Üllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadásról
Hatályos: 2024. 05. 01Üllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadásról
Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Üllő Város összesített 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadását 6.764.685.222 forint költségvetési bevétellel, 4.461.197.649 forint költségvetési kiadással, 2.303.487.573 forint bevételi többlettel hagyja jóvá.
(2) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat és költségvetési szervei mérlegszerűen bemutatott kiadásait, és bevételeit összesítve az 1. melléklet szerint fogadja el.
2. § Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 2023. évi zárszámadását részletesen az alábbiak szerint fogadja el:
a) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat egyes kiemelt bevételeit egységes rovatrend szerinti tagolásban a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.
b) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat beruházási és felújítási kiadásait a 3. melléklet szerint hagyja jóvá.
c) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat állományi létszámát a 4. melléklet szerint hagyja jóvá.
d) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat által nyújtott egyes szociális kiadásait az 5. melléklet szerint hagyja jóvá.
e) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat céljelleggel nyújtott támogatások felhasználását a a 6. melléklet szerint hagyja jóvá.
f) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat, az Üllői Polgármesteri Hivatal, a Humán Szolgáltató Központ, a Vargha Gyula Városi Könyvtár bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 7–10. melléklet foglaltaknak megfelelően hagyja jóvá.
g) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat és költségvetési szerveinek, valamint Város szinten összesítetten az eszközök értékvesztésének alakulását a 11. melléklet szerint hagyja jóvá.
h) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat és költségvetési szerveinek, valamint Város szinten összesített maradvány kimutatását a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.
i) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat és költségvetési szerveinek, valamint Város szinten összesített mérlegét a 13. melléklet szerint hagyja jóvá.
j) Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat és költségvetési szervei 2023. december 31-i állapot szerinti Város szinten összesített vagyon kimutatását a a 14. melléklet14. melléklet szerint hagyja jóvá.
3. § Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja az Önkormányzat jegyzőjét, hogy a pénzmaradványt érintő fizetési kötelezettségek teljesítését biztosítsa, illetve kísérje figyelemmel.
4. § Üllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja az Önkormányzat jegyzőjét, hogy a költségvetési beszámoló elfogadásáról, a pénzmaradvány jóváhagyott összegéről a költségvetési szervek vezetőit a rendelet kihirdetését követő 15 napon belül írásban értesítse.
5. § Ez a rendelet 2024. május 1-jén lép hatályba.
1. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
Ft-ban |
|||||
Rovat |
Rovat neve |
2023. eredeti előirányzat |
2023. módosított előirányzat |
2023. évi tény |
tény/terv |
K1 |
Személyi juttatások |
1 360 693 750 |
1 346 416 984 |
1 343 181 974 |
98,71% |
K2 |
Munkaadókat terh.járulék.és szoc.hj.adó |
225 000 000 |
192 987 011 |
192 836 465 |
85,71% |
K3 |
Dologi kiadások |
900 000 000 |
766 418 284 |
766 418 284 |
85,16% |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
60 000 000 |
27 296 362 |
27 296 362 |
45,49% |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 716 244 016 |
3 623 204 548 |
1 317 260 960 |
76,75% |
K6 |
Beruházások |
231 500 000 |
307 173 713 |
307 173 713 |
132,69% |
K7 |
Felújítások |
197 200 000 |
328 950 953 |
328 950 953 |
166,81% |
K8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
110 000 000 |
3 850 000 |
3 850 000 |
3,50% |
K9 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
493 611 762 |
174 228 938 |
|
** |
Kiadási rovatok összesen |
4 800 637 766 |
7 089 909 617 |
4 461 197 649 |
92,93% |
B1 |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
975 133 733 |
1 179 319 893 |
1 179 319 893 |
120,94% |
B2 |
Felhalm.célú támogatások ÁH-on belül |
0 |
0 |
0 |
|
B3 |
Közhatalmi bevételek |
2 007 730 000 |
3 258 799 261 |
3 252 957 690 |
162,02% |
B4 |
Működési bevételek |
125 000 000 |
415 168 719 |
415 168 719 |
332,13% |
B5 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
771 654 |
771 654 |
|
B6 |
Működési célú átvett pénzeszköz |
600 000 |
24 362 000 |
24 362 000 |
4060,33% |
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
21 840 883 |
21 840 883 |
|
B8 |
Finanszírozási bevételek |
1 692 174 033 |
2 189 647 207 |
1 870 264 383 |
110,52% |
** |
Bevételi rovatok összesen |
4 800 637 766 |
7 089 909 617 |
6 764 685 222 |
140,91% |
2. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
1. B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről
forint |
||||||
---|---|---|---|---|---|---|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
1 |
Rovat megnevezése |
Rovat száma |
2023. eredeti előirányzat |
2023. módosított előirányzat |
2023. tény |
tény/terv |
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
266 122 342 |
303 506 819 |
303 506 819 |
114,05% |
3 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
404 770 720 |
460 686 766 |
460 686 766 |
113,81% |
4 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
B1131 |
141 499 974 |
188 267 155 |
188 267 155 |
133,05% |
5 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
82 030 907 |
114 496 760 |
114 496 760 |
139,58% |
6 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
28 392 790 |
34 434 126 |
34 434 126 |
121,28% |
7 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
27 317 000 |
0 |
0 |
|
8 |
Elszámolásokból származó bevételek |
B116 |
0 |
44 050 567 |
44 050 567 |
|
9 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
950 133 733 |
1 145 442 193 |
1 145 442 193 |
120,56% |
10 |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
25 000 000 |
33 877 700 |
33 877 700 |
135,51% |
15 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
975 133 733 |
1 179 319 893 |
1 179 319 893 |
120,94% |
2. B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
Rovat megnevezése |
Rovat száma |
2023. eredeti előirányzat |
2023. módosított előirányzat |
2023. tény |
tény/terv |
2 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
|
3 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
0 |
0 |
0,00% |
7 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0,00% |
3. B3. Közhatalmi bevételek
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
Rovat megnevezése |
Rovat száma |
2023. eredeti előirányzat |
2023. módosított előirányzat |
2023. tény |
tény/terv |
2 |
Jövedelemadók |
B31 |
0 |
384 600 |
384 600 |
|
3 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
|
4 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
|
5 |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
497 730 000 |
607 569 554 |
607 569 554 |
122,07% |
6 |
ebből a helyi adók: |
|||||
7 |
- építményadó |
497 730 000 |
607 569 554 |
607 569 554 |
122,07% |
|
8 |
- épület után fizetett idegenforgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
||
9 |
- magánszemélyek kommunális adója |
0 |
0 |
0 |
||
10 |
- telekadó |
0 |
0 |
0 |
||
11 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
1 500 000 000 |
2 637 523 658 |
2 631 658 989 |
175,44% |
12 |
ebből a helyi adók: |
|||||
13 |
- állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó |
1 500 000 000 |
2 637 523 658 |
2 631 658 989 |
175,44% |
|
14 |
- ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó |
0 |
0 |
0 |
||
15 |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0,00% |
18 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
ebből a helyi adók: |
|||||
20 |
- a tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
||
21 |
Termékek és szolgáltatások adói |
B35 |
1 500 000 000 |
2 637 523 658 |
2 631 658 989 |
175,44% |
22 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
10 000 000 |
13 321 449 |
13 344 547 |
133,45% |
23 |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
2 007 730 000 |
3 258 799 261 |
3 252 957 690 |
162,02% |
3. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
forint |
|||||
Terv |
NEM beruházásként kezelt növekmények |
Beruházások |
Felújítás |
||
Előző évi kötelezettségvállalással terherelt feladatok |
K3-K512 |
K6 |
K7 |
||
Ferihegy Ipari Park szervízút terveztetés |
37 500 000 |
37 500 000 |
|||
Gyár utca felújítása (pályázat) önerő |
20 000 000 |
||||
Trafibox 10% visszatartás |
2 000 000 |
2 007 149 |
|||
Maglódi u közvilágítás |
4 600 000 |
4 547 866 |
|||
Bringapálya kialakítás |
30 000 000 |
34 414 740 |
|||
Gyár u. végében telekvásárlás |
11 200 000 |
11 103 750 |
|||
Erdei park kamerarendszer kialakítás |
2 500 000 |
2 667 000 |
|||
Városi kamerarendszer bővítés |
1 000 000 |
7 529 550 |
|||
Malom u. 3 parkoló és kerítés építés |
13 000 000 |
7 001 510 |
|||
Összesen |
121 800 000 |
37 500 000 |
62 270 055 |
7 001 510 |
|
Zavaratalan működéshez, feladatellátáshoz szükséges fejlesztések |
|||||
Saját intézményeinken végzett beruházások, felújítások (Pesti út 41, Malom 80, Templom tér 3, Áfái játszótér) |
2 609 701 |
7 325 361 |
|||
ÜVF Telephely kialakításának 2023-as költségei (konténer, áram, víz bekötés) |
14 781 113 |
||||
Járdaépítés (Lakossági, Cigri, Faiskola) |
58 768 987 |
||||
Tűzoltószertár felújítás |
53 118 119 |
||||
I.Világháborús emlékmű felújítása |
1 395 000 |
||||
Útfelújítás (Homok, László, Erdősor, Kertekalja, Kölcsey, Hársfa, Petőfi) |
129 260 191 |
||||
Kerítés, parkoló építés, felújítás |
27 005 665 |
2 740 470 |
|||
Sebességcsillapító párna |
7 747 848 |
||||
Egyéb eszközbeszerzés (Hőkamera, akkumulátor, térfigyelő kamera tárhely) |
5 161 066 |
||||
Laptop beszerzés képviselők részére |
5 561 946 |
||||
DPMV beruházásai 2023-as évben a bérletidíj terhére |
109 186 890 |
||||
Összesen |
- |
- |
121 636 326 |
303 026 031 |
|
Tervek, szakvélemények készítése |
|||||
Magasépítési műszaki ellenőri f.Pitypang óvoda tetőcsere, ÁFÁI , Sportcsarnok tetőjavítás |
362 497 |
||||
Tűzoltószertár gázterv,villámvéd.terv |
1 813 560 |
||||
Városi Könyvtár homlokzati hőszig, nyílászáró csere kialak. műszaki tartalom meghatározása és árazatlan mennyiségi kimutatás összeállítása |
1 013 920 |
||||
Vörösmarty u útfelújítás terve |
4 419 600 |
||||
Áfái konyha bővítés |
4 152 900 |
||||
Gyömrői út vasúti gyalogátjáró terv |
3 383 280 |
||||
Egyéb tervezési és kivitelezési előkészületi költségek (Csarnok, napelem elhelyezhetőség, ) |
1 027 021 |
||||
Összesen |
20 000 000 |
1 027 021 |
9 349 740 |
5 796 017 |
|
Energiatakarékossági intézkedések végrehajtása |
|||||
Napelemes lámpák telepítése Katolikus Temető, KRESZ Park |
2 851 150 |
||||
Klíma Gyöngyvirág Ó.,Szellőrózsa Bölcsőde |
7 962 967 |
||||
Kazán felújítás Könyvtár |
200 744 |
||||
Kazán csere Gyöngyvirág tér 1/A |
4 783 906 |
||||
Saját intézményeinken végzett beruházások, felújítások (Pesti út 41, Malom 80, Templom tér 3, Áfái játszótér) |
1 357 690 |
||||
magasépítési műszaki ellenőri f.Pitypang óvoda tetőcsere, ÁFÁI , Sportcsarnok tetőjavítás |
2 533 103 |
||||
Nyílászáró, Tető csere (Bóbita Óvoda, Pitypang Óvoda, Zeneiskola) |
61 872 356 |
3 162 300 |
|||
Napelemes rendszer kialakítás Szövetkezet u. 10. |
6 000 000 |
7 210 739 |
|||
Napelemes rendszer kialakítás Ócsai u. 8. |
4 200 000 |
4 143 016 |
|||
Kistemető u. ablak, ajtó csere |
1 700 000 |
272 498 |
2 047 497 |
||
Energiatakarékossági intézkedések végrehajtása |
5 500 000 |
1 761 811 |
|||
Összesen |
17 400 000 |
2 034 309 |
85 397 918 |
12 727 550 |
|
Összesen |
159 200 000 |
40 561 330 |
278 654 039 |
328 551 108 |
4. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
sorszám |
Feladat ellátó |
engedélyezett |
||
---|---|---|---|---|
álláshely szám |
Záró/nyitó |
|||
nyitó |
záró |
%-a |
||
1. |
Helyi önkormányzat |
7,0 |
7,0 |
100,00% |
Választott vezető |
3,0 |
3,0 |
100,00% |
|
Mezőőr önként vállalt feladat (kjt) |
2,0 |
2,0 |
100,00% |
|
Közalkalmazott |
2,0 |
2,0 |
100,00% |
|
2. |
Polgármesteri Hivatal |
41,0 |
41,0 |
100,00% |
3. |
Helyi önkormányzat által fenntartott költségvetési szervek |
128,25 |
128,75 |
100,39% |
Humán Szolgáltató Központ |
124,75 |
124,75 |
100,00% |
|
Babarózsa Bölcsőde Tagintézmény |
24,75 |
24,75 |
100,00% |
|
Központi Rendelő Tagintézmény |
6,00 |
6,00 |
100,00% |
|
Napköziotthonos Óvodák Intézm. Egys. |
75,75 |
75,75 |
100,00% |
|
Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat |
7,75 |
7,75 |
100,00% |
|
Általános igazgatás |
3,75 |
3,75 |
100,00% |
|
Házi segítségnyújtás |
4,75 |
4,75 |
100,00% |
|
Szociális étkeztetés |
1,00 |
1,00 |
100,00% |
|
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás önként vállalt feladat |
1,00 |
1,00 |
100,00% |
|
Vargha Gyula Városi Könyvtár |
4,00 |
4,00 |
100,00% |
|
4. |
Intézmények összesen (1+2+3) |
180,25 |
180,75 |
100,28% |
5. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
forint |
||
Szociális kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai soron elszámolva |
Terv |
Tény |
Temetési támogatás |
1 500 000 |
960 000 |
Rendkívüli támogatás |
9 000 000 |
3 253 500 |
Eseti támogatás (gyógyszer) |
500 000 |
271 241 |
Idősek támogatása |
7 000 000 |
6 780 000 |
Köztemetés |
1 500 000 |
1 661 981 |
Lakhatási támogatás |
11 500 000 |
5 021 640 |
Ápolásra nyújtott támogatás |
500 000 |
0 |
Gondozási támogatás |
0 |
1550000 |
Fűtési támogatás |
2 000 000 |
2 135 000 |
Ösztöndíj helyi középiskolások |
2 600 000 |
2 900 000 |
Ösztöndíj helyi felsőoktatásban résztvevőknek |
3 400 000 |
2 985 000 |
39 500 000 |
27 518 362 |
|
Szociális kiadások Dologi költségre elszámolva |
||
Fa, fásítás, komposztálók lakosok bevonásával |
1 500 000 |
1 937 380 |
Korkedvezményes hulladék elszállítás |
4 000 000 |
3 152 111 |
VIS Maior |
250 000 |
|
Általános iskolások támogatása (1,5 osztályosok eszközökkel ell.) |
2 248 013 |
|
Egyéb települési segélyek (Melegétel vásárlás, karácsonyi élelmiszercsomagok) |
2 000 000 |
4 600 000 |
Összesen |
7 500 000 |
12 187 504 |
Szociális kiadások Személyi juttatások költségre elszámolva |
||
Életkezdési támogatás |
8 000 000 |
3 440 000 |
Házasságkötési támogatás |
5 000 000 |
1 480 000 |
Összesen |
13 000 000 |
4 920 000 |
Mindösszesen |
60 000 000 |
44 625 866 |
6. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
forint |
||
Támogatott szervezet megnevezése |
Tény |
|
1 |
Üllői Önkéntes Tűzoltó Egyesület |
4 000 000 |
2 |
Vecsési Evangélikus Egyházközség |
120 000 |
3 |
Üllői Római Katolikus Egyházközség |
20 000 000 |
4 |
Üllői Református Egyházközség |
2 065 000 |
5 |
Mirabell Táncegyesület |
200 000 |
6 |
Üllői Lövész Klub |
200 000 |
7 |
Merczel Erzsébet Alapítvány - Üllői Mecénás Művészeti Klub |
630 000 |
8 |
Üllő Polgárőr Egyesület |
3 500 000 |
9 |
Üllői Kézilabda Sportegyesület |
13 492 730 |
10 |
Üllő Vezér Hagyományőrző Egyesület |
2 500 000 |
11 |
Civil Érték Egyesület |
5 000 000 |
12 |
Tori Judo Club |
1 000 000 |
13 |
Üllői Nyugdíjas Egyesület |
200 000 |
14 |
Üllő-Kenderes Hagyományőrző Egyesület |
750 000 |
15 |
Üllői Diák-Sportegyesület |
4 500 000 |
16 |
„Szemünk Fénye” Nagycsaládosok Üllői Egyesülete |
550 000 |
17 |
Magyar Vöröskereszt Pest-megyei Szervezete, Monori Területi Szervezet, Üllői Alapszervezet |
450 000 |
18 |
Üllői Sportegyesület |
8 000 000 |
19 |
Napsugár Nyugdíjas Egyesület |
300 000 |
20 |
MESE Mindenki Egyért Sportegyesület |
2 000 000 |
21 |
Farkas Gyula Tradíció Egyesület |
1 000 000 |
22 |
Kis Medvebocs Családi Napközi Nonprofit Kft. |
1 000 000 |
23 |
Zöld Zebra Állat- és Természetvédő Egyesület |
400 000 |
24 |
Üllői Mentőangyalok Alapítvány |
1 000 000 |
25 |
Táncsziget és Rúd Akadémia Sportegyesület |
500 000 |
Összesen |
73 357 730 |
7. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
forint |
|||||
Rovat |
Rovat neve |
2023. eredeti előirányzat |
2023. módosított előirányzat |
2023. tény |
tény/terv |
K1 |
Személyi juttatások |
142 500 000 |
131 770 659 |
131 770 659 |
92,47% |
K2 |
Munkaadókat terh.járulék.és szoc.hj.adó |
34 000 000 |
15 762 201 |
15 762 201 |
46,36% |
K3 |
Dologi kiadások |
788 750 000 |
672 738 685 |
672 738 685 |
85,29% |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
60 000 000 |
27 296 362 |
27 296 362 |
45,49% |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 716 244 016 |
3 621 146 734 |
1 315 203 146 |
76,63% |
K6 |
Beruházások |
196 000 000 |
278 654 039 |
278 654 039 |
142,17% |
K7 |
Felújítások |
197 200 000 |
328 551 108 |
328 551 108 |
166,61% |
K8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
110 000 000 |
3 850 000 |
3 850 000 |
3,50% |
K9 |
Finanszírozási műveletek |
1 526 556 295 |
1 651 052 759 |
12 851 052 759 |
841,83% |
** |
Kiadási rovatok összesen |
4 771 250 311 |
6 730 822 547 |
15 624 878 959 |
327,48% |
B1 |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
950 133 733 |
1 147 917 393 |
1 147 917 393 |
120,82% |
B2 |
Felhalmozási célú műveletek ÁH-on belül |
0 |
0 |
0 |
|
B3 |
Közhatalmi bevételek |
2 007 730 000 |
3 258 799 261 |
3 252 957 690 |
162,02% |
B4 |
Működési bevételek |
122 300 000 |
410 404 428 |
410 404 428 |
335,57% |
B5 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
