Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelete
a Somogy Vármegyei Önkormányzat és Hivatala 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 09. 30Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelete
a Somogy Vármegyei Önkormányzat és Hivatala 2025. évi költségvetéséről
[1] A Somogy Vármegyei Közgyűlés az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. §-ában foglalt feladatkörében eljárva;
[2] a Somogy Vármegyei Önkormányzat és Hivatala 2025. évi költségvetéséről és végrehajtási feladatairól az Önkormányzat és Hivatala költségvetési gazdálkodásának szabályai meghatározása céljából a következőket rendeli el:
A RENDELET HATÁLYA
1. § A rendelet hatálya kiterjed a Somogy Vármegyei Önkormányzatra, valamint a Somogy Vármegyei Önkormányzati Hivatalra.
A VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI
2. § (1)1 A közgyűlés a vármegyei önkormányzat 2025. évi költségvetésének bevételi főösszegét 1 665 387 236 Ft-ban, kiadási főösszegét 1 665 387 236 Ft-ban, bevételi és kiadási főösszegeinek egyenlegét megállapítja 0 Ft-ban. Költségvetési bevételét 860 774 435 Ft-ban, költségvetési kiadását 1 651 895 236 Ft-ban, költségvetési bevételeinek és kiadásainak egyenlegét megállapítja -791 120 801 Ft-ban, ebből: a költségvetési bevételeken és kiadásokon belül a működési célú bevételek összegét 859 524 435 Ft-ban, a működési célú kiadások összegét 1 651 895 236 Ft-ban, működési bevételeinek és kiadásainak egyenlegét megállapítja -765 335 159 Ft-ban. Finanszírozási bevételét 804 612 801 Ft-ban, finanszírozási kiadását 13 492 000 Ft-ban, finanszírozási bevételeinek és kiadásainak egyenlegét megállapítja 791 120 801 Ft-ban. Felhalmozási célú bevételét 1 250 000 Ft-ban, felhalmozási célú kiadását 27 035 642 Ft-ban, felhalmozási egyenlegét megállapítja -25 785 642 Ft-ban. Kötelező működési feladatok kiadásait 1 548 019 930 Ft-ban, ebből: a személyi juttatások összegét 591 925 073 Ft-ban, a szociális hozzájárulási adó összegét 85 224 679 Ft-ban, a dologi kiadások összegét 286 910 164 Ft-ban megállapítja. Az általános tartalék összegét 19 975 589 Ft-ban, a céltartalék összegét 569 351 949 Ft-ban, projekt kockázati tartalék összegét 15 000 000 Ft-ban, önként vállalt feladatok kiadásait 76 839 664 Ft-ban megállapítja. Költségvetési létszámkeretét 42,0 főben állapítja meg, ebből: a Somogy Vármegyei Önkormányzat létszámkerete 3,0 fő (ebből 1 fő főállású választott tisztségviselő jogviszony, 2 fő munkaviszony), a Somogy Vármegyei Önkormányzati Hivatal létszámkerete 39 fő (ebből 7 fő munkaviszony, 32 fő közszolgálati jogviszony).
(2) Az (1) bekezdésben megállapított -773 310 127 Ft összegű költségvetési bevételek és kiadások különbözetét az önkormányzat finanszírozási bevételeiből fedezi.
(3) Az önkormányzat összes nyitó maradványa 786 802 127 Ft, ebből önkéntes feladatai esetében a pénzmaradvány összege 28 833 616 Ft, a kötelező feladatok esetében 757 968 511 Ft, amely a hivatali feladatokra fordítható pénzmaradvány összegét, a 66 117 538 Ft-ot is magában foglalja.
A VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI
3. § A közgyűlés ezen szakaszban megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti megbontását a rendelet 1. melléklete szerint állapítja meg.
4. § A közgyűlés az államháztartáson belülről működési céllal átvett támogatások összegét a rendelet 1. melléklete szerint állapítja meg.
A VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI
5. § (1) A közgyűlés a kiadásokat az 1. melléklet szerint állapítja meg.
(2) A közgyűlés az önkormányzati hivatal feladatonkénti bevételeit, kiadásait, kiemelt előirányzatait tételesen a rendelet 1/B. melléklete szerint hagyja jóvá.
(3) A közgyűlés a rendelet 1/A. és 1/B. mellékleteiben szereplő személyi juttatások előirányzatát, beleértve a köztisztviselői állományra vonatkozó illetménykiegészítés mértékét a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 64. §-a szerinti illetményalap (38 650 Ft), az ott megállapított cafetéria keretnek megfelelő összeg (nettó éves 400 000 Ft), valamint a Somogy Vármegyei Önkormányzati Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzatáról szóló 6/2023. sz. jegyzői utasítás alapján állapítja meg.
6. § (1) A közgyűlés a további évek várható bevételeit és adósságot keletkeztető ügyleteit a rendelet 2. melléklete szerint állapítja meg középtávú tervezésként.
(2) A közgyűlés a Somogy Vármegyei Önkormányzat 2025. évi felhasználási ütemtervét a rendelet 3. melléklete szerint állapítja meg.
(3) A közgyűlés a Somogy Vármegyei Önkormányzat közvetett támogatásait a rendelet 4. melléklete szerint állapítja meg.
(4) A közgyűlés a költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban a rendelet 5. melléklete szerint állapítja meg.
(5) A közgyűlés a nem pénzbeli támogatások szöveges indokolását az 6. melléklet szerint állapítja meg.
(6) A közgyűlés a Somogy Vármegyei Önkormányzat által juttatott támogatások államháztartáson kívülre- és belülre történő forrásátadásának eljárási rendjét a 7. melléklet szerint állapítja meg.
KÖLTSÉGVETÉSI TARTALÉK
7. § (1) A közgyűlés az általános tartalék összegét 7 461 674 Ft-ban határozza meg (előre nem látható kiadásokra és elmaradt bevételekre).
(2) A közgyűlés a céltartalék összegét 495 934 811 Ft összegben határozza meg.
(3) A közgyűlés a projekt kockázati tartalék összegét 15 000 000 Ft összegben határozza meg.
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott összeg év közben a 9. §-ban meghatározott végrehajtási szabálynak megfelelően használható fel, a 7. § (2) bekezdésben szereplő összegből 489 934 811 Ft kizárólag a folyamatban lévő projektekre használható fel, 0 Ft az egyéb vállalt feladatokra, a fennmaradó 6 000 000 Ft felhasználásáról a 9. § (1) bekezdése rendelkezik.
A 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK SZABÁLYAI
8. § A közgyűlés elrendeli, hogy a pénzügyi egyensúly fenntartása, a likviditás megőrzése érdekében - az előző évben eredményesen alkalmazott - pénzügyi monitoring rendszert működtetni kell, és folyamatosan figyelni kell az önkormányzat gazdálkodásának helyzetét.
9. § (1) A közgyűlés elrendeli, hogy a céltartalék részét képező 6 000 000 Ft összeg felosztásáról a közgyűlés elnöke döntsön.
(2) A közgyűlés elrendeli, hogy a projekt kockázati tartalékként elkülönített 15 000 000 Ft szükség szerinti felhasználásáról a közgyűlés elnöke döntsön.
(3) A közgyűlés elrendeli, hogy a közgyűlés év közben - ha indokoltnak tartja - dönthet a rendelkezésre álló 7 461 674 Ft összegű általános tartalék felosztásáról rendelet-módosítás keretében.
(4) A közgyűlés elnöke az Áht. 34. § (2) bekezdése és az Ávr. 43. § alapján jogosult a költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatain belül a rovatok között átcsoportosítást végrehajtani.
(5) A közgyűlés elrendeli, hogy az (1) bekezdés értelmében hozott döntésekről a közgyűlést tájékoztatni kell.
(6) Az államháztartáson kívülre és belülre történő forrásátadás eljárási rendjét e rendelet 7. melléklete tartalmazza.
VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
10. § (1) A költségvetési gazdálkodás biztonságáért a közgyűlés, a gazdálkodás szabályszerűségéért a közgyűlés elnöke a felelős.
(2) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Áht., az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet, valamint a Magyarország 2025. évi központi költségvetésről szóló 2024. évi XC. törvény előírásai az irányadók.
(3) A 2025. január 1. és e rendelet hatálybalépése közötti átmeneti időszakban a közgyűlés elnöke - az Áht. 25. § értelmében - a 2024. évi költségvetési rendeletnek megfelelően intézkedett a bevételek beszedéséről, a kiadások teljesítéséről.
(4) Az átmeneti időszakban beszedett bevételek, teljesített kiadások az Áht. 25. § (4) bekezdése értelmében ezen költségvetési rendeletbe beépültek, mellékletei tartalmazzák, azok a folyamatos, zavartalan működést szolgálják.
