Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete

Újhartyán Város Önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Hatályos: 2021. 05. 29- 2023. 03. 24

Újhartyán Város Önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról1

2021.05.29.

Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének - a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti – hatáskörében eljáró Újhartyán Város polgármestere a 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. §-a alapján – figyelembe véve ezen jogszabály, valamint az államháztartás számviteléről szóló, többször módosított 4/2013. (I. 11.) Kormányrendeletben meghatározottakat – a 2020. évi költségvetési gazdálkodásáról szóló beszámolóról, a zárszámadásról az alábbi rendeletet alkotja.

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed Újhartyán Város Önkormányzatára, valamint az irányítása alá tartozó önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervére, a Polgármesteri Hivatalra, valamint az önállóan működő Eperke Bölcsődére és az Egyesített Művelődési Ház és Könyvtárra.

Az önkormányzat és költségvetési szervei 2020. évi költségvetésének teljesítése

2. § Az önkormányzat a 2020.évi teljesített, az intézményfinanszírozás összegével csökkentett kiadási főösszegét 1 604 353 615 forintban, bevételi főösszegét 1 853 860 376 forintban állapítja meg.

Költségvetési bevételek

3. § (1) Az önkormányzat 2020. évi teljesített, továbbá eredeti, módosított előirányzat szerinti költségvetési bevételeinek forrásonkénti, illetve működési és felhalmozási cél szerinti részletezését az 1. melléklet, kormányzati funkciónkénti elkülönítését a 3. melléklet melléklet tartalmazza.

(2) Az önkormányzat költségvetési szerveinek a 2020. évi teljesített, továbbá eredeti, módosított előirányzat szerinti költségvetési bevételi forrásonkénti részletezésben – cím és szakfeladatok szerint az 5. melléklet, csak kormányzati funkciónként a 3. melléklet tartalmazza.

Költségvetési kiadások

4. § (1) Az önkormányzat teljesített működési, fenntartási kiadásait a Képviselő-testület a következők szerint hagyja jóvá (2. melléklet).

(2) Működési kiadások teljesítése összesen: 698 025 816 Ft

a) Személyi jellegű kiadások: 245 382 674

b) Munkaadókat terhelő járulékok: 40 623 030

c) Dologi jellegű kiadások: 282 170 292

d) Pénzeszközátadás, egyéb támogatás: 129 849 820

(3) A Képviselő-testület az önkormányzat eredeti és a módosított előirányzat szerinti működési kiadásait kiemelt előirányzatonként a 4. melléklet szerint hagyja jóvá.

5. § (1) Az önkormányzat teljesített felhalmozási kiadásai összesen 287 741 160 forintban teljesültek, melyet a 6. melléklet tartalmaz.

(2) A felújítási és felhalmozási kiadásokból:

a) Beruházási előirányzat teljesítése 236 907 103 Ft

b) Felhalmozási célú előirányzat teljesítése 50 834 057 Ft

(3) Az önkormányzati tulajdonú vállalkozások részére átadott fenntartói támogatások kimutatását a 13. melléklet tartalmazza.

Költségvetési kiadások és bevételek

6. § Az önkormányzat teljesített költségvetését feladatonként a 3. melléklet tartalmazza.

Költségvetési létszámkeret

7. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi ténylegesen felhasznált létszámkeretét 58 főben hagyja jóvá.

(2) Az önkormányzat kormányzati funkciókra ténylegesen felhasznált létszámkeretét a Képviselő-testület a 11. melléklet szerint hagyja jóvá.

A maradvány alakulása, az önkormányzat mérlege

8. § (1) Az önkormányzat 2020. évi gazdálkodása során keletkezett, hatályos jogszabályok szerint felülvizsgált összes maradványa: 228 149 154 forintban kerül jóváhagyásra.

(2) A Képviselő-testület a maradványát működési és felhalmozási célra fordítja, mely fedezetet nyújt többek között a december havi munkabérek és annak közterhei fedezetére, továbbá biztosítja a dologi és beruházási kötelezettségvállalások pénzügyi teljesítését.

(3) Az önkormányzat maradványkimutatását a 7. melléklet tartalmazza.

9. § A Képviselő-testület a 8. melléklet szerinti 2020. évi mérlegét jóváhagyja, a mérleg főösszeget 4 799 939 305 forintban állapítja meg, a 9. melléklet szerinti vagyonkimutatással alátámasztva.

Záró rendelkezések

10. § (1) Ez a rendelet 2021. május 29. napján lép hatályba.

(2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.

1. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának ás alintézményeinek 2020. évi költségvetés teljesítése bevételi forrásonként

Sorszám

Rovat

Bevételi forrás megnevezése

Előirányzatok és teljesítés

Összesen

Összesenből

Működési

Felhalmozási

Előirányzat változás %

Teljesítés%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

1.

B111

Helyi önkormányzatok működésnek általános támogatása

0

423 195

423 195

0

423 195

423 195

0

100

2.

B113

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

21 863 000

17 336 131

17 336 131

21 863 000

17 336 131

17 336 131

-21

100

3.

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 496 545

5 954 815

5 954 815

3 496 545

5 954 815

5 954 815

70

100

4.

B115

Működési célú kiegészítő támogatások

0

48 973 679

48 973 679

0

48 973 679

48 973 679

0

100

5.

B116

Elszámolásból származó bevételek

1 952 500

1 952 500

0

0

B11

Önkormányzatok működési támogatásai

25 359 545

72 687 820

74 640 320

25 359 545

72 687 820

74 640 320

187

103

6.

B16/32

Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatból kapott működési célú támogatás

7 113 000

56 057 229

1 620 000

7 113 000

56 057 229

1 620 000

688

33

7.

B16/4

TB pénzügyi alapjaiból kapott működési célú támogatás

12 183 100

12 183 100

8.

B16/5

Elkülönített állami pénzalapból kapott működési célú támogatás

4 914 900

4 914 900

B16

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről

7 113 000

56 057 229

18 718 000

7 113 000

56 057 229

18 718 000

0

0

0

688

33

I.

B1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

32 472 545

128 745 049

93 358 320

32 472 545

128 745 049

93 358 320

296

73

9.

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

46 139 383

46 139 383

46 139 383

46 139 383

0

100

10.

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht. belülről

848 995 482

157 711 179

153 912 597

848 995 482

157 711 179

153 912 597

-81

98

II.

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

848 995 482

203 850 562

200 051 980

0

0

0

848 995 482

203 850 562

200 051 980

-76

102

11.

B34/11

Építményadó

60 000 000

62 106 039

32 031 955

60 000 000

62 106 039

32 031 955

4

100

12.

B34/12

Telekadó

26 582 438

26 582 438

13.

B34/14

Magánszemélyek kommunális adója

3 503 146

3 503 146

B34

Vagyoni típusú adók

60 000 000

62 106 039

62 117 539

60 000 000

62 106 039

62 117 539

4

100

14.

B351/21

Iparűzési adó

528 000 000

344 308 268

327 798 199

528 000 000

344 308 268

327 798 199

-35

95

B351

Értékesítési és forgalmi adók

528 000 000

344 308 268

327 798 199

528 000 000

344 308 268

327 798 199

-35

95

15.

B354/21

Helyi önkormányzatot megillető gépjárműadó

50 000 000

0

0

50 000 000

0

0

-100

0

B354

Gépjárműadók

50 000 000

0

0

50 000 000

0

0

-100

0

B35

Termékek és szolgáltatások adói

578 000 000

344 308 268

327 798 199

578 000 000

344 308 268

327 798 199

-40

95

16.

B36/29

Egyéb települési adók

500 000

874 468

874 468

500 000

874 468

874 468

75

100

B36

Egyéb közhatalmi bevételek

500 000

874 468

874 468

500 000

874 468

874 468

75

100

III.

B3

Közhatalmi bevételek

638 500 000

407 288 775

390 790 206

638 500 000

407 288 775

390 790 206

-36

96

17.

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

12 846

12 846

0

12 846

12 846

0

0

18.

B402

Szolgáltatások ellenértéke, tárgyi eszk. Ellenért.

43 586 400

113 535 763

106 180 528

43 586 400

113 535 763

106 180 528

160

94

19.

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

2 338 147

1 813 154

0

2 338 147

1 813 154

0

78

20.

B404

Tulajdonosi bevételek

0

12 438 896

12 744 019

0

12 438 896

12 744 019

0

102

21.

B405

Ellátási díjak

73 491 744

57 807 677

53 101 195

73 491 744

57 807 677

53 101 195

-21

92

22.

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

26 815 408

48 611 975

45 551 732

26 815 408

48 611 975

45 551 732

81

94

23.

B407

Egyéb kapott kamat és kamat jellegű bevételek

8 100 000

730 000

730 000

8 100 000

730 000

730 000

-91

100

24.

B408

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

608 466

269 162

608 466

269 162

0

25.

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

5 000 000

1 162 914

762 914

5 000 000

1 162 914

762 914

-77

66

26.

B411

Egyébműködési bevételek

0

68 186 396

146 227 102

0

68 186 396

146 227 102

0

214

IV.

B4

Működési bevételek

156 993 552

305 433 080

367 392 652

156 993 552

305 433 080

367 392 652

95

120

27.

B52

Ingatlanok értékesítése

23 392 641

3 379 457

2 500 000

0

0

0

23 392 641

3 379 457

2 500 000

-86

74

V.

B5

Felhalmozási bevételek

23 392 641

3 379 457

2 500 000

0

0

0

23 392 641

3 379 457

2 500 000

-86

74

28.

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások visszatérülése

0

5 648 557

5 648 557

0

5 648 557

5 648 557

0

100

29.

B65

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

VI.

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

5 648 557

5 648 557

0

5 648 557

5 648 557

0

0

0

0

100

B1-B7

Költségvetési bevételek

1 700 354 220

1 054 345 480

1 059 741 715

827 966 097

847 115 461

857 189 735

872 388 123

207 230 019

202 551 980

-38

98

30.

B8111

Hosszú lejáratú hitelek felvétele pénzügyi vállakozástól

156 469 193

0

0

156 469 193

0

0

0

-100

0

31.

B8112

Likviditási célú hitelek felvétele pénzügyi vállakozástól

120 000 000

412 657 995

412 657 995

120 000 000

412 657 995

412 657 995

244

100

32.

B811

Hitel, kölcsönfelvétel pénzügyi vállakozástól

276 469 193

412 657 995

412 657 995

276 469 193

412 657 995

412 657 995

49

100

33.

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

269 533 000

214 465 475

214 465 475

269 533 000

214 465 475

214 465 475

-20

100

34.

B8131

Maradvány igénybevétele

269 533 000

214 465 475

214 465 475

269 533 000

214 465 475

214 465 475

0

0

0

-20

100

35.

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

162 881 900

166 995 191

0

162 881 900

166 995 191

0

103

36.

