Öreglak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Hatályos: 2025. 05. 30Öreglak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
[1] A zárszámadási rendelet megalkotásának jogszabályi előírása azt a cél szolgálja, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló Képviselő Testület az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, zárszámadás keretében ismerje meg az Önkormányzat éves gazdálkodási tevékenységet.
[2] Öreglak Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Öreglak Község Önkormányzata 2024. évi zárszámadásáról az alábbi rendeletet alkotja:
Általános rendelkezések
1. § A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzatra, valamint az önkormányzat költségvetési szerveire.
Az önkormányzat és költségvetési szervei 2024. évi költségvetésének teljesítése
2. § A Képviselő-testület Öreglak Község Önkormányzat 2024. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót
a) 619 343 530 forint bevétellel,
b) 550 573 348 forint kiadással
c) 68 770 182 forint többlettel jóváhagyja.
A költségvetési bevételek
3. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat bevételeit forrásonként, főbb jogcímcsoportok szerinti részletezésben, az 1. melléklet, 2. melléklet és 3. mellékletben foglaltaknak megfelelően jóváhagyja.
(2) Az önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szerv működési és felhalmozási bevételeinek teljesítését:
a) Működési célú támogatások államháztartáson belülről 378 159 828 forint
b) Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 7 241 778 forint
c) Közhatalmi bevételek 34 736 881 forint
d) Működési bevételek 17 256 457 forint
e) Működési célú átvett pénzeszközök 650 682 forint
f) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 100 000 forint
g) Maradvány 171 602 499 forint
h) Finanszírozási bevételét 9 595 405 forint
összesen: 619 343 530 forint összegben a 1. melléklet, 2. melléklet, 3. melléklet és 4. melléklet szerinti tartalommal fogadja el.
Költségvetési kiadások
4. § (1) Az önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szerv működési, fenntartási kiadási előirányzatainak teljesítését
a) személyi juttatás 212 812 115 forint
b) munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 24 507 778 forint
c) dologi kiadások 173 278 024 forint
d) ellátottak pénzbeli juttatásai 9 980 102 forint
e) egyéb működési célú kiadások 41 890 545 forint
f) beruházások 38 210 817 forint
g) felújítások 39 601 200 forint
h) államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése 10 292 767 forint
összesen: 550 573 348 forint összegben az 5. melléklet, 6. melléklet, 7. melléklet és 8. melléklet szerinti tartalommal fogadja el.
(2) Öreglak Község Önkormányzata és intézményei 2024. évi költségvetési mérlegét a 9. melléklet szerinti tartalommal fogadja el.
5. § A Képviselő-testület az önkormányzat beruházási és felújítási kiadásait összesen 77 812 017 forintban hagyja jóvá 12. melléklet és 13. melléklet szerint, a felhalmozási kiadásokból:
a) a beruházások teljesítése: 38 210 817 forint
b) a felújítások teljesítése: 39 601 200 forint.
A költségvetési létszámkeret
6. § A létszámkeret felhasználását 55 főben fogadja el az önkormányzat és intézményeinél az 5. melléklet, 6. melléklet, 7. melléklet és 8. melléklet szerint.
Maradvány kimutatás
7. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi gazdálkodása során keletkezett tárgyévi költségvetési maradványát 75 787 325 forint összegben a 19. melléklet szerint jóváhagyja.
(2) A jóváhagyott maradvány a 24. melléklet szerint használható fel.
(3) A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló maradvány kimutatását a 10. melléklet szerint hagyja jóvá, mely 2024. évben 171 602 499 Ft.
(4) A költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló maradvány kimutatását a 11. melléklet szerint hagyja jóvá, mely 2024. évben 0 Ft.
A vagyoni helyzet alakulása
8. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2024. december 31-i állapot szerinti vagyonát a 22. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján 710 902 893 forintban állapítja meg.
(2) Az Öreglaki Közös Önkormányzati Hivatal 2024. évi vagyonkimutatása alapján vagyonát 1 854 312 forintban állapítja meg, míg az Öreglaki Kerekerdő Óvoda vagyonát 4 512 304 forintban állapítja meg.
Pénzeszközök változása
9. § A Képviselő-testület a pénzeszközök változását a 20. melléklet, az önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek és részesedések alakulása a 23. melléklet szerint hagyja jóvá.
Egyéb rendelkezések
10. § Az önkormányzat képviselő-testülete az év közben keletkezett költségvetési többlet felhasználását az 5. melléklet, 6. melléklet, 7. melléklet és 8. melléklete szerint hagyja jóvá.
11. § A Képviselő-testület az önkormányzat helyi adóbevételeit, annak felhasználását 1. melléklet és 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
12. § A Képviselő-testület az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeit és adósságszolgálat kiadásait a 14. melléklet szerint hagyja jóvá.
13. § A Képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi konszolidált eredmény kimutatását a 21. melléklet szerint hagyja jóvá.
14. § A Képviselő-testület a közvetett támogatások részletezését a 18. melléklet szerint hagyja jóvá.
15. § Az önkormányzat 2024. évben európai uniós támogatás keretében megvalósult pályázat adatait a 16. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.
16. § A Képviselő-testület a 2024-as költségvetési évre nem tervezett olyan fejlesztési célt, amely alapján a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése vált, vagy válhat szükségessé, melyet a 15. melléklet szerint hagy jóvá.
17. § A Képviselő-testület megállapítja, hogy az önkormányzat 2024. december 31. napján adósságállománnyal nem rendelkezik.
18. § A Képviselő-testület 2024. évben több éves kihatással járó döntése nem realizálódott, hitel felvételére nem került sor.
19. § A Képviselő-testület 2024. évben hitelt, kölcsönt nem nyújtott.
20. § A Képviselő-testület 2024. évben céljelleggel támogatást nem nyújtott.
21. § A Képviselő-testület az egyéb működési célú kiadások részletezését a 17. melléklet szerint hagyja jóvá.
22. § A Képviselő-testület az önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek és részesedések alakulását a 13. melléklet szerint hagyja jóvá.
Záró rendelkezések
23. § A rendelet hatálybalépésével hatályát veszti az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelet.
24. § Ez a rendelet 2025. május 30-án lép hatályba.
1. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024. évi TÉNY |
|||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
|||
|
1. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
236 649 369 |
0 |
51 210 620 |
287 859 989 |
323 787 867 |
0 |
51 210 620 |
374 998 487 |
323 787 867 |
0 |
51 210 620 |
374 998 487 |
|
1.1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
236 649 369 |
0 |
51 210 620 |
287 859 989 |
266 625 763 |
0 |
51 210 620 |
317 836 383 |
266 625 763 |
0 |
51 210 620 |
317 836 383 |
|
1.1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
30 004 207 |
51 210 620 |
81 214 827 |
31 004 207 |
51 210 620 |
82 214 827 |
31 004 207 |
51 210 620 |
82 214 827 |
|||
|
1.1.2. |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
84 569 892 |
84 569 892 |
95 950 427 |
95 950 427 |
95 950 427 |
95 950 427 |
||||||
|
1.1.3. |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B113 |
118 631 842 |
118 631 842 |
123 919 970 |
123 919 970 |
123 919 970 |
123 919 970 |
||||||
|
1.1.4. |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
3 443 428 |
3 443 428 |
5 024 759 |
5 024 759 |
5 024 759 |
5 024 759 |
||||||
|
1.1.5. |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
0 |
0 |
10 637 430 |
10 637 430 |
10 637 430 |
10 637 430 |
||||||
|
1.1.6. |
Elszámolásból származó bevétel |
B116 |
88 970 |
88 970 |
88 970 |
88 970 |
||||||||
|
1.2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
||||||||||||
|
1.3. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
||||||||||||
|
1.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
||||||||||||
|
1.5. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
||||||||||||
|
1.6. |
Egyéb működési célú támogatás államháztartáson belülről |
B16 |
0 |
0 |
57 162 104 |
57 162 104 |
57 162 104 |
57 162 104 |
||||||
|
2. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
B2 |
124 531 355 |
0 |
0 |
124 531 355 |
124 531 355 |
0 |
0 |
124 531 355 |
7 241 778 |
0 |
0 |
7 241 778 |
|
2.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
2.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
2.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
2.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
124 531 355 |
124 531 355 |
124 531 355 |
124 531 355 |
7 241 778 |
7 241 778 |
||||||
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
38 300 000 |
0 |
0 |
38 300 000 |
42 066 809 |
0 |
0 |
42 066 809 |
34 733 881 |
0 |
0 |
34 733 881 |
|
3.1. |
Jövedelemadók |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
3.2. |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
1 600 000 |
1 600 000 |
1 721 229 |
1 721 229 |
1 281 462 |
1 281 462 |
||||||
|
3.3. |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
36 400 000 |
36 400 000 |
36 400 000 |
36 400 000 |
33 235 585 |
33 235 585 |
||||||
|
3.4. |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
3.5. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
3.6. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
300 000 |
300 000 |
3 945 580 |
3 945 580 |
216 834 |
216 834 |
||||||
|
4. |
Működési bevételek |
B4 |
10 450 000 |
0 |
0 |
10 450 000 |
32 500 849 |
0 |
0 |
32 500 849 |
17 239 376 |
0 |
0 |
17 239 376 |
|
4.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
1 152 000 |
1 152 000 |
0 |
0 |
||||||
|
4.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
3 000 000 |
3 000 000 |
12 952 225 |
12 952 225 |
5 755 103 |
5 755 103 |
||||||
|
4.3. |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
450 000 |
450 000 |
1 995 863 |
1 995 863 |
643 007 |
643 007 |
||||||
|
4.4. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
3 000 000 |
3 000 000 |
3 000 000 |
3 000 000 |
2 196 941 |
2 196 941 |
||||||
|
4.5. |
Ellátási díjak |
B405 |
4 000 000 |
4 000 000 |
6 591 411 |
6 591 411 |
5 184 652 |
5 184 652 |
||||||
|
4.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
4.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
4.8. |
Kamatbevételek |
B408 |
0 |
0 |
121 |
121 |
121 |
121 |
||||||
|
4.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
4.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
94 171 |
94 171 |
94 171 |
94 171 |
||||||
|
4.11. |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
0 |
0 |
6 715 058 |
6 715 058 |
3 365 381 |
3 365 381 |
||||||
|
5. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
||||||||||||
|
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
5.4. |
Részesedések értékesítése |
B54 |
||||||||||||
|
5.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
||||||||||||
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 020 071 |
0 |
0 |
1 020 071 |
650 682 |
0 |
0 |
650 682 |
|
6.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
||||||||||||
|
6.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B64 |
369 389 |
369 389 |
0 |
0 |
||||||||
|
6.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
650 682 |
650 682 |
650 682 |
0 |
650 682 |
|||||||
|
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
164 357 |
0 |
0 |
164 357 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
7.1. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
||||||||||||
|
7.2. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
0 |
64 357 |
64 357 |
0 |
0 |
|||||||
|
7.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
0 |
0 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK |
B1-B7 |
409 930 724 |
0 |
51 210 620 |
461 141 344 |
524 071 308 |
0 |
51 210 620 |
575 281 928 |
383 753 584 |
0 |
51 210 620 |
434 964 204 |
|
|
8. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8111 |
||||||||||||
|
8.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
||||||||||||
|
8.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8113 |
||||||||||||
|
9. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
||||||||||||
|
9.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
||||||||||||
|
9.3 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
||||||||||||
|
9.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
||||||||||||
|
10. |
Maradvány igénybevétele |
B813 |
66 024 281 |
0 |
0 |
66 024 281 |
167 290 297 |
0 |
0 |
167 290 297 |
167 290 297 |
0 |
0 |
167 290 297 |
|
10.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
66 024 281 |
0 |
0 |
66 024 281 |
167 290 297 |
0 |
0 |
167 290 297 |
167 290 297 |
0 |
167 290 297 |
|
|
10.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
||||||||||||
|
11. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9 595 405 |
0 |
0 |
9 595 405 |
9 595 405 |
0 |
0 |
9 595 405 |
|
11.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
9 595 405 |
9 595 405 |
9 595 405 |
9 595 405 |
||||||||
|
11.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
||||||||||||
|
11.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