(5) E rendelet mellékletei 1-7-ig terjednek.
11. § Ez a rendelet 2025. február 11-én lép hatályba.
1. melléklet a 2/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez2
|
BEVÉTELEK |
Ft |
|||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat száma |
2024. évi teljesítés |
Önként vállalt feladat |
Kötelező feladat |
Államigazgatási feladat |
Eredeti költségvetés |
Önként vállalt feladat |
Kötelező feladat |
Államigazgatási feladat |
Módosítás összege |
Módosított előirányzat a 2025.05.23-i közgyűlést követően |
Önként vállalt feladat |
Kötelező feladat |
Államigazgatási feladat |
Módosítás összege |
Módosított előirányzat a 2025.09.26-i közgyűlést követően |
|
|
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
257 800 000 |
0 |
337 300 000 |
0 |
337 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
337 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
337 300 000 |
|
|
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
03 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
04 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
6 180 614 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
07 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) |
B11 |
263 980 614 |
0 |
337 300 000 |
0 |
337 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
337 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
337 300 000 |
|
|
08 |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
99 748 781 |
14 441 441 |
179 090 031 |
0 |
193 531 472 |
0 |
180 255 212 |
0 |
180 255 212 |
373 786 684 |
45 883 617 |
1 340 400 |
0 |
47 224 017 |
421 010 701 |
|
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) |
B1 |
363 729 395 |
14 441 441 |
516 390 031 |
0 |
530 831 472 |
0 |
180 255 212 |
0 |
180 255 212 |
711 086 684 |
45 883 617 |
1 340 400 |
0 |
47 224 017 |
758 310 701 |
|
|
14 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
15 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
16 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
18 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
Magánszemélyek jövedelemadói |
B311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
21 |
Társaságok jövedelemadói |
B312 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
22 |
Jövedelemadók (=20+21) |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
25 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
26 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
29 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
31 |
Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) |
B35 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
32 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
33 |
Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) |
B3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
34 |
Készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
35 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
42 577 683 |
0 |
51 090 990 |
0 |
51 090 990 |
0 |
7 808 648 |
0 |
7 808 648 |
58 899 638 |
1 809 375 |
0 |
0 |
1 809 375 |
60 709 013 |
|
|
36 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
11 128 975 |
0 |
13 348 542 |
0 |
13 348 542 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 348 542 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 348 542 |
|
|
37 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
38 |
Ellátási díjak |
B405 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
39 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
11 403 794 |
0 |
16 316 847 |
0 |
16 316 847 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 316 847 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 316 847 |
|
|
40 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
41 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek |
B4081 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
42 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek |
B4082 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
43 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=41+42) |
B408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
44 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei |
B4091 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
45 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B4092 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
46 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=44+45) |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
47 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
48 |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
4 875 856 |
0 |
4 419 332 |
0 |
4 419 332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 419 332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 419 332 |
|
|
49 |
Működési bevételek (=34+…+40+43+46+...+48) |
B4 |
69 986 308 |
0 |
85 175 711 |
0 |
85 175 711 |
0 |
7 808 648 |
0 |
7 808 648 |
92 984 359 |
1 809 375 |
0 |
0 |
1 809 375 |
94 793 734 |
|
|
50 |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
51 |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
52 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
2 000 000 |
0 |
1 250 000 |
0 |
1 250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 250 000 |
|
|
53 |
Részesedések értékesítése |
B54 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
54 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
55 |
Felhalmozási bevételek (=50+…+54) |
B5 |
2 000 000 |
0 |
1 250 000 |
0 |
1 250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 250 000 |
|
|
56 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
57 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
58 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
B63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B64 |
8 044 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
60 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
4 850 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
0 |
0 |
6 420 000 |
6 420 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
|
|
61 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=56+…+60) |
B6 |
12 894 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
0 |
0 |
6 420 000 |
6 420 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
|
|
62 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
1 130 047 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
63 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
64 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
B73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
65 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
66 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
67 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=62+…+66) |
B7 |
1 130 047 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
68 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+49+55+61+67) |
B1-B7 |
449 739 750 |
14 441 441 |
602 815 742 |
0 |
617 257 183 |
6 420 000 |
188 063 860 |
0 |
194 483 860 |
811 741 043 |
47 692 992 |
1 340 400 |
0 |
49 033 392 |
860 774 435 |
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
02 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
03 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
04 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
07 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
08 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
1 471 252 168 |
28 833 616 |
757 968 511 |
0 |
786 802 127 |
2 000 000 |
15 810 674 |
0 |
17 810 674 |
804 612 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
804 612 801 |
|
|
11 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
1 471 252 168 |
28 833 616 |
757 968 511 |
0 |
786 802 127 |
2 000 000 |
15 810 674 |
0 |
17 810 674 |
804 612 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
804 612 801 |
|
|
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
15 814 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
14 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
410 113 488 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
16 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
B817 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
18 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
19 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=18+19) |
B819 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
21 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20) |
B81 |
1 897 179 656 |
28 833 616 |
757 968 511 |
0 |
786 802 127 |
2 000 000 |
15 810 674 |
0 |
17 810 674 |
804 612 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
804 612 801 |
|
|
22 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
25 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
B824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
26 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
B825 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
Külföldi finanszírozás bevételei (=22+…+26) |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
29 |
Váltóbevételek |
B84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29) |
B8 |
1 897 179 656 |
28 833 616 |
757 968 511 |
0 |
786 802 127 |
2 000 000 |
15 810 674 |
0 |
17 810 674 |
804 612 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
804 612 801 |
|
|
Költségvetési és finanszírozási bevételek összesen: |
2 346 919 406 |
43 275 057 |
1 360 784 253 |
0 |
1 404 059 310 |
8 420 000 |
203 874 534 |
0 |
212 294 534 |
1 616 353 844 |
47 692 992 |
1 340 400 |
0 |
49 033 392 |
1 665 387 236 |
|||
|
KIADÁSOK |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
282 001 644 |
3 480 000 |
367 172 400 |
0 |
370 652 400 |
0 |
41 747 345 |
0 |
41 747 345 |
412 399 745 |
290 800 |
7 210 000 |
0 |
7 500 800 |
419 900 545 |
|
|
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
2 132 000 |
0 |
11 710 000 |
0 |
11 710 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 710 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 710 000 |
|
|
03 |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
2 050 000 |
0 |
3 075 000 |
0 |
3 075 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 075 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 075 000 |
|
|
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
700 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
0 |
3 520 000 |
0 |
3 520 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 520 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 520 000 |
|
|
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
13 209 791 |
166 438 |
14 187 500 |
0 |
14 353 938 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 353 938 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 353 938 |
|
|
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
1 505 642 |
54 560 |
2 200 000 |
0 |
2 254 560 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 254 560 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 254 560 |
|
|
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
772 658 |
0 |
1 370 208 |
0 |
1 370 208 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 370 208 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 370 208 |
|
|
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
811 650 |
0 |
927 600 |
0 |
927 600 |
0 |
0 |
0 |
0 |
927 600 |
0 |
0 |
0 |
0 |
927 600 |
|
|
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
6 681 564 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 200 000 |
0 |
1 200 000 |
2 200 000 |
500 000 |
1 200 000 |
0 |
1 700 000 |
3 900 000 |
|
|
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
309 864 949 |
