Pomáz Város Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2021. (V. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása
Pomáz Város Önkormányzatának 2020. évi zárszámadásáról
Hatályos: 2021. 05. 29Pomáz Város Önkormányzatának 2020. évi zárszámadásáról
Általános indokolás
Általános indokolás Az Alaptörvény 32. § (1) bekezdés f) pontja alapján a helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között meghatározza költségvetését, annak alapján önállóan gazdálkodik. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A tervezett rendelet ezen jogszabályi követelményeknek való megfelelést biztosítja. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) vonatkozó rendelkezései alapján Pomáz Város Önkormányzatának 2020. évi szöveges költségvetési beszámolója benyújtásra került. A zárszámadási rendelet megalkotására az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1)-(4) bekezdés alapján kerül sor. Ezen jogszabályi hely értelmében a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselőtestület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási rendelet tervezetével együtt a képviselő-testület részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár 68/B. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését. A zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni: a) a 24. § (4) bekezdése szerinti mérlegeket, kimutatásokat azzal, hogy az előirányzat felhasználási terven a pénzeszközök változásának bemutatását kell érteni, b) a helyi önkormányzat adósságának állományát lejárat, a Gst. 3. §-a szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban, c) a vagyonkimutatást, és d) a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását. A beszámolási kötelezettség Az Áht. 87. § b) pontja értelmében a vagyonról és a költségvetési végrehajtásáról az éves beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsónapján érvényes szervezeti, besorolási rendben megfelelően záró számadást (továbbiakban: zárszámadást) kell készíteni. A 2020. éves elemi költségvetési beszámoló a Magyar Államkincstárba határidőben benyújtásra került. Az önkormányzat által készített zárszámadás tartalmában igazodik az adatszolgáltatás keretében elkészített beszámolóhoz, mely döntően a bevételek és kiadások teljesítésének alakulásáról, a vagyoni helyzetről nyújt információt. Ennek megfelelően az önkormányzat összevont költségvetési beszámolója az önkormányzat, valamint az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek beszámolóit tartalmazza. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) értelmében az éves beszámoló célja, hogy az adott gazdálkodó szerv vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, illetve annak változásáról adjon megbízható és valós képet mind a tulajdonosok, mind a hitelezők, szállítók és befektetők számára. Az önkormányzat esetében a jövedelmi helyzet értékeléséről és bemutatásáról nem lehet szó, mivel nem teljesítményelvű elszámolás érvényesül. A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzésről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 11. §-a alapján a költségvetési szerv vezetője köteles nyilatkozatban értékelni a költségvetési szerv belső kontrollrendszerének minőségét is. A vezetői nyilatkozatok a jelen előterjesztés 1.sz függelékét képezik. Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése Pomáz Város Önkormányzat Képviselő-testülete a település 2020. évi költségvetését a 1/2020. (III. 05.) önkormányzati rendelettel fogadta el. A költségvetés tervezésekor érvényesült az a 2013. január 1-től hatályba lépő rendelkezés, mely szerint az önkormányzatok az éves költségvetésükben működési hiányt nem tervezhetnek. Az önkormányzat 2020. évi gazdálkodását az alábbi célkitűzések határozták meg: - a kötelezően ellátandó feladtok ellátása, ezen belül az intézményhálózat, valamint a település üzemeltetésének működőképessége - a település és intézményeinek takarékos, átlátszó, gazdaságos és biztonságos működtetése - a megkezdett beruházások folytatása és a település fejlődését segítő fejlesztések további előkészítése és lehetőség szerinti indítása - a település gazdasági növekedését elősegítő