Tiszatenyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete

Tiszatenyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete

Hatályos: 2014. 12. 01- 2019. 04. 25

Tiszatenyő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének a) pontja, valamint  az Mötv. 13. § (1) bekezdés 9. pontja szerinti feladatkötében eljárva, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 3. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és a helyiségek bérletére vonatkozó szabályokról a következő rendeletet alkotja.

1.§

A rendelet hatálya


A rendelet tárgyi hatálya kiterjed Tiszatenyő község közigazgatási területén lévő minden olyan lakásra, amely Tiszatenyő Községi Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) tulajdonában van.

2. §


(1) A rendelet személyi hatálya kiterjed:

a.) Tiszatenyő község közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárokra,

b.) a bevándoroltakra és a letelepedettekre,

c.) a magyar hatóságok által menekültként elismert személyekre,

d.) a hontalanokra,

e.) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyekre, amennyiben a pályázat vagy kérelem benyújtásának az időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolják, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint Tiszatenyő község közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel rendelkeznek.

(2) A lakóhely és a tartózkodási hely megállapítása szempontjából a személyi adat- és lakcímnyilvántartás adatai irányadóak.

A lakások bérbeadásának jogcímei


3. §


Tiszatenyő Község Önkormányzata a lakásokat szociális helyzet alapján adja bérbe.

Értelmező rendelkezések


4. §


(1) A rendelet alkalmazásában a Képviselő-testület a család, az egyedülálló, egyedül élő, háztartás, jövedelem fogalmak meghatározásánál a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. szerinti, a közeli hozzátartozók fogalmának meghatározásánál a Ptk. szerinti fogalom-meghatározásokat alkalmazza.

(2) Vagyon: az a hasznosítható ingatlan, jármű, továbbá vagyoni értékű jog, amelynek külön-külön számított forgalmi értéke, illetőleg összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a harmincszorosát, vagy együttes forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a nyolcvanszorosát meghaladja.

(3) Szociálisan rászoruló: az a személy és család, akinek vagy a jogszerűen vele együtt költözők tulajdonában, haszonélvezetében a pályázat benyújtásának időpontjában nincs beköltözhető lakás vagy családi ház.

A bérlakások üzemeltetése és bérbeadása


5. §


(1) A lakások tulajdonosi feladatait Tiszatenyő Község Önkormányzata látja el. E feladatokat a bérleti szerződés részletezi.


(2) A rendelet hatálya alá tartozó lakások bérbeadásával kapcsolatos bérbeadói döntéseket a Képviselő-testület hozza.


(3) A bérlakások igénylésével kapcsolatos pályázati eljárások, kérelmek és a bérleti szerződések megkötésével kapcsolatos előkészítő, adminisztratív feladatokat a Tiszatenyői Közös Önkormányzati Hivatal – a továbbiakban hivatal - látja el. A szociális helyzet alapján bérbe adható lakások bérbeadása pályázati eljárás keretében történik.


(4) Az e rendeletben meghatározott bérlakások bérleti jogának megszerzésére irányuló pályázatot a Képviselő-testület hirdeti meg úgy, hogy a megüresedő lakások bérbeadása lehetőleg folyamatos legyen.


(5) Önkormányzati lakás nem lakás céljára nem adható bérbe.

6. §


(1) [1] A bérleti jog elnyerésére irányuló pályázati felhívást meg kell hirdetni az Önkormányzat honlapján és az Önkormányzat hirdetőtábláján.


(2) A pályázati hirdetménynek tartalmazni kell:

  1. a pályázati jogosultság feltételeit,
  2. a bérbeadásra meghirdetett meglévő üres bérlakások számát.
  3. a bérleti jogviszony  határozott időtartamát,
  4. a lakbér összegét,
  5. a pályázati kérelem benyújtásának helyét, módját és határidejét és
  6. a pályázatok elbírálásának valamint az eredmény ismertetésének várható határidejét.
  7. A pályázati adatlap tartalmazza:
  • a pályázó alapvető személyazonosító adatait, állampolgárságát, lakó-, illetve tartózkodási helyét,
  • a pályázó fennálló lakhatásának jogcímét a pályázat benyújtásának időpontjában,
  •  a pályázóval együtt lakó és jogszerűen együtt költöző személyek alapvető személyazonosító adatait, hozzátartozói minőségét és
  •  a pályázó és a pályázóval jogszerűen együttköltözők jövedelemére vonatkozó igazolását, valamint a szociális és vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat.

(3) Egy pályázó egyidejűleg egy lakásra nyújthat be pályázatot.


