Csobánka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2024. évi zárszámadásáról
Hatályos: 2025. 05. 31Csobánka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2024. évi zárszámadásáról
[1] A zárszámadási rendelet megalkotásának jogszabályi előírása azt a célt szolgálja, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló Képviselő-testület az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, zárszámadás keretében ismerje meg az Önkormányzat éves gazdálkodási tevékenységét.
[2] Csobánka Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:
1. A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed Csobánka Község Önkormányzatára (a továbbiakban: Önkormányzat), önállóan működő, továbbá önállóan működő és gazdálkodó intézményeire.
2. Az Önkormányzat zárszámadása
2. § Csobánka Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2024. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót az alábbi teljesítési adatokkal hagyja jóvá:
4.971.167 Ft beruházási kiadásA képviselő-testület az Önkormányzat 2024. évi költségvetését
854.871.987 Ft bevétellel,
757.268.987 Ft kiadással teljesítette.
Ezen belül a bevételek teljesítése:
793.248.683 Ft működési célú bevétel, amelyből:
188.570.177 Ft közhatalmi bevétel
35.833.287 Ft intézményi működési bevétel
431.474.978 Ft támogatások, kiegészítések
50.104.048 Ft átvett pénzeszközök államháztartáson belülről
72.110.099. Ft finanszírozási bevétel
15.156.094. Ft államháztartáson belüli megelőlegezések
61.623.304 Ft felhalmozási célú bevétel, amelyből:
60.136.179 Ft önkormányzati vagyon hasznosításának bevétele
1.487.125 Ft felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről.
A kiadások teljesítése:
746.954.209 Ft működési célú kiadás, amelyből:
421.977.146 Ft személyi juttatás
58.771.070 Ft munkaadókat terhelő járulékok
243.476.769 Ft dologi kiadás
1.520.627 Ft ellátottak pénzbeli juttatásai
8.554.560 Ft egyéb működési célú kiadások
12.654.037 Ft államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése.
10.314.778 Ft felhalmozási célú kiadás, amelyből:
4.971.167 Ft beruházási kiadás
5.343.611 Ft felújítási kiadás.
3. § (1) Az Önkormányzat 2024. évi költségvetésén belül Csobánka Község Önkormányzat beszámolóját belső és külső finanszírozási műveletekkel 835.377.352 Ft bevétellel és 739.829.895 Ft kiadással,
(2) a Polgármesteri Hivatal beszámolóját belső és külső finanszírozási műveletekkel 157.532.989 Ft bevétellel és 157.490.333 Ft kiadással,
(3) a Borostyán Természetvédő Óvoda beszámolóját belső és külső finanszírozási műveletekkel 221.879.292 Ft bevétellel és 220.549.705 Ft kiadással,
(4) a Csobánkai Magocska Bölcsőde beszámolóját belső és külső finanszírozási műveletekkel 70.478.591 Ft bevétellel és 69.795.291 Ft kiadással hagyja jóvá.
4. § Csobánka Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2024. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót intézményenként az alábbi maradvánnyal hagyja jóvá:
Csobánka Község Önkormányzata 95.547.457 Ft
Csobánkai Polgármesteri Hivatal 42.656 Ft
Borostyán Természetvédő Óvoda 1.329.587 Ft
Csobánkai Magocska Bölcsőde: 683.300 Ft.
5. § Az Önkormányzat 2024. évi létszámának alakulását intézményenként az e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
6. § Az Önkormányzat összevont, egyszerűsített pénzforgalmi jelentését az e rendelet 2, 3, 4 és 5. számú melléklete tartalmazza.
7. § Az Önkormányzat 2024. évi pénzforgalmi mérlegét az e rendelet 6. és 7. számú melléklete tartalmazza.
8. § Az Önkormányzat 2024. évi maradványát intézményenkénti bontásban e rendelet 18. számú melléklete szerint jóváhagyja.
9. § Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó fizetési kötelezettség megállapításához az e rendelet 8 és 9. számú mellékletei tartalmazzák.
10. § Az Önkormányzat és költségvetési intézményeinek 2024. évi költségvetését kiemelt előirányzatok szerinti részletezését az e rendelet 10, 11, 12. és 13. számú melléklete tartalmazza.
11. § Az Önkormányzat és költségvetési intézményeinek 2024. évi mérleg adatait az e rendelet 14, 15, 16 és 17. számú melléklete szerint jóváhagyja.
12. § Az Önkormányzat és költségvetési intézményeinek 2024. évi kiadásainak részletes bemutatását az e rendelet 19, 20, 21 és 22. számú melléklete szerint jóváhagyja.
13. § Az Önkormányzat és költségvetési intézményeinek 2024. évi vagyonkimutatását az e rendelet 23, 24, 25 és 26. számú melléklete szerint jóváhagyja.
3. Az Önkormányzat vagyona
14. § Csobánka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2024. december 31-i állapot szerinti, a mérlegadatok alapján:
a) az Önkormányzat vagyonát 3.986.534.105 Ft-ban állapítja meg,
b) a Polgármesteri Hivatal vagyonát 127.317 Ft-ban állapítja meg,
c) az Óvoda vagyonát 11.368.485 Ft-ban állapítja meg,
d) a Bölcsőde vagyonát 1.300.260 Ft-ban állapítja meg.
4. Záró rendelkezések
15. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Csobánka Község Önkormányzat |
||
|---|---|---|
|
szakfeladat/feladat-ellátási hely |
munkakör |
álláshely száma |
|
választott tisztségviselők |
polgármester |
1 fő |
|
alpolgármester |
1 fő |
|
|
város- és községgazdálkodás |
karbantartó |
5 fő |
|
(munkavállalók - Mt. szerinti alkalmazottak) |
takarító, konyhai kisegítő |
3 fő |
|
Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár |
közművelődési igazgatási ügyintéző |
1 fő |
|
könyvtáros |
0,5 fő |
|
|
gondnok |
0,5 fő |
|
|
Gyermekjóléti Szolgálat |
családsegítő |
2 fő |
|
(Kjt. szerinti közalkalmazott) |
||
|
Szociális étkeztetés |
Élelmiszer szállító |
0,5 fő |
|
(Kjt. szerinti közalkalmazott) |
||
|
Fogorvos |
Fogorvos |
1 fő |
|
(Eü. jogviszony) |
Fogorvosi aszisztens |
1 fő |
|
Polgármesteri Hivatal |
||
|
szakfeladat/feladat-ellátási hely |
munkakör |
álláshely száma |
|
köztisztviselők |
hivatalvezető |
1 fő |
|
(Kttv. szerint) |
köztisztviselők |
11,75 fő |
|
Borostyán Természetvédő Óvoda |
||
|
szakfeladat/feladat-ellátási hely |
munkakör |
álláshely száma |
|
közalkalmazotti jogviszony (Kjt. szerint), köznevelési foglalkoztatotti jogviszony (Púétv.) |
óvodavezető |
1 fő |
|
óvodapedagógus |
12 fő |
|
|
gyógypedagógus |
1 fő |
|
|
pedagógiai asszisztens |
2 fő |
|
|
dajka |
6 fő |
|
|
óvodatitkár |
1 fő |
|
|
takarító és konyhai kisegítő |
2 fő |
|
|
Csobánkai Magocska Bölcsőde |
||
|
szakfeladat/feladat-ellátási hely |
munkakör |
álláshely száma |
|
közalkalmazotti jogviszony (Kjt. szerint), köznevelési foglalkoztatotti jogviszony (Púétv.) |
bölcsődevezető |
1 fő |
|
kisgyermeknevelő |
4 fő |
|
|
dajka |
2 fő |
|
|
takarító és konyhai kisegítő |
1 fő |
|
2. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
1. sz. táblázat |
Ezer forintban |
||||||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
7 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) |
133 442 |
149 409 |
199 026 |
199 026 |
236 481 |
237 751 |
221 446 |
93,14% |
|
2. |
I/1. Közhatalmi bevételek (2.1. + …+ 2.4.) |
107 000 |
122 000 |
154 700 |
154 700 |
187 075 |
187 075 |
188 571 |
100,80% |
|
2.1. |
Helyi adók |
105 000 |
120 000 |
152 700 |
152 700 |
180 700 |
180 700 |
184 074 |
101,87% |
|
2.2. |
Illetékek |
||||||||
|
2.3. |
Bírságok, díjak, pótlékok |
4 000 |
4 000 |
3 740 |
|||||
|
2.4. |
Egyéb fizetési kötelezettségből származó bevételek |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 375 |
2 375 |
757 |
|
|
3. |
I/2. Intézményi működési bevételek (3.1.+…+3.8.) |
26 442 |
27 409 |
44 326 |
44 326 |
49 406 |
50 676 |
32 875 |
64,87% |
|
3.1. |
Áru- és készletértékesítés |
8 000 |
4 300 |
2 400 |
2 400 |
5 575 |
5 575 |
840 |
15,07% |
|
3.2. |
Nyújtott szolgáltatások ellenértéke |
||||||||
|
3.3. |
Bérleti díj |
13 800 |
13 495 |
16 285 |
16 285 |
16 285 |
16 285 |
9 829 |
60,36% |
|
3.4. |
Intézményi ellátási díjak |
3 725 |
8 314 |
22 900 |
22 900 |
23 900 |
23 900 |
17 150 |
71,76% |
|
3.5. |
Alkalmazottak térítése |
500 |
500 |
1 000 |
1 000 |
1 500 |
1 500 |
1 894 |
|
|
3.6. |
Általános forgalmi adó bevétel, visszatérülések |
417 |
800 |
1 741 |
1 741 |
2 146 |
2 146 |
1 806 |
84,16% |
|
3.7. |
Működési célú hozam- és kamatbevételek |
||||||||
|
3.8. |
Egyéb működési célú bevétel |
1 270 |
1 356 |
||||||
|
4. |
II. Átengedett központi adók |
||||||||
|
5. |
III. Támogatások, kiegészítések (5.1+…+5.8.) |
284 038 |
289 309 |
368 956 |
371 515 |
461 455 |
460 790 |
461 554 |
100,17% |
|
5.1. |
Ált. működéshez és ágazati feladathoz kapcsolódó támogatások |
284 038 |
289 309 |
368 956 |
371 515 |
430 773 |
430 711 |
431 475 |
100,18% |
|
5.2. |
Központosított előirányzatok |
||||||||
|
5.3. |
Kiegészítő támogatás |
||||||||
|
5.4. |
Fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása |
||||||||
|
5.5. |
Címzett és céltámogatások |
||||||||
|
5.6. |
Megyei önkormányzatok működésének támogatása |
||||||||
|
5.7. |
Vis maior támogatás |
30 682 |
30 079 |
30 079 |
|||||
|
5.8. |
Egyéb támogatás |
||||||||
|
6. |
IV. Átvett pénzeszközök államháztartáson belülről (6.1.+6.2.) |
46 759 |
65 102 |
85 830 |
85 830 |
40 133 |
43 292 |
22 983 |
53,09% |
|
6.1. |
Működési támogatás államháztartáson belülről (6.1.1.+…+ 6.1.5.) |
46 759 |
65 102 |
85 830 |
85 830 |
40 133 |
43 292 |
22 983 |
53,09% |
|
6.1.1. |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
7 700 |
4 300 |
132 |
132 |
132 |
132 |
134 |
101,52% |
|
6.1.2. |
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.1.3. |
Társulástól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.1.4. |
EU támogatás |
||||||||
|
6.1.5. |
Egyéb működési támogatás államháztartáson belülről |
39 059 |
60 802 |
85 698 |
85 698 |
40 001 |
43 160 |
22 849 |
52,94% |
|
6.2. |
Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről (6.2.1.+…+ 6.2.5.) |
||||||||
|
6.2.1. |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.2.2. |
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.2.3. |
Társulástól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.2.4. |
EU támogatás |
||||||||
|
6.2.5. |
Egyéb felhalmozási támogatás államháztartáson belülről |
||||||||
|
7. |
V. Átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről (7.1.+7.2.) |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 487 |
148,70% |
|
7.1. |
Működési célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
||||||||
|
7.2. |
Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 487 |
148,70% |
|
8. |
VI. Felhalmozási célú bevételek (8.1+8.2+8.3.) |
362 |
57 362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
60 136 |
16612,15% |
|
8.1. |
Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése (vagyonhasznosítás) |
362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
60 136 |
16612,15% |
|
8.2. |
Önkormányzai ingatlan, és vagyoni értékű jog értékesítése, hasznosítása |
57 000 |
|||||||
|
8.3. |
Pénzügyi befektetésekből származó bevétel |
||||||||
|
9. |
VII. Kölcsön visszatérülése |
||||||||
|
10. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (2+…+9) |
465 601 |
562 182 |
655 174 |
657 733 |
739 431 |
743 195 |
767 606 |
103,28% |
|
11. |
VIII. Finanszírozási bevételek (11.1.+11.2.) |
95 000 |
124 045 |
65 000 |
72 109 |
72 109 |
72 110 |
87 265 |
121,02% |
|
11.1. |
Hiány belső finanszírozás bevételei (11.1.1.+…+11.1.5.) |
95 000 |
124 045 |
65 000 |
72 109 |
72 109 |
72 110 |
72 109 |
100,00% |
|
11.1.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
95 000 |
124 045 |
65 000 |
72 109 |
72 109 |
72 110 |
72 109 |
100,00% |
|
11.1.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||||
|
11.1.3. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
||||||||
|
11.1.4. |
Értékpapír értékesítése |
||||||||
|
11.1.5. |
Egyéb belső finanszírozási bevétek |
||||||||
|
11.2. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (11.2.1.+…+11.2.5.) |
||||||||
|
11.2.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||||
|
11.2.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||||
|
11.2.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||||
|
11.2.4. |
Értékpapírok kibocsátása |
||||||||
|
11.2.5. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
15 156 |
|||||||
|
12. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10+11) |
560 601 |
686 227 |
720 174 |
729 842 |
811 540 |
815 305 |
854 871 |
104,85% |
|
13. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
||||||||
|
14. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (12+13) |
560 601 |
686 227 |
720 174 |
729 842 |
811 540 |
815 305 |
854 871 |
104,85% |
|
K I A D Á S O K |
|||||||||
|
2. sz. táblázat |
Ezer forintban |
||||||||
|
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
7 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
469 627 |
549 161 |
663 354 |
667 311 |
750 522 |
758 168 |
734 299 |
96,85% |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
274 562 |
289 919 |
396 729 |
398 223 |
419 786 |
424 461 |
421 977 |
99,41% |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
37 084 |
39 528 |
54 422 |
54 616 |
57 506 |
58 937 |
58 771 |
99,72% |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
134 212 |
197 924 |
194 148 |
196 117 |
256 122 |
261 234 |
243 476 |
93,20% |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
16 450 |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
4 900 |
1 916 |
1 521 |
79,38% |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
7 319 |
9 790 |
6 055 |
6 355 |
12 208 |
11 620 |
8 554 |
73,61% |
|
1.6. |
- az 1.5-ből: - Lakosságnak juttatott támogatások |
||||||||
|
1.7. |
- Szociális, rászorultság jellegű ellátások |
1 035 |
500 |
500 |
500 |
3 500 |
3 700 |
3 696 |
99,89% |
|
1.8. |
- Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson belülre |
4 784 |
8 790 |
5 055 |
5 055 |
7 908 |
7 120 |
4 058 |
56,99% |
|
1.9. |
- Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre |
1 500 |
500 |
500 |
800 |
800 |
800 |
800 |
100,00% |
|
1.10. |
- Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés |
||||||||
|
1.11. |
- Kamatkiadások |
||||||||
|
1.12. |
- Előző évi normatíva visszafizetés |
||||||||
|
2. |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1+…+2.3) |
48 225 |
82 677 |
23 613 |
29 192 |
15 401 |
17 827 |
10 315 |
57,86% |
|
2.1. |
Beruházások |
46 475 |
82 477 |
17 787 |
19 175 |
10 110 |
7 810 |
4 971 |
63,65% |
|
2.2. |
Felújítások |
1 750 |
200 |
5 826 |
10 017 |
5 291 |
10 017 |
5 344 |
53,35% |
|
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||||
|
2.4. |
a 2.3-ból - Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson belülre |
||||||||
|
2.5. |
- Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre |
||||||||
|
2.6. |
- Pénzügyi befektetések kiadásai |
||||||||
|
2.7. |
- Lakástámogatás |
||||||||
|
2.8. |
- Lakásépítés |
||||||||
|
2.9. |
- EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai |
||||||||
|
2.10. |
- EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek önkormányzati hozzájárulásának kiadásai |
||||||||
|
3. |
III. Tartalékok (3.1.+3.2.) |
32 162 |
42 869 |
20 553 |
20 685 |
32 963 |
26 656 |
0,00% |
|
|
3.1. |
Általános tartalék |
32 162 |
37 869 |
20 553 |
20 685 |
32 963 |
26 656 |
||
|
3.2. |
Céltartalék |
5 000 |
|||||||
|
4. |
IV. Kölcsön nyújtása |
||||||||
|
5. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3+4) |
550 014 |
674 707 |
707 520 |
717 188 |
798 886 |