programok, pályázatok figyelése, kapcsolódás az aktuális pályázatokhoz - az önkormányzat kintlévőségeinek és veszteségeinek minimalizálása - hatékony vagyongazdálkodás - a szociálisan rászorulók támogatása. A település 2020. évi gazdálkodása racionalizálással, az adóbevételek hatékony beszedésével és a kifizetések ütemezésével, átcsoportosításával, valamint a szerkezetátalakítási tartalékból kapott kiegészítő támogatásból kezelt. Változatlanul nagy kihívás a tervezés és a gazdálkodás során, hogy az önkormányzatnak az évről évre szűkülő bevételek miatt tartalékképzési lehetősége korlátos. A karbantartások, felújítások elvégzését hosszú évek óta rangsoroljuk, ezek maradéktalan elvégzésére, fedezet és kapacitás hiányában nem kerülhet sor teljeskörűen, a kisjavítások és a szükséges állagmegóvások csak ütemezve, igen kis léptékben történnek meg. A pénzügyi gazdálkodás alapvető gondolata a megfontolt és takarékos gazdálkodás továbbvitele, ezáltal is elősegítve a település költségvetésnek konszolidálását, illetve az önkormányzat pénzügyi és likviditási stabilitásának megteremtését. Ezen elv érvényesítése jegyében a működési kiadások a takarékosság és hatékonyság szem előtt tartása mellett kerülnek felhasználásra. A költségvetési rendeletbe felhalmozási, fejlesztési kiadásként csak azokat a feladatokat építettük be a javaslatba, amelyek már megkezdett pályázatok megvalósítását célozzák, illetve képviselő-testületi kötelezettségvállalással terhelt. Éppen ezért szükségessé vált az egyes előirányzatok módosítása, ill. átcsoportosítása. Pályázati tartalék tervezésével kívántuk megteremteni annak lehetőségét, hogy az önkormányzat 2020-ban is részt vehessen olyan pályázatokon, amelyek mér elérhetők az önkormányzat és intézményei számára. A nem kötelező feladatokhoz, ezen belül a társadalmi önszerveződések támogatásához rendelt kiadások a korábbi évek mértékének megfelelő szinten kerültek tervezésre. Már 2013. évtől az önkormányzati feladatellátás, ezzel együtt a finanszírozási rendszer is alapjaiban változott. A korábban az önkormányzatok által ellátott feladatok egy része az államhoz került. Ehhez igazodóan a feladatellátást szolgáló, eddig az önkormányzatoknak átengedett források nagyobb része, illetve egyéb, feladathoz sorosan nem kötődő támogatások tekintetében is megteremtésre került a feladatok és források telepítésének egységessége. A változásokkal párhuzamosan, a megmaradó feladatok tekintetében a forrásszabályozás átalakítása sem maradhatott el. Új finanszírozási struktúra került kialakításra, mely elszakadt az eddigi jellemzően normatív támogatási rendszertől. E szempontokból kiemelkedő szerepe van az ágazati feladatok meghatározásnak, a kötelező önkormányzati feladatok és helyi közügyek szétválasztásának. Jellegükből fakadóan ugyanis az egyes közszolgáltatások eltérő finanszírozási technikát igényelnek, így a költségvetési törvényjavaslat az önkormányzati támogatásokat a szakmai törvények (illetve az eszek módosítására vonatkozó kormányzati döntések) logikáját követve határozza meg. A feladat átrendeződés megjelent mind a közoktatásban, mind a szociális és az igazgatási ágazatban. Az önkormányzati szervek (jegyző, polgármester, kivételesen ügyintéző) által ellátott államigazgatási feladatok mértéke mérséklődött, az ügyek zöme a 2013. január 1-jétől létrejövő járási hivatalokhoz került. E módosítások célja a mainál korszerűbb hatékonyabb hatósági ügyintézés kialakítása, megszüntetve ezzel a korábban létező túlzottan bürokratikus, lassú és töredezett struktúrát. Az önkormányzatoknál maradt feladatok nagyobb részét a klasszikus értelemben vett önkormányzati feladatok (igazgatási feladatok, településüzemeltetés, közvilágítás, helyi adóztatás, stb.) teszik ki. ezen helyi közügyek ellátását egy – az önkormányzatok jövedelemteremtő képességétől függő – általános jellegű támogatás szolgálja 2013-tól. A helyi önkormányzatokat megillető, helyben maradó személyi jövedelemadó részesedés 2013-tól megszűnt, azzal, hogy a helyben maradó személyi jövedelemadó – feladatátcsoportosítással nem érintett – összege ezen általános jellegű támogatásba épült be. Szintén ide csoportosul