Pécel Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2021. (III. 12.) önkormányzati rendelete
Pécel Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről
Hatályos: 2021. 11. 04- 2021. 12. 16Pécel Város Önkormányzat Polgármesterének 5/2021 (III.12.) önkormányzati rendelete
Pécel Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről
A Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti – feladat- és hatáskörében eljáró Pécel Város Önkormányzat Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendeletszerinti veszélyhelyzetre való tekintettel, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében és az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzatának Képviselő-testületére (a továbbiakban: Képviselő-testület), annak szerveire, a Képviselő-testület irányítása alatt működő gazdasági szervezettel rendelkező és gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervekre terjed ki.
(2) A Képviselő-testület irányítása alá tartozó költségvetési szervek:
a) Péceli Polgármesteri Hivatal
b) Lázár Ervin Városi Könyvtár és Szemere Pál Művelődési Ház
c) Péceli Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
d) Péceli Napsugár Bölcsőde
e) Pécel Város Óvodái.
2. Az önkormányzat bevételei és kiadásai
2. § (1) A Képviselő-testület Pécel Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) 2021. évi költségvetését
a) 4.298.408.638 Ft költségvetési kiadással
b) 2.183.430.876 Ft költségvetési bevétellel
c) 2.114.977.762 Ft költségvetési egyenleggel,
ebből 2.114.977.762 Ft hiánnyal állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti hiány finanszírozása
a) belső forrásból, az előző évi maradvány (1.737.139.746 Ft) felhasználásával, valamint
b) külső forrásból, 344.804.413 Ft összegű fejlesztési hitel felvételével
történik.
3. A költségvetési rendelet táblarendszere
3. § A 2. § (1) bekezdése szerinti költségvetési főösszegek (Önkormányzat és költségvetési szervei) bevételi forrásonkénti és kiemelt kiadási előirányzatonkénti összegeit az 1. melléklet mutatja be.
4. § Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak (költségvetési szervek nélkül) kiemelt előirányzatonkénti bemutatását a 2. melléklet tartalmazza.
5. § A Képviselő-testület irányítása alá tartozó költségvetési szervek összesített bevételeinek és kiadásainak kiemelt előirányzatonkénti összegeit a 3. melléklet részletezi.
6. § A Péceli Polgármesteri Hivatal bevételeinek és kiadásainak kiemelt előirányzatonkénti bemutatását a 4. melléklet tartalmazza.
7. § A Lázár Ervin Városi Könyvtár és Szemere Pál Művelődési Ház bevételeinek és kiadásainak kiemelt előirányzatait az 5. melléklet mutatja be.
8. § A Péceli Család- és Gyermekjóléti Szolgálat bevételeinek és kiadásainak kiemelt előirányzatai a 6. mellékletben kerülnek bemutatásra.
9. § A Péceli Napsugár Bölcsőde bevételeinek és kiadásainak kiemelt előirányzatait a 7. melléklet tartalmazza.
10. § Pécel Város Óvodái bevételeinek és kiadásainak kiemelt előirányzatait a 8. melléklet rögzíti.
11. § Az Önkormányzat tartalékainak részletezését a 9. melléklete mutatja be.
12. § Az Önkormányzat több évre kiható kötelezettségvállalásainak részletezése a 10. melléklet szerint kerül bemutatásra.
13. § Az Önkormányzat működési és felhalmozási célú pénzeszközei államháztartáson kívülre történő átadását a 11. melléklet tartalmazza.
14. § Az Önkormányzat által nyújtandó közvetett támogatásokat a 12. melléklete mutatja be.
15. § Az Önkormányzat által nyújtandó szociális ellátások tervezett összegét a 13. melléklet részletezi.
16. § (1) Az Önkormányzat és költségvetési szervei engedélyezett létszámkerete a 14. melléklet szerint kerül bemutatásra.
(2) Az engedélyezett létszám év közben, az elrendelt feladatokban bekövetkező változásokkal összefüggésben a Képviselő-testület által elfogadott rendelettel módosítható.
17. § Az Önkormányzat európai uniós forrásból finanszírozott programjainak, projektjeinek költségvetését a 15. melléklet részletezi.
18. § Az Önkormányzat összesített működési bevételeit és kiadásait a 16. melléklet rögzíti.
19. § Az Önkormányzat összesített beruházási (felhalmozási) bevételeit és kiadásait a 17. melléklet állapítja meg.
20. § Az Önkormányzat bevételi és kiadási előirányzat-felhasználási ütemtervét a 18. melléklet mutatja be.
21. § Az Önkormányzat 2021. évi általános működési és ágazati feladatainak támogatását a 19. melléklet állapítja meg.
22. § Az Önkormányzat 2021. évi tervezett fejlesztéseit, beruházásait, felújításait a 20. melléklet részletezi.
23. § Pécel Város Önkormányzata és költségvetési szerveinek 2019-2021. évi összevont bevételeiről és kiadásairól szóló tájékoztató adatokat a 21. melléklet tartalmazza.
24. § Pécel Város Önkormányzata és költségvetési szerveinek a költségvetési évet követő három év tervezett összevont bevételi és kiadási előirányzatainak keretszámait a 22. melléklet részletezi.
25. § Az Önkormányzat 2021. évi kötelezettségeit a 23. melléklet tartalmazza.
4. A gazdálkodás rendje
26. § (1) Az Önkormányzat költségvetési szervei e rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett a költségvetési szervek vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek. A jogszerű gazdálkodásért a költségvetési szerv vezetője, az önkormányzat esetében pedig a polgármester felelős.
(2) Az Önkormányzat költségvetési szerveinek vezetői, az önkormányzat tekintetében pedig a polgármester a hatáskörükbe tartozó kiemelt előirányzatokon belül, saját hatáskörben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 34. § (3) bekezdése szerint hajthatnak végre átcsoportosítást.
(3) A költségvetési szerv a jóváhagyott működési és felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről bevételeiből bevételi előirányzatain felüli, működési és felhalmozási célú átvett pénzeszközeiből származó többletbevételével bevételi előirányzatát megemelheti a tényleges többletnek vagy szerződés esetén az abban meghatározott mértéknek megfelelő összeggel, a Képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellett. A többletbevétel összege csak az adott tevékenységhez kapcsolódó kiadásokra használható fel.
(4) A (3) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás költségvetési többlettámogatási igénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő évben nem járhat. A költségvetési szerv vezetője, az önkormányzat tekintetében pedig a polgármester a (3) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás során tartós, a költségvetési évet meghaladó időtartamú kötelezettséget nem vállalhat.
(5) A bevételi előirányzatok - a (3) bekezdésben meghatározott kivételekkel - kizárólag azok túlteljesítése esetén növelhetők, és a költségvetési bevételek tervezettől történő elmaradása esetén azokat csökkenteni kell. A ténylegesen teljesített intézményi saját bevételeknek a jóváhagyott előirányzattól való elmaradása többlettámogatással nem járhat, ezért ebben az esetben - legfeljebb az elmaradás mértékével - a kiadási előirányzatokat is csökkenteni kell.
(6) A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő általi finanszírozás előirányzat túlteljesítése és az előirányzat közötti különbség a nyújtott önkormányzati finanszírozás összegét csökkenti.
(7) A személyi juttatások rovatainak előirányzatai csak a jóváhagyott többletbevétellel, a költségvetési szerv kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának személyi juttatásokból származó részével, vagy eredeti előirányzatként nem megtervezett, év közben rendelkezésre bocsátott egyéb forrásból növelhető.
(8) A (7) bekezdés szerinti forrás illetmény- vagy munkabéremelésre, a meglévő létszám határozatlan időre szóló foglalkoztatással történő növelésére csak abban az esetben használható fel, és a jóváhagyott többletbevétel ilyen célú felhasználására is csak abban az esetben adható engedély, ha a forrás tartós és a következő évben a költségvetési szerv és az Önkormányzat költségvetésében eredeti előirányzatként megtervezik.
27. § A kiadások készpénzben történő teljesítésére a következő esetekben kerülhet sor, figyelemmel a költségvetési szervek pénzkezelési szabályzatában meghatározott összeghatárra és a készpénzkímélő fizetési módok előnyben részesítésének követelményére:
a) készlet, kis értékű tárgyi eszköz beszerzése,
b) kiküldetési kiadások,
c) reprezentációs jellegű kiadások,
d) kisösszegű szolgáltatási kiadások,
e) társadalom- és szociálpolitikai juttatások, ellátottak pénzbeli juttatásai,
f) közfoglalkoztatottak juttatásai,
g) pályázati kiadások során felmerülő banki átutalással nem teljesíthető kiadások.
5. A költségvetés végrehajtásának szabályai
28. § A Péceli Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapja a köztisztviselők 2021. évi illetményalapjáról és illetménykiegészítéséről szóló 36/2020. (XI. 27.) önkormányzati rendelet szerinti összeg.
29. §1 A polgármester, az alpolgármester, a Péceli Polgármesteri Hivatal, az Önkormányzat, valamint a Képviselő-testület irányítása alá tartozó költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafetéria-juttatása bruttó 200.000 forint/fő, mely összeg a munkáltatói közterheket is tartalmazza.
29/A. §2 (1) Az Önkormányzat által fenntartott Pécel Város Óvodái intézményben foglalkoztatott óvodapedagógusokat óvodapedagógusi pótlék illeti meg.
(2) Az (1) bekezdés szerinti óvodapedagógusi pótlék mértéke bruttó 20.000 Ft/hó/fő.
30. § A Képviselő-testület irányítása alá tartozó költségvetési szervek által benyújtandó pályázatokhoz minden esetben az irányító szerv vagy az általa felhatalmazott személy előzetes engedélye szükséges a következők szerint:
a) az egymillió forintot meghaladó önrészt igénylő pályázatoknál a Képviselő-testület,
b) az egymillió forint vagy az alatti, továbbá az önrészt nem igénylő és fenntartási költségekkel nem járó pályázatok esetén az engedélyt a polgármester jogosult megadni.
31. § (1) Az Önkormányzat költségvetésében elfogadott beruházásokra, valamint a felújításokra jóváhagyott pénzeszköz felhasználásáról – a Képviselő-testület ettől eltérő rendelkezése hiányában - a polgármester gondoskodik. A beruházási és felhalmozási kiadásokra kötelezettségvállalás csak abban az esetben teljesíthető, ha az ingatlanértékesítésből tervezett, a kötelezettségvállalás mértékével megegyező felhalmozási bevétel a kötelezettségvállalás időpontjában rendelkezésre áll vagy legkésőbb a kötelezettségvállalástól számított 60 napon belül teljesül, vagy a tervezett fejlesztési hitel felvételéhez szükséges jóváhagyott kormányengedély a Magyar Közlönyben megjelenik. Ezen átmeneti időszak alatt a bevétel megelőlegezése érdekében egyedi képviselő-testületi határozattal likviditási hitel igénybe vehető.
(2) A költségvetési szerv költségvetésében jóváhagyott beruházás vagy felújítás esetén a költségvetési szerv vezetője gondoskodik annak lebonyolításáról.
(3) A költségvetési szerv eszközfejlesztésre jóváhagyott pénzeszköz felhasználásáról a költségvetési szerv vezetője gondoskodik.
32. § A Képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles betartani. Az előirányzat-túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.
33. § Az Önkormányzat beszerzéseiről, közbeszerzéseiről - értékhatártól függetlenül - a polgármester dönt, a Pécel Város Önkormányzatának beszerzési és közbeszerzési szabályzata rendelkezéseinek betartásával.
6. Előirányzatok átcsoportosítására, módosítására vonatkozó szabályok
34. § A rendelet bevételi és kiadási előirányzatainak módosításáról, valamint a bevételi és kiadási előirányzatok átcsoportosításáról az - Áht. 34. § (3) bekezdése és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 36. § (2)-(3) bekezdése és a 43. § (2) bekezdése alapján a költségvetési szerv vezetője, az önkormányzat esetén a polgármester a költségvetési kiadások kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.
35. § (1) A 34. §-ban foglalt változásokról, az annak megtörténtét követően legkésőbb a 36. § (2) bekezdése szerinti időpontokban a döntésre jogosult a Képviselő-testületet köteles tájékoztatni.
(2) A 34. § szerinti döntések, átcsoportosítások az e rendelet szerinti költségvetés főösszegét nem változtathatják meg, továbbá jogszabályt nem sérthetnek.
