Balatonszárszó Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2008.(X.30.) önkormányzati rendelete

a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Hatályos: 2020. 09. 03- 2021. 08. 10

Balatonszárszó Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2008.(X.30.) önkormányzati rendelete

a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörömben a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI törvény (továbbiakban: Gyvt.) alapján az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet célja:

1. § [1]

A rendelet hatálya

2. § A rendelet hatálya kiterjed:

(1) [2] a) a (2) és (3) bekezdésekben foglalt eltéréssel Balatonszárszó Nagyközség közigazgatási területén tartózkodó magyar állampolgárságú, valamint – ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – a letelepedett, bevándorolt, illetve befogadott jogállású, továbbá a magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleire;

  • b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

(2) [3]A rendelet hatálya a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás tekintetében az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országok állampolgárainak Magyarország területén jogszerűen tartózkodó gyermekeire is.

(3) [4]

(4) [5] E rendelet 10. §-ban, 11. §-ban és 11/A §-ban foglaltak a Balatonszárszó Nagyközség területén állandó lakóhellyel rendelkező és életvitel szerűen itt tartózkodó személyekre terjed ki.

(5) [6]

Eljárási rendelkezések

3. §

1. [7]A személyes gondoskodás igénybevétele – ha a Gyvt. másként nem rendelkezik – önkéntes. A pénzbeli és természetbeni ellátások megállapítása iránti kérelmeket a szülő vagy más törvényes képviselő a Közös Önkormányzati Hivatalban terjesztheti elő szóban, vagy írásban.

2. E rendeletben meghatározott ellátások megállapítását nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, más családvédelemmel foglalkozó intézmény illetve természetes személy,

vagy a gyermekek védelmét ellátó társadalmi szervezet, civil szervezetek is kezdeményezhetik .

4. §

1. A kérelmező a kérelmében saját, valamint a vele egy háztartásban lakó személyek adatairól, jövedelmi viszonyairól köteles nyilatkozni, továbbá a jövedelmi adatokra

vonatkozó bizonyítékokat a kérelem benyújtásával egyidejűleg kell becsatolnia.

(2) [8] A jogosultság megállapításakor

a) a havi rendszerességgel járó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelmét,

b) a nem havi rendszerességgel szerzett, illetve vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző 12 hónap alatt szerzett jövedelem egyhavi átlagát kell figyelembe venni.

A jövedelemigazolás:

1. havonta rendszeresen mérhető jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap nettó átlagkeresetéről szóló munkáltatói igazolás,

2. munkanélküli ellátásról a kérelem benyújtását megelőző hónapban folyósított ellátást igazoló szelvény, ennek hiányában a munkaügyi kirendeltség által kiállított igazolás,

3. a társadalombiztosítás keretében folyósított ellátások esetében a kérelem benyújtását megelőző hónapban kifizetett ellátás igazoló szelvény, ennek hiányában az utolsó havi bankszámla kivonat,

4. vállalkozó esetében az illetékes NAV igazolás, a kérelem benyújtását megelőző gazdasági év személyi jövedelemadó alapjáról.

(2a) [9] A családtámogatásra vonatkozó igazolást a Magyar Államkincstár szociális nyilvántartásából a jegyző szerzi be.

(3) Ha az önkormányzat hivatalos tudomása vagy környezettanulmány lefolytatása alapján a kérelmező életkörülményeire tekintettel a jövedelemnyilatkozatban foglaltakat vitatja, felhívhatja a kérelmezőt az általa lakott lakás, illetve saját és a családja tulajdonában álló vagyon fenntartási költségeit igazoló dokumentumok benyújtására.

Abban az esetben, ha a fenntartási költségek meghaladják a jövedelemnyilatkozatban szereplő jövedelem 50%-át, a jövedelem a fenntartási költségek figyelembevételével vélelmezhető.

PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK

Rendszeres és kiegészítő gyermekvédelmi kedvezmény

5. § [10]

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 19. §-át, 20. §-át, 20/A §-át és 20/B. §-át valamint a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997 (IX. 10.) Korm. rendelet 65. §-át, 65/A §-át, 65/C §-át, 66. §-át, 66/A §-át és 67. §-át kell alkalmazni.

Óvodáztatási támogatás

6. § [11]

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

7. §

. [12]

8. § [13]

9. § (1) A Balatonszárszói József Attila Általános Iskola első osztályos tanulóinak iskolai étkezési térítési díját az önkormányzat átvállalja.

(2) Az általános iskola első osztályába lépő gyermekek részére a tankönyveket az önkormányzat – a szülők jövedelmi viszonyaitól függetlenül - térítésmentesen biztosítja. A támogatás iránti igényt az általános iskola igazgatója nyújtja be, melyet az önkormányzat számla ellenében az általános iskolának átutal.

Születési támogatás

10. §[14]

(1) A szülőket, a születést követően minden élve született gyermek után kérelemre egyszeri 30.000,- Ft összegű támogatásban részesíti az önkormányzat. A támogatásra való jogosultságot a szülők személyi- illetve lakcím igazolványával és a gyermek születési anyakönyvi kivonatával kell igazolnia.

(2) Születési támogatásra a házasságban, vagy élettársi kapcsolatban élő szülők akkor jogosultak, ha legalább a szülők egyike a születést megelőzően 1 évnél hosszabb ideje Balatonszárszó nagyközség területén állandó lakóhellyel rendelkezik, és életvitelszerűen a településen tartózkodik. Az életvitelszerű Balatonszárszón tartózkodást Balatonszárszó nagyközség védőnője nyilatkozatával igazolja. Az igazolásnak tartalmaznia kell, hogy az anyát a terhessége alatt nyilvántartásba vette, és a gyermek születéséig rendszeresen gondozta, valamint azt, hogy a gyermeket is gondozásba vette.

