Barcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2020.(II.27.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2020. évi költségvetéséről
Hatályos: 2020. 11. 20- 2021. 05. 20Barcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2020.(II.27.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2020. évi költségvetéséről
Barcs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetéséről a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya Barcs Város Önkormányzatára (továbbiakban Önkormányzat), Barcs Város Önkormányzatának Képviselő-testületére (továbbiakban: Képviselő-testület), annak Bizottságaira, Barcs Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalára (továbbiakban: Polgármesteri Hivatal), az Önkormányzat által irányított költségvetési szervekre, (intézményekre), valamint a támogatások tekintetében mindazon természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik, illetőleg amelyek támogatásban részesülnek, terjed ki.
Barcs Város Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak főösszege
2. § (1) (1) – (2) A Képviselő-testület az Önkormányzat és költségvetési szervei együttes 2020. évi költségvetését
- a) 6.365.637.132 Ft bevétellel,
- b) 6.365.637.132 Ft kiadással állapítja meg.
(2) (1) – (2) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben meghatározott bevételt és kiadást az alábbiak szerint állapítja meg:
- a) a költségvetési bevételt 4.555.180.803 Ft-ban ebből:
- aa) működési célú támogatások államháztartáson belülről: 2.251.721.886 Ft-ban, ebből: a helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás összegét: 91.027.569 Ft-ban,
- ab) felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 1.202.909.621 Ft-ban,
- ac) közhatalmi bevételek: 475.800.000 Ft-ban,
- ad) működési bevételek: 522.874.731 Ft-ban,
- ae) felhalmozási bevételek: 65.700.000 Ft-ban,
- af) működési célú átvett pénzeszközök: 6.774.565 Ft-ban,
- ag) felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 29.400.000 Ft-ban.
- b) Finanszírozási bevételek: 1.810.456.329 Ft-ban,
ebből:- ba) működési célú likvid hitel összege: 88.500.000 Ft-ban,
- bb) maradvány igénybevétele: 1.721.956.329 Ft-ban.
- c) A költségvetési kiadások: 6.236.288.012 Ft-ban,
ebből:- ca) a személyi juttatások kiadásait 1.788.758.736 Ft-ban,
- cb) a munkaadókat terhelő járulékokat 316.211.918 Ft-ban,
- cc) a dologi kiadásokat 1.432.956.535 Ft-ban,
- cd) ellátottak pénzbeli juttatásai 60.000.000 Ft-ban,
- ce) egyéb működési célú kiadásokat 94.944.405 Ft-ban, ebből: az általános tartalékot 8.600.682 Ft-ban, a céltartalékot 3.199.100 Ft-ban,
- cf) a felhalmozási célú kiadásokat 2.543.416.418 Ft-ban ebből: beruházások összegét 1.066.403.036 Ft-ban, felújítások összegét 1.460.262.382 Ft-ban, egyéb felhalmozási kiadások összegét 16.751.000 Ft-ban.
- d) Finanszírozási kiadások: 129.349.120 Ft-ban állapítja meg.
3. § (1) A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évi pénzmaradványt, működési, illetve felhalmozási célú igénybevétel szerinti tagolásban a 2. melléklet alapján hagyja jóvá.
(2) A költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási célú műveletek bevételeit, kiadásait, működési, illetve felhalmozási cél szerinti tagolásban a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.
Az önkormányzat bevételei és kiadásai
4. § (1) A Képviselő-testület a kötelező és önként vállalt feladatok bevételeit és kiadásait előirányzat csoportonkénti bontásban az 1. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) A Képviselő-testület az önkormányzat költségvetési bevételeit és kiadásait forrásonként e rendelet 2. melléklete tartalmazza összesítve.
(3) Az önkormányzat helyi adók, egyéb közhatalmi bevételek és a működési támogatások összegét e rendelet 3. melléklete tartalmazza.
(4) Az önkormányzat támogatások, kölcsönök és a felhalmozási bevételeket e rendelet 4. melléklete tartalmazza.
(5) A helyi önkormányzat nevében végzett beruházások és felújítások kiadásait beruházásonként, felújításonként e rendelet 5. melléklete tartalmazza.
(6) A Képviselő-testület a tervezett szakfeladatok célonkénti kiadásait a 7. melléklet szerint hagyja jóvá.
(7) A Képviselő-testület a polgármesteri hivatal költségvetését e rendelet 8. melléklete szerint hagyja jóvá.
(8) A Képviselő-testület a költségvetési szervek bevételeit és kiadásait e rendelet 9., 10., 11., 12., 13. és 14. mellékletei szerint hagyja jóvá.
(9) A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei engedélyezett létszámát e rendelet 15. melléklete szerint állapítja meg.
(10) A Képviselő-testület a lakosságnak juttatott támogatások, szociális rászorultsági jellegű ellátások összegét a 16. melléklet szerint hagyja jóvá.
(11) A Képviselő-testület a költségvetési hiány külső finanszírozására, vagy a költségvetési többlet felhasználásra szolgáló finanszírozási bevételek és kiadások előirányzatait a 17. melléklet szerint állapítja meg.
(12) A Képviselő-testület a többéves kihatással járó feladatok bevételi és kiadási előirányzatait a 18. melléklet szerint állapítja meg.
(13) Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait, valamint a helyi önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulásait e rendelet 19. melléklete tartalmazza.
(14) A Képviselő-testület az Önkormányzat közvetett támogatásait a 20. melléklet szerint hagyja jóvá.
(15) A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban a 21. melléklet szerint hagyja jóvá.
(16) A kiadások teljesítése a rendelet 22. mellékletében meghatározott előirányzat-felhasználási ütemterven alapul.
(17) A Képviselő-testület a költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban a 23. melléklet szerint állapítja meg.
A bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges intézkedések, a hitelműveletekkel kapcsolatos hatáskörök
5. § (1) A Képviselő-testület a működési bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtése érdekében legfeljebb 1 éves időtartamra felvehető folyószámla hitelkeret összegét 88.500.000 Ft-ban határozza meg ( 17. melléklet). A folyószámla-hitelkeret esetenkénti igénybevételének fedezete az igénybevétel időpontját követően befolyó önkormányzati bevétel.
(2) A felhalmozási célú hitelfelvétel összege 0 Ft. ( 17. melléklet)
A bevételi többlet kezelése
6. § (1) A gazdálkodás során az év közben létrejött bevételi többletet a képviselő-testület értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti lekötés útján hasznosíthatja.
(2) A bevételi többlet felhasználásáról a képviselő-testület annak felmerülését követő testületi ülésén esetenként dönt.
Általános és céltartalék
7. § (1) (1) – (2) A Képviselő-testület az önkormányzat céltartalékát 3.199.100 Ft összegben e rendelet 6. mellékletében felsorolt célokra állapítja meg.
(2) (1) – (2) A Képviselő-testület az önkormányzat általános tartalékát 8.600.682 Ft összegben állapítja meg.
(3) Az általános tartalék felhasználásáról a Képviselő-testület az erre vonatkozó igény felmerülésekor egyedi határozatban dönt.
A költségvetés végrehajtásának szabályai
8. § (1) A költségvetési gazdálkodás biztonságáért a Képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a Polgármester felelős.
(2) a) A Képviselő-testület az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. §. (2) bekezdése alapján a jóváhagyott bevételek és kiadások módosítását, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 20 millió Ft- éves értékig, feladatonként 5 millió Ft- ig a polgármesterre ruházza át.
- b) A Képviselő-testület a céltartalék terhére a rendelkezés jogát 4 millió Ft éves értékig, feladatonként 500.000 Ft- ig a polgármesterre ruházza át.
- c) A Képviselő-testület az Jogi, Egészségügyi, Szociálpolitikai Bizottság részére 200.00 Ft, az Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság részére 200.000 Ft, a Pénzügyi Bizottság részére 200.000 Ft, Városfejlesztési, Turisztikai Bizottság részére 200.000 Ft összeget biztosít saját hatáskörű felhasználásra.
(3) A Képviselő- testület a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 68.§ (4) bekezdésében kapott felhatalmazása alkalmazása során az értékhatárt 5 millió Ft-ban állapítja meg.
(4) Az átruházott hatáskörben hozott döntések a későbbi években a Képviselő-testület által jóváhagyottnál nagyobb többletkiadással nem járhatnak.
(5) Az e §-ban foglalt átcsoportosításokról a jogosult havonta Képviselő- testületi ülésen köteles beszámolni. A költségvetési rendelet módosítására a polgármester a beszámolókra is figyelemmel első ízben a féléves beszámolókor, azt követően a negyedévet követő első testületi ülésen köteles javaslatot tenni.
(6) A jóváhagyott költségvetésen, testületi, bizottsági vagy polgármesteri döntésen alapuló előirányzatokról, előirányzat módosításokról az intézmények intézményi kiadási és bevételei főcsoportokra szóló kiértesítését a polgármesteri hivatal végzi.
(7) A Képviselő-testület a polgármester által kezdeményezett rendelet-módosításáról a 13. § (2) bekezdésben foglalt módon dönt.
(8) A Képviselő-testület felhatalmazza a költségvetési szerv vezetőjét, hogy az eredeti vagy módosított előirányzatán felül teljesített költségvetési bevételét felhasználja a költségvetési bevételi és a költségvetési kiadási előirányzatok módosítását követően.
9. § Az Önkormányzati gazdálkodás minden területén érvényesíteni kell a takarékos, szigorú gazdálkodás követelményét.
10. § (1) A költségvetési szervek éves költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért, a takarékosság érvényesítéséért, a bevételek növeléséért az alapfeladatok sérelme nélkül a költségvetési szerv vezetője a felelős.
(2) A költségvetési szerv éves költségvetését a megállapított önkormányzati támogatás és saját bevételei terhére úgy köteles megtervezni, hogy abból biztosított legyen az éves gazdálkodás, illetve kötelezően ellátandó feladatait maradéktalanul teljesíteni tudja.
(3) A költségvetési szervnél tervezett bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok – amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be – nem teljesíthetők.
(4) A költségvetési szervek számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű támogatás rendeltetésszerű felhasználására vonatkozóan.
(5) A költségvetési szervek kizárólag a képviselő-testület előzetes jóváhagyásával nyújthatnak be szakmai pályázatokat abban az esetben, ha a pályázattal megvalósuló feladat ellátása költségvetési többlettámogatást igényel.
(6) A költségvetési szerv vezetője köteles a polgármester előzetes engedélyét kérni azon pályázatok benyújtását megelőzően is, amelyek önerőt nem igényelnek, de utólagos finanszírozásúak. Az engedélyt a polgármester abban az esetben adja meg, ha az intézmény a pályázati összeget a jóváhagyott költségvetéséből biztosítani tudja.
(7) Az önkormányzat költségvetési szervei éven túli fejlesztési kötelezettséget csak a képviselő-testület jóváhagyásával vállalhatnak.
(8) A költségvetési szerv vezetője a feladatváltozás miatt megüresedett álláshelyeket nem töltheti be, az ebből eredő megtakarításokat még átmenetileg sem használhatja fel.
11. § A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzmaradványát a képviselő-testület hagyja jóvá.
12. § (1) A helyi önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a költségvetési szervként működő polgármesteri hivatal.
(2) A helyi nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásának végrehajtó szerve - a helyi nemzetiségi önkormányzattal történő megállapodás alapján - a költségvetési szervként működő polgármesteri hivatal.
13. § (1) Ha a helyi önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, e tényről a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.
(2) A Képviselő-testület a (1) bekezdés alapján - az első negyedév kivételével – negyedévenként, döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés – a helyi önkormányzatot érintő módon – a meghatározott hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
A költségvetési szerv előirányzat-módosításának szabályai
14. § A helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosításáról, a kiadási és bevételi előirányzatok közötti átcsoportosításról - kivéve az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Kormány rendelet 42. §-ában meghatározott eseteket - a Képviselő-testület dönt.
Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos előírások
15. § (1) A költségvetési szerv vezetője önálló létszám- és bérgazdálkodási jogkörében eljárva a költségvetési szerv részére engedélyezett létszám-keretet a tényleges foglalkoztatás során köteles betartani.
(2) Az egyes foglalkoztatási formákra (teljes munkaidős, részmunkaidős, valamint a megbízási, tiszteletdíjas foglalkoztatás) álláshelyenként, illetve összességében az elemi költségvetésben tervezett (módosított személyi juttatás) előirányzatot nem lépheti túl.
(3) A költségvetési szerv csak abban az esetben fordulhat a fenntartóhoz személyi juttatási pótelőirányzat kérelemmel, ha előirányzata, illetve maradványa nem biztosítja törvényben előírt kötelezettségei teljesítését.
(4) A költségvetési szervnél keletkezett bérmaradványból jutalom kifizetésére – kivéve a többletbevételből történő kifizetést – csak abban az esetben kerülhet sor, ha valamennyi jogszabály szerinti fizetési kötelezettségét teljesíti.
(5) A költségvetési szervnél túlóra, helyettesítési díj elszámolására, kifizetésére átalány alkalmazásával nem kerülhet sor.
(6) A személyi juttatás előirányzat tervezése során az intézmény köteles a rendszeres személyi juttatásokat a szükséges mértékben megtervezni. A rendszeres személyi juttatásokból átcsoportosítani csak abban az esetben lehet, ha a megmaradó előirányzat elegendő a rendszeres juttatások kifizetésének fedezetére.
(7) A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalap mértékét 2020. január 1.-től 46.380 forint összegben, a felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselő illetménykiegészítését az alapilletménye 30 %-os, a középfokú iskolai végzettségű köztisztviselő illetménykiegészítését az alapilletménye 10 %-os mértékében határozza meg.
Társadalmi és civil szervezetek támogatásának rendje
16. § (1) A Képviselő-testület az adott év költségvetésében elkülönített előirányzat alapján a társadalmi és civil szervezetek támogatására irányuló pályázat kiírását és a beérkezett pályázatok elbírálását a polgármesterre ruházza át.
(2) A támogatások átadása előtt a támogatás címzettjével megállapodást kell kötni. A támogatási szerződésben meg kell határozni:
- a) támogatott tevékenység konkrét meghatározását,
- b) a támogatás összegét,
- c) a támogatás felhasználásának célját,
- d) a támogatás időtartamát, felhasználásának határidejét,
- e) a támogatás rendelkezésre bocsátásának módját, feltételeit, ütemezését,
- f) a beszámolással, továbbá az ellenőrzéssel kapcsolatos szabályokat,
- g) a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeit, visszafizetésének rendjét,
- h) a támogatással kapcsolatos iratok, valamint a támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatok teljes körű megőrzésének határidejét,
- i) a támogatott tevékenység megvalósításában közreműködők bevonásának lehetőségét, a közreműködők által megvalósítható tevékenységeket,
- j) a támogatás nyújtásához szükséges adatok és az azokban bekövetkező változások támogató felé történő bejelentésének kötelezettségét,
- k) a támogatási szerződéstől való elállás, felmondás okait, valamint a támogatás visszavonásának okait.
(3) A támogatásban részesülő elszámolási kötelezettséggel tartozik a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája felé.
(4) A támogatás összegének célhoz rendelt felhasználását a támogatott nevére kiállított számviteli bizonylattal kell igazolni, mely eredeti példányára rá kell vezetni a „ …… Ft Barcs Város Önkormányzatával kötött ……….. számú támogatási szerződés terhére elszámolva” szöveget, majd el kell látni a képviselő aláírásával és dátummal. A támogatott elszámolási kötelezettségének a tárgyév december 31. napjáig köteles eleget tenni.
(5) Az elszámolási kötelezettséget nem teljesítő, illetve a támogatást nem célirányosan felhasználó szervezetek részére újabb támogatás 1 évig nem ítélhető meg.
17. § Az információs önrendelkezési jogról és az információs szabadságról szóló 2011. évi CXII. Törvényben foglaltak szerinti – a gazdálkodási adatokra vonatkozó – közzétételi kötelezettséget a Jegyző az Önkormányzat honlapján teljesíti.
18. § A költségvetési szerv költségvetési támogatását a Képviselő-testület a költségvetési szervek pénzellátási rendje szerint biztosítja. Az egyéb szervezetek részére nyújtott támogatások a megállapodásoknak megfelelően, illetve negyedévente egyenlő részletekben kerülnek kiutalásra.
19. § A Környezetvédelmi Alap bevételeit a város zöldterületeinek gondozására kell felhasználni.
Az önkormányzat által irányított költségvetési szervekben szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételének szabályai
20. § (1) Az önkormányzat által felügyelt költségvetési szervnél, szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység végzésére szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében külső személy vagy szervezet az e §-ban meghatározott feltételekkel vehető igénybe.
(2) A szolgáltatási szerződést írásban kell megkötni.
(3) A szerződéskötés feltétele, hogy
- a) a költségvetési szerv az adott feladat ellátáshoz megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt nem foglalkoztat, vagy
- b) eseti, nem rendszeres jellegű feladat ellátása szükséges és a költségvetési szerven belül a feladat ellátásához megfelelő szakértelemmel rendelkező személy átmenetileg nem áll rendelkezésre.
(4) Jogszabályban vagy a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott vezetői feladat ellátására szolgáltatási szerződés nem köthető.
(5) A feladat ellátásának – a fenntartóval egyeztetett - részletes feltételeit, az ellátható feladatokat a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatban határozza meg.
(6) A szerződésnek tartalmaznia kell különösen:
- a) az ellátandó feladatot,
- b) a díjazás mértékét,
- c) részletes utalást arra, hogy a (3) bekezdésben írt feltétel mely körülményre tekintettel áll fenn,
- d) a szerződés időtartamát,
- e) szervezettel kötendő szerződés esetén azt, hogy a szervezet részéről személy szerint ki(k) köteles(ek) a feladat ellátására, valamint,
- f) a teljesítés igazolására felhatalmazott személy megnevezését.
Készpénzben történő kifizetések
21. § Az Áht.109. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Képviselő- testület a költségvetési szerveknél a kiadások készpénzben történő kifizetését az alábbi esetekben engedélyezi:
- a) készpénzfizetési számlák,
- b) vásárlási előleg, ellátmány,
- c) munkavállalók illetménye, illetményelőlege,
- d) munkavállalók utazási költségtérítése,
- e) munkavállalók belföldi kiküldetése,
- f) közcélú dolgozók, közfoglalkoztatottak munkabére,
- g) segélyek,
- h) pályázati díjak visszafizetése,
- i) térítési díjak visszafizetése,
- j) költségtérítések,
- k) anyakönyvvezetői díj,
e) l) tiszteletdíjak.
Záró és egyéb rendelkezések
22. § (1) Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.
(2) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a költségvetési év egészére kell alkalmazni.
