Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelete
Újhartyán Város Önkormányzata 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 02. 20- 2025. 02. 20Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelete
Újhartyán Város Önkormányzata 2025. évi költségvetéséről
[1] A rendelet célja, hogy meghatározza az önkormányzat és az önkormányzat által irányított költségvetési szervek költségvetési évben pénzforgalmilag teljesülő költségvetési bevételeinek és kiadásainak előirányzott összegét úgy, hogy a tervezett bevételek közgazdaságilag megalapozottan, a tervezett kiadások a törvényben meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatai ellátásához indokoltan szükséges mértékben kerüljenek meghatározásra.
[2] Újhartyán Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az 5. § a)-m) pontjai tekintetében Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Pénzügyi Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed a képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzat hivatalára és az önkormányzat által fenntartott költségvetési szervekre (intézményekre), valamint a támogatásban részesített magánszemélyekre, jogi személyiséggel rendelkező, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre.
A költségvetés címrendje
2. § (1) Az államháztartásról szóló törvény 23. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az önkormányzat költségvetésének címrendjét az alábbiak szerint (2) bekezdés szerint állapítja meg.
(2) Az önállóan működő és gazdálkodó és önállóan működő jogkörrel felruházott költségvetési szervek külön-külön alkotnak egy-egy címet.
(3) Az Önkormányzat költségvetésében az alábbi intézmények vannak:
a) Polgármesteri Hivatal
b) Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár
c) Eperke Bölcsőde
(4) Az Önkormányzat költségvetésében az alábbi kormányzati funkciók vannak:
a) Általános jellegű transzferek a kormányzat különböző szintjei között
aa) Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel
ab) Központi költségvetési befizetések
ac) Támogatási célú finanszírozási műveletek
b) Kulturális szolgáltatások
ba) Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
bb) Közművelődés-, közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése
bc) Közművelődés-, hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása
c) Munkhelyi étkeztetés köznevelési intézményben
d) Közvilágítás
e) Háziorvosi alapellátás, Család és nővédelmi egészségügyi gondozás
f) Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások
g) Gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások támogatása
h) Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások támogatása
i) Önkormányzatok funkciókra nem sorolható bevételei áh.-on kívüről
j) Hallgatói és oktatói ösztöndíj, egyéb juttatások
k) Az időskorúak társadalmi integrációját célzó programok
l) Közterület rendjének fenntartása
m) Város-, község gazdálkodási feladatok
n) Alapfokú művészetoktatással összefüggő működtetési feladatok
o) Civil szervezetek működési támogatása
p) Szabadidősport tevékenység támogatása
q) Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége
r) Településfejlesztési projektek és támogatásuk
s) Forgatási és befektetési célú finanszírozási műveletek
t) Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében
u) Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választás
v) Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása
w) Települési hulladék begyűjtése
x) Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
y) Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodási feladatok
z) Járványügyi elláttás
(5) Az Önkormányzatnak önállóan működő és gazdálkodó intézménye a Polgármesteri Hivatal.
(6) Az Önkormányzatnak az alábbi önállóan működő intézményei vannak:
a) Újhartyán Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár
b) Eperke Bölcsőde Újhartyán
A költségvetés bevételei és kiadásai
3. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetését:
a) 2.429.470.572.- Ft bevétellel
b) 2.429.470.572.- Ft kiadással állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésében megállapított bevételek forrásonkénti, jogcímenkénti megoszlását, a rendelet 1. melléklete alapján határozza meg a képviselő-testület.
(3) Az (1) bekezdésében megállapított kiadások jogcímenkénti megoszlását, a rendelet 2. melléklete alapján határozza meg a képviselő-testület.
(4) Az Önkormányzat Stabilitási törvény 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit és kiadásait e rendelet 17. melléklete tartalmazza.
Az önkormányzat kormányzati funkciók szerinti 2025. évi költségvetése
4. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetési kiadásait és bevételeit 2.429.470 ezer forintban állapítja meg.
(2) Az önkormányzat 2025. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:
a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 134.485.-e Ft /a b) pont szerinti kivétellel/
b) állami támogatás működéshez 67.224.- e Ft
c) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 0.- e Ft
ca) elkülönített állami pénzalapból, 53.775- e Ft
cb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, 0.- e Ft
cc) helyi önkormányzattól 0.- e Ft
cd) nemzetiségi önkormányzattól, 0.- e Ft
ce) többcélú kistérségi társulástól, 0.- e Ft
cf) jogi személyiségű társulástól, 0.- e Ft
cg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből, 0.- e Ft
ch) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből, 0.- e Ft
ci) központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatából 0.- e Ft
d) közhatalmi bevétel 1.246.200.- e Ft
e) intézményi működési bevétel 164.252.- e Ft
f) felhalmozási bevétel 204.480.- e Ft
g) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 100.000- e Ft
h) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) 0.-e Ft
i) hitel 0.- e Ft
j) előző évi maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele 299.054.- e Ft
k) Finanszírozási bevétel 160.000.-e Ft
(3) Az önkormányzat 2025. évi kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak, azaz
a) működési költségvetés 717.584.-e Ft
aa) személyi jellegű kiadások: 229.117.-e Ft
ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 33.425.- e Ft
ac) dologi jellegű kiadások: 353.129.- e Ft
ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 6.700.- e Ft
ae) egyéb működési célú kiadások (támogatások): 90.213.-e Ft
af) tartalék 5.000.- e Ft
b) felhalmozási költségvetés 590.393.- e Ft
ba) intézményi beruházások 484.989.-e Ft
bb) felújítások 105.404- e Ft
bc) kormányzati beruházások 0.- e Ft
bd) lakástámogatás 0.- e Ft
be) lakásépítés 0.- e Ft
bf) egyéb felhalmozási kiadások 0.- e Ft
c) Hitelek 33.888.- e Ft
d) Finanszírozási kiadás 1.087.605.-e Ft
(4) A helyi önkormányzat településfejlesztéshez kapcsolódó beruházási, felújítási kiadásai mindösszesen: - 543.949.- e Ft
a) Tervek 6.200.- e Ft
b) Szolgálati lakás – Deák F. u. 2 (MFP) 39.370.- e Ft
c) Arany János utca útfelújítás (Külterületi helyi közút pályázat) 82.267.-e Ft
d) Közvilágítás bővítése (3 helyen) 3.792.- e Ft
e) Ingatlan vásárlás (Hősök tere 3.) 55.000.- e Ft
f) Általános iskola bővítése 203.371.- e Ft
g) Beruházás áfa: 90.449.- e Ft
h) Belterületi útfelújítás – Rákóczi és Deák F. utca (MFP) 40.000.- e Ft
i) Belterületi útfelújítás – Rákóczi és Deák F. utca - önerő (MFP) 9.000.- e Ft
j) Útfelújítás 1.000.- e Ft
k) Felújítás áfa: 13.500.- e Ft
(5) A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásai, szociális, rászorultság jellegű ellátásai: 15.867.- e Ft
a) Aktív korúak ellátása: 0.- e Ft
b) Betegséggel kapcsolatos ellátások: 7.000.- e Ft
c) Gyermekvédelmi ellátások: 200.-e Ft
d) Lakhatással kapcsolatos ellátások: 7.667.-e Ft
e) Szociális ösztöndíjak: 1.000.-e Ft
(6) A költségvetési évben a helyi önkormányzatnak nincs olyan fejlesztési célja, amely megvalósításához Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (továbbiakban: Stabilitási törvény) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkező ügylet megkötése válhat szükségessé.
(7) 2025. évre vonatkozóan a költségvetés elfogadásakor az adósságot keletkeztető ügyletek engedélyezett együttes összege: 0.- Ft
(8) A költségvetés egyenlege egyensúlyban van, működési célú többlet: 953.352- e Ft, a fejlesztési célú hiány: 567.439 e Ft, finanszírozási hiány: 385.913.- e Ft.
(9) Az önkormányzat 2025. évi fejlesztési hiányának finanszírozása az alábbiak szerint történik
a) belső finanszírozással 399.054.- e Ft
b) külső finanszírozással 160.000.- e Ft.
(10) A belső finanszírozáson belül
a) az előző évek pénzmaradványának, vállalkozási maradványának igénybevétele: 299.054.- e Ft,
aa) működési célú 99.054.- e Ft
ab) felhalmozási célú 200.000.- e Ft
b) korábban vásárolt értékpapír értékesítése 0.- e Ft,
c) betétként elhelyezett szabad pénzeszköz visszavonása 100.000- e Ft,
(11) A külső finanszírozáson belül
a) folyószámla hitelfelvétel: 160.000.-e Ft
b) hosszú lejáratú fejlesztési hitel: e Ft
(12) A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg
a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 59 fő,
b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 59 fő.
(13) Az Önkormányzatban teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszámadatai, funkciókként:
a) Konyha: 8 fő
b) Városgazdálkodás, mezőőri szolgálat: 9 fő
c) Háziorvosi Szolgálat: 3 fő
d) Védőnői Szolgálat: 0,5 fő
e) Közterület rendjének fenntartása: 4 fő
f) Sport 1 fő
g) Közművelődés 0,5 fő
h) Idősügyi önk.-i kezd. 1 fő
i) Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 6 fő
j) Polgármesteri Hivatal 18 fő
k) Eperke Bölcsőde 8 fő
(14) A közfoglalkoztatottak éves létszám-előirányzata 0 fő.
(15) Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit és kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat az 3. melléklet tartalmazza.
(16) Az önkormányzat összevont költségvetésében az általános tartalék, működési és fejlesztési célra 5.000.- e Ft, mely felett rendelkezési joga a polgármesternek van, utólagos beszámolási kötelezettség mellett.
(17) Az önkormányzat költségvetésében szereplő, fejlesztési (beruházási) kiadások és bevételek célonkénti részletezését a 4. melléklet tartalmazza.
(18) A képviselő testület a költségvetési évet követő 2 év várható előirányzatait, a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, valamint a gazdasági előrejelzések ismeretében az 5. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.
(19) A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi előirányzati ütemtervét havi bontásban a 6. melléklet szerint hagyja jóvá.
(20) A képviselő testület az intézményi működési hiányait a 7. melléklet szerint hagyja jóvá.
(21) A Képviselő testület az önkormányzat működési és fejlesztési bevételeinek és kiadásainak alakulását a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
(22) A Képviselő testület az önkormányzat 2025. évi kiadás tervét szakfeladatonként a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(23) A Képviselő testület az önkormányzat 2025. évi bevétel tervét szakfeladatonként a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.
(24) A Képviselő testület az önkormányzat 2025. évi kiadási, bevételi összesítőjét a 11. melléklet szerint hagyja jóvá.
(25) A Képviselő testület az önkormányzat 2024-2025. évi normatív hozzájárulásait a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.
(26) A Képviselő testület az önkormányzat engedélyezett létszámkeretét a 13. melléklet szerint hagyja jóvá.
(27) A Képviselő testület az önkormányzatra vonatkozó kimutatást a hitelképesség felső határáról a 14. melléklet szerint hagyja jóvá.
(28) A Képviselő testület az önkormányzat működési és fejlesztési célú bevételinek és kiadásainak 2025. évi alakulását bemutató mérlegét a 15. melléklet szerint hagyja jóvá.
(29) A Képviselő testület az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak kiadását 2025. évben a 16. melléklet szerint hagyja jóvá.
(30) A Képviselő testület 2025. évre szóló stabilitási törvénynek megfelelő saját bevételi és kiadási terheit az adósságszolgálat alakulásával a 17. melléklet szerint hagyja jóvá.
Az Újhartyáni Polgármesteri Hivatalának költségvetése
5. § (1) Az önkormányzat képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 2025. évi költségvetési főösszegét 285.258 ezer forintban állapítja meg.
(2) A Polgármesteri Hivatal 2025. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:
a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 256.402.- e Ft /a b) pont szerinti kivétellel/
b) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 0.- e Ft, amelyből
ba) elkülönített állami pénzalapból, 0.- e Ft
bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, 0.- e Ft
bc) helyi önkormányzattól, 0.- e Ft
bd) nemzetiségi önkormányzattól, 0.- e Ft
be) többcélú kistérségi társulástól, 0.- e Ft
bf) jogi személyiségű társulástól, 0.- e Ft
bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből, 0.- e Ft
bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből, 0.- e Ft
bi) központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatából 0.- e Ft
c) közhatalmi bevétel 0.- e Ft
d) intézményi működési bevétel 8.560.- e Ft
e) felhalmozási bevétel 0.- e Ft
f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0.- e Ft
g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) 0.- e Ft
h) kölcsön 0.- e Ft
i) előző évi pénzmaradvány /és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele 20.296- e Ft
(3) A Polgármesteri Hivatal 2025. évi kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak, azaz
a) működési költségvetés 280.813.- e Ft
aa) személyi jellegű kiadások: 201.574.- e Ft
ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 27.759- e Ft
ac) dologi jellegű kiadások: 51.480.- e Ft
ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 0.- e Ft
ae) egyéb működési célú kiadások: 0.- e Ft
af) egyéb visszafizetési kötelezettség: 0.- e Ft
b) felhalmozási költségvetés: 4.445.- e Ft
ba) intézményi beruházások, 4.445.- e Ft
bb) felújítások 0.- e Ft
bc) kormányzati beruházások 0.- e Ft
bd) lakástámogatás 0.- e Ft
be) lakásépítés 0.- e Ft
bf) egyéb felhalmozási kiadások 0.- e Ft
c) kölcsönök: 0.- e Ft
(4) A képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal 2025. évre – közfoglalkoztatottak nélküli – a létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg
a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám –: 18 fő,
b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 18 fő.
c) engedélyezett létszám 2025. évtől: 18 fő
(5) A képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal 2025. évre vonatkozó, törvénynek megfelelő személyi jellegű kiadásaival kapcsolatban az alábbiakat határozza meg
a) köztisztviselői illetményalap: 38.650.- Ft,
b) köztisztviselők cafetéria juttatás kerete: 400.000.- Ft/év/fő.
c) törvényi előírás szerinti banki költségekhez való hozzájárulás: 1.000.-Ft/fő/hó
Az Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár költségvetése
6. § (1) Az önkormányzat képviselő-testülete az Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 2025. évi költségvetési főösszegét 68.667 ezer forintban állapítja meg.
(2) Az Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 2025. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:
a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 62.226.- e Ft /a b) pont szerinti kivétellel/
b) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 0.- e Ft, amelyből
ba) elkülönített állami pénzalapból 0.- e Ft
bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, 0.- e Ft
bc) helyi önkormányzattól, 0.- e Ft
bd) nemzetiségi önkormányzattól, 0.- e Ft
be) többcélú kistérségi társulástól, 0.- e Ft
bf) jogi személyiségű társulástól, 0.- e Ft
bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből, 0.- e Ft
bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből, 0.- e Ft
bi) központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatából 0.- e Ft
c) közhatalmi bevétel 0.- e Ft
d) intézményi működési bevétel 5.005.- e Ft
e) felhalmozási bevétel 0.- e Ft
f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0.- e Ft
g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) 0.- e Ft
h) kölcsön 0.- e Ft
i) előző évi pénzmaradvány /és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele/ 1.437.- e Ft
(3) Az Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 2025. évi kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak, azaz
a) működési költségvetés 67.182.- e Ft
aa) személyi jellegű kiadások: 34.474.- e Ft
ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 4.482.-e Ft
ac) dologi jellegű kiadások: 27.537.- e Ft
ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 0.- e Ft
ae) egyéb működési célú kiadások: 689.- e Ft
b) felhalmozási költségvetés: 1.486.- e Ft
ba) intézményi beruházások 1.486.- e Ft
bb) felújítások 0.- e Ft
bc) kormányzati beruházások 0.- e Ft
bd) lakástámogatás 0.- e Ft
be) lakásépítés 0.- e Ft
bf) egyéb felhalmozási kiadások 0.- e Ft
c) kölcsönök: 0.- e Ft
(4) A képviselő-testület az Újhartyáni Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 2025. évre – közfoglalkoztatottak nélküli – a létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg
a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám –: 6 fő,
b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 6 fő.
c) engedélyezett létszám 2025. évtől: 6 fő
Eperke Bölcsőde Újhartyán költségvetése
7. § (1) Az önkormányzat képviselő-testülete az Eperke Bölcsőde 2025. évi költségvetési főösszegét 84.218 ezer forintban állapítja meg.