át a jelenlegi formában megszűnő, a települési önkormányzatok közötti jövedelemkülönbség mérséklésére fordított forrás is. Mindezek mellett az esetleges egyedi működési problémák kezelésére az új önkormányzati törvény előírásainak megfelelően kiegészítő támogatást lehetővé tevő tartalék, a közfeladatok változásaiból eredő, előre nem tervezhető kiadásokra szerkezetátalakítási tartalék előirányzat szolgál. A helyi adók – így az iparűzési adó – rendszerét a finanszírozás átalakítása nem érintette. Az ebből származó bevétel továbbra is teljes egészében az önkormányzatok saját bevétele maradt, és helyben járult hozzá a feladatok ellátásához. Az önkormányzat intézményi rendszere 2020. évben az önkormányzat intézményi rendszereiben, azok szervezetében változás nem történt. Az intézmények tekintetében megkülönböztetünk: - gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervet: Polgármesteri Hivatal - gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervet: Szociális Szolgáltatási Központ Pomázi Művelődési Ház és Könyvtár Pomázi Hétszínvirág Óvoda-Bölcsőde 1.) Az ágazatban az önkormányzatok fő feladata az óvodai ellátás lett, amelyhez a központi költségvetés több elemű támogatással járult hozzá. A jogszabályi előírások alkalmazásával biztosítja az óvodapedagógusok illetményét, ami a Magyar Államkincstár központi illetményszámfejtésén alapul. Figyelembe vette továbbá a köznevelési törvény óvodai nevelésszervezési paramétereit (csoportátlag, létszám, foglalkozási időkeret, gyerekekkel töltendő kötött idő stb.), valamint a kereseteket meghatározó törvények kötelezően elismerendő elemeit. Emellett kötött felhasználású támogatás illeti meg az óvodát fenntartó önkormányzat az óvodai nevelést biztosító eszközök és felszerelések beszerzését, valamint a feladatellátásra szolgáló épület folyamatos működéséhez. Az önkormányzat fenntartásában a feladat ellátására a Pomázi Hétszínvirág Óvoda-Bölcsőde működik, mely 7 épületben kapott elhelyezést. A bölcsődei ellátás 2020-ban az önkormányzat kötelező feladat ellátása. Az önkormányzat fenntartásában működő bölcsőde feladatellátására a központi támogatás csak részben nyújt fedezetet, így az önkormányzatnak saját bevételeiből kell biztosítania a hiányzó forrást. A dolgozók ágazati és kiegészítő ágazati pótlék igénybevételére voltak jogosultak. 2) Továbbra is önkormányzati feladat a gyermekétkeztetés, amit a költségvetés 2020-ban támogatott az étkező gyermekek létszáma arányában. A támogatás az üzemeltetési költségre, valamint az elismert dolgozói létszám munkabérére vehető igénybe. Bölcsődei gyermekek kivételével a gyermekek étkezését vásárolt élelmezés keretében biztosítottuk. 3) Az önkormányzat kulturális feladatainak – ezen belül a kulturális javak védelme, a muzeális intézmények, a közművelődés és a nyilvános könyvtári ellátás – biztosításához a központi költségvetés 2020. évben biztosított támogatást a 2019. évivel megegyező összegben. 4) A Szociális Szolgáltatási Központja a finanszírozása egy részét az állami normatívából, másrészt önkormányzati hozzájárulásból áll. 5) 2013. január 1-től a korábban önkormányzat fenntartása alatt működő Általános Iskola a KLIK fenntartásába került, az intézmények működtetési költségei az önkormányzat költségvetésébe kerültek tervezésre. A településen lévő állami fenntartású köznevelési intézmények ingó és ingatlan vagyonának a tankerületi központ részére történő vagyonkezelésbe adta a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74. § (4) bekezdése alapján megtörtént. A vagyonkezelési szerződés 2016. év végén aláírásra került. Ez azt jelenti, hogy a 2017. évtől az önkormányzatot nem terhelik az intézmény működtetésével kapcsolatos költségek. 