280 518

0

46

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

3 810

196 540

0

47

B54

Részesedések értékesítése

0

48

B55

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

0

49

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

50

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

51

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

52

B63

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm. és más nemz.sz.

0

53

B64

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

54

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

55

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

463 500

0

300 000

0

56

B71

Felhalm.célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

57

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

58

B73

Felhalm.célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm.és más nemz.sz.

0

59

B74

Felhalmozási célú visszatér.támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH kívülről

0

60

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök előirányzata

463 500

300 000

0

61

1.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

788 147 460

727 799 675

802 607 122

782 745 478

62

B811

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

63

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

64

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

65

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

66

B812

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

67

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

68

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

69

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

70

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

71

B813

Maradvány igénybevétele

264 213 242

177 600 511

187 184 511

155 000 000

72

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

264 213 242

177 600 511

187 184 511

155 000 000

73

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

74

B814-817

Belföldi finanszírozás bevételei

12 688 714

13 920 416

14 538 251

0

75

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések előirányzata

12 688 714

13 920 416

14 538 251

0

76

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése előirányzata

0

77

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése előirányzata

0

78

B82

Külföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

79

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

80

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

81

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása előirányzata

0

82

B824

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

83

B825

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől előirányzata

0

84

B83

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei előirányzata

0

85

B84

Váltóbevételek előirányzata

0

86

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

276 901 956

191 520 927

201 722 762

155 000 000

87

17.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZ.BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17)

1 065 049 416

919 320 602

1 004 329 884

937 745 478

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Sor-
szám

Kiadási jogcím

2022. évi tény

2023. évi tény

2024. évi becsült

2025. évi előirányzat

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

287 539 743

357 562 612

406 102 085

494 779 095

3

K1

Személyi juttatások

85 655 476

94 611 715

102 627 183

108 624 647

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7 906 677

9 217 956

9 871 880

14 686 541

5

K3

Dologi kiadások

158 675 760

229 100 582

235 999 131

261 307 472

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

2 950 000

2 665 000

5 594 000

4 359 504

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

32 351 830

21 967 359

52 009 891

66 528 942

8

K513

Tartalékok

39 271 989

9

K513

- Általános tartalék

0

10

K513

- Céltartalék

0

11

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

346 037 939

69 377 129

70 989 195

33 734 004

12

K6

Beruházások

294 716 544

12 940 777

50 157 071

25 550 004

13

K6

EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

14

K7

Felújítások

51 321 395

56 436 352

20 832 124

8 184 000

15

K7

EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

16

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

17

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

633 577 682

426 939 741

477 091 280

528 513 099

18

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

16 000 000

16 000 000

16 000 000

16 000 000

19

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

16 000 000

16 000 000

16 000 000

16 000 000

20

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

21

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

22

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

23

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

24

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

25

K9123

Kincstárjegyek beváltása

0

26

K9124

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

27

K9125

Belföldi kötvények beváltása

0

28

K9126

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

29

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai

237 871 223

291 468 666

349 273 118

393 232 379

30

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata

0

31

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata

9 681 968

12 688 714

13 920 416

14 538 251

32

K915

Központi, irányító szervi támogatás

228 189 255

278 779 952

335 352 702

378 694 128

33

K916

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése előirányzata

0

34

K917

Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata

0

35

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

36

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

37

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

38

K923

Külföldi értékpapírok beváltása

0

39

K924

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

0

40

K925

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

0

41

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

0

42

9.

Váltókiadások

0

44

10.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

253 871 223

307 468 666

365 273 118

409 232 379

45

11.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.)

887 448 905

734 408 407

842 364 398

937 745 478

Budajenői Közös Önkormányzati Hivatal

2025. évi költségvetés és az előző három év mérlege

Adatok forintban

3. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

S.sz.

