Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelete
Újhartyán Város Önkormányzata 2024. évi költségvetéséről
Hatályos: 2024. 09. 30- 2025. 02. 19Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelete
Újhartyán Város Önkormányzata 2024. évi költségvetéséről1
Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed a képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzat hivatalára és az önkormányzat által fenntartott költségvetési szervekre (intézményekre), valamint a támogatásban részesített magánszemélyekre, jogi személyiséggel rendelkező, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre.
A költségvetés címrendje
2. § (1) Az államháztartásról szóló törvény 23. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az önkormányzat költségvetésének címrendjét az alábbiak szerint (2) bekezdés szerint állapítja meg.
(2) Az önállóan működő és gazdálkodó és önállóan működő jogkörrel felruházott költségvetési szervek külön-külön alkotnak egy-egy címet.
(3) Az Önkormányzat költségvetésében az alábbi intézmények vannak:
a) Polgármesteri Hivatal
b) Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár
c) Eperke Bölcsőde
(4) Az Önkormányzat költségvetésében az alábbi kormányzati funkciók vannak:
a) Általános jellegű transzferek a kormányzat különböző szintjei között
aa) Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel
ab) Központi költségvetési befizetések
ac) Támogatási célú finanszírozási műveletek
b) Kulturális szolgáltatások
ba) Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
bb) Közművelődés-, közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése
bc) Közművelődés-, hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása
c) Munkhelyi étkeztetés köznevelési intézményben
d) Közvilágítás
e) Háziorvosi alapellátás, Család és nővédelmi egészségügyi gondozás
f) Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások
g) Gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások támogatása
h) Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások támogatása
i) Önkormányzatok funkciókra nem sorolható bevételei áh.-on kívüről
j) Hallgatói és oktatói ösztöndíj, egyéb juttatások
k) Az időskorúak társadalmi integrációját célzó programok
l) Közterület rendjének fenntartása
m) Város-, község gazdálkodási feladatok
n) Alapfokú művészetoktatással összefüggő működtetési feladatok
o) Civil szervezetek működési támogatása
p) Szabadidősport tevékenység támogatása
q) Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége
r) Településfejlesztési projektek és támogatásuk
s) Forgatási és befektetési célú finanszírozási műveletek
t) Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében
u) Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választás
v) Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása
w) Települési hulladék begyűjtése
x) Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
y) Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodási feladatok
z) Járványügyi elláttás
(5) Az Önkormányzatnak önállóan működő és gazdálkodó intézménye a Polgármesteri Hivatal.
(6) Az Önkormányzatnak az alábbi önállóan működő intézményei vannak:
a) Újhartyán Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár
b) Eperke Bölcsőde Újhartyán
A költségvetés bevételei és kiadásai
3. § (1)2 A képviselő-testület az önkormányzat módosított 2024. évi költségvetését:
a) 2.226.052.261.- Ft bevétellel
b) 2.226.052.261.- Ft kiadással állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésében megállapított bevételek forrásonkénti, jogcímenkénti megoszlását, a rendelet 1. melléklete alapján határozza meg a képviselő-testület.
(3) Az (1) bekezdésében megállapított kiadások jogcímenkénti megoszlását, a rendelet 2. melléklete alapján határozza meg a képviselő-testület.
(4) Az Önkormányzat Stabilitási tv. 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit és kiadásait e rendelet 17. melléklete tartalmazza.
Az önkormányzat kormányzati funkciók szerinti módosított 2024. évi költségvetése3
4. § (1)4 A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi módosított költségvetési kiadásait és bevételeit 2.221.052.261 ezer forintban állapítja meg.
(2)5 Az önkormányzat 2024. évi módosított költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:
a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 127.889.-e Ft /a b) pont szerinti kivétellel/
b) állami támogatás működéshez 65.955.- e Ft
c) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 0.- e Ft
ca) elkülönített állami pénzalapból, 47.860.- e Ft
cb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, 0.- e Ft
cc) helyi önkormányzattól 0.- e Ft
cd) nemzetiségi önkormányzattól, 0.- e Ft
ce) többcélú kistérségi társulástól, 0.- e Ft
cf) jogi személyiségű társulástól, 0.- e Ft
cg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből, 0.- e Ft
ch) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből, 0.- e Ft
ci) központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatából 0.- e Ft
d) közhatalmi bevétel 995.700.- e Ft
e) intézményi működési bevétel 183.883.- e Ft
f) felhalmozási bevétel 75.228.- e Ft
g) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0.- e Ft
h) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) 0.-e Ft
i) hitel 349.512.- e Ft
j) előző évi maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele 147.780- e Ft
k) Finanszírozási bevétel 232.245.-e Ft
(3)6 Az önkormányzat 2024. évi módosított kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak, azaz
a) működési költségvetés 751.252.-e Ft
aa) személyi jellegű kiadások: 204.995.-e Ft
ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 29.965.- e Ft
ac) dologi jellegű kiadások: 373269.- e Ft
ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 6.700.- e Ft
ae) egyéb működési célú kiadások (támogatások): 110.823.-e Ft
af) tartalék 25.500.- e Ft
b) felhalmozási költségvetés 180.182.- e Ft
ba) intézményi beruházások, 132.153.-e Ft
bb) felújítások 48.029- e Ft
bc) kormányzati beruházások 0.- e Ft
bd) lakástámogatás 0.- e Ft
be) lakásépítés 0.- e Ft
bf) egyéb felhalmozási kiadások 0.- e Ft
c) Hitelek 210.426- e Ft
d) Finanszírozási kiadás 1.084.192.-e Ft
(4)7 A helyi önkormányzat településfejlesztéshez kapcsolódó beruházási, felújítási kiadásai mindösszesen: 136.240- e Ft
a) Tervek3.277.- e Ft
b) Magyar Falu Program (Szolgálati lakás) 39.370.- e Ft
c) Magyar Falu Program önerő 3.000.- e Ft
d) Sportpálya lelátó: 6.500- e Ft
e) Gödör áramigénylés, vízhálózat kiép.: 2.877.- e Ft
f) Hősök tere átépítése 3.618- e Ft
g) Gödör (térkő, kerítés, raktár, konténer) 1.500- e Ft
h) Ingatlan vásárlás: 25.650.- Ft
i) Új buszmegálló kialakítása: 2.324.- e Ft
j) Leader pályázat egyéb tárgyi eszköz beszerzés: 4.128.- e Ft
k) Leader pályázat építési beruházás része: 2.395- Ft
l) Beruházás áfa 25.957.- e Ft
m) Felújítás 12.318.- e Ft
n) Felújítás áfa 3.326.-e Ft
(5) A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásai, szociális, rászorultság jellegű ellátásai: 13.667.- e Ft
a) Aktív korúak ellátása: 0.- e Ft
b) Betegséggel kapcsolatos ellátások: 6.500.- e Ft
c) Gyermekvédelmi ellátások: 200.-e Ft
d) Lakhatással kapcsolatos ellátások: 6.767.-e Ft
e) Szociális ösztöndíjak: 200.-eFt
(6) A költségvetési évben a helyi önkormányzatnak nincs olyan fejlesztési célja, amely megvalósításához Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (továbbiakban: Stabilitási Tv.) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkező ügylet megkötése válhat szükségessé.
(7)8 2024. évre vonatkozóan a költségvetés módosítás elfogadásakor az adósságot keletkeztető ügyletek engedélyezett együttes összege: 0.- Ft
(8)9 A költségvetés egyenlege egyensúlyban van, működési célú többlet: 695.535.- e Ft, a fejlesztési célú hiány: 104.954- e Ft, finanszírozási hiány: 590.581.- e Ft.
(9) Az önkormányzat 2024. évi fejlesztési hiányának finanszírozása az alábbiak szerint történik
a) belső finanszírozással 147.780.- e Ft
b) külső finanszírozással 349.512.- e Ft.
(10) A belső finanszírozáson belül
a) az előző évek pénzmaradványának, vállalkozási maradványának igénybevétele: 147.780.- e Ft,
aa) működési célú 0.- e Ft
ab) felhalmozási célú 147.780.- e Ft
b) korábban vásárolt értékpapír értékesítése 0.- e Ft,
c) betétként elhelyezett szabad pénzeszköz visszavonása 0.- e Ft,
(11) A külső finanszírozáson belül
a) folyószámla hitelfelvétel: 160.000.-e Ft
b) hosszú lejáratú fejlesztési hitel: 189.511.-e Ft
(12) A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg
a)10 átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 60,5 fő,
b)11 az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 60,5 fő.
(13) Az Önkormányzatban foglalkoztatottak létszámadatai, funkciókként:
a) Konyha: 7,5 fő
b)12 Városgazdálkodás, mezőőri szolgálat: 10 fő
c) Háziorvosi Szolgálat: 3 fő
d) Védőnői Szolgálat: 0,5 fő
e) Közterület rendjének fenntartása: 4 fő
f)13 Sport 1 fő
g) Közművelődés 0,5 fő
h) Idősügyi önk.-i kezd. 1 fő
i) Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 6 fő
j) Polgármesteri Hivatal 19 fő
k) Eperke Bölcsőde 8 fő
(14) A közfoglalkoztatottak éves létszám-előirányzata 0 fő.
(15) Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit és kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat az 3. melléklet tartalmazza.
(16)14 Az önkormányzat összevont költségvetésében az általános tartalék, működési és fejlesztési célra 25.500.- e Ft, mely felett rendelkezési joga a polgármesternek van, utólagos beszámolási kötelezettség mellett.
(17) Az önkormányzat költségvetésében szereplő, fejlesztési (beruházási) kiadások és bevételek célonkénti részletezését a 4. melléklet tartalmazza.
(18) A képviselő testület a költségvetési évet követő 2 év várható előirányzatait, a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, valamint a gazdasági előrejelzések ismeretében az 5. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.
(19) A képviselőtestület az önkormányzat 2024. évi előirányzati ütemtervét havi bontásban a 6. melléklet szerint hagyja jóvá.
(20) A képviselő testület az intézményi működési hiányait a 7. melléklet szerint hagyja jóvá.
(21) A Képviselő testület az önkormányzat működési és fejlesztési bevételeinek és kiadásainak alakulását a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
(22) A Képviselő testület az önkormányzat 2024. évi kiadás tervét szakfeladatonként a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(23) A Képviselő testület az önkormányzat 2024. évi bevétel tervét szakfeladatonként a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.
(24) A Képviselő testület az önkormányzat 2024. évi kiadási, bevételi összesítőjét a 11. melléklet szerint hagyja jóvá.
(25) A Képviselő testület az önkormányzat 2023-2024. évi normatív hozzájárulásait a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.
(26) A Képviselő testület az önkormányzat engedélyezett létszámkeretét a 13. melléklet szerint hagyja jóvá.
(27) A Képviselő testület az önkormányzatra vonatkozó kimutatást a hitelképesség felső határáról a 14. melléklet szerint hagyja jóvá.
(28) A Képviselő testület az önkormányzat működési és fejlesztési célú bevételinek és kiadásainak 2024. évi alakulását bemutató mérlegét a 15. melléklet szerint hagyja jóvá.
(29) A Képviselő testület az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak kiadását 2024. évben a 16. melléklet szerint hagyja jóvá.
(30) A Képviselő testület 2024. évre szóló stabilitási törvénynek megfelelő saját bevételi és kiadási terheit az adósságszolgálat alakulásával a 17. melléklet szerint hagyja jóvá.
Az Újhartyáni Polgármesteri Hivatalának költségvetése
5. § (1)15 Az önkormányzat képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 2024. évi módosított költségvetési főösszegét 263.466 ezer forintban állapítja meg.
(2)16 A Polgármesteri Hivatal 2024. évi módosított költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:
a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 232.651- e Ft /a b) pont szerinti kivétellel/
b) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 0.- e Ft, amelyből
ba) elkülönített állami pénzalapból, 0.- e Ft
bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, 0.- e Ft
bc) helyi önkormányzattól, 0.- e Ft
bd) nemzetiségi önkormányzattól, 0.- e Ft
be) többcélú kistérségi társulástól, 0.- e Ft
bf) jogi személyiségű társulástól, 0.- e Ft
bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből, 0.- e Ft
bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből, 0.- e Ft
bi) központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatából 0.- e Ft
c) közhatalmi bevétel 0.- e Ft
d) intézményi működési bevétel 8.022.- e Ft
e) felhalmozási bevétel 0.- e Ft
f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 2.423.- e Ft
g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) 0.- e Ft
h) kölcsön 0.- e Ft
i) előző évi pénzmaradvány /és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele 20.370.- e Ft
(3)17 A Polgármesteri Hivatal 2024. évi módosított kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak, azaz
a) működési költségvetés 258.493.- e Ft
aa) személyi jellegű kiadások: 184.955.- e Ft
ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 24.044- e Ft
ac) dologi jellegű kiadások: 46.140.- e Ft
ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 0.- e Ft
ae) egyéb működési célú kiadások: 3.354.- e Ft
af) egyéb visszafizetési kötelezettség: 0.- e Ft
b) felhalmozási költségvetés: 4.973.- e Ft
ba) intézményi beruházások, 4.973.- e Ft
bb) felújítások 0.- e Ft
bc) kormányzati beruházások 0.- e Ft
bd) lakástámogatás 0.- e Ft
be) lakásépítés 0.- e Ft
bf) egyéb felhalmozási kiadások 0.- e Ft
c) kölcsönök: 0.- e Ft
(4) A képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal 2024. évre – közfoglalkoztatottak nélküli – a létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg
a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám –: 19 fő,
b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 19 fő.
c) engedélyezett létszám 2024. évtől: 19 fő
(5) A képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal 2024. évre vonatkozó, törvénynek megfelelő személyi jellegű kiadásaival kapcsolatban az alábbiakat határozza meg
a) köztisztviselői illetményalap: 38.650.- Ft,
b) köztisztviselők cafetéria juttatás kerete: 400.000.- Ft/év/fő.
c) törvényi előírás szerinti banki költségekhez való hozzájárulás: 1.000.-Ft/fő/hó
Az Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár költségvetése
6. § (1)18 Az önkormányzat képviselő-testülete az Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 2024. évi módosított költségvetési főösszegét 59.999 ezer forintban állapítja meg.
(2)19 Az Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 2024. évi módosított költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:
a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 55.013.- e Ft /a b) pont szerinti kivétellel/
b) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 0.- e Ft, amelyből
ba) elkülönített állami pénzalapból 0.- e Ft
bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, 0.- e Ft
bc) helyi önkormányzattól, 0.- e Ft
bd) nemzetiségi önkormányzattól, 0.- e Ft
be) többcélú kistérségi társulástól, 0.- e Ft
bf) jogi személyiségű társulástól, 0.- e Ft
bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből, 0.- e Ft
bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből, 0.- e Ft
bi) központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatából 0.- e Ft
c) közhatalmi bevétel 0.- e Ft
d) intézményi működési bevétel 4.310.- e Ft
e) felhalmozási bevétel 0.- e Ft
f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0.- e Ft
g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) 0.- e Ft
h) kölcsön 0.- e Ft
i) előző évi pénzmaradvány /és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele/ 676.- e Ft
(3)20 Az Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 2024. évi módosított kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak, azaz
a) működési költségvetés 58.348.- e Ft
aa) személyi jellegű kiadások: 31.540.- e Ft
ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 4.100.-e Ft
ac) dologi jellegű kiadások: 22.708.- e Ft
ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 0.- e Ft
ae) egyéb működési célú kiadások: 682.- e Ft
b) felhalmozási költségvetés: 1.651.- e Ft
ba) intézményi beruházások 1.651.- e Ft
bb) felújítások 0.- e Ft
bc) kormányzati beruházások 0.- e Ft
bd) lakástámogatás 0.- e Ft
be) lakásépítés 0.- e Ft
bf) egyéb felhalmozási kiadások 0.- e Ft
c) kölcsönök: 0.- e Ft
(4) A képviselő-testület az Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 2023. évre – közfoglalkoztatottak nélküli – a létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg
a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám –: 6 fő,
b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 6 fő.
c) engedélyezett létszám 2024. évtől: 6 fő
Eperke Bölcsőde Újhartyán költségvetése
7. § (1)21 Az önkormányzat képviselő-testülete az Eperke Bölcsőde 2024. évi módosított költségvetési főösszegét 77.085 ezer forintban állapítja meg.
(2)22 Az Eperke Bölcsőde 2024. évi módosított költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:
a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 67.183.- e Ft
b) intézményi működési bevétel 6.668.- e Ft
c) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 0.- e Ft
d) előző évi maradvány/és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele 3.234.- e Ft
(3)23 Az Eperke Bölcsőde 2024. évi módosított kiadási előirányzatai működési és felhalmozási, meghatározott tételekből állnak
a) A Működési kiadás: 76.392- e Ft
aa) személyi jellegű kiadások: 57.787.- e Ft
ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 7.512- e Ft
ac) dologi jellegű kiadások: 11.093.- e Ft
b) A Felhalmozási kiadás: 693.- e Ft
(4) A képviselő-testület az Eperke Bölcsőde 2024. évi létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg
a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám –: 8 fő,
b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 8 fő.
c) engedélyezett létszám 2024. évtől: 8 fő
A költségvetés végrehajtásának szabályai
8. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért, szabályszerűségéért a polgármester a felelős.
(2) A Képviselő-testület felhatalmazza az önkormányzati költségvetési intézmények vezetőit a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadás teljesítésére.