3 700 998 |
405 162 708 |
0 |
408 863 706 |
0 |
42 947 345 |
0 |
42 947 345 |
451 811 051 |
790 800 |
8 410 000 |
0 |
9 200 800 |
461 011 851 |
|
|
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
62 799 473 |
0 |
103 043 691 |
0 |
103 043 691 |
0 |
0 |
0 |
0 |
103 043 691 |
0 |
0 |
0 |
0 |
103 043 691 |
|
|
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
15 543 072 |
358 102 |
14 716 204 |
0 |
15 074 306 |
0 |
447 627 |
0 |
447 627 |
15 521 933 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 521 933 |
|
|
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
29 780 088 |
1 119 070 |
17 197 498 |
0 |
18 316 568 |
800 000 |
0 |
0 |
800 000 |
19 116 568 |
6 150 000 |
0 |
0 |
6 150 000 |
25 266 568 |
|
|
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
108 122 633 |
1 477 172 |
134 957 393 |
0 |
136 434 565 |
800 000 |
447 627 |
0 |
1 247 627 |
137 682 192 |
6 150 000 |
0 |
0 |
6 150 000 |
143 832 192 |
|
|
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
417 987 582 |
5 178 170 |
540 120 101 |
0 |
545 298 271 |
800 000 |
43 394 972 |
0 |
44 194 972 |
589 493 243 |
6 940 800 |
8 410 000 |
0 |
15 350 800 |
604 844 043 |
|
|
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
54 944 168 |
671 832 |
78 527 051 |
0 |
79 198 883 |
200 000 |
5 619 928 |
0 |
5 819 928 |
85 018 811 |
1 680 000 |
1 077 700 |
0 |
2 757 700 |
87 776 511 |
|
|
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
94 376 |
0 |
105 000 |
0 |
105 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
105 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
105 000 |
|
|
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
8 037 801 |
500 000 |
13 088 000 |
0 |
13 588 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 588 000 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
13 888 000 |
|
|
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
8 132 177 |
500 000 |
13 193 000 |
0 |
13 693 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 693 000 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
13 993 000 |
|
|
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
7 448 404 |
0 |
9 572 408 |
0 |
9 572 408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9 572 408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9 572 408 |
|
|
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
2 583 033 |
0 |
4 291 716 |
0 |
4 291 716 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 291 716 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 291 716 |
|
|
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
10 031 437 |
0 |
13 864 124 |
0 |
13 864 124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 864 124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 864 124 |
|
|
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
35 508 955 |
0 |
18 829 941 |
0 |
18 829 941 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 829 941 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 829 941 |
|
|
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
70 739 |
0 |
72 000 |
0 |
72 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
72 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
72 000 |
|
|
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
5 010 474 |
0 |
5 423 000 |
0 |
5 423 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 423 000 |
0 |
787 402 |
0 |
787 402 |
6 210 402 |
|
|
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
50 839 765 |
7 450 000 |
79 063 850 |
0 |
86 513 850 |
0 |
56 940 312 |
0 |
56 940 312 |
143 454 162 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
144 454 162 |
|
|
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
18 180 787 |
5 161 416 |
20 608 916 |
0 |
25 770 332 |
159 087 |
0 |
0 |
159 087 |
25 929 419 |
7 380 000 |
0 |
0 |
7 380 000 |
33 309 419 |
|
|
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
109 610 720 |
12 611 416 |
123 997 707 |
0 |
136 609 123 |
159 087 |
56 940 312 |
0 |
57 099 399 |
193 708 522 |
7 380 000 |
1 787 402 |
0 |
9 167 402 |
202 875 924 |
|
|
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
307 662 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
418 643 |
0 |
0 |
418 643 |
718 643 |
800 000 |
0 |
0 |
800 000 |
1 518 643 |
|
|
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
307 662 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
418 643 |
0 |
0 |
418 643 |
718 643 |
800 000 |
0 |
0 |
800 000 |
1 518 643 |
|
|
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
26 666 899 |
3 540 083 |
36 937 629 |
0 |
40 477 712 |
0 |
15 373 884 |
0 |
15 373 884 |
55 851 596 |
0 |
482 598 |
0 |
482 598 |
56 334 194 |
|
|
40 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
5 548 000 |
0 |
7 000 000 |
0 |
7 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 000 000 |
|
|
41 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
5 982 728 |
0 |
6 897 340 |
0 |
6 897 340 |
0 |
9 026 793 |
0 |
9 026 793 |
15 924 133 |
0 |
809 375 |
0 |
809 375 |
16 733 508 |
|
|
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
38 197 627 |
3 540 083 |
50 834 969 |
0 |
54 375 052 |
0 |
24 400 677 |
0 |
24 400 677 |
78 775 729 |
0 |
1 291 973 |
0 |
1 291 973 |
80 067 702 |
|
|
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
166 279 623 |
16 651 499 |
202 189 800 |
0 |
218 841 299 |
577 730 |
81 340 989 |
0 |
81 918 719 |
300 760 018 |
8 180 000 |
3 379 375 |
0 |
11 559 375 |
312 319 393 |
|
|
46 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
47 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
48 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
49 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
50 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
51 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
52 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
55 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
56 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
K5021 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 614 |
0 |
78 614 |
78 614 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 614 |
|
|
57 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései |
K5022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
58 |
Egyéb elvonások, befizetések |
K5023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
59 |
Elvonások és befizetések (=56+57+58) |
K502 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 614 |
0 |
78 614 |
78 614 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 614 |
|
|
60 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
61 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
63 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
336 865 750 |
0 |
2 300 000 |
0 |
2 300 000 |
6 420 000 |
493 495 |
0 |
6 913 495 |
9 213 495 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9 213 495 |
|
|
64 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
65 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
66 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
67 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
68 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
69 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
5 400 000 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
0 |
6 000 000 |
0 |
6 000 000 |
6 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 300 000 |
|
|
70 |
Tartalékok |
K513 |
0 |
8 604 116 |
509 792 369 |
0 |
518 396 485 |
0 |
66 946 536 |
0 |
66 946 536 |
585 343 021 |
20 935 517 |
-1 951 000 |
0 |
18 984 517 |
604 327 538 |
|
|
lekötött tartalék |
0 |
0 |
15 000 000 |
15 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 000 000 |
||||
|
céltartalék |
0 |
8 604 116 |
487 330 695 |
495 934 811 |
0 |
52 432 621 |
0 |
52 432 621 |
548 367 432 |
22 935 517 |
-1 951 000 |
0 |
20 984 517 |
569 351 949 |
||||
|
általános tartalék |
0 |
0 |
7 461 674 |
7 461 674 |
0 |
14 513 915 |
0 |
14 513 915 |
21 975 589 |
-2 000 000 |
0 |
0 |
-2 000 000 |
19 975 589 |
||||
|
71 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70) |
K5 |
342 265 750 |
8 604 116 |
512 392 369 |
0 |
520 996 485 |
6 420 000 |
73 518 645 |
0 |
79 938 645 |
600 935 130 |
20 935 517 |
-1 951 000 |
0 |
18 984 517 |
619 919 647 |
|
|
72 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
|
|
73 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
74 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
236 220 |
3 000 000 |
0 |
3 236 220 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 236 220 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 236 220 |
|
|
75 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
10 141 593 |
0 |
15 631 790 |
0 |
15 631 790 |
332 496 |
0 |
0 |
332 496 |
15 964 286 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
16 264 286 |
|
|
76 |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
77 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
78 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
2 132 351 |
63 779 |
5 300 583 |
0 |
5 364 362 |
89 774 |
0 |
0 |
89 774 |
5 454 136 |
0 |
81 000 |
0 |
81 000 |
5 535 136 |
|
|
79 |
Beruházások (=72+…+78) |
K6 |
12 273 944 |
299 999 |
24 932 373 |
0 |
25 232 372 |
422 270 |
0 |
0 |
422 270 |
25 654 642 |
0 |
381 000 |
0 |
381 000 |
26 035 642 |
|
|
80 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
97 904 938 |
0 |
787 402 |
0 |
787 402 |
0 |
0 |
0 |
0 |
787 402 |
0 |
0 |
0 |
0 |
787 402 |
|
|
81 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
82 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
1 156 519 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
83 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
26 746 593 |
0 |
212 598 |
0 |
212 598 |
0 |
0 |
0 |
0 |
212 598 |
0 |
0 |
0 |
0 |
212 598 |
|
|
84 |
Felújítások (=80+...+83) |
K7 |
125 808 050 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
|
|
85 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
86 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
87 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
89 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
90 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
91 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
92 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak |
K88 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
93 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K89 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
94 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=85+…+93) |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
95 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94) |
K1-K8 |
1 119 559 117 |
31 405 616 |
1 359 161 694 |
0 |
1 390 567 310 |
8 420 000 |
203 874 534 |
0 |
212 294 534 |
1 602 861 844 |
37 736 317 |
11 297 075 |
0 |
49 033 392 |
1 651 895 236 |
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
02 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
03 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
04 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03) |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
07 |
Kincstárjegyek beváltása |
K9123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
08 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Belföldi kötvények beváltása |
K9125 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9126 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+10) |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
12 634 000 |
0 |
13 492 000 |
0 |