802 651 |
744 614 |
92,77% |
|
6. |
V. Finanszírozási kiadások (6.1+6.2.) |
10 587 |
11 520 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
100,00% |
|
6.1. |
Működési célú finanszírozási kiadások 6.1.1.+…+6.1.7.) |
10 587 |
11 520 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
100% |
|
6.1.1. |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
0 |
|||||||
|
6.1.2. |
Likviditási hitelek törlesztése |
0 |
|||||||
|
6.1.3. |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
|||||||
|
6.1.4. |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
|||||||
|
6.1.5. |
Kölcsön törlesztése |
0 |
|||||||
|
6.1.6. |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
0 |
|||||||
|
6.1.7. |
Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése |
10 587 |
11 520 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
100% |
|
6.2. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások (6.2.1.+...+6.2.8.) |
||||||||
|
6.2.1. |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
0 |
|||||||
|
6.2.2. |
Hitelek törlesztése |
0 |
|||||||
|
6.2.3. |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
|||||||
|
6.2.4. |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
|||||||
|
6.2.5. |
Kölcsön törlesztése |
0 |
|||||||
|
6.2.6. |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
0 |
|||||||
|
6.2.7. |
Betét elhelyezése |
0 |
|||||||
|
6.2.8. |
Pénzügyi lízing tőkerész törlesztés kiadása |
0 |
|||||||
|
7. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5+6) |
560 601 |
686 227 |
720 174 |
729 842 |
811 540 |
815 305 |
757 268 |
92,88% |
|
8. |
VI. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
||||||||
|
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+8) |
560 601 |
686 227 |
720 174 |
729 842 |
811 540 |
815 305 |
757 268 |
92,88% |
3. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
1. sz. táblázat |
Ezer forintban |
||||||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) |
128 782 |
145 434 |
191 613 |
191 313 |
228 768 |
230 038 |
218 465 |
94,97% |
|
2. |
I/1. Közhatalmi bevételek (2.1. + …+ 2.4.) |
102 340 |
118 025 |
147 287 |
146 987 |
179 362 |
179 362 |
185 590 |
103,47% |
|
2.1. |
Helyi adók |
100 340 |
116 025 |
145 287 |
144 987 |
172 987 |
172 987 |
181 093 |
104,69% |
|
2.2. |
Illetékek |
||||||||
|
2.3. |
Bírságok, díjak, pótlékok |
4 000 |
4 000 |
3 740 |
|||||
|
2.4. |
Egyéb fizetési kötelezettségből származó bevételek |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 375 |
2 375 |
757 |
|
|
3. |
I/2. Intézményi működési bevételek (3.1.+…+3.8.) |
26 442 |
27 409 |
44 326 |
44 326 |
49 406 |
50 676 |
32 875 |
64,87% |
|
3.1. |
Áru- és készletértékesítés |
8 000 |
4 300 |
2 400 |
2 400 |
5 575 |
5 575 |
840 |
15,07% |
|
3.2. |
Nyújtott szolgáltatások ellenértéke |
||||||||
|
3.3. |
Bérleti díj |
13 800 |
13 495 |
16 285 |
16 285 |
16 285 |
16 285 |
9 829 |
60,36% |
|
3.4. |
Intézményi ellátási díjak |
3 725 |
8 314 |
22 900 |
22 900 |
23 900 |
23 900 |
17 150 |
71,76% |
|
3.5. |
Alkalmazottak térítése |
500 |
500 |
1 000 |
1 000 |
1 500 |
1 500 |
1 894 |
|
|
3.6. |
Általános forgalmi adó bevétel, visszatérülések |
417 |
800 |
1 741 |
1 741 |
2 146 |
2 146 |
1 806 |
84,16% |
|
3.7. |
Működési célú hozam- és kamatbevételek |
||||||||
|
3.8. |
Egyéb működési célú bevétel |
1 270 |
1 356 |
||||||
|
4. |
II. Átengedett központi adók (2012-ben szja is) |
||||||||
|
5. |
III. Támogatások, kiegészítések (5.1+…+5.8.) |
284 038 |
289 309 |
368 956 |
371 515 |
461 455 |
460 790 |
461 554 |
100,17% |
|
5.1. |
Ált. működéshez és ágazati feladathoz kapcsolódó támogatások |
284 038 |
289 309 |
368 956 |
371 515 |
430 773 |
430 711 |
431 475 |
100,18% |
|
5.2. |
Központosított előirányzatok |
||||||||
|
5.3. |
Kiegészítő támogatás |
||||||||
|
5.4. |
Szerkezetátalakítási tartalék |
||||||||
|
5.5. |
Címzett és céltámogatások |
||||||||
|
5.6. |
Megyei önkormányzatok működésének támogatása |
||||||||
|
5.7. |
Vis maior támogatás |
30 682 |
30 079 |
30 079 |
|||||
|
5.8. |
Egyéb támogatás (2012-ben adósság konszolidáció) |
||||||||
|
6. |
IV. Átvett pénzeszközök államháztartáson belülről (6.1.+6.2.) |
46 759 |
65 102 |
85 830 |
85 830 |
40 133 |
43 292 |
22 983 |
53,09% |
|
6.1. |
Működési támogatás államháztartáson belülről (6.1.1.+…+ 6.1.5.) |
46 759 |
65 102 |
85 830 |
85 830 |
40 133 |
43 292 |
22 983 |
53,09% |
|
6.1.1. |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
7 700 |
4 300 |
132 |
132 |
132 |
132 |
134 |
101,52% |
|
6.1.2. |
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.1.3. |
Társulástól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.1.4. |
EU támogatás |
||||||||
|
6.1.5. |
Egyéb működési támogatás államháztartáson belülről |
39 059 |
60 802 |
85 698 |
85 698 |
40 001 |
43 160 |
22 849 |
52,94% |
|
6.2. |
Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről (6.2.1.+…+ 6.2.5.) |
||||||||
|
6.2.1. |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.2.2. |
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.2.3. |
Társulástól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.2.4. |
EU támogatás |
||||||||
|
6.2.5. |
Egyéb felhalmozási támogatás államháztartáson belülről (vis maior) |
||||||||
|
7. |
V. Átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről (7.1.+7.2.) |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 487 |
148,70% |
|
7.1. |
Működési célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
||||||||
|
7.2. |
Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 487 |
148,70% |
|
8. |
VI. Felhalmozási célú bevételek (8.1+8.2+8.3.) |
362 |
57 362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
60 136 |
########## |
|
8.1. |
Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése (vagyonhasznosítás) |
362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
60 136 |
16612,15% |
|
8.2. |
Önkormányzai ingatlan, és vagyoni értékű jog értékesítése, hasznosítása |
57 000 |
|||||||
|
8.3. |
Pénzügyi befektetésekből származó bevétel |
||||||||
|
9. |
VII. Kölcsön visszatérülése |
||||||||
|
10. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (2+…+9) |
460 941 |
558 207 |
647 761 |
650 020 |
731 718 |
735 482 |
764 625 |
103,96% |
|
11. |
VIII. Finanszírozási bevételek (11.1.+11.2.) |
95 000 |
124 045 |
65 000 |
72 109 |
72 109 |
72 110 |
72 109 |
100,00% |
|
11.1. |
Hiány belső finanszírozás bevételei (11.1.1.+….+11.1.5.) |
95 000 |
124 045 |
65 000 |
72 109 |
72 109 |
72 110 |
72 109 |
100,00% |
|
11.1.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
95 000 |
124 045 |
65 000 |
72 109 |
72 109 |
72 110 |
72 109 |
100,00% |
|
11.1.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||||
|
11.1.3. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
||||||||
|
11.1.4. |
Értékpapír értékesítése |
||||||||
|
11.1.5. |
Egyéb belső finanszírozási bevétek |
||||||||
|
11.2. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (11.2.1.+….+11.2.5.) |
||||||||
|
11.2.1. |
Hosszú lejáratú hitelek kölcsönök felvétele |
||||||||
|
11.2.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||||
|
11.2.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||||
|
11.2.4. |
Értékpapírok kibocsátása |
||||||||
|
11.2.5. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
||||||||
|
12. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10+11) |
555 941 |
682 252 |
712 761 |
722 129 |
803 827 |
807 592 |
836 734 |
103,61% |
|
13. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
15 156 |
|||||||
|
14. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (12+13) |
555 941 |
682 252 |
712 761 |
722 129 |
803 827 |
807 592 |
851 890 |
105,49% |
|
K I A D Á S O K |
|||||||||
|
2. sz. táblázat |
|||||||||
|
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2021. évi |
2022. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
464 967 |
545 186 |
655 941 |
659 598 |
742 809 |
750 455 |
731 318 |
97,45% |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
274 562 |
289 919 |
396 729 |
398 223 |
419 786 |
424 461 |
421 977 |
99,41% |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
37 084 |
39 528 |
54 422 |
54 616 |
57 506 |
58 937 |
58 771 |
99,72% |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
131 052 |
194 449 |
187 235 |
189 204 |
249 209 |
254 321 |
241 295 |
94,88% |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
16 450 |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
4 900 |
1 916 |
1 521 |
79,38% |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
5 819 |
9 290 |
5 555 |
5 555 |
11 408 |
10 820 |
7 754 |
71,66% |
|
1.6. |
- az 1.5-ből: - Lakosságnak juttatott támogatások |
||||||||
|
1.7. |
- Szociális, rászorultság jellegű ellátások |
1 035 |
500 |
500 |
500 |
3 500 |
3 700 |
3 696 |
99,89% |
|
1.8. |
- Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson belülre |
4 784 |
8 790 |
5 055 |
5 055 |
7 908 |
7 120 |
4 058 |
56,99% |
|
1.9. |
- Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre |
||||||||
|
1.10. |
- Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés |
||||||||
|
1.11. |
- Kamatkiadások |
||||||||
|
1.12. |
-Pénzforg.nélk.kiad/ Elvonások |
||||||||
|
2. |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1+…+2.3) |
48 225 |
82 677 |
23 613 |
29 192 |
15 401 |
17 827 |
10 315 |
57,86% |
|
2.1. |
Beruházások |
46 475 |
82 477 |
17 787 |
19 175 |
10 110 |
7 810 |
4 971 |
63,65% |
|
2.2. |
Felújítások |
1 750 |
200 |
5 826 |
10 017 |
5 291 |
10 017 |
5 344 |
53,35% |
|
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||||
|
2.4. |
a 2.3-ból - Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson belülre |
||||||||
|
2.5. |
- Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre |
||||||||
|
2.6. |
- Pénzügyi befektetések kiadásai |
||||||||
|
2.7. |
- Lakástámogatás |
||||||||
|
2.8. |
- Lakásépítés |
||||||||
|
2.9. |
- EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai |
||||||||
|
2.10. |
- EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek önkormányzati |
||||||||
|
3. |
III. Tartalékok (3.1.+3.2.) |
32 162 |
42 869 |
20 553 |
20 685 |
32 963 |
26 656 |
0,00% |
|
|
3.1. |
Általános tartalék |
32 162 |
37 869 |
20 553 |
20 685 |
32 963 |
26 656 |
||
|
3.2. |
Céltartalék |
5 000 |
|||||||
|
4. |
IV. Kölcsön nyújtása |
||||||||
|
5. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3+4) |
545 354 |
670 732 |
700 107 |
709 475 |
791 173 |
794 938 |
741 633 |
93,29% |
|
6. |
V. Finanszírozási kiadások (6.1+6.2.) |
10 587 |
11 520 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
100,00% |
|
6.1. |
Működési célú finanszírozási kiadások 6.1.1.+….+6.1.7.) |
10 587 |
11 520 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
100% |
|
6.1.1. |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||||||
|
6.1.2. |
Likviditási hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.1.3. |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.1.4. |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.1.5. |
Kölcsön törlesztése |
||||||||
|
6.1.6. |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||||
|
6.1.7. |
Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése |
10 587 |
11 520 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
1,00 |
|
6.2. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek (6.2.1.+…..6.2.8.) |
||||||||
|
6.2.1. |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||||||
|
6.2.2. |
Hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.2.3. |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.2.4. |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.2.5. |
Kölcsön törlesztése |
||||||||
|
6.2.6. |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||||
|
6.2.7. |
Betét elhelyezése |
||||||||
|
6.2.8. |
Pénzügyi lízing tőkerész törlesztés kiadása |
||||||||
|
7. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5+6) |
555 941 |
682 252 |
712 761 |
722 129 |
803 827 |
807 592 |
754 287 |
93,40% |
|
8. |
VI. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
||||||||
|
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+8) |
555 941 |
682 252 |
712 761 |
722 129 |
803 827 |
807 592 |
754 287 |
93,40% |
4. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
1. sz. táblázat |
Ezer forintban |
||||||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) |
4 660 |
3 975 |
7 413 |
7 713 |
7 713 |
7 713 |
2 981 |
38,65% |
|
2. |
I/1. Közhatalmi bevételek (2.1. + …+ 2.4.) |
4 660 |
3 975 |
7 413 |
7 713 |
7 713 |
7 713 |
2 981 |
38,65% |
|
2.1. |
Helyi adók |
4 660 |
3 975 |
7 413 |
7 713 |
7 713 |
7 713 |
2 981 |
38,65% |
|
2.2. |
Illetékek |
||||||||
|
2.3. |
Bírságok, díjak, pótlékok |
||||||||
|
2.4. |
Egyéb fizetési kötelezettségből származó bevételek |
||||||||
|
3. |
I/2. Intézményi működési bevételek (3.1.+…+3.8.) |
||||||||
|
3.1. |
Áru- és készletértékesítés |
||||||||
|
3.2. |
Nyújtott szolgáltatások ellenértéke |
||||||||
|
3.3. |
Bérleti díj |
||||||||
|
3.4. |
Intézményi ellátási díjak |
||||||||
|
3.5. |
Alkalmazottak térítése |
||||||||
|
3.6. |
Általános forgalmi adó bevétel, visszatérülések |
||||||||
|
3.7. |
Működési célú hozam- és kamatbevételek |
||||||||
|
3.8. |
Egyéb működési célú bevétel |
||||||||
|
4. |
II. Átengedett központi adók |
||||||||
|
5. |
III. Támogatások, kiegészítések (5.1+…+5.8.) |
||||||||
|
5.1. |
Ált. működéshez és ágazati feladathoz kapcsolódó támogatások |
||||||||
|
5.2. |
Központosított előirányzatok |
||||||||
|
5.3. |
Kiegészítő támogatás |
||||||||
|
5.4. |
Fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása |
||||||||
|
5.5. |
Címzett és céltámogatások |
||||||||
|
5.6. |
Megyei önkormányzatok működésének támogatása |
||||||||
|
5.7. |
Vis maior támogatás |
||||||||
|
5.8. |
Egyéb támogatás |
||||||||
|
6. |
IV. Átvett pénzeszközök államháztartáson belülről (6.1.+6.2.) |
||||||||
|
6.1. |
Működési támogatás államháztartáson belülről (6.1.1.+…+ 6.1.5.) |
||||||||
|
6.1.1. |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.1.2. |
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.1.3. |
Társulástól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.1.4. |
EU támogatás |
||||||||
|
6.1.5. |
Egyéb működési támogatás államháztartáson belülről |
||||||||
|
6.2. |
Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről (6.2.1.+…+ 6.2.5.) |
||||||||
|
6.2.1. |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.2.2. |
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.2.3. |
Társulástól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
6.2.4. |
EU támogatás |
||||||||
|
6.2.5. |
Egyéb felhalmozási támogatás államháztartáson belülről |
||||||||
|
7. |
V. Átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről (7.1.+7.2.) |
||||||||
|
7.1. |
Működési célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
||||||||
|
7.2. |
Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
||||||||
|
8. |
VI. Felhalmozási célú bevételek (8.1+8.2+8.3.) |
||||||||
|
8.1. |
Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése (vagyonhasznosítás) |
||||||||
|
8.2. |
Önkormányzai ingatlan, és vagyoni értékű jog értékesítése, hasznosítása |
||||||||
|
8.3. |
Pénzügyi befektetésekből származó bevétel |
||||||||
|
9. |
VII. Kölcsön visszatérülése |
||||||||
|
10. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (2+…+9) |
4 660 |
3 975 |
7 413 |
7 713 |
7 713 |
7 713 |
2 981 |
38,65% |
|
11. |
VIII. Finanszírozási bevételek (11.1.+11.2.) |
||||||||
|
11.1. |
Hiány belső finanszírozás bevételei (11.1.1.+….+11.1.5.) |
||||||||
|
11.1.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
||||||||
|
11.1.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||||
|
11.1.3. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
||||||||
|
11.1.4. |
Értékpapír értékesítése |
||||||||
|
11.1.5. |
Egyéb belső finanszírozási bevétek |
||||||||
|
11.2. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (11.2.1.+….+11.2.5.) |
||||||||
|
11.2.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||||
|
11.2.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||||
|
11.2.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||||
|
11.2.4. |
Értékpapírok kibocsátása |
||||||||
|
11.2.5. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
||||||||
|
12. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10+11) |
4 660 |
3 975 |
7 413 |
7 713 |
7 713 |
7 713 |
2 981 |
38,65% |
|
13. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
||||||||
|
14. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (12+13) |
4 660 |
3 975 |
7 413 |
7 713 |
7 713 |
7 713 |
2 981 |
38,65% |
|
K I A D Á S O K |
|||||||||
|
2. sz. táblázat |
|||||||||
|
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
4 660 |
3 975 |
7 413 |
7 713 |
7 713 |
7 713 |
2 981 |
38,65% |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
||||||||
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
||||||||
|
1.3. |
Dologi kiadások |
3 160 |
3 475 |
6 913 |
6 913 |
6 913 |
6 913 |
2 181 |
31,55% |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||||||
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 500 |
500 |
500 |
800 |
800 |
800 |
800 |
100,00% |
|
1.6. |
- az 1.5-ből: - Lakosságnak juttatott támogatások |
||||||||
|
1.7. |
- Szociális, rászorultság jellegű ellátások |
||||||||
|
1.8. |
- Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson belülre |
||||||||
|
1.9. |
- Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre |
1 500 |
500 |
500 |
800 |
800 |
800 |
800 |
100,00% |
|
1.10. |
- Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés |
||||||||
|
1.11. |
- Kamatkiadások |
||||||||
|
1.12. |
- Pénzforgalom nélküli kiadások |
||||||||
|
2. |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1+…+2.3) |
||||||||
|
2.1. |
Beruházások |
||||||||
|
2.2. |
Felújítások |
||||||||
|
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||||
|
2.4. |
a 2.3-ból - Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson belülre |
||||||||
|
2.5. |
- Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre |
||||||||
|
2.6. |
- Pénzügyi befektetések kiadásai |
||||||||
|
2.7. |
- Lakástámogatás |
||||||||
|
2.8. |
- Lakásépítés |
||||||||
|
2.9. |
- EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai |
||||||||
|
2.10. |
- EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek önkormányzati |
||||||||
|
3. |
III. Tartalékok (3.1.+3.2.) |
||||||||
|
3.1. |
Általános tartalék |
||||||||
|
3.2. |
Céltartalék |
||||||||
|
4. |
IV. Kölcsön nyújtása |
||||||||
|
5. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3+4) |
4 660 |
3 975 |
7 413 |
7 713 |
7 713 |
7 713 |
2 981 |
38,65% |
|
6. |
V. Finanszírozási kiadások (6.1+6.2.) |
||||||||
|
6.1. |
Működési célú finanszírozási kiadások 6.1.1.+….+6.1.7.) |
||||||||
|
6.1.1. |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||||||
|
6.1.2. |
Likviditási hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.1.3. |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.1.4. |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.1.5. |
Kölcsön törlesztése |
||||||||
|
6.1.6. |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||||
|
6.1.7. |
Betét elhelyezése |
||||||||
|
6.2. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek (6.2.1.+…..6.2.8.) |
||||||||
|
6.2.1. |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||||||
|
6.2.2. |
Hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.2.3. |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.2.4. |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
|
6.2.5. |
Kölcsön törlesztése |
||||||||
|
6.2.6. |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||||
|
6.2.7. |
Betét elhelyezése |
||||||||
|
6.2.8. |
Pénzügyi lízing tőkerész törlesztés kiadása |
||||||||
|
7. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5+6) |
4 660 |
3 975 |
7 413 |
7 713 |
7 713 |
7 713 |
2 981 |
38,65% |
|
8. |
VI. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
||||||||
|
9. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+8) |
4 660 |
3 975 |
7 413 |
7 713 |
7 713 |
7 713 |
2 981 |
38,65% |
5. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
1. sz. táblázat |
Ezer forintban |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|

6. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Ezer forintban |
||||||||||||||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||||||||||
|
Megnevezés |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Megnevezés |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
21 |
|
1. |
Közhatalmi bevételek |
107 000 |
122 000 |
154 700 |
154 700 |
187 075 |
187 075 |
188 571 |
Személyi juttatások |
274 562 |
289 919 |
396 729 |
398 223 |
419 786 |
424 461 |
421 977 |
|
2. |
Intézményi működési bevételek |
26 442 |
27 409 |
44 326 |
44 326 |
49 406 |
50 676 |
32 875 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
37 084 |
39 528 |
54 422 |
54 616 |
57 506 |
58 937 |
58 771 |
|
3. |
Átengedett központi adók |
Dologi kiadások |
134 212 |
197 924 |
194 148 |
196 117 |
256 122 |
261 234 |
243 476 |
|||||||
|
4. |
Támogatások, kiegészítések (működési célú) |
284 038 |
289 309 |
368 956 |
371 515 |
461 455 |
460 790 |
461 554 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
16 450 |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
4 900 |
1 916 |
1 521 |
|
5. |
Átvett pénzeszközök államháztartáson belülről |
46 759 |
65 102 |
85 830 |
85 830 |
40 133 |
43 292 |
22 983 |
Egyéb működési célú kiadások |
7 319 |
9 790 |
6 055 |
6 355 |
12 208 |
11 620 |
8 554 |
|
6. |
- 5.-ből: EU támogatás |
Tartalékok |
32 162 |
37 869 |
20 553 |
20 685 |
32 963 |
26 656 |
||||||||
|
7. |
Átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről |
Kölcsön nyújtása |
||||||||||||||
|
8. |
Kölcsön visszatérülés (működési célú) |
|||||||||||||||
|
9. |
Egyéb bevételek |
|||||||||||||||
|
10. |
Helyi adók felhalmozási célú hasznosítása |
|||||||||||||||
|
11. |
Telekértékesítés |
|||||||||||||||
|
12. |
||||||||||||||||
|
13. |
Költségvetési bevételek összesen (1+...+12) |
464 239 |
503 820 |
653 812 |
656 371 |
738 069 |
741 833 |
705 983 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+12) |
501 789 |
587 030 |
683 907 |
687 996 |
783 485 |
784 824 |
734 299 |
|
14. |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15+…+18 ) |
48 137 |
94 730 |
42 749 |
44 279 |
58 070 |
55 645 |
72 109 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|||||||
|
15. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
48 137 |
94 730 |
42 749 |
44 279 |
58 070 |
55 645 |
72 109 |
Likviditási hitelek törlesztése |
|||||||
|
16. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||||||||
|
17. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||||||||
|
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Kölcsön törlesztése |
||||||||||||||
|
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+21) |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||||||||||
|
20. |
Hitelek, kölcsönök felvétele |
Államháztartáson belüli megelőlegezés visszautalása |
10 587 |
11 520 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
|||||||
|
21. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
|||||||||||||||
|
22. |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14+...+21) |
48 137 |
94 730 |
42 749 |
44 279 |
58 070 |
55 645 |
72 109 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14+...+21) |
10 587 |
11 520 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
|
23. |
Költségvetési és finanszírozási bevételek összesen (13+22) |
512 376 |
598 550 |
696 561 |
700 650 |
796 139 |
797 478 |
778 092 |
Költségvetési és finanszírozási kiadások összesen (13+22) |
512 376 |
598 550 |
696 561 |
700 650 |
796 139 |
797 478 |
746 953 |
|
24. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
15 156 |
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
|||||||||||||
|
25. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (23+24) |
512 376 |
598 550 |
696 561 |
700 650 |
796 139 |
797 478 |
793 248 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (23+24) |
512 376 |
598 550 |
696 561 |
700 650 |
796 139 |
797 478 |
746 953 |
|
26. |
Költségvetési hiány: |
48 137 |
94 730 |
42 749 |
44 279 |
58 070 |
55 645 |
72 109 |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
27. |
Tárgyévi hiány: |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
Tárgyévi többlet: |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
7. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Ezer forintban |
||||||||||||||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||||||||||
|
Megnevezés |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
Megnevezés |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
21 |
|
1. |
Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése |
Beruházások |
46 475 |
82 477 |
17 787 |
19 175 |
10 110 |
7 810 |
4 971 |
|||||||
|
2. |
Önkormányzatot megillető vagyoni ért. jog értékesítése, hasznosítása |
362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
60 136 |
Felújítások |
1 750 |
200 |
5 826 |
10 017 |
5 291 |
10 017 |
5 344 |
|
3. |
Pénzügyi befektetésekből származó bevétel |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||||||||||
|
4. |
Címzett és céltámogatások |
3.-ból: - Felhalmozási célú pe. átadás államháztartáson belül |
||||||||||||||
|
5. |
Vis maior támogatás |
- Felhalmozási célú pe.átadás államháztartáson kívül |
||||||||||||||
|
6. |
Támogatások, kiegészítések (felhalmozási) |
- Pénzügyi befektetések kiadásai |
||||||||||||||
|
7. |
Egyéb központi támogatások |
- Lakástámogatás |
||||||||||||||
|
8. |
Átvett pénzeszköz államháztartáson belülről |
- Lakásépítés |
||||||||||||||
|
9. |
- ebből: EU támogatás |
- EU-s forrásból megvalósuló programok, projektek |
||||||||||||||
|
10. |
Átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 487 |
- Eu-s forrásból megvalósuló programok, projektek |
|||||||
|
11. |
Kölcsön visszatérülés |
Tartalékok |
5 000 |
|||||||||||||
|
12. |
Felhalmozási célú bevételek |
Kölcsön nyújtása |
||||||||||||||
|
13. |
Költségvetési bevételek összesen: |
1 362 |
1 362 |
1 362 |
1 362 |
1 362 |
1 362 |
61 623 |
Költségvetési kiadások összesen: |
48 225 |
87 677 |
23 613 |
29 192 |
15 401 |
17 827 |
10 315 |
|
14. |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
46 863 |
86 315 |
22 251 |
27 830 |
14 039 |
16 465 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||||||
|
15. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
46 863 |
86 315 |
22 251 |
27 830 |
14 039 |
16 465 |
Hitelek törlesztése |
||||||||
|
16. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||||||||
|
17. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||||||||
|
18. |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||||||||||||
|
19. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||||||||||
|
20. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||||||||||||||
|
21. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing tőkerész törlesztés kiadása |
||||||||||||||
|
22. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||||||||||
|
23. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||||||||||
|
24. |
Értékpapírok kibocsátása |
|||||||||||||||
|
25. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
|||||||||||||||
|
26. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (14+20) |
46 863 |
86 315 |
22 251 |
27 830 |
14 039 |
16 465 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
||||||||
|
27. |
Költségvetési és finanszírozási bevételek összesen (13+26) |
48 225 |
87 677 |
23 613 |
29 192 |
15 401 |
17 827 |
61 623 |
Költségvetési és finanszírozási kiadások összesen (13+26) |
48 225 |
87 677 |
23 613 |
29 192 |
15 401 |
17 827 |
10 315 |
|
28. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
||||||||||||||
|
29. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (27+28) |
48 225 |
87 677 |
23 613 |
29 192 |
15 401 |
17 827 |
61 623 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (27+28) |
48 225 |
87 677 |
23 613 |
29 192 |
15 401 |
17 827 |
10 315 |
|
30. |
Költségvetési hiány: |
46 863 |
86 315 |
22 251 |
27 830 |
14 039 |
16 465 |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
|
31. |
Tárgyévi hiány: |
Tárgyévi többlet: |
- |
|||||||||||||
8. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Ezer forintban |
|||||
|
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
Évek |
Összesen |
||
|
2023. |
2024. |
2025. |
|||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
|
1. |
- |
||||
|
2. |
- |
||||
|
3. |
- |
||||
|
4. |
- |
||||
|
5. |
- |
||||
|
6. |
ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG |
- |
- |
- |
- |
9. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Ezer forintban |
||||
|
Sor-szám |
Bevételi jogcímek |
2023. évi előirányzat |
2024. évi előirányzat |
2024. évi teljesítés |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
|
1. |
Helyi adók |
135 500 |
187 075 |
188 570 |
|
2. |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
13 495 |
16 647 |
69 965 |
|
3. |
Díjak, pótlékok bírságok |
|||
|
4. |
Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
|||
|
5. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
0 |
0 |
0 |
|
6. |
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
|||
|
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
148 995 |
203 722 |
258 535 |
|
|
Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm.Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján. |
||||
10. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Csobánka Község Önkormányzata |
01 |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Ezer forintban |
||||||||
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
3 |
5 |
6 |
6 |
7 |
8 |
9 |
12 |
13 |
|
Bevételek |
||||||||
|
I. Önkormányzatok működési bevételei |
131 482 |
145 645 |
180 985 |
180 985 |
216 535 |
217 805 |
206 879 |
94,98% |
|
I/1. Közhatalmi bevételek (2.1.+…+2.4.) |
107 000 |
122 000 |
154 700 |
154 700 |
187 075 |
187 075 |
188 571 |
100,80% |
|
Helyi adók |
105 000 |
120 000 |
152 700 |
152 700 |
180 700 |
180 700 |
184 074 |
101,87% |
|
Illetékek |
||||||||
|
Bírságok, díjak, pótlékok |
4 000 |
4 000 |
3 740 |
93,50% |
||||
|
Egyéb fizetési kötelezettségből származó bevételek |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 375 |
2 375 |
757 |
31,87% |
|
I/2. Intézményi működési bevételek (3.1.+…+3.8.) |
24 482 |
23 645 |
26 285 |
26 285 |
29 460 |
30 730 |
18 308 |
59,58% |
|