6) A Polgármesteri Hivatal, mint gazdálkodó szervezettel rendelkező költségvetési szerv, munkamegosztási szerződés alapján ellátja többek között valamennyi, az előzőekben bemutatott intézmények gazdálkodásával kapcsolatos feladatait. Feladat ellátásához szükséges fedezetet az önkormányzat saját bevételeiből finanszírozza. A költségvetési végrehajtása során 2020. évben a jelentősebb célok és feladatok voltak többek között: - az intézmények folyamatos működésének biztosítása, - az önkormányzat és költségvetési szervei bevételeinek maximalizálása, - pályázati lehetőségek kihasználása, elsősorban az önerőt nem igénylő pályázatok esetében - a folyamatban lévő pályázatok sikeres befejezése, - a már bevezetett adók esetében a bevételek maximalizálása, melyek teljesítését a beszámoló tényszámai igazolnak. A gazdálkodás során erősítettük a társadalmi felelősségvállalást, növeltük az intézmények működésébe, illetve a városi rendezvények kapcsán szponzorok bevonását. A település kiemelt fejlesztéseit folytattuk. A lehetőségekhez mérten újabb fejlesztések csak abban az esetben voltak vállalhatóak, amennyiben az önerő szükséglet biztosított. A takarékosság jegyében maximálisan ki kellett használni a pályázati forrásokat. Vizsgálni kellett az új, induló pályázati forrás megszerzése esetén a várható beruházás fenntartásának költségeit, és gazdaságosságát. Pomáz Város Önkormányzata 2020. évben is igyekezett biztosítani az Mötv.-ben foglalt kötelező feladatok ellátását. 2020. évben az önkormányzati intézmények működése zavartalan volt, ez azonban csak szigorú takarékos gazdálkodás mellett valósulhatott meg
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz és a 2. §-hoz
Részletes indokolás 1. és 2. §-hoz Az önkormányzat teljes költségvetésének eredeti előirányzata mind bevételi, mind kiadási oldalon 3.975.562.864.- forint volt. Az év folyamán Képviselő Testület a költségvetési rendeletet három alkalommal módosította. A módosított előirányzat főösszege 3.996.067.489.- forint volt. A zárszámadási rendelet és annak mellékletei részletesen bemutatják az önkormányzat, valamint az általa fenntartott intézményrendszer gazdálkodási és mérlegadatait. Jelen indoklás a gazdálkodási és vagyon adatokat, eredményeket összevontan, önkormányzati szinten mutatja be. Pomáz Város Önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának értékelése Pomáz Város Képviselő-testülete a 1/2020. (III.05.) sz. rendeletével hagyta jóvá a 2020. évi költségvetését 3 975 562 864 Ft bevételi és kiadási főösszeggel. Az évközi módosítások eredményeként a bevételi és kiadási főösszeg 3 996 067 489 Ft-ra változott. Bevételek Az önkormányzat működéséi támogatásai Rovat megnevezése Rovatszám 2020. évi eredeti ei. 2020. évi módosított ei. 2020. évi teljesítés Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása B111 283 534 334 283 222 830 283 222 830 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása B112 312 582 740 341 183 668 341 183 668 Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása B113 276 422 206 318 279 712 318 279 712 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása B114 22 624 335 32 838 453 32 838 453 Működési célú központosított előirányzatok B115 0 394 800 394 800 Elszámolásból származó bevételek (B116) B116 0 3 583 266 3 583 266 Önkormányzatok működési támogatásai B11 895 163 615 979 502 729 979 502 729 A Magyar Államkincstár nettó finanszírozás keretében havi rendszerességgel utalja a különféle jogcímeken igényelt célokra, támogatásokra, mint például óvodai ellátás, szociális ellátások, gyermekétkeztetés stb. a 2020-as költségvetési törvény alapján. A központi költségvetésből befolyó önkormányzati támogatások az eredeti előirányzathoz képest 10 %-al magasabb összegben teljesültek. Ezen belül a helyi önkormányzatok támogatása az eredeti előirányzat szintjén teljesült, az egyes köznevelési feladatokra 28.600.928.- forinttal, a szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatokra 41.857.506.- forinttal, kulturális feladatokra 10.214.118.-forinttal több támogatást kaptunk. A többlet támogatások a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével kapcsolatos feladatokra, továbbá szociális és ágazati, valamint kulturális illetménypótlék, bérkompenzáció jogcímen működési feladatokra érkezett. Működési célú támogatások államháztartáson belülről Ezen kiemelt előirányzatra eredetileg nem terveztünk bevételt, a módosítások után az előirányzat összege a teljesítés mértékére változott, teljesítése 58.875.126. forint. Ezen belül központi költségvetési szervektől kapott Bursa Hungarica jogcímen kapott összeget. Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól befolyt bevételt, valamint a TB pénzügyi alapjaitól befolyt 57.249.200 forint összegét, ami a védőnői feladatok finanszírozását szolgálja. Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Eredeti előirányzat: 362.575.818 Ft, módosított előirányzat: 416.649.594 Ft, a teljesítés: 371.575.818 Ft. Ezen a rovatkódon szerepeltetjük a Váci Tankerülettől Rekortán pálya építésére kapott 5 millió forintot, a MÁKos VEKOP pályázatunkon elnyert 187.575.818.forintot, a PM pályázaton Dera patak rekonstrukciójára nyert 175 millio forintot valamint a Nemzeti Kulturális Alaptól a Marschalkó villa tetőszerkezetének felújítására fordítandó 4 millió forintot, valamint itt számoltuk el a Közművelődési érdekeltségnövelő támogatást, melyre eredetileg nem terveztünk bevételt, a módosítások után ez 801.000.-Ft-ra változott. Közhatalmi bevételek Rovat megnevezése Rovatszám 2020. évi eredeti ei. 2020. évi módosított ei. 2020. évi teljesítés Magánszemélyek jövedelemadói B311 11 998 000 1 198 000 892 434 Társaságok jövedelemadói B312 0 0 0 Jövedelemadók B31 1 198 000 1 198 000 892 434 Szociális hozzájárulási adó és járulékok B32 0 0 0 Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók B33 0 0 0 Vagyoni tipusú adók B34 258 023 000 258 023 000 257 490 479 Értékesítési és forgalmi adók B351 638 929 000 563 384 494 503 944 947 Fogyasztási adók B352 Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók B353 Gépjárműadók B354 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók B355 360 000 Termékek és szolgáltatások adói B35 638 929 000 563 384 494 504 304 947 Egyéb közhatalmi bevételek B36 10 568 000 23 729 506 12 634 045 Közhatalmi bevételek B3 908 718 000 846 335 000 775 321 905 A közhatalmi bevételeink alulmaradtak a tervezettől, teljesítésük 85,32 %., mely egyértelműen az iparűzési adó tekintetében volt jelentős, az IPA eredeti előirányzathoz képesti teljesítése 78,87 %. Átengedett központi adó a gépjárműadó, mely jogcímen 2019-ben a befolyt bevétel 40%-a is elvonásra került. Az adótörvények módosításáról szóló törvén befolyással volt a költségvetési rendeletben meghatározottakra, lényeges változtatást tartalmaz, ugyanis a gépjárműadó 40 %- t, a COVID–19 járvány okozta gazdasági veszteségek miatt, a települési önkormányzatok nem kapják meg. Egyéb közhatalmi bevételek túlnyomó része – 8.972.436.Ft – birságból származik. Működési bevételek A működési bevéltelek az eredeti előirányzathoz képest 36,19 %-al jobban teljesültek. Az önkormányzati összes működési bevétel a tavalyi szinthez hasonlóan került tervezésre, melyben a legnagyobb tételt a térítési díjak és a kapcsolódó ÁFA jelentették. Ezen kívül fontos tétel a vagyonhasznosításból származó bevétel, így a földhaszonbérleti díjak, a szociális lakásbérleti díjak és a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok hasznosításából származó bevétel. A térítési díjak, a bérleti díjak, a nem lakás célú helyiségek és egyéb bérlemények bérleti díjai, valamint a továbbszámlázott közüzemi és egyéb szolgáltatások díjai pénzügyi teljesítései jelentős lemaradást nem mutatnak. - szolgáltatások ellenértéke 32..931.176.- forint, önkormányzatnál 29.565.655.- forint, művelődési háznál 2.187.778.-forint, hivatalnál 715.718.-forint, szolgáltatási központnál 462.025.-forint. - közvetített szolgáltatások 47.069.008.-forint, önkormányzatnál 46.199.072.- forint, művelődési háznál 6.348.-forint, hivatalnál 863.588.-forint, - tulajdonosi bevételek 41.718. forint, melye az önkormányzati vagyon üzemeltetéséből származó bérleti díj bevétele - ellátási díjak 44.435.508.-forint, önkormányzatnál 20.744.776.- forint, szaolgáltatési központnál 17.714.903.-forint, óvodánál 5.975.829.-forint, melyek térítési díjakból származó bevételek - kiszámlázott áfa 23.701.889.- forint - áfa visszatérítése 2.244.000.- forint - kamatbevétel összege 313.155.- forint - egyéb működési bevétel 43.203.539.-forint, önkormányzatnál 41.016.598.-forint, művelődési háznál 441.864.-forint, hivatalnál 1.131.095.-forint, szolgáltatási központnál 6.196.-forint, óvodánál 607.786.