771 654 |
771 654 |
|
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
21 912 000 |
21 912 000 |
|
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
0 |
21 840 883 |
21 840 883 |
|
B8 |
Finanszírozási bevételek |
1 691 086 578 |
1 869 176 928 |
13 069 176 928 |
772,83% |
** |
Bevételi rovatok összesen |
4 771 250 311 |
6 730 822 547 |
17 924 980 976 |
375,69% |
8. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
forint |
|||||
Rovat |
Rovat neve |
2023. eredeti előirányzat |
2023. módosított előirányzat |
2023. tény |
tény/terv |
K1 |
Személyi juttatások |
398 437 500 |
397 528 800 |
395 634 645 |
99,30% |
K2 |
Munkaadókat terh.járulék.és szoc.hj.adó |
75 000 000 |
54 257 052 |
54 257 052 |
72,34% |
K3 |
Dologi kiadások |
43 650 000 |
39 178 981 |
39 178 981 |
89,76% |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
2 057 814 |
2 057 814 |
0,00% |
K6 |
Beruházások |
20 500 000 |
10 242 316 |
10 242 316 |
49,96% |
** |
Kiadási rovatok összesen |
537 587 500 |
503 264 963 |
501 370 808 |
93,26% |
B1 |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
0 |
0 |
0 |
|
B4 |
Működési bevételek |
0 |
1 275 123 |
1 275 123 |
|
B8 |
Finanszírozási bevételek |
537 587 500 |
501 989 840 |
501 989 840 |
93,38% |
** |
Bevételi rovatok összesen |
537 587 500 |
503 264 963 |
503 264 963 |
93,62% |
9. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
forint |
|||||
Rovat |
Rovat neve |
2023. eredeti előirányzat |
2023. módosított előirányzat |
2023. tény |
tény/terv |
K1 |
Személyi juttatások |
792 756 250 |
789 717 525 |
788 636 093 |
99,48% |
K2 |
Munkaadókat terh.járulék.és szoc.hj.adó |
112 000 000 |
119 263 617 |
119 263 617 |
106,49% |
K3 |
Dologi kiadások |
58 750 000 |
45 673 201 |
45 673 201 |
77,74% |
K6 |
Beruházások |
7 000 000 |
12 581 619 |
12 581 619 |
179,74% |
** |
Kiadási rovatok összesen |
970 506 250 |
967 235 962 |
966 154 530 |
99,55% |
B1 |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
25 000 000 |
31 402 500 |
31 402 500 |
125,61% |
B4 |
Működési bevételek |
2 400 000 |
3 045 077 |
3 045 077 |
126,88% |
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
600 000 |
2 450 000 |
2 450 000 |
408,33% |
B8 |
Finanszírozási bevételek |
942 506 250 |
930 338 385 |
930 338 385 |
98,71% |
** |
Bevételi rovatok összesen |
970 506 250 |
967 235 962 |
967 235 962 |
99,66% |
10. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
forint |
|||||
Rovat |
Rovat neve |
2023. eredeti előirányzat |
2023. módosított előirányzat |
2023. tény |
tény/terv |
K1 |
Személyi juttatások |
27 000 000 |
27 400 000 |
27 140 577 |
100,52% |
K2 |
Munkaadókat terh.járulék.és szoc.hj.adó |
4 000 000 |
3 704 141 |
3 553 595 |
88,84% |
K3 |
Dologi kiadások |
8 850 000 |
8 827 417 |
8 827 417 |
99,74% |
K6 |
Beruházások |
8 000 000 |
5 695 739 |
5 695 739 |
71,20% |
K7 |
Felújítások |
0 |
399 845 |
399 845 |
0,00% |
** |
Kiadási rovatok összesen |
47 850 000 |
46 027 142 |
45 617 173 |
95,33% |
B1 |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
0 |
0 |
0 |
|
B4 |
Működési bevételek |
300 000 |
444 091 |
444 091 |
148,03% |
B8 |
Finanszírozási bevételek |
47 550 000 |
45 583 051 |
45 583 051 |
95,86% |
** |
Bevételi rovatok összesen |
47 850 000 |
46 027 142 |
46 027 142 |
96,19% |
11. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
1. Város összesen
16/A - Az eszközök értékvesztésének alakulása |
|||||||
# |
Megnevezés |
Nyitó adatok, bekerülési érték |
Nyitó adatok, értékvesztés |
Tárgyidőszakban elszámolt értékvesztés |
Tárgyidőszakban visszaírt értékvesztés |
Záró adatok, bekerülési érték |
Záró adatok, értékvesztés |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
01 |
Adott előlegek |
17 318 243 |
0 |
0 |
0 |
64 270 000 |
0 |
02 |
Tartós részesedések |
14 000 000 |
0 |
0 |
0 |
14 000 000 |
0 |
03 |
Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Kincstáron kívüli forintszámlák |
1 799 475 134 |
0 |
0 |
0 |
2 379 530 514 |
0 |
07 |
Kincstáron kívül devizaszámlák |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Követelések a követelés jellegű sajátos elszámolások kivételével |
317 460 363 |
24 741 426 |
45 093 954 |
36 071 865 |
351 063 861 |
33 763 515 |
09 |
Nem tartós részesedések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Összesen (=01+…+10) |
2 148 253 740 |
24 741 426 |
45 093 954 |
36 071 865 |
2 808 864 375 |
33 763 515 |
2. Önkormányzat
Megnevezés |
Nyitó adatok, bekerülési érték |
Nyitó adatok, értékvesztés |
Tárgyidőszakban elszámolt értékvesztés |
Tárgyidőszakban visszaírt értékvesztés |
Záró adatok, bekerülési érték |
Záró adatok, értékvesztés |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
Adott előlegek |
17 318 243 |
- |
- |
- |
64 270 000 |
- |
Tartós részesedések |
14 000 000 |
- |
- |
- |
14 000 000 |
- |
Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
Készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
Lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
Kincstáron kívüli forintszámlák |
1 798 568 094 |
- |
- |
- |
2 376 916 043 |
- |
Kincstáron kívül devizaszámlák |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
Követelések a követelés jellegű sajátos elszámolások kivételével |
316 817 095 |
24 741 426 |
45 093 954 |
36 071 865 |
350 223 545 |
33 763 515 |
Nem tartós részesedések |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
Összesen (=01+…+10) |
2 146 703 432 |
24 741 426 |
45 093 954 |
36 071 865 |
2 805 409 588 |
33 763 515 |
3. Polgármesteri Hivatal
# |
Megnevezés |
Nyitó adatok, bekerülési érték |
Nyitó adatok, értékvesztés |
Tárgyidőszakban elszámolt értékvesztés |
Tárgyidőszakban visszaírt értékvesztés |
Záró adatok, bekerülési érték |
Záró adatok, értékvesztés |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
01 |
Adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
02 |
Tartós részesedések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Kincstáron kívüli forintszámlák |
593 394 |
0 |
0 |
0 |
1 785 480 |
0 |
07 |
Kincstáron kívül devizaszámlák |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Követelések a követelés jellegű sajátos elszámolások kivételével |
274 881 |
0 |
0 |
0 |
237 492 |
0 |
09 |
Nem tartós részesedések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4. ÜLLŐ VÁROS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, ÓVODA ÉS KÖZPONTI RENDELŐ TÖBBCÉLÚ KÖZÖS IGAZGATÁSÚ INTÉZMÉNY

266 458 |
0 |
0 |
0 |
570 477 |

368 387 |
0 |
0 |
0 |
602 824 |
0 |
09 |
Nem tartós részesedések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Összesen (=01+…+10) |
634 845 |
0 |
0 |
0 |
1 173 301 |
0 |
5. VARGHA GYULA VÁROSI KÖNYVTÁR

47 188 |
0 |
0 |
0 |
258 514 |

12. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
1. Város összesen
forint |
||
# |
Megnevezés |
Összeg |
1 |
2 |
3 |
01 |
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei |
4 894 420 839 |
02 |
02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
4 286 968 711 |
03 |
I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
607 452 128 |
04 |
03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
14 547 088 204 |
05 |
04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai |
12 851 052 759 |
06 |
II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
1 696 035 445 |
07 |
A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) |
2 303 487 573 |
15 |
C) Összes maradvány (=A+B) |
2 303 487 573 |
16 |
D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa |
0 |
17 |
E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) |
2 303 487 573 |
2. Önkormányzat
# |
Megnevezés |
Összeg |
---|---|---|
1 |
2 |
3 |
01 |
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei |
4 855 804 048 |
02 |
02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
2 773 826 200 |
03 |
I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
2 081 977 848 |
04 |
03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
13 069 176 928 |
05 |
04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai |
12 851 052 759 |
06 |
II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
218 124 169 |
07 |
A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) |
2 300 102 017 |
15 |
C) Összes maradvány (=A+B) |
2 300 102 017 |
16 |
D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa |
0 |
17 |
E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) |
2 300 102 017 |
3. Polgármesteri Hivatal
# |
Megnevezés |
Összeg |
---|---|---|
1 |
2 |
3 |
01 |
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei |
1 275 123 |
02 |
02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
501 370 808 |
03 |
I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
-500 095 685 |
04 |
03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
501 989 840 |
06 |
II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
501 989 840 |
07 |
A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) |
1 894 155 |
15 |
C) Összes maradvány (=A+B) |
1 894 155 |
16 |
D) Alaptevékenység szabad maradványa |
1 894 155 |
4. ÜLLŐ VÁROS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, ÓVODA ÉS KÖZPONTI RENDELŐ TÖBBCÉLÚ KÖZÖS IGAZGATÁSÚ INTÉZMÉNY
# |
Megnevezés |
Összeg |
---|---|---|
1 |
2 |
3 |
01 |
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei |
36 897 577 |
02 |
02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
966 154 530 |
03 |
I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
-929 256 953 |
04 |
03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
930 338 385 |
06 |
II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
930 338 385 |
07 |
A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) |
1 081 432 |
15 |
C) Összes maradvány (=A+B) |
1 081 432 |
16 |
D) Alaptevékenység szabad maradványa |
1 081 432 |
5. VARGHA GYULA VÁROSI KÖNYVTÁR
# |
Megnevezés |
Összeg |
---|---|---|
1 |
2 |
3 |
01 |
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei |
444 091 |
02 |
02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
45 617 173 |
03 |
I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
-45 173 082 |
04 |
03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
45 583 051 |
06 |
II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
45 583 051 |
07 |
A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) |
409 969 |
15 |
C) Összes maradvány (=A+B) |
409 969 |
17 |
E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) |
409 969 |
13. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
1. Város összesen
forint |
|||||||
1A - Az eszközök és források alakulása |
|||||||
# |
Megnevezés |
Állomány a tárgyév elején |
Állományváltozás pénzforgalmi tranzakciók miatt |
Állományváltozás nem pénzforgalmi tranzakciók miatt |
Egyéb volumenváltozás |
Értékelés |
Állomány a tárgyidõszak végén (=3+...+7) |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
01 |
A/I/1 Vagyoni értékű jogok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
02 |
A/I/2 Szellemi termékek |
9 038 801 |
0 |
-1 507 189 |
0 |
0 |
7 531 612 |
03 |
A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése |
0 |
- |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
9 038 801 |
0 |
-1 507 189 |
0 |
0 |
7 531 612 |
05 |
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
7 885 850 125 |
0 |
126 776 541 |
0 |
0 |
8 012 626 666 |
06 |
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
131 879 421 |
0 |
53 479 271 |
0 |
0 |
185 358 692 |
07 |
A/II/3 Tenyészállatok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
A/II/4 Beruházások, felújítások |
100 462 662 |
0 |
30 361 942 |
0 |
0 |
130 824 604 |
09 |
A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
8 118 192 208 |
0 |
210 617 754 |
0 |
0 |
8 328 809 962 |
11 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1f) |
14 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 000 000 |
12 |
A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
14 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 000 000 |
14 |
A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 |
A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések (kivéve befektetési jegyek) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
17 |
A/III/1f - ebből: tartós befektetési jegyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 |
A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 |
A/III/2a - ebből: államkötvények |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 |
A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
21 |
A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
22 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
14 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 000 000 |
23 |
A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
A/IV/1a - ebből: immateriális javak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
26 |
A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
27 |
A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 |
A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
29 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
8 141 231 009 |
0 |
209 110 565 |
0 |
0 |
8 350 341 574 |
30 |
B/I/1 Vásárolt készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 |
B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
32 |
B/I/3 Egyéb készletek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
33 |
B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
34 |
B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
35 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
36 |
B/II/1 Nem tartós részesedések (=B/II/1a+B/II/1b) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
37 |
B/II/1a - ebből: részesedések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
38 |
B/II/1b - ebből: nem tartós befektetési jegyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
39 |
B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
40 |
B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
41 |
B/II/2b - ebből: kincstárjegyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
42 |
B/II/2c - ebből: államkötvények |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
43 |
B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
44 |
B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
45 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
46 |
C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
47 |
C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
48 |
C/I/3 Éven belüli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
49 |
C/I/4 Éven belüli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 |
C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/4) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
51 |
C/II/1 Forintpénztár |
663 455 |
669 515 |
0 |
0 |
0 |
1 332 970 |
52 |
C/II/2 Valutapénztár |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
53 |
C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
54 |
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
663 455 |
669 515 |
0 |
0 |
0 |
1 332 970 |
55 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
1 799 475 134 |
580 055 380 |
0 |
0 |
0 |
2 379 530 514 |
56 |
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
57 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
1 799 475 134 |
580 055 380 |
0 |
0 |
0 |
2 379 530 514 |
58 |
C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
59 |
C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
60 |
C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
61 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
1 800 138 589 |
580 724 895 |
0 |
0 |
0 |
2 380 863 484 |
62 |
D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a) |
0 |
-199 787 974 |
199 787 974 |
0 |
0 |
0 |
63 |
D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
64 |
D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
65 |
D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
66 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
36 126 419 |
-3 252 957 690 |
3 271 949 907 |
0 |
-9 022 089 |
46 096 547 |
67 |
D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra |
0 |
-384 600 |
384 600 |
0 |
0 |
0 |
68 |
D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
69 |
D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
70 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
6 208 430 |
-607 569 554 |
608 784 256 |
0 |
-507 764 |
6 915 368 |
71 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
10 707 155 |
-2 631 658 989 |
2 646 018 713 |
0 |
-4 156 111 |
20 910 768 |
72 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
19 210 834 |
-13 344 547 |
16 762 338 |
0 |
-4 358 214 |
18 270 411 |
73 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
30 071 147 |
-305 975 849 |
323 653 016 |
-75 003 |
0 |
47 673 311 |
74 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
2 887 107 |
-6 798 307 |
8 100 999 |
-59 057 |
0 |
4 130 742 |
75 |
D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
9 943 236 |
-20 974 738 |
22 660 633 |
0 |
0 |
11 629 131 |
76 |
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
5 123 328 |
-41 320 105 |
52 703 783 |
0 |
0 |
16 507 006 |
77 |
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
5 920 205 |
-21 055 972 |
24 465 024 |
-15 946 |
0 |
9 313 311 |
78 |
D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
37 389 |
0 |
-37 389 |
0 |
0 |
0 |
79 |
D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
0 |
-185 805 337 |
185 805 426 |
0 |
0 |
89 |
80 |
