Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (II. 14.) önkormányzati rendeletének indokolása
Cegléd Város Önkormányzatának 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 02. 15
Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (II. 14.) önkormányzati rendeletének indokolása
2025.02.15.
Cegléd Város Önkormányzatának 2025. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
„111. § (1) A helyi önkormányzat költségvetése az államháztartás része. Az önkormányzati alrendszer költségvetése a központi költségvetéstől elkülönül, ahhoz központi költségvetési támogatásokkal kapcsolódik.
(2) A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése. Ebből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait.
(3) A (2) bekezdés szerinti feladatok ellátásának forrásait és kiadásait a helyi önkormányzat egységes költségvetési rendelete elkülönítetten tartalmazza.
(4) A költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető.
(5) Az állami költségvetési tervezés önkormányzatokat érintő feladatait az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter végzi.”
A helyi önkormányzatok részesedését a központi költségvetésből, a forrásszabályozását, a hozzájárulások mértékét 2025. évre vonatkozóan
Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény (továbbiakban: Kvtv.) határozza meg.
A
Kvtv. figyelembevételével az intézményeink, gazdasági társaságaink által benyújtott adatszolgáltatások alapján készítettük el az önkormányzat 2025. évi költségvetés gazdálkodási tervezetét.
Önkormányzati feladatellátás
Az Önkormányzat a kötelező és önként vállalt feladatait, költségvetési szerveivel és gazdasági társaságaival látja el.
Költségvetési szerveink:
1. Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal
2. Ceglédi Városi Könyvtár
7. Bölcsődei és Védőnői Igazgatóság
Gazdasági társaságaink:
1. Ceglédi Termálfürdő Kft.
2. Ceglédi Sportcsarnok Kft.
3. Ceglédi TV Közhasznú Nonprofit Kft.
4. Ceglédi Városfejlesztési Kft.
5. VÁRVAG Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft.
6. „Kossuth Művelődési Központ” Nonprofit Kft.
Önkormányzati feladatok
gyermekétkeztetési feladatok ellátását az önkormányzat biztosítja az általa fenntartott bölcsődében, óvodában és
a közigazgatási területén a tankerületi központ, illetve a szakképzési centrum részeként működő nevelési-oktatási intézményben. Ugyancsak a települési
önkormányzat feladata a szünidei gyermekétkeztetés biztosítása a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére a szülő kérelmére ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést
(figyelemmel arra, hogy a gyermek intézményi jogviszonnyal rendelkezik-e). A tanulók ellátása szolgáltatás igénybevételével történik. A feladatellátás pénzügyi fedezetét az intézmények költségvetése biztosítja.
Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás
munkaszervezete 2013. június 30-tól megszűnt. A társulási feladatok koordinálását gesztorként Cegléd városa végzi. A gazdálkodási és az adminisztrációs feladatokat a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal látja el.
Kőröstetétlen Község Önkormányzata
hivatali feladatainak ellátásáról, végrehajtásáról az 50/2012. (XII. 13.) és az 51/2012. (XII. 13.) önkormányzati határozatok szerint a Ceglédi KÖH gondoskodik.
Cegléd Város Roma, Cegléd Város Német és Cegléd Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzatok
hivatali és gazdálkodási feladatait szintén a közös hivatal végzi.
A bevételi forrásokat tételesen az előterjesztés 1. mellékletében mutatjuk be.
I/1. Önkormányzatok működési támogatásai: 4.001.967.484 Ft.
A központi költségvetésből igényelt állami támogatás, azaz az Önkormányzatok működési támogatásai: 4.001.967.484 Ft.
A központi költségvetés helyi Önkormányzatok feladat finanszírozási rendszerében a 2011. évi CLXXXIX Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 117. §-ban foglaltak szerint támogatást biztosít:
„117. § (1) a) kötelezően ellátandó, törvényben előírt egyes feladatainak – felhasználási kötöttséggel – a feladatot meghatározó jogszabályban megjelölt közszolgáltatási szintnek megfelelő ellátását feladatalapú támogatással biztosítja, vagy azok ellátásához a feladat, a helyi szükségletek alapján jellemző mutatószámok, illetve a lakosságszám alapján támogatást biztosít.”