B816

234 773 685

217 949 809

217 949 809

234 773 685

217 949 809

217 949 809

0

B8

Finanszírozási bevételek

780 775 878

1 007 955 179

1 012 068 470

780 775 878

1 007 955 179

1 012 068 470

0

0

0

29

100

B1-B9

Tárgyévi költségvetési bevételek

2 481 130 098

2 062 300 659

2 071 810 185

1 608 741 975

1 855 070 640

1 869 258 205

872 388 123

207 230 019

202 551 980

-17

101

Intézményfinanszírozás

234 773 685

217 949 809

217 949 809

Intézményfinanszírozással korrigált bevételi főösszeg

2 246 356 413

1 844 350 850

1 853 860 376

1 608 741 975

1 855 070 640

1 869 258 205

872 388 123

207 230 019

202 551 980

-18

100

2 071 810 185

2. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának és alintézményeinek 2020. évi kiadási teljesítése kiadási jogcímek szerint

Sorszám

Rovat

Kiadási előirányzat megnevezése

Előirányzatok és teljesítés

Összesen

Működési

Felhalmozási

Előirányzat változás %

Teljesítés %

Eredeti

Módosított

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

1.

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

171 169 076

168 313 877

163 723 461

171 169 076

168 313 877

163 723 461

- 2

100

2.

K1102

Normatív jutalmak

600 000

2 384 337

-

600 000

2 384 337

-

3.

K1103

Céljuttatás, projektprémium

505 000

7 217 618

7 217 618

505 000

7 217 618

7 217 618

1 329

100

4.

K1104

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

150 000

79 461

-

150 000

79 461

-

- 47

-

5.

K1107

Béren kívüli juttatások

7 916 000

4 898 467

4 898 467

7 916 000

4 898 467

4 898 467

-

6.

K1108

Ruházati költségtérítés

4 181 000

5 053 701

4 950 073

4 180 000

5 053 701

4 950 073

21

84

7.

K1109

Közlekedési költségtérítés

234 000

65 235

49 905

234 000

65 235

49 905

-

8.

K1110

Egyéb költségtérítések

10 370 110

13 071 103

12 867 245

10 370 110

13 071 103

12 867 245

26

93

9.

K1113

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

200 000

5 145 078

5 082 981

200 000

5 145 078

5 082 981

2 473

-

K11

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

195 325 186

206 228 877

198 789 750

195 324 186

206 228 877

198 789 750

-

-

-

6

99

10.

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

12 702 880

22 514 225

22 514 225

12 702 880

22 514 225

22 514 225

77

100

11.

K122

Egyéb jogviszonyban állónak fizetett juttatások

8 535 640

13 098 133

13 098 133

8 535 640

13 089 133

13 098 133

53

100

12.

K123

Egyéb külső személyi juttatások

7 964 000

11 201 857

10 980 566

7 964 000

11 201 857

10 980 566

41

97

13.

K12

Külső személyi juttatások

29 202 520

46 814 215

46 592 924

29 202 520

46 805 215

46 592 924

-

-

-

60

-

I.

K1

Személyi juttatások összesen

224 527 706

253 043 092

245 382 674

224 526 706

253 034 092

245 382 674

-

-

-

13

99

14.

K2/1

Szociális hozzájárulási adó

39 292 349

47 032 161

38 128 147

39 292 349

47 032 161

38 128 147

20

15.

K2/2

Egyéb munkáltató által fizetett járulék

-

-

2 494 883

-

-

2 494 883

-

-

II.

K2

Munkaadókat terhelő járulékok

39 292 349

47 032 161

40 623 030

39 292 349

47 032 161

40 623 030

20

98

16.

K311

Szakmai anyagok

5 670 000

2 640 495

1 728 787

5 670 000

2 640 495

1 728 787

- 53

47

17.

K312

Üzemeltetési anyagok

62 940 000

65 009 143

57 912 191

62 940 000

65 009 143

57 919 099

3

87

18.

K31

Készletbeszerzés

68 610 000

67 649 638

59 640 978

68 610 000

67 649 638

59 647 886

-

-

-

- 1

86

19.

K321

Informatikai szolgáltatások igénybe vétele

2 560 000

4 092 900

4 047 558

2 560 000

4 092 900

4 047 558

60

100

20.

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

10 360 000

10 777 330

10 638 049

10 360 000

10 777 330

10 638 049

4

96

K32

Kommunikációs szolgáltatások

12 920 000

14 870 230

14 685 607

12 920 000

14 870 230

14 685 607

-

-

-

15

96

21.

K331

Közüzemi díjak

34 716 000

28 105 351

24 425 198

34 716 000

28 105 351

24 616 055

- 19

90

K332

Vásárolt élelmezés

-

-

-

-

22.

K333

Bérleti és lízing díjak

2 110 000

6 915 890

6 915 890

2 110 000

6 915 890

6 915 890

228

-

23.

K334

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

7 950 000

8 014 149

8 014 149

7 950 000

8 014 149

8 014 149

1

100

24.

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

7 440 000

15 226 675

14 115 763

7 440 000

15 226 675

14 115 763

105

93

25.

K337

Egyéb szolgáltatások

814 087 096

65 994 754

59 936 368

814 087 096

65 994 754

59 936 368

- 92

90

K33

Szolgáltatási kiadások

866 303 096

124 256 819

113 407 368

866 303 096

124 256 819

113 598 225

-

-

-

- 86

92

26.

K341

Kiküldetések kiadásai

1 350 000

350 000

287 195

1 350 000

350 000

287 195

- 74

81

27.

K342

Reklám- és propagandakiadások

6 500 000

6 600 000

5 815 000

6 500 000

6 600 000

5 815 000

2

88

K34

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

7 850 000

6 950 000

6 102 195

7 850 000

6 950 000

6 102 195

-

-

-

- 11

88

28.

K351

Működési célú előzetesn felszámítot áfa kiadásai

259 292 672

54 016 644

36 671 336

259 292 672

54 016 644

36 724 732

- 79

66

29.

K352

Fizetendő általános forgalmi adó

15 047 080

20 250 000

20 250 000

15 047 080

20 250 000

20 250 000

35

100

30.

K353

Kamatkiadások

7 619 000

3 820 000

1 902 137

7 619 000

3 820 000

1 902 137

- 50

50

31.

K355

Egyéb dologi kiadások

61 942 918

30 734 181

29 510 671

61 942 918

30 734 181

29 510 671

- 50

100

K35

Különféle befizetések és egéb dologi kiadások

343 901 670

108 820 825

88 334 144

343 901 670

108 820 825

88 387 540

-

-

-

- 68

82

III.

K3

Dologi kiadások

1 299 584 766

322 547 512

282 170 292

1 299 584 766

322 547 512

282 421 453

-

-

-

- 75

87

32.

K48

Egyéb, önkormányzati rendeletben megállapított juttatások

9 280 000

6 158 800

4 088 450

9 280 000

6 158 800

4 088 450

- 34

66

IV.

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

9 280 000

6 158 800

4 088 450

9 280 000

6 158 800

4 088 450

-

-

-

- 34

66

33.

K5021

A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások

79 493 015

24 000

24 000

79 493 015

24 000

24 000

- 100

34.

K5022

Önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései

-

67 419 715

67 419 715

-

67 419 715

67 419 715

-

100

35.

K5023

Egyéb elvonások, befizetések

-

7 722 919

-

-

7 722 919

-

-

K502

Elvonások és befizetések kiadásai

79 493 015

75 166 634

67 443 715

79 493 015

75 166 634

67 443 715

- 5

90

K506

Működési célú támogatások áht. belülre

77 403 144

40 430 947

23 295 228

77 403 144

40 430 947

23 295 228

- 48

-

K508

Működési célú támogatások, kölcsönök nyújtása, áht. kívülre

-

5 648 557

5 648 557

-

5 648 557

5 648 557

-

36.

K512/22

Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozás támogatása

-

-

-

-

-

-

-

-

37.

K512/3

Háztartások támogatása

1 300 000

1 300 000

-

-

38.

K512/41

Civil szervezetek támogatása

9 915 798

9 915 798

-

-

39.

K512/42

Egyéb non-profit szervezetek támogatása

-

-

-

-

40.

K512

Egyházi jogi személy

-

-

-

-

41.

K512

Egyébb vállalkozás

22 246 522

22 246 522

-

-

K512

Működési célú támogatások áht. Kívülre

8 000 000

44 948 197

33 462 320

8 000 000

44 948 197

33 462 320

-

-

-

462

74

K513

Tartalékok

86 478 098

117 882 022

-

86 478 098

117 882 022

-

36

V.

K5

Egyéb működési célú kiadások

251 374 257

284 076 357

129 849 820

251 374 257

284 076 357

129 849 820

-

-

-

13

164

42.

K61

Immateriális javak beszerzése

3 000 000

8 860 720

8 629 335

3 000 000

8 860 720

8 629 335

195

97

43.

K62

Ingatlanok beszerzése, létesítése

169 152 673

157 932 139

151 946 742

169 152 673

157 932 139

151 946 742

- 7

96

K63

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

2 500 000

5 270 101

3 017 389

2 500 000

5 270 101

3 017 389

-

44.

K64

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése

15 672 000

35 197 059

34 853 979

15 672 000

35 197 059

34 853 979

125

100

45.

K67

Beruházási célú előzetesen felszámított áfa

48 687 662

53 190 906

38 459 658

48 687 662

53 190 906

38 459 658

9

72

VI.

K6

Beruházások

239 012 335

260 450 925

236 907 103

-

-

-

239 012 335

260 450 925

236 907 103

9

92

46.

K71

Ingatlanok felújítása

9 900 000

41 392 269

40 090 595

-

9 900 000

41 392 269

40 090 595

318

47.

K74

Felújítási cékú előzetesan felsz. Áfa

2 673 000

11 189 913

10 743 462

-

2 673 000

11 189 913

10 743 462

319

VII.

K7

Felújítások

12 573 000

52 582 182

50 834 057

-

-

-

12 573 000

52 582 182

50 834 057

318

-

K8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

-

4 567 926

4 567 926

-

4 567 926

4 567 926

-

K1-K8

Költségvetési kiadások

2 075 644 413

1 230 458 955

994 423 352

1 589 811 893

683 597 060

491 430 452

245 298 835

303 820 945

281 648 861

- 41

607

48.

K9111

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

50 712 000

38 352 000

34 390 368

50 712 000

38 352 000

34 390 368

- 24

90

49.

K9112

Likviditási célú hitelek törlesztése

120 000 000

412 657 995

412 657 995

120 000 000

412 657 995

412 657 995

244

100

K911

Hiteltörlesztés államháztartáson kívülre

170 712 000

451 009 995

447 048 363

170 712 000

451 009 995

447 048 363

-

-

-

164

99

50.

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések

-

162 881 900

162 881 900

-

162 881 900

162 881 900

-

100

51.

