Göd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2014. (XII. 1.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Hatályos: 2015. 03. 27- 2015. 05. 29


Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi XXXIX. tv. (továbbiakban: Mötv.) 53.§ (1) bekezdésében meghatározottak figyelembe vételével a következő rendeletet alkotja:

I. Fejezet

1. Általános rendelkezések, a város címere és zászlaja


1. § (1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Göd Város Önkormányzata

a) székhelye: 2131 Göd, Pesti út 81.

b) területe: Göd Város államigazgatási határa (3. sz. függelék)

c) az önkormányzat honlapja: www.god.hu

(2) Göd Város címere pajzs alakú, egyszer hasítottan, egyszer vágottan három mezőből áll. A vágott mezőből a baloldalon négy vörös és három ezüst pólya látható. A jobb oldalon vörös mezőben aranysárga színű harang helyezkedik el. A harangban a Göd felirat a felső részbe kerül. A címer alsó harmadát hullámos vágás választja el. A mező színe kék. Alján zöld háromszögön sárga (arany) színű kétemeletes vörös tetejű épület áll, minden szintjén nyitott kapukkal. A pajzs legfelső végén középre az 1255 évszám kerül. Göd Város Önkormányzatának címerének képét az 1. sz. melléklet tartalmazza.

(3) Göd Város Önkormányzata zászlajának színe vörös és fehér. Arányai az úgynevezett „monfallone” lobogónak felel meg, 1:2, vagyis magassága a szélessége fele. A címer zászlórúd felé eső képzeletbeli függőleges harmadoló vonalon áll.

(4) Göd Város Önkormányzat pecsétje kör alakú, közepén a címerrel, amelyet egy körgyűrű vesz körül. A körgyűrűben a „GÖD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA” felirat fut körbe. Az Önkormányzat további bélyegzői kör alakúak, középen a címerrel, amelyet egy körgyűrű vesz körül. A körgyűrűben az alábbi körbe futó felirat lehetséges: Göd Város Polgármestere, Göd Város Alpolgármestere, Gödi Polgármesteri Hivatal.

(5) A jelképeket Göd Város Önkormányzata és az általa alapított vagy fenntartott intézményei alanyi jogon használhatják. Másoknak a jelképek használatához a képviselő-testülettől előzetes engedélyt kell kérnie.

(6) Göd város jelképeinek használata iránti kérelmet illetékmentesen, írásban lehet benyújtani a polgármesterhez.

Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a kérelmező megnevezését, székhelyét,

b) a kérelmező tevékenységi körét,

c) a használat célját és módját,

d) a használat időtartamát.

(7) Az engedély kiadása megtagadható:

a) ha a használat vagy annak módja és körülményei Göd Város Önkormányzat és a város lakossága jogait, jogos érdekeit sértené, vagy veszélyeztetné,

b) egyéb, különösen indokolt esetben.

(8) A kiadott engedélyt vissza kell vonni, ha a használat vagy annak célja, módja és körülményei a Göd Város Önkormányzat és a város lakossága jogait, jogos érdekeit sérti, vagy veszélyezteti.

(9) A kiadott engedélyt vissza lehet vonni, ha a felhasználó az engedélyben meghatározott feltételeket, előírásokat megsérti.

(10) A kiadott engedély érvényessége szólhat:

a) kérelmező működési idejének időtartamára,

b) tevékenység folytatásának időtartamára,

c) meghatározott időpontig történő felhasználásra,

d) egy alkalomra

e) határozatlan időre

2.§ (1) Az önkormányzati feladat-és hatáskörökre az Mötv. II. fejezete, a képviselő-testület képviseletére vonatkozó szabályokat az Mötv. 41.§-a tartalmazza.

(2) A képviselő-testület alapítói és fenntartói jogkörében

a.) jóváhagyja az intézményei éves terveit és azok módosításait

b.) az a) pontban leírtak figyelembe vételével évente beszámoltatja az intézményei vezetőit az elvégzett feladatokról.

(3) A képviselő-testület önkormányzati alapítói jogkörében a kizárólagos- vagy többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok

a) vezető tisztségviselőit kinevezi

b) felügyelő bizottságának tagjait megválasztja valamint

c) üzleti tervét jóváhagyja és a társaságokat beszámoltatja.

3.§ A képviselő-testület szerveinek felsorolására irányadó az Mötv. 41.§ (2) bekezdése. A Képviselő-testület szerveinek felsorolását, valamint feladat- és hatáskörét e rendelet 2-4. sz. melléklete tartalmazza.

II. Fejezet

A képviselő- testület és működése


1. A képviselő-testület, a képviselő jogai, kötelessége


4.§ A képviselő-testület tagjainak száma: 11 fő. A képviselő-testület tagjainak névsorát a rendelet 1. sz. függeléke tartalmazza.

5.§ (1) A képviselő-testület hatáskörének átruházására vonatkozó szabályokat az a Mötv. 41. § (4) bekezdése és 42. §-a tartalmazza.

(2) A képviselő-testület döntései a Mötv 132-142. §-ai alapján törvényességi felügyelet alatt állnak.

(3) A képviselők frakciókat alakíthatnak. Frakció alakításához minimum 3 képviselő szükséges, frakciótag csak önkormányzati képviselő lehet. A frakciók tagjaik közül frakcióvezetőt választanak, személyét a képviselő-testületnek bejelentik.

6.§ (1) A képviselő jogaira vonatkozó szabályokat az Mötv. 32-34. §-ai szabályozzák.

(2)A képviselő közérdekű ügyben intézkedést kezdeményezhet. A jegyző gondoskodik arról, hogy a képviselő a szükséges információt, vagy intézkedésről szóló tájékoztatást a kezdeményezéstől számított legkésőbb 30 napon belül megkapja. A képviselő információt kérhet közvetlenül polgármesteri hivatal osztályvezetőjétől is. Amennyiben a képviselő írásbeli tájékoztatást igényel, akkor a kérdését is írásban kell benyújtania.

7.§ (1) A képviselő főbb kötelezettségeire az Mötv. előírásai az irányadóak.

(2) A képviselő köteles az Mötv. 32.§ i) valamint k) pontja alapján:

a) legkésőbb az ülést megelőző napon írásban a polgármesternél előzetesen bejelenteni, ha a testület ülésén nem tud megjelenni, illetőleg egyéb megbízatásának teljesítése akadályba ütközik,

b) döntéseinek meghozatala előtt köteles az adott kérdésben lehetőleg a választópolgárok véleményének kikérésével széleskörűen tájékozódni,

c) évente legalább egy alkalommal tájékoztatni a választópolgárokat képviselői tevékenységéről.

(3) Amennyiben a képviselő egy naptári éven belül a képviselő-testület ülésén 

  1. Hét alkalommal nem vesz részt egy havi tiszteletdíja
  2. Tíz alkalommal nem vesz részt az a) pontokban leírtakon túl további egy havi tiszteletdíja

megvonásra kerül.

(4) A (3) bekezdésben foglaltakon túlmenően megvonásra kerül a képviselő egy havi tiszteletdíja, ha

  1. bármelyik éves munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről két alkalommal igazolatlanul hiányzik,
  2. nem tesz eleget a (2) bekezdés c) pontjába foglalt kötelezettségének 

(5) E § alkalmazásásásban

  1. tiszteletdíj alatt az önkormányzati képviselőként kapott tiszteletdíj összegét kell érteni
  2. Képviselő-testületi ülésen történő részvételnek minősül, ha a képviselő az adott ülésen hozott döntések legalább 75 %-ában szavazata kinyilvánításával részt vett.
  3. Képviselő-testületi ülésről való igazolatlan hiányzásnak minősül, ha a képviselő az ülésről való távolmaradását az ülést megelőzően önhibájából nem jelzi.

2. A Képviselő-testület ülése, munkaterv, előterjesztések


8.§ (1) A képviselő-testület üléseire az Mötv. 43-46. §-ai az irányadók.

(2) Az ülést össze kell hívni a törvényben rögzített, valamint az azonnali döntést igénylő esetben, ha a munkaterv szerinti rendes ülés időpontjáig az adott napirend tárgyalásának elhalasztása jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral vagy veszéllyel járna.

9. § A testület éves munkaterv alapján ülésezik, évente legalább 10 munkaterv szerinti ülést tart.

A polgármester legkésőbb a januári ülésen köteles az éves munkatervre vonatkozó javaslatát írásban a testület elé terjeszteni.

10.§ (1) A munkaterv tervezetének előkészítése a polgármester feladata.

(2) Az előkészítés során a polgármester javaslatot kérhet:

a) a bizottsági elnököktől, az alpolgármestertől, a jegyzőtől,

b) a közszolgáltatást nyújtó szervektől,

c) az önkormányzati intézmények vezetőitől,

(3) A munkaterv tartalmazza:

a) a testületi ülések és az évente egy alkalommal kötelezően tartandó közmeghallgatás tervezett időpontjait, napirendjeit, előterjesztő megnevezését,

b) évfordulók, megemlékezések, rendezvények időpontját.