(3) A képviselő-testület az Ávr. 52. § (1) bekezdésére hivatkozva kijelöli a kötelezettségvállalásra jogosultat, aki a kötelezettség vállaló szerv vezetője.
(4) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében (vészhelyzetben) a polgármester a helyi önkormányzat költségvetése körében átmeneti – e rendelettől eltérő – intézkedést is hozhat, amelyről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia. Ezen jogkörében a polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet.
(5) A Képviselő Testület felhatalmazza a polgármestert:
a) a költségvetési rendeletben az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra.
b) hogy maximum 15.000.000.-Ft erejéig a likviditási probléma elkerülése végett munkabér hitelt vehet fel a számlavezető pénzintézettől, melynek visszafizetése az adott hónapot követően meg kell történni.
c) általános tartalék keret összegét a polgármester szabadon felhasználhatja az önkormányzat képviselő-testülete által meghatározott feladat megvalósítása céljára
d) A Önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek az árubeszerzési, építési beruházási és szolgáltatás-megrendelési céllal juttatott támogatásokat kizárólag a közbeszerzési törvény szabályainak alkalmazásával használhatják fel.
e) A Önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű összeg rendeltetésszerű használatára vonatkozóan a megkötött támogatási szerződés szerint.
f) A költségvetési intézmények és az Újhartyáni Polgármesteri Hivatal köteles ellenőrizni a juttatott összeg felhasználását és a számadást. A számadási kötelezettség elmulasztása esetén köteles a támogatás felfüggeszteni.
g) A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli.
h) Éves maradvány terhére jutalmat állapíthat meg az önkormányzat intézményeiben.
i) Maximum 15.000.000. Ft összeg erejéig dönthet a forrásfelhasználásról.
9. § (1) Amennyiben az intézmény 30 napot elérő elismert tartozásállománya van, azt az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv vezetője haladéktalanul köteles jelenteni az önkormányzat jegyzőjének.
(2)24 Az Önkormányzatnak 2024.07.31-én fennálló hitelállománya 295.471.- e Ft, melynek tárgyévre jutó visszafizetését költségvetésében biztosította.
10. § (1) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az évközben jelentkező szabad pénzeszközöket lekösse a számlavezető pénzintézetnél.
(2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az évközben jelentkező forráshiány fedezetére éven belüli finanszírozási hitelt vegyen fel maximum 160.000.000.-Ft erejéig.
11. § (1) Az Önkormányzat finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos hatásköreit a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a Képviselő-testület gyakorolja.
(2) A képviselő-testület a Polgármesterre ruházza át a szabad pénzeszközök törvényben szabályozott betétként való éven belüli elhelyezéséről és visszavonásáról való döntés jogát.
(3) Az évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgáló általános tartalék és beruházási tartalék feletti rendelkezési jogot a képviselő-testület átruházza a polgármesterre.
(4) Az (1) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester évente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2024. december 31-ig gyakorolható.
12. § (1) Az önállóan működő költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott költségvetési szervek a többletbevételük terhére is csak a forrásképződés mértékének, illetve ütemének figyelembevételével és az intézmény biztonságos működésének szem előtt tartásával vállalhatnak kötelezettséget.
(3) Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek a többletbevételük terhére, a felhalmozási jellegű kiadási előirányzataikat saját hatáskörben módosíthatja.
(4) Az önállóan működő költségvetési szerv a beruházói jogkört tárgyi eszköz beszerzéséhez – 5.000.000.-Ft értékhatárig – megkapja.
13. § (1) Az önálló működő jogkörrel felruházott költségvetési szervek kötelesek az Önkormányzat által kialakított számviteli politika és számlarend szerint eljárni.
(2) A 2023. évi költségvetési rendelet elfogadásáig a működési kiadások finanszírozását biztosítani kell az átmeneti rendelkezéshez igazodva.
(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények a – az Újhartyáni Polgármesteri Hivatal kivételével – pénzkölcsönt (hitelt) nem vehet fel. Az önkormányzati költségvetési intézmények:
a) Kezességet nem vállalhatnak
b) Értékpapírt nem vásárolhatnak
c) Váltót nem bocsáthatnak ki és nem fogadhatnak el,
d) Egyéb, átmenetileg szabad pénzeszközeiket betétként a számlavezető pénzintézetnél az esetben köthetik le, ha ez az esedékes fizetési kötelezettségek határidőben történő teljesítését nem veszélyezteti Hitelt, kölcsönt nem nyújthatnak.
(4) A Önkormányzati Hivatal kezességet a Képviselő-testület egyedi felhatalmazása alapján vállalhat. Az önállóan működő költségvetési intézmények támogatást társadalmi szervezeteknek nem nyújthatnak, azt csak a Önkormányzati Hivatal teheti meg a Képviselő Testület felhatalmazása alapján.
14. § (1) Újhartyán Város az önkormányzatokról szóló törvény értelmében adósságot vállalhat (hitelt vehet fel, garanciát és kezességet vállalhat, lízingelhet). Az éves kötelezettségvállalás felső határa a korrigált saját folyó bevétel éves előirányzatának 50%-a.
(2) A korrigált saját folyó bevétel: a rövid és hosszú lejáratú kötelezettségek (tőke- és kamattörlesztés, lízingdíj) adott évre eső részével csökkentett saját folyó bevétel.
(3) Saját bevétel: a helyi adók, a helyi önkormányzat illetékbevétele, a települési önkormányzat által beszedett gépjárműadó, a kamatbevétel, a külön törvények szerint az önkormányzatot megillető bírság, az osztalékbevétel, azon önkormányzati vagyon bérbeadásából, haszonbérbeadásából, üzemeltetéséből, koncessziós díjából származó bevétel, amely ugyanazon vagyontárgyra vonatkozó felhalmozási, felújítási célú felhasználására az önkormányzat kötelezettséget vállalt, valamint az önkormányzat egyéb sajátos bevételei.
15. § A Polgármester az Önkormányzat gazdálkodásának I. félévi helyzetéről szeptember 15-ig, míg a III. negyedéves helyzetéről a költségvetési koncepcióhoz kapcsolódóan, tehát november 30-ig tájékoztatja a Képviselő-testületet.
16. § (1) A feladat elmaradásából származó - személyi és dologi - megtakarítások felhasználására csak a képviselő-testület engedélyével kerülhet sor.
(2) A testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv saját és a hozzá tartozó önálló működő intézmény tekintetében is köteles betartani.
17. § Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek szakmai alapfeladatuk keretében szellemi tevékenység szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére – dologi kiadások között tervezett és elszámolt kiadásra – az intézménnyel munkaviszonyban nem álló természetes és jogi személyekkel az alábbi feltételek mellett köthetnek szerződést:
1. Szellemi tevékenység végzésére vonatkozó szolgáltatási szerződés a költségvetési szerv alapító okiratában rögzített szakmai alapfeladatának ellátására köthető.
2. A költségvetési szerv vezetője a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározza azokat a szakmai feladatokat és feltételeket, melyek ellátása érdekében külső személlyel vagy szervezettel szerződést köthet.
A költségvetés végrehajtásának szabályai
18. § (1) A költségvetés végrehajtását az önállóan működő költségvetési szervek tekintetében a Polgármesteri Hivatal köteles ellenőrizni, az éves ellenőrzési munkatervében foglaltak szerint. Az ellenőrzés tapasztalatairól a polgármester a zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor köteles a képviselő-testületet tájékoztatni.
(2) Valamennyi önállóan gazdálkodó költségvetési szerv vezetője köteles gondoskodni a saját és a hozzá tartozó részben önálló költségvetési szerv belső ellenőrzésének megszervezéséről.
Egyéb rendelkezések
19. § (1) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 23. §-a alapján az önkormányzat az önkormányzat költségvetési, zárszámadási rendelete előterjesztésekor bemutatandó mérlegek tartalmára vonatkozó rendelkezéseket külön rendeletben határozza meg.
(2) Az önkormányzat a Stabilitási Tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig, és a figyelembe vehető saját bevételeit az 17. számú mellékletben határozza meg.
(3) Az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek – az Áht. 85. §-a alapján – a kiadásokat az alábbi esetekben teljesíthetik készpénzben:
a) a készlet- és kis értékű tárgyi eszköz beszerzések, a kiküldetési, reprezentációs kiadások, továbbá egyes kisösszegű szolgáltatási kiadások, az Önkormányzat és a költségvetési szervek pénzkezelési szabályzatában meghatározott házipénztári keret nagyságára is figyelemmel,
b) a társadalom- és szociálpolitikai juttatások, az ellátottak pénzbeli juttatásai és
c) személyi juttatások egyes tételei, amennyiben fizetési számla nem áll rendelkezésre.
(4) A házipénztárban történő kifizetés havonta és szerződésenként nem haladhatja meg az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 114. § (3) bekezdésében rögzített összeget.
Záró és vegyes rendelkezések
20. § Újhartyán Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2024. évre Civil Alap összegét 1.000.000.-forintban határozza meg, mely feletti rendelkezési joga a Képviselő-testület hatásköre.
21. §25
22. §26
23. §27
24. § Ez a rendelet 2024. február 17-én lép hatályba.
1. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez28
|
Újhartyán Város Önkormányzata 2367 Újhartyán, Hősök tere 5-7. |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
2024. évi költségvetés módosítás - Bevételek |
||||||
|
Rovat |
Jogcím |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024.07.31 |
2024.09.30-ai módosítás |
|
|
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA - BEVÉTELEK |
||||||
|
011130 Önkormányzati jogalkotás |
||||||
|
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke |
100 000 |
2 568 920 |
2 568 920 |
2 668 920 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
27 500 |
27 500 |
0 |
27 500 |
|
|
Bevétel összesen: |
127 500 |
2 596 420 |
2 568 920 |
2 696 420 |
||
|
013350 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
||||||
|
B404 |
Tulajdonosi bevétel |
1 910 764 |
1 910 764 |
0 |
0 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
515 906 |
515 906 |
0 |
0 |
|
|
B53 |
Egyéb tárgyi eszköz értékesítése |
0 |
70 000 |
70 000 |
70 000 |
|
|
B54 |
Részesedések értékesítése |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
12 426 670 |
12 496 670 |
10 070 000 |
10 070 000 |
||
|
018010 - Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
||||||
|
B111 |
Helyi önkormányzatok működésének ált. tám.+ közvilágítás kieg tám. |
126 648 621 |
125 728 621 |
75 835 842 |
125 728 621 |
|
|
B1131 |
Települési önk. szociális és gyermekjóléti feladat (bölcsi) |
48 741 800 |
49 415 740 |
29 713 353 |
49 415 740 |
|
|
B114 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak tám. |
6 444 256 |
14 571 740 |
8 743 042 |
14 571 740 |
|
|
B115 |
Szociálios célú tüzifa támogatás |
1 700 000 |
1 700 000 |
0 |
1 813 560 |
|
|
B116 |
Elszámolásból származő bevételek |
0 |
153 770 |
153 770 |
153 770 |
|
|
B161 |
Egyéb fejezeti kezelésű ei.-tól műk. tám. (mezőőri tám) |
2 160 000 |
2 160 000 |
1 080 000 |
2 160 000 |
|
|
B411 |
Kiadások visszatérítései(bérhez kapcsolódó tétel) |
10 000 |
10 000 |
6 005 |
10 000 |
|
|
B814 |
Megelőlegezés |
0 |
205 048 846 |
205 048 846 |
232 244 918 |
|
|
Bevétel összesen: |
185 704 677 |
398 788 717 |
320 580 858 |
426 098 349 |
||
|
018030 - Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||||
|
B411 |
Kiadások visszatérítései |
10 000 |
12 627 |
0 |
12 627 |
|
|
B8131 |
Előző évi költségv. mar. igénybev. |
147 780 423 |
147 780 423 |
147 780 423 |
147 780 423 |
|
|
Bevétel összesen: |
147 790 423 |
147 793 050 |
147 780 423 |
147 793 050 |
||
|
042120 - Mezőgazdasági támogatások |
||||||
|
B16 |
Központi ktv.-i szervtől működési célú tám . bev. |
0 |
20 563 770 |
20 563 770 |
20 563 770 |
|
|
Bevétel összesen: |
0 |
20 563 770 |
20 563 770 |
20 563 770 |
||
|
062020 - Településfejleszétsi projektek és támogatásuk |
||||||
|
B25 |
Szolgálati lakás - Deák F. u. 2. |
50 000 000 |
50 000 000 |
0 |
50 000 000 |
|
|
B25 |
Újhartyán-Dabasi Szőlő közötti kerékpárút |
- |
326 115 |
4 663 935 |
4 663 935 |
|
|
B25 |
Leader pályázat |
20 889 885 |
- |
0 |
0 |
|
|
Bevétel összesen: |
70 889 885 |
50 326 115 |
4 663 935 |
54 663 935 |
||
|
066020 - Város- és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
||||||
|
B23 |
Helyi Önkormányzatnak kölcsön nyújtása |
11 000 000 |
11 000 000 |
- |
11 000 000 |
|
|
B401 |
Készletértékesítés |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
B402 |
Szolgáltatás ellenértéke |
6 000 000 |
6 000 000 |
2 737 007 |
6 000 000 |
|
|
B402 |
DAKÖV éves bérleti díj bevétel |
9 600 000 |
9 600 000 |
9 600 000 |
14 400 000 |
|
|
B402 |
ÁRT módosításhoz hozzájárulás |
3 000 000 |
3 000 000 |
- |
3 000 000 |
|
|
B402 |
Iskola, ovóda gazdasági feladatok ellátása |
9 448 819 |
9 448 819 |
4 724 410 |
9 448 819 |
|
|
B403 |
Közvezített szolgáltatás (közüzemi díj átszámlázása) |
12 000 000 |
12 000 000 |
7 363 204 |
12 000 000 |
|
|
B404 |
Tulajdonosi bevételek (bérleti díjak) |
8 000 000 |
8 000 000 |
3 048 713 |
8 000 000 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
13 027 000 |
13 027 000 |
6 477 614 |
14 130 838 |
|
|
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
- |
- |
120 000 |
120 000 |
|
|
B411 |
Egyéb működési bevétel |
1 000 000 |
1 000 000 |
251 816 |
1 000 000 |
|
|
B52 |
Ingatlan értékesítés |
960 000 |
960 000 |
- |
960 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
74 235 819 |
74 235 819 |
34 322 764 |
80 259 657 |
||
|
072111 Háziorvosi alapellátás |
||||||
|
B916 |
Egyéb műk. célú tám. bev. államh. belülről(gyerekorvos) |
43 910 400 |
43 910 400 |
29 828 167 |
43 910 400 |
|
|
Bevétel összesen: |
43 910 400 |
43 910 400 |
29 828 167 |
43 910 400 |
||
|
074031 - Család és nővédelmi egészségügyi gondozás (védőnő) |
||||||
|
B16 |
Egyéb működési célú támogatás államh. belülről |
7 950 000 |
7 950 000 |
1 313 337 |
2 591 508 |
|
|
B16 |
DPCK finanszírozás |
1 358 652 |
1 358 652 |
792 547 |
1 358 652 |
|
|
Bevétel összesen: |
9 308 652 |
9 308 652 |
2 105 884 |
3 950 160 |
||
|
081045 Sporttevékenység |
||||||
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
||
|
096015 Konyha |
||||||
|
B405 |
Ellátási díjak (Iskola, óvoda) |
50 000 000 |
50 000 000 |
32 929 128 |
52 000 000 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
13 500 000 |
13 500 000 |
8 890 867 |
14 040 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
63 500 000 |
63 500 000 |
41 819 995 |
66 040 000 |
||
|
096025 Munkahelyi étkeztetés |
||||||
|
B405 |
Ellátási díjak |
12 000 000 |
12 000 000 |
7 708 434 |
14 000 000 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
3 240 000 |
3 240 000 |
2 081 226 |
3 780 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
15 240 000 |
15 240 000 |
9 789 660 |
17 780 000 |
||
|
102050 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok (Idősek Otthona) |
||||||