Áru- és készletértékesítés / közvetített szolgáltatás |
8 000 |
4 300 |
2 400 |
2 400 |
5 575 |
5 575 |
840 |
15,07% |
|
Nyújtott szolgáltatások ellenértéke |
||||||||
|
Bérleti díj |
13 800 |
13 495 |
16 285 |
16 285 |
16 285 |
16 285 |
9 829 |
60,36% |
|
Intézményi ellátási díjak |
2 682 |
5 850 |
7 100 |
7 100 |
7 100 |
7 100 |
5 526 |
77,83% |
|
Alkalmazottak térítése |
500 |
500 |
500 |
500 |
722 |
144,40% |
||
|
Általános forgalmi adó bevétel, visszatérülések |
35 |
|||||||
|
Működési célú hozam- és kamatbevételek |
||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
1 270 |
1 356 |
106,77% |
|||||
|
II. Átengedett központi adók |
||||||||
|
III. Támogatások, kiegészítések (5.1+…+5.7.) |
284 038 |
289 309 |
368 956 |
371 515 |
461 455 |
460 790 |
461 554 |
100,17% |
|
Ált. működéshez és ágazati feladathoz kapcsolódó támogatások |
284 038 |
289 309 |
368 956 |
371 515 |
430 773 |
430 711 |
431 475 |
100,18% |
|
Központosított előirányzatok |
||||||||
|
Kiegészítő támogatás |
||||||||
|
Szerkezetátalakítási tartalék |
||||||||
|
Címzett és céltámogatások |
||||||||
|
Megyei önkormányzatok működésének támogatása |
||||||||
|
Vis maior támogatás |
30 682 |
30 079 |
30 079 |
100,00% |
||||
|
Egyéb támogatás, kiegészítés |
||||||||
|
IV. Átvett pénzeszközök államháztartáson belülről (6.1.+…6.2.) |
46 759 |
65 102 |
85 830 |
85 830 |
35 825 |
36 589 |
20 025 |
54,73% |
|
Működési támogatás államháztartáson belülről (6.1.1.+…+ 6.1.5.) |
46 759 |
65 102 |
85 830 |
85 830 |
35 825 |
36 589 |
20 025 |
54,73% |
|
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
7 700 |
4 300 |
132 |
132 |
132 |
132 |
134 |
101,52% |
|
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól, intézménytől átvett pénzeszköz |
||||||||
|
Társulástól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
EU támogatás |
||||||||
|
Egyéb működési támogatás államháztartáson belülről |
39 059 |
60 802 |
85 698 |
85 698 |
35 693 |
36 457 |
19 891 |
54,56% |
|
Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről (6.2.1.+…+ 6.2.5.) |
||||||||
|
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
||||||||
|
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
Társulástól átvett pénzeszköz |
||||||||
|
EU támogatás |
||||||||
|
Egyéb felhalmozási támogatás államháztartáson belülről (vis maior) |
||||||||
|
V. Átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről (7.1.+7.2.) |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 487 |
148,70% |
|
Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről |
||||||||
|
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
1 487 |
148,70% |
|
VI. Felhalmozási célú bevételek (8.1+8.2.+8.3.) |
362 |
57 362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
60 136 |
16612,15% |
|
Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése (vagyonhasznosítás) |
362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
362 |
60 136 |
16612,15% |
|
Önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítése, hasznosítása |
57 000 |
|||||||
|
Pénzügyi befektetésekből származó bevétel |
||||||||
|
VII. Kölcsön visszatérülése |
||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (2+……+9) |
463 641 |
558 418 |
637 133 |
639 692 |
715 177 |
716 546 |
750 081 |
104,68% |
|
VIII. Finanszírozási bevételek (11.1.+11.2.) |
95 000 |
124 045 |
65 000 |
70 140 |
70 140 |
70 140 |
70 140 |
100,00% |
|
Működési célú finanszírozási bevételek (ktgvetési pénzm.) |
95 000 |
124 045 |
65 000 |
70 140 |
70 140 |
70 140 |
70 140 |
100,00% |
|
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek |
||||||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
15 156 |
|||||||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10+11+12) |
558 641 |
682 463 |
702 133 |
709 832 |
785 317 |
786 686 |
835 377 |
106,19% |
|
Csobánka Község Önkormányzata |
01 |
|||||||
|
Kiadások |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
I. Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
204 277 |
247 196 |
223 525 |
225 513 |
292 876 |
298 126 |
289 853 |
97,22% |
|
Személyi juttatások |
82 334 |
80 088 |
83 450 |
84 944 |
91 997 |
97 063 |
96 861 |
99,79% |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
11 100 |
11 018 |
11 572 |
11 766 |
12 683 |
11 365 |
11 270 |
99,16% |
|
Dologi kiadások |
87 074 |
134 300 |
110 448 |
110 448 |
171 088 |
176 162 |
171 647 |
97,44% |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
16 450 |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
4 900 |
1 916 |
1 521 |
79,38% |
|
Egyéb működési célú kiadások |
7 319 |
9 790 |
6 055 |
6 355 |
12 208 |
11 620 |
8 554 |
73,61% |
|
- az 1.5-ből: - Lakosságnak juttatott támogatások |
||||||||
|
- Szociális, rászorultság jellegű ellátások |
||||||||
|
- Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson belülre |
1 035 |
500 |
500 |
500 |
3 500 |
3 700 |
3 696 |
99,89% |
|
- Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre |
4 784 |
8 790 |
5 055 |
5 055 |
7 908 |
7 120 |
4 058 |
56,99% |
|
- Működési támogatás átadás (Civil Alap) |
1 500 |
500 |
500 |
800 |
800 |
800 |
800 |
100,00% |
|
- Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés |
||||||||
|
- Kamatkiadások |
||||||||
|
- Elvonások |
||||||||
|
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1+…+2.7) |
45 325 |
81 677 |
20 701 |
26 280 |
11 854 |
14 280 |
6 927 |
48,51% |
|
Beruházások |
43 575 |
81 477 |
14 875 |
16 263 |
6 563 |
4 263 |
1 583 |
37,13% |
|
Felújítások |
1 750 |
200 |
5 826 |
10 017 |
5 291 |
10 017 |
5 344 |
53,35% |
|
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||||
|
2.3-ból - Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre |
||||||||
|
- Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson belülre |
||||||||
|
- Pénzügyi befektetések kiadásai |
||||||||
|
- Lakástámogatás |
||||||||
|
- Lakásépítés |
||||||||
|
- EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai |
||||||||
|
- EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek |
||||||||
|
III. Tartalékok (3.1.+3.2) |
32 162 |
42 869 |
20 553 |
20 685 |
32 963 |
26 656 |
0,00% |
|
|
Általános tartalék |
32 162 |
37 869 |
20 553 |
20 685 |
32 963 |
26 656 |
||
|
Céltartalék |
5 000 |
|||||||
|
IV. Kölcsön nyújtása |
||||||||
|
V. Költségvetési szervek finanszírozása |
266 290 |
299 201 |
424 700 |
424 700 |
434 970 |
434 970 |
430 396 |
98,95% |
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3+4+5) |
548 054 |
670 943 |
689 479 |
697 178 |
772 663 |
774 032 |
727 176 |
93,95% |
|
V. Finanszírozási kiadások (7.1.+7.2.) |
10 587 |
11 520 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
100,00% |
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
10 587 |
11 520 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
12 654 |
100,00% |
|
Felhalmozási célú pénzügyi műveletek kiadások |
||||||||
|
VI. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
||||||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (6+7+8) |
558 641 |
682 463 |
702 133 |
709 832 |
785 317 |
786 686 |
739 830 |
94,04% |
11. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Költségvetési szerv megnevezése |
Csobánkai Polgármesteri Hivatal |
02 |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Ezer forintban |
||||||||||
|
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
|
1 |
2 |
3 |
5 |
6 |
6 |
7 |
8 |
9 |
12 |
13 |
|
Bevételek |
||||||||||
|
1. |
I. Intézményi működési bevételek (1.1.+…+1.8.) |
|||||||||
|
1.1. |
Áru- és készletértékesítés / közvetett szolgáltatás |
|||||||||
|
1.2. |
Nyújtott szolgáltatások ellenértéke |
|||||||||
|
1.3. |
Bérleti díj |
|||||||||
|
1.4. |
Intézményi ellátási díjak |
|||||||||
|
1.5. |
Alkalmazottak térítése |
|||||||||
|
1.6. |
Általános forgalmi adó bevétel |
|||||||||
|
1.7. |
Osztalék, hozambevétel |
|||||||||
|
1.8. |
Kamatbevétel |
|||||||||
|
2. |
II. Átvett pénzeszközök államháztartáson belülről (2.1.+2.4.) |
4 308 |
6 703 |
2 958 |
44,13% |
|||||
|
2.1. |
Működési támogatás államháztartáson belülről |
4 308 |
6 703 |
2 958 |
44,13% |
|||||
|
2.2. |
- ebből EU támogatás |
|||||||||
|
2.3. |
Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről |
|||||||||
|
2.4. |
- ebből EU támogatás |
|||||||||
|
3. |
III. Átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről (3.1.+3.2.) |
|||||||||
|
3.1. |
Működési célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
|||||||||
|
3.2. |
Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
|||||||||
|
4. |
IV. Önkormányzati támogatás |
121 573 |
126 108 |
141 845 |
141 845 |
153 520 |
153 520 |
153 900 |
100,25% |
|
|
5. |
Költségvetési bevételek összesen (1+…+4) |
121 573 |
126 108 |
141 845 |
141 845 |
157 828 |
160 223 |
156 858 |
97,90% |
|
|
6. |
V. Finanszírozási bevételek (6.1.+6.2.) |
675 |
675 |
675 |
675 |
100,00% |
||||
|
6.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
675 |
675 |
675 |
675 |
100,00% |
||||
|
6.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
|||||||||
|
6.3 |
Hitel felvétel (minuszos számla egyenleg) |
|||||||||
|
7. |
VI. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
|||||||||
|
8. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (5+6+7) |
121 573 |
126 108 |
141 845 |
142 520 |
158 503 |
160 898 |
157 533 |
97,91% |
|
|
Kiadások |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
||
|
1. |
I. Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
121 073 |
125 608 |
140 345 |
141 020 |
157 003 |
159 398 |
156 133 |
97,95% |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások |
96 778 |
96 778 |
108 005 |
108 005 |
122 115 |
121 959 |
120 306 |
98,64% |
|
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
12 665 |
12 665 |
14 420 |
14 420 |
16 293 |
18 807 |
18 806 |
99,99% |
|
|
1.3. |
Dologi kiadások |
11 630 |
16 165 |
17 920 |
18 595 |
18 595 |
18 632 |
17 021 |
91,35% |
|
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||||||
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
|||||||||
|
2. |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1+…+2.4) |
500 |
500 |
1 500 |
1 500 |
1 500 |
1 500 |
1 357 |
90,47% |
|
|
2.1. |
Beruházások |
500 |
500 |
1 500 |
1 500 |
1 500 |
1 500 |
1 357 |
90,47% |
|
|
2.2. |
Felújítások |
|||||||||
|
2.5. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
|||||||||
|
2.7. |
- ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai |
|||||||||
|
3. |
III. Kölcsön nyújtása |
|||||||||
|
4. |
IV. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
|||||||||
|
5. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3+4) |
121 573 |
126 108 |
141 845 |
142 520 |
158 503 |
160 898 |
157 490 |
97,88% |
|
12. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Borostyán Természetvédő Óvoda |
03 |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Ezer forintban |
||||||||
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
3 |
5 |
6 |
6 |
7 |
8 |
9 |
12 |
13 |
|
Bevételek |
||||||||
|
I. Intézményi működési bevételek (1.1.+…+1.8.) |
1 960 |
3 764 |
5 461 |
5 461 |
7 366 |
7 366 |
7 162 |
97,23% |
|
Áru- és készletértékesítés / közvetett szolgáltatás |
||||||||
|
Nyújtott szolgáltatások ellenértéke |
||||||||
|
Bérleti díj |
||||||||
|
Intézményi ellátási díjak |
1 043 |
2 464 |
3 800 |
3 800 |
4 800 |
4 800 |
4 467 |
93,06% |
|
Alkalmazottak térítése |
500 |
500 |
500 |
500 |
1 000 |
1 000 |
1 172 |
117,20% |
|
Általános forgalmi adó bevétel |
417 |
800 |
1 161 |
1 161 |
1 566 |
1 566 |
1 523 |
97,25% |
|
Osztalék, hozambevétel |
||||||||
|
Kamatbevétel |
||||||||
|
II. Átvett pénzeszközök államháztartáson belülről (2.1.+2.4.) |
||||||||
|
Működési támogatás államháztartáson belülről |
||||||||
|
- ebből EU támogatás |
||||||||
|
Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről |
||||||||
|
- ebből EU támogatás |
||||||||
|
III. Átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről (3.1.+3.2.) |
||||||||
|
Működési célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
||||||||
|
Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
||||||||
|
IV. Önkormányzati támogatás |
144 717 |
173 093 |
218 550 |
218 550 |
215 395 |
215 395 |
213 473 |
99,11% |
|
Költségvetési bevételek összesen (1+…+4) |
146 677 |
176 857 |
224 011 |
224 011 |
222 761 |
222 761 |
220 635 |
99,05% |
|
V. Finanszírozási bevételek (6.1.+6.2.) |
1 244 |
1 244 |
1 295 |
1 244 |
96,06% |
|||
|
Költségvetési maradvány igénybevétele |
1 244 |
1 244 |
1 295 |
1 244 |
96,06% |
|||
|
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||||
|
VI. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
||||||||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (5+6+7) |
146 677 |
176 857 |
224 011 |
225 255 |
224 005 |
224 056 |
221 879 |
99,03% |
|
Kiadások |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
I. Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
144 277 |
176 357 |
222 599 |
223 843 |
221 958 |
222 009 |
218 518 |
98,43% |
|
Személyi juttatások |
95 450 |
113 053 |
154 783 |
154 783 |
153 683 |
153 611 |
153 138 |
99,69% |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
13 319 |
15 845 |
21 781 |
21 781 |
21 631 |
21 703 |
21 633 |
99,68% |
|
Dologi kiadások |
35 508 |
47 459 |
46 035 |
47 279 |
46 644 |
46 695 |
43 747 |
93,69% |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||||||
|
Egyéb működési célú kiadások |
||||||||
|
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1+…+2.4) |
2 400 |
500 |
1 412 |
1 412 |
2 047 |
2 047 |
2 031 |
99,22% |
|
Beruházások |
2 400 |
500 |
1 412 |
1 412 |
2 047 |
2 047 |
2 031 |
99,22% |
|
Felújítások |
||||||||
|
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
||||||||
|
- ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai |
||||||||
|
III. Kölcsön nyújtása |
||||||||
|
IV. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
||||||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3+4) |
146 677 |
176 857 |
224 011 |
225 255 |
224 005 |
224 056 |
220 549 |
98,43% |
13. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Költségvetési szerv megnevezése |
Csobánkai Magocska Bölcsőde |
04 |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Ezer forintban |
||||||||||
|
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
|
|
1 |
2 |
3 |
5 |
6 |
6 |
7 |
8 |
9 |
11 |
11 |
|
Bevételek |
||||||||||
|
1. |
I. Intézményi működési bevételek (1.1.+…+1.8.) |
12 580 |
12 580 |
12 580 |
12 580 |
7 405 |
58,86% |
|||
|
1.1. |
Áru- és készletértékesítés / közvetett szolgáltatás |
|||||||||
|
1.2. |
Nyújtott szolgáltatások ellenértéke |
|||||||||
|
1.3. |
Bérleti díj |
|||||||||
|
1.4. |
Intézményi ellátási díjak |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
7 157 |
59,64% |
|||
|
1.5. |
Alkalmazottak térítése |
|||||||||
|
1.6. |
Általános forgalmi adó bevétel |
580 |
580 |
580 |
580 |
248 |
42,76% |
|||
|
1.7. |
Osztalék, hozambevétel |
|||||||||
|
1.8. |
Kamatbevétel |
|||||||||
|
2. |
II. Átvett pénzeszközök államháztartáson belülről (2.1.+2.4.) |
|||||||||
|
2.1. |
Működési támogatás államháztartáson belülről |
|||||||||
|
2.2. |
- ebből EU támogatás |
|||||||||
|
2.3. |
Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről |
|||||||||
|
2.4. |
- ebből EU támogatás |
|||||||||
|
3. |
III. Átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről (3.1.+3.2.) |
|||||||||
|
3.1. |
Működési célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
|||||||||
|
3.2. |
Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
|||||||||
|
4. |
IV. Önkormányzati támogatás |
64 305 |
64 305 |
66 055 |
66 055 |
63 023 |
95,41% |
|||
|
5. |
Költségvetési bevételek összesen (1+…+4) |
76 885 |
76 885 |
78 635 |
78 635 |
70 428 |
89,56% |
|||
|
6. |
V. Finanszírozási bevételek (6.1.+6.2.) |
50 |
50 |
50 |
||||||
|
6.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
50 |
50 |
50 |
||||||
|
6.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
|||||||||
|
7. |
VI. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
|||||||||
|
8. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (5+6+7) |
76 885 |
76 935 |
78 685 |
78 635 |
70 478 |
89,63% |
|||
|
Kiadások |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
2024. évi |
||
|
1. |
I. Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
76 885 |
76 935 |
78 685 |
78 635 |
69 795 |
88,76% |
|||
|
1.1. |
Személyi juttatások |
50 491 |
50 491 |
51 991 |
51 828 |
51 672 |
99,70% |
|||
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
6 649 |
6 649 |
6 899 |
7 062 |
7 062 |
100,00% |
|||
|
1.3. |
Dologi kiadások |
19 745 |
19 795 |
19 795 |
19 745 |
11 061 |
98,88% |
|||
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||||||
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
|||||||||
|
2. |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1+…+2.4) |
|||||||||
|
2.1. |
Beruházások |
|||||||||
|
2.2. |
Felújítások |
|||||||||
|
2.5. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
|||||||||
|
2.7. |
- ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai |
|||||||||
|
3. |
III. Kölcsön nyújtása |
|||||||||
|
4. |
IV. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
|||||||||
|
5. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3+4) |
76 885 |
76 935 |
78 685 |
78 635 |
69 795 |
88,76% |
|||
14. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Tárgyi időszak |
Módosítások (+/-) |
Tárgyi időszak |
|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
|
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
0 |
0 |
0 |
|
A/II/2 Tárgyi eszközök |
0 |
0 |
0 |
|
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK |
0 |
0 |
0 |
|
C/II/1 Forintpénztár |
412 305 |
0 |
71 905 |
|
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
412 305 |
0 |
71 905 |
|
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
259 718 |
0 |
20 362 |
|
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
259 718 |
0 |
20 362 |
|
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
672 023 |
0 |
92 267 |
|
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
23 555 |
0 |
33 555 |
|
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
|
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
23 555 |
0 |
33 555 |
|
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
23 555 |
0 |
33 555 |
|
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
23 555 |
0 |
33 555 |
|
E/I/4 Máselőzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
1 503 |
0 |
1 503 |
|
E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+….+E/I/4) |
1 503 |
0 |
1 503 |
|
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
-8 |
0 |
-8 |
|
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
-8 |
0 |
-8 |
|
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
1 495 |
0 |
1 495 |
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
697 073 |
0 |
127 317 |
|
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
71 000 |
0 |
71 000 |
|
G/IV Felhalmozott eredmény |
-7 860 423 |
0 |
-8 489 165 |
|
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
-628 742 |
0 |
-989 210 |
|
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
-8 418 165 |
0 |
-9 407 375 |
|
H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
0 |
0 |
84 822 |
|
H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
6 |
0 |
0 |
|
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
855 465 |
0 |
521 775 |
|
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (H/II/1+…H/II/9) |
855 471 |
0 |
606 597 |
|
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
0 |
527 198 |
|
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
0 |
0 |
527 198 |
|
H/III/1 Kapott előlegek |
20 706 |
0 |
83 166 |
|
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
20 706 |
0 |
83 166 |
|
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
876 177 |
0 |
1 216 961 |
|
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
8 239 061 |
0 |
8 317 731 |
|
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
8 239 061 |
0 |
8 317 731 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
697 073 |
697 073 |
127 317 |
15. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Tárgyi időszak |
Módosítások (+/-) |
Tárgyi időszak |
|---|---|---|---|
|
2 |
3 |
4 |
|
|
A/II/4 Beruházások, felújítások |
0 |
0 |
1 267 864 |
|
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
0 |
0 |
1 267 864 |
|
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
0 |
0 |
1 267 864 |
|
C/II/1 Forintpénztár |
9 130 |
0 |
0 |
|
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
9 130 |
0 |
0 |
|
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
477 547 |
0 |
514 288 |
|
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
477 547 |
0 |
514 288 |
|
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
486 677 |
0 |
514 288 |
|
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
517 252 |
0 |
902 479 |
|
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
113 516 |
0 |
100 931 |
|
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
286 911 |
0 |
602 825 |
|
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
116 808 |
0 |
198 708 |
|
D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
17 |
0 |
15 |
|
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
517 252 |
0 |
902 479 |
|
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
867 191 |
0 |
924 341 |
|
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
5 000 |
0 |
5 000 |
|
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
862 191 |
0 |
919 341 |
|
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
867 191 |
0 |
924 341 |
|
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
1 384 443 |
0 |
1 826 820 |
|
E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható ált.forg.adó |
9 074 127 |
0 |
14 350 486 |
|
E/I Előzetesen felszámított ált.forg.adó eslzámolása |
9 074 127 |
0 |
14 350 486 |
|
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
-2 670 366 |
0 |
-4 274 973 |
|
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolás |
-2 670 366 |
0 |
-4 274 973 |
|
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
6 403 761 |
0 |
10 075 513 |
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
8 274 881 |
0 |
13 684 485 |
|
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
336 000 |
0 |
336 000 |
|
G/IV Felhalmozott eredmény |
-730 426 |
0 |
-3 004 860 |
|
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
-2 274 434 |
0 |
-28 649 |
|
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
-2 668 860 |
0 |
-2 697 509 |
|
H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadói járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
0 |
0 |
69 930 |
|
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
724 631 |
0 |
15 364 |
|
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (H/I/1+…H/I/9) |
724 631 |
0 |
85 294 |
|
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
0 |
0 |
|
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (H/II/1+…H/II/9) |
0 |
0 |
0 |
|
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
0 |
2 984 724 |
|
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
0 |
0 |
2 984 724 |
|
H/III/1 Kapott előlegek |
109 474 |
0 |
109 042 |
|
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
109 474 |
0 |
109 042 |
|
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
834 105 |
0 |
3 179 060 |
|
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
10 109 636 |
0 |
13 202 934 |
|
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
10 109 636 |
0 |
13 202 934 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
8 274 881 |
0 |
13 684 485 |
16. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
adatok foirntban |
|||
|
Megnevezés |
Előző időszak |
Módosítások (+/-) |
Tárgyi időszak |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
|
C/II/1 Forintpénztár |
0 |
0 |
36 195 |
|
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
0 |
0 |
36 195 |
|
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
50 404 |
0 |
233 651 |
|
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
50 404 |
0 |
233 651 |
|
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
50 404 |
0 |
269 846 |
|
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
0 |
0 |
196 571 |
|
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
0 |
0 |
194 164 |
|
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
0 |
0 |
2 407 |
|
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
0 |
0 |
196 571 |
|
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
0 |
0 |
442 895 |
|
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
0 |
0 |
442 895 |
|
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
0 |
0 |
442 895 |
|
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
0 |
0 |
639 466 |
|
E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható ált.forg.adó |
0 |
0 |
641 728 |
|
E/I Előzetesen felszámított ált.forg.adó eslzámolása |
0 |
0 |
641 728 |
|
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
0 |
0 |
-250 780 |
|
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolás |
0 |
0 |
-250 780 |
|
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
0 |
0 |
390 948 |
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
50 404 |
0 |
1 300 260 |
|
G/IV Felhalmozott eredmény |
0 |
0 |
-774 584 |
|
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
-774 584 |
0 |
-3 164 348 |
|
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
-774 584 |
0 |
-3 938 932 |
|
H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
0 |
0 |
26 800 |
|
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (H/I/1+…H/I/9) |
0 |
0 |
26 800 |
|
H/III/1 Kapott előlegek |
0 |
0 |
29 441 |
|
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
0 |
0 |
29 441 |
|
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
0 |
0 |
56 241 |
|
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
824 988 |
0 |
5 182 951 |
|
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
824 988 |
0 |
5 182 951 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
50 404 |
0 |
1 300 260 |
17. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
adatok foirntban |
|||
|
Megnevezés |
Tárgyi időszak |
Módosítások (+/-) |
Tárgyi időszak |
|
1 |
4 |
3 |
4 |
|
A/I/1 Vagyoni értékű jogok |
1 089 254 |
0 |
700 502 |
|
A/I/2 Szellemi termékek |
8 385 092 |
0 |
834 515 |
|
A/I Immateriális javak (=A/I/1+...+A/I/3) |
9 474 346 |
0 |
1 535 017 |
|
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
3 820 819 589 |
0 |
3 739 677 777 |
|
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
27 331 284 |
0 |
22 241 031 |
|
A/II/4 Beruházások, felújítások |
5 631 421 |
0 |
5 631 421 |
|
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
3 853 782 294 |
0 |
3 767 550 229 |
|
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) |
11 000 |
0 |
11 000 |
|
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
11 000 |
0 |
11 000 |
|
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
11 000 |
0 |
11 000 |
|
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
3 863 267 640 |
0 |
3 769 096 246 |
|
C/II/1 Forintpénztár |
287 865 |
0 |
113 825 |
|
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
287 865 |
0 |
113 825 |
|
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
87 927 433 |
0 |
118 851 434 |
|
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
11 814 114 |
0 |
9 426 209 |
|
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
99 741 547 |
0 |
128 277 643 |
|
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
100 029 412 |
0 |
128 391 468 |
|
D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások áht-n belül |
10 900 |
0 |
10 900 |
|
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
37 164 835 |
0 |
40 623 888 |
|
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
23 945 040 |
0 |
20 371 241 |
|
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
4 670 692 |
0 |
12 040 855 |
|
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
8 549 103 |
0 |
8 211 792 |
|
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
24 058 288 |
0 |
36 366 908 |
|
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
4 467 055 |
0 |
4 772 570 |
|
D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
17 364 677 |
0 |
28 325 174 |
|
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
1 903 914 |
0 |
2 946 522 |
|
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
297 638 |
0 |
297 638 |
|
D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
25 004 |
0 |
25 004 |
|
D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…D/I/5e) |
1 398 695 |
0 |
1 522 990 |
|
D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
1 398 695 |
0 |
1 522 990 |
|
D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célű átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I7c) |
134 000 |
0 |
134 000 |
|
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
62 766 718 |
0 |
78 658 686 |
|
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
8 490 343 |
0 |
7 361 255 |
|
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
4 029 404 |
0 |
4 029 404 |
|
D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásokra adott előlegek |
409 470 |
0 |
409 470 |
|
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
1 964 829 |
0 |
825 124 |
|
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
2 086 640 |
0 |
2 097 257 |
|
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
50 000 |
0 |
50 000 |
|
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
8 540 343 |
0 |
7 411 255 |
|
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
71 307 061 |
0 |
86 069 941 |
|
E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható ált.forg.adó |
1 595 221 |
0 |
3 151 954 |
|
E/I Előzetesen felszámított ált.forg.adó eslzámolása |
1 595 221 |
0 |
3 151 954 |
|
E/II/2 Más fizetendő ált.forg.adó |
-297 638 |
0 |
-332 644 |
|
E/II Fizetendő ált.forg.adó eslzámolása |
-297 638 |
0 |
-332 644 |
|
E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai |
80 000 |
0 |
157 140 |
|
E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2) |
80 000 |
0 |
157 140 |
|
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
1 377 583 |
0 |
2 976 450 |
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
4 035 981 696 |
0 |
3 986 534 105 |
|
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
3 559 077 327 |
0 |
3 559 077 327 |
|
G/II Nemzeti vagyon változásai |
-55 786 850 |
0 |
-55 786 850 |
|
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
15 234 616 |
0 |
15 234 616 |
|
