Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 23/2021. (VI. 30.) önkormányzati rendeletének indokolása

a vállalkozásoknak nyújtandó támogatások feltételrendszeréről

Hatályos: 2021. 07. 01

a vállalkozásoknak nyújtandó támogatások feltételrendszeréről

Általános indokolás

A vállalkozásoknak nyújtott támogatás főszabály szerint összeegyeztethetetlen a közös piaccal. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikke szerint, ugyanis ha a szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal nem fér össze a tagállamok által állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Az e cikkben megfogalmazott feltételeknek együttesen kell fennállniuk ahhoz, hogy egy intézkedés állami támogatásnak minősüljön.

Ugyanakkor nem fogalmi eleme az uniós vállalkozás fogalmának, hogy az nyereségszerzés céljára jöjjön létre, így a nonprofit szervezetek is e fogalmi körbe tartozhatnak. Minden esetben az adott tevékenység függvénye tehát egy adott jogalany vállalkozásnak minősítése, igaz ez azon jogalanyokra is, amelyek egyszerre végeznek gazdasági és nem gazdasági tevékenységet is.

Az EUMSZ 107. cikk (2) és (3) bekezdése határozza meg elsősorban azokat a támogatási kategóriákat, amelyek vagy automatikusan, vagy a Bizottság értékelése alapján összeegyeztethetők a közös piaccal. A tagállami szabályok szerinti támogatási intézkedések közösségi versenyjoggal való összeegyeztethetőségének megítélése az Európai Bizottság kizárólagos hatásköre. Az EUMSZ 108. cikke határozza meg a tagállamok által követendő eljárás szabályait, amely szerint valamennyi új támogatási tervezetet (mind a támogatási programokat, mind az egyedi támogatásokat) – ide értve a meglévő támogatások módosítását is – a tagállam köteles az Európai Bizottság részére előzetes engedélyeztetés végett bejelenteni.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget.

Az e tárgykörben született 2/2016. (I. 28.) számú önkormányzati rendeletünk időbeli hatálya 2021. június 30. napján lejár. Időközben a Bizottság (EU) a 2020/972 rendeletével az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazhatóságát 2024. június 30. napjáig meghosszabbította, így módunkban áll azonos feltételekkel ezen időpontig új rendelet megalkotására.

A rendelet-tervezet célja tehát, hogy továbbra is lehetőséget biztosítson - a jelenleg hatályos Európai Uniós versenyjogi jogszabályoknak megfelelően – arra, hogy az önkormányzat által nyújtott de minimis támogatások mentesüljenek a Bizottság részére történő bejelentési eljárás alól. Az így jóváhagyott támogatási program keretében nyújtott támogatásokat nem kell külön-külön bejelenteni és azokat a Miniszterelnökség Támogatásokat Vizsgáló Irodájának sem szükséges véleményezésre megküldeni.

A főbb szabályozási elemek az alábbiakban foglalhatóak össze:

A tárgyi hatály azon pénzbeli támogatásokra terjed ki, amelyek az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikkének (1) bekezdésével összhangban állami támogatásnak minősülnek és a belső piaccal összeegyeztethető célra irányulnak.

A tervezet a fogalmak és definíciók egyedi meghatározása helyett utaló szabályokat alkalmaz. Tartalmazza továbbá azon hazai és európai uniós jogszabályok megjelölését, melyek egyébiránt közvetlenül és kötelezően alkalmazandók.

A tervezet meghatározza a pénzügyi fedezetet, valamint a pályázati kiírás, a pályázat vagy az egyedi kérelem kötelező tartalmi elemeit, valamint az azok benyújtásához szükséges dokumentumok, nyilatkozatok megjelölését.

A szabályozás rögzíti a támogatás odaítélésére vonatkozó rendelkezéseket, a hatáskör gyakorlóit (az SZMSZ-nek a civil szervezeteknek nyújtott támogatásokra vonatkozó rendelkezéseivel megegyező módon), illetve azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén a támogatás odaítélésére nincs lehetőség. A bizottsági rendeletekkel összhangban meghatározza, hogy mely időpontban tekintendő odaítéltnek a támogatás. Ez az időpont a támogatási szerződés megkötésének időpontja, amikortól a vállalkozás ténylegesen rendelkezik a támogatás igénybevételének jogával. Részletezésre kerül továbbá az elszámolás módja, határideje, így az elszámolások végső határideje a támogatás folyósítását követő év január 15. napja. A rendezvények, programok megvalósításához adott támogatás esetében azok lebonyolítását, megvalósítását követő 30 napon belül kell elszámolni. Rögzítésre kerül továbbá az elszámolási kötelezettséget nem vagy késve teljesítő támogatottak visszafizetési kötelezettsége, valamint a 10 éves dokumentum-megőrzési kötelezettség.

A tervezet időbeli hatálya a háttérjogszabályt nyújtó 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazhatóságával, az ahhoz kapcsolódó további 6–6 hónapos átmeneti végrehajtási időszakkal egyezik meg. Ezek szerint az 1407/2013/EU bizottsági rendeletet 2020. december 31-ig kell alkalmazni, s a rendelet időbeli hatályának lejártát követően még hat hónapig, vagyis 2021. június 30-ig még végrehajthatók az annak megfelelő támogatások.

Annak érdekében, hogy a jogalkalmazás egységes legyen és a támogatási szerződések megkötésére a rendelet szerint kerüljön sor, annak mellékletét képezi a vonatkozó európai uniós bizottsági rendeletek követelményeinek teljes mértékben megfeleltetett a támogatási szerződés-minta.

A tervezet függelékét képezi a de minimis támogatásokról szóló, a támogatással történő elszámoláshoz szükséges, és az összeférhetetlenség, illetve érintettség esetleges fennállásáról, vagy annak hiányáról szóló formanyomtatvány.

A tervezetet véleményezés céljából megküldtük a Miniszterelnökség Támogatásokat Vizsgáló Irodája részére, annak ellenére, hogy a szabályozás érdemi változást a korábbi rendelethez képest nem tartalmaz.