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
50 000 |
98 363 |
98 363 |
98 363 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
- |
26 558 |
26 558 |
26 558 |
|
|
Bevétel összesen: |
50 000 |
124 921 |
124 921 |
124 921 |
||
|
104035- Gyermekétkeztetés bölcsődében |
||||||
|
B405 |
Ellátási díj |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 300 778 |
2 000 000 |
|
|
B406 |
Ellátási díj áfa |
405 000 |
405 000 |
351 212 |
540 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
1 905 000 |
1 905 000 |
1 651 990 |
2 540 000 |
||
|
900020 - Önk. Funkcióra nem sorolható bevételei |
||||||
|
B341 |
Adók (építmény, kommunális, telekadó) |
141 700 000 |
141 700 000 |
71 853 975 |
141 700 000 |
|
|
B351 |
Iparűzési adó |
850 000 000 |
850 000 000 |
461 841 396 |
850 000 000 |
|
|
B355 |
Idegenforgalmi adó |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 201 000 |
2 000 000 |
|
|
B361 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 264 403 |
2 000 000 |
|
|
B411 |
Kiadások visszatérítései |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 292 314 |
2 000 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
997 700 000 |
997 700 000 |
537 453 088 |
997 700 000 |
||
|
900060 - Forgatási és befektetési célú fin. műv. |
||||||
|
B408 |
Egyéb kapott kamat |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 285 659 |
2 300 000 |
|
|
B8112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök |
160 000 000 |
160 000 000 |
34 172 160 |
160 000 000 |
|
|
B8111 |
Hosszú lejártaú hitel (Gödör projekt) |
130 805 016 |
130 805 016 |
130 805 016 |
130 805 016 |
|
|
B8111 |
Hosszú lejártaú hitel (ingatlan vásárlás, felújítások) |
58 706 583 |
58 706 583 |
58 706 583 |
58 706 583 |
|
|
Bevétel összesen: |
351 011 599 |
351 011 599 |
224 969 418 |
351 811 599 |
||
|
ÖNKORMÁNYZAT MÜKÖDÉSI BEVÉTELEKÖSSZESEN: |
1 973 850 625 |
2 189 551 133 |
1 388 293 793 |
2 226 052 261 |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL - BEVÉTELEK |
||||||
|
011130 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége |
||||||
|
B402 |
Szolgáltatás ellenértéke (esküvő) |
1 000 000 |
1 000 000 |
820 000 |
1 500 000 |
|
|
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (telefondíj továbbszámlázása) |
4 000 000 |
4 000 000 |
2 483 651 |
4 000 000 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
1 350 000 |
1 350 000 |
306 528 |
1 350 000 |
|
|
B407 |
Áfa visszatérítés |
- |
- |
10 000 |
10 000 |
|
|
B408 |
Egyéb kapott kamatok és kamatjellegű bevételek |
10 000 |
10 000 |
3 558 |
10 000 |
|
|
B411 |
Kiadások visszatérítései |
100 000 |
1 151 577 |
1 151 577 |
1 151 577 |
|
|
Bevétel összesen: |
6 460 000 |
7 511 577 |
4 775 314 |
8 021 577 |
||
|
016010 - Országgyűlési, Önkormányzati és európai parlamanti választás |
||||||
|
B16 |
Választás lebonyolításának támogatása támogatás |
1 500 000 |
2 334 581 |
2 334 581 |
2 422 803 |
|
|
Bevétel összesen: |
1 500 000 |
2 334 581 |
2 334 581 |
2 422 803 |
||
|
018030 - Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||||
|
B8131 |
Előző évi költségv. maradvány igénybev. |
20 370 259 |
20 370 259 |
20 370 259 |
20 370 259 |
|
|
B816 |
Központi irányító szerv támogatás |
217 518 001 |
217 518 001 |
154 174 195 |
232 651 058 |
|
|
Bevétel összesen: |
237 888 260 |
237 888 260 |
174 544 454 |
253 021 317 |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL BEVÉTEL ÖSSZESEN: |
245 848 260 |
247 734 418 |
181 654 349 |
263 465 697 |
||
|
ÚJHARTYÁNI EGYESÍTETT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR- BEVÉTELEK |
||||||
|
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||||
|
B8131 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevételel |
676 274 |
676 274 |
676 274 |
676 274 |
|
|
B816 |
Központi irányító szerv támogatás |
52 275 227 |
52 275 227 |
25 643 620 |
55 013 276 |
|
|
Bevétel összesen: |
52 951 501 |
52 951 501 |
26 319 894 |
55 689 550 |
||
|
082092 Közművelődés-hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása |
||||||
|
B402 |
Szolgáltatás ellenértéke (színházjegy, tábor bevétele) |
2 800 000 |
2 800 000 |
1 240 000 |
2 800 000 |
|
|
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
1 800 000 |
1 800 000 |
- |
500 000 |
|
|
B405 |
Ellátási díjak |
500 000 |
500 000 |
45 000 |
500 000 |
|
|
B4082 |
Kamatok |
10 000 |
10 000 |
1 533 |
10 000 |
|
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
100 000 |
397 597 |
397 597 |
500 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
5 210 000 |
5 507 597 |
1 684 130 |
4 310 000 |
||
|
EGYESÍTETT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR BEVÉTELEK ÖSSZSESEN: |
58 161 501 |
58 459 098 |
28 004 024 |
59 999 550 |
||
|
EPERKE BÖLCSŐDE - BEVÉTELEK |
||||||
|
018030 - Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||||
|
B813 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevételel |
3 234 456 |
3 234 456 |
3 234 456 |
3 234 456 |
|
|
B816 |
Központi irányító szerv támogatás |
65 818 531 |
65 818 531 |
34 199 100 |
67 182 872 |
|
|
Bevétel összesen: |
69 052 987 |
69 052 987 |
37 433 556 |
70 417 328 |
||
|
104031 Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása |
||||||
|
B405 |
Ellátási díjak |
6 000 000 |
6 000 000 |
4 433 001 |
6 500 000 |
|
|
B408 |
Kamatok |
10 000 |
10 000 |
4 201 |
10 000 |
|
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
100 000 |
158 045 |
75 362 |
158 045 |
|
|
Bevétel összesen: |
6 110 000 |
6 168 045 |
4 512 564 |
6 668 045 |
||
|
EPERKE BÖLCSŐDE BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
75 162 987 |
75 221 032 |
41 946 120 |
77 085 373 |
||
2. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez29
|
Újhartyán Város Önkormányzata 2367 Újhartyán, Hősök tere 5-7. |
||||||
|
2024. évi költségvetés módosítás - Kiadások |
||||||
|
Rovat |
Jogcím |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024.07.31 |
2024.09.30-ai módosítás |
|
|
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA - KIADÁSOK |
||||||
|
011130 Önkormányzati jogalkotás |
||||||
|
K121 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
26 810 368 |
26 810 368 |
12 237 283 |
26 810 368 |
|
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatások (külsős bizottsági tagok) |
900 000 |
900 000 |
460 125 |
900 000 |
|
|
K1 |
Alapilletmények |
27 710 368 |
27 710 368 |
12 697 408 |
27 710 368 |
|
|
K2 |
Járulékok összesen |
3 602 348 |
3 602 348 |
1 507 841 |
3 602 348 |
|
|
K336 |
Egyéb szakmai szolgáltatás (tanácsadás) |
1 560 000 |
1 560 000 |
910 000 |
1 560 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás (könyvvizsgálat) |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 200 000 |
1 500 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
405 000 |
405 000 |
324 000 |
405 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadás összesen |
3 465 000 |
3 465 000 |
2 434 000 |
3 465 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
34 777 716 |
34 777 716 |
16 639 249 |
34 777 716 |
||
|
018010 - Központi költségvetési befizetések |
||||||
|
K355 |
Egyéb dologi kiadás |
10 000 |
10 000 |
4 247 |
10 000 |
|
|
K5021 |
Helyi Önk.előző évi elszámolásából származó kiadások |
2 627 |
2 627 |
2 627 |
||
|
K584 |
Felhalmozási célú támogatások kiadásai |
- |
7 466 378 |
7 466 378 |
7 466 378 |
|
|
K914 |
Áh belüli megelőlegezések visszafizetése |
6 776 596 |
6 776 596 |
- |
- |
|
|
Szakfeladat összesen: |
6 786 596 |
14 255 601 |
7 473 252 |
7 479 005 |
||
|
018020 - Központi költségvetési befizetések |
||||||
|
K5022 |
Helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befiz. (szolidaritási hj.) |
316 035 810 |
316 035 810 |
189 621 487 |
316 035 810 |
|
|
K914 |
Megelőlegezés |
205 048 846 |
211 825 442 |
239 021 514 |
||
|
Szakfeladat összesen: |
316 035 810 |
521 084 656 |
401 446 929 |
555 057 324 |
||
|
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||||
|
K355 |
Egyéb dologi kiadás |
1 000 |
2 624 |
2 628 |
1 000 |
|
|
K506 |
Felső Homokhátság |
900 000 |
900 000 |
900 000 |
||
|
Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás |
2 500 000 |
2 500 000 |
553 280 |
553 280 |
||
|
Újszülöttek |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
|||
|
Kitüntető címek |
250 000 |
250 000 |
100 000 |
250 000 |
||
|
Reménysugár fogyatékosok támogatása |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 207 987 |
1 207 987 |
||
|
Ügyeleti központ működési támogatása |
500 000 |
500 000 |
128 340 |
500 000 |
||
|
Mentőállomás támogatása |
150 000 |
150 000 |
150 000 |
|||
|
Mentőorvosi kocsi támogatása |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
|||
|
Dabasi Tűzoltóság támogatása |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
|||
|
Dabas Rádió támogatása |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
||
|
Együtt segítő szolgálat |
2 689 010 |
2 689 010 |
1 344 505 |
2 689 010 |
||
|
Nemzetiségi ÖNK támogatása |
12 000 000 |
12 000 000 |
5 000 000 |
12 000 000 |
||
|
Monori Katasztrófavédelem |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
|||
|
Lila Akác Nyugdíjas Klub Egyesülete |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
|||
|
Újhartyáni Tűzoltó Egyesület |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
|||
|
Rendőrség támogatása (túlszolgálat) |
700 000 |
700 000 |
153 349 |
700 000 |
||
|
BURSA |
442 320 |
442 320 |
310 000 |
442 320 |
||
|
K512 |
UTÜ-OKIP működéshez fenntartói hozzájárulás |
19 500 000 |
19 500 000 |
3 250 000 |
22 500 000 |
|
|
UTÜ-OKIP gödör projekt önerő |
28 000 000 |
28 000 000 |
28 000 000 |
28 000 000 |
||
|
Sport éves támogatása |
17 731 930 |
17 731 930 |
8 865 965 |
17 731 930 |
||
|
Sport tartalék |
2 528 670 |
2 528 670 |
2 528 670 |
|||
|
100 éves a hartyáni foci |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
||
|
Nemzetiségi Hagyományok Háza (Hartyánfeszt) |
10 150 000 |
10 150 000 |
150 000 |
10 150 000 |
||
|
Újhartyáni Római Katolikus Templom |
1 000 000 |
1 000 000 |
- |
|||
|
Viharkár, tűzkár |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
|||
|
Nyugdíjas Rendőrök támogatása |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
|||
|
Dabas és Környéke Üdülõtábor Alapítvány |
420 197 |
420 197 |
420 197 |
420 197 |
||
|
K5 |
Támogatás összesen: |
105 262 127 |
105 262 127 |
51 483 623 |
105 523 394 |
|
|
K66 |
Törzstőke emelés UTÜ-OKIP Kft-ben |
130 805 006 |
130 805 016 |
130 805 016 |
130 805 016 |
|
|
K6 |
Meglévő részesedés növelésével kapcsolatos kiadás |
130 805 016 |
130 805 016 |
130 805 016 |
130 805 016 |
|
|
K915 |
Finanszírozás (intézményi finanszírozás: hivatal, bölcsi, művelődés) |
335 611 759 |
335 611 759 |
214 016 915 |
354 847 206 |
|
|
K9 |
Finanszírozás összesen: |
335 611 759 |
335 611 759 |
214 016 915 |
354 847 206 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
571 679 902 |
571 681 526 |
396 308 182 |
591 176 616 |
||
|
031030 Közterület rendjének fenntartása (Járőrszolgálat) |
||||||
|
K1101 |
Személyi juttatás Járőrszolgálat (4fő) |
18 744 000 |
18 744 000 |
10 560 000 |
18 744 000 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás, projekprémium |
- |
- |
227 350 |
1 019 350 |
|
|
K1113 |
Egyéb juttatás |
448 000 |
448 000 |
54 838 |
448 000 |
|
|
K122 |
Egyéb juttatás nem saját fogl. (helyettesítés) |
2 500 000 |
2 500 000 |
542 519 |
1 500 000 |
|
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatás |
- |
- |
38 470 |
100 000 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
21 692 000 |
21 692 000 |
11 423 177 |
21 811 350 |
|
|
K2 |
Járulék |
2 819 960 |
2 819 960 |
1 561 026 |
2 835 475 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyag |
2 500 000 |
2 500 000 |
647 680 |
2 000 000 |
|
|
K322 |
Telefonszámla |
800 000 |
800 000 |
125 924 |
600 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
500 000 |
500 000 |
408 087 |
1 000 000 |
|
|
K336 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
10 000 |
10 000 |
- |
10 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolg. (bizt. Díj, oktatás) |
250 000 |
250 000 |
189 152 |
450 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
1 096 200 |
1 096 200 |
298 735 |
1 096 200 |
|
|
K3 |
Dologi összesen |
5 156 200 |
5 156 200 |
1 669 578 |
5 156 200 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszk. |
100 000 |
100 000 |
- |
100 000 |
|
|
K67 |
Beruh. Áfa |
81 000 |
81 000 |
- |
81 000 |
|
|
K6 |
Beruházás összesen: |
381 000 |
381 000 |
- |
381 000 |
|
|
Szakfeladat összesen |
30 049 160 |
30 049 160 |
14 653 781 |
30 184 025 |
||
|
051030 Települési hulladék begyűjtése |
||||||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
1 500 000 |
1 500 000 |
- |
1 500 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
405 000 |
405 000 |
- |
405 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
1 905 000 |
1 905 000 |
- |
1 905 000 |
||
|
062020 Telelpülésfejlesztési projektek és támogatásuk |
||||||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
5 000 000 |
13 635 000 |
13 635 000 |
14 295 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
1 350 000 |
2 959 200 |
2 959 200 |
3 137 400 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
189 924 |
189 924 |
189 924 |
189 924 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások összesen: |
6 539 924 |
16 784 124 |
16 784 124 |
17 622 324 |
|
|
K5021 |
VEKOP pályázatok kötelezettségei |
6 156 239 |
- |
- |
- |
|
|
K5 |
6 156 239 |
- |
- |
- |
||
|
K61 |
Tervek (pl.: ÁRT) |
8 000 000 |
1 277 079 |
- |
3 277 079 |
|
|
K62 |
Magyar Falu program önerő |
3 000 000 |
3 000 000 |
- |
3 000 000 |
|
|
Magyar Faluprogram Deák F u 2 |
39 370 000 |
39 370 000 |
- |
39 370 000 |
||
|
Gödör (áramigénylés, víz-csatorna vez. kiép) |
1 500 000 |
1 500 000 |
2 876 665 |
2 876 665 |
||
|
Ingatlan vásárlás (Deák Ferenc utca) |
25 650 000 |
25 650 000 |
25 650 000 |
25 650 000 |
||
|
Sportpálya lelátó |
7 500 000 |
6 500 000 |
6 500 000 |
6 500 000 |
||
|
Új buszmegálló létesítése (Kossuth L. utca) |
2 324 100 |
2 324 100 |
2 324 100 |
|||
|
Gödör (térkövezés-kerítés-pollerek, raktár, konténer borítás) |
11 401 574 |
11 401 574 |
1 500 000 |
|||
|
Hősök tere átépítése |
17 000 000 |
17 000 000 |
3 617 727 |
3 617 727 |
||
|
Leader pályázat építési beruházás része |
- |
- |
2 395 454 |
2 395 454 |
||
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszköz beszerzés -(Leader pályázat) |
10 488 288 |
10 488 288 |
4 127 537 |
4 127 537 |
|
|
K67 |
Beruházás áfája |
27 158 000 |
25 847 861 |
5 269 693 |
25 957 412 |
|
|
K6 |
Beruházás összesen: |
153 391 962 |
144 358 902 |
50 437 076 |
120 595 974 |
|
|
K71 |
Felújítás |
1 500 000 |
- |
- |
1 500 000 |
|
|
Felújítás Epres utca önerő |
4 000 000 |
3 625 000 |
3 625 000 |
3 625 000 |
||
|
Útfelújítások (kátyúzás ) |
5 000 000 |
7 192 880 |
7 192 880 |
7 192 880 |
||
|
K74 |
Felújítás áfa |
2 835 000 |
2 835 000 |
2 650 828 |
3 325 828 |
|
|
K7 |
Felújítás összesen: |
13 335 000 |
13 652 880 |
13 468 708 |
15 643 708 |
|
|
K513 |
Tartalék (általános) |
10 000 000 |
10 000 000 |
- |
10 000 000 |
|
|
K513 |
Tartalék (Beruházási) |
5 000 000 |
5 000 000 |
- |
15 500 000 |
|
|
K5 |
Tartalék összesen |
15 000 000 |
15 000 000 |
- |