G/IV Felhalmozott eredmény |
154 456 382 |
0 |
449 067 151 |
|
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
294 610 769 |
0 |
-58 912 759 |
|
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
3 967 592 244 |
0 |
3 908 679 485 |
|
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
1 303 438 |
0 |
2 633 759 |
|
H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
315 523 |
0 |
0 |
|
H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
0 |
9 000 |
|
H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
42 695 |
0 |
42 695 |
|
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
1 661 656 |
0 |
2 685 454 |
|
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
0 |
0 |
|
H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
0 |
0 |
0 |
|
H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
0 |
0 |
|
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) |
12 654 037 |
0 |
15 156 094 |
|
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
12 654 037 |
0 |
15 156 094 |
|
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
12 654 037 |
0 |
15 156 094 |
|
H/III/1 Kapott előlegek |
30 682 081 |
0 |
31 630 236 |
|
H/III/2 Továbbadási céllal folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
78 000 |
0 |
103 000 |
|
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
2 741 126 |
0 |
3 246 551 |
|
H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
5 008 119 |
0 |
5 432 619 |
|
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
38 509 326 |
0 |
40 412 406 |
|
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
52 825 019 |
0 |
58 253 954 |
|
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
7 023 606 |
0 |
11 059 839 |
|
J/3 Halasztott eredményszeméleltű bevételek |
8 540 827 |
0 |
8 540 827 |
|
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
15 564 433 |
0 |
19 600 666 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
4 035 981 696 |
0 |
3 986 534 105 |
18. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Forint |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
|
Megnevezés |
Sorszám |
Összeg |
|||
|
Önkormányzat |
Hivatal |
Óvoda |
Bölcsőde |
||
|
2 |
1 |
3 |
4 |
5 |
5 |
|
01. Alaptevékenység költségvetési bevételei |
1 |
750 080 829 |
2 957 675 |
7 162 158 |
7 405 132 |
|
02. Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
2 |
296 779 621 |
157 490 333 |
220 549 705 |
69 795 291 |
|
I. Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
3 |
453 301 208 |
-154 532 658 |
-213 387 547 |
-62 390 159 |
|
03. Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
4 |
85 296 523 |
154 575 314 |
214 717 134 |
63 073 459 |
|
04. Alaptevékenység finanszírozási kiadásai |
5 |
443 050 274 |
0 |
0 |
0 |
|
II. Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
6 |
-357 753 751 |
154 575 314 |
214 717 134 |
63 073 459 |
|
A/ Alaptevékenység maradványa (=+-I+-II) |
7 |
95 547 457 |
42 656 |
1 329 587 |
683 300 |
|
C/ Összes maradvány (=A+B) |
8 |
95 547 457 |
42 656 |
1 329 587 |
683 300 |
|
D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa |
9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) |
10 |
95 547 457 |
42 656 |
1 329 587 |
683 300 |
19. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Forint |
|||||||
|
Megnevezés |
Előirányzat eredeti |
Előirányzat Módosított |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évben esedékes |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évben esedékes végleges |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évet követően esedékes |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évet követően esedékes végleges |
Teljesítés |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
|
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
52 690 000 |
59 922 296 |
59 922 296 |
109 221 000 |
59 922 296 |
||
|
Céljuttatás, projektprémium (K1103) |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
||||
|
Béren kívüli juttatások (K1107) |
4 392 000 |
4 292 000 |
4 290 800 |
4 290 800 |
|||
|
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
1 120 000 |
789 500 |
789 140 |
789 140 |
|||
|
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
2 000 000 |
1 236 000 |
1 236 000 |
1 236 000 |
|||
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+...+13) (K11) |
60 202 000 |
68 739 796 |
68 738 236 |
109 221 000 |
68 738 236 |
||
|
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
19 808 000 |
22 545 500 |
22 379 332 |
22 379 332 |
|||
|
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
2 940 000 |
3 242 500 |
3 242 266 |
3 242 266 |
|||
|
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
500 000 |
2 535 000 |
2 500 615 |
2 500 615 |
|||
|
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) |
23 248 000 |
28 323 000 |
28 122 213 |
28 122 213 |
|||
|
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
83 450 000 |
97 062 796 |
96 860 449 |
109 221 000 |
96 860 449 |
||
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+...+27) (K2) |
11 572 000 |
11 365 057 |
11 270 065 |
24 183 000 |
11 270 065 |
||
|
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
10 552 403 |
||||||
|
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
717 662 |
||||||
|
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
20 000 |
20 000 |
|||||
|
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
5 177 000 |
14 898 000 |
14 897 537 |
14 753 792 |
|||
|
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
5 197 000 |
14 918 000 |
14 897 537 |
14 753 792 |
|||
|
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
400 000 |
577 000 |
554 026 |
552 836 |
|||
|
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
895 000 |
957 000 |
956 468 |
953 666 |
|||
|
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
1 295 000 |
1 534 000 |
1 510 494 |
1 506 502 |
|||
|
Villamosenergia szolgáltatás díja (K3311) |
22 500 000 |
21 842 498 |
21 425 079 |
15 300 000 |
20 358 790 |
||
|
Gázenergia szolgáltatás díja (K3312) |
4 000 000 |
5 865 000 |
29 673 |
5 835 176 |
5 415 369 |
||
|
Víz- és csatorna szolgáltatás díja (K3314) |
800 000 |
1 574 000 |
1 546 356 |
1 515 371 |
|||
|
Közüzemi díjak (=35+...+38) (K331) |
27 300 000 |
29 281 498 |
29 673 |
28 806 611 |
15 300 000 |
27 289 530 |
|
|
Vásárolt élelmezés (K332) |
15 000 000 |
16 621 002 |
16 069 194 |
16 069 186 |
|||
|
Bérleti és lízing díjak (>=42) (K333) |
3 842 000 |
4 084 000 |
4 083 637 |
3 997 924 |
|||
|
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
3 614 000 |
40 185 039 |
40 183 907 |
40 035 666 |
|||
|
Közvetített szolgáltatások (>=45) (K335) |
2 400 000 |
1 053 500 |
11 502 |
1 041 912 |
969 418 |
||
|
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
3 000 000 |
2 459 000 |
2 459 000 |
2 459 000 |
|||
|
Egyéb szolgáltatások (>=48) (K337) |
25 712 000 |
30 156 963 |
29 936 652 |
29 784 073 |
|||
|
ebből: biztosítási díjak (K337) |
130 487 |
||||||
|
Szolgáltatási kiadások (=39+40+41+43+44+46+47) (K33) |
80 868 000 |
123 841 002 |
41 175 |
122 580 913 |
15 300 000 |
120 604 797 |
|
|
Kiküldetések kiadásai (K341) |
300 000 |
300 000 |
291 764 |
291 764 |
|||
|
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=50+51) (K34) |
300 000 |
300 000 |
291 764 |
291 764 |
|||
|
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
20 593 086 |
31 795 387 |
11 065 |
31 452 127 |
4 131 000 |
30 942 276 |
|
|
Egyéb dologi kiadások (K355) |
2 195 000 |
3 773 405 |
3 548 312 |
3 548 257 |
|||
|
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=53+54+55+58+62) (K35) |
22 788 086 |
35 568 792 |
11 065 |
35 000 439 |
4 131 000 |
34 490 533 |
|
|
Dologi kiadások (=31+34+49+52+63) (K3) |
110 448 086 |
176 161 794 |
52 240 |
174 281 147 |
19 431 000 |
171 647 388 |
|
|
Egyéb nem intézményi ellátások (>=105+...+123) (K48) |
12 000 000 |
1 916 000 |
315 899 |
1 520 627 |
211 750 |
1 520 627 |
|
|
ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás (K48) |
1 032 127 |
||||||
|
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §] (K48) |
488 500 |
||||||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=65+66+77+78+89+98+101+104) (K4) |
12 000 000 |
1 916 000 |
315 899 |
1 520 627 |
211 750 |
1 520 627 |
|
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=155+...+164) (K506) |
3 055 000 |
5 467 000 |
3 696 110 |
3 696 110 |
|||
|
ebből: központi költségvetési szervek (K506) |
3 500 000 |
||||||
|
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
196 110 |
||||||
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=183+...+192) (K512) |
3 000 000 |
6 153 100 |
4 858 450 |
4 858 450 |
|||
|
ebből: egyéb civil szervezetek (K512) |
800 000 |
||||||
|
ebből: egyéb vállalkozások (K512) |
4 058 450 |
||||||
|
Tartalékok (K513) |
---- |
||||||
|
Egyéb működési célú kiadások (=125+130+131+132+143+154+165+167+179+180+181+182+193) (K5) |
26 608 000 |
38 275 986 |
8 554 560 |
8 554 560 |
|||
|
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=197) (K62) |
10 394 000 |
2 038 179 |
853 650 |
198 660 |
198 660 |
||
|
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
1 319 000 |
1 319 000 |
1 054 821 |
1 047 735 |
|||
|
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
3 162 000 |
905 886 |
230 486 |
338 440 |
336 526 |
||
|
Beruházások (=195+196+198+199+200+202+204) (K6) |
14 875 000 |
4 263 065 |
1 084 136 |
1 591 921 |
1 582 921 |
||
|
Ingatlanok felújítása (K71) |
4 587 000 |
7 887 000 |
4 241 185 |
4 207 567 |
|||
|
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
1 239 000 |
2 130 000 |
1 |
1 145 121 |
1 136 044 |
||
|
Felújítások (=206+...+209) (K7) |
5 826 000 |
10 017 000 |
1 |
5 386 306 |
5 343 611 |
||
|
Költségvetési kiadások (=20+21+64+124+194+205+210+272) (K1-K8) |
264 779 086 |
339 061 698 |
1 452 276 |
299 465 075 |
153 046 750 |
296 779 621 |
|
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
12 654 000 |
12 654 037 |
12 654 037 |
15 156 094 |
12 654 037 |
||
|
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
424 700 000 |
424 700 000 |
430 396 237 |
430 396 237 |
|||
|
Belföldi finanszírozás kiadásai (=06+17+...+23+26) (K91) |
437 354 000 |
447 624 037 |
443 050 274 |
15 156 094 |
443 050 274 |
||
|
Finanszírozási kiadások (=27+35+36+37) (K9) |
437 354 000 |
447 624 037 |
443 050 274 |
15 156 094 |
443 050 274 |
||
|
Költségvetési kiadások összesen |
702 133 086 |
786 685 735 |
1 452 276 |
742 515 349 |
153 046 750 |
15156094 |
739 829 895 |
20. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Forint |
|||||||
|
Megnevezés |
Előirányzat eredeti |
Előirányzat Módosított |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évben esedékes |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évben esedékes végleges |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évet követően esedékes |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évet követően esedékes végleges |
Teljesítés |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
|
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
91 127 000 |
86 955 500 |
566 828 |
86 388 672 |
111 330 585 |
86 303 850 |
|
|
Céljuttatás, projektprémium (K1103) |
4 419 100 |
4 419 100 |
4 419 100 |
||||
|
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat (K1104) |
581 000 |
||||||
|
Jubileumi jutalom (K1106) |
5 532 000 |
4 425 600 |
80 |
4 425 520 |
4 425 520 |
||
|
Béren kívüli juttatások (K1107) |
6 639 000 |
17 855 200 |
59 |
17 855 141 |
17 855 141 |
||
|
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
1 526 000 |
1 159 000 |
508 |
1 158 492 |
1 158 492 |
||
|
Szociális támogatások (K1112) |
100 000 |
150 000 |
150 000 |
150 000 |
|||
|
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
2 000 000 |
4 994 000 |
40 |
4 761 960 |
4 761 960 |
||
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+...+13) (K11) |
107 505 000 |
119 958 400 |
567 515 |
119 158 885 |
111 330 585 |
119 074 063 |
|
|
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
251 105 |
||||||
|
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
500 000 |
1 749 525 |
96 |
1 231 874 |
1 231 874 |
||
|
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) |
500 000 |
2 000 630 |
96 |
1 231 874 |
1 231 874 |
||
|
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
108 005 000 |
121 959 030 |
567 611 |
120 390 759 |
111 330 585 |
120 305 937 |
|
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+...+27) (K2) |
14 420 000 |
18 806 515 |
29 |
18 806 486 |
32 737 185 |
18 806 486 |
|
|
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
15 623 824 |
||||||
|
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) |
118 647 |
||||||
|
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
3 064 015 |
||||||
|
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
250 000 |
490 000 |
482 251 |
377 758 |
|||
|
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
350 000 |
572 000 |
571 693 |
571 693 |
|||
|
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
600 000 |
1 062 000 |
1 053 944 |
949 451 |
|||
|
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
2 670 000 |
2 787 072 |
2 723 136 |
145 570 |
2 723 136 |
||
|
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
350 000 |
344 041 |
341 131 |
25 244 |
341 131 |
||
|
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
3 020 000 |
3 131 113 |
3 064 267 |
170 814 |
3 064 267 |
||
|
Villamosenergia szolgáltatás díja (K3311) |
2 500 000 |
3 300 000 |
77 335 |
3 103 609 |
80 000 |
50 074 |
3 083 525 |
|
Gázenergia szolgáltatás díja (K3312) |
1 500 000 |
1 100 000 |
997 455 |
92 780 |
997 455 |
||
|
Víz- és csatorna szolgáltatás díja (K3314) |
365 000 |
256 500 |
256 031 |
256 031 |
|||
|
Közüzemi díjak (=35+...+38) (K331) |
4 365 000 |
4 656 500 |
77 335 |
4 357 095 |
80 000 |
142 854 |
4 337 011 |
|
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
100 000 |
100 000 |
98 300 |
98 300 |
|||
|
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
2 313 000 |
2 452 500 |
2 452 500 |
125 000 |
2 262 000 |
||
|
Egyéb szolgáltatások (>=48) (K337) |
5 212 000 |
4 882 759 |
7 130 |
4 592 119 |
4 408 445 |
||
|
Szolgáltatási kiadások (=39+40+41+43+44+46+47) (K33) |
11 990 000 |
12 091 759 |
84 465 |
11 500 014 |
80 000 |
267 854 |
11 105 756 |
|
Kiküldetések kiadásai (K341) |
300 000 |
300 000 |
172 365 |
33 360 |
33 360 |
||
|
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=50+51) (K34) |
300 000 |
300 000 |
172 365 |
33 360 |
33 360 |
||
|
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
1 960 000 |
1 997 186 |
20 246 |
1 865 160 |
21 600 |
88 530 |
1 842 136 |
|
Egyéb dologi kiadások (K355) |
50 000 |
50 000 |
4 |
25 917 |
25 917 |
||
|
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=53+54+55+58+62) (K35) |
2 010 000 |
2 047 186 |
20 250 |
1 891 077 |
21 600 |
88 530 |
1 868 053 |
|
Dologi kiadások (=31+34+49+52+63) (K3) |
17 920 000 |
18 632 058 |
277 080 |
17 542 662 |
101 600 |
527 198 |
17 020 887 |
|
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) |
858 000 |
857 872 |
857 872 |
||||
|
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
1 181 000 |
323 000 |
210 650 |
210 650 |
|||
|
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
319 000 |
319 000 |
288 501 |
288 501 |
|||
|