36. § (1) Ha az Önkormányzat az év közben az e rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, e tényről a polgármester legkésőbb a (2) bekezdés szerinti időpontokban a Képviselő-testületet tájékoztatja.
(2) A Képviselő-testület 2021. június 30. napi hatállyal 2021. szeptember 30-ig, 2021. szeptember 30. napi hatállyal 2021. december 31-ig és a költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, 2021. december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét.
(3) A Péceli Polgármesteri Hivatal, valamint a Képviselő-testület irányítása alatt álló költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.
7. A gazdálkodás szabályai
37. § Az Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáért a jegyző mint a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv vezetője a felelős.
38. § A költségvetési szerv költségvetési támogatása kizárólag a költségvetési szerv szakmai tevékenységére és az ezzel összefüggő kiadásokra használható fel.
39. § (1) Az Önkormányzat költségvetési szervei e rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett a költségvetési szervek vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek. A jogszerű gazdálkodásért a költségvetési szerv vezetője felelős.
(2) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor hatályos jogszabályi előírások figyelembe vételével, valamint a szükséges módosításokat végrehajtani.
(3) A szabályozás hiányosságáért a felelősség a költségvetési szerv vezetőjét terheli.
40. § Pécel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert (az adó- és pénzügyi irodavezető ellenjegyzésével) az ideiglenesen szabad pénzeszközök rövid távú – 12 hónapnál nem hosszabb időtartamú – hasznosítására (betéti elhelyezésére vagy állampapír vásárlására), a Képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellett.
8. Államháztartáson kívüli forrás átvételére vonatkozó szabályok
41. § (1) Az államháztartáson kívüli forrás - kivéve az alapítványi forrásokat - végleges átvételéről - 2 millió forint értékhatár alatt - a polgármester dönt, melyről a költségvetési rendelet módosítása keretében utólagosan tájékoztatja a Képviselő-testületet.
(2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatásnak tartalmaznia kell az átvételre felajánlott ingó vagy ingatlan vagyon esetében annak forgalmi értékét, a vagyon működtetésével, fenntartásával kapcsolatos költségeket és egyéb kötelezettségeket, a hasznosítás módját, valamint a vagyontárgy besorolását.
(3) A forgalmi érték meghatározásához ingatlan esetében ingatlanforgalmi szakértői véleményt kell beszerezni.
(4) Az államháztartáson kívüli forrás átvételéről szóló megállapodást a polgármester köti meg.
9. Záró rendelkezések
42. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.
1. melléklet
B E V É T E L E K |
|||||||||
adatok forintban |
|||||||||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2021. évi eredeti előirányzat |
2021. évi módosított előirányzat |
||||||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
825 840 051 |
825 840 051 |
841 217 524 |
841 217 524 |
||||
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
310 160 195 |
310 160 195 |
311 415 096 |
311 415 096 |
||||
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
264 293 900 |
264 293 900 |
273 071 900 |
273 071 900 |
||||
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
215 077 516 |
215 077 516 |
219 819 736 |
219 819 736 |
||||
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
36 308 440 |
36 308 440 |
36 910 792 |
36 910 792 |
||||
1.5. |
Működési célú központosított előirányzatok |
||||||||
1.6. |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai, elszámolásból származó bevétel |
||||||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
220 230 893 |
220 230 893 |
57 132 494 |
57 132 494 |
||||
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||||||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||||||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||||||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
220 230 893 |
220 230 893 |
57 132 494 |
57 132 494 |
||||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
434 314 605 |
434 314 605 |
434 314 605 |
434 314 605 |
||||
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
434 314 605 |
434 314 605 |
434 314 605 |
434 314 605 |
||||
4. |
Közhatalmi bevételek |
500 000 000 |
500 000 000 |
500 000 000 |
500 000 000 |
||||
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) |
495 000 000 |
495 000 000 |
495 000 000 |
495 000 000 |
||||
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
131 000 000 |
131 000 000 |
131 000 000 |
131 000 000 |
||||
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
364 000 000 |
364 000 000 |
364 000 000 |
364 000 000 |
||||
4.2. |
Gépjárműadó |
||||||||
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
||||||||
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
||||
5. |
Működési bevételek |
205 802 973 |
205 802 973 |
211 209 607 |
211 209 607 |
||||
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||||||||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
5 730 000 |
5 730 000 |
5 730 000 |
5 730 000 |
||||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
16 000 000 |
16 000 000 |
21 320 184 |
21 320 184 |
||||
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
129 572 973 |
129 572 973 |
129 572 973 |
129 572 973 |
||||
5.5. |
Ellátási díjak |
43 100 000 |
43 100 000 |
43 100 000 |
43 100 000 |
||||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
11 000 000 |
11 000 000 |
11 086 450 |
11 086 450 |
||||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
||||||||
5.8. |
Kamatbevételek |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
||||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||||||
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
||||
6. |
Felhalmozási bevételek |
139 556 646 |
139 556 646 |
139 556 646 |
139 556 646 |
||||
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||||||||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
139 556 646 |
139 556 646 |
139 556 646 |
139 556 646 |
||||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||||||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
||||||||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||||||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||||||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||||||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||||||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 751 873 917 |
573 871 251 |
2 325 745 168 |
1 749 116 271 |
434 314 605 |
2 183 430 876 |
||
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
344 804 413 |
344 804 413 |
344 804 413 |
344 804 413 |
||||
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
344 804 413 |
344 804 413 |
344 804 413 |
344 804 413 |
||||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
||||||||
12. |
Maradvány igénybevétele |
1 562 934 665 |
1 562 934 665 |
1 737 139 746 |
1 737 139 746 |
||||
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
1 562 934 665 |
1 562 934 665 |
1 737 139 746 |
1 737 139 746 |
||||
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||||||||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
33 033 603 |
33 033 603 |
33 033 603 |
33 033 603 |
||||
13.1. |
Központi, irányítószervi támogatás |
||||||||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezés |
33 033 603 |
33 033 603 |
33 033 603 |
33 033 603 |
||||
13.3. |
Betétek megszüntetése |
||||||||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
||||||||
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||||||||
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 595 968 268 |
344 804 413 |
1 940 772 681 |
1 770 173 349 |
344 804 413 |
2 114 977 762 |
||
17. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
3 347 842 185 |
918 675 664 |
4 266 517 849 |
3 519 289 620 |
779 119 018 |
4 298 408 638 |
||
K I A D Á S O K |
|||||||||
adatok forintban |
|||||||||
Sor- |
Kiadási jogcím |
2021. évi eredeti előirányzat |
2021. évi módosított előirányzat |
||||||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
1 617 008 375 |
795 013 081 |
2 412 021 456 |
1 653 067 984 |
795 013 081 |
2 448 081 065 |
||
1.1. |
Személyi juttatások |
729 813 779 |
6 539 000 |
736 352 779 |
731 131 314 |
6 539 000 |
737 670 314 |
||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
114 966 648 |
960 846 |
115 927 494 |
116 517 902 |
960 846 |
117 478 748 |
||
1.3. |
Dologi kiadások |
729 526 354 |
13 487 272 |
743 013 626 |
744 270 949 |
13 487 272 |
757 758 221 |
||
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
4 000 000 |
9 400 000 |
13 400 000 |
4 000 000 |
9 400 000 |
13 400 000 |
||
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
38 701 594 |
764 625 963 |
803 327 557 |
57 147 819 |
764 625 963 |
821 773 782 |
||
1.6 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||||||||
1.7 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||||||||
1.8 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||||||||
1.9 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
||||||||
1.10 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||||||||
1.11 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||||||||
1.12 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||||||||
1.13 |
- Elvonások és befizetések kiadásai |
38 701 594 |
556 636 868 |
595 338 462 |
32 701 594 |
556 636 868 |
589 338 462 |
||
1.14 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
207 989 095 |
207 989 095 |
207 989 095 |
207 989 095 |
||||
1.15 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
9 650 000 |
|||||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
19 065 823 |
1 786 660 133 |
1 805 725 956 |
277 065 823 |
1 532 660 133 |
1 809 725 956 |
||
2.1. |
Beruházások |
16 345 823 |
1 786 660 133 |
1 803 005 956 |
16 345 823 |
1 532 660 133 |
1 549 005 956 |
||
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||||||
2.3. |
Felújítások |
2 720 000 |
2 720 000 |
260 720 000 |
260 720 000 |
||||
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||||||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||||
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
14 576 758 |
14 576 758 |
6 407 938 |
6 407 938 |
||||
3.1. |
Általános tartalék |
14 576 758 |
|||||||
3.2. |
Céltartalék |
14 576 758 |
6 407 938 |
6 407 938 |
|||||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
1 650 650 956 |
2 581 673 214 |
4 232 324 170 |
1 936 541 745 |
2 327 673 214 |
4 264 214 959 |
||
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
||||||||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
||||||||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
33 033 603 |
1 160 076 |
34 193 679 |
34 193 679 |
34 193 679 |
|||
7.1. |
Központi, irányítószervi támogatás |
||||||||
7.2. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
1 160 076 |
1 160 076 |
1 160 076 |
1 160 076 |
||||
7.3. |
Államháztartási megelőlegezés visszafizetése |
33 033 603 |
33 033 603 |
33 033 603 |
33 033 603 |
||||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
||||||||
8. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
33 033 603 |
1 160 076 |
34 193 679 |
34 193 679 |
34 193 679 |
|||
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
1 683 684 559 |
2 582 833 290 |
4 266 517 849 |
1 970 735 424 |
2 327 673 214 |
4 298 408 638 |
||
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
|||||||||
adatok forintban |
|||||||||
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) |
101 222 961 |
-2 007 801 963 |
-1 906 579 002 |
-187 425 474 |
-1 893 358 609 |
-2 080 784 083 |
||
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor - finanszírozási kiadások 8. sor) (+/-) |
1 562 934 665 |
343 644 337 |
1 906 579 002 |
1 735 979 670 |
344 804 413 |
2 080 784 083 |
2. melléklet
adatok forintban |
||||||
Megnevezés |
Pécel Város Önkormányzata |
|||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
4 |
Bevételek |
||||||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
825 840 051 |
825 840 051 |
841 217 524 |
||
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
310 160 195 |
310 160 195 |
311 415 096 |
||
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
264 293 900 |
264 293 900 |
273 071 900 |
||
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
215 077 516 |
215 077 516 |
219 819 736 |
||
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
36 308 440 |
36 308 440 |
36 910 792 |
||
1.5. |
Működési célú központosított előirányzatok |
|||||
1.6. |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai, elszámolásból származó bevétel |
|||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
216 588 800 |
216 588 800 |
53 490 401 |
||
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatérülése |
|||||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök igénybevétele |
|||||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
216 588 800 |
216 588 800 |
53 490 401 |
||
3. |
Felhalmozási célú tám.államháztartáson belülről |
434 314 605 |
434 314 605 |
434 314 605 |
||
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
434 314 605 |
434 314 605 |
434 314 605 |
||
4. |