A feladat alapú támogatás önkormányzatunkra lebontott összegét a melléklet szerint teljes terjedelmében mutatjuk be, amely a nettó finanszírozásban a havi utalás alapjául szolgáló állami támogatás éves összegei és előirányzatai. Az igényelt támogatás tartalmazza a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulásra vonatkozóan is a működtetést szolgáló támogatásokat.
Cegléd Város Önkormányzata 2025. évi összesített költségvetési mérlegében az állami támogatás a finanszírozási bevételek között az intézményeknél jelenik meg, mivel a működési támogatások az intézményeknél finanszírozási bevételként szerepelnek.
I/2.Működési bevételek főösszege: 9.788.117.221 Ft.
I. Működési célú támogatások államháztartáson belül: 4.265.749.335 Ft.
1.1. Önkormányzatnál tervezett bevétel: 4.160.245.735 Ft.
Ebből néhány kiemelet tétel:
helyettesítő háziorvosi szolgálat működtetésére kapott támogatás: 9.600.000 Ft;
állami támogatások (működési, köznevelési, szociális és gyermekjóléti, kulturális): 4.076.481.544 Ft;
egyéb szociális, pénzbeli és természetbeni ellátások, köztemetés megtérítése: 4.800.000 Ft;
mezőőri szolgálatra kapott támogatás: 5.400.000 Ft.
1.2. Intézményeknél tervezett támogatás: 105.503.600 Ft
a NEAK támogatás összege iskolai védőnői feladatok és iskola egészségügyi szolgálatra (2022. május 1-től közvetlenül az intézmény kapja finanszírozási szerződés alapján).
II/1. Termékek és szolgáltatások adói: 3.917.647.000 Ft.
2.1. Vagyoni típusú adók tervezett összege 490.000.000 Ft, amelyet az alábbi adónemek beszedéséből tervezünk:
Építményadó és a magánszemélyek kommunális adója:
Az építményadó 380.000.000 Ft-ban, a kommunális adó 110.000.000 Ft-ban került megtervezésre az új adómértékkel számolva.
2.2. Értékesítési és forgalmi adók:
A helyi iparűzési adó tervezése: az iparűzési adó mértéke maximális értéken 2 %, az adó teljesítése 2024. december 31-ig 3.257.849.948 Ft volt. A tényleges bevétel és a jogszabályi hivatkozások figyelembevételével 3.397.647.000 Ft összegben terveztük meg a HIPA bevételét.
2.3. Gépjárműadó:
A gépjárműadó 2021. évben befolyt összege teljes mértékben elvonásra került a 92/2020. (IV.6) kormányrendelet 4. § (1) bekezdése alapján, így 2025. évre sem tervezünk bevételt.
2.4. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adó
2.4.1. Idegenforgalmi adó:
Az idegenforgalmi adóbevételek teljesítése 2024. évben 21.252.500 Ft volt. A tényleges adatok és az új adómérték alapján 30.000.000 Ft-ot tervezünk.
2025. évi helyi adóbevételek tervezése adónemenként
|
Adónem |
2023. ÉV TELJESÍTÉS |
2024. év teljesítés
|
2025. Év TERV |
|
Helyi iparűzési adó |
2.968.433 |
3.257.850 |
3.397.647 |
|
Építményadó |
290.226 |
319.292 |
380.000 |
|
Magánszemélyek kommunális adója |
88.946 |
95.375 |
110.000 |
|
Idegenforgalmi adó |
13.855 |
21.252 |
30.000 |
|
Összesen |
3.361.460 |
3.693.769 |
3.917.647 |
II. Közhatalmi bevételek: 3.950.947.000 Ft.
Pótlék bírság:
2024. december 31-ei teljesítés 20.378.373 Ft volt, a várható összege 2025. évben 20.100.000 Ft.