11.§ (1) Az előterjesztések írásban és szóban terjeszthetők elő. A testületi ülésre előterjesztést tehet:

a) a polgármester, az alpolgármester,

b) a képviselő-testület bizottságai,

c) bármely települési képviselő,

d)  a jegyző, az aljegyző

e) az osztályvezető

 f) akit a képviselő-testület előterjesztés készítésére kötelez.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint a jogosultak módosító indítványt tehetnek. Az ülést megelőző munkanap 12 óráig írásban benyújtott módosító indítványt haladéktalanul elektronikus úton el kell juttatni a települési képviselők részére.

(3) A bizottsági döntést nem igénylő írásbeli előterjesztéseket, valamint az előterjesztésekhez csatolt anyagot az előterjesztőnek a testületi ülés előtt 7 nappal 16 óráig, a bizottsági tárgyalást igénylő anyagot pedig a bizottsági ülést megelőzően 4 nappal 10 óráig a polgármesteri hivatal titkárságán le kell adni. Az anyagleadási határidőt követő munkanapon a polgármesteri hivatal titkársága továbbítja beérkezett előterjesztéseket a Képviselő-testület illetve a bizottságok tagjainak.

(4) Az előterjesztés főbb elemei:

a) a tárgy pontos meghatározása,

b) szükség esetén annak áttekintése, hogy a témakör szerepelt-e már korábban is napirenden, s ha igen, akkor milyen döntés született,

c) a javasolt döntés indokainak bemutatása,

d) egyértelműen megfogalmazott határozati javaslat, rendelet-tervezet,

e) az esetleges alternatív döntésre előterjesztett javaslatok egymástól elkülönülő megfogalmazása,

 f) a végrehajtásért felelős szerv, vagy személy megnevezése,

 g) a végrehajtási határidő megjelölése,

h) pénzügyi fedezetet igénylő döntési javaslatot tartalmazó előterjesztés esetén a forrásigény összegszerű megjelölése, valamint forráshely megjelölése

i) a képviselő-testületi ülésre készített előterjesztés esetén a jegyző ellenjegyzése, amellyel igazolja, hogy az előterjesztésben foglalt határozati javaslat és rendelet-tervezet a jogszabályi előírásoknak megfelel.

(5) Egyszerűbb ügyekben az előterjesztés írásbeli megfogalmazása elhagyható, elegendő egy jól megszerkesztett és világosan megfogalmazott határozati javaslat, melyet bármely arra jogosult a képviselő-testületi ülésen tehet meg.

12.§ A polgármester, az alpolgármester, a képviselő, a bizottság elnöke, a nemzetiségi önkormányzat elnöke, a jegyző indítványozhatja a képviselő-testületnek a napirendi javaslatba fel nem vett előterjesztés sürgős megtárgyalását. Ezen sürgősségi indítványt előterjesztés formájában a polgármesternél kell írásban benyújtani legkésőbb a testületi ülést megelőző munkanapon 12 óráig. A sürgősségi indítványnak meg kell felelnie az előterjesztés formai és tartalmi követelményeinek, valamint tartalmaznia kell a sürgős tárgyalás indokolását. A képviselő-testület, a téma sürgős tárgyalásáról vita nélkül, egyszerű szótöbbséggel dönt.

3. Az ülés összehívása, ülésrend, az ülés vezetése, rendjének fenntartása


13.§ (1) A képviselő-testület ülésének összehívására az Mötv. 45.§- a irányadó.

Indokolt esetben - a települési képviselők előzetes értesítése mellett a polgármester –legfeljebb a következő munkaterv szerinti ülés napjáig – elhalaszthatja a munkatervben szereplő testületi ülést.

(2) A települési képviselők a munkaterv szerinti ülés előtt legalább öt nappal korábban elektronikus úton kapják meg a meghívót és az írásos előterjesztést. A személyes adatokat tartalmazó előterjesztéseket „Bizalmas” felirattal kell ellátni.

(3) A meghívónak tartalmaznia kell:

  1. az ülés helyét és kezdési időpontját,
  2.  a javasolt napirendi pontokat,
  3. a napirendi pontok előterjesztőit,
  4. a polgármester aláírását - akadályoztatása esetén az alpolgármester aláírását.

(4) A képviselő-testületi ülés nyilvánosságára, és a zárt ülésre az Mötv. 46.§-a az irányadó.

(5) Az ülés időpontját és helyét, a javasolt napirend feltüntetésével, az állampolgárok számára az önkormányzat honlapján és a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján közzé kell tenni.

(6) A testületi ülésen tanácskozási joggal vesz részt a jegyző, aljegyző és az osztályvezetők, az érintett intézményvezetők, a napirend által érintett jogtanácsos, jogi képviselő, a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke, valamint a tanácskozási joggal meghívott további személyek.

A képviselő-testületi és bizottsági ülésre a meghívandók körét, a meghívó és anyagküldés rendjét az 5. sz. melléklet tartalmazza.

(7) A polgármesteri és az alpolgármesteri tisztség egyidejű betöltetlensége esetén, valamint a polgármester és az alpolgármester tartós akadályoztatása esetén a képviselő-testület ülését a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság elnöke hívja össze és vezeti.

(8) Rendkívüli ülést a polgármester a rendelet 8.§ (2) bekezdésében meghatározott indítványhoz kapcsolódó előterjesztendő anyag beérkezését követő 2 héten belül hívja össze, az anyag beérkezését követő 3 napon belül a polgármester értesíti a képviselőket. Az indítvány benyújtásától számított egy héten belül a képviselők a rendkívüli ülés napirendjére további javaslatokat adhatnak le. A rendkívüli ülésre vonatkozó meghívót és az előterjesztések anyagát a települési képviselők legkésőbb az ülés előtt 24 órával kapják meg. Rendkívüli ülésre „Egyebek” napirendi pont felvétele nem lehetséges.

(9) A polgármester, az alpolgármester, a jegyző és a képviselők az ülésteremben az ülésrend szerint kijelölt állandó helyüket foglalják el. Az ülésrend az SZMSZ 2. sz. függelékét képezi.

(10) Az ülésrend kialakítása az alakuló ülést megelőző egyeztető tárgyaláson történik. Az egyeztető tárgyalást a polgármester hívja össze, melyre meghívást kap valamennyi mandátumot szerzett jelölő szervezet tárgyalás lefolytatására meghatalmazott képviselője, valamint a függetlenként mandátumot szerzett képviselők.

(11) Ciklusidő közben a (10) bekezdésben foglalt eljárásrend szerint az ülésrend módosítható.

14.§ (1) Az ülés vezetésére az Mötv. 45.§-a az irányadó.

(2) Az ülés megnyitásakor a polgármester megállapítja a határozatképességet. Határozatképtelenség esetén az ülést elnapolja, s gondoskodik annak 15 napon belüli újbóli összehívásáról.

(3) A polgármester

a) tájékoztatást ad az előző ülést követően tett fontosabb intézkedésekről,

b) tájékoztatást ad az ülésen és az azt követően felmerült olyan kérdésekről és interpellációkról, melyek további vizsgálatot, intézkedést igényelnek, 

c) közli a települési képviselők által előzetesen írásban benyújtott kérdések, interpellációk tárgyát, javaslatot tesz az ülés napirendjére, ismerteti az írásban benyújtott sürgősségi indítványt.

(4) A napirendi pontok elfogadása előtt a képviselő jelezheti, hogy a napirendi pontok tárgyalását követően felszólalást kíván tenni. A felszólalás csak indokolt esetben, fontos gazdasági, politikai jellegű téma ismertetésére irányulhat. A felszólalás témáját meg kell nevezni. A felszólalás időtartama nem haladhatja meg a két percet. A napirendi pontok elfogadása előtt tett írásbeli vagy szóbeli úgynevezett „egyebek” napirendi javaslat esetén a tárgy pontos meghatározása szükséges. A napirendi pontok módosítására bármely képviselő vagy a jegyző javaslatot tehet, a napirendi pontok módosításáról a képviselő-testület egyszerű többséggel dönt.

(5) Az előterjesztés megtárgyalása előtt az előadó az előterjesztését szóban, röviden, legfeljebb 2 percben kiegészítheti. A szóbeli előterjesztést az előterjesztő legfeljebb 2 percben, ezt követően az ülés elnöke által biztosított további időkeretben adja elő. Az előterjesztés előadójához a testület tagjai, a meghívottak kérdést intézhetnek, melyre a vita előtt választ kell adni. A polgármester minden egyes előterjesztés felett külön-külön nyit vitát.

(6) A napirendi hozzászólások egyenkénti időtartama első esetben nem haladhatja meg a három percet. Ez alól a tárgy szerinti bizottság kiegészítő jelentése kivételt képez. A következő hozzászólás időtartama maximum kettő perc lehet. A további hozzászólások időtartamát a polgármester határozza meg úgy, hogy ezen hozzászólások időtartama sem haladhatja meg a kettő percet. A napirendi hozzászólásoknál a frakcióvezető ismertetheti a frakció álláspontját, hozzászólásának időtartama legfeljebb 5 perc lehet, amely egyben az első felszólalásnak minősül.