(2) Az Eperke Bölcsőde 2025. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:
a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 76.951.- e Ft
b) intézményi működési bevétel 6.610.- e Ft
c) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 0.- e Ft
d) előző évi maradvány/és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele 657.- e Ft
(3) Az Eperke Bölcsőde 2025. évi kiemelt kiadási előirányzatai működési és felhalmozási, meghatározott tételekből állnak
a) A Működési kiadás: 83.392- e Ft
aa) személyi jellegű kiadások: 61.908.- e Ft
ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 8.048.- e Ft
ac) dologi jellegű kiadások: 13.436.- e Ft
b) A Felhalmozási kiadás: 826.- e Ft
(4) A képviselő-testület az Eperke Bölcsőde 2025. évi létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg
a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám –: 8 fő,
b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 8 fő.
c) engedélyezett létszám 2025. évtől: 8 fő
A költségvetés végrehajtásának szabályai
8. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért, szabályszerűségéért a polgármester a felelős.
(2) A Képviselő-testület felhatalmazza az önkormányzati költségvetési intézmények vezetőit a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadás teljesítésére.
(3) A képviselő-testület az Ávr. 52. § (1) bekezdésére hivatkozva kijelöli a kötelezettségvállalásra jogosultat, aki a kötelezettség vállaló szerv vezetője.
(4) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetve következményeinek az elhárítása érdekében (vészhelyzetben) a polgármester a helyi önkormányzat költségvetése körében átmeneti – e rendelettől eltérő – intézkedést is hozhat, amelyről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia. Ezen jogkörében a polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet.
(5) A Képviselő Testület felhatalmazza a polgármestert:
a) a költségvetési rendeletben az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra.
b) hogy maximum 15.000.000.-Ft erejéig a likviditási probléma elkerülése végett munkabér hitelt vehet fel a számlavezető pénzintézettől, melynek visszafizetése az adott hónapot követően meg kell történni.
c) általános tartalék keret összegét a polgármester szabadon felhasználhatja az önkormányzat képviselő-testülete által meghatározott feladat megvalósítása céljára
d) A Önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek az árubeszerzési, építési beruházási és szolgáltatás-megrendelési céllal juttatott támogatásokat kizárólag a közbeszerzési törvény szabályainak alkalmazásával használhatják fel.
e) A Önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű összeg rendeltetésszerű használatára vonatkozóan a megkötött támogatási szerződés szerint.
f) A költségvetési intézmények és az Újhartyáni Polgármesteri Hivatal köteles ellenőrizni a juttatott összeg felhasználását és a számadást. A számadási kötelezettség elmulasztása esetén köteles a támogatás felfüggeszteni.
g) A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli.
h) Éves maradvány terhére jutalmat állapíthat meg az önkormányzat intézményeiben.
i) Maximum 15.000.000. Ft összeg erejéig dönthet a forrásfelhasználásról.
9. § (1) Amennyiben az intézmény 30 napot elérő elismert tartozásállománya van, azt az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv vezetője haladéktalanul köteles jelenteni az önkormányzat jegyzőjének.
(2) Az Önkormányzatnak 2025.01.01-jén fennálló hitelállománya 275.560.- e Ft, melynek tárgyévre jutó visszafizetését költségvetésében biztosította.
10. § (1) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az évközben jelentkező szabad pénzeszközöket lekösse a számlavezető pénzintézetnél.
(2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az évközben jelentkező forráshiány fedezetére éven belüli finanszírozási hitelt vegyen fel maximum 160.000.000.-Ft erejéig.
11. § (1) Az Önkormányzat finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos hatásköreit a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a Képviselő-testület gyakorolja.
(2) A képviselő-testület a Polgármesterre ruházza át a szabad pénzeszközök törvényben szabályozott betétként való éven belüli elhelyezéséről és visszavonásáról való döntés jogát.
(3) Az évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgáló általános tartalék és beruházási tartalék feletti rendelkezési jogot a képviselő-testület átruházza a polgármesterre.
(4) Az (1) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester évente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2025. december 31-ig gyakorolható.
12. § (1) Az önállóan működő költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott költségvetési szervek a többletbevételük terhére is csak a forrásképződés mértékének, illetve ütemének figyelembevételével és az intézmény biztonságos működésének szem előtt tartásával vállalhatnak kötelezettséget.
(3) Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek a többletbevételük terhére, a felhalmozási jellegű kiadási előirányzataikat saját hatáskörben módosíthatja.
(4) Az önállóan működő költségvetési szerv a beruházói jogkört tárgyi eszköz beszerzéséhez – 5.000.000.-Ft értékhatárig – megkapja.
13. § (1) Az önálló működő jogkörrel felruházott költségvetési szervek kötelesek az Önkormányzat által kialakított számviteli politika és számlarend szerint eljárni.
(2) A 2025. évi költségvetési rendelet elfogadásáig a működési kiadások finanszírozását biztosítani kell az átmeneti rendelkezéshez igazodva.
(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények a – az Újhartyáni Polgármesteri Hivatal kivételével – pénzkölcsönt (hitelt) nem vehet fel. Az önkormányzati költségvetési intézmények:
a) Kezességet nem vállalhatnak
b) Értékpapírt nem vásárolhatnak
c) Váltót nem bocsáthatnak ki és nem fogadhatnak el,
d) Egyéb, átmenetileg szabad pénzeszközeiket betétként a számlavezető pénzintézetnél az esetben köthetik le, ha ez az esedékes fizetési kötelezettségek határidőben történő teljesítését nem veszélyezteti Hitelt, kölcsönt nem nyújthatnak.
(4) A Önkormányzati Hivatal kezességet a Képviselő-testület egyedi felhatalmazása alapján vállalhat. Az önállóan működő költségvetési intézmények támogatást társadalmi szervezeteknek nem nyújthatnak, azt csak a Önkormányzati Hivatal teheti meg a Képviselő Testület felhatalmazása alapján.
14. § (1) Újhartyán Város az önkormányzatokról szóló törvény értelmében adósságot vállalhat (hitelt vehet fel, garanciát és kezességet vállalhat, lízingelhet). Az éves kötelezettségvállalás felső határa a korrigált saját folyó bevétel éves előirányzatának 50%-a.
(2) A korrigált saját folyó bevétel: a rövid és hosszú lejáratú kötelezettségek (tőke- és kamattörlesztés, lízingdíj) adott évre eső részével csökkentett saját folyó bevétel.
(3) Saját bevétel: a helyi adók, a helyi önkormányzat illetékbevétele, a települési önkormányzat által beszedett gépjárműadó, a kamatbevétel, a külön törvények szerint az önkormányzatot megillető bírság, az osztalékbevétel, azon önkormányzati vagyon bérbeadásából, haszonbérbeadásából, üzemeltetéséből, koncessziós díjából származó bevétel, amely ugyanazon vagyontárgyra vonatkozó felhalmozási, felújítási célú felhasználására az önkormányzat kötelezettséget vállalt, valamint az önkormányzat egyéb sajátos bevételei.
15. § A Polgármester az Önkormányzat gazdálkodásának I. félévi helyzetéről szeptember 15-ig, míg a III. negyedéves helyzetéről a költségvetési koncepcióhoz kapcsolódóan, tehát november 30-ig tájékoztatja a Képviselő-testületet.
16. § (1) A feladat elmaradásából származó - személyi és dologi - megtakarítások felhasználására csak a képviselő-testület engedélyével kerülhet sor.
(2) A testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv saját és a hozzá tartozó önálló működő intézmény tekintetében is köteles betartani.
17. § Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek szakmai alapfeladatuk keretében szellemi tevékenység szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére – dologi kiadások között tervezett és elszámolt kiadásra – az intézménnyel munkaviszonyban nem álló természetes és jogi személyekkel az alábbi feltételek mellett köthetnek szerződést:
1. Szellemi tevékenység végzésére vonatkozó szolgáltatási szerződés a költségvetési szerv alapító okiratában rögzített szakmai alapfeladatának ellátására köthető.
2. A költségvetési szerv vezetője a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározza azokat a szakmai feladatokat és feltételeket, melyek ellátása érdekében külső személlyel vagy szervezettel szerződést köthet.
A költségvetés végrehajtásának szabályai
18. § (1) A költségvetés végrehajtását az önállóan működő költségvetési szervek tekintetében a Polgármesteri Hivatal köteles ellenőrizni, az éves ellenőrzési munkatervében foglaltak szerint. Az ellenőrzés tapasztalatairól a polgármester a zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor köteles a képviselő-testületet tájékoztatni.
(2) Valamennyi önállóan gazdálkodó költségvetési szerv vezetője köteles gondoskodni a saját és a hozzá tartozó részben önálló költségvetési szerv belső ellenőrzésének megszervezéséről.
Egyéb rendelkezések
19. § (1) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 23. §-a alapján az önkormányzat az önkormányzat költségvetési, zárszámadási rendelete előterjesztésekor bemutatandó mérlegek tartalmára vonatkozó rendelkezéseket külön rendeletben határozza meg.
(2) Az önkormányzat a Stabilitási törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig, és a figyelembe vehető saját bevételeit az 17. számú mellékletben határozza meg.
(3) Az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek – az Áht. 85. §-a alapján – a kiadásokat az alábbi esetekben teljesíthetik készpénzben:
a) a készlet- és kis értékű tárgyi eszköz beszerzések, a kiküldetési, reprezentációs kiadások, továbbá egyes kisösszegű szolgáltatási kiadások, az Önkormányzat és a költségvetési szervek pénzkezelési szabályzatában meghatározott házipénztári keret nagyságára is figyelemmel,
b) a társadalom- és szociálpolitikai juttatások, az ellátottak pénzbeli juttatásai és
c) személyi juttatások egyes tételei, amennyiben fizetési számla nem áll rendelkezésre.
(4) A házipénztárban történő kifizetés havonta és szerződésenként nem haladhatja meg az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 114. § (3) bekezdésében rögzített összeget.
Záró és vegyes rendelkezések
20. § Hatályát veszti az Újhartyán Város Önkormányzata 2024. évi költségvetéséről szóló 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelet.
21. § Hatályát veszti az Újhartyán Város Önkormányzata 2024. évi költségvetés módosításáról szóló 6/2024. (IX. 27.) önkormányzati rendelet.
22. § Hatályát veszti Az önkormányzat 2025. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló 15/2024. (XII. 6.) önkormányzati rendelet.
23. § Ez a rendelet 2025. február 20-án lép hatályba.
1. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
2025. évi költségvetés - Bevételek |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
Rovat |
Jogcím |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi költségvetés módosítás (2024.09.30.) |
2024.11.30 tény |
2025. évi terv |
|
|
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA - BEVÉTELEK |
||||||
|
011130 Önkormányzati jogalkotás |
||||||
|
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke |
100 000 |
2 668 920 |
2 568 920 |
2 000 000 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
27 500 |
27 500 |
0 |
540 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
127 500 |
2 696 420 |
2 568 920 |
2 540 000 |
||
|
013350 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
||||||
|
B404 |
Tulajdonosi bevétel |
1 910 764 |
0 |
0 |
0 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
515 906 |
0 |
0 |
0 |
|
|
B53 |
Egyéb tárgyi eszköz értékesítése |
0 |
70 000 |
70 000 |
4 000 000 |
|
|
B54 |
Részesedések értékesítése |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
0 |
|
|
Bevétel összesen: |
12 426 670 |
10 070 000 |
10 070 000 |
4 000 000 |
||
|
018010 - Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
||||||
|
B111 |
Helyi önkormányzatok működésének ált. tám.+ közvilágítás kieg tám. |
126 648 621 |
125 728 621 |
115 750 070 |
134 485 247 |
|
|
B1131 |
Települési önk. szociális és gyermekjóléti feladat (bölcsi) |
48 741 800 |
49 415 740 |
45 719 341 |
55 437 953 |
|
|
B114 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak tám. |
6 444 256 |
14 571 740 |
13 405 998 |
6 559 332 |
|
|
B115 |
Szociálios célú tüzifa támogatás |
1 700 000 |
1 813 560 |
1 813 560 |
1 700 000 |
|
|
B116 |
Elszámolásból származó bevételek |
0 |
153 770 |
153 770 |
1 367 600 |
|
|
B161 |
Egyéb fejezeti kezelésű ei.-tól műk. tám. (mezőőri tám) |
2 160 000 |
2 160 000 |
2 160 000 |
2 160 000 |
|
|
B411 |
Kiadások visszatérítései(bérhez kapcsolódó tétel) |
10 000 |
10 000 |
8 471 |
10 000 |
|
|
B814 |
Megelőlegezés |
0 |
232 244 918 |
316 683 134 |
- |
|
|
Bevétel összesen: |
185 704 677 |
426 098 349 |
495 694 344 |
201 720 132 |
||
|
018030 - Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||||
|
B411 |
Kiadások visszatérítései |
10 000 |
12 627 |
0 |
- |
|
|
B8131 |
Előző évi költségv. mar. igénybev. |
147 780 423 |
147 780 423 |
147 780 423 |
299 053 877 |
|
|
Bevétel összesen: |
147 790 423 |
147 793 050 |
147 780 423 |
299 053 877 |
||
|
042120 - Mezőgazdasági támogatások |
||||||
|
B16 |
Központi ktv.-i szervtől működési célú tám . bev. (LEADER) |
0 |
20 563 770 |
20 563 770 |
- |
|
|
Bevétel összesen: |
0 |
20 563 770 |
20 563 770 |
- |
||
|
062020 - Településfejleszétsi projektek és támogatásuk |
||||||
|
B25 |
Szolgálati lakás - Deák F. u. 2. (MFP) |
50 000 000 |
50 000 000 |
50 000 000 |
||
|
B25 |
Belterületi útfelújítás - Rákóczi és Deák F. utca (MFP) |
50 000 000 |
||||
|
B25 |
Arany János utca útfelújítás (Külterületi helyi közút pályázat) |
104 479 741 |
||||
|
B25 |
Újhartyán-Dabasi Szőlő közötti kerékpárút |
- |
4 663 935 |
4 663 935 |
- |
|
|
B25 |
Leader pályázat |
20 889 885 |
0 |
0 |
||
|
Bevétel összesen: |
70 889 885 |
54 663 935 |
4 663 935 |
204 479 741 |
||
|
066020 - Város- és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
||||||
|
B23 |
Helyi Önkormányzatnak kölcsön nyújtása |
11 000 000 |
11 000 000 |
11 000 000 |
- |
|
|
B401 |
Készletértékesítés |
200 000 |
200 000 |
- |
- |
|
|
B402 |
Szolgáltatás ellenértéke |
6 000 000 |
6 000 000 |
27 318 425 |
9 000 000 |
|
|
B402 |
DAKÖV éves bérleti díj bevétel |
9 600 000 |
14 400 000 |
9 600 000 |
||
|
B402 |
ÁRT módosításhoz hozzájárulás |
3 000 000 |
3 000 000 |
- |
||
|
B402 |
Iskola, ovóda gazdasági feladatok ellátása |
9 448 819 |
9 448 819 |
9 448 819 |
||
|
B403 |
Közvezített szolgáltatás (közüzemi díj átszámlázása) |
12 000 000 |
12 000 000 |
7 823 702 |
8 000 000 |
|
|
B404 |
Tulajdonosi bevételek (bérleti díjak) |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 112 335 |
9 000 000 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
13 027 000 |
14 130 838 |
9 590 110 |
12 163 000 |
|
|
B410 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
- |
120 000 |
120 000 |
- |
|
|
B411 |
Egyéb működési bevétel |
1 000 000 |
1 000 000 |
923 945 |
1 000 000 |
|
|
B411 |
Kiadások visszatérítései |
251 816 |
||||
|
B52 |
Ingatlan értékesítés |
960 000 |
960 000 |
- |
960 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
74 235 819 |
80 259 657 |
65 140 333 |
59 171 819 |
||
|
072111 Háziorvosi alapellátás |
||||||
|
B916 |
Egyéb műk. célú tám. bev. államh. belülről(gyerekorvos) |
43 910 400 |
43 910 400 |
43 596 427 |
47 732 376 |
|
|
B411 |
Kiadások visszatérítései |
893 430 |
- |
|||
|
Bevétel összesen: |
43 910 400 |
43 910 400 |
44 489 857 |
47 732 376 |
||
|
074031 - Család és nővédelmi egészségügyi gondozás (védőnő) |
||||||
|
B16 |
Egyéb működési célú támogatás államh. belülről |
7 950 000 |
2 591 508 |
1 862 504 |
4 684 308 |
|
|
B16 |
DPCK finanszírozás |
1 358 652 |
1 358 652 |
2 221 873 |
1 358 652 |
|
|
B411 |
Kiadások visszatérítései |
223 358 |
- |
|||
|
Bevétel összesen: |
9 308 652 |
3 950 160 |
4 307 735 |
6 042 960 |
||
|
081045 Sporttevékenység |
||||||
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
50 000 |
50 000 |
- |
- |
|
|
Bevétel összesen: |
50 000 |
50 000 |
- |
- |
||
|
096015 Konyha |
||||||
|
B405 |
Ellátási díjak (Iskola, óvoda) |
50 000 000 |
52 000 000 |
50 499 143 |
55 000 000 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
13 500 000 |
14 040 000 |
13 634 772 |
14 850 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
63 500 000 |
66 040 000 |
64 133 915 |
69 850 000 |
||
|
096025 Munkahelyi étkeztetés |
||||||
|
B405 |
Ellátási díjak |
12 000 000 |
14 000 000 |
12 358 809 |
16 000 000 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
3 240 000 |
3 780 000 |
3 336 801 |
4 320 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
15 240 000 |
17 780 000 |
15 695 610 |
20 320 000 |
||
|
102050 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok (Idősek Otthona) |
||||||
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
50 000 |
98 363 |
98 363 |
200 000 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
- |
26 558 |
26 558 |
54 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
50 000 |
124 921 |
124 921 |
254 000 |
||
|
104035- Gyermekétkeztetés bölcsődében |
||||||
|
B405 |
Ellátási díj |
1 500 000 |
2 000 000 |
1 744 538 |
2 000 000 |
|
|
B406 |
Ellátási díj áfa |
405 000 |
540 000 |
471 022 |
540 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
1 905 000 |
2 540 000 |
2 215 560 |
2 540 000 |
||
|
900020 - Önk. Funkcióra nem sorolható bevételei |
||||||
|
B341 |
Adók (építmény, kommunális, telekadó) |
141 700 000 |
141 700 000 |
143 658 761 |
141 600 000 |
|
|
B351 |
Iparűzési adó |
850 000 000 |
850 000 000 |
1 113 410 599 |
1 100 000 000 |
|
|
B355 |
Idegenforgalmi adó |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 487 000 |
2 600 000 |
|
|
B361 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 810 369 |
2 000 000 |
|
|
B411 |
Kiadások visszatérítései |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 182 303 |
2 000 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
997 700 000 |
997 700 000 |
1 263 549 032 |
1 248 200 000 |
||
|
900060 - Forgatási és befektetési célú fin. műv. |
||||||
|
B408 |
Egyéb kapott kamat |
1 500 000 |
2 300 000 |
2 246 585 |
3 565 667 |
|
|
B8112 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök |
160 000 000 |
160 000 000 |
34 172 160 |
160 000 000 |
|
|
B817 |
Lekötött bankbetét megszüntetése |
- |
- |
- |
100 000 000 |
|
|
B8111 |
Hosszú lejáratú hitel (Gödör projekt) |
130 805 016 |
130 805 016 |
130 805 016 |
- |
|
|
B8111 |
Hosszú lejáratú hitel (ingatlan vásárlás, felújítások) |
58 706 583 |
58 706 583 |
58 706 583 |
- |
|
|
Bevétel összesen: |
351 011 599 |
351 811 599 |
225 930 344 |
263 565 667 |
||
|
ÖNKORMÁNYZAT MÜKÖDÉSI BEVÉTELEKÖSSZESEN: |
1 973 850 625 |
2 226 052 261 |
2 366 928 699 |
2 429 470 572 |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL - BEVÉTELEK |
||||||
|
011130 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége |
||||||
|
B402 |
Szolgáltatás ellenértéke (esküvő) |
1 000 000 |
1 500 000 |
1 540 000 |
1 800 000 |
|
|
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (telefondíj továbbszámlázása) |
4 000 000 |
4 000 000 |
4 422 712 |
5 500 000 |
|
|
B406 |
Kiszámlázott áfa |
1 350 000 |
1 350 000 |
535 505 |
750 000 |
|
|
B407 |
Áfa visszatérítés |
- |
10 000 |
10 000 |
- |
|
|
B408 |
Egyéb kapott kamatok és kamatjellegű bevételek |
10 000 |
10 000 |
5 184 |
10 000 |
|
|
B411 |
Kiadások visszatérítései |
100 000 |
1 151 577 |
1 321 057 |
500 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
6 460 000 |
8 021 577 |
7 834 458 |
8 560 000 |
||
|
016010 - Országgyűlési, Önkormányzati és európai parlamanti választás |
||||||
|
B16 |
Választás lebonyolításának támogatása támogatás |
1 500 000 |
2 422 803 |
2 422 803 |
- |
|
|
Bevétel összesen: |
1 500 000 |
2 422 803 |
2 422 803 |
- |
||
|
018030 - Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||||
|
B8131 |
Előző évi költségv. maradvány igénybev. |
20 370 259 |
20 370 259 |
20 370 259 |
20 295 950 |
|
|
B816 |
Központi irányító szerv támogatás |
217 518 001 |
232 651 058 |
226 430 626 |
256 402 564 |
|
|
Bevétel összesen: |
237 888 260 |
253 021 317 |
246 800 885 |
276 698 514 |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL BEVÉTEL ÖSSZESEN: |
245 848 260 |
263 465 697 |
257 058 146 |
285 258 514 |
||
|
ÚJHARTYÁNI EGYESÍTETT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR- BEVÉTELEK |
||||||
|
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||||
|
B8131 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevételel |
676 274 |
676 274 |
676 274 |
1 437 205 |
|
|
B816 |
Központi irányító szerv támogatás |
52 275 227 |
55 013 276 |
39 484 388 |
62 225 500 |
|
|
Bevétel összesen: |
52 951 501 |
55 689 550 |
40 160 662 |
63 662 705 |
||
|
082092 Közművelődés-hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása |
||||||
|
B402 |
Szolgáltatás ellenértéke (színházjegy) |
2 800 000 |
2 800 000 |
1 653 500 |
2 963 000 |
|
|
B403 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
1 800 000 |
500 000 |
- |
- |
|
|
B405 |
Ellátási díjak (táborok bevétele) |
500 000 |
500 000 |
843 200 |
1 537 000 |
|
|
B4082 |
Kamatok |
10 000 |
10 000 |
2 513 |
5 000 |
|
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
100 000 |
500 000 |
397 597 |
500 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
5 210 000 |
4 310 000 |
2 896 810 |
5 005 000 |
||
|
EGYESÍTETT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR BEVÉTELEK ÖSSZSESEN: |
58 161 501 |
59 999 550 |
43 057 472 |
68 667 705 |
||
|
EPERKE BÖLCSŐDE - BEVÉTELEK |
||||||
|
018030 - Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||||
|
B813 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevételel |
3 234 456 |
3 234 456 |
3 234 456 |
657 075 |
|
|
B816 |
Központi irányító szerv támogatás |
65 818 531 |
67 182 872 |
56 001 797 |
76 950 616 |
|
|
Bevétel összesen: |
69 052 987 |
70 417 328 |
59 236 253 |
77 607 691 |
||
|
104031 Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása |
||||||
|
B405 |
Ellátási díjak |
6 000 000 |
6 500 000 |
5 773 202 |
6 500 000 |
|
|
B408 |
Kamatok |
10 000 |
10 000 |
5 382 |
10 000 |
|
|
B411 |
Egyéb működési bevételek |
100 000 |
158 045 |
75 362 |
100 000 |
|
|
Bevétel összesen: |
6 110 000 |
6 668 045 |
5 853 946 |
6 610 000 |
||
|
EPERKE BÖLCSŐDE BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
75 162 987 |
77 085 373 |
65 090 199 |
84 217 691 |
||
2. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
2025. évi költségvetés - Kiadások |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
Rovat |
Jogcím |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi költségvetés módosítás (2024.09.30.) |
2024.11.30 tény |
2025. évi terv |
|
|
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA - KIADÁSOK |
||||||
|
011130 Önkormányzati jogalkotás |
||||||
|
K121 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
26 810 368 |
26 810 368 |
26 780 668 |
34 366 000 |
|
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatások (külsős bizottsági tagok) |
900 000 |
900 000 |
685 125 |
3 840 000 |
|
|
K1 |
Alapilletmények |
27 710 368 |
27 710 368 |
27 465 793 |
38 206 000 |
|
|
K2 |
Járulékok összesen |
3 602 348 |
3 602 348 |
3 254 483 |
4 966 780 |
|
|
K336 |
Egyéb szakmai szolgáltatás (tanácsadás) |
1 560 000 |
1 560 000 |
1 430 000 |
1 560 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás (könyvvizsgálat, vagyonértékelés IVK) |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 200 000 |
6 250 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
405 000 |
405 000 |
324 000 |
2 109 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadás összesen |
3 465 000 |
3 465 000 |
2 954 000 |
9 919 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
34 777 716 |
34 777 716 |
33 674 276 |
53 091 780 |
||
|
018010 - Központi költségvetési befizetések |
||||||
|
K355 |
Egyéb dologi kiadás |
10 000 |
10 000 |
8 482 |
10 000 |
|
|
K5021 |
Helyi Önk.előző évi elszámolásából származó kiadások |
2 627 |
2 627 |
- |
||
|
K584 |
Felhalmozási célú támogatások kiadásai |
- |
7 466 378 |
7 466 378 |
- |
|
|