25 500 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
194 423 125 |
189 795 906 |
80 689 908 |
179 362 006 |
||
|
064010 Közvilágítás |
||||||
|
K334 |
Közvilágítás korszerűsítés |
18 000 000 |
19 387 820 |
11 376 614 |
19 387 820 |
|
|
K3311 |
Közvilágítás áramdíja |
5 000 000 |
5 000 000 |
2 981 032 |
5 000 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
6 210 000 |
6 750 000 |
3 839 866 |
6 750 000 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
150 000 |
150 000 |
- |
150 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
29 360 000 |
31 287 820 |
18 197 512 |
31 287 820 |
||
|
066020 Városgazdálkodási feladatok |
||||||
|
K1101 |
Közalkalmazottak jutt. (2 fő mezőőr és 5+2 fő közmunkás) |
31 233 520 |
31 233 520 |
17 288 708 |
31 233 520 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás, prémium |
1 400 320 |
1 400 320 |
304 376 |
2 987 416 |
|
|
K1110 |
Egyéb kötlségtérítés |
433 080 |
433 080 |
228 630 |
433 080 |
|
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatás |
1 108 000 |
1 108 000 |
692 595 |
1 108 000 |
|
|
K122 |
Egyéb juttatás nem saját fogl. |
960 000 |
960 000 |
2 240 000 |
3 460 000 |
|
|
K123 |
Egyéb külső juttatás (Főépítész megbízási díja, repi) |
6 920 000 |
6 920 000 |
1 836 016 |
4 420 000 |
|
|
K1 |
Illetmények összesen |
42 054 920 |
42 054 920 |
22 590 325 |
43 642 016 |
|
|
K2 |
Járulék |
9 830 820 |
9 830 820 |
4 272 015 |
9 035 142 |
|
|
K311 |
Szakmai anyag |
250 000 |
250 000 |
147 145 |
250 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyag |
16 000 000 |
16 000 000 |
9 955 986 |
16 000 000 |
|
|
K321 |
Informatikai szolgáltatások |
2 500 000 |
6 925 000 |
4 245 000 |
6 925 000 |
|
|
K322 |
Kommunikációs szolgáltatások |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 111 165 |
2 000 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
20 000 000 |
19 500 000 |
5 981 878 |
15 000 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
4 000 000 |
4 000 000 |
2 070 424 |
4 000 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
1 800 000 |
1 800 000 |
671 639 |
1 800 000 |
|
|
K332 |
Vásárolt élelmezés |
200 000 |
200 000 |
19 488 |
200 000 |
|
|
K333 |
Bérleti díj |
1 500 000 |
1 500 000 |
- |
1 500 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás (Dunavölgyi Vízgazd., Mezőgazdasági út felújítása) |
12 000 000 |
12 000 000 |
2 977 746 |
12 000 000 |
|
|
K336 |
Szakmai tev.segítő szolgáltatás (ügyvéd, alapítványok könyvelése) |
5 700 000 |
5 700 000 |
1 624 272 |
5 700 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás (hulladékszállítás, földhivatali költségek, közbeszerési díj, projektmenedzsment, terembérlet, zölterület kezelés, kaszálás, villanyszerelési munkák, autók karbantartása, térfigyelő kamerák) |
50 000 000 |
52 096 614 |
35 070 581 |
57 596 614 |
|
|
K341 |
Kiküldetések kiadásai |
150 000 |
494 550 |
494 550 |
800 000 |
|
|
K342 |
Reklám és propaganda kiadások (MAGTV) |
6 500 000 |
6 500 000 |
2 857 500 |
6 500 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
32 967 000 |
31 622 450 |
11 111 265 |
31 622 450 |
|
|
K352 |
Fizetendő ÁFA |
20 000 000 |
20 000 000 |
8 371 000 |
18 000 000 |
|
|
K355 |
Dologi kiadások |
1 500 000 |
1 500 000 |
724 162 |
1 500 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások összesen |
176 567 000 |
181 588 614 |
87 433 801 |
181 394 064 |
|
|
K62 |
Ingatlanok létesítése |
800 000 |
800 000 |
809 764 |
1 300 000 |
|
|
K63 |
Informatikai eszköz beszerzés |
2 500 000 |
2 500 000 |
894 236 |
2 000 000 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz beszerzés |
3 000 000 |
3 000 000 |
2 858 686 |
3 000 000 |
|
|
K67 |
Beruházási célu áfa |
1 701 000 |
1 701 000 |
1 188 863 |
1 701 000 |
|
|
K6 |
Befektetett eszköz összesen: |
8 001 000 |
8 001 000 |
5 751 549 |
8 001 000 |
|
|
K71 |
Ingatlan felújítás (UTÜ-OKIP Kft, DAKÖV, Bagolyfészek, Eperke) |
25 000 000 |
25 000 000 |
15 258 073 |
25 000 000 |
|
|
K74 |
Felújítási célú áfa |
6 750 000 |
6 750 000 |
4 119 681 |
6 750 000 |
|
|
K7 |
Felújítás összesen |
31 750 000 |
31 750 000 |
19 377 754 |
31 750 000 |
|
|
Szakfeladat összesen |
268 203 740 |
273 225 354 |
139 425 444 |
273 822 222 |
||
|
072111 Háziorvosi alapellátás |
||||||
|
K1101 |
Alapilletmény (3 fő+fiziko) |
34 014 055 |
33 954 479 |
19 208 545 |
34 014 055 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás |
1 149 475 |
1 149 475 |
446 808 |
3 013 535 |
|
|
K1108 |
Ruházati költségtérítés |
75 000 |
134 576 |
75 188 |
134 576 |
|
|
K1110 |
Költségtérítés |
2 940 132 |
2 940 132 |
1 492 170 |
2 940 132 |
|
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatás |
836 000 |
836 000 |
694 674 |
1 100 000 |
|
|
K122 |
Megbízási díj, helyettesítés |
1 440 000 |
1 440 000 |
815 352 |
1 440 000 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
40 454 662 |
40 454 662 |
22 732 737 |
42 642 298 |
|
|
K2 |
Szoc. hozzájárulási adó |
5 259 106 |
5 259 106 |
3 047 310 |
5 543 499 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok beszerzése |
150 000 |
150 000 |
- |
150 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése tisztítószer |
1 500 000 |
1 500 000 |
718 583 |
1 500 000 |
|
|
K321 |
Informatikai szolgáltatás |
300 000 |
300 000 |
145 760 |
300 000 |
|
|
K322 |
Egyéb komm. Szolg. (telefon, internet) |
250 000 |
250 000 |
158 098 |
250 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
350 000 |
350 000 |
349 602 |
800 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
2 000 000 |
2 000 000 |
- |
1 000 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
150 000 |
150 000 |
117 107 |
200 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás |
500 000 |
500 000 |
448 444 |
800 000 |
|
|
K336 |
Szakmai szolgáltatás (szakpszichológus+gyermekorvos helyettesítés) |
5 000 000 |
5 000 000 |
1 737 000 |
3 500 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások (kéményseprés, veszélyes hulladék) |
1 500 000 |
1 500 000 |
264 891 |
1 500 000 |
|
|
K341 |
Belföldi kiküldetés |
100 000 |
100 000 |
- |
100 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
2 186 000 |
2 186 000 |
519 191 |
2 186 000 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadás |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások összesen |
14 036 000 |
14 036 000 |
4 458 676 |
12 336 000 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerése |
100 000 |
100 000 |
- |
100 000 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz beszerzés |
500 000 |
500 000 |
- |
500 000 |
|
|
K67 |
Beruházási célú áfa |
162 000 |
162 000 |
- |
162 000 |
|
|
K6 |
Beruházás összesen: |
762 000 |
762 000 |
- |
762 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
60 511 768 |
60 511 768 |
30 238 723 |
61 283 797 |
||
|
074031 Család és nővédelmi eü. gondozás (védőnő) |
||||||
|
K1101 |
Alapilletmény |
3 162 252 |
3 162 252 |
1 844 647 |
3 162 252 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás |
- |
- |
44 140 |
175 901 |
|
|
K1108 |
Ruházati költségtérítés |
25 000 |
25 000 |
- |
37 594 |
|
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatás |
62 000 |
62 000 |
- |
62 000 |
|
|
K1 |
Illetmények összesen: |
3 249 252 |
3 249 252 |
1 888 787 |
3 437 747 |
|
|
K2 |
Szoc. Hj.adó |
422 403 |
422 403 |
256 935 |
446 907 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok (gyógyszer, folyóirat, szakkönyv, szakmai eszköz) |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok - irodaszer |
50 000 |
62 297 |
62 297 |
100 000 |
|
|
K321 |
Informatikai szolgáltatások (védőnői szoftver) |
150 000 |
150 000 |
76 800 |
150 000 |
|
|
K322 |
Kommunikációs szolgáltatások telefon |
100 000 |
100 000 |
48 255 |
100 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
200 000 |
200 000 |
105 005 |
250 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
500 000 |
500 000 |
- |
500 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
50 000 |
50 000 |
34 747 |
80 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
100 000 |
100 000 |
86 089 |
100 000 |
|
|
K336 |
Egyéb szakmai szolgáltatások |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K337 |
Üzemeltetési szolgáltatások |
300 000 |
300 000 |
5 454 |
200 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
418 500 |
418 500 |
93 984 |
418 500 |
|
|
K3 |
Dologi kiadás összesen |
1 968 500 |
1 980 797 |
512 631 |
1 998 500 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz beszerzés |
100 000 |
100 000 |
- |
100 000 |
|
|
K67 |
Beruházási célú áfa |
27 000 |
27 000 |
- |
27 000 |
|
|
K6 |
Eszköz összesen |
127 000 |
127 000 |
- |
127 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
5 767 155 |
5 779 452 |
2 658 353 |
6 010 154 |
||
|
074040 Fertőző megbetegedések, járványügyi ellátás |
||||||
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok |
100 000 |
100 000 |
- |
100 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
27 000 |
27 000 |
- |
27 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadás összesen |
127 000 |
127 000 |
- |
127 000 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz beszerzése |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
K67 |
Beruházási célú áfa |
54 000 |
54 000 |
54 000 |
||
|
K6 |
Beruházás összesen |
254 000 |
254 000 |
- |
254 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
381 000 |
381 000 |
- |
381 000 |
||
|
081045 Sporttevékenység |
||||||
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatásai |
- |
- |
111 799 |
111 799 |
|
|
K122 |
Egyéb személyi juttatásai (sportfelelősők) |
7 391 698 |
7 391 698 |
3 700 640 |
7 391 698 |
|
|
K1 |
Illetmények összesen |
7 391 698 |
7 391 698 |
3 812 439 |
7 503 497 |
|
|
K2 |
Járulék |
960 921 |
960 921 |
496 584 |
960 921 |
|
|
K322 |
Kommunikációs szolgáltatások |
550 000 |
550 000 |
324 109 |
550 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
2 000 000 |
2 000 000 |
618 301 |
1 300 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
1 000 000 |
1 000 000 |
321 500 |
800 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás |
300 000 |
300 000 |
40 905 |
300 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
1 039 500 |
1 039 500 |
283 622 |
904 500 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások |
4 889 500 |
4 889 500 |
1 588 437 |
3 854 500 |
|
|
Szakfeladat összesen |
13 242 119 |
13 242 119 |
5 897 460 |
12 318 918 |
||
|
082092 Közművelődés-Hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása |
||||||
|
K122 |
Lektori tevékenység |
13 867 284 |
13 867 284 |
7 032 829 |
13 867 284 |
|
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatások (sajtóreferens) |
4 511 280 |
4 511 280 |
2 381 580 |
4 511 280 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
18 378 564 |
18 378 564 |
9 414 409 |
18 378 564 |
|
|
K2 |
Szoc.hj.adó |
2 358 013 |
2 358 013 |
1 142 829 |
2 358 013 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás (kiadvány) |
500 000 |
1 000 000 |
515 000 |
1 000 000 |
|
|
K351 |
Felszámított áfa |
135 000 |
270 000 |
194 360 |
270 000 |
|
|
K355 |
Dologi kiadás (ÚJHÍR megjelentetés, naptár) |
3 242 000 |
3 242 000 |
1 046 230 |
3 242 000 |
|
|
K3 |
Dologi összesen: |
3 877 000 |
4 512 000 |
1 755 590 |
4 512 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
24 613 577 |
25 248 577 |
12 312 828 |
25 248 577 |
||
|
084031 Civil szervezetek támogatása |
||||||
|
K512 |
Civil alap |
1 000 000 |
1 000 000 |
- |
1 000 000 |
|
|
Szakfeladat összesen |
1 000 000 |
1 000 000 |
- |
1 000 000 |
||
|
091250 Alapfokú művészetoktatással összefüggő feladatok (ZENEISKOLA) |
||||||
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatás |
2 100 000 |
2 100 000 |
- |
2 100 000 |
|
|
K1 |
Illetmények összesen |
2 100 000 |
2 100 000 |
- |
2 100 000 |
|
|
K2 |
Járulék |
273 000 |
273 000 |
- |
273 000 |
|
|
K311 |
Szakmai beszerzések (hangszerek) |
830 000 |
830 000 |
- |
830 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyag |
320 000 |
320 000 |
78 740 |
320 000 |
|
|
K334 |
Karbantartási szolgáltatás |
500 000 |
500 000 |
393 700 |
500 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás |
220 000 |
220 000 |
- |
220 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
504 900 |
504 900 |
127 560 |
504 900 |
|
|
K3 |
Dologi kiadás összsesen |
2 374 900 |
2 374 900 |
600 000 |
2 374 900 |
|
|
Szakfeladat összesen |
4 747 900 |
4 747 900 |
600 000 |
4 747 900 |
||
|
094260 Szociális ösztöndíjak |
||||||
|
K512 |
Önkormányzati ösztöndíj |
200 000 |
200 000 |
100 000 |
200 000 |
|
|
Szakfeladatok összesen: |
200 000 |
200 000 |
100 000 |
200 000 |
||
|
096015 Konyha |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények (8fő) |
34 222 000 |
33 986 000 |
19 487 770 |
34 222 000 |
|
|
K1103 |
Céljutalom |
- |
- |
562 712 |
2 008 712 |
|
|
K1108 |
Ruházati költségtérítés |
200 000 |
200 000 |
284 388 |
284 388 |
|
|
K1110 |
Egyéb ktg. térítések |
180 468 |
180 468 |
95 272 |
180 468 |
|
|
K1113 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
596 000 |
596 000 |
181 979 |
596 000 |
|
|
K123 |
Reprezentáció |
240 000 |
240 000 |
- |
240 000 |
|
|
K1 |
Személyi juttatások |
35 438 468 |
35 202 468 |
20 612 121 |
37 531 568 |
|
|
K2 |
Szoc.hj.adó |
4 607 001 |
4 607 001 |
2 488 961 |
4 879 104 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok (irodaszer, gyógyszer) |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (élelmiszer, tisztítószer üzemanyag) |
65 000 000 |
65 000 000 |
35 021 285 |
65 000 000 |
|
|
K322 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatás |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 307 074 |
2 500 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
5 000 000 |
5 000 000 |
1 896 256 |
3 500 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
1 500 000 |
1 500 000 |
790 314 |
1 500 000 |
|
|
K333 |
Bérleti díjak |
- |
9 600 |
9 600 |
50 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
800 000 |
800 000 |
50 000 |
750 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás |
2 000 000 |
2 236 000 |
831 215 |
2 236 000 |
|
|
K341 |
Kiküldetések kiadásai |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
20 641 500 |
20 641 500 |
7 819 910 |
20 641 500 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások |
97 091 500 |
97 337 100 |
47 725 654 |
96 327 500 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök |
500 000 |
500 000 |
- |
100 000 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz |
3 000 000 |
3 000 000 |
1 500 000 |
||
|
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámítot áfa |
945 000 |
945 000 |
432 000 |
||
|
K6 |
Beruházások |
4 445 000 |
4 445 000 |
- |
2 032 000 |
|
|
K71 |
Felújítás |
300 000 |
300 000 |
- |
500 000 |
|
|
K74 |
Felújítás áfa |
81 000 |
81 000 |
- |
135 000 |
|
|
K7 |
Felújítások |
381 000 |
381 000 |
- |
635 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
141 962 969 |
141 972 569 |
70 826 736 |
141 405 172 |
||
|
102050 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok (Idősek Otthona) |
||||||
|
K123 |
Egyéb külső személyi jutt. (nyugdíjas klub vezető) |
237 647 |
237 647 |
117 941 |
237 647 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen |
237 647 |
237 647 |
117 941 |
237 647 |
