Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2023. (VII. 21.) önkormányzati rendeletének indokolása

a közterület nevek megállapításáról, valamint azok jelöléséről

Hatályos: 2023. 08. 01

Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2023. (VII. 21.) önkormányzati rendeletének indokolása

2023.08.01.
a közterület nevek megállapításáról, valamint azok jelöléséről
Általános indokolás
A Kormányhivatal az SZ/153/01483-3/2023 számú szakmai konzultáció során a közterületek elnevezéséről szóló rendelet felülvizsgálatára hívta fel a helyi önkormányzatot. A rendelet kapcsán indokolt ennek alapján felülvizsgálni a vonatkozó felhatalmazó rendlelkezések megjelölését, a bevezető részt, az elnevezéshez kapcsolódó szabályokat, melyek azonban a rendelet számos pontján idéznének elő változást, ezért, továbbá a rendelet megalkotása óta eltett hosszabb időre is tekintettel új rendelet megalkotása, és az alaprendelet hatályon kívül helyezése indokolt.
A szabályozás várható következményei, és az előzetes hatásvizsgálat eredménye az alábbiak szerint
összegezhető.
A tervezett jogszabály társadalmi hatása, hogy a vonatkozó szabályozásnak megfelelően
megalkotott helyi rendelet alkalmazására kerülhet sor.
Közvetlen gazdasági, költségvetési hatása a jogalkotásnak nem mutatható ki.
Környezeti és egészségi következményekkel a jogszabály módosítás kapcsán nem kell számolni.
A jogalkotási folyamattal szükségképpen együtt járó hivatali - intézményi előkészítő
munkafolyamatokat meghaladó további adminisztratív terheket a jogszabály nem eredményez.
A jogalkotás elmaradása azt eredményezné, hogy a szabályozás nem igazodna kellően a magasabb
szintű jogszabályi keretekhez.
A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek,
erőforrások a rendelkezésre állnak.
Az előterjesztő álláspontja szerint a javasolt szabályozás az európai uniós jogból eredő
kötelezettségekkel összhangban van, és azt Európai Unió intézményeivel és tagállamaival nem kell
egyeztetni.
Részletes indokolás
A 2–4. §-hoz
A közterületek elnevezésére, házszámozásra vonatkozó szabályokat tartalmazza.
Az 5. §-hoz
A korábbi rendelet hatályon kívül helyezése.
A 6. §-hoz
Hatálybalépésére vonatkozó szabályokat tartalmaz.