K914 |
Áh belüli megelőlegezések visszafizetése |
6 776 596 |
- |
- |
||
|
Szakfeladat összesen: |
6 786 596 |
7 479 005 |
7 477 487 |
10 000 |
||
|
018020 - Központi költségvetési befizetések |
||||||
|
K5022 |
Helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befiz. (szolidaritási hj.) |
316 035 810 |
316 035 810 |
290 752 947 |
365 609 760 |
|
|
K5022 |
Iparűzési adótöbblet miatti befizetési kötelezettség |
- |
- |
- |
137 672 600 |
|
|
K914 |
Megelőlegezés |
239 021 514 |
323 459 730 |
6 746 826 |
||
|
Szakfeladat összesen: |
316 035 810 |
555 057 324 |
614 212 677 |
510 029 186 |
||
|
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||||
|
K355 |
Egyéb dologi kiadás |
1 000 |
1 000 |
2 647 |
- |
|
|
K506 |
Felső Homokhátság |
900 000 |
900 000 |
- |
- |
|
|
Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás |
2 500 000 |
553 280 |
553 280 |
600 000 |
||
|
Újszülöttek |
1 000 000 |
1 000 000 |
- |
800 000 |
||
|
Kitüntető címek |
250 000 |
250 000 |
100 000 |
250 000 |
||
|
Reménysugár fogyatékosok támogatása |
1 000 000 |
1 207 987 |
1 207 987 |
1 300 000 |
||
|
Ügyeleti központ működési támogatása |
500 000 |
500 000 |
128 340 |
- |
||
|
Mentőállomás támogatása |
150 000 |
150 000 |
- |
150 000 |
||
|
Mentőorvosi kocsi támogatása |
300 000 |
300 000 |
- |
150 000 |
||
|
Dabasi Tűzoltóság támogatása |
300 000 |
300 000 |
- |
150 000 |
||
|
Dabas Rádió támogatása |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
||
|
Együtt segítő szolgálat (működés) |
2 689 010 |
2 689 010 |
2 689 010 |
3 805 676 |
||
|
Együtt segítő szolgálat (+ 1 fő foglalkoztatása) |
- |
- |
- |
6 023 700 |
||
|
Nemzetiségi ÖNK támogatása |
12 000 000 |
12 000 000 |
9 000 000 |
12 000 000 |
||
|
Monori Katasztrófavédelem |
300 000 |
300 000 |
- |
150 000 |
||
|
Lila Akác Nyugdíjas Klub Egyesülete |
500 000 |
500 000 |
- |
- |
||
|
Újhartyáni Tűzoltó Egyesület |
50 000 |
50 000 |
10 000 |
|||
|
Rendőrség támogatása (túlszolgálat) |
700 000 |
700 000 |
422 020 |
500 000 |
||
|
BURSA |
442 320 |
442 320 |
670 000 |
670 000 |
||
|
Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet |
- |
- |
567 840 |
577 980 |
||
|
K512 |
UTÜ-OKIP működéshez fenntartói hozzájárulás |
19 500 000 |
22 500 000 |
15 750 000 |
24 557 500 |
|
|
UTÜ-OKIP gödör projekt önerő |
28 000 000 |
28 000 000 |
28 000 000 |
- |
||
|
Sport éves támogatása |
17 731 930 |
17 731 930 |
15 958 737 |
13 727 660 |
||
|
Sport tartalék |
2 528 670 |
2 528 670 |
- |
- |
||
|
100 éves a hartyáni foci |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
- |
||
|
Nemzetiségi Hagyományok Háza (Hartyánfeszt) |
10 150 000 |
10 150 000 |
12 650 000 |
15 000 000 |
||
|
Újhartyáni Római Katolikus Templom |
1 000 000 |
- |
- |
- |
||
|
Viharkár, tűzkár |
300 000 |
300 000 |
- |
300 000 |
||
|
Nyugdíjas Rendőrök támogatása |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
||
|
Dabas és Környéke Üdülõtábor Alapítvány |
420 197 |
420 197 |
420 197 |
441 205 |
||
|
Lila Akác Nyugdíjas Klub Egyesülete |
500 000 |
1 000 000 |
||||
|
K5 |
Támogatás összesen: |
105 262 127 |
105 523 394 |
90 667 411 |
82 713 721 |
|
|
K66 |
Törzstőke emelés UTÜ-OKIP Kft-ben |
130 805 006 |
130 805 016 |
130 805 016 |
- |
|
|
K6 |
Meglévő részesedés növelésével kapcsolatos kiadás |
130 805 016 |
130 805 016 |
130 805 016 |
- |
|
|
K915 |
Finanszírozás (intézményi finanszírozás: hivatal, bölcsi, művelődés) |
335 611 759 |
354 847 206 |
321 916 811 |
395 578 680 |
|
|
K9 |
Finanszírozás összesen: |
335 611 759 |
354 847 206 |
321 916 811 |
395 578 680 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
571 679 902 |
591 176 616 |
543 391 885 |
478 292 401 |
||
|
031030 Közterület rendjének fenntartása (Járőrszolgálat) |
||||||
|
K1101 |
Személyi juttatás Járőrszolgálat (4fő) |
18 744 000 |
18 744 000 |
16 896 000 |
21 621 600 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás, projekprémium |
- |
1 019 350 |
227 350 |
201 000 |
|
|
K1113 |
Egyéb juttatás |
448 000 |
448 000 |
54 838 |
48 000 |
|
|
K122 |
Egyéb juttatás nem saját fogl. (helyettesítés) |
2 500 000 |
1 500 000 |
1 742 519 |
2 587 500 |
|
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatás |
- |
100 000 |
38 470 |
100 000 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
21 692 000 |
21 811 350 |
18 959 177 |
24 558 100 |
|
|
K2 |
Járulék |
2 819 960 |
2 835 475 |
2 525 106 |
3 218 683 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyag |
2 500 000 |
2 000 000 |
1 619 799 |
2 500 000 |
|
|
K322 |
Telefonszámla |
800 000 |
600 000 |
204 306 |
350 000 |
|
|
K333 |
Bérleti és lízing díjak |
- |
- |
- |
4 134 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
500 000 |
1 000 000 |
532 496 |
800 000 |
|
|
K336 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
10 000 |
10 000 |
- |
- |
|
|
K337 |
Egyéb szolg. (bizt. Díj, oktatás) |
250 000 |
450 000 |
189 152 |
250 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
1 096 200 |
1 096 200 |
603 276 |
1 959 000 |
|
|
K3 |
Dologi összesen |
5 156 200 |
5 156 200 |
3 149 029 |
9 993 000 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök |
200 000 |
200 000 |
- |
- |
|
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszk. |
100 000 |
100 000 |
- |
500 000 |
|
|
K67 |
Beruh. Áfa |
81 000 |
81 000 |
- |
135 000 |
|
|
K6 |
Beruházás összesen: |
381 000 |
381 000 |
- |
635 000 |
|
|
Szakfeladat összesen |
30 049 160 |
30 184 025 |
24 633 312 |
38 404 783 |
||
|
051030 Települési hulladék begyűjtése |
||||||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
1 500 000 |
1 500 000 |
100 000 |
450 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
405 000 |
405 000 |
27 000 |
121 500 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
1 905 000 |
1 905 000 |
127 000 |
571 500 |
||
|
062020 Telelpülésfejlesztési projektek és támogatásuk |
||||||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
5 000 000 |
14 295 000 |
23 035 000 |
6 200 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
1 350 000 |
3 137 400 |
5 497 200 |
1 674 000 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
189 924 |
189 924 |
189 924 |
50 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások összesen: |
6 539 924 |
17 622 324 |
28 722 124 |
7 924 000 |
|
|
K5021 |
VEKOP pályázatok kötelezettségei |
6 156 239 |
- |
|||
|
K5 |
6 156 239 |
- |
- |
- |
||
|
K61 |
Tervek (pl.: ÁRT) |
8 000 000 |
3 277 079 |
- |
||
|
K62 |
Magyar Falu program önerő |
3 000 000 |
3 000 000 |
- |
||
|
Szolgálati lakás - Deák F. u. 2. (MFP) |
39 370 000 |
39 370 000 |
- |
39 370 000 |
||
|
Gödör (áramigénylés, víz-csatorna vez. kiép) |
1 500 000 |
2 876 665 |
1 860 000 |
|||
|
Ingatlan vásárlás (Deák Ferenc utca) |
25 650 000 |
25 650 000 |
25 650 000 |
|||
|
Sportpálya lelátó |
7 500 000 |
6 500 000 |
6 500 000 |
|||
|
Új buszmegálló létesítése (Kossuth L. utca) |
2 324 100 |
2 324 100 |
1 925 700 |
|||
|
Gödör |
11 401 574 |
1 500 000 |
2 116 665 |
|||
|
Hősök tere átépítése |
17 000 000 |
3 617 727 |
3 617 727 |
- |
||
|
Leader pályázat építési beruházás része |
- |
2 395 454 |
2 395 454 |
|||
|
Arany János utca útfelújítás (Külterületi helyi közút pályázat) |
- |
- |
- |
82 267 513 |
||
|
Közvilágítás bővítése (3 helyen) |
3 792 000 |
|||||
|
Ingatlan vásárlás (Hősök tere 3.) |
55 000 000 |
|||||
|
Általános iskola bővítése |
203 371 100 |
|||||
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszköz beszerzés |
10 488 288 |
4 127 537 |
4 127 537 |
- |
|
|
K67 |
Beruházás áfája |
27 158 000 |
25 957 412 |
6 086 632 |
88 775 196 |
|
|
K6 |
Beruházás összesen: |
153 391 962 |
120 595 974 |
54 279 715 |
472 575 809 |
|
|
K71 |
Felújítás |
1 500 000 |
1 500 000 |
- |
||
|
Belterületi útfelújítás - Rákóczi és Deák F. utca (MFP) |
4 000 000 |
3 625 000 |
3 625 000 |
40 000 000 |
||
|
Belterületi útfelújítás - Rákóczi és Deák F. utca (MFP) - önerő |
9 000 000 |
|||||
|
Útfelújítás |
5 000 000 |
7 192 880 |
7 192 880 |
1 000 000 |
||
|
K74 |
Felújítás áfa |
2 835 000 |
3 325 828 |
2 650 828 |
13 500 000 |
|
|
K7 |
Felújítás összesen: |
13 335 000 |
15 643 708 |
13 468 708 |
63 500 000 |
|
|
K513 |
Tartalék (általános) |
10 000 000 |
10 000 000 |
- |
5 000 000 |
|
|
K513 |
Tartalék (Beruházási) |
5 000 000 |
15 500 000 |
- |
- |
|
|
K5 |
Tartalék összesen |
15 000 000 |
25 500 000 |
- |
5 000 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
194 423 125 |
179 362 006 |
96 470 547 |
548 999 809 |
||
|
064010 Közvilágítás |
||||||
|
K334 |
Közvilágítás korszerűsítés |
18 000 000 |
19 387 820 |
16 480 631 |
19 000 000 |
|
|
K3311 |
Közvilágítás áramdíja |
5 000 000 |
5 000 000 |
4 214 933 |
4 000 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
6 210 000 |
6 750 000 |
5 534 123 |
6 210 000 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
150 000 |
150 000 |
- |
- |
|
|
Szakfeladat összesen: |
29 360 000 |
31 287 820 |
26 229 687 |
29 210 000 |
||
|
066020 Városgazdálkodási feladatok |
||||||
|
K1101 |
Közalkalmazottak jutt. (2 fő mezőőr és 8 fő parkgondozó) |
31 233 520 |
31 233 520 |
28 738 970 |
35 322 178 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás, prémium |
1 400 320 |
2 987 416 |
304 376 |
409 000 |
|
|
K1110 |
Egyéb kötlségtérítés |
433 080 |
433 080 |
372 990 |
433 080 |
|
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatás |
1 108 000 |
1 108 000 |
889 091 |
1 108 000 |
|
|
K122 |
Egyéb juttatás nem saját fogl. |
960 000 |
3 460 000 |
2 939 510 |
960 000 |
|
|
K123 |
Egyéb külső juttatás (Főépítész megbízási díja, repi) |
6 920 000 |
4 420 000 |
3 313 830 |
6 920 000 |
|
|
K1 |
Illetmények összesen |
42 054 920 |
43 642 016 |
36 558 767 |
45 152 258 |
|
|
K2 |
Járulék |
9 830 820 |
9 035 142 |
6 930 169 |
9 488 994 |
|
|
K311 |
Szakmai anyag |
250 000 |
250 000 |
244 257 |
250 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyag |
16 000 000 |
16 000 000 |
19 685 141 |
20 000 000 |
|
|
K321 |
Informatikai szolgáltatások |
2 500 000 |
6 925 000 |
5 043 500 |
3 000 000 |
|
|
K322 |
Kommunikációs szolgáltatások |
1 500 000 |
2 000 000 |
1 721 884 |
2 000 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
20 000 000 |
15 000 000 |
9 977 838 |
12 000 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
4 000 000 |
4 000 000 |
1 742 442 |
2 500 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
1 800 000 |
1 800 000 |
1 282 054 |
1 500 000 |
|
|
K332 |
Vásárolt élelmezés |
200 000 |
200 000 |
58 819 |
200 000 |
|
|
K333 |
Bérleti és lízing díjak |
1 500 000 |
1 500 000 |
578 600 |
5 134 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás (Dunavölgyi Vízgazd., víztározó) |
12 000 000 |
12 000 000 |
10 799 793 |
14 820 000 |
|
|
K336 |
Szakmai tev.segítő szolgáltatás (ügyvéd, alapítványok könyvelése) |
5 700 000 |
5 700 000 |
2 298 272 |
4 500 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás (hulladékszállítás, földhivatali költségek, terembérlet, zölterület kezelés, kaszálás, villanyszerelési munkák, autók karbantartása, térfigyelő kamerák) |
50 000 000 |
57 596 614 |
50 901 824 |
55 000 000 |
|
|
K341 |
Kiküldetések kiadásai |
150 000 |
800 000 |
494 550 |
500 000 |
|
|
K342 |
Reklám és propaganda kiadások (MAGTV) |
6 500 000 |
6 500 000 |
4 762 500 |
6 500 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
32 967 000 |
31 622 450 |
19 397 255 |
27 597 000 |
|
|
K352 |
Fizetendő ÁFA |
20 000 000 |
18 000 000 |
14 702 000 |
19 116 000 |
|
|
K355 |
Dologi kiadások |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 132 362 |
1 500 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások összesen |
176 567 000 |
181 394 064 |
144 823 091 |
176 117 000 |
|
|
K48 |
Egyéb nem intézményi ellátások kiadásai |
20 000 |
- |
|||
|
K62 |
Ingatlanok létesítése |
800 000 |
1 300 000 |
809 764 |
500 000 |
|
|
K63 |
Informatikai eszköz beszerzés |
2 500 000 |
2 000 000 |
2 424 296 |
500 000 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz beszerzés |
3 000 000 |
3 000 000 |
3 145 686 |
2 000 000 |
|
|
K67 |
Beruházási célu áfa |
1 701 000 |
1 701 000 |
1 601 979 |
810 000 |
|
|
K6 |
Befektetett eszköz összesen: |
8 001 000 |
8 001 000 |
7 981 725 |
3 810 000 |
|
|
K71 |
Ingatlan felújítás (DAKÖV, Tájház, Bagolyfészek) |
25 000 000 |
25 000 000 |
19 209 667 |
32 495 310 |
|
|
K74 |
Felújítási célú áfa |
6 750 000 |
6 750 000 |
4 817 710 |
8 773 734 |
|
|
K7 |
Felújítás összesen |
31 750 000 |
31 750 000 |
24 027 377 |
41 269 044 |
|
|
Szakfeladat összesen |
268 203 740 |
273 822 222 |
220 341 129 |
275 837 296 |
||
|
072111 Háziorvosi alapellátás |
||||||
|
K1101 |
Alapilletmény (3 fő+fiziko) |
34 014 055 |
34 014 055 |
30 546 561 |
35 606 959 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás |
1 149 475 |
3 013 535 |
1 596 282 |
474 778 |
|
|
K1104 |
Túlóra |
- |
- |
- |
614 400 |
|
|
K1108 |
Ruházati költségtérítés |
75 000 |
134 576 |
75 188 |
75 000 |
|
|
K1110 |
Költségtérítés |
2 940 132 |
2 940 132 |
2 472 230 |
2 940 132 |
|
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatás (helyettesítés) |
836 000 |
1 100 000 |
1 172 114 |
1 531 000 |
|
|
K122 |
Megbízási díj, vévétel, fiziko |
1 440 000 |
1 440 000 |
1 225 912 |
1 440 000 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
40 454 662 |
42 642 298 |
37 088 287 |
42 682 269 |
|
|
K2 |
Szoc. hozzájárulási adó |
5 259 106 |
5 543 499 |
4 871 277 |
5 548 695 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok beszerzése |
150 000 |
150 000 |
- |