13 492 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 492 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 492 000 |
|
|
14 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
410 113 488 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
15 |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
16 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
18 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
19 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=18+19) |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
21 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+11+…+17+20) |
K91 |
422 747 488 |
0 |
13 492 000 |
0 |
13 492 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 492 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 492 000 |
|
|
22 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
25 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
K924 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
26 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
K925 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=22+…+26) |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
29 |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Finanszírozási kiadások (=21+27+28+29) |
K9 |
422 747 488 |
0 |
13 492 000 |
0 |
13 492 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 492 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 492 000 |
|
|
Költségvetési és finanszírozási kiadások összesen: |
1 542 306 605 |
31 405 616 |
1 372 653 694 |
0 |
1 404 059 310 |
8 420 000 |
203 874 534 |
0 |
212 294 534 |
1 616 353 844 |
37 736 317 |
11 297 075 |
0 |
49 033 392 |
1 665 387 236 |
|||
|
Somogy Vármegyei Önkormányzat |
||||||||||||||||||
|
1/A. melléklet, BEVÉTELEK |
Ft |
|||||||||||||||||
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat száma |
2024. évi teljesítés |
Önként vállalt feladat |
Kötelező feladat |
Államigazgatási feladat |
Eredeti költségvetés |
Önként vállalt feladat |
Kötelező feladat |
Államigazgatási feladat |
Módosítás összege |
Módosított előirányzat a 2025.05.23-i közgyűlést követően |
Önként vállalt feladat |
Kötelező feladat |
Államigazgatási feladat |
Módosítás összege |
Módosított előirányzat a 2025.09.26-i közgyűlést követően |
|
|
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
257 800 000 |
0 |
337 300 000 |
0 |
337 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
337 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
337 300 000 |
|
|
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
03 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
04 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
6 180 614 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
07 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) |
B11 |
263 980 614 |
0 |
337 300 000 |
0 |
337 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
337 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
337 300 000 |
|
|
08 |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
68 695 599 |
14 441 441 |
179 090 031 |
0 |
193 531 472 |
0 |
178 914 812 |
0 |
178 914 812 |
372 446 284 |
43 342 817 |
0 |
43 342 817 |
415 789 101 |
||
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) |
B1 |
332 676 213 |
14 441 441 |
516 390 031 |
0 |
530 831 472 |
0 |
178 914 812 |
0 |
178 914 812 |
709 746 284 |
43 342 817 |
0 |
0 |
43 342 817 |
753 089 101 |
|
|
14 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
15 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
16 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
18 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
Magánszemélyek jövedelemadói |
B311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
21 |
Társaságok jövedelemadói |
B312 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
22 |
Jövedelemadók (=20+21) |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
25 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
26 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
29 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
31 |
Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) |
B35 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
32 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
33 |
Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) |
B3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
34 |
Készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
35 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
10 495 000 |
0 |
4 006 766 |
0 |
4 006 766 |
0 |
7 808 648 |
0 |
7 808 648 |
11 815 414 |
1 809 375 |
0 |
0 |
1 809 375 |
13 624 789 |
|
|
36 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
37 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
38 |
Ellátási díjak |
B405 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
39 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
40 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
41 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek |
B4081 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
42 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek |
B4082 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
43 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=41+42) |
B408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
44 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei |
B4091 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
45 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B4092 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
46 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=44+45) |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
47 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
48 |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
456 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
49 |
Működési bevételek (=34+…+40+43+46+...+48) |
B4 |
10 951 500 |
0 |
4 006 766 |
0 |
4 006 766 |
0 |
7 808 648 |
0 |
7 808 648 |
11 815 414 |
1 809 375 |
0 |
0 |
1 809 375 |
13 624 789 |
|
|
50 |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
51 |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
52 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
53 |
Részesedések értékesítése |
B54 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
54 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
55 |
Felhalmozási bevételek (=50+…+54) |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
56 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
57 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
58 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
B63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B64 |
8 044 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
60 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
4 850 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
0 |
0 |
6 420 000 |
6 420 000 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
||
|
61 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=56+…+60) |
B6 |
12 894 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
0 |
0 |
6 420 000 |
6 420 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
|
|
62 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
1 130 047 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
63 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
64 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
B73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
65 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
66 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
67 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=62+…+66) |
B7 |
1 130 047 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
68 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+49+55+61+67) |
B1-B7 |
357 651 760 |
14 441 441 |
520 396 797 |
0 |
534 838 238 |
6 420 000 |
186 723 460 |
0 |
193 143 460 |
727 981 698 |
45 152 192 |
0 |
0 |
45 152 192 |
773 133 890 |
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
02 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
03 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
04 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
07 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
08 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
1 402 471 826 |
28 833 616 |
691 850 973 |
0 |
720 684 589 |
2 000 000 |
6 783 881 |
0 |
8 783 881 |
729 468 470 |
0 |
0 |
729 468 470 |
|||
|
11 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
- |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
1 402 471 826 |
28 833 616 |
691 850 973 |
0 |
720 684 589 |
2 000 000 |
6 783 881 |
0 |
8 783 881 |
729 468 470 |
0 |
0 |
0 |
0 |
729 468 470 |
|
|
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
15 814 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
14 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
16 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
B817 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
18 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
19 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=18+19) |
B819 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
21 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20) |
B81 |
1 418 285 826 |
28 833 616 |
691 850 973 |
0 |
720 684 589 |
2 000 000 |
6 783 881 |
0 |
8 783 881 |
729 468 470 |
0 |
0 |
0 |
0 |
729 468 470 |
|
|
22 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
25 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
B824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
26 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
B825 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
Külföldi finanszírozás bevételei (=22+…+26) |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
29 |
Váltóbevételek |
B84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29) |
B8 |
1 418 285 826 |
28 833 616 |
691 850 973 |
0 |
720 684 589 |
2 000 000 |
6 783 881 |
0 |
8 783 881 |
729 468 470 |
0 |
0 |
0 |
0 |
729 468 470 |
|
|
Költségvetési és finanszírozási bevételek összesen: |
1 775 937 586 |
43 275 057 |
1 212 247 770 |
0 |
1 255 522 827 |
8 420 000 |
193 507 341 |
0 |
201 927 341 |
1 457 450 168 |
45 152 192 |
0 |
0 |
45 152 192 |
1 502 602 360 |
|||
|
KIADÁSOK |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
522 727 |
3 480 000 |
0 |
0 |
3 480 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 480 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 480 000 |
|
|
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
03 |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
700 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
38 934 |
166 438 |
0 |
0 |
166 438 |
0 |
0 |
0 |
0 |
166 438 |
0 |
0 |
0 |
0 |
166 438 |
|
|
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
0 |
54 560 |
0 |
0 |
54 560 |
0 |
0 |
0 |
0 |
54 560 |
0 |
0 |
0 |
0 |
54 560 |
|
|
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
1 266 667 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
500 000 |
500 000 |
|
|
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
2 528 328 |
3 700 998 |
0 |
0 |
3 700 998 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 700 998 |
500 000 |
0 |
0 |
500 000 |
4 200 998 |
|
|
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
62 799 473 |
0 |
103 043 691 |
0 |
103 043 691 |
0 |
0 |
0 |
0 |
103 043 691 |
0 |
0 |
0 |
0 |
103 043 691 |
|
|
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
10 258 472 |
358 102 |
12 274 604 |
0 |
12 632 706 |
0 |
447 627 |
0 |
447 627 |
13 080 333 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 080 333 |
