Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete

A parkolás rendjéről valamint a parkolóhelyek megváltásáról

Hatályos: 2015. 12. 01- 2016. 02. 29

Göd Város Önkormányzatának 32/2009. (X. 22.) sz. Ök. rendelete

 a parkolás rendjéről valamint a parkolóhelyek megváltásáról


Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló többször módosított 1988. évi. I. törvény 9. § (2) bekezdésében, a 15. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

1. §

„E rendelet hatálya Göd város közigazgatási területének közútjain, közterületein és egyéb önkormányzati tulajdonban vagy kezelésben álló területeink várakozó járművekre és azok üzembentartójára (tényleges vezetőjére, kezelőjére) terjed ki.”

A parkolás rendje

2. §

(1) A város zöldterületeire, parkosított felületeire, nem közút céljára szolgáló közterületeire ráhajtani, ott parkolni tilos. Ezen ingatlanok felsorolását jelen rendelet 1-es számú melléklete tartalmazza. Ez a tilalom az önkormányzat engedélyével létesített parkolókra nem vonatkozik.

(2) Nagyobb, meglévő parkolóhelyekkel megfelelően ki nem szolgálható rendezvények esetén az (1) bekezdésben rögzített tilalom alól a Környezetvédelmi Bizottság és a Városfejlesztési Bizottság hozzájárulásával a Polgármester - feltételek szabásával is - felmentést adhat.

3. §

(1) A 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsikkal csak „D” és „1” kategóriás vezetői engedéllyel vezethető személyszállító járműveket (autóbusz), vontatókat, mezőgazdasági vontatókat, lassú járműveket, munkagépeket és egyéb nehéz (3,5 tonnát meghaladó össztömegű) járóképes gépeket, továbbá pótkocsikat, utánfutókat, lakókocsikat, állati erővel vont járműveket és mindezek szerelvényeit közterületen tárolni tilos.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt eszközöket gazdasági területen kialakított telephelyen kell tárolni.

E rendelet alkalmazásában tárolásnak minősül, ha a jármű rendszeresen legalább 6 órát a helyszínen parkol. E tekintetben egy helyszínnek minősül a több, egymástól legfeljebb 100 méterre levő parkolásra igénybe vett terület.

A parkolóhelyek megváltása és nyilvántartása

4. §


A parkolóhelyek kizárólagos lekötése

5. §


Várakozóhelyek, parkolóhelyek.

6. §

(1) A 4-es számú mellékletben meghatározott várakozóhelyeken személygépkocsik, motorkerékpárok illetve 2 és többkerekű segédmotoros kerékpárok munkanapokon 7-17 óra       között legfeljebb 45 perc vagy 2 óra időtartamig a vonatkozó szabályok betartásával várakozhatnak. Ezen járművek üzemeltetői kötelesek a várakozás megkezdésekor a járművön – gépkocsi esetében a jármű szélvédő üvege mögött – elhelyezett tárcsán (óraszámlapon) vagy ennek hiányában más egyértelmű és jól olvasható felirattal pontosan jelezni a várakozás megkezdésének időpontját. A tárcsa (felirat) jelzését a jármű eltávozása nélkül megváltoztatni tilos. Eltávozásnak a várakozóhely legalább 100 méterrel történő megváltoztatása tekinthető.

(2)

(3) A várakozási időkeretet túllépő, vagy a várakozási szabályokat más módon megszegő jármű üzemeltetője ellen a közterület-felügyelet jogosult helyszíni bírságot kiszabni.


Vegyes, átmeneti és záró rendelkezések

7. §


(1) hatályon kívül

(2)

(3) E rendelet 2009. november 1-én lép hatályba, azzal, hogy hatályba lépéskor folyamatban lévő engedélyezési ügyekben is alkalmazni kell.

(4) E rendelet 3. §-a rendelkezéseinek bevezetése miatt az előírást elmulasztókat csak 2010. március 1. napjától lehet szankcionálni.

(5) A rendelet előírásainak betartását a közterület-felügyelet ellenőrzi, amely jogosult a parkolás rendjének megsértése esetén helyszíni bírságot kiszabni.

(6)




Markó József

Dr. Szinay József

polgármester

jegyző

1-es számú melléklet



A Bozóky, a Kossuth, és a Petőfi tér nem közút céljára szolgáló területe


A Nemeskéri úti, a Jácint utcai, a Pesti úti, és a Pázmány Péter utcai temető


Nemeskéri erdő (hrsz (1934)


Fenyves (hrsz 6322/5)


Sportpályák (hrsz 1935, 4846, 6424)


Duna-part (hrsz 02, 03, 3659/1, 2770/1, 2768/15 2769/9, 352, 352/1-4, 525, 562, 769, 783, 935)


Az Oázis zöldterületei (hrsz 6801/21, 6801/280)


Vasút területe (hrsz 1001, 2092/6)


DMRV  (hrsz 3727, 3057)

2-es számú melléklet




 3-as számú melléklet



A 32/2009. (X.22.) sz. Ök. rendelet 4-es számú melléklete


45 perces időtartamú várakozóhelyek:

- Beck Ö. Fülöp téri várakozóhelyek

- Göd-Felső vasúti megálló kerékpártárolója melletti és vasúti átkelője melletti várakozóhelyek


2 órás időtartamú várakozóhelyek:

  • Kisfaludy utca északi oldalán húzódó várakozóhelyek”