K915

Irányítószervi támogatások folyósítása

234 773 685

217 949 809

217 949 809

234 773 685

217 949 809

217 949 809

- 7

100

K9

Finanszírozási kiadások

405 485 685

831 841 704

827 880 072

405 485 685

831 841 704

827 880 072

-

-

-

105

299

K1-K9

Tárgyévi költségvetési kiadások

2 481 130 098

2 062 300 659

1 822 303 424

1 995 297 578

1 515 438 764

1 319 310 524

245 298 835

303 820 945

281 648 861

- 17

88

Intézményfinanszírozás

234 773 685

217 949 809

217 949 809

234 773 685

217 949 809

217 949 809

- 7

Intézményfinanszírozással korrigált kiadási főösszeg

2 246 356 413

1 844 350 850

1 604 353 615

1 760 523 893

1 297 488 955

1 101 360 715

245 298 835

303 820 945

281 648 861

- 18

86

3. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának és alintézményeinek 2020. évi költségvetés teljesítése kormányzati funkciónként

Gazdálkodó

Kormányzati funkciók

Kormányzati funkció megnevezése

Bevétel

Kiadás

Teljesítés

Teljesítés

Önkormányzat

011130-1

Önkormányzatok jogalkotó tevékenysége

16 970

43 305 210

013350-1

Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás

2 038 346

8 840

018010-1

Önkormányzatok elszámolásai

289 396 436

24 000

018020-1

Központi költségvetési befizetések

-

230 301 615

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

194 175 967

273 311 675

031030-1

Közterület rendjének fenntartása

-

18 334 609

041233-1

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

-

-

042120-1

Mezőgazdasági támogatások

4 914 900

-

051030-1

Települési hulladék begyűjtése

-

1 803 395

061030-1

Lakáshoz jutást segítő támogatások

-

-

062020-1

Településfejlesztési projektek és támogatásuk

287 079 139

242 700 561

064010-1

Közvilágítás

-

11 987 549

066020-1

Városgazdálkodási feladatok

171 706 965

195 371 933

072111-1

Háziorvosi ellátás

6 644 700

15 836 813

074031-1

Védőnői szolgálat

5 538 400

7 032 610

074040-1

Fertőző megbetegedések

8 771 209

081045-1

Sporttevékenység

-

6 880 792

082030-1

Művészeti tevékenységek

465 000

492 446

082092-1

Közművelődés, könyvtár

-

11 518 902

084031-1

Civil szervezetek működési támogatása

-

315 700

091250-1

Alapfokú művészetoktatás

-

2 569 625

094260-1

Hallgatói ösztöndíjak, egyéb jutttások

-

600 000

096015-1

Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

54 564 085

66 744 906

096025-1

Munkahelyi étk.

7 809 220

-

102050-1

Az időskorúak társadalmi integrációja

4 010 410

104035-1

Gyermekétkeztetés bölcsődében

629 180

-

104051-1

Gyermekvédelmi ellátások

10 500

-

106020-1

Lakásfenntartással összefüggő ellátások

-

2 045 208

107060-1

Egyéb szociális ellátások

-

4 788 450

900020-1

Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei

391 201 871

-

900060-1

Befektetési célú finanszírozási műveletek

412 916 860

452 202 927

Önkormányzat összesen

1 829 108 539

1 600 959 385

Polgármesteri Hivatal

011130-1

Önkormányzati jogalkotás

871 826

168 372 893

016010-1

Választásokkal kapcsolatos igazgatás

-

-

016020-1

Országos és helyi népszavazással kapcs. tev.

-

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

187 236 219

-

Polgármesteri hivatal összesen

188 108 045

168 372 893

Közművelődés

082091-1

Bagolyfészek

1 124

11 992 678

082092-1

Közművelődés, könyvtár

-

20 259 851

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

32 681 138

-

Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár összesen

32 682 262

32 252 529

Eperke Bölcsőde

104031-1

Gyermekek bölcsődei ellátása

3 524 250

20 718 617

104035-1

Gyermekétkeztetés bölcsődében

60 000

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

18 327 089

-

Eperke Bölcsőde összesen

21 911 339

20 718 617

MINDÖSSZESEN

2 071 810 185

1 822 303 424

Intézménfinanszírozás

217 949 809

Intézményfinanszírozással korrigált összeg

2 071 810 185

1 604 353 615

4. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának 2020. évi költségvetés kiadási teljesítése címrend szerint kiemelt előirányzatonként

Gazdálkodó

Kormányzati funkciók

Kormányzati funkció megnevezése

Személyi juttatások

Munkaadót terhelő járulékok és szoc. Hozz

Dologi kiadások

Pénzeszk. átadás, egyéb tám.

Működési kiadás összesen

Finanszírozási kiadás

Beruházás, felújítás, befektetés

Kiadás összesen

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Önkormányzat

011130-1

Önkormányzatok jogalkotó tevékenysége

20 955 881

2 825 626

19 523 703

43 305 210

43 305 210

013350-1

Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcs

8 840

8 840

8 840

018010-1

Önkormányzatok elszámolásai

24 000

24 000

24 000

018020-1

Központi költségvetési bevételek

-

67 419 715

67 419 715

162 881 900

230 301 615

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

220 000

18

55 141 848

55 361 866

217 949 809

273 311 675

031030-1

Közterület rendjének fenntartása

14 088 508

2 181 318

2 064 783

18 334 609

18 334 609

051030-1

Települési hulladék begyűjtése

1 803 395

1 803 395

1 803 395

064010-1

Közvilágítás

11 987 549

11 987 549

11 987 549

062020-1

Településfejlesztési projektek és támogatásuk

1 672 910

1 672 910

241 027 651

242 700 561

066020-1

Városgazdálkodási feladatok

14 569 869

2 690 763

135 307 799

5 648 557

158 216 988

37 154 945

195 371 933

072111-1

Háziorvosi ellátás

6 584 050

1 058 981

7 360 498

15 003 529

833 284

15 836 813

074031-1

Védőnői szolgálat

3 441 754

551 186

3 039 670

7 032 610

7 032 610

074040-1

Fertőző megbetegedések

7 320 377

7 320 377

1 450 832

8 771 209

081045-1

Sporttevékenység

4 561 834

743 351

1 575 607

6 880 792

6 880 792

082030-1

Művészeti tevékenységek

56 011

8 682

427 753

492 446

492 446

082092-1

Közművelődés-Könyvtár

8 380 256

1 230 954

1 907 692

11 518 902

11 518 902

084031-1

Civil szervezetek működési támogatása

315 700

315 700

315 700

091250-1

Alapfokú művészetoktatás

1 455 000

231 525

285 300

1 971 825

597 800

2 569 625

094260-1

Hallgatói ösztöndíjak, egyéb juttatások

600 000

600 000

600 000

096015-1

Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

25 369 234

3 822 154

36 969 169

66 160 557

584 349

66 744 906

102050-1

Időskorúak társadalmi integrációját segítő programok

2 375 705

400 146

1 234 559

4 010 410

4 010 410

106020-1

Lakásfenntartással összefüggő ellátások

2 045 208

2 045 208

2 045 208

107060-1

Egyéb szociális ellátások

4 788 450

4 788 450

4 788 450

900060-1

Forgatási és befektetési célú finanszírozási m.

5 154 564

5 154 564

447 048 363

452 202 927

Önkormányzat összesen:

102 058 102

15 744 686

239 689 394

133 938 270

491 430 452

827 880 072

281 648 861

1 600 959 385

Polgármesteri Hivatal

011130-1

Önkormányzatok általános igazgatási tevékenysége

106 595 915

18 482 912

33 161 859

158 240 686

10 132 207

168 372 893

016010-1

Országgyűlési választás

-

-

Polgármesteri Hivatal összesen:

106 595 915

18 482 912

33 161 859

-

158 240 686

-

10 132 207

168 372 893

Közművelődés

082091-1

Bagolyfészek

7 043 915

1 204 042

3 661 731

11 909 688

82 990

11 992 678

082092-1

Közművelődés, könyvtár

14 201 079

2 297 806

3 760 966

20 259 851

20 259 851

Közművelődési Intézmény összesen:

21 244 994

3 501 848

7 422 697

-

32 169 539

-

82 990

32 252 529

Eperke

104031-1

Gyermekek bölcsődei ellátása

15 483 663

2 893 584

1 896 342

20 273 589

445 028

20 718 617

Eperke bölcsőde összesen:

15 483 663

2 893 584

1 896 342

-

20 273 589

-

445 028

20 718 617

Helyi önkormányzat mindösszesen

224 137 680

37 121 182

274 747 595

133 938 270

702 114 266

827 880 072

292 309 086

1 822 303 424

Intézményfinanszírozás

217 949 809

217 949 809

Intézményfinanszírozással korrigált kiadási főösszeg

224 137 680

37 121 182

274 747 595

133 938 270

669 944 727

609 930 263

292 309 086

1 604 353 615

5. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzat 2020. évi Költségvetésének teljesítése címrend szerint kiemelt bevételi forrásonként

Gazdálkodó

Kormányzati funkciók

Kormányzati funkció megnevezése

Személyi juttatások

Munkaadót terhelő járulékok és szoc. Hozz

Dologi kiadások

Pénzeszk. átadás, egyéb tám.

Működési kiadás összesen

Finanszírozási kiadás

Beruházás, felújítás, befektetés

Kiadás összesen

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Önkormányzat

011130-1

Önkormányzatok jogalkotó tevékenysége

20 955 881

2 825 626

19 523 703

43 305 210

43 305 210

013350-1

Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcs

8 840

8 840

8 840

018010-1

Önkormányzatok elszámolásai

24 000

24 000

24 000

018020-1

Központi költségvetési bevételek

-

67 419 715

67 419 715

162 881 900

230 301 615

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

220 000

18

55 141 848

55 361 866

217 949 809

273 311 675

031030-1

Közterület rendjének fenntartása

14 088 508

2 181 318

2 064 783

18 334 609

18 334 609

051030-1

Települési hulladék begyűjtése

1 803 395

1 803 395

1 803 395

064010-1

Közvilágítás

11 987 549

11 987 549

11 987 549

062020-1

Településfejlesztési projektek és támogatásuk

1 672 910

1 672 910

241 027 651

242 700 561

066020-1

Városgazdálkodási feladatok

14 569 869

2 690 763

135 307 799

5 648 557

158 216 988

37 154 945

195 371 933

072111-1

Háziorvosi ellátás

6 584 050

1 058 981

7 360 498

15 003 529

833 284

15 836 813

074031-1

Védőnői szolgálat

3 441 754

551 186

3 039 670

7 032 610

7 032 610

074040-1

Fertőző megbetegedések

7 320 377

7 320 377

1 450 832

8 771 209

081045-1

Sporttevékenység

4 561 834

743 351

1 575 607

6 880 792

6 880 792

082030-1

Művészeti tevékenységek

56 011

8 682

427 753

492 446

492 446

082092-1

Közművelődés-Könyvtár

8 380 256

1 230 954

1 907 692

11 518 902

11 518 902

084031-1

Civil szervezetek működési támogatása

315 700

315 700

315 700

091250-1

Alapfokú művészetoktatás

1 455 000

231 525

285 300

1 971 825

597 800

2 569 625

094260-1

Hallgatói ösztöndíjak, egyéb juttatások

600 000

600 000

600 000

096015-1

Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

25 369 234

3 822 154

36 969 169

66 160 557

584 349

66 744 906

102050-1

Időskorúak társadalmi integrációját segítő programok

2 375 705

400 146

1 234 559

4 010 410

4 010 410

106020-1

Lakásfenntartással összefüggő ellátások

2 045 208

2 045 208

2 045 208

107060-1

Egyéb szociális ellátások

4 788 450

4 788 450

4 788 450

900060-1

Forgatási és befektetési célú finanszírozási m.