D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
81 |
D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
0 |
-525 000 |
525 000 |
0 |
0 |
0 |
82 |
D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
6 159 882 |
-29 496 390 |
29 429 540 |
0 |
0 |
6 093 032 |
83 |
D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e) |
0 |
-771 654 |
771 654 |
0 |
0 |
0 |
84 |
D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
85 |
D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
0 |
-771 654 |
771 654 |
0 |
0 |
0 |
86 |
D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
87 |
D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
88 |
D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
89 |
D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
0 |
-24 362 000 |
24 362 000 |
0 |
0 |
0 |
90 |
D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
91 |
D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
92 |
D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
93 |
D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c) |
220 022 755 |
-17 990 883 |
14 374 001 |
0 |
0 |
216 405 873 |
94 |
D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
95 |
D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
96 |
D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
2 736 382 |
-395 485 |
-625 999 |
0 |
0 |
1 714 898 |
97 |
D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g) |
0 |
-338 524 082 |
338 524 082 |
0 |
0 |
0 |
98 |
D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
99 |
D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
100 |
D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
101 |
D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
102 |
D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
103 |
D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
104 |
D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
105 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
286 220 321 |
-4 140 370 132 |
4 173 422 634 |
-75 003 |
-9 022 089 |
310 175 731 |
106 |
D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
107 |
D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
108 |
D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
109 |
D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
110 |
D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
111 |
D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
112 |
D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
113 |
D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
114 |
D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
115 |
D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
116 |
D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
117 |
D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
118 |
D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
119 |
D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
120 |
D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
121 |
D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
122 |
D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
123 |
D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
124 |
D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
125 |
D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
126 |
D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
127 |
D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
128 |
D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
129 |
D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
130 |
D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
131 |
D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
132 |
D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
133 |
D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
134 |
D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
135 |
D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
136 |
D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
137 |
D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c) |
6 498 616 |
0 |
625 999 |
0 |
0 |
7 124 615 |
138 |
D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
139 |
D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
140 |
D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
6 498 616 |
0 |
625 999 |
0 |
0 |
7 124 615 |
141 |
D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
142 |
D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
143 |
D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
144 |
D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
145 |
D/II8d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
146 |
D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
6 498 616 |
0 |
625 999 |
0 |
0 |
7 124 615 |
147 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
17 318 243 |
804 471 354 |
-757 519 597 |
0 |
0 |
64 270 000 |
148 |
D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
149 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
17 318 243 |
-17 318 243 |
0 |
0 |
0 |
0 |
150 |
D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
151 |
D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek |
0 |
64 270 000 |
0 |
0 |
0 |
64 270 000 |
152 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
0 |
757 519 597 |
-757 519 597 |
0 |
0 |
0 |
153 |
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
154 |
D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
155 |
D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
156 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
380 000 |
877 005 |
-877 005 |
0 |
0 |
380 000 |
157 |
D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
158 |
D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
159 |
D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása |
0 |
-33 032 396 |
33 032 396 |
0 |
0 |
0 |
160 |
D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
161 |
D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
162 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
17 698 243 |
772 315 963 |
-725 364 206 |
0 |
0 |
64 650 000 |
163 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
310 417 180 |
-3 368 054 169 |
3 448 684 427 |
-75 003 |
-9 022 089 |
381 950 346 |
164 |
E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
165 |
E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
37 389 |
0 |
24 892 026 |
0 |
0 |
24 929 415 |
166 |
E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
167 |
E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
30 644 383 |
0 |
0 |
30 644 383 |
168 |
E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) |
37 389 |
0 |
55 536 409 |
0 |
0 |
55 573 798 |
169 |
E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
170 |
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
-103 000 |
0 |
-26 105 740 |
0 |
0 |
-26 208 740 |
171 |
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
-103 000 |
0 |
-26 105 740 |
0 |
0 |
-26 208 740 |
172 |
E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
173 |
E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
174 |
E/III/3 Pénzeszközök átvezetési számla |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
175 |
E/III/4 Azonosítás alatt álló tételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
176 |
E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+…+E/III/4) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
177 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
-65 611 |
0 |
29 430 669 |
0 |
0 |
29 365 058 |
178 |
F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
179 |
F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
180 |
F/3 Halasztott ráfordítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
181 |
F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
182 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
10 251 721 167 |
-2 787 329 274 |
3 687 225 661 |
-75 003 |
-9 022 089 |
11 142 520 462 |
183 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
5 836 337 528 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 836 337 528 |
184 |
G/II Nemzeti vagyon változásai |
-201 916 003 |
0 |
-17 604 072 |
0 |
0 |
-219 520 075 |
185 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
327 215 014 |
0 |
0 |
0 |
0 |
327 215 014 |
186 |
G/IV Felhalmozott eredmény |
3 146 052 366 |
0 |
927 789 788 |
0 |
0 |
4 073 842 154 |
187 |
G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
188 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
927 789 788 |
0 |
-87 565 172 |
-75 003 |
-9 022 089 |
831 127 524 |
189 |
G) SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
10 035 478 693 |
0 |
822 620 544 |
-75 003 |
-9 022 089 |
10 849 002 145 |
190 |
H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
2 635 587 |
-234 514 901 |
231 879 314 |
0 |
0 |
0 |
191 |
H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
827 227 |
-10 717 000 |
9 889 773 |
0 |
0 |
0 |
192 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
3 334 741 |
-766 073 682 |
762 738 941 |
0 |
0 |
0 |
193 |
H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
618 556 |
-27 296 362 |
26 677 806 |
0 |
0 |
0 |
194 |
H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b) |
0 |
-766 173 727 |
766 173 727 |
0 |
0 |
0 |
195 |
H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
196 |
H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
197 |
H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
-307 173 713 |
307 173 713 |
0 |
0 |
0 |
198 |
H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
10 858 500 |
-219 764 063 |
208 905 563 |
0 |
0 |
0 |
199 |
H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
200 |
H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
201 |
H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
202 |
H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9m) |
0 |
-471 978 938 |
471 978 938 |
0 |
0 |
0 |
203 |
H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
204 |
H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
205 |
H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
206 |
H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
207 |
H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
208 |
H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
209 |
H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
0 |
-174 228 938 |
174 228 938 |
0 |
0 |
0 |
210 |
H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
211 |
H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
212 |
H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
213 |
H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
214 |
H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
215 |
H/I/9m - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
216 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
18 274 611 |
-2 803 692 386 |
2 785 417 775 |
0 |
0 |
0 |
217 |
H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
218 |
H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
219 |
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
0 |
527 324 |
0 |
0 |
527 324 |
220 |
H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
221 |
H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
222 |
H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
223 |
H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
224 |
H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
0 |
3 983 058 |
0 |
0 |
3 983 058 |
225 |
H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra |
0 |
0 |
10 858 500 |
0 |
0 |
10 858 500 |
226 |
H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
227 |
H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
228 |
H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
229 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (=>H/II/9a+…+H/II/9j) |
36 912 670 |
0 |
3 861 412 |
0 |
0 |
40 774 082 |
230 |
H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
231 |
H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
232 |
H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
233 |
H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
234 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
36 912 670 |
0 |
3 861 412 |
0 |
0 |
40 774 082 |
235 |
H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
236 |
H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
237 |
H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
238 |
H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
239 |
H/II/9j - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
240 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
36 912 670 |
0 |
19 230 294 |
0 |
0 |
56 142 964 |
241 |
H/III/1 Kapott előlegek |
114 463 122 |
16 652 444 |
0 |
0 |
0 |
131 115 566 |
242 |
H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
243 |
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
835 091 |
-372 332 |
0 |
0 |
0 |
462 759 |
244 |
H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
245 |
H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
246 |
H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
247 |
H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
10 364 586 |
83 000 |
0 |
0 |
0 |
10 447 586 |
248 |
H/III/9 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
249 |
H/III/10 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
250 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
125 662 799 |
16 363 112 |
0 |
0 |
0 |
142 025 911 |
251 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
180 850 080 |
-2 787 329 274 |
2 804 648 069 |
0 |
0 |
198 168 875 |
252 |
I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
253 |
J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
254 |
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
35 392 394 |
0 |
59 957 048 |
0 |
0 |
95 349 442 |
255 |
J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
256 |
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
35 392 394 |
0 |
59 957 048 |
0 |
0 |
95 349 442 |
257 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
10 251 721 167 |
-2 787 329 274 |
3 687 225 661 |
-75 003 |
-9 022 089 |
11 142 520 462 |
2. Önkormányzat
# |
Megnevezés |
Állomány |
Állományváltozás pénzforgalmi tranzakciók miatt |
Állományváltozás nem pénzforgalmi tranzakciók miatt |
Egyéb volumenváltozás |
Értékelés |
Állomány a tárgyidõszak végén (=3+...+7) |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
01 |
A/I/1 Vagyoni értékű jogok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
02 |
A/I/2 Szellemi termékek |
8 965 601 |
- 1 433 989 |
- |
- |
7 531 612 |
|
03 |
A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése |
- |
- |
||||
04 |
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
8 965 601 |
- |
- 1 433 989 |
- |
- |
7 531 612 |
05 |
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
7 885 850 125 |
126 776 541 |
- |
- |
8 012 626 666 |
|
06 |
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
113 276 181 |
49 458 940 |
- |
- |
162 735 121 |
|
07 |
A/II/3 Tenyészállatok |
- |
- |
- |
- |
- |
|
08 |
A/II/4 Beruházások, felújítások |
99 947 218 |
30 877 386 |
- |
- |
130 824 604 |
|
09 |
A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
||||
10 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
8 099 073 524 |
- |
207 112 867 |
- |
- |
8 306 186 391 |
11 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1f) |
14 000 000 |
- |
- |
- |
- |
14 000 000 |
12 |
A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban |
- |
- |
- |
- |
||
13 |
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
14 000 000 |
- |
- |
14 000 000 |
||
14 |
A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban |
- |
- |
- |
- |
||
15 |
A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban |
- |
- |
- |
- |
||
16 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések (kivéve befektetési jegyek) |
- |
- |
- |
- |
||
17 |
A/III/1f - ebből: tartós befektetési jegyek |
- |
- |
- |
- |
||
18 |
A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b) |
- |
- |
- |
- |
||
19 |
A/III/2a - ebből: államkötvények |
- |
- |
- |
- |
||
20 |
A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
- |
- |
- |
- |
||
21 |
A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
||||
22 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
14 000 000 |
- |
- |
- |
- |
14 000 000 |
23 |
A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
24 |
A/IV/1a - ebből: immateriális javak |
- |
- |
- |
- |
- |
|
25 |
A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
|
26 |
A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
- |
- |
- |
- |
||
27 |
A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
||||
28 |
A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
29 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
8 122 039 125 |
- |
205 678 878 |
- |
- |
8 327 718 003 |
30 |
B/I/1 Vásárolt készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
31 |
B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
32 |
B/I/3 Egyéb készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
33 |
B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
34 |
B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok |
- |
- |
- |
- |
- |
|
35 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
36 |
B/II/1 Nem tartós részesedések (=B/II/1a+B/II/1b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
37 |
B/II/1a - ebből: részesedések |
- |
- |
- |
- |
||
38 |
B/II/1b - ebből: nem tartós befektetési jegyek |
- |
- |
- |
- |
