Tiszadob Nagyközség Önkormányzatának 1/2021 (II.16.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről

Hatályos: 2021. 02. 16

Magyarország Kormánya által, A vészhelyzet kihirdetéséről és a vészhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021.(I.29.) Korm. rendelettel elrendelt vészhelyzetre való tekintettel, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva valamint az egyes centrális alárendeltségű szervek feladat – és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában előírtakat figyelembe véve az alábbiakat rendelem el:

1. §

(1) A  címrendet a (2) – (3) bekezdése szerint állapítom meg.

(2) Az önállóan működő költségvetési szervként működő intézmények - külön-külön - alkotnak egy-egy címet. Ennek felsorolását a 4. melléklet tartalmazza

(3) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő - nem intézményi - kiadások - a 5., 6. és 7. melléklet szerinti felsorolásban - külön-külön - címet alkotnak.

2. §

(1) Az Önkormányzat 2021. évi

a.) költségvetési bevételi  főösszegét:                                      471 650 300 Ft-ban

b.) költségvetési kiadási főösszegét:                                        478 285 807Ft-ban

   c.) költségvetési egyenleg:                                                          - 6 635 507 Ft

  ca.)finanszírozásának forrása: előző évi pénzmaradvány

 (2) A költségvetés főösszegén belül:

a.) költségvetési felhalmozási célú bevétel                                                 0  Ft

b.) költségvetési felhalmozási célú kiadás                                  21 487 861 Ft

ba.) költségvetési egyenleg:                                                      - 21 487 861 Ft

bb.) finanszírozásának forrása: működési bevétel, előző évi pénzmaradvány

c.) költségvetési működési célú bevétel                                  471 650 300 Ft

d.) költségvetési működési célú kiadások                                 456 797 946 Ft

da.) költségvetési egyenleg:                                                      14 852 354 Ft

da.) a személyi jellegű kiadásokat                        213 392 881 Ft-ban

db.) a munkaadókat terhelő járulékokat                            29 435 010 Ft-ban

dc.) a dologi jelegű kiadásokat                                      136 880 265 Ft-ban

   dd.) az ellátottak pénzbeli juttatásait                                25 191 482 Ft-ban

   de.) működési célú támogatásokat                                    51 898 308 Ft-ban

állapítja meg.

e.) az átlagos statisztikai állományi létszám 44 fő, ebből:

ea.) Napsugár Óvoda                                                                          15   fő

eab.) intézményi étkeztetés                                                                 6   fő

eb.) falugondnok                                                                                  2    fő

ec.) védőnői szolg.                                                                              2,5 fő

ed.) park                                                                                             3   fő

ee.) farm működtetés, feldolgozás                                                        2    fő

ef.) közművelődés                                                                               1    fő

eg.) könyvtár                                                                                       1,5 fő

eh.) Polgármesteri Hivatal                                                                    8    fő

ei.) Önkormányzati igazgatás                                                                3   fő

 közfoglalkoztatás                                                                              51   fő

Az Önkormányzat bevételei


3. §

A 2. §-ban megállapított bevételi főösszeg

a) forrásonkénti megbontását az 1. melléklet,

b) működési célú bevételeit  a 2. számú melléklet,

c) felhalmozási célú bevételeit a 3. számú melléklet tartalmazza.

4. §

A 3. §-ban megállapított bevételek közül az intézményi bevételeket intézményenként (címenként) a 4. melléklet tartalmazza

Az Önkormányzat kiadásai

5. §

(1) A 2. §-ban megállapított kiadási főösszeg 

a) forrásonkénti megbontását az 1. melléklet,

b) működési célú kiadásait a 2. számú melléklet,

c) felhalmozási célú kiadásait a 3. számú melléklet

tartalmazza.

2) A  2021. évi költségvetés, költségvetési szervezetként (címenkénti) kiadásai - és ezen belül kötelező - előirányzatait, és kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban, valamint az intézményi támogatásokat a 4. melléklet szerint állapítom meg.

(3) Az Önkormányzat működési célú pénzeszközátadásait a 10. számú melléklet tartalmazza.

6. §

Az Önkormányzat költségvetésében szereplő működési jellegű feladatok kiadásait - ezen belül kötelező előirányzatait – (címenként), továbbá kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban az 5. melléklet szerint hagyom jóvá.

7. §

A  felújítási előirányzatokat célonként (címenként) az 6. melléklet szerint állapítom meg.

8. §

(1) A fejlesztési kiadásokat feladatonként (címenként) a 7. melléklet szerint állapítom meg.

(2) A több éves kihatással járó kötelezettségek előirányzatait éves bontásban a 8. számú melléklet szerint fogadom el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor lesz megállapítva.

(3) Az önkormányzat 2021. évi előirányzat-felhasználási ütemtervét havi bontásban a 9. sz. melléklet szerint kerül jóváhagyásra.

(4) Az önkormányzat több éves kihatással járó kötelezettségek előirányzatai a 10. számú mellékeltben kerül jóváhagyásra.

(5) Az önkormányzat 2021.évre működés célra átadott pénzeszközök a 11. számú mellékletben kerültek meghatározásra

A 2021. évi költségvetés végrehajtásának szabályai

9. §

(1) Az előirányzatok közötti átcsoportosítás joga a polgármesterre kerül átruházásra.

(2) A Képviselő-testület felügyelete alá tartozó intézményekhez önkormányzati biztost rendel ki, ha 30 napon túli tartozásállományát egy hónap alatt nem képes 30 nap alá szorítani és tartozásának mértéke eléri éves eredeti előirányzatának 10%-át.

10. §

(1) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzatok felosztásáról a Képviselő-testület dönt a polgármester előterjesztése alapján, a költségvetési rendelet egyidejű módosításával

(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő központi pótelőirányzatok, és egyéb okok miatti költségvetési rendelet módosításáról a Képviselő-testület szükség szerint dönt.

Vegyes és záró rendelkezések

11. §

(1) A köztisztviselői illetményalap 2021. évben 59.850,- Ft

(2) A köztisztviselői cafetéria juttatás összege 2021. évben 200 000.- Ft/fő, mely összeg a munkáltatót terhelő közterheket is tartalmazza.

(3) Ez a rendelet 2021. február 16. napján lép hatályba, rendelkezéseit 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.

Tiszadob, 2021. február 15.



Bán György                                                                                 Horváth Ernő

                                            polgármester                                                                                 jegyző




Kihírdetve: 2021.február 16-án


                                                                                                             Horváth Ernő

                                                                                                              jegyző

Mellékletek