Pécel Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete

helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításról

Hatályos: 2018. 01. 01

Pécel Város Önkormányzata Képviselő-testületének

33/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete

helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításról



Pécel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:



A rendelet hatálya


1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Pécel város közigazgatási területén lévő, az 1. mellékletben felsorolt országos védelem alatt nem álló, helyi jelentőségű védett természeti értékekre és területekre, továbbá a velük kapcsolatos valamennyi tevékenységre.


A rendelet célja


2. § (1) A rendelet célja a kiemelt oltalmat igénylő földtani, víztani, növénytani, állattani, tájképi és kultúrtörténeti szempontból, vagy más közérdekből védelemre érdemes helyi jelentőségű természeti területek és értékek körének megállapítása, és azok védetté nyilvánítása abból a célból, hogy


a)a természetvédelem helyi szintű szabályainak megállapításával hatásos jogi eszközöket biztosítson a település területén található természeti területek és értékek megőrzése, károsodásának megelőzése, illetve elhárítása érdekében;


b)hozzájáruljon a természeti erőforrások megőrzéséhez és fenntartható fejlesztéséhez, valamint az ökológiai egyensúly biztosításához;


c)a helyi természetvédelmi szabályozás eszközeit és gyakorlatát a helyi érdekek figyelembevételével a nagyobb léptékű térségi (agglomerációs) területre kiterjedő célok és megvalósításuk szolgálatába állítsa;


d)az Európai Unió madár és élőhely védelmi irányelveinek megfelelően a közösségi jelentőségű természetes élőhelyek megőrzésre kerüljenek;


e)a gazdasági és természetvédelmi érdekek összehangolásával a hagyományos gazdálkodási mód megtartásának elősegítése megtörténjen;


f)a helyi közösségek és az állampolgárok bevonásával a természeti értékek megőrzésének és a széleskörű szemléletformálásnak koordinálása megtörténhessen;


g)a természeti értékek megközelítésének, kutatásának, oktatási, ismeretterjesztési és ökoturisztikai célú hasznosítását segítése.


Alapfogalmak


3. § E rendelet alkalmazásában:


a)helyi jelentőségű védett természeti terület: A képviselő-testület által rendeletben védetté nyilvánított helyi jelentőségű védett természeti terület (a továbbiakban: ht)


b)helyi jelentőségű védett természeti érték: A képviselő-testület által rendeletben védetté nyilvánított helyi jelentőségű védett természeti érték (a továbbiakban: T)



Helyi jelentőségű védett természeti területek és értékek


4. § (1) Helyi jelentőségű természeti védelem fajtái:

a)helyi jelentőségű védett természeti terület (ht)

b)helyi jelentőségű védett természeti érték (T)


(2) Helyi jelentőségű védett természeti területek és értékek felsorolását az 1. melléklet, természetbeni elhelyezkedését a 2. melléklet szerint térkép tartalmazza.


(3) A védetté nyilvánítás indoklását is tartalmazó kezelési tervet jelen rendelet 3. melléklete tartalmazza.



Védetté nyilvánítási eljárás


5. § (1) Helyi jelentőségű védett természeti terület és érték védetté nyilvánítási eljárására bárki javaslatot tehet és az hivatalból is megindítható.


(2) A védettséget kezdeményező javaslatnak tartalmaznia kell:

a) a helyi jelentőségű védett természeti érték megnevezését

b) pontos helyének megjelölését (utca, házszám, hrsz)

c) helyszínrajzot a védett terület, érték megjelölésével

d) fotódokumentációt

e)a védettség indoklását is tartalmazó kezelési tervet.


(3) Amennyiben a védetté nyilvánítás hivatalból indul az önkormányzat hatáskörrel rendelkező bizottsága a kérelem vizsgálata során dönt az értékvizsgálat elrendeléséről, a védettség indoklását is tartalmazó kezelési terv elkészítésének szükségességéről.


(4) A képviselő-testület éves költségében gondoskodik a védelemre tervezett területek védetté nyilvánításához a szükséges források biztosításáról.


(5) A védetté nyilvánításról a védelem indoklását is tartalmazó kezelési terv alapján az önkormányzat képviselő-testülete dönt.


(6) Amennyiben a védettség indoka megszűnik, vagy a védelem alapjául szolgáló körülmények megváltoznak, a védelem megszüntetéséről az önkormányzat képviselő-testülete dönt.


(7) A helyi védelem alá helyezésről vagy a védelem megszüntetéséről értesíteni kell:


a) védelem alá vont terület vagy érték tulajdonosát, kezelőjét,

b) az illetékes Földhivatalt,

c) az illetékes Nemzeti Park Igazgatóságot,

d) az illetékes építésügyi hatóságot,

e) a kezdeményezőt, aki a védelem alá helyezést indítványozta.


(8) A védettség ingatlan-nyilvántartásban történő feljegyzését a védettséget kimondó rendelet hatályba lépése után a jegyző kezdeményezi. A bejegyzés esetleges elmaradása a védettség hatályát nem érinti.



Védettség megjelölés


6. § (1) A védettséget az érintett terület határán kihelyezett táblán meg kell jelölni.


(2) A védettséget megjelölő táblán fel kell tüntetni a védettség tényét és a védett terület vagy érték megnevezését, a következőképp:


HELYI JELENTŐSÉGŰ VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLET”

vagy


HELYI JELENTŐSÉGŰ VÉDETT TERMÉSZETI ÉRTÉK”


(3) Az (1) bekezdésben meghatározott táblák kihelyezése az Önkormányzat, karbantartása a védett terület vagy emlék kezelőjének feladata.