||||||||||||
|
11.4. |
Betétek megszüntetése |
B817 |
||||||||||||
|
11.5. |
Központi irányítószervi támogatás |
B818 |
||||||||||||
|
12. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
||||||||||||
|
12.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
||||||||||||
|
12.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
||||||||||||
|
12.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
B824 |
||||||||||||
|
12.5. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
||||||||||||
|
Finanszírozási bevételek |
B8 |
66 024 281 |
0 |
0 |
66 024 281 |
176 885 702 |
0 |
0 |
176 885 702 |
176 885 702 |
0 |
0 |
176 885 702 |
|
|
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: |
475 955 005 |
0 |
51 210 620 |
527 165 625 |
700 957 010 |
0 |
51 210 620 |
752 167 630 |
560 639 286 |
0 |
51 210 620 |
611 849 906 |
||
2. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||||||||||||
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024. évi TÉNY |
|||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államig. feladat |
Összesen |
|||
|
1. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 161 341 |
3 161 341 |
0 |
0 |
3 161 341 |
3 161 341 |
|
1.1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
1.1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
||||||||||||
|
1.1.2. |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
||||||||||||
|
1.1.3. |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B113 |
||||||||||||
|
1.1.4. |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
||||||||||||
|
1.1.5. |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
||||||||||||
|
1.1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
||||||||||||
|
1.2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
||||||||||||
|
1.3. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
||||||||||||
|
1.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
||||||||||||
|
1.5. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
||||||||||||
|
1.6. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
3 161 341 |
3 161 341 |
3 161 341 |
3 161 341 |
||||||||
|
2. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
|||||||||||
|
2.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
|||||||||||
|
2.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
|||||||||||
|
2.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
|||||||||||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
|||||||||||
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 000 |
3 000 |
0 |
0 |
3 000 |
3 000 |
|
3.1. |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
||||||||||||
|
3.2. |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
||||||||||||
|
3.3. |
Gépjárműadók |
B354 |
||||||||||||
|
3.4. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
||||||||||||
|
3.5. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
3 000 |
3 000 |
3 000 |
3 000 |
||||||||
|
4. |
Működési bevételek |
B4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 |
3 |
0 |
0 |
2 |
2 |
|
4.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
||||||||||||
|
4.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
||||||||||||
|
4.3. |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
4.4. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
|||||||||||
|
4.5. |
Ellátási díjak |
B405 |
0 |
|||||||||||
|
4.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
|||||||||||
|
4.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
|||||||||||
|
4.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
B408 |
1 |
1 |
2 |
2 |
||||||||
|
4.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
0 |
|||||||||||
|
4.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
|||||||||||
|
4.11. |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
2 |
2 |
0 |
0 |
||||||||
|
5. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
||||||||||||
|
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
||||||||||||
|
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
5.4. |
Részesedések értékesítése |
B54 |
||||||||||||
|
5.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
||||||||||||
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
6.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
||||||||||||
|
6.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B64 |
||||||||||||
|
6.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
7.1. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
||||||||||||
|
7.2. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
||||||||||||
|
7.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK |
B1-B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 164 344 |
3 164 344 |
0 |
0 |
3 164 343 |
3 164 343 |
|
|
8. |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8111 |
||||||||||||
|
8.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
||||||||||||
|
8.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8113 |
||||||||||||
|
9. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
||||||||||||
|
9.2 |
Éven belüli lejáratú lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
||||||||||||
|
9.3 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
||||||||||||
|
9.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
||||||||||||
|
10. |
Maradvány igénybevétele |
B813 |
0 |
0 |
3 087 968 |
3 087 968 |
0 |
0 |
3 531 824 |
3 531 824 |
0 |
0 |
3 531 824 |
3 531 824 |
|
10.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
3 087 968 |
3 087 968 |
3 531 824 |
3 531 824 |
3 531 824 |
3 531 824 |
||||||
|
10.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
||||||||||||
|
11. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
0 |
0 |
65 905 780 |
65 905 780 |
0 |
0 |
67 435 104 |
67 435 104 |
0 |
0 |
67 435 104 |
67 435 104 |
|
11.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
||||||||||||
|
11.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
||||||||||||
|
11.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
65 905 780 |
65 905 780 |
67 435 104 |
67 435 104 |
67 435 104 |
67 435 104 |
||||||
|
11.4. |
Betétek megszüntetése |
B817 |
||||||||||||
|
11.5. |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
||||||||||||
|
12. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
12.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
||||||||||||
|
12.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
||||||||||||
|
12.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
||||||||||||
|
12.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
B824 |
||||||||||||
|
12.5. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
||||||||||||
|
Finanszírozási bevételek |
B8 |
0 |
0 |
68 993 748 |
68 993 748 |
0 |
0 |
70 966 928 |
70 966 928 |
0 |
0 |
70 966 928 |
70 966 928 |
|
|
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: |
0 |
0 |
68 993 748 |
68 993 748 |
0 |
0 |
74 131 272 |
74 131 272 |
0 |
0 |
74 131 271 |
74 131 271 |
||
|
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: |
0 |
0 |
68 993 748 |
68 993 748 |
0 |
0 |
74 131 272 |
74 131 272 |
0 |
0 |
74 131 271 |
74 131 271 |
||
3. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez

4. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||||||||||||
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024. évi TÉNY |
|||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
|||
|
1. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
236 649 369 |
0 |
51 210 620 |
287 859 989 |
323 787 867 |
0 |
54 371 961 |
378 159 828 |
323 787 867 |
0 |
54 371 961 |
378 159 828 |
|
1.1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
236 649 369 |
0 |
51 210 620 |
287 859 989 |
266 625 763 |
0 |
51 210 620 |
317 836 383 |
266 625 763 |
0 |
51 210 620 |
317 836 383 |
|
1.1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
30 004 207 |
0 |
51 210 620 |
81 214 827 |
31 004 207 |
0 |
51 210 620 |
82 214 827 |
31 004 207 |
0 |
51 210 620 |
82 214 827 |
|
1.1.2. |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
84 569 892 |
0 |
0 |
84 569 892 |
95 950 427 |
0 |
0 |
95 950 427 |
95 950 427 |
0 |
0 |
95 950 427 |
|
1.1.3. |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B113 |
118 631 842 |
0 |
0 |
118 631 842 |
123 919 970 |
0 |
0 |
123 919 970 |
123 919 970 |
0 |
0 |
123 919 970 |
|
1.1.4. |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
3 443 428 |
0 |
0 |
3 443 428 |
5 024 759 |
0 |
0 |
5 024 759 |
5 024 759 |
0 |
0 |
5 024 759 |
|
1.1.5. |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 637 430 |
0 |
0 |
10 637 430 |
10 637 430 |
0 |
0 |
10 637 430 |
|
1.1.6. |
Elszámolásból származó bevétel |
B116 |
0 |
0 |
0 |
0 |
88 970 |
0 |
0 |
88 970 |
88 970 |
0 |
0 |
88 970 |
|
1.2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
1.3. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
1.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
1.5. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
1.6. |
Egyéb működési célú támogatás államháztartáson belülről |
B16 |
0 |
0 |
0 |
0 |
57 162 104 |
0 |
3 161 341 |
60 323 445 |
57 162 104 |
0 |
3 161 341 |
60 323 445 |
|
2. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
B2 |
124 531 355 |
0 |
0 |
124 531 355 |
124 531 355 |
0 |
0 |
124 531 355 |
7 241 778 |
0 |
0 |
7 241 778 |
|
2.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
124 531 355 |
0 |
0 |
124 531 355 |
124 531 355 |
0 |
0 |
124 531 355 |
7 241 778 |
0 |
0 |
7 241 778 |
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
38 300 000 |
0 |
0 |
38 300 000 |
42 066 809 |
0 |
3 000 |
42 069 809 |
34 733 881 |
0 |
3 000 |
34 736 881 |
|
3.1. |
Jövedelemadók |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3.2. |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
1 600 000 |
0 |
0 |
1 600 000 |
1 721 229 |
0 |
0 |
1 721 229 |
1 281 462 |
0 |
0 |
1 281 462 |
|
3.3. |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
36 400 000 |
0 |
0 |
36 400 000 |
36 400 000 |
0 |
0 |
36 400 000 |
33 235 585 |
0 |
0 |
33 235 585 |
|
3.4. |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3.5. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3.6. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
300 000 |
0 |
0 |
300 000 |
3 945 580 |
0 |
3 000 |
3 948 580 |
216 834 |
0 |
3 000 |
219 834 |
|
4. |
Működési bevételek |
B4 |
10 450 000 |
0 |
0 |
10 450 000 |
32 517 928 |
0 |
3 |
32 517 931 |
17 256 455 |
0 |
2 |
17 256 457 |
|
4.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 152 000 |
0 |
0 |
1 152 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
4.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
3 000 000 |
0 |
0 |
3 000 000 |
12 952 225 |
0 |
0 |
12 952 225 |
5 755 103 |
0 |
0 |
5 755 103 |
|
4.3. |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
450 000 |
0 |
0 |
450 000 |
1 995 863 |
0 |
0 |
1 995 863 |
643 007 |
0 |
0 |
643 007 |
|
4.4. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
3 000 000 |
0 |
0 |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
3 000 000 |
2 196 941 |
0 |
0 |
2 196 941 |
|
4.5. |
Ellátási díjak |
B405 |
4 000 000 |
0 |
0 |
4 000 000 |
6 591 411 |
0 |
0 |
6 591 411 |
5 184 652 |
0 |
0 |
5 184 652 |
|
4.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
4.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 |
1 |
0 |
0 |
2 |
2 |
|
4.8. |
Kamatbevételek |
B408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
121 |
0 |
0 |
121 |
121 |
0 |
0 |
121 |
|
4.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
4.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
94 171 |
0 |
0 |
94 171 |
94 171 |
0 |
0 |
94 171 |
|
4.11. |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 732 137 |
0 |
2 |
6 732 139 |
3 382 460 |
0 |
0 |
3 382 460 |
|
5. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
||||||||||||
|
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
||||||||||
|
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
5.4. |
Részesedések értékesítése |
B54 |
||||||||||||
|
5.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
||||||||||||
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 020 071 |
0 |
0 |
1 020 071 |
650 682 |
0 |
0 |
650 682 |
|
6.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
6.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B64 |
0 |
0 |
0 |
0 |
369 389 |
0 |
0 |
369 389 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
6.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
0 |
0 |
0 |
650 682 |
0 |
0 |
650 682 |
650 682 |
0 |
0 |
650 682 |
|
|
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
164 357 |
0 |
0 |
164 357 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
7.1. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
7.2. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
64 357 |
0 |
0 |
64 357 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
0 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK |
B1-B7 |
409 930 724 |
0 |
51 210 620 |
461 141 344 |
524 088 387 |
0 |
54 374 964 |
578 463 351 |
383 770 663 |
0 |
54 374 963 |
438 145 626 |
|
|
8. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8111 |
||||||||||||
|
8.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
||||||||||||
|
8.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8113 |
||||||||||||
|
9. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