|
|
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
11 140 817 |
1 119 070 |
15 918 000 |
0 |
17 037 070 |
800 000 |
0 |
0 |
800 000 |
17 837 070 |
5 350 000 |
0 |
0 |
5 350 000 |
23 187 070 |
|
|
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
84 198 762 |
1 477 172 |
131 236 295 |
0 |
132 713 467 |
800 000 |
447 627 |
0 |
1 247 627 |
133 961 094 |
5 350 000 |
0 |
0 |
5 350 000 |
139 311 094 |
|
|
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
86 727 090 |
5 178 170 |
131 236 295 |
0 |
136 414 465 |
800 000 |
447 627 |
0 |
1 247 627 |
137 662 092 |
5 850 000 |
0 |
0 |
5 850 000 |
143 512 092 |
|
|
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
9 805 045 |
671 832 |
21 616 301 |
0 |
22 288 133 |
200 000 |
52 373 |
0 |
252 373 |
22 540 506 |
1 360 000 |
0 |
0 |
1 360 000 |
23 900 506 |
|
|
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
749 511 |
500 000 |
668 000 |
0 |
1 168 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 168 000 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
1 468 000 |
|
|
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
749 511 |
500 000 |
668 000 |
0 |
1 168 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 168 000 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
1 468 000 |
|
|
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
65 000 |
0 |
82 550 |
0 |
82 550 |
0 |
0 |
0 |
0 |
82 550 |
0 |
0 |
0 |
0 |
82 550 |
|
|
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
65 000 |
0 |
82 550 |
0 |
82 550 |
0 |
0 |
0 |
0 |
82 550 |
0 |
0 |
0 |
0 |
82 550 |
|
|
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
11 397 128 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
20 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
0 |
0 |
500 000 |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
|
|
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
34 022 633 |
7 450 000 |
61 457 850 |
0 |
68 907 850 |
0 |
56 940 312 |
0 |
56 940 312 |
125 848 162 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
126 848 162 |
|
|
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
3 085 262 |
5 161 416 |
4 090 000 |
0 |
9 251 416 |
159 087 |
0 |
0 |
159 087 |
9 410 503 |
6 250 000 |
0 |
6 250 000 |
15 660 503 |
||
|
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
48 525 023 |
12 611 416 |
66 047 850 |
0 |
78 659 266 |
159 087 |
56 940 312 |
0 |
57 099 399 |
135 758 665 |
6 250 000 |
1 000 000 |
0 |
7 250 000 |
143 008 665 |
|
|
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
12 698 |
0 |
0 |
0 |
0 |
418 643 |
0 |
0 |
418 643 |
418 643 |
800 000 |
0 |
0 |
800 000 |
1 218 643 |
|
|
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
12 698 |
0 |
0 |
0 |
0 |
418 643 |
0 |
0 |
418 643 |
418 643 |
800 000 |
0 |
0 |
800 000 |
1 218 643 |
|
|
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
8 469 647 |
3 540 083 |
16 910 208 |
0 |
20 450 291 |
0 |
15 373 884 |
0 |
15 373 884 |
35 824 175 |
0 |
270 000 |
0 |
270 000 |
36 094 175 |
|
|
40 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
41 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
2 090 193 |
0 |
2 347 800 |
0 |
2 347 800 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 347 800 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 347 800 |
|
|
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
10 559 840 |
3 540 083 |
19 258 008 |
0 |
22 798 091 |
0 |
15 373 884 |
0 |
15 373 884 |
38 171 975 |
0 |
270 000 |
0 |
270 000 |
38 441 975 |
|
|
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
59 912 072 |
16 651 499 |
86 056 408 |
0 |
102 707 907 |
577 730 |
72 314 196 |
0 |
72 891 926 |
175 599 833 |
7 050 000 |
1 570 000 |
0 |
8 620 000 |
184 219 833 |
|
|
46 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
47 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
48 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
49 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
50 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
51 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
52 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
55 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
56 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
K5021 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 614 |
0 |
78 614 |
78 614 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 614 |
|
|
57 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései |
K5022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
58 |
Egyéb elvonások, befizetések |
K5023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
59 |
Elvonások és befizetések (=56+57+58) |
K502 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 614 |
0 |
78 614 |
78 614 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 614 |
|
|
60 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
61 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
63 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
336 665 750 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
493 495 |
0 |
6 913 495 |
6 913 495 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 913 495 |
|
|
64 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
65 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
66 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
67 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
68 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
69 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
5 400 000 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
0 |
6 000 000 |
0 |
6 000 000 |
6 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 300 000 |
|
|
70 |
Tartalékok, mely felosztva: |
K513 |
0 |
8 604 116 |
509 792 369 |
0 |
518 396 485 |
0 |
66 946 536 |
0 |
66 946 536 |
585 343 021 |
20 935 517 |
-1 951 000 |
0 |
18 984 517 |
604 327 538 |
|
|
lekötött tartalék |
15 000 000 |
15 000 000 |
0 |
0 |
0 |
15 000 000 |
0 |
0 |
0 |
15 000 000 |
||||||||
|
céltartalék |
8 604 116 |
487 330 695 |
495 934 811 |
0 |
52 432 621 |
0 |
52 432 621 |
548 367 432 |
22 935 517 |
-1 951 000 |
0 |
20 984 517 |
569 351 949 |
|||||
|
általános tartalék |
7 461 674 |
7 461 674 |
0 |
14 513 915 |
0 |
14 513 915 |
21 975 589 |
-2 000 000 |
0 |
-2 000 000 |
19 975 589 |
|||||||
|
71 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70) |
K5 |
342 065 750 |
8 604 116 |
510 092 369 |
0 |
518 696 485 |
6 420 000 |
73 518 645 |
0 |
79 938 645 |
598 635 130 |
20 935 517 |
-1 951 000 |
0 |
18 984 517 |
617 619 647 |
|
|
72 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
73 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
74 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
236 220 |
0 |
0 |
236 220 |
0 |
0 |
0 |
0 |
236 220 |
0 |
0 |
0 |
0 |
236 220 |
|
|
75 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
2 244 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
332 496 |
0 |
0 |
332 496 |
332 496 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
632 496 |
|
|
76 |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
77 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
78 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
0 |
63 779 |
0 |
0 |
63 779 |
89 774 |
0 |
0 |
89 774 |
153 553 |
0 |
81 000 |
0 |
81 000 |
234 553 |
|
|
79 |
Beruházások (=72+…+78) |
K6 |
2 244 000 |
299 999 |
0 |
0 |
299 999 |
422 270 |
0 |
0 |
422 270 |
722 269 |
0 |
381 000 |
0 |
381 000 |
1 103 269 |
|
|
80 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
96 824 938 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
81 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
82 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
83 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
26 142 733 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
84 |
Felújítások (=80+...+83) |
K7 |
122 967 671 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
85 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
86 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
87 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
89 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
90 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
91 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
92 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak |
K88 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
93 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K89 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
94 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=85+…+93) |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
95 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94) |
K1-K8 |
623 721 628 |
31 405 616 |
749 001 373 |
0 |
780 406 989 |
8 420 000 |
146 332 841 |
0 |
154 752 841 |
935 159 830 |
35 195 517 |
0 |
0 |
35 195 517 |
970 355 347 |
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
02 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
03 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
04 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03) |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
07 |
Kincstárjegyek beváltása |
K9123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
08 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Belföldi kötvények beváltása |
K9125 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9126 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+10) |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
12 634 000 |
0 |
13 492 000 |
0 |
13 492 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 492 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 492 000 |
|
|
14 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
410 113 488 |
11 869 441 |
449 754 397 |
0 |
461 623 838 |
0 |
47 174 500 |
0 |
47 174 500 |
508 798 338 |
9 956 675 |
0 |
0 |
9 956 675 |
518 755 013 |
|
|
15 |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
16 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
18 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
19 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=18+19) |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
21 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+11+…+17+20) |
K91 |
422 747 488 |
11 869 441 |
463 246 397 |
0 |
475 115 838 |
0 |
47 174 500 |
0 |
47 174 500 |
522 290 338 |
9 956 675 |
0 |
0 |
9 956 675 |
532 247 013 |
|
|
22 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
25 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
K924 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
26 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
K925 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=22+…+26) |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
29 |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Finanszírozási kiadások (=21+27+28+29) |
K9 |
422 747 488 |
11 869 441 |
463 246 397 |
0 |
475 115 838 |
0 |
47 174 500 |
0 |
47 174 500 |
522 290 338 |
9 956 675 |
0 |
0 |
9 956 675 |
532 247 013 |
|
|
Költségvetési és finanszírozási kiadások összesen: |
1 046 469 116 |
43 275 057 |
1 212 247 770 |
0 |
1 255 522 827 |
8 420 000 |
193 507 341 |
0 |
201 927 341 |
1 457 450 168 |
45 152 192 |
0 |
0 |
45 152 192 |
1 502 602 360 |
|||
|
Somogy Vármegyei Önkormányzati Hivatal |
||||||||||||||||||
|
1/B. melléklet, BEVÉTELEK |
Ft |
|||||||||||||||||
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat száma |
2024. évi teljesítés |
Önként vállalt feladat |
Kötelező feladat |
Államigazgatási feladat |
Eredeti költségvetés |
Önként vállalt feladat |