A mezőőri járulék tervezett bevétele 2025.évben 13.200.000 Ft.
|
EGYÉB KÖZHATALMI BEVÉTELEK
|
2023. ÉV TELJESÍTÉS
|
2024. Év TEljesítés
|
2025. év terv
|
|
Pótlék, bírság |
32.086 |
20.378 |
20.100 |
|
Talajterhelés |
7.649 |
891 |
- |
|
Mezőőri járulék |
10.927 |
10.394 |
13.200 |
|
Összesen |
50.662 |
31.663 |
33.300 |
A helyi adókon túl az egyéb közhatalmi bevételekkel együtt a közhatalmi bevételek főösszege 3.950.947.000 Ft.
III. Működési bevételek: 1.403.240.886 Ft.
3.1. Önkormányzatnál tervezett összeg: 1.205.914.032 Ft.
Az Önkormányzat bevételeit pedig a közterület-használati díjból, a háziorvosi szolgálat és a továbbszámlázott közüzemi díjak befizetéseiből, kamatbevételekből, adósságtörlesztés-lakásértékesítés törlesztő részleteiből és kiszámlázott áfa bevételekből terveztük meg.
Ebből néhány kormányzati funkció kiemelve:
Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége: 838.790.031 Ft.
Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok: 238.504.944 Ft.
Háziorvosi ellátás: 5.803.900 Ft.
Közterület rendjének fenntartása: 8.400.000 Ft.
3.2. Intézmények működési bevételei: 197.326.854 Ft.
Az intézményi működési bevételek között tervezzük az önkormányzati alapfeladatok ellátásával összefüggő bevételeket.
Az Intézményeknél az étkezési térítési díjak, könyvtári, múzeumi belépőjegyek, terem-bérbeadásból, kiszámlázott áfa bevételből, egyéb befizetésekből származó tételekből terveztük a működési bevételeket. A bevételek legnagyobb arányát a gyermekétkeztetés térítési díjai adják.
Az intézményi működési bevételek között a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal tervezett működési bevételének összege 156.221.336 Ft-ban került megtervezésre, amely tartalmát illetően a családi ünnepek bevételeiből, kiszámlázott közüzemi díjak bevételeiből, áfa bevételekből és étkezési térítési díjak bevételeiből tevődik össze.
IV. Működési célú átvett pénzeszközök tervezett összege: 168.180.000 Ft.
4.1. Ceglédi Kék Cápák Kézilabda Klub: 25.000.000 Ft.
4.2. Ceglédi Kosárlabda Egyesület: 20.680.000 Ft.
4.3. CKKSE Handball Kft.: 65.000.000 Ft.
4.4. Ceglédi Termálfürdő Kft.: 57.500.000 Ft.
B.) Felhalmozási bevételek tervezett főösszege: 2.378.295.825 Ft.
V. Felhalmozás célú támogatások államháztartáson belül: 970.591.467 Ft.
A különböző kiírások keretében sikeresen elnyert (és beadott) pályázatok segítségével megvalósuló önkormányzati beruházások, fejlesztések kerülnek ebben a bevételi kategóriában megtervezésre.
Kiemelt projekt:
5.1. Szennyvíztisztító telep fejlesztése: 115.747.737 Ft.
További pályázatok részletezője a rendelet 14. mellékletében részletezve.
VI. Felhalmozási bevételek: 1.405.045.976 Ft
Felhalmozási bevételeket az Önkormányzat tulajdonában lévő és értékesítésre kijelölt ingatlanok, lakások eladásából tervezünk, amelyet a Vagyonrendelet szerint eljárva kell teljesíteni.
VII. Felhalmozás célú átvett pénzeszközök tervezett összege: 2.658.382 Ft.
A Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalnál helyi rendelet alapján munkáltatói visszatérítendő támogatás került jóváhagyásra. A törlesztés 2025. évi részlete: 2.658.382 Ft.
Fejlesztési célú hitelfelvételt a 2025. évi költségvetésben nem tervezünk.
Cegléd Város Önkormányzatának hitelképessége:
Az önkormányzat hitelképessége a jogszabályi elvárásoknak megfelel. A vállalt feladatainkat a benyújtott költségvetési tervezet alapján támogatásból és saját pénzügyi forrásból kell biztosítani. Az önkormányzat hitelképességét az alábbi rendelkezés szerint kell meghatározni:
A Stabilitási törvény 45. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerint - az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig - egyik évben sem haladhatja meg az önkormányzat adott évi saját bevételeinek az 50%-át. Ezt az arányt a rendelettervezet 15. melléklete mutatja.