|
|
K2 |
Járulék |
30 894 |
30 894 |
17 282 |
30 894 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyag |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K322 |
Kommunikációs szolgáltatás |
180 000 |
180 000 |
109 160 |
200 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
463 377 |
463 377 |
226 995 |
443 377 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
603 444 |
603 444 |
199 472 |
603 444 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
150 000 |
150 000 |
78 328 |
150 000 |
|
|
K334 |
Karbantartási költségek |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
404 141 |
404 141 |
156 341 |
404 141 |
|
|
K3 |
Dologi összesen: |
1 900 962 |
1 900 962 |
770 296 |
1 900 962 |
|
|
Szakfeladat összesen |
2 169 503 |
2 169 503 |
905 519 |
2 169 503 |
||
|
104051 Gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
||||||
|
K332 |
Vásárolt élelmezés |
- |
158 993 |
58 134 |
158 993 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
- |
42 928 |
15 696 |
42 928 |
|
|
K3 |
Dologi összesen: |
- |
201 921 |
73 830 |
201 921 |
|
|
K48 |
Óvodáztatási támogatás |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
K4 |
Ellátás összesen: |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
200 000 |
401 921 |
73 830 |
401 921 |
||
|
106020 Lakásfenntartással,lakhatással összefüggő ellátások |
||||||
|
K312 |
Üzemeltetési anyag (szociális tűzifa) |
1 700 000 |
1 700 000 |
1 700 000 |
||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
||
|
K351 |
Működési célú áfa |
567 000 |
567 000 |
567 000 |
||
|
K3 |
Dologi kiadás összesen |
2 667 000 |
2 667 000 |
- |
2 667 000 |
|
|
Szakfeladat összesen |
2 667 000 |
2 667 000 |
- |
2 667 000 |
||
|
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
||||||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás |
100 000 |
100 000 |
- |
100 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
27 000 |
27 000 |
- |
27 000 |
|
|
K48 |
Települési támogatás kiadásai (köztemetés, gyógyszertámogatás) |
6 500 000 |
6 500 000 |
3 288 400 |
6 500 000 |
|
|
K512 |
Elsőlakáshoz jutók támogatása |
2 600 000 |
2 600 000 |
319 803 |
2 600 000 |
|
|
K512 |
Támogatás háztartásoknak(Lakásfenntartási támogatás) |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
||
|
Szakfeladat összesen: |
10 727 000 |
10 727 000 |
3 608 203 |
10 727 000 |
||
|
900060 Finanszírozási kiadások |
||||||
|
K337 |
Bankköltség |
6 000 000 |
6 000 000 |
3 910 970 |
6 000 000 |
|
|
K353 |
Kamatkiadások |
39 994 665 |
36 013 228 |
20 053 234 |
36 013 228 |
|
|
K3 |
Dologi összesen: |
45 994 665 |
42 013 228 |
23 964 204 |
42 013 228 |
|
|
K9111 |
Felhalmozási célú hitel tárgyévi törlesztőrészlete 150 millió (HFH) |
15 000 000 |
15 000 000 |
7 500 000 |
15 000 000 |
|
|
K9111 |
Felhalmozási célú hitel tárgyévi törlesztőrészlete 163 millió (Bölcsőde) |
13 583 804 |
16 475 199 |
16 475 199 |
16 475 199 |
|
|
K9111 |
Felhalmozási célú hitel törlesztés 58 millió |
5 870 658 |
5 870 658 |
- |
5 870 658 |
|
|
K9111 |
Felhalmozási célú hitel törlesztés 130 millió |
11 990 458 |
13 080 500 |
6 540 250 |
13 080 500 |
|
|
K9112 |
Likviditási célú hitelek visszafizetése 160 millió |
160 000 000 |
160 000 000 |
34 172 160 |
160 000 000 |
|
|
K9 |
Hitelek összesen: |
206 444 920 |
210 426 357 |
64 687 609 |
210 426 357 |
|
|
Szakfeladat összesen |
252 439 585 |
252 439 585 |
88 651 813 |
252 439 585 |
||
|
UJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
1 973 850 625 |
2 189 551 133 |
1 290 707 722 |
2 226 052 261 |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL - KIADÁSOK |
||||||
|
011130 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények (19 fő) |
131 768 000 |
119 514 874 |
74 519 240 |
131 768 000 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás (jutalmak) |
- |
12 280 221 |
11 720 221 |
17 334 569 |
|
|
K1107 |
Béren kívüli juttatások (cafetéria) |
7 400 000 |
7 400 000 |
7 400 000 |
7 400 000 |
|
|
K1108 |
Ruházati költségtérítés |
6 432 800 |
6 432 800 |
6 432 800 |
6 432 800 |
|
|
K1109 |
Közlekedési költségtérítés |
- |
36 905 |
36 905 |
100 000 |
|
|
K1110 |
Egyéb költségtérítés |
14 211 696 |
14 211 696 |
6 434 509 |
14 211 696 |
|
|
K1113 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
3 708 000 |
3 708 000 |
1 802 881 |
3 708 000 |
|
|
K123 |
Reprezentáció |
5 000 000 |
5 000 000 |
1 463 677 |
4 000 000 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
168 520 496 |
168 584 496 |
109 810 233 |
184 955 065 |
|
|
K2 |
Járulékok |
21 631 764 |
21 631 764 |
17 738 453 |
24 044 158 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok (gyógyszer, szakkönyv, folyóirat, ) |
1 200 000 |
1 200 000 |
566 397 |
1 200 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok (irodaszer, nyomtatvány, üzemanyag, tisztítószer) |
6 500 000 |
6 500 000 |
4 439 562 |
6 500 000 |
|
|
K321 |
Informatikai szolgáltatások |
3 000 000 |
3 000 000 |
1 458 573 |
3 000 000 |
|
|
K322 |
Kommunikációs szolgáltatások |
14 000 000 |
14 000 000 |
7 806 793 |
14 000 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
1 500 000 |
1 500 000 |
225 784 |
1 500 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
3 500 000 |
3 500 000 |
1 239 060 |
2 500 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
100 000 |
100 000 |
27 186 |
100 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
500 000 |
500 000 |
- |
500 000 |
|
|
K336 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (OPTEN, Hanganov, Menedzser P.) |
1 800 000 |
2 323 715 |
1 626 703 |
2 323 715 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások (biztosítások, autópálya matrica, gépkölcsönzés) |
5 000 000 |
5 496 000 |
3 204 368 |
5 496 000 |
|
|
K341 |
Kiküldetések kiadásai |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
10 071 000 |
10 071 000 |
3 672 740 |
8 000 000 |
|
|
K352 |
Fizetendő áfa |
600 000 |
600 000 |
20 000 |
600 000 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
220 000 |
220 000 |
144 000 |
220 000 |
|
|
K3 |
Dologi összesen |
48 191 000 |
49 210 715 |
24 431 166 |
46 139 715 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerzése |
2 500 000 |
2 500 000 |
1 380 507 |
2 500 000 |
|
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
1 000 000 |
1 527 862 |
580 827 |
1 527 862 |
|
|
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított áfa |
945 000 |
945 000 |
397 801 |
945 000 |
|
|
K6 |
Beruházás összesen: |
4 445 000 |
4 972 862 |
2 359 135 |
4 972 862 |
|
|
Szakfeladat összesen |
242 788 260 |
244 399 837 |
154 338 987 |
260 111 800 |
||
|
016010 - Országgyűlési, Önkormányzati és európai parlamanti választás |
||||||
|
K1113 |
Választás egyéb személyi juttatás |
- |
- |
264 000 |
1 529 000 |
|
|
K123 |
Választás személyi jellegű kifizetés |
2 000 000 |
2 000 000 |
996 670 |
996 670 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 260 670 |
2 525 670 |
|
|
K2 |
Szochó |
260 000 |
420 509 |
197 364 |
345 369 |
|
|
K2 |
Járulékok |
260 000 |
420 509 |
197 364 |
345 369 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok |
800 000 |
800 000 |
368 783 |
368 783 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
- |
99 572 |
99 572 |
99 575 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
- |
14 500 |
14 500 |
14 500 |
|
|
K3 |
Dologi kiadás összesen |
800 000 |
914 072 |
482 855 |
482 858 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
3 060 000 |
3 334 581 |
1 940 889 |
3 353 897 |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL KIADÁS ÖSSZESEN: |
245 848 260 |
247 734 418 |
156 279 876 |
263 465 697 |
||
|
ÚJHARTYÁNI EGYESÍTETT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR - KIADÁSOK |
||||||
|
082042- Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása |
||||||
|
K311 |
Szakmai anyagok beszerzése |
650 000 |
650 000 |
- |
650 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
32 500 |
32 500 |
- |
32 500 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások |
682 500 |
682 500 |
0 |
682 500 |
|
|
082091 Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése (könyvtár) |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (1 fő) |
5 112 000 |
5 061 700 |
2 880 000 |
5 112 000 |
|
|
K1103 |
Céljutalom |
- |
50 300 |
50 300 |
266 300 |
|
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatás |
62 000 |
62 000 |
12 000 |
62 000 |
|
|
K123 |
Reprezentáció |
20 000 |
20 000 |
- |
20 000 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
5 194 000 |
5 194 000 |
2 942 300 |
5 460 300 |
|
|
K2 |
Szoc.hj.adó |
675 220 |
675 220 |
399 360 |
709 839 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok beszerzése |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok |
312 000 |
312 000 |
45 933 |
312 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj (Presszó miatt) |
1 200 000 |
1 200 000 |
132 446 |
1 000 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj (Presszó miatt) |
1 200 000 |
1 200 000 |
- |
500 000 |
|
|
K334 |
Karbantartási kiadások |
500 000 |
500 000 |
- |
500 000 |
|
|
K336 |
Szakmai szolgáltatások |
100 000 |
100 000 |
- |
100 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások, jogdíjak |
200 000 |
200 000 |
20 441 |
200 000 |
|
|
K341 |
Belföldi kiküldetés |
100 000 |
100 000 |
- |
100 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
829 240 |
829 240 |
47 503 |
786 240 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások |
4 641 240 |
4 641 240 |
246 323 |
3 698 240 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerzése |
100 000 |
100 000 |
0 |
100 000 |
|
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszköz beszerzése |
200 000 |
200 000 |
33 134 |
200 000 |
|
|
K67 |
Beruházási áfa |
81 000 |
81 000 |
8 946 |
81 000 |
|
|
K6 |
Beruházások |
381 000 |
381 000 |
42 080 |
381 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
10 891 460 |
10 891 460 |
3 630 063 |
10 249 379 |
||
|
082092 Közművelődés-hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása (Bagolyfészek) |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek ( 5 fő) |
23 104 820 |
22 840 314 |
13 016 800 |
23 104 820 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás |
- |
264 506 |
264 506 |
1 240 766 |
|
|
K1110 |
Egyéb költségtérítés |
473 712 |
473 712 |
244 412 |
473 712 |
|
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatás |
260 000 |
260 000 |
60 000 |
260 000 |
|
|
K123 |
Reprezentáció |
1 000 000 |
1 000 000 |
65 730 |
1 000 000 |
|
|
K1 |
Foglalkoztatottak személyi juttatása |
24 838 532 |
24 838 532 |
13 651 448 |
26 079 298 |
|
|
K2 |
Szoc.hj.adó |
3 229 009 |
3 229 009 |
1 925 654 |
3 390 309 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok beszerzése |
900 000 |
900 000 |
98 365 |
900 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok |
1 100 000 |
1 309 533 |
1 139 905 |
2 000 000 |
|
|
K322 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
320 000 |
320 000 |
213 711 |
400 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
1 000 000 |
1 088 064 |
541 300 |
1 088 064 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
1 500 000 |
1 500 000 |
372 873 |
1 500 000 |
|
|
K332 |
Vásárolt élelmezés |
800 000 |
800 000 |
324 980 |
800 000 |
|
|
K333 |
Bérleti díjak (majális, gyereknap, advent) |
900 000 |
900 000 |
90 000 |
900 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
700 000 |
700 000 |
- |
700 000 |
|
|
K336 |
Egyéb szakmai szolgáltatás |
650 000 |
650 000 |
203 000 |
650 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások (színház, gyereknap, majális) |
6 000 000 |
6 000 000 |
3 500 205 |
6 000 000 |
|
|
K341 |
Kiküldetések |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
K342 |
Reklám és propaganda |
300 000 |
300 000 |
- |
300 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
2 880 000 |
2 877 299 |
1 095 686 |
2 880 000 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadás |
- |
2 701 |
2 701 |
10 000 |
|
|
K3 |
Dologi összesen: |
17 250 000 |
17 547 597 |
7 582 726 |
18 328 064 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerzése |
100 000 |
100 000 |
52 654 |
100 000 |
|
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszköz beszerzése |
900 000 |
900 000 |
- |
900 000 |
|
|
K67 |
Beruházási áfa |
270 000 |
270 000 |
14 216 |
270 000 |
|
|
K6 |
Beruházások |
1 270 000 |
1 270 000 |
66 870 |
1 270 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
46 587 541 |
46 885 138 |
23 226 698 |
49 067 671 |
||
|
EGYESÍTETT MŰV. INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN: |
58 161 501 |
58 459 098 |
26 856 761 |
59 999 550 |
||
|
EPERKE BÖLCSŐDE - KIADÁSOK |
||||||
|
104031 Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények (8 fő) |
52 051 400 |
51 186 981 |
28 894 183 |
52 051 400 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás, projektprémium |
- |
471 155 |
471 155 |
2 603 587 |
|
|
K1104 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra |
1 000 000 |
1 000 000 |
356 608 |
800 000 |
|
|
K1108 |
Ruházati költségtérítés |
200 000 |
275 564 |
275 564 |
275 564 |
|
|
K1109 |
Közlekedési költségtérítés |
384 000 |
384 000 |
216 108 |
384 000 |
|
|
K1110 |
Egyéb költségtérítés |
672 540 |
672 540 |
299 865 |
672 540 |
|
|
K1113 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai teljesítése |
800 000 |
800 000 |
520 466 |
800 000 |
|
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatások |
160 000 |
160 000 |
138 280 |
200 000 |
|
|
K1 |
Illetmények összesen |
55 267 940 |
54 950 240 |
31 172 229 |
57 787 091 |
|
|
K2 |
Szoc.hj.adó |
7 184 832 |
7 184 832 |
4 198 745 |
7 512 322 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok (folyóirat, szakkönyv) |
400 000 |
400 000 |
333 503 |
700 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 248 231 |
1 800 000 |
|
|
K321 |
Informatikai szolgáltatások |
30 000 |
30 000 |
- |
30 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
5 000 000 |
4 900 000 |
1 116 780 |
3 000 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
300 000 |
300 000 |
168 490 |
300 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
800 000 |
800 000 |
155 858 |
800 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
1 500 000 |
1 817 700 |
753 706 |
1 817 700 |
|
|
K341 |
Kiküldetések kiadási |
300 000 |
600 000 |
129 390 |
600 000 |
|
|
K351 |
Dologi kiadás áfa |
2 235 215 |
2 035 215 |
808 242 |
2 035 215 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadás |
10 000 |
10 000 |
4 485 |
10 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások összesen |
12 075 215 |
12 392 915 |
4 718 685 |
11 092 915 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz |
500 000 |
558 045 |
102 756 |
558 045 |
|
|
K67 |
Tárgyi eszköz áfa |
135 000 |
135 000 |
27 744 |
135 000 |
|
|
K6 |
Tárgyi eszköz összesen: |
635 000 |
693 045 |
130 500 |
693 045 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
75 162 987 |
75 221 032 |
40 220 159 |
77 085 373 |
||
|
EPERKE BOLCSŐDE ÖSSZESEN: |
75 162 987 |
75 221 032 |
40 220 159 |
77 085 373 |
||
3. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez30
|
Eredeti |
Módosított |
||
|
Európai Uniós forrásból finanszírozott kiadás összesen: |
0 |
0 |
|
4. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez31
|
Településfejlesztési projektek kiadásai |
|||
|---|---|---|---|
|
Eredeti |
Módosított |
||
|
Tervek |
8 000 000 |
3 277 079 |
|
|
Magyar Falu Program önerő |
3 000 000 |
3 000 000 |
|
|
Magyar Falu Program (Szolgálati lakás) |
39 370 000 |
39 370 000 |
|
|
Sportpálya lelátó |
7 500 000 |
6 500 000 |
|
|
Új buszmegálló létesítése (Kossuth L. u.) |
2 324 100 |
2 324 100 |
|
|
Gödör (áramigénylés, vízhálózat kialak.) |
1 500 000 |
2 876 665 |
|
|
Gödör (térkövezés-kerítés-pollerek, raktár, konténer borítás) |
11 401 574 |
1 500 000 |
|
|
Hősök tere átépítése |
17 000 000 |
3 617 727 |
|
|
Ingatlan vásárlás (Deák Ferenc utca ) |
25 650 000 |
25 650 000 |
|
|
Leader pályázat építési beruházás része |
- |
2 395 454 |
|
|
Egyéb tárgyi eszköz beszerzés (Leader pályázat) |
10 488 288 |
4 127 537 |
|
|
Beruházás áfa |
27 158 000 |
25 957 412 |
|
|
Beruházás összesen: |
153 391 962 |
120 595 974 |
|
|
Felújítás |
1 500 000 |
1 500 000 |
|
|
Útfelújítások |
5 000 000 |
3 625 000 |
|
|
Epres utca önerő |
4 000 000 |
7 192 880 |
|
|
Felújítás áfa |
2 835 000 |
3 325 828 |
|
|
Felújítás összesen: |
13 335 000 |
15 643 708 |
|
|
Összes felhalmozási kiadás |
166 726 962 |
136 239 682 |
|
|
Felhalmozási célú bevételek alakulása 2024. évben |
|||
|
Eredeti |
Módosított |
||
|
Leader pályázat |
20 889 885 |
20 563 770 |
|
|
Szolgálai lakás (Deák Ferenc utca) |
50 000 000 |
50 000 000 |
|
|
Fejlesztési bevétel összesen |
70 889 885 |
70 563 770 |
|
5. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez32
|
2024 |
2024 módosítás |
2025 |
2026 |
|||||
|
Önkormányzat működési bevételei |
150 055 |
162 883 |
155 000 |
160 000 |
||||
|
Önkormányzatok sajátos működési bevételei |
995 700 |
995 700 |
1 010 000 |
1 020 000 |
||||
|
1 |
Szja alapján |
- |
||||||
|
2 |
Helyi adók |
995 700 |
995 700 |
1 010 000 |
1 020 000 |
|||
|
3 |
Átengedett központi adók |
- |
||||||
|
Támogatások, kiegészítések |
185 695 |
193 844 |
187 000 |
193 000 |
||||
|
4 |
Közművelődési fel., bölcsőde tám., szoc.tüzifa |
56 886 |
65 955 |
57 000 |
58 000 |
|||
|
5 |
Működési támogatás |
128 809 |
127 889 |
130 000 |
135 000 |
|||
|
6 |
Rendkívüli támogatás |
|||||||
|
Felhalmozási bevételek |
70 890 |
75 228 |
0 |
0 |
||||
|
8 |
Tárgyi eszközök értékesítése |
|||||||
|
9 |
Önkormányzat sajátos felhalmozási bevételei |
70 890 |
75 228 |
|||||
|
Véglegesen átvett pénzeszközök |
74 219 |
68 860 |
45 000 |
48 000 |
||||
|
10 |
NEAK-től átvett pénzeszköz |
53 219 |
47 860 |
45 000 |
48 000 |
|||
|
11 |
Egyéb költségvetési szervtől átvett |
11 000 |
11 000 |
- |
- |
|||
|
12 |
Államháztartáson kívülről átvett |
10 000 |
10 000 |
- |
- |
|||
|
Költségvetési bevételek összesen |
1 476 559 |
1 496 515 |
1 397 000 |
1 421 000 |
||||
|
Finanszírozási célú műveletek bevételei összesen |
497 292 |
729 537 |
160 000 |
160 000 |
||||
|
13 |
Hitelek |
349 512 |
349 512 |
160 000 |
160 000 |
|||
|
14 |
Átvett pénzeszközök |
|||||||
|
15 |
Maradvány |
147 780 |
147 780 |
|||||
|
16 |
Megelőlegezés |
- |
232 245 |
- |
0 |
|||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 973 851 |
2 226 052 |
1 557 000 |
1 581 000 |
||||
|
Működési célú kiadások |
704 197 |
725 752 |
704 000 |
721 000 |
||||
|
15 |
Személyi juttatások |
198 708 |
204 995 |
205 000 |
210 000 |
|||
|
16 |
Járulékok |
30 164 |
29 965 |
32 000 |
34 000 |
|||
|
17 |
Dologi kiadások |
358 063 |
373 269 |
360 000 |
370 000 |
|||
|
18 |
Támogatásértékű működési kiadás |
110 562 |
110 823 |
100 000 |
100 000 |
|||
|
19 |
Működési célú pénzeszközátadás |
|||||||
|
20 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
6 700 |
6 700 |
7 000 |
7 000 |
|||
|
Felhalmozási kiadások |
212 828 |
180 182 |
- |
- |
||||
|
21 |
Intézményi beruházási kiadások |
167 362 |
132 153 |
|||||
|
22 |
Felújítások |
45 466 |
48 029 |
|||||
|
Tartalékok |
15 000 |
25 500 |
- |
- |
||||
|
Költségvetési kiadások összesen |
932 025 |
931 434 |
704 000 |
721 000 |
||||
|
Finanszírozási célú műveletek kiadásai |
1 041 826 |
1 294 618 |
853 000 |
860 000 |
||||
|
23 |
Rövid és hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
206 445 |
210 426 |
200 000 |
190 000 |
|||
|
24 |
Kamatfizetés |
39 995 |
36 013 |
33 617 |
30 483 |
|||
|
25 |
Finanszírozás |
795 386 |
809 157 |
619 383 |
639 517 |
|||
|
26 |
Megelőlegezés visszafizetése |
239 022 |
- |
- |
||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
1 973 851 |
2 226 052 |
1 557 000 |
1 581 000 |
||||
|
Működési bevételek és kiadások egyenlege |
701 472 |
695 535 |
693 000 |
700 000 |
||||
|
Finanszírozási célú bevételek és kiadások egyenlege |
-559 534 |
-590 581 |
-693 000 |
-700 000 |
||||
|
Felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege |
-141 938 |
-104 954 |
0 |
0 |
||||
6. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez33
|
Újhartyán Város Önkormányzatának 2024. évi előirányzat felhasználási ütemterve |
|||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
MÓDOSÍTOTT |
|||||||||||||
|
ezer Ft-ban |
|||||||||||||
|
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
Bevételek |
|||||||||||||
|
Működési bevételek |
13 573 |
13 573 |
13 573 |
13 573 |
13 574 |
13 574 |
13 574 |
13 574 |
13 574 |
13 574 |
13 574 |
13 574 |
162 884 |
|
Költségvetési támogatás |
20 142 |
20 142 |
20 142 |
20 142 |
20 142 |
20 142 |
20 142 |
20 142 |
20 142 |
20 142 |
20 142 |
20 142 |
241 704 |
|
Helyi adó |
450 000 |
45 700 |
450 000 |
50 000 |
995 700 |
||||||||
|
Felhalmozási bevétel |
54 664 |
20 564 |
75 228 |
||||||||||
|
Átvett pénz |
10 000 |
11 000 |
21 000 |
||||||||||
|
Finanszírozási bevétel |
48 479 |
48 479 |
48 479 |
48 479 |
48 480 |
48 480 |
48 480 |
48 480 |
48 480 |
48 480 |
48 480 |
48 480 |
581 756 |
|
Maradvány |
147 780 |
147 780 |
|||||||||||
|
Bevétel összesen |
229 974 |
82 194 |
532 194 |
82 194 |
136 860 |
137 896 |
82 196 |
93 196 |
532 196 |
102 760 |
82 196 |
132 196 |
2 226 052 |
|
- |
|||||||||||||
|
Kiadások |
- |
||||||||||||
|
Személyi juttatás |
17 166 |
17 166 |
17 166 |
17 166 |
17 166 |
17 166 |
17 166 |
17 166 |
17 167 |
17 167 |
17 167 |
17 166 |
204 995 |
|
Járulékok |
2 497 |
2 497 |
2 497 |
2 497 |
2 497 |
2 497 |
2 497 |
2 497 |
2 497 |
2 498 |
2 497 |
2 497 |
29 965 |
|
Dologi kiadás |
31 106 |
31 106 |
31 106 |
31 106 |
31 106 |
31 106 |
31 106 |
31 106 |
31 105 |
31 105 |
31 105 |
31 106 |
373 269 |
|
Támogatások |
9 794 |
9 794 |
9 794 |
9 794 |
9 794 |
9 794 |
9 794 |
9 793 |
9 793 |
9 793 |
9 793 |
9 793 |
117 523 |
|
Kamatkiadások |
9 003 |
9 003 |
9 003 |
9 004 |
36 013 |
||||||||
|
Felhalmozási kiadások |
15 015 |
15 015 |
15 015 |
15 015 |
15 015 |
15 015 |
15 015 |
15 015 |
15 015 |
15 015 |
15 016 |
15 016 |
180 182 |
|
Finanszírozási kiadás |
224 788 |
93 983 |
93 983 |
93 983 |
93 983 |
93 983 |
93 983 |
93 983 |
93 984 |
93 984 |
93 984 |
93 984 |
1 258 605 |
|
Tartalék |
25 500 |
25 500 |
|||||||||||
|
Kiadás összesen |
300 366 |
169 561 |
178 564 |
169 561 |
169 561 |
178 564 |
169 561 |
169 560 |
204 064 |
169 562 |
169 562 |
178 566 |
2 226 052 |
7. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez34
|
Intézmények költségvetési előirányzatai és támogatásai 2024. |
||||
|---|---|---|---|---|
|
Intézmény |
Feladatra jutó kiadási előirányzat |
Feladathoz rendelt állami normatíva |
Működési bevétel |
Önkormányzatot terhelő kiadás |
|
Polg.Hiv. |
245 848 |
79 680 |
7 960 |
158 208 |
|
Egyesített Műv. Int. |
58 161 |
6 444 |
5 210 |
46 507 |
|
Eperke Bölcsőde |
75 163 |
48 742 |
6 110 |
20 311 |
|
Összesen |
379 172 |
134 866 |
19 280 |
225 026 |
|
Intézmények költségvetési előirányzatai és támogatásai 2024. |
||||
|
MÓDOSÍTOTT |
||||
|
Intézmény |
Feladatra jutó kiadási előirányzat |
Feladathoz rendelt állami normatíva |
Működési bevétel |
Önkormányzatot terhelő kiadás |
|
Polg.Hiv. |
263 466 |
88 093 |
10 445 |
164 928 |
|
Egyesített Műv. Int. |
59 999 |
14 572 |
4 310 |
41 117 |
|
Eperke Bölcsőde |
77 085 |
49 416 |
6 668 |
21 001 |
|
Összesen |
400 550 |
152 081 |
21 423 |
227 046 |
8. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez35
|
Az Önkormányzat működési, fejlesztési és finanaszírozási bevételeinek, kiadásainak alakulása 2024. évben |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
MÓDOSÍTOTT |
ezer Ft-ban |
||||||
|
Működés |
Fejlesztés |
Finanszírozás |
|||||
|
Bevétel |
Bevétel |
Bevétel |
|||||
|
Helyi adók |
995 700 |
Fejlesztési bevétel |
75 228 |
Folyószámlahitel |
160 000 |
||
|
Normatíva |
241 704 |
Maradvány |
147 780 |
||||
|
Átvett pénz |
21 000 |
Átvett pénz |
189 512 |
||||
|
Működési bevétel |
162 883 |
Megelőlegezás |
232 245 |
||||
|
Működési bevétel összesen |
1 421 287 |
Fejlesztési bevétel összesen |
75 228 |
Finanszírozási bevétel |
729 537 |
||
|
Kiadás |
Kiadás |
Kiadás |
|||||
|
Önkormányzat |
725 752 |
Beruházás |
132 153 |
Finanszírozás |
1 163 813 |
||
|
Felújítás |
48 029 |
Tartalék |
25 500 |
||||
|
Törzstőke emelés |
130 805 |
||||||
|
Működési kiadás összesen |
725 752 |
Fejlesztési kiadás összesen |
180 182 |
Finanszírozási kiadás |
1 320 118 |
||
|
Működési többlet |
695 535 |
Fejlesztési hiány |
- 104 954 |
Finanszírozási hiány |
- 590 581 |
||
9. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez36
|
Újhartyán Város Önkormányzatának 2024. évi kiadási terve szakfeladatonként |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
ezer Ft-ban |
|||||||||
|
Szakfeladat |
Személyi juttatás |
Járulékok |
Dologi kiadások |
Támog., pénzeszk.átadás |
Finanszírozás |
Hiteltörl., kamat |
Beruházás |
Összesen |
|
|
1 |
051030 Települési hulladék begyűjtése |
1 905 |
1 905 |
||||||
|
2 |
096015 Konyha |
35 438 |
4 607 |
97 092 |
4 826 |
141 963 |
|||
|
3 |
064010 Közvilágítás |
29 360 |
29 360 |
||||||
|
4 |
072111 Háziorvosi alapellátás |
40 455 |
5 259 |
14 036 |
762 |
60 512 |
|||
|
5 |
074031 Család és nővédelmi eü.gondozás |
3 249 |
422 |
1 969 |
127 |
5 767 |
|||
|
6 |
106020 Lakásfenntartással összefüggő támogatások |
2 667 |
2 667 |
||||||
|
7 |
104051 Gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások |
200 |
200 |
||||||
|
8 |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások |
127 |
10 600 |
10 727 |
|||||
|
9 |
094260 Szociális ösztöndíjak |
200 |
200 |
||||||
|
10 |
102050 Idősügyi önkorm. kezdeményezések |
238 |
31 |
1 901 |
2 170 |
||||
|
11 |
031030 Közterület rendjének fenntartása |
21 692 |
2 820 |
5 156 |
381 |
30 049 |
|||
|
12 |
066020 Város és községgazdálkodás |
42 055 |
9 831 |
176 567 |
39 751 |
268 204 |
|||
|
13 |
091250 Alapfokú művészetoktatás |
2 100 |
273 |
2 375 |
4 748 |
||||
|
14 |
084031 Civil szervezetek működési támogatása |
1 000 |
1 000 |
||||||
|
15 |
018030 Támogatási célú finaszírozási műveletek |
1 |
236 067 |
335 612 |
571 680 |
||||
|
16 |
018010 Központi költségvetési befizetések |
10 |
6 776 |
6 786 |
|||||
|
17 |
018020 Központi költségvetési befizetések |
316 036 |
316 036 |
||||||
|
18 |
081045 Sporttevékenység |
7 392 |
961 |
4 889 |
13 242 |
||||
|
19 |
082092 Közművelődési intézmények |
18 379 |
2 358 |
3 877 |
24 614 |
||||
|
20 |
011130 Önkormányzati jogalkotás |
27 710 |
3 602 |
3 465 |
34 777 |
||||
|
21 |
900060 Finanszírozási kiadások |
45 995 |
206 445 |
252 440 |
|||||
|
22 |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
6 540 |
6 156 |
15 000 |
166 727 |
194 423 |
|||
|
23 |
074040 Fertőző megbetegedések, járványügyi ellátás |
127 |
254 |
381 |
|||||
|
Helyi Önkormányzat összesen |
198 708 |
30 164 |
398 059 |
254 223 |
673 424 |
206 445 |
212 828 |
1 973 851 |
|
|
1 |
011130 Önkormányzati igazgatás |
168 520 |
21 632 |
48 191 |
4 445 |
242 788 |
|||
|
2 |
016010 Országgyűlési, Önkormányzati és európai parlamenti választás |
2 000 |
260 |
800 |
3 060 |
||||
|
Polgármesteri Hivatal összesen |
170 520 |
21 892 |
48 991 |
- |
4 445 |
245 848 |
|||
|
1 |
082091 Ifjúsági szálló, Tájház |
5 194 |
675 |
4 641 |
381 |
10 891 |
|||
|
2 |
082042 Könyvtári állomány gyarapítása |
682 |
682 |
||||||
|
3 |
082092 Közművelődési intézmény |
24 839 |
3 229 |
17 250 |
1 270 |
46 588 |
|||
|
Egyesített Művelődési intézmények |
30 033 |
3 904 |
22 573 |
- |
- |
- |
58 161 |
||
|
1 |
104031 Gyerkmekek bölcsödében és minib. történő elllát. |
55 268 |
7 185 |
12 075 |
635 |
75 163 |
|||
|
Eperke Bölcsőde |
55 268 |
7 185 |
12 075 |
- |
- |
- |
- |
75 163 |
|
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
454 529 |
63 145 |
481 698 |
254 223 |
673 424 |
206 445 |
217 273 |
2 353 023 |
|
|
9. melléklet |
|||||||||
|
Újhartyán Város Önkormányzatának 2024. évi kiadási terve szakfeladatonként |
|||||||||
|
MÓDOSÍTOTT |
ezer Ft-ban |
||||||||
|
Szakfeladat |
Személyi juttatás |
Járulékok |
Dologi kiadások |
Támog., pénzeszk.átadás |
Finanszírozás |
Hiteltörl., kamat |
Beruházás |
Összesen |
|
|
1 |
051030 Települési hulladék begyűjtése |
1 905 |
1 905 |
||||||
|
2 |
096015 Konyha |
37 532 |
4 879 |
96 327 |
2 667 |
141 405 |
|||
|
3 |
064010 Közvilágítás |
31 288 |
31 288 |
||||||
|
4 |
072111 Háziorvosi alapellátás |
42 642 |
5 544 |
12 336 |
762 |
61 284 |
|||
|
5 |
074031 Család és nővédelmi eü.gondozás |
3 438 |
447 |
1 998 |
127 |
6 010 |
|||
|
6 |
106020 Lakásfenntartással összefüggő támogatások |
2 667 |
2 667 |
||||||
|
7 |
104051 Gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások |
402 |
402 |
||||||
|
8 |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások |
127 |
10 600 |
10 727 |
|||||
|
9 |
094260 Szociális ösztöndíjak |
200 |
200 |
||||||
|
10 |
102050 Idősügyi önkorm. kezdeményezések |
238 |
31 |
1 901 |
2 170 |
||||
|
11 |
031030 Közterület rendjének fenntartása |
21 812 |
2 835 |
5 156 |
381 |
30 184 |
|||
|
12 |
066020 Város és községgazdálkodás |
43 642 |
9 035 |
181 394 |
39 751 |
273 822 |
|||
|
13 |
091250 Alapfokú művészetoktatás |
2 100 |
273 |
2 375 |
4 748 |
||||
|
14 |
084031 Civil szervezetek működési támogatása |
1 000 |
1 000 |
||||||
|
15 |
018030 Támogatási célú finaszírozási műveletek |
1 |
236 328 |
354 847 |
591 176 |
||||
|
16 |
018010 Központi költségvetési befizetések |
13 |
7 466 |
7 479 |
|||||
|
17 |
018020 Központi költségvetési befizetések |
555 057 |
555 057 |
||||||
|
18 |
081045 Sporttevékenység |
7 503 |
961 |
3 855 |
12 319 |
||||
|
19 |
082092 Közművelődési intézmények |
18 379 |
2 358 |
4 512 |
25 249 |
||||
|
20 |
011130 Önkormányzati jogalkotás |
27 710 |
3 602 |
3 465 |
34 777 |
||||
|
21 |
900060 Finanszírozási kiadások |
42 013 |
210 427 |
252 440 |
|||||
|
22 |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
17 622 |
- |
25 500 |
136 240 |
179 362 |
|||
|
23 |
074040 Fertőző megbetegedések, járványügyi ellátás |
127 |
254 |
381 |
|||||
|
Helyi Önkormányzat összesen |
204 996 |
29 965 |
409 082 |
248 530 |
942 870 |
210 427 |
180 182 |
2 226 052 |
|
|
1 |
011130 Önkormányzati igazgatás |
184 955 |
24 044 |
46 140 |
4 973 |
260 112 |
|||
|
2 |
016010 Országgyűlési, Önkormányzati és európai parlamenti választás |
2 526 |
345 |
483 |
3 354 |
||||
|
Polgármesteri Hivatal összesen |
187 481 |
24 389 |
46 623 |
- |
4 973 |
263 466 |
|||
|
1 |
082091 Ifjúsági szálló, Tájház |
5 460 |
710 |
3 698 |
381 |
10 249 |
|||
|
2 |
082042 Könyvtári állomány gyarapítása |