||
39 |
B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2d) |
- |
- |
- |
- |
||
40 |
B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek |
- |
- |
- |
- |
||
41 |
B/II/2b - ebből: kincstárjegyek |
- |
- |
- |
- |
||
42 |
B/II/2c - ebből: államkötvények |
- |
- |
- |
- |
||
43 |
B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
- |
- |
- |
- |
||
44 |
B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
45 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
46 |
C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
|||
47 |
C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
|||
48 |
C/I/3 Éven belüli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
- |
- |
||||
49 |
C/I/4 Éven belüli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
- |
- |
||||
50 |
C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/4) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
51 |
C/II/1 Forintpénztár |
483 040 |
78 845 |
561 885 |
|||
52 |
C/II/2 Valutapénztár |
- |
- |
- |
|||
53 |
C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök |
- |
- |
- |
|||
54 |
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
483 040 |
78 845 |
- |
- |
- |
561 885 |
55 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
1 798 568 094 |
578 347 949 |
2 376 916 043 |
|||
56 |
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
- |
- |
- |
|||
57 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
1 798 568 094 |
578 347 949 |
- |
- |
- |
2 376 916 043 |
58 |
C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák |
- |
- |
- |
|||
59 |
C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák |
- |
- |
- |
|||
60 |
C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
61 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
1 799 051 134 |
578 426 794 |
- |
- |
- |
2 377 477 928 |
62 |
D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a) |
- |
- 168 385 474 |
168 385 474 |
- |
- |
|
63 |
D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
||
64 |
D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a) |
- |
- |
- |
- |
||
65 |
D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
||
66 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
36 126 419 |
- 3 252 957 690 |
3 271 949 907 |
- |
- 9 022 089 |
46 096 547 |
67 |
D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra |
- |
- 384 600 |
384 600 |
- |
- |
- |
68 |
D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
69 |
D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
70 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
6 208 430 |
- 607 569 554 |
608 784 256 |
- |
- 507 764 |
6 915 368 |
71 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
10 707 155 |
- 2 631 658 989 |
2 646 018 713 |
- |
- 4 156 111 |
20 910 768 |
72 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
19 210 834 |
- 13 344 547 |
16 762 338 |
- |
- 4 358 214 |
18 270 411 |
73 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
29 427 879 |
- 301 211 585 |
318 691 704 |
- 75 003 |
- |
46 832 995 |
74 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
2 699 156 |
- 5 724 477 |
7 027 169 |
- 59 057 |
- |
3 942 791 |
75 |
D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
9 931 425 |
- 20 867 738 |
22 553 633 |
- |
- |
11 617 320 |
76 |
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
4 769 941 |
- 38 529 295 |
49 678 536 |
- |
- |
15 919 182 |
77 |
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
5 867 475 |
- 21 055 972 |
24 465 024 |
- 15 946 |
- |
9 260 581 |
78 |
D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
79 |
D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
- |
- 185 084 791 |
185 084 880 |
- |
- |
89 |
80 |
D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
|
81 |
D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
- |
- 525 000 |
525 000 |
- |
- |
- |
82 |
D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
6 159 882 |
- 29 424 312 |
29 357 462 |
- |
- |
6 093 032 |
83 |
D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e) |
- |
- 771 654 |
771 654 |
- |
- |
- |
84 |
D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
85 |
D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
- |
- 771 654 |
771 654 |
- |
- |
- |
86 |
D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
87 |
D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
88 |
D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
89 |
D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
- |
- 21 912 000 |
21 912 000 |
- |
- |
- |
90 |
D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
91 |
D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
92 |
D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
93 |
D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c) |
220 022 755 |
- 17 990 883 |
14 374 001 |
- |
- |
216 405 873 |
94 |
D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
95 |
D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
96 |
D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
2 736 382 |
- 395 485 |
- 625 999 |
- |
- |
1 714 898 |
97 |
D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g) |
- |
- 40 774 082 |
40 774 082 |
- |
- |
- |
98 |
D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
99 |
D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
100 |
D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
101 |
D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
102 |
D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
103 |
D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
104 |
D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
105 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
285 577 053 |
- 3 804 003 368 |
3 836 858 822 |
- 75 003 |
- 9 022 089 |
309 335 415 |
106 |
D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
107 |
D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
108 |
D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
109 |
D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
110 |
D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
111 |
D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
112 |
D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
113 |
D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
114 |
D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
115 |
D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
- |
- |
- |
- |
- |
|
116 |
D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
117 |
D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
118 |
D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
119 |
D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
120 |
D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
121 |
D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
122 |
D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
123 |
D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
124 |
D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
- |
- |
||||
125 |
D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
126 |
D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
127 |
D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
128 |
D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
129 |
D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
130 |
D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
131 |
D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
132 |
D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
133 |
D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
134 |
D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
135 |
D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
136 |
D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
137 |
D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c) |
6 498 616 |
- |
625 999 |
- |
- |
7 124 615 |
138 |
D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
139 |
D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
140 |
D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
6 498 616 |
- |
625 999 |
- |
- |
7 124 615 |
141 |
D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
142 |
D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
|
143 |
D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
144 |
D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
145 |
D/II8d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
|
146 |
D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
6 498 616 |
- |
625 999 |
- |
- |
7 124 615 |
147 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
17 318 243 |
800 753 480 |
- 753 801 723 |
- |
- |
64 270 000 |
148 |
D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
149 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
17 318 243 |
- 17 318 243 |
- |
- |
- |
- |
150 |
D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
151 |
D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek |
- |
64 270 000 |
- |
- |
- |
64 270 000 |
152 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
- |
753 801 723 |
- 753 801 723 |
- |
- |
- |
153 |
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
154 |
D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
155 |
D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
156 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
380 000 |
877 005 |
- 877 005 |
380 000 |
||
157 |
D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása |
- |
- |
- |
|||
158 |
D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
159 |
D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása |
- |
- 35 302 077 |
35 302 077 |
- |
||
160 |
D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök |
- |
- |
- |
|||
161 |
D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok |
- |
- |
- |
- |
- |
|
162 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
17 698 243 |
766 328 408 |
- 719 376 651 |
- |
- |
64 650 000 |
163 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
309 773 912 |
- 3 037 674 960 |
3 118 108 170 |
- 75 003 |
- 9 022 089 |
381 110 030 |
164 |
E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
|
165 |
E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
- |
24 929 415 |
- |
24 929 415 |
||
166 |
E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
|
167 |
E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
- |
30 644 383 |
- |
30 644 383 |
||
168 |
E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) |
- |
- |
55 573 798 |
- |
55 573 798 |
|
169 |
E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
|
170 |
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
- 103 000 |
- 26 105 740 |
- |
- 26 208 740 |
||
171 |
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
- 103 000 |
- |
- 26 105 740 |
- |
- 26 208 740 |
|
172 |
E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
|
173 |
E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai |
- |
- |
- |
- |
- |
|
174 |
E/III/3 Pénzeszközök átvezetési számla |
- |
- |
||||
175 |
E/III/4 Azonosítás alatt álló tételek |
- |
- |
- |
|||
176 |
E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+…+E/III/4) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
177 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
- 103 000 |
- |
29 468 058 |
- |
- |
29 365 058 |
178 |
F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
|||
179 |
F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
|||
180 |
F/3 Halasztott ráfordítások |
- |
- |
- |
|||
181 |
F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
182 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
10 230 761 171 |
- 2 459 248 166 |
3 353 255 106 |
- 75 003 |
- 9 022 089 |
11 115 671 019 |
183 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
5 287 059 229 |
- |
5 287 059 229 |
|||
184 |
G/II Nemzeti vagyon változásai |
291 002 168 |
- 17 604 072 |
273 398 096 |
|||
185 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
326 010 802 |
- |
- |
326 010 802 |
||
186 |
G/IV Felhalmozott eredmény |
3 253 982 556 |
892 817 041 |
4 146 799 597 |
|||
187 |
G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
- |
- |
||||
188 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
892 817 041 |
572 881 |
- 75 003 |
- 9 022 089 |
884 292 830 |
|
189 |
G) SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
10 050 871 796 |
- |
875 785 850 |
- 75 003 |
- 9 022 089 |
10 917 560 554 |
190 |
H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
- |
- 41 468 574 |
41 468 574 |
- |
- |
|
191 |
H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
- |
- |
- |
- |
||
192 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
2 914 393 |
- 672 733 234 |
669 818 841 |
- |
- |
|
193 |
H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
618 556 |
- 27 296 362 |
26 677 806 |
- |
- |
|
194 |
H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b) |
- |
- 764 115 913 |
764 115 913 |
- |
- |
|
195 |
H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
196 |
H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
|
197 |
H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
- |
- 278 654 039 |
278 654 039 |
- |
- |
|
198 |
H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
10 858 500 |
- 219 364 218 |
208 505 718 |
- |
- |
|
199 |
H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b) |
- |
- |
- |
- |
- |
|
200 |
H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
201 |
H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
|
202 |
H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9m) |
- |
- 471 978 938 |
471 978 938 |
- |
- |
|
203 |
H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
|
204 |
H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
|
205 |
H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
|
206 |
H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
|
207 |
H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
|
208 |
H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
|
209 |
H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
- |
- 174 228 938 |
174 228 938 |
- |
- |
|
210 |
H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
|
211 |
H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
|
212 |
H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
213 |
H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
214 |
H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
215 |
H/I/9m - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
||
216 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
14 391 449 |
- 2 475 611 278 |
2 461 219 829 |
- |
- |
- |
217 |
H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
- |
- |
- |
- |
||
218 |
H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
- |
- |
- |
|||
219 |
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
- |
468 914 |
- |
468 914 |
||
220 |
H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
- |
- |
- |
- |
||
221 |
H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b) |
- |
- |
- |
- |
- |
|
222 |
H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
223 |
H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
||
224 |
H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra |
- |
3 983 058 |
- |
3 983 058 |
||
225 |
H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra |
- |
10 858 500 |
- |
10 858 500 |
||
226 |
H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b) |
- |
- |
- |
- |
- |
|
227 |
H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
228 |
H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
||
229 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (=>H/II/9a+…+H/II/9j) |
36 912 670 |
- |
3 861 412 |
- |
40 774 082 |
|
230 |
H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
||
231 |
H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
|
232 |
H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
|
233 |
H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
|
234 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
36 912 670 |
- |
3 861 412 |
- |
40 774 082 |
|
235 |
H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
- |
- |
- |
- |
||
236 |
H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
|
237 |
H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
238 |
H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
239 |
H/II/9j - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
240 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
36 912 670 |
- |
19 171 884 |
- |
- |
56 084 554 |
241 |
H/III/1 Kapott előlegek |
114 463 122 |
16 652 444 |
- |
- |
131 115 566 |
|
242 |
H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
|
243 |
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
835 091 |
- 372 332 |
- |
462 759 |
||
244 |
H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár) |
- |
- |
- |
- |
||
245 |
H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
- |
- |
- |
|||
246 |
H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
247 |
H/III/7 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
10 364 586 |
83 000 |
- |
- |
10 447 586 |
|
248 |
H/III/8 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei |
- |
- |
- |
- |
- |
|
249 |
H/III/9 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek |
- |
- |
- |
|||
250 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/9) |
125 662 799 |
16 363 112 |
- |
- |
- |
142 025 911 |
251 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
176 966 918 |
- 2 459 248 166 |
2 480 391 713 |
- |
- |