D.) Finanszírozási bevételek tervezett összege: 4.499.740.796 Ft.
Az önkormányzatnál a felhalmozási maradvány várható összege: 129.855.026 Ft.
Az intézmények tervezett finanszírozásának összege: 4.369.885.770 Ft.
F.) Az Önkormányzat működési kiadásainak főösszege: 9.787.428.064 Ft.
Cegléd Város Önkormányzata 2025. évi költségvetési kiadásainak tervezéséhez a kötelező feladataira, és az önként vállalt feladataira fentiekben bemutatott bevételi források jogszabály szerinti felhasználásával biztosítja a fedezetet.
A költségvetés tervezésénél alapelv az önkormányzati kötelező feladatok biztonságos ellátása, az ahhoz szükséges pénzügyi források biztosítása, amelyet továbbra is stabil pénzügyi helyzettel kell segíteni. A 2025. évi működési kiadások tervezésénél meghatározó elem az előző években vállalt kötelezettségek, ellátott feladatok pénzügyi teljesítése. A tervezés jogi alapját pedig a korábbi fejezetben hivatkozott jogszabályok adják.
A működési kiadások tervezett főösszege az előző évi eredeti előirányzathoz viszonyítva 9,9 %-kal magasabb, amely a jogszabályhoz kapcsolódó bérek emeléséből, a szolgáltatások emeltebb áron történő igénybevételéből adódik. A tervezésében az ágazati jogszabályokban előírt változások végrehajtásra kerültek. A kiadásainkat meghatározó elemi tényezők – garantált- és minimálbér emelése, járulékok, áfa, adó, energia és az igénybe vett szolgáltatások árváltozása – hatásait alkalmaztuk a kiadások tervszámaiban.
Megbontása:
1. Önkormányzat költségvetésének működési kiadásai: 5.158.093.803 Ft.
2. Intézmények költségvetésének működési kiadásai: 4.629.334.261Ft.
Intézmények költségvetésének működési kiadásai
A hat szakmailag önállóan működő költségvetési szervek esetében a gazdasági, pénzügyi feladatokat a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal látja el.
Az intézmények tervezett működési kiadása: 4.629.334.261 Ft. Az előző év tervszámához viszonyítva ez 3,75 %-kal magasabb összeg.
Az összes önkormányzati működési kiadáson belül az intézmények működtetése: 47,3 %-os arányt képvisel.
A települési önkormányzatoknak kell gondoskodni a gyermekétkeztetési feladatok ellátásáról az általa fenntartott bölcsődében, óvodában és a közigazgatási területén a tankerületi központ, illetve a szakképzési centrum részeként működő nevelési-oktatási intézményekben. Az étkeztetést, a tanulók ellátását szolgáltatás igénybevételével, a fedezetet pedig az intézmények költségvetésében biztosítja az Önkormányzat. Önkormányzat feladata a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének biztosítása is. A feladatellátásra igényelt állami támogatás összege 3.473.865 Ft lesz.
Az intézmények összesített kiadásait az előterjesztés 7. melléklete mutatja.
VIII. Személyi juttatások tervezése: 3.020.155.116 Ft
8.1. Intézmények
A.) Közalkalmazottaknál – Intézményeknél:
A
személyi juttatások tervezése
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) illetménytábla alkalmazásával, illetve
a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény végrehajtásáról szóló 401/2023. (VIII.30.) Korm. rendeletben meghatározott elvek szerint történt. A személyi juttatások 2025. évi tervezett összege
1.920.896.114 Ft. A személyi juttatásokat növelő elemek között kell említeni a minimálbér és a szakmai minimálbér, valamint a pedagógus bér emelkedésének hatását.
8.2. Köztisztviselőknél – Közös Önkormányzati Hivatalnál:
A személyi juttatások 2025. évre tervezett összege 856.462.202 Ft. A tervszám tartalmazza a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti felépítésének létszám és költségvonzatát. A tervezett személyi juttatásban számoltunk a jubileumi jutalomra jogosultak és egyéb megbízással foglalkoztatottak személyi juttatásaival.
