Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2021. (VIII. 11.) önkormányzati rendeletének indokolása

a korlátozott forgalmú övezetek kijelöléséről és behajtási rendjének szabályozásának módosításáról

Hatályos: 2021. 08. 12

a korlátozott forgalmú övezetek kijelöléséről és behajtási rendjének szabályozásának módosításáról

Általános indokolás

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény a közúti közlekedéssel összefüggő önkormányzati feladatok között említi a közúthálózat fejlesztését, fenntartását, üzemeltetését.

A közúti közlekedéssel összefüggő önkormányzati feladatok ellátásáról a helyi önkormányzat képviselő-testülete kell, hogy gondoskodjon. A közút kezelője köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas. A közút megrongálódását a közút kezelője köteles kijavítani és a közút forgalmának biztonságát veszélyeztető helyzetet elhárítani. Ezen feladatok megvalósításának része az utak forgalmának korlátozása is, melyhez eszközként a közútkezelő rendelkezésére áll a közút forgalmi rendjének meghatározása.

Az új rendelet bevezetése során alapvető cél volt, hogy olyan indokolt, szükséges és arányos mértékű intézkedések kerüljenek bevezetése, amelyek a környezet megóvása és a bevezetett (különösen a korlátozó) intézkedések indokoltsága között teremt egyensúlyt, tekintettel a település folyamatos működésének zavartalanságára.