||||||||||||
|
9.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
||||||||||||
|
9.3 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
||||||||||||
|
9.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
||||||||||||
|
10. |
Maradvány igénybevétele |
B813 |
66 687 113 |
0 |
3 087 968 |
69 775 081 |
168 070 675 |
0 |
3 531 824 |
171 602 499 |
168 070 675 |
0 |
3 531 824 |
171 602 499 |
|
10.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
66 687 113 |
0 |
3 087 968 |
69 775 081 |
168 070 675 |
0 |
3 531 824 |
171 602 499 |
168 070 675 |
0 |
3 531 824 |
171 602 499 |
|
10.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
11. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
84 569 892 |
0 |
65 905 780 |
150 475 672 |
102 031 488 |
0 |
67 435 104 |
169 466 592 |
101 524 647 |
0 |
67 435 104 |
168 959 751 |
|
11.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9 595 405 |
0 |
0 |
9 595 405 |
9 595 405 |
0 |
0 |
9 595 405 |
|
11.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
11.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
84 569 892 |
0 |
65 905 780 |
150 475 672 |
92 436 083 |
0 |
67 435 104 |
159 871 187 |
91 929 242 |
0 |
67 435 104 |
159 364 346 |
|
11.4. |
Betétek megszüntetése |
B817 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11.5. |
Központi irányítószervi támogatás |
B818 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
||||||||||||
|
12.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
||||||||||||
|
12.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
||||||||||||
|
12.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
B824 |
||||||||||||
|
12.5. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
||||||||||||
|
Finanszírozási bevételek |
B8 |
151 257 005 |
0 |
68 993 748 |
220 250 753 |
270 102 163 |
0 |
70 966 928 |
341 069 091 |
269 595 322 |
0 |
70 966 928 |
340 562 250 |
|
|
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: |
561 187 729 |
0 |
120 204 368 |
681 392 097 |
794 190 550 |
0 |
125 341 892 |
919 532 442 |
653 365 985 |
0 |
125 341 891 |
778 707 876 |
||
|
Konszolidálás |
-150 475 672 |
-159 871 187 |
-159 364 346 |
|||||||||||
|
Konszolidálás után |
530 916 425 |
759 661 255 |
######### |
|||||||||||
5. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||||||||||||
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024. évi TÉNY |
|||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
|||
|
1. |
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAI |
197 273 553 |
0 |
0 |
197 273 553 |
390 483 813 |
0 |
0 |
390 483 813 |
298 855 774 |
0 |
0 |
298 855 774 |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások összesen |
K1 |
47 743 040 |
47 743 040 |
78 891 043 |
78 891 043 |
77 751 350 |
77 751 350 |
||||||
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
6 271 595 |
6 271 595 |
7 651 595 |
7 651 595 |
7 537 473 |
7 537 473 |
||||||
|
1.3. |
Dologi kiadások |
K3 |
107 006 668 |
107 006 668 |
228 135 494 |
228 135 494 |
161 696 304 |
161 696 304 |
||||||
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
21 251 000 |
21 251 000 |
21 251 000 |
21 251 000 |
9 980 102 |
9 980 102 |
||||||
|
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
15 001 250 |
0 |
0 |
15 001 250 |
54 554 681 |
0 |
0 |
54 554 681 |
41 890 545 |
0 |
0 |
41 890 545 |
|
1.5.1. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
0 |
41 101 231 |
41 101 231 |
33 688 345 |
33 688 345 |
||||||
|
1.5.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
|||||||||||
|
1.5.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
|||||||||||
|
1.5.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
|||||||||||
|
1.5.5. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
5 001 250 |
5 001 250 |
5 001 250 |
5 001 250 |
0 |
0 |
||||||
|
1.5.6. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
1.5.7. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
1.5.8. |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
|||||||||||
|
1.5.9. |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
|||||||||||
|
1.5.10. |
Működési célú támogatás Európai Úniónak |
K511 |
0 |
|||||||||||
|
1.5.11. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
10 000 000 |
10 000 000 |
8 452 200 |
8 452 200 |
8 202 200 |
8 202 200 |
||||||
|
2. |
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAI |
144 123 633 |
0 |
0 |
144 123 633 |
182 990 403 |
0 |
0 |
182 990 403 |
77 434 047 |
0 |
0 |
77 434 047 |
|
|
2.1. |
Beruházások |
K6 |
450 000 |
450 000 |
38 728 864 |
38 728 864 |
37 832 847 |
37 832 847 |
||||||
|
2.2. |
Felújítások |
K7 |
143 673 633 |
143 673 633 |
144 261 539 |
144 261 539 |
39 601 200 |
39 601 200 |
||||||
|
2.3. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.3.1 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
|||||||||||
|
2.3.2 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
|||||||||||
|
2.3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
2.3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
2.3.6. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
|||||||||||
|
2.3.7. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
|||||||||||
|
2.3.8. |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
|||||||||||
|
2.3.9. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
3. |
TARTALÉKOK |
K513 |
25 000 000 |
0 |
0 |
25 000 000 |
8 529 460 |
0 |
0 |
8 529 460 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3.1. |
Általános tartalék működési |
25 000 000 |
25 000 000 |
8 529 460 |
8 529 460 |
0 |
||||||||
|
3.2. |
Általános tartalék felhalmozási |
0 |
||||||||||||
|
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
K1-K8 |
366 397 186 |
0 |
0 |
366 397 186 |
582 003 676 |
0 |
0 |
582 003 676 |
376 289 821 |
0 |
0 |
376 289 821 |
|
5. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
K911 |
||||||||||||
|
5.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||||||||||||
|
5.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
||||||||||||
|
5.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
||||||||||||
|
6. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
||||||||||||
|
6.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
||||||||||||
|
6.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
||||||||||||
|
6.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
||||||||||||
|
6.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
||||||||||||
|
7. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
160 768 439 |
0 |
0 |
160 768 439 |
170 163 954 |
0 |
0 |
170 163 954 |
169 657 113 |
0 |
0 |
169 657 113 |
|
7.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
||||||||||||
|
7.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
10 292 767 |
10 292 767 |
10 292 767 |
10 292 767 |
10 292 767 |
10 292 767 |
||||||
|
7.3. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
150 475 672 |
0 |
150 475 672 |
159 871 187 |
0 |
159 871 187 |
159 364 346 |
0 |
159 364 346 |
|||
|
7.4. |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
||||||||||||
|
7.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
||||||||||
|
8. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
||||||||||||
|
8.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
||||||||||||
|
8.3. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
||||||||||||
|
8.4. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
||||||||||||
|
8.5. |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
||||||||||||
|
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK |
K9 |
160 768 439 |
0 |
0 |
160 768 439 |
170 163 954 |
0 |
0 |
170 163 954 |
169 657 113 |
0 |
0 |
169 657 113 |
|
10. |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
527 165 625 |
0 |
0 |
527 165 625 |
752 167 630 |
0 |
0 |
752 167 630 |
545 946 934 |
0 |
0 |
545 946 934 |
|
|
Engedélyezett/Tény létszám (fő) |
6 |
6 |
6 |
6 |
6 |
6 |
||||||||
|
Választott tisztségviselő (fő) |
7 |
7 |
7 |
7 |
7 |
7 |
||||||||
|
Közfoglalkoztatott létszám (fő) |
24 |
24 |
||||||||||||
6. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||||||||||||
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024. évi TÉNY |
|||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államig. feladat |
Összesen |
|||
|
1. |
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAI |
0 |
0 |
68 803 248 |
68 803 248 |
0 |
0 |
73 886 752 |
73 886 752 |
0 |
0 |
73 325 817 |
73 325 817 |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások összesen |
K1 |
56 233 608 |
56 233 608 |
60 251 886 |
60 251 886 |
60 068 133 |
60 068 133 |
||||||
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
7 649 640 |
7 649 640 |
8 135 005 |
8 135 005 |
8 135 005 |
8 135 005 |
||||||
|
1.3. |
Dologi kiadások |
K3 |
4 920 000 |
4 920 000 |
5 499 861 |
5 499 861 |
5 122 679 |

190 500 |
190 500 |
0 |
0 |
244 520 |

K89 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
3. |
TARTALÉKOK |
K513 |
0 |
0 |
||||||||||
|
3.1. |
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
3.2. |
Céltartalék |
|||||||||||||
|
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
K1-K8 |
0 |
0 |
68 993 748 |
68 993 748 |
0 |
0 |
74 131 272 |
74 131 272 |
0 |
0 |
73 570 337 |
73 570 337 |
|
5. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
K911 |
||||||||||||
|
5.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9111 |
||||||||||||
|
5.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
||||||||||||
|
5.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9113 |
||||||||||||
|
6. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
||||||||||||
|
6.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
||||||||||||
|
6.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9122 |
||||||||||||
|
6.3. |
Kincstárjegy beváltása |
K9123 |
||||||||||||
|
6.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
||||||||||||
|
7. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
||||||||||||
|
7.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
||||||||||||
|
7.3. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
||||||||||||
|
7.4. |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
||||||||||||
|
7.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
||||||||||||
|
7.6. |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
||||||||||||
|
8. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
||||||||||||
|
8.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
||||||||||||
|
8.3. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
||||||||||||
|
8.4. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
||||||||||||
|
8.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
K924 |
||||||||||||
|
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK |
K9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10. |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
0 |
0 |
68 993 748 |
68 993 748 |
0 |
0 |
74 131 272 |
74 131 272 |
0 |
0 |
73 570 337 |
73 570 337 |
|
|
Engedélyezett létszám előirányzat (fő) |
0 |
0 |
8 |
8 |
0 |
0 |
8 |
8 |
0 |
0 |
8 |
8 |
||
|
Közfoglalkoztatott létszám (fő) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
7. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||||||||||||
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024. évi TÉNY |
|||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
|||
|
1. |
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAI |
85 117 724 |
0 |
0 |
85 117 724 |
93 100 090 |
0 |
0 |
93 100 090 |
90 286 973 |
0 |
0 |
90 286 973 |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások összesen |
K1 |
65 745 310 |
65 745 310 |
75 363 425 |
75 363 425 |
74 992 632 |
74 992 632 |
||||||
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
8 546 890 |
8 546 890 |
9 971 811 |
9 971 811 |
8 835 300 |
8 835 300 |
||||||
|
1.3. |
Dologi kiadások |
K3 |
10 825 524 |
10 825 524 |
7 764 854 |
7 764 854 |
6 459 041 |
6 459 041 |
||||||
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
||||||||||||
|
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
||||||||||||
|
1.5.1. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
||||||||||||
|
1.5.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
||||||||||||
|
1.5.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
||||||||||||
|
1.5.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
||||||||||||
|
1.5.5. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
0 |
|||||||||||
|
1.5.6. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
||||||||||||
|
1.5.7. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
||||||||||||
|
1.5.8. |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
||||||||||||
|
1.5.9. |
Kamattámogatások |
K510 |
||||||||||||
|
1.5.10. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K511 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
2. |
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAI |
115 000 |
0 |
0 |
115 000 |
133 450 |
0 |
0 |
133 450 |
133 450 |
0 |
0 |
133 450 |
|
|
2.1. |
Beruházások |
K6 |
115 000 |
115 000 |
133 450 |
133 450 |
133 450 |
133 450 |
||||||
|
2.2. |
Felújítások |
K7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
2.3. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
2.3.1 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
||||||||||||
|