(7) Vita közben, ha a képviselő a személyét érintő felszólalásra kíván észrevételt tenni, soron kívül 1 perces válaszadásra kérhet szót. A személyes érintettség címén való felszólalást a polgármestert saját mérlegelése alapján engedélyezheti.

(8) A vita lezárásáról a képviselők részére a (6) bekezdésben biztosított hozzászólási lehetőségeket követően a képviselő-testület egyszerű többséggel határozhat.

(9) A polgármester az előterjesztésben szereplő és a vitában elhangzott határozati javaslatokat egyenként bocsátja szavazásra úgy, hogy a képviselő-testület először a vitában elhangzott módosító indítványokról, azok elhangzásának fordított sorrendjében szavaz, majd egységes szerkezetben szavaz az előterjesztésről.

(10) A nyilvános ülésen résztvevő hallgatóság nem rendelkezik tanácskozási joggal, az ülés ideje alatt köteles minden, az ülést zavaró vagy befolyásoló megnyilvánulástól tartózkodni.

15.§ A tanácskozás rendjének fenntartása a polgármester feladata.

Ennek érdekében:

a) figyelmezteti a hozzászólót, ha mondanivalója eltér a tárgyalt témától,

 b) tárgyalási szünetet rendel el a tanácskozás folytatását akadályozó körülmény felmerülésekor, az ülést meghatározott időre félbeszakítja, vagy berekeszti,

 c) a képviselők részére a 14.§(6) bekezdésében biztosított hozzászólási lehetőségeket követően megvonja a szót a jelenlévők bármelyike tekintetében. Az érintett kérésére a testület napirendi pontonként egyszerű többséggel hozott döntésével felülbírálhatja. Az ismételt hozzászólás időtartama a 2 percet nem haladhatja meg.

d)  biztosítja az ülés zavartalan rendjét, rendre utasítja vagy ismételt figyelmeztetés után - az önkormányzati képviselő kivételével - kiutasíthatja azt, aki a testületi üléshez méltatlan magatartást tanúsít, ha azzal a képviselő-testület egyszerű többséggel hozott döntésével egyetért,

e) az adott napirendi ponthoz fűződő hozzászólás lehetőségéről jelentkezés esetén a polgármester a napirendi pont tárgyalását követően, a szavazást megelőzően dönt. A napirendi pontokhoz nem fűződő hozzászólásról az egyebek tárgyalását követően a polgármester egyedileg dönt. Döntését képviselői indítványra a képviselő-testület vita nélkül felülbírálhatja. A hozzászólás időtartama maximum 2 perc lehet.

4. A testület határozatképessége, határozathozatala, minősített többségű döntések, név szerinti szavazás és titkos szavazás szabályai, felvilágosítás kérése, ügyrendi javaslat, jegyzőkönyv


16.§ (1) A képviselő-testület határozatképességére, és a határozathozatalhoz szükséges szavazatok számára az Mötv. 47.§-a az irányadó.

(2) Minősített többségi szavazat szükséges:

a) az Mötv. 50. § által szabályozott esetben

b) helyi népszavazás elrendeléséhez, ha a helyi népszavazást a települési képviselők legalább egynegyede, a képviselő-testület bizottsága, a helyi társadalmi szervezet vezető testülete kezdeményezi,

c) önkormányzati jelkép, kitüntetés és elismerő címek meghatározásához, használatuk szabályozásához, díszpolgári cím adományozásához,

d) településrendezési terv jóváhagyásához,

e) hitelfelvételhez, kötvénykibocsátáshoz,

f) a testületi hatáskör gyakorlásának átruházásához,

g) közmeghallgatás kezdeményezésének elfogadásához,

h) önkormányzati vagyonnal való rendelkezéshez, ingatlan, értékpapír vásárlásához,

i) a polgármesterrel, az alpolgármesterrel szembeni fegyelmi döntéshez

(3) A képviselő-testület döntéshozatalából történő kizárására az Mötv. 49.§-a az irányadó. A képviselő legkésőbb a napirendi pont tárgyalásának megnyitásáig, ügyrendi hozzászólásban köteles bejelenteni az érintettséget és kezdeményezni a kizárást.

(4) A (3) bekezdés szerinti személyes érintettség bejelentésének elmulasztása esetén a képviselő egy havi tiszteletdíja megvonásra kerül.

17.§ (1) A döntéshozatal szavazással, szavazatszámláló gép használatával történik. Szavazásra a polgármester és a képviselők jogosultak. Szükség esetén a szavazás előtt a jegyző ismerteti a vita során kialakult határozati javaslatot.

A szavazatszámláló gép meghibásodása esetén a szavazás kézfeltartással történik.

(2) A képviselő-testület név szerinti szavazást rendel el:

a) az Mötv. 48.§ (3) bekezdése által rögzített esetben

b) önkormányzati tulajdonról való rendelkezéskor,

c) hitelfelvétel esetén,

d) helyi népszavazás elrendelése esetén,

(3) A képviselők név szerinti szavazáskor a jegyző szólítására ábécé sorrendben nyilatkoznak. Az ülés levezetője az utolsó szavazó. A képviselők szavazatának összeszámlálásáról a jegyző gondoskodik.

(4) A titkos szavazásra a Mötv. 48.§ (4) bekezdése az irányadó, annak alkalmazásáról a Mötv. 46. (2) bekezdésében meghatározott esetekben a legalább hat képviselő kérelmére a képviselő-testület dönthet. A titkos szavazást a szavazatszámláló gép titkos szavazás üzemmódja alkalmazásával kell lebonyolítani. A szavazatszámláló gép nem rögzíti azt, hogy mely szavazat, mely képviselőtől érkezett, azt nem is jelzi ki. A szavazatszámláló készülék személyi vezérlőpanelje használatának titkosságáról megfelelő takarással minden képviselő maga gondoskodik.

18.§ (1) A települési képviselő a képviselő-testület ülésén a polgármestertől, alpolgármestertől, a jegyzőtől, a bizottság elnökétől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen szóban vagy legkésőbb 30 napon belül írásban érdemi választ kell adni. A felvilágosítás kérésre irányuló kérdést a napirendi pontok tárgysorozatának elfogadása előtt kell jelezni. A kérdés az egyebek napirendi pont keretében tehető fel. A szóban előterjesztett kérdés, valamint az erre adott válasz elmondásának időtartama három perc. A kérdésre adott válasz elfogadásáról a képviselő-testület csak akkor határoz, ha a felvilágosítást kérő a választ nem fogadja el, és azt megindokolja. Elutasító döntés esetén a megkérdezett nyolc napon belül írásban köteles válaszolni.

(2) A képviselő-testület tagjai a napirend megállapításakor vagy az egyes pontok tárgyalása során ügyrendi javaslatot tehetnek az ülés vezetésével, a felszólalások korlátozásával, a vita lezárásával, vagy a szavazás módjával összefüggésben. Az ügyrendi javaslatról a testület vita nélkül határoz.

19.§ (1) A jegyzőkönyv elkészítésére az Mötv 52.§ (1) bekezdése az irányadó.

(2) A jegyzőkönyvben rögzíteni kell a képviselők érkezését és távozását, valamint a képviselő előzetes kérésére az ülésen elhangzott szó szerinti hozzászólását.

A képviselő-testület üléseiről hangfelvétel készül, melyet a jegyzőkönyv hitelesítésének napjától számított öt évig kell a polgármesteri hivatalban megőrizni.

(3) A jegyzőkönyvnek az Mötv. 52.§-ában rögzítetteken túl tartalmaznia kell:

a) a hivatalosan távollévő képviselők nevét,

b) igazolatlanul távollévő képviselők nevét,

c) az ülésen jelenlévő jegyző, aljegyző, osztályvezetők, jogtanácsos nevét,

d) a szóbeli előterjesztések lényegét,

e) az elfogadott rendeletek teljes szövegét

(4) A jegyzőkönyv eredeti példányának mellékletei:

a) a meghívó,

b) a jelenléti ív,

c) név szerinti szavazás íve

d) az írásos előterjesztések,

e) a képviselő kérésére az írásban is benyújtott képviselői hozzászólás,

f)  az írásban benyújtott kérdés és interpelláció.

(5) A jegyzőkönyv felterjesztésére és a jegyzőkönyvekbe történő betekintési jog gyakorlására az Mötv. 52.§(2) és (3) bekezdése az irányadó.

(6) A hitelesített jegyzőkönyv kivonatát az önkormányzat honlapján a hitelesítést követő 3 munkanapon belül meg kell jeleníteni.

5. Közmeghallgatás


20.§ (1) A közmeghallgatás határozatképes testületi ülés, amelyet évente legalább egy alkalommal tart a testület. A közmeghallgatásra az Mötv. 54.§-a irányadó.

(2) A közmeghallgatás kiírására és lebonyolítására a testületi ülés összehívásával és vezetésével kapcsolatos szabályok az irányadóak.