(4) Aki valótlan adatok közlésével, valós adatok elhallgatásával, vagy más módon a pályázat előkészítőjét vagy a pályázat elbírálóját szándékosan megtéveszti vagy tévedésben tartja, azt a pályázók közül törölni kell, és 5 évig bérleti jog megszerzésére irányuló pályázati eljárásban nem vehet részt.


(5) A rendelet hatálya alá tartozó bérlakás csak annak a kérelmezőnek, pályázónak adható bérbe, aki a rendeletben meghatározott pályázati feltételeknek megfelel.


(6) A pályázatokat az arra rendszeresített formanyomtatványokon kell benyújtani. (2. melléklet)

7. §

  1. [2]A pályázatok elbírálásáról a Képviselő-testület a rendelet 1. mellékletében szereplő szempontrendszer alapján dönt. [3]


(2) A pályázat eredményéről a pályázókat a Hivatal a döntéstől számított 8 napon belül értesíti.


(3) A pályázat nyertese a döntés közlésétől számított 20 napon belül köteles a Hivatalban megjelenni és a bérleti szerződést megkötni. Amennyiben ezen határidőn belül a pályázó részéről nem kerül sor a bérleti szerződés aláírására, elveszíti a bérleti jogot.


(4) A Képviselő-testület által kijelölt bérlők vonatkozásában a bérleti szerződést az önkormányzat nevében a polgármester köti meg és írja alá.


(5) A pályázó a pályázati eredmény közlésétől számított 90 napon belül köteles beköltözni a bérlakásba, ennek elmulasztása esetén elveszíti a bérleti jogot és a közléstől számított 2 évig önkormányzati bérlakásra újabb pályázatot nem nyújthat be.


(6) A bérlő nem veszíti el a bérleti és az újabb pályázat benyújtásának a jogát, ha a (3) és (5) bekezdésben meghatározott cselekmény elmulasztásától számított 30 napon belül a mulasztás okát hitelt érdemlően igazolja és az akadály megszűnésétől számított 30 napon belül a bérlakásba beköltözik illetve a bérleti szerződést megköti.


(7) A (3) és (5) bekezdésben foglalt bérleti jog elvesztése esetén a Képviselő-testület ismételten dönt a benyújtott pályázatok alapján a bérlő kiválasztásáról.

8. §

(1) [4]     Az önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére az pályázhat:

  1.          aki és a vele együtt jogszerűen költöző hozzátartozója a pályázat benyújtásának időpontjában- Magyarország területén nem rendelkezik beköltözhető, azaz másokat megillető, a kérelmező használati jogát korlátozó jog nélküli lakóingatlan tulajdonjogával, haszonélvezetével vagy önálló lakásnak minősülő tulajdoni hányaddal, melyről nyilatkozik;
  2.          aki és akinek a vele együtt jogszerűen költöző hozzátartozója a pályázat benyújtását megelőző 5 éven belül önkormányzati bérlakás bérleti jogáról nem mondott le, vagy bérleti jogviszonya nem a bérlőnek felróható okból szűnt meg, 
  3.          akinek a vele együtt jogszerűen költöző hozzátartozója a pályázat benyújtásának időpontjában nem rendelkezik ingatlanvagyonnal.


    1. (2) A pályázat benyújtásának az (1) bekezdésben foglaltakon kívül további feltétele, hogy a pályázót a pályázat benyújtását megelőző tíz éven belül önkormányzati bérlakásból végrehajtás útján a kötelezettségszegése miatt nem költöztették ki.

    A bérlő jogai és kötelezettségei


    9. §


    (1) A bérlő a bérleti szerződésben szereplő időpontban jogosult a bérlakást, a komfortfokozatának megfelelő lakásberendezésekkel együtt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban átvenni és azt használni.


    (2) A Hivatal a lakásnak a lakásbérlő részére történő átadásakor lakásátadási jegyzőkönyvet és leltárt készít, amelyben köteles feltüntetni a lakásban előforduló esetleges hibákat, hiányosságokat és az átadott berendezési tárgyakat. A bérlő a lakás átvételét észrevételeinek írásbeli rögzítésével a lakásátadási jegyzőkönyv aláírásával ismeri el.