2.3.2 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
||||||||||||
|
2.3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
||||||||||||
|
2.3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
2.3.6. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
||||||||||||
|
2.3.7. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
||||||||||||
|
2.3.8. |
Lakástámogatás |
K87 |
||||||||||||
|
2.3.9. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
3. |
TARTALÉKOK |
K512 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
3.1. |
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
3.2. |
Céltartalék |
|||||||||||||
|
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
K1-K8 |
85 232 724 |
0 |
0 |
85 232 724 |
93 233 540 |
0 |
0 |
93 233 540 |
90 420 423 |
0 |
0 |
90 420 423 |
|
5. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
K911 |
||||||||||||
|
5.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||||||||||||
|
5.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
||||||||||||
|
5.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
||||||||||||
|
6. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
||||||||||||
|
6.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
||||||||||||
|
6.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
||||||||||||
|
6.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
||||||||||||
|
6.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
||||||||||||
|
7. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
||||||||||||
|
7.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
||||||||||||
|
7.3. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
||||||||||||
|
7.4. |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
||||||||||||
|
7.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
||||||||||||
|
8. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
||||||||||||
|
8.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
||||||||||||
|
8.3. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
||||||||||||
|
8.4. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
||||||||||||
|
8.5. |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
||||||||||||
|
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK |
K9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10. |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
85 232 724 |
0 |
0 |
85 232 724 |
93 233 540 |
0 |
0 |
93 233 540 |
90 420 423 |
0 |
0 |
90 420 423 |
|
|
Engedélyezett/Tény létszám (fő) |
10 |
0 |
0 |
10 |
10 |
0 |
0 |
10 |
10 |
0 |
0 |
10 |
||
|
Közfoglalkoztatott létszám (fő) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
8. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||||||||||||
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024. évi TÉNY |
|||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
|||
|
1. |
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAI |
282 391 277 |
0 |
68 803 248 |
351 194 525 |
483 583 903 |
0 |
73 886 752 |
557 470 655 |
389 142 747 |
0 |
73 325 817 |
462 468 564 |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások összesen |
K1 |
113 488 350 |
0 |
56 233 608 |
169 721 958 |
154 254 468 |
0 |
60 251 886 |
214 506 354 |
152 743 982 |
0 |
60 068 133 |
212 812 115 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
14 818 485 |
0 |
7 649 640 |
22 468 125 |
17 623 406 |
0 |
8 135 005 |
25 758 411 |
16 372 773 |
0 |
8 135 005 |
24 507 778 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
K3 |
117 832 192 |
0 |
4 920 000 |
122 752 192 |
235 900 348 |
0 |
5 499 861 |
241 400 209 |
168 155 345 |
0 |
5 122 679 |
173 278 024 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
21 251 000 |
0 |
0 |
21 251 000 |
21 251 000 |
0 |
0 |
21 251 000 |
9 980 102 |
0 |
0 |
9 980 102 |
|
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
15 001 250 |
0 |
0 |
15 001 250 |
54 554 681 |
0 |
0 |
54 554 681 |
41 890 545 |
0 |
0 |
41 890 545 |
|
1.5.1. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
0 |
0 |
0 |
41 101 231 |
0 |
0 |
41 101 231 |
33 688 345 |
0 |
0 |
33 688 345 |
|
1.5.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
1.5.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
1.5.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
1.5.5. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
5 001 250 |
0 |
0 |
5 001 250 |
5 001 250 |
0 |
0 |
5 001 250 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
1.5.6. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
1.5.7. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
1.5.8. |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
1.5.9. |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
1.5.10. |
Működési célú támogatás Európai Úniónak |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
1.5.11. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
10 000 000 |
0 |
0 |
10 000 000 |
8 452 200 |
0 |
0 |
8 452 200 |
8 202 200 |
0 |
0 |
8 202 200 |
|
2. |
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAI |
144 238 633 |
0 |
190 500 |
144 429 133 |
183 123 853 |
0 |
244 520 |
183 368 373 |
77 567 497 |
0 |
244 520 |
77 812 017 |
|
|
2.1. |
Beruházások |
K6 |
565 000 |
0 |
190 500 |
755 500 |
38 862 314 |
0 |
244 520 |
39 106 834 |
37 966 297 |
0 |
244 520 |
38 210 817 |
|
2.2. |
Felújítások |
K7 |
143 673 633 |
0 |
0 |
143 673 633 |
144 261 539 |
0 |
0 |
144 261 539 |
39 601 200 |
0 |
0 |
39 601 200 |
|
2.3. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.3.1 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.3.2 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.3.6. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.3.7. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.3.8. |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2.3.9. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3. |
TARTALÉKOK |
K513 |
25 000 000 |
0 |
25 000 000 |
8 529 460 |
0 |
8 529 460 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
3.1. |
Általános tartalék működési |
25 000 000 |
0 |
0 |
25 000 000 |
8 529 460 |
0 |
0 |
8 529 460 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3.2. |
Általános tartalék felhalmozási |
0 |
0 |
|||||||||||
|
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
K1-K8 |
451 629 910 |
0 |
68 993 748 |
520 623 658 |
675 237 216 |
0 |
74 131 272 |
749 368 488 |
466 710 244 |
0 |
73 570 337 |
540 280 581 |
|
5. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
K911 |
||||||||||||
|
5.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||||||||||||
|
5.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
||||||||||||
|
5.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
||||||||||||
|
6. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
||||||||||||
|
6.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
||||||||||||
|
6.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
||||||||||||
|
6.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
||||||||||||
|
6.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
||||||||||||
|
7. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
160 768 439 |
0 |
0 |
160 768 439 |
170 163 954 |
0 |
0 |
170 163 954 |
169 657 113 |
0 |
0 |
169 657 113 |
|
7.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
||||||||||||
|
7.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
10 292 767 |
0 |
0 |
10 292 767 |
10 292 767 |
0 |
0 |
10 292 767 |
10 292 767 |
0 |
0 |
10 292 767 |
|
7.3. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
150 475 672 |
150 475 672 |
159 871 187 |
159 871 187 |
159 364 346 |
0 |
0 |
159 364 346 |
||||
|
7.4. |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
||||||||||||
|
7.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
||||||||||||
|
8. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
||||||||||||
|
8.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
||||||||||||
|
8.3. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
||||||||||||
|
8.4. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
||||||||||||
|
8.5. |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
||||||||||||
|
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK |
K9 |
160 768 439 |
0 |
0 |
160 768 439 |
170 163 954 |
0 |
0 |
170 163 954 |
169 657 113 |
0 |
0 |
169 657 113 |
|
10. |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
612 398 349 |
0 |
68 993 748 |
681 392 097 |
845 401 170 |
0 |
74 131 272 |
919 532 442 |
636 367 357 |
0 |
73 570 337 |
709 937 694 |
|
|
Engedélyezett/Tény létszám (fő) |
16 |
8 |
24 |
16 |
8 |
24 |
||||||||
|
Választott tisztségviselő (fő) |
7 |
7 |
7 |
7 |
||||||||||
|
Közfoglalkoztatott létszám (fő) |
24 |
|||||||||||||
9. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||||||||
|
Sor-szám |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
Rovat-szám |
2024. évi eredeti előirányzat |
Mindösszesen |
||||||||||
|
Önkormányzat |
Közös Önkormányzati Hivatal |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
||||||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Összesen |
||||
|
1. |
Műk. célú támog. áht-n belülről |
B1 |
236 649 369 |
0 |
51 210 620 |
287 859 989 |
0 |
287 859 989 |
||||||
|
2. |
Felhalm. célú támog. áht-n belülről |
B2 |
124 531 355 |
0 |
0 |
124 531 355 |
124 531 355 |
|||||||
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
38 300 000 |
0 |
0 |
38 300 000 |
38 300 000 |
|||||||
|
4. |
Működési bevételek |
B4 |
10 450 000 |
0 |
0 |
10 450 000 |
0 |
10 450 000 |
||||||
|
5. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
6. |
Műk. célú átvett pénzeszközök |
B6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
7. |
Felhalm. célú átvett pénzeszközök |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
8. |
Költségvetési bevételek összesen |
409 930 724 |
51 210 620 |
461 141 344 |
0 |
0 |
461 141 344 |
|||||||
|
9. |
Hitel-, kölcsönfelvétel áht-n kívülről - felhalm. |
B811 |
0 |
|||||||||||
|
10. |
Maradvány igénybevétele - működési |
B813 |
66 024 281 |
66 024 281 |
3 087 968 |
3 087 968 |
662 832 |
662 832 |
69 775 081 |
|||||
|
11. |
Maradvány igénybevétele - felhalmozási |
B813 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
12. |
Intézményfinanszírozás |
B816 |
65 905 780 |
65 905 780 |
84 569 892 |
84 569 892 |
150 475 672 |
|||||||
|
13. |
Intézményfinanszírozás kiszűrése |
B816 |
150 475 672 |
|||||||||||
|
13. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
475 955 005 |
0 |
51 210 620 |
527 165 625 |
0 |
0 |
3 087 968 |
3 087 968 |
662 832 |
0 |
662 832 |
530 916 425 |
|
|
1. |
Működési célú bevételek |
351 423 650 |
0 |
51 210 620 |
402 634 270 |
0 |
0 |
68 993 748 |
68 993 748 |
85 232 724 |
0 |
85 232 724 |
406 385 070 |
|
|
2. |
Felhalmozási célú bevételek |
124 531 355 |
0 |
0 |
124 531 355 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
124 531 355 |
|
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
475 955 005 |
0 |
51 210 620 |
527 165 625 |
0 |
0 |
68 993 748 |
68 993 748 |
85 232 724 |
0 |
85 232 724 |
530 916 425 |
||
|
Sor-szám |
Kiadások |
Rovat-szám |
2024. évi eredeti előirányzat |
Mindösszesen |
||||||||||
|
Önkormányzat |
Közös Önkormányzati Hivatal |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
||||||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Összesen |
||||
|
1. |
Személyi juttatások |
K1 |
47 743 040 |
47 743 040 |
56 233 608 |
56 233 608 |
65 745 310 |
65 745 310 |
169 721 958 |
|||||
|
2. |
Munkaadókat terh. jár. és szoc. hozzájár. adó |
K2 |
6 271 595 |
6 271 595 |
7 649 640 |
7 649 640 |
8 546 890 |
8 546 890 |
22 468 125 |
|||||
|
3. |
Dologi kiadások |
K3 |
107 006 668 |
107 006 668 |
4 920 000 |
4 920 000 |
10 825 524 |
10 825 524 |
122 752 192 |
|||||
|
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
21 251 000 |
21 251 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
21 251 000 |
|||||
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
40 001 250 |
40 001 250 |
0 |
0 |
0 |
0 |
40 001 250 |
|||||
|
6. |
Beruházások |
K6 |
450 000 |
450 000 |
190 500 |
190 500 |
115 000 |
115 000 |
755 500 |
|||||
|
7. |
Felújítások |
K7 |
143 673 633 |
143 673 633 |
0 |
0 |
0 |
0 |
143 673 633 |
|||||
|
8. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
8. |
Költségvetési kiadások összesen |
366 397 186 |
0 |
0 |
366 397 186 |
68 993 748 |
68 993 748 |
85 232 724 |
85 232 724 |
520 623 658 |
||||
|
9. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre |
K911 |
0 |
|||||||||||
|
10. |
Finanszírozási kiadások |
K9 |
160 768 439 |
0 |
160 768 439 |
160 768 439 |
||||||||
|
11. |
Intézményfinanszírozás kiszűrése |
150 475 672 |
0 |
150 475 672 |
150 475 672 |
|||||||||
|
12. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
527 165 625 |
0 |
0 |
527 165 625 |
0 |
0 |
68 993 748 |
68 993 748 |
85 232 724 |
0 |
85 232 724 |
530 916 425 |
|
|
1. |
Működési célú kiadások |
383 041 992 |
0 |
0 |
383 041 992 |
0 |
0 |
68 803 248 |
68 803 248 |
85 117 724 |
0 |
85 117 724 |
386 487 292 |
|
|
2. |
Felhalmozási célú kiadások |
144 123 633 |
0 |
0 |
144 123 633 |
0 |
0 |
190 500 |
190 500 |
115 000 |
0 |
115 000 |
144 429 133 |
|
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
527 165 625 |
0 |
0 |
527 165 625 |
0 |
0 |
68 993 748 |
68 993 748 |
85 232 724 |
0 |
85 232 724 |
530 916 425 |
||
|
1. |
Működési célú bevételek - kiadások |
-31 618 342 |
