Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2014. (VI.2.) önkormányzati rendelete

az Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 31/2010. (VII.20.) önkormányzati rendelet és a mellékletét képező SZT-1 jelű Szabályozási Terv módosításáról

Hatályos: 2014. 06. 03- 2014. 06. 03

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdésének 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény  6/A. § (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 28. § (1) bekezdésben biztosított véleményezési jogkörében eljáró, annak 9. számú mellékletében meghatározott államigazgatási szervek és az egyeztetésben résztvevő partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:



1. § Az e rendelethez mellékelt Szabályozási Terv a HÉSZ SZT-1 jelű Szabályozási Terv 7E szelvényén a Szabadság tér - Ilona utca - Katalin utca - Felső utca által határolt területre vonatkozó szabályozást módosítja. Ezzel egyidejűleg erre a területre vonatkozó szabályozás hatályát veszti.



2. § Az Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 31/2010. (VII.20.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: HÉSZ)  7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:


„(2) Az OTÉK szerinti igazgatási rendeltetést kivéve, amennyiben a lakásokhoz vagy rendeltetési egységekhez előírt gépjárműtárolók száma meghaladja a 20-at, vagy kereskedelmi rendeltetési egységnél a nettó 500 m2 szintterületet, az előírt gépjárműtárolók 50 %-

át az épület földszintjén vagy terepszint alatt kell elhelyezni.”



3. § (1) A HÉSZ 22. § (1) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:


„22. § (1) Az építési övezetben az egyes telkek kialakíthatóságának és beépíthetőségének paraméterei a következők:




AZ  ÉPÍTÉSI TELEK

AZ  ÉPÜLETEK

Övezeti j

ele

beépítés

 módja

legkisebb

kialakítható területe

 (m2)

Legkisebb- legnagyobb

beépítettsége

(%)

legkisebb

zöldfelületi

aránya (%)

legnagyobb

szintterületi

mutató

Legkisebb – legnagyobb

építménymagassága (m)

Vk-1

Z

1200

30-80

10

-

10,5-50,0”


(2) A HÉSZ 22. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:


„(4) A közösségi és kereskedelmi épületek közterület felőli telekhatárán kerítés nem építhető.”



4. § A HÉSZ 34. § (10) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:


[A Z-vk jelű övezet (városközponti fásított sétány, köztér) előírásai]


„d) Az övezet területén épület nem helyezhető el (a mélygarázsok kijáratainak kivételével). Az övezetben meglévő épület (Helytörténeti Gyűjtemény és a 22908 helyrajzi számú helyi védett épület) felújítható, átalakítható, de bővítése nem lehetséges.”



5. § A HÉSZ 44. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:


„(8) Az OTÉK szerinti igazgatási rendeltetést kivéve a tömbökben létesülő funkciók számára a parkolókat legalább fele arányban terepszint alatti gépkocsi tárolóban kell biztosítani. Az intézmények létesítése esetén a parkolóigény számításánál a parkolási rendeletben meghatározott különidejűséget figyelembe lehet venni.”



6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.






Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet                                                            T. Mészáros András

                   jegyző                                                                                        polgármester



A Közgyűlés elfogadta a 2014. május 29-ei ülésén.

Mellékletek