Közhatalmi bevételek |
500 000 000 |
500 000 000 |
500 000 000 |
||
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) |
495 000 000 |
495 000 000 |
495 000 000 |
||
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
131 000 000 |
131 000 000 |
131 000 000 |
||
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
364 000 000 |
364 000 000 |
364 000 000 |
||
4.2. |
Gépjárműadó |
|||||
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|||||
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
||
5. |
Működési bevételek |
196 972 973 |
196 972 973 |
201 972 973 |
||
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
16 000 000 |
16 000 000 |
21 000 000 |
||
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
129 572 973 |
129 572 973 |
129 572 973 |
||
5.5. |
Ellátási díjak |
38 000 000 |
38 000 000 |
38 000 000 |
||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
11 000 000 |
11 000 000 |
11 000 000 |
||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
5.8. |
Kamatbevételek |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
||
6. |
Felhalmozási bevételek |
139 556 646 |
139 556 646 |
139 556 646 |
||
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
139 556 646 |
139 556 646 |
139 556 646 |
||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||
7.1. |
Műk. C. garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||||
7.2. |
Működési c. visszatérítendő tám. kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 739 401 824 |
573 871 251 |
2 313 273 075 |
2 170 552 149 |
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
344 804 413 |
344 804 413 |
344 804 413 |
||
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
344 804 413 |
344 804 413 |
344 804 413 |
||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
|||||
12. |
Maradvány igénybevétele |
1 550 000 000 |
1 550 000 000 |
1 721 242 205 |
||
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
1 550 000 000 |
1 550 000 000 |
1 721 242 205 |
||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
33 033 603 |
33 033 603 |
33 033 603 |
||
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
33 033 603 |
33 033 603 |
33 033 603 |
||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
|||||
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó szárm.ügyletek bevételei |
|||||
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
1 583 033 603 |
344 804 413 |
1 927 838 016 |
2 099 080 221 |
|
17. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
3 322 435 427 |
918 675 664 |
4 241 111 091 |
4 269 632 370 |
|
adatok forintban |
||||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
4 |
Kiadások |
||||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
732 485 723 |
786 013 235 |
1 518 498 958 |
1 530 550 247 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
84 053 154 |
84 053 154 |
88 958 133 |
||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
13 216 939 |
13 216 939 |
13 622 749 |
||
1.3. |
Dologi kiadások |
592 514 036 |
11 987 272 |
604 501 308 |
607 591 808 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
4 000 000 |
9 400 000 |
13 400 000 |
13 400 000 |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
38 701 594 |
764 625 963 |
803 327 557 |
806 977 557 |
|
- Elvonások és befizetések kiadásai |
38 701 594 |
556 636 868 |
595 338 462 |
589 338 462 |
||
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
207 989 095 |
207 989 095 |
207 989 095 |
|||
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
9 650 000 |
|||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
1 786 660 133 |
1 786 660 133 |
1 790 660 133 |
||
2.1. |
Beruházások |
1 786 660 133 |
1 786 660 133 |
1 532 660 133 |
||
2.2. |
Felújítások |
258 000 000 |
||||
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
6 407 938 |
||||
3.1. |
Általános tartalék |
|||||
3.2. |
Céltartalék |
6 407 938 |
||||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
732 485 723 |
2 572 673 368 |
3 305 159 091 |
3 327 618 318 |
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|||||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
|||||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
925 792 078 |
10 159 922 |
935 952 000 |
942 014 052 |
|
7.1. |
Központi, irányítószervi támogatás |
892 758 475 |
8 999 846 |
901 758 321 |
907 820 373 |
|
7.2. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
1 160 076 |
1 160 076 |
1 160 076 |
||
7.3. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
33 033 603 |
33 033 603 |
33 033 603 |
||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
8. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
925 792 078 |
10 159 922 |
935 952 000 |
942 014 052 |
|
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
1 658 277 801 |
2 582 833 290 |
4 241 111 091 |
4 269 632 370 |
3. melléklet
adatok forintban |
||||||
Pécel Város önkormányzatának Képviselő-testülete irányítása alá tartozó költségvetési szervek összesen |
||||||
Összes bevétel, kiadás |
-------- |
|||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Bevételek |
||||||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
|||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
3 642 093 |
3 642 093 |
3 642 093 |
||
3. |
Felhalmozási célú tám.államháztartáson belülről |
|||||
4. |
Közhatalmi bevételek |
|||||
5. |
Működési bevételek |
8 830 000 |
8 830 000 |
9 236 634 |
||
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
3 730 000 |
3 730 000 |
3 730 000 |
||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
320 184 |
||||
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||||
5.5. |
Ellátási díjak |
5 100 000 |
5 100 000 |
5 100 000 |
||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
86 450 |
||||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
5.8. |
Kamatbevételek |
|||||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
|||||
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
12 472 093 |
12 472 093 |
12 878 727 |
||
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
|||||
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
|||||
12. |
Maradvány igénybevétele |
12 934 665 |
12 934 665 |
15 897 541 |
||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
892 758 475 |
8 999 846 |
901 758 321 |
907 820 373 |
|
13.1. |
Központi, irányítószervi támogatás |
892 758 475 |
8 999 846 |
901 758 321 |
907 820 373 |
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
|||||
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||||
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
895 678 475 |
8 999 846 |
904 678 321 |
923 717 914 |
|
17. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
918 165 233 |
8 999 846 |
927 165 079 |
936 596 641 |
|
adatok forintban |
||||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Kiadások |
||||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
884 522 652 |
8 999 846 |
893 522 498 |
917 530 818 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
645 760 625 |
6 539 000 |
652 299 625 |
648 712 181 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
101 749 709 |
960 846 |
102 710 555 |
103 855 999 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
137 012 318 |
1 500 000 |
138 512 318 |
150 166 413 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
14 796 225 |
||||
1.6. |
Tarlékok |
|||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
19 065 823 |
19 065 823 |
19 065 823 |
||
2.1. |
Beruházások |
16 345 823 |
16 345 823 |
16 345 823 |
||
2.2. |
Felújítások |
2 720 000 |
2 720 000 |
2 720 000 |
||
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
14 576 758 |
14 576 758 |
|||
3.1. |
Általános tartalék |
|||||
3.2. |
Céltartalék |
14 576 758 |
14 576 758 |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
918 165 233 |
8 999 846 |
927 165 079 |
936 596 641 |
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|||||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
|||||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
8. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
|||||
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
918 165 233 |
8 999 846 |
927 165 079 |
936 596 641 |
4. melléklet
adatok forintban |
||||||
Megnevezés |
Péceli Polgármesteri Hivatal |
|||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Bevételek |
||||||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
|||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
3 642 093 |
3 642 093 |
3 642 093 |
||
3. |
Felh. célú támogatások államháztartáson belülről |
|||||
4. |
Közhatalmi bevételek |
|||||
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|||||
5. |
Működési bevételek |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
||
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||||
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||||
5.5. |
Ellátási díjak |
|||||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
5.8. |
Kamatbevételek |
|||||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
|||||
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
5 642 093 |
5 642 093 |
5 642 093 |
||
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
|||||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
|||||
12. |
Maradvány igénybevétele |
10 934 665 |
10 934 665 |
11 960 989 |
||
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
10 934 665 |
10 934 665 |
11 960 989 |
||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
345 587 775 |
8 999 846 |
354 587 621 |
354 587 621 |
|
13.1. |
Központi, irányítószervi támogatás |
345 587 775 |
8 999 846 |
354 587 621 |
354 587 621 |
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
|||||
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||||
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
356 522 440 |
8 999 846 |
365 522 286 |
366 548 610 |
|
17. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
362 164 533 |
8 999 846 |
371 164 379 |
372 190 703 |
|
adatok forintban |
||||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Kiadások |
||||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
342 507 775 |
8 999 846 |
351 507 621 |
367 110 703 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
248 276 494 |
6 539 000 |
254 815 494 |
254 815 494 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
37 310 281 |
960 846 |
38 271 127 |
39 829 127 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
56 921 000 |
1 500 000 |
58 421 000 |
57 889 324 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
14 576 758 |
||||
1.14. |
- Elvonások, befizetések |
14 576 758 |
||||
1.15. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
5 080 000 |
5 080 000 |
5 080 000 |
||
2.1. |
Beruházások |
5 080 000 |
5 080 000 |
5 080 000 |
||
2.2. |
Felújítások |
|||||
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
14 576 758 |
14 576 758 |
|||
3.1. |
Általános tartalék |
|||||
3.2. |
Céltartalék |
14 576 758 |
14 576 758 |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
362 164 533 |
8 999 846 |
371 164 379 |
372 190 703 |
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|||||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
|||||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
8. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
|||||
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
362 164 533 |
8 999 846 |
371 164 379 |
372 190 703 |
5. melléklet
adatok forintban |
||||||
Lázár Ervin Városi Könyvtár és Szemere Pál Művelődési Ház |
||||||
Összes bevétel, kiadás |
-------- |
|||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Bevételek |
||||||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
|||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
|||||
3. |
Felh. célú támogatások államháztartáson belülről |
|||||
4. |
Közhatalmi bevételek |
|||||
5. |
Működési bevételek |
1 730 000 |
1 730 000 |
1 730 000 |
||
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
1 730 000 |
1 730 000 |
1 730 000 |
||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||||
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||||
5.5. |
Ellátási díjak |
|||||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
5.8. |
Kamatbevételek |
|||||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
|||||
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 730 000 |
1 730 000 |
1 730 000 |
||
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
|||||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
|||||
12. |
Maradvány igénybevétele |
500 000 |
500 000 |
996 715 |
||
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
500 000 |
500 000 |
996 715 |
||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
60 047 340 |
60 047 340 |
60 649 692 |
||
13.1. |
Központi, irányítószervi támogatás |
60 047 340 |
60 047 340 |
60 649 692 |
||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
|||||
15. |
Adóssághoz nem kapcs. szárm. ügyletek bevételei |
|||||
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
60 547 340 |
60 547 340 |
61 646 407 |
||
17. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
62 277 340 |
62 277 340 |
63 376 407 |
||
adatok forintban |
||||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
||
Kiadások |
||||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