198 110 465 |
252 |
I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
- |
- |
- |
|||
253 |
J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
|||
254 |
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
2 922 457 |
- 2 922 457 |
- |
|||
255 |
J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek |
- |
- |
- |
|||
256 |
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
2 922 457 |
- |
- 2 922 457 |
- |
- |
- |
257 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
10 230 761 171 |
- 2 459 248 166 |
3 353 255 106 |
- 75 003 |
- 9 022 089 |
11 115 671 019 |
3. Polgármesteri Hivatal
1A - Az eszközök és források alakulása |
|||||||
# |
Megnevezés |
Állomány a tárgyév elején |
Állományváltozás pénzforgalmi tranzakciók miatt |
Állományváltozás nem pénzforgalmi tranzakciók miatt |
Egyéb volumenváltozás |
Értékelés |
Állomány a tárgyidõszak végén (=3+...+7) |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
01 |
A/I/1 Vagyoni értékű jogok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
02 |
A/I/2 Szellemi termékek |
73 200 |
- 73 200 |
- |
- |
- |
|
03 |
A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
|||
04 |
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
73 200 |
- |
- 73 200 |
- |
- |
- |
05 |
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
- |
- |
- |
- |
- |
|
06 |
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
10 212 979 |
- 842 281 |
- |
- |
9 370 698 |
|
07 |
A/II/3 Tenyészállatok |
- |
- |
- |
- |
- |
|
08 |
A/II/4 Beruházások, felújítások |
- |
- |
- |
- |
- |
|
09 |
A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
|||
10 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
10 212 979 |
- |
- 842 281 |
- |
- |
9 370 698 |
11 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
12 |
A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban |
- |
- |
- |
- |
||
13 |
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
- |
- |
- |
- |
||
14 |
A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban |
- |
- |
- |
- |
||
15 |
A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban |
- |
- |
- |
- |
||
16 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések (kivéve befektetési jegyek) |
- |
- |
- |
- |
||
17 |
A/III/1f - ebből: tartós befektetési jegyek |
- |
- |
- |
- |
||
18 |
A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b) |
- |
- |
- |
- |
||
19 |
A/III/2a - ebből: államkötvények |
- |
- |
- |
- |
||
20 |
A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
- |
- |
- |
- |
||
21 |
A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
|||
22 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
23 |
A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
24 |
A/IV/1a - ebből: immateriális javak |
- |
- |
- |
- |
- |
|
25 |
A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
|
26 |
A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
- |
- |
- |
- |
||
27 |
A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
|||
28 |
A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
29 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
10 286 179 |
- |
- 915 481 |
- |
- |
9 370 698 |
30 |
B/I/1 Vásárolt készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
31 |
B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
32 |
B/I/3 Egyéb készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
33 |
B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
- |
- |
- |
- |
- |
|
34 |
B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok |
- |
- |
- |
- |
- |
|
35 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
36 |
B/II/1 Nem tartós részesedések (=B/II/1a+B/II/1b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
37 |
B/II/1a - ebből: részesedések |
- |
- |
- |
- |
||
38 |
B/II/1b - ebből: nem tartós befektetési jegyek |
- |
- |
- |
- |
||
39 |
B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e) |
- |
- |
- |
- |
||
40 |
B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek |
- |
- |
- |
- |
||
41 |
B/II/2b - ebből: kincstárjegyek |
- |
- |
- |
- |
||
42 |
B/II/2c - ebből: államkötvények |
- |
- |
- |
- |
||
43 |
B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
- |
- |
- |
- |
||
45 |
B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
46 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
47 |
C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
||
48 |
C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
||
49 |
C/I/3 Éven belüli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
|||
50 |
C/I/4 Éven belüli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
- |
- |
||||
51 |
C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/4) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
52 |
C/II/1 Forintpénztár |
10 405 |
98 270 |
108 675 |
|||
53 |
C/II/2 Valutapénztár |
- |
- |
- |
|||
54 |
C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök |
- |
- |
- |
|||
55 |
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
10 405 |
98 270 |
- |
- |
- |
108 675 |
56 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
593 394 |
1 192 086 |
1 785 480 |
|||
57 |
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
- |
- |
- |
|||
58 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
593 394 |
1 192 086 |
- |
- |
- |
1 785 480 |
59 |
C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák |
- |
- |
- |
|||
60 |
C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák |
- |
- |
- |
|||
61 |
C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
62 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
603 799 |
1 290 356 |
- |
- |
- |
1 894 155 |
63 |
D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a) |
- |
- |
- |
- |
- |
|
64 |
D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
|
65 |
D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a) |
- |
- |
- |
- |
- |
|
66 |
D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
|
67 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
68 |
D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
69 |
D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
70 |
D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
71 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
72 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
73 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
74 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
274 881 |
- 1 275 096 |
1 237 707 |
- |
- |
237 492 |
75 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
187 951 |
- 879 000 |
879 000 |
- |
- |
187 951 |
76 |
D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
77 |
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
78 |
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
49 541 |
- |
- |
- |
- |
49 541 |
79 |
D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
37 389 |
- |
- 37 389 |
- |
- |
- |
80 |
D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
- |
- 396 096 |
396 096 |
- |
- |
- |
81 |
D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
- |
- |
- |
- |
||
82 |
D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
83 |
D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
84 |
D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
85 |
D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
86 |
D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
87 |
D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
88 |
D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
89 |
D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
90 |
D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
91 |
D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
92 |
D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
93 |
D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
94 |
D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
95 |
D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
96 |
D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
97 |
D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
98 |
D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g) |
- |
- 153 500 000 |
153 500 000 |
- |
- |
- |
99 |
D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
100 |
D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
101 |
D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
102 |
D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
103 |
D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
104 |
D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
105 |
D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
106 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
274 881 |
- 154 775 096 |
154 737 707 |
- |
- |
237 492 |
107 |
D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
108 |
D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
109 |
D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
110 |
D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
111 |
D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
112 |
D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
113 |
D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
114 |
D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
115 |
D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
116 |
D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
- |
- |
- |
- |
- |
|
117 |
D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
118 |
D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
119 |
D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
120 |
D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
121 |
D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
122 |
D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
|
123 |
D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
124 |
D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
125 |
D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
- |
- |
||||
126 |
D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
127 |
D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
128 |
D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
129 |
D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
130 |
D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
131 |
D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
132 |
D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
|
133 |
D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
|
134 |
D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
135 |
D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
136 |
D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
137 |
D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
138 |
D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
139 |
D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
140 |
D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
141 |
D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
142 |
D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
143 |
D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
|
144 |
D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
145 |
D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
146 |
D/II8d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
|
147 |
D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
148 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
- |
1 606 070 |
- 1 606 070 |
- |
- |
- |
149 |
D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
150 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
151 |
D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
152 |
D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
153 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
- |
1 606 070 |
- 1 606 070 |
- |
- |
- |
154 |
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
155 |
D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
156 |
D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
157 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
158 |
D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása |
- |
- |
- |
|||
159 |
D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
160 |
D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása |
- |
412 194 |
- 412 194 |
- |
||
161 |
D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök |
- |
- |
- |
|||
162 |
D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok |
- |
- |
- |
- |
||
163 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
- |
2 018 264 |
- 2 018 264 |
- |
- |
- |
164 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
274 881 |
- 152 756 832 |
152 719 443 |
- |
- |
237 492 |
165 |
E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
||
166 |
E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
37 389 |
- 37 389 |
- |
|||
167 |
E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
||
168 |
E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
|||
169 |
E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) |
37 389 |
- |
- 37 389 |
- |
||
170 |
E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
||
171 |
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
|||
172 |
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
- |
- |
- |
- |
||
173 |
E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
174 |
E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai |
- |
- |
- |
- |
||
175 |
E/III/3 Pénzeszközök átvezetési számla |
- |
- |
||||
176 |
E/III/4 Azonosítás alatt álló tételek |
- |
- |
- |
|||
177 |
E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+…+E/III/4) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
178 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
37 389 |
- |
- 37 389 |
- |
- |
- |
179 |
F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
|||
180 |
F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
|||
181 |
F/3 Halasztott ráfordítások |
- |
- |
- |
|||
182 |
F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
183 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
11 202 248 |
- 151 466 476 |
151 766 573 |
- |
- |
11 502 345 |
184 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
2 985 351 |
- |
2 985 351 |
|||
185 |
G/II Nemzeti vagyon változásai |
9 542 209 |
- |
9 542 209 |
|||
186 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
751 916 |
- |
- |
751 916 |
||
187 |
G/IV Felhalmozott eredmény |
- 24 881 663 |
8 871 763 |
- 16 009 900 |
|||
188 |
G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
- |
- |
||||
189 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
8 871 763 |
- 20 241 171 |
- |
- |
- 11 369 408 |
|
190 |
G) SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
- 2 730 424 |
- |
- 11 369 408 |
- |
- |
- 14 099 832 |
191 |
H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
2 635 587 |
- 99 784 379 |
97 148 792 |
- |
||
192 |
H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
827 227 |
- 203 000 |
- 624 227 |
- |
||
193 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
148 520 |
- 39 178 967 |
39 030 447 |
- |
||
194 |
H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
- |
- |
- |
- |
||
195 |
H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b) |
- |
- 2 057 814 |
2 057 814 |
- |
||
196 |
H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
||
197 |
H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
||
198 |
H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
- |
- 10 242 316 |
10 242 316 |
- |
||
199 |
H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
- |
- |
- |
- |
||
200 |
H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b) |
- |
- |
- |
- |
||
201 |
H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
||
202 |
H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
||
203 |
H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9m) |
- |
- |
- |
- |
||
204 |
H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
||
205 |
H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
||
206 |
H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
- |
- |
- |
- |
||
207 |
H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
||
208 |
H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
- |
- |
- |
- |
||
209 |
H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
||
210 |
H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
- |
- |
- |
- |
||
211 |
H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
- |
- |
- |
- |
||
212 |
H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
||
213 |
H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
- |
- |
- |
- |
||
214 |
H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
- |
- |
- |
- |
||
215 |
H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
- |
- |
- |
- |
||
216 |
H/I/9m - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
|||
217 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
3 611 334 |
- 151 466 476 |
147 855 142 |
- |
- |
- |
218 |
H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
- |
- |
- |
|||
219 |
H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
- |
- |
- |
|||
220 |
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
- |
58 410 |
58 410 |
|||
221 |
H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
- |
- |
- |
|||
222 |
H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b) |
- |
- |
- |
- |
||
223 |
H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
||
224 |
H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
|||
225 |
H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra |
- |