682 |
682 |
||||||
|
3 |
082092 Közművelődési intézmény |
26 080 |
3 390 |
18 328 |
1 270 |
49 068 |
|||
|
Egyesített Művelődési intézmények |
31 540 |
4 100 |
22 708 |
- |
- |
- |
59 999 |
||
|
1 |
104031 Gyerkmekek bölcsödében és minib. történő elllát. |
57 787 |
7 512 |
11 093 |
693 |
77 085 |
|||
|
Eperke Bölcsőde |
57 787 |
7 512 |
11 093 |
- |
- |
- |
- |
77 085 |
|
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
481 804 |
65 966 |
489 506 |
248 530 |
942 870 |
210 427 |
185 155 |
2 626 602 |
|
10. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez37
|
Újhartyán Város Önkormányzatának 2024. évi bevételi terve szakfeladatonként |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Szakfeladat |
Működési célú bevételek |
Felhalmozási célú bevételek |
ezer Ft-ban |
||||||
|
Intézményi működési |
Helyi adók |
Költségvetési tám. |
Pénzeszköz átvétel |
Támogatásértékű működési bev. |
Felhalmozási célú bevételek |
Pénzügyi befekt. bev. |
Összesen |
||
|
1 |
011130 Önkormányzati igazgatás |
128 |
127 |
||||||
|
2 |
018010 Önkormányzatok elszámolásai |
10 |
181 835 |
3 860 |
185 705 |
||||
|
4 |
018030 Támogatási célú finaszírozási műveletek |
10 |
147 780 |
147 790 |
|||||
|
5 |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
70 890 |
70 890 |
||||||
|
6 |
066020 Város és községgazdálkodás |
74 236 |
74 236 |
||||||
|
7 |
074031 Család és nővédelmi eü.gondozás |
9 309 |
9 309 |
||||||
|
8 |
081045 Sporttevékenység |
50 |
50 |
||||||
|
9 |
082092 Közművelődés |
- |
|||||||
|
10 |
096015 Konyha |
63 500 |
63 500 |
||||||
|
11 |
096025 Munkahelyi étkeztetés |
15 240 |
15 240 |
||||||
|
12 |
900020 Önk. funkcióra nem sorolható bev. (adók) |
995 700 |
2 000 |
997 700 |
|||||
|
13 |
900060 Forgatási és befektetési célú finansz. műv. |
1 500 |
349 512 |
351 012 |
|||||
|
14 |
013350 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
2 427 |
10 000 |
12 427 |
|||||
|
15 |
072111 Háziorvosi alapellátás |
43 910 |
43 910 |
||||||
|
16 |
102050 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok (Idősek Otthona) |
50 |
50 |
||||||
|
17 |
104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében |
1 905 |
1 905 |
||||||
|
Helyi Önkormányzat összesen |
159 056 |
995 700 |
181 835 |
212 999 |
3 860 |
70 890 |
349 512 |
1 973 851 |
|
|
1 |
011130 Önkormányzatok ig. tevékenysége |
6 460 |
6 460 |
||||||
|
2 |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
237 888 |
237 888 |
||||||
|
3 |
013210 Átfogó tervezési és sta. (Népszámlálás) |
- |
|||||||
|
4 |
016010 Országgyűlési, önk. Választással kapcsolatos költ. |
- |
1 500 |
1 500 |
|||||
|
Polgármesteri Hivatal összesen: |
6 460 |
- |
- |
237 888 |
1 500 |
- |
- |
245 848 |
|
|
1 |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
52 951 |
52 951 |
||||||
|
2 |
082092 Közösségi kulturális értékek gondozása |
5 210 |
5 210 |
||||||
|
3 |
082091 Közmüvelődés-Közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
- |
|||||||
|
Egyesített művelődési intézmény összesen: |
5 210 |
- |
- |
52 951 |
- |
- |
- |
58 161 |
|
|
1 |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
69 053 |
69 053 |
||||||
|
2 |
104031 Gyermekek bölcsődében történő ellátása |
6 110 |
6 110 |
||||||
|
Eperke Bölcsőde összesen |
6 110 |
- |
- |
69 053 |
- |
- |
- |
75 163 |
|
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
176 836 |
995 700 |
181 835 |
572 891 |
5 360 |
70 890 |
349 512 |
2 353 023 |
|
|
10. melléklet |
|||||||||
|
Újhartyán Város Önkormányzatának 2024. évi bevételi terve szakfeladatonként |
|||||||||
|
MÓDOSÍTOTT |
|||||||||
|
Szakfeladat |
Működési célú bevételek |
Felhalmozási célú bevételek |
ezer Ft-ban |
||||||
|
Intézményi működési |
Helyi adók |
Költségvetési tám. |
Pénzeszköz átvétel |
Támogatásértékű működési bev. |
Felhalmozási célú bevételek |
Pénzügyi befekt. bev. |
Összesen |
||
|
1 |
011130 Önkormányzati igazgatás |
2 696 |
2 696 |
||||||
|
2 |
018010 Önkormányzatok elszámolásai |
10 |
189 869 |
232 245 |
3 974 |
426 098 |
|||
|
3 |
018030 Támogatási célú finaszírozási műveletek |
13 |
147 780 |
147 793 |
|||||
|
4 |
042120 Mezőgazdasági támogatások |
20 564 |
20 564 |
||||||
|
5 |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
54 664 |
54 664 |
||||||
|
6 |
066020 Város és községgazdálkodás |
80 260 |
80 260 |
||||||
|
7 |
074031 Család és nővédelmi eü.gondozás |
3 950 |
3 950 |
||||||
|
8 |
081045 Sporttevékenység |
50 |
50 |
||||||
|
9 |
096015 Konyha |
66 040 |
66 040 |
||||||
|
10 |
096025 Munkahelyi étkeztetés |
17 780 |
17 780 |
||||||
|
11 |
900020 Önk. funkcióra nem sorolható bev. (adók) |
995 700 |
2 000 |
997 700 |
|||||
|
12 |
900060 Forgatási és befektetési célú finansz. műv. |
2 300 |
349 512 |
351 812 |
|||||
|
13 |
013350 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
70 |
10 000 |
10 070 |
|||||
|
14 |
072111 Háziorvosi alapellátás |
43 910 |
43 910 |
||||||
|
15 |
102050 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok (Idősek Otthona) |
125 |
125 |
||||||
|
16 |
104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében |
2 540 |
2 540 |
||||||
|
Helyi Önkormányzat összesen |
171 884 |
995 700 |
189 869 |
439 885 |
3 974 |
75 228 |
349 512 |
2 226 052 |
|
|
1 |
011130 Önkormányzatok ig. tevékenysége |
8 022 |
8 022 |
||||||
|
2 |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
253 021 |
253 021 |
||||||
|
3 |
016010 Országgyűlési, önk. Választással kapcsolatos költ. |
- |
2 423 |
2 423 |
|||||
|
Polgármesteri Hivatal összesen: |
8 022 |
- |
- |
253 021 |
2 423 |
- |
- |
263 466 |
|
|
1 |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
55 689 |
55 689 |
||||||
|
2 |
082092 Közösségi kulturális értékek gondozása |
4 310 |
4 310 |
||||||
|
Egyesített művelődési intézmény összesen: |
4 310 |
- |
- |
55 689 |
- |
- |
- |
59 999 |
|
|
1 |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
70 417 |
70 417 |
||||||
|
2 |
104031 Gyermekek bölcsődében történő ellátása |
6 668 |
6 668 |
||||||
|
Eperke Bölcsőde összesen |
6 668 |
- |
- |
70 417 |
- |
- |
- |
77 085 |
|
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
190 884 |
995 700 |
189 869 |
819 012 |
6 397 |
75 228 |
349 512 |
2 626 602 |
|
11. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez38
|
ÖNKORMÁNYZAT |
||||
|---|---|---|---|---|
|
ezer Ft-ban |
||||
|
Bevétel |
||||
|
Eredeti |
Módosított |
|||
|
011130 |
Önkormányzati jogalkotás |
127 |
2 696 |
|
|
013350 |
Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
12 427 |
10 070 |
|
|
018010 |
Önk. elszámolásai központi költségvetéssel |
185 705 |
426 098 |
|
|
081030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
147 790 |
147 793 |
|
|
066020 |
Városgazdálkodás |
74 236 |
80 260 |
|
|
062020 |
Településfejlesztési projektek |
70 890 |
54 664 |
|
|
042120 |
Mezőgazdasági támogatások |
- |
20 564 |
|
|
072111 |
Háziorvosi alapellátás |
43 910 |
43 910 |
|
|
074031 |
Védőnő |
9 309 |
3 950 |
|
|
081045 |
Sporttevékenység |
50 |
50 |
|
|
096015 |
Konyha |
63 500 |
66 040 |
|
|
096025 |
Munkahelyi étkezés |
15 240 |
17 780 |
|
|
102050 |
Idősügy |
50 |
125 |
|
|
104035 |
Gyermekétkeztetés bölcsődében |
1 905 |
2 540 |
|
|
900020 |
Önk.-i funck. nem sorolható bevétel |
997 700 |
997 700 |
|
|
900060 |
Forg. és bef. célú fin. műv |
351 012 |
351 812 |
|
|
Bevétel összesen: |
1 973 851 |
2 226 052 |
||
|
Kiadás |
||||
|
Eredeti |
Módosított |
|||
|
011130 |
Önkormányzati jogalkotás |
34 777 |
34 777 |
|
|
018010 |
Központi költségvetési befizetések |
6 786 |
7 479 |
|
|
018020 |
Költségvetési befizetések |
316 036 |
555 057 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozás |
571 680 |
591 176 |
|
|
031030 |
Közterület rendjének fenntartása |
30 049 |
30 184 |
|
|
051030 |
Települési hulladék |
1 905 |
1 905 |
|
|
062020 |
Településfejlesztési projektek és tám. |
194 423 |
179 362 |
|
|
064010 |
Közvilágítás |
29 360 |
31 288 |
|
|
066020 |
Városgazdálkodás |
268 204 |
273 822 |
|
|
072111 |
Háziorvosi alapellátás |
60 512 |
61 284 |
|
|
074031 |
Család és nővédelmi eü. (Védőnő) |
5 767 |
6 010 |
|
|
074040 |
Járványügyi ellátás |
381 |
381 |
|
|
081045 |
Sporttevékenység |
13 242 |
12 319 |
|
|
082092 |
Közművelődés |
24 614 |
25 249 |
|
|
084031 |
Civil szervezetek támogatása |
1 000 |
1 000 |
|
|
091250 |
Alapfokú művészetoktatás |
4 748 |
4 748 |
|
|
094260 |
Szociális ösztöndíjak |
200 |
200 |
|
|
096015 |
Konyha |
141 963 |
141 405 |
|
|
102050 |
Idősügyi önk.kezdeményezés |
2 170 |
2 170 |
|
|
104051 |
Gyermekvédelmi támogatások |
200 |
402 |
|
|
106020 |
Lakásfenntartással, lakhatással öf.ellátások |
2 667 |
2 667 |
|
|
107060 |
Egyéb szociális támogatások |
10 727 |
10 727 |
|
|
900060 |
Finanszírozási kiadások |
252 440 |
252 440 |
|
|
Kiadás összesen: |
1 973 851 |
2 226 052 |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL |
||||
|
Bevétel |
||||
|
011130 |
Önkormányzat igazgatási tev. |
6 460 |
8 022 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
237 888 |
253 021 |
|
|
016010 |
Választás |
1 500 |
2 423 |
|
|
Bevétel összesen: |
245 848 |
263 466 |
||
|
Kiadás |
||||
|
011130 |
Önkormányzat igazgatási tev. |
242 788 |
260 112 |
|
|
016010 |
Választás |
3 060 |
3 354 |
|
|
Kiadás összesen: |
245 848 |
263 466 |
||
|
ÚJHARTYÁNI EGYESÍTETT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR |
||||
|
Bevétel |
||||
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
52 951 |
55 689 |
|
|
082091 |
Ifjúsági szálló, Tájház |
- |
- |
|
|
082092 |
Közművelődés Pinceklub |
5 210 |
4 310 |
|
|
Bevétel összesen: |
58 161 |
59 999 |
||
|
Kiadás |
||||
|
082091 |
Ifjúsági szálló, Tájház |
10 891 |
10 249 |
|
|
082042 |
Könyvtári állomány gyarapítása |
682 |
682 |
|
|
082092 |
Közművelődés Pinceklub |
46 588 |
49 067 |
|
|
Kiadás összesen: |
58 161 |
59 998 |
||
|
EPERKE BÖLCSŐDE ÚJHARTYÁN |
||||
|
Bevétel |
||||
|
104031 |
Gyermekek böcsiben és mini b. t. ellátása |
6 110 |
6 668 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
69 053 |
70 417 |
|
|
Bevételek összesen: |
75 163 |
77 085 |
||
|
Kiadás |
||||
|
104031 |
Gyermekek böcsiben és mini b. t. ellátása |
75 163 |
77 085 |
|
|
Kiadás összesen: |
75 163 |
77 085 |
||
12. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez39
|
ÖNKORMÁNYZAT |
||||
|---|---|---|---|---|
|
ezer Ft-ban |
||||
|
Bevétel |
||||
|
Eredeti |
Módosított |
|||
|
011130 |
Önkormányzati jogalkotás |
127 |
2 696 |
|
|
013350 |
Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
12 427 |
10 070 |
|
|
018010 |
Önk. elszámolásai központi költségvetéssel |
185 705 |
426 098 |
|
|
081030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
147 790 |
147 793 |
|
|
066020 |
Városgazdálkodás |
74 236 |
80 260 |
|
|
062020 |
Településfejlesztési projektek |
70 890 |
54 664 |
|
|
042120 |
Mezőgazdasági támogatások |
- |
20 564 |
|
|
072111 |
Háziorvosi alapellátás |
43 910 |
43 910 |
|
|
074031 |
Védőnő |
9 309 |
3 950 |
|
|
081045 |
Sporttevékenység |
50 |
50 |
|
|
096015 |
Konyha |
63 500 |
66 040 |
|
|
096025 |
Munkahelyi étkezés |
15 240 |
17 780 |
|
|
102050 |
Idősügy |
50 |
125 |
|
|
104035 |
Gyermekétkeztetés bölcsődében |
1 905 |
2 540 |
|
|
900020 |
Önk.-i funck. nem sorolható bevétel |
997 700 |
997 700 |
|
|
900060 |
Forg. és bef. célú fin. műv |
351 012 |
351 812 |
|
|
Bevétel összesen: |
1 973 851 |
2 226 052 |
||
|
Kiadás |
||||
|
Eredeti |
Módosított |
|||
|
011130 |
Önkormányzati jogalkotás |
34 777 |
34 777 |
|
|
018010 |
Központi költségvetési befizetések |
6 786 |
7 479 |
|
|
018020 |
Költségvetési befizetések |
316 036 |
555 057 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozás |
571 680 |
591 176 |
|
|
031030 |
Közterület rendjének fenntartása |
30 049 |
30 184 |
|
|
051030 |
Települési hulladék |
1 905 |
1 905 |
|
|
062020 |
Településfejlesztési projektek és tám. |
194 423 |
179 362 |
|
|
064010 |
Közvilágítás |
29 360 |
31 288 |
|
|
066020 |
Városgazdálkodás |
268 204 |
273 822 |
|
|
072111 |
Háziorvosi alapellátás |
60 512 |
61 284 |
|
|
074031 |
Család és nővédelmi eü. (Védőnő) |
5 767 |
6 010 |
|
|
074040 |
Járványügyi ellátás |
381 |
381 |
|
|
081045 |
Sporttevékenység |
13 242 |
12 319 |
|
|
082092 |
Közművelődés |
24 614 |
25 249 |
|
|
084031 |
Civil szervezetek támogatása |
1 000 |
1 000 |
|
|
091250 |
Alapfokú művészetoktatás |
4 748 |
4 748 |
|
|
094260 |
Szociális ösztöndíjak |
200 |
200 |
|
|
096015 |
Konyha |
141 963 |
141 405 |
|
|
102050 |
Idősügyi önk.kezdeményezés |
2 170 |
2 170 |
|
|
104051 |
Gyermekvédelmi támogatások |
200 |
402 |
|
|
106020 |
Lakásfenntartással, lakhatással öf.ellátások |
2 667 |
2 667 |
|
|
107060 |
Egyéb szociális támogatások |
10 727 |
10 727 |
|
|
900060 |
Finanszírozási kiadások |
252 440 |
252 440 |
|
|
Kiadás összesen: |
1 973 851 |
2 226 052 |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL |
||||
|
Bevétel |
||||
|
011130 |
Önkormányzat igazgatási tev. |
6 460 |
8 022 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
237 888 |
253 021 |
|
|
016010 |
Választás |
1 500 |
2 423 |
|
|
Bevétel összesen: |
245 848 |
263 466 |
||
|
Kiadás |
||||
|
011130 |
Önkormányzat igazgatási tev. |
242 788 |
260 112 |
|
|
016010 |
Választás |
3 060 |
3 354 |
|
|
Kiadás összesen: |
245 848 |
263 466 |
||
|
ÚJHARTYÁNI EGYESÍTETT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR |
||||
|
Bevétel |
||||
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
52 951 |
55 689 |
|
|
082091 |
Ifjúsági szálló, Tájház |
- |
- |
|
|
082092 |
Közművelődés Pinceklub |
5 210 |
4 310 |
|
|
Bevétel összesen: |
58 161 |
59 999 |
||
|
Kiadás |
||||
|
082091 |
Ifjúsági szálló, Tájház |
10 891 |
10 249 |
|
|
082042 |
Könyvtári állomány gyarapítása |
682 |
682 |
|
|
082092 |
Közművelődés Pinceklub |
46 588 |
49 067 |
|
|
Kiadás összesen: |
58 161 |
59 998 |
||
|
EPERKE BÖLCSŐDE ÚJHARTYÁN |
||||
|
Bevétel |
||||
|
104031 |
Gyermekek böcsiben és mini b. t. ellátása |
6 110 |
6 668 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
69 053 |
70 417 |
|
|
Bevételek összesen: |
75 163 |
77 085 |
||
|
Kiadás |
||||
|
104031 |
Gyermekek böcsiben és mini b. t. ellátása |
75 163 |
77 085 |
|
|
Kiadás összesen: |
75 163 |
77 085 |
||
13. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez40
|
Újhartyán Város Önkormányzatnál és az általa irányított költségvetési szerveknél |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
MÓDOSÍTOTT |
|||||||
|
Teljes munkaidőben foglalkoztatottak |
Részmunkaidőben foglalkoztatottak |
Összesen |
|||||
|
fő |
fő |
fő |
|||||
|
Konyha |
7 |
0,5 |
7,5 |
||||
|
Városgazdálkodási feladatok |
10 |
0,0 |
10,0 |
||||
|
Háziorvosi szolgáltatás |
3 |
0,0 |
3,0 |
||||
|
Közterület rendjének fenntartása |
4 |
0,0 |
4,0 |
||||
|
Közművelődés |
0 |
0,5 |
0,5 |
||||
|
Védőnői szolgáltatás |
0 |
0,5 |
0,5 |
||||
|
Egyesített Művelődési Int. |
6 |
0,0 |
6,0 |
||||
|
Sport |
0 |
1,0 |
1,0 |
||||
|
Idősügyi önk. kezd. |
1 |
0,0 |
1,0 |
||||
|
Önkormányzat Igazgatási tevékenység |
19 |
0,0 |
19,0 |
||||
|
Eperke Bölcsőde |
8 |
0,0 |
8,0 |
||||
|
Létszám összesen: |
58 |
2,5 |
60,5 |
||||
|
Közcélú foglalkoztatás |
0 |
0,0 |
0,0 |
||||
|
Mindösszesen |
58 |
2,5 |
60,5 |
||||
14. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez41