5 154 564

5 154 564

447 048 363

452 202 927

Önkormányzat összesen:

102 058 102

15 744 686

239 689 394

133 938 270

491 430 452

827 880 072

281 648 861

1 600 959 385

Polgármesteri Hivatal

011130-1

Önkormányzatok általános igazgatási tevékenysége

106 595 915

18 482 912

33 161 859

158 240 686

10 132 207

168 372 893

016010-1

Országgyűlési választás

-

-

Polgármesteri Hivatal összesen:

106 595 915

18 482 912

33 161 859

-

158 240 686

-

10 132 207

168 372 893

Közművelődés

082091-1

Bagolyfészek

7 043 915

1 204 042

3 661 731

11 909 688

82 990

11 992 678

082092-1

Közművelődés, könyvtár

14 201 079

2 297 806

3 760 966

20 259 851

20 259 851

Közművelődési Intézmény összesen:

21 244 994

3 501 848

7 422 697

-

32 169 539

-

82 990

32 252 529

Eperke

104031-1

Gyermekek bölcsődei ellátása

15 483 663

2 893 584

1 896 342

20 273 589

445 028

20 718 617

Eperke bölcsőde összesen:

15 483 663

2 893 584

1 896 342

-

20 273 589

-

445 028

20 718 617

Helyi önkormányzat mindösszesen

224 137 680

37 121 182

274 747 595

133 938 270

702 114 266

827 880 072

292 309 086

1 822 303 424

Intézményfinanszírozás

217 949 809

217 949 809

Intézményfinanszírozással korrigált kiadási főösszeg

224 137 680

37 121 182

274 747 595

133 938 270

669 944 727

609 930 263

292 309 086

1 604 353 615

6. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának 2020. évi felhalmozási kiadásai

Megnevezés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

Immateriális javak beszerzése, létesítése

3 000 000

8 860 720

8 629 335

2.

Ingatlanok beszerzése, létesítése

169 152 673

157 932 139

151 946 742

3.

Földterület vásárlása

4.

Informatikai eszközök beszerzése

2 500 000

5 270 101

3 017 389

5.

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése

15 672 000

35 197 059

34 853 979

6.

Részesedések beszerzése

7.

Meglévő részesedéshez kapcsolódó kiadások

8.

Beruházási célú általános forgalmi adó

48 687 662

53 190 906

38 459 658

9.

Beruházási kiadások összesen

239 012 335

260 450 925

236 907 103

10.

Ingatlanok felújítása

101 848 000

40 090 595

11.

Informatikai eszközök felújítása

12.

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

13.

Felújítási célú általános forgalmi adó

9 900 000

41 392 269

10 743 462

14.

Felújítási kaidások összesen

2 673 000

11 189 913

50 834 057

Felhalmozási kiadások összesen:

287 741 160

7. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának és alitnézményeinek 2020. évi maradványkimutatása

Megnevezés

Közművelődés

Polgármesteri Hivatal

Eperke Bölcsőde

Önkormányzat

Összesen

1.

01 Alaptevékenység költségvetési bevételei

1 124

871 826

3 584 250

1 055 284 515

1 059 741 715

2.

02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai

32 252 529

168 372 893

20 718 617

773 079 313

994 423 352

3.

I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02)

- 32 251 405

- 167 501 067

- 17 134 367

282 205 202

65 318 363

4.

03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei

32 681 138

187 236 219

18 327 089

773 824 024

1 012 068 470

5.

04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

-

-

-

827 880 072

827 880 072

6.

II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04)

32 681 138

187 236 219

18 327 089

- 54 056 048

184 188 398

7.

A) Alaptevékenység maradványa (=+-I+-II)

429 733

19 735 152

1 192 722

228 149 154

249 506 761

8.

05 Vállakozási tevékemység költségvetési bevételei

-

-

-

-

9.

06 Vállakozási tevékenység kltségvetési kiadásai

-

-

-

-

10.

III Vállakozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06)

-

-

-

-

-

11.

07 Vállakozási tevékenység költségvetési bevételei

-

-

-

-

12.

08 Vállakozási tevékenység költségvetési kiadásai

-

-

-

-

13.

IV Vállakozási tevékenység finanszírozási egyenlege

-

-

-

-

-

14.

B) Vállakozási tevékenység maradványa (=+-III+-IV)

-

-

-

-

-

15.

C) Összes maradvány (=A+B)

429 733

19 735 152

1 192 722

228 149 154

249 506 761

16.

D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

-

17.

E) Alaptevékenység szabad maradványa

429 733

19 735 152

1 192 722

228 149 154

249 506 761

-

-

8. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának konszolidált könyvviteli mérlege 2020.

Állományi érték

ESZKÖZÖK

Előző időszak

Módosítások

Tárgyidőszak

1.

A/I/1 Vagyoni értékű jogok

0

0

2.

A/I/2 Szellemi termékek

44 983 476

22 300 230

3.

A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése

0

0

4.

A/I Immateriális javak összesen

44 983 476

22 300 230

5.

A/II/1 Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

4 331 474 815

3 922 343 538

6.

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

75 819 299

91 187 529

7.

A/II/3 Tenyészállatok

0

0

8.

A/II/4 Beruházások, felújítások

731 632 311

64 290 263

9.

A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

10.

A/II Tárgyi eszközök

5 138 926 425

4 077 821 330

11.

A/III/1 Tartós részesedések

113 500 000

109 000 000

12.

A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtesteítő értékpapírok

0

0

13.

A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

14.

A/III Befektetett pénzügyi eszközök

113 500 000

109 000 000

15.

A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

0

0

16.

A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

0

0

17.

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

0

0

18.

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK

5 297 409 901

4 209 121 560

19.

B/I/1 Vásárolt készletek

2 302 893

2 159 043

20.

B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek

0

0

21.

B/I/3 Egyéb készletek

0

0

22.

B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek

0

0

23.

B/I/5 Növendék-,hízó-és egyéb állatok

0

0

24.

B/I Készletek

2 302 893

2 159 043

25.

B/II/1Nem tartós részesedése

0

0

26.

B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

0

0

27.

B/II Értékpapírok

0

0

28.

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK

2 302 893

2 159 043

29.

C/I Hosszú lejáratú betétek

0

0

30.

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

0

0

31.

C/III Forintszámlák

194 096 629

105 879 193

32.

C/IV Devizaszámlák

0

0

33.

C/V Idegen pénzeszközök

0

0

34.

C) PÉNZESZKÖZÖK

194 096 629

105 879 193

35.

D/I/1 Költségvetési évi követelés műk. tám. bevételre áh. belülről

0

0

36.

D/I/2 Költségvetési évi köv. felh. tám. bevételre áh. belülről

0

0

37.

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelés közhatalmi bevételre

295 991 424

297 306 094

38.

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelés működési bevételre

2 496 652

4 445 234

39.

D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelés felhalmozási bevételre

0

0

40.

D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelés működési átvett pénzre

20 000 000

20 000 000

41.

D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelés felhalmozási átvett pénzre

0

42.

D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelés finanszírozási bevételre

0

0

43.

D/I Költségvetési évben esedékes követelések

318 488 076

321 751 328

44.

D/II/1Költségvetési évet követően esedékes köv. műk. tám. bevételre áh. belülről

0

0

45.

D/II/2 Költségvetési évet köv.évben esedékes felh. tám. bevételre áh. belülről

0

0

46.

D/II/3 Költségvetési évet követő évben esedékes követelés közhatalmi bevételre

4 889 152

5 118 930

47.

D/II/4 Költségvetési évet követő évben esedékes követelés működési bevételre

1 120 321

21 942 785

48.

DI/I/5 Költségvetési évet követő évben esedékes követelés felhalmozási bevételre

0

960 000

49.

D/II/6 Költségvetési évet követő évben esedékes köv. működési átvett pénzre

0

0

50.

D/II/7 Költségvetési évet követő évben esedékes köv. felhelmozási átvett pénzre

0

0

51.

D/II/8 Költségvetési évet követő évben esedékes köv. finanszírozási bevételre

0

0

52.

D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések

6 009 473

28 021 715

53.

D/III/1 Adott előlegek

47 993 826

193 158 317

D/III/3 Forgótőke elszámolás

70 000

70 000

54.

D/III/1 Követelés jellegű sajátos elszámolások

48 063 826

193 228 317

55.

D) KÖVETELÉSEK

372 561 375

543 001 360

E/II/1 Kapott előleghez kapcsolodó fizetendő általános forgalmi adó

-23 619 428

-23 619 428

E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó

-3 369 880

-36 614 089

56.

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

-26 989 308

-60 233 517

57.

F/I Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

11 666

11 666

58.

F/II Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

0

0

59.

F/III Halasztott ráfordítások

0

0

60.

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

11 666

11 666

61.

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

5 839 393 156

4 799 939 305

FORRÁSOK

62.

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

2 953 787 968

2 953 787 968

63.

G/II Nemzeti vagyon változásai

-14 442 955

-14 442 955

64.

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke

53 260 207

53 260 207

65.

G/IV Felhalmozott eredmény

1 673 498 129

2 663 770 278

66.

G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása

0

0

67.

G/VI Mérleg szerinti eredmény

990 272 149

-1 276 917 433

68.

G) SAJÁT TŐKE

5 656 375 498

4 379 458 065

69.

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettség személyi juttatásra

0

0

70.

H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettség járulékokra

0

0

71.

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettség dologi kiadásokra

0

257 055

72.

H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettség ellátottak pénzbeli juttatására

0

15 000

73.

H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettség beruházásra

0

0

74.

H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettség felújításra

0

0

75.

H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettség egyéb felhalm. célú kiadásra

0

0

73.

H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettség visszatérítendő kölcsönökre

0

0

74.

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

0

272 055

75.

H/II/1 Ktg. évet követően esedékes kötelezettség személyi juttatásra

0

0

76.

H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség járulékokra

0

0

77.

H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség dologi kiadásokra

6 245 260

0

78.

H/II/4 Költségvetési évet köv. kötelezettség ellátottak pénzbeli juttatására

15 000

0

77.