- |
- |
|||
226 |
H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra |
- |
- |
- |
|||
227 |
H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b) |
- |
- |
- |
- |
||
228 |
H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
||
229 |
H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
|||
230 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (=>H/II/9a+…+H/II/9j) |
- |
- |
- |
- |
||
231 |
H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
|||
232 |
H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
- |
- |
- |
- |
||
233 |
H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
- |
- |
- |
- |
||
234 |
H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
||
235 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
- |
- |
- |
- |
||
236 |
H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
- |
- |
- |
|||
237 |
H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
||
238 |
H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
- |
- |
- |
- |
||
239 |
H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
- |
- |
- |
- |
||
240 |
H/II/9j - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
- |
- |
- |
- |
||
241 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
- |
- |
58 410 |
- |
- |
58 410 |
242 |
H/III/1 Kapott előlegek |
- |
- |
- |
- |
||
243 |
H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
244 |
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
245 |
H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár) |
- |
- |
- |
- |
||
246 |
H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
- |
- |
- |
|||
247 |
H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
- |
- |
- |
- |
||
248 |
H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
- |
- |
- |
- |
||
249 |
H/III/9 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei |
- |
- |
- |
- |
||
250 |
H/III/10 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek |
- |
- |
- |
|||
251 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
252 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
3 611 334 |
- 151 466 476 |
147 913 552 |
- |
- |
58 410 |
253 |
I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
- |
- |
- |
|||
254 |
J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
|||
255 |
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
10 321 338 |
15 222 429 |
25 543 767 |
|||
256 |
J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek |
- |
- |
- |
|||
257 |
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
10 321 338 |
- |
15 222 429 |
- |
- |
25 543 767 |
258 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
11 202 248 |
- 151 466 476 |
151 766 573 |
- |
- |
11 502 345 |
4. ÜLLŐ VÁROS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, ÓVODA ÉS KÖZPONTI RENDELŐ TÖBBCÉLÚ KÖZÖS IGAZGATÁSÚ INTÉZMÉNY
# |
Megnevezés |
Állomány a tárgyév elején |
Állományváltozás pénzforgalmi tranzakciók miatt |
Állományváltozás nem pénzforgalmi tranzakciók miatt |
Egyéb volumenváltozás |
Értékelés |
Állomány a tárgyidõszak végén (=3+...+7) |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
01 |
A/I/1 Vagyoni értékű jogok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
02 |
A/I/2 Szellemi termékek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
03 |
A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
04 |
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
05 |
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
06 |
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
4 953 949 |
- |
4 632 722 |
- |
- |
9 586 671 |
07 |
A/II/3 Tenyészállatok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
08 |
A/II/4 Beruházások, felújítások |
515 444 |
- |
- 515 444 |
- |
- |
- |
09 |
A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
10 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
5 469 393 |
- |
4 117 278 |
- |
- |
9 586 671 |
11 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
12 |
A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
13 |
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
14 |
A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
15 |
A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
16 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések (kivéve befektetési jegyek) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
17 |
A/III/1f - ebből: tartós befektetési jegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
18 |
A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
19 |
A/III/2a - ebből: államkötvények |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
20 |
A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
21 |
A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
22 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
23 |
A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
24 |
A/IV/1a - ebből: immateriális javak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
25 |
A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
26 |
A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
27 |
A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
28 |
A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
29 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
5 469 393 |
- |
4 117 278 |
- |
- |
9 586 671 |
30 |
B/I/1 Vásárolt készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
31 |
B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
32 |
B/I/3 Egyéb készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
33 |
B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
34 |
B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
35 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
36 |
B/II/1 Nem tartós részesedések (=B/II/1a+B/II/1b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
37 |
B/II/1a - ebből: részesedések |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
38 |
B/II/1b - ebből: nem tartós befektetési jegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
39 |
B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
40 |
B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
41 |
B/II/2b - ebből: kincstárjegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
42 |
B/II/2c - ebből: államkötvények |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
43 |
B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
44 |
B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
45 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
46 |
C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
47 |
C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
48 |
C/I/3 Éven belüli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
49 |
C/I/4 Éven belüli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
50 |
C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/4) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
51 |
C/II/1 Forintpénztár |
132 960 |
377 995 |
- |
- |
- |
510 955 |
52 |
C/II/2 Valutapénztár |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
53 |
C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
54 |
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
132 960 |
377 995 |
- |
- |
- |
510 955 |
55 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
266 458 |
304 019 |
- |
- |
- |
570 477 |
56 |
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
57 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
266 458 |
304 019 |
- |
- |
- |
570 477 |
58 |
C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
59 |
C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
60 |
C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
61 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
399 418 |
682 014 |
- |
- |
- |
1 081 432 |
62 |
D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a) |
- |
- 31 402 500 |
31 402 500 |
- |
- |
- |
63 |
D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
64 |
D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
65 |
D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
66 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
67 |
D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
68 |
D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
69 |
D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
70 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
71 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
72 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
73 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
368 387 |
- 3 045 077 |
3 279 514 |
- |
- |
602 824 |
74 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
75 |
D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
11 811 |
- |
- |
- |
- |
11 811 |
76 |
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
353 387 |
- 2 790 810 |
3 025 247 |
- |
- |
587 824 |
77 |
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
3 189 |
- |
- |
- |
- |
3 189 |
78 |
D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
79 |
D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
- |
- 254 053 |
254 053 |
- |
- |
- |
80 |
D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
81 |
D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
82 |
D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
- |
- 214 |
214 |
- |
- |
- |
83 |
D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
84 |
D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
85 |
D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
86 |
D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
87 |
D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
88 |
D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
89 |
D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
- |
- 2 450 000 |
2 450 000 |
- |
- |
- |
90 |
D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
91 |
D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
92 |
D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
93 |
D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
94 |
D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
95 |
D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
96 |
D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
97 |
D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g) |
- |
- 124 850 000 |
124 850 000 |
- |
- |
- |
98 |
D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
99 |
D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
100 |
D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
101 |
D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
102 |
D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
103 |
D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
104 |
D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
105 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
368 387 |
- 161 747 577 |
161 982 014 |
- |
- |
602 824 |
106 |
D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
107 |
D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
108 |
D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
109 |
D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
110 |
D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
111 |
D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
112 |
D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
113 |
D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
114 |
D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
115 |
D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
116 |
D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
117 |
D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
118 |
D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
119 |
D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
120 |
D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
121 |
D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
122 |
D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
123 |
D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
124 |
D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
125 |
D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
126 |
D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
127 |
D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
128 |
D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
129 |
D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
130 |
D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
131 |
D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
132 |
D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
133 |
D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
134 |
D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
135 |
D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
136 |
D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
137 |
D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
138 |
D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
139 |
D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
140 |
D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
141 |
D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
142 |
D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
143 |
D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
144 |
D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
145 |
D/II8d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
146 |
D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
147 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
- |
2 111 804 |
- 2 111 804 |
- |
- |
- |
148 |
D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
149 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
150 |
D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
151 |
D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
152 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
- |
2 111 804 |
- 2 111 804 |
- |
- |
- |
153 |
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
154 |
D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
155 |
D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
156 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
157 |
D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
158 |
D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
159 |
D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása |
- |
1 857 487 |
- 1 857 487 |
- |
- |
- |
160 |
D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
161 |
D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
162 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
- |
3 969 291 |
- 3 969 291 |
- |
- |
- |
163 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
368 387 |
- 157 778 286 |
158 012 723 |
- |
- |
602 824 |
164 |
E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
165 |
E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
166 |
E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
167 |
E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
168 |
E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
169 |
E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
170 |
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
171 |
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
172 |
E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
173 |
E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
174 |
E/III/3 Pénzeszközök átvezetési számla |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
175 |
E/III/4 Azonosítás alatt álló tételek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
176 |
E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+…+E/III/4) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
177 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
178 |
F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
179 |
F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
180 |
F/3 Halasztott ráfordítások |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
181 |
F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
182 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
6 237 198 |
- 157 096 272 |
162 130 001 |
- |
- |
11 270 927 |
183 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
521 703 891 |
- |
- |
- |
- |
521 703 891 |
184 |
G/II Nemzeti vagyon változásai |
- 480 204 396 |
- |
- |
- |
- |
- 480 204 396 |
185 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
375 867 |
- |
- |
- |
- |
375 867 |
186 |
G/IV Felhalmozott eredmény |
- 80 067 074 |
- |
22 628 101 |
- |
- |
- 57 438 973 |
187 |
G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
188 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
22 628 101 |
- |
- 63 445 038 |
- |
- |
- 40 816 937 |
189 |
G) SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
- 15 563 611 |
- |
- 40 816 937 |
- |
- |
- 56 380 548 |
190 |
H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
- |
- 88 666 589 |
88 666 589 |
- |
- |
- |
191 |
H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
- |
- 10 514 000 |
10 514 000 |
- |
- |
- |
192 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
271 828 |
- 45 334 064 |
45 062 236 |
- |
- |
- |
193 |
H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
194 |
H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
195 |
H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
196 |
H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
197 |
H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
- |
- 12 581 619 |
12 581 619 |
- |
- |
- |
198 |
H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
199 |
H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