(3) Nem jogosultak támogatásra az állandó lakos szülők, ha életvitelszerűen nem Balatonszárszón tartózkodnak.

(4) A képviselő-testület a születési támogatással kapcsolatos hatáskör gyakorlását a polgármesterre ruházza át.

(5) -(7)[15]

Óvodába járatási támogatás[16]

10/A §.

1. [17]A háztartásában a gyermeket nevelő szülőt azután, hogy gyermekét a Balatonszárszói Százszorszép Óvodába és Mini Bölcsődébe íratta, és a gyermek az óvodai nevelésben ténylegesen részt vesz kérelmére egyszeri 30.000,- Ft összegű támogatásban részesül.

2. [18]Óvodába járatási támogatásra a házasságban, vagy élettársi kapcsolatban élő szülők akkor jogosultak, ha legalább a szülők egyike és a jogosult gyermek az óvodába íratást megelőzően 1 évnél hosszabb ideje Balatonszárszó nagyközség területén állandó lakóhellyel rendelkezik, és életvitelszerűen Balatonszárszón tartózkodik. A támogatásra való jogosultságot a szülők és a gyermek személyi- illetve lakcím igazolványával és a Balatonszárszói Százszorszép Óvoda és Mini Bölcsőde vezetője által kiállított igazolással kell igazolni.

3. [19]Nem jogosultak támogatásra az állandó lakos szülők, ha életvitelszerűen nem Balatonszárszón tartózkodnak és gondozásukról nem a Balatonszárszói Százszorszép Óvoda és Mini Bölcsőde gondoskodik.

4. A képviselő-testület az óvodába járatási támogatással kapcsolatos hatáskör gyakorlását a polgármesterre ruházza át.

Iskolába járatási támogatás[20]

10/B §.

1. A háztartásában a gyermeket nevelő szülőt azután, hogy gyermekét a Balatonszárszói József Attila Általános Iskolába íratta, és a gyermek az iskolai nevelésben ténylegesen részt vesz, kérelmére egyszeri 40.000,- Ft összegű támogatásban részesül.

2. Iskolába járatási támogatásra a házasságban, vagy élettársi kapcsolatban élő szülők akkor jogosultak, ha legalább a szülők egyike és a jogosult gyermek az iskolába íratást megelőzően 1 évnél hosszabb ideje Balatonszárszó nagyközség területén állandó lakóhellyel rendelkezik, és életvitelszerűen Balatonszárszón tartózkodik. A támogatásra való jogosultságot a szülők, és a gyermek személyi- illetve lakcím igazolványával és a Balatonszárszói József Attila Általános Iskola vezetője által kiállított igazolással kell igazolni.

3. Nem jogosultak támogatásra az állandó lakos szülők, ha életvitelszerűen nem Balatonszárszón tartózkodnak és gondozásukról nem a Balatonszárszói József Attila Általános Iskola gondoskodik.

4. A képviselő-testület az iskolába járatási támogatással kapcsolatos hatáskör gyakorlását a polgármesterre ruházza át.

Iskolakezdési támogatás[21]

10/C §.

1. Az Önkormányzat képviselő-testülete az általános iskolában tanulmányokat folytató gyermekek részére pénzbeli iskolakezdési támogatást nyújt a törvényes képviselő részére.

2. A támogatás mértéke gyermekenként: 10.000,- Ft/fő

3. A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a gyermekkel közös háztartásban élő törvényes képviselő és a gyermek balatonszárszói lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezzen, és életvitelszerűen Balatonszárszón tartózkodjon és a Balatonszárszói József Attila Általános Iskola beíratott tanulója legyen.

4. A képviselő-testület a beiskolázási támogatással kapcsolatos hatáskör gyakorlását a polgármesterre ruházza át.

5. [22]A kérelem benyújtásának határideje: évente szeptember 15. napjáig.

(6) A tárgyévre vonatkozó támogatás megállapításáról a Polgármester kérelemre döntést hoz. A támogatásra való jogosultságot a szülők és a gyermek személyi- illetve lakcímigazolványával, és az iskola vezetője által kiállított igazolással kell igazolni.

Végzős hallgatók támogatása

11. §

.

(1) A felsőoktatási intézmények nappali tagozatán tanuló, diplomát szerző balatonszárszói állandó lakóhellyel rendelkező hallgatókat az első diploma megszerzésekor, kérelemre egyszeri 10 000 Ft összegű támogatásban kell részesíteni.

2. A támogatásra való jogosultságot az oklevéllel kell igazolni.

3. [23]A képviselő- testület a végzős hallgatók támogatásával kapcsolatos hatáskör gyakorlását a polgármesterre ruházza át.

Bursa Hungarica ösztöndíj [24]

11/A §

(1) A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj olyan pénzbeli szociális támogatás, mely a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer adott évi fordulójához csatlakozott települési és megyei önkormányzatok által a - hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló- hallgatónak adományozott szociális ösztöndíjból és az önkormányzati ösztöndíj alapján a hallgató felsőoktatási intézményében megállapított szociális ösztöndíjból áll.

4. A pályázatot az önkormányzat évente írja ki – amennyiben csatlakozott az adott évben- a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer Általános Szerződési Feltételekben foglaltak szerint. A pályázatot az önkormányzat hirdetőtábláján kell közzétenni.

