Mezőladány Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2014 (IX.2.) önkormányzati rendelete

A közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól

Hatályos: 2014. 09. 03- 2023. 03. 31

Mezőladány Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2014 (IX.2.) önkormányzati rendelete

A közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól

2014.09.03.

Mezőladány Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. § (5) bekezdésében valamint 143. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet célja a közterületnevek, és a házszámok megállapításának szabályozása annak érdekében, hogy javuljanak a helyszíni tájékozódás feltételei a községben.

(2) A rendelet területi hatálya Mezőladány község közigazgatási területére terjed ki.

(3) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre és a székhellyel rendelkező jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra, aki Mezőladány község közigazgatási területén ingatlantulajdonnal rendelkezik, vagy annak állandó használója, kezelője.

(4) Mezőladány község közigazgatási területén közterületet elnevezni, azok elnevezését megváltoztatni, házszámot megállapítani, módosítani csak e rendelet szabályai szerint lehet.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontjában meghatározott terület.

2. Közterületnév v. utcanév: magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI.14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) szerinti közterületnév és közlekedési vonatkozású megnevezés, mely a közterületek megjelölésére, földrajzi azonosítására, a tájékozódás biztosítására szolgál, egyúttal emléket állít és hagyományt őriz.

3. Házszám: olyan számmal, számmal és betűvel meghatározott azonosító jel, amely az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik, és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.

II. Fejezet

KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

3. Közterületek elnevezésének általános szabályai.

3. § (1) Mezőladány községben minden közterületet el kell nevezni.

(2) Új közterület kialakítása után, közterületként való bejegyzését követő egy éven belül meg

kell állapítani a közterület nevét.
(3) A közterület elnevezése a közterület nevéből és a közterület közlekedési vonatkozásából áll.
(4) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új szakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett közterület nevét veszi fel (meghosszabbítás).
(5) Az utcák, épületek közötti szervízutakat, gyalogutakat, mezőgazdasági célú területet és lakónépességet nem érintő dűlőutakat nem szükséges elnevezni.

4. § (1) Közterület elnevezésekor különös figyelemmel kell lenni a helyi hagyományokra, a helytörténeti kutatásokra, a lakosság élő névhasználatára, a magyar nyelv követelményeire, az

egyszerűségre és arra, hogy a név a többitől írásban is, hangzásában is jól megkülönböztethető
legyen.
(2) A község közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület – ide nem értve az egymás folytatásában lévő, de különböző helyrajzi számon szereplő utakat, utcákat – nem lehet.
(3) Közterületet személyről, tárgyról, állatról, növényről, történelmi eseményről, földrajzi névről vagy fogalomról lehet elnevezni.
(4) Élő személyről közterületet elnevezni nem lehet.
(5) A személyről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személynek állítson emléket:
a) akinek közismert tevékenysége a társadalmi haladást, a nemzeti szellemi, anyagi gyarapodását szolgálta és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy
b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan
jelentőset tett vagy alkotott, és ezáltal személyének emléke megőrzésre méltó, vagy
c) akinek Mezőladány község életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult a község fejlődéséhez.
(6) Közterületet elnevezni külföldi állampolgárságú személyről is lehet, akinek élete, munkássága jelentős szerepet játszott hazánk vagy településünk életében.
(7) A személyről történő elnevezés esetén a közterület nevének meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel.
(8) Kizárólag családi nevet akkor lehet alkalmazni, ha a névadó személyiség csak így ismert, illetőleg az elnevezés egy családról történik.

4. A közterületek elnevezésének eljárási szabályai

5. § (1) A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása Mezőladány Község Önkormányzata Képviselő-testületének hatáskörébe tartozik. Az elnevezésről a Képviselő-testület határozattal dönt.

(2) A közterületnév megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:

a) a polgármester,

b) a Képviselő-testület bizottsága,

c) a helyi önkormányzat képviselője,

d) Mezőladány község közigazgatási területén bejelentett állandó lakcímmel rendelkező állampolgár,

e) Mezőladány község közigazgatási területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.

(3) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a kezdeményezés okát (mire irányul: új elnevezésre vagy elnevezés megváltoztatására)

b) az elnevezés megváltoztatásának szükségességét,

c) a javasolt elnevezés indokát,

d) a javasolt elnevezés kapcsolódásának megindokolását a közterület környezetéhez, a

településen belüli elhelyezkedéséhez,
e) a javasolt elnevezés településhez kötődését,
f) utalást a helytörténeti vagy egyéb vonatkozásra.
(4) A közterület elnevezésével kapcsolatos döntést közzé kell tenni, és a döntésről értesíteni kell az Okmányirodát, az illetékes földhivatalt, rendőrkapitányságot, postahivatalt, tűzoltóságot, mentőállomást, és a közmű-szolgáltatókat.

5. Közterületnév táblák elhelyezésének szabályai

6. § (1) A közterület nevét a tájékozódást jól segítő közterületnév táblákon kell feltüntetni.