A képviselő-testület a közmeghallgatáson lehetővé teszi az állampolgároknak, a társadalmi szervezeteknek, hogy közvetlenül terjesszék elő közérdekű javaslataikat, kérdéseiket, valamint közérdekű kezdeményezéseiket.

(3) A lakosság meghatározó körét vagy egészét érintő, kiemelkedően fontos ügyekben, a testületi döntések meghozatala előtt a képviselő-testület közmeghallgatást tart, amelyen a döntés által érintettek megjelenhetnek és legfeljebb öt perces felszólalással a döntéshozók előtt közvetlenül kifejthetik álláspontjukat az előterjesztésről.

(4) A képviselő-testület a döntés előtt a következő kérdésekben közmeghallgatást tart:

a) a helyi életviszonyokat alapvetően befolyásoló rendelet tervezetéről,

b) nagyobb fejlesztések, beruházások tervezetéről,

c) egyéb esetben akkor, amikor azt a szavazásra jogosult polgárok legalább 5 %-a kéri, vagy ha azt a települési képviselők minősített többsége vagy az önkormányzat valamely bizottsága indítványozza.

6. A bizottságok szervezete, bizottsági ülés összehívása, jegyzőkönyv


21.§ (1) A bizottságok szervezetére, feladatára és működésére az Mötv. 57-61.§-ai az irányadók. 

(2) Állandó bizottságok

a) Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság

b) Közművelődési, Oktatási és Sport Bizottság

c) Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság

d) Szociális Bizottság.

(3) Bármely, a képviselő-testület által meghatározott feladatra ad hoc (ideiglenes) bizottságot lehet létrehozni.

(4) A képviselő-testület, ha indokoltnak látja, alelnököt választ.

(5) A bizottság feladatkörébe utalt ügyekben a bizottsághoz írásos előterjesztést a polgármester, alpolgármester, a bizottság elnöke, alelnöke, a jegyző, az aljegyző, az osztályvezető nyújthat be.

(6) A bizottságok működésével kapcsolatos ügyviteli feladatokat a polgármesteri hivatal látja el.

(7) A bizottságot a bizottság elnöke (alelnöke) vagy a polgármester hívja össze. A bizottság szükség szerint, de negyedévente legalább egy ülést tart. A bizottság ülésén részt vesz a szakterületért felelős hivatali vezető vagy ügyintéző, illetve a napirend előterjesztője.

(8) A bizottsági döntéshozatalból történő kizárásra az Mötv. 49. § (1) bekezdése, 60. §-a, valamint e rendelet 16.§ (3) – (4) bekezdése irányadó.

(9) Az állandó bizottságok részletes feladatait a 2. sz. melléklet, tagjainak névsorát a 3. sz. függelék tartalmazza.

22.§ (1) A bizottsági elnök összehívja a bizottsági ülést:

a) az Mötv. 60. §-a alapján a 45. §-a és 61. § (1) bekezdésében foglalt estben,

b) ha azt a képviselő indítványozza és a testület nem foglalt ellene állást,

c) ha azt a bizottság tagjainak több mint fele indítványozza,

d) a képviselő-testület indítványára,

e) minden olyan esetben, amikor a bizottság állásfoglalása szükséges.

(2) A tervezett bizottsági ülésről a képviselőket, a bizottsági tagokat, illetve a tanácskozási joggal meghívottakat a polgármesteri hivatalon keresztül az ülés előtt lehetőség szerint három nappal értesíteni kell.

(3) A képviselők, az érintett osztályvezetők és a meghívott szakértők, valamint a bizottság által állandó tanácskozási joggal meghívottak tanácskozási joggal részt vehetnek a bizottság ülésén. A bizottság ülésén tanácskozási joggal részt vesz az előterjesztés készítésében résztvevő vagy a jegyző által megbízott – lehetőleg vezető beosztású – köztisztviselő.

(4) Amennyiben bármelyik három bizottsági tag indítványozza a bizottsági ülés összehívását, akkor az elnök 3 napon belül köteles azt összehívni. Amennyiben az elnök e kötelezettségének nem tesz eleget, a polgármester össze kell hívnia a bizottság ülését.

(5) A bizottsági elnök és tag bizottsági üléseken történő részvételével, onnan való távolmaradásával, igazolatlan hiányzásával valamint a személyes érintettség bejelentésének elmulasztásával kapcsolatos szankciók tekintetében a 7. § (3) bekezdésében, a 7. § (4) bekezdés a pontjában, a 7.§ (5) bekezdés b-c pontjában valamint 16. § (4) bekezdésében foglaltak az irányadók.

(6) Bizottsági elnök vagy tag tiszteletdíja alatt a bizottsági tevékenységért kapott tiszteletdíjnak megfelelő összeget kell érteni.

23.§ (1) A bizottsági üléseket a bizottság elnöke, alelnöke, akadályoztatása esetén a képviselő-testület által megbízott, vagy a bizottság által felkért bizottsági tag vezeti, akit ugyanazon jogok és kötelezettségek illetnek meg, mint a bizottság elnökét.

(2) A bizottság határozatképességére, határozathozatalra az Mötv. 60. §-a alapján a 47. § (1)-(2) bekezdése irányadó.

(3) A bizottság javaslatait, ill. döntéseit szavazás útján hozza, mely kézfelemeléssel történik. Név szerinti szavazás rendelhető el, ha a bizottság jelenlévő tagjainak több mint a fele azzal egyetért. A bizottság tagjai név szerinti szavazáskor a levezető elnök szólítására ábécé sorrendben nyilatkoznak. A levezető elnök az utolsó szavazó. A szavazatok összeszámlálásáról a levezető elnök gondoskodik.

(4) A testületi ülést megelőző 7. napon lehetőleg minden bizottsági ülésnek be kell fejeződnie. Ha a bizottság az adott témával kapcsolatban a testületi ülést megelőzően 7 napon belül új fejleményt ismer meg, abban az esetben eltekinthet a 7 napos határidőtől.

(5) Rendkívüli Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsági ülés legkésőbb a Képviselő-testület munkaterv szerinti ülése előtti hétfőn tartható.

24.§ (1) Az ülésekről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet a jegyző az ülést követő 15 napon belül megküld a törvény által megállapított felügyeleti szerv részére.

(2) A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:

a) a jelenlévők nevét,

b) a tárgyalt napirendi pontokat,

c) az ülésen elhangzottak lényegét,

d) számszerűen a szavazati arányt,

e) a bizottság javaslatait vagy döntéseit,

f) külön kérésre az ülésen elhangzott hozzászólás szó szerinti szövegét.

g) a bizottság elnökének és a jegyzőkönyv hitelesítésével megbízott bizottsági tag aláírását.

(3) A jegyzőkönyv elkészítéséért a jegyző, hitelesítéséért a bizottsági elnök felel. 

(4) A jegyzőkönyvekbe történő betekintésre az Mötv. 60. §-a alapján az 52. § (3) bekezdése irányadó.

(5)A hitelesített jegyzőkönyvi kivonatot az önkormányzat honlapján a hitelesítést követő 3 munkanapon belül meg kell jeleníteni.

(6) Az állandó bizottságokra vonatkozó szabályozás érvényes minden ad hoc (ideiglenes) bizottságra is.

7. Vagyonnyilatkozati, méltatlansági és összeférhetetlenségi eljárás


25.§ (1) A képviselői vagyonnyilatkozatokat első alkalommal a megválasztást követő 30 napon belül, azt követően pedig minden év január 30-ig kell leadni a polgármesteri hivatal titkárságán.

(2) A leadott és nyilvántartásba vett vagyonnyilatkozatokat a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság a polgármesteri hivatalban páncélszekrényben őrzi.

(3) A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságnál bárki kezdeményezheti.

(4) A Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság elnöke a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos kezdeményezés esetén felhívja az érintett képviselőt, hogy öt napon belül nyilatkozzon a kezdeményezéssel kapcsolatosan, amennyiben azt alaposnak találja, javítsa ki a kezdeményezésben kifogásolt adatokat.

(5) Ha a képviselő a kifogásolt adatokat kijavítja, az elnök nem rendeli el a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megindítását, e tényről tájékoztatja soron következő ülésén a képviselő-testületet és a kezdeményezőt.

(6) Ha a képviselő a felhívásnak nem tesz eleget, a kezdeményezésben foglaltakat vitatja, a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság elnöke köteles elrendelni a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megindítását. Ha a kezdeményezés alaposnak minősül határidő kitűzésével felhívja a képviselőt a hiba kijavítására.

(7) A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megismétlésének ugyanazon vagyonnyilatkozat esetében csak akkor van helye, ha az erre irányuló kezdeményezés új tényállítást (adatot) tartalmaz. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásra irányuló - új tényállítás nélküli - ismételt kezdeményezést a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság elnöke az eljárás lefolytatása nélkül elutasítja.

26.§ Az összeférhetetlenségi eljárás szabályaira az Mötv. 37.§-ának rendelkezései az irányadóak.

27.§ A méltatlansági eljárásra az Mötv. 37. § (2)-(7) bekezdéseit kell alkalmazni.