-forint. Felhalmozási bevételek Rovat megnevezése Rovatszám 2020. évi eredeti ei. 2020. évi módosított ei. 2020. évi teljesítés Ingatlanok értékesítése B52 157 289 237 4 043 600 4 220 495 Egyéb tárgyi eszközök értékesítése B53 6 198 750 6 198 750 Részesedések értékesítése B54 0 0 0 Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek B55 0 0 0 Felhalmozási bevételek B5 157 289 237 10 242 350 10 419 245 Bevételi elmaradás jelentkezett viszont a felhalmozási bevételek előirányzat pénzügyi teljesítése jogcím esetében, ugyanis az önkormányzat több ingatlan értékesítését tervezte, de ezek nem kerültek realizálásra. Működési célú átvett pénzeszközök Rovat megnevezése Rovatszám 2020. évi eredeti ei. 2020. évi módosított ei. 2020. évi teljesítés Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről B61 0 0 0 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök az Európai Uniótól B62 0 0 0 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök a kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől B63 0 0 0 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről B64 0 0 0 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B65 31 000 000 33 290 689 17 117 354 Működési célú átvett pénzeszközök B6 31 000 000 33 290 689 17 117 354 Itt került tervezésre a háztartásoktól az Alcsevica villamos-energia hálózat kiépítésére beszedett lakossági hozzájárulás összege, mely 55,2 %-ban teljesült az eredeti előirányzathoz képest. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz Ilyen jogcímen nem történt befizetés. Költségvetési bevételek Eredeti előirányzata 2.478.484.022 forint, a módosított előirányzat 2.441.866.359 forint, a teljesítés 2.318.061.061 forint (93, %-os teljesítés). Rovat megnevezése Rovatszám 2020. évi eredeti ei. 2020. évi módosított ei. 2020. évi teljesítés Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele B8111 0 0 Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól B8112 200 000 000 200 000 000 156 918 640 Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele B8113 0 0 0 Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről B811 200 000 000 200 000 000 156 918 640 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése B8121 0 0 0 Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása B8122 0 0 0 Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése B8123 0 0 0 Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása B8124 0 0 0 Belföldi értékpapírok bevételei B812 0 0 0 Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE B8131 140 395 849 140 395 849 34 884 719 Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA B8131 Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE B8132 0 0 0 Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA B8132 0 0 0 Maradvány igénybevétele B813 140 395 849 140 395 849 34 884 719 Államháztartáson belüli megelőlegezések B814 0 42 604 181 Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése B815 0 0 0 Központi, irányító szervi támogatás B816 0 0 0 Betétek megszüntetése B817 0 0 0 Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei B818 0 0 0 Belföldi finanszírozás bevételei B81 340 395 849 340 395 849 234 407 540 Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése B821 0 0 0 Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése B822 0 0 0 Külföldi értékpapírok kibocsátása B823 0 0 0 Hitelek, kölcsönök felvétele kormányoktól és más B824 0 0 0 nemzetközi szervezetektől Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől B825 0 0 0 Külföldi finanszírozás bevételei B82 0 0 0 Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei B83 0 0 0 Finanszírozási bevételek B8 340 395 849 340 395 849 234 407 540 Hitel és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről A Képviselő-testület …………………..önkormányzati rendeletével 200.000.000.- forint likvid hitelt hagyott jóvá. Értékpapír bevételei soron bevételünk nem volt. A finanszírozási bevételek között mutatjuk ki az államháztartáson kívüli hitel összegét, az előző évi maradvány igénybevételét, valamint az államháztartáson belüli megelőlegezések összegét. Maradvány igénybevétele A 2019. évi Zárszámadás után rosszul kimutatott és visszatervezett pénzmaradvány korrekciózott összege, összesen 34.884.719.