8.3. Munka törvénykönyveseknél – Ceglédi Városi Könyvtárnál, Kossuth Múzeumnál
A személyi juttatások 2025. évi tervezett összege: 197.143.944 Ft.
2025. évben minimálbér 290.800 Ft, a garantált bérminimum középfokú szakképzettséget igénylő feladatkörben 348.800 Ft.
A Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal működéséhez engedélyezett létszám 98 fő, ebből 3 fő csökkentett munkaképességű alkalmazott.
8.4. Önkormányzatnál a személyi juttatások tervezett összege 242.796.800 Ft, amely magába foglalja az önkormányzati képviselők tiszteletdíját és a feladatellátásuk költségeit.
IX. Munkaadókat terhelőjárulékok és szociális hozzájárulási adó: 392.442.411 Ft
A járulékok tervezett összege:
- Önkormányzat: 32.936.134 Ft.
- Intézmények: 359.506.277 Ft.
A munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adót 13 % adómértékkel számolva terveztük meg. A rehabilitációs adóhoz kapcsolódó fizetési kötelezettség is terheli az intézmények költségvetését, amelyet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása kompenzál.
(Létszámadatok az Ör. 16. melléletében találhatóak.)
Az engedélyezett alkalmazotti létszám összesen 365 fő, (ebből a Közös Önkormányzati Hivatal 98 fő) csökkentett munkaképességű alkalmazottak száma 15 fő.
X. Dologi kiadások tervezett összege 3.910.261.652 Ft.
A.) Önkormányzat dologi kiadásai
A 2025. évi dologi kiadásokat alapvetően a meglévő kötelezettségvállalások alapján határoztuk meg, melynek a tervezett összege 2.417.791.984 Ft. E feladatok között biztosítottunk fedezetet a VÁRVAG Kft. ellenőrzésével végzett köztisztasági, parkgondozási és egyéb városgazdálkodási feladatok kiadásaira. A közvilágítási, közszolgáltatási feladatok kiadásai is az önkormányzatot terhelik. A város üzemeltetéséhez, működtetéséhez kapcsolódó kötelező feladatok ellátásához tartozó feladatátadási megállapodások alapján felmerült kiadások is itt kerültek megtervezésre.
A dologi kiadások közül néhányat kiemelve:
Város- és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások: 633.482.105 Ft;
Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok: 160.288.475 Ft;
Háziorvosi alapellátás: 88.754.780 Ft;
Közvilágítás: 158.597.600 Ft;
Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége: 747.903.597 Ft.
(Az Ör. 5. mellékletében részletezve.)
B.) Intézmények dologi kiadásai: 1.492.469.668 Ft.
Az intézmények feladatellátásához szükséges szakmai anyagok kiadásait a minimum feltételek szerint, a közüzemi kiadásokat az utolsó érvényes árak alapján, a teljesített naturális mutatók szerint terveztük meg. Az étkezés kiadásait az ellátottak létszáma alapján a Képviselő-testületi döntések szerinti, a jelenlegi szolgáltatóval kötött szerződések alapján határoztuk meg.
A Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal dologi kiadásai összesen: 792.072.574 Ft. Ebből a vásárolt élelmezés várható kiadása: 617.729.305 Ft.
A költségvetési bevételeinek és kiadásainak meghatározásánál az Mötv. és az ágazati jogszabályok az irányadók. Elsősorban a gazdasági feladatok kiadásait, a jegyzőhöz telepített államigazgatási feladatok ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek kiadásait, a hivatal épületének közüzemi és karbantartási költségeit és az üzemeltetés működési kiadásait terveztük meg.
A tervezésnél figyelemmel kell lenni Kőröstetétlen Község Önkormányzatának hivatali feladataira is, amelyhez a tárgyi és személyi feltételeket a Ceglédi KÖH biztosítja.
XI. Ellátottak pénzbeli juttatásai: 71.673.690 Ft
Önkormányzatnál: 71.673.690 Ft
Intézményeknél: 0 Ft
11.1. Szociális ellátások – eseti és rendszeres pénzbeli ellátások tervezése: 44.000.000 Ft
A pénzbeli ellátások jogszabályi alapját a
szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szoc. tv.)