Bevételi jogcím

2022. évi tény

2023. évi tény

2024. évi becsült

2025. évi előirányzat

2

B4

Működési bevételek

180 716

167 078

769 294

0

3

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

4

B402

Szolgáltatások ellenértéke

50 000

0

5

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

107 308

109 565

679 277

0

6

B404

Tulajdonosi bevételek

0

7

B405

Ellátási díjak

0

8

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

9

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

10

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

11

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

8

13

16

0

12

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

13

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

14

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

0

15

B411

Egyéb működési bevételek

73 400

7 500

90 001

0

16

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

26 358 259

22 369 906

30 498 189

78 252 096

17

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

18

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

19

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

26 358 259

22 369 906

30 498 189

78 252 096

21

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

22

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

23

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

24

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

25

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

27

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

28

B51

Immateriális javak értékesítése

0

29

B52

Ingatlanok értékesítése

0

30

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

31

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

32

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

33

1.

Költségvetési bevételek összesen

26 538 975

22 536 984

31 267 483

78 252 096

34

2.

Finanszírozási bevételek

91 742 418

111 707 195

126 096 015

106 140 667

35

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

5 219 392

8 818 593

9 711 355

2 000 011

36

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

37

B816

Központi, irányító szervi támogatás

86 523 026

102 888 602

116 384 660

104 140 656

38

3.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+2.)

118 281 393

134 244 179

157 363 498

184 392 763

4. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

S.sz.

Kiadási jogcím

2022. évi tény

2023. évi tény

2024. évi becsült

2025. évi előirányzat

2

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

109 462 800

120 698 008

154 991 528

184 392 763

3

1.1.

Személyi juttatások

91 851 496

100 619 379

130 564 261

155 612 289

4

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

12 277 509

13 750 522

17 940 834

20 848 483

5

1.3.

Dologi kiadások

5 333 795

5 515 945

6 486 433

7 931 991

6

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

7

1.5.

Egyéb működési célú kiadások

812 162

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.)

0

0

146 540

0

9

2.1.

Beruházások

146 540

0

10

2.2.

Felújítások

0

11

2.3.

Egyéb fejlesztési célú kiadások

0

13

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

14

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

109 462 800

120 698 008

155 138 068

184 392 763

Budajenői Óvoda

2025. évi költségvetés és az előző három év mérlege

Adatok forintban

5. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

S.sz.

Bevételi jogcím

2022. évi tény

2023. évi tény

2024. évi becsült

2025. évi előirányzat

2

B4

Működési bevételek

17 730 695

1 531 004

1 541 305

0

3

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

4

B402

Szolgáltatások ellenértéke

881 252

0

5

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

8 634 771

66 667

0

6

B404

Tulajdonosi bevételek

0

7

B405

Ellátási díjak

4 445 145

1 205 508

32 027

0

8

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

3 769 514

325 485

26 648

0

9

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

1 189 000

0

10

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

11

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

6

2

2

0

12

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

13

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

14

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

226 950

0

15

B411

Egyéb működési bevételek

7

9

11

0

16

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

17

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

18

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

19

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

21

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

22

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

23

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

24

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

25

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

27

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

28

B51

Immateriális javak értékesítése

0

29

B52

Ingatlanok értékesítése

0

30

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

31

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

32

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

33

1.

Költségvetési bevételek összesen

17 730 695

1 531 004

1 541 305

0

34

2.

Finanszírozási bevételek

150 029 057

178 278 972

219 379 713

274 553 472

35

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

8 362 828

2 387 622

411 671

0

36

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

37

B816

Központi, irányító szervi támogatás

141 666 229

175 891 350

218 968 042

274 553 472

38

3.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+2.)

167 759 752

179 809 976

220 921 018

274 553 472

6. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

S.sz.

Kiadási jogcím

2022. évi tény

2023. évi tény

2024. évi becsült

2025. évi előirányzat

2

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

165 325 160

177 595 815

219 171 837

272 322 893

3

1.1.

Személyi juttatások

108 965 741

135 912 238

167 346 560

214 871 741

4

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

16 594 726

22 125 143

23 940 688

28 601 557

5

1.3.

Dologi kiadások

39 764 693

19 558 434

27 884 589

28 849 595

6

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

7

1.5.

Egyéb működési célú kiadások

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.)