(1) Módosítások:
(1) 9/2020 (IX.17.) önkormányzati rendelettel módosított szöveg.Hatályos: 2020.09.18-tól
(2) (2) 12/2020 (XI.19.) önkormányzati rendelettel módosított szöveg. Hatályos: 2020.11.20-tól
1. melléklet
1.melléklet (1)-(2)
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek ( Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | |||||
Rovat megnevezése | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | Önként vállalt | Összesen |
K1. Személyi juttatások | 1.113.059.507 | 597.958.249 | 1.711.017.756 | 1.162.461.889 | 626.296.847 | 1.788.758.736 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 196.800.738 | 107.232.019 | 304.032.757 | 205.060.526 | 111.151.392 | 316.211.918 |
K3. Dologi kiadások | 780.477.819 | 556.565.424 | 1.337.043.243 | 847.368.035 | 585.588.500 | 1.432.956.535 |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | 60.000.000 | 0 | 60.000.000 | 60.000.000 | 0 | 60.000.000 |
K5. Egyéb működési célú kiadások | 58.774.500 | 42.205.456 | 100.979.956 | 47.918.999 | 47.025.406 | 94.944.405 |
K6. Beruházási kiadások | 981.646.971 | 76.610.912 | 1.058.257.883 | 983.395.871 | 83.007.165 | 1.066.403.036 |
K7. Felújítások | 1.006.544.648 | 421.845.491 | 1.428.390.139 | 1.040.166.891 | 420.095.491 | 1.460.262.382 |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | 13.101.000 | 0 | 13.101.000 | 16.751.000 | 0 | 16.751.000 |
K1-8. Költségvetési kiadások | 4.210.405.183 | 1.802.417.551 | 6.012.822.734 | 4.363.123.211 | 1.873.164.801 | 6.236.288.012 |
K9. Finanszírozási kiadások | 129.349.120 | 0 | 129.349.120 | 129.349.120 | 0 | 129.349.120 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9) | 4.339.754.303 | 1.802.417.551 | 6.142.171.854 | 4.492.472.331 | 1.873.164.801 | 6.365.637.132 |
B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 1.357.436.403 | 810.203.780 | 2.167.640.183 | 1.379.096.833 | 872.625.053 | 2.251.721.886 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 690.056.378 | 502.853.243 | 1.192.909.621 | 700.056.378 | 502.853.243 | 1.202.909.621 |
B3. Közhatalmi bevételek | 447.690.808 | 54.609.192 | 502.300.000 | 421.190.808 | 54.609.192 | 475.800.000 |
B4. Működési bevételek | 275.201.867 | 246.052.864 | 521.254.731 | 276.451.867 | 246.422.864 | 522.874.731 |
B5. Felhalmozási bevételek | 65.700.000 | 0 | 65.700.000 | 65.700.000 | 0 | 65.700.000 |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | 5.434.500 | 0 | 5.434.500 | 6.774.565 | 0 | 6.774.565 |
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 29.400.000 | 0 | 29.400.000 | 29.400.000 | 0 | 29.400.000 |
B1-7. Költségvetési bevételek | 2.870.919.956 | 1.613.719.079 | 4.484.639.035 | 2.878.670.451 | 1.676.510.352 | 4.555.180.803 |
B8. Finanszírozási bevételek | 1.468.834.347 | 188.698.472 | 1.657.532.819 | 1.615.833.214 | 194.623.115 | 1.810.456.329 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8) | 4.339.754.303 | 1.802.417.551 | 6.142.171.854 | 4.494.503.665 | 1.871.133.467 | 6.365.637.132 |
2. melléklet
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
Kiadások - Bevételek (Ft)
2.melléklet (1)-(2)
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
Rovat megnevezése | Rovat- |
| Önként vállalt |
| Kötelező | Önként vállalt |
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 1.068.662.867 | 538.285.908 | 1.606.948.775 | 1.083.127.759 | 562.467.774 | 1.645.595.533 |
Külső személyi juttatások | K12 | 44.396.640 | 59.672.341 | 104.068.981 | 79.334.130 | 63.829.073 | 143.163.203 |
Személyi juttatások összesen | K1 | 1.113.059.507 | 597.958.249 | 1.711.017.756 | 1.162.461.889 | 626.296.847 | 1.788.758.736 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 196.800.738 | 107.232.019 | 304.032.757 | 205.060.526 | 111.151.392 | 316.211.918 |
Készletbeszerzés | K31 | 221.326.060 | 64.984.733 | 286.310.793 | 229.531.839 | 70.544.661 | 300.076.500 |
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 7.644.000 | 6.674.943 | 14.318.943 | 8.284.000 | 10.155.771 | 18.439.771 |
Szolgáltatási kiadások | K33 | 355.689.587 | 346.265.700 | 701.955.287 | 381.908.171 | 377.908.983 | 759.817.154 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 7.615.000 | 41.353.191 | 48.968.191 | 7.498.462 | 31.499.314 | 38.997.776 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 188.203.172 | 97.286.857 | 285.490.029 | 220.145.563 | 95.479.771 | 315.625.334 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 780.477.819 | 556.565.424 | 1.337.043.243 | 847.368.035 | 585.588.500 | 1.432.956.535 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 60.000.000 | 0 | 60.000.000 | 60.000.000 | 0 | 60.000.000 |
Nemzetközi kötelezettségek | K501 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Elvonások és befizetések | K502 | 10.434.500 | 0 | 10.434.500 | 10.434.500 | 0 | 10.434.500 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre | K503 |
|
|
|
|
|
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre | K504 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök törlesztése áht-n belülre | K505 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 750.000 | 8.805.456 | 9.555.456 | 900.000 | 14.984.006 | 15.884.006 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre | K507 |
|
|
|
|
|
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre | K508 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Árkiegészítések, ártámogatások | K509 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kamattámogatások | K510 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú támogatások EU-nak | K511 | ||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 22.790.000 | 33.400.000 | 56.190.000 | 24.784.717 | 32.041.400 | 56.826.117 |
Tartalékok-általános | K513 | 20.000.000 | 0 | 20.000.000 | 8.600.682 | 0 | 8.600.682 |
Tartalékok-cél | K513 | 4.800.000 | 0 | 4.800.000 | 3.199.100 | 0 | 3.199.100 |
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 58.774.500 | 42.205.456 | 100.979.956 | 47.918.999 | 47.025.406 | 94.944.405 |
Működési költségvetés előirányzat csoport összesen | K1+..+K5 | 2.209.112.564 | 1.303.961.148 | 3.513.073.712 | 2.322.809.449 | 1.370.062.145 | 3.692.871.594 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 106.000 | 0 | 106.000 | 106.000 | 0 | 106.000 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 276.806.357 | 48.630.284 | 325.436.641 | 691.281.924 | 48.630.284 | 739.912.208 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 1.309.842 | 951.000 | 2.260.842 | 1.109.842 | 784.473 | 1.894.315 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 510.145.756 | 21.188.128 | 531.333.884 | 96.887.259 | 26.996.538 | 123.883.797 |
Részesedések beszerzése | K65 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 193.279.016 | 5.841.500 | 199.120.516 | 194.010.846 | 6.595.870 | 200.606.716 |
Beruházások összesen | K6 | 981.646.971 | 76.610.912 | 1.058.257.883 | 983.395.871 | 83.007.165 | 1.066.403.036 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 789.883.254 | 332.161.353 | 1.122.044.607 | 816.393.963 | 330.411.353 | 1.146.805.316 |
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 216.661.394 | 89.684.138 | 306.345.532 | 223.772.928 | 89.684.138 | 313.457.066 |
Felújítások összesen | K7 | 1.006.544.648 | 421.845.491 | 1.428.390.139 | 1.040.166.891 | 420.095.491 | 1.460.262.382 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból kifizetés áht-n belülre | K81 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök nyújtása áht-n belülre | K82 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök törlesztése áht-n belülre | K83 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | 0 | 0 | 0 | 2.650.000 | 0 | 2.650.000 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból kifizetés áht-n kívülre | K85 | 13.101.000 | 0 | 13.101.000 | 13.101.000 | 0 | 13.101.000 |
Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök nyújtása áht-n kívülre | K86 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Lakástámogatás | K87 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | 0 | 0 | 0 | 1.000.000 | 0 | 1.000.000 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 13.101.000 | 0 | 13.101.000 | 16.751.000 | 0 | 16.751.000 |
Felhalm ozási költségvetés előirányzat csoport összesen | K6+..+K8 | 2.001.292.619 | 498.456.403 | 2.499.749.022 | 2.040.313.762 | 503.102.656 | 2.543.416.418 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 4.210.405.183 | 1.802.417.551 | 6.012.822.734 | 4.363.123.211 | 1.873.164.801 | 6.236.288.012 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése FELHALMOZÁSRA | K9111 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | K9112 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése MŰKÖDÉSRE | K9113 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre összesen | K911 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 |
Belföldi értékpapírok kiadásai összesen | K912 | 0 | 0 | ||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | K913 | 0 | 0 | ||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | K914 | 40.849.120 | 40.849.120 | 40.849.120 | 40.849.120 | ||
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása | K915 | 0 | 0 | ||||
Belföldi finanszírozás kiadásai összesen | K91 | 129.349.120 | 0 | 129.349.120 | 129.349.120 | 0 | 129.349.120 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 129.349.120 | 0 | 129.349.120 | 129.349.120 | 0 | 129.349.120 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 4.339.754.303 | 1.802.417.551 | 6.142.171.854 | 4.492.472.331 | 1.873.164.801 | 6.365.637.132 |
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
Rovat megnevezése | Rovat- |
| Önként vállalt |
| Kötelező | Önként vállalt |
|
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | B111 | 231.083.931 | 231.083.931 | 233.187.542 | 233.187.542 | ||
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | B112 | 188.115.150 | 188.115.150 | 202.594.783 | 202.594.783 | ||
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak tám. | B113 | 613.313.111 | 613.313.111 | 690.130.622 | 690.130.622 | ||
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | B114 | 13.684.689 | 13.684.689 | 23.470.870 | 23.470.870 | ||
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítések | B115 | 178.683.642 | 178.683.642 | 91.027.569 | 91.027.569 | ||
Elszámolásból származó bevételek | B116 | 0 | 0 | 2.675.640 | 2.675.640 | ||
Önkormányzatok működési támogatásai összesen | B11 | 1.224.880.523 | 0 | 1.224.880.523 | 1.243.087.026 | 0 | 1.243.087.026 |
Elvonások és befizetések bevételei | B12 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérül. áht-n belülről | B13 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése áht-n belülről | B14 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök igénybevétele áht-n belülről | B15 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 132.555.880 | 810.203.780 | 942.759.660 | 136.009.807 | 872.625.053 | 1.008.634.860 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 1.357.436.403 | 810.203.780 | 2.167.640.183 | 1.379.096.833 | 872.625.053 | 2.251.721.886 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 690.056.378 | 502.853.243 | 1.192.909.621 | 700.056.378 | 502.853.243 | 1.202.909.621 |
Jövedelemadók | B31 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok | B32 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók | B33 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Vagyoni tipusú adók | B34 | 122.800.000 | 122.800.000 | 122.800.000 | 122.800.000 | ||
Termékek és szolgáltatások adói | B35 | 324.390.808 | 54.609.192 | 379.000.000 | 297.890.808 | 54.609.192 | 352.500.000 |
Egyéb közhatalmi bevételek | B36 | 500.000 | 500.000 | 500.000 | 500.000 | ||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 447.690.808 | 54.609.192 | 502.300.000 | 421.190.808 | 54.609.192 | 475.800.000 |
Készletértékesítés ellenértéke | B401 | 473.000 | 571.000 | 1.044.000 | 573.000 | 571.000 | 1.144.000 |
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 72.709.207 | 215.364.053 | 288.073.260 | 69.642.207 | 215.364.053 | 285.006.260 |
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 0 | 321.000 | 321.000 | 0 | 321.000 | 321.000 |
Tulajdonosi bevételek | B404 | 944.000 | 0 | 944.000 | 5.161.000 | 0 | 5.161.000 |
Ellátási díjak | B405 | 180.174.516 | 0 | 180.174.516 | 180.174.516 | 0 | 180.174.516 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 20.901.144 | 29.785.811 | 50.686.955 | 20.901.144 | 29.785.811 | 50.686.955 |
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kamatbevételek | B408 | 0 | 1.000 | 1.000 | 0 | 999 | 999 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 0 | 10.000 | 10.000 | 0 | 380.000 | 380.000 |
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 |
Működési bevételek összesen | B4 | 275.201.867 | 246.052.864 | 521.254.731 | 276.451.867 | 246.422.864 | 522.874.731 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok értékesítése | B52 | 64.000.000 | 0 | 64.000.000 | 64.000.000 | 0 | 64.000.000 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 1.700.000 | 0 | 1.700.000 | 1.700.000 | 0 | 1.700.000 |
Részesedések értékesítése | B54 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | B55 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 65.700.000 | 0 | 65.700.000 | 65.700.000 | 0 | 65.700.000 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 5.434.500 | 0 | 5.434.500 | 6.774.565 | 0 | 6.774.565 |
Felhalm.célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések áht-n kívülről | B71 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése EU-tól | B72 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalm.célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések kormánytól és más nemzetközi szervezettől | B73 |
|
|
|
|
|
|
Felhalm.célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 29.400.000 | 0 | 29.400.000 | 29.400.000 | 0 | 29.400.000 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 29.400.000 | 0 | 29.400.000 | 29.400.000 | 0 | 29.400.000 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 2.870.919.956 | 1.613.719.079 | 4.484.639.035 | 2.878.670.451 | 1.676.510.352 | 4.555.180.803 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -123.348.986 | -193.095.312 | -316.444.298 | -239.295.376 | -196.405.036 | -435.700.412 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | -1.216.136.241 | 4.396.840 | -1.211.739.401 | -1.245.157.384 | -249.413 | -1.245.406.797 | |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele FELHALMOZÁSRA | B8111 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi váll.-tól FELHALMO | B8112 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele MŰKÖDÉSRE | B8113 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól összesen | B811 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 |
Belföldi értékpapírok bevételei összesen | B812 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 183.933.215 | 120.862.400 | 304.795.615 | 330.932.082 | 126.787.043 | 457.719.125 |
Előző év költségvetési maradványának FELHALMOZÁSRA | B8131 | 1.196.401.132 | 67.836.072 | 1.264.237.204 | 1.196.401.132 | 67.836.072 | 1.264.237.204 |
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 1.380.334.347 | 188.698.472 | 1.569.032.819 | 1.527.333.214 | 194.623.115 | 1.721.956.329 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések | B814 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | B815 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | ||||||
Lekötött betétek megszüntetése | B817 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei | B818 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Tulajdonosi kölcsönök bevételei | B819 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 1.468.834.347 | 188.698.472 | 1.657.532.819 | 1.615.833.214 | 194.623.115 | 1.810.456.329 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 1.468.834.347 | 188.698.472 | 1.657.532.819 | 1.615.833.214 | 194.623.115 | 1.810.456.329 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 4.339.754.303 | 1.802.417.551 | 6.142.171.854 | 4.494.503.665 | 1.871.133.467 | 6.365.637.132 |
3. melléklet
3.melléklet (1)-(2)
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
Helyi adó, egyéb közhatalmi bevételek és a működési támogatások (Ft)
Rovat megnevezése | Rovat- | Eredeti | Módosított |
---|---|---|---|
építményadó | B34 | 55.000.000 | 55.000.000 |
épület után fizetett idegenforgalmi adó | B34 | ||
magánszemélyek kommunális adója | B34 | 65.000.000 | 65.000.000 |
telekadó | B34 | 2.800.000 | 2.800.000 |
Vagyoni típusú adók összesen | B34 | 122.800.000 | 122.800.000 |
Értékesítési és forgalmi adók | B351 | 350.000.000 | 350.000.000 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó | B351 |
|
|
A belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része | B354 | 26.500.000 | 0 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | B355 | 2.500.000 | 2.500.000 |
ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó | B355 | 2.500.000 | 2.500.000 |
Termékek és szolgáltatások adói összesen | B35 | 379.000.000 | 352.500.000 |
szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része | B36 |
|
|
egyéb bírság | B36 | 50.000 | 50.000 |
talajterhelési díj | B36 | 400.000 | 400.000 |
Egyéb közhatalmi bevételek összesen | B36 | 500.000 | 500.000 |
Rovat megnevezése | Rovat- | Eredeti | Módosított |
---|---|---|---|
Önkormányzati hivatal működési támogatása | B111 | 159.739.500 | 161.843.111 |
Települési üzemeltetéshez kapcsolódó támogatás összesen | B111 | 68.003.873 | 68.003.873 |
A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása | B111 | 13.104.111 | 13.104.111 |
Közvilágítás fenntartásának támogatása | B111 | 28.400.000 | 28.400.000 |
Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása | B111 | 6.500.000 | 6.500.000 |
Közutak fenntartásának támogatása | B111 | 17.514.150 | 17.514.150 |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása | B111 | 0 | 0 |
Lakott külterületi feladatok támogatása | B111 | 0 | 0 |
Üdülőhelyi feladatok támogatása | B111 | 2.485.612 | 2.485.612 |
Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása | B111 | 1.546.658 | 1.546.658 |
Polgármesteri illetmény támogatása | B111 | 1.793.900 | 1.793.900 |
B111 | |||
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása összesen | B111 | 231.083.931 | 233.187.542 |
Óvodapedagógusok bértámogatása | B112 | 112.347.550 | 112.347.550 |
Óvodapedagógusok munkáját közvetlenül segítők bértámogatása | B112 | 43.200.000 | 43.200.000 |
Óvoda működtetési támogatás | B112 | 28.343.400 | 28.343.400 |
Óvodapedagógusok kiegészítő támogatása | B112 | 4.224.200 | 18.703.833 |
B112 | |||
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása összesen | B112 |
|
|
Szociális feladatok egyéb támogatása | B113 | 82.275.000 | 82.275.000 |
Család- és gyermekjóléti szolgálat | B113 | 5.292.000 | 5.292.000 |
Család- és gyermekjóléti központ | B113 | 24.420.000 | 24.420.000 |
Szociális étkeztetés | B113 | 8.496.800 | 8.496.800 |
Házi segítségnyújtás | B113 | 8.300.000 | 8.300.000 |
Időskorúak nappali intézményi ellátása | B113 | 6.460.000 | 6.460.000 |
Demens személyek nappali intézményi ellátása | B113 | 6.201.000 | 6.201.000 |
Pszichiátriai betegek ellátásának támogatása | B113 | 10.820.000 | 10.820.000 |
Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása | B113 | 12.434.877 | 12.434.877 |
Szakmai dolgozók bértámogatás | B113 | 158.179.640 | 158.179.640 |
Intézmény üzemeltetési támogatása | B113 | 80.383.000 | 80.383.000 |
Gyermekétkeztetésben dolgozók bértámogatása | B113 | 82.016.000 | 82.016.000 |
Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása | B113 | 79.841.474 | 84.836.354 |
A rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének tám. | B113 | 6.997.320 | 6.997.320 |
Bölcsődei dajka, nevelő,szaktanácsadók bértámogatása | B113 | 29.789.000 | 29.789.000 |
Bölcsődei üzemeltetés támogatás | B113 | 11.407.000 | 11.407.000 |
Bérkompenzáció | B113 | 3.311.032 | |
Szociális ágazati pótlék | B113 | 68.511.599 | |
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása összesen | B113 |
|
|
Könyvtár, közművelődés támogatás | B114 | 13.684.689 | 13.684.689 |
Kulturális illetmény pótlék | B114 | 7.726.181 | |
Könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatás | B114 | 0 | 2.060.000 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása összesen | B114 |
|
|
Önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló támogatás | B115 | 178.683.642 | 91.027.569 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítések összesen | B115 | 178.683.642 | 91.027.569 |
Előző évi elszámolás alapján pót támogatás | B116 | 2.675.640 | |
Elszámolásból származó bevételek összesen | B116 | 0 | 2.675.640 |
Önkormányzatok működési támogatásai összesen | B11 | 1.224.880.523 | 1.243.087.026 |
4. melléklet
4.melléklet (1)-(2)
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
Támogatások, kölcsönök bevételei és a felhalmozási bevételek (Ft)
|
| ||||
Rovat megnevezése | Rovat- |
| Önként |
| Önként |
Humánszolgáltatások fejlesztése Barcs térségében | B16131 | 8.160.942 | 8.160.942 | ||
A Barcsi Járás Integrált gyermekprogramja | B16131 | 296.799.225 | 296.799.225 | ||
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása összesen | B16131 |
|
|
|
|
Mobilitási hét támogatása | B1616 | ||||
Mammográfiás szûrés támogatás | B1616 | ||||
Önkormányzatok térítése Jelzőrendszeres házi segítségnyújtáshoz | B1616 | 4.968.000 | 4.968.000 | ||
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás támogatás pályázat | B1616 | 2.960.000 | 2.960.000 | ||
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől összesen | B1616 | 7.928.000 | 0 | 7.928.000 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről összesen | B16 | 7.928.000 | 304.960.167 | 7.928.000 | 304.960.167 |
B21 | |||||
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások összesen | B21 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Barcs belterületi út pályázat 2020 év | B251 | 30.000.000 | 40.000.000 | ||
Barcs-Drávaszentesi kerékpárút fejlesztés ÖNERŐALAP támogatás | B251 | 18.482.000 | 18.482.000 | ||
Deák Ferenc Ált. iskola sportcsarnok felújításatámogatás | B251 | 317.500.000 | 317.500.000 | ||
Központi költségvetési szervek összesen | B251 | 347.500.000 | 18.482.000 | 357.500.000 | 18.482.000 |
Sóraktár turisztikai hasznosítása | B252 | 313.590.750 | 313.590.750 | ||
TOP-1.4.1-19 Napsugár Bölcsöde fejlesztése | B252 | 228.378.802 | 228.378.802 | ||
Gyerekesély program infrastruktúrális hátterének biztosítása | B252 | 13.681.493 | 13.681.493 | ||
Barcs-Drávaszentesi kerékpárút fejlesztés | B252 | 157.099.000 | 157.099.000 | ||
Kerékpáros hálózat fejlesztése Barcson | B252 | 17.489.930 | 17.489.930 | ||
Szociális városrehabilitáció (Klapka utcai városrész) | B252 | 9.749.917 | 9.749.917 | ||
Barcs központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése | B252 | 86.937.729 | 86.937.729 | ||
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása összesen | B252 |
|
|
|
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről összesen | B25 | 690.056.378 | 502.853.243 | 700.056.378 | 502.853.243 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B2 | 690.056.378 | 502.853.243 | 700.056.378 | 502.853.243 |
Barcsi Szociális Központ fejlesztése | B8131 | 172.210 | 172.210 | ||
Központi konyha és étterem rekonstrukció (Gimnázium) | B8131 | 3.279.332 | 3.279.332 | ||
Barcs Város Óvodája és Bölcsödéje Deák Ferenc utcai Tagóvodája felújítása | B8131 | 225.515 | 225.515 | ||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA összesen | B8131 |
|
|
|
|
B51 | |||||