Kötelező feladat |
Államigazgatási feladat |
Módosítás összege |
Módosított előirányzat a 2025.05.23-i közgyűlést követően |
Önként vállalt feladat |
Kötelező feladat |
Államigazgatási feladat |
Módosítás összege |
Módosított előirányzat a 2025.09.26-i közgyűlést követően |
|
|
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
03 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
04 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
05 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
06 |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
07 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) |
B11 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
08 |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
09 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
10 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
11 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
12 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
31 053 182 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 340 400 |
0 |
1 340 400 |
1 340 400 |
2 540 800 |
1 340 400 |
0 |
3 881 200 |
5 221 600 |
|
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) |
B1 |
31 053 182 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 340 400 |
0 |
1 340 400 |
1 340 400 |
2 540 800 |
1 340 400 |
0 |
3 881 200 |
5 221 600 |
|
|
14 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
15 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
16 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
18 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
Magánszemélyek jövedelemadói |
B311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
21 |
Társaságok jövedelemadói |
B312 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
22 |
Jövedelemadók (=20+21) |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
25 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
26 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
29 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
31 |
Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) |
B35 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
32 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
33 |
Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) |
B3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
34 |
Készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
35 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
32 082 683 |
0 |
47 084 224 |
0 |
47 084 224 |
0 |
0 |
0 |
0 |
47 084 224 |
0 |
0 |
0 |
0 |
47 084 224 |
|
|
36 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
11 128 975 |
0 |
13 348 542 |
0 |
13 348 542 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 348 542 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 348 542 |
|
|
37 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
38 |
Ellátási díjak |
B405 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
39 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
11 403 794 |
0 |
16 316 847 |
0 |
16 316 847 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 316 847 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 316 847 |
|
|
40 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
41 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek |
B4081 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
42 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek |
B4082 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
43 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=41+42) |
B408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
44 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei |
B4091 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
45 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B4092 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
46 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=44+45) |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
47 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
48 |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
4 419 356 |
0 |
4 419 332 |
0 |
4 419 332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 419 332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 419 332 |
|
|
49 |
Működési bevételek (=34+…+40+43+46+...+48) |
B4 |
59 034 808 |
0 |
81 168 945 |
0 |
81 168 945 |
0 |
0 |
0 |
0 |
81 168 945 |
0 |
0 |
0 |
0 |
81 168 945 |
|
|
50 |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
51 |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
52 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
2 000 000 |
0 |
1 250 000 |
0 |
1 250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 250 000 |
|
|
53 |
Részesedések értékesítése |
B54 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
54 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
55 |
Felhalmozási bevételek (=50+…+54) |
B5 |
2 000 000 |
0 |
1 250 000 |
0 |
1 250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 250 000 |
|
|
56 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
57 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
58 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
B63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B64 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
60 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
61 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=56+…+60) |
B6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
62 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
63 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
64 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
B73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
65 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
66 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
67 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=62+…+66) |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
68 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+49+55+61+67) |
B1-B7 |
92 087 990 |
0 |
82 418 945 |
0 |
82 418 945 |
0 |
1 340 400 |
0 |
1 340 400 |
83 759 345 |
2 540 800 |
1 340 400 |
0 |
3 881 200 |
87 640 545 |
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
02 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
03 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
04 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
07 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
08 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
68 780 342 |
66 117 538 |
0 |
66 117 538 |
0 |
9 026 793 |
0 |
9 026 793 |
75 144 331 |
0 |
0 |
0 |
0 |
75 144 331 |
||
|
11 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
68 780 342 |
0 |
66 117 538 |
0 |
66 117 538 |
0 |
9 026 793 |
0 |
9 026 793 |
75 144 331 |
0 |
0 |
0 |
0 |
75 144 331 |
|
|
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
14 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
410 113 488 |
0 |
461 623 838 |
0 |
461 623 838 |
0 |
47 174 500 |
0 |
47 174 500 |
508 798 338 |
0 |
9 956 675 |
0 |
9 956 675 |
518 755 013 |
|
|
16 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
B817 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
18 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
19 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=18+19) |
B819 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
21 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20) |
B81 |
478 893 830 |
0 |
527 741 376 |
0 |
527 741 376 |
0 |
56 201 293 |
0 |
56 201 293 |
583 942 669 |
0 |
9 956 675 |
0 |
9 956 675 |
593 899 344 |
|
|
22 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
25 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
B824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
26 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
B825 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
Külföldi finanszírozás bevételei (=22+…+26) |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
29 |
Váltóbevételek |
B84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29) |
B8 |
478 893 830 |
0 |
527 741 376 |
0 |
527 741 376 |
0 |
56 201 293 |
0 |
56 201 293 |
583 942 669 |
0 |
9 956 675 |
0 |
9 956 675 |
593 899 344 |
|
|
Költségvetési és finanszírozási bevételek összesen: |
570 981 820 |
0 |
610 160 321 |
0 |
610 160 321 |
0 |
57 541 693 |
0 |
57 541 693 |
667 702 014 |
2 540 800 |
11 297 075 |
0 |
13 837 875 |
681 539 889 |
|||
|
KIADÁSOK |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
281 478 917 |
0 |
367 172 400 |
0 |
367 172 400 |
0 |
41 747 345 |
0 |
41 747 345 |
408 919 745 |
290 800 |
7 210 000 |
0 |
7 500 800 |
416 420 545 |
|
|
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
2 132 000 |
0 |
11 710 000 |
0 |
11 710 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 710 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 710 000 |
|
|
03 |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
2 050 000 |
0 |
3 075 000 |
0 |
3 075 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 075 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 075 000 |
|
|
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
0 |
3 520 000 |
0 |
3 520 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 520 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 520 000 |
|
|
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
13 170 857 |
0 |
14 187 500 |
0 |
14 187 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 187 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 187 500 |
|
|
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
1 505 642 |
0 |
2 200 000 |
0 |
2 200 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 200 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 200 000 |
|
|
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
772 658 |
0 |
1 370 208 |
0 |
1 370 208 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 370 208 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 370 208 |
|
|
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
811 650 |
0 |
927 600 |
0 |
927 600 |
0 |
0 |
0 |
0 |
927 600 |
0 |
0 |
0 |
0 |
927 600 |
|
|
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
5 414 897 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 200 000 |
0 |
1 200 000 |
2 200 000 |
0 |
1 200 000 |
0 |
1 200 000 |
3 400 000 |
|
|
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
307 336 621 |
0 |
405 162 708 |
0 |
405 162 708 |
0 |
42 947 345 |
0 |
42 947 345 |
448 110 053 |
290 800 |
8 410 000 |
0 |
8 700 800 |
456 810 853 |
|
|
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
5 284 600 |
2 441 600 |
0 |
2 441 600 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 441 600 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 441 600 |
||
|
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
18 639 271 |
1 279 498 |
0 |
1 279 498 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 279 498 |
800 000 |
0 |
0 |
800 000 |
2 079 498 |
||
|
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
23 923 871 |
0 |
3 721 098 |
0 |
3 721 098 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 721 098 |
800 000 |
0 |
0 |
800 000 |
4 521 098 |
|
|
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
331 260 492 |
0 |
408 883 806 |
0 |
408 883 806 |
0 |
42 947 345 |
0 |
42 947 345 |
451 831 151 |
1 090 800 |
8 410 000 |
0 |
9 500 800 |
461 331 951 |
|
|
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
45 139 123 |
0 |
56 910 750 |
0 |
56 910 750 |
0 |
5 567 555 |
0 |
5 567 555 |
62 478 305 |
320 000 |
1 077 700 |
0 |
1 397 700 |
63 876 005 |
|
|