    (3) A bérlő köteles a bérleményben életvitelszerűen tartózkodni, a 2 hónapot meghaladó távollétet és annak időtartamát írásban köteles bejelenteni a Hivatalban. Ezen rendelkezés a bérleti szerződés kötelező tartalmi eleme. A bérlő bejelentett - elsősorban egészségügyi ok, munkahely megváltozása, tanulmányok folytatása miatt történő - távolléte alatt erre hivatkozással a szerződést a bérbeadó részéről felmondani nem lehet. Nem lehet felmondani a szerződést abban az esetben sem, ha a bérlő a bejelentést menthető okból mulasztotta el, és erről a bérbeadót annak felhívására írásban tájékoztatja.


    (4) A bérlő köteles a lakbért és a külön szolgáltatások díját a szerződésben meghatározott összegben és időpontban az önkormányzatnak, a közüzemi szolgáltatások díját a szolgáltatónak megfizetni. A bérlő köteles a lakás lakbérét és költségeit mindaddig megfizetni, amíg azt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak át nem adja.


    (5) Ha a bérlő lakást vásárol, illetve új lakást épít, az adásvételi szerződés megkötésétől, vagy a használatbavételi engedély kiadásától számított

    1. 30 napon belül köteles ennek tényét bejelenteni a bérbeadó felé és
    2. 90 napon belül köteles kiköltözni az önkormányzati bérlakásból.


    [5] [6]

    A bérbeadó jogai és kötelezettségei


    10.§


    (1) A bérbeadó köteles gondoskodni a bérleti díj ellenében

    1. az épület karbantartásáról,
    2. az épület központi berendezésének (közös szennyvízelvezető) állandó üzemképes állapotáról és a keletkezett hibák megszüntetéséről.


    (2) Bérbeadó nem járul hozzá a lakás átalakításához.

    11. §


    (1)  A bérbeadó és a bérlő írásban megállapodhatnak abban, hogy a lakásbérleti szerződés megszűnésekor a lakást és berendezéseit az önkormányzat teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá.


    (2)  Az (1) bekezdésben említett megállapodás csak akkor köthető meg, ha a bérlő vállalja, hogy legkésőbb a kiköltözését követő 30 napon belül a költségeket a bérbeadó részére egy összegben megtéríti.


    (3) Ha a bérlő a rendelet alapján szociálisan rászoruló személynek minősül, akkor a költséget több, de legfeljebb 12 havi részletben is megtérítheti. A részletfizetést a Képviselő-testület kérelem alapján engedélyezheti. Ennek konkrét feltételeit megállapodásban kell meghatározni.

    12. §


    (1) A bérbeadó a lakás visszaadásakor lakásátvételi jegyzőkönyvet készít, amelyben rögzíti az esetleges hibákat, hiányosságokat. A bérlőnek a jegyzőkönyvben nyilatkoznia kell az őt terhelő hibák, hiányosságok megszüntetésének módjáról és határidejéről.


    (2) Amennyiben a bérlő a hibák és hiányosságok megszüntetéséről, vagy az ellenérték megtérítéséről nem nyilatkozik, illetőleg a bérbeadó  a bérlő nyilatkozatát nem fogadja el, az bérbeadó a kötelezettség behajtása érdekében eljár.


    (3) Amennyiben a bérlő a saját költségén létesített lakásberendezéseket, felszereléseket a lakás visszaadásakor leszereli, a bérbeadónak köteleznie kell a bérlőt az eredeti állapot visszaállítására vagy a visszaállítás költségeinek megtérítésére.

    13. §


    (1) Bérbeadó képviselője a lakások rendeltetésszerű használatát, továbbá a bérlői kötelezettségek teljesítését a bérlő nyugalmának zavarása nélkül, előzetes írásbeli értesítés alapján, a lakásban munkanapokon 8-16 óra közötti időben évente legalább két alkalommal, minden év december hó 31. napjáig köteles ellenőrizni.  A bérlő arra alkalmas időben a lakásba történő bejutást biztosítani, és az ellenőrzést tűrni köteles.


    (2) Az ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetésére a Hivatal a bérlőt 15 napon belül írásban, határidő kitűzésével köteles felhívni és a végrehajtást ellenőrizni.


    (3) A Képviselő-testület és a Hivatal tudomására jutott olyan körülmények esetén, amelyek fennállása a lakás állagmegóvását veszélyeztetik, vagy a bérlők magatartása indokolja, előzetes bejelentés nélkül soron kívüli ellenőrzést tart.


    (4) Amennyiben a bérbeadó képviselője az ellenőrzés során vagy más módon tudomást szerez arról, hogy a bérlő a lakást előzetes bérbeadói hozzájárulás nélkül más célra használja, bérleti jogát másnak átengedte, a lakást elcserélte vagy albérletbe adta, illetve a lakást nem lakja, köteles erről a körülményről a Képviselő-testületet tájékoztatni. A bérlővel szemben alkalmazandó eljárásról a Képviselő-testület dönt.