Immateriális javak értékesítése összesen | B51 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Önkormányzati ingatlanok értékesítése | B52 | 20.000.000 | 20.000.000 | ||
Építési telkek értékesítése | B52 | 5.000.000 | 5.000.000 | ||
Otthonházi lakások értékesítése | B52 | 19.000.000 | 19.000.000 | ||
Önkormányzati bérlakások értékesítése | B52 | 20.000.000 | 20.000.000 | ||
Ingatlanok értékesítése összesen | B52 | 64.000.000 | 0 | 64.000.000 | 0 |
Peugeot gépjármű értékesítése | B53 | 1.700.000 | 0 | 1.700.000 | 0 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése összesen | B53 | 1.700.000 | 0 | 1.700.000 | 0 |
Felhalmozási bevételek mindösszesen | B5 | 65.700.000 | 0 | 65.700.000 | 0 |
5. melléklet
5.melléklet (1)-(2)
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
Beruházások és felújítások (Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||
Rovat megnevezése | Rovat- |
| Önként |
| Önként |
0 | 0 | ||||
K61 | |||||
Immateriális javak beszerzése, létesítése összesen | K61 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Iparterület infrastruktúrális fejlesztése | K62 | 414.275.567 | |||
Iparterület infrastruktúrális fejlesztéséhez gázhálózat bővítési hozzájárulás | K62 | 6.023.623 | 6.023.623 | ||
Iparterület infrastruktúrális fejlesztéséhez villamos hálózat bővítési hozzájárulás | K62 | 17.007.875 | 17.007.875 | ||
Barcs-Drávatamási kerékpárút fejlesztéshez ingatlan vásárlás | K62 | 7.925.000 | 7.925.000 | ||
Iparterület infrastruktúrális fejlesztéséhez ingatlan vásárlás Pályázatból | K62 | 9.970.030 | 9.970.030 | ||
Iparterület infrastruktúrális fejlesztéséhez ingatlan vásárlás | K62 | 37.361.000 | 37.361.000 | ||
TOP-1.4.1-19 Napsugár Bölcsöde fejlesztése | K62 | 179.825.829 | 179.825.829 | ||
Barcs-Drávatamási kerékpárút fejlesztés | K62 | 40.705.284 | 40.705.284 | ||
"88lakás" földszintjének megvásárlása | K62 | 21.500.000 | 21.500.000 | ||
Ingatlanok beszerzése, létesítése összesen | K62 | 271.688.357 | 48.630.284 | 685.963.924 | 48.630.284 |
K63 | |||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése összesen | K63 | 0 | 0 | 0 | 0 |
"Barcs Összetartozás" emlékmű | K64 | 7.540.000 | |||
Ford kisbusz vásárlás | K64 | 9.133.859 | 9.133.859 | ||
Steora standard okospad 2 db | K64 | 2.200.000 | 2.200.000 | ||
Sóraktár turisztikai hasznosítása eszközbeszerzés | K64 | 10.000.000 | 10.000.000 | ||
Kerékpárbarát közlekedési rendszer kialakítása Barcson | K64 | 28.034.893 | 28.034.893 | ||
Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ gázmotoros rendszer kialakítása | K64 | 1.431.590 | 200.000 | ||
Barcsi gyalogátkelők kiemelt megvilágítás tervezése és kivitelezése | K64 | 4.724.410 | 4.724.410 | ||
Humán szolgáltatások fejlesztése Barcson eszközbeszerzés | K64 | 2.272.606 | 2.272.606 | ||
Iparterület infrastruktúrális fejlesztése | K64 | 416.275.567 | |||
A Barcsi Járás Integrált gyermekprogramja eszközbeszerzés | K64 | 1.337.890 | 1.337.890 | ||
Barcsi Helyi Közösség -Közös Többszörös (Színház , Múzeum felújítás) | K64 | 13.620.806 | 13.620.806 | ||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése összesen | K64 | 473.989.535 | 15.042.086 | 57.713.968 | 21.350.496 |
Részesedések beszerzése összesen | K65 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások összesen | K66 | 0 | 0 | 0 | 0 |
"Barcs Összetartozás" emlékmű ÁFA | K67 | 1.140.900 | |||
Iparterület infrastruktúrális fejlesztéséhez gázhálózat bővítési hozzájárulás ÁFA | K67 | 1.626.378 | 1.626.378 | ||
Iparterület infrastruktúrális fejlesztéséhez villamos hálózat bővítési hozzájárulás ÁFA | K67 |
|
| ||
Ford kisbusz vásárlás ÁFA | K67 | 2.466.141 | 2.466.141 | ||
Steora standard okospad 2 db ÁFA | K67 | 594.000 | 594.000 | ||
TOP-1.4.1-19 Napsugár Bölcsöde fejlesztése Áfa | K67 | 48.552.973 | 48.552.973 | ||
Sóraktár turisztikai hasznosítása eszközbeszerzés Áfa | K67 | 2.700.000 | 2.700.000 | ||
Kerékpárbarát közlekedési rendszer kialakítása ÁFA | K67 | 6.721.350 | 6.721.350 | ||
Barcs-Drávatamási kerékpárút fejlesztés ÁFA | K67 | 0 | 0 | ||
Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ gázmotoros rendszer ÁFA | K67 | 386.530 | 0 | ||
Barcs Város területén közvilágítás bővítések ÁFA | K67 | 1.275.590 | 1.275.590 | ||
Humán szolgáltatások fejlesztése Barcson eszközbeszerzés | K67 | 613.424 | 613.424 | ||
Iparterület infrastruktúrális fejlesztése ÁFA | K67 | 112.394.403 | 112.394.403 | ||
A Barcsi Járás Integrált gyermekprogramja eszközbeszerzés ÁFA | K67 | 361.230 | 361.230 | ||
Barcsi Helyi Közösség -Közös Többszörös (Színház , Múzeum felújítás)ÁFA | K67 | 3.677.618 | 0 | 3.677.618 | 0 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen | K67 | 181.900.579 | 4.061.184 | 181.900.579 | 4.815.554 |
Beruházások mindösszesen | K6 | 927.578.471 | 67.733.554 | 925.578.471 | 74.796.334 |
Eredeti előirányzat | Módosított | ||||
Rovat megnevezése | Rovat- |
| Önként |
| Önként |
Csikos ház előtti tér felújítása | K71 | 20.000.000 | |||
Deák Ferenc Ált. iskola sportcsarnok felújítása | K71 | 250.000.000 | 250.000.000 | ||
Táncsics u. vasúti átjáró felújítása | K71 | 6.000.000 | 6.000.000 | ||
Bem József utca aszfaltozása | K71 | 4.285.000 | 1.660.329 | ||
Ady Endre utca aszfaltozása | K71 | 4.770.000 | 4.770.000 | ||
Barcs Város Óvodája és Bölcsödéje Deák Ferenc utcai Tagóvodája felújítása | K71 | 177.571 | 177.571 | ||
Barcsi Szociális Központ fejlesztése | K71 | 135.599 | 135.599 | ||
Barcs az élhető zöld város | K71 | 353.700.000 | 353.700.000 | ||
Szociális városrehabilitáció (Észak-Nyugati városrész) | K71 | 8.778.197 | 7.243.197 | ||
Szociális városrehabilitáció (Klapka utcai városrész) | K71 | 11.930.593 | 10.352.286 | ||
Barcs-Drávaszentesi kerékpárút fejlesztés | K71 | 120.509.000 | 120.509.000 | ||
Központi konyha és étterem rekonstrukció (Gimnázium) | K71 | 2.582.152 | 2.582.152 | ||
Barcs központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése | K71 | 66.059.236 | 66.059.236 | ||
Barcsi Helyi Közösség -Közös Többszörös (Színház , Múzeum felújítás) | K71 | 49.418.843 | 49.418.843 | ||
Gyerekesély program infrastruktúrális hátterének biztosítása | K71 | 12.194.920 | 12.194.920 | ||
Barcs belterületi út pályázat 2020 év | K71 | 31.496.063 | 41.994.750 | ||
Sóraktár turisztikai hasznosítása | K71 | 195.207.433 | 195.207.433 | ||
Ingatlanok felújítása összesen | K71 | 789.333.254 | 327.911.353 | 814.093.963 | 327.911.353 |
Informatikai eszközök felújítása összesen | K72 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása összesen | K73 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Csikos ház előtti tér felújítása ÁFA | K74 | 5.400.000 | |||
Deák Ferenc Ált. iskola sportcsarnok felújítása ÁFA | K74 | 67.500.000 | 67.500.000 | ||
Táncsics u. vasúti átjáró felújítása ÁFA | K74 | 1.620.000 | 1.620.000 | ||
Bem József utca aszfaltozása ÁFA | K74 | 1.156.950 | 448.289 | ||
Ady Endre utca aszfaltozása ÁFA | K74 | 1.287.900 | 1.287.900 | ||
Barcs Város Óvodája és Bölcsödéje Deák Ferenc utcai Tagóvodája ÁFA | K74 | 47.944 | 47.944 | ||
Barcsi Szociális Központ fejlesztése ÁFA | K74 | 36.611 | 36.611 | ||
Központi konyha és étterem rekonstrukció (Gimnázium) ÁFA | K74 | 697.181 | 697.181 | ||
Barcs az élhető zöld város ÁFA | K74 | 95.499.000 | 95.499.000 | ||
Szociális városrehabilitáció (Észak-Nyugati városrész) ÁFA | K74 | 5.763.531 | 5.349.081 | ||
Szociális városrehabilitáció (Klapka utcai városrész) ÁFA | K74 | 3.221.260 | 3.221.260 | ||
Barcs-Drávaszentesi kerékpárút fejlesztés ÁFA | K74 | 32.538.000 | 32.538.000 | ||
Barcs központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése ÁFA | K74 | 17.835.993 | 17.835.993 | ||
Gyerekesély program infrastruktúrális hátterének biztosítása ÁFA | K74 | 3.292.630 | 3.292.630 | ||
Barcsi Helyi Közösség -Közös Többszörös (Színház, Múzeum felújítás) ÁFA | K74 | 13.343.087 | 13.343.087 | ||
Barcs belterületi út pályázat 2020 év ÁFA | K74 | 8.503.937 | 11.338.582 | ||
Sóraktár turisztikai hasznosítása ÁFA | K74 | 52.706.008 | 52.706.008 | ||
Felújítási célú előzetesen felszámított ÁFA összesen | K74 | 216.513.394 | 88.536.638 | 223.624.928 | 88.536.638 |
Felújítások mindösszesen | K7 | 1.005.846.648 | 416.447.991 | 1.037.718.891 | 416.447.991 |
Felhalmozási kiadások mindösszesen: | K6+K7 | 1.933.425.119 | 484.181.545 | 1.963.297.362 | 491.244.325 |
K841 | |||||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre összesen: | K84 | 0 | 0 | 0 |
6. melléklet
6.melléklet (1)-(2)
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
Általános- és céltartalékok (Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
|
|
| Önként vállalt |
|
| Önként |
|
Önkormányzat általános gazdálkodási tartaléka működési célra | 20.000.000 | 0 | 20.000.000 | 8.600.682 | 0 | 8.600.682 | |
Önkormányzat általános gazdálkodási tartaléka felhalmozási célra | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Általános tartalékok mindösszesen | K513 | 20.000.000 | 0 | 20.000.000 | 8.600.682 | 0 | 8.600.682 |
Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság | 200.000 | 200.000 | 200.000 | 200.000 | |||
Jogi, Egészségügyi, Szociálpolitikai Bizottság | 200.000 | 200.000 | 200.000 | 200.000 | |||
Pénzügyi | 200.000 | 200.000 | 200.000 | 200.000 | |||
Városfejlesztési, Turisztikai Bizottság | 200.000 | 200.000 | 0 | 0 | |||
Polgármester saját hatáskör | 4.000.000 | 4.000.000 | 2.599.100 | 2.599.100 | |||
Céltartalék működési célra összesen | K513 | 4.800.000 | 0 | 4.800.000 | 3.199.100 | 0 | 3.199.100 |
0 | 0 | 0 | |||||
Céltartalék felhalmozási célra összesen | K513 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Céltartalékok mindösszesen | K513 | 4.800.000 | 0 | 4.800.000 | 3.199.100 | 0 | 3.199.100 |
Tartalékok mindösszesen: | K513 | 24.800.000 | 0 | 24.800.000 | 11.799.782 | 0 | 11.799.782 |
7. melléklet
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
Kiadások - Bevételek (Ft)
7.melléklet (1)-(2)
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 25.293.990 | 0 | 25.293.990 | 3.651.000 | 0 | 3.651.000 |
Külső személyi juttatások | K12 | 4.007.520 | 0 | 4.007.520 | 30.901.510 | 0 | 30.901.510 |
Személyi juttatások összesen | K1 | 29.301.510 | 0 | 29.301.510 | 34.552.510 | 0 | 34.552.510 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 7.540.986 | 0 | 7.540.986 | 7.641.543 | 0 | 7.641.543 |
Készletbeszerzés | K31 | 1.920.000 | 0 | 1.920.000 | 4.416.155 | 0 | 4.416.155 |
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 120.000 | 0 | 120.000 | 220.000 | 0 | 220.000 |
Szolgáltatási kiadások | K33 | 129.444.000 | 0 | 129.444.000 | 152.554.817 | 0 | 152.554.817 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 4.500.000 | 0 | 4.500.000 | 4.300.000 | 0 | 4.300.000 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 66.707.000 | 0 | 66.707.000 | 72.964.461 | 0 | 72.964.461 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 202.691.000 | 0 | 202.691.000 | 234.455.433 | 0 | 234.455.433 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Elvonások és befizetések | K502 | 10.434.500 | 0 | 10.434.500 | 10.434.500 | 0 | 10.434.500 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 750.000 | 0 | 750.000 | 900.000 | 2.000.000 | 2.900.000 |
Működési célú visszatérítendő tám., kölcs. nyújtása áht-n kívülre | K508 |
|
|
|
|
|
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 21.690.000 | 33.400.000 | 55.090.000 | 23.684.717 | 32.041.400 | 55.726.117 |
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 32.874.500 | 33.400.000 | 66.274.500 | 35.019.217 | 34.041.400 | 69.060.617 |
Műk ö d é si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K1+..+K5 | 272.407.996 | 33.400.000 | 305.807.996 | 311.668.703 | 34.041.400 | 345.710.103 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 5.118.000 | 0 | 5.118.000 | 5.118.000 | 0 | 5.118.000 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 20.000.000 | 0 | 20.000.000 | 20.617.070 | 0 | 20.617.070 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 6.782.000 | 0 | 6.782.000 | 6.893.830 | 0 | 6.893.830 |
Beruházások összesen | K6 | 31.900.000 | 0 | 31.900.000 | 32.628.900 | 0 | 32.628.900 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | 0 | 0 | 0 | 2.650.000 | 0 | 2.650.000 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | 0 | 0 | 0 | 1.000.000 | 0 | 1.000.000 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 3.650.000 | 0 | 3.650.000 |
Fe lha lm o zá si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K6+..+K8 | 31.900.000 | 0 | 31.900.000 | 36.278.900 | 0 | 36.278.900 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 304.307.996 | 33.400.000 | 337.707.996 | 347.947.603 | 34.041.400 | 381.989.003 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 304.307.996 | 33.400.000 | 337.707.996 | 347.947.603 | 34.041.400 | 381.989.003 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 6.217.000 | 0 | 6.217.000 | 2.000.000 | 0 | 2.000.000 |
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Tulajdonosi bevételek | B404 | 944.000 | 0 | 944.000 | 5.161.000 | 0 | 5.161.000 |
Ellátási díjak | B405 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 1.241.000 | 0 | 1.241.000 | 1.241.000 | 0 | 1.241.000 |
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kamatbevételek | B408 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési bevételek összesen | B4 | 8.402.000 | 0 | 8.402.000 | 8.402.000 | 0 | 8.402.000 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok értékesítése | B52 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 5.434.500 | 0 | 5.434.500 | 5.758.565 | 0 | 5.758.565 |
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 |
|
|
|
|
|
|
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 25.400.000 | 0 | 25.400.000 | 25.400.000 | 0 | 25.400.000 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 25.400.000 | 0 | 25.400.000 | 25.400.000 | 0 | 25.400.000 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 39.236.500 | 0 | 39.236.500 | 39.560.565 | 0 | 39.560.565 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -258.571.496 | -33.400.000 | -291.971.496 | -297.508.138 | -34.041.400 | -331.549.538 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | -6.500.000 | 0 | -6.500.000 | -10.878.900 | 0 | -10.878.900 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 175.867.781 | 25.704.476 | 201.572.257 | 292.945.636 | 25.704.476 | 318.650.112 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 |
|
|
|
|
|
|
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 180.467.425 | 25.704.476 | 206.171.901 | 297.545.280 | 25.704.476 | 323.249.756 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 180.467.425 | 25.704.476 | 206.171.901 | 297.545.280 | 25.704.476 | 323.249.756 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 180.467.425 | 25.704.476 | 206.171.901 | 297.545.280 | 25.704.476 | 323.249.756 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 219.703.925 | 25.704.476 | 245.408.401 | 337.105.845 | 25.704.476 | 362.810.321 |
Kötelező feladatok:
Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | ||
|
|
|
|
| |||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 25.293.990 | 3.651.000 | ||||
Külső személyi juttatások | K12 | 4.007.520 | 30.901.510 | ||||
Személyi juttatások összesen | K1 | 29.301.510 | 34.552.510 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 7.540.986 | 7.641.543 | ||||
Készletbeszerzés | K31 | 600.000 | 3.096.155 | 0 | |||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 120.000 | 220.000 | ||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 9.764.000 | 32.674.817 | 12.900.000 | 12.900.000 | 200.000 | |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 4.100.000 | 3.900.000 | ||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 27.279.000 | 33.536.461 | 3.500.000 | 3.500.000 | ||
Dologi kiadások összesen | K3 | 41.863.000 | 73.427.433 | 16.400.000 | 16.400.000 | 0 | 200.000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||
Elvonások és befizetések | K502 | 5.000.000 | 5.000.000 | ||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 0 | 0 | ||||
Működési célú visszatérítendő tám., kölcs. nyújtása áht-n kívülre | K508 | ||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 20.190.000 | 22.184.717 | ||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 25.190.000 | 27.184.717 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Műk ö d é si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K1+..+K5 | 103.895.496 | 142.806.203 | 16.400.000 | 16.400.000 | 0 | 200.000 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 5.118.000 | 5.118.000 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 463.070 | |||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 111.830 | 1.382.000 | 1.382.000 | |||
Beruházások összesen | K6 | 0 | 574.900 | 0 | 0 | 6.500.000 | 6.500.000 |
Ingatlanok felújítása | K71 | ||||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | ||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | ||||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | 2.650.000 | |||||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | 1.000.000 | |||||
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 3.650.000 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fe lha lm o zá si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K6+..+K8 | 0 | 4.224.900 | 0 | 0 | 6.500.000 | 6.500.000 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 103.895.496 | 147.031.103 | 16.400.000 | 16.400.000 | 6.500.000 | 6.700.000 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 103.895.496 | 147.031.103 | 16.400.000 | 16.400.000 | 6.500.000 | 6.700.000 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | ||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről | B1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | ||||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | ||||||
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | ||||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 4.217.000 | 0 | ||||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | ||||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | 378.000 | 4.595.000 | ||||
Ellátási díjak | B405 | ||||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 1.241.000 | 1.241.000 | ||||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | ||||||
Kamatbevételek | B408 | ||||||
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | ||||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 0 | 5.836.000 | 5.836.000 | 0 | 0 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | ||||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | ||||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | ||||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | ||||||
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | ||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 0 | 0 | 5.836.000 | 5.836.000 | 0 | 0 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -103.895.496 | -142.806.203 | -10.564.000 | -10.564.000 | 0 | -200.000 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | 0 | -4.224.900 | 0 | 0 | -6.500.000 | -6.500.000 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 201.572.257 | 318.650.112 | ||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 |
|
| ||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 206.171.901 | 323.249.756 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 206.171.901 | 323.249.756 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 206.171.901 | 323.249.756 | 0 | 0 | 0 | 0 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 206.171.901 | 323.249.756 | 5.836.000 | 5.836.000 | 0 | 0 |
Kötelező feladatok:
Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | ||
|
|
|
|
|
| ||||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | ||||||||
Külső személyi juttatások | K12 | ||||||||
Személyi juttatások összesen | K1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | ||||||||
Készletbeszerzés | K31 | ||||||||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | ||||||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 17.200.000 | 17.200.000 | 8.550.000 | 8.550.000 | 4.000.000 | 4.000.000 | ||
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | ||||||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 4.644.000 | 4.644.000 | 2.309.000 | 2.309.000 | 1.080.000 | 1.080.000 | ||
Dologi kiadások összesen | K3 | 0 | 0 | 21.844.000 | 21.844.000 | 10.859.000 | 10.859.000 | 5.080.000 | 5.080.000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||||
Elvonások és befizetések | K502 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | ||||||||
Működési célú visszatérítendő tám., kölcs. nyújtása áht-n kívülre | K508 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | ||||||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Műk ö d é si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K1+..+K5 | 0 | 0 | 21.844.000 | 21.844.000 | 10.859.000 | 10.859.000 | 5.080.000 | 5.080.000 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | ||||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | ||||||||
Beruházások összesen | K6 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok felújítása | K71 | ||||||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | ||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | ||||||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fe lha lm o zá si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K6+..+K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 0 | 0 | 21.844.000 | 21.844.000 | 10.859.000 | 10.859.000 | 5.080.000 | 5.080.000 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 0 | 0 | 21.844.000 | 21.844.000 | 10.859.000 | 10.859.000 | 5.080.000 | 5.080.000 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | ||||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | ||||||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | ||||||||
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | ||||||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 1.900.000 | 1.900.000 | ||||||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | ||||||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | 566.000 | 566.000 | ||||||
Ellátási díjak | B405 | ||||||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | ||||||||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | ||||||||
Kamatbevételek | B408 | ||||||||
Egyéb működési bevételek | B411 | ||||||||
Működési bevételek összesen | B4 | 566.000 | 566.000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1.900.000 | 1.900.000 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | ||||||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | ||||||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | ||||||||
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 566.000 | 566.000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1.900.000 | 1.900.000 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | 566.000 | 566.000 | -21.844.000 | -21.844.000 | -10.859.000 | -10.859.000 | -3.180.000 | -3.180.000 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | ||||||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 | ||||||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 566.000 | 566.000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1.900.000 | 1.900.000 |
Kötelező feladatok:
Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | ||
|
|
|
|
|
| ||||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | ||||||||
Külső személyi juttatások | K12 | ||||||||
Személyi juttatások összesen | K1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | ||||||||
