Pomáz Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2021. (V. 26.) önkormányzati rendeletének indokolása
a zajvédelem helyi szabályozásáról
Hatályos: 2021. 05. 26a zajvédelem helyi szabályozásáról
Általános indokolás
Az önkormányzatok által rendeletben szabályozható helyi közügyek közül különösen fontosak a környezetvédelmi kérdések. Ezen belül is a helyi zajvédelem szabályozása egy kiemelt jelentőségű kérdés. Pomáz Város Önkormányzata a korábban hatályos és 2009-ben hatályon kívül helyezett 17/2003. (VI. 17.) sz. önkormányzati rendelet helyett az előterjesztésben foglalt tárgykörökben helyi rendelet alkotását határozta el. A rendelet figyelembe veszi a vonatkozó alaptörvényi és törvényi szintű előírásokat, az országos részletszabályokat és az azok alapján az Alkotmánybíróság és a Kúria Önkormányzati Tanácsa döntései révén kialakult joggyakorlatot. A helyi rendelet rendelkezik egyfelől az egyes, szabályozás alá vont tárgykörökről, illetve a kapcsolódó eljárási rendelkezésekről, továbbá az előírások megsértéséért kiszabható jogkövetkezményekről is.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A szakasz a rendelet célját tartalmazza, és egyúttal utal a távlati célra, az egészséges környezethez való jog védelmére, amely tulajdonképpen a jogszabályalkotás alapját képezi.
A 2. §-hoz
A szakasz a rendelet tárgyi hatályát rendezi, mind pozitív (mi tartozik az önkormányzat szabályozási körébe), mind negatív (mi nem tartozik az önkormányzat szabályozási körébe) megközelítésben. A tárgyi hatály alá tartozó szabályozási tárgykörök valójában azok a kérdések, amelyek a magasabb szintű jogszabályok és a kialakult bírói gyakorlat alapján önkormányzati jogalkotás tárgyát képezhetik.
A 3. §-hoz
A szakasz definíciós részt tartalmaz az alkalmazott kifejezések egységes értelmezése érdekében.
A 4. §-hoz
A szakasz megtiltja a lom- és hulladékgyűjtéshez kapcsolódóan hangosító berendezés használatát a település teljes területén munkaszüneti és ünnepnapokon, és este 8 és reggel 8 óra között egyéb napokon.
Az 5. §-hoz
A szakasz a közterületi alkalmi rendezvényeket szabályozza. Egyfelől előírja, hogy azokat a lehető legkevesebb zavarást okozó helyszínen kell megtartani. Másfelől minden rendezvényt bejelentési kötelezettséghez köt, végül egyes rendezvényeken a hangosító berendezések használatát engedélyhez köti. Előírja továbbá, hogy a rendezvényeken a megfelelő iratokat készenlétben kell tartani, és az ellenőrzés megkönnyítése végett bevezeti, hogy a rendőrséget és a közterület felügyeletet a hatóságnak a rendezvényekkel kapcsolatos döntéseiről tájékoztatni kell. A rendezvény szervezője az engedélyt vagy a jóváhagyott bejelentést a helyszínen köteles tartani.
A 6. §-hoz
A szakasz időben korlátozza a zeneszolgáltatással járó üzletek működését a lakóházak 100 méteres körzetében.
A 7. §-hoz
A szakasz a magánszemélyek házi és ház körüli zajkeltő tevékenységét szabályozza. Egyfelől időkorlátot határoz meg rájuk, valamint általános jelleggel előírja a szakasz a lakótársak nyugalmának tiszteletben tartását.
A 8. §-hoz
A szakasz a szerelési, javítási munkákat, illetve ezekhez kapcsolódó rakodási és anyagmozgatási munkákat korlátozza időben.
A 9. §-hoz
A szakasz a rendezvények bejelentésére és a hangosítás engedélyezésére eljárási rendelkezéseket vezet be és részletezi a bejelentéshez és az engedélykérelemhez szükséges mellékleteket és határidőket.
A 10. §-hoz
A szakasz a hatályba lépést rendezi, valamint módosítja a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megsértésének jogkövetkezményeiről szóló helyi rendeletet, és a zajvédelmi rendelet megsértésének esetére az ott alkalmazott jogkövetkezményeket rendeli alkalmazni.