A helyi jelentőségű védett természeti területekre és értékekre vonatkozó előírások


7. § (1) A jegyző engedélye szükséges a természetvédelmi kezelési tervekben leírtaktól eltérő tevékenység végzéséhez vagy a kezelés felhagyásához.


(2) A helyi védelem alatt álló természeti területeken a helyi építési szabályzat, a szabályozási terv szerinti területrendezés megvalósítása esetén a jegyző engedélyével, és kizárólag csak természetkímélő módon a természet-közeli állapot fenntartásával lehet munkát végezni.


(3) A helyi védelem alatt álló természeti területeken a jegyző engedélye szükséges különösen az alábbi tevékenységek végzéséhez:


a) kutatás, gyűjtés, kísérlet végzéséhez,

b) a gyep feltöréséhez, felújításához, felülvetéséhez, öntözéséhez, legeltetéshez, kaszáláshoz;

c) a terület helyreállításához, jellegének, használatának megváltoztatásához;

d) termőföldnek nem minősülő földterület rendeltetésének, termőföld művelési ágának a megváltoztatásához;

e) az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény hatálya alá nem tartozó fa, facsoport, fasor, fás legelőn lévő fa kivágásához, növénytelepítéséhez;

f) nád és más vízinövényzet égetéséhez, irtásához, aratásához, gyep- és parlagterület, tarló és szalma égetéséhez, valamint - a kijelölt és kiépített tűzrakóhely kivételével - erdőterületen tűz gyújtásához;

g) növényvédő szerek, bioregulátorok és egyéb irtószerek, valamint a talaj termékenységét befolyásoló vegyi anyagok felhasználásához;

h) horgászathoz;

i) közösségi és tömegsportesemények rendezéséhez, sportversenyhez, technikai jellegű sporttevékenység folytatásához;

j) járművel történő közlekedéshez, az arra kijelölt utak, az engedélyezett tevékenységek végzéséhez szükséges munkagépek, valamint a feladatukat ellátó - külön jogszabályokban erre feljogosított - személyek járművei kivételével.


(4) A védett területekre a természetvédelmi kezelési-fenntartási tervben foglaltakat kell alkalmazni, az abban nem szabályozott kérdésekben a Tvt. megfelelő rendelkezései az irányadóak.



A védett természeti területek és értékek fenntartása


8. § (1) A helyi védelem alatt álló természeti terület, érték fenntartásáról, megőrzéséről, a szükséges megelőző és utólagos kárelhárítási munkákról, a terület megközelíthetőségéről a terület tulajdonosának kell gondoskodnia.


(2) Az Önkormányzati tulajdonú védett területek és értékek kezeléséhez, fenntartásához, bemutatásához, helyreállításához szükséges fedezetéről az önkormányzat az éves költségvetésében gondoskodik.


(3) A tulajdonos (vagyonkezelő, használó) köteles tűrni a természetvédelmi hatóságnak a helyi jelentőségű védett természeti területek és emlékek oltalma tudományos megismerése vagy bemutatása érdekében végzett, így különösen a természetvédelmi érték vagy egyedi tájérték megközelítését, bemutatását, őrzését, állapotának ellenőrzését, és a hatósági tájékoztató, valamint eligazító táblák elhelyezését.


(4) A helyi védelem alatt álló természeti terület, érték fennmaradása, megóvása érdekében a jegyző elrendelheti a megóváshoz kapcsolódó kötelezettség teljesítését, megtilthatja a védett természeti területet, értéket károsító, veszélyeztető munkák végzését,kötelezheti az érdekelteket és meghatározhatja a kötelezettség teljesítésének módját, így különösen a tevékenység abbahagyását, az eredeti állapot helyreállítását, valamint határidejét.


A társadalom bevonása a védett természeti területek, értékek megőrzésébe


9. § (1) Pécel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a védett természeti értékek megőrzését – a vonatkozó jogszabályokban biztosított lehetőségek és az önkormányzat anyagi képességeinek keretei között a Péceli Polgármesteri Hivatal által foglalkoztatott mezőőrök bevonásával teszi hatékonyabbá.


Természetvédelmi bírság


10. § (1) Aki tevékenységével vagy mulasztásával

a) e rendelet szabályait, illetve e rendelet alapján kiadott egyedi határozat előírásait megsérti;

b) a helyi jelentőségű védett természeti területet vagy érték állapotát, minőségét jogellenesen veszélyezteti, rongálja, abban kárt okoz;

c) a helyi jelentőségű védett természeti területet vagy érték állapotát jogellenesen megváltoztatja, átalakítja, illetve azon vagy abban a védelem céljával össze nem egyeztethető tevékenységet folytat;

d) a jegyző engedélyéhez, hozzájárulásához kötött tevékenységet engedély, hozzájárulás nélkül vagy attól eltérően végez

természetvédelmi bírságot köteles fizetni.


(2) A természetvédelmi bírságot az (1) bekezdésben meghatározott esetben a jegyző szabja ki.


(3) A természetvédelmi bírság kiszabására vonatkozó eljárási szabályokat, valamint a bírság mértékét és megállapításának módját Kormány rendelet állapítja meg.


(4) A bírságokból befolyt összeget a helyi védett természeti területek és értékek fenntartására, helyreállítására, kezelésére kell fordítani.


Egyéb rendelkezések


11. § Ez a rendelet 2018. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.