(3) A pályázatra a Balatonszárszón állandó lakóhellyel rendelkező hátrányos szociális helyzetű

a) felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX törvényben meghatározott képzési időn belül állami felsőoktatási intézményben (kivéve a katonai és a rendvédelmi felsőoktatási intézményeket), illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesz részt, vagy

b) a következő tanévben felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok jelentkezhetnek, akik a pályázati kiírás tanévében utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek, a pályázati kiírást követő tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik felsőoktatási intézménybe felvételt nyernek és tanulmányaikat a következő tanévben ténylegesen megkezdik.

(4) A pályázónak a pályázathoz mellékelni kell:

a) az adott évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat

b) a szociális rászorultság igazolására a saját és a közös háztartásban élő közeli hozzátartozó(k) megelőző havi nettó jövedelmére vonatkozó igazolásokat. A jövedelem meghatározására az 1993.évi III. törvény 4. § (1) bekezdés a./ pontjában foglaltakat kell figyelembe venni.

(5) A beérkezett pályázatok elbírálásával és a támogatott pályázatok rangsorolásával kapcsolatos hatáskört a Képviselő-testület a Humán Bizottságra ruházza át. A Bizottság határozata ellen, annak kézhezvételét követő 15 napon belül, a Képviselő-testülethez lehet fellebbezni. A Képviselő-testület döntésének közlését követő 30 napon belül, kereseti kérelemmel, pert lehet indítani a megyei bíróságnál a határozat felülvizsgálata iránt. A pályázatok elbírálása ügyében, ellenérdekű ügyfél hiányában, a kérelemnek helyt adó határozat egyszerűsített formában meghozható.

(6) A benyújtott pályázatok elbírálása során megfelelően alkalmazni kell az adott évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat.

(7) A pályázó abban az esetben tekinthető szociálisan rászorulónak, ha családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 300 %-át.

(8) [25] [26] Az Egészségügyi, Humán és Köznevelési Bizottság a szociálisan rászoruló pályázót az adott évi pályázati rendszer általános szerződési feltételeként meghatározott minimális összeggel azonos vagy maximum 5.000,- Ft/hó támogatásban részesítheti, vagy a pályázó támogatási igényét elutasítja.

(9) A támogatásban részesítettek listáját az önkormányzat hirdetőtábláján nyilvánosságra hozza, a támogatott pályázókat írásban értesíti. A bírálati lapokat a megyei önkormányzat, illetve a Felsőoktatási Pályázatok Irodája részére megküldi.

(10) A támogatott pályázók szociális rászorultságát az önkormányzat évente egyszer felülvizsgálja.

Gyermekvédelmi személyes gondoskodást nyújtó ellátások

A gyermekjóléti alapellátások

12. § (1) A gyermekjóléti alapellátás célja a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének jólétének a családban történő nevelésének elősegítése, a veszélyeztetettség megelőzése és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése illetve a gyermek családjából történő kiemelésének megelőzése.

(2) [27] Az önkormányzat a következő gyermekjóléti alapellátásokat biztosítja:
a) Gyermekjóléti szolgáltatás;
b) [28] [29] bölcsőde.

(3) [30] A gyermekjóléti alapellátást az önkormányzat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 88. §-a szerint a társulásban fenntartott gyermekjóléti szolgálat közreműködésével biztosítja.

A gyermekjóléti szolgáltatás

13. § (1) [31] A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. Az önkormányzat a gyermekjóléti szolgáltatás Gyvt. 39. §-ban meghatározott feladatait a Balatonszárszó Nagyközségi Önkormányzat és az érintett önkormányzatok által kötött megállapodás alapján a Balatonföldvári Kistérség Társulás Szociális és Gyermekjóléti Szolgálata útján biztosítja.

(2) A gyermekjóléti szolgálat nevelési, szolgáltatási és gondozási feladatokat lát el, a Gyvt.-ben meghatározottak alapján együttműködve a gyermekvédelemmel foglalkozó más intézménnyel, szervezettel és személlyel.

  • 3. A gyermekjóléti szolgáltatás térítésmentes.

Gyermekek átmeneti gondozása

14. § [32]

A gyermekek napközbeni ellátása

15. § [33] [34]

(1) A gyermekek napközbeni ellátását a Gyvt. 41. §-a szabályozza.

(2) Bölcsődébe a gyermek húszhetes korától vehető fel.

(3) A bölcsődei ellátás igénybevételére irányuló kérelem benyújtásának módja és a kérelem elbírálásának szempontjai:

  • a) A gyermek felvételét az erre rendszeresített, szülő által kitöltött felvételi jelentkezési lap benyújtásával lehet kérni. A felvétel egész évben folyamatos, de férőhely függvénye.
  • b) Felvételkor előnyben részesül az

- akit egyedülálló szülő nevel,

- akinek családjában három, vagy több gyermek van,

- akinek egyik szülője munkaképtelen,

- akinél egészségügyi vagy szociális indok áll fenn,

- aki gyermekvédelmi kedvezményben részesül.

c) A gyermek bölcsődébe való felvételét a szülő hozzájárulásával:

- a körzeti védőnő,

- a házi gyermekorvos, vagy háziorvos,

- szociális, illetve családgondozó,

- gyermekjóléti szolgálat,

- gyámhatóság

is kezdeményezheti.

