Mosdós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/1997 (VIII.12.) önkormányzati rendelete

Mosdós Község címeréről, zászlójáról, pecsétjéről és díszpolgári cím Adományozásáról

Hatályos: 1997. 08. 12- 1997. 12. 31

Mosdós Község Önkormányzat képviselőtestülete az 1990. évi LXV. törvény 1. §. /6/ a. pontjában biztosított jogkörében a település jelképeiről és azok használatáról, valamint a díszpolgári cím adományozásáról az alábbi rendeletet alkotja:


I. fejezet


1. §.


Az Önkormányzat jelképei


Az önkormányzat jelképei, mint a település múltjára utaló díszítő szimbólumok:

A címer és a zászló:


II. fejezet


2. §.


A település címerének leírása


A címer: Álló háromszögpajzs vágással két mezőre osztva. Az első, zöld mezőben kétszintes, vörös tetős, fekete ablakos ezüst kastélyépület áll, bejáratának két oldalán, valamint mindkét szélén egy-egy hegyes üvegű toronnyal. Az alsó mezőt három vágás és két hasítás 12 részre osztja, mely arannyal és kékkel sakkozott. A színezés a mező jobb felső sarkában arannyal kezdődik.


3. §.


A címer használatának köre és szabályai


/1/ A község címere a település történelmi múltjára és mai jellegzetességére utaló jelkép, a Magyar Köztársaság címerét nem helyettesítheti.


/2/ Az önkormányzat címerét, mind díszítő és utaló jelképet használni lehet:


a/ az önkormányzat körpecsétjén, amely pecsétnyomó, illetőleg gumibélyegző: pecsétnyomó esetében legkisebb 40 mm, gumibélyegző esetében legnagyobb 35 mm, átmérőjű, a megfelelő körirattal ellátva,

b/ az önkormányzat zászlaját és lobogóján, annak változatain,

c/ az önkormányzat szerveinek a polgármesternek, alpolgármesternek, jegyzőnek levélpapírok fejlécén, illetve borítékján,

d/ az önkormányzat által kiadott díszokleveleken, emléklapokon, kitüntető emlékérméken,

e/ a községháza épületének bejáratánál, díszteremben (tanácskozó termében) és más protokolláris célt szolgáló helyiségben.

f/ az önkormányzat intézményei bejáratánál és vezetőinek irodáiban,

g/ az önkormányzat és szervei által megjelentetett, a település életével foglalkozó kiadványokon, meghívókon, emléktárgyakon.

h/ a községbe vezető utak mellett, a közigazgatási határnál lévő táblán,

i/ polgármesteri hivatal helyiségében.


/3/ Ezen §. /2/. bek-ben meghatározottakon kívül más jogi személy számára az általa készített kiadványokon, vagy jellegzetes termékeken az önkormányzat címerének használatát- kérelemre- a polgármester javaslata alapján a képviselőtestület engedélyezi.


/4/ A kereskedelmi vagy reklámcélú felhasználása esetén a címer használatáért gyártási és forgalmazási díjakat kell fizetni. A díj mértékét a polgármester javaslata alapján a képviselőtestület állapítja meg.


/5/ A /4/. bek.-ben szereplő általány összege gazdálkodó szervezeteknél 1.000- 100.000,- Ft-ig terjedhet. Az árbevétel után megállapítható díj mértéke az éves árbevétel 0,1 %-a, de legkevesebb 1.000,- Ft.


/6/ A díj megállapítása történhet egy összegben, évi átalány formájában, vagy elért árbevétel arányában.

/7/ Vita esetében a képviselőtestület dönt.



4. §.


/1/ A címer használatára vonatkozó kérelemnek tartalmaznia kell:

a) kérelmező megnevezését, címét,

b) címerhasználat célját,

c) az előállítani kívánt mennyiséget /darabszámot/

d) a címer előállításának anyagát,

e) a terjesztés, illetve forgalomba hozatal esetén ennek módját,

f) a címerrel díszítendő tárgy mintapéldányát (rajzát, fénymásolatát)

h) a felhasználásért felelős személy nevét.


/2/ A címer használatára vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell:

a) az engedélyes megnevezését és címét,

b) az előállítás anyagát,

c) az engedélyezett felhasználás célját,

d) az előállításra engedélyezett mennyiséget,

e) a terjesztés, a forgalomba hozatal módjára vonatkozó esetleges kikötéseket.

f) amennyiben a címer használatáért díjat kell fizetni, a díj összegét.



/3/ A kiadott engedélyekről a polgármesteri hivatal – jegyző útján – nyilvántartást vezette.


/4/ Indokolt esetben – amennyiben a címert méltatlan dologra használják – a kiadott engedélyt a polgármester azonnal visszavonhatja.

5. §.


/1/ Az önkormányzat címerének kicsinyítése csak olyan mértékű lehet, hogy az ne sértse a hiteles ábrázolást.


/2/ Amennyiben nincs lehetőség az önkormányzat címerének eredeti színben való ábrázolására, akkor az csak hordozó tárgy anyagának /fém, fa, bőr, kerámia,/ színben, de a heraldika általános szabályainak megtartásának történhet.


III. fejezet


6. §.


A település zászlójának leírása


/1/ A település zászlója: 1:2 arányú, hossztengelyében vágással, felső /rúd felőli/ végénél a tengely 1/3-ában történt hasítással kereszt alakban négy mezőre osztva. A színek: 1. mező / a rúd felőli oldal felső mezeje/ vörös, a 2. 3. mező arany, a 4. ismét vörös. A zászló színmezőinek metszéspontjában középpontjában az önkormányzat ezen rendelet 2. §-ban leírt címere helyezkedik el.


/2/ Az önkormányzat zászlaja a községháza termében kerül elhelyezésre.


7. §.


A zászló használata


/1/ A zászló lobogó formájában is használható. A zászló (a lobogó) vagy annak méretarányos változatai használhatók:


a) hivatalos állami ünnepek alkalmával a Magyar Köztársaság zászlajával együtt,

b) a település életében jelentős események, ünnepségek és rendezvények alkalmából, más hivatalos zászlóval együtt,

c) Nemzeti, gyászesemények alkalmával a fekete zászlóval együtt, félárbocra eresztve,

d) képviselőtestület ülésének helyszínén,

e) minden, a településsel összefüggő vagy az önkormányzat részvételével rendezett eseményen.


/2/ A zászló előállításának engedélyezésére a címerre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.


VI. fejezet


Záró rendelkezések


17. §.


Aki az önkormányzat jelképeit jogosulatlanul, az engedélytől eltérően, vagy közösséget sértő módon használja fel, szabálysértést követ el, és 10.000,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.


18. §.


/1/ A rendelet – IV. és V. fejezeti kivételével – a kihirdetés napján lép hatályba


/2/ Ezen rendelet IV. és V. fejezetei 1998. január 1-től lép hatályba, rendelkezéseit először 1998-as évben kell alkalmazni.


/3/ A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.




Mosdós, 1997. augusztus 12.




Gál József                                                                                  Patakiné Kercsó Szilvia

polgármester                                                                              jegyző