-forint. 07/K - 2019. évi maradvány levezetése Az Áhsz. 17. melléklet 4. pont d) alpontja szerinti 2019. évi éves költségvetési beszámoló 07/A. űrlap maradvány C) Összes maradvány értékének levezetése az éves költségvetési beszámolót alátámasztó főkönyvi kivonat adatai alapján # Megnevezés Összeg (a főkönyvben szereplő előjelnek megfelően) 01 A.) 32-33. számlák záró tárgyidőszaki egyenlege összesen ( =2+3) 175 592 307 02 32. számlák záró tárgyidőszaki egyenlege [+321+322+323] 757 395 03 33. számlák záró tárgyidőszaki egyenlege [+3311+3312+3321+3322] 174 834 912 04 B.) Korrekciós tételek összesen ( =5+…+36) -140 707 588 12 Foglalkoztatottaknak adott előlegek záró egyenlege [+/-36515] 452 500 22 Forgótőke elszámolása számla záró egyenlege [+/-3654] 270 000 28 Túlfizetések, téves és visszajáró befizetések záró egyenlege [+/-36711] -91 125 011 29 Egyéb kapott előlegek záró egyenlege [+/- 36712] -36 016 754 30 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása számla záró egyenlege [+/-3672] -235 230 31 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása számla záró egyenlege [+/-3673] -13 253 093 33 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok záró egyenlege [+/-3678] -800 000 37 C.) 32., 3311., 3312., 3321. és 3322. számlák összevont korrigált záró egyenlege ( =A + B) 34 884 719 Kiadások Az Önkormányzat 2020. évi gazdálkodási feladatainak ellátását 3.975.562.864 Ft eredeti, 3.996.067.489 Ft módosított költségvetési előirányzatból biztosította, mely 3.462.440.328 Ft összegben 87,09 %-os kiadási szinten teljesült. Rovat megnevezése Rovatszám 2020. évi eredeti ei. 2020. évi módosított ei. 2020. évi teljesítés Személyi juttatások K1 835 244 235 880 109 019 828 216 499 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K2 154 893 837 161 871 373 146 311 876 Dologi kiadások K3 971 727 218 861 566 365 725 148 186 Ellátottak pénzbeli juttatásai K4 36 000 000 20 900 000 17 372 989 Egyéb működési célú kiadások K5 245 773 740 142 840 337 57 141 380 Működési költségvetés előirányzat csoport K1-K5 2 243 639 030 2 067 287 094 1 774 190 930 Beruházások K6 274 536 291 358 532 466 263 050 292 Felújítások K7 189 456 598 211 729 471 211 729 471 Egyéb felhalmozási célú kiadások K8 0 49 533 49 533 Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport K6-K8 463 992 889 570 311 470 474 829 296 Költségvetési kiadások K1-K8 2 707 631 919 2 637 598 564 2 249 020 226 Finanszírozási kiadások K9 1 267 930 945 1 358 468 925 1 213 420 502 KIADÁSOK ÖSSZESEN K1-K9 3 975 562 864 3 996 067 489 3 462 440 728 Működési költségvetés kiadásai A működési kiadások között kell megtervezni és elszámolni a költségvetés végrehajtásaként az intézmények, a Polgármesteri Hivatal működésével, az önkormányzati szakmai feladatok ellátásával kapcsolatos működési kiadásokat. A kiadási oldal az eredeti előirányzathoz képest 83,88 %-ban alakult, ezen belül a költségvetési kiadások 74,2 %-ban teljesültek. Eredeti előirányzata 2.243.639.030 forint volt, a módosítások után az előirányzat összege 2.067.287.094 forintra nőtt. A teljesítés 1.774.190.930 forint (79,07%). A személyi juttatások teljesítésének összege elmaradt a tervezettől, a járulékok összege a személyi juttatás függvényében és annak arányában változott. 2020. évben az önkormányzat költségvetésében a dologi kiadások pénzügyi teljesítése az eredeti előirányzathoz képest lemaradt, 72,5 %. A dologi kiadások, ellátottak pénzbeli juttatása és tartalék sorokon jelentkező jelentős visszavonás a telekbevételek elmaradásából adódik, ugyanis a telekbevételek elmaradása ellenére a halaszthatatlan és vállalt beruházások és felújítások megtörténtek, a pályázati forrású, önerővel kiegészített beruházások folytak, a kiesés miatt jelentős felhalmozási cél nem maradt el, de a középtávú gazdasági programban javasolt felhalmozási feladatok és felújítási célok prioritását továbbra is szem előtt kell tartani. A jelenlegi struktúrában a kötelezettségvállalással nem rendelkező, csak terv szintjén létező beruházások az általános tartalékban kerültek tervezéskor kimutatásra, testületi döntés után kerültek átcsoportosításra a beruházások, felújítások közé. Ellátottak pénzbeli juttatása Az eredeti 36.000.000.