200 |
H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
201 |
H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
202 |
H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9m) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
203 |
H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
204 |
H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
205 |
H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
206 |
H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
207 |
H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
208 |
H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
209 |
H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
210 |
H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
211 |
H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
212 |
H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
213 |
H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
214 |
H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
215 |
H/I/9m - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
216 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
271 828 |
- 157 096 272 |
156 824 444 |
- |
- |
- |
217 |
H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
218 |
H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
219 |
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
220 |
H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
221 |
H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
222 |
H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
223 |
H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
224 |
H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
225 |
H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
226 |
H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
227 |
H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
228 |
H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
229 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (=>H/II/9a+…+H/II/9j) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
230 |
H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
231 |
H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
232 |
H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
233 |
H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
234 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
235 |
H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
236 |
H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
237 |
H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
238 |
H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
239 |
H/II/9j - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
240 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
241 |
H/III/1 Kapott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
242 |
H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
243 |
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
244 |
H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
245 |
H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
246 |
H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
247 |
H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
248 |
H/III/9 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
249 |
H/III/10 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
250 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
251 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
271 828 |
- 157 096 272 |
156 824 444 |
- |
- |
- |
252 |
I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
- |
- |
- |
- |
- |
|
253 |
J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
254 |
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
21 528 981 |
- |
46 122 494 |
- |
- |
67 651 475 |
255 |
J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
256 |
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
21 528 981 |
- |
46 122 494 |
- |
- |
67 651 475 |
257 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
6 237 198 |
- 157 096 272 |
162 130 001 |
- |
- |
11 270 927 |
5. VARGHA GYULA VÁROSI KÖNYVTÁR
1A - Az eszközök és források alakulása |
|||||||
# |
Megnevezés |
|
Állományváltozás pénzforgalmi tranzakciók miatt |
Állományváltozás nem pénzforgalmi tranzakciók miatt |
Egyéb volumenváltozás |
Értékelés |
Állomány a tárgyidõszak végén (=3+...+7) |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
01 |
A/I/1 Vagyoni értékű jogok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
02 |
A/I/2 Szellemi termékek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
03 |
A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
04 |
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
05 |
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
06 |
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
3 436 312 |
- |
229 890 |
- |
- |
3 666 202 |
07 |
A/II/3 Tenyészállatok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
08 |
A/II/4 Beruházások, felújítások |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
09 |
A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
10 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
3 436 312 |
- |
229 890 |
- |
- |
3 666 202 |
11 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
12 |
A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
13 |
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
14 |
A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
15 |
A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
16 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések (kivéve befektetési jegyek) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
17 |
A/III/1f - ebből: tartós befektetési jegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
18 |
A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
19 |
A/III/2a - ebből: államkötvények |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
20 |
A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
21 |
A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
22 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
23 |
A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
24 |
A/IV/1a - ebből: immateriális javak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
25 |
A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
26 |
A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
27 |
A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
28 |
A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
29 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
3 436 312 |
- |
229 890 |
- |
- |
3 666 202 |
30 |
B/I/1 Vásárolt készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
31 |
B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
32 |
B/I/3 Egyéb készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
33 |
B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
34 |
B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
35 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
36 |
B/II/1 Nem tartós részesedések (=B/II/1a+B/II/1b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
37 |
B/II/1a - ebből: részesedések |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
38 |
B/II/1b - ebből: nem tartós befektetési jegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
39 |
B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
40 |
B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
41 |
B/II/2b - ebből: kincstárjegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
42 |
B/II/2c - ebből: államkötvények |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
43 |
B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
44 |
B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
45 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
46 |
C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
47 |
C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
48 |
C/I/3 Éven belüli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
49 |
C/I/4 Éven belüli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
50 |
C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/4) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
51 |
C/II/1 Forintpénztár |
37 050 |
114 405 |
- |
- |
- |
151 455 |
52 |
C/II/2 Valutapénztár |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
53 |
C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
54 |
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
37 050 |
114 405 |
- |
- |
- |
151 455 |
55 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
47 188 |
211 326 |
- |
- |
- |
258 514 |
56 |
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
57 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
47 188 |
211 326 |
- |
- |
- |
258 514 |
58 |
C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
59 |
C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
60 |
C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
61 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
84 238 |
325 731 |
- |
- |
- |
409 969 |
62 |
D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
63 |
D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
64 |
D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
65 |
D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
66 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
67 |
D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
68 |
D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
69 |
D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
70 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
71 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
72 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
73 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
- |
- 444 091 |
444 091 |
- |
- |
- |
74 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
- |
- 194 830 |
194 830 |
- |
- |
- |
75 |
D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
- |
- 107 000 |
107 000 |
- |
- |
- |
76 |
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
77 |
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
78 |
D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
79 |
D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
- |
- 70 397 |
70 397 |
- |
- |
- |
80 |
D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
81 |
D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
82 |
D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
- |
- 71 864 |
71 864 |
- |
- |
- |
83 |
D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
84 |
D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
85 |
D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
86 |
D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
87 |
D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
88 |
D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
89 |
D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
90 |
D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
91 |
D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
92 |
D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
93 |
D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
94 |
D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
95 |
D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
96 |
D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
97 |
D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g) |
- |
- 19 400 000 |
19 400 000 |
- |
- |
- |
98 |
D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
99 |
D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
100 |
D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
101 |
D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
102 |
D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
103 |
D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
104 |
D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
105 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
- |
- 19 844 091 |
19 844 091 |
- |
- |
- |
106 |
D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
107 |
D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
108 |
D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
109 |
D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
110 |
D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
111 |
D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
112 |
D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
113 |
D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
114 |
D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
115 |
D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
116 |
D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
117 |
D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
118 |
D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
119 |
D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
120 |
D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
121 |
D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
122 |
D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
123 |
D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
124 |
D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
125 |
D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
126 |
D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
127 |
D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
128 |
D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
129 |
D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
130 |
D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
131 |
D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
132 |
D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
133 |
D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
134 |
D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
135 |
D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
136 |
D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
137 |
D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
138 |
D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
139 |
D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
140 |
D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
141 |
D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
142 |
D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
143 |
D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
144 |
D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
145 |
D/II8d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
146 |
D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
147 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
148 |
D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
149 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
150 |
D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
151 |
D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
152 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
153 |
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
154 |
D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
155 |
D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
156 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
157 |
D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
158 |
D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
159 |
D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
160 |
D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
161 |
D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
162 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
163 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
- |
- 19 844 091 |
19 844 091 |
- |
- |
- |
164 |
E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
165 |
E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
166 |
E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
167 |
E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
168 |
E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
169 |
E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
170 |
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
171 |
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
172 |
E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
173 |
E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
174 |
E/III/3 Pénzeszközök átvezetési számla |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
175 |
E/III/4 Azonosítás alatt álló tételek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
176 |
E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+…+E/III/4) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
177 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
178 |
F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
179 |
F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
180 |
F/3 Halasztott ráfordítások |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
181 |
F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
182 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
3 520 550 |
- 19 518 360 |
20 073 981 |
- |
- |
4 076 171 |
183 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
24 589 057 |
- |
- |
- |
- |
24 589 057 |
184 |
G/II Nemzeti vagyon változásai |
- 22 255 984 |
- |
- |
- |
- |
- 22 255 984 |
185 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
76 429 |
- |
- |
- |
- |
76 429 |
186 |
G/IV Felhalmozott eredmény |
- 2 981 453 |
- |
3 472 883 |
- |
- |
491 430 |
187 |
G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
188 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
3 472 883 |
- |
- 4 451 844 |
- |
- |
- 978 961 |
189 |
G) SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