Készletbeszerzés | K31 | 1.020.000 | 1.020.000 | ||||||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | ||||||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 570.000 | 570.000 | 35.300.000 | 35.300.000 | 38.920.000 | 38.920.000 | 1.980.000 | 1.980.000 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 400.000 | 400.000 | ||||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 6.504.000 | 6.504.000 | 9.639.000 | 9.639.000 | 10.508.000 | 10.508.000 | 356.000 | 356.000 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 7.074.000 | 7.074.000 | 45.339.000 | 45.339.000 | 49.428.000 | 49.428.000 | 3.356.000 | 3.356.000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||||
Elvonások és befizetések | K502 | 5.434.500 | 5.434.500 | ||||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | ||||||||
Működési célú visszatérítendő tám., kölcs. nyújtása áht-n kívülre | K508 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | ||||||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 5.434.500 | 5.434.500 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Műk ö d é si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K1+..+K5 | 12.508.500 | 12.508.500 | 45.339.000 | 45.339.000 | 49.428.000 | 49.428.000 | 3.356.000 | 3.356.000 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | |||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 20.000.000 | 20.000.000 | 154.000 | |||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 5.400.000 | 5.400.000 | ||||||
Beruházások összesen | K6 | 25.400.000 | 25.400.000 | 0 | 154.000 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok felújítása | K71 | ||||||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | ||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | ||||||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fe lha lm o zá si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K6+..+K8 | 25.400.000 | 25.400.000 | 0 | 154.000 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 37.908.500 | 37.908.500 | 45.339.000 | 45.493.000 | 49.428.000 | 49.428.000 | 3.356.000 | 3.356.000 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 37.908.500 | 37.908.500 | 45.339.000 | 45.493.000 | 49.428.000 | 49.428.000 | 3.356.000 | 3.356.000 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | ||||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | ||||||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | ||||||||
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | ||||||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 100.000 | 100.000 | ||||||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | ||||||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | ||||||||
Ellátási díjak | B405 | ||||||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | ||||||||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | ||||||||
Kamatbevételek | B408 | ||||||||
Egyéb működési bevételek | B411 | ||||||||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 100.000 | 100.000 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | ||||||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | ||||||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 5.434.500 | 5.758.565 | ||||||
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 25.400.000 | 25.400.000 | ||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 25.400.000 | 25.400.000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 30.834.500 | 31.158.565 | 0 | 0 | 0 | 0 | 100.000 | 100.000 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -7.074.000 | -6.749.935 | -45.339.000 | -45.339.000 | -49.428.000 | -49.428.000 | -3.256.000 | -3.256.000 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | 0 | 0 | 0 | -154.000 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | ||||||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 | ||||||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 30.834.500 | 31.158.565 | 0 | 0 | 0 | 0 | 100.000 | 100.000 |
Kötelező | Önként vállalt | ||||||||
Eredeti e.i | Módosított | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | ||
|
|
|
|
|
| ||||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | ||||||||
Külső személyi juttatások | K12 | ||||||||
Személyi juttatások összesen | K1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | ||||||||
Készletbeszerzés | K31 | 300.000 | 300.000 | ||||||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | ||||||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 260.000 | 260.000 | ||||||
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | ||||||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 151.000 | 151.000 | 737.000 | 737.000 | ||||
Dologi kiadások összesen | K3 | 711.000 | 711.000 | 737.000 | 737.000 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||||
Elvonások és befizetések | K502 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 750.000 | 900.000 | ||||||
Működési célú visszatérítendő tám., kölcs. nyújtása áht-n kívülre | K508 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 1.500.000 | 1.500.000 | 16.000.000 | 16.000.000 | ||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2.250.000 | 2.400.000 | 16.000.000 | 16.000.000 |
Műk ö d é si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K1+..+K5 | 711.000 | 711.000 | 737.000 | 737.000 | 2.250.000 | 2.400.000 | 16.000.000 | 16.000.000 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | ||||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | ||||||||
Beruházások összesen | K6 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok felújítása | K71 | ||||||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | ||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | ||||||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fe lha lm o zá si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K6+..+K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 711.000 | 711.000 | 737.000 | 737.000 | 2.250.000 | 2.400.000 | 16.000.000 | 16.000.000 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 711.000 | 711.000 | 737.000 | 737.000 | 2.250.000 | 2.400.000 | 16.000.000 | 16.000.000 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | ||||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | ||||||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | ||||||||
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | ||||||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | ||||||||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | ||||||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | ||||||||
Ellátási díjak | B405 | ||||||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | ||||||||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | ||||||||
Kamatbevételek | B408 | ||||||||
Egyéb működési bevételek | B411 | ||||||||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | ||||||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | ||||||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | ||||||||
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -711.000 | -711.000 | -737.000 | -737.000 | -2.250.000 | -2.400.000 | -16.000.000 | -16.000.000 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | ||||||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 | ||||||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Önként vállalt | Önként vállalt | Önként vállalt | |||||
Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | ||
|
|
|
|
| |||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | ||||||
Külső személyi juttatások | K12 | ||||||
Személyi juttatások összesen | K1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | ||||||
Készletbeszerzés | K31 | ||||||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | ||||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 0 | |||||
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | ||||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 0 | |||||
Dologi kiadások összesen | K3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||
Elvonások és befizetések | K502 | ||||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | ||||||
Működési célú visszatérítendő tám., kölcs. nyújtása áht-n kívülre | K508 | ||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 0 | 0 | 13.000.000 | 13.041.400 | ||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 13.000.000 | 13.041.400 | 0 | 0 |
Műk ö d é si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K1+..+K5 | 0 | 0 | 13.000.000 | 13.041.400 | 0 | 0 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | ||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | ||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | ||||||
Beruházások összesen | K6 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok felújítása | K71 | ||||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | ||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | ||||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | ||||||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | 0 | |||||
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fe lha lm o zá si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K6+..+K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 0 | 0 | 13.000.000 | 13.041.400 | 0 | 0 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 0 | 0 | 13.000.000 | 13.041.400 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | ||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | ||||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | ||||||
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | ||||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | ||||||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | ||||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | ||||||
Ellátási díjak | B405 | ||||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | ||||||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | ||||||
Kamatbevételek | B408 | ||||||
Egyéb működési bevételek | B411 | ||||||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | ||||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | ||||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | ||||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | ||||||
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | ||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | 0 | 0 | -13.000.000 | -13.041.400 | 0 | 0 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | ||||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 | ||||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Önként vállalt | Önként vállalt | Önként vállalt | |||||
Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | ||
|
|
|
|
| |||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | ||||||
Külső személyi juttatások | K12 | ||||||
Személyi juttatások összesen | K1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | ||||||
Készletbeszerzés | K31 | ||||||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | ||||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | ||||||
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | ||||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | ||||||
Dologi kiadások összesen | K3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||
Elvonások és befizetések | K502 | ||||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 2.000.000 | |||||
Működési célú visszatérítendő tám., kölcs. nyújtása áht-n kívülre | K508 | ||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 2.000.000 | 1.800.000 | 2.400.000 | 600.000 | 600.000 | |
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 2.000.000 | 2.000.000 | 1.800.000 | 2.400.000 | 600.000 | 600.000 |
Műk ö d é si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K1+..+K5 | 2.000.000 | 2.000.000 | 1.800.000 | 2.400.000 | 600.000 | 600.000 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | ||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | ||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | ||||||
Beruházások összesen | K6 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok felújítása | K71 | ||||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | ||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | ||||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | ||||||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | ||||||
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fe lha lm o zá si k ö ltsé g v e té s e lő irá ny za t c so p o rt ö ssze se n | K6+..+K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 2.000.000 | 2.000.000 | 1.800.000 | 2.400.000 | 600.000 | 600.000 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 2.000.000 | 2.000.000 | 1.800.000 | 2.400.000 | 600.000 | 600.000 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | ||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | ||||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | ||||||
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | ||||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | ||||||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | ||||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | ||||||
Ellátási díjak | B405 | ||||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | ||||||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | ||||||
Kamatbevételek | B408 | ||||||
Egyéb működési bevételek | B411 | ||||||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | ||||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | ||||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | ||||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | ||||||
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | ||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -2.000.000 | -2.000.000 | -1.800.000 | -2.400.000 | -600.000 | -600.000 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | ||||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 | ||||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
8. melléklet
8.melléklet (1)-(2)
Barcsi Polgármesteri Hivatal
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
2020. évi költségvetése
Kiadások - Bevételek (Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
| Rovat- |
| Önként vállalt feladatok |
|
| Önként vállalt feladatok |
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 182.102.864 | 182.102.864 | 182.184.599 | 182.184.599 | ||
Külső személyi juttatások | K12 | 3.000.000 | 3.000.000 | 3.000.000 | 3.000.000 | ||
Személyi juttatások összesen | K1 | 185.102.864 | 0 | 185.102.864 | 185.184.599 | 0 | 185.184.599 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 35.065.103 | 35.065.103 | 35.080.436 | 35.080.436 | ||
Készletbeszerzés | K31 | 3.520.000 | 3.520.000 | 3.520.000 | 3.520.000 | ||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 1.700.000 | 1.700.000 | 2.100.000 | 2.100.000 | ||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 19.580.000 | 19.580.000 | 20.186.019 | 20.186.019 | ||
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 200.000 | 200.000 | 200.000 | 200.000 | ||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 7.450.000 | 7.450.000 | 7.404.125 | 7.404.125 | ||
Dologi kiadások összesen | K3 | 32.450.000 | 0 | 32.450.000 | 33.410.144 | 0 | 33.410.144 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési költségvetés elő irányzat csoport összesen | K1+..+K5 | 252.617.967 | 0 | 252.617.967 | 253.675.179 | 0 | 253.675.179 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 750.000 | 750.000 | 950.000 | 950.000 | ||
Részesedések beszerzése | K65 | 0 | 0 | ||||
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | 0 | ||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 202.500 | 202.500 | 256.500 | 256.500 | ||
Beruházások összesen | K6 | 952.500 | 0 | 952.500 | 1.206.500 | 0 | 1.206.500 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | ||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 0 | 0 | ||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalm ozási költségvetés elő irányzat csoport összesen | K6+..+K8 | 952.500 | 0 | 952.500 | 1.206.500 | 0 | 1.206.500 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 253.570.467 | 0 | 253.570.467 | 254.881.679 | 0 | 254.881.679 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 253.570.467 | 0 | 253.570.467 | 254.881.679 | 0 | 254.881.679 |
| Rovat- |
| Önként vállalt feladatok |
|
| Önként vállalt feladatok |
|
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 17.141.500 | 17.141.500 | 17.641.500 | 17.641.500 | ||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 17.141.500 | 0 | 17.141.500 | 17.641.500 | 0 | 17.641.500 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 0 | 0 | ||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | 0 | 0 | ||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 3.844.932 | 3.844.932 | 3.344.932 | 3.344.932 | ||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 0 | 0 | ||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | 0 | 0 | ||||
Ellátási díjak | B405 | 0 | 0 | ||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 896.382 | 896.382 | 896.382 | 896.382 | ||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | ||||
Kamatbevételek | B408 | 0 | 0 | ||||
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 0 | 0 | ||||
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | ||||
Működési bevételek összesen | B4 | 4.741.314 | 0 | 4.741.314 | 4.241.314 | 0 | 4.241.314 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 21.882.814 | 0 | 21.882.814 | 21.882.814 | 0 | 21.882.814 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -230.735.153 | 0 | -230.735.153 | -231.792.365 | 0 | -231.792.365 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | -952.500 | 0 | -952.500 | -1.206.500 | 0 | -1.206.500 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 0 | 1.214.144 | 1.214.144 | |||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 0 | 0 | ||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 0 | 0 | 0 | 1.214.144 | 0 | 1.214.144 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | 231.687.653 | 231.687.653 | 231.784.721 | 231.784.721 | ||
ebből Állami támogatás és egyéb támogatás | 159.739.500 | 159.739.500 | 159.836.568 | 159.836.568 | |||
Önkormányzati hozzájárulás | 71.948.153 | 0 | 71.948.153 | 71.948.153 | 0 | 71.948.153 | |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 231.687.653 | 0 | 231.687.653 | 232.998.865 | 0 | 232.998.865 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 231.687.653 | 0 | 231.687.653 | 232.998.865 | 0 | 232.998.865 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 253.570.467 | 0 | 253.570.467 | 254.881.679 | 0 | 254.881.679 |
9. melléklet
9.melléklet (1)-(2)
Városgazdálkodási Igazgatóság
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
2020. évi költségvetése
Kiadások - Bevételek (Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
Rovat megnevezése | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | Önként vállalt | Összesen |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 115.721.218 | 145.831.023 | 261.552.241 | 115.721.418 | 145.831.023 | 261.552.441 |
Külső személyi juttatások | K12 | 31.011.120 | 31.625.820 | 62.636.940 | 31.011.120 | 31.625.820 | 62.636.940 |
Személyi juttatások összesen | K1 | 146.732.338 | 177.456.843 | 324.189.181 | 146.732.538 | 177.456.843 | 324.189.381 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 23.343.927 | 21.629.274 | 44.973.201 | 23.343.962 | 21.629.274 | 44.973.236 |
Készletbeszerzés | K31 | 27.124.011 | 22.849.488 | 49.973.499 | 27.124.011 | 22.849.488 | 49.973.499 |
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 865.000 | 660.000 | 1.525.000 | 865.000 | 660.000 | 1.525.000 |
Szolgáltatási kiadások | K33 | 25.205.000 | 55.420.400 | 80.625.400 | 25.205.000 | 55.420.400 | 80.625.400 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 1.800.000 | 1.075.000 | 2.875.000 | 1.800.000 | 1.075.000 | 2.875.000 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 17.799.233 | 25.451.015 | 43.250.248 | 40.197.244 | 25.451.015 | 65.648.259 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 72.793.244 | 105.455.903 | 178.249.147 | 95.191.255 | 105.455.903 | 200.647.158 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 1.100.000 | 1.100.000 | 1.100.000 | 1.100.000 | ||
Tartalékok-általános | K513 | 0 | 0 | ||||
Tartalékok-cél | K513 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 1.100.000 | 0 | 1.100.000 | 1.100.000 | 0 | 1.100.000 |
Mű k ö d ési k ö ltség vetés elő irá nyza t cso p o rt ö sszesen | K1+..+K5 | 243.969.509 | 304.542.020 | 548.511.529 | 266.367.755 | 304.542.020 | 570.909.775 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 550.000 | 561.000 | 1.111.000 | 550.000 | 561.000 | 1.111.000 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 4.870.000 | 3.735.000 | 8.605.000 | 4.870.000 | 3.735.000 | 8.605.000 |
Részesedések beszerzése | K65 | 0 | 0 | ||||
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | 0 | ||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 1.315.000 | 1.024.000 | 2.339.000 | 1.315.000 | 1.024.000 | 2.339.000 |
Beruházások összesen | K6 | 6.735.000 | 5.320.000 | 12.055.000 | 6.735.000 | 5.320.000 | 12.055.000 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 550.000 | 4.250.000 | 4.800.000 | 2.300.000 | 2.500.000 | 4.800.000 |
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | ||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 148.000 | 1.147.500 | 1.295.500 | 148.000 | 1.147.500 | 1.295.500 |
Felújítások összesen | K7 | 698.000 | 5.397.500 | 6.095.500 | 2.448.000 | 3.647.500 | 6.095.500 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból kifizetés áht-n kívülre | K85 | 13.101.000 | 13.101.000 | 13.101.000 | 13.101.000 | ||
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 13.101.000 | 0 | 13.101.000 | 13.101.000 | 0 | 13.101.000 |
Felha lmo zá si k ö ltség vetés elő irá nyza t cso p o rt ö sszesen | K6+..+K8 | 20.534.000 | 10.717.500 | 31.251.500 | 22.284.000 | 8.967.500 | 31.251.500 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 264.503.509 | 315.259.520 | 579.763.029 | 288.651.755 | 313.509.520 | 602.161.275 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 264.503.509 | 315.259.520 | 579.763.029 | 288.651.755 | 313.509.520 | 602.161.275 |
Rovat megnevezése | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | Önként vállalt | Összesen |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 32.044.684 | 84.110.608 | 116.155.292 | 32.044.684 | 84.110.608 | 116.155.292 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 32.044.684 | 84.110.608 | 116.155.292 | 32.044.684 | 84.110.608 | 116.155.292 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 0 | 0 | ||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | 473.000 | 411.000 | 884.000 | 473.000 | 411.000 | 884.000 |
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 35.797.500 | 187.891.100 | 223.688.600 | 35.797.500 | 187.891.100 | 223.688.600 |
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 121.000 | 121.000 | 121.000 | 121.000 | ||
Tulajdonosi bevételek | B404 | 0 | 0 | ||||
Ellátási díjak | B405 | 0 | 0 | ||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 128.000 | 29.197.764 | 29.325.764 | 128.000 | 29.197.764 | 29.325.764 |
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | ||||
Kamatbevételek | B408 | 0 | 0 | ||||
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 10.000 | 10.000 | 10.000 | 10.000 | ||
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | ||||