(4) A gyermek felvétele a (3) bekezdésben foglaltakat, az igénylés idejét és a beérkezés sorrendjét is figyelembe véve történik. Felvételi kérelem alapján a felvételi sorrend kialakításánál előnyt jelent, hogy Balatonszárszón bejelentett állandó lakcímmel, vagy tartózkodási hellyel rendelkezzen és ezt lakcímkártyával igazolni tudja.

(5) A bölcsődei ellátás keretében a gyermek életkorának és egészségi állapotának megfelelően biztosítani kell:

- a gondozás-nevelés feltételeit,

így különösen a törvényes képviselő közreműködésével történő fokozatos beilleszkedés lehetőségét,

- a megfelelő textíliát, bútorzatot, a játéktevékenység feltételeit,

- az egészséges táplálkozás követelményének megfelelő étkeztetést külön jogszabályban meghatározottak szerint.

(6) Az ellátás megszűnésének esetei és módjai:

A gyermek bölcsődei elhelyezése megszűnik ha:

- az intézmény jogutód nélkül megszűnik,

- ha a megszüntetést a szülő kéri,

- ha a bölcsőde orvosának megállapítása szerint a gyermek egészségi állapota, illetőleg a többi gyermeket veszélyeztető magatartászavara miatt (magatartászavar megállapítása előtt kikéri más szakember – pszichológus, gondozónő, gyógypedagógus) véleményét is,

- ha a gyermek hozzátartozója ismételt figyelmeztetések ellenére megsérti a házirendet,

- ha a térítési díjat felszólítás ellenére sem fizeti meg,

- ha a gyermek óvodai felvételt nyert,

- az ellátás igénybevételének 3 hónapon túli indoklás nélküli szüneteltetésével,

- ha a gyermek a jogszabályban meghatározott életkort betöltötte.

Térítési díjak

16. § (1) [35] [36] A gyermekjóléti alapellátás keretében biztosított gyermekek napközbeni ellátásáért, a gyermekek étkeztetéséért térítési díjat kell fizetni.
(2) [37]

(3) [38] [39]Az Önkormányzat a gyermekek és a tanulók számára az óvodai nevelési napokon, illetve az iskolai tanítási napokon a Balatonszárszói Százszorszép Óvoda és Mini Bölcsőde Konyhájáról biztosítja a déli meleg főétkezést és két további étkezést.

(4) Az intézményi térítési díj alapja az élelmezés nyersanyagköltésének egy ellátottra jutó napi összege.

(5) [40] A személyi térítési díjat az intézmény vezetője állapítja meg, az intézményi térítési díj egy napra jutó, általános forgalmi adóval növelt összege, az igénybe vett étkezések száma, továbbá a 9. § szerinti kedvezmények figyelembevételével.

(6) A személyi térítési díj nem haladhatja meg az intézményi térítési díj összegét.

(7) Ingyenes ellátást kell biztosítani, ha a térítési díj fizetésre kötelezett jövedelemmel nem rendelkezik.

(8) Egyéni rászorultság alapján az intézményvezető által megállapított személyi térítési díj legfeljebb 50 %-kal csökkenthető, ha a térítési díj fizetésére kötelezett családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 110 %-át, és a teljes összegű személyi térítési díj megfizetése a kötelezett családjának létfenntartását veszélyeztetné.

(9) [41]A képviselő-testület a személyi térítési díj csökkentésére, elengedésére vonatkozó hatáskörét az Egészségügyi, Humán és Köznevelési Bizottságra ruházza át.

Normatív kedvezmények

17. § (1) [42] Gyermekétkeztetés esetén a Gyvt. 151. § (5) bekezdésében meghatározott normatív kedvezményt kell biztosítani az ellátottaknak.(2) A normatív kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe.

18. § (1) Az intézmény vezetője az ellátás megkezdésekor, de legkésőbb az ellátás igénybevételétől számított 30 napon belül értesíti a kötelezettet a személyi térítési díjról.

(2) [43] Ha a kötelezett a személyi térítési díj összegével nem ért egyet, az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül az intézmény székhelye szerinti polgármesterhez fordulhat. Ebben az esetben a kérelemről határozatban kell dönteni.

(3) A személyi térítési díjat egy havi időtartamra előre kell megfizetni.

(4) [44]A személyi térítési díjat havonta, minden hónap 20 napjáig kell megfizetni. Ha a kötelezett a befizetést elmulasztja, az intézményvezető 15 napos határidővel felszólítja az elmaradt térítési díj befizetésére. A határidő eredménytelen eltelte esetén az intézményvezető a hátralékot nyilvántartásba veszi, és erről negyedévente tájékoztatja, a intézmény székhelye szerinti polgármestert, aki a térítési díj-hátralék behajtásáról intézkedik.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

19. §

.

(1) E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyek elbírálásánál is alkalmazni kell, ezzel egyidejűleg hatályát veszti Balatonszárszó Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi rendszeréről, a pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló 13/2006. (IX. 21.) rendeletével módosított 8 /2006.(III.30) rendeletének 20-21. §-a valamint a Balatonszárszó Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének a családok támogatásáról szóló 4/2006.(II.09) rendelettel, a 19/2004. (X.28.) és a 20/2003. (XI. 27.) valamint a 3/2003. (I. 30.) rendeletével módosított 12/2001. (IX. 27.) számú rendelete. E rendelet 6. §-a 2009. január 1-jén lép hatályba.

(2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az 1997. évi XXXI. gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, valamint e törvény végrehajtására hozott magasabb szintű jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) [45] A rendelet 10. §., 10/A § és 10/B §-a esetén, ahol a szöveg „szülő”-t említ, azon érteni kell az „egyedülálló szülő”- és a „gondviselő”-t is.