, illetve
a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) határozza meg.
Az önkormányzatok az általuk támogatandónak ítélt, rendeletükben szabályozott élethelyzetekben segítséget adnak az arra rászorulónak. A létfenntartást veszélyeztető rendkívüli helyzetbe került, gonddal küzdő személyek részére települési támogatást kell nyújtani:
lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadásokhoz,
gyógyszerkiadások viseléséhez,
lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére,
a 18. évét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának, aki az ápolást végzi.
11.2. Természetbeni szociális ellátások összesen: 27.673.690 Ft
13.3.1. Önkormányzati köztemetés: 8.878.450 Ft.
13.3.4. A gyermekvédelmi törvény alapján a rendszeres kedvezményhez kapcsolódó pénzbeli ellátás önkormányzatot terhelő része: 75.240 Ft.
XII. Egyéb működési célú kiadások tervezett összege: 2.392.895.194 Ft
Cegléd Város Önkormányzata 2025. évben is támogatja az alapítványokat, civil szervezeteket, sportegyesületeket.
12.1. A Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás által ellátott és működtetett Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató Gyermekjóléti Központ feladatait „önkormányzati bepótlás címén” 21.902.327 Ft-tal támogatja az önkormányzat.
12.2. A Cegléd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2025. évi működéséhez az önkormányzatunk 5.000.000 Ft-tal járul hozzá.
12.3. Önkormányzatunk sport tárgyú kiadásait és támogatásait táblázatba foglalva összesítettük. Sport feladatokra 2025. évben összesen 50.000.000 Ft-ot terveztünk.
12.4. Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok támogatásai:
Több fordulós egyeztető tárgyalásokat folytattunk a gazdasági társaságok képviselőivel is a költségvetés tervezés folyamatában. A 2025. évi üzleti terv részletes bemutatását kértük, feladatonkénti bontásban a bevételek és kiadások áttekintésével és a várható - tervezett üzleti eredmény levezetésével. Továbbá kértük az üzleti terv végrehajtásához szükséges tulajdonosi támogatási igény összegszerű meghatározását és annak jogcímét.
Ceglédi Városfejlesztési Kft.
A CVF tevékenysége: az önkormányzat operatív projektmenedzsment szervezete, tevékenységi köre az ITS-ben szerepelő, az önkormányzat által fontosnak tartott városfejlesztési akciók előkészítése, megtervezése, kivitelezésének menedzsmentje és a projektkliensek részére üzemeltetésre átadás. A város beruházási és felújítási lehetőségeit keresi pályázatok útján. A fejlesztéseket érintő kérdésekben az önkormányzat és intézményeinek fejlesztési és menedzsment szolgáltatója. A Kft. működéséhez szükséges önkormányzati támogatás 38.506.064 Ft.
Feladat-ellátási szerződéssel a várható fejlesztések, projektek előkészítésére a megtervezett feladat ellátási díj összege 7.620.000 Ft, mely igény esetén, feladatonként az önkormányzat megrendelése alapján kerül kifizetésre.
Ceglédi Termálfürdő Kft.
A Kft. kiemelt feladata a már elkezdett eredményjavító intézkedések folytatása, a likvid pénzügyi helyzet megőrzése, azzal a kiegészítéssel, hogy gondoskodnia kell az üzemeltetett vagyonelemek karbantartásáról, mely biztosítja a hosszútávú működés feltételeit és növeli a vendégelégedettségi szintet. Fő célkitűzés 2025. évben is a tulajdonos elvárásaihoz igazodik. A társaság céljai között szerepel többek között a vendégszám és vendégéjszakák növelése, a műszaki állapot javítása, folyamatos fizetőképesség megtartása, a június – augusztusi főszezonban a zavartalan működés.
A Kft. további feladata: a végrehajtott fejlesztések minél hatékonyabb üzemeltetése és ezek országos szintű marketingje mellett a költségoptimalizáló intézkedések követése, a vendégelégedettség növelése.
Az éves önkormányzati támogatás összege 75.000.000 Ft, melyből 37.500.000 Ft felhalmozási célú és 37.500.000 Ft visszatérítendő támogatás.