0 |
51 210 620 |
19 592 278 |
0 |
0 |
190 500 |
190 500 |
115 000 |
0 |
115 000 |
19 897 778 |
|
|
2. |
Felhalmozási célú bevételek - kiadások |
-19 592 278 |
0 |
0 |
-19 592 278 |
0 |
0 |
-190 500 |
-190 500 |
-115 000 |
0 |
-115 000 |
-19 897 778 |
|
|
BEVÉTELE ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
-51 210 620 |
0 |
51 210 620 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
ÖREGLAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2024. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE |
||||||||||||||
|
adatok Ft-ban |
||||||||||||||
|
Sor-szám |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
Rovat-szám |
2024. évi módosított előirányzat |
Mindösszesen |
||||||||||
|
Önkormányzat |
Közös Önkormányzati Hivatal |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
||||||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Összesen |
||||
|
1. |
Műk. célú támog. áht-n belülről |
B1 |
323 787 867 |
51 210 620 |
374 998 487 |
3 161 341 |
3 161 341 |
0 |
378 159 828 |
|||||
|
2. |
Felhalm. célú támog. áht-n belülről |
B2 |
124 531 355 |
124 531 355 |
124 531 355 |
|||||||||
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
42 066 809 |
42 066 809 |
3 000 |
3 000 |
42 069 809 |
|||||||
|
4. |
Működési bevételek |
B4 |
32 500 849 |
32 500 849 |
3 |
3 |
17 079 |
17 079 |
32 517 931 |
|||||
|
5. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
6. |
Műk. célú átvett pénzeszközök |
B6 |
1 020 071 |
1 020 071 |
1 020 071 |
|||||||||
|
7. |
Felhalm. célú átvett pénzeszközök |
B7 |
164 357 |
164 357 |
164 357 |
|||||||||
|
8. |
Költségvetési bevételek összesen |
524 071 308 |
51 210 620 |
575 281 928 |
0 |
0 |
3 164 344 |
3 164 344 |
17 079 |
17 079 |
578 463 351 |
|||
|
9. |
Hitel-, kölcsönfelvétel áht-n kívülről - felhalm. |
B811 |
0 |
0 |
||||||||||
|
10. |
Maradvány igénybevétele |
B813 |
167 290 297 |
167 290 297 |
3 531 824 |
3 531 824 |
780 378 |
780 378 |
171 602 499 |
|||||
|
11. |
Megelőlegezés |
B814 |
9 595 405 |
9 595 405 |
0 |
0 |
9 595 405 |
|||||||
|
12. |
Finanszírozási bevétel |
B816 |
0 |
67 435 104 |
67 435 104 |
92 436 083 |
92 436 083 |
159 871 187 |
||||||
|
13. |
Intézményfinanszírozás kiszűrése |
B816 |
159 871 187 |
|||||||||||
|
13. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
700 957 010 |
0 |
51 210 620 |
752 167 630 |
0 |
0 |
6 696 168 |
6 696 168 |
797 457 |
0 |
797 457 |
759 661 255 |
|
|
1. |
Működési célú bevételek |
576 261 298 |
0 |
51 210 620 |
627 471 918 |
0 |
0 |
74 131 272 |
74 131 272 |
93 233 540 |
0 |
93 233 540 |
634 965 543 |
|
|
2. |
Felhalmozási célú bevételek |
124 695 712 |
0 |
0 |
124 695 712 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
124 695 712 |
|
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
700 957 010 |
0 |
51 210 620 |
752 167 630 |
0 |
0 |
74 131 272 |
74 131 272 |
93 233 540 |
0 |
93 233 540 |
759 661 255 |
||
|
Sor-szám |
Kiadások |
Rovat-szám |
2024. évi módosított előirányzat |
Mindösszesen |
||||||||||
|
Önkormányzat |
Közös Önkormányzati Hivatal |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
||||||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Összesen |
||||
|
1. |
Személyi juttatások |
K1 |
78 891 043 |
78 891 043 |
60 251 886 |
60 251 886 |
75 363 425 |
75 363 425 |
214 506 354 |
|||||
|
2. |
Munkaadókat terh. jár. és szoc. hozzájár. adó |
K2 |
7 651 595 |
7 651 595 |
8 135 005 |
8 135 005 |
9 971 811 |
9 971 811 |
25 758 411 |
|||||
|
3. |
Dologi kiadások |
K3 |
228 135 494 |
228 135 494 |
5 499 861 |
5 499 861 |
7 764 854 |
7 764 854 |
241 400 209 |
|||||
|
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
21 251 000 |
21 251 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
21 251 000 |
|||||
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
63 084 141 |
63 084 141 |
0 |
0 |
0 |
0 |
63 084 141 |
|||||
|
6. |
Beruházások |
K6 |
38 728 864 |
38 728 864 |
244 520 |
244 520 |
133 450 |
133 450 |
39 106 834 |
|||||
|
7. |
Felújítások |
K7 |
144 261 539 |
144 261 539 |
0 |
0 |
0 |
0 |
144 261 539 |
|||||
|
8. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
8. |
Költségvetési kiadások összesen |
582 003 676 |
0 |
0 |
582 003 676 |
74 131 272 |
74 131 272 |
93 233 540 |
93 233 540 |
749 368 488 |
||||
|
9. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre |
K911 |
0 |
|||||||||||
|
10. |
Finanszírozási kiadások |
K9 |
170 163 954 |
0 |
170 163 954 |
170 163 954 |
||||||||
|
11. |
Intézményfinanszírozás kiszűrése |
159 871 187 |
159 871 187 |
159 871 187 |
||||||||||
|
12. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
752 167 630 |
0 |
0 |
752 167 630 |
0 |
0 |
74 131 272 |
74 131 272 |
93 233 540 |
0 |
93 233 540 |
759 661 255 |
|
|
1. |
Működési célú kiadások |
569 177 227 |
0 |
0 |
569 177 227 |
0 |
0 |
73 886 752 |
73 886 752 |
93 100 090 |
0 |
93 100 090 |
576 292 882 |
|
|
2. |
Felhalmozási célú kiadások |
182 990 403 |
0 |
0 |
182 990 403 |
0 |
0 |
244 520 |
244 520 |
133 450 |
0 |
133 450 |
183 368 373 |
|
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
752 167 630 |
0 |
0 |
752 167 630 |
0 |
0 |
74 131 272 |
74 131 272 |
93 233 540 |
0 |
93 233 540 |
759 661 255 |
||
|
1. |
Működési célú bevételek - kiadások |
7 084 071 |
0 |
51 210 620 |
58 294 691 |
0 |
0 |
244 520 |
244 520 |
133 450 |
0 |
133 450 |
58 672 661 |
|
|
2. |
Felhalmozási célú bevételek - kiadások |
-58 294 691 |
0 |
0 |
-58 294 691 |
0 |
0 |
-244 520 |
-244 520 |
-133 450 |
0 |
-133 450 |
-58 672 661 |
|
|
BEVÉTELE ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
-51 210 620 |
0 |
51 210 620 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
ÖREGLAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2024. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE |
||||||||||||||
|
adatok Ft-ban |
||||||||||||||
|
Sor-szám |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
Rovat-szám |
2024. évi TÉNY |
Mindösszesen |
||||||||||
|
Önkormányzat |
Közös Önkormányzati Hivatal |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
||||||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Összesen |
||||
|
1. |
Műk. célú támog. áht-n belülről |
B1 |
323 787 867 |
51 210 620 |
374 998 487 |
3 161 341 |
3 161 341 |
0 |
378 159 828 |
|||||
|
2. |
Felhalm. célú támog. áht-n belülről |
B2 |
7 241 778 |
7 241 778 |
7 241 778 |
|||||||||
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
34 733 881 |
34 733 881 |
3 000 |
3 000 |
34 736 881 |
|||||||
|
4. |
Működési bevételek |
B4 |
17 239 376 |
17 239 376 |
2 |
2 |
17 079 |
17 079 |
17 256 457 |
|||||
|
5. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
6. |
Műk. célú átvett pénzeszközök |
B6 |
650 682 |
650 682 |
650 682 |
|||||||||
|
7. |
Felhalm. célú átvett pénzeszközök |
B7 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
|||||||||
|
8. |
Költségvetési bevételek összesen |
383 753 584 |
51 210 620 |
434 964 204 |
3 164 343 |
3 164 343 |
17 079 |
17 079 |
438 145 626 |
|||||
|
9. |
Hitel-, kölcsönfelvétel áht-n kívülről - felhalm. |
B811 |
0 |
|||||||||||
|
10. |
Maradvány igénybevétele - működési |
B813 |
167 290 297 |
167 290 297 |
3 531 824 |
3 531 824 |
780 378 |
780 378 |
171 602 499 |
|||||
|
11. |
Maradvány igénybevétele - felhalmozási |
B813 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
12. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
9 595 405 |
9 595 405 |
9 595 405 |
|||||||||
|
13. |
Intézményfinanszírozás |
B816 |
67 435 104 |
67 435 104 |
91 929 242 |
91 929 242 |
159 364 346 |
|||||||
|
14. |
Intézményfinanszírozás kiszűrése |
B816 |
159 364 346 |
|||||||||||
|
15. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
560 639 286 |
0 |
51 210 620 |
611 849 906 |
0 |
0 |
6 696 167 |
6 696 167 |
797 457 |
0 |
797 457 |
619 343 530 |
|
|
1. |
Működési célú bevételek |
553 297 508 |
0 |
51 210 620 |
604 508 128 |
0 |
0 |
74 131 271 |
74 131 271 |
92 726 699 |
0 |
92 726 699 |
612 001 752 |
|
|
2. |
Felhalmozási célú bevételek |
7 341 778 |
0 |
0 |
7 341 778 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 341 778 |
|
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
560 639 286 |
0 |
51 210 620 |
611 849 906 |
0 |
0 |
74 131 271 |
74 131 271 |
92 726 699 |
0 |
92 726 699 |
619 343 530 |
||
|
Sor-szám |
Kiadások |
Rovat-szám |
2024. évi TÉNY |
Mindösszesen |
||||||||||
|
Önkormányzat |
Közös Önkormányzati Hivatal |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
||||||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Összesen |
||||
|
1. |
Személyi juttatások |
K1 |
77 751 350 |
77 751 350 |
60 068 133 |
60 068 133 |
74 992 632 |
74 992 632 |
212 812 115 |
|||||
|
2. |
Munkaadókat terh. jár. és szoc. hozzájár. adó |
K2 |
7 537 473 |
7 537 473 |
8 135 005 |
8 135 005 |
8 835 300 |
8 835 300 |
24 507 778 |
|||||
|
3. |
Dologi kiadások |
K3 |
161 696 304 |
161 696 304 |
5 122 679 |
5 122 679 |
6 459 041 |
6 459 041 |
173 278 024 |
|||||
|
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
9 980 102 |
9 980 102 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9 980 102 |
|||||
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
41 890 545 |
41 890 545 |
0 |
0 |
0 |
0 |
41 890 545 |
|||||
|
6. |
Beruházások |
K6 |
37 832 847 |
37 832 847 |
244 520 |
244 520 |
133 450 |
133 450 |
38 210 817 |
|||||
|
7. |
Felújítások |
K7 |
39 601 200 |
39 601 200 |
0 |
0 |
0 |
0 |
39 601 200 |
|||||
|
8. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
8. |
Költségvetési kiadások összesen |
376 289 821 |
0 |
0 |
376 289 821 |
73 570 337 |
73 570 337 |
90 420 423 |
90 420 423 |
540 280 581 |
||||
|
9. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre |
K911 |
0 |
|||||||||||
|
10. |
Finanszírozási kiadások |
K9 |
169 657 113 |
0 |
169 657 113 |
169 657 113 |
||||||||
|
11. |
Intézményfinanszírozás kiszűrése |
159 364 346 |
0 |
159 364 346 |
159 364 346 |
|||||||||
|
12. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
545 946 934 |
0 |
0 |
545 946 934 |
0 |
0 |
73 570 337 |
73 570 337 |
90 420 423 |
0 |
90 420 423 |
550 573 348 |
|
|
1. |
Működési célú kiadások |
468 512 887 |
0 |
0 |
468 512 887 |
0 |
0 |
73 325 817 |
73 325 817 |
90 286 973 |
0 |
90 286 973 |
472 761 331 |
|
|
2. |
Felhalmozási célú kiadások |
77 434 047 |
0 |
0 |
77 434 047 |
0 |
0 |
244 520 |
244 520 |
133 450 |
0 |
133 450 |
77 812 017 |
|
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
545 946 934 |
0 |
0 |
545 946 934 |
0 |
0 |
73 570 337 |
73 570 337 |
90 420 423 |
0 |
90 420 423 |
550 573 348 |
||
|
1. |
Működési célú bevételek - kiadások |
84 784 621 |
0 |
51 210 620 |
135 995 241 |
0 |
0 |
805 454 |
805 454 |
2 439 726 |
0 |
2 439 726 |
139 240 421 |
|
|
2. |
Felhalmozási célú bevételek - kiadások |
-70 092 269 |
0 |
0 |
-70 092 269 |
0 |
0 |
-244 520 |
-244 520 |
-133 450 |
0 |
-133 450 |
-70 470 239 |
|
|
BEVÉTELE ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
14 692 352 |
0 |
51 210 620 |
65 902 972 |
0 |
0 |
560 934 |
560 934 |
2 306 276 |
0 |
2 306 276 |
68 770 182 |
||
|
BEVÉTELE ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
14 692 352 |
0 |
51 210 620 |
65 902 972 |
0 |
0 |
560 934 |
560 934 |
2 306 276 |
0 |
2 306 276 |
|||
10. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
|||||||||||||||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
Rovat-szám |
2024. évi eredeti előirányzat |
||||||||||||
|
Önkormányzat |
Közös Önkormányzati Hivatal |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
Mindösszesen |
||||||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
||||
|
1. |
Maradvány igénybevétele - működési |
B8131 |
66 024 281 |
0 |
66 024 281 |
3 087 968 |
3 087 968 |
662 832 |
662 832 |
69 775 081 |
|||||
|
2. |
Maradvány igénybevétele -felhalmozási |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
Összesen |
66 024 281 |
0 |
66 024 281 |
3 087 968 |
3 087 968 |
662 832 |
662 832 |
69 775 081 |
|||||||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
Rovat-szám |
2024. évi TÉNY |
||||||||||||
|
Önkormányzat |
Közös Önkormányzati Hivatal |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
Mindösszesen |
||||||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
||||
|
1. |
Maradvány igénybevétele - működési |
B8131 |
167 290 297 |
0 |
167 290 297 |
3 531 824 |
3 531 824 |
780 378 |
780 378 |
171 602 499 |
|||||
|
2. |
Maradvány igénybevétele -felhalmozási |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
Összesen |
167 290 297 |
0 |
167 290 297 |
3 531 824 |
3 531 824 |
780 378 |
780 378 |
171 602 499 |
|||||||
11. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
|||||||||||||||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
Rovat-szám |
2024. évi előirányzat |
||||||||||||
|
Önkormányzat |
Közös Önkormányzati Hivatal |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
Mindösszesen |
||||||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
||||
|
1. |
Hitel igénybevétele - működési |
B8131 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
2. |
Hitel igénybevétele -felhalmozási |
B8132 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
Összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
Rovat-szám |
2024. évi TÉNY |
||||||||||||
|
Önkormányzat |
Közös Önkormányzati Hivatal |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
Mindösszesen |