Balatonszárszó, 2008. október 30.

1. melléklet 1. számú melléklet a 13/2008. (X. 30.) önkormányzati rendelethez[1][2][3][4]

A BÖLCSŐDEI NEVELÉSI DÍJ ÉS A

GYERMEKÉTKEZÉS TÉRÍTÉSI DÍJA


Nettó (Ft)


Bruttó (Ft)

Óvodás ebéd

155

197

Óvodás ebéd és egyszeri étkezés

215

273

Óvodás ebéd és két étkezés

275

349

Tanuló ebéd

235

298

Tanuló ebéd és egy étkezés

275

349

Tanuló ebéd és két étkezés

315

400

Bölcsődei nevelési díj

447

568

Bölcsődei étkezési díj

340

432

1. függelék a 13/2008 (X.30.) önkormányzati rendelethez

FORMANYOMTATVÁNY

a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), valamint

a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap)

A) lap

Alulírott kérem, hogy gyermekem, gyermekeim részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot megállapítani szíveskedjenek.

I) Személyi adatok

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:
Neve: ........................................................................................................................................................
Születési neve: .........................................................................................................................................
Anyja neve: ..............................................................................................................................................
Születés helye, ideje: ................................................................................................................................
Lakóhely: irányítószám ....................................................................................település
.................................................... utca/út/tér ....... házszám .......... épület/lépcsőház ........... emelet, ajtó
Tartózkodási hely: irányítószám ..................................................................... település
.................................................... utca/út/tér .......... házszám .......... épület/lépcsőház ........ emelet, ajtó
(A lakóhely és a tartózkodási hely megadásakor a lakcímnyilvántartásba bejelentett lakóhelyet, tartózkodási helyet kell feltüntetni)
Társadalombiztosítási Azonosító Jele (TAJ): --
Állampolgársága: ……………………………………………………………………….………………
(Nem magyar állampolgár esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott, vagy menekült jogállású.)
Telefonszám (nem kötelező megadni): ....................................................................................................
E-mail cím (nem kötelező megadni): .......................................................................................................

2. A kérelmezővel a kérelem benyújtásának időpontjában közös háztartásban élő közeli hozzátartozók száma: ............... fő

3. A kérelem benyújtásának időpontjában a kérelmezővel közös háztartásban élő (egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező), az egy főre jutó jövedelem számítása szempontjából figyelembe vehető közeli hozzátartozók (gondozó család) adatai:
3/A táblázat:

Neve és születési neve

Születési helye, ideje

Anyja neve

Állam-polgársága

Társadalombiztosítási
Azonosító Jele (TAJ)

1. Házastársa, élettársa

2. Egyéb rokon
(akinek eltartásáról gondoskodik)

3. Gyermekei

3/B táblázat: (a 3/B táblázatot kell kitölteni, ha a jogosultság megállapítását nagykorú gyermek, saját jogán kérelmezi!)

Neve és születési neve

Születési helye, ideje

Anyja neve

Állam-polgársága

Társadalombiztosítási
Azonosító Jele (TAJ)

1. Szülő


2. Szülő házastársa/élettársa

3. Kérelmező testvérei

Megjegyzés:

1. A 3/A táblázat 2. pontjában a táblázat 1. és 3. pontjába nem tartozó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Negyedik Könyve alapján a szülő vagy házastársa által eltartott rokont kell feltüntetni.

2. A 3/A és 3/B táblázat 3. pontjában a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermeket; a 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton középfokú tanulmányokat folytató gyermeket; a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermeket; továbbá korhatárra tekintet nélkül a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket kell feltüntetni. Gyermekeken a kérelmező szülő vér szerinti, örökbe fogadott, valamint a házastárs és az élettárs gyermekeit egyaránt érteni kell.

3. A 3/A és 3/B táblázat „Állampolgársága” oszlopában a nem magyar állampolgár esetén fel kell tüntetni azt is, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású.

4. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság első alkalommal történő megállapítása esetén az intézményi gyermekétkeztetés biztosítása céljából az alábbi gyermek(ek) vonatkozásában kérem a véglegessé vált határozat egy példányának megküldését az ellátást biztosító intézmény részére:

Gyermek neve

A gyermekétkeztetést biztosító intézmény teljes neve

A gyermekétkeztetést biztosító intézmény címe (irányítószám, településnév, utca, házszám)

A gyermek az intézményi étkeztetést igénybe veszi (a megfelelő válasz aláhúzással jelölendő)

igen/nem

igen/nem

igen/nem

igen/nem

Megjegyzés: A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő bölcsődés, óvodás, 1-8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, fogyatékos gyermek számára nappali ellátást nyújtó, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény hatálya alá tartozó intézményben elhelyezett 0-14 éves korú gyermek számára az étkeztetést térítésmentesen kell biztosítani. Továbbá a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, amennyiben az intézményben étkezést is igénybe vesz, 50%-os térítési díj kedvezményt kell biztosítani [a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/B. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja, b) pont ba) alpontja, c) pontja és (2) bekezdés a) pontja].

5. Kijelentem, hogy
foglalt feltételeknek megfelel,

(Aktuális rész X-szel jelölendő!)

  • a) gyermekemet, gyermekeimet egyedülállóként gondozom,
  • b) gyermekem tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos,
  • c) a nagykorúvá vált gyermek a 3/A és 3/B táblázat 3. pontjához kapcsolódó megjegyzésben
  • d) a kiskorú gyermek, gyermekek családbafogadó gyámul rendelt hozzátartozója vagyok.