100 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése tisztítószer |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 254 599 |
1 500 000 |
|
|
K321 |
Informatikai szolgáltatás |
300 000 |
300 000 |
193 640 |
300 000 |
|
|
K322 |
Egyéb komm. Szolg. (telefon, internet) |
250 000 |
250 000 |
292 174 |
350 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
350 000 |
800 000 |
490 029 |
650 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
2 000 000 |
1 000 000 |
- |
1 665 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
150 000 |
200 000 |
163 467 |
200 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás |
500 000 |
800 000 |
448 444 |
500 000 |
|
|
K336 |
Szakmai szolgáltatás (szakpszichológus+gyermekorvos helyettesítés) |
5 000 000 |
3 500 000 |
2 546 000 |
3 500 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások (kéményseprés, veszélyes hulladék) |
1 500 000 |
1 500 000 |
409 163 |
800 000 |
|
|
K341 |
Belföldi kiküldetés |
100 000 |
100 000 |
- |
50 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
2 186 000 |
2 186 000 |
752 115 |
2 076 840 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadás |
50 000 |
50 000 |
30 275 |
50 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások összesen |
14 036 000 |
12 336 000 |
6 579 906 |
11 741 840 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerése |
100 000 |
100 000 |
- |
40 000 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz beszerzés |
500 000 |
500 000 |
- |
400 000 |
|
|
K67 |
Beruházási célú áfa |
162 000 |
162 000 |
- |
118 800 |
|
|
K6 |
Beruházás összesen: |
762 000 |
762 000 |
- |
558 800 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
60 511 768 |
61 283 797 |
48 539 470 |
60 531 604 |
||
|
074031 Család és nővédelmi eü. gondozás (védőnő) |
||||||
|
K1101 |
Alapilletmény |
3 162 252 |
3 162 252 |
2 898 731 |
3 162 252 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás |
- |
175 901 |
44 140 |
44 140 |
|
|
K1108 |
Ruházati költségtérítés |
25 000 |
37 594 |
- |
- |
|
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatás |
62 000 |
62 000 |
- |
- |
|
|
K1 |
Illetmények összesen: |
3 249 252 |
3 437 747 |
2 942 871 |
3 206 392 |
|
|
K2 |
Szoc. hj.adó |
422 403 |
446 907 |
393 967 |
411 093 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok (gyógyszer, folyóirat, szakkönyv, szakmai eszköz) |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok - irodaszer |
50 000 |
100 000 |
145 771 |
150 000 |
|
|
K321 |
Informatikai szolgáltatások (védőnői szoftver) |
150 000 |
150 000 |
102 400 |
150 000 |
|
|
K322 |
Kommunikációs szolgáltatások telefon |
100 000 |
100 000 |
81 775 |
100 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
200 000 |
250 000 |
140 111 |
200 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
500 000 |
500 000 |
- |
500 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
50 000 |
80 000 |
46 337 |
50 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
100 000 |
100 000 |
86 089 |
100 000 |
|
|
K336 |
Egyéb szakmai szolgáltatások |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K337 |
Üzemeltetési szolgáltatások |
300 000 |
200 000 |
76 272 |
200 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
418 500 |
418 500 |
141 213 |
334 800 |
|
|
K3 |
Dologi kiadás összesen |
1 968 500 |
1 998 500 |
819 968 |
1 884 800 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz beszerzés |
100 000 |
100 000 |
- |
100 000 |
|
|
K67 |
Beruházási célú áfa |
27 000 |
27 000 |
- |
27 000 |
|
|
K6 |
Eszköz összesen |
127 000 |
127 000 |
- |
127 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
5 767 155 |
6 010 154 |
4 156 806 |
5 629 285 |
||
|
074040 Fertőző megbetegedések, járványügyi ellátás |
||||||
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
||
|
K351 |
Működési célú áfa |
27 000 |
27 000 |
27 000 |
||
|
K3 |
Dologi kiadás összesen |
127 000 |
127 000 |
- |
127 000 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz beszerzése |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
||
|
K67 |
Beruházási célú áfa |
54 000 |
54 000 |
54 000 |
||
|
K6 |
Beruházás összesen |
254 000 |
254 000 |
- |
254 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
381 000 |
381 000 |
- |
381 000 |
||
|
081045 Sporttevékenység |
||||||
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatásai |
- |
111 799 |
111 799 |
- |
|
|
K122 |
Egyéb személyi juttatásai (sportfelelősők) |
7 391 698 |
7 391 698 |
6 197 552 |
9 273 420 |
|
|
K1 |
Illetmények összesen |
7 391 698 |
7 503 497 |
6 309 351 |
9 273 420 |
|
|
K2 |
Járulék |
960 921 |
960 921 |
788 724 |
1 205 545 |
|
|
K322 |
Kommunikációs szolgáltatások |
550 000 |
550 000 |
560 510 |
650 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
2 000 000 |
1 300 000 |
927 490 |
1 200 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
1 000 000 |
800 000 |
413 348 |
900 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás |
300 000 |
300 000 |
54 540 |
300 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
1 039 500 |
904 500 |
420 383 |
658 800 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások |
4 889 500 |
3 854 500 |
2 376 271 |
3 708 800 |
|
|
Szakfeladat összesen |
13 242 119 |
12 318 918 |
9 474 346 |
14 187 765 |
||
|
082092 Közművelődés-Hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása |
||||||
|
K122 |
Lektori tevékenység + sajtóreferens |
13 867 284 |
13 867 284 |
17 676 897 |
16 774 920 |
|
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatások |
4 511 280 |
4 511 280 |
2 381 580 |
- |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
18 378 564 |
18 378 564 |
20 058 477 |
16 774 920 |
|
|
K2 |
Szoc.hj.adó |
2 358 013 |
2 358 013 |
2 334 079 |
2 180 740 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás (kiadvány) |
500 000 |
1 000 000 |
515 000 |
- |
|
|
K351 |
Felszámított áfa |
135 000 |
270 000 |
245 549 |
160 000 |
|
|
K355 |
Dologi kiadás (ÚJHÍR megjelentetés, naptár) |
3 242 000 |
3 242 000 |
2 027 818 |
3 200 000 |
|
|
K3 |
Dologi összesen: |
3 877 000 |
4 512 000 |
2 788 367 |
3 360 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
24 613 577 |
25 248 577 |
25 180 923 |
22 315 660 |
||
|
084031 Civil szervezetek támogatása |
||||||
|
K512 |
Civil alap |
1 000 000 |
1 000 000 |
- |
1 000 000 |
|
|
Szakfeladat összesen |
1 000 000 |
1 000 000 |
- |
1 000 000 |
||
|
091250 Alapfokú művészetoktatással összefüggő feladatok (ZENEISKOLA) |
||||||
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatás |
2 100 000 |
2 100 000 |
1 050 000 |
2 580 000 |
|
|
K1 |
Illetmények összesen |
2 100 000 |
2 100 000 |
1 050 000 |
2 580 000 |
|
|
K2 |
Járulék |
273 000 |
273 000 |
128 700 |
335 400 |
|
|
K311 |
Szakmai beszerzések |
830 000 |
830 000 |
78 361 |
300 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyag |
320 000 |
320 000 |
157 480 |
300 000 |
|
|
K334 |
Karbantartási szolgáltatás |
500 000 |
500 000 |
629 920 |
700 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás |
220 000 |
220 000 |
- |
300 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
504 900 |
504 900 |
233 757 |
345 600 |
|
|
K3 |
Dologi kiadás összsesen |
2 374 900 |
2 374 900 |
1 099 518 |
1 945 600 |
|
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
- |
- |
770 000 |
450 000 |
|
|
Szakfeladat összesen |
4 747 900 |
4 747 900 |
3 048 218 |
5 311 000 |
||
|
094260 Szociális ösztöndíjak |
||||||
|
K512 |
Önkormányzati ösztöndíj (5 fő) |
200 000 |
200 000 |
300 000 |
1 000 000 |
|
|
Szakfeladatok összesen: |
200 000 |
200 000 |
300 000 |
1 000 000 |
||
|
096015 Konyha |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények (8fő) |
34 222 000 |
34 222 000 |
30 963 042 |
41 790 600 |
|
|
K1103 |
Céljutalom |
- |
2 008 712 |
562 712 |
3 516 600 |
|
|
K1108 |
Ruházati költségtérítés |
200 000 |
284 388 |
312 583 |
200 000 |
|
|
K1110 |
Egyéb ktg. térítések |
180 468 |
180 468 |
155 428 |
180 468 |
|
|
K1113 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
596 000 |
596 000 |
255 888 |
396 000 |
|
|
K123 |
Reprezentáció |
240 000 |
240 000 |
- |
360 000 |
|
|
K1 |
Személyi juttatások |
35 438 468 |
37 531 568 |
32 249 653 |
46 443 668 |
|
|
K2 |
Szoc.hj.adó |
4 607 001 |
4 879 104 |
3 954 173 |
6 037 677 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok (irodaszer, gyógyszer) |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (élelmiszer, tisztítószer üzemanyag) |
65 000 000 |
65 000 000 |
51 673 148 |
60 000 000 |
|
|
K322 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatás |
50 000 |
50 000 |
- |
- |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
2 000 000 |
2 500 000 |
2 090 501 |
2 500 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
5 000 000 |
3 500 000 |
2 260 382 |
4 000 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 074 670 |
1 250 000 |
|
|
K333 |
Bérleti díjak |
- |
50 000 |
9 600 |
50 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
800 000 |
750 000 |
305 991 |
500 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás |
2 000 000 |
2 236 000 |
1 166 810 |
2 000 000 |
|
|
K341 |
Kiküldetések kiadásai |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
20 641 500 |
20 641 500 |
11 455 865 |
15 206 400 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások |
97 091 500 |
96 327 500 |
70 036 967 |
85 606 400 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök |
500 000 |
100 000 |
- |
500 000 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz |
3 000 000 |
1 500 000 |
- |
4 680 000 |
|
|
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámítot áfa |
945 000 |
432 000 |
- |
1 398 600 |
|
|
K6 |
Beruházások |
4 445 000 |
2 032 000 |
- |
6 578 600 |
|
|
K71 |
Felújítás |
300 000 |
500 000 |
- |
500 000 |
|
|
K74 |
Felújítás áfa |
81 000 |
135 000 |
- |
135 000 |
|
|
K7 |
Felújítások |
381 000 |
635 000 |
- |
635 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
141 962 969 |
141 405 172 |
106 240 793 |
145 301 345 |
||
|
102050 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok (Idősek Otthona) |
||||||
|
K123 |
Egyéb külső személyi jutt. (nyugdíjas klub vezető) |
237 647 |
237 647 |
197 941 |
240 000 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen |
237 647 |
237 647 |
197 941 |
240 000 |
|
|
K2 |
Járulék |
30 894 |
30 894 |
27 682 |
31 200 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyag |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K322 |
Kommunikációs szolgáltatás |
180 000 |
180 000 |
173 184 |
200 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
463 377 |
463 377 |
363 085 |
400 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
603 444 |
603 444 |
281 750 |
400 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
150 000 |
150 000 |
162 054 |
200 000 |
|
|
K334 |
Karbantartási költségek |
50 000 |
50 000 |
- |
50 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
404 141 |
404 141 |
249 810 |
280 800 |
|
|
K3 |
Dologi összesen: |
1 900 962 |
1 900 962 |
1 229 883 |
1 580 800 |
|
|
Szakfeladat összesen |
2 169 503 |
2 169 503 |
1 455 506 |
1 852 000 |
||
|
104051 Gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
||||||
|
K332 |
Vásárolt élelmezés |
- |
158 993 |
58 134 |
100 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
- |
42 928 |
15 696 |
27 000 |
|
|
K3 |
Dologi összesen: |
- |
201 921 |
73 830 |
127 000 |
|
|
K48 |
Óvodáztatási támogatás |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
K4 |
Ellátás összesen: |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
200 000 |
401 921 |
73 830 |
327 000 |
||
|
106020 Lakásfenntartással,lakhatással összefüggő ellátások |
||||||
|
K312 |
Üzemeltetési anyag (szociális tűzifa) |
1 700 000 |
1 700 000 |
1 564 000 |
1 700 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás |
400 000 |
400 000 |
312 800 |
400 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
567 000 |
567 000 |
506 736 |
567 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadás összesen |
2 667 000 |
2 667 000 |
2 383 536 |
2 667 000 |
|
|
Szakfeladat összesen |
2 667 000 |
2 667 000 |
2 383 536 |
2 667 000 |
||
|
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
||||||
|
K337 |
Egyéb szolgáltatás |
100 000 |
100 000 |
- |
500 000 |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
27 000 |
27 000 |
- |
135 000 |
|
|
K48 |
Települési támogatás kiadásai (köztemetés, gyógyszertámogatás) |
6 500 000 |
6 500 000 |
5 039 400 |
6 500 000 |
|
|
K506 |
Központi költségvetési szervnek egyéb működési végleges támogatás |
319 803 |
500 000 |
|||
|
K512 |
Elsőlakáshoz jutók támogatása |
2 600 000 |
2 600 000 |
1 000 000 |
5 000 000 |
|
|
K512 |
Támogatás háztartásoknak(Lakásfenntartási támogatás) |
1 500 000 |
1 500 000 |
|||
|
Szakfeladat összesen: |
10 727 000 |
10 727 000 |
6 359 203 |
12 635 000 |
||
|
900060 Finanszírozási kiadások |
||||||
|
K337 |
Bankköltség |
6 000 000 |
6 000 000 |
5 628 313 |
6 000 000 |
|
|
K353 |
Kamatkiadások |
39 994 665 |
36 013 228 |
26 699 271 |
21 997 000 |
|
|
K3 |
Dologi összesen: |
45 994 665 |
42 013 228 |
32 327 584 |
27 997 000 |
|
|
K9111 |
Felhalmozási célú hitel tárgyévi törlesztőrészlete 150 millió (HFH) |
15 000 000 |
15 000 000 |
41 285 574 |
15 000 000 |
|
|
K9111 |
Felhalmozási célú hitel tárgyévi törlesztőrészlete 163 millió (Bölcsőde) |
13 583 804 |
16 475 199 |
- |
||
|
K9111 |
Felhalmozási célú hitel törlesztés 58 millió |
5 870 658 |
5 870 658 |
5 807 658 |
||
|
K9111 |