Ceglédi TV Közhasznú Nonprofit Kft.
A CTV feladatai közé tartozik a George Pál Filmszínház és a TV üzemeltetése. A társaság működési támogatás jogcímen 102.550.000 Ft-ot tervezett, amelyet személyi jellegű ráfordítások kifizetésére fordít. Feladat-ellátási szerződéssel még további szolgáltatásokat, feladatokat vállal: Hírmondó készítése, terjesztése, rendezvények hirdetése országos kampánnyal, városi kiadványok szerkesztése. A megtervezett feladatellátási díj összege 10.668.000 Ft.
A társaság 2025. évben 4.000.000 Ft beruházást (informatikai eszközök beszerzése) tervez.
Ceglédi Sportcsarnok Kft.
A Kft. 2025. évi támogatási igénye 131.549.271 Ft működési támogatás. A társaság működőképessége az önkormányzati támogatástól függ, mert a létesítményekben sportoló iskolásoknak, iskoláknak, egyesületeknek, szakosztályoknak kedvezményes használatot biztosít.
Városi Sportfeladatok, Szabadidősport feladatok egy részét a Kft. vette át 2018. márciustól, ezért az üzleti tervében már szerepelteti a városi szabadidős sportesemények költségeit, melyre a társaság 18.400.000 forintot tervezett feladatellátási díjként.
VÁRVAG Vagyongazdálkodási Nonprofit Kft.
A VÁRVAG Kft.-nek az önkormányzat 186.000.000 Ft támogatást biztosít, amelyet a vezetésirányítás személyi kiadásaira igényel. A feladatellátási szerződés alapján látja el a közszolgáltatási feladatait, amelynek ellenértékét számla ellenében adjuk át az üzleti tervben foglaltak szerint. Az önkormányzattal történt egyeztetés alapján, feladatellátásra 325.368.920 Ft-ot, közmunkaprogramra 4.000.000 Ft támogatást tervezett a társaság.
Feladatai:
Útkarbantartás, közlekedési táblák kezelése
Köztisztasági feladatok lebonyolítása teljesítésének ellenőrzése és a feladat teljesítésének igazolása
Csapadékvíz elvezető rendszer üzemeltetési feladatai
Parkgondozás, teljesítés igazolása
Köztéri illemhely üzemeltetése
Közterület fenntartás karbantartás
Önkormányzati intézmények karbantartása, épület felújítás
Önkormányzati ingatlanok, épületek közterületek felújítása, költségek elszámolása
Önkormányzati bérlakások felújítása
„Kossuth Művelődési Központ” Nonprofit Kft.
A Kft. Cegléd város kulturális alapintézménye. Fő tevékenységi körét a közművelődési szerződés szerint kell ellátnia: közhasznú tevékenység, vállalkozási tevékenység, pályázatok, szolgáltatások szervezése adja. Az önkormányzat a társaságnak 169.598.000 Ft működési támogatást biztosít. A feladatellátási szerződés alapján látja el az alábbiakban megjelölt feladatait, amelynek ellenértékét, 206.593.440 Ft-ot számla ellenében adjuk át.
Feladatai:
- Rendezvények szervezése
- Tourinform Iroda működtetése
- Kossuth Művelődési Központ működtetése
A gazdasági társaságaink 2025. évi támogatásai összesítve:
|
Gazdasági Társaság |
Működési támogatás |
Feladatellátási díj (bruttó) |
Felhalmozási támogatás |
|
Ceglédi TV Közhasznú Nonprofit Kft |
102.550.000 Ft |
10.668.000 Ft |
4.000.000 Ft |
|
Ceglédi Városfejlesztési Kft |
38.506.064 Ft |
7.620.000 Ft |
------- |
|
Ceglédi Termálfürdő Üzemeltető Kft |
37.500.000 Ft (visszatérítendő) |
------ |
37.500.000 Ft |
|
Ceglédi Sportcsarnok Kft |
131.549.271 Ft |
18.400.000 Ft |
------- |
|
VÁRVAG Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Nonprofit Kft |
186.000.000 Ft |
325.368.920 Ft |
------ |
|
VÁRVAG Kft közmunkaprogram |
4.000.000 Ft |
------ |
------ |
|
„Kossuth Művelődési Központ” Nonprofit Kft |
169.598.000 Ft |
206.593.440 Ft |
------ |
(Ör. 12. mellékletében részletezve.)