6. [Kizárólag az 5. d) pont bejelölése esetén kitöltendő!]
6/a. Alulírott, mint a kiskorú gyermek családbafogadó gyámként kirendelt hozzátartozója, kijelentem, hogy
nyugellátásban,
megváltozott munkaképességű személyek ellátásában (például rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás),
korhatár előtti ellátásban,
szolgálati járandóságban,
táncművészeti életjáradékban,
átmeneti bányászjáradékban,
időskorúak járadékában, vagy
a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozó ellátásban
részesülök.
(A megfelelő rész jelölendő, a folyósítást igazoló irat csatolandó!)
6/b. A gyám és a gyámság alá helyezett gyermek, gyermekek közti rokonsági fok: ........................
6/c. A gyámrendelés oka: ...................................................................................................................
6/d. A gyámrendelő hatóság megnevezése és a gyámrendelő határozat iktatószáma: ......................
............................................................................................................................................................
6/e. Alulírott gyám, a gyermek, gyermekek tartására kötelezett vagyok, mert
tartási kötelezettségemet jogerős bírósági döntés kimondja, vagy
a gyermek, gyermekek szülei nem élnek, vagy
a gyermek, gyermekek szülei a gyermek, gyermekek tartására nem képesek, mert .........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................
(A megfelelő rész jelölendő, kitöltendő!)
II) Jövedelmi adatok

A jövedelmek típusai

A kérelmező jövedelme

A kérelmezővel közös háztartásban élő házastárs (élettárs) jövedelme

A kérelmezővel közös háztartásban élő egyéb rokon jövedelme

Összesen

1. Munkaviszonyból, munkavégzésre/foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelem és táppénz

2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem

3. Nyugellátás, megváltozott munkaképességű személyek ellátásai (például rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás), korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, táncművészeti életjáradék, átmeneti bányászjáradék, időskorúak járadéka, a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozó ellátás

4. A gyermek ellátásához és gondozásához kapcsolódó támogatások [különösen: gyermekgondozási díj (GYED), gyermekgondozást segítő ellátás (GYES), gyermeknevelési támogatás (GYET), családi pótlék, gyermektartásdíj, árvaellátás]

5. Önkormányzat, járási hivatal és az állami foglalkoztatási szerv által folyósított rendszeres pénzbeli ellátások

6. Egyéb jövedelem (különösen: kapott tartás-, ösztöndíj, értékpapírból származó jövedelem, kis összegű kifizetések stb.)

7. A család összes nettó jövedelme

8. A család összes nettó jövedelmét csökkentő tényezők (fizetett tartásdíj összege)

Egy főre jutó havi családi nettó jövedelem (ügyintéző tölti ki!): ............................. Ft/hó.

Megjegyzés: A kérelemhez mellékelni kell a jövedelemnyilatkozat 1-6. pontjában feltüntetett jövedelmek valódiságának igazolására szolgáló iratokat, kivéve a családi pótlék és a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) igazolását, amennyiben azt nem munkáltatói kifizetőhely folyósítja, valamint a gyermeknevelési támogatás (GYET) és a fogyatékossági támogatás (FOT) igazolását.

III) Vagyoni adatok

Ingatlanok

1. Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat) címe: ....................................................................................... város/község .......................................... út/utca.......... hsz., alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad ............, a szerzés ideje: .................... év.
Becsült forgalmi érték: ......................... Ft.

2. Üdülőtulajdon és üdülőtelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat) címe: ............................................................................................ város/község ................................................ út/utca ......... hsz., alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad ............, a szerzés ideje: .................... év.
Becsült forgalmi érték: ......................... Ft.

3. Egyéb, nem lakás céljára szolgáló épület-(épületrész-)tulajdon (vagy állandó használat) megnevezése (zártkerti építmény, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs stb.): ........................ címe: ...................……………………………..…......... város/község ....………….......................... út/utca ........ hsz., alapterülete: ............ m2, tulajdoni hányad ..............., a szerzés ideje: ……......... év.
Becsült forgalmi érték: .......................... Ft.

4. Termőföldtulajdon (vagy állandó használat) megnevezése:
........................................................................................................................................................címe: .......................................................................................... város/község .....................………............. út/utca .......... hsz., alapterülete: ......... m2, tulajdoni hányad ............., a szerzés ideje: ................... év.
Becsült forgalmi érték: ........................... Ft.
Egyéb vagyontárgyak

5. Gépjármű
Becsült forgalmi érték: ............................... Ft.

Becsült forgalmi érték: ........................... Ft.

Összes vagyontárgy

(Ügyintéző tölti ki!)

  • a) személygépkocsi: ................................................... típus: ................................................., rendszám: ......................................, a szerzés ideje, valamint a gyártás éve: .................................... év.
  • b) tehergépjármű, autóbusz, motorkerékpár, vízi- vagy egyéb jármű: ........................................... típus: .........................................., rendszám (rendszám nélküli gépek esetén a gyártási vagy azonosító számot kell feltüntetni): .............................., a szerzés ideje, valamint a gyártás éve: ...................... év.