8. A polgármester, az alpolgármester, a jegyző, a polgármesteri hivatal


28.§ (1) A polgármester megbízatásának létrejöttére az Mötv. 63.§-a, megszűnésére az Mötv. 69.§-a, illetményének megállapítására az Mötv. 71.§-a az irányadó.

(2) A polgármester feladatait az Mötv., különösen a 65-68. §-ai tartalmazzák.

(3) Tartós - 14 naptári napot meghaladó - szabadság esetén a polgármester előre köteles tájékoztatni a képviselő-testületet.

29.§ Az alpolgármester a képviselő-testület tagjai közül választott, főállású alpolgármester. Kinevezésére az Mötv. 74-75.§-ának, megbízatásának megszűnésére az Mötv. 76.§-ának, illetményére az Mötv.80.§-ának szabályai az irányadók.

30.§ A jegyző és aljegyző feladatkörére és kinevezésére a Mötv. 81-82. §-ai irányadók.

31.§ A Gödi Polgármesteri Hivatalban a közigazgatási hatósági eljárásról szóló 2004. évi CXL. tv. (továbbiakban: Ket.) szerinti hatósági ügyek elektronikus úton nem intézhetők. A Gödi Polgármesteri Hivatal működésére az Mötv. 84.§-a, a Ket, valamint a szakágazati jogszabályok irányadók.

9. Önkormányzati rendeletalkotás


32.§ A helyi önkormányzati rendelet megalkotására az Mötv. 6. § c) pontja, 8. § (2) bekezdése, 143. § (3)-(4) bekezdései és a jogalkotás tartalmi, formai elemeit meghatározó, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. tv (továbbiakban: Jat.), valamint a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet előírásai az irányadóak.

33.§ (1) Az önkormányzati rendelet alkotását kezdeményezheti:

a) a polgármester, alpolgármester

b) a települési képviselő,

c) a képviselő-testület bizottsága,

d) a jegyző, aljegyző.

(2) A rendelet tervezet indokolással együtt a Jat-ban meghatározott előkészítés után nyújtható be a képviselő-testület ülésére. Az előkészítő munkába be kell vonni a polgármesteri hivatal téma szerint illetékes osztályát is.

34.§ Az önkormányzati rendelet kihirdetésére az Mötv. 51.§ (2) bekezdése irányadó. A rendeletet kihirdetési záradékkal kell ellátni az alábbiak szerint: „A rendeletet kihirdettem: ...........év...........hó..........napján......................./jegyző aláírása, bélyegző/”.

35.§ (1) Az önkormányzati rendelet kihirdetése a helyben szokásos módon, az önkormányzati rendeletnek a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztésével történik.

(2) A Jegyző gondoskodik a már kihirdetett önkormányzati rendelet közzétételéről a www.god.hu weblapon.

(3) Amennyiben külön jogszabály valamely anyag, dokumentum helyben szokásos módon történő közzétételét rendeli el, vagy lehetőséget ad a közzétételre – a közzététel alatt a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztést kell érteni, továbbá közzétehető a www.god.hu weblapon és a Gödi Körképben is. Az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv., továbbá a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben rögzített adatokat a központi honlapon is közzé kell tenni.

10. Nemzetiségi önkormányzat működési feltételeinek biztosítása


36.§ (1) A nemzetiségi önkormányzat üléseinek, közmeghallgatásainak és rendezvényeinek lebonyolításához jogosult a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermének használatára. Feladatainak ellátásához a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80.§ (1) bekezdése szerint a polgármesteri hivatal technikai, személyi segítségét és műszaki eszközeit igényelheti.

III. Fejezet


Záró rendelkezések


37.§ E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, s ezzel egyidejűleg hatályát veszti az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2011. (III. 23.) Ök. rendelet.


 Polgármester                                                             Jegyző

1. sz. melléklet

Göd Város Önkormányzatának címere







 






2. sz. melléklet

A bizottságok általános feladat- és hatáskörei


1./ A bizottság ellátja a képviselő-testület által átruházott egyes hatásköröket.

2./ A bizottság megtárgyalja a hozzá intézett lakossági kérdéseket, véleményeket, javaslatokat.

3./ Előkészíti a képviselő-testület döntéseit, ellenőrizheti a döntések végrehajtását.

4./ Feladatkörében ellenőrizheti a polgármesteri hivatalnak a képviselő-testület döntéseinek előkészítésére, illetőleg végrehajtására irányuló munkáját.

5./ Kezdeményezheti a polgármester és a jegyző intézkedését, ha a Hivatal tevékenységében a képviselő-testület álláspontjától, céljaitól való eltérést, az önkormányzati érdek sérelmét vagy önkormányzati ügyben a szükséges intézkedés elmulasztását észleli.

6./ Dönt a bizottsági tag döntéshozatalból való kizárásáról az Mötv. 49.§ (1) bekezdése alapján.

7./ A feladat- és hatásköréből adódóan, a kölcsönösség elvének betartásával a bizottságoknak tájékoztatni kell egymást minden olyan más bizottság és szervezet által a képviselő-testület elé terjesztett ügyben, amely az adott bizottság feladatkörét érinti, arra hatással lehet.

8./ A döntések végrehajtásának szervezése és ellenőrzése terén a bizottságok figyelemmel kísérik és értékelik a Polgármesteri Hivatalnak a bizottsági tevékenységgel összefüggő munkáját, ezen belül különösen a jogszabályok és az önkormányzati rendeletek végrehajtását.

9./ A polgármester kérésére véleményt nyilvánít a az éves költségvetés tervezetéről.

10./ Értékeli a hatáskörébe, ügykörébe tartozó pályázatokat és egyedi támogatási kérelmeket, dönt ezeknek a Bizottság rendelkezésére álló keretből való támogatásáról, e tárgyban javaslatot tesz a képviselő-testület felé, beszámoltatja a támogatásban részesülőket.

11./ A vonatkozó szabályok keretei között szabadon dönt a Bizottság rendelkezésére álló pénzügyi keret felhasználásáról. A bizottság kötelezettségvállalása esetén a szakmai feladati ellátásra biztosított költségvetési előirányzatot nem lépheti át, a kötelezettségvállalásra vonatkozó határozatának meghozatala előtt köteles a Pénzügyi Osztálytól írásbeli kimutatást kérni a felhasználható pénzügyi keretről, a fedezet rendelkezésre állásáról.


Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság feladat-és hatáskörei


1./ Folyamatosan figyelemmel kíséri a pénzügyi gazdálkodás menetét, ellenőrizheti az egyes intézmények gazdálkodását.

2./ Figyelemmel kíséri az önkormányzati vagyon alakulását.

3./ Ellenőrzi a beruházások folyamatát, pénzügyi rendezését, a közbeszerzések lefolytatását.

4./Ellenőrzi az önkormányzati vagyon elidegenítésének folyamatát. Ennek keretében megvizsgálhatja, ingatlan értékesítése vagy hasznosítása esetén megvizsgálja, hogy megtörténtek-e a szükséges lépések az optimális ár elérése érdekében.

5./Az éves költségvetés előkészítése folyamán véleményezi

a) az önkormányzati adókkal és adójellegű bevételekkel kapcsolatos előterjesztéseket,

b) az esetleges hitelfelvétel lehetőségét,

c) a költségvetés tervezetét.

6./ Javaslatot tesz helyi adó bevezetésére és megszüntetésére, valamint helyi adókkal és talajterhelési díjjal kapcsolatos rendeletek megalkotására, módosítására és hatályon kívül helyezésére.

7./ Az elfogadott költségvetés végrehajtása során

a) véleményezi a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolókat és tájékoztatókat,

b) figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek, kiadások és a likviditás önkormányzati szintű alakulását,

c) szükség szerint javaslatot tesz a költségvetési rendelet módosítására,

d) megtárgyalja és véleményezi más bizottság vagy képviselő által javasolt, a költségvetést érintő előterjesztéseket,

e) véleményezi, illetve javaslatot tesz az Önkormányzat célhoz nem kötött forrásai betétként történő elhelyezésével kapcsolatban.

f) az esetleges hitelfelvétel lehetőségét

8./ Megvitatja a könyvvizsgáló jelentéseit.

9./ Véleményezi az önkormányzati biztos kirendelésére irányuló indítványt.

10./ Javaslatot tesz, véleményezi valamennyi, az önkormányzat által fizetési kötelezettséget megállapító önkormányzati rendelet tervezetét.

11./ Véleményezi az éves belső ellenőrzési tervet, a belső ellenőrzés stratégiai tervét, illetve az éves belső ellenőrzési jelentést.

12./ Javaslatot tehet az önkormányzati tevékenységek, folyamatok szabályozására, meglévő szabályzatok módosítására, külső vagy belső ellenőrzések lefolytatására.

13./ A gazdálkodás biztonsága érdekében figyelemmel kísérheti a számviteli politika betartását, valamint a bizonylati rend és bizonylati fegyelem megtartását.

14./ Véleményezi az önkormányzat és intézményei gazdasági tevékenységét vizsgáló jelentéseket.