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
94 376 |
0 |
105 000 |
0 |
105 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
105 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
105 000 |
|
|
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
7 288 290 |
12 420 000 |
0 |
12 420 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 420 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 420 000 |
||
|
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
7 382 666 |
0 |
12 525 000 |
0 |
12 525 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 525 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 525 000 |
|
|
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
7 383 404 |
0 |
9 489 858 |
0 |
9 489 858 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9 489 858 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9 489 858 |
|
|
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
2 583 033 |
0 |
4 291 716 |
0 |
4 291 716 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 291 716 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 291 716 |
|
|
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
9 966 437 |
0 |
13 781 574 |
0 |
13 781 574 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 781 574 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 781 574 |
|
|
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
24 111 827 |
0 |
18 829 941 |
0 |
18 829 941 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 829 941 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 829 941 |
|
|
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
50 739 |
0 |
72 000 |
0 |
72 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
72 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
72 000 |
|
|
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
5 010 474 |
0 |
4 923 000 |
0 |
4 923 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 923 000 |
0 |
787 402 |
0 |
787 402 |
5 710 402 |
|
|
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
16 817 132 |
0 |
17 606 000 |
0 |
17 606 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
17 606 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
17 606 000 |
|
|
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
15 095 525 |
0 |
16 518 916 |
0 |
16 518 916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 518 916 |
1 130 000 |
0 |
0 |
1 130 000 |
17 648 916 |
|
|
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
61 085 697 |
0 |
57 949 857 |
0 |
57 949 857 |
0 |
0 |
0 |
0 |
57 949 857 |
1 130 000 |
787 402 |
0 |
1 917 402 |
59 867 259 |
|
|
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
294 964 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
|
|
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
294 964 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
|
|
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
18 197 252 |
0 |
20 027 421 |
0 |
20 027 421 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 027 421 |
0 |
212 598 |
0 |
212 598 |
20 240 019 |
|
|
40 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
5 548 000 |
0 |
7 000 000 |
0 |
7 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 000 000 |
|
|
41 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
3 892 535 |
0 |
4 549 540 |
0 |
4 549 540 |
0 |
9 026 793 |
0 |
9 026 793 |
13 576 333 |
0 |
809 375 |
0 |
809 375 |
14 385 708 |
|
|
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
27 637 787 |
0 |
31 576 961 |
0 |
31 576 961 |
0 |
9 026 793 |
0 |
9 026 793 |
40 603 754 |
0 |
1 021 973 |
0 |
1 021 973 |
41 625 727 |
|
|
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
106 367 551 |
0 |
116 133 392 |
0 |
116 133 392 |
0 |
9 026 793 |
0 |
9 026 793 |
125 160 185 |
1 130 000 |
1 809 375 |
0 |
2 939 375 |
128 099 560 |
|
|
46 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
47 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
48 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
49 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
50 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
51 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
52 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
55 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
56 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
K5021 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
57 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései |
K5022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
58 |
Egyéb elvonások, befizetések |
K5023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
59 |
Elvonások és befizetések (=56+57+58) |
K502 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
60 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
61 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
63 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
200 000 |
0 |
2 300 000 |
0 |
2 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 300 000 |
|
|
64 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
65 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
66 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
67 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
68 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
69 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
70 |
Tartalékok |
K513 |
||||||||||||||||
|
lekötött tartalék |
||||||||||||||||||
|
céltartalék |
||||||||||||||||||
|
általános tartalék |
||||||||||||||||||
|
71 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70) |
K5 |
200 000 |
0 |
2 300 000 |
0 |
2 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 300 000 |
|
|
72 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
|
|
73 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
74 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
|
|
75 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
7 897 593 |
0 |
15 631 790 |
0 |
15 631 790 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 631 790 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 631 790 |
|
|
76 |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
77 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
78 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
2 132 351 |
0 |
5 300 583 |
0 |
5 300 583 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 300 583 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 300 583 |
|
|
79 |
Beruházások (=72+…+78) |
K6 |
10 029 944 |
0 |
24 932 373 |
0 |
24 932 373 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 932 373 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 932 373 |
|
|
80 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
1 080 000 |
0 |
787 402 |
0 |
787 402 |
0 |
0 |
0 |
0 |
787 402 |
0 |
0 |
0 |
0 |
787 402 |
|
|
81 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
82 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
1 156 519 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
83 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
603 860 |
0 |
212 598 |
0 |
212 598 |
0 |
0 |
0 |
0 |
212 598 |
0 |
0 |
0 |
0 |
212 598 |
|
|
84 |
Felújítások (=80+...+83) |
K7 |
2 840 379 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
|
|
85 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
86 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
87 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
89 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
90 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
91 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
92 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak |
K88 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
93 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K89 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
94 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=85+…+93) |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
95 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94) |
K1-K8 |
495 837 489 |
0 |
610 160 321 |
0 |
610 160 321 |
0 |
57 541 693 |
0 |
57 541 693 |
667 702 014 |
2 540 800 |
11 297 075 |
0 |
13 837 875 |
681 539 889 |
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
02 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
03 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
04 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03) |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
05 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
06 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
07 |
Kincstárjegyek beváltása |
K9123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
08 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
09 |
Belföldi kötvények beváltása |
K9125 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9126 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+10) |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
14 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
15 |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
16 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
18 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
19 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=18+19) |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
21 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+11+…+17+20) |
K91 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
22 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
24 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
25 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
K924 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
26 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
K925 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
27 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=22+…+26) |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
29 |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
30 |
Finanszírozási kiadások (=21+27+28+29) |
K9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési és finanszírozási kiadások összesen: |
495 837 489 |
0 |
610 160 321 |
0 |
610 160 321 |
0 |
57 541 693 |
0 |
57 541 693 |
667 702 014 |
2 540 800 |
11 297 075 |
0 |
13 837 875 |
681 539 889 |
|||
2. melléklet a 2/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
2026.év |
2027.év |
2028.év |
|---|---|---|---|
|
Önkormányzatok működési támogatásai |
337 300 000 |
337 300 000 |
337 300 000 |
|
Önkormányzatok egyéb működési célú támogatásai |
108 766 108 |
94 779 368 |
0 |
|
Működési célú támogatások |
446 066 108 |
432 079 368 |
337 300 000 |
|
Működési bevételek |
4 006 766 |
4 006 766 |
4 006 766 |
|
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
Önkormányzat saját bevételei |
4 006 766 |
4 006 766 |
4 006 766 |
|
Hivatal működési bevétele |
59 744 256 |
59 744 256 |
59 744 256 |
|
Hivatal felhalmozási bevétele |
0 |
0 |
0 |
|
Hivatal saját bevételei |
59 744 256 |
59 744 256 |
59 744 256 |
|
Adósságot keletkeztető ügyletek |
0 |
0 |
0 |
3. melléklet a 2/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez3
|
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
BEVÉTELEK |
765 254 442 |
52 378 501 |
44 569 853 |
238 688 546 |
44 569 853 |
44 569 853 |
44 569 853 |
44 569 853 |
89 722 045 |
44 569 853 |
44 569 853 |
44 569 855 |
1 502 602 360 |
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
44 235 956 |
44 235 956 |
44 235 956 |
223 150 768 |
44 235 956 |
44 235 956 |
44 235 956 |
44 235 956 |
87 578 773 |
44 235 956 |
44 235 956 |
44 235 956 |
753 089 101 |
|
Pénzmaradvány |
720 684 589 |