||||||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazg. feladat |
Összesen |
||||
|
1. |
Hitel igénybevétele - működési |
B8131 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
2. |
Hitel igénybevétele -felhalmozási |
B8132 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
Összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
12. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
|||
|
Beruházás megnevezése |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024. évi tény |
|
Egyéb 200 ezer forint értékhatár alatti eszközök beszerzése (Hivatal) (Monitor jegyző és pénzügy részére valamint szünetmentes tápegység, akkumulátor) |
190 500 |
244 520 |
244 520 |
|
Egyéb 200 ezer forint értékhatár alatti eszközök beszerzése (Kerekerdő Óvoda) (Monitor, étkezőasztal székkel, zsúrkocsi) |
115 000 |
133 450 |
133 450 |
|
Egyéb 200 ezer forint értékhatár alatti eszközök beszerzése (konyha:főzőlap, jegyzői iroda: komód, jegyzői iroda: irodabútor, polgármester iroda: ülőgarnitúra, szivattyúk) |
450 000 |
1 562 116 |
1 562 116 |
|
Ivóvízkút szivattyú |
3 845 932 |
3 845 932 |
|
|
Külterületi helyi közutak fejlesztése (pályázat) |
33 320 816 |
32 424 799 |
|
|
ÖSSZESEN: |
755 500 |
39 106 834 |
38 210 817 |
13. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||
|
ezer forintban |
||||
|
Sorszám |
Felújítás megnevezése |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024. évi TÉNY |
|
1. |
Külterületi helyi közutak fejlesztése (pályázat) |
143 173 633 |
109 852 817 |
28 008 651 |
|
2. |
Vizesblokk felújítás |
15 000 000 |
9 211 942 |
|
|
3. |
Iroda felújítás |
10 000 000 |
1 083 771 |
|
|
4. |
Közfoglalkoztatási program (temető előtti parkoló, járda, külterületi utak) |
9 408 722 |
1 296 836 |
|
|
Összesen |
143 673 633 |
144 261 539 |
39 601 200 |
|
14. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
|||||||||||
|
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
Saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettség összegei |
|||||||||
|
2024.TÉNY |
2025. |
2026. |
2027 |
||||||||
|
1. |
Helyi adók |
34 517 047 |
38 000 000 |
38 000 000 |
38 000 000 |
||||||
|
2. |
Osztalék, koncessziós díjak, hozambevétel |
||||||||||
|
3. |
Díjak, pótlékok, bírságok |
219 834 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
||||||
|
4. |
Tárgyieszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése és hasznosítása, vagyonhasznosításból és értékesítésből származó bevétel |
17 256 457 |
6 000 000 |
6 000 000 |
6 000 000 |
||||||
|
5. |
Részvények, részesedések értékesítése |
||||||||||
|
6. |
Vállalatértékesítésből, privatizációból származó bevételek |
||||||||||
|
7. |
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
||||||||||
|
8. |
Saját bevételek (1+..+7) |
51 993 338 |
44 300 000 |
44 300 000 |
44 300 000 |
||||||
|
9. |
Saját bevételek (8.sor) 50 % |
25 996 669 |
22 150 000 |
22 150 000 |
22 150 000 |
||||||
|
10. |
Előző év(ek)ben keletkezett tárgyévi fizetési kötelezettség (11+…+18) |
- |
- |
- |
- |
||||||
|
11. |
Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása |
||||||||||
|
12. |
Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása |
||||||||||
|
13. |
Hitelt megtestesítő értékpapír |
||||||||||
|
14. |
Váltó kibocsátás |
||||||||||
|
15. |
Pénzügyi lizing |
||||||||||
|
16. |
Visszavásárlási kötelezettség |
||||||||||
|
17. |
Fedezeti betét |
||||||||||
|
18. |
Halasztott fizetés, részletfizetés, ki nem fizetett ellenérték |
||||||||||
|
19. |
Tárgyévben keletkezett, illetve keletkező, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (20+…+27) |
- |
- |
- |
|||||||
|
20. |
Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása |
||||||||||
|
21. |
Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása |
||||||||||
|
22. |
Hitelt megtestesítő értékpapír |
||||||||||
|
23. |
Adott váltó |
||||||||||
|
24. |
Pénzügyi lizing |
||||||||||
|
25. |
Visszavásárlási kötelezettség |
||||||||||
|
26. |
Fedezeti betét |
||||||||||
|
27. |
Halasztott fizetés, részletfizetés, ki nem fizetett ellenérték |
||||||||||
|
28. |
Fizetési kötelezettség összesen (10+19) |
||||||||||
|
29. |
Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel (9+28) |
25 996 669 |
22 150 000 |
22 150 000 |
22 150 000 |
||||||
|
ÖREGLAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT |
|||||||||||
|
ADÓSSÁGSZOLGÁLAT KIADÁSAI |
|||||||||||
|
2024-2027. év |
|||||||||||
|
forintban |
|||||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
ÖSSZESEN |
||||||||||
|
2024. év TÉNY |
2025. év |
2026. év |
2027. év |
||||||||
|
Adósságszolgálati kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
ÖSSZESEN: |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
15. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||||||||||||
|
MEGNEVEZÉS |
TŐKE |
KAMAT |
ÖSSZESEN |
|||||||||||
|
2024. év TÉNY |
2025. év |
2026. év |
2027. év |
2024. év TÉNY |
2025. év |
2026. év |
2027. év |
2024. év TÉNY |
2025. év |
2026. év |
2027. év |
|||
|
Adósságszolgálati kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
ÖSSZESEN: |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
16. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||||
|
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
TÁMOGATÁS összesen |
TÁMOGATÁS felhasználás. |
TÁMOGATÁS felhasználás 2024. |
||
|
1. |
Külterületi helyi közutak fejlesztése |
0 |
0 |
0 |
||
|
2. |
||||||
|
3. |
||||||
|
ÖSSZESEN: |
0 |
0 |
0 |
|||
17. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
|||||||||||||
|
Rovat-szám |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
2024. évi TÉNY |
|||||||||
|
Kötelező feladat |
Önként vállalt |
Államigaz-gatási |
Mind-összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt |
Államigaz-gatási |
Mind-összesen |
Kötelező feladat |
Önként vállalt |
Államigaz-gatási |
Mind-összesen |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
|||||||||||||
|
K501 |
Nemzetközi kötelezettségek |
||||||||||||
|
K502 |
Elvonások és befizetések |
33 688 345 |
33 688 345 |
33 688 345 |
33 688 345 |
||||||||
|
K503 |
Műk. c. garancia- és kez. szárm. kif. áht-n bel. |
||||||||||||
|
K504 |
Műk. c. visszatér. tám., kölcs. nyújt. áht-n bel. |
||||||||||||
|
K505 |
Műk. c. visszatér. tám., kölcs. törl. áht-n bel. |
||||||||||||
|
0 |
|||||||||||||
|
K506 |
Egyéb műk. célú tám. áht-n belülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Családsegítés önk.hozzájárulás |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
Házi segítségnyújtás |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
Kistérségi tagdíj |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
Belső ellenőrzés |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
Bölcsöde hozzájárulás |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
K507 |
Műk. c. gar.- és kez.váll. szárm. kifiz. áht-n kív. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
0 |
|||||||||||||
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
K508 |
Műk. c. visszatér. tám., kölcs. nyújt. áht-n kív. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
K509 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
0 |
|||||||||||
|
0 |
|||||||||||||
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
K510 |
Kamattámogatások |
0 |
|||||||||||
|
K511 |
Működési célú támogatás Európai Úniónak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
0 |
|||||||||||||
|
K512 |
Egyéb működési célú tám. áht-n kívülre |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
8 202 200 |
0 |
0 |
8 202 200 |
8 202 200 |
0 |
0 |
8 202 200 |
|
|
Öreglaki MEDOSZ SE támogatása |
0 |
2 100 000 |
2 100 000 |
2 100 000 |
2 100 000 |
||||||||
|
Öreglak Tanuló Ifjúságért Alapítvány |
1 175 000 |
1 175 000 |
1 175 000 |
1 175 000 |
|||||||||
|
2024. évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatások tám. |
4 177 200 |
4 177 200 |
4 177 200 |
4 177 200 |
|||||||||
|
Öreglaki Tűzoltó Egyesület támogatása |
750 000 |
750 000 |
750 000 |
750 000 |
|||||||||
|
K5 |
EGYÉB MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIAD. ÖSSZESEN |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
41 890 545 |
0 |
0 |
41 890 545 |
41 890 545 |
0 |
0 |
41 890 545 |
|
18. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
A. Helyi adónál biztosított közvetett támogatások |
|||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1. GÉPJÁRMŰADÓ |
|||||||||||||
|
A támogatás kedvezményezettje |
Adóelengedés |
Adókedvezmény |
Egyéb |
Összesen Ft |
|||||||||
|
Jogcíme (jelleme) |
Mértéke % |
Összege eFt |
Jogcíme (jelleme) |
Mértéke % |
Összege eFt |
Jogcíme (jelleme) |
Mértéke % |
Összege eFt |
|||||
|
Költségvetési szerv,társadalmi szervezet |
Gjt.5. §.a-b pont |
||||||||||||
|
Súlyosan mozgáskorlátozottak |
Gjt.5. §.f. pont |
||||||||||||
|
ÖSSZESEN: |
0 |
0 |
|||||||||||
|
2. KOMMUNÁLISADÓ |
|||||||||||||
|
A támogatás kedvezményezettje |
Adóelengedés |
Adókedvezmény |
Egyéb |
Összesen Ft |
|||||||||
|
Jogcíme (jelleme) |
Mértéke % |
Összege eFt |
Jogcíme (jelleme) |
Mértéke % |
Összege eFt |
Jogcíme (jelleme) |
Mértéke % |
Összege eFt |
|||||
|
Magánszemélyek |
7 |
50 |
11 000 |
11 000 |
|||||||||
|
ÖSSZESEN: |
7 |
50 |
11 000 |
11 000 |
|||||||||
|
B. Helységek, eszközök hasznosításából származó bevételekből nyújtott kedvezmény mentesség összege |
|||||||||||||
|
A támogatás kedvezményezettje |
Kedvezmény jogcíme |
Esetek száma (db) |
éves kedvezmény (Ft) |
Összesen Ft |
|||||||||
|
Magánszemélyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
ÖSSZESEN: |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
C. Ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege |
|||||||||||||
|
A támogatás kedvezményezettje |
Kedvezmény jogcíme |
Esetek száma (db) |
éves kedvezmény (Ft) |
Összesen Ft |
|||||||||
|
Magánszemélyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
ÖSSZESEN: |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
D. Szemétszállítás díjának lakosságtól történő átvállalása |
|||||||||||||
|
A támogatás kedvezményezettje |
Kedvezmény jogcíme |
Esetek száma (db) |
éves kedvezmény (Ft) |
Összesen Ft |
|||||||||
|
Magánszemélyek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
E. Egyéb kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege |
|||||||||||||
|
A támogatás kedvezményezettje |
Kedvezmény jogcíme |
Esetek száma (db) |
éves kedvezmény (Ft) |
Összesen Ft |
|||||||||
|
Magánszemélyek |
Kölcsön |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
ÖSSZESEN: |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
19. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Sorszám |
Megnevezés |
Összeg |
|---|---|---|
|
001 |
Alaptevékenység költségvetési bevételei |
148 748 776 |
|
002 |
Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
333 366 293 |
|
003 |
I. Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
-184 617 517 |
|
004 |
Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
289 688 253 |
|
005 |
Alaptevékenység finanszírozási kiadásai |
29 303 411 |
|
006 |
II. Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
260 384 842 |
|
007 |
A Alaptevékenység maradványa (=±I±II) |
75 767 325 |
|
008 |
Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei |
0 |
|
009 |
Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai |
0 |
|
010 |
III.Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06) |
0 |
|
011 |
Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei |
0 |
|
012 |
Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai |
0 |
|
013 |
IV.Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08) |
0 |
|
014 |
B.Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV) |
0 |
|
015 |
C Összes maradvány (=A+B) |
75 767 325 |
|
016 |
D Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa |
0 |
|
017 |
E Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) |
75 767 325 |
|
018 |
F Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,1) |
0 |
|
019 |
G Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F) |
0 |
|
2024. évi Maradvány költségvetési szervenkénti megosztása: |
||
|
1. |
Önkormányzat: |
72 900 115 |
|
2. |
Közös Önkormányzati Hivatal |
560 934 |
|
3. |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda |
2 306 276 |
20. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||
|
Sorszám |
ÖREGLAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT |
Összeg |
|
1. |
Pénzkészlet 2024. január 1-jén |
169 341 957 |
|
2. |
Bankszámlák egyenlege |
169 341 957 |
|
3. |
Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
0 |
|
4. |
Bevételek ( + ) |
473 352 417 |
|
5. |
Kiadások ( - ) |
584 036 730 |
|
6. |
Záró pénzkészlet 2024. december 31-én |
58 657 644 |
|
7. |
Bankszámlák egyenlege |
58 657 644 |
|
8. |
Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
0 |
|
Sorszám |
Öreglaki Közös Önkormányzati Hivatal |
Összeg |
|
1. |
Pénzkészlet 2024. január 1-jén |
3 531 824 |
|
2. |
Bankszámlák egyenlege |
3 531 824 |
|
3. |
Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
0 |
|
4. |
Bevételek ( + ) |
8 909 765 |
|
5. |
Kiadások ( - ) |
11 877 893 |
|
6. |
Záró pénzkészlet 2024. december 31-én |
563 696 |
|
7. |
Bankszámlák egyenlege |
563 696 |
|
8. |
Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
0 |
|
Sorszám |
Kerekerdő Óvoda |
Összeg |
|
1. |
Pénzkészlet 2024. január 1-jén |
772 949 |
|