46 970

73 246

1 361 787

2 230 579

9

2.1.

Beruházások

46 970

73 246

1 361 787

2 230 579

10

2.2.

Felújítások

0

11

2.3.

Egyéb fejlesztési célú kiadások

0

13

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

14

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

165 372 130

177 669 061

220 533 624

274 553 472

15. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint

Adatok forintban

1. Működési célú finanszírozási kiadások (hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.)

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettségvállalás célja

Kötelezettség-vállalás éve

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

0

3

2

0

4

3

0

5

4

0

6

5

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

2. Felhalmozási célú finanszírozási kiadások (hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.)

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettségvállalás célja

Kötelezettség-vállalás éve

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

0

3

2

0

4

3

0

5

4

0

6

5

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

3. Beruházási kiadások beruházásonként

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettségvállalás célja

Kötelezettség-vállalás éve

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

0

3

2

0

4

3

0

5

4

0

6

5

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

4. Felújítási kiadások felújításonként

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettségvállalás célja

Kötelezettség-vállalás éve

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

0

3

2

0

4

3

0

5

4

0

6

5

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

5. Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.)

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettségvállalás célja

Kötelezettség-vállalás éve

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

0

3

2

0

4

3

0

5

4

0

6

5

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

6. Többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségvállalások összesen

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettség jogcíme

Kötelezettségek darabszáma

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

Működési célú finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

3

2

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

4

3

Beruházási kiadások beruházásonként

0

0

0

0

0

0

5

4

Felújítási kiadások felújításonként

0

0

0

0

0

0

6

5

Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.)

0

0

0

0

0

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

16. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások tervezése

Adatok forintban

A

B

C

D

1

Sor-szám

Bevételi jogcím

Kedvezmény nélkül elérhető tervezett bevétel

Kedvezmények tervezett összege

2

1

Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése

3

2

Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése

4

3

Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése

5

4

Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése

6

5

Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen

0

0

7

5.1.

-ebből: Építményadó

8

5.2.

Telekadó

9

5.3.

Magánszemélyek kommunális adója

10

5.4.

Idegenforgalmi adó tartózkodás után

11

5.5.

Idegenforgalmi adó épület után

12

5.6.

Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

13

6

Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség

14

7

Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

15

8

Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

16

9

Egyéb kedvezmény

17

10

Egyéb kölcsön elengedése

18

11

Összesen:

0

0

17. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Előirányzat felhasználási terv - 2025. évre

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

R.

Megnevezés

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Összesen:

2

B1

Önkormányzatok működési támogatásai

46 767 880

44 748 524

44 748 524

44 748 524

44 748 524

44 748 524

44 748 524

43 738 846

43 738 846

43 738 846

43 738 846

43 738 846

533 953 254

3

B2

Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

4

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

126 875 000

0

0

0

0

0

126 875 000

0

0

0

253 750 000

5

B4

Működési bevételek

6 107 860

6 107 860

6 107 860

6 107 860

6 107 860

6 107 860

6 107 860

6 107 860

6 107 860

6 107 860

6 107 860

6 107 860

73 294 320

6

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

7

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

8

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9

B8

Finanszírozási bevételek

157 000 011

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

157 000 011

10

B

Bevételek összesen:

209 875 751

50 856 384

177 731 384

50 856 384

50 856 384

50 856 384

50 856 384

49 846 706

176 721 706

49 846 706

49 846 706

49 846 706

1 017 997 585

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

R.

Megnevezés

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Összesen:

2

K1

Személyi juttatások

43 686 273

37 086 275

37 086 275

38 180 025

43 311 275

42 398 775

37 086 275

37 086 275

37 086 275

37 086 275

51 928 404

37 086 275

479 108 677

3

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szha.