2 900 932 |
- |
- 978 961 |
- |
- |
1 921 971 |
190 |
H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
- |
- 4 595 359 |
4 595 359 |
- |
- |
- |
191 |
H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
192 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
- |
- 8 827 417 |
8 827 417 |
- |
- |
- |
193 |
H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
194 |
H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
195 |
H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
196 |
H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
197 |
H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
- |
- 5 695 739 |
5 695 739 |
- |
- |
- |
198 |
H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
- |
- 399 845 |
399 845 |
- |
- |
- |
199 |
H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
200 |
H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
201 |
H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
202 |
H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9m) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
203 |
H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
204 |
H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
205 |
H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
206 |
H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
207 |
H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
208 |
H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
209 |
H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
210 |
H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
211 |
H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
212 |
H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
213 |
H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
214 |
H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
215 |
H/I/9m - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
216 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
- |
- 19 518 360 |
19 518 360 |
- |
- |
- |
217 |
H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
218 |
H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
219 |
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
220 |
H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
221 |
H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
222 |
H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
223 |
H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
224 |
H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
225 |
H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
226 |
H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
227 |
H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
228 |
H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
229 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (=>H/II/9a+…+H/II/9j) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
230 |
H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
231 |
H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
232 |
H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
233 |
H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
234 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
235 |
H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
236 |
H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
237 |
H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
238 |
H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
239 |
H/II/9j - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
240 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
241 |
H/III/1 Kapott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
242 |
H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
243 |
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
244 |
H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
245 |
H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
246 |
H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
247 |
H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
248 |
H/III/9 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
249 |
H/III/10 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
250 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
251 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
- |
- 19 518 360 |
19 518 360 |
- |
- |
- |
252 |
I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
- |
- |
- |
- |
- |
|
253 |
J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
254 |
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
619 618 |
- |
1 534 582 |
- |
- |
2 154 200 |
255 |
J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
256 |
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
619 618 |
- |
1 534 582 |
- |
- |
2 154 200 |
257 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
3 520 550 |
- 19 518 360 |
20 073 981 |
- |
- |
4 076 171 |
14. melléklet a 14/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez
1. Város összesen
# |
Megnevezés |
Immateriális javak |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
Tenyészállatok |
Beruházások és felújítások |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
01 |
Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) |
235 289 995 |
10 164 646 545 |
449 848 043 |
0 |
100 462 662 |
0 |
10 950 247 245 |
02 |
Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások |
405 000 |
0 |
0 |
0 |
248 912 451 |
0 |
249 317 451 |
03 |
Nem aktivált felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
260 083 659 |
0 |
260 083 659 |
04 |
Beruházásokból, felújításokból aktivált érték |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Térítésmentes átvétel |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
07 |
Egyéb növekedés |
20 525 700 |
373 904 936 |
122 662 748 |
0 |
3 337 850 |
0 |
520 431 234 |
08 |
Összes növekedés (=02+…+07) |
20 930 700 |
373 904 936 |
122 662 748 |
0 |
512 333 960 |
0 |
1 029 832 344 |
09 |
Értékesítés |
0 |
9 270 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9 270 000 |
10 |
Hiány, selejtezés, megsemmisülés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Térítésmentes átadás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Egyéb csökkenés |
20 525 700 |
2 537 850 |
28 136 566 |
0 |
481 972 018 |
0 |
533 172 134 |
14 |
Összes csökkenés (=09+…+13) |
20 525 700 |
11 807 850 |
28 136 566 |
0 |
481 972 018 |
0 |
542 442 134 |
15 |
Bruttó érték összesen (=01+08-14) |
235 694 995 |
10 526 743 631 |
544 374 225 |
0 |
130 824 604 |
0 |
11 437 637 455 |
16 |
Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya |
226 251 194 |
2 278 796 420 |
317 968 622 |
0 |
0 |
0 |
2 823 016 236 |
17 |
Terv szerinti értékcsökkenés növekedése |
1 912 189 |
235 320 545 |
45 453 739 |
0 |
0 |
0 |
282 686 473 |
18 |
Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése |
0 |
0 |
4 406 828 |
0 |
0 |
0 |
4 406 828 |
19 |
Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) |
228 163 383 |
2 514 116 965 |
359 015 533 |
0 |
0 |
0 |
3 101 295 881 |
20 |
Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
21 |
Terven felüli értékcsökkenés növekedés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
22 |
Terven felüli értékcsökkenés visszaírás, kivezetés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
23 |
Terven felüli értékcsökkenés záró állománya (=20+21-22) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Értékcsökkenés összesen (=19+23) |
228 163 383 |
2 514 116 965 |
359 015 533 |
0 |
0 |
0 |
3 101 295 881 |
25 |
Eszközök nettó értéke (=15-24) |
7 531 612 |
8 012 626 666 |
185 358 692 |
0 |
130 824 604 |
0 |
8 336 341 574 |
26 |
Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke |
222 097 735 |
0 |
301 103 674 |
0 |
0 |
0 |
523 201 409 |
2. Önkormányzat
# |
Megnevezés |
Immateriális javak |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
Tenyészállatok |
Beruházások és felújítások |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
01 |
Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) |
223 072 720 |
10 164 646 545 |
307 829 526 |
- |
99 947 218 |
- |
10 795 496 009 |
02 |
Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások |
405 000 |
225 786 068 |
226 191 068 |
||||
03 |
Nem aktivált felújítások |
259 768 820 |
259 768 820 |
|||||
04 |
Beruházásokból, felújításokból aktivált érték |
- |
- |
- |
- |
|||
05 |
Térítésmentes átvétel |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
06 |
Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
07 |
Egyéb növekedés |
20 452 500 |
373 904 936 |
80 157 871 |
- |
3 337 850 |
- |
477 853 157 |
08 |
Összes növekedés (=02+…+07) |
20 857 500 |
373 904 936 |
80 157 871 |
- |
488 892 738 |
- |
963 813 045 |
09 |
Értékesítés |
- |
9 270 000 |
- |
- |
9 270 000 |
||
10 |
Hiány, selejtezés, megsemmisülés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
11 |
Térítésmentes átadás |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
12 |
Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
13 |
Egyéb csökkenés |
20 452 500 |
2 537 850 |
5 181 527 |
- |
458 015 352 |
- |
486 187 229 |
14 |
Összes csökkenés (=09+…+13) |
20 452 500 |
11 807 850 |
5 181 527 |
- |
458 015 352 |
- |
495 457 229 |
15 |
Bruttó érték összesen (=01+08-14) |
223 477 720 |
10 526 743 631 |
382 805 870 |
- |
130 824 604 |
- |
11 263 851 825 |
16 |
Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya |
214 107 119 |
2 278 796 420 |
194 553 345 |
- |
- |
2 687 456 884 |
|
17 |
Terv szerinti értékcsökkenés növekedése |
1 838 989 |
235 320 545 |
25 517 404 |
- |
- |
262 676 938 |
|
18 |
Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
19 |
Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) |
215 946 108 |
2 514 116 965 |
220 070 749 |
- |
- |
- |
2 950 133 822 |
20 |
Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
21 |
Terven felüli értékcsökkenés növekedés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
22 |
Terven felüli értékcsökkenés visszaírás, kivezetés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
23 |
Terven felüli értékcsökkenés záró állománya (=20+21-22) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
24 |
Értékcsökkenés összesen (=19+23) |
215 946 108 |
2 514 116 965 |
220 070 749 |
- |
- |
- |
2 950 133 822 |
25 |
Eszközök nettó értéke (=15-24) |
7 531 612 |
8 012 626 666 |
162 735 121 |
- |
130 824 604 |
- |
8 313 718 003 |
26 |
Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke |
209 954 360 |
- |
170 595 749 |
- |
- |
380 550 109 |
3. Polgármesteri Hivatal
# |
Megnevezés |
Immateriális javak |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
Tenyészállatok |
Beruházások és felújítások |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
01 |
Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) |
11 886 975 |
- |
60 806 884 |
- |
- |
- |
72 693 859 |
02 |
Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások |
- |
8 064 815 |
8 064 815 |
||||
03 |
Nem aktivált felújítások |
- |
- |
|||||
04 |
Beruházásokból, felújításokból aktivált érték |
- |
- |
- |
- |
|||
05 |
Térítésmentes átvétel |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
06 |
Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
07 |
Egyéb növekedés |
73 200 |
- |
16 643 979 |
- |
- |
- |
16 717 179 |
08 |
Összes növekedés (=02+…+07) |
73 200 |
- |
16 643 979 |
- |
8 064 815 |
- |
24 781 994 |
09 |
Értékesítés |
- |
- |
- |
- |
- |
||
10 |
Hiány, selejtezés, megsemmisülés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
11 |
Térítésmentes átadás |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
12 |
Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
13 |
Egyéb csökkenés |
73 200 |
- |
12 442 167 |
- |
8 064 815 |
- |
20 580 182 |
14 |
Összes csökkenés (=09+…+13) |
73 200 |
- |
12 442 167 |
- |
8 064 815 |
- |
20 580 182 |
15 |
Bruttó érték összesen (=01+08-14) |
11 886 975 |
- |
65 008 696 |
- |
- |
- |
76 895 671 |
16 |
Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya |
11 813 775 |
- |
50 593 905 |
- |
- |
62 407 680 |
|
17 |
Terv szerinti értékcsökkenés növekedése |
73 200 |
- |
8 907 096 |
- |
- |
8 980 296 |
|
18 |
Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése |
- |
- |
3 863 003 |
- |
- |
3 863 003 |
|
19 |
Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) |
11 886 975 |
- |
55 637 998 |
- |
- |
- |
67 524 973 |
20 |
Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
21 |
Terven felüli értékcsökkenés növekedés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
22 |
Terven felüli értékcsökkenés visszaírás, kivezetés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
23 |
Terven felüli értékcsökkenés záró állománya (=20+21-22) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
24 |
Értékcsökkenés összesen (=19+23) |
11 886 975 |
- |
55 637 998 |
- |
- |
- |
67 524 973 |
25 |
Eszközök nettó értéke (=15-24) |
- |
- |
9 370 698 |
- |
- |
- |
9 370 698 |
26 |
Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke |
11 886 975 |
- |
53 552 692 |
- |
- |
65 439 667 |
4. ÜLLŐ VÁROS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, ÓVODA ÉS KÖZPONTI RENDELŐ TÖBBCÉLÚ KÖZÖS IGAZGATÁSÚ INTÉZMÉNY
# |
Megnevezés |
Immateriális javak |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
Tenyészállatok |
Beruházások és felújítások |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
01 |
Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) |
256 400 |
- |
49 646 071 |
- |
515 444 |
- |
50 417 915 |
02 |
Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások |
- |
9 906 780 |
9 906 780 |
||||
03 |
Nem aktivált felújítások |
- |
- |
|||||
04 |
Beruházásokból, felújításokból aktivált érték |
- |
- |
- |
- |
|||
05 |
Térítésmentes átvétel |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
06 |
Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
07 |
Egyéb növekedés |
- |
- |
13 112 365 |
- |
- |
- |
13 112 365 |
08 |
Összes növekedés (=02+…+07) |
- |
- |
13 112 365 |
- |
9 906 780 |
- |
23 019 145 |
09 |
Értékesítés |
- |
- |
- |
- |
- |
||
10 |
Hiány, selejtezés, megsemmisülés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
11 |
Térítésmentes átadás |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
12 |
Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
13 |
Egyéb csökkenés |
- |
- |
2 690 141 |
- |
10 422 224 |
- |
13 112 365 |
14 |
Összes csökkenés (=09+…+13) |
- |
- |
2 690 141 |
- |
10 422 224 |
- |
13 112 365 |
15 |
Bruttó érték összesen (=01+08-14) |
256 400 |
- |
60 068 295 |
- |
- |
- |
60 324 695 |
16 |
Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya |
256 400 |
- |
44 692 122 |
- |
- |
44 948 522 |
|
17 |
Terv szerinti értékcsökkenés növekedése |
- |
- |
5 789 502 |
- |
- |
5 789 502 |
|
18 |
Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
19 |
Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) |
256 400 |
- |
50 481 624 |
- |
- |
- |
50 738 024 |
20 |
Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
21 |
Terven felüli értékcsökkenés növekedés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
22 |
Terven felüli értékcsökkenés visszaírás, kivezetés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
23 |
Terven felüli értékcsökkenés záró állománya (=20+21-22) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
24 |
Értékcsökkenés összesen (=19+23) |
256 400 |
- |
50 481 624 |
- |
- |
- |
50 738 024 |
25 |
Eszközök nettó értéke (=15-24) |
- |
- |
9 586 671 |
- |
- |
- |
9 586 671 |
26 |
Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke |
256 400 |
- |
45 432 096 |
- |
- |
45 688 496 |
5. VARGHA GYULA VÁROSI KÖNYVTÁR 2023. ÉVI MÉRLEGSZERŰ ADATAI
# |
Megnevezés |
Immateriális javak |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
Tenyészállatok |
Beruházások és felújítások |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
01 |
Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) |
73 900 |
- |
31 565 562 |
- |
- |
- |
31 639 462 |
02 |
Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások |
- |
5 154 788 |
5 154 788 |
||||
03 |
Nem aktivált felújítások |
314 839 |
314 839 |
|||||
04 |
Beruházásokból, felújításokból aktivált érték |
- |
- |
- |
- |
|||
05 |
Térítésmentes átvétel |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
06 |
Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
07 |
Egyéb növekedés |
- |
- |
12 748 533 |
- |
- |
- |
12 748 533 |
08 |
Összes növekedés (=02+…+07) |
- |
- |
12 748 533 |
- |
5 469 627 |
- |
18 218 160 |
09 |
Értékesítés |
- |
- |
- |
- |
- |
||
10 |
Hiány, selejtezés, megsemmisülés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
11 |
Térítésmentes átadás |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
12 |
Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
13 |
Egyéb csökkenés |
- |
- |
7 822 731 |
- |
5 469 627 |
- |
13 292 358 |
14 |
Összes csökkenés (=09+…+13) |
- |
- |
7 822 731 |
- |
5 469 627 |
- |
13 292 358 |
15 |
Bruttó érték összesen (=01+08-14) |
73 900 |
- |
36 491 364 |
- |
- |
- |
36 565 264 |
16 |
Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya |
73 900 |
- |
28 129 250 |
- |
- |
28 203 150 |
|
17 |
Terv szerinti értékcsökkenés növekedése |
- |
- |
5 239 737 |
- |
- |
5 239 737 |
|
18 |
Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése |
- |
- |
543 825 |
- |
- |
543 825 |
|
19 |
Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) |
73 900 |
- |
32 825 162 |
- |
- |
- |
32 899 062 |

31 523 137 |
- |
- |
31 523 137 |