|
e ft |
||||
|
eredeti |
módosított |
|||
|
1 |
Helyi adók |
995 700 |
995 700 |
|
|
2 |
Saját bevételek összesen: |
995 700 |
995 700 |
|
|
3 |
Hosszú lejáratú hitelek visszafizetése 2024-ben |
46 445 |
50 426 |
|
|
4 |
Rövid lejáratú hitelek visszafizetése |
160 000 |
160 000 |
|
|
5 |
Rövid lejáratú kötelezettség |
- |
- |
|
|
6 |
Hitelképesség felső határa |
394 628 |
392 637 |
15. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez42
|
2024. évi alakulását külön bemutató mérleg |
||||||
|
2024 |
2024 módosított |
|||||
|
Önkormányzat működési bevételei |
150 055 |
162 883 |
||||
|
Önkormányzatok sajátos működési bevételei |
995 700 |
995 700 |
||||
|
1 |
Szja alapján |
|||||
|
2 |
Helyi adók |
995 700 |
995 700 |
|||
|
3 |
Átengedett központi adók |
|||||
|
Támogatások, kiegészítések |
185 695 |
193 844 |
||||
|
4 |
Közművelődési fel., bölcsőde tám., szoc.tüzifa |
56 886 |
65 955 |
|||
|
5 |
Működési támogatás |
128 809 |
127 889 |
|||
|
6 |
Rendkívüli támogatás |
|||||
|
Felhalmozási bevételek |
70 890 |
75 228 |
||||
|
8 |
Tárgyi eszközök értékesítése |
|||||
|
9 |
Önkormányzat sajátos felhalmozási bevételei |
70 890 |
75 228 |
|||
|
Véglegesen átvett pénzeszközök |
74 219 |
68 860 |
||||
|
10 |
OEP-től átvett pénzeszköz |
53 219 |
47 860 |
|||
|
11 |
Egyéb költségvetési szervtől átvett |
11 000 |
11 000 |
|||
|
12 |
Államháztartáson kívülről átvett |
10 000 |
10 000 |
|||
|
Költségvetési bevételek összesen |
1 476 559 |
1 496 515 |
||||
|
Finanszírozási célú műveletek bevételei |
497 292 |
729 537 |
||||
|
13 |
Hitelek |
349 512 |
349 512 |
|||
|
14 |
Átvett pénzeszközök |
|||||
|
15 |
Maradvány |
147 780 |
147 780 |
|||
|
16 |
Megelőlegezés |
- |
232 245 |
|||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 973 851 |
2 226 052 |
||||
|
Működési célú kiadások |
704 197 |
725 752 |
||||
|
15 |
Személyi juttatások |
198 708 |
204 995 |
|||
|
16 |
Járulékok |
30 164 |
29 965 |
|||
|
17 |
Dologi kiadások |
358 063 |
373 269 |
|||
|
18 |
Támogatásértékű működési kiadás |
110 562 |
110 823 |
|||
|
19 |
Működési célú pénzeszközátadás |
- |
||||
|
20 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
6 700 |
6 700 |
|||
|
Felhalmozási kiadások |
212 828 |
180 182 |
||||
|
21 |
Intézményi beruházási kiadások |
167 362 |
132 153 |
|||
|
22 |
Felújítások |
45 466 |
48 029 |
|||
|
Tartalékok |
15 000 |
25 500 |
||||
|
Költségvetési kiadások összesen |
932 025 |
931 434 |
||||
|
Finanszírozási célú műveletek kiadásai |
1 041 826 |
1 294 618 |
||||
|
23 |
Rövid és hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
206 445 |
210 426 |
|||
|
24 |
Kamatfizetés |
39 995 |
36 013 |
|||
|
25 |
Finanszírozás |
795 386 |
809 157 |
|||
|
26 |
Megelőlegezés visszafizetése |
239 022 |
||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
1 973 851 |
2 226 052 |
||||
|
Működési bevételek és kiadások egyenlege |
701 472 |
695 535 |
||||
|
Finanszírozási célú bevételek és kiadások egyenlege |
-559 534 |
-590 581 |
||||
|
Felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege |
-141 938 |
-104 954 |
||||
16. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez43
|
Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak kiadása 2024. évben |
||||
|---|---|---|---|---|
|
ÖNKORMÁNYZAT |
||||
|
Kötelezően vállalt feladatok |
||||
|
Eredeti |
Módosított |
|||
|
011130 |
Önkormányzati jogalkotás |
34 777 716 |
34 777 716 |
|
|
018010 |
Központi költségvetési befizetések |
6 786 596 |
7 479 005 |
|
|
018020 |
Költségvetési befizetések |
316 035 810 |
555 057 324 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
571 679 902 |
591 176 616 |
|
|
051030 |
Települési hulladék |
1 905 000 |
1 905 000 |
|
|
066020 |
Városgazdálkodás |
268 203 740 |
273 822 222 |
|
|
064010 |
Közvilágítás |
29 360 000 |
31 287 820 |
|
|
062020 |
Településifejlesztési projektek és támogatásuk |
194 423 125 |
179 362 006 |
|
|
072111 |
Háziorvosi alapellátás |
60 511 768 |
61 283 797 |
|
|
074031 |
Védőnő |
5 767 155 |
6 010 154 |
|
|
074040 |
Járványügyi ellátás |
381 000 |
381 000 |
|
|
081045 |
Sporttevékenység |
13 242 119 |
12 318 918 |
|
|
082092 |
Közművelődés |
24 613 577 |
25 248 577 |
|
|
091250 |
Alapfokú művészetoktatás |
4 747 900 |
4 747 900 |
|
|
094260 |
Szociális ösztöndíjak |
200 000 |
200 000 |
|
|
096015 |
Konyha |
141 962 969 |
141 405 172 |
|
|
104051 |
Gyermekvédelmi ellátások |
200 000 |
401 921 |
|
|
106020 |
Lakásfenntartási támogatás |
2 667 000 |
2 667 000 |
|
|
107060 |
Egyéb szociális ellátások |
10 727 000 |
10 727 000 |
|
|
900060 |
Finanszírozási kiadások |
252 439 585 |
252 439 585 |
|
|
Kötelező feladatok összesen: |
1 940 631 962 |
2 192 698 733 |
||
|
Önként vállalt feladatok |
||||
|
084031 |
Civil szervezetek támogatása |
1 000 000 |
1000000 |
|
|
102050 |
Idősügyi önk. kezdeményezés |
2 169 503 |
2169503 |
|
|
031030 |
Közterület rendjének fenntartása |
30 049 160 |
30184025 |
|
|
Önként vállalt feladatok |
33 218 663 |
33 353 528 |
||
|
Kötelező és önként vállalt feladatok összesen |
1 973 850 625 |
2 226 052 261 |
||
17. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez44
|
2024. |
adatok e Ft |
|||||||||||||
|
Megnevezés |
Sszám |
Tárgyév (2024) |
Saját bevétel |
|||||||||||
|
2025 |
2026 |
2027 |
2028 |
2029 |
2030 |
2031 |
2032 |
2033 |
Összesen: |
2022 |
2023 |
|||
|
Helyi adók |
1 |
993 700 |
1 010 000 |
1 020 000 |
1 030 000 |
1 040 000 |
1 050 000 |
1 060 000 |
1 070 000 |
1 080 000 |
1 090 000 |
10 443 700 |
733 828 |
938 325 |
|
Tulajdonosi bevételek |
2 |
9 911 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
99 911 |
22 314 |
9 384 |
|
Díjak, pótlékok, bírságok |
3 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
20 000 |
1 828 |
2 425 |
|
Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból származó bevétel |
4 |
960 |
960 |
1 360 |
960 |
|||||||||
|
Részvények, részesedések értékesítése |
5 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
|||||||||
|
Vállalat értékesítésből, privatizációból származó bevételek |
6 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
7 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Sajátbevételek (1+…+7) |
8 |
1 016 571 |
1 022 000 |
1 032 000 |
1 042 000 |
1 052 000 |
1 062 000 |
1 072 000 |
1 082 000 |
1 092 000 |
1 102 000 |
10 574 571 |
769 330 |
961 094 |
|
Saját bevételek (8. sor) 50 %-a |
9 |
508 286 |
511 000 |
516 000 |
521 000 |
526 000 |
531 000 |
536 000 |
541 000 |
546 000 |
551 000 |
5 287 286 |
384 665 |
480 547 |
|
Előző év(ek)ben keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (11+…+18) |
10 |
47 947 |
73 617 |
68 483 |
63 349 |
58 215 |
53 081 |
47 947 |
42 812 |
23 764 |
20 802 |
364 692 |
37 768 |
47 950 |
|
Hitelből eredő fizetési kötelezettség |
11 |
47 947 |
73 617 |
68 483 |
63 349 |
58 215 |
53 081 |
47 947 |
42 812 |
23 764 |
20 802 |
364 692 |
37 768 |
47 950 |
|
Kölcsönből eredő fizetési kötelezettség |
12 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból eredő fizetési kötelezettség |
13 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Adott váltóból eredő fizetési kötelezettség |
14 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Pénzügyi lízingből eredő fizetési kötelezettség |
15 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Halasztott fizetés, részletfizetés fizetési kötelezettsége |
16 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Szerződésben kikötött visszavásárlási kötelezettség |
17 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Kezesség-, és garanciavállalásból eredő fizetési kötelezettség |
18 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Tárgyévben keletkezett illetve keletkező, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (20+…27) |
19 |
38 492 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
38 492 |
||
|
Hitelből eredő fizetési kötelezettség |
20 |
38 492 |
38 492 |
|||||||||||
|
Kölcsönből eredő fizetési kötelezettség |
21 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból eredő fizetési kötelezettség |
22 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Adott váltóból eredő fizetési kötelezettség |
23 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Pénzügyi lízingből eredő fizetési kötelezettség |
24 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Halasztott fizetés, részletfizetés fizetési kötelezettsége |
25 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Szerződésben kikötött visszavásárlási kötelezettség |
26 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Kezesség-, és garanciavállalásból eredő fizetési kötelezettség |
27 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Fizetési kötelezettség összesen (10+19) |
28 |
86 439 |
73 617 |
68 483 |
63 349 |
58 215 |
53 081 |
47 947 |
42 812 |
23 764 |
20 802 |
403 184 |
37 768 |
47 950 |
|
Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel (9-28) |
29 |
421 847 |
437 383 |
447 517 |
457 651 |
467 785 |
477 919 |
488 053 |
498 188 |
522 236 |
530 198 |
4 748 777 |
346 897 |
432 597 |
|
17. melléklet |
||||||||||||||
|
Saját bevételek és adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettség a tervezett hitel futamidejének végéig |
||||||||||||||
|
MÓDOSÍTOTT |
||||||||||||||
|
2024. |
adatok e Ft |
|||||||||||||
|
Megnevezés |
Sszám |
Tárgyév (2024) |
Saját bevétel |
|||||||||||
|
2025 |
2026 |
2027 |
2028 |
2029 |
2030 |
2031 |
2032 |
2033 |
Összesen: |
2022 |
2023 |
|||
|
Helyi adók |
1 |
993 700 |
1 010 000 |
1 020 000 |
1 030 000 |
1 040 000 |
1 050 000 |
1 060 000 |
1 070 000 |
1 080 000 |
1 090 000 |
10 443 700 |
733 828 |
938 325 |
|
Tulajdonosi bevételek |
2 |
8 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
98 000 |
22 314 |
9 384 |
|
Díjak, pótlékok, bírságok |
3 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
20 000 |
1 828 |
2 425 |
|
Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból származó bevétel |
4 |
1 030 |
1 030 |
1 360 |
960 |
|||||||||
|
Részvények, részesedések értékesítése |
5 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
|||||||||
|
Vállalat értékesítésből, privatizációból származó bevételek |
6 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
7 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Sajátbevételek (1+…+7) |
8 |
1 014 730 |
1 022 000 |
1 032 000 |
1 042 000 |
1 052 000 |
1 062 000 |
1 072 000 |
1 082 000 |
1 092 000 |
1 102 000 |
10 572 730 |
769 330 |
961 094 |
|
Saját bevételek (8. sor) 50 %-a |
9 |
507 365 |
511 000 |
516 000 |
521 000 |
526 000 |
531 000 |
536 000 |
541 000 |
546 000 |
551 000 |
5 286 365 |
384 665 |
480 547 |
|
Előző év(ek)ben keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (11+…+18) |
10 |
48 945 |
73 617 |
68 483 |
63 349 |
58 215 |
53 081 |
47 947 |
42 812 |
23 764 |
20 802 |
365 690 |
37 768 |
47 950 |
|
Hitelből eredő fizetési kötelezettség |
11 |
48 945 |
73 617 |
68 483 |
63 349 |
58 215 |
53 081 |
47 947 |
42 812 |
23 764 |
20 802 |
365 690 |
37 768 |
47 950 |
|
Kölcsönből eredő fizetési kötelezettség |
12 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból eredő fizetési kötelezettség |
13 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Adott váltóból eredő fizetési kötelezettség |
14 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Pénzügyi lízingből eredő fizetési kötelezettség |
15 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Halasztott fizetés, részletfizetés fizetési kötelezettsége |
16 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Szerződésben kikötött visszavásárlási kötelezettség |
17 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Kezesség-, és garanciavállalásból eredő fizetési kötelezettség |
18 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Tárgyévben keletkezett illetve keletkező, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (20+…27) |
19 |
37 494 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
37 494 |
||
|
Hitelből eredő fizetési kötelezettség |
20 |
37 494 |
37 494 |
|||||||||||
|
Kölcsönből eredő fizetési kötelezettség |
21 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból eredő fizetési kötelezettség |
22 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Adott váltóból eredő fizetési kötelezettség |
23 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Pénzügyi lízingből eredő fizetési kötelezettség |
24 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Halasztott fizetés, részletfizetés fizetési kötelezettsége |
25 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Szerződésben kikötött visszavásárlási kötelezettség |
26 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Kezesség-, és garanciavállalásból eredő fizetési kötelezettség |
27 |
- |
- |
- |
||||||||||
|
Fizetési kötelezettség összesen (10+19) |
28 |
86 439 |
73 617 |
68 483 |
63 349 |
58 215 |
53 081 |
47 947 |
42 812 |
23 764 |
20 802 |
403 184 |
37 768 |
47 950 |
|
Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel (9-28) |
29 |
420 926 |
437 383 |
447 517 |
457 651 |
467 785 |
477 919 |
488 053 |
498 188 |
522 236 |
530 198 |
4 747 856 |
346 897 |
432 597 |
Az önkormányzati rendeletet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelete 20. §-a hatályon kívül helyezte 2025. február 20. napjával.
A 3. § (1) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az „Az önkormányzat kormányzati funkciók szerinti módosított 2024. évi költségvetése” alcím címe az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (2) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (3) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (4) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (7) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (8) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (12) bekezdés a) pontja az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (12) bekezdés b) pontja az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (13) bekezdés b) pontja az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (13) bekezdés f) pontja az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (16) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. § (1) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
Az 5. § (2) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
Az 5. § (3) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § (1) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § (2) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § (3) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (1) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (2) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (3) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
A 9. § (2) bekezdése az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.
A 21. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 22. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 23. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 1. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 11. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
A 14. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
A 15. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. melléklet az Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.