(2) A névtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata, kivéve a magánutak esetén.

(3) A névtáblát az utcák végein és minden útkereszteződés minden oldalán ki kell helyezni.

(4) Az utcák névtábláit a saroktelek kerítésén, ennek hiányában a saroképületen, vagy külön tartószerkezeten kell elhelyezni. Növényzetre közterületnév tábla nem helyezhető el.

(5) A névtábla kihelyezésével érintett ingatlan tulajdonosa vagy használója a névtábla kihelyezését tűrni köteles. Amennyiben a tábla elhelyezésével az ingatlanon kár keletkezik, azt a kihelyezésért felelős szerv köteles megtéríteni.

(6) A megváltozott utcanevek tábláit a tájékozódás zavartalansága érdekében az elnevezéstől

számított egy évig eredeti helyükön kell hagyni, és piros színű, átlós áthúzással kell ellátni.
Az új névtáblát az áthúzott régi tábla mellé/felé/alá kell felszerelni. A régi névtáblát egy év
múltán az elhelyező szervnek kell eltávolítani.
III. Fejezet

A HÁZSZÁM MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI

6. Házszámozás

7. § (1) A névvel ellátott közterület mentén lévő lakóházakat, egyéb épületeket és az építési telkeket (a továbbiakban: ingatlan) házszámmal kell ellátni.

(2) A házszámozásnál figyelemmel kell lenni azon beépítetlen telkekre is, melyek a későbbi beépítéskor a közbenső házszámot kapják.

(3) Ingatlan megosztása esetén, amennyiben az újonnan kialakuló telek ugyanarra a közterületre nyílik, a házszámot az ABC nagybetűivel kell megkülönböztetni.

(4) Amennyiben egy ingatlan több közterülettel, utcával is érintkezik, a házszámot arról a közterületről kell megállapítani, amely felől az ingatlan megközelíthető, amely közterületre az ingatlan bejárata esik. Amennyiben ez több közterület esetében is igaz, akkor az ingatlannak a szélesebb közterület soron következő házszámát kell kapnia.

(5) Az út, utca, köz, sétány (a továbbiakban együttesen: utca) házszámozása 1-től kezdődően, növekvő arab számozással történik, és a házszám növekedésének irányát tekintve az utca jobb oldalán lévő ingatlanok páros, az utca bal oldalán lévő ingatlanok páratlan számozást kapnak.

(6) Terek esetén a házszámozás 1-től kezdődően folyamatos, az óramutató járásával megegyező irányú.

(7) A földrajzi okokból csak az egyik oldalán beépíthető utcák házszámozása arab számozással 1-től kezdődően folyamatos.

8. § (1) A 4111. és a 4115. számú összekötő utakhoz csatlakozó utcák számozását úgy kell megállapítani, hogy a közterület 4111. és a 4115. számú összekötő utak felőli részén kezdődjön a házszámozás.

(2) A 4111. és a 4115. számú összekötő utakhoz nem csatlakozó utcák számozását úgy kell megállapítani, hogy az alsóbbrendű utak útcsatlakozásnak torkolatától kezdődjön a házszámozás. Új utca kialakításakor a már meglévő utcához való csatlakozása torkolatától kell a házszámozást kezdeni.

9. § (1) Egy helyrajzi számú ingatlanon álló több épület esetén, továbbá telekmegosztás során keletkező új helyrajzi számú ingatlan esetén a magyar ABC sorrend szerinti nagybetűivel történő megkülönböztetés alkalmazható, szám/betűjel formátumban, a kettős, hármas és ékezetes betűk alkalmazása nélkül.

(2) A kialakult házszámozást követően egyesített ingatlanok megtartják eredeti házszámukat.

(3) Egy közterületre nyíló ingatlanok azonos számmal nem jelölhetők.

10. § (1) A házszámot jelző táblát (a továbbiakban: házszámtábla) az ingatlan utcafronti kerítésére,

ha az nincs, házfalára, az utcáról jól látható módon kell az ingatlan tulajdonosának elhelyezni.
(2) A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerint cseréjéről és pótlásáról az ingatlan tulajdonosa saját költségén köteles gondoskodni.

11. § (1) Az ingatlan házszámát megváltoztatni csak abban az esetben lehet ha:

a) az ingatlan házszáma a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban nem szerepel, vagy csak helyrajzi számmal meghatározott,

b) több ingatlan azonos utcanév és azonos házszámmal szerepel a földhivatali ingatlan- nyilvántartásban,

c) az ingatlan utca házsorában elfoglalt egyedi számszaki megjelölése nem a kialakult növekvő számsorban található,

d) ingatlan megosztására, vagy ingatlanok egyesítésére került sor.

(2) A házszám megváltoztatására irányuló eljárás hivatalból, vagy annak a személynek a kérelmére indul, akinek a házszám változtatásához jogos érdeke fűződik.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

12. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet a hatálybalépést megelőző szabályok alapján megállapított közterület elnevezések és házszámok érvényességét nem érinti.