Tartalékok: 91.451.500 Ft.
Az általános és céltartalék keretében azoknak a feladatoknak a kiadásait terveztük meg, amelyek megvalósulása bizonytalan. Továbbá a végleges kiadások ismeretében kerülhetnek felszabadításra a szükséges források.
(Ör. 8. mellékletében részletezve.)
G.) Az Önkormányzat 2025. évi felhalmozási kiadásai: 2.405.618.584 Ft.
XIII. Beruházások: 1.360.531.250 Ft.
Néhány kiemelt kiadási tétel:
13.1. TOP-PLUSZ-1.1.3-21 Gyógyászati épület bővítése a Termálfürdőben: 361.950.500 Ft;
13.2. TOP-PLUSZ-1.1.1-21 Ceglédi Ipari Park III. ütem: 366.484.701 Ft;
13.3. Szellő utca I-II. ütem ivóvíz- és szennyvízhálózat bővítése: 36.064.447 Ft;
13.4. Csíkos szél útépítése: 157.000.000 Ft.
(Ör. 9. mellékletében részletezve.)
XIV. Felújítási feladatok: 687.362.788 Ft.
Néhány kiemelt kiadási tétel:
14.1. Út, járda felújítások keretszerződés alapján 152.400.000 Ft;
14.2. KEHOP-2.2.2-15 szennyvíztisztító telep fejlesztése: 115.747.737 Ft;
14.3. TOP-PLUSZ-3.3.2-21 Autista nappali ellátó kialakítása Cegléden: 229.353.760 Ft.
(Ör. 10. mellékletében részletezve.)
XV. Egyéb felhalmozási célú kiadásokat: 357.724.546 Ft.
Néhány kiemelt kiadási tétel:
1. Településképi követelmények alkalmazásának támogatása 21.150.000 Ft;
2. Tanyagondnoki szolgálat támogatása (gépjármű beszerzése): 8.000.000 Ft;
3. A Ceglédi Termálfürdő Kft. felhalmozási támogatása: 37.500.000 Ft;
4. Háztartások támogatása (járdaépítés): 31.523.000 Ft.
(Ör. 11. mellékletében részletezve.)
Az
Áht. 24. § (4) bekezdése alapján a
„több éves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve” be kell mutatni a költségvetési rendeletben. A több éves kihatással járó feladatok kötelezettségvállalását éves és feladatonkénti bontásban a 13-14. mellékletek tartalmazzák. Az önkormányzatnak nincs garancia és kezességvállalása és hitel állománya.
Az 1. melléklet alapján az Önkormányzat költségvetése az alábbiak szerint alakul:
Működési költségvetési egyenlege:
Önkormányzat tervezett működési bevétele: 9.788.117.221 Ft
Önkormányzat tervezett működési kiadása: 9.787.428.064 Ft
Bevétel-kiadás különbözete: 689.157 Ft
Felhalmozási költségvetés egyenlege:
Tervezett felhalmozási bevétel: 2.378.295.825 Ft
Tervezett felhalmozási kiadás: 2.405.618.584 Ft
Felhalmozási bevétel–kiadás egyenlege: -27.322.759 Ft
Működési költségvetés egyenlege és a felhalmozási költségvetés egyenlege: -26.633.602 Ft.
Finanszírozási műveletek egyenlege
Finanszírozási műveletek bevétele: 4.499.740.796 Ft
Finanszírozási műveletek kiadása: 4.473.107.194 Ft
Finanszírozási bevételek - kiadások különbözete: 26.633.602 Ft
Az önkormányzatnak a gazdálkodás biztonságához a kifizetések folyamatosságához folyószámla hitel felvételére van lehetőség, amelyet a számlavezető bank biztosít 500.000.000 Ft összegben, éven belüli visszafizetési kötelezettséggel.
A gazdálkodás minden területén a kötelező önkormányzati feladatok biztonságos ellátását kell előtérbe helyezni.
Az előterjesztést valamennyi állandó bizottság véleményezte.