6. A gondozó család összes vagyonának becsült forgalmi értéke (1.+2.+3.+4.+5.): ................ Ft. Egy főre jutó forgalmi érték: ......................... Ft.
Megjegyzés:
Ha a kérelmező vagy közeli hozzátartozója bármely vagyontárgyból egynél többel rendelkezik, akkor a vagyonnyilatkozat megfelelő pontját a vagyontárgyak számával egyezően kell kitölteni.
Ingatlan becsült forgalmi értékként az ingatlannak a településen szokásos forgalmi értékét kell feltüntetni.Gépjármű, termelő- és munkaeszköz becsült forgalmi értékeként a jármű, illetve termelő- és munkaeszköz kora és állapota szerinti értéket kell feltüntetni.
Egyéb nyilatkozatok
1./ Felelősségem tudatában kijelentem, hogy

(a megfelelő rész aláhúzandó, azzal, hogy ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik),

  • a) életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek
  • b) településszintű lakóhellyel rendelkezem [akkor kell aláhúzni, ha lakóhelyeként a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a bejelentett település neve (a fővárosban a kerület megjelölése) szerepel; ebben az esetben az „I. Személyi adatok” pont 1. alpontjában a „Tartózkodási hely” rovatban azt a címet kell feltüntetni, ahol bejelentés nélkül, életvitelszerűen tartózkodik],
    c) a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

2./ Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt jövedelmi adatok valódiságát a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 131. § (5) bekezdése alapján a hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adó- és vámigazgatósága útján - ellenőrizheti.

3./ Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

4./ Kijelentem, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapítása iránti kérelmemnek teljes egészében helyt adó döntés elleni fellebbezési jogomról lemondok.

(Nemleges válasz esetén kérjük a szövegrészt áthúzással törölni!)

Kelt: ............................................................,...................................

......................................................................

szülő / családbafogadó gyám / nagykorúvá vált gyermek aláírása

B) lap

Alulírott kérem a gyermekem, gyermekeim/a gyámságom alá helyezett gyermek részére/részemre

(a megfelelő aláhúzandó)

a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítását

1. NYILATKOZAT iskolai végzettségről (A nyilatkozat megtétele önkéntes! Amennyiben a szülői felügyeleti jogot a gyermeket együtt nevelő mindkét szülő gyakorolja mindkét szülőnek külön-külön nyilatkoznia kell!)
Kijelentem, hogy a kérelem benyújtásának időpontjában legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezem.

...................................................

................................................

szülő/családbafogadó gyám aláírása

szülő aláírása

2. A GYERMEK (nagykorúvá vált gyermek) bölcsődei ellátást nyújtó intézményére, szolgáltatójára, nevelési-oktatási intézményére, felsőoktatási intézményére vonatkozó adatok:

Gyermek (nagykorúvá vált gyermek) neve

A bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató, nevelési-oktatási, felsőoktatási intézmény teljes neve, ahol a gyermek bölcsődei, óvodai ellátásban részesül vagy a tanuló, hallgató tanul

Az intézmény címe (irányítószám, településnév, utca, házszám)

(Nem szükséges a táblázatot kitölteni, amennyiben adattartalma megegyezik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapítása iránt e kérelemmel egyidejűleg benyújtott A) lap I. „Személyi adatok” cím 4. pontjában foglalt táblázat adattartalmával. Ha a nevelési-oktatási intézménynek, felsőoktatási intézménynek telephelye is van, azt a nevet és címet kell megadni, ahova a gyermek, tanuló, hallgató ténylegesen jár.)

3. Egyéb Nyilatkozatok
Kijelentem, hogy a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fenállásának megállapítása iránti kérelmemnek teljes egészében helyt adó döntés elleni fellebbezési jogomról lemondok. (Nemleges válasz esetén kérjük a szövegrészt áthúzással törölni!)
Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.
Kelt: .....................................,................................
......................................................................
szülő/családbafogadó gyám / nagykorúvá vált gyermek aláírása
TÁJÉKOZTATÓ
a formanyomtatvány B) lapjához:
Amennyiben a gyermek, gyermekek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságának megállapítására már a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítására irányuló kérelem benyújtását megelőzően megállapításra sor került, a B) lap önállóan is benyújtható oly módon, hogy ahhoz kitöltve csatolni kell az A) lap I. Személyi adatokra vonatkozó részének 1-3. pontjait tartalmazó részét.
Hátrányos helyzetű gyermek: az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, aki esetében az alábbi körülmények közül egy fennáll:

Halmozottan hátrányos helyzetű gyermek: az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, aki esetében fenti három körülmény közül (alacsony iskolai végzettség; alacsony foglalkoztatottság; elégtelen lakókörnyezet, lakáskörülmény) legalább kettő fennáll.

Alapfokú iskolai végzettség: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a nyolcadik évfolyam sikeres elvégzéséről kiállított bizonyítvány - iskolatípustól függetlenül - alapfokú iskolai végzettséget tanúsít.

(Pl. egy 9. évfolyam elvégzése, vagy egy középfokú oktatási intézmény pár osztályának elvégzése a középfokú végzettség megszerzése nélkül az alapfokú végzettséget nem befolyásolja, hiszen ezek végzettségi szintet nem emelnek.

  • a) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontjában a gyermeket együtt nevelő mindkét szülő, a gyermeket egyedül nevelő szülő, illetve a családbafogadó gyám legmagasabb iskolai végzettsége alapfokú - (alacsony iskolai végzettség, melynek igazolása a kérelmen megtett önkéntes nyilatkozattal történik)
  • b) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontjában a gyermeket nevelő szülők bármelyike vagy a családbafogadó gyám a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (szociális törvény) szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy a kedvezmény igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként tartotta nyilván a fővárosi és megyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatala - (alacsony foglalkoztatottság, melynek fennállását az eljáró hatóság ellenőrzi)
  • c) a gyermek szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben, vagy az eljárás során felvett környezettanulmány szerint félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéshez szükséges feltételek - (elégtelen lakókörnyezet, illetve lakáskörülmény)

2. függelék a 13/2008. (X. 30.) számú rendelethez

KÉRELEM

az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához

Alulírott ........................... szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülő/kirendelt családbafogadó gyám kérem halmozottan hátrányos helyzetű gyermekem/gyámoltam után óvodáztatási támogatás megállapítását.