Működési bevételek összesen | B4 | 36.398.500 | 217.630.864 | 254.029.364 | 36.398.500 | 217.630.864 | 254.029.364 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 0 | 0 | ||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 4.000.000 | 4.000.000 | 4.000.000 | 4.000.000 | ||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 4.000.000 | 0 | 4.000.000 | 4.000.000 | 0 | 4.000.000 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 72.443.184 | 301.741.472 | 374.184.656 | 72.443.184 | 301.741.472 | 374.184.656 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -175.526.325 | -2.800.548 | -178.326.873 | -197.924.571 | -2.800.548 | -200.725.119 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | -16.534.000 | -10.717.500 | -27.251.500 | -18.284.000 | -8.967.500 | -27.251.500 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 6.411.000 | 7.275.000 | 13.686.000 | 28.809.011 | 7.275.000 | 36.084.011 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 13.218.000 | 13.218.000 | 13.218.000 | 13.218.000 | ||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 19.629.000 | 7.275.000 | 26.904.000 | 42.027.011 | 7.275.000 | 49.302.011 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | 172.431.325 | 6.243.048 | 178.674.373 | 172.431.560 | 6.243.048 | 178.674.608 |
ebből Állami támogatás és egyéb támogatás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Önkormányzati hozzájárulás | 172.431.325 | 6.243.048 | 178.674.373 | 172.431.560 | 6.243.048 | 178.674.608 | |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 192.060.325 | 13.518.048 | 205.578.373 | 214.458.571 | 13.518.048 | 227.976.619 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 192.060.325 | 13.518.048 | 205.578.373 | 214.458.571 | 13.518.048 | 227.976.619 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 264.503.509 | 315.259.520 | 579.763.029 | 286.901.755 | 315.259.520 | 602.161.275 |
10. melléklet
10.melléklet (1)-(2)
Kistérségi Járóbetegellátó Központ
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
2020. évi költségvetése
Kiadások - Bevételek (Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
Rovat megnevezése | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | Önként vállalt | Összesen |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 35.422.272 | 186.298.728 | 221.721.000 | 35.422.272 | 217.440.996 | 252.863.268 |
Külső személyi juttatások | K12 | 16.860.000 | 16.860.000 | 16.861.732 | 16.861.732 | ||
Személyi juttatások összesen | K1 | 35.422.272 | 203.158.728 | 238.581.000 | 35.422.272 | 234.302.728 | 269.725.000 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 6.198.898 | 32.994.602 | 39.193.500 | 6.198.898 | 38.381.890 | 44.580.788 |
Készletbeszerzés | K31 | 668.830 | 39.002.170 | 39.671.000 | 668.830 | 34.062.098 | 34.730.928 |
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 610.000 | 5.620.000 | 6.230.000 | 700.000 | 8.800.828 | 9.500.828 |
Szolgáltatási kiadások | K33 | 16.000.000 | 149.721.000 | 165.721.000 | 16.000.000 | 180.284.821 | 196.284.821 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 100.000 | 264.000 | 364.000 | 65.155 | 208.015 | 273.170 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 0 | 18.003.200 | 18.003.200 | 0 | 18.196.114 | 18.196.114 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 17.378.830 | 212.610.370 | 229.989.200 | 17.433.985 | 241.551.876 | 258.985.861 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 0 | 0 | ||||
Nemzetközi kötelezettségek | K501 | 0 | 0 | ||||
Elvonások és befizetések | K502 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 0 | 4.178.550 | 4.178.550 | |||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 4.178.550 | 4.178.550 |
Működési köl t ségvet és el ői rányzat cs oport összes en | K1+..+K5 | 59.000.000 | 448.763.700 | 507.763.700 | 59.055.155 | 518.415.044 | 577.470.199 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 390.000 | 390.000 | 223.473 | 223.473 | ||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 1.100.000 | 1.100.000 | 600.000 | 600.000 | ||
Részesedések beszerzése | K65 | 0 | 0 | ||||
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | 0 | ||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 402.300 | 402.300 | 402.300 | 402.300 | ||
Beruházások összesen | K6 | 0 | 1.892.300 | 1.892.300 | 0 | 1.225.773 | 1.225.773 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | ||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 0 | 0 | ||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fel halm ozási köl t ségvet és el ői rányzat cs oport összes en | K6+..+K8 | 0 | 1.892.300 | 1.892.300 | 0 | 1.225.773 | 1.225.773 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 59.000.000 | 450.656.000 | 509.656.000 | 59.055.155 | 519.640.817 | 578.695.972 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 59.000.000 | 450.656.000 | 509.656.000 | 59.055.155 | 519.640.817 | 578.695.972 |
Rovat megnevezése | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | Önként vállalt | Összesen |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 59.000.000 | 418.000.000 | 477.000.000 | 59.055.155 | 480.421.273 | 539.476.428 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 59.000.000 | 418.000.000 | 477.000.000 | 59.055.155 | 480.421.273 | 539.476.428 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 0 | 0 | ||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | 160.000 | 160.000 | 160.000 | 160.000 | ||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 25.295.000 | 25.295.000 | 25.295.000 | 25.295.000 | ||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 200.000 | 200.000 | 200.000 | 200.000 | ||
Tulajdonosi bevételek | B404 | 0 | 0 | ||||
Ellátási díjak | B405 | 0 | 0 | ||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 0 | 0 | ||||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | ||||
Kamatbevételek | B408 | 1.000 | 1.000 | 999 | 999 | ||
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 0 | 370.000 | 370.000 | |||
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 1 | 1 | |||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 25.656.000 | 25.656.000 | 0 | 26.026.000 | 26.026.000 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 0 | 0 | ||||
Részesedések értékesítése | B54 | 0 | 0 | ||||
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | B55 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 0 | 0 | ||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 59.000.000 | 443.656.000 | 502.656.000 | 59.055.155 | 506.447.273 | 565.502.428 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | 0 | -5.107.700 | -5.107.700 | 0 | -11.967.771 | -11.967.771 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | 0 | -1.892.300 | -1.892.300 | 0 | -1.225.773 | -1.225.773 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 0 | 5.924.643 | 5.924.643 | |||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 0 | 0 | ||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 0 | 0 | 0 | 0 | 5.924.643 | 5.924.643 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | 0 | 7.000.000 | 7.000.000 | 7.268.901 | 7.268.901 | |
ebből Állami támogatás és egyéb támogatás | 0 | 0 | |||||
Önkormányzati hozzájárulás | 0 | 7.000.000 | 7.000.000 | 0 | 7.268.901 | 7.268.901 | |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 0 | 7.000.000 | 7.000.000 | 0 | 13.193.544 | 13.193.544 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 0 | 7.000.000 | 7.000.000 | 0 | 13.193.544 | 13.193.544 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 59.000.000 | 450.656.000 | 509.656.000 | 59.055.155 | 519.640.817 | 578.695.972 |
11. melléklet
11.melléklet (1)-(2)
Barcsi Szociális Központ
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
2020. évi költségvetése
Kiadások - Bevételek (Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
Rovat megnevezése | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | Önként vállalt | Összesen |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 341.242.290 | 6.409.615 | 347.651.905 | 377.975.045 | 3.359.615 | 381.334.660 |
Külső személyi juttatások | K12 | 2.573.000 | 0 | 2.573.000 | 7.708.000 | 800.000 | 8.508.000 |
Személyi juttatások összesen | K1 | 343.815.290 | 6.409.615 | 350.224.905 | 385.683.045 | 4.159.615 | 389.842.660 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 60.203.581 | 1.834.724 | 62.038.305 | 67.992.832 | 1.305.974 | 69.298.806 |
Készletbeszerzés | K31 | 57.216.950 | 1.006.765 | 58.223.715 | 60.091.950 | 1.506.765 | 61.598.715 |
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 1.843.000 | 0 | 1.843.000 | 1.893.000 | 0 | 1.893.000 |
Szolgáltatási kiadások | K33 | 43.599.770 | 792.100 | 44.391.870 | 45.843.386 | 4.032.332 | 49.875.718 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 125.000 | 961.482 | 1.086.482 | 200.000 | 0 | 200.000 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 29.093.034 | 597.962 | 29.690.996 | 30.185.517 | 597.962 | 30.783.479 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 131.877.754 | 3.358.309 | 135.236.063 | 138.213.853 | 6.137.059 | 144.350.912 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési köl t ségvet és el ői rányzat cs oport összes en | K1+..+K5 | 535.896.625 | 11.602.648 | 547.499.273 | 591.889.730 | 11.602.648 | 603.492.378 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 106.000 | 106.000 | 106.000 | 106.000 | ||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | 0 | 200.000 | 200.000 | ||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 500.000 | 500.000 | 300.000 | 300.000 | ||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 4.000.000 | 4.000.000 | 6.200.000 | 6.200.000 | ||
Részesedések beszerzése | K65 | 0 | 0 | ||||
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | 0 | ||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 1.244.000 | 1.244.000 | 1.810.000 | 1.810.000 | ||
Beruházások összesen | K6 | 5.850.000 | 0 | 5.850.000 | 8.616.000 | 0 | 8.616.000 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | ||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 0 | 0 | ||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fel halm ozási köl t ségvet és el ői rányzat cs oport összes en | K6+..+K8 | 5.850.000 | 0 | 5.850.000 | 8.616.000 | 0 | 8.616.000 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 541.746.625 | 11.602.648 | 553.349.273 | 600.505.730 | 11.602.648 | 612.108.378 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 541.746.625 | 11.602.648 | 553.349.273 | 600.505.730 | 11.602.648 | 612.108.378 |
Rovat megnevezése | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | Önként vállalt | Összesen |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 3.133.005 | 3.133.005 | 1.343.616 | 3.133.005 | 4.476.621 | |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 3.133.005 | 3.133.005 | 1.343.616 | 3.133.005 | 4.476.621 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 0 | 0 | ||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | 0 | 0 | ||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 0 | 2.177.953 | 2.177.953 | 1.750.000 | 2.177.953 | 3.927.953 |
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 0 | 0 | ||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | 0 | 0 | ||||
Ellátási díjak | B405 | 131.515.483 | 131.515.483 | 131.515.483 | 131.515.483 | ||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 3.676.937 | 588.047 | 4.264.984 | 3.676.937 | 588.047 | 4.264.984 |
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | ||||
Kamatbevételek | B408 | 0 | 0 | ||||
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 0 | 0 | ||||
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | 0 | |||
Működési bevételek összesen | B4 | 135.192.420 | 2.766.000 | 137.958.420 | 136.942.420 | 2.766.000 | 139.708.420 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 0 | 1.016.000 | 1.016.000 | |||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 0 | 0 | 0 | |||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 135.192.420 | 5.899.005 | 141.091.425 | 139.302.036 | 5.899.005 | 145.201.041 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -400.704.205 | -5.703.643 | -406.407.848 | -452.587.694 | -5.703.643 | -458.291.337 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | -5.850.000 | 0 | -5.850.000 | -8.616.000 | 0 | -8.616.000 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 5.703.643 | 5.703.643 | 4.992.483 | 5.703.643 | 10.696.126 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 0 | 0 | ||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 0 | 5.703.643 | 5.703.643 | 4.992.483 | 5.703.643 | 10.696.126 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | 406.554.205 | 0 | 406.554.205 | 456.211.211 | 0 | 456.211.211 |
ebből Állami támogatás és egyéb támogatás | 329.003.877 | 0 | 329.003.877 | 378.660.883 | 0 | 378.660.883 | |
Önkormányzati hozzájárulás | 77.550.328 | 0 | 77.550.328 | 77.550.328 | 0 | 77.550.328 | |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 406.554.205 | 5.703.643 | 412.257.848 | 461.203.694 | 5.703.643 | 466.907.337 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 406.554.205 | 5.703.643 | 412.257.848 | 461.203.694 | 5.703.643 | 466.907.337 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 541.746.625 | 11.602.648 | 553.349.273 | 600.505.730 | 11.602.648 | 612.108.378 |
12. melléklet
12.melléklet (1)-(2)
Barcs Város Óvodája és Bölcsődéje
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
2020. évi költségvetése
Kiadások - Bevételek (Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
Rovat megnevezése | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | vállalt | Összesen |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 311.107.294 | 311.107.294 | 309.054.031 | 309.054.031 | ||
Külső személyi juttatások | K12 | 1.680.000 | 1.680.000 | 4.588.500 | 4.588.500 | ||
Személyi juttatások összesen | K1 | 312.787.294 | 0 | 312.787.294 | 313.642.531 | 0 | 313.642.531 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 53.554.817 | 53.554.817 | 53.700.728 | 53.700.728 | ||
Készletbeszerzés | K31 | 123.724.269 | 123.724.269 | 124.186.039 | 124.186.039 | ||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 1.496.000 | 1.496.000 | 1.496.000 | 1.496.000 | ||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 31.466.882 | 31.466.882 | 31.723.346 | 31.723.346 | ||
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 260.000 | 260.000 | 260.000 | 260.000 | ||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 41.635.784 | 41.635.784 | 41.777.999 | 41.777.999 | ||
Dologi kiadások összesen | K3 | 198.582.935 | 0 | 198.582.935 | 199.443.384 | 0 | 199.443.384 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési köl t ségvet és el ői rányzat cs oport összes en | K1+..+K5 | 564.925.046 | 0 | 564.925.046 | 566.786.643 | 0 | 566.786.643 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 259.842 | 259.842 | 259.842 | 259.842 | ||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 3.736.221 | 3.736.221 | 3.736.221 | 3.736.221 | ||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 1.078.937 | 1.078.937 | 1.078.937 | 1.078.937 | ||
Beruházások összesen | K6 | 5.075.000 | 0 | 5.075.000 | 5.075.000 | 0 | 5.075.000 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | ||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 0 | 0 | ||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fel halm ozási köl t ségvet és el ői rányzat cs oport összes en | K6+..+K8 | 5.075.000 | 0 | 5.075.000 | 5.075.000 | 0 | 5.075.000 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 570.000.046 | 0 | 570.000.046 | 571.861.643 | 0 | 571.861.643 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 570.000.046 | 0 | 570.000.046 | 571.861.643 | 0 | 571.861.643 |
Rovat megnevezése | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | vállalt | Összesen |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 10.575.426 | 10.575.426 | 10.575.426 | 10.575.426 | ||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 10.575.426 | 0 | 10.575.426 | 10.575.426 | 0 | 10.575.426 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 0 | 0 | ||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | 0 | 0 | ||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 8.734.775 | 8.734.775 | 8.734.775 | 8.734.775 | ||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 0 | 0 | ||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | 0 | 0 | ||||
Ellátási díjak | B405 | 48.659.033 | 48.659.033 | 48.659.033 | 48.659.033 | ||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 14.958.825 | 14.958.825 | 14.958.825 | 14.958.825 | ||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | ||||
Kamatbevételek | B408 | 0 | 0 | ||||
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 0 | 0 | ||||
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Működési bevételek összesen | B4 | 72.352.633 | 0 | 72.352.633 | 72.352.633 | 0 | 72.352.633 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 0 | 0 | ||||
Részesedések értékesítése | B54 | 0 | 0 | ||||
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | B55 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 82.928.059 | 0 | 82.928.059 | 82.928.059 | 0 | 82.928.059 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -481.996.987 | 0 | -481.996.987 | -483.858.584 | 0 | -483.858.584 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | -5.075.000 | 0 | -5.075.000 | -5.075.000 | 0 | -5.075.000 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 0 | 0 | 860.449 | 860.449 | ||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 0 | 0 | ||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 0 | 0 | 0 | 860.449 | 0 | 860.449 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | 487.071.987 | 487.071.987 | 488.073.135 | 488.073.135 | ||
ebből Állami támogatás és egyéb támogatás | 398.165.944 | 398.165.944 | 399.167.092 | 399.167.092 | |||
Önkormányzati hozzájárulás | 88.906.043 | 0 | 88.906.043 | 88.906.043 | 0 | 88.906.043 | |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 487.071.987 | 0 | 487.071.987 | 488.933.584 | 0 | 488.933.584 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 487.071.987 | 0 | 487.071.987 | 488.933.584 | 0 | 488.933.584 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 570.000.046 | 0 | 570.000.046 | 571.861.643 | 0 | 571.861.643 |
13. melléklet
13.melléklet (1)-(2)
Móricz Zsigmond Művelődési Központ és
Dráva Közérdekű Múzeális kiállítóhely
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
2020. évi költségvetése
Kiadások - Bevételek (Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
Rovat megnevezése | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | Önként vállalt | Összesen |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 28.407.983 | 856.027 | 29.264.010 | 29.125.484 | 856.027 | 29.981.511 |
Külső személyi juttatások | K12 | 2.125.000 | 199.280 | 2.324.280 | 2.125.000 | 199.280 | 2.324.280 |
Személyi juttatások összesen | K1 | 30.532.983 | 1.055.307 | 31.588.290 | 31.250.484 | 1.055.307 | 32.305.791 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 5.319.871 | 283.053 | 5.602.924 | 5.431.084 | 283.053 | 5.714.137 |
Készletbeszerzés | K31 | 792.000 | 146.185 | 938.185 | 792.000 | 146.185 | 938.185 |
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 550.000 | 550.000 | 550.000 | 550.000 | ||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 32.526.066 | 2.429.716 | 34.955.782 | 32.571.041 | 2.429.716 | 35.000.757 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 200.000 | 200.000 | 200.000 | 200.000 | ||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 8.914.228 | 566.705 | 9.480.933 | 8.914.228 | 566.705 | 9.480.933 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 42.982.294 | 3.142.606 | 46.124.900 | 43.027.269 | 3.142.606 | 46.169.875 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
M űködés i költs égvetés előir ányz at cs opor t ös s z es en | K1+..+K5 | 78.835.148 | 4.480.966 | 83.316.114 | 79.708.837 | 4.480.966 | 84.189.803 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 2.000.000 | 1.311.042 | 3.311.042 | 2.000.000 | 1.311.042 | 3.311.042 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 540.000 | 354.016 | 894.016 | 540.000 | 354.016 | 894.016 |
Beruházások összesen | K6 | 2.540.000 | 1.665.058 | 4.205.058 | 2.540.000 | 1.665.058 | 4.205.058 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 0 | 0 | 0 | |||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | ||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 0 | 0 | ||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalm oz ás i költs égvetés előir ányz at cs opor t ös s z es en | K6+..+K8 | 2.540.000 | 1.665.058 | 4.205.058 | 2.540.000 | 1.665.058 | 4.205.058 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 81.375.148 | 6.146.024 | 87.521.172 | 82.248.837 | 6.146.024 | 88.394.861 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 81.375.148 | 6.146.024 | 87.521.172 | 82.248.837 | 6.146.024 | 88.394.861 |
Rovat megnevezése | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Összesen | Kötelező | Önként vállalt | Összesen |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 1.963.287 | 1.963.287 | 2.792.001 | 2.792.001 | ||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 1.963.287 | 0 | 1.963.287 | 2.792.001 | 0 | 2.792.001 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 0 | 0 | ||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | 0 | 0 | ||||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 11.000.000 | 11.000.000 | 11.000.000 | 11.000.000 | ||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 0 | 0 | ||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | 0 | 0 | ||||
Ellátási díjak | B405 | 0 | 0 | ||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 0 | 0 | ||||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | ||||
Kamatbevételek | B408 | 0 | 0 | ||||
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 0 | 0 | ||||
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | ||||
Működési bevételek összesen | B4 | 11.000.000 | 0 | 11.000.000 | 11.000.000 | 0 | 11.000.000 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 0 | 0 | ||||
Részesedések értékesítése | B54 | 0 | 0 | ||||
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | B55 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 0 | 0 | ||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 12.963.287 | 0 | 12.963.287 | 13.792.001 | 0 | 13.792.001 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -65.871.861 | -4.480.966 | -70.352.827 | -65.916.836 | -4.480.966 | -70.397.802 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | -2.540.000 | -1.665.058 | -4.205.058 | -2.540.000 | -1.665.058 | -4.205.058 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 1.490.792 | 6.146.024 | 7.636.816 | 1.535.767 | 6.146.024 | 7.681.791 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 0 | 0 | ||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 1.490.792 | 6.146.024 | 7.636.816 | 1.535.767 | 6.146.024 | 7.681.791 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | 66.921.069 | 66.921.069 | 66.921.069 | 66.921.069 | ||
ebből Állami támogatás és egyéb támogatás | 11.016.212 | 11.016.212 | 11.016.212 | 11.016.212 | |||
Önkormányzati hozzájárulás | 55.904.857 | 0 | 55.904.857 | 55.904.857 | 0 | 55.904.857 | |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 68.411.861 | 6.146.024 | 74.557.885 | 68.456.836 | 6.146.024 | 74.602.860 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 68.411.861 | 6.146.024 | 74.557.885 | 68.456.836 | 6.146.024 | 74.602.860 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 81.375.148 | 6.146.024 | 87.521.172 | 82.248.837 | 6.146.024 | 88.394.861 |
14. melléklet
14.melléklet (1)-(2)
Barcsi Városi Könyvtár
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
2020. évi költségvetése