15./ Ellenőrzheti az egyes bizottságok döntéseinek pénzügyi megalapozottságát, hasznossági és gazdaságossági indokoltságát.

16./ Ellenőrzi a pénzügyi kihatással járó érvényes szolgáltatói, értékesítési, tervezési és kivitelezési szerződések célszerűségét, gazdaságosságát.

17./ Ellenőrzi a tervezett új beruházások pénzügyi feltételeinek meglétét, hasznossági és gazdaságossági indokoltságát.

18./ A képviselő-testület hatáskörébe tartozó közbeszerzési eljárásokban javaslatot tesz az ajánlat vagy részvételi felhívás végleges szövegére, az eljárás eredményéről szóló döntésre és a nyertes ajánlattevő személyére.

19./ A képviselő-testület döntési hatáskörébe tartozó tárgyalásos közbeszerzési eljárásokban dönt a tárgyalásokat megelőzően az Ajánlattevők ajánlatának érvényességéről és az Ajánlattevők alkalmasságáról.

20./ Megtárgyalja és véleményezi a Gödi Rendőrőrs és a Dunakeszi Rendőrkapitány éves írásbeli beszámolóját.

21./ Megtárgyalja és véleményezi a közterület-felügyelet éves beszámolóját.

22./ Nyilvántartja és ellenőrzi a képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének teljesítését, a vagyonnyilatkozatok átvételéről átvételi elismervényt ad.  A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségre vonatkozó határidő lejártát követő testületi ülésen a bizottság elnöke tájékoztatást ad azon képviselők listájáról, akik nem tettek eleget vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek.

23./ Lefolytatja a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos ellenőrzést és eljárást. Az ellenőrzések eredményéről tájékoztatja a soron következő ülésen a képviselő-testületet.

24./ Kivizsgálja a polgármester által átadott, a képviselői összeférhetetlenség és méltatlanság megállapítására irányuló kezdeményezést és javaslatot tesz a Képviselő-testületnek.

25./ Kivizsgálja a polgármester összeférhetetlenségének és méltatlanságának megállapítására irányuló kezdeményezést és javaslatot tesz a Képviselő-testületnek.

26./ Javaslatot tesz a képviselő-testülethez érkező városnév- és jelképhasználattal kapcsolatban.

27./ Előzetesen véleményezi a képviselő-testület elé kerülő rendelet-tervezeteket.



Közművelődési, Oktatási és Sport Bizottság feladat-és hatáskörei


1./ A Közművelődési, Oktatási és Sport Bizottság közreműködik az önkormányzat oktatással, közművelődéssel, közgyűjteménnyel, kultúrával és köztájékoztatással - a helyi TV, rádió, újság, honlap, önkormányzati tájékoztató - és sporttal kapcsolatos célkitűzéseinek megvalósításában.

2./ Figyelemmel kíséri:

a) az óvodai és iskolai nevelési és oktatási tevékenységet,

b) az önkormányzat oktatási, közművelődési és közgyűjteményi intézményeinek személyi- és tárgyi feltételeit, felszereltségét, a fejlesztési lehetőségek feltárása és a működés javítása érdekében.

3./ Véleményezi:

a) az önkormányzat nevelési, oktatási, közművelődési és közgyűjteményi intézmények vezetői álláshelyére kiírt pályázatokat, valamint javaslatot tesz az intézményvezető személyére,

b) az önkormányzat által fenntartott oktatási, nevelési, közművelődési és közgyűjteményi intézmények alapító okiratát és annak módosítását.

4./ Jóváhagyja az önkormányzat által fenntartott közművelődési és közgyűjteményi intézmények Szervezeti és Működési Szabályzatát, és – az alapító okirat kivételével – egyéb dokumentumait.

5./ Tudomásul veszi az oktatási intézmények közoktatási feladatokkal összefüggő szakmai dokumentumait, különösen a szervezeti és működési szabályzatát, a pedagógiai programját, nevelési programját, minőségirányítási programját, esélyegyenlőségi tervét.

6./ Javaslatot tesz a képviselő-testületnek az önkormányzat közoktatási feladatai megszervezéséhez szükséges döntés-előkészítést szolgáló feladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terv (a továbbiakban: önkormányzati intézkedési terv) elkészítésére.

7./ Segíti a közösségi kulturális hagyományok és értékek ápolását, támogatja a hagyományteremtő kulturális és művészeti tevékenységeket.

8./ A szakterület szerint illetékes bizottsággal az oktatási-nevelési és közművelődési, közgyűjteményi intézményekkel együttműködve véleményezi a város gyermek- és ifjúság, oktatás- és sportpolitikáját, és rendszeresen javaslatot tesz az ezzel kapcsolatos feladatok megvalósítására.

9./ Dönt a középiskolai ösztöndíjrendszer pályázati feltételeiről és a beérkezett pályázatokról.

10./ Javaslatot tesz a képviselő-testületnek minden olyan ügyben, amelyek a testedzési és sportolási igények kielégítését szolgáló sportlétesítmények építésére, fenntartására és fejlesztésére szolgál. 

11./ A bizottság ellenőrzést kezdeményezhet a feladatköréhez kapcsolódóan a költségvetési szerveknél. Tájékoztatást kérhet a költségvetési szervektől a feladatkörébe tartozó tevékenységek ellátásáról.

12./ Szakterületének megfelelően az Önkormányzat illetve a Pest Megyei Önkormányzat által alapított kitüntető címekre javaslatot tehet.

13./ A Szociális Bizottsággal közösen dönt a oktatási tárgyú önkormányzati támogatásokról és pályázatokról.

14./ Döntést hoz a Bizottság rendelkezésére álló pénzügyi forrás felhasználásáról, pályázatokról, egyedi támogatási kérelmekről.

15./ A település demográfiai, társadalmi, gazdasági, stb. folyamataira tekintettel hosszabb távú előretekintéssel kialakítja és folyamatosan felülvizsgálja a város közművelődési, köznevelési és sport politikáját.

16./ A Bizottság figyelemmel kíséri a köznevelési, közművelődési, közgyűjteményi valamint sport célú használatban lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok, a bennük található ingósságok, valamint az ingatlanokat határoló közterületek állapotát. A Bizottság javaslatot tehet a VKB, a polgármester, valamint az alpolgármester felé a fent nevezett vagyonelemek állagmegóvására, felújítására, hasznosítására.

17./ A Bizottság közreműködik a Nemzeti köznevelési törvényben megfogalmazott fenntartói kötelezettségek és jogok gyakorlásában, valamint az ezzel kapcsolatos valamennyi feladatának döntésében és döntés-előkészítésében.




Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság feladat- és hatáskörei


1./ Munkája során javaslatot tesz a képviselő-testületnek:

a) a Településszerkezeti Terv előkészítésére, felülvizsgálatára, módosítására,

b) a Helyi Építési Szabályzat előkészítésére, felülvizsgálatára, módosítására,

c) a városfejlesztési koncepció előkészítésére, felülvizsgálatára, módosítására,

d) a város beruházási programjára,

e) egyéb városfejlesztési célokra.

2./ Munkája során véleményezi:

a) a többi szakbizottság városfejlesztést és környezetet is érintő javaslatait, rendelet-tervezeteit,

b) valamennyi önkormányzati beruházást,

c) vízkorlátozás esetén a korlátozás sorrendiségét,

d) minden, a környezet épített és természetes elemeit érintő kérdést.

3./ Munkája során részt vehet:

a) a Gödi Polgármesteri Hivatal által szervezett „épített környezettel kapcsolatos önkormányzati hatósági ügyekben kitűzött  bejárásokon és helyszíni szemléken,

b) a helyi vízrendezési és kárelhárítási, kárrendezési feladatokban.

4./ Egyetértési jogot gyakorol minden, a környezet épített és természetes elemeit érintő kérdésben.

5./ Dönt a településtisztaság technikai szabályozásáról.

6./ Dönt a forgalomtechnikai feladatokban, kialakítja, módosítja - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a közút forgalmi rendjét azzal, hogy ezen döntéséhez a pénzügyi fedezet rendelkezésre állása tekintetében a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság jóváhagyása szükséges.

7./ Javaslatot tesz a forgalomképtelen vagyon tulajdonjogot nem érintő hasznosítására.

8./ A közterületek használatának rendjét szabályozó rendelet előírásainak megfelelően önkormányzati hatósági jogkörben dönt egyes közterület-használati módok ügyében érkezett kérelmekről.

9./ Az önkormányzati vagyongazdálkodást szabályozó rendelet előírásainak megfelelően, annak keretei között, tulajdonosi szerepkörben dönt a tulajdonosi hozzájárulás iránti kérelmek teljesítéséről, így különösen:

a) a közművekhez kapcsolódó berendezések közterületen való elhelyezéséről,

b) a nem közút céljára szolgáló közterületen és ezen túlmenően a közművezeték elhelyezéséről,

c) a reklámtáblák közterületen vagy annak határán történő elhelyezéséről,

d) az önkormányzat tulajdonában álló zöldfelületeken való beavatkozásokról,

e) az önkormányzat tulajdonában álló fák és fás szárú növényeken történő beavatkozásokról,

f) a kedvtelési célú állatok tartásával kapcsolatos ügyekben.

