Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása

az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Hatályos: 2021. 05. 31

az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Általános indokolás

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 157. § b) bekezdése alapján, a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv éves költségvetési beszámolót készít.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 87. § -a szerint, a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót, valamint az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást (zárszámadás) kell készíteni.

Az Áht. 91. § (1) bekezdése szerint, a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.

A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletmódosítása értelmében, a Korm. rendelet 11. § (2a) bekezdése alapján, a helyi önkormányzati költségvetési szerv vezetője a belső kontrollrendszer működéséről szóló nyilatkozatot az éves költségvetési beszámolóval együtt küldi meg az irányító szerv vezetőjének. A vezetői nyilatkozatot a polgármester a zárszámadási rendelet tervezetével együtt terjeszti a képviselő-testület elé.

Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

Balatonföldvár Város Önkormányzata a gazdálkodás tervezése, majd végrehajtása során kiemelten fontos feladatának tekintette a kötelező önkormányzati feladatok ellátása, az intézmények működési feltételeinek folyamatos biztosítása mellett a gazdasági programban szereplő fejlesztések megvalósítását, melynek fedezetét egyrészt az előző évi költségvetési maradvány, másrészt a pályázati források biztosították.

Balatonföldvár Város Önkormányzatának 2020. évi gazdálkodása a fenti szempontok alapján eredményesnek értékelhető, hiszen az önkormányzat a számára törvényben előírt kötelező feladatait ellátta, fizetési kötelezettségeit folyamatosan teljesíteni tudta, s lehetőségei függvényében, mindent megtett a gazdasági programban megfogalmazott célok, így a város komfortosabbá tétele érdekében tervezett fejlesztések megvalósításáért.

A feladatok ellátásához 2 062 500 ezer Ft bevételi és kiadási előirányzattal elfogadott költségvetés biztosította a forrásokat. Az előirányzatok évközi végső módosításának következtében a bevételi-kiadási főösszeg 2 237 616 ezer Ft-ra változott.

Az előirányzatok teljesítése az éves gazdálkodás során a következőképpen alakult:

Bevételek alakulása

A teljesített önkormányzati költségvetési bevételek összege 1 414 863 ezer Ft. Ezen belül az önkormányzat működési költségvetésének bevétele 963 034 ezer Ft, melyből pályázatra kapott támogatás 24 949 ezer Ft (Humán szolgáltatások fejlesztése (konzorciumi pályázat EFOP-1.5.2.-16)).

A finanszírozási bevételek összege 816 419 ezer Ft-ban teljesült, melyből 801 423 ezer Ft az előző évi maradvány, 14 996 ezer Ft az államháztartáson belüli megelőlegezés összege.

A felhalmozási célú költségvetési bevételek összege 451 829 ezer Ft-ban teljesült, melyből az alábbi pályázatok kaptak támogatást:

ezer Ft

Kvassay sétány fejlesztésének támogatása II.-III. ütem (BFT)

10 249

Keleti strand családbarát fejlesztésének támogatása (Strand pályázat Kisfaludy 2030)

64 650

Nyugati strand családbarát fejlesztésének támogatása (Strand pályázat Kisfaludy 2030)

36 703

Útkarbantartáshoz szükséges eszközpark fejl.támogatása

906

Keleti strand családbarát fejlesztésének támogatása II.(Strand pályázat Kisfaludy 2030)

29 837

Nyugati strand családbarát fejlesztésének támogatása II. (Strand pályázat Kisfaludy 2030)

29 698

Magyar Falu Program: orvosi eszköz támogatása

485

Magyar Falu Program: óvodai sportterem, tornaszoba fejlesztése

11 925

Magyar Falu Program: óvodaépület felújítása

14 980

Hivatal energetika pályázat időközi elszámolás

2 365

Bölcsődei férőhelyek kialakítása, fejlesztése (TOP-1.4.1-19-SO1-20169-00013)

221 049

Az ingatlanértékesítésekből 18 689 ezer Ft realizálódott.

A közhatalmi bevételek összege 330 062 ezer Ft-ban teljesült. A központi intézkedések következtében gépjárműadó és idegenforgalmi adó nem realizálódott, csak a 2020. évet megelőző évre vonatkozóan.

Az adóbevételek az eredeti előirányzattól pozitívan eltérve a következő táblázatban foglaltak szerint teljesültek:

ezerFt

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

Építményadó

200 000

218 262

218 262

Kommunális adó

9 500

8 598

8 597

Telekadó

10 500

10 945

10 945

Iparűzési adó

60 000

88 555

88 554

Összesen:

280 000

326 360

326 358

Kiadások alakulása

A költségvetési kiadások teljesítési adata 1 196 910 ezer Ft, ezen belül 863 688 ezer Ft a működési célú, 333 222 ezer Ft a felhalmozási célú kiadások teljesítése.

A finanszírozási kiadások összege 34 472 ezer Ft-ban teljesült, melyből 14 316 ezer Ft az államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése, 20 156 ezer Ft pedig a hiteltörlesztés összege.

A működtetésre fordított kiadások összege magában foglalja a kormányzati funkciók szerinti működési célú kiadásokon túl a működési célú pénzeszközátadásokat is (368 778 ezer Ft).

Maradvány

Az önkormányzat 2020. évi maradványa 999 900 ezer Ft, december 31-i pénzkészlete 1 040 851 ezer Ft volt.

Vagyon alakulása

A vagyon alakulásának főbb adatai: a mérleg főösszege a 2018. évben 6 497 364 ezer Ft, 2019. évben 6 475 859 ezer Ft, 2020. évben pedig 6 896 637 ezer Ft.

A nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök nettó értéke 2020. évben 5 680 600 ezer Ft volt.

Értékpapír és hitelműveletek

Az önkormányzat 2020. december 31.-i állapot szerinti hitelállománya 0 Ft volt.

Egyéb megállapítások

Az önkormányzatnak kiemelt figyelmet kell fordítania az előirányzatok szerinti gazdálkodásra, mind a működés, mind a fejlesztések terén.

Összefoglalva megállapítható, hogy Balatonföldvár Város Önkormányzatának 2020. évi gazdálkodása eredményesnek értékelhető, hiszen az önkormányzat a számára törvényben előírt kötelező feladatait ellátta, fizetési kötelezettségeit folyamatosan teljesíteni tudta, és a támogatásoknak köszönhetően jelentős összegű fejlesztést valósíthat meg.