5 992 862

4 788 863

4 788 863

5 095 113

6 531 863

6 276 363

4 788 863

4 788 863

4 788 863

4 788 863

6 718 339

4 788 863

64 136 581

4

K3

Dologi kiadások

25 255 412

23 871 710

28 879 466

24 313 121

24 313 626

23 709 994

25 168 311

23 872 191

24 173 926

24 553 778

24 623 926

25 353 597

298 089 058

5

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

363 292

363 292

363 292

363 292

363 292

363 292

363 292

363 292

363 292

363 292

363 292

363 292

4 359 504

6

K5

Egyéb működési célú kiadások

42 527 840

3 255 851

3 255 851

16 462 181

17 508 251

3 255 851

3 255 851

3 255 851

3 255 851

3 255 851

3 255 851

3 255 851

105 800 931

7

K6

Beruházások

272 246

591 667

12 041 667

6 041 667

2 041 667

2 541 667

4 041 667

41 667

41 667

41 667

41 667

41 667

27 780 583

8

K7

Felújítások

0

0

2 245 500

4 762 500

1 176 000

0

0

0

0

0

0

0

8 184 000

9

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

10

K9

Finanszírozási kiadások

14 538 251

0

4 000 000

0

0

4 000 000

0

0

4 000 000

0

0

4 000 000

30 538 251

11

K

Kiadások összesen:

132 636 176

69 957 658

92 660 914

95 217 899

95 245 974

82 545 942

74 704 259

69 408 139

73 709 874

70 089 726

86 931 479

74 889 545

1 017 997 585

3. Bevételek és kiadások havi tervezett egyenlegei

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

R.

Megnevezés

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Összesen:

2

BK

Bevételek és kiadások havi egyenlege

77 239 575

-19 101 274

85 070 470

-44 361 515

-44 389 590

-31 689 558

-23 847 875

-19 561 433

103 011 832

-20 243 020

-37 084 773

-25 042 839

0

18. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

2025. évi bevételi kormányzati funkciók alakulása jogcímenként

Adatok forintban

A

B

S.

Kormányzati funkciók megnevezése

Előirányzat

011130 - Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége

165 213 963 Ft

013320 - Köztemető-fenntartás és -működtetés

3 358 992 Ft

013350 - Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

29 521 788 Ft

018010 - Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel

200 061 450 Ft

018030 - Támogatási célú finanszírozási műveletek

0 Ft

045160 - Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása

6 231 816 Ft

064010 - Közvilágítás

18 906 996 Ft

066010 - Zöldterület-kezelés

7 038 180 Ft

082044 - Könyvtári szolgáltatások

208 032 Ft

082091 - Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

5 656 428 Ft

091140 - Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai

219 827 544 Ft

096015 - Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

102 863 412 Ft

096025 - Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben

999 480 Ft

107060 - Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások

4 359 504 Ft

900020 - Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei államháztartáson kívülről

253 750 000 Ft

Végösszeg

1 017 997 585 Ft

19. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

2025. évi kiadási kormányzati funkciók alakulása jogcímenként

Adatok forintban

A

B

S.

Kormányzati funkciók megnevezése

Előirányzat

011130 - Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége

336 507 754 Ft

013320 - Köztemető-fenntartás és -működtetés

381 924 Ft

013350 - Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

29 879 832 Ft

018010 - Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel

53 608 463 Ft

018030 - Támogatási célú finanszírozási műveletek

13 206 330 Ft

031030 - Közterület rendjének fenntartása

4 084 624 Ft

045160 - Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása

8 384 222 Ft

064010 - Közvilágítás

21 075 304 Ft

066010 - Zöldterület-kezelés

22 413 332 Ft

066020 - Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások

91 254 388 Ft

081030 - Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése

550 000 Ft

082042 - Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása

500 004 Ft

082070 - Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése és megóvása

10 574 116 Ft

082091 - Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

8 564 208 Ft

082092 - Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása

21 000 000 Ft

084031 - Civil szervezetek működési támogatása

14 252 400 Ft

091110 - Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai

143 220 Ft

091130 - Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai

215 145 642 Ft

091140 - Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai

30 936 954 Ft

096015 - Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

110 902 920 Ft

104031 - Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása

4 272 444 Ft

107060 - Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások

4 359 504 Ft

900060 - Forgatási és befektetési célú finanszírozási műveletek

16 000 000 Ft

Végösszeg

1 017 997 585 Ft

20. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Kimutatás 2025. évben céljelleggel tervezett támogatásokról