60 569 190 |
60 569 190 |
61 668 257 |
||
1.1. |
Személyi juttatások |
32 150 000 |
32 150 000 |
32 150 000 |
||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
4 746 100 |
4 746 100 |
4 746 100 |
||
1.3. |
Dologi kiadások |
23 673 090 |
23 673 090 |
24 772 157 |
||
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
|||||
1.6. |
Tartalékok |
|||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
1 708 150 |
1 708 150 |
1 708 150 |
||
2.1. |
Beruházások |
1 454 150 |
1 454 150 |
1 454 150 |
||
2.2. |
Felújítások |
254 000 |
254 000 |
254 000 |
||
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
62 277 340 |
62 277 340 |
63 376 407 |
||
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|||||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
|||||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
8. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
|||||
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
62 277 340 |
62 277 340 |
63 376 407 |
6. melléklet
adatok forintban |
||||||
Megnevezés |
Péceli Család- és Gyermekjóléti Szolgálat |
|||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Bevételek |
||||||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
|||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
|||||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
|||||
4. |
Közhatalmi bevételek |
|||||
5. |
Működési bevételek |
1 100 000 |
1 100 000 |
1 100 000 |
||
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|||||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||||
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||||
5.5. |
Ellátási díjak |
1 100 000 |
1 100 000 |
1 100 000 |
||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
5.8. |
Kamatbevételek |
|||||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
|||||
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 100 000 |
1 100 000 |
1 100 000 |
||
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
|||||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
|||||
12. |
Maradvány igénybevétele |
500 000 |
500 000 |
1 068 123 |
||
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
500 000 |
500 000 |
1 068 123 |
||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
57 349 255 |
57 349 255 |
57 349 255 |
||
13.1. |
Központi, irányítószervi támogatás |
57 349 255 |
57 349 255 |
57 349 255 |
||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
|||||
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||||
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
57 849 255 |
57 849 255 |
58 417 378 |
||
17. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
58 949 255 |
58 949 255 |
59 517 378 |
||
adatok forintban |
||||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Kiadások |
||||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
58 314 255 |
58 314 255 |
58 882 378 |
||
1.1. |
Személyi juttatások |
41 711 555 |
41 711 555 |
41 711 555 |
||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
6 757 190 |
6 757 190 |
6 757 190 |
||
1.3. |
Dologi kiadások |
9 845 510 |
9 845 510 |
10 305 648 |
||
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
107 985 |
||||
1.6. |
Tartalékok |
|||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
635 000 |
635 000 |
635 000 |
||
2.1. |
Beruházások |
635 000 |
635 000 |
635 000 |
||
2.2. |
Felújítások |
|||||
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
58 949 255 |
58 949 255 |
59 517 378 |
||
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|||||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
|||||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
8. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
|||||
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
58 949 255 |
58 949 255 |
59 517 378 |
7. melléklet
adatok forintban |
||||||
Megnevezés |
Péceli Napsugár Bölcsőde |
|||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Bevételek |
||||||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
|||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
|||||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
|||||
4. |
Közhatalmi bevételek |
|||||
5. |
Működési bevételek |
4 000 000 |
4 000 000 |
4 000 000 |
||
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|||||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||||
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||||
5.5. |
Ellátási díjak |
4 000 000 |
4 000 000 |
4 000 000 |
||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
5.8. |
Kamatbevételek |
|||||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
|||||
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
4 000 000 |
4 000 000 |
4 000 000 |
||
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
|||||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
|||||
12. |
Maradvány igénybevétele |
500 000 |
500 000 |
920 412 |
||
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
500 000 |
500 000 |
920 412 |
||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
114 496 472 |
114 496 472 |
111 178 172 |
||
13.1. |
Központi, irányítószervi támogatás |
114 496 472 |
114 496 472 |
111 178 172 |
||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
|||||
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||||
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
114 996 472 |
114 996 472 |
112 098 584 |
||
17. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
118 996 472 |
118 996 472 |
116 098 584 |
||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Kiadások |
||||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
117 211 072 |
117 211 072 |
114 313 184 |
||
1.1. |
Személyi juttatások |
89 293 996 |
89 293 996 |
85 706 552 |
||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
14 382 876 |
14 382 876 |
13 970 320 |
||
1.3. |
Dologi kiadások |
13 534 200 |
13 534 200 |
14 636 312 |
||
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
|||||
1.6. |
Tartalékok |
|||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
1 785 400 |
1 785 400 |
1 785 400 |
||
2.1. |
Beruházások |
1 785 400 |
1 785 400 |
1 785 400 |
||
2.2. |
Felújítások |
|||||
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
118 996 472 |
118 996 472 |
116 098 584 |
||
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|||||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
|||||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
8. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
|||||
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
118 996 472 |
118 996 472 |
116 098 584 |
8. melléklet
adatok forintban |
||||||
Megnevezés |
Pécel Város Óvodái |
|||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Bevételek |
||||||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
|||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
|||||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
|||||
4. |
Közhatalmi bevételek |
|||||
5. |
Működési bevételek |
406 634 |
||||
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|||||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
320 184 |
||||
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||||
5.5. |
Ellátási díjak |
|||||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
86 450 |
||||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
5.8. |
Kamatbevételek |
|||||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
|||||
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
406 634 |
||||
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
|||||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
|||||
12. |
Maradvány igénybevétele |
500 000 |
500 000 |
951 302 |
||
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
500 000 |
500 000 |
951 302 |
||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
315 277 633 |
315 277 633 |
324 055 633 |
||
13.1. |
Központi, irányítószervi támogatás |
315 277 633 |
315 277 633 |
324 055 633 |
||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
|||||
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||||
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
315 777 633 |
315 777 633 |
325 006 935 |
||
17. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
315 777 633 |
315 777 633 |
325 413 569 |
||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2021. évi eredeti előirányzat |
Módosított ei. |
|||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
Kiadások |
||||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
305 920 360 |
305 920 360 |
315 556 296 |
||
1.1. |
Személyi juttatások |
234 328 580 |
234 328 580 |
234 328 580 |
||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
38 553 262 |
38 553 262 |
38 553 262 |
||
1.3. |
Dologi kiadások |
33 038 518 |
33 038 518 |
42 562 972 |
||
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
111 482 |
||||
1.6. |
Tartalékok |
|||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai |
9 857 273 |
9 857 273 |
9 857 273 |
||
2.1. |
Beruházások |
7 391 273 |
7 391 273 |
7 391 273 |
||
2.2. |
Felújítások |
2 466 000 |
2 466 000 |
2 466 000 |
||
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
315 777 633 |
315 777 633 |
325 413 569 |
||
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|||||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
|||||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
|||||
8. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
|||||
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
315 777 633 |
315 777 633 |
325 413 569 |
9. melléklet
adatok forintban |
||||||||
sorszám |
megnevezés |
2021. eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
megjegyzés |
||||
1. |
Céltartalék |
0 |
6 407 938 |
|||||
-ebből vis maior önrész |
0 |
|||||||
-Péceli Roma Önkormányzat támogatása |
0 |
|||||||
2. |
Polgármesteri keret |
0 |
||||||
3. |
Általános tartalék |
0 |
||||||
4. |
Fejlesztési céltartalék |
0 |
||||||
-ebből Általános fejlesztési tartalék |
0 |
|||||||
-ebből Óvodabővítés |
0 |
|||||||
-ebből Környezetvédelmi alap |
0 |
|||||||
- ebből Lakóépület felújítása, korszrűsítése alap |
0 |
|||||||
- ebből Folyamatban lévő pályázatok |
0 |
|||||||
Tartalékok összesen: |
0 |
10. melléklet
adatok forintban |
||||||||||||||
Sorszám |
Megnevezés |
Hitel futamidő vége |
2021 |
2022 |
2023 |
2024 |
2025 |
2026 |
2027 |
2028 |
2029 |
2030 |
2031 |
|
1. |
Beruházási/Fejlesztési hitel |
2031.12.31 |
1 738 098 |
41 947 611 |
41 171 801 |
40 395 991 |
39 620 181 |
38 844 371 |
38 068 561 |
37 292 751 |
36 516 941 |
35 741 131 |
34 965 334 |
|
2. |
Pénzügyi lízingből eredő fizetési kötelezettség |
2022.08.01 |
1 160 076 |
773 384 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
4. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
5. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
6. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Összesen: |
0 |
2 898 174 |
42 720 995 |
41 171 801 |
40 395 991 |
39 620 181 |
38 844 371 |
38 068 561 |
37 292 751 |
36 516 941 |
35 741 131 |
34 965 334 |
||
*Az 5/2021. (III. 12.) önkormányzati rendelet 10. melléklete a 7/2021. (III. 26.) önkormányzati rendelet 1. §-ának megfelelően módosított melléklet. Hatályos 2021. március 27. |
adatok forintban |
|||||||||||||
Sorszám |
Megnevezés |
Hitel futamidő vége |
2021 |
2022 |
2023 |
2024 |
2025 |
2026 |
2027 |
2028 |
2029 |
2030 |
2031 |
1. |
Beruházási/Fejlesztési hitel |
2031.12.31 |
1 738 098 |
44 403 480 |
43 372 515 |
42 341 550 |
41 310 585 |
40 279 619 |
39 248 654 |
38 217 689 |
37 186 724 |
36 155 758 |
35 124 808 |
2. |
Pénzügyi lízingből eredő fizetési kötelezettség |
2022.08.01 |
1 160 076 |
773 384 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
4. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
6. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Összesen: |
0 |
2 898 174 |
45 176 864 |
43 372 515 |
42 341 550 |
41 310 585 |
40 279 619 |
39 248 654 |
38 217 689 |
37 186 724 |
36 155 758 |
35 124 808 |
11. melléklet
adatok forintban |
|||
Pénzeszközátadás megnevezése |
Működési célú pénzeszközátadás |
Felhalmozási célú pénzeszközátadás |
Eredeti ei. |
1 |
2 |
3 |
2 |
Civil szervezetek támogatása |
3 000 000 |
3 000 000 |
|
Testvérvárosi kapcsolatok ápolása |
500 000 |
500 000 |
|
Pécel Kft. támogatása |
183 526 776 |
183 526 776 |
|
Péceli Spartacus Sportegyesület támogatása |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
Volánbusz Zrt. költségtérítési támogatása |
13 634 400 |
13 634 400 |
|
Millenniumi Nemzeti Hagyományőrző Alapítvány működési tám. |
15 000 |
15 000 |
|
Ray-Med Kft. működési támogatása |
270 000 |
270 000 |
|
Gödöllő-Vác térségi Vízgazd.Társulás közfoglalkoztatáshoz hj. |
1 282 919 |
1 282 919 |
|
Cseuz László könyvkiadás támogatása |
300 000 |
300 000 |
|
Péceli Roma Önkormányzat támogatása |
960 000 |
960 000 |
|
Magyarok Nagyasszonya Egyházközség támogatása |
500 000 |
500 000 |
|
Pest Megyei Rendőkapitányság |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
ÖSSZESEN: |
207 989 095 |
207 989 095 |
12. melléklet
adatok forintban |
|||||
Sorszám |
Megnevezés |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Állami feladat |
Összesen: |
1. |
Pécel Város Önkormányzata és a Képviselő-testület irányítása alatt álló költségvetési szervek egyéb sajátos bevételeiből |