Felhalmozási célú hitel törlesztés 130 millió |
11 990 458 |
13 080 500 |
13 080 500 |
||
|
K9112 |
Likviditási célú hitelek visszafizetése 160 millió |
160 000 000 |
160 000 000 |
34 172 160 |
160 000 000 |
|
|
K9161 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
- |
- |
100 000 000 |
- |
|
|
K9 |
Hitelek összesen: |
206 444 920 |
210 426 357 |
175 457 734 |
193 888 158 |
|
|
Szakfeladat összesen |
252 439 585 |
252 439 585 |
207 785 318 |
221 885 158 |
||
|
UJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
1 973 850 625 |
2 226 052 261 |
1 981 555 949 |
2 429 470 572 |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL - KIADÁSOK |
||||||
|
011130 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények (18 fő) |
131 768 000 |
131 768 000 |
119 548 843 |
155 025 000 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás (jutalmak) |
- |
17 334 569 |
11 720 221 |
5 999 008 |
|
|
K1107 |
Béren kívüli juttatások (cafetéria) |
7 400 000 |
7 400 000 |
7 400 000 |
7 000 000 |
|
|
K1108 |
Ruházati költségtérítés |
6 432 800 |
6 432 800 |
6 432 800 |
5 969 000 |
|
|
K1109 |
Közlekedési költségtérítés |
- |
100 000 |
54 020 |
- |
|
|
K1110 |
Egyéb költségtérítés |
14 211 696 |
14 211 696 |
10 604 305 |
13 760 556 |
|
|
K1113 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
3 708 000 |
3 708 000 |
3 137 086 |
8 821 047 |
|
|
K123 |
Reprezentáció |
5 000 000 |
4 000 000 |
5 437 723 |
5 000 000 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
168 520 496 |
184 955 065 |
164 334 998 |
201 574 611 |
|
|
K2 |
Járulékok |
21 631 764 |
24 044 158 |
25 582 130 |
27 758 670 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok (gyógyszer, szakkönyv, folyóirat, ) |
1 200 000 |
1 200 000 |
857 323 |
1 200 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok (irodaszer, nyomtatvány, üzemanyag, tisztítószer) |
6 500 000 |
6 500 000 |
6 977 459 |
7 000 000 |
|
|
K321 |
Informatikai szolgáltatások |
3 000 000 |
3 000 000 |
2 051 987 |
2 500 000 |
|
|
K322 |
Kommunikációs szolgáltatások |
14 000 000 |
14 000 000 |
13 553 817 |
15 000 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
1 500 000 |
1 500 000 |
308 296 |
5 200 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
3 500 000 |
2 500 000 |
1 367 115 |
2 500 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
100 000 |
100 000 |
36 158 |
550 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
500 000 |
500 000 |
- |
500 000 |
|
|
K336 |
Szakmai tevékenységet segítő szolg. (Opten, VFK Data Pro Kft, Menedzser P.) |
1 800 000 |
2 323 715 |
1 858 801 |
2 000 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások (biztosítások, autópálya matrica, gépkölcsönzés) |
5 000 000 |
5 496 000 |
5 388 168 |
6 000 000 |
|
|
K341 |
Kiküldetések kiadásai |
200 000 |
200 000 |
- |
100 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
10 071 000 |
8 000 000 |
5 493 226 |
8 231 000 |
|
|
K352 |
Fizetendő áfa |
600 000 |
600 000 |
22 000 |
55 000 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
220 000 |
220 000 |
223 350 |
644 233 |
|
|
K3 |
Dologi összesen |
48 191 000 |
46 139 715 |
38 137 700 |
51 480 233 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerzése |
2 500 000 |
2 500 000 |
1 692 302 |
2 500 000 |
|
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
1 000 000 |
1 527 862 |
659 559 |
1 000 000 |
|
|
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított áfa |
945 000 |
945 000 |
503 244 |
945 000 |
|
|
K6 |
Beruházás összesen: |
4 445 000 |
4 972 862 |
2 855 105 |
4 445 000 |
|
|
Szakfeladat összesen |
242 788 260 |
260 111 800 |
230 909 933 |
285 258 514 |
||
|
016010 - Országgyűlési, Önkormányzati és európai parlamanti választás |
||||||
|
K1113 |
Választás egyéb személyi juttatás |
- |
1 529 000 |
1 529 000 |
- |
|
|
K123 |
Választás személyi jellegű kifizetés |
2 000 000 |
996 670 |
996 670 |
- |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
2 000 000 |
2 525 670 |
2 525 670 |
- |
|
|
K2 |
Szochó |
260 000 |
345 369 |
- |
||
|
K2 |
Járulékok |
260 000 |
345 369 |
345 369 |
- |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok |
800 000 |
368 783 |
368 783 |
- |
|
|
K351 |
Működési célú áfa |
- |
99 575 |
99 572 |
- |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
- |
14 500 |
14 500 |
- |
|
|
K3 |
Dologi kiadás összesen |
800 000 |
482 858 |
482 855 |
- |
|
|
Szakfeladat összesen: |
3 060 000 |
3 353 897 |
3 353 894 |
- |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL KIADÁS ÖSSZESEN: |
245 848 260 |
263 465 697 |
234 263 827 |
285 258 514 |
||
|
ÚJHARTYÁNI EGYESÍTETT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR - KIADÁSOK |
||||||
|
082042- Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása |
||||||
|
K311 |
Szakmai anyagok beszerzése |
650 000 |
650 000 |
507 709 |
655 933 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
32 500 |
32 500 |
25 186 |
32 797 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások |
682 500 |
682 500 |
532 895 |
688 730 |
|
|
082091 Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése (könyvtár) |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (1 fő) |
5 112 000 |
5 112 000 |
4 608 000 |
5 896 800 |
|
|
K1103 |
Céljutalom |
- |
266 300 |
50 300 |
62 360 |
|
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatás |
62 000 |
62 000 |
12 000 |
12 000 |
|
|
K123 |
Reprezentáció |
20 000 |
20 000 |
- |
20 000 |
|
|
K1 |
Illetmény összesen: |
5 194 000 |
5 460 300 |
4 670 300 |
5 991 160 |
|
|
K2 |
Szoc.hj.adó |
675 220 |
709 839 |
624 000 |
778 851 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok beszerzése |
200 000 |
200 000 |
- |
200 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok |
312 000 |
312 000 |
63 618 |
500 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj (Presszó miatt) |
1 200 000 |
1 000 000 |
411 621 |
800 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj (Presszó miatt) |
1 200 000 |
500 000 |
- |
- |
|
|
K334 |
Karbantartási kiadások |
500 000 |
500 000 |
- |
200 000 |
|
|
K336 |
Szakmai szolgáltatások |
100 000 |
100 000 |
- |
200 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások, jogdíjak |
200 000 |
200 000 |
20 441 |
200 000 |
|
|
K341 |
Belföldi kiküldetés |
100 000 |
100 000 |
- |
- |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
829 240 |
786 240 |
121 165 |
567 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások |
4 641 240 |
3 698 240 |
616 845 |
2 667 000 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerzése |
100 000 |
100 000 |
0 |
100 000 |
|
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszköz beszerzése |
200 000 |
200 000 |
33 134 |
270 000 |
|
|
K67 |
Beruházási áfa |
81 000 |
81 000 |
8 946 |
99 900 |
|
|
K6 |
Beruházások |
381 000 |
381 000 |
42 080 |
469 900 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
10 891 460 |
10 249 379 |
5 953 225 |
9 906 911 |
||
|
082092 Közművelődés-hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása (Bagolyfészek) |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek ( 5 fő) |
23 104 820 |
23 104 820 |
20 674 076 |
27 008 298 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás |
- |
1 240 766 |
264 506 |
301 420 |
|
|
K1110 |
Egyéb költségtérítés |
473 712 |
473 712 |
368 476 |
473 712 |
|
|
K1113 |
Egyéb személyi juttatás |
260 000 |
260 000 |
166 963 |
200 000 |
|
|
K123 |
Reprezentáció |
1 000 000 |
1 000 000 |
237 788 |
500 000 |
|
|
K1 |
Foglalkoztatottak személyi juttatása |
24 838 532 |
26 079 298 |
21 711 809 |
28 483 430 |
|
|
K2 |
Szoc.hj.adó |
3 229 009 |
3 390 309 |
3 007 983 |
3 702 846 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok beszerzése |
900 000 |
900 000 |
305 322 |
500 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok |
1 100 000 |
2 000 000 |
1 448 363 |
1 200 000 |
|
|
K322 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
320 000 |
400 000 |
355 479 |
400 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
1 000 000 |
1 088 064 |
726 253 |
1 000 000 |
|
|
K3312 |
Közüzemi díjak - gázdíj |
1 500 000 |
1 500 000 |
612 680 |
1 000 000 |
|
|
K332 |
Vásárolt élelmezés |
800 000 |
800 000 |
434 003 |
800 000 |
|
|
K333 |
Bérleti díjak (majális, gyereknap, advent) |
900 000 |
900 000 |
90 000 |
900 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
700 000 |
700 000 |
- |
500 000 |
|
|
K336 |
Egyéb szakmai szolgáltatás |
650 000 |
650 000 |
326 000 |
650 000 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások (színház, gyereknap, majális) |
6 000 000 |
6 000 000 |
4 375 882 |
12 000 000 |
|
|
K341 |
Kiküldetések |
200 000 |
200 000 |
- |
426 288 |
|
|
K342 |
Reklám és propaganda |
300 000 |
300 000 |
81 001 |
300 000 |
|
|
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított áfa |
2 880 000 |
2 880 000 |
1 577 301 |
5 143 500 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadás |
- |
10 000 |
18 587 |
50 000 |
|
|
K3 |
Dologi összesen: |
17 250 000 |
18 328 064 |
10 350 871 |
24 869 788 |
|
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerzése |
100 000 |
100 000 |
52 654 |
300 000 |
|
|
K64 |
Egyéb tárgyi eszköz beszerzése |
900 000 |
900 000 |
180 945 |
500 000 |
|
|
K67 |
Beruházási áfa |
270 000 |
270 000 |
63 071 |
216 000 |
|
|
K6 |
Beruházások |
1 270 000 |
1 270 000 |
296 670 |
1 016 000 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
46 587 541 |
49 067 671 |
35 367 333 |
58 072 064 |
||
|
EGYESÍTETT MŰV. INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN: |
58 161 501 |
59 999 550 |
41 853 453 |
68 667 705 |
||
|
EPERKE BÖLCSŐDE - KIADÁSOK |
||||||
|
104031 Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása |
||||||
|
K1101 |
Törvény szerinti illetmények (8 fő) |
52 051 400 |
52 051 400 |
46 176 653 |
58 041 075 |
|
|
K1103 |
Céljuttatás, projektprémium |
- |
2 603 587 |
471 155 |
638 607 |
|
|
K1104 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra |
1 000 000 |
800 000 |
446 098 |
800 000 |
|
|
K1108 |
Ruházati költségtérítés |
200 000 |
275 564 |
275 564 |
200 000 |
|
|
K1109 |
Közlekedési költségtérítés |
384 000 |
384 000 |
350 748 |
456 000 |
|
|
K1110 |
Egyéb költségtérítés |
672 540 |
672 540 |
492 045 |
672 540 |
|
|
K1113 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai teljesítése |
800 000 |
800 000 |
681 913 |
800 000 |
|
|
K123 |
Egyéb külső személyi juttatások |
160 000 |
200 000 |
180 765 |
300 000 |
|
|
K1 |
Illetmények összesen |
55 267 940 |
57 787 091 |
49 074 941 |
61 908 222 |
|
|
K2 |
Szoc.hj.adó |
7 184 832 |
7 512 322 |
7 046 720 |
8 048 069 |
|
|
K311 |
Szakmai anyagok (folyóirat, szakkönyv) |
400 000 |
700 000 |
393 964 |
500 000 |
|
|
K312 |
Üzemeltetési anyagok |
1 500 000 |
1 800 000 |
1 753 144 |
2 000 000 |
|
|
K321 |
Informatikai szolgáltatások |
30 000 |
30 000 |
- |
30 000 |
|
|
K3311 |
Közüzemi díjak - áramdíj |
5 000 000 |
3 000 000 |
1 853 411 |
3 000 000 |
|
|
K3314 |
Közüzemi díjak - vízdíj- és csatornadíj |
300 000 |
300 000 |
298 856 |
400 000 |
|
|
K334 |
Karbantartás, kisjavítás |
800 000 |
800 000 |
155 858 |
1 850 300 |
|
|
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
1 500 000 |
1 817 700 |
1 272 615 |
1 500 000 |
|
|
K341 |
Kiküldetések kiadási |
300 000 |
600 000 |
184 050 |
350 000 |
|
|
K351 |
Dologi kiadás áfa |
2 235 215 |
2 035 215 |
1 203 208 |
2 505 600 |
|
|
K355 |
Egyéb dologi kiadás |
10 000 |
10 000 |
4 485 |
1 300 000 |
|
|
K3 |
Dologi kiadások összesen |
12 075 215 |
11 092 915 |
7 119 591 |
13 435 900 |
|
|
K63 |
Informatikai eszköz |
- |
- |
- |
350 000 |
|
|
K64 |
Tárgyi eszköz |
500 000 |
558 045 |
335 015 |
300 000 |
|
|
K67 |
Tárgyi eszköz áfa |
135 000 |
135 000 |
90 455 |
175 500 |
|
|
K6 |
Tárgyi eszköz összesen: |
635 000 |
693 045 |
425 470 |
825 500 |
|
|
Szakfeladat összesen: |
75 162 987 |
77 085 373 |
63 666 722 |
84 217 691 |
||
|
EPERKE BOLCSŐDE ÖSSZESEN: |
75 162 987 |
77 085 373 |
63 666 722 |
84 217 691 |
||
3. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Európai Uniós forrásból finanszírozott beruházások 2025. |
||
|
Eredeti |
||
|
- |
||
|
Európai Uniós forrásból finanszírozott kiadás összesen: |
- |
|
4. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Felhalmozási célú kiadások előirányzata feladatonként 2025. évben |
||
|---|---|---|
|
Településfejlesztési projektek kiadásai |
||
|
Eredeti |
||
|
Tervek |
6 200 000 |
|
|
Szolgálati lakás - Deák F. u. 2. (MFP) |
39 370 000 |
|
|
Arany János utca útfelújítás (Külterületi helyi közút pályázat) |
82 267 513 |
|
|
Közvilágítás bővítése (3 helyen) |
3 792 000 |
|
|
Ingatlan vásárlás (Hősök tere 3.) |
55 000 000 |
|
|
Általános iskola bővítése |
203 371 100 |
|
|
Beruházás áfa |
90 449 196 |
|
|
Beruházás összesen: |
480 449 809 |
|
|
Belterületi útfelújítás - Rákóczi és Deák F. utca (MFP) |
40 000 000 |
|
|
Belterületi útfelújítás - Rákóczi és Deák F. utca (MFP) - önerő |
9 000 000 |
|
|
Útfelújítás |
1 000 000 |
|
|
Felújítás áfa |
13 500 000 |
|
|
Felújítás összesen: |
63 500 000 |
|
|
Összes felhalmozási kiadás |
543 949 809 |
|
|
Felhalmozási célú bevételek alakulása 2025. évben |
||
|
Eredeti |
||
|
Szolgálati lakás - Deák F. u. 2. (MFP) |
50 000 000 |
|
|
Belterületi útfelújítás - Rákóczi és Deák F. utca (MFP) |
50 000 000 |
|
|
Arany János utca útfelújítás (Külterületi helyi közút pályázat) |
104 479 741 |
|
|
Fejlesztési bevétel összesen |
204 479 741 |
|
5. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
A működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások alakulását külön bemutató mérleg |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
ezer ft |
|||||||
|
2025 |
2026 |
2027 |
|||||
|
Önkormányzat működési bevételei |
164 252 |
170 000 |
175 000 |
||||
|
Önkormányzatok sajátos működési bevételei |
1 246 200 |
1 250 000 |
1 300 000 |
||||
|
1 |
Szja alapján |
- |
|||||
|
2 |
Helyi adók |
1 246 200 |
1 250 000 |
1 300 000 |
|||
|
3 |
Átengedett központi adók |
- |
|||||
|
Támogatások, kiegészítések |
201 709 |
204 000 |
208 000 |
||||
|
4 |
Közművelődési fel., bölcsőde tám., szoc.tüzifa |
67 224 |
68 000 |
70 000 |
|||
|
5 |
Működési támogatás |
134 485 |
136 000 |
138 000 |
|||
|
6 |
Rendkívüli támogatás |
||||||
|
Felhalmozási bevételek |
204 480 |
0 |
0 |
||||
|
8 |
Tárgyi eszközök értékesítése |
||||||
|
9 |
Önkormányzat sajátos felhalmozási bevételei |
204 480 |
|||||
|
Véglegesen átvett pénzeszközök |
53 775 |
55 000 |
57 000 |
||||
|
10 |
NEAK-tól, DPCK-tól átvett pénzeszköz |
53 775 |
55 000 |
57 000 |
|||
|
11 |
Egyéb költségvetési szervtől átvett |
- |
- |
||||
|
12 |
Államháztartáson kívülről átvett |
- |
- |
||||
|
Költségvetési bevételek összesen |
1 870 416 |
1 679 000 |
1 740 000 |
||||
|
Finanszírozási célú műveletek bevételei összesen |
559 054 |
160 000 |
160 000 |
||||
|
13 |
Hitelek |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
|||
|
14 |
Átvett pénzeszközök |
100 000 |
|||||
|
15 |
Maradvány |
299 054 |
|||||
|
16 |
Megelőlegezés |
- |
- |
0 |
|||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
2 429 470 |
1 839 000 |
1 900 000 |
||||
|
Működési célú kiadások |
712 584 |
737 000 |
791 000 |
||||
|
15 |
Személyi juttatások |
229 117 |
246 500 |
270 000 |
|||
|
16 |
Járulékok |
33 425 |
38 500 |
42 000 |
|||
|
17 |
Dologi kiadások |
353 129 |
350 000 |
374 000 |
|||
|
18 |
Támogatásértékű működési kiadás |
51 928 |
52 000 |
53 000 |
|||
|
19 |
Működési célú pénzeszközátadás |
38 285 |
40 000 |
42 000 |
|||
|
20 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
6 700 |
10 000 |
10 000 |
|||
|
Felhalmozási kiadások |
590 393 |
45 000 |
50 000 |
||||
|
21 |
Intézményi beruházási kiadások |
484 989 |
45 000 |
50 000 |
|||
|
22 |
Felújítások |
105 404 |
|||||
|
Tartalékok |
5 000 |
||||||
|
Költségvetési kiadások összesen |
1 307 977 |
782 000 |
841 000 |
||||
|
Finanszírozási célú műveletek kiadásai |
1 121 493 |
1 057 000 |
1 059 000 |
||||
|
23 |
Rövid és hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
33 888 |
35 000 |
36 000 |
|||
|
24 |
Kamatfizetés |
21 997 |
22 000 |
23 000 |
|||
|
25 |
Finanszírozás |
1 065 608 |
1 000 000 |
1 000 000 |
|||
|
26 |
Megelőlegezés visszafizetése |
- |
0 |
||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
2 429 470 |
1 839 000 |
1 900 000 |
||||
|
Működési bevételek és kiadások egyenlege |
953 352 |
942 000 |
949 000 |
||||
|
Finanszírozási célú bevételek és kiadások egyenlege |
-567 439 |
-897 000 |
-899 000 |
||||
|
Felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege |
-385 913 |
-45 000 |
-50 000 |
||||
6. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Újhartyán Város Önkormányzatának 2025. évi előirányzat felhasználási ütemterve |
|||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
ezer Ft-ban |
|||||||||||||
|
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
Bevételek |
|||||||||||||
|
Működési bevételek |
13 688 |
13 688 |
13 688 |
13 688 |
13 688 |
13 688 |
13 688 |
13 688 |
13 687 |
13 687 |
13 687 |
13 687 |
164 252 |
|
Költségvetési támogatás |
16 809 |
16 809 |
16 809 |
16 809 |
16 809 |
16 809 |
16 809 |
16 809 |
16 809 |
16 809 |
16 809 |
16 810 |
201 709 |
|
Helyi adó |
623 100 |
623 100 |
1 246 200 |
||||||||||
|
Felhalmozási bevétel |
50 000 |
50 000 |
104 480 |
204 480 |
|||||||||
|
Átvett pénz |
4 481 |
4 481 |
4 481 |
4 481 |
4 481 |
4 481 |
4 481 |
4 481 |
4 481 |
4 482 |
4 482 |
4 482 |
53 775 |
|
Finanszírozási bevétel |
100 000 |
160 000 |
260 000 |
||||||||||
|
Maradvány |
299 054 |
299 054 |
|||||||||||
|
Bevétel összesen |
334 032 |
134 978 |
658 078 |
34 978 |
34 978 |
244 978 |
84 978 |
34 978 |
762 557 |
34 978 |
34 978 |
34 979 |
2 429 470 |
|
- |
|||||||||||||
|
Kiadások |
- |
||||||||||||
|
Személyi juttatás |
19 093 |
19 093 |
19 093 |
19 093 |
19 093 |
19 093 |
19 093 |
19 093 |
19 093 |
19 093 |
19 093 |
19 094 |
229 117 |
|
Járulékok |
2 785 |
2 785 |
2 785 |
2 785 |
2 785 |
2 785 |
2 785 |
2 786 |
2 786 |
2 786 |
2 786 |
2 786 |
33 425 |
|
Dologi kiadás |
29 427 |
29 427 |
29 427 |
29 427 |
29 427 |
29 427 |
29 427 |
29 428 |
29 428 |
29 428 |
29 428 |
29 428 |
353 129 |
|
Támogatások |
8 076 |
8 076 |
8 076 |
8 076 |
8 076 |
8 076 |
8 076 |
8 076 |
8 076 |
8 076 |
8 077 |
8 076 |
96 913 |
|
Kamatkiadások |
5 499 |
5 499 |
5 499 |
5 500 |
21 997 |
||||||||
|
Felhalmozási kiadások |
55 000 |
59 489 |
59 488 |
59 488 |
59 488 |
59 488 |
59 488 |
59 488 |
59 488 |
59 488 |
590 393 |
||
|
Finanszírozási kiadás |
115 033 |
106 561 |
106 561 |
115 033 |
106 561 |
106 561 |
115 032 |
106 561 |
106 561 |
115 032 |
1 099 496 |
||
|
Tartalék |
5 000 |
5 000 |
|||||||||||
|
Kiadás összesen |
64 381 |
59 381 |
234 913 |
225 431 |
225 430 |
239 401 |
225 430 |
225 432 |
239 402 |
225 432 |
225 433 |
239 404 |
2 429 470 |
7. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Intézmények költségvetési előirányzatai és támogatásai 2025. |
||||
|---|---|---|---|---|
|
ezer Ft-ban |
||||
|
Intézmény |
Feladatra jutó kiadási előirányzat |
Feladathoz rendelt állami normatíva |
Működési bevétel |
Önkormányzatot terhelő kiadás |
|
Polg.Hiv. |
285 258 |
88 093 |
8 560 |
188 605 |
|
Egyesített Műv. Int. |
68 668 |
6 559 |
5 005 |
57 104 |
|
Eperke Bölcsőde |
84 218 |
55 438 |
6 610 |
22 170 |
|
Összesen |
438 144 |
150 090 |
20 175 |
267 879 |
8. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Az Önkormányzat működési, fejlesztési és finanszírozási bevételeinek, kiadásainak alakulása 2025. évben |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
ezer Ft-ban |
|||||||
|
Működés |
Fejlesztés |
Finanszírozás |
|||||
|
Bevétel |
Bevétel |
Bevétel |
|||||
|
Helyi adók |
1 246 200 |
Fejlesztési bevétel |
204 480 |
Folyószámlahitel |
160 000 |
||
|
Normatíva |
201 709 |
Maradvány |
299 054 |
||||
|
Átvett pénz |
53 775 |
Átvett pénz |
100 000 |
||||
|
Működési bevétel |
164 252 |
||||||
|
Működési bevétel összesen |
1 665 936 |
Fejlesztési bevétel összesen |
204 480 |
Finanszírozási bevétel |
559 054 |
||
|
Kiadás |
Kiadás |
Kiadás |
|||||
|
Önkormányzat |
712 584 |
Beruházás |
484 989 |
Finanszírozás |
1 121 493 |
||
|
Felújítás |
105 404 |
Tartalék |
5 000 |
||||
|
Működési kiadás összesen |
712 584 |
Fejlesztési kiadás összesen |
590 393 |
Finanszírozási kiadás |
1 126 493 |
||
|
Működési többlet |
953 352 |
Fejlesztési hiány |
- 385 913 |
Finanszírozási hiány |
- 567 439 |
||
9. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Újhartyán Város Önkormányzatának 2025. évi kiadási terve szakfeladatonként |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
ezer Ft-ban |
|||||||||
|
Szakfeladat |
Személyi juttatás |
Járulékok |
Dologi kiadások |
Támog., pénzeszk.átadás |
Finanszírozás |
Hiteltörl., kamat |
Beruházás |
Összesen |
|
|
1 |
011130 Önkormányzati jogalkotás |
38 206 |
4 967 |
9 919 |
53 092 |
||||
|
2 |
018010 Központi költségvetési befizetések |
10 |
10 |
||||||
|
3 |
018020 Központi költségvetési befizetések |
510 029 |
510 029 |
||||||
|
4 |
018030 Támogatási célú finaszírozási műveletek |
82 714 |
395 579 |
478 293 |
|||||
|
5 |
031030 Közterület rendjének fenntartása |
24 558 |
3 219 |
9 993 |
635 |
38 405 |
|||
|
6 |
051030 Települési hulladék begyűjtése |
572 |
572 |
||||||
|
7 |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
7 924 |
- |
5 000 |
536 076 |
549 000 |
|||
|
8 |
064010 Közvilágítás |
29 210 |
29 210 |
||||||
|
9 |
066020 Város és községgazdálkodás |
45 152 |
9 489 |
176 117 |
45 079 |
275 837 |
|||
|
10 |
072111 Háziorvosi alapellátás |
42 682 |
5 548 |
11 742 |
559 |
60 531 |
|||
|
11 |
074031 Család és nővédelmi eü.gondozás |
3 206 |
411 |
1 885 |
127 |
5 629 |
|||
|
12 |
074040 Fertőző megbetegedések, járványügyi ellátás |
127 |
254 |
381 |
|||||
|
13 |
081045 Sporttevékenység |
9 273 |
1 206 |
3 708 |
14 187 |
||||
|
14 |
082092 Közművelődési intézmények |
16 775 |
2 180 |
3 360 |
22 315 |
||||
|
15 |
084031 Civil szervezetek működési támogatása |
1 000 |
1 000 |
||||||
|
16 |
091250 Alapfokú művészetoktatás |
2 580 |
335 |
1 946 |
450 |
5 311 |
|||
|
17 |
094260 Szociális ösztöndíjak |
1 000 |
1 000 |
||||||
|
18 |
096015 Konyha |
46 444 |
6 038 |
85 606 |
7 214 |
145 302 |
|||
|
19 |
102050 Idősügyi önkorm. kezdeményezések |
240 |
31 |
1 581 |
1 852 |
||||
|
20 |
104051 Gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások |
127 |
200 |
327 |
|||||
|
21 |
106020 Lakásfenntartással összefüggő támogatások |
2 667 |
2 667 |
||||||
|
22 |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások |
635 |
12 000 |
12 635 |
|||||
|
23 |
900060 Finanszírozási kiadások |
27 997 |
193 888 |
221 885 |
|||||
|
Helyi Önkormányzat összesen |
229 116 |
33 424 |
375 126 |
96 914 |
910 608 |
193 888 |
590 394 |
2 429 470 |
|
|
1 |
011130 Önkormányzati igazgatás |
201 574 |
27 759 |
51 480 |
4 445 |
285 258 |
|||
|
Polgármesteri Hivatal összesen |
201 574 |
27 759 |
51 480 |
- |
4 445 |
285 258 |
|||
|
1 |
082091 Ifjúsági szálló, Tájház |
5 991 |
779 |
2 667 |
470 |
9 907 |
|||
|
2 |
082042 Könyvtári állomány gyarapítása |
689 |
689 |
||||||
|
3 |
082092 Közművelődési intézmény |
28 483 |
3 703 |
24 870 |
1 016 |
58 072 |
|||
|
Egyesített Művelődési intézmények |
34 474 |
4 482 |
28 226 |
- |
- |
- |
68 668 |
||
|
1 |
104031 Gyerkmekek bölcsödében és minib. történő elllát. |
61 908 |
8 048 |
13 436 |
826 |
84 218 |
|||
|
Eperke Bölcsőde |
61 908 |
8 048 |
13 436 |
- |
- |
- |
- |
84 218 |
|
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
527 072 |
73 713 |
468 268 |
96 914 |
910 608 |
193 888 |
594 839 |
2 867 614 |
|
10. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Újhartyán Város Önkormányzatának 2025. évi bevételi terve szakfeladatonként |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Szakfeladat |
Működési célú bevételek |
Felhalmozási célú bevételek |
ezer Ft-ban |
||||||
|
Intézményi működési |
Helyi adók |
Költségvetési támogatás |
Pénzeszköz átvétel |
Támogatásértékű működési bev. |
Felhalmozási célú bevételek |
Pénzügyi befekt. bev. |
Összesen |
||
|
1 |
011130 Önkormányzati igazgatás |
2 540 |
2 540 |
||||||
|
2 |
013350 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
- |
- |
4 000 |
4 000 |
||||
|
3 |
018010 Önkormányzatok elszámolásai |
10 |
196 482 |
5 228 |
201 720 |
||||
|
4 |
018030 Támogatási célú finaszírozási műveletek |
- |
299 054 |
299 054 |
|||||
|
5 |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
204 480 |
204 480 |
||||||
|
6 |
066020 Város és községgazdálkodás |
59 172 |
59 172 |
||||||
|
7 |
072111 Háziorvosi alapellátás |
47 732 |
47 732 |
||||||
|
8 |
074031 Család és nővédelmi eü.gondozás |
6 043 |
6 043 |
||||||
|
11 |
096015 Konyha |
69 850 |
69 850 |
||||||
|
12 |
096025 Munkahelyi étkeztetés |
20 320 |
20 320 |
||||||
|
13 |
102050 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok (Idősek Otthona) |
254 |
254 |
||||||
|
14 |
104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében |
2 540 |
2 540 |
||||||
|
15 |
900020 Önk. funkcióra nem sorolható bev. (adók) |
1 246 200 |
2 000 |
1 248 200 |
|||||
|
16 |
900060 Forgatási és befektetési célú finansz. műv. |
3 565 |
260 000 |
263 565 |
|||||
|
Helyi Önkormányzat összesen |
158 251 |
1 246 200 |
196 482 |
354 829 |
5 228 |
208 480 |
260 000 |
2 429 470 |
|
|
1 |
011130 Önkormányzatok ig. tevékenysége |
8 560 |
8 560 |
||||||
|
2 |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
276 698 |
276 698 |
||||||
|
3 |
013210 Átfogó tervezési és sta. (Népszámlálás) |
- |
|||||||
|
4 |
016010 Országgyűlési, önk. Választással kapcsolatos költ. |
- |
- |
- |
|||||
|
Polgármesteri Hivatal összesen: |
8 560 |
- |
- |
276 698 |
- |
- |
- |
285 258 |
|
|
1 |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
63 663 |
63 663 |
||||||
|
2 |
082092 Közösségi kulturális értékek gondozása |
5 005 |
5 005 |
||||||
|
3 |
082091 Közmüvelődés-Közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
- |
|||||||
|
Egyesített művelődési intézmény összesen: |
5 005 |
- |
- |
63 663 |
- |
- |
- |
68 668 |
|
|
1 |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
77 608 |
77 608 |
||||||
|
2 |
104031 Gyermekek bölcsődében történő ellátása |
6 610 |
6 610 |
||||||
|
Eperke Bölcsőde összesen |
6 610 |
- |
- |
77 608 |
- |
- |
- |
84 218 |
|
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
178 426 |
1 246 200 |
196 482 |
772 798 |
5 228 |
208 480 |
260 000 |
2 867 614 |
|
11. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Kiadási - bevételi összesítő a 2025. évi költségvetéshez |
|||
|---|---|---|---|
|
ÖNKORMÁNYZAT |
|||
|
ezer Ft-ban |
|||
|
Bevétel |
|||
|
Eredeti |
|||
|
011130 |
Önkormányzati jogalkotás |
2 540 |
|
|
013350 |
Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
4 000 |
|
|
018010 |
Önk. elszámolásai központi költségvetéssel |
201 720 |
|
|
081030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
299 054 |
|
|
066020 |
Városgazdálkodás |
59 172 |
|
|
062020 |
Településfejlesztési projektek |
204 480 |
|
|
072111 |
Háziorvosi alapellátás |
47 732 |