A) Személyi adatok

1. Az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapítását kérő

  • a) neve (születési név is): ...........................................................................................................
  • b) anyja neve: ...........................................................................................................................
  • c) születési helye, ideje: .............................................................................................................
  • d) lakcíme: ................................................................................................................................

2. A gyermek
B) A köznevelési intézmény adatai, ahol a gyermek óvodai elhelyezésben részesül
Intézmény neve:…………………………………………………………………………………………………………, Címe…………………………………………………………………………………………………………………
B) Nyilatkozat
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a KÉRELEM-ben közölt adatok a valóságnak megfelelnek.
Hozzájárulok a KÉRELEM-ben közölt adatoknak az óvodáztatási támogatás megállapítására irányuló eljárásban való kezeléséhez.
Kijelentem, hogy a kérelmemnek teljes egészében helyt adó döntés elleni fellebbezési jogomról lemondok.
Dátum: .........................................................
……………………………………………….

  • a) neve (születési név is): ...........................................................................................................
  • b) anyja neve: ............................................................................................................................
  • c) születési helye, ideje: ..............................................................................................................
  • d) lakcíme: ................................................................................................................................

3.függelék a 13/2008. (X.30.) számú rendelethez

KÉRELEM

ISKOLAKEZDÉSI TÁMOGATÁSHOZ

Ellátást igénylő adatai:

Neve: ………………………………………………………………………………………….:

Születési név: …………………………………………………………………………………

Születési hely, év, hó, nap: ………………………………………………………………….

Anyja neve:……………………………………………………………………………………

TAJ szám: …………….………………………………………………………………………

Állampolgársága: …………………………………………………………………………….

Lakóhely: ………………………………………………………………………………………

Tartózkodási hely: ……………………………………………………………………………

Telefonszám: (nem kötelező megadni) ……………………………………………………………

A kérelmező családi körülménye:

- egyedül álló

- egyedül élő

- nem egyedül élő

2. A kérelmező házastársára/élettársára vonatkozó adatok:
Neve: …………………………………………………………………………………………...
Születési neve:…………………………………………………………………………………
Születési hely, év, hó, nap:…………………………………………………………………...
Anyja neve: …………………………………………………………………………………….
TAJ szám: …………………………………………………………………………………….
Lakóhely: ………… …………………………………………………………………………..
Tartózkodási hely: ……………………………………………………………………………
Gyermek neve: …………………………………………………………………
Születési hely, év, hó, nap:…………………………………………………………………...
Anyja neve: …………………………………………………………………………………….
TAJ szám: ……………………………………………………………………………………..
Bejelentett lakóhely: …………………………………………………………………………..
Gyermekem ……………………………………………………………………………………
iskola …………….. osztályába jár
Gyermek neve: ………………………………………………………………………………..
Születési hely, év, hó, nap:…………………………………………………………………...
Anyja neve: …………………………………………………………………………………….
TAJ szám: ……………………………………………………………………………………..
Bejelentett lakóhely: …………………………………………………………………………..
Gyermekem ……………………………………………………………………………………
iskola …………….. osztályába jár.
Gyermek neve: ………………………………………………………………………………..
Születési hely, év, hó, nap:…………………………………………………………………...
Anyja neve: …………………………………………………………………………………….
TAJ szám: ……………………………………………………………………………………..
Bejelentett lakóhely: …………………………………………………………………………..
Gyermekem ……………………………………………………………………………………
iskola …………….. osztályába jár.
Gyermek neve: ………………………………………………………………………………..
Születési hely, év, hó, nap:…………………………………………………………………...
Anyja neve: …………………………………………………………………………………….
TAJ szám: ……………………………………………………………………………………..
Bejelentett lakóhely: …………………………………………………………………………..
Gyermekem ……………………………………………………………………………………
iskola …………….. osztályába jár.
Kijelentem, hogy
-életvitelszerűen a lakóhelyemen vagy a tartózkodási helyemen élek (A megfelelő rész aláhúzandó)
-közölt adatok a valóságnak megfelelnek.
-Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.
-Kijelentem, hogy a fenti iktatás számáról, az eljárás megindításának napjáról, az ügyintézési határidőről, ügyintézőjéről és annak elérhetőségéről értesítést
kérek nem kérek
(a megfelelőt kérem húzza alá)
Kijelentem, hogy a kérelmemnek teljes egészében helyt adó döntés elleni fellebbezési jogomról lemondok.
Balatonszárszó, …….....év………………….hó…….nap
…………………………………
aláirás
Csatolandó dokumentumok:
- Személyi- és lakcímigazolvány
-TAJ kártya


[1] Módosította a 7/2015.(VIII.19.) Ör. 1.§-a. Hatályos: 2015.09.01. napjától.
[2] Hatályba helyezte a5/2013.(V.14.) sz. Ör.1. sz. melléklete
[3] Módosította a 19/2017.(XII.18.) Ör. !.§-a. Hatályos: 2018. január 01-től.
[4] Módosította az 1/2016.(II.22.) Ör. 1.§-a. Hatályos: 2016. március 01. napjától.