0 |
500 000 |
0 |
500 000 |
1.1 |
ebből: ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedése |
0 |
0 |
0 |
0 |
1.2 |
ebből: lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
0 |
0 |
0 |
0 |
1.3 |
ebből: a helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege |
0 |
500 000 |
0 |
500 000 |
1.4 |
ebből: egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege |
0 |
0 |
0 |
0 |
2. |
Pécel Város Önkormányzata bevételeiből |
4 660 000 |
0 |
0 |
4 660 000 |
2.1 |
Iparűzési adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
2.2 |
Építményadó |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
2.3 |
Telekadó |
0 |
0 |
0 |
0 |
2.4 |
Magánszemély kommunális adója |
4 500 000 |
0 |
0 |
4 500 000 |
2.5 |
Késedelmi pótlék |
60 000 |
0 |
0 |
60 000 |
3. |
Átengedett központi adóból |
200 000 |
0 |
0 |
200 000 |
3.1 |
Gépjárműadó |
200 000 |
200 000 |
||
4. |
Összesen: |
4 860 000 |
500 000 |
0 |
5 360 000 |
13. melléklet
adatok forintban |
|||||
Sorszám |
Megnevezés |
eredeti előirányzat |
Összesen |
megjegyzés |
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
||||
1. |
Rendszeres települési támogatások |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|
1.1 |
Települési adósságcsökkentési támogatás |
0 |
0 |
0 |
|
1.2 |
Települési ápoláshoz kapcsolódó rendszeres támogatás |
0 |
0 |
0 |
|
1.3 |
Lakhatási települési rendszeres támogatás |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|
1.4 |
Családi napközi támogatás |
0 |
0 |
0 |
|
1.5 |
Kamatmentes kölcsön |
0 |
0 |
0 |
|
2. |
Nem rendszeres települési támogatások |
1 000 000 |
9 400 000 |
10 400 000 |
|
2.1 |
Rendkívüli települési támogatás |
0 |
4 500 000 |
4 500 000 |
|
2.2 |
Köztemetés |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
|
2.3 |
Egészségügyi települési támogatás |
0 |
400 000 |
400 000 |
|
2.4 |
Létfenntartási települési támogatás |
0 |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
2.5 |
Temetési települési támogatás |
0 |
500 000 |
500 000 |
|
2.6 |
Bursa Hungarica ösztöndíj |
0 |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
2.7 |
Téli rezsicsökkentés támogatása |
0 |
0 |
0 |
|
3. |
Támogatások összesen: |
4 000 000 |
9 400 000 |
13 400 000 |
14. melléklet
2021.01.01 - 2021.03.31 |
2021.04.01 - 2021.12.31. |
|||||||||
Sorszám |
Megnevezés |
létszám (fő) |
teljes munkaidős (fő) |
részmunka- idős (fő) |
álláshely |
létszám (fő) |
teljes munkaidős (fő) |
részmunka- idős (fő) |
álláshely |
|
1. |
Pécel Város Önkormányzata |
6,00 |
6,00 |
0,00 |
6,00 |
7,00 |
7,00 |
0,00 |
7,00 |
|
- polgármester, alpolgármester |
2,00 |
2,00 |
0,00 |
2,00 |
2,00 |
2,00 |
0,00 |
2,00 |
||
- védőnők |
3,00 |
3,00 |
0,00 |
3,00 |
4,00 |
4,00 |
0,00 |
4,00 |
||
- munka törvénykönyve hatálya alá tartozó |
1,00 |
1,00 |
0,00 |
1,00 |
1,00 |
1,00 |
0,00 |
1,00 |
||
- közfoglalkoztatott |
0,00 |
0,00 |
0,00 |
0,00 |
0,00 |
0,00 |
0,00 |
0,00 |
||
2. |
Péceli Polgármesteri Hivatal |
48,00 |
48,00 |
0,00 |
48,00 |
48,00 |
48,00 |
0,00 |
48,00 |
|
ebből: - köztisztviselő |
42,00 |
42,00 |
0,00 |
42,00 |
42,00 |
42,00 |
0,00 |
42,00 |
||
- munka törvénykönyve hatálya alá tartozó |
5,00 |
5,00 |
0,00 |
5,00 |
5,00 |
5,00 |
0,00 |
5,00 |
||
- közfoglalkoztatott |
1,00 |
1,00 |
0,00 |
1,00 |
1,00 |
1,00 |
0,00 |
1,00 |
||
3. |
Lázár Ervin Városi Könyvtár és Szemere Pál Művelődési Ház (Mt. Hatálya alá tartozók) |
10,00 |
10,00 |
0,00 |
10,00 |
9,00 |
8,00 |
1,00 |
8,50 |
|
4. |
Pécel Város Óvodái |
64,00 |
63,00 |
1,00 |
63,50 |
64,00 |
63,00 |
1,00 |
63,50 |
|
4/a. |
Székhelyintézmény (közalkalmazott) |
29,00 |
29,00 |
0,00 |
29,00 |
29,00 |
29,00 |
0,00 |
29,00 |
|
4/b. |
Szivárvány Tagóvoda tagintézmény (közalkalmazott) |
18,00 |
18,00 |
0,00 |
18,00 |
18,00 |
18,00 |
0,00 |
18,00 |
|
4/c. |
Gesztenyés Óvoda tagintézmény (közalkalmazott) |
13,00 |
13,00 |
0,00 |
13,00 |
13,00 |
13,00 |
0,00 |
13,00 |
|
- munka törvénykönyve hatálya alá tartozó |
2,00 |
1,00 |
1,00 |
1,50 |
2,00 |
1,00 |
1,00 |
1,50 |
||
- közfoglalkoztatott |
2,00 |
2,00 |
0,00 |
2,00 |
2,00 |
2,00 |
0,00 |
2,00 |
||
5. |
Péceli Napsugár Bölcsőde |
19,00 |
19,00 |
0,00 |
19,00 |
19,00 |
19,00 |
0,00 |
19,00 |
|
6. |
Péceli Család- és Gyermekjóléti Szolgálat |
11,00 |
9,00 |
2,00 |
10,00 |
10,00 |
9,00 |
1,00 |
9,50 |
|
ebből: - közalkalmazott |
9,00 |
9,00 |
0,00 |
9,00 |
9,00 |
9,00 |
0,00 |
9,00 |
||
- munka törvénykönyve hatálya alá tartozó |
1,00 |
0,00 |
1,00 |
0,50 |
1,00 |
0,00 |
1,00 |
0,50 |
||
- közfoglalkoztatott |
1,00 |
0,00 |
1,00 |
0,50 |
0,00 |
0,00 |
0,00 |
0,00 |
||
Összesen: |
158,00 |
155,00 |
3,00 |
156,50 |
157,00 |
154,00 |
3,00 |
155,50 |
15. melléklet
EU-s projekt neve, azonosítója: |
||||
---|---|---|---|---|
adatok forintban |
||||
Források |
2021. |
2022. |
2022. után |
Összesen |
Saját erő |
0 |
0 |
0 |
0 |
- saját erőből központi támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
EU-s forrás |
0 |
0 |
0 |
0 |
Társfinanszírozás |
0 |
0 |
0 |
0 |
Hitel |
0 |
0 |
0 |
0 |
Egyéb forrás |
0 |
0 |
0 |
0 |
Támogatás (még várt) |
0 |
0 |
0 |
|
Források összesen: |
0 |
0 |
0 |
0 |
Kiadások, költségek |
2021. |
2022. |
2022. után |
Összesen |
Személyi jellegű |
0 |
0 |
0 |
0 |
Beruházások, beszerzések |
0 |
0 |
0 |
0 |
Szolgáltatások igénybe vétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
Adminisztratív költségek |
0 |
0 |
0 |
0 |
Összesen: |
0 |
0 |
0 |
0 |
16. melléklet
adatok forintban |
||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
Módosított előirányzat |
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
Módosított előirányzat |
|
1 |
2 |
3. |
4. |
5. |
||
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
825 840 051 |
841 217 524 |
Személyi juttatások |
736 352 779 |
737 670 314 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
220 230 893 |
57 132 494 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
115 927 494 |
117 478 748 |
3. |
2.-ból EU-s támogatás |
Dologi kiadások |
743 013 626 |
757 758 221 |
||
4. |
Közhatalmi bevételek |
500 000 000 |
500 000 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
13 400 000 |
13 400 000 |
5. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
Egyéb működési célú kiadások |
803 327 557 |
821 773 782 |
||
6. |
4.-ből EU-s támogatás |
Tartalékok |
14 576 758 |
6 407 938 |
||
7. |
Egyéb működési bevételek |
205 802 973 |
211 209 607 |
|||
8. |
||||||
9. |
||||||
10. |
||||||
11. |
||||||
12. |
||||||
13. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+7.+…+12.) |
1 751 873 917 |
1 609 559 625 |
Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) |
2 426 598 214 |
2 454 489 003 |
14. |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) |
1 595 968 268 |
1 770 173 349 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||
15. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
1 562 934 665 |
1 737 139 746 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
||
16. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||
17. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
33 033 603 |
33 033 603 |
Kölcsön törlesztése |
||
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.) |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||
20. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Egyéb finanszírozási kiadások |
33 033 603 |
33 033 603 |
||
21. |
Értékpapírok bevételei |
|||||
22. |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+19.) |
1 595 968 268 |
1 770 173 349 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14.+...+21.) |
33 033 603 |
33 033 603 |
23. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+22.) |
3 347 842 185 |
3 379 732 974 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+22.) |
2 459 631 817 |
2 487 522 606 |
24. |
Költségvetési hiány: |
674 724 297 |
844 929 378 |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
25. |
Tárgyévi hiány: |
- |
Tárgyévi többlet: |
888 210 368 |
892 210 368 |
17. melléklet
adatok forintban |
||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
Módosított előirányzat |
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
Módosított előirányzat |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
||
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
434 314 605 |
434 314 605 |
Beruházások |
1 803 005 956 |
1 549 005 956 |
2. |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||
3. |
Felhalmozási bevételek |
139 556 646 |
139 556 646 |
Felújítások |
2 720 000 |
260 720 000 |
4. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||
5. |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||
6. |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||||
7. |
||||||
8. |
||||||
9. |
||||||
10. |
||||||
11. |
Tartalékok |
|||||
12. |
Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.) |
573 871 251 |
573 871 251 |
Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.) |
1 805 725 956 |
1 809 725 956 |
13. |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||
14. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
Hitelek törlesztése |
||||
15. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||
16. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||
17. |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
344 804 413 |
344 804 413 |
Betét elhelyezése |
||
20. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
344 804 413 |
344 804 413 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
1 160 076 |
1 160 076 |
21. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
22. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
23. |
Értékpapírok kibocsátása |
|||||
24. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
|||||
25. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.) |
344 804 413 |
344 804 413 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
1 160 076 |
1 160 076 |
26. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
918 675 664 |
918 675 664 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
1 806 886 032 |
1 810 886 032 |
27. |
Költségvetési hiány: |
1 231 854 705 |
1 235 854 705 |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
28. |
Tárgyévi hiány: |
1 233 014 781 |
1 237 014 781 |
Tárgyévi többlet: |
- |
- |
18. melléklet
adatok forintban |
|||||||||||||
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Auguszt. |
Szept. |
Okt. |
Nov. |
Dec. |
Összesen: |
Bevételek |
|||||||||||||
Önkormányzatok működési támogatásai |
79 029 406 |
79 029 406 |
79 029 406 |
66 680 323 |
80 723 793 |
131 576 866 |
54 191 387 |
54 191 387 |
54 191 387 |
54 191 387 |
54 191 387 |
54 191 389 |
841 217 524 |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
4 077 973 |
4 077 973 |
4 077 972 |
1 718 340 |
3 277 670 |
3 810 872 |
6 015 282 |
6 015 282 |
6 015 282 |
6 015 282 |
6 015 282 |
6 015 284 |
57 132 494 |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül |
50 437 926 |
94 333 609 |
144 771 535 |
144 771 535 |
434 314 605 |
||||||||
Közhatalmi bevételek |
93 949 601 |
93 949 601 |
93 949 602 |
10 992 224 |
51 025 869 |
103 549 800 |
52 583 303 |
500 000 000 |
|||||
Működési bevételek |
6 491 884 |
6 491 884 |
6 491 885 |
5 411 667 |
7 065 477 |
4 894 570 |
29 060 373 |
29 060 373 |
29 060 373 |
29 060 373 |
29 060 373 |
29 060 375 |
211 209 607 |
Felhalmozási bevételek |
379 716 |
120 447 |
120 447 |
103 622 |
0 |
138 832 414 |
139 556 646 |
||||||
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
||||||||||||
Finanszírozási bevételek |
0 |
1 737 139 746 |
344 804 413 |
33 033 603 |
2 114 977 762 |
||||||||
Bevételek összesen: |
183 548 864 |
183 548 864 |
183 928 581 |
84 923 001 |
142 213 256 |
2 031 513 402 |
183 600 651 |
234 038 577 |
631 426 293 |
228 099 456 |
89 267 042 |
122 300 651 |
4 298 408 638 |
Kiadások |
|||||||||||||
Személyi juttatások |
52 447 486 |
52 447 486 |
52 447 486 |
68 499 384 |
63 171 372 |
53 239 222 |
65 902 980 |
65 902 980 |
65 902 980 |
65 902 980 |
65 902 980 |
65 902 978 |
737 670 314 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
8 548 953 |
8 548 953 |
8 548 954 |
11 891 062 |
9 508 568 |
8 145 111 |
10 381 191 |
10 381 191 |
10 381 191 |
10 381 191 |
10 381 191 |
10 381 192 |
117 478 748 |
Dologi kiadások |
50 318 663 |
50 318 663 |
50 318 664 |
29 750 868 |
53 001 129 |
47 097 429 |
79 492 134 |
79 492 134 |
79 492 134 |
79 492 134 |
79 492 134 |
79 492 135 |
757 758 221 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
467 253 |
467 253 |
467 252 |
607 325 |
637 250 |
832 205 |
1 653 577 |
1 653 577 |
1 653 577 |
1 653 577 |
1 653 577 |
1 653 577 |
13 400 000 |
Egyéb működési célú kiadások |
19 803 077 |
19 803 077 |
19 803 078 |
31 897 629 |
17 609 467 |
22 363 139 |
115 082 386 |
115 082 386 |
115 082 386 |
115 082 386 |
115 082 386 |
115 082 385 |
821 773 782 |
Tartalékok |
6 407 938 |
6 407 938 |
|||||||||||
Beruházások |
48 735 386 |
48 460 |
818 070 |
1 095 731 |
749 154 155 |
749 154 154 |
1 549 005 956 |
||||||
Felújítások |
51 993 915 |
32 064 047 |
176 662 038 |
260 720 000 |
|||||||||
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
||||||||||||
Finanszírozási kiadások |
11 107 879 |
11 107 879 |
11 107 879 |
96 678 |
96 678 |
96 679 |
96 673 |
96 673 |
96 673 |
96 673 |
96 673 |
96 642 |
34 193 679 |
Kiadások összesen: |
142 693 311 |