2. |
Bankszámlák egyenlege |
772 949 |
|
3. |
Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
0 |
|
4. |
Bevételek ( + ) |
10 240 704 |
|
5. |
Kiadások ( - ) |
9 006 818 |
|
6. |
Záró pénzkészlet 2024. december 31-én |
2 006 835 |
|
7. |
Bankszámlák egyenlege |
2 006 835 |
|
8. |
Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
0 |
21. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||
|
Megnevezés |
Tárgyidőszak |
|
|
01 |
01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek |
28 187 687 |
|
02 |
02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei |
12 417 675 |
|
03 |
03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei |
5 038 492 |
|
04 |
I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) |
45 643 492 |
|
05 |
04 Saját termelésű készletek állományváltozása |
-2 362 |
|
07 |
II Aktivált saját teljesítmények értéke (=±04+05) |
-2 362 |
|
08 |
06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
317 836 383 |
|
09 |
07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
60 974 127 |
|
10 |
08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
7 341 778 |
|
11 |
09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek |
18 036 132 |
|
12 |
III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) |
404 188 420 |
|
13 |
10 Anyagköltség |
14 657 539 |
|
14 |
11 Igénybe vett szolgáltatások értéke |
110 253 486 |
|
16 |
13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke |
39 370 |
|
17 |
IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) |
124 950 395 |
|
18 |
14 Bérköltség |
175 290 305 |
|
19 |
15 Személyi jellegű egyéb kifizetések |
32 310 486 |
|
20 |
16 Bérjárulékok |
23 781 545 |
|
21 |
V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) |
231 382 336 |
|
22 |
VI Értékcsökkenési leírás |
26 937 705 |
|
23 |
VII Egyéb ráfordítások |
96 280 124 |
|
24 |
A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) |
-29 720 648 |
|
28 |
20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek |
123 |
|
32 |
VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) |
123 |
|
43 |
B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) |
123 |
|
44 |
C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) |
-29 720 525 |
22. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Sorszám |
Előző év |
Tárgyév |
Index (%) |
|---|---|---|---|---|
|
(Ft) |
(Ft) |
|||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
|
ESZKÖZÖK |
||||
|
A/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK |
A |
565 069 178 |
599 672 258 |
106 |
|
I. IMMATERIÁLIS JAVAK |
A/I |
555 367 |
509 959 |
91 |
|
1. Vagyoni értékű jogok |
A/I/1 |
555 367 |
509 959 |
91 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/1/c |
555 367 |
509 959 |
91 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/1/d |
0 |
0 |
0 |
|
2. Szellemi termékek |
A/I/2 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/2/d |
0 |
0 |
0 |
|
3. Immateriális javak értékhelyesbítése |
A/I/3 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/3/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/3/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/3/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/3/d |
0 |
0 |
0 |
|
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK |
A/II |
553 381 462 |
590 761 635 |
106 |
|
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
A/II/1 |
501 866 843 |
486 985 478 |
97 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/1/a |
216 689 667 |
209 416 151 |
96 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/1/c |
233 777 631 |
227 125 226 |
97 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/1/d |
51 399 545 |
50 444 101 |
98 |
|
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
A/II/2 |
23 237 055 |
13 881 648 |
59 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/2/c |
14 570 501 |
8 480 417 |
58 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/2/d |
8 666 554 |
5 401 231 |
62 |
|
3. Tenyészállatok |
A/II/3 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/3/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/3/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/3/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/3/d |
0 |
0 |
0 |
|
4. Beruházások, felújítások |
A/II/4 |
28 277 564 |
89 894 509 |
317 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/4/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/4/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/4/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/4/d |
28 277 564 |
89 894 509 |
317 |
|
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
A/II/5 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/5/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/5/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/5/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/5/d |
0 |
0 |
0 |
|
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK |
A/III |
36 000 |
36 000 |
100 |
|
1. Tartós részesedések |
A/III/1 |
36 000 |
36 000 |
100 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/1/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/1/d |
36 000 |
36 000 |
100 |
|
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
A/III/2 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/2/d |
0 |
0 |
0 |
|
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
A/III/3 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/3/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/3/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/3/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/3/d |
0 |
0 |
0 |
|
IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK |
A/IV |
11 096 349 |
8 364 664 |
75 |
|
1.Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
A/IV/1 |
11 096 349 |
8 364 664 |
75 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/1/c |
11 096 349 |
8 364 664 |
75 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/1/d |
0 |
0 |
0 |
|
2. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
A/IV/2 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/2/d |
0 |
0 |
0 |
|
B/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK |
B |
2 070 000 |
2 070 000 |
100 |
|
I. Készletek |
B/I |
2 070 000 |
2 070 000 |
100 |
|
II. Értékpapírok |
B/II |
0 |
0 |
0 |
|
C/ PÉNZESZKÖZÖK |
C |
169 341 957 |
58 657 644 |
34 |
|
I. Lekötött bankbetétek |
C/I |
0 |
0 |
0 |
|
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
C/II |
0 |
0 |
0 |
|
III. Forintszámlák |
C/III |
169 341 957 |
58 657 644 |
34 |
|
IV. Devizaszámlák |
C/IV |
0 |
0 |
0 |
|
D/ KÖVETELÉSEK |
D |
42 570 069 |
47 660 589 |
111 |
|
I. Költségvetési évben esedékes követelések |
D/I |
11 083 125 |
15 982 687 |
144 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések |
D/II |
26 520 864 |
19 556 406 |
73 |
|
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások |
D/III |
4 966 080 |
12 121 496 |
244 |
|
E/ EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK |
E |
1 061 262 |
2 335 617 |
220 |
|
F/ AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
F |
506 785 |
506 785 |
100 |
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
A+..+F |
780 619 251 |
710 902 893 |
91 |
|
FORRÁSOK |
||||
|
G/ SAJÁT TŐKE |
G |
487 221 602 |
451 796 050 |
92 |
|
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke |
G/I |
508 031 697 |
508 031 697 |
100 |
|
II. Nemzeti vagyon változásai |
G/II |
0 |
0 |
0 |
|
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
G/III |
77 125 334 |
77 125 334 |
100 |
|
IV. Felhalmozott eredmény |
G/IV |
-76 539 068 |
-97 935 429 |
127 |
|
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
G/V |
0 |
0 |
0 |
|
VI. Mérleg szerinti eredmény |
G/VI |
-21 396 361 |
-35 425 552 |
165 |
|
H/ KÖTELEZETTSÉGEK |
H |
78 737 095 |
44 446 289 |
56 |
|
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
H/I |
60 047 834 |
27 656 874 |
46 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
H/II |
10 610 259 |
9 595 405 |
90 |
|
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
H/III |
8 079 002 |
7 194 010 |
89 |
|
I/ KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
I |
0 |
0 |
0 |
|
J/ PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3) |
J |
214 660 554 |
214 660 554 |
100 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN |
G+...+J |
780 619 251 |
710 902 893 |
91 |
|
EGYÉB ADATOK ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK |
L |
|||
|
0-ra írt eszközök |
L/1 |
81 052 042 |
93 044 976 |
114 |
|
Használatban lévő kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök |
L/2 |
25 804 706 |
25 710 769 |
99 |
|
Használatban lévő készletek |
L/3 |
0 |
0 |
0 |
|
01-02. számlacsoportban nyilvántartott eszközök (Áht-n belüli vagyonkezelésbe adott, bérbevett, letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett, stb.) |
L/4 |
21 641 851 |
20 896 841 |
96 |
|
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti leletek (bekerülési érték nélküli) |
L/5 |
0 |
0 |
0 |
|
Függő követelések |
L/6 |
19 398 565 |
-35 679 131 |
-183 |
|
Függő kötelezettségek |
L/7 |
21 642 280 |
21 642 280 |
100 |
|
Biztos (jövőbeni) követelések |
L/8 |
0 |
0 |
0 |
|
Öreglaki Közös Hivatal 2024. évi vagyonkimutatása |
||||
|
Megnevezés |
Sorszám |
Előző év |
Tárgyév |
Index (%) |
|
(Ft) |
(Ft) |
|||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
|
ESZKÖZÖK |
||||
|
A/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK |
A |
22 237 |
209 695 |
943 |
|
I. IMMATERIÁLIS JAVAK |
A/I |
22 237 |
89 759 |
403 |
|
1. Vagyoni értékű jogok |
A/I/1 |
22 237 |
89 759 |
403 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/1/c |
22 237 |
89 759 |
403 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/1/d |
0 |
0 |
0 |
|
2. Szellemi termékek |
A/I/2 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/2/d |
0 |
0 |
0 |
|
3. Immateriális javak értékhelyesbítése |
A/I/3 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/3/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/3/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/3/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/3/d |
0 |
0 |
0 |
|
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK |
A/II |
0 |
119 936 |
0 |
|
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
A/II/1 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/1/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/1/d |
0 |
0 |
0 |
|
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
A/II/2 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/2/d |
0 |
0 |
0 |
|
3. Tenyészállatok |
A/II/3 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/3/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/3/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/3/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/3/d |
0 |
0 |
0 |
|
4. Beruházások, felújítások |
A/II/4 |
0 |
119 936 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/4/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/4/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/4/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/4/d |
0 |
119 936 |
0 |
|
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
A/II/5 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/5/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/5/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/5/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/5/d |
0 |
0 |
0 |
|
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK |
A/III |
0 |
0 |
0 |
|
1. Tartós részesedések |
A/III/1 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/1/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/1/d |
0 |
0 |
0 |
|
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
A/III/2 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/2/d |
0 |
0 |
0 |
|
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
A/III/3 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/3/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/3/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/3/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/3/d |
0 |
0 |
0 |
|
IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK |
A/IV |
0 |
0 |
0 |
|
1.Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
A/IV/1 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/1/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/1/d |
0 |
0 |
0 |
|
2. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
A/IV/2 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/2/d |
0 |
0 |
0 |
|
B/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK |
B |
0 |
0 |
0 |
|
I. Készletek |
B/I |
0 |
0 |
0 |
|
II. Értékpapírok |
B/II |
0 |
0 |
0 |
|
C/ PÉNZESZKÖZÖK |
C |
3 531 824 |
563 696 |
15 |
|
I. Lekötött bankbetétek |
C/I |
0 |
0 |
0 |
|
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
C/II |
0 |
0 |
0 |
|
III. Forintszámlák |
C/III |
3 531 824 |
563 696 |
15 |
|
IV. Devizaszámlák |
C/IV |
0 |
0 |
0 |
|
D/ KÖVETELÉSEK |
D |
0 |
277 902 |
0 |
|
I. Költségvetési évben esedékes követelések |
D/I |
0 |
243 344 |
0 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések |
D/II |
0 |
0 |
0 |
|
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások |
D/III |
0 |
34 558 |
0 |
|
E/ EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK |
E |
0 |
803 019 |
0 |
|