8 783 881 |
729 468 470 |
||||||||||
|
Működési (saját) bevételek B3 B4 |
333 897 |
8 142 545 |
333 897 |
333 897 |
333 897 |
333 897 |
333 897 |
333 897 |
2 143 272 |
333 897 |
333 897 |
333 899 |
13 624 789 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök B6 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 420 000 |
|
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
-00 |
|
KIADÁSOK |
117 269 568 |
103 477 567 |
103 477 567 |
103 899 837 |
172 424 103 |
163 278 358 |
115 603 858 |
115 603 858 |
160 756 050 |
115 603 858 |
115 603 858 |
115 603 878 |
1 502 602 360 |
|
Személyi kiadások és munkadókat terhelő járulékok |
13 225 216 |
13 225 216 |
13 225 216 |
13 225 216 |
13 225 216 |
13 725 216 |
13 225 216 |
13 225 216 |
21 435 216 |
13 225 216 |
13 225 216 |
13 225 222 |
167 412 598 |
|
Működési kiadások |
8 583 992 |
8 583 992 |
8 583 992 |
8 583 992 |
8 583 992 |
20 710 283 |
20 710 283 |
20 710 283 |
30 330 283 |
20 710 283 |
20 710 283 |
20 710 284 |
197 511 942 |
|
Felhalmozási kiadások K6 K7 K8 |
299 999 |
422 270 |
381 000 |
1 103 269 |
|||||||||
|
Tartalék felhasználása |
43 199 706 |
43 199 706 |
43 199 706 |
43 199 706 |
112 146 242 |
43 199 706 |
43 199 706 |
43 199 706 |
60 184 223 |
43 199 706 |
43 199 706 |
43 199 719 |
604 327 538 |
|
általános tartalék |
621 806 |
621 806 |
621 806 |
621 806 |
17 135 721 |
621 806 |
621 806 |
621 806 |
-3 378 194 |
621 806 |
621 806 |
621 808 |
19 975 589 |
|
céltartalék |
41 327 900 |
41 327 900 |
41 327 900 |
41 327 900 |
93 760 521 |
41 327 900 |
41 327 900 |
41 327 900 |
62 312 417 |
41 327 900 |
41 327 900 |
41 327 911 |
569 351 949 |
|
lekötött tartalék |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
15 000 000 |
|
Finanszírozási kiadások K9 |
51 960 655 |
38 468 653 |
38 468 653 |
38 468 653 |
38 468 653 |
85 643 153 |
38 468 653 |
38 468 653 |
48 425 328 |
38 468 653 |
38 468 653 |
38 468 653 |
532 247 013 |
4. melléklet a 2/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Ingyenes / kedvezményes helyiséghasználatok / bérbeadások miatt elmaradó bevételek |
Elmaradó bevétel |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Ssz. |
Helyrajzi szám |
Ingatlan jellege |
Ingatlan címe |
Használó megnevezése |
Szerződés időtartama |
Terület (m2) |
Ft/hó |
Ft/év |
|
1. |
kaposvári 12 |
megyeháza és múzeum |
Kaposvár, Fő u.10 |
Svm-i HÖ |
határozatlan |
22,68 |
87 318 |
1 047 816 |
|
2. |
kaposvári 12 |
megyeháza és múzeum |
Kaposvár, Fő u.10 |
Svm-i RNÖ |
határozatlan |
19,47 |
74 960 |
899 514 |
|
3. |
kaposvári 12 |
megyeháza és múzeum |
Kaposvár, Fő u.10 |
Svm-i NNÖ |
határozatlan |
19,47 |
74 960 |
899 514 |
|
4. |
kaposvári 12 |
megyeháza és múzeum |
Kaposvár, Fő u.10 |
Svm-i Sportszövetség |
határozott |
20 |
77 000 |
924 000 |
|
5. |
kaposvári 12 |
megyeháza és múzeum |
Kaposvár, Fő u.10 |
SZGYF Kaposvári Kirendeltsége |
határozott |
374,24 |
1 440 824 |
17 289 888 |
|
Összesen |
1 755 061 |
21 060 732 |
||||||
5. melléklet a 2/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez4
|
BEVÉTELEK |
2024.évi teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
2025. módosított előirányzat |
2025. évi teljesítés (2025.07.31.) |
KIADÁSOK |
2024. évi teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
2025. módosított előirányzat |
2025. évi teljesítés (2025.07.31.) |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
363 729 395 |
530 831 472 |
758 310 701 |
376 040 194 |
Személyi juttatások (K1) és Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
472 931 750 |
624 497 154 |
692 620 554 |
341 512 474 |
|
Közhatalmi bevételek (B3) |
0 |
0 |
0 |
0 |
Dologi kiadások (K3) |
166 279 623 |
218 841 299 |
312 319 393 |
120 946 346 |
|
Működési bevételek (B4) |
69 986 308 |
85 175 711 |
94 793 734 |
52 213 727 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök (B6) |
12 894 000 |
0 |
6 420 000 |
6 420 000 |
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
342 265 750 |
520 996 485 |
619 919 647 |
11 751 556 |
|
1. Működési költségvetési bevételek |
446 609 703 |
616 007 183 |
859 524 435 |
434 673 921 |
1. Működési költségvetési kiadások |
981 477 123 |
1 364 334 938 |
1 624 859 594 |
474 210 376 |
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
-00 |
0 |
0 |
0 |
Beruházások (K6) |
12 273 944 |
25 232 372 |
26 035 642 |
21 121 479 |
|
Felhalmozási bevételek (B5) |
2 000 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 400 000 |
Felújítások (K7) |
125 808 050 |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (B7) |
1 130 047 |
0 |
0 |
0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2. Felhalmozási célú költségvetési bevételek |
3 130 047 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 400 000 |
2. Felhalmozási célú költségvetési kiadások |
138 081 994 |
26 232 372 |
27 035 642 |
21 121 479 |
|
Költségvetési bevételek összesen |
449 739 750 |
617 257 183 |
860 774 435 |
436 073 921 |
Költségvetési kiadások összesen |
1 119 559 117 |
1 390 567 310 |
1 651 895 236 |
495 331 855 |
|
3. Finanszírozási bevételek (B8) |
1 897 179 656 |
786 802 127 |
804 612 801 |
1 075 101 288 |
3. Finanszírozási kiadások (K9) |
422 747 488 |
13 492 000 |
13 492 000 |
283 980 487 |
|
Bevételek mindösszesen |
2 346 919 406 |
1 404 059 310 |
1 665 387 236 |
1 511 175 209 |
Kiadások mindösszesen |
1 542 306 605 |
1 404 059 310 |
1 665 387 236 |
779 312 342 |
6. melléklet a 2/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
7. melléklet a 2/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
1. A forrásátadást biztosító szervezeti egységek:
1.1. Somogy Vármegyei Önkormányzat
1.2. Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke
1.3. Somogy Vármegyei Önkormányzati Hivatal jegyzője,
2. A támogatást biztosítani államháztartáson belüli szervezeteknek (pl.: önkormányzatok, költségvetési szervek) és államháztartáson kívüli személyeknek vagy szervezeteknek (pl.: magánszemélyek, vállalkozások, civil szervezetek: alapítványok, egyesületek) lehet.8
3. A Somogy Vármegyei Önkormányzat 2025. évi költségvetése céltartalékainak terhére - forrásátadással érintett - támogatási formák meghatározása:
3.1. „Szülőföldem Somogyország” Program
3.2. Elnöki keret
3.3. A Somogy Vármegyei Önkormányzati Hivatal 2025. évi költségvetése terhére Jegyzői Keret kerül meghatározásra.
4. A forrásátadási eljárás kérelemre indul. A 3. 3.1. pontja esetében a Somogy Vármegyei Önkormányzat honlapján közzétett pályázati felhívás kerül meghirdetésre, és a kérelmeket az abban meghatározott formában, és határidőben kell benyújtani. A 3. 3.2. és 3.3. pontja esetében a kérelmek benyújtása 2025. február 1. napjától folyamatos, de legkésőbb 2025. november 30-ig lehetséges benyújtani, benyújtásukra formanyomtatvány nem áll rendelkezésre; e kérelmeket írásban, vagy elektronikus formában lehet benyújtani. A 2025. december 1. és 2026. január 1. napja között érkezett kérelmek bírálata 2026. február 15. napjáig felfüggesztésre kerül, azokról 2026. március 15. napjáig kell döntést hozni.
5. A beérkezett kérelmet szignálni és iktatni kell.
6. A kérelmekről történő döntéshozatal módja:
a) A 3 3.1. pontban meghatározott támogatás esetén a 2025. évi költségvetésben e célra meghatározott tartalék összegének kerete terhére 5 tagú Bíráló Bizottság dönt, mely Bíráló Bizottság a Közgyűlés elnökéből, társadalmi megbízatású alelnökeiből, és a jegyzőből áll. A Bíráló Bizottság a kérelmezésre rendelkezésre álló határidő lejártától számított 30 napon belül dönt a kérelmek elbírálásáról, a támogatás összegéről, és módjáról. Az e keretet legfeljebb 5 %-kal meghaladó összegű támogatási kérelmekről - indokolt esetben - a Bíráló Bizottság dönthet. A Bíráló Bizottság a támogatási kérelmeket jóváhagyja, vagy elutasítja. Az itt meghatározott döntéshozatali eljárás a 2. pontban meghatározott mindennemű kérelemre alkalmazandó.
b) A 3. 3.2. és 3.3. pontban meghatározott támogatás esetén a 2025. évi költségvetésben e célra meghatározott kerete terhére a közgyűlés elnöke / a jegyző dönt. A kérelmek beérkezésétől számított 30 napon belül döntést kell hozni a kérelmek elbírálásáról, a támogatás összegéről, és módjáról. A közgyűlés elnöke / a jegyző legfeljebb a rendelkezésre álló keretösszeget erejéig dönt. A közgyűlés elnöke / a jegyző a támogatási kérelmeket jóváhagyja, vagy az igényelt támogatási összeg csökkentésével jóváhagyja, vagy elutasítja. Az itt meghatározott döntéshozatali eljárás a (2) pontban meghatározott mindennemű kérelemre alkalmazandó.
7. A döntésről a kérelmezőt a döntés meghozatalát követő 8 napon belül írásban elektronikus formában értesíteni kell.
8. Az elutasító döntés esetén a 7. pontban meghatározott értesítésen felül a Kérelmezőt postai úton elutasító levél formájában kell tájékoztatni kérelme elbírálásáról.
9. Támogató döntés esetén támogatásról, annak összegéről, módjáról, a felhasználásról való beszámolási kötelezettség előírásairól, határidejéről, a jogszabálysértő, vagy nem rendeltetésszerű felhasználás jogkövetkezményeiről, a felek jogai- és kötelezettségeiről a Támogató és Támogatott között Támogatási Szerződést kell kötni. A Támogatási szerződés kötelező mellékletei: Adatlap a kérelmező adatairól, Elszámolási formanyomtatvány.
10. A Támogatási Szerződés megkötésére a döntéshozatal követő 30 napon belül kerül sor. A Támogatási Szerződés előkészítését a Somogy Vármegyei Önkormányzati Hivatal végzi, melyet aláírásra megküld a Támogatott számára. A Támogatott által aláírt Támogatási Szerződés Somogy Vármegyei Önkormányzati Hivatalhoz való visszaérkezését követően kerül sor a megítélt támogatás átutalására. Az átutalás a Somogy Vármegyei Önkormányzat (3 3.1. – 3.2. pontok) vagy Hivatala (3 3.3. pont) a Magyar Államkincstárnál vezetett pénzforgalmi számlájáról elektronikusan úton történik.
11. A támogatásról történő elszámolás határideje a Támogatási Szerződésben kerül rögzítésre. Az elszámolás a Támogatási Szerződés mellékletét képező formanyomtatványon történik.
12. A Támogató jogosult a támogatás rendeltetésszerű felhasználását ellenőrizni. Amennyiben a támogatott a támogatási összeget jogosulatlanul, jogszabálysértően vagy nem rendeltetésszerűen, nem a szerződésben szereplő célra használja fel, az Áht. 53/A. § (1)-(2) bekezdései alapján visszafizetési kötelezettség terheli, és a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet (továbbiakban: Ávr.) 98. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott mértékű ügyleti kamattal köteles visszafizetni. Amennyiben Támogatott a számára előírt visszafizetési kötelezettségét nem-, vagy késedelmesen teljesíti az ügyleti kamaton felül a támogatási összeget az Áht. 53/A. § (2) bekezdése alapján az Ávr. 98. § (2) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni.
13. Az elszámolást követően az iratot irattárba kell helyezni, és azt 5 évig megőrizni.
14. A forrásátadás során alkalmazott eljárásra Somogy Vármegyei Önkormányzat és Hivatala szabályzatai alkalmazandók.
A 2. § (1) bekezdése a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 6/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 2. § (1) bekezdése a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2025. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 6/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2025. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 6/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2025. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 6/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2025. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.