|
|
074031 |
Védőnő |
6 043 |
|
|
096015 |
Konyha |
69 850 |
|
|
096025 |
Munkahelyi étkezés |
20 320 |
|
|
102050 |
Idősügy |
254 |
|
|
104035 |
Gyermekétkeztetés bölcsődében |
2 540 |
|
|
900020 |
Önk.-i funck. nem sorolható bevétel |
1 248 200 |
|
|
900060 |
Forg. és bef. célú fin. műv |
263 565 |
|
|
Bevétel összesen: |
2 429 470 |
||
|
Kiadás |
|||
|
011130 |
Önkormányzati jogalkotás |
53 092 |
|
|
018010 |
Központi költségvetési befizetések |
10 |
|
|
018020 |
Költségvetési befizetések |
510 029 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozás |
478 292 |
|
|
031030 |
Közterület rendjének fenntartása |
38 405 |
|
|
051030 |
Települési hulladék |
572 |
|
|
062020 |
Településfejlesztési projektek és tám. |
549 000 |
|
|
064010 |
Közvilágítás |
29 210 |
|
|
066020 |
Városgazdálkodás |
275 837 |
|
|
072111 |
Háziorvosi alapellátás |
60 531 |
|
|
074031 |
Család és nővédelmi eü. (Védőnő) |
5 629 |
|
|
074040 |
Járványügyi ellátás |
381 |
|
|
081045 |
Sporttevékenység |
14 188 |
|
|
082092 |
Közművelődés |
22 315 |
|
|
084031 |
Civil szervezetek támogatása |
1 000 |
|
|
091250 |
Alapfokú művészetoktatás |
5 311 |
|
|
094260 |
Szociális ösztöndíjak |
1 000 |
|
|
096015 |
Konyha |
145 302 |
|
|
102050 |
Idősügyi önk.kezdeményezés |
1 852 |
|
|
104051 |
Gyermekvédelmi támogatások |
327 |
|
|
106020 |
Lakásfenntartással, lakhatással öf.ellátások |
2 667 |
|
|
107060 |
Egyéb szociális támogatások |
12 635 |
|
|
900060 |
Finanszírozási kiadások |
221 885 |
|
|
Kiadás összesen: |
2 429 470 |
||
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL |
|||
|
Bevétel |
|||
|
011130 |
Önkormányzat igazgatási tev. |
8 560 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
276 698 |
|
|
Bevétel összesen: |
285 258 |
||
|
Kiadás |
|||
|
011130 |
Önkormányzat igazgatási tev. |
285 258 |
|
|
Kiadás összesen: |
285 258 |
||
|
EGYESÍTETT KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY |
|||
|
Bevétel |
|||
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
63 663 |
|
|
082091 |
Ifjúsági szálló, Tájház |
- |
|
|
082092 |
Közművelődés Pinceklub |
5 005 |
|
|
Bevétel összesen: |
68 668 |
||
|
Kiadás |
|||
|
082091 |
Ifjúsági szálló, Tájház |
9 907 |
|
|
082042 |
Könyvtári állomány gyarapítása |
689 |
|
|
082092 |
Közművelődés Pinceklub |
58 072 |
|
|
Kiadás összesen: |
68 668 |
||
|
Eperke Bölcsőde |
|||
|
Bevétel |
|||
|
104031 |
Gyermekek böcsiben és mini b. t. ellátása |
6 610 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
77 608 |
|
|
Bevételek összesen: |
84 218 |
||
|
Kiadás |
|||
|
104031 |
Gyermekek böcsiben és mini b. t. ellátása |
84 218 |
|
|
Kiadás összesen: |
84 218 |
||
12. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
A normatív támogatások összegének alakulása 2024-2025 időszakban |
||
|---|---|---|
|
Jogcím |
2024 |
2025 |
|
Lakosok száma (fő) |
2912 |
2 964 |
|
Önkormányzati hivatal működésének támogatása |
88 092 880 |
88 092 880 |
|
Település üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok támogatása |
28 676 430 |
33 506 295 |
|
Kiegészítő bértámogatás |
||
|
Általános támogatás összesen |
116 769 310 |
121 599 175 |
|
Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása |
8 153 600 |
8 299 200 |
|
Lakott külterrülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
35 700 |
43 350 |
|
Polgármesteri illetmény támogatása |
3 610 011 |
4 543 552 |
|
Üzemeltetés támogatása |
||
|
A települési önkormányzatok működésének támogatása |
128 568 621 |
134 485 277 |
|
Települési önkormányzatok köznevelési feladatainak támogatása |
||
|
Kedvezményes étkeztetés |
||
|
Rendkívüli támogatás |
||
|
Gyermekétkeztetés támogatása |
||
|
Bölcsőde támogatása (bér+ működés) |
51 509 053 |
55 437 953 |
|
Bölcsőde kiegészítő bértámogatása |
||
|
Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz |
||
|
Települési önk.könyvtári és közművelődési feledatainak támogatása |
6 444 256 |
6 559 332 |
|
Művelődés kiegészítő bértámogatása |
6 874 427 |
|
|
Szolidaritási hozzájárulás |
316 035 810 |
365 609 760 |
|
Fizetendő szolidaritási hozzájárulás |
316 035 810 |
365 609 760 |
13. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Engedélyezett létszám 2025. évben Újhartyán Város Önkormányzatnál és az általa irányított költségvetési szerveknél |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Teljes munkaidőben foglalkoztatottak |
Részmunkaidőben foglalkoztatottak |
Összesen |
|||||
|
fő |
fő |
fő |
|||||
|
Konyha |
8 |
0,0 |
8,0 |
||||
|
Városgazdálkodási feladatok |
9 |
0,0 |
9,0 |
||||
|
Háziorvosi szolgáltatás |
3 |
0,0 |
3,0 |
||||
|
Közterület rendjének fenntartása |
4 |
0,0 |
4,0 |
||||
|
Közművelődés |
0 |
0,5 |
0,5 |
||||
|
Védőnői szolgáltatás |
0 |
0,5 |
0,5 |
||||
|
Egyesített Művelődési Int. |
6 |
0,0 |
6,0 |
||||
|
Sport |
0 |
1,0 |
1,0 |
||||
|
Idősügyi önk. kezd. |
1 |
0,0 |
1,0 |
||||
|
Önkormányzat Igazgatási tevékenység |
18 |
0,0 |
18,0 |
||||
|
Eperke Bölcsőde |
8 |
0,0 |
8,0 |
||||
|
Létszám összesen: |
57 |
2,0 |
59,0 |
||||
|
Közcélú foglalkoztatás |
0 |
0,0 |
0,0 |
||||
|
Mindösszesen |
57 |
2,0 |
59,0 |
||||
14. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Kimutatás Hitelképesség felső határa 2025. |
|||
|---|---|---|---|
|
e ft |
|||
|
eredeti |
|||
|
1 |
Helyi adók |
1 246 200 |
|
|
2 |
Gépjárműadó |
- |
|
|
3 |
Saját bevételek (1+2) |
1 246 200 |
|
|
4 |
Hosszú lejáratú hitelek visszafizetése 2024-ben |
55 885 |
|
|
5 |
Rövid lejáratú hitelek visszafizetése |
160 000 |
|
|
6 |
Rövid lejáratú kötelezettség |
||
|
7 |
Hitelképesség felső határa |
515 158 |
|
15. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
A működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások 2025. évi alakulását külön bemutató mérleg |
|||||
|
2025 |
|||||
|
Önkormányzat működési bevételei |
164 252 |
||||
|
Önkormányzatok sajátos működési bevételei |
1 246 200 |
||||
|
1 |
Szja alapján |
||||
|
2 |
Helyi adók |
1 246 200 |
|||
|
3 |
Átengedett központi adók |
||||
|
Támogatások, kiegészítések |
201 709 |
||||
|
4 |
Közművelődési fel., bölcsőde tám., szoc.tüzifa |
67 224 |
|||
|
5 |
Működési támogatás |
134 485 |
|||
|
6 |
Rendkívüli támogatás |
||||
|
Felhalmozási bevételek |
204 480 |
||||
|
8 |
Tárgyi eszközök értékesítése |
||||
|
9 |
Önkormányzat sajátos felhalmozási bevételei |
204 480 |
|||
|
Véglegesen átvett pénzeszközök |
53 775 |
||||
|
10 |
OEP-től átvett pénzeszköz |
53 775 |
|||
|
11 |
Egyéb költségvetési szervtől átvett |
- |
|||
|
12 |
Államháztartáson kívülről átvett |
- |
|||
|
Költségvetési bevételek összesen |
1 870 416 |
||||
|
Finanszírozási célú műveletek bevételei |
559 054 |
||||
|
13 |
Hitelek |
160 000 |
|||
|
14 |
Átvett pénzeszközök |
100 000 |
|||
|
15 |
Maradvány |
299 054 |
|||
|
16 |
Megelőlegezés |
- |
|||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
2 429 470 |
||||
|
Működési célú kiadások |
712 584 |
||||
|
15 |
Személyi juttatások |
229 117 |
|||
|
16 |
Járulékok |
33 425 |
|||
|
17 |
Dologi kiadások |
353 129 |
|||
|
18 |
Támogatásértékű működési kiadás |
51 928 |
|||
|
19 |
Működési célú pénzeszközátadás |
38 285 |
|||
|
20 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
6 700 |
|||
|
Felhalmozási kiadások |
590 393 |
||||
|
21 |
Intézményi beruházási kiadások |
484 989 |
|||
|
22 |
Felújítások |
105 404 |
|||
|
Tartalékok |
5 000 |
||||
|
Költségvetési kiadások összesen |
1 307 977 |
||||
|
Finanszírozási célú műveletek kiadásai |
1 121 493 |
||||
|
23 |
Rövid és hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
33 888 |
|||
|
24 |
Kamatfizetés |
21 997 |
|||
|
25 |
Finanszírozás |
1 065 608 |
|||
|
26 |
Megelőlegezés visszafizetése |
||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
2 429 470 |
||||
|
Működési bevételek és kiadások egyenlege |
953 352 |
||||
|
Finanszírozási célú bevételek és kiadások egyenlege |
-567 439 |
||||
|
Felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege |
-385 913 |
||||
16. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak kiadása 2025. évben |
|||
|---|---|---|---|
|
ÖNKORMÁNYZAT |
|||
|
Kötelezően vállalt feladatok |
|||
|
Eredeti |
|||
|
011130 |
Önkormányzati jogalkotás |
53 091 780 |
|
|
018010 |
Központi költségvetési befizetések |
10 000 |
|
|
018020 |
Költségvetési befizetések |
510 029 186 |
|
|
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
478 292 401 |
|
|
051030 |
Települési hulladék |
571 500 |
|
|
066020 |
Városgazdálkodás |
275 837 296 |
|
|
064010 |
Közvilágítás |
29 210 000 |
|
|
062020 |
Településifejlesztési projektek és támogatásuk |
548 999 809 |
|
|
072111 |
Háziorvosi alapellátás |
60 531 604 |
|
|
074031 |
Védőnő |
5 629 285 |
|
|
074040 |
Járványügyi ellátás |
381 000 |
|
|
081045 |
Sporttevékenység |
14 187 765 |
|
|
082092 |
Közművelődés |
22 315 660 |
|
|
091250 |
Alapfokú művészetoktatás |
5 311 000 |
|
|
094260 |
Szociális ösztöndíjak |
1 000 000 |
|
|
096015 |
Konyha |
145 301 345 |
|
|
104051 |
Gyermekvédelmi ellátások |
327 000 |
|
|
106020 |
Lakásfenntartási támogatás |
2 667 000 |
|
|
107060 |
Egyéb szociális ellátások |
12 635 000 |
|
|
900060 |
Finanszírozási kiadások |
221 885 158 |
|
|
Kötelező feladatok összesen: |
2 388 213 789 |
||
|
Önként vállalt feladatok |
|||
|
084031 |
Civil szervezetek támogatása |
1 000 000 |
|
|
102050 |
Idősügyi önk. kezdeményezés |
1 852 000 |
|
|
031030 |
Közterület rendjének fenntartása |
38 404 783 |
|
|
Önként vállalt feladatok |
41 256 783 |
||
|
Kötelező és önként vállalt feladatok összesen |
2 429 470 572 |
||
17. melléklet az 1/2025. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
|
Saját bevételek és adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettség a tervezett hitel futamidejének végéig |
|||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
2025. |
adatok e Ft |
||||||||||||
|
Megnevezés |
Sszám |
Tárgyév (2025) |
Saját bevétel |
||||||||||
|
2026 |
2027 |
2028 |
2029 |
2030 |
2031 |
2032 |
2033 |
Összesen: |
2023 |
2024 |
|||
|
Helyi adók |
1 |
1 244 200 |
1 250 000 |
1 260 000 |
1 270 000 |
1 280 000 |
1 290 000 |
1 300 000 |
1 310 000 |
1 320 000 |
11 524 200 |
938 325 |
1 307 116 |
|
Tulajdonosi bevételek |
2 |
9 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
89 000 |
9 384 |
8 517 |
|
Díjak, pótlékok, bírságok |
3 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
18 000 |
2 425 |
2 040 |
|
Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból származó bevétel |
4 |
4 000 |
4 000 |
960 |
70 |
||||||||
|
Részvények, részesedések értékesítése |
5 |
- |
10 000 |
10 000 |
|||||||||
|
Vállalat értékesítésből, privatizációból származó bevételek |
6 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
7 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Sajátbevételek (1+…+7) |
8 |
1 259 200 |
1 262 000 |
1 272 000 |
1 282 000 |
1 292 000 |
1 302 000 |
1 312 000 |
1 322 000 |
1 332 000 |
11 635 200 |
961 094 |
1 327 743 |
|
Saját bevételek (8. sor) 50 %-a |
9 |
629 600 |
631 000 |
636 000 |
641 000 |
646 000 |
651 000 |
656 000 |
661 000 |
666 000 |
5 817 600 |
480 547 |
663 872 |
|
Előző év(ek)ben keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (11+…+18) |
10 |
55 948 |
53 097 |
50 245 |
47 400 |
44 541 |
41 689 |
38 837 |
21 615 |
20 023 |
292 920 |
47 950 |
82 972 |
|
Hitelből eredő fizetési kötelezettség |
11 |
55 948 |
53 097 |
50 245 |
47 400 |
44 541 |
41 689 |
38 837 |
21 615 |
20 023 |
292 920 |
47 950 |
82 972 |
|
Kölcsönből eredő fizetési kötelezettség |
12 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból eredő fizetési kötelezettség |
13 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Adott váltóból eredő fizetési kötelezettség |
14 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Pénzügyi lízingből eredő fizetési kötelezettség |
15 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Halasztott fizetés, részletfizetés fizetési kötelezettsége |
16 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Szerződésben kikötött visszavásárlási kötelezettség |
17 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Kezesség-, és garanciavállalásból eredő fizetési kötelezettség |
18 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Tárgyévben keletkezett illetve keletkező, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (20+…27) |
19 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
||
|
Hitelből eredő fizetési kötelezettség |
20 |
- |
|||||||||||
|
Kölcsönből eredő fizetési kötelezettség |
21 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból eredő fizetési kötelezettség |
22 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Adott váltóból eredő fizetési kötelezettség |
23 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Pénzügyi lízingből eredő fizetési kötelezettség |
24 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Halasztott fizetés, részletfizetés fizetési kötelezettsége |
25 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Szerződésben kikötött visszavásárlási kötelezettség |
26 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Kezesség-, és garanciavállalásból eredő fizetési kötelezettség |
27 |
- |
- |
- |
|||||||||
|
Fizetési kötelezettség összesen (10+19) |
28 |
55 948 |
53 097 |
50 245 |
47 400 |
44 541 |
41 689 |
38 837 |
21 615 |
20 023 |
292 920 |
47 950 |
82 972 |
|
Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel (9-28) |
29 |
573 652 |
577 903 |
585 755 |
593 600 |
601 459 |
609 311 |
617 163 |
639 385 |
645 977 |
5 444 205 |
432 597 |
580 900 |