142 693 311 |
243 422 614 |
142 791 406 |
144 842 534 |
164 933 563 |
1 204 833 072 |
1 021 763 095 |
272 608 941 |
272 608 941 |
272 608 941 |
272 608 909 |
4 298 408 638 |
Egyenleg |
40 855 553 |
40 855 553 |
-59 494 033 |
-57 868 405 |
-2 629 278 |
1 866 579 839 |
-1 021 232 421 |
-787 724 518 |
358 817 352 |
-44 509 485 |
-183 341 899 |
-150 308 258 |
0 |
19. melléklet
Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 2. melléklete alapján a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása |
||||||
---|---|---|---|---|---|---|
adatok forintban |
||||||
Megnevezés |
Eredeti |
|||||
I. |
1 |
A települési önkormányzatok működésének támogatása |
310 160 195 |
|||
a) |
Önkormányzati hivatal működésének támogatása |
193 924 500 |
||||
b) |
Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása |
70 059 695 |
||||
c) |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
46 176 000 |
||||
2 |
Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása |
0 |
||||
3 |
Polgármesteri illetmény támogatása |
0 |
||||
A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA ÖSSZESEN |
310 160 195 |
|||||
II. |
1 |
a) |
Óvodapedagógusok bértámogatása |
160 429 500 |
||
b) |
Óvodapedagógusok bértámogatásának pótlólagos összege |
3 024 000 |
||||
c) |
Óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása |
64 218 000 |
||||
(a+b+c) |
Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása |
227 671 500 |
||||
2 |
Óvodaműködtetési támogatás |
36 622 400 |
||||
3 |
Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása |
0 |
||||
A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA ÖSSZESEN |
264 293 900 |
|||||
III. |
2 |
Települési önkormányzatok egyes szociális feladatainak támogatása |
28 822 276 |
|||
3 |
a) |
Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatai |
13 530 000 |
|||
b) |
Gyermekjóléti központ |
0 |
||||
c) |
Szociális étkeztetés |
1 659 000 |
||||
d) |
Házi segítségnyújtás |
3 292 000 |
||||
e) |
Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás |
0 |
||||
f) |
Időskorúak nappali intézményi ellátása |
0 |
||||
g) |
Fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása |
0 |
||||
h) |
Pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása |
0 |
||||
i) |
Hajléktalanok nappali intézményi ellátása |
0 |
||||
j) |
Családi bölcsőde |
0 |
||||
k) |
Hajléktalanok átmeneti intézményei |
0 |
||||
l) |
Támogató szolgáltatás |
0 |
||||
m) |
Közösségi alapellátások |
0 |
||||
n) |
Óvodai és iskolai szociális tevékenység támogatása |
0 |
||||
Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása |
18 481 000 |
|||||
4 |
a) |
Települési önkormányzat által biztosított szociális szakosított ellátások |
0 |
|||
5 |
aa) |
A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása |
43 623 360 |
|||
ab) |
Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása |
62 118 050 |
||||
b) |
Rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatása |
522 830 |
||||
Gyermekétkeztetés támogatása |
106 264 240 |
|||||
6 |
a) |
A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása |
45 144 000 |
|||
b) |
Bölcsődei üzemeltetés támogatása |
16 366 000 |
||||
Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása |
61 510 000 |
|||||
A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK SZOCIÁLIS, GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA ÖSSZESEN |
215 077 516 |
|||||
IV. |
1 |
a) |
Megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatása |
0 |
||
b) |
Megyei könyvtárak feladatainak támogatása |
0 |
||||
c) |
Megyeszékhely megyei jogú városok és Szentendre Város Önkormányzatának közműv. támogatása |
0 |
||||
d) |
Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása |
36 308 440 |
||||
e) |
Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása |
0 |
||||
f) |
Budapest Főváros Önkormányzatának múzeumi, könyvtári és közművelődési támogatása |
0 |
||||
g) |
Fővárosi kerületi önkormányzatok közművelődési támogatása |
0 |
||||
h) |
Megyei könyvtár kistelepülési könyvtári célú kiegészítő támogatása |
0 |
||||
Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása összesen |
36 308 440 |
|||||
2 |
a) |
Színházművészeti szervezetek támogatása |
0 |
|||
b) |
Táncművészeti szervezetek támogatása |
0 |
||||
c) |
Zeneművészeti szervezetek támogatása |
0 |
||||
A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása összesen |
0 |
|||||
A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK KULTURÁLIS FELADATAINAK TÁMOGATÁSA ÖSSZESEN |
36 308 440 |
20. melléklet
adatok forintban |
||||
Sorszám |
Beruházás megnevezése |
Pályázati forrásból finanszírozott rész |
Saját forrásból finanszírozott rész |
Eredeti ei. |
1 |
2 |
3 |
4 |
|
1. |
Mikrovoks rendszer 2021. évi ütem |
152 376 |
152 376 |
|
2. |
PM Csapvízgazd pályázat |
274 159 279 |
67 068 401 |
341 227 680 |
3. |
PM Vállalkozói parkkal kapcsolatos kifizetések |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
4. |
VEKOP |
|||
5. |
PM Egészségügyi alapellátás pályázat |
113 128 836 |
115 787 225 |
228 916 061 |
6. |
PM Óvodafejlesztés pályázat |
736 995 950 |
29 333 526 |
766 329 476 |
7. |
Óvoda építéshez telekvásárlás |
33 745 240 |
33 745 240 |
|
8. |
Piac pályázat |
105 544 294 |
28 370 227 |
133 914 521 |
9. |
Határ utca, Felsősor utca, Jókai utca vízműrendszer korszerűsítés és útburkolat helyreállítása |
99 572 973 |
99 572 973 |
|
10. |
ENMECH járda (közvilágítással) |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
11. |
Önkormányzati informatikai és egyéb eszközbeszerzések |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
12. |
Településszintű szabályozási terv |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
13. |
Maglódi út 7. szám alatti önkormányzati lakás új csővezeték lefektetése |
469 900 |
469 900 |
|
14. |
Napsugár Bölcsőde beázás miatti felújítás (tetőjavítás, mosdó felújítás) |
3 303 716 |
3 303 716 |
|
15. |
Nyitnikék óvoda kazán szivattyú csere |
600 000 |
600 000 |
|
16. |
Szivárvány és Gesztenyés óvoda elektromos hálózatának felújítása |
5 000 000 |
5 000 000 |
|
17. |
Újtelepi út kisajátítása |
6 375 900 |
6 375 900 |
|
18. |
Fáy-tanya út kisajátítása |
8 000 000 |
8 000 000 |
|
19. |
Mektec járda területének kisajátítása |
8 700 000 |
8 700 000 |
|
20. |
Gyalogos átkelőhely kiépítése a Pesti úton |
18 669 000 |
18 669 000 |
|
21. |
Vis maior 414 339 |
20 646 000 |
2 294 000 |
22 940 000 |
22. |
Vis maior 486 459 |
19 876 906 |
2 208 546 |
22 085 452 |
23. |
Buszmegálló Búzavirág u. 3., Szondi utca 1. |
654 188 |
654 188 |
|
24. |
Eridánusz Kft. FAD-os számla áfája |
8 091 626 |
8 091 626 |
|
25. |
Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése |
4 064 000 |
4 064 000 |
|
26. |
Zsigmondi utca felújítása |
31 386 018 |
10 462 006 |
41 848 024 |
27. |
||||
28. |
||||
29. |
||||
30. |
||||
ÖSSZESEN: |
1 301 737 283 |
484 922 850 |
1 786 660 133 |
20/a. melléklet
adatok forintban |
|||||||||
Sorszám |
Fejlesztési cél |
Beruházás megnevezése |
Pályázati forrásból finanszírozott rész |
Hitelből finanszírozott rész |
Fejlesztési cél összesen |
||||
1 |
2 |
3 |
4 |
||||||
1. |
Környezetvédelemhez és természeti katasztrófák elhárításához kapcsolódó beruházási célok - Csapadékvíz elvezetést szolgáló ber. |
PM Csapvízgazd 2017/16 pályázat |
274 159 279 |
67 068 401 |
341 227 680 |
||||
2. |
Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése - Az alapellátási központi/összevont ügyeletek létrehozása és tárgyi eszközeinek fejlesztése, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
PM EUALAPELLATAS 2017/64 |
113 128 836 |
123 878 851 |
237 007 687 |
||||
3. |
Közoktatási célú beruházási célok - Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
PM OVODAFEJLESZTÉS 2017/49 |
736 995 950 |
63 078 766 |
800 074 716 |
||||
4. |
Egyéb feladatokhoz kapcsolódó célok - Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valaminta fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
PM PIAC 2018/39 |
105 544 294 |
28 370 227 |
133 914 521 |
||||
5. |
Egyéb feladatokhoz kapcsolódó célok - Közutak, hidak építése, felújítása |
ENMECH járda (közvilágítással) |
18 700 000 |
18 700 000 |
|||||
6. |
Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi célok - Bölcsődei intézmény kialakítása, fejlesztése, felújítása, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
Napsugár Bölcsőde beázás miatti felújítás (tetőjavítás, mosdó felújítás) |
3 303 716 |
3 303 716 |
|||||
7. |
Közoktatási célú beruházási célok - Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
Szivárvány és Gesztenyés óvoda elektromos hálózatának felújítása |
5 000 000 |
5 000 000 |
|||||
8. |
Egyéb feladatokhoz kapcsolódó célok - Közutak, hidak építése, felújítása |
Újtelepi út kisajátítása |
6 375 900 |
6 375 900 |
|||||
9. |
Egyéb feladatokhoz kapcsolódó célok - Közutak, hidak építése, felújítása |
Vis maior 414 339 |
20 646 000 |
2 294 000 |
22 940 000 |
||||
10. |
Egyéb feladatokhoz kapcsolódó célok - Közutak, hidak építése, felújítása |
Vis maior 486 459 |
19 876 906 |
2 208 546 |
22 085 452 |
||||
11. |
Egyéb feladatokhoz kapcsolódó célok - Közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések |
Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése |
4 064 000 |
4 064 000 |
|||||
12. |
Egyéb feladatokhoz kapcsolódó célok - Közutak, hidak építése, felújítása |
Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása |
31 386 018 |
10 462 006 |
41 848 024 |
||||
13. |
Egyéb feladatokhoz kapcsolódó célok - Egyéb rendezési tervekhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások |
Településszintű szabályozási terv |
10 000 000 |
10 000 000 |
|||||
14. |
|||||||||
15. |
|||||||||
16. |
|||||||||
17. |
|||||||||
ÖSSZESEN: |
1 301 737 283 |
344 804 413 |
1 646 541 696 |
||||||
Az 5/2021. (III. 12.) önkormányzati rendelet 20/a. melléklete a 7/2021. (III. 26.) önkormányzati rendelet 2. §-ának megfelelően megállapított melléklet. Hatályos 2021. március 27. |
21. melléklet
B E V É T E L E K |
|||||
---|---|---|---|---|---|
adatok forintban |
|||||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2019. évi |
2020. évi |
2021. évi várható |
|
1 |
2 |
4 |
5 |
6 |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
718 047 893 |
709 732 657 |
825 840 051 |
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
233 693 878 |
235 754 252 |
310 160 195 |
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
232 713 267 |
242 327 303 |
264 293 900 |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
223 465 702 |
183 914 298 |
215 077 516 |
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
21 166 503 |
22 700 556 |
36 308 440 |
|
1.5. |
Működési célú központosított előirányzatok |
3 918 844 |
21 398 000 |
||
1.6. |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
3 089 699 |
3 638 248 |
||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
61 223 693 |
42 430 023 |
220 230 893 |
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
61 223 693 |
42 430 023 |
220 230 893 |
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
1 462 807 184 |
69 880 479 |
434 314 605 |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
397 771 969 |
18 900 505 |
434 314 605 |
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
1 065 035 215 |
50 979 974 |
||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
602 385 980 |
834 994 532 |
500 000 000 |
|
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) |
536 553 430 |
770 512 021 |
495 000 000 |
|
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
143 041 133 |
143 050 130 |
131 000 000 |
|
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
393 512 297 |
627 461 891 |
364 000 000 |
|
4.2. |
Gépjárműadó |
53 510 451 |
50 539 431 |
||
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
||||
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
12 322 099 |
13 943 080 |
5 000 000 |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) |
187 064 203 |
97 443 596 |
205 802 973 |
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
8 500 |
|||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
39 954 261 |
2 125 700 |
5 730 000 |
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
11 201 370 |
1 327 566 |
16 000 000 |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
55 960 934 |
35 490 897 |
129 572 973 |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
43 679 546 |
41 347 327 |
43 100 000 |
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
32 395 223 |
14 432 738 |
11 000 000 |
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
||||
5.8. |
Kamatbevételek |
61 951 |
147 906 |
100 000 |
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
350 067 |
|||
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
3 460 851 |
2 562 962 |
300 000 |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
20 885 222 |
8 726 025 |
139 556 646 |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
20 885 222 |
8 726 025 |
139 556 646 |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
||||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
||||
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
5 500 000 |
|||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
3 057 914 175 |
1 763 207 312 |
2 325 745 168 |
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