10./ Munkája során javaslatot tesz a képviselő-testületnek:

a.) a környezetvédelmi rendelet elfogadására, karbantartására,

b) a helyi jelentőségű természetvédelmi értékek védetté nyilvánítására, a helyi jelentőségű természeti értékek megóvására, őrzésére, fenntartására, bemutatására, valamint helyreállításáról történő gondoskodásra,

c) a védett kategóriába tartozó területeken szigorúbb levegőtisztasági követelmények megállapítására,

d) területek zajvédelmi szempontból fokozottan védetté nyilvánítására,

e) csendes övezet kialakításának elrendelésére a zaj ellen fokozott védelmet igénylő létesítmény körül,

f) a helyi zaj- és rezgésvédelmi szabályok megállapítására,

g) az avar és kerti hulladék égetésére, továbbá a légszennyezésre vonatkozó szabályok megállapítására,

h) állattartási ügyekben,

i) rendkívüli levegőtisztaság-védelmi intézkedések megállapítására, rendeletalkotásra,

j) a környezetvédelmi keret felhasználására.

11./ Munkája során véleményezi:

a) környezetet is érintő határozati és rendeleti javaslatokat,

b) településtisztaság technikai szabályozását.

12./ Környezetkárosítás, természetkárosítás esetén a hatósági eljárást kezdeményezheti.

13./ Évente beszámoltatja a közterület-felügyelőket tevékenységükről.


A Szociális Bizottság feladat- és hatáskörei:


1./ A bizottság dönt a szociális témájú helyi rendeletekben a hatáskörébe utalt ügyekben.

2./ A hatáskörébe utalt rendszeres segélyek esetén évente felülvizsgálja a segélyezettek és tartásra kötelezettek hozzátartozói szociális helyzetét.

3./ A bizottság véleményezését követően nyújtható be a testület elé valamennyi egészségügyi, és szociális kérdést érintő előterjesztés.

4./ A képviselő-testület által a költségvetésben jóváhagyott pénzügyi előirányzat figyelembevételével dönt a helyi támogatások odaítéléséről. A bizottság határozatát a szakelőadó döntésre előkészített anyaga alapján hozza meg.

5./ A helyi szociális témájú rendeletben foglaltak szerint méltányosság alapján dönt a jövedelemhatárt meghaladó kérelmekről.

6./ Gyakorolja a szociális segélykereten belüli előirányzat átcsoportosítási jogkört.

7./ Dönt a városi szociális és egészségügyi intézmények szakmai dokumentumainak - különös tekintettel az SZMSZ, házirend, szakmai program, éves szakmai beszámoló elfogadásáról.

8./ Az intézményvezető javaslatára dönt az Alapszolgáltatási Központba történő felvételről - kivéve a szociális témájú helyi rendeletekben az intézményvezető hatáskörébe utalt ügyeket - rendszeresen és az intézményvezetővel közösen javaslatot tesz a térítési díjra.

9./ Megszünteti a szociális intézményi jogviszonyát annak a személynek, aki a házirendet súlyosan megsérti.

10./ A bölcsődevezető javaslata alapján dönt az önkormányzati bölcsődébe történő felvételről – kivéve a helyi gyermekvédelmi rendeletben foglalt ügyeket. Felülvizsgálja a felvettek további bennmaradásának jogosultságát.

11./ Javaslatot tesz az orvosi körzetek területére.

12./ Az e célra elkülönített pénzalapból (céltámogatás) gondoskodik a hajléktalanokról, és dönt az Albérlők Házába történő felvételről és az onnan történő elbocsátásról.

13./ Dönt a szociális helyzet alapján elbírálandó ösztöndíj pályázatokról.

14./ Dönt az önkormányzati tulajdonú szociális lakás bérbeadásáról.

15./ Javaslatot tesz az önkormányzati szociális és a piaci alapon hasznosított bérlakás bérének megállapítására, módosítására.

16./ Meghatározza a szociális helyzet alapján bérbe adandó lakásokra vonatkozó bérleti szerződés időtartamára vonatkozó szabályokat jogász ellenjegyzésével.

17./ Javaslatot tesz a lakásokra vonatkozó pályázati feltételekre.

18./ Javaslatot tesz minden önkormányzati lakást érintő szabályozásra és dönt a helyi rendeletben a hatáskörébe utalt lakásügyekkel kapcsolatos kérdésekben.

19./ Dönt a bérlakásigénylők sorrendjének megállapításáról, annak módosításáról a helyi rendelet alapján.

20./ Dönt a lakásbérleti jogviszony folytatásáról, valamint gyakorolja a bérlőkijelölési jogot.

21./ Dönt a bérlakásba bérlő által befogadni kívánt személyekhez való hozzájárulásról.

22./ A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsággal együtt dönt a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról, a helyiségben folytatandó tevékenység esetenkénti meghatározásáról és a bérleti díjakról.

23./ Elbírálja a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbevételére beérkező vállalkozói pályázatokat.

24./ Javaslatot tesz a lakásigénylők részére értékesíthető lakások kijelöléséről.

25./ A Közművelődési, Oktatási és Sport Bizottsággal közösen dönt az oktatási tárgyú önkormányzati támogatásokról és pályázatokról.

3. sz. melléklet

 A polgármester és az alpolgármester feladat- és hatásköre


A Polgármester feladat-és hatásköre:

1/ Javaslatot tesz a képviselő-testület munkatervére.

2./ Polgármesteri fogadóórát tart az állampolgárok részére.

3./ Szükség esetén bizottság összehívását indítványozza.

4./ Vezetői értekezletet tarthat a polgármesteri hivatal munkájának összehangolása érdekében.

5./ Rendszeres kapcsolatot tart a nem önkormányzati szervekkel, valamint a jelentős tevékenységet kifejtő vállalatokkal, intézményekkel, ezek vezetőivel.

6./Átruházott hatáskörében a közterületek használatának rendjét szabályozó rendelet előírásainak megfelelően - önkormányzati hatósági jogkörben - dönt egyes közterület-használati engedélyezési ügyekben.

7./ Átruházott hatáskörében az önkormányzati vagyongazdálkodást szabályozó rendelet előírásainak megfelelően, annak keretei között tulajdonosi szerepkörben dönt a tulajdonosi hozzájárulás iránti kérelmek teljesítéséről, így különösen az önkormányzati tulajdonban álló élet- és vagyonbiztonságot súlyosan veszélyeztető fákon halasztást nem tűrő beavatkozásokról.

8./ Engedélyezi a köztemetést.

9./ Átruházott hatáskörben dönt a költségvetésben a civil szervezetek támogatására elkülönített összeg felhasználásáról.

10./ Képviseli az önkormányzat képviselő-testületét.

11./ A képviselő-testület döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében irányítja a polgármesteri hivatalt.

12./ A jegyző javaslatainak figyelembevételével meghatározza a Polgármesteri Hivatal feladatait az önkormányzat munkájának a szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában.

13./ Dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági jogkörökben, egyes hatásköreinek a gyakorlását átruházhatja.

14./ A hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét.

15./ Gyakorolja a munkáltatói jogokat a jegyző és aljegyző, az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármester és az önkormányzati intézmények vezetői tekintetében.

16./ Amennyiben a képviselő-testület döntését az önkormányzat érdekeit sértőnek tartja, ugyanazon ügyben egy alkalommal kezdeményezheti a döntés ismételt megtárgyalását. A kezdeményezést az ülést követő három napon belül nyújthatja be, a képviselő-testület a benyújtás napjától számított tizenöt napon belül dönt.

17./ Összehívja és vezeti a képviselő-testület üléseit.

18./ Gondoskodik az ülés rendjének fenntartásáról.

19./ Aláírásával hitelesíti a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvet, valamint az önkormányzati rendeletet.

20./ Felfüggesztheti a bizottság döntésének a végrehajtását, ha az ellentétes a képviselő-testület határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit. A felfüggesztett döntésről a képviselő-testület a következő ülésén határoz.

21./ Javaslatot tesz az alpolgármester megválasztására.

képviselő-testület soron következő ülésén beszámol.

22./ Döntést hoz a településképi bejelentési és településképi véleményezési eljárásban.

23./ Tájékoztatja a Képviselő-testületet a törvényességi felhívás tartalmáról.

24./ A képviselő-testület döntési hatáskörébe tartozó közbeszerzési eljárásokban az eljárást lezáró döntést kivéve és a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság hatáskörébe átadott döntéseket kivéve meghozza a közbeszerzési eljárások során felmerülő, közbenső ajánlatkérői döntéseket.

25./ Kijelöli a közbeszerzési bírálóbizottság tagjait.

26./ Ellátja a Közbeszerzési szabályzatban meghatározott feladatait.

27./ Átruházott hatáskörben dönt a helyi közutak tekintetében a közútkezelői hozzájárulásról.