-forint előirányzathoz képest 17.372.989.-forint összegben teljesült, melyből 581.515.forint köztemetésre, míg 16.010.474.-forint települési támogatásra, 766.000.-forint pedig a szépkorúak (90 év felettiek) megajándékozására került felhasználásra. Egyéb működési célú támogatások Az eredeti előirányzathoz képest, mindössze 23,25 %-ban teljesült - 302.000.- ft téli rezsicsökkentés - 1.496.880.ft Erzsébet tábor - 7.500.000.-ft német nemzetiségi iskola tornaterem - 1.605.000.-ft Bursa Hungarica - 5.100.000.ft egyházak támogatása - 5.000.000.-ft Zenekastély tagi kölcsön - 4.225.465.-ft civil szervezetek támogatása - 11.766.000.-ft Zenekastély támogatása - 19.816.500.-ft orvosi ügyeleti, iskola egészségügy, feladat ellátás támogatása Felhalmozási költségvetés kiadásai - Beruházások, felújítások A halaszthatatlan és vállalt beruházások és felújítások megtörténtek, a pályázati forrású, önerővel kiegészített beruházások folytak, a kiesés miatt jelentős felhalmozási cél nem maradt el. Egyéb felhalmozási célú kiadás: Nemzetgazdasági Minisztériumnak visszafizetett, a csapadékvíz pályázat fel nem használt előlegét szerepeltetjük. Eredeti előirányzata 463.992.889 forint volt, mely a módosításokkal 570.311.470 forintra emelkedett. A teljesítés 474.829.2966 forint (102,33 %) Tartalékok Ez az előirányzat a biztonságos működéshez nyújt tartalékot, így ez a teljesítés táblában nem szerepelhet. Költségvetési kiadások összesen Eredeti előirányzat összege 2.707.631.919 forint, a módosított előirányzat 2.637.598.564 forint volt. A teljesítés 2.249.020.226. forint (83,06 %) Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre Az eredeti és a módosított előirányzat 200.000.000.- forint volt, teljesítés 156.918.640.- forint. Belföldi értékpapírok kiadásai soron kiadásunk nem volt Belföldi finanszírozás kiadásai Eredeti előirányzata 1.267.930.945 forint, módosított előirányzata 1.358.468.925 forint. A teljesítése 1.213.450.502 forint (95,7 %) Ebből 34.388.192 forint a Magyar Államkincstár által megelőlegezett működési támogatás visszafizetése, 1.022.113.670 forint az intézményfinanszírozás összege, mely a konszolidált főösszegbe nem számít bele. Külföldi finanszírozás kiadásai soron kiadásunk nem volt 2020. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MARADVÁNY ALAKULÁSA Az önkormányzat 2020. évi költségvetési maradványa 206.099.096.- forint, részletezését a 6. sz. melléklet tartalmazza. A Képviselő-testület a költségvetési maradvány felhasználásáról a 2021. évi költségvetés I számú módosításakor dönt. BELSŐ KONTROLLRENDSZER A 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 11. § értelmében: 11. § (1) A költségvetési szerv vezetője köteles az 1. melléklet szerinti nyilatkozatban értékelni a költségvetési szerv belső kontrollrendszerének minőségét. (2a) A helyi önkormányzati költségvetési szerv vezetője a nyilatkozatot az éves költségvetési beszámolóval együtt küldi meg az irányító szerv vezetőjének. A vezetői nyilatkozatot a polgármester a zárszámadási rendelet tervezetével együtt terjeszti a képviselő-testület elé. Az előterjesztés mellékletét képezi az intézmények vezetőinek Nyilatkozata. PERES ÜGYEK ÁLLÁSA Az előterjesztés 2. függelékét képezi Pomáz Város Önkormányzatának jogi képviseletét ellátó dr. Drobilisch Erzsébet Ügyvédi Iroda által megküldött tájékoztató az általuk képviselt peres ügyekről. Tájékoztató adatok: Az Önkormányzat mérlegbeszámolóját az Önkormányzat számviteli politikája szerint állította össze. A számviteli politikában az előző évhez képest jelentős változás nem volt. A vonatkozó törvények, illetve kormányrendeletek változásait figyelembe vettük, a számlatükröt a Kincstár által kiadott számlabontásnak megfelelően módosítottuk. Az Önkormányzat rendelkezik pénzkezelési, selejtezési, leltározási, értékelési szabályzatokkal, ezek előírásait a gazdálkodás során és a beszámoló készítésénél figyelembe vettük. A beszámoló elkészítésért felelős személy: Jeszenszkiné Szikra Brigitta (regisztrációs száma: 177790)
A 3. §-hoz
Hatályba léptető rendelkezés.