344 804 413 |
|||
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
||||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
197 054 668 |
1 435 986 201 |
1 562 934 665 |
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
197 054 668 |
1 435 986 201 |
||
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
96 791 899 |
26 649 064 |
33 033 603 |
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
||||
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||||
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.) |
293 846 567 |
1 462 635 265 |
1 940 772 681 |
|
17. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16) |
3 351 760 742 |
3 225 842 577 |
4 266 517 849 |
|
K I A D Á S O K |
|||||
forintban |
|||||
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2019. évi |
2020. évi várható |
2021. évi várható |
|
1 |
2 |
4 |
5 |
6 |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
1 453 839 885 |
1 501 356 076 |
2 412 021 456 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
576 818 381 |
607 802 482 |
736 352 779 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
120 452 766 |
121 892 738 |
115 927 494 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
550 900 898 |
529 877 994 |
743 013 626 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
17 998 886 |
10 408 740 |
13 400 000 |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
187 668 954 |
231 374 122 |
803 327 557 |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
359 012 546 |
82 665 134 |
1 805 725 956 |
|
2.1. |
Beruházások |
119 908 640 |
26 172 167 |
1 803 005 956 |
|
2.3. |
Felújítások |
239 103 906 |
56 492 967 |
2 720 000 |
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
14 576 758 |
|||
3.1. |
Általános tartalék |
||||
3.2. |
Céltartalék |
14 576 758 |
|||
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) |
1 812 852 431 |
1 584 021 210 |
4 232 324 170 |
|
5. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.) |
||||
6. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
||||
7. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.) |
102 922 110 |
24 479 412 |
34 193 679 |
|
8. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
||||
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.) |
102 922 110 |
24 479 412 |
34 193 679 |
|
10. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9) |
1 915 774 541 |
1 608 500 622 |
4 266 517 849 |
22. melléklet
B E V É T E L E K |
|||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
adatok forintban |
|||||||||||||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2021. évi várható |
2022. évi várható |
2023. évi várható |
2024. évi várható |
2025. évi várható |
2026. évi várható |
2027. évi várható |
2028. évi várható |
2029. évi várható |
2030. évi várható |
2031. évi várható |
|
1 |
2 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
825 840 051 |
840 705 172 |
857 519 275 |
874 669 661 |
892 163 054 |
910 006 315 |
928 206 441 |
946 770 570 |
965 705 982 |
985 020 101 |
1 004 720 503 |
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
310 160 195 |
315 743 079 |
322 057 940 |
328 499 099 |
335 069 081 |
341 770 462 |
348 605 872 |
355 577 989 |
362 689 549 |
369 943 340 |
377 342 207 |
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
264 293 900 |
269 051 190 |
274 432 214 |
279 920 858 |
285 519 275 |
291 229 661 |
297 054 254 |
302 995 339 |
309 055 246 |
315 236 351 |
321 541 078 |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
215 077 516 |
218 948 911 |
223 327 890 |
227 794 447 |
232 350 336 |
236 997 343 |
241 737 290 |
246 572 036 |
251 503 476 |
256 533 546 |
261 664 217 |
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
36 308 440 |
36 961 992 |
37 701 232 |
38 455 256 |
39 224 362 |
40 008 849 |
40 809 026 |
41 625 206 |
42 457 710 |
43 306 865 |
44 173 002 |
|
1.5. |
Működési célú központosított előirányzatok |
||||||||||||
1.6. |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
||||||||||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
220 230 893 |
224 195 049 |
228 678 950 |
233 252 529 |
237 917 580 |
242 675 931 |
247 529 450 |
252 480 039 |
257 529 640 |
262 680 232 |
267 933 837 |
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||||||||||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||||||||||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||||||||||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
220 230 893 |
224 195 049 |
228 678 950 |
233 252 529 |
237 917 580 |
242 675 931 |
247 529 450 |
252 480 039 |
257 529 640 |
262 680 232 |
267 933 837 |
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
||||||||||||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
434 314 605 |
|||||||||||
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
434 314 605 |
|||||||||||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
500 000 000 |
509 000 000 |
519 180 000 |
529 563 600 |
540 154 872 |
550 957 969 |
561 977 129 |
573 216 671 |
584 681 005 |
596 374 625 |
608 302 117 |
|
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) |
495 000 000 |
503 910 000 |
513 988 200 |
524 267 964 |
534 753 323 |
545 448 390 |
556 357 358 |
567 484 505 |
578 834 195 |
590 410 879 |
602 219 096 |
|
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
131 000 000 |
133 358 000 |
136 025 160 |
138 745 663 |
141 520 576 |
144 350 988 |
147 238 008 |
150 182 768 |
153 186 423 |
156 250 152 |
159 375 155 |
|
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
364 000 000 |
370 552 000 |
377 963 040 |
385 522 301 |
393 232 747 |
401 097 402 |
409 119 350 |
417 301 737 |
425 647 772 |
434 160 727 |
442 843 941 |
|
4.2. |
Gépjárműadó |
||||||||||||
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
||||||||||||
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
5 000 000 |
5 090 000 |
5 191 800 |
5 295 636 |
5 401 549 |
5 509 580 |
5 619 771 |
5 732 167 |
5 846 810 |
5 963 746 |
6 083 021 |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) |
205 802 973 |
108 142 140 |
110 304 983 |
112 511 082 |
114 761 304 |
117 056 530 |
119 397 661 |
121 785 614 |
124 221 326 |
126 705 753 |
129 239 868 |
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||||||||||||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
5 730 000 |
5 833 140 |
5 949 803 |
6 068 799 |
6 190 175 |
6 313 978 |
6 440 258 |
6 569 063 |
6 700 444 |
6 834 453 |
6 971 142 |
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
16 000 000 |
16 288 000 |
16 613 760 |
16 946 035 |
17 284 956 |
17 630 655 |
17 983 268 |
18 342 933 |
18 709 792 |
19 083 988 |
19 465 668 |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
129 572 973 |
30 540 000 |
31 150 800 |
31 773 816 |
32 409 292 |
33 057 478 |
33 718 628 |
34 393 000 |
35 080 860 |
35 782 477 |
36 498 127 |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
43 100 000 |
43 875 800 |
44 753 316 |
45 648 382 |
46 561 350 |
47 492 577 |
48 442 429 |
49 411 277 |
50 399 503 |
51 407 493 |
52 435 643 |
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
11 000 000 |
11 198 000 |
11 421 960 |
11 650 399 |
11 883 407 |
12 121 075 |
12 363 497 |
12 610 767 |
12 862 982 |
13 120 242 |
13 382 647 |
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
||||||||||||
5.8. |
Kamatbevételek |
100 000 |
101 800 |
103 836 |
105 913 |
108 031 |
110 192 |
112 395 |
114 643 |
116 936 |
119 275 |
121 660 |
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||||||||||
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
300 000 |
305 400 |
311 508 |
317 738 |
324 093 |
330 575 |
337 186 |
343 930 |
350 809 |
357 825 |
364 981 |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
139 556 646 |
100 973 866 |
102 993 342 |
105 053 211 |
107 154 277 |
109 297 365 |
111 483 314 |
113 712 983 |
115 987 244 |
118 306 991 |
120 673 133 |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||||||||||||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
139 556 646 |
100 973 866 |
102 993 342 |
105 053 211 |
107 154 277 |
109 297 365 |
111 483 314 |
113 712 983 |
115 987 244 |
118 306 991 |
120 673 133 |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||||||||||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
||||||||||||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||||||||||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
||||||||||||
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||||||||||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||||||||||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||||||||||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
2 325 745 168 |
1 783 016 227 |
1 818 676 551 |
1 855 050 084 |
1 892 151 087 |
1 929 994 111 |
1 968 593 995 |
2 007 965 877 |
2 048 125 197 |
2 089 087 703 |
2 130 869 459 |
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
344 804 413 |
|||||||||||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
||||||||||||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
1 562 934 665 |
147 490 318 |
150 440 124 |
155 109 145 |
159 871 546 |
164 729 195 |
169 683 997 |
174 737 894 |
179 892 870 |
185 150 946 |
190 514 183 |
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
1 562 934 665 |
147 490 318 |
150 440 124 |
155 109 145 |
159 871 546 |
164 729 195 |
169 683 997 |
174 737 894 |
179 892 870 |
185 150 946 |
190 514 183 |
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||||||||||||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
33 033 603 |
33 628 208 |
34 300 772 |
34 986 787 |
35 686 523 |
36 400 254 |
37 128 259 |
37 870 824 |
38 628 240 |
39 400 805 |
40 188 821 |
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
||||||||||||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
33 033 603 |
33 628 208 |
34 300 772 |
34 986 787 |
35 686 523 |
36 400 254 |
37 128 259 |
37 870 824 |
38 628 240 |
39 400 805 |
40 188 821 |
|
13.3. |
Betétek megszüntetése |
||||||||||||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
||||||||||||
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||||||||||||
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.) |
1 940 772 681 |
181 118 526 |
184 740 896 |
190 095 932 |
195 558 069 |
201 129 448 |
206 812 255 |
212 608 718 |
218 521 111 |
224 551 751 |
230 703 004 |
|
17. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16) |
4 266 517 849 |
1 964 134 753 |
2 003 417 447 |
2 045 146 016 |
2 087 709 156 |
2 131 123 559 |
2 175 406 250 |
2 220 574 595 |
2 266 646 307 |
2 313 639 454 |
2 361 572 463 |
|
Az 5/2021. (III. 12.) önkormányzati rendelet 22. melléklete a 7/2021. (III. 26.) önkormányzati rendelet 3. §-ának megfelelően módosított melléklet. Hatályos 2021. március 27. |
|||||||||||||
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
adatok forintban |
|||||||||||||
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2021. évi várható |
2022. évi várható |
2023. évi várható |
2024. évi várható |
2025. évi várható |
2026. évi várható |
2027. évi várható |
2028. évi várható |
2029. évi várható |
2030. évi várható |
2031. évi várható |
|
1 |
2 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
2 412 021 456 |
1 835 328 972 |
1 867 035 552 |
1 899 376 263 |
1 937 363 788 |
1 976 111 064 |
2 015 633 285 |
2 055 945 951 |
2 097 064 870 |
2 139 006 167 |
2 181 786 290 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
736 352 779 |
747 498 259 |
754 448 224 |
764 537 189 |
779 827 932 |
795 424 491 |
811 332 981 |
827 559 641 |
844 110 833 |
860 993 050 |
878 212 911 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
115 927 494 |
118 014 189 |
120 374 473 |
122 781 962 |
125 237 601 |
127 742 353 |
130 297 200 |
132 903 144 |
135 561 207 |
138 272 432 |
141 037 880 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
743 013 626 |
756 387 871 |
771 515 629 |
786 945 941 |
802 684 860 |
818 738 557 |
835 113 328 |
851 815 595 |
868 851 907 |
886 228 945 |
903 953 524 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
13 400 000 |
15 641 200 |
18 954 024 |
19 333 104 |
19 719 767 |
20 114 162 |
20 516 445 |
20 926 774 |
21 345 310 |
21 772 216 |
22 207 660 |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
803 327 557 |
197 787 453 |
201 743 202 |
205 778 066 |
209 893 627 |
214 091 500 |
218 373 330 |
222 740 797 |
227 195 613 |
231 739 525 |
236 374 315 |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.4.) |
1 803 005 956 |
79 157 475 |
85 740 624 |
84 115 656 |
85 797 970 |
87 513 929 |
89 264 208 |
91 049 492 |
92 870 482 |
94 727 891 |
96 622 449 |
|
2.1. |
Beruházások |
1 803 005 956 |
76 388 515 |
72 916 285 |
71 034 831 |
72 455 527 |
73 904 638 |
75 382 730 |
76 890 385 |
78 428 193 |
79 996 757 |
81 596 692 |
|
2.3. |
Felújítások |
2 720 000 |
2 768 960 |
12 824 339 |
13 080 826 |
13 342 443 |
13 609 291 |
13 881 477 |
14 159 107 |
14 442 289 |
14 731 135 |
15 025 757 |
|
2.4. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||||||||
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
14 576 758 |
14 839 140 |
15 135 922 |
25 438 641 |
27 607 634 |
29 820 007 |
32 076 627 |
34 378 379 |
36 726 167 |
39 120 910 |
41 563 548 |
|
3.1. |
Általános tartalék |
14 576 758 |
14 839 140 |
15 135 922 |
15 438 641 |