Alpolgármester


1./ Munkakörét, feladatait a polgármester határozza meg.

2./ Az alpolgármester feladatát főállásban látja el.

4. sz. melléklet

A jegyző feladat- és hatásköre


1./ A jegyző feladat-és hatáskörére az Mötv. 81.§(3) bekezdése irányadó.

2./ Gondoskodik a képviselő-testületi ülések időpontjának, javasolt napirendjének hirdetmény útján történő közzétételéről.

3./ Biztosítja az állampolgárok számára a testületi ülésekről készített jegyzőkönyvbe történő betekintést.

4./ Aláírja a testületi ülés jegyzőkönyvét.

5./ Segítséget nyújt a képviselőknek a jogszabályok értelmezésében.

6./ Szükség esetén önkormányzati rendelet alkotását kezdeményezi.

7./ Aláírja és kihirdeti az önkormányzati rendeletet.

8./ Az önkormányzati rendelet hiteles szövegét az állampolgárok számára közzéteszi.

9./ A képviselő-testület és a bizottságok üléséről készített jegyzőkönyvet - annak mellékleteivel – tizenöt napon belül felterjeszti a törvény által megállapított felügyeleti szerv részére.

10./ Vezeti a polgármesteri hivatalt.

11./ Gondoskodik az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról.

12./ Hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét; gyakorolja a munkáltatói jogokat a polgármesteri hivatal köztisztviselői, az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében. A kinevezéshez, vezetői megbízáshoz, felmentéshez, a vezetői megbízás visszavonásához, jutalmazáshoz - a polgármester által meghatározott körben - a polgármester egyetértése szükséges.

13./ Döntésre előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket.

14./ Tanácskozási joggal vesz részt a képviselő-testület ülésén. A képviselő-testület bizottságának ülésein tanácskozási joggal vesz részt, illetőleg az aljegyző, vagy osztályvezető útján képviselteti magát.

15./ Dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.

16./ Köteles jelezni a képviselő-testületnek, a bizottságnak, a polgármesternek és az alpolgármesternek, ha a döntésüknél jogszabálysértést észlel.

17./ Javaslatot tesz az aljegyző személyére.

18./ A jegyző és az aljegyző egyidejű távolléte vagy akadályoztatása estén a jegyzői feladatokat – a munkáltatói jogkör kivételével - az Igazgatási Osztály vezetője látja el.

5. sz. melléklet

A képviselő-testület és a bizottsági ülések meghívójának és az előterjesztések anyagának kiadási rendjéről.


A képviselő-testület ülésére meghívót és az előterjesztések teljes anyagát kapja:

- Képviselő-testület tagjai

- Jegyző

- Aljegyző

- Osztályvezetők

- TESZ igazgató


A képviselő-testület ülésére meghívót kapnak:

- intézményvezetők

- az érintett szakértők

- helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke – tanácskozási joggal

- civil tanács elnöke – tanácskozási joggal

- járási hivatal vezetője

- országgyűlési képviselő


Bizottsági ülésekre meghívót és az előterjesztések teljes anyagát kapják:

- bizottság tagjai

- Polgármester

- Alpolgármester

- Jegyző

- Aljegyző

- az érintett Osztályvezető

- KOSB ülésére a Gödi SE elnöke – tanácskozási joggal

- PEKJB ülésére a TESZ igazgatója – tanácskozási joggal


Bizottsági ülésekre meghívót kap

- képviselő-testület valamennyi tagja

- intézményvezetők

- érintett szakértők

- helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke – tanácskozási joggal

- civil tanács elnöke – tanácskozási joggal

- VKB ülésére a TESZ igazgatója, valamint a közterület-felügyelet vezetője.


Az ünnepélyekre, rendezvényekre meghívandók körét minden esetben a polgármester, alpolgármester és a jegyző, valamint aljegyző javaslatára a vezetői kabinet állítja össze.

6. sz. melléklet

Az állandó bizottságok tagjainak névsora


Bizottság megnevezése

Bizottsági struktúra





Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság

7 főből áll

4 fő képviselő




3 fő nem képviselő tag


Simon Tamás elnök

Szabó Csaba

Vidák Árpád

Lenkei György

Pappné Patke Mária

Dr. Megyery Csaba

Albert Pál




Közművelődési, Oktatási és Sport Bizottság

7 főből áll

4 fő képviselő




3 fő nem képviselő tag


Sipos Richárd elnök

Simon Tamás

Szász-Vadász Endre

Kovacsik Tamás

Lőrincz László

Kis-Simon László

Szőke Zsófia

Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság

9 főből áll

5 fő képviselő





4 fő nem képviselő tag


Szabó Csaba elnök

Szász-Vadász Endre

Csányi József

Mudri József

Vidák Árpád

Szabó Árpád

Balogh György

Nagy Károly

Szekeres Máté

Szociális Bizottság

3 főből áll

2 fő képviselő


1 fő nem képviselő tag”


Lenkei György elnök

Csányi József

Frey Lászlóné

7. sz. melléklet

Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatairól

Szakfeladat megnevezése

Önként vállalt

Kötelező


Helyi közhatalom gyakorlása


X Magyarország Alaptörvénye 32. cikk. (1)


Óvodai ellátás


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 6)


Köznevelési intézmények működtetése


X 2011. évi CXC. tv. 74. § (4)


Bölcsődei ellátás


X 1997. évi XXXI. tv. 94. § (3)


Idősek Klubja (nappali ellátás)


X 1993. évi III. tv. 86. § (2) c)


Házi segítségnyújtás


X 1993. évi III. tv. 86. § (1) c)


Gyermekjóléti Szolgálat


X 1997. XXXI. tv. 15. § (2) a)


Családsegítő Szolgálat


X 1993. évi III. tv. 86. §(2) a)


Szociális étkeztetés


X 1993. évi III. tv. 86. § (1) b)


Könyvtár


X 1997. évi CXL. tv. 64. § (1)


Művelődési Ház


X 1997. évi CXL. tv. 73. §, 74.§ a)


Háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátás


X 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) a)


Fogorvosi alapellátás


X 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) b)


Ügyeleti ellátás


X 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) c)


Védőnői szolgálat


X 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) d)


Iskola egészségügy


X 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) e)


Vérvétel megszervezése

x



Iskolai, óvodai étkeztetés

x

kötelező étkeztetés ellátásának felvállalt módja


Vendég étkeztetés

x



Temetőfenntartás


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)


Helyi közösségi közlekedés biztosítása


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 18)


Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 5), 19)


Szemétszállítás


X 2012. CLXXXV. tv. 33. § (1)


Folyékony hulladék-szállítás, szennyvízelvezetés


X 2012. CLXXXV. tv. 1. § (2) a), 33. § (1)


Önkormányzati vagyon kezelése


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 107.§.

x


Közfoglalkoztatás


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 15.§

x


Tornacsarnok üzemeltetése

x



Melegvizű strand és szabad strand üzemeltetése

x



Mezőőr

x



Albérlők háza

x



Parkfenntartás


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)


Állattenyésztési szolgáltatás (gyepmesteri feladatok)


X 1998. évi XXVIII. tv. 48/A § (1)-(3)


Médiaszolgáltatás

x



Helyi közutak hidak, alagutak fenntartása


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)


Útépítés, járdaépítés

x



Révközlekedés

x



Polgári védelmi, katasztrófavédelmi tevékenység


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 12)


Városgazdálkodási szolgáltatás, településüzemeltetés


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)


Közparkok, közterületek kialakítása, rendezése


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)


Településfejlesztés, településrendezés


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 1)


Közvilágítás


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)


Törvényből eredő szociális pénzbeli és természetbeni juttatások


X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 8)


Helyi rendeletből eredő szociális pénzbeli és természetbeni juttatások

x



FÜGGELÉKEK

1. sz. függelék

Göd Város Önkormányzat Képviselő-testület tagjainak névsora


Egyéni választókerületben mandátumot nyert képviselő

Jelölő szervezet

1.

Lenkei György            

FIDESZ-KDNP

2.

Simon Tamás                  

FIDESZ-KDNP

3.

Kovacsik Tamás         

Független

4.

Csányi József             

FIDESZ-KDNP

5.

Szabó Csaba               

FIDESZ-KDNP

6.

Markó József               

FIDESZ-KDNP

7.

Dr. Pintér György        

FIDESZ-KDNP

8.

Szász-Vadász Endre       

FIDESZ-KDNP


Kompenzációs listáról mandátumot nyert képviselők


9.

Sipos Richárd               

JOBBIK

10.

Vidák Árpád                     

DK-Együtt-PM-MLP

11.

Mudri József          

MSZP

2. sz. függelék

Ülésrend


A Képviselő-testület ülésrendje a képviselő-testületi ülésen



Lenkei György

Dr. Pintér György

Markó József

Dr. Szinay József

Simon Tamás


Szabó Csaba


Sipos Richárd

Csányi József

Vidák Árpád

Szász-Vadász Endre

Mudri József

Dr. Nagy Attila

Kovacsik Tamás