Beruházások (=195+196+198+199+200+202+204) (K6) |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 357 023 |
1 357 023 |
|||
|
Költségvetési kiadások (=20+21+64+124+194+205+210+272) (K1-K8) |
141 845 000 |
160 897 603 |
844 720 |
158 096 930 |
144 169 370 |
527 198 |
157 490 333 |
21. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Forint |
|||||||
|
Megnevezés |
Előirányzat eredeti |
Előirányzat Módosított |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évben esedékes |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évben esedékes végleges |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évet követően esedékes |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évet követően esedékes végleges |
Teljesítés |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
|
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
139 810 000 |
122 537 500 |
355 200 |
122 182 300 |
174 471 000 |
122 182 300 |
|
|
Normatív jutalmak (K1102) |
10 456 660 |
10 456 660 |
10 456 660 |
||||
|
Céljuttatás, projektprémium (K1103) |
340 |
340 |
|||||
|
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat (K1104) |
5 008 000 |
17 |
5 007 983 |
5 007 983 |
|||
|
Jubileumi jutalom (K1106) |
2 220 000 |
2 220 000 |
10 000 |
2 210 000 |
2 210 000 |
||
|
Béren kívüli juttatások (K1107) |
9 253 000 |
8 048 800 |
102 000 |
7 946 800 |
7 946 800 |
||
|
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
1 500 000 |
438 000 |
9 |
437 991 |
437 991 |
||
|
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
2 000 000 |
4 673 000 |
4 604 |
4 668 396 |
4 668 396 |
||
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+...+13) (K11) |
154 783 000 |
153 382 300 |
472 170 |
152 910 130 |
174 471 000 |
152 910 130 |
|
|
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
228 500 |
172 |
228 328 |
228 328 |
|||
|
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) |
228 500 |
172 |
228 328 |
228 328 |
|||
|
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
154 783 000 |
153 610 800 |
472 342 |
153 138 458 |
174 471 000 |
153 138 458 |
|
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+...+27) (K2) |
21 781 000 |
21 703 200 |
333 |
21 702 867 |
27 573 000 |
21 632 937 |
|
|
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
19 667 945 |
||||||
|
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) |
767 708 |
||||||
|
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
1 197 284 |
||||||
|
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
827 000 |
803 000 |
758 786 |
755 061 |
|||
|
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
2 165 000 |
1 665 000 |
1 649 711 |
1 649 711 |
|||
|
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
2 992 000 |
2 468 000 |
2 408 497 |
2 404 772 |
|||
|
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
370 000 |
545 000 |
995 |
542 991 |
25 020 |
542 991 |
|
|
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
24 000 |
35 000 |
2 210 |
32 168 |
29 285 |
||
|
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
394 000 |
580 000 |
3 205 |
575 159 |
25 020 |
572 276 |
|
|
Villamosenergia szolgáltatás díja (K3311) |
2 600 000 |
1 959 500 |
193 012 |
1 077 879 |
314 961 |
1 075 179 |
|
|
Gázenergia szolgáltatás díja (K3312) |
3 000 000 |
3 640 500 |
1 178 |
3 064 675 |
574 329 |
3 064 675 |
|
|
Víz- és csatorna szolgáltatás díja (K3314) |
1 200 000 |
1 200 000 |
237 908 |
959 055 |
959 055 |
||
|
Közüzemi díjak (=35+...+38) (K331) |
6 800 000 |
6 800 000 |
432 098 |
5 101 609 |
314 961 |
574 329 |
5 098 909 |
|
Vásárolt élelmezés (K332) |
20 905 000 |
21 573 808 |
21 542 361 |
1 750 828 |
21 542 361 |
||
|
Bérleti és lízing díjak (>=42) (K333) |
60 000 |
60 000 |
3 600 |
51 230 |
51 230 |
||
|
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 800 950 |
1 800 950 |
|||
|
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
2 200 000 |
1 588 000 |
1 107 000 |
1 107 000 |
|||
|
Egyéb szolgáltatások (>=48) (K337) |
1 733 000 |
2 808 990 |
2 800 494 |
2 796 494 |
|||
|
Szolgáltatási kiadások (=39+40+41+43+44+46+47) (K33) |
33 698 000 |
34 830 798 |
435 698 |
32 403 644 |
314 961 |
2 325 157 |
32 396 944 |
|
Kiküldetések kiadásai (K341) |
20 000 |
20 000 |
|||||
|
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=50+51) (K34) |
20 000 |
20 000 |
|||||
|
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
8 901 000 |
8 766 000 |
118 300 |
8 357 319 |
85 039 |
634 547 |
8 355 274 |
|
Egyéb dologi kiadások (K355) |
30 000 |
30 000 |
1 040 |
17 832 |
17 821 |
||
|
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=53+54+55+58+62) (K35) |
8 931 000 |
8 796 000 |
119 340 |
8 375 151 |
85 039 |
634 547 |
8 373 095 |
|
Dologi kiadások (=31+34+49+52+63) (K3) |
46 035 000 |
46 694 798 |
558 243 |
43 762 451 |
400 000 |
2 984 724 |
43 747 087 |
|
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
1 112 000 |
1 612 000 |
1 599 386 |
1 599 386 |
|||
|
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
300 000 |
435 000 |
431 837 |
431 837 |
|||
|
Beruházások (=195+196+198+199+200+202+204) (K6) |
1 412 000 |
2 047 000 |
2 031 223 |
2 031 223 |
|||
|
Költségvetési kiadások (=20+21+64+124+194+205+210+272) (K1-K8) |
224 011 000 |
224 055 798 |
1 030 918 |
220 634 999 |
202 444 000 |
2 984 724 |
220 549 705 |
22. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Forint |
|||||||
|
Megnevezés |
Előirányzat eredeti |
Előirányzat Módosított |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évben esedékes |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évben esedékes végleges |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évet követően esedékes |
Kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség költségvetési évet követően esedékes végleges |
Teljesítés |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
|
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
43 071 000 |
45 265 000 |
47 062 |
45 217 938 |
120 000 000 |
45 191 138 |
|
|
Céljuttatás, projektprémium (K1103) |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
||||
|
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat (K1104) |
880 000 |
436 000 |
196 |
355 804 |
355 804 |
||
|
Béren kívüli juttatások (K1107) |
3 170 000 |
2 597 000 |
800 |
2 596 200 |
2 596 200 |
||
|
Ruházati költségtérítés (K1108) |
750 000 |
162 000 |
161 575 |
161 575 |
|||
|
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
500 000 |
281 000 |
320 |
280 680 |
280 680 |
||
|
Egyéb költségtérítések (K1110) |
120 000 |
||||||
|
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
2 000 000 |
587 000 |
95 |
586 905 |
586 905 |
||
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+...+13) (K11) |
50 491 000 |
51 828 000 |
48 473 |
51 699 102 |
120 000 000 |
51 672 302 |
|
|
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
50 491 000 |
51 828 000 |
48 473 |
51 699 102 |
120 000 000 |
51 672 302 |
|
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+...+27) (K2) |
6 649 000 |
7 062 000 |
418 |
7 061 582 |
15 600 000 |
7 061 582 |
|
|
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
6 668 126 |
||||||
|
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
393 456 |
||||||
|
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
500 000 |
500 000 |
209 413 |
209 413 |
|||
|
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
3 000 000 |
3 000 000 |
1 851 296 |
1 851 296 |
|||
|
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
3 500 000 |
3 500 000 |
2 060 709 |
2 060 709 |
|||
|
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
200 000 |
200 000 |
87 737 |
87 737 |
|||
|
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
100 000 |
100 000 |
8 540 |
8 540 |
|||
|
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
300 000 |
300 000 |
96 277 |
96 277 |
|||
|
Villamosenergia szolgáltatás díja (K3311) |
2 000 000 |
2 800 000 |
2 798 781 |
2 798 781 |
|||
|
Víz- és csatorna szolgáltatás díja (K3314) |
1 000 000 |
500 000 |
196 570 |
196 570 |
|||
|
Közüzemi díjak (=35+...+38) (K331) |
3 000 000 |
3 300 000 |
2 995 351 |
2 995 351 |
|||
|
Vásárolt élelmezés (K332) |
5 164 000 |
5 164 000 |
249 620 |
2 404 862 |
2 404 862 |
||
|
Bérleti és lízing díjak (>=42) (K333) |
84 000 |
84 000 |
62 730 |
62 730 |
|||
|
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
1 000 000 |
1 000 000 |
228 114 |
228 114 |
|||
|
Egyéb szolgáltatások (>=48) (K337) |
2 500 000 |
2 188 000 |
1 742 747 |
1 742 747 |
|||
|
ebből: biztosítási díjak (K337) |
358 116 |
||||||
|
Szolgáltatási kiadások (=39+40+41+43+44+46+47) (K33) |
11 748 000 |
11 736 000 |
249 620 |
7 433 804 |
7 433 804 |
||
|
Kiküldetések kiadásai (K341) |
10 000 |
550 |
9 450 |
9 450 |
|||
|
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=50+51) (K34) |
10 000 |
550 |
9 450 |
9 450 |
|||
|
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
4 197 000 |
4 197 000 |
67 397 |
1 460 200 |
1 460 200 |
||
|
Egyéb dologi kiadások (K355) |
2 000 |
967 |
967 |
||||
|
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=53+54+55+58+62) (K35) |
4 197 000 |
4 199 000 |
67 397 |
1 461 167 |
1 461 167 |
||
|
Dologi kiadások (=31+34+49+52+63) (K3) |
19 745 000 |
19 745 000 |
317 567 |
11 061 407 |
11 061 407 |
||
|
Költségvetési kiadások (=20+21+64+124+194+205+210+272) (K1-K8) |
76 885 000 |
78 635 000 |
366 458 |
69 822 091 |
135 600 000 |
69 795 291 |
|
23. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Forint |
||||
|
Megnevezés |
Sorszám |
Előző év |
Tárgyév |
Index (%) |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
|
ESZKÖZÖK |
||||
|
A/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK |
A |
3 863 267 640 |
3 769 096 246 |
97,56 |
|
I. IMMATERIÁLIS JAVAK |
A/I |
9 474 346 |
1 535 017 |
16,20 |
|
1. Vagyoni értékű jogok |
A/I/1 |
1 089 254 |
700 502 |
64,31 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/1/c |
1 089 254 |
700 502 |
64,31 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/1/d |
|||
|
2. Szellemi termékek |
A/I/2 |
8 385 092 |
834 515 |
9,95 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/2/d |
8 385 092 |
834 515 |
9,95 |
|
3. Immateriális javak értékhelyesbítése |
A/I/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/3/d |
|||
|
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK |
A/II |
3 853 782 294 |
3 767 550 229 |
97,76 |
|
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
A/II/1 |
3 820 819 589 |
3 739 677 777 |
97,88 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/1/a |
2 361 186 164 |
2 339 917 147 |
99,10 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/1/b |
34 592 000 |
34 592 000 |
100 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/1/c |
858 948 928 |
842 407 285 |
98,07 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/1/d |
566 092 497 |
522 761 345 |
92,35 |
|
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
A/II/2 |
27 331 284 |
22 241 031 |
81,38 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/2/d |
27 331 284 |
22 241 031 |
81,38 |
|
3. Tenyészállatok |
A/II/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/3/d |
|||
|
4. Beruházások, felújítások |
A/II/4 |
5 631 421 |
5 631 421 |
100 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/4/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/4/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/4/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/4/d |
5 631 421 |
5 631 421 |
100 |
|
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
A/II/5 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/5/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/5/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/5/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/5/d |
|||
|
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK |
A/III |
11 000 |
11 000 |
100 |
|
1. Tartós részesedések |
A/III/1 |
11 000 |
11 000 |
100 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/1/b |
11 000 |
11 000 |
100 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/1/d |
|||
|
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
A/III/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/2/d |
|||
|
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
A/III/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/3/d |
|||
|
IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK |
A/IV |
|||
|
1.Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
A/IV/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/1/d |
|||
|
2. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
A/IV/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/2/d |
|||
|
B/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK |
B |
|||
|
I. Készletek |
B/I |
|||
|
II. Értékpapírok |
B/II |
|||
|
C/ PÉNZESZKÖZÖK |
C |
100 029 412 |
128 391 468 |
128,35 |
|
I. Lekötött bankbetétek |
C/I |
|||
|
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
C/II |
287 865 |
113 825 |
39,54 |
|
III. Forintszámlák |
C/III |
99 741 547 |
128 277 643 |
128,61 |
|
IV. Devizaszámlák |
C/IV |
|||
|
D/ KÖVETELÉSEK |
D |
71 307 061 |
86 069 941 |
120,70 |
|
I. Költségvetési évben esedékes követelések |
D/I |
62 766 718 |
78 658 686 |
125,32 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések |
D/II |
|||
|
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások |
D/III |
8 540 343 |
7 411 255 |
86,78 |
|
E/ EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK |
E |
1 377 583 |
2 976 450 |
216,06 |
|
F/ AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
F |
|||
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
A+..+F |
4 035 981 696 |
3 986 534 105 |
98,77 |
|
FORRÁSOK |
||||
|
G/ SAJÁT TŐKE |
G |
3 967 592 244 |
3 908 679 485 |
98,52 |
|
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke |
G/I |
3 559 077 327 |
3 559 077 327 |
100 |
|
II. Nemzeti vagyon változásai |
G/II |
-55 786 850 |
-55 786 850 |
100 |
|
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
G/III |
15 234 616 |
15 234 616 |
100 |
|
IV. Felhalmozott eredmény |
G/IV |
154 456 382 |
449 067 151 |
290,74 |
|
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
G/V |
|||
|
VI. Mérleg szerinti eredmény |
G/VI |
294 610 769 |
-58 912 759 |
-20,00 |
|
H/ KÖTELEZETTSÉGEK |
H |
52 825 019 |
58 253 954 |
110,28 |
|
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
H/I |
1 661 656 |
2 685 454 |
161,61 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
H/II |
12 654 037 |
15 156 094 |
119,77 |
|
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
H/III |
38 509 326 |
40 412 406 |
104,94 |
|
I/ KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
I |
|||
|
J/ PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3) |
J |
15 564 433 |
19 600 666 |
125,93 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN |
G+...+J |
4 035 981 696 |
3 986 534 105 |
98,77 |
|
EGYÉB ADATOK ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK |
L |
|||
|
"0"-ra írt eszközök |
L/1 |
55 215 075 |
64 162 600 |
116,20 |
|
Használatban lévő kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök |
L/2 |
22 665 496 |
23 194 849 |
102,34 |
|
Használatban lévő készletek |
L/3 |
|||
|
01-02. számlacsoportban nyilvántartott eszközök (Áht-n belüli vagyonkezelésbe adott, bérbevett, letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett, stb.) |