15 747 414 |
16 062 362 |
16 383 609 |
16 711 281 |
17 045 507 |
17 386 417 |
17 734 146 |
|
3.2. |
Céltartalék |
||||||||||||
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) |
4 232 324 170 |
1 929 325 587 |
1 967 912 098 |
2 008 930 560 |
2 050 769 391 |
2 093 444 999 |
2 136 974 119 |
2 181 373 822 |
2 226 661 518 |
2 272 854 969 |
2 319 972 288 |
|
5. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
41 947 611 |
41 171 801 |
40 395 991 |
39 620 181 |
38 844 371 |
38 068 561 |
37 292 751 |
36 516 941 |
35 741 131 |
34 965 334 |
||
6. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
||||||||||||
7. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
34 193 679 |
34 809 165 |
35 505 349 |
36 215 455 |
36 939 765 |
37 678 560 |
38 432 131 |
39 200 774 |
39 984 789 |
40 784 485 |
41 600 175 |
|
7.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||||||||||||
7.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
33 033 603 |
33 628 208 |
34 300 772 |
34 986 787 |
35 686 523 |
36 400 254 |
37 128 259 |
37 870 824 |
38 628 240 |
39 400 805 |
40 188 821 |
|
7.3. |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
||||||||||||
7.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
1 160 076 |
773 384 |
||||||||||
8. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
||||||||||||
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.) |
34 193 679 |
34 809 165 |
35 505 349 |
36 215 455 |
36 939 765 |
37 678 560 |
38 432 131 |
39 200 774 |
39 984 789 |
40 784 485 |
41 600 175 |
|
10. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9) |
4 266 517 849 |
1 964 134 753 |
2 003 417 447 |
2 045 146 016 |
2 087 709 156 |
2 131 123 559 |
2 175 406 250 |
2 220 574 595 |
2 266 646 307 |
2 313 639 454 |
2 361 572 463 |
B E V É T E L E K |
||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
adatok forintban |
||||||||||||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2021. évi várható |
2022. évi várható |
2023. évi várható |
2024. évi várható |
2025. évi várható |
2026. évi várható |
2027. évi várható |
2028. évi várható |
2029. évi várható |
2030. évi várható |
2031. évi várható |
1 |
2 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
825 840 051 |
840 705 172 |
857 519 275 |
874 669 661 |
892 163 054 |
910 006 315 |
928 206 441 |
946 770 570 |
965 705 982 |
985 020 101 |
1 004 720 503 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
310 160 195 |
315 743 079 |
322 057 940 |
328 499 099 |
335 069 081 |
341 770 462 |
348 605 872 |
355 577 989 |
362 689 549 |
369 943 340 |
377 342 207 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
264 293 900 |
269 051 190 |
274 432 214 |
279 920 858 |
285 519 275 |
291 229 661 |
297 054 254 |
302 995 339 |
309 055 246 |
315 236 351 |
321 541 078 |
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
215 077 516 |
218 948 911 |
223 327 890 |
227 794 447 |
232 350 336 |
236 997 343 |
241 737 290 |
246 572 036 |
251 503 476 |
256 533 546 |
261 664 217 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
36 308 440 |
36 961 992 |
37 701 232 |
38 455 256 |
39 224 362 |
40 008 849 |
40 809 026 |
41 625 206 |
42 457 710 |
43 306 865 |
44 173 002 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
220 230 893 |
224 195 049 |
228 678 950 |
233 252 529 |
237 917 580 |
242 675 931 |
247 529 450 |
252 480 039 |
257 529 640 |
262 680 232 |
267 933 837 |
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
220 230 893 |
224 195 049 |
228 678 950 |
233 252 529 |
237 917 580 |
242 675 931 |
247 529 450 |
252 480 039 |
257 529 640 |
262 680 232 |
267 933 837 |
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
434 314 605 |
||||||||||
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
434 314 605 |
||||||||||
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
2 000 000 |
2 036 000 |
2 443 200 |
2 931 840 |
3 518 208 |
4 221 850 |
5 066 220 |
6 079 463 |
7 295 356 |
8 754 427 |
10 505 313 |
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
500 000 000 |
509 000 000 |
519 180 000 |
529 563 600 |
540 154 872 |
550 957 969 |
561 977 129 |
573 216 671 |
584 681 005 |
596 374 625 |
608 302 117 |
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) |
495 000 000 |
503 910 000 |
513 988 200 |
524 267 964 |
534 753 323 |
545 448 390 |
556 357 358 |
567 484 505 |
578 834 195 |
590 410 879 |
602 219 096 |
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
131 000 000 |
133 358 000 |
136 025 160 |
138 745 663 |
141 520 576 |
144 350 988 |
147 238 008 |
150 182 768 |
153 186 423 |
156 250 152 |
159 375 155 |
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
364 000 000 |
370 552 000 |
377 963 040 |
385 522 301 |
393 232 747 |
401 097 402 |
409 119 350 |
417 301 737 |
425 647 772 |
434 160 727 |
442 843 941 |
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
5 000 000 |
5 090 000 |
5 191 800 |
5 295 636 |
5 401 549 |
5 509 580 |
5 619 771 |
5 732 167 |
5 846 810 |
5 963 746 |
6 083 021 |
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) |
205 802 973 |
108 142 140 |
110 304 983 |
112 511 082 |
114 761 304 |
117 056 530 |
119 397 661 |
121 785 614 |
124 221 326 |
126 705 753 |
129 239 868 |
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
5 730 000 |
5 833 140 |
5 949 803 |
6 068 799 |
6 190 175 |
6 313 978 |
6 440 258 |
6 569 063 |
6 700 444 |
6 834 453 |
6 971 142 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
16 000 000 |
16 288 000 |
16 613 760 |
16 946 035 |
17 284 956 |
17 630 655 |
17 983 268 |
18 342 933 |
18 709 792 |
19 083 988 |
19 465 668 |
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
129 572 973 |
30 540 000 |
31 150 800 |
31 773 816 |
32 409 292 |
33 057 478 |
33 718 628 |
34 393 000 |
35 080 860 |
35 782 477 |
36 498 127 |
5.5. |
Ellátási díjak |
43 100 000 |
43 875 800 |
44 753 316 |
45 648 382 |
46 561 350 |
47 492 577 |
48 442 429 |
49 411 277 |
50 399 503 |
51 407 493 |
52 435 643 |
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
11 000 000 |
11 198 000 |
11 421 960 |
11 650 399 |
11 883 407 |
12 121 075 |
12 363 497 |
12 610 767 |
12 862 982 |
13 120 242 |
13 382 647 |
5.8. |
Kamatbevételek |
100 000 |
101 800 |
103 836 |
105 913 |
108 031 |
110 192 |
112 395 |
114 643 |
116 936 |
119 275 |
121 660 |
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
300 000 |
305 400 |
311 508 |
317 738 |
324 093 |
330 575 |
337 186 |
343 930 |
350 809 |
357 825 |
364 981 |
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
139 556 646 |
||||||||||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
139 556 646 |
||||||||||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||||||||||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||||||||||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||||||||||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|||||||||||
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||||||||||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||||||||||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||||||||||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
2 325 745 168 |
1 682 042 361 |
1 715 683 208 |
1 749 996 872 |
1 784 996 810 |
1 820 696 746 |
1 857 110 681 |
1 894 252 895 |
1 932 137 952 |
1 970 780 711 |
2 010 196 326 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
344 804 413 |
||||||||||
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
344 804 413 |
||||||||||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
1 562 934 665 |
147 490 318 |
150 440 124 |
155 109 145 |
159 871 546 |
164 729 195 |
169 683 997 |
174 737 894 |
179 892 870 |
185 150 946 |
190 514 183 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
1 562 934 665 |
147 490 318 |
150 440 124 |
155 109 145 |
159 871 546 |
164 729 195 |
169 683 997 |
174 737 894 |
179 892 870 |
185 150 946 |
190 514 183 |
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
33 033 603 |
33 628 208 |
34 300 772 |
34 986 787 |
35 686 523 |
36 400 254 |
37 128 259 |
37 870 824 |
38 628 240 |
39 400 805 |
40 188 821 |
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||||||||||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
33 033 603 |
33 628 208 |
34 300 772 |
34 986 787 |
35 686 523 |
36 400 254 |
37 128 259 |
37 870 824 |
38 628 240 |
39 400 805 |
40 188 821 |
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.) |
1 940 772 681 |
181 118 526 |
184 740 896 |
190 095 932 |
195 558 069 |
201 129 448 |
206 812 255 |
212 608 718 |
218 521 111 |
224 551 751 |
230 703 004 |
17. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16) |
4 266 517 849 |
1 863 160 887 |
1 900 424 105 |
1 940 092 805 |
1 980 554 879 |
2 021 826 194 |
2 063 922 936 |
2 106 861 613 |
2 150 659 063 |
2 195 332 462 |
2 240 899 330 |
K I A D Á S O K |
||||||||||||
adatok forintban |
||||||||||||
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2021. évi várható |
2022. évi várható |
2023. évi várható |
2024. évi várható |
2025. évi várható |
2026. évi várható |
2027. évi várható |
2028. évi várható |
2029. évi várható |
2030. évi várható |
2031. évi várható |
1 |
2 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
2 412 021 456 |
1 760 670 755 |
1 787 429 888 |
1 815 596 779 |
1 844 328 241 |
1 873 635 587 |
1 903 530 356 |
1 934 024 321 |
1 965 129 490 |
1 996 858 108 |
2 029 222 658 |
1.1. |
Személyi juttatások |
736 352 779 |
749 607 129 |
764 599 272 |
779 891 257 |
795 489 082 |
811 398 864 |
827 626 841 |
844 179 378 |
861 062 965 |
878 284 225 |
895 849 909 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
115 927 494 |
118 014 189 |
120 374 473 |
122 781 962 |
125 237 601 |
127 742 353 |
130 297 200 |
132 903 144 |
135 561 207 |
138 272 432 |
141 037 880 |
1.3. |
Dologi kiadások |
743 013 626 |
681 620 784 |
686 826 200 |
693 008 791 |
699 316 766 |
705 752 665 |
712 319 076 |
719 018 644 |
725 854 064 |
732 828 085 |
739 943 501 |
1.4. |
- ebből kamatkiadát (hitel) |
9 923 040 |
8 892 075 |
7 861 110 |
6 830 145 |
5 799 179 |
4 768 214 |
3 737 249 |
2 706 284 |
1 675 319 |
644 354 |
|
1.5. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
13 400 000 |
13 641 200 |
13 886 742 |
14 136 703 |
14 391 164 |
14 650 205 |
14 913 908 |
15 182 359 |
15 455 641 |
15 733 843 |
16 017 052 |
1.6. |
Egyéb működési célú kiadások |
803 327 557 |
197 787 453 |
201 743 202 |
205 778 066 |
209 893 627 |
214 091 500 |
218 373 330 |
222 740 797 |
227 195 613 |
231 739 525 |
236 374 315 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.4.) |
1 803 005 956 |
18 768 960 |
29 144 339 |
39 727 226 |
50 521 771 |
61 532 206 |
72 762 850 |
84 218 107 |
95 902 469 |
107 820 519 |
119 976 929 |
2.1. |
Beruházások |
1 803 005 956 |
16 000 000 |
16 320 000 |
16 646 400 |
16 979 328 |
17 318 915 |
17 665 293 |
18 018 599 |
18 378 971 |
18 746 550 |
19 121 481 |
2.3. |
Felújítások |
2 720 000 |
2 768 960 |
12 824 339 |
23 080 826 |
33 542 443 |
44 213 291 |
55 097 557 |
66 199 508 |
77 523 498 |
89 073 968 |
100 855 448 |
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
14 576 758 |
14 839 140 |
15 135 922 |
15 438 641 |
15 747 414 |
16 062 362 |
16 383 609 |
16 711 281 |
17 045 507 |
17 386 417 |
17 734 146 |
3.1. |
Általános tartalék |
14 576 758 |
14 839 140 |
15 135 922 |
15 438 641 |
15 747 414 |
16 062 362 |
16 383 609 |
16 711 281 |
17 045 507 |
17 386 417 |
17 734 146 |
3.2. |
Céltartalék |
|||||||||||
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) |
4 232 324 170 |
1 794 278 855 |
1 831 710 149 |
1 870 762 646 |
1 910 597 425 |
1 951 230 154 |
1 992 676 815 |
2 034 953 710 |
2 078 077 466 |
2 122 065 044 |
2 166 933 732 |
5. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
34 480 440 |
34 480 440 |
34 480 440 |
34 480 440 |
34 480 440 |
34 480 440 |
34 480 440 |
34 480 440 |
34 480 440 |
34 480 453 |
|
7. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
34 193 679 |
34 401 592 |
34 233 516 |
34 849 719 |
35 477 014 |
36 115 600 |
36 765 681 |
37 427 463 |
38 101 157 |
38 786 978 |
39 485 144 |
7.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||||||||||
7.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
33 033 603 |
33 628 208 |
34 233 516 |
34 849 719 |
35 477 014 |
36 115 600 |
36 765 681 |
37 427 463 |
38 101 157 |
38 786 978 |
39 485 144 |
7.3. |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|||||||||||
7.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
1 160 076 |
773 384 |
|||||||||
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.) |
34 193 679 |
68 882 032 |
68 713 956 |
69 330 159 |
69 957 454 |
70 596 040 |
71 246 121 |
71 907 903 |
72 581 597 |
73 267 418 |
73 965 597 |
10. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9) |
4 266 517 849 |
1 863 160 886 |
1 900 424 105 |
1 940 092 805 |
1 980 554 879 |
2 021 826 195 |
2 063 922 936 |
2 106 861 613 |
2 150 659 064 |
2 195 332 462 |
2 240 899 329 |
23. melléklet
adatok forintban |
||||
sorszám |
megnevezés |
tőketörlesztés |
kamat |
összesen |
1. |
0 |
0 |
0 |
|
2. |
0 |
0 |
0 |
|
3. |
0 |
0 |
0 |
|
4. |
0 |
0 |
0 |
|
5. |
0 |
0 |
0 |
|
6. |
0 |
0 |
0 |
|
Összesen: |
0 |
0 |
0 |
A 29. § a Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 29/A. §-t a Pécel Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.