Kiadások - Bevételek (Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
| Rovat- |
| Önként vállalt feladatok |
|
| Önként vállalt feladatok |
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 25.075.343 | 25.075.343 | 25.704.297 | 25.704.297 | ||
Külső személyi juttatások | K12 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Személyi juttatások összesen | K1 | 25.075.343 | 0 | 25.075.343 | 25.704.297 | 0 | 25.704.297 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 3.979.230 | 3.979.230 | 4.076.718 | 4.076.718 | ||
Készletbeszerzés | K31 | 6.360.000 | 6.360.000 | 8.732.854 | 8.732.854 | ||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 460.000 | 460.000 | 460.000 | 460.000 | ||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 5.420.000 | 5.420.000 | 5.420.000 | 5.420.000 | ||
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 430.000 | 430.000 | 430.000 | 430.000 | ||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 2.096.100 | 2.096.100 | 2.194.196 | 2.194.196 | ||
Dologi kiadások összesen | K3 | 14.766.100 | 0 | 14.766.100 | 17.237.050 | 0 | 17.237.050 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Műk ö d ési k ö ltség vetés elő irá nyza t cso p o rt ö sszesen | K1+..+K5 | 43.820.673 | 0 | 43.820.673 | 47.018.065 | 0 | 47.018.065 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 800.000 | 800.000 | 800.000 | 800.000 | ||
Részesedések beszerzése | K65 | 0 | 0 | ||||
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | 0 | ||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 216.000 | 216.000 | 216.000 | 216.000 | ||
Beruházások összesen | K6 | 1.016.000 | 0 | 1.016.000 | 1.016.000 | 0 | 1.016.000 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 0 | 0 | ||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | ||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 0 | 0 | ||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felha lm o zá si k ö ltség vetés elő irá nyza t cso p o rt ö sszesen | K6+..+K8 | 1.016.000 | 0 | 1.016.000 | 1.016.000 | 0 | 1.016.000 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 44.836.673 | 0 | 44.836.673 | 48.034.065 | 0 | 48.034.065 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 44.836.673 | 0 | 44.836.673 | 48.034.065 | 0 | 48.034.065 |
| Rovat- |
| Önként vállalt feladatok |
|
| Önként vállalt feladatok |
|
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 3.902.983 | 3.902.983 | 4.629.425 | 4.629.425 | ||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 3.902.983 | 0 | 3.902.983 | 4.629.425 | 0 | 4.629.425 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 0 | 0 | ||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | 0 | 100.000 | 100.000 | |||
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 7.115.000 | 7.115.000 | 7.015.000 | 7.015.000 | ||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 0 | 0 | ||||
Tulajdonosi bevételek | B404 | 0 | 0 | ||||
Ellátási díjak | B405 | 0 | 0 | ||||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 0 | 0 | 0 | |||
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | ||||
Kamatbevételek | B408 | 0 | 0 | ||||
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 0 | 0 | ||||
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 0 | 0 | ||||
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | ||||
Működési bevételek összesen | B4 | 7.115.000 | 0 | 7.115.000 | 7.115.000 | 0 | 7.115.000 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | 0 | ||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | 0 | 0 | ||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 0 | 0 | ||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 11.017.983 | 0 | 11.017.983 | 11.744.425 | 0 | 11.744.425 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -32.802.690 | 0 | -32.802.690 | -35.273.640 | 0 | -35.273.640 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | -1.016.000 | 0 | -1.016.000 | -1.016.000 | 0 | -1.016.000 | |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 163.642 | 163.642 | 574.592 | 574.592 | ||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8132 | 0 | 0 | ||||
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8132 | 0 | 0 | ||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 163.642 | 0 | 163.642 | 574.592 | 0 | 574.592 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | 33.655.048 | 33.655.048 | 35.715.048 | 35.715.048 | ||
ebből Állami támogatás és egyéb támogatás | 6.672.290 | 6.672.290 | 8.732.290 | 8.732.290 | |||
Önkormányzati hozzájárulás | 26.982.758 | 0 | 26.982.758 | 26.982.758 | 0 | 26.982.758 | |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 33.818.690 | 0 | 33.818.690 | 36.289.640 | 0 | 36.289.640 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 33.818.690 | 0 | 33.818.690 | 36.289.640 | 0 | 36.289.640 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 44.836.673 | 0 | 44.836.673 | 48.034.065 | 0 | 48.034.065 |
15. melléklet
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
15.melléklet
Foglalkoztatottak létszáma
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő)
Eredeti e.i | Módosíto | Eredeti e.i | Módosíto | Eredeti e.i | Módosíto | Eredeti e.i | Módosíto | Eredeti e.i | Módosíto | Eredeti e.i | Módosíto | Eredeti e.i | Módosíto | Eredeti e.i | Módosíto | Eredeti e.i | Módosított | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| ||||||||||
1 | főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, körjegyző | 2,00 | 2,00 | 2,00 | 2,00 | ||||||||||||||
2 | I. besorolási osztály összesen | 18,00 | 18,00 | 18,00 | 18,00 | ||||||||||||||
3 | II. besorolási osztály összesen | 15,00 | 15,00 | 15,00 | 15,00 | ||||||||||||||
4 | III. besorolási osztály összesen | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | ||||||||||||||
5 | KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN | 0,00 | 0,00 | 36,00 | 36,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 36,00 | 36,00 |
6 | igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes) | 1,00 | 1,00 | 3,00 | 3,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 7,00 | 7,00 | ||||||
7 | főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 3,00 | 3,00 |
|
| ||||||||
8 | főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs | 16,00 | 16,00 | 16,00 | 16,00 | ||||||||||||||
9 | Gyakornok | 3,00 | 3,00 | 3,00 | 3,00 | ||||||||||||||
10 | Pedagógus I. | 17,00 | 17,00 | 17,00 | 17,00 | ||||||||||||||
11 | Pedagógus II. | 3,00 | 3,00 | 3,00 | 3,00 | ||||||||||||||
12 | Mester pedagógus | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | ||||||||||||||
13 | "A", "B" fizetési osztály összesen | 6,00 | 6,00 | 24,00 | 24,00 | 45,00 | 45,00 | 1,00 | 1,00 | 2,00 | 2,00 | 29,00 | 29,00 | 107,00 | 107,00 | ||||
14 | "C", "D" fizetési osztály összesen | 18,00 | 18,00 | 21,00 | 21,00 | 19,00 | 19,00 | 4,00 | 4,00 | 17,00 | 17,00 | 79,00 | 79,00 | ||||||
15 | "E"-"J" fizetési osztály összesen | 31,00 | 31,00 | 44,00 | 44,00 | 8,00 | 8,00 | 5,00 | 5,00 | 3,00 | 3,00 | 91,00 | 91,00 | ||||||
16 | Pedagógus (magasabb) vezetői megbízással | 5,00 | 5,00 | 5,00 | 5,00 | ||||||||||||||
17 | KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (6+..+16) | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 57,00 | 57,00 | 109,00 | 109,00 | 102,00 | 102,00 | 7,00 | 7,00 | 10,00 | 10,00 | 50,00 | 50,00 | 335,00 | 335,00 |
18 | vezető, igazgató, elnök, igazgató-helyettes, elnök-helyettes, hivatalvezető, hivatalvezető-helyettes, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (vezető) |
|
| ||||||||||||||||
19 | felsőfokú végzettségű, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (nem vezető) | 29,00 | 29,00 |
|
| ||||||||||||||
20 | középfokú végzettségű, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (nem vezető) | 8,00 | 8,00 |
|
| ||||||||||||||
21 | fizikai alkalmazott, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (fizikai alkalmazott) | 1,00 | 1,00 | 9,00 | 9,00 | 25,00 | 25,00 |
|
| ||||||||||
22 | ösztöndíjas foglalkoztatott | 0,00 | 0,00 | ||||||||||||||||
23 | közfoglalkoztatott | 3,00 | 3,00 | 3,00 | 3,00 | 0,00 | 0,00 | 12,00 | 12,00 | 4,00 | 4,00 | 2,00 | 2,00 | 80,00 | 80,00 | 104,00 | 104,00 | ||
24 | Munka Törvénykönyve vezetőkre vonatkozó rendelkezései alapján foglalkoztatott vezető | 0,00 | 0,00 |
|
| ||||||||||||||
25 | EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN (18+..+24) | 38,00 | 38,00 | 12,00 | 12,00 | 3,00 | 3,00 | 0,00 | 0,00 | 12,00 | 12,00 | 4,00 | 4,00 | 2,00 | 2,00 | 105,00 | 105,00 | 176,00 | 176,00 |
26 | polgármester, főpolgármester | 1,00 | 1,00 | 1,00 | 1,00 | ||||||||||||||
27 | helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja | 10,00 | 10,00 | 10,00 | 10,00 | ||||||||||||||
28 | alpolgármester, főpolgármester-helyettes, megyei közgyűlés elnöke, alelnöke | 1,00 | 1,00 |
|
| ||||||||||||||
29 | VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN (26+..+28) | 12,00 | 12,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 12,00 | 12,00 |
30 | KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA MINDÖSSZESEN (5+17+25+29) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
16. melléklet
16.melléklet
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások (Ft)
Megnevezés | Rovat- | Eredeti ei. | Módosított ei. |
---|---|---|---|
Települési támogatás | |||
Lakhatási támogatás [Szoctv. 45. § ] | K4 | 21.000.000 | 21.000.000 |
Ápolási díj méltányos [Szoctv. 43/B. §] | K4 | 1.200.000 | 1.200.000 |
Gyógyszerkiadás támogatás | K4 | 500.000 | 500.000 |
Rendkívüli települési támogatás | |||
Átmeneti segély [Szoctv. 45. §] | K4 | 6.500.000 | 6.500.000 |
Méltányossági támogatás | K4 | 11.000.000 | 11.000.000 |
Temetési segély [Szoctv. 46. §] | K4 | 1.000.000 | 1.000.000 |
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás [Gyvt. 21. §] | K4 | 4.000.000 | 4.000.000 |
Köztemetés [Szoctv. 48. §] | K4 | 5.500.000 | 5.500.000 |
Közlekedési támogatás | K4 | 200.000 | 200.000 |
Lakbértámogatás 24/2003.(XI.28) önk. Rendelet 3. § | K4 | 500.000 | 500.000 |
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők támogatása [Gyvt. 20/A. §] | K4 | 8.600.000 | 8.600.000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai mindösszesen | K4 | 60.000.000 | 60.000.000 |
17. melléklet
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
17.melléklet
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
A költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási bevételek és kiadások (Ft)
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||
Kiadások megnevezés | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Kötelező | Önként vállalt |
K9111 | 0 | 0 | |||
K9111 | 0 | 0 | |||
K9111 | |||||
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése összesen | K9111 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: pénzügyi vállalkozás | K9111 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai | K9111 | ||||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | K9112 | ||||
K9113 | |||||
Folyószámlahitel | K9113 | 88.500.000 | 88.500.000 | ||
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése összesen | K9113 | 88.500.000 | 88.500.000 | ||
ebből: pénzügyi vállalkozás | K9113 | 88.500.000 | 88.500.000 | ||
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai | K9113 | ||||
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre összesen | K911 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 | 0 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | K9121 | ||||
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása | K9122 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai | K9122 | ||||
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | K9123 | ||||
K9124 | |||||
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása FELHALMOZÁSRA összesen | K9124 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: kárpótlási jegyek | K9124 | ||||
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai | K9124 | ||||
Belföldi értékpapírok kiadásai összesen | K912 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | K913 | ||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | K914 | 40.849.120 | 40.849.120 | ||
Pénzeszközök betétként elhelyezése | K916 | ||||
Pénzügyi lízing kiadásai | K917 | ||||
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai | K918 | ||||
Belföldi finanszírozás kiadásai összesen | K91 | 129.349.120 | 0 | 129.349.120 | 0 |
Külföldi finanszírozás kiadásai összesen | K92 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||
Bevételek megnevezés | Rovat- | Kötelező | Önként vállalt | Kötelező | Önként vállalt |
B8111 | 0 | 0 | |||
B8111 | |||||
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele FELHALMOZÁSRA összesen | B8111 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: pénzügyi vállalkozás | B8111 | 0 | 0 | 0 | 0 |
B8112 | |||||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | B8112 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Folyószámlahitel | B8113 | 88.500.000 | 88.500.000 | ||
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele MŰKÖDÉSRE összesen | B8113 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 | 0 |
ebből: pénzügyi vállalkozás | B8113 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 | 0 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről összesen | B811 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 | 0 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | B8121 | ||||
ebből: befektetési jegyek | B8121 | ||||
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása | B8122 | ||||
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | B8123 | ||||
ebből: kárpótlási jegyek | B8123 | ||||
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása | B8124 | ||||
Belföldi értékpapírok bevételei | B812 | ||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések | B814 | ||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | B815 | ||||
Betétek megszüntetése | B817 | ||||
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei | B818 | ||||
ebből: tulajdonosi kölcsönök visszatérülése | B818 | ||||
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 88.500.000 | 0 | 88.500.000 | 0 |
Külföldi finanszírozás bevételei összesen | B82 | 0 | 0 | 0 | 0 |
18. melléklet
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
18.melléklet
a 2/2020.(II.27.)önkormányzati rendelethez
A többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve (Ft)
| Kötelezettség- vállalás éve | Tárgyév előtti kifizetés | 2020. évi kifizetés | 2021. évi kifizetés | 2022. évi kifizetések | 2023. évi kifizetések | 2024. év |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
0 | ||||||||
0 | ||||||||
0 | ||||||||
Működési célú hiteltörlesztések összesen: | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
0 | ||||||||
Felhalmozási célú hiteltörlesztések | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
0 | ||||||||
0 | ||||||||
88 lakás földszintjének megvásárlása | 2018 | 56.500.000 | 21.500.000 | 78.000.000 | ||||
Beruházások összesen: | 56.500.000 | 21.500.000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 78.000.000 | |
0 | ||||||||
0 | ||||||||
0 | ||||||||
Felújítások összesen: | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
MINDÖSSZESEN: | 56.500.000 | 21.500.000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 78.000.000 |
19. melléklet
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai, bevételei, valamint a helyi önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulásai (Ft)
19.melléklet (1)-(2)
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 4.289.613 | 198.890.515 | 203.180.128 | 4.289.613 | 194.980.113 | 199.269.726 |
Külső személyi juttatások | K12 | 0 | 10.987.241 | 10.987.241 | 0 | 14.342.241 | 14.342.241 |
Személyi juttatások összesen | K1 | 4.289.613 | 209.877.756 | 214.167.369 | 4.289.613 | 209.322.354 | 213.611.967 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 1.594.325 | 50.490.366 | 52.084.691 | 1.594.325 | 49.551.201 | 51.145.526 |
Készletbeszerzés | K31 | 0 | 1.980.125 | 1.980.125 | 0 | 11.980.125 | 11.980.125 |
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 0 | 394.943 | 394.943 | 0 | 694.943 | 694.943 |
Szolgáltatási kiadások | K33 | 52.447.869 | 137.902.484 | 190.350.353 | 52.404.562 | 135.741.714 | 188.146.276 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 0 | 39.052.709 | 39.052.709 | 43.307 | 30.216.299 | 30.259.606 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 14.507.793 | 52.667.975 | 67.175.768 | 16.507.793 | 50.667.975 | 67.175.768 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 66.955.662 | 231.998.236 | 298.953.898 | 68.955.662 | 229.301.056 | 298.256.718 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||
Elvonások és befizetések | K502 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 0 | 8.805.456 | 8.805.456 | 0 | 8.805.456 | 8.805.456 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 8.805.456 | 8.805.456 | 0 | 8.805.456 | 8.805.456 |
Mű ködési költségvetés előirányzat csoport összesen | K1+..+K5 | 72.839.600 | 501.171.814 | 574.011.414 | 74.839.600 | 496.980.067 | 571.819.667 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 189.795.859 | 40.705.284 | 230.501.143 | 604.071.426 | 40.705.284 | 644.776.710 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 457.931.266 | 15.042.086 | 472.973.352 | 41.655.699 | 13.810.496 | 55.466.195 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 171.346.344 | 4.061.184 | 175.407.528 | 171.346.344 | 3.674.654 | 175.020.998 |
Beruházások összesen | K6 | 819.073.469 | 59.808.554 | 878.882.023 | 817.073.469 | 58.190.434 | 875.263.903 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 489.886.869 | 327.911.353 | 817.798.222 | 486.773.562 | 327.911.353 | 814.684.915 |
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 135.662.871 | 88.536.638 | 224.199.509 | 135.248.421 | 88.536.638 | 223.785.059 |
Felújítások összesen | K7 | 625.549.740 | 416.447.991 | 1.041.997.731 | 622.021.983 | 416.447.991 | 1.038.469.974 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport összesen | K6+..+K8 | 1.444.623.209 | 476.256.545 | 1.920.879.754 | 1.439.095.452 | 474.638.425 | 1.913.733.877 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 1.517.462.809 | 977.428.359 | 2.494.891.168 | 1.513.935.052 | 971.618.492 | 2.485.553.544 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 1.517.462.809 | 977.428.359 | 2.494.891.168 | 1.513.935.052 | 971.618.492 | 2.485.553.544 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 0 | 304.960.167 | 304.960.167 | 0 | 304.960.167 | 304.960.167 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 304.960.167 | 304.960.167 | 0 | 304.960.167 | 304.960.167 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 342.556.378 | 502.853.243 | 845.409.621 | 342.556.378 | 502.853.243 | 845.409.621 |
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 0 | 0 | ||||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 0 | ||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | ||||
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 0 | 0 | ||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | ||||
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 342.556.378 | 807.813.410 | 1.150.369.788 | 342.556.378 | 807.813.410 | 1.150.369.788 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 0 | 76.033.257 | 76.033.257 | 0 | 76.033.257 | 76.033.257 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 | 1.174.906.431 | 67.836.072 |
| 1.174.906.431 | 67.836.072 |
|
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 1.174.906.431 | 143.869.329 | 1.318.775.760 | 1.174.906.431 | 143.869.329 | 1.318.775.760 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | 0 | 0 | ||||
ebből Állami támogatás | B816 | 0 | 0 | ||||
Önkormányzati hozzájárulás | B816 | 0 | 25.745.620 | 25.745.620 | 0 | 25.745.620 | 25.745.620 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 1.174.906.431 | 169.614.949 | 1.344.521.380 | 1.174.906.431 | 169.614.949 | 1.344.521.380 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 1.174.906.431 | 169.614.949 | 1.344.521.380 | 1.174.906.431 | 169.614.949 | 1.344.521.380 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 1.517.462.809 | 977.428.359 | 2.494.891.168 | 1.517.462.809 | 977.428.359 | 2.494.891.168 |
Önként vállalt | Önként vállalt | Önként vállalt | Önként vállalt | ||||||
Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | ||
|
|
|
|
|
| ||||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 146.529 | 0 | 0 | 8.893.000 | 8.893.000 | 11.622.833 | 10.029.272 | |
Külső személyi juttatások | K12 | 0 | 155.000 | 0 | 6.835.000 | 6.835.000 | 3.200.000 | ||
Személyi juttatások összesen | K1 | 146.529 | 155.000 | 0 | 0 | 15.728.000 | 15.728.000 | 11.622.833 | 13.229.272 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 58.606 | 27.125 | 0 | 3.802.000 | 3.802.000 | 1.640.439 | 2.034.000 | |
Készletbeszerzés | K31 | 1.211.709 | 1.211.709 | ||||||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | ||||||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 1.500.000 | 10.914.252 | 10.914.252 | 9.642.000 | 9.642.000 | 30.137.929 | 28.277.159 | |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 200.000 | 2.060.770 | ||||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 405.000 | 12.092.099 | 12.092.099 | 2.603.000 | 2.603.000 | 4.952.038 | 2.952.038 | |
Dologi kiadások összesen | K3 | 0 | 1.905.000 | 23.006.351 | 23.006.351 | 12.245.000 | 12.245.000 | 36.501.676 | 34.501.676 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||||
Elvonások és befizetések | K502 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | ||||||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Mű ködési költségvetés előirányzat csoport összesen | K1+..+K5 | 205.135 | 2.087.125 | 23.006.351 | 23.006.351 | 31.775.000 | 31.775.000 | 49.764.948 | 49.764.948 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 40.705.284 | 40.705.284 | ||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 1.431.590 | 200.000 | 2.272.606 | 2.272.606 | ||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 386.530 | 0 | 0 | 0 | 613.424 | 613.424 | ||
Beruházások összesen | K6 | 1.818.120 | 200.000 | 40.705.284 | 40.705.284 | 0 | 0 | 2.886.030 | 2.886.030 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 120.509.000 | 120.509.000 | ||||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | ||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 32.538.000 | 32.538.000 | ||||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 153.047.000 | 153.047.000 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
F elhalmozási költségvetés előirányzat csoport összesen | K6+..+K8 | 1.818.120 | 200.000 | 40.705.284 | 40.705.284 | 153.047.000 | 153.047.000 | 2.886.030 | 2.886.030 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 2.023.255 | 2.287.125 | 63.711.635 | 63.711.635 | 184.822.000 | 184.822.000 | 52.650.978 | 52.650.978 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 2.023.255 | 2.287.125 | 63.711.635 | 63.711.635 | 184.822.000 | 184.822.000 | 52.650.978 | 52.650.978 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 8.160.942 | 8.160.942 | ||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 8.160.942 | 8.160.942 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 175.581.000 | 175.581.000 | ||||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | ||||||||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 175.581.000 | 175.581.000 | 8.160.942 | 8.160.942 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 44.490.036 | 44.490.036 | ||||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 |
|
|
|