F/ AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
F |
0 |
0 |
0 |
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
A+..+F |
3 554 061 |
1 854 312 |
52 |
|
FORRÁSOK |
||||
|
G/ SAJÁT TŐKE |
G |
-413 318 |
-2 209 789 |
534 |
|
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke |
G/I |
0 |
0 |
0 |
|
II. Nemzeti vagyon változásai |
G/II |
0 |
0 |
0 |
|
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
G/III |
945 455 |
945 455 |
100 |
|
IV. Felhalmozott eredmény |
G/IV |
-3 252 868 |
-1 358 773 |
41 |
|
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
G/V |
0 |
0 |
0 |
|
VI. Mérleg szerinti eredmény |
G/VI |
1 894 095 |
-1 796 471 |
-94 |
|
H/ KÖTELEZETTSÉGEK |
H |
30 860 |
127 582 |
413 |
|
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
H/I |
30 860 |
90 262 |
292 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
H/II |
0 |
0 |
0 |
|
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
H/III |
0 |
37 320 |
0 |
|
I/ KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
I |
0 |
0 |
0 |
|
J/ PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3) |
J |
3 936 519 |
3 936 519 |
100 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN |
G+...+J |
3 554 061 |
1 854 312 |
52 |
|
EGYÉB ADATOK ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK |
L |
|||
|
0-ra írt eszközök |
L/1 |
2 424 480 |
2 424 480 |
100 |
|
Használatban lévő kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök |
L/2 |
1 229 890 |
1 302 490 |
105 |
|
Használatban lévő készletek |
L/3 |
0 |
0 |
0 |
|
01-02. számlacsoportban nyilvántartott eszközök (Áht-n belüli vagyonkezelésbe adott, bérbevett, letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett, stb.) |
L/4 |
0 |
0 |
0 |
|
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti leletek (bekerülési érték nélküli) |
L/5 |
0 |
0 |
0 |
|
Függő követelések |
L/6 |
0 |
0 |
0 |
|
Függő kötelezettségek |
L/7 |
0 |
0 |
0 |
|
Biztos (jövőbeni) követelések |
L/8 |
0 |
0 |
0 |
|
Öreglaki Kerekerdő Óvoda 2024. évi vagyonkimutatása |
||||
|
Megnevezés |
Sorszám |
Előző év |
Tárgyév |
Index (%) |
|
(Ft) |
(Ft) |
|||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
|
ESZKÖZÖK |
||||
|
A/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK |
A |
2 087 003 |
2 100 861 |
100 |
|
I. IMMATERIÁLIS JAVAK |
A/I |
1 959 |
1 959 |
100 |
|
1. Vagyoni értékű jogok |
A/I/1 |
1 959 |
1 959 |
100 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/1/c |
1 959 |
1 959 |
100 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/1/d |
0 |
0 |
0 |
|
2. Szellemi termékek |
A/I/2 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/2/d |
0 |
0 |
0 |
|
3. Immateriális javak értékhelyesbítése |
A/I/3 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/I/3/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/I/3/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/I/3/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/I/3/d |
0 |
0 |
0 |
|
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK |
A/II |
2 085 044 |
2 098 902 |
100 |
|
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
A/II/1 |
1 376 344 |
1 361 103 |
98 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/1/c |
1 376 344 |
1 361 103 |
98 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/1/d |
0 |
0 |
0 |
|
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
A/II/2 |
708 700 |
703 555 |
99 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/2/d |
708 700 |
703 555 |
99 |
|
3. Tenyészállatok |
A/II/3 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/3/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/3/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/3/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/3/d |
0 |
0 |
0 |
|
4. Beruházások, felújítások |
A/II/4 |
0 |
34 244 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/4/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/4/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/4/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/4/d |
0 |
34 244 |
0 |
|
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
A/II/5 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/II/5/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/II/5/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/II/5/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/II/5/d |
0 |
0 |
0 |
|
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK |
A/III |
0 |
0 |
0 |
|
1. Tartós részesedések |
A/III/1 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/1/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/1/d |
0 |
0 |
0 |
|
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
A/III/2 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/2/d |
0 |
0 |
0 |
|
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
A/III/3 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/III/3/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/III/3/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/III/3/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/III/3/d |
0 |
0 |
0 |
|
IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK |
A/IV |
0 |
0 |
0 |
|
1.Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
A/IV/1 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/1/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/1/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/1/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/1/d |
0 |
0 |
0 |
|
2. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
A/IV/2 |
0 |
0 |
0 |
|
a) Forgalomképtelen törzsvagyon |
A/IV/2/a |
0 |
0 |
0 |
|
b) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon |
A/IV/2/b |
0 |
0 |
0 |
|
c) Korlátozottan forgalomképes vagyon |
A/IV/2/c |
0 |
0 |
0 |
|
d) Üzleti vagyon |
A/IV/2/d |
0 |
0 |
0 |
|
B/ NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK |
B |
0 |
0 |
0 |
|
I. Készletek |
B/I |
0 |
0 |
0 |
|
II. Értékpapírok |
B/II |
0 |
0 |
0 |
|
C/ PÉNZESZKÖZÖK |
C |
772 949 |
2 006 835 |
259 |
|
I. Lekötött bankbetétek |
C/I |
0 |
0 |
0 |
|
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
C/II |
0 |
0 |
0 |
|
III. Forintszámlák |
C/III |
772 949 |
2 006 835 |
259 |
|
IV. Devizaszámlák |
C/IV |
0 |
0 |
0 |
|
D/ KÖVETELÉSEK |
D |
62 666 |
404 608 |
645 |
|
I. Költségvetési évben esedékes követelések |
D/I |
0 |
0 |
0 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések |
D/II |
0 |
0 |
0 |
|
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások |
D/III |
62 666 |
404 608 |
645 |
|
E/ EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK |
E |
0 |
0 |
0 |
|
F/ AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
F |
0 |
0 |
0 |
|
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
A+..+F |
2 922 618 |
4 512 304 |
154 |
|
FORRÁSOK |
||||
|
G/ SAJÁT TŐKE |
G |
-3 150 049 |
4 351 449 |
-138 |
|
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke |
G/I |
0 |
0 |
0 |
|
II. Nemzeti vagyon változásai |
G/II |
0 |
0 |
0 |
|
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
G/III |
1 195 983 |
1 195 983 |
100 |
|
IV. Felhalmozott eredmény |
G/IV |
-1 544 315 |
-4 346 032 |
281 |
|
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
G/V |
0 |
0 |
0 |
|
VI. Mérleg szerinti eredmény |
G/VI |
-2 801 717 |
7 501 498 |
-267 |
|
H/ KÖTELEZETTSÉGEK |
H |
60 903 |
160 855 |
264 |
|
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
H/I |
0 |
55 688 |
0 |
|
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
H/II |
5 666 |
0 |
0 |
|
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
H/III |
55 237 |
105 167 |
190 |
|
I/ KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
I |
0 |
0 |
0 |
|
J/ PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3) |
J |
6 011 764 |
0 |
0 |
|
FORRÁSOK ÖSSZESEN |
G+...+J |
2 922 618 |
4 512 304 |
154 |
|
EGYÉB ADATOK ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK |
L |
|||
|
0-ra írt eszközök |
L/1 |
2 491 951 |
2 562 786 |
102 |
|
Használatban lévő kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök |
L/2 |
1 935 528 |
2 006 363 |
103 |
|
Használatban lévő készletek |
L/3 |
0 |
0 |
0 |
|
01-02. számlacsoportban nyilvántartott eszközök (Áht-n belüli vagyonkezelésbe adott, bérbevett, letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett, stb.) |
L/4 |
0 |
0 |
0 |
|
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti leletek (bekerülési érték nélküli) |
L/5 |
0 |
0 |
0 |
|
Függő követelések |
L/6 |
0 |
0 |
0 |
|
Függő kötelezettségek |
L/7 |
0 |
0 |
0 |
|
Biztos (jövőbeni) követelések |
L/8 |
0 |
0 |
0 |
23. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||
|
Megnevezés |
Részesedések saját alapítású nonprofit gazdasági társaságokban |
Egyéb részesedések |
|
Előző évi záró állomány(tárgyévi nyitó állomány ezer forintban) |
10 000 |
26 000 |
|
- ebből: LEADER részvény |
10 000 |
|
|
-ebből: DRV részvény |
26 000 |
|
|
Tárgyévi(tárgyidőszaki) záróállomány (ezer forintban) |
10 000 |
26 000 |
|
A gazdasági társaságok és nonprofit társaságok száma a nyitó állományban (db) |
1 |
1 |
|
A gazdasági társaságok és nonprofit társaságok száma a záróállományban (db) |
1 |
1 |
24. melléklet a 4/2025. (V. 30.) önkormányzati rendelethez
|
Ft-ban |
||||||||||||||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
Bevételek |
||||||||||||||
|
1. |
Műk. célú támog. áht-n belülről |
31 249 870 |
31 249 870 |
31 249 870 |
31 249 870 |
31 249 870 |
31 249 870 |
31 249 870 |
31 249 870 |
31 249 870 |
31 249 870 |
31 249 870 |
31 249 917 |
374 998 487 |
|
2. |
Felhalm. célú támog. áht-n belülről |
750 000 |
2 126 424 |
800 000 |
2 500 000 |
1 065 354 |
7 241 778 |
|||||||
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
303 000 |
1 500 000 |
5 000 000 |
300 000 |
700 000 |
500 000 |
100 000 |
71 000 |
21 184 411 |
670 000 |
1 699 470 |
2 706 000 |
34 733 881 |
|
4. |
Működési bevételek |
20 000 |
50 000 |
2 500 000 |
1 500 000 |
1 200 000 |
2 700 000 |
1 032 000 |
1 063 000 |
2 920 845 |
1 350 000 |
2 153 531 |
750 000 |
17 239 376 |
|
5. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
6. |
Műk. célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
230 000 |
150 000 |
0 |
0 |
270 682 |
0 |
0 |
0 |
650 682 |
|
7. |
Felhalm. célú átvett pénzeszközök |
0 |
||||||||||||
|
8. |
Hitel-, kölcsönfelvétel áht-n kívülről - felhalm. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
9 595 405 |
0 |
9 595 405 |
||||||||||
|
10. |
Maradvány igénybevétele - működési |
167 290 297 |
0 |
0 |
167 290 297 |
|||||||||
|
11. |
Maradvány igénybevétele - felhalmozási |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
Kiadások |
||||||||||||||
|
11. |
Személyi juttatások |
6 039 770 |
6 039 770 |
6 479 280 |
6 479 280 |
6 479 280 |
6 479 280 |
6 479 280 |
6 479 280 |
6 479 280 |
6 479 280 |
6 479 280 |
7 358 290 |
77 751 350 |
|
12. |
Munkaadókat terh. jár. és szoc. hozzájár. adó |
605 170 |
605 170 |
622 713 |
622 713 |
622 713 |
622 713 |
622 713 |
622 713 |
622 713 |
622 713 |
622 713 |
722 716 |
7 537 473 |
|
13. |
Dologi kiadások |
20 000 000 |
12 500 000 |
13 500 000 |
22 000 000 |
15 000 000 |
18 000 000 |
12 000 000 |
5 000 000 |
10 685 754 |
5 000 000 |
5 000 000 |
23 010 550 |
161 696 304 |
|
14. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
250 000 |
350 000 |
459 020 |
620 000 |
750 000 |
750 000 |
750 000 |
1 000 000 |
2 000 000 |
551 082 |
2 000 000 |
500 000 |
9 980 102 |
|
15. |
Egyéb működési célú kiadások |
33 688 345 |
4 177 200 |
0 |
0 |
0 |
1 500 000 |
0 |
0 |
1 525 000 |
1 000 000 |
41 890 545 |
||
|
16. |
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
250 000 |
0 |
1 000 000 |
312 116 |
0 |
0 |
0 |
36 270 731 |
37 832 847 |
|
|
17. |
Felújítások |
1 200 000 |
8 400 000 |
0 |
500 000 |
90 000 |
1 402 549 |
0 |
0 |
28 008 651 |
39 601 200 |
|||
|
18. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
||||||||||||
|
19. |
Finanszírozási kiadások |
21 828 632 |
12 233 227 |
12 233 227 |
12 233 227 |
12 233 227 |
12 756 157 |
13 764 132 |
13 764 132 |
13 764 132 |
13 764 132 |
13 764 132 |
17 318 756 |
169 657 113 |
|
20. |
Öreglaki Kerekerdő Óvoda finanszírozása |
6 845 762 |
6 845 762 |
6 845 762 |
6 845 762 |
6 845 762 |
6 845 762 |
6 845 762 |
6 845 762 |
6 845 762 |
10 105 795 |
10 105 795 |
10 105 794 |
91 929 242 |
|
21. |
Öreglaki Közös Önkormányzati Hivatal finanszírozása |
5 619 592 |
5 619 592 |
5 619 592 |
5 619 592 |
5 619 592 |
5 619 592 |
5 619 592 |
5 619 592 |
5 619 592 |
5 619 592 |
5 619 592 |
5 619 592 |
67 435 104 |
|
22. |
Bevételek összesen |
208 458 572 |
157 646 525 |
152 091 028 |
152 596 658 |
145 397 732 |
145 622 382 |
137 993 553 |
137 514 536 |
166 274 219 |
164 467 210 |
173 152 874 |
179 992 666 |
611 749 906 |
|
23. |
Kiadások összesen |
83 611 917 |
44 305 367 |
33 294 240 |
42 705 220 |
35 175 220 |
42 510 699 |
33 928 241 |
26 866 125 |
35 076 879 |
26 417 207 |
27 866 125 |
114 189 694 |
545 946 934 |
|
24. |
Különbözet (31.-32.) |
124 846 655 |
113 341 158 |
118 796 788 |
109 891 438 |
110 222 512 |
103 111 683 |
104 065 312 |
110 648 411 |
131 197 340 |
138 050 003 |
145 286 749 |
65 802 972 |
65 802 972 |
|
25. |
Kumulált különbözet |
238 187 813 |
356 984 601 |
466 876 039 |
577 098 551 |
680 210 234 |
784 275 546 |
894 923 957 |
1 026 121 297 |
1 164 171 300 |
1 309 458 049 |
1 375 261 021 |
1 441 063 993 |