H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség beruházásra

10 055 543

0

78.

H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség felújításra

0

0

79.

H/II/8 Költségvetési évet köv. esedékes kötelezettség egyéb felhalm. célú

0

0

80.

H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség finanszírozásra

150 475 210

117 562 581

81.

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

166 791 013

117 562 581

82.

H/III/1Kapott előlegek

0

24 943 008

83.

H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

16 200

84.

H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

0

1 022 113

85.

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

0

25 981 321

86.

H) KÖTELEZETTSÉGEK

166 791 013

143 815 957

87.

I) EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

0

0

88.

J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

0

145 658 310

89.

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

16 226 645

25 121 980

90.

J/3Halasztott eredményszemléletű bevételek

0

105 884 993

91.

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

16 226 645

276 665 283

92.

FORRÁSOK ÖSSZESEN

5 839 393 156

4 799 939 305

9. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának 2020. évi Vagyonkimutatása

Megnevezés

Bruttó érték

Elszámolt értékcsökkenés

Nettó érték

Korlátozottan forgalomképes vagyoni értékű jogok

-

-

-

Korlátozottan forgalomképes immateriális javak, szellemi termékek

75 460 290

53 160 060

22 300 230

Teljesen (0-ig) leírt szellemi termékek

34 149 878

34 149 878

-

111., 112. főkönyvi számlák összesen

109 610 168

87 309 938

22 300 230

1.Forgalomképtelen ingatlanok állományi értéke

4 252 288 133

1 378 201 348

2 874 086 785

1.1. Épületek aktivált állományi értéke

1 097 884 055

74 530 960

1 023 353 095

1.2. Egyéb építmények aktivált álományi értéke

3 154 404 078

1 303 670 388

1 850 733 690

2. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok állományi értéke

244 606 212

5 768 469

238 837 743

2.1. Földterületek aktivált értéke

179 256 149

-

179 256 149

2.2. Telek aktivált értéke

31 736 000

-

31 736 000

2.3. Egyéb építmény aktivált értéke

33 614 063

5 768 469

27 845 594

3. Forgalomképes ingatlanok értéke

142 228 906

3 770 308

138 458 598

3.1. Földterület aktivált értéke

47 250 736

-

47 250 736

3.2. Telek

5 222 000

-

5 222 000

3.3. Erdő

48 323 000

-

48 323 000

3.4. Épület

41 433 170

3 770 308

37 662 862

3.5 Üzemeltetésre átadott egyéb építmény

979 498 444

308 538 032

670 960 412

3.6. Ingatlannal kapcsolatos vagyoni értékű jogok állománya

341 250

341 250

-

121., 122. főkönyvi számlák összesen

5 618 962 945

1 696 619 407

3 922 343 538

1. Forgalomképtelen képzőművészeti alkotás

19 777 689

19 777 689

2. Forgalomképtelen informatikai eszközök

11 334 345

3 514 398

7 819 947

3.Telj. (0-ra) leírt informatikai eszköz

11 888 793

11 888 793

-

4. Korlátozottan forgaloképes egyéb gép, berendezés

85 076 107

61 398 982

23 677 125

5.Telj. (0-ra) leírt egyéb gép

12 027 440

12 027 440

-

6. Korlátozottan forgalomképes hangszer

4 514 700

4 514 700

7.Forgalomképes informatikai eszközök

243 800

185 375

58 425

8.Forgalomképes egyéb gép, berendezés és felszerelés értéke

34 843 857

4 075 761

30 768 096

9. Telj. (0-ra) leírt gyéb gép, berendezés és felszerelés értéke

869 717

869 717

10. Forgalomképes jármű aktivált értéke

18 897 870

14 924 085

3 973 785

11. Telj. (-ra) leírt jármű értéke

4 980 023

4 980 023

-

12. Forgalomképes kisértékű egyéb gép, berendezés

13 551 863

12 954 101

597 762

13. Telj. (0-ra) leírt kisértékű gyéb gép, berendezés és felszerelés értéke

14 090 584

14 090 584

131., 132. főkönyvi számlák összesen

232 096 788

140 909 259

91 187 529

Folyamatban lévő beruházások állománya

64 290 263

64 290 263

15 főkönyvi számok összesen

64 290 263

-

64 290 263

Tárgyi eszközök összesen

6 024 960 164

1 924 838 604

4 100 121 560

Belföldi részesedés nem pü-i vállalkozásban

109 000 000

109 000 000

Elszámolt értékvesztés, részesedés csökkenés

-

Tartósan adott kölcsönök

-

16 főkönyvi számok összesen

109 000 000

-

109 000 000

NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

6 133 960 164

1 924 838 604

4 209 121 560

Megnevezés

Összeg Ft-ban

211., 231. főkönyvi számla összesen

2 159 043

Élelmiszer, szakmai anyag, irodaszer készletek

2 159 043

3211. főkönyvi számla Pénztár záróegyenleg

-

Önkormányzat

-

Hivatal

-

Közművelődés

-

33 főkönyvi számlák költségvetési bankszámlák

105 879 193

331111 Költségvetési számla Újhartyán Város Önkormányzata

54 032 934

331111 Költségvetési elszámolási számla Polgármesteri Hivatal

489 978

331111 Költségvetési számla Művelődés

178 144

331112 Költségvetési számla Eperke Bölcsőde

1 300 013

3311232 Fedezetbiztosítási számla (PH építés)

3 108 817

3311291 Víziközmű számla

44 255 333

33112994 MÁK - Általános Iskola Energetikai korszerűsítése

-

3311299 MÁK - Bölcsőde Építés

-

33112991 MÁK - Egyéb meghatározott célú pénzeszközök célelszámolási számla

1 470 097

33112992 MÁK - Külterületi helyi közút fejlesztés

21 764

331132 Gépjárműadó beszedési számla

1 022 113

Pénzeszközök összesen

105 879 193,00

Követelések közhatalmi bevételre

297 306 094

Követelések működési bevételre

4 445 234

Követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire

Követelések felhalmozási bevételekre

Követelések működési célú pénzeszközátvételre

20 000 000

Költségvetési évben esedékes követelések

321 751 328

Következő évi követelés működési bevételre

-

Költségvetési évet követően esedékes követelések

28 021 715

Adott előlegek

193 158 317

Forgótőke

70 000

Összesen

193 228 317

Túlfizetések, téves és visszajáró befizetések

Utólag visszatérítendő, éven belül, vagy éven túl kapott közhatalmi bevételek (kivéve jövedelemadó, áfa) miatti kötelezettségek

Helyi adók, egyéb önkormányzati közhatalmi bevételek túlfizetésével kapcsolatos sajátos kötelezettség

Mást megillető megosztott gépjárműadó bevételének elszámolása

Mást megillető megosztott adók módjára behajtandó bevételének elszámolása

Aktív időbeli elhatárolások

11 666

2014.01.01.nemzeti vagyon induláskori értéke

2 953 787 968

Nemzeti vagyon egéyb változása

- 14 442 955

Egyéb eszköz induláskori értéke

53 260 207

Flehalmozott eredmény változása az átvezetett MSZE

2 663 770 278

Mérleg szerinti eredmény

- 1 276 917 433

Aktív időbeli elhatárolások

11 666

Költségvetési évben esedékes kötelezettség üzemeltetési anyagokra

Költségvetési évben esedékes kötelezettség dologi kiadásra

257 055

Költségvetési évben esedékes kötelezettség finanszírozási kiadásra

15 000

Költségvetési évben esedékes kötelezettség

272 055

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség személyi juttatásra

-

Költségvetési évet követő kötelezettség dologi kiadásra

-

Költségvetési évet követő kötelezettség beruházásra

-

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség finanszírozásra

-

Államháztartáson belüli megelőlegezés

-

Költségvetési évet követő kötelezettségek

117 562 581

Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

Passzív időbeli elhatárolások

276 665 283

10. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatát 2020. évben megillető költségvetési támogatások bemutatása

Támogatási jogcímek

Eredeti

Módosított

Teljesítés

I.1.a)

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

75 918 500

75 918 500

75 918 500

I.1.b)

Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása

17 126 130

17 126 130

17 126 130

I.1.ba)

Zöldterületgazdálkodás fenntartásának támogatása

6 932 520

6 932 520

6 932 520

I.1.bb)

Közvilágítás fenntartásának támogatása

6 464 000

6 464 000

6 464 000

I.1.bd)

Közutak fenntartásának támogatása

3 729 610

3 729 610

3 729 610

I.1.c)

Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása

7 546 500

7 546 500

7 546 500

I.1.d)

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

17 850

17 850

17 850

I.1.f

Beszámítás

168 028 695

168 028 695

168 028 695

I.1.f

Nem teljesült beszámítás/Szolidaritási hozzájárulás alapja

- 67 419 715

- 67 419 715

- 67 419 715

V.SZH

Szolidaritási hozzájárulás

67 419 715

67 419 715

67 419 715

Bölcsőde, minibölcsőde támogatása

21 863 000

17 336 131

17 336 131

Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közm. feladatainak támogatása

3 496 545

5 954 815

5 954 815

Elszámolásból számazó bevétel

-

1 952 500

1 952 500

Gyermekorvosi praxis, védőnő

4 953 000

12 183 100

12 183 100

11. melléklet

A létszámadatok alakulás 2020. évben Újhartyán Város Önkormányzatnál és az általa irányított költségvetési szerveknél

Teljes munkaidőben foglalkoztatottak

Részmunkaidőben foglalkoztatottak

Összesen

Engedélyezett

Tényleges

Engedélyezett

Tényleges

Konyha

7

9

0

0

9

Városgazdálkodási feladatok

3

3

0

0

3

Háziorvosi szolgáltatás

3

3

0

0

3

Közterület rendjének fenntartása

4

4

0

0

4

Védőnői szolgáltatás

1,5

1,5

0

0

1,5

Sporttevékenység

1

1

0,5

0,5

1,5

Idősügyi önk. ezd.