| ||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 2.023.255 | 2.023.255 | 63.711.635 | 63.711.635 | 0 | 0 | 44.490.036 | 44.490.036 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | ||||||||
ebből Állami támogatás | B816 | ||||||||
Önkormányzati hozzájárulás | B816 | 0 | 9.241.000 | 9.241.000 | |||||
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 2.023.255 | 2.023.255 | 63.711.635 | 63.711.635 | 9.241.000 | 9.241.000 | 44.490.036 | 44.490.036 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 2.023.255 | 2.023.255 | 63.711.635 | 63.711.635 | 9.241.000 | 9.241.000 | 44.490.036 | 44.490.036 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 2.023.255 | 2.023.255 | 63.711.635 | 63.711.635 | 184.822.000 | 184.822.000 | 52.650.978 | 52.650.978 |
Önként vállalt | Önként vállalt | Önként vállalt | Kötelező | ||||||
Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | ||
|
|
|
|
|
| ||||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 174.750.490 | 172.419.490 | 3.234.185 | 3.234.185 | 243.478 | 404.166 | 3.348.049 | 3.348.049 |
Külső személyi juttatások | K12 | 0 | 0 | 4.152.241 | 4.152.241 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Személyi juttatások összesen | K1 | 174.750.490 | 172.419.490 | 7.386.426 | 7.386.426 | 243.478 | 404.166 | 3.348.049 | 3.348.049 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 42.907.649 | 41.587.649 | 2.030.025 | 2.030.025 | 51.647 | 70.402 | 1.393.200 | 1.393.200 |
Készletbeszerzés | K31 | 572.703 | 10.572.703 | 195.713 | 195.713 | ||||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 394.943 | 694.943 | ||||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 19.501.662 | 17.701.662 | 13.375.932 | 13.375.932 | 4.740.000 | 4.740.000 | ||
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 38.562.935 | 27.865.755 | 289.774 | 289.774 | ||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 15.404.189 | 14.999.189 | 2.465.429 | 2.465.429 | 1.520.000 | 3.520.000 | ||
Dologi kiadások összesen | K3 | 74.436.432 | 71.834.252 | 16.326.848 | 16.326.848 | 0 | 0 | 6.260.000 | 8.260.000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||||
Elvonások és befizetések | K502 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 7.451.856 | 7.451.856 | 1.353.600 | 1.353.600 | ||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | ||||||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 7.451.856 | 7.451.856 | 1.353.600 | 1.353.600 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Mű ködési költségvetés előirányzat csoport összesen | K1+..+K5 | 299.546.427 | 293.293.247 | 27.096.899 | 27.096.899 | 295.125 | 474.568 | 11.001.249 | 13.001.249 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 9.970.030 | 424.245.597 | ||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 1.337.890 | 1.337.890 | 416.275.567 | 0 | ||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 361.230 | 361.230 | 112.394.403 | 112.394.403 | ||||
Beruházások összesen | K6 | 1.699.120 | 1.699.120 | 0 | 0 | 0 | 0 | 538.640.000 | 536.640.000 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 12.194.920 | 12.194.920 | ||||||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | ||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 3.292.630 | 3.292.630 | ||||||
Felújítások összesen | K7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 15.487.550 | 15.487.550 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
F elhalmozási költségvetés előirányzat csoport összesen | K6+..+K8 | 1.699.120 | 1.699.120 | 0 | 0 | 15.487.550 | 15.487.550 | 538.640.000 | 536.640.000 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 301.245.547 | 294.992.367 | 27.096.899 | 27.096.899 | 15.782.675 | 15.962.118 | 549.641.249 | 549.641.249 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 301.245.547 | 294.992.367 | 27.096.899 | 27.096.899 | 15.782.675 | 15.962.118 | 549.641.249 | 549.641.249 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 296.799.225 | 296.799.225 | ||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 296.799.225 | 296.799.225 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 13.681.493 | 13.681.493 | ||||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | ||||||||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 296.799.225 | 296.799.225 | 0 | 0 | 13.681.493 | 13.681.493 | 0 | 0 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 4.446.322 | 4.446.322 | 27.096.899 | 27.096.899 | ||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 |
|
|
|
| ||||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 4.446.322 | 4.446.322 | 27.096.899 | 27.096.899 | 2.101.182 | 2.101.182 | 549.641.249 | 549.641.249 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | ||||||||
ebből Állami támogatás | B816 | ||||||||
Önkormányzati hozzájárulás | B816 | ||||||||
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 4.446.322 | 4.446.322 | 27.096.899 | 27.096.899 | 2.101.182 | 2.101.182 | 549.641.249 | 549.641.249 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 4.446.322 | 4.446.322 | 27.096.899 | 27.096.899 | 2.101.182 | 2.101.182 | 549.641.249 | 549.641.249 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 301.245.547 | 301.245.547 | 27.096.899 | 27.096.899 | 15.782.675 | 15.782.675 | 549.641.249 | 549.641.249 |
Kötelező | Kötelező | Kötelező | Kötelező | ||||||
Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | ||
|
|
|
|
|
| ||||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 0 | 0 | ||||||
Külső személyi juttatások | K12 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
Személyi juttatások összesen | K1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 0 | 0 | ||||||
Készletbeszerzés | K31 | ||||||||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | ||||||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 0 | 4.302.595 | 4.259.288 | 31.690.300 | 31.690.300 | 5.707.512 | 5.707.512 | |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 43.307 | |||||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 0 | 1.161.700 | 1.161.700 | 8.556.000 | 8.556.000 | 1.567.398 | 1.567.398 | |
Dologi kiadások összesen | K3 | 0 | 0 | 5.464.295 | 5.464.295 | 40.246.300 | 40.246.300 | 7.274.910 | 7.274.910 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||||
Elvonások és befizetések | K502 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | ||||||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Mű ködési költségvetés előirányzat csoport összesen | K1+..+K5 | 0 | 0 | 5.464.295 | 5.464.295 | 40.246.300 | 40.246.300 | 7.274.910 | 7.274.910 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | ||||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 28.034.893 | 28.034.893 | ||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 6.721.350 | 6.721.350 | ||||||
Beruházások összesen | K6 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 34.756.243 | 34.756.243 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 8.778.197 | 7.243.197 | 11.930.593 | 10.352.286 | 353.700.000 | 353.700.000 | ||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | ||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 5.763.531 | 5.349.081 | 3.221.260 | 3.221.260 | 95.499.000 | 95.499.000 | ||
Felújítások összesen | K7 | 14.541.728 | 12.592.278 | 15.151.853 | 13.573.546 | 449.199.000 | 449.199.000 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
F elhalmozási költségvetés előirányzat csoport összesen | K6+..+K8 | 14.541.728 | 12.592.278 | 15.151.853 | 13.573.546 | 449.199.000 | 449.199.000 | 34.756.243 | 34.756.243 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 14.541.728 | 12.592.278 | 20.616.148 | 19.037.841 | 489.445.300 | 489.445.300 | 42.031.153 | 42.031.153 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 14.541.728 | 12.592.278 | 20.616.148 | 19.037.841 | 489.445.300 | 489.445.300 | 42.031.153 | 42.031.153 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | ||||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 9.749.917 | 9.749.917 | 17.489.930 | 17.489.930 | ||||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | ||||||||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 0 | 0 | 9.749.917 | 9.749.917 | 0 | 0 | 17.489.930 | 17.489.930 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | ||||||||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 14.541.728 | 14.541.728 | 10.866.231 | 10.866.231 | 489.445.300 | 489.445.300 | 24.541.223 | 24.541.223 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | ||||||||
ebből Állami támogatás | B816 | ||||||||
Önkormányzati hozzájárulás | B816 | ||||||||
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 14.541.728 | 14.541.728 | 10.866.231 | 10.866.231 | 489.445.300 | 489.445.300 | 24.541.223 | 24.541.223 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 14.541.728 | 14.541.728 | 10.866.231 | 10.866.231 | 489.445.300 | 489.445.300 | 24.541.223 | 24.541.223 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 14.541.728 | 14.541.728 | 20.616.148 | 20.616.148 | 489.445.300 | 489.445.300 | 42.031.153 | 42.031.153 |
Kötelező | Kötelező | Kötelező | Önként vállalt | ||||||
Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | Eredeti e.i | Módosított e.i | ||
|
|
|
| TOP-1.4.1-19 Napsugár Bölcsöde fejlesztése 548 | Sóraktár túrisztikai célú hasznosítása 539 | ||||
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 941.564 | 941.564 | 0 | 0 | ||||
Külső személyi juttatások | K12 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Személyi juttatások összesen | K1 | 0 | 0 | 941.564 | 941.564 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 201.125 | 201.125 | 0 | 0 | ||||
Készletbeszerzés | K31 | ||||||||
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | ||||||||
Szolgáltatási kiadások | K33 | 2.332.141 | 2.332.141 | 3.675.321 | 3.675.321 | 0 | 54.330.709 | 54.330.709 | |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | ||||||||
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 710.359 | 710.359 | 992.336 | 992.336 | 0 | 15.151.220 | 15.151.220 | |
Dologi kiadások összesen | K3 | 3.042.500 | 3.042.500 | 4.667.657 | 4.667.657 | 0 | 0 | 69.481.929 | 69.481.929 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | ||||||||
Elvonások és befizetések | K502 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | ||||||||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | ||||||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Mű ködési költségvetés előirányzat csoport összesen | K1+..+K5 | 3.042.500 | 3.042.500 | 5.810.346 | 5.810.346 | 0 | 0 | 69.481.929 | 69.481.929 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 179.825.829 | 179.825.829 | ||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 13.620.806 | 13.620.806 | 10.000.000 | 10.000.000 | ||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 3.677.618 | 3.677.618 | 48.552.973 | 48.552.973 | 2.700.000 | 2.700.000 | ||
Beruházások összesen | K6 | 0 | 0 | 17.298.424 | 17.298.424 | 228.378.802 | 228.378.802 | 12.700.000 | 12.700.000 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 66.059.236 | 66.059.236 | 49.418.843 | 49.418.843 | 195.207.433 | 195.207.433 | ||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | ||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 17.835.993 | 17.835.993 | 13.343.087 | 13.343.087 | 52.706.008 | 52.706.008 | ||
Felújítások összesen | K7 | 83.895.229 | 83.895.229 | 62.761.930 | 62.761.930 | 0 | 0 | 247.913.441 | 247.913.441 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
F elhalmozási költségvetés előirányzat csoport összesen | K6+..+K8 | 83.895.229 | 83.895.229 | 80.060.354 | 80.060.354 | 228.378.802 | 228.378.802 | 260.613.441 | 260.613.441 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 86.937.729 | 86.937.729 | 85.870.700 | 85.870.700 | 228.378.802 | 228.378.802 | 330.095.370 | 330.095.370 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 86.937.729 | 86.937.729 | 85.870.700 | 85.870.700 | 228.378.802 | 228.378.802 | 330.095.370 | 330.095.370 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | ||||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 86.937.729 | 86.937.729 | 228.378.802 | 228.378.802 | 313.590.750 | 313.590.750 | ||
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | ||||||||
Működési bevételek összesen | B4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | ||||||||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 86.937.729 | 86.937.729 | 0 | 0 | 228.378.802 | 228.378.802 | 313.590.750 | 313.590.750 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALM. | B8131 |
|
|
|
|
| |||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 0 | 0 | 85.870.700 | 85.870.700 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Központi, irányító szervi támogatás | B816 | ||||||||
ebből Állami támogatás | B816 | ||||||||
Önkormányzati hozzájárulás | B816 | 16.504.620 | 16.504.620 | ||||||
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 0 | 0 | 85.870.700 | 85.870.700 | 0 | 0 | 16.504.620 | 16.504.620 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 0 | 0 | 85.870.700 | 85.870.700 | 0 | 0 | 16.504.620 | 16.504.620 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 86.937.729 | 86.937.729 | 85.870.700 | 85.870.700 | 228.378.802 | 228.378.802 | 330.095.370 | 330.095.370 |
20. melléklet
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi közvetett támogatásai
20. melléklet
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
A támogatás kedvezményezettje |
| Kedvezmény | ||
| kérelmek |
| ||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
| Magánszemélyek kommunális adója | Helyi rendelet, szociális helyzet (törvény alapján) |
|
|
Tulajdonos | Gépjárműadó | Szociális helyzet (törvény alapján) | 6 | 77.156 |
Tulajdonos | Telekadó | Szociális helyzet (törvény alapján) | 5 | 47.096 |
Tulajdonos | Építményadó | Szociális helyzet (törvény alapján) | 2 | 26.000 |
Tulajdonos | Talajterhelési díj | Szociális helyzet (törvény alapján) | 3 | 529.200 |
Késedelmi pótlék | Szociális helyzet (törvény alapján) | 17 | 51.813 | |
Bírság | Szociális helyzet (törvény alapján) | |||
| Helyi rendeletben meghatározott mentességek alapján |
|
| |
Összesen: | 8.709.215 |
21. melléklet
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
21.melléklet
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
A helyi önkormányzat költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban (E Ft)
| Rovat- |
| 2019. évi várható teljesítés |
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 1.349.046 | 1.437.617 | 1.606.949 |
Külső személyi juttatások | K12 | 62.317 | 69.785 | 104.069 |
Személyi juttatások összesen | K1 | 1.411.363 | 1.507.402 | 1.711.018 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 269.490 | 274.558 | 304.033 |
Készletbeszerzés | K31 | 250.991 | 264.829 | 286.311 |
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 13.759 | 13.450 | 14.319 |
Szolgáltatási kiadások | K33 | 476.249 | 514.612 | 701.955 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 7.674 | 13.462 | 48.968 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 245.147 | 274.478 | 285.490 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 993.820 | 1.080.831 | 1.337.043 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 42.911 | 40.610 | 60.000 |
Nemzetközi kötelezettségek | K501 | 0 | ||
Elvonások és befizetések | K502 | 183 | 30.255 | 10.435 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre | K503 | 0 | ||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre | K504 | 0 | ||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése áht-n belülre | K505 | 0 | ||
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 23.610 | 15.260 | 9.555 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre | K507 | 0 | ||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre | K508 | 0 | 2.812 | 0 |
Árkiegészítések, ártámogatások | K509 | 0 | ||
Kamattámogatások | K510 | 0 | ||
Működési célú támogatások EU-nak | K511 | 0 | ||
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 91.566 | 76.939 | 56.190 |
Tartalékok-általános | K513 | 20.000 | ||
Tartalékok-cél | K513 | 4.800 | ||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 115.359 | 125.266 | 100.980 |
Működési költségvetés előirányzat csoport összesen | K1+..+K5 | 2.832.943 | 3.028.667 | 3.513.074 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 2.472 | 3.770 | 106 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 133.321 | 294.911 | 325.437 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 7.369 | 2.300 | 2.261 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 128.439 | 173.171 | 531.334 |
Részesedések beszerzése | K65 | 0 | ||
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 122 | 0 | |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 40.313 | 49.319 | 199.121 |
Beruházások összesen | K6 | 311.914 | 523.593 | 1.058.258 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 569.688 | 550.494 | 1.122.045 |
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | ||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 14.644 | 9.892 | 0 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 58.298 | 77.415 | 306.346 |
Felújítások összesen | K7 | 642.630 | 637.801 | 1.428.390 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | 2.000 | 0 | |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre | K85 | 13.101 | ||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre | K86 | 0 | ||
Lakástámogatás | K87 | 0 | ||
Felhalmozási célú támogatások az EU-nak | K88 | 0 | ||
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 0 | 2.000 | 13.101 |
Felhalm ozási költségvetés előirányzat csoport összesen | K6+..+K8 | 954.544 | 1.163.394 | 2.499.749 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 3.787.487 | 4.192.061 | 6.012.823 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése FELHALMOZÁSRA | K9111 | 0 | ||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | K9112 | 0 | ||
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése MŰKÖDÉSRE | K9113 | 73.268 | 43.317 | 88.500 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre összesen | K911 | 73.268 | 43.317 | 88.500 |
Belföldi értékpapírok kiadásai összesen | K912 | 0 | ||
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | K913 | 0 | ||
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | K914 | 35.475 | 36.066 | 40.849 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása | K915 | 0 | ||
Belföldi finanszírozás kiadásai összesen | K91 | 108.743 | 79.383 | 129.349 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 108.743 | 79.383 | 129.349 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 3.896.230 | 4.271.444 | 6.142.172 |
| Rovat- |
| 2019. évi várható teljesítés |
|
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | B111 | 214.718 | 210.389 | 231.084 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | B112 | 181.223 | 190.812 | 188.115 |
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | B113 | 597.890 | 684.077 | 613.313 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | B114 | 18.899 | 19.796 | 13.685 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítések | B115 | 73.859 | 64.274 | 178.684 |
Elszámolásból származó bevételek | B116 | 1.172 | 1.076 | 0 |
Önkormányzatok működési támogatásai összesen | B11 | 1.087.761 | 1.170.424 | 1.224.881 |
Elvonások és befizetések bevételei | B12 | 0 | ||
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérül. áht-n belülről | B13 | 0 | ||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről | B14 | 0 | ||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele áht-n belülről | B15 | 0 | ||
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 1.014.698 | 777.684 | 942.760 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 2.102.459 | 1.948.108 | 2.167.640 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 2.102.123 | 219.076 | 1.192.910 |
Jövedelemadók | B31 | 0 | ||
Szociális hozzájárulási adó és járulékok | B32 | 0 | ||
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók | B33 | 0 | ||
Vagyoni tipusú adók | B34 | 113.329 | 125.676 | 122.800 |
Termékek és szolgáltatások adói | B35 | 318.751 | 417.393 | 379.000 |
Egyéb közhatalmi bevételek | B36 | 699 | 548 | 500 |
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 432.779 | 543.617 | 502.300 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke | B401 | 794 | 884 | 1.044 |
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 213.014 | 234.348 | 288.073 |
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 6.418 | 1.633 | 321 |
Tulajdonosi bevételek | B404 | 27.476 | 24.218 | 944 |
Ellátási díjak | B405 | 154.061 | 160.462 | 180.175 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 55.106 | 60.097 | 50.687 |
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | 0 |
Kamatbevételek | B408 | 0 | 0 | 1 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 0 | 0 | 10 |
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 2.526 | 2.000 | 0 |
Egyéb működési bevételek | B411 | 4.239 | 4.829 | 0 |
Működési bevételek összesen | B4 | 463.634 | 488.471 | 521.255 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | ||
Ingatlanok értékesítése | B52 | 51.118 | 29.984 | 64.000 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 591 | 355 | 1.700 |
Részesedések értékesítése | B54 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 51.709 | 30.339 | 65.700 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 18.127 | 36.492 | 5.435 |
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | 0 | 20 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 15.282 | 4.076 | 29.400 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 15.282 | 4.096 | 29.400 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 5.186.113 | 3.270.199 | 4.484.639 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | 184.056 | -11.979 | -316.444 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | 1.214.570 | -909.883 | -1.211.739 | |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele FELHALMOZÁSRA | B8111 | 0 | ||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | B8112 | 0 | ||
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele MŰKÖDÉSRE | B8113 | 73.268 | 43.317 | 88.500 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről összesen | B811 | 73.268 | 43.317 | 88.500 |
Belföldi értékpapírok bevételei összesen | B812 | 0 | 0 | 0 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 300.966 | 379.355 | 304.796 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 937.346 | 2.258.173 | 1.264.237 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8132 | 0 | ||
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8132 | 0 | ||
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 1.238.312 | 2.637.528 | 1.569.033 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések | B814 | 36.066 | 40.849 | 0 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | B815 | 0 | ||
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 1.347.646 | 2.721.694 | 1.657.533 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 1.347.646 | 2.721.694 | 1.657.533 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 6.533.759 | 5.991.893 | 6.142.172 |
22. melléklet
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
Előirányzat felhasználási terv (E Ft)
22.melléklet
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
Rovat megnevezése | Rovat- | Összesen | Január | Február | Március | Április | Május | Június | Július | Augusztus | Szeptember | Október | November | December |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 1.606.947 | 133.912 | 133.912 | 133.912 | 133.912 | 133.912 | 133.912 | 133.912 | 133.912 | 133.912 | 133.912 | 133.912 | 133.915 |
