Kőröshegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2022. (III. 4.) önkormányzati rendeletének indokolása
a kedvtelésből tartott állatok tartásáról
Hatályos: 2022. 03. 05
a kedvtelésből tartott állatok tartásáról
Végső előterjesztői indokolás
A Somogy Megyei Kormányhivatal SO/03/1295-1/2021. számú szakmai segítségnyújtás keretében felhívta az önkormányzatok figyelmét az állattartási rendeletek felülvizsgálatára, mely szerint gondoskodni kell az elavult, szükségtelenné vált, a jogrendszer egységében nem illeszkedő, az indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű szabályozást megvalósító jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésére, módosítására.
Az önkormányzati rendelet – a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. tv. (Jat.) 3. §-a
értelmében – nem tartalmazhat indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű szabályozást, illetve nem ismételhető meg önkormányzati rendeletben olyan jogszabály rendelkezése, amellyel a jogszabály
az Alaptörvény alapján nem lehet ellentétes.
Ennek megfelelően kizárólag a magasabb szintű jogszabályok által nem szabályozott tárgykörre és tartalommal alkotható meg önkormányzati rendelet.
A mezőgazdasági haszonállat tartása - az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. XLVI. törvény 6. § (6) bekezdése értelmében – önkormányzati rendeletben nem korlátozható.
Ezen túl az állattartásról szóló önkormányzati rendeletek szabályozási tárgyköre nem terjedhet ki:
a gazdasági haszonállatok tartására,
az állattartásra szolgáló létesítmények minimális védőtávolságának meghatározására, az állattartás céljára szolgáló ingatlanokra, épületekre (az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 25/1997. (XII.20.) Korm.rendelet (OTÉK) 36. § (5) bekezdése értelmében)
ágazati jogszabályokban már megtalálható fogalommeghatározások újra-szabályozására,
állati ürülék kezelésére vonatkozó rendelkezésekre,
állati hulladék, elhullott állat esetén alkalmazandó szabályokra,
állatbetegségekkel kapcsolatos előírások meghatározására.
Fentiek figyelembevételével új állattartási rendelet megalkotása és a korábbi rendelet hatályon kívül helyezése szükséges.
1. §-hoz: A rendelet hatálya.
2-6. §-hoz: A kedvtelésből tartott állatok tartására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
7-8. §-hoz: Hatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
A rendelet-tervezet az előterjesztés melléklete
ELŐZETES HATÁSVIZSGÁLATI LAP
Képviselő-testületi ülés időpontja: 2022. február 28.
Rendelet-tervezet megnevezése |
a kedvtelésből tartott állatok tartásáról szóló …/2022.(III…..) önkormányzati rendelet
|
Társadalmi hatás
|
A rendeletmódosításnak nincs társadalmi hatása.
|
Gazdasági és költségvetési hatás |
A rendeletmódosításnak nincs gazdasági, költségvetési hatása |
Környezeti következmények |
A rendeletmódosításnak nincsenek környezeti következményei |
Egészségi következmények |
A rendeletmódosításnak nincsenek egészségi következményei |
Adminisztrációs terhek |
A rendeletmódosítás adminisztrációs hatása nem releváns |
A rendelet megalkotásának szükségessége |
A módosítások hatálybalépésével az alaprendeletek szabályozása nem lenne összhangban a központi szabályozással. |
A jogalkotás elmaradásának várható következményei |
A Kormányhivatal törvényességi felhívással élne. |
A rendelet alkalmazásához szükséges
|
Személyi feltételek |
Rendelkezésre állnak |
Szervezeti feltételek |
Rendelkezésre állnak |
Tárgyi feltételek |
Rendelkezésre állnak |
Pénzügyi feltelek |
Rendelkezésre állnak |