L/4 |
67 552 907 |
67 552 907 |
100 |
|
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti leletek (bekerülési érték nélküli) |
L/5 |
|||
|
Függő követelések |
L/6 |
9 440 291 |
-9 440 291 |
-100 |
|
Függő kötelezettségek |
L/7 |
-1 310 194 |
-1 310 194 |
100 |
|
Biztos (jövőbeni) követelések |
L/8 |
|||
24. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Forint |
||||
|
Megnevezés |
Sorszám |
Előző év |
Tárgyév |
Index (%) |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
|
ESZKÖZÖK |
||||
|
A/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK |
A |
|||
|
I. IMMATERIÁLIS JAVAK |
A/I |
|||
|
1. Vagyoni értékű jogok |
A/I/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/1/d |
|||
|
2. Szellemi termékek |
A/I/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/2/d |
|||
|
3. Immateriális javak értékhelyesbítése |
A/I/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/3/d |
|||
|
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK |
A/II |
|||
|
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
A/II/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/1/d |
|||
|
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
A/II/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/2/d |
|||
|
3. Tenyészállatok |
A/II/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/3/d |
|||
|
4. Beruházások, felújítások |
A/II/4 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/4/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/4/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/4/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/4/d |
|||
|
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
A/II/5 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/5/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/5/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/5/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/5/d |
|||
|
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK |
A/III |
|||
|
1. Tartós részesedések |
A/III/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/1/d |
|||
|
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
A/III/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/2/d |
|||
|
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
A/III/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/3/d |
|||
|
IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK |
A/IV |
|||
|
1.Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
A/IV/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/1/d |
|||
|
2. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
A/IV/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/2/d |
|||
|
B/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK |
B |
|||
|
I. Készletek |
B/I |
|||
|
II. Értékpapírok |
B/II |
|||
|
C/ PÉNZESZKÖZÖK |
C |
672 023 |
92 267 |
13,73 |
|
I. Lekötött bankbetétek |
C/I |
|||
|
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
C/II |
412 305 |
71 905 |
17,44 |
|
III. Forintszámlák |
C/III |
259 718 |
20 362 |
7,84 |
|
IV. Devizaszámlák |
C/IV |
|||
|
D/ KÖVETELÉSEK |
D |
23 555 |
33 555 |
142,45 |
|
I. Költségvetési évben esedékes követelések |
D/I |
|||
|
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések |
D/II |
|||
|
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások |
D/III |
23 555 |
33 555 |
142,45 |
|
E/ EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK |
E |
1 495 |
1 495 |
100 |
|
F/ AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
F |
|||
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
A+..+F |
697 073 |
127 317 |
18,26 |
|
FORRÁSOK |
||||
|
G/ SAJÁT TŐKE |
G |
-8 418 165 |
-9 407 375 |
111,75 |
|
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke |
G/I |
|||
|
II. Nemzeti vagyon változásai |
G/II |
|||
|
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
G/III |
71 000 |
71 000 |
100 |
|
IV. Felhalmozott eredmény |
G/IV |
-7 860 423 |
-8 489 165 |
108,00 |
|
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
G/V |
|||
|
VI. Mérleg szerinti eredmény |
G/VI |
-628 742 |
-989 210 |
157,33 |
|
H/ KÖTELEZETTSÉGEK |
H |
876 177 |
1 216 961 |
138,89 |
|
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
H/I |
855 471 |
606 597 |
70,91 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
H/II |
527 198 |
||
|
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
H/III |
20 706 |
83 166 |
401,65 |
|
I/ KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
I |
|||
|
J/ PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3) |
J |
8 239 061 |
8 317 731 |
100,95 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN |
G+...+J |
697 073 |
127 317 |
18,26 |
|
EGYÉB ADATOK ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK |
L |
|||
|
"0"-ra írt eszközök |
L/1 |
1 913 483 |
2 982 005 |
155,84 |
|
Használatban lévő kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök |
L/2 |
1 309 892 |
2 378 414 |
181,57 |
|
Használatban lévő készletek |
L/3 |
|||
|
01-02. számlacsoportban nyilvántartott eszközök (Áht-n belüli vagyonkezelésbe adott, bérbevett, letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett, stb.) |
L/4 |
|||
|
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti leletek (bekerülési érték nélküli) |
L/5 |
|||
|
Függő követelések |
L/6 |
|||
|
Függő kötelezettségek |
L/7 |
|||
|
Biztos (jövőbeni) követelések |
L/8 |
|||
25. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Forint |
||||
|
Megnevezés |
Sorszám |
Előző év |
Tárgyév |
Index (%) |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
|
ESZKÖZÖK |
||||
|
A/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK |
A |
1 267 864 |
||
|
I. IMMATERIÁLIS JAVAK |
A/I |
|||
|
1. Vagyoni értékű jogok |
A/I/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/1/d |
|||
|
2. Szellemi termékek |
A/I/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/2/d |
|||
|
3. Immateriális javak értékhelyesbítése |
A/I/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/3/d |
|||
|
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK |
A/II |
1 267 864 |
||
|
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
A/II/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/1/d |
|||
|
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
A/II/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/2/d |
|||
|
3. Tenyészállatok |
A/II/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/3/d |
|||
|
4. Beruházások, felújítások |
A/II/4 |
1 267 864 |
||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/4/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/4/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/4/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/4/d |
1 267 864 |
||
|
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
A/II/5 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/5/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/5/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/5/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/5/d |
|||
|
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK |
A/III |
|||
|
1. Tartós részesedések |
A/III/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/1/d |
|||
|
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
A/III/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/2/d |
|||
|
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
A/III/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/3/d |
|||
|
IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK |
A/IV |
|||
|
1.Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
A/IV/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/1/d |
|||
|
2. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
A/IV/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/2/d |
|||
|
B/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK |
B |
|||
|
I. Készletek |
B/I |
|||
|
II. Értékpapírok |
B/II |
|||
|
C/ PÉNZESZKÖZÖK |
C |
486 677 |
514 288 |
105,67 |
|
I. Lekötött bankbetétek |
C/I |
|||
|
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
C/II |
9 130 |
||
|
III. Forintszámlák |
C/III |
477 547 |
514 288 |
107,69 |
|
IV. Devizaszámlák |
C/IV |
|||
|
D/ KÖVETELÉSEK |
D |
1 384 443 |
1 826 820 |
131,95 |
|
I. Költségvetési évben esedékes követelések |
D/I |
517 252 |
902 479 |
174,48 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések |
D/II |
|||
|
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások |
D/III |
867 191 |
924 341 |
106,59 |
|
E/ EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK |
E |
6 403 761 |
10 075 513 |
157,34 |
|
F/ AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
F |
|||
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
A+..+F |
8 274 881 |
13 684 485 |
165,37 |
|
FORRÁSOK |
||||
|
G/ SAJÁT TŐKE |
G |
-2 668 860 |
-2 697 509 |
101,07 |
|
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke |
G/I |
|||
|
II. Nemzeti vagyon változásai |
G/II |
|||
|
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
G/III |
336 000 |
336 000 |
100 |
|
IV. Felhalmozott eredmény |
G/IV |
-730 426 |
-3 004 860 |
411,38 |
|
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
G/V |
|||
|
VI. Mérleg szerinti eredmény |
G/VI |
-2 274 434 |
-28 649 |
1,26 |
|
H/ KÖTELEZETTSÉGEK |
H |
834 105 |
3 179 060 |
381,13 |
|
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
H/I |
724 631 |
85 294 |
11,77 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
H/II |
2 984 724 |
||
|
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
H/III |
109 474 |
109 042 |
99,61 |
|
I/ KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
I |
|||
|
J/ PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3) |
J |
10 109 636 |
13 202 934 |
130,60 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN |
G+...+J |
8 274 881 |
13 684 485 |
165,37 |
|
EGYÉB ADATOK ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK |
L |
|||
|
"0"-ra írt eszközök |
L/1 |
4 304 776 |
4 636 298 |
107,70 |
|
Használatban lévő kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök |
L/2 |
4 304 776 |
4 636 298 |
107,70 |
|
Használatban lévő készletek |
L/3 |
|||
|
01-02. számlacsoportban nyilvántartott eszközök (Áht-n belüli vagyonkezelésbe adott, bérbevett, letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett, stb.) |
L/4 |
|||
|
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti leletek (bekerülési érték nélküli) |
L/5 |
|||
|
Függő követelések |
L/6 |
|||
|
Függő kötelezettségek |
L/7 |
|||
|
Biztos (jövőbeni) követelések |
L/8 |
|||
26. melléklet a 11/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Forint |
||||
|
Megnevezés |
Sorszám |
Előző év |
Tárgyév |
Index (%) |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
|
ESZKÖZÖK |
||||
|
A/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK |
A |
|||
|
I. IMMATERIÁLIS JAVAK |
A/I |
|||
|
1. Vagyoni értékű jogok |
A/I/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/1/d |
|||
|
2. Szellemi termékek |
A/I/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/2/d |
|||
|
3. Immateriális javak értékhelyesbítése |
A/I/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/3/d |
|||
|
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK |
A/II |
|||
|
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
A/II/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/1/d |
|||
|
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
A/II/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/2/d |
|||
|
3. Tenyészállatok |
A/II/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/3/d |
|||
|
4. Beruházások, felújítások |
A/II/4 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/4/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/4/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/4/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/4/d |
|||
|
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
A/II/5 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/5/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/5/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/5/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/5/d |
|||
|
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK |
A/III |
|||
|
1. Tartós részesedések |
A/III/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/1/d |
|||
|
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
A/III/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/2/d |
|||
|
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
A/III/3 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/3/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/3/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/3/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/3/d |
|||
|
IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK |
A/IV |
|||
|
1.Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
A/IV/1 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/1/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/1/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/1/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/1/d |
|||
|
2. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
A/IV/2 |
|||
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/2/a |
|||
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/2/b |
|||
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/2/c |
|||
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/2/d |
|||
|
B/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK |
B |
|||
|
I. Készletek |
B/I |
|||
|
II. Értékpapírok |
B/II |
|||
|
C/ PÉNZESZKÖZÖK |
C |
50 404 |
269 846 |
535,37 |
|
I. Lekötött bankbetétek |
C/I |
|||
|
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
C/II |
36 195 |
||
|
III. Forintszámlák |
C/III |
50 404 |
233 651 |
463,56 |
|
IV. Devizaszámlák |
C/IV |
|||
|
D/ KÖVETELÉSEK |
D |
639 466 |
||
|
I. Költségvetési évben esedékes követelések |
D/I |
196 571 |
||
|
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések |
D/II |
|||
|
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások |
D/III |
442 895 |
||
|
E/ EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK |
E |
390 948 |
||
|
F/ AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
F |
|||
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
A+..+F |
50 404 |
1 300 260 |
2 579,68 |
|
FORRÁSOK |
||||
|
G/ SAJÁT TŐKE |
G |
-774 584 |
-3 938 932 |
508,52 |
|
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke |
G/I |
|||
|
II. Nemzeti vagyon változásai |
G/II |
|||
|
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
G/III |
|||
|
IV. Felhalmozott eredmény |
G/IV |
-774 584 |
||
|
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
G/V |
|||
|
VI. Mérleg szerinti eredmény |
G/VI |
-774 584 |
-3 164 348 |
408,52 |
|
H/ KÖTELEZETTSÉGEK |
H |
56 241 |
||
|
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
H/I |
26 800 |
||
|
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
H/II |
|||
|
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
H/III |
29 441 |
||
|
I/ KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
I |
|||
|
J/ PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3) |
J |
824 988 |
5 182 951 |
628,25 |