Külső személyi juttatások | K12 | 104.069 | 8.672 | 8.672 | 8.672 | 8.672 | 8.672 | 8.672 | 8.672 | 8.672 | 8.672 | 8.672 | 8.672 | 8.677 |
Személyi juttatások összesen | K1 | 1.711.016 | 142.584 | 142.584 | 142.584 | 142.584 | 142.584 | 142.584 | 142.584 | 142.584 | 142.584 | 142.584 | 142.584 | 142.592 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 304.033 | 25.336 | 25.336 | 25.336 | 25.336 | 25.336 | 25.336 | 25.336 | 25.336 | 25.336 | 25.336 | 25.336 | 25.337 |
Készletbeszerzés | K31 | 286.311 | 23.859 | 23.859 | 23.859 | 23.859 | 23.859 | 23.859 | 23.859 | 23.859 | 23.859 | 23.859 | 23.859 | 23.862 |
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 14.319 | 1.193 | 1.193 | 1.193 | 1.193 | 1.193 | 1.193 | 1.193 | 1.193 | 1.193 | 1.193 | 1.193 | 1.196 |
Szolgáltatási kiadások | K33 | 701.955 | 58.496 | 58.496 | 58.496 | 58.496 | 58.496 | 58.496 | 58.496 | 58.496 | 58.496 | 58.496 | 58.496 | 58.499 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 48.968 | 4.081 | 4.081 | 4.081 | 4.081 | 4.081 | 4.081 | 4.081 | 4.081 | 4.081 | 4.081 | 4.081 | 4.077 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 285.490 | 23.791 | 23.791 | 23.791 | 23.791 | 23.791 | 23.791 | 23.791 | 23.791 | 23.791 | 23.791 | 23.791 | 23.789 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 1.337.043 | 111.420 | 111.420 | 111.420 | 111.420 | 111.420 | 111.420 | 111.420 | 111.420 | 111.420 | 111.420 | 111.420 | 111.423 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 60.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 |
Nemzetközi kötelezettségek | K501 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Elvonások és befizetések | K502 | 10.435 | 4.000 | 5.435 | 0 | 1.000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre | K503 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre | K504 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése áht-n belülre | K505 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 9.555 | 796 | 796 | 796 | 796 | 796 | 796 | 796 | 796 | 796 | 796 | 796 | 799 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre | K507 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre | K508 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Árkiegészítések, ártámogatások | K509 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kamattámogatások | K510 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú támogatások EU-nak | K511 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 56.190 | 4.683 | 4.683 | 4.683 | 4.683 | 4.683 | 4.683 | 4.683 | 4.683 | 4.683 | 4.683 | 4.683 | 4.677 |
Tartalékok-általános | K513 | 20.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | 5.000 | ||||||||
Tartalékok-cél | K513 | 4.800 | 1.000 | 500 | 1.000 | 1.000 | 1.300 | |||||||
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 100.980 | 9.479 | 10.914 | 5.479 | 7.479 | 10.979 | 6.479 | 5.479 | 10.479 | 5.479 | 11.479 | 5.479 | 11.776 |
Mű k ö d ési k ö ltség vetés elő irá nyza t cso p o rt ö sszesen | K1+..+K5 | 3.513.072 | 293.819 | 295.254 | 289.819 | 291.819 | 295.319 | 290.819 | 289.819 | 294.819 | 289.819 | 295.819 | 289.819 | 296.128 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 106 | 106 | |||||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 325.437 | 35.600 | 17.500 | 68.000 | 35.000 | 53.000 | 26.000 | 50.000 | 29.036 | 11.301 | |||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 2.261 | 2.261 | |||||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 531.334 | 5.600 | 36.496 | 682 | 8.698 | 57.134 | 34.270 | 73.659 | 162.500 | 152.295 | |||
Részesedések beszerzése | K65 | 0 | ||||||||||||
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | ||||||||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 199.121 | 1.512 | 9.883 | 19.155 | 8.339 | 15.426 | 23.563 | 26.908 | 57.375 | 36.960 | |||
Beruházások összesen | K6 | 1.058.259 | 35.600 | 17.500 | 7.112 | 46.485 | 90.098 | 52.037 | 72.560 | 110.833 | 126.567 | 269.875 | 218.291 | 11.301 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 1.122.045 | 8.505 | 105.000 | 128.916 | 156.220 | 83.996 | 114.636 | 158.794 | 17.455 | 35.726 | 312.797 | ||
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | ||||||||||||
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | ||||||||||||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 306.346 | 0 | 0 | 2.601 | 28.655 | 35.112 | 42.484 | 22.984 | 31.257 | 43.179 | 5.018 | 9.951 | 85.105 |
Felújítások összesen | K7 | 1.428.391 | 0 | 0 | 11.106 | 133.655 | 164.028 | 198.704 | 106.980 | 145.893 | 201.973 | 22.473 | 45.677 | 397.902 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre | K85 | 13.101 | 2.185 | 2.184 | 1.092 | 1.092 | 1.092 | 1.092 | 1.092 | 1.092 | 1.092 | 1.088 | ||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre | K86 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Lakástámogatás | K87 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások az EU-nak | K88 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | 0 | ||||||||||||
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 13.101 | 0 | 0 | 2.185 | 2.184 | 1.092 | 1.092 | 1.092 | 1.092 | 1.092 | 1.092 | 1.092 | 1.088 |
Felha lmo zá si k ö ltség vetés elő irá nyza t cso p o rt ö sszesen | K6+..+K8 | 2.499.751 | 35.600 | 17.500 | 20.403 | 182.324 | 255.218 | 251.833 | 180.632 | 257.818 | 329.632 | 293.440 | 265.060 | 410.291 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 6.012.823 | 329.419 | 312.754 | 310.222 | 474.143 | 550.537 | 542.652 | 470.451 | 552.637 | 619.451 | 589.259 | 554.879 | 706.419 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése MŰKÖDÉSRE | K9113 | 88.500 | 88.500 | |||||||||||
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre összesen | K911 | 88.500 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 88.500 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | K913 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | K914 | 40.849 | 40.849 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás kiadásai összesen | K91 | 129.349 | 40.849 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 88.500 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 129.349 | 40.849 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 88.500 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 6.142.172 | 370.268 | 312.754 | 310.222 | 474.143 | 550.537 | 542.652 | 470.451 | 552.637 | 619.451 | 589.259 | 554.879 | 794.919 |
Rovat megnevezése | Rovat- | Összesen | Január | Február | Március | Április | Május | Június | Július | Augusztus | Szeptember | Október | November | December |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | B111 | 231.083 | 27.730 | 18.487 | 18.487 | 18.487 | 18.487 | 18.487 | 18.487 | 18.487 | 18.487 | 18.487 | 18.487 | 18.483 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | B112 | 188.115 | 22.574 | 15.049 | 15.049 | 15.049 | 15.049 | 15.049 | 15.049 | 15.049 | 15.049 | 15.049 | 15.049 | 15.051 |
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | B113 | 613.312 | 73.597 | 49.065 | 49.065 | 49.065 | 49.065 | 49.065 | 49.065 | 49.065 | 49.065 | 49.065 | 49.065 | 49.065 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | B114 | 13.685 | 1.642 | 1.095 | 1.095 | 1.095 | 1.095 | 1.095 | 1.095 | 1.095 | 1.095 | 1.095 | 1.095 | 1.093 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítések | B115 | 178.684 | 68.000 | 46.559 | 64.125 | |||||||||
Elszámolásból származó bevételek | B116 | 0 | ||||||||||||
Önkormányzatok működési támogatásai összesen | B11 | 1.224.879 | 125.543 | 83.696 | 83.696 | 151.696 | 83.696 | 83.696 | 83.696 | 83.696 | 83.696 | 83.696 | 130.255 | 147.817 |
Elvonások és befizetések bevételei | B12 | 0 | ||||||||||||
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérül. áht-n belülről | B13 | 0 | ||||||||||||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről | B14 | 0 | ||||||||||||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele áht-n belülről | B15 | 0 | ||||||||||||
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 942.760 | 28.000 | 14.206 | 34.949 | 88.940 | 167.364 | 95.938 | 175.000 | 159.361 | 179.002 | |||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 2.167.639 | 125.543 | 111.696 | 83.696 | 165.902 | 118.645 | 172.636 | 83.696 | 251.060 | 179.634 | 258.696 | 289.616 | 326.819 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 1.192.910 | 126.900 | 216.500 | 105.585 | 61.359 | 125.480 | 245.648 | 113.191 | 198.247 | ||||
Jövedelemadók | B31 | 0 | ||||||||||||
Szociális hozzájárulási adó és járulékok | B32 | 0 | ||||||||||||
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók | B33 | 0 | ||||||||||||
Vagyoni tipusú adók | B34 | 122.800 | 20.466 | 19.959 | 10.233 | 10.233 | 20.973 | 20.466 | 10.237 | 10.233 | ||||
Termékek és szolgáltatások adói | B35 | 379.000 | 63.166 | 63.166 | 31.583 | 63.166 | 63.166 | 63.166 | 31.587 | |||||
Egyéb közhatalmi bevételek | B36 | 500 | 42 | 42 | 42 | 42 | 42 | 42 | 42 | 42 | 42 | 42 | 42 | 38 |
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 502.300 | 42 | 83.674 | 83.167 | 41.858 | 73.441 | 84.181 | 42 | 42 | 83.674 | 41.866 | 42 | 10.271 |
Készletértékesítés ellenértéke | B401 | 1.044 | 87 | 87 | 87 | 174 | 87 | 87 | 87 | 87 | 87 | 87 | 87 | |
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 288.073 | 48.012 | 24.006 | 48.012 | 24.006 | 24.006 | 24.006 | 24.006 | 24.006 | 24.006 | 24.007 | ||
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 321 | 27 | 27 | 27 | 54 | 27 | 27 | 27 | 27 | 27 | 27 | 24 | |
Tulajdonosi bevételek | B404 | 944 | 79 | 79 | 79 | 158 | 79 | 79 | 79 | 79 | 79 | 79 | 75 | |
Ellátási díjak | B405 | 180.175 | 15.015 | 15.015 | 45.045 | 15.015 | 15.015 | 15.015 | 15.015 | 30.030 | 10.015 | 4.995 | ||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 50.687 | 4.224 | 4.224 | 4.224 | 8.448 | 4.224 | 4.224 | 4.224 | 4.224 | 4.224 | 4.224 | 4.223 | |
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kamatbevételek | B408 | 1 | 0 | 1 | ||||||||||
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 10 | 10 | |||||||||||
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 0 | ||||||||||||
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési bevételek összesen | B4 | 521.255 | 67.444 | 43.438 | 0 | 4.417 | 101.891 | 43.438 | 43.438 | 43.438 | 43.438 | 58.453 | 38.438 | 33.422 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | ||||||||||||
Ingatlanok értékesítése | B52 | 64.000 | 18.600 | 7.600 | 8.000 | 3.800 | 18.000 | 8.000 | ||||||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 1.700 | 1.700 | |||||||||||
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 65.700 | 1.700 | 0 | 0 | 0 | 18.600 | 7.600 | 0 | 8.000 | 3.800 | 18.000 | 8.000 | 0 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 5.435 | 5.435 | |||||||||||
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 29.400 | 2.450 | 2.450 | 2.450 | 4.900 | 2.450 | 2.450 | 2.450 | 2.450 | 4.900 | 2.450 | ||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 29.400 | 2.450 | 2.450 | 0 | 2.450 | 4.900 | 2.450 | 2.450 | 2.450 | 2.450 | 4.900 | 2.450 | 0 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 4.484.639 | 197.179 | 246.693 | 293.763 | 431.127 | 423.062 | 371.664 | 255.106 | 304.990 | 558.644 | 381.915 | 451.737 | 568.759 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -316.443 | -100.790 | -51.011 | -122.956 | -79.642 | -1.342 | 9.436 | -162.643 | -279 | 16.927 | 63.196 | 38.277 | 74.384 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | -1.211.741 | -31.450 | -15.050 | 106.497 | 36.626 | -126.133 | -180.424 | -52.702 | -247.368 | -77.734 | -270.540 | -141.419 | -212.044 | |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele MŰKÖDÉSRE | B8113 | 88.500 | 20.000 | 40.000 | 20.000 | 0 | 8.500 | |||||||
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről összesen | B811 | 88.500 | 0 | 0 | 0 | 0 | 20.000 | 40.000 | 20.000 | 0 | 8.500 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi értékpapírok bevételei összesen | B812 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 304.796 | 66.249 | 25.400 | 16.459 | 4.877 | 25.400 | 25.400 | 25.400 | 25.400 | 0 | 25.400 | 25.400 | 39.411 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 1.264.237 | 106.840 | 40.661 | 38.139 | 82.075 | 105.588 | 169.945 | 222.247 | 52.307 | 181.944 | 77.742 | 186.749 | |
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 1.569.033 | 173.089 | 66.061 | 16.459 | 43.016 | 107.475 | 130.988 | 195.345 | 247.647 | 52.307 | 207.344 | 103.142 | 226.160 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 1.657.533 | 173.089 | 66.061 | 16.459 | 43.016 | 127.475 | 170.988 | 215.345 | 247.647 | 60.807 | 207.344 | 103.142 | 226.160 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 1.657.533 | 173.089 | 66.061 | 16.459 | 43.016 | 127.475 | 170.988 | 215.345 | 247.647 | 60.807 | 207.344 | 103.142 | 226.160 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 6.142.172 | 370.268 | 312.754 | 310.222 | 474.143 | 550.537 | 542.652 | 470.451 | 552.637 | 619.451 | 589.259 | 554.879 | 794.919 |
23. melléklet
Barcs Város Önkormányzata 2020. évi költségvetése
23.melléklet
a 2/2020.(II.27. ) önkormányzati rendelethez
A költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámai főbb csoportokban (eFt)
Rovat megnevezése | Rovat- | 2020. évi terv | 2021. évi | 2022. évi | 2023. évi |
---|---|---|---|---|---|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | 1.606.949 | 1.606.949 | 1.623.018 | 1.639.248 |
Külső személyi juttatások | K12 | 104.069 | 104.069 | 105.110 | 106.161 |
Személyi juttatások összesen | K1 | 1.711.018 | 1.711.018 | 1.728.128 | 1.745.409 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 304.033 | 299.428 | 302.422 | 305.447 |
Készletbeszerzés | K31 | 286.311 | 270.000 | 272.700 | 275.427 |
Kommunikációs szolgáltatások | K32 | 14.319 | 15.000 | 15.150 | 15.302 |
Szolgáltatási kiadások | K33 | 701.955 | 501.000 | 506.010 | 511.070 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | 48.968 | 36.500 | 18.250 | 7.300 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | 285.490 | 205.000 | 180.050 | 166.851 |
Dologi kiadások összesen | K3 | 1.337.043 | 1.027.500 | 992.160 | 975.950 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 60.000 | 60.000 | 60.000 | 60.000 |
Nemzetközi kötelezettségek | K501 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Elvonások és befizetések | K502 | 10.435 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre | K503 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre | K504 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése áht-n belülre | K505 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | 9.555 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre | K507 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre | K508 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Árkiegészítések, ártámogatások | K509 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kamattámogatások | K510 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú támogatások EU-nak | K511 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 56.190 | 30.000 | 30.000 | 25.000 |
Tartalékok-általános | K513 | 20.000 | 20.000 | 20.000 | 20.000 |
Tartalékok-cél | K513 | 4.800 | 4.800 | 4.800 | 4.800 |
Egyéb működési célú kiadások összesen | K5 | 100.980 | 54.800 | 54.800 | 49.800 |
Műk ö d ési k ö lts ég vetés elő ir á nyza t cso p o rt ö sszesen | K1+..+K5 | 3.513.074 | 3.152.746 | 3.137.510 | 3.136.606 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 106 | 0 | 0 | |
Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 325.437 | 118.109 | 0 | 0 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 2.261 | 500 | 500 | 500 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 531.334 | 90.000 | 85.000 | 82.000 |
Részesedések beszerzése | K65 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 199.121 | 56.325 | 23.085 | 22.275 |
Beruházások összesen | K6 | 1.058.258 | 264.934 | 108.585 | 104.775 |
Ingatlanok felújítása | K71 | 1.122.045 | 350.000 | 220.000 | 150.000 |
Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | 0 | 0 | |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 306.346 | 94.500 | 59.400 | 40.500 |
Felújítások összesen | K7 | 1.428.390 | 444.500 | 279.400 | 190.500 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre | K81 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre | K82 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése áht-n belülre | K83 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre | K85 | 13.101 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre | K86 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Lakástámogatás | K87 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások az EU-nak | K88 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen | K8 | 13.101 | 0 | 0 | 0 |
F elha lm o zá si k ö lts ég vetés elő ir á nyza t cso p o rt ö sszesen | K6+..+K8 | 2.499.749 | 709.434 | 387.985 | 295.275 |
Költségvetési kiadások összesen | K1+..+K8 | 6.012.823 | 3.862.180 | 3.525.495 | 3.431.881 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése FELHALMOZÁSRA | K9111 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | K9112 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése MŰKÖDÉSRE | K9113 | 88.500 | 88.500 | 88.500 | 88.500 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre összesen | K911 | 88.500 | 88.500 | 88.500 | 88.500 |
Belföldi értékpapírok kiadásai összesen | K912 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | K913 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | K914 | 40.849 | 0 | 0 | 0 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása | K915 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | K916 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Pénzügyi lízing kiadásai | K917 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai | K918 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai | K919 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás kiadásai összesen | K91 | 129.349 | 88.500 | 88.500 | 88.500 |
Finanszírozási kiadások összesen | K9 | 129.349 | 88.500 | 88.500 | 88.500 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | K1+..+K9 | 6.142.172 | 3.950.680 | 3.613.995 | 3.520.381 |
Rovat megnevezése | Rovat- | 2020. évi terv | 2021. évi | 2022. évi | 2023. évi |
---|---|---|---|---|---|
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | B111 | 231.084 | 232.000 | 232.000 | 232.000 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | B112 | 188.115 | 188.000 | 198.000 | 208.000 |
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | B113 | 613.313 | 620.000 | 622.000 | 625.000 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | B114 | 13.685 | 13.500 | 13.500 | 13.500 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítések | B115 | 178.684 | 172.000 | 170.000 | 168.000 |
Elszámolásból származó bevételek | B116 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Önkormányzatok működési támogatásai összesen | B11 | 1.224.881 | 1.225.500 | 1.235.500 | 1.246.500 |
Elvonások és befizetések bevételei | B12 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérül. áht-n belülről | B13 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről | B14 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele áht-n belülről | B15 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 942.760 | 242.639 | 175.383 | 74.860 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen | B1 | 2.167.640 | 1.468.139 | 1.410.883 | 1.321.360 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 1.192.910 | 795.140 | 742.713 | 903.042 |
Jövedelemadók | B31 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok | B32 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók | B33 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Vagyoni tipusú adók | B34 | 122.800 | 122.500 | 122.500 | 122.500 |
Termékek és szolgáltatások adói | B35 | 379.000 | 379.000 | 379.000 | 379.000 |
Egyéb közhatalmi bevételek | B36 | 500 | 500 | 500 | 500 |
Közhatalmi bevételek összesen | B3 | 502.300 | 502.000 | 502.000 | 502.000 |
Készletértékesítés ellenértéke | B401 | 1.044 | 0 | 0 | 0 |
Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 288.073 | 236.000 | 225.000 | 227.000 |
Közvetített szolgáltatások értéke | B403 | 321 | 400 | 420 | 420 |
Tulajdonosi bevételek | B404 | 944 | 1.300 | 1.300 | 1.300 |
Ellátási díjak | B405 | 180.175 | 179.000 | 181.000 | 182.300 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 50.687 | 45.000 | 46.300 | 47.300 |
Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kamatbevételek | B408 | 1 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 10 | 0 | 0 | 0 |
Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési bevételek | B411 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési bevételek összesen | B4 | 521.255 | 461.700 | 454.020 | 458.320 |
Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok értékesítése | B52 | 64.000 | 36.000 | 31.000 | 26.000 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 1.700 | 0 | 0 | 0 |
Részesedések értékesítése | B54 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási bevételek összesen | B5 | 65.700 | 36.000 | 31.000 | 26.000 |
Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 5.435 | 0 | 0 | 0 |
Felhalm.célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések áht-n kívülről | B71 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése EU-tól | B72 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalm.célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések kormánytól és más nemzetközi szervezettől | B73 |
|
|
|
|
Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | 29.400 | 25.400 | 25.400 | 25.400 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen | B7 | 29.400 | 25.400 | 25.400 | 25.400 |
Költségvetési bevételek összesen | B1+..+B7 | 4.484.639 | 3.288.379 | 3.166.016 | 3.236.122 |
MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg (B1+B3+B4+B6) - (K1+K2+K3+K4+K5) | -316.444 | -720.907 | -770.607 | -854.926 | |
FELHALMOZÁSI költségvetési egyenleg (B2+B5+B7) - (K6+K7+K8) | -1.211.739 | 147.106 | 411.128 | 659.167 | |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele FELHALMOZÁSRA | B8111 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi váll.-tól FELHALMO | B8112 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele MŰKÖDÉSRE | B8113 | 88.500 | 88.500 | 88.500 | 88.500 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól összesen | B811 | 88.500 | 88.500 | 88.500 | 88.500 |
Belföldi értékpapírok bevételei összesen | B812 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8131 | 304.796 | 184.718 | 92.359 | 64.651 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8131 | 1.264.237 | 389.083 | 267.120 | 131.108 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE | B8132 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA | B8132 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Maradvány igénybevétele összesen | B813 | 1.569.033 | 573.801 | 359.479 | 195.759 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések | B814 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | B815 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás bevételei összesen | B81 | 1.657.533 | 662.301 | 447.979 | 284.259 |
Finanszírozási bevételek összesen | B8 | 1.657.533 | 662.301 | 447.979 | 284.259 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B1+..+B8 | 6.142.172 | 3.950.680 | 3.613.995 | 3.520.381 |