1

1

0

0

1

Igazgatási tevékenység

21

20

0

0

20

Közművelődés

7,5

7,5

0

0

7,5

Eperke Bölcsőde

6

7

0

0

7

Létszám összesen:

55

57

0,5

0,5

57,5

12. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának 2020. évi konszolidált eredménykimutatása

Megnevezés

Előző időszak

Tárgyidőszak

Konszolidált eredmény

Művelődés

Polgármesteri Hivatal

Eperke Bölcsőde

Újhartyán Város Önkormányzat

Művelődés

Polgármesteri Hivatal

Eperke Bölcsőde

Újhartyán Város Önkormányzat

01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

-

10 000

-

1 010 655 380

-

-

-

388 707 062

388 707 062

02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

-

720 401

774 750

91 030 850

-

751 966

3 604 675

174 654 981

179 011 622

03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

-

-

-

17 741 741

-

-

-

12 984 259

12 984 259

I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele

-

730 401

774 750

1 119 427 971

-

751 966

3 604 675

576 346 302

580 702 943

06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

32 833 586

134 051 156

5 067 639

8 788 082

32 152 596

168 078 022

17 719 191

74 640 320

292 590 129

07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

-

2 877 488

-

11 554 372

-

-

93 900

18 718 000

18 811 900

08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

-

-

-

277 163 845

-

-

-

94 166 987

94 166 987

09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

9

238 893

5

438 555 318

5

5

-

14 467 460

14 467 470

III Egyéb eredményszemléletű bevételek

32 833 595

137 167 537

5 067 644

736 061 617

32 152 601

168 078 027

17 813 091

201 992 767

420 036 486

10 Anyagköltség

2 673 471

10 767 002

172 939

45 117 286

693 116

9 859 078

1 393 219

47 160 401

59 105 814

11 Igénybe vett szolgáltatások értéke

6 147 537

15 579 324

21 121

152 713 697

3 647 942

17 549 153

133 346

108 618 275

129 948 716

IV. Anyagjellegű ráfordítások

8 821 008

26 346 326

194 060

197 830 983

4 341 058

27 408 231

1 526 565

155 778 676

189 054 530

14 Bérköltség

19 142 688

62 608 604

5 413 815

41 264 600

20 493 019

83 828 040

15 575 043

55 843 648

175 739 750

15 Személyi jellegű egyéb kifizetések

1 715 834

25 104 915

90 000

43 260 998

868 093

23 816 317

464 746

47 971 164

73 120 320

16 Bérjárulékok

3 522 027

17 028 869

946 737

14 419 476

3 522 864

22 969 488

2 955 308

16 593 309

46 040 969

V Személyi jellegű ráfordítások

24 380 549

104 742 388

6 450 552

98 945 074

24 883 976

130 613 845

18 995 097

120 408 121

294 901 039

VI Értékcsökkenési leírás

146 186

7 197 092

31 480

25 958 229

145 800

7 404 824

426 631

597 165 824

605 143 079

VII Egyéb ráfordítások

1 791 324

6 816 935

51 831

532 465 923

1 457 107

7 792 492

388 174

1 171 347 466

1 180 985 239

A) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE

- 2 305 472

- 7 204 803

- 885 529

1 000 289 379

1 324 660

- 4 389 399

81 299

- 1 266 361 018

-1 269 344 458

18 Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek

-

-

-

-

-

-

-

0

20 Kapott(járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

2 034

6 304

514

369 722

1 119

3 503

5 675

258 865

269 162

VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei

2 034

6 304

514

369 722

1 119

3 503

5 675

258 865

269 162

22 Részesedésekbő származó ráfordítások, árfolyamveszteségek

-

-

-

-

-

-

-

4 500 000

4 500 000

24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások

-

-

-

-

-

-

-

3 342 137

3 342 137

IX Pénzügyi műveletek ráfordításai

-

-

-

-

-

-

-

7 842 137

7 842 137

B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE

2 034

6 304

514

369 722

1 119

3 503

5 675

- 7 583 272

-7 572 975

C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

- 2 303 438

- 7 198 499

- 885 015

1 000 659 101

1 325 779

- 4 385 896

86 974

- 1 273 944 290

-1 276 917 433

13. melléklet

2020. évben önkormányzati tulajdonú vállakozásoknak nyújtott fenntartói támogatások részletezése

2020. évben önkormányzati tulajdonú vállakozásoknak nyújtott fenntartói támogatások részletezése

Folyósítás dátuma

Célja

Kedvezményezett

Összeg

2020-01-13

működéshez fenntartói hozzájárulás 2020

UTÜ-OKIP Kft.

1 000 000

2020-02-03

működéshez fenntartói hozzájárulás 2020

UTÜ-OKIP Kft.

1 000 000

2020-03-03

működéshez fenntartói hozzájárulás 2020

UTÜ-OKIP Kft.

2 045 000

2020-03-25

működéshez fenntartói hozzájárulás 2020

UTÜ-OKIP Kft.

5 000 000

2020-04-30

működéshez fenntartói hozzájárulás 2020

UTÜ-OKIP Kft.

1 700 000

2020-06-03

működéshez fenntartói hozzájárulás 2020

UTÜ-OKIP Kft.

2 652 608

2020-07-03

működéshez fenntartói hozzájárulás 2020

UTÜ-OKIP Kft.

3 650 684

2020-08-04

működéshez fenntartói hozzájárulás 2020

UTÜ-OKIP Kft.

2 567 572

2020-09-03

működéshez fenntartói hozzájárulás 2020

UTÜ-OKIP Kft.

2 630 658

Összesen:

22 246 522

14. melléklet

Polgármesteri Hivatal 2020. évi előirányzat módosításai

Dátum

Könyvelési szöveg

Rovatrend

Kiadás

Bevétel

2020.01.11

Módosítás miatt

K1109

15 525

2020.01.11

Módosítás miatt

K1113

80 718

2020.01.11

Módosítás miatt

K122

329 666

2020.01.11

Módosítás miatt

K1101

425 909

2020.02.01

Módosítás miatt

K352

124 000

2020.02.01

Módosítás miatt

K351

124 000

2020.02.01

Módosítás miatt

K331

300 000

2020.02.01

Módosítás miatt

K336

300 000

2020.04.01

Módosítás miatt

K1101

351 651

2020.04.01

Módosítás miatt

K1109

11 560

2020.04.01

Módosítás miatt

K1113

81 348

2020.04.01

Módosítás miatt

K123

142 793

2020.04.01

Módosítás miatt

K337

115 950

2020.04.01

Módosítás miatt

K1108

647 396

2020.04.01

Módosítás miatt

K1101

647 396

2020.05.01

Módosítás miatt

K62

500 000

2020.05.01

Módosítás miatt

K331

500 000

2020.05.01

Módosítás miatt

K1101

193 995

2020.05.01

Módosítás miatt

K1113

193 995

2020.06.01

Módosítás miatt

K1107

930 372

2020.06.01

Módosítás miatt

K1113

49 113

2020.06.01

Módosítás miatt

K123

881 259

2020.07.01

Módosítás miatt

K62

500 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K334

500 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K64

400 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K331

400 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K331

200 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K336

200 000

2020.07.01

Módosítás miatt

B8131

21 367 377

2020.07.01

Módosítás miatt

B402

189 554

2020.07.01

Módosítás miatt

B403

226 905

2020.07.01

Módosítás miatt

B406

42 603

2020.07.01

Módosítás miatt

B4082

1 974

2020.07.01

Módosítás miatt

B411

5

2020.07.01

Módosítás miatt

K1113

1 000 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K122

1 000 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K1110

2 000 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K2

1 000 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K321

2 000 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K336

2 000 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K337

2 500 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K63

2 000 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K64

5 000 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K67

2 428 418

2020.07.01

Módosítás miatt

K1109

900 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K64

200 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K67

54 000

2020.07.01

Módosítás miatt

K331

254 000

2020.07.02

Módosítás miatt

K1113

81 254

2020.07.02

Módosítás miatt

K123

244 737

2020.07.02

Módosítás miatt

K337

455 257

2020.07.02

Módosítás miatt

K1101

781 248

2020.08.01

Módosítás miatt

K312

500 000

2020.08.01

Módosítás miatt

K64

380 000

2020.08.01

Módosítás miatt

K67

120 000

2020.08.01

Módosítás miatt

K336

200 000

2020.08.01

Módosítás miatt

K321

200 000

2020.08.02

Módosítás miatt

K1113

4 000

2020.08.02

Módosítás miatt

K123

78 999

2020.08.02

Módosítás miatt

K337

210 600

2020.08.02

Módosítás miatt

K1101

293 599

2020.09.02

Módosítás miatt

K1101

383 180

2020.09.02

Módosítás miatt

K123

383 180

2020.10.02

Módosítás miatt

K1108

115 950

2020.10.02

Módosítás miatt

K123

266 330

2020.10.02

Módosítás miatt

K1109

382 280

2020.11.01

Módosítás miatt

K123

265 453

2020.11.01

Módosítás miatt

K1110

10 026

2020.11.01

Módosítás miatt

K1101

275 479

2020.12.02

Módosítás miatt

K1101

3 352 457

2020.12.02

Módosítás miatt

K1102

8 610 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K1107

2 087 161

2020.12.02

Módosítás miatt

K1109

517 720

2020.12.02

Módosítás miatt

K1110

70 026

2020.12.02

Módosítás miatt

K122

1 000 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K123

237 249

2020.12.02

Módosítás miatt

K2

2 940 727

2020.12.02

Módosítás miatt

K311

2 000 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K312

2 300 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K321

1 200 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K331

346 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K334

1 000 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K336

1 400 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K337

2 281 807

2020.12.02

Módosítás miatt

K341

800 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K351

2 900 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K355

1 500 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K63

250 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K64

3 780 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K67

1 212 418

2020.12.02

Módosítás miatt

B402

142 188

2020.12.02

Módosítás miatt

B403

158 753

2020.12.02

Módosítás miatt

B4082

528

2020.12.02

Módosítás miatt

B406

25 808

2020.12.02

Módosítás miatt

K62

303 322

2020.12.02

Módosítás miatt

B816

10 175 726

2020.12.02

Módosítás miatt

K1113

540 428

2020.12.03

Módosítás miatt

K1110

70 026

2020.12.03

Módosítás miatt

K1113

96 637

2020.12.03

Módosítás miatt

K312

1 374 329

2020.12.03

Módosítás miatt

K64

177 910

2020.12.03

Módosítás miatt

B401

8 252

2020.12.03

Módosítás miatt

B402

11 749

2020.12.03

Módosítás miatt

B403

8 110

2020.12.03

Módosítás miatt

B406

1 394

2020.12.03

Módosítás miatt

B4082

303

2020.12.03

Módosítás miatt

K331

1 689 094

2020.12.04

Módosítás miatt

K312

300 000

2020.12.04

Módosítás miatt

K331

300 000

2020.12.15

Módosítás miatt

K322

150 000

2020.12.15

Módosítás miatt

K321

160 000

2020.12.15

Módosítás miatt

K1102

310 000

Összesen

57 366 588

57 366 588

15. melléklet

Újhartyán Egyesített Művelődési Intézményei 2020. évi előirányzat módosításai

Dátum

Könyvelési szöveg

Rovatrend

Kiadás

Bevétel

2020.01.01

Módosítás miatt

K333

1 293 053

2020.01.01

Módosítás miatt

K337

1 293 053

2020.01.11

Módosítás miatt

K1109

14 670

2020.01.11

Módosítás miatt

K1101

14 670

2020.02.02

Módosítás miatt

K1101

8 150

2020.02.02

Módosítás miatt

K1109

8 150

2020.03.01

Módosítás miatt

K355

400 000

2020.03.01

Módosítás miatt

K337

400 000

2020.04.01

Módosítás miatt

K333

100 000

2020.04.01

Módosítás miatt

K337

100 000

2020.04.01

Módosítás miatt

K333

1 000 000

2020.04.01

Módosítás miatt

K337

1 000 000

2020.04.02

Módosítás miatt

K1101

36 855

2020.04.02

Módosítás miatt

K1113

36 855

2020.08.01

Módosítás miatt

B8131

528 542

2020.08.01

Módosítás miatt

K355

528 542

2020.09.01

Módosítás miatt

K333

650 000

2020.09.01

Módosítás miatt

K331

650 000

2020.10.02

Módosítás miatt

K1101

11 050

2020.10.02

Módosítás miatt

K123

11 050

2020.11.01

Módosítás miatt

K1101

35 123

2020.11.01

Módosítás miatt

K1113

31 418

2020.11.01

Módosítás miatt

K123

3 705

2020.12.03

Módosítás miatt

K1101

8 743 200

2020.12.03

Módosítás miatt

K1110

241 353

2020.12.03

Módosítás miatt

K123

20 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K2

1 442 897

2020.12.03

Módosítás miatt

K311

110 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K312

250 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K331

750 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K333

459 108

2020.12.03

Módosítás miatt

K334

100 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K336

50 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K337

2 116 378

2020.12.03

Módosítás miatt

K341

100 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K351

936 360

2020.12.03

Módosítás miatt

B4082

962

2020.12.03

Módosítás miatt

B411

5

2020.12.03

Módosítás miatt

K1102

8 757 870

2020.12.03

Módosítás miatt

K1109

15 330

2020.12.03

Módosítás miatt

K1113

50 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K2

1 400 532

2020.12.03

Módosítás miatt

K311

400 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K322

50 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K331

650 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K336

200 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K337

2 583 200

2020.12.03

Módosítás miatt

K341

50 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K351

360 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K355

400 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K333

3 000 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K355

500 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K1110

129 323

2020.12.03

Módosítás miatt

B816

5 202 192

2020.12.03

Módosítás miatt

K1101

8 757 870

2020.12.03

Módosítás miatt

K1102

8 757 870

2020.12.04

Módosítás miatt

K331

800 000

2020.12.04

Módosítás miatt

K1110

150 000

2020.12.04

Módosítás miatt

K337

2 400 000

2020.12.04

Módosítás miatt

K333

3 350 000

2020.12.04

Módosítás miatt

K2

50 000

2020.12.04

Módosítás miatt

K311

50 000

Összesen:

35 769 668

35 769 668

16. melléklet

Eperke Bölcsőde Újhartyán 2020. évi előirányzat módosításai

Dátum

Könyvelési szöveg

Rovatrend

Kiadás

Bevétel

2020.01.11

Módosítás miatt

K1113

90 000

2020.01.11

Módosítás miatt

K1108

90 000

2020.01.11

Módosítás miatt

K1109

3 900

2020.01.11

Módosítás miatt

K341

3 900

2020.01.01

Módosítás miatt

K341

9 360

2020.01.01

Módosítás miatt

K1110

72 000

2020.01.01

Módosítás miatt

K1109

81 360

2020.04.02

Módosítás miatt

K1101

30 583

2020.04.02

Módosítás miatt

K341

5 070

2020.04.02

Módosítás miatt

K1113

25 513

2020.05.01

Módosítás miatt

K341

4 875

2020.05.01

Módosítás miatt

K331

4 875

2020.07.02

Módosítás miatt

K341

3 900

2020.07.02

Módosítás miatt

K1101

3 900

2020.08.02

Módosítás miatt

K1101

2 340

2020.08.02

Módosítás miatt

K341

2 340

2020.08.01

Módosítás miatt

B8131

607 898

2020.08.01

Módosítás miatt

K1110

150 000

2020.08.01

Módosítás miatt

K1113

200 000

2020.08.01

Módosítás miatt

K341

100 000

2020.08.01

Módosítás miatt

K334

157 898

2020.11.01

Módosítás miatt

K312

200 000

2020.11.01

Módosítás miatt

K331

200 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K312

300 000

2020.12.03

Módosítás miatt

K331

300 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K1108

90 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K1109

148 740

2020.12.02

Módosítás miatt

K1110

72 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K1113

115 513

2020.12.02

Módosítás miatt

K2

564 977

2020.12.02

Módosítás miatt

K331

695 125

2020.12.02

Módosítás miatt

K334

757 898

2020.12.02

Módosítás miatt

K337

910 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K341

79 445

2020.12.02

Módosítás miatt

K351

650 700

2020.12.02

Módosítás miatt

B4082

4 971

2020.12.02

Módosítás miatt

B411

93 900

2020.12.02

Módosítás miatt

B405

2 760 000

2020.12.02

Módosítás miatt

K1101

3 717 617

2020.12.02

Módosítás miatt

B816

4 960 886

2020.12.04

Módosítás miatt

K1101

18 917

2020.12.04

Módosítás miatt

K1110

18 090

2020.12.04

Módosítás miatt

K2

93 584

2020.12.04

Módosítás miatt

K331

130 591

2020.12.31

Módosítás miatt

K2

16 541

2020.12.31

Módosítás miatt

K123

8 565

2020.12.31

Módosítás miatt

K1108

25 106

2020.12.31

Módosítás miatt

B816

1 176 440

2020.12.31

Módosítás miatt

B405

484 675

2020.12.31

Módosítás miatt

B4082

704

2020.12.31

Módosítás miatt

K331

691 061

Összesen:

10 467 879

10 467 879

17. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának 2020. évi előirányzat módosításai