Adatok forintban

A

B

C

D

E

Sor-
szám

Támogatott szervezet neve

Támogatás célja

Támogatási igény

2025. évi előirányzat

1

Budajenői Községi Sportegyesület

civil szervezetek támogatása

1 500 000

1 500 000

2

Dombtető Egyesület

civil szervezetek támogatása

6 000 000

6 000 000

3

Templomvölgy Budajenő Egyesület

civil szervezetek támogatása

800 000

800 000

4

Pro Budajenő Egyesület

civil szervezetek támogatása

300 000

300 000

5

Budajenő-Telki Székely Társulat

civil szervezetek támogatása

500 000

500 000

6

Kisköz Egyesület

civil szervezetek támogatása

1 200 000

1 200 000

7

Budakeszi Református Egyházközség

civil szervezetek támogatása

200 000

200 000

8

Budajenő Kemp Klub

civil szervezetek támogatása

1 000 000

1 000 000

9

Budajenő Római Katolikus Plébánia

civil szervezetek támogatása

1 000 000

1 000 000

10

Budajenő Óvodáért Alapítvány

civil szervezetek támogatása

152 400

152 400

11

Budajenő Polgárőrség

civil szervezetek támogatása

1 500 000

1 500 000

12

Fanatic TSE

civil szervezetek támogatása

100 000

100 000

Összesen:

14 252 400

14 252 400

21. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

2025. évi költségvetési évet követő 3 év tervezett bevételei és kiadásai

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2026. évi

2027. évi

2028. évi

2

1.

Önkormányzat működési támogatásai

501 271 274

551 398 401

606 538 241

3

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

86 077 306

94 685 036

104 153 540

4

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

5

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

279 125 000

307 037 500

337 741 250

6

4.1.

Vagyoni típusú adók előirányzata

180 400 000

198 440 000

218 284 000

7

4.2.

Értékesítési és forgalmi adók előirányzata

93 500 000

102 850 000

113 135 000

8

4.3.

Fogyasztási adók előirányzata

0

0

0

9

4.4.

Gépjárműadók előirányzata

0

0

0

10

4.5.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók előirányzata

110 000

121 000

133 100

11

4.6.

Egyéb közhatalmi bevételek előirányzata

5 115 000

5 626 500

6 189 150

12

5.

Működési bevételek

80 623 752

88 686 127

97 554 740

13

6.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

14

7.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

15

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

16

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

947 097 331

1 041 807 065

1 145 987 771

17

10.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

172 700 012

189 970 013

208 967 015

18

11.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINAN.BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10)

1 119 797 344

1 231 777 078

1 354 954 786

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2026. évi

2027. évi

2028. évi

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

1 046 644 226

1 151 308 649

1 266 439 514

3

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.2.+2.3.)

39 561 041

43 517 145

47 868 860

4

2.1.

Beruházások

30 558 641

33 614 505

36 975 956

5

2.2.

Felújítások

9 002 400

9 902 640

10 892 904

6

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

7

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

1 086 205 267

1 194 825 794

1 314 308 374

8

4.

CÉLTARTALÉK

9

5.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

33 592 076

36 951 284

40 646 412

10

6.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+4.+5.)

1 119 797 344

1 231 777 078

1 354 954 786

22. melléklet a 4/2025. (II. 17.) önkormányzati rendelethez

Budajenő Község Önkormányzata

Kimutatás 2025. évi lészámgazdálkodásról

A

B

C

E

1

Sor-
szám

Szervezet neve

Engedélyezett létszám

Közfoglalkoztatottak létszáma

2

1

Budajenő Község Önkormányzata

9 fő

0 fő

3

2

Budajenői Közös Önkormányzati Hivatal

17 fő

0 fő

4

3

Budajenői Óvoda

30 fő

0 fő

5

4

6

5

7

6

8

7

9

8

10

9

11

10

12

11

13

12

14

13

15

14

16

15

17

16

18

17

Összesen:

56 fő

0 fő