Dátum

Könyvelési szöveg

Rovatrend

Kiadás

Bevétel

2020.01.29

Inkasszó

K914

14 728 811

2020.01.29

Inkasszó

B814

14 728 811

2020.02.26

Inkasszó

K914

15 103 624

2020.02.26

Inkasszó

B814

15 103 624

2020.03.01

Módosított előirányzat

K64

222 000

2020.03.01

Módosított előirányzat

K63

222 000

2020.01.02

Módosított előirányzat

K512

36 948 197

2020.01.02

Módosított előirányzat

K506

36 948 197

2020.03.25

Inkasszó

K914

10 579 573

2020.03.25

Inkasszó

B814

10 579 573

2020.01.11

Módosított előirányzat

K337

153 000

2020.01.11

Módosított előirányzat

K1101

153 000

2020.01.02

Módosított előirányzat

K5021

79 493 015

2020.01.02

Módosított előirányzat

K5022

79 493 015

2020.03.01

Módosított előirányzat

K1101

629 600

2020.03.01

Módosított előirányzat

K1113

629 600

2020.01.29

Módosított előirányzat

B814

1 014 382

2020.01.29

Módosított előirányzat

K914

1 014 382

2020.01.13

Módosított előirányzat

K61

3 207 400

2020.01.13

Módosított előirányzat

B111

125 431

2020.01.13

Módosított előirányzat

B403

671 265

2020.01.13

Módosított előirányzat

B404

187 401

2020.01.13

Módosított előirányzat

B408

90 259

2020.01.13

Módosított előirányzat

K62

2 133 044

2020.01.01

Inkasszó

K914

15 436 233

2020.01.01

Inkasszó

B814

15 436 233

2020.04.07

Módosított előirányzat

K5023

7 722 919

2020.04.07

Módosított előirányzat

K337

7 722 919

2020.04.01

Módosított előirányzat

K321

440 000

2020.04.01

Módosított előirányzat

K337

440 000

2020.04.02

Módosított előirányzat

K1113

4 600

2020.04.02

Módosított előirányzat

K1101

4 600

2020.04.01

Módosított előirányzat

K61

1 050 000

2020.04.01

Módosított előirányzat

K337

1 050 000

2020.05.01

Módosított előirányzat

K63

2 000 000

2020.05.01

Módosított előirányzat

K337

2 000 000

2020.05.27

Módosított előirányzat

K914

12 071 183

2020.05.27

Módosított előirányzat

B814

12 071 183

2020.05.01

Módosított előirányzat

K1101

19 200

2020.05.01

Módosított előirányzat

K1113

19 200

2020.06.01

Hiteltörlesztés

K9112

30 000 000

2020.06.01

Hitelfelvétel

B8112

30 000 000

2020.06.01

Módosított előirányzat

K61

300 000

2020.06.01

Módosított előirányzat

K337

300 000

2020.06.01

Módosított előirányzat

K1113

19 200

2020.06.01

Módosított előirányzat

K1101

19 200

2020.06.01

Módosított előirányzat

K333

250 000

2020.06.01

Módosított előirányzat

K337

250 000

2020.06.01

Módosított előirányzat

K61

360 000

2020.06.01

Módosított előirányzat

K337

360 000

2020.05.01

Módosított előirányzat

K333

1 232 000

2020.05.01

Módosított előirányzat

K71

21 534 830

2020.05.01

Módosított előirányzat

K74

5 814 487

2020.05.01

Módosított előirányzat

K337

28 581 317

2020.07.01

Módosított előirányzat

K61

185 000

2020.07.01

Módosított előirányzat

K337

185 000

2020.07.01

Hitelfelvétel

B8112

30 000 000

2020.07.01

Hiteltörlesztés

K9112

30 000 000

2020.07.01

Módosított előirányzat

K64

2 000 000

2020.07.01

Módosított előirányzat

K61

500 000

2020.07.01

Módosított előirányzat

K337

2 500 000

2020.06.29

Inkasszó

B814

12 291 183

2020.06.29

Inkasszó

K914

12 291 183

2020.07.01

Hiteltörlesztés

K9112

30 000 000

2020.07.01

Hitelfelvétel

B8112

30 000 000

2020.07.01

Módosított előirányzat

K1113

615 200

2020.07.01

Módosított előirányzat

K1101

615 200

2020.07.29

Inkasszó

B814

13 470 733

2020.07.29

Inkasszó

K914

13 470 733

2020.07.29

Inkasszó

B814

13 470 733

2020.07.29

Inkasszó

K914

13 470 733

2020.09.01

Hiteltörlesztés

K9112

40 000 000

2020.09.01

Hitelfelvétel

B8112

40 000 000

2020.08.01

Módosított előirányzat

K508

5 648 557

2020.08.01

Módosított előirányzat

K337

5 648 557

2020.07.31

Módosított előirányzat

B8131

5 723 545

2020.07.31

Módosított előirányzat

B403

369 539

2020.07.31

Módosított előirányzat

B405

5 609 171

2020.07.31

Módosított előirányzat

B4082

42 214

2020.07.31

Módosított előirányzat

B411

254 088

2020.07.31

Módosított előirányzat

K121

5 723 545

2020.07.31

Módosított előirányzat

K122

2 500 000

2020.07.31

Módosított előirányzat

K1113

1 000 000

2020.07.31

Módosított előirányzat

K333

1 000 000

2020.07.31

Módosított előirányzat

K2

1 000 000

2020.07.31

Módosított előirányzat

K336

775 012

2020.09.01

Módosított előirányzat

K64

8 000 000

2020.09.01

Módosított előirányzat

K337

8 000 000

2020.09.01

Módosított előirányzat

K337

150 000

2020.09.01

Módosított előirányzat

K1101

150 000

2020.09.28

Inkasszó

K914

14 411 215

2020.09.28

Inkasszó

B814

14 411 215

2020.09.25

Hitelfelvétel

B8112

50 000 000

2020.09.25

Hiteltörlesztés

K9112

50 000 000

2020.01.01

Módosított előirányzat

K71

500 000

2020.01.01

Módosított előirányzat

K74

135 000

2020.01.01

Módosított előirányzat

K337

635 000

2020.10.01

Módosított előirányzat

K334

3 000 000

2020.10.01

Módosított előirányzat

K337

3 000 000

2020.10.28

Inkasszó

B814

12 722 229

2020.10.28

Inkasszó

K914

12 722 229

2020.10.01

Hiteltörlesztés

K9112

30 000 000

2020.10.01

Hitelfelvétel

B8112

30 000 000

2020.10.02

Módosított előirányzat

K1108

70 539

2020.10.02

Módosított előirányzat

K1104

70 539

2020.09.30

Módosított előirányzat

K5021

24 000

2020.09.30

Módosított előirányzat

K506

24 000

2020.09.30

Módosított előirányzat

B111

180 031

2020.09.30

Módosított előirányzat

B115

1 676 400

2020.09.30

Módosított előirányzat

B21

6 139 383

2020.09.30

Módosított előirányzat

B114

1 743 006

2020.09.30

Módosított előirányzat

B1131

5 149 519

2020.09.30

Módosított előirányzat

K62

4 589 301

2020.09.30

Módosított előirányzat

K62

12 073 300

2020.09.30

Módosított előirányzat

K5022

12 073 300

2020.10.30

Költségvetés módosítás

B25

746 100 154

2020.10.30

Költségvetés módosítás

B351

128 000 000

2020.10.30

Költségvetés módosítás

B354

50 000 000

2020.10.30

Költségvetés módosítás

B8111

156 469 193

2020.10.30

Költségvetés módosítás

B402

53 300 000

2020.10.30

Költségvetés módosítás

B406

14 391 000

2020.10.30

Költségvetés módosítás

K337

732 876 181

2020.10.30

Költségvetés módosítás

K351

196 407 807

2020.10.30

Költségvetés módosítás

K355

28 955 998

2020.10.30

Költségvetés módosítás

K513

57 622 545

2020.10.30

Költségvetés módosítás

K9111

15 489 000

2020.10.30

Költségvetés módosítás

B52

18 473 184

2020.10.30

Módosított előirányzat

B16

38 315 329

2020.10.30

Módosított előirányzat

B16

4 914 900

2020.10.30

Módosított előirányzat

K337

43 230 229

2020.11.01

Módosított előirányzat

K71

3 600 000

2020.11.01

Módosított előirányzat

K74

900 000

2020.11.01

Módosított előirányzat

K312

4 500 000

2020.11.01

Módosított előirányzat

K337

1 164 568

2020.11.01

Módosított előirányzat

K334

1 164 568

2020.11.01

Hiteltörlesztés

K9112

30 000 000

2020.11.01

Hitelfelvétel

B8112

30 000 000

2020.11.02

Módosított előirányzat

K337

2 281 080

2020.11.02

Módosított előirányzat

K353

2 281 080

2020.11.15

Hiteltörlesztés

K9112

30 000 000

2020.11.15

Hitelfelvétel

B8112

30 000 000

2020.10.30

Módosított előirányzat

B404

3 129 000

2020.10.30

Módosított előirányzat

B9111

3 129 000

2020.11.26

Inkasszó

B814

14 890 111

2020.11.26

Inkasszó

K914

14 890 111

2020.11.01

Módosított előirányzat

K122

301 021

2020.11.01

Módosított előirányzat

K123

1 270 113

2020.11.01

Módosított előirányzat

K337

1 500

2020.11.01

Módosított előirányzat

B404

1 572 634

2020.11.30

Módosított előirányzat

K71

3 100 000

2020.11.30

Módosított előirányzat

K74

900 000

2020.11.30

Módosított előirányzat

B25

4 000 000

2020.11.30

Módosított előirányzat

K337

1 000 000

2020.11.30

Módosított előirányzat

B25

1 000 000

2020.11.01

Módosított előirányzat

K337

200 000

2020.11.01

Módosított előirányzat

K351

200 000

2020.11.15

Módosított előirányzat

K336

1 500 000

2020.11.15

Módosított előirányzat

K337

2 071 033

2020.11.15

Módosított előirányzat

B404

3 571 033

2020.11.30

Módosított előirányzat

K331

1 500 000

2020.11.30

Módosított előirányzat

K64

90 149

2020.11.30

Módosított előirányzat

B403

311 642

2020.11.30

Módosított előirányzat

B404

1 203 951

2020.11.30

Módosított előirányzat

B408

74 556

2020.12.01

Módosított előirányzat

K64

1 000 000

2020.12.01

Módosított előirányzat

K322

200 000

2020.12.01

Módosított előirányzat

B402

1 200 000

2020.12.10

Módosított előirányzat

K71

1 500 000

2020.12.10

Módosított előirányzat

K74

500 000

2020.12.10

Módosított előirányzat

B21

2 000 000

2020.12.18

Módosított előirányzat

K914

13 974 164

2020.12.18

Módosított előirányzat

B814

13 974 164

2020.12.01

Módosított előirányzat

K321

332 900

2020.12.01

Módosított előirányzat

B25

332 900

2020.12.01

Módosított előirányzat

K64

5 500 000

2020.12.01

Módosított előirányzat

B16

5 500 000

2020.12.04

Módosított előirányzat

K312

85 000

2020.12.04

Módosított előirányzat

B404

85 000

2020.12.04

Módosított előirányzat

K312

20 000

2020.12.04

Módosított előirányzat

K337

7 000

2020.12.04

Módosított előirányzat

B4082

27 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K1101

2 619 846

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K1108

44 461

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K1110

251 667

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K1113

468 113

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K121

2 757 199

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K122

1 051 013

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K2

2 330 948

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K311

359 457

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K322

40 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K331

276 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K333

731 763

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K334

740 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K336

559 012

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K915

21 067 346

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B16

214 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B21

40 000 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B25

49 482 951

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B34

74 534

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B351

55 691 732

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B36

42 879

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B401

4 594

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B402

15 089 676

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B403

560 754

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B404

1 880 586

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B405

20 210 915

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B406

7 330 135

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B407

7 370 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B410

3 837 086

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B52

1 540 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K341

100 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K342

100 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K351

2 536 999

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K352

6 091 080

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K353

1 517 920

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K355

5 168 670

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K48

3 180 000

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K513

124 891 702

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K62

23 810 385

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K63

1 443 579

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K67

3 113 244

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K71

1 257 439

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K74

267 426

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K337

5 677 994

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K312

6 856 989

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K1104

79 461

2020.12.02

Költségvetés módosítás

K9112

27 342 005

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B8112

27 342 005

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B111

194 538

2020.12.02

Költségvetés módosítás

B411

56 321 895

2020.12.04

Módosított előirányzat

K1101

630 303

2020.12.04

Módosított előirányzat

K1103

191 431

2020.12.04

Módosított előirányzat

K122

371 268

2020.12.04

Módosított előirányzat

B405

1 193 002

2020.12.31

Módosított előirányzat

K333

11 602

2020.12.31

Módosított előirányzat

K334

54 149

2020.12.31

Módosított előirányzat

K355

1 306 846

2020.12.31

Módosított előirányzat

B114

317 327

2020.12.31

Módosított előirányzat

B36

245 979

2020.12.31

Módosított előirányzat

B404

809 291

2020.12.31

Módosított előirányzat

K355

518 517

2020.12.31

Módosított előirányzat

B64

518 517

2020.12.15

Módosított előirányzat

K84

4 567 926

2020.12.15

Módosított előirányzat

B64

4 567 926

2020.12.15

Módosított előirányzat

K355

1 886 000

2020.12.15

Módosított előirányzat

B34

866 937

2020.12.15

Módosított előirányzat

B36

85 610

2020.12.15

Módosított előirányzat

B4082

24 836

2020.12.15

Módosított előirányzat

B64

562 114

2020.12.15

Módosított előirányzat

B411

346 503

2020.12.17

Módosított előirányzat

K352

11 170 000

2020.12.17

Módosított előirányzat

B411

11 170 000

2020.12.04

Módosított előirányzat

K1104

79 461

2020.12.04

Módosított előirányzat

K1110

251 667

2020.12.04

Módosított előirányzat

K1110

465 113

2020.12.04

Módosított előirányzat

K2

796 241

2020.12.04

Módosított előirányzat

K915

2 636 384

2020.12.04

Módosított előirányzat

K62

2 636 384

2020.12.31

Módosított előirányzat

K333

11 602

2020.12.31

Módosított előirányzat

K334

54 149

2020.12.31

Módosított előirányzat

K355

1 306 846

2020.12.31

Módosított előirányzat

B114

317 327

2020.12.31

Módosított előirányzat

B36

245 979

2020.12.31

Módosított előirányzat

B404

809 291

2020.12.31

Módosított előirányzat

B114

397 937

2020.12.31

Módosított előirányzat

K331

67 387

2020.12.31

Módosított előirányzat

K336

520 675

2020.12.31

Módosított előirányzat

K48

58 800

2020.12.31

Módosított előirányzat

K337

373 725

2020.12.31

Módosított előirányzat

B1131

622 650

2020.12.31

Módosított előirányzat

K1101

50 782

2020.12.31

Módosított előirányzat

K1108

19 461

2020.12.31

Módosított előirányzat

K1113

374 746

2020.12.31

Módosított előirányzat

K121

538 055

2020.12.31

Módosított előirányzat

K122

9 525

2020.12.31

Módosított előirányzat

K2

992 569

2020.12.31

Módosított előirányzat

K1103

67 069

2020.12.31

Módosított előirányzat

K2

67 069

2020.12.31

Módosított előirányzat

K915

1 607 086

2020.12.31

Módosított előirányzat

K337

1 607 086

2020.12.31

Módosított előirányzat

B111

76 805

2020.12.31

Módosított előirányzat

B115

47 297 279

2020.12.31

Módosított előirányzat

B8131

81 085 707

2020.12.31

Módosított előirányzat

B21

2 000 000

2020.12.31

Módosított előirányzat

K513

35 865 233

2020.12.31

Módosított előirányzat

K331

61 780

2020.12.31

Módosított előirányzat

K337

61 780

Összesen:

2 204 014 585

2 204 014 585

1

Az önkormányzati rendeletet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2023. (III. 24.) önkormányzati rendelete 2. §-a hatályon kívül helyezte 2023. március 25. napjával.