    [7]

    A befogadás szabályai


    14. §


    (1) A bérlő a lakásba más személyt az Ltv. rendelkezéseiben foglaltakon kívül a bérbeadó hozzájárulásával fogadhat be.


    (2) A befogadáshoz való hozzájárulást a beköltözés előtt a bérlő és a befogadandó együttes írásbeli kérelemmel kezdeményezheti a Képviselő-testülettől.


    (3) A kérelemben meg kell jelölni a befogadás okát, a befogadandó és a befogadó esetleges rokoni kapcsolatát, a befogadandó eddigi lakásának címét, az ott élés jogcímét, a lakás komfortfokozatát, méretét, szobaszámát és az ott lakók számát.


    (4) A Képviselő-testület a hozzájárulást megtagadhatja, ha a befogadó a befogadást indokolni nem tudja, a befogadás indoka nem valós, vagy a lakás nagysága miatt a zavartalan együttélés nem biztosított.


    (5) Nem adható hozzájárulás, ha a befogadni kívánt személy beköltözhető lakástulajdonnal vagy önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendelkezik.

    15. §


    A bérleti jog folytatása és az elhelyezési kötelezettség szabályai


    (1) A bérlő bérleti szerződésének megszűnését követően a Képviselő-testület hozzájárulásával befogadott, lakásban visszamaradó személy a lakást a szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül köteles elhagyni, másik önkormányzati lakásra nem tarthat igényt.


    (2) A bérlő halála esetén a lakásbérleti jogviszony folytatására az Ltv. rendelkezéseiben és a (2) bekezdésben meghatározott befogadott személyeken túl más személy nem jogosult. A bérlő halála esetén a befogadottnak a halál bekövetkezésének időpontját követő 90 napon belül a lakást el kell hagynia és elhelyezési igényt nem támaszthat.

    Hozzájárulás albérleti szerződéshez


    16. §


    A bérbeadó a teljes vagy részleges albérletbe adásához nem járul  hozzá.

    A lakbér ellenértékének tartalma [8]


    17. §


    (1) [9] A Képviselő-testület a lakások bérbeadásával kapcsolatos döntése során meghatározza az adott helyiség bérleti díját és a bérleti időtartamot.


    (2) A lakbér az alábbi szolgáltatások ellenértékét tartalmazza:

    1. lakás használata,
    2. a lakás és az épület üzemeltetése, a lakbérek közlése és beszedése,
    3. A lakás és az épület fenntartása:

    ca) a szavatossági felelősség a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotáért;

    cb) az üzemelés során keletkező hibák kijavítása, az életveszély elhárítása;

    cc) az épület állagát veszélyeztető hiányosságok megszüntetése;


    (3) [10]A bérlő a lakásbérleti jogviszony keretében a lakáshoz tartozó területet (kertet) térítés nélkül jogosult használni, de a lakáshoz tartozó területen semmilyen építményt, épületet nem létesíthet.

    Lakbértámogatás


    18. § [11]


    Az önkormányzati lakbértámogatást a szociális és gyermekvédelmi ellátások helyi szabályzásáról szóló önkormányzati rendelet lakhatási támogatásra vonatkozó szabályai szerint kell biztosítani.

    A lakásbérleti jogviszony megszűnése és megszüntetése


    19. §


    (1) [12] [13] A Képviselő-testület a szociális bérlakásokat legfeljebb 5 évre adja bérbe.


    (2) A bérbeadó a bérleti szerződést felmondhatja, ha:

    1. a bérlő a lakbért a fizetésre megállapított időpontig nem fizeti meg;
    2. a bérlő a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt egyéb lényeges kötelezettségét nem teljesíti;
    3. a bérlő vagy a vele együttlakó személyek a bérbeadóval vagy a lakókkal szemben az együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsítanak;
    4. a bérlő vagy a vele együttlakó személyek a lakást rongálják, a lakást vagy a hozzá tartozó kertet rendeltetésükkel ellentétesen használják,
    5. [14]a 9. § (6) bekezdésében foglalt szerzőses kötelezettségét nem teljesíti.


    (3) A 10 000 Ft alatti lakbértartozás esetén a szerződés bérbeadó részéről történő felmondása előtt, a Képviselő-testület a lakásbérleti-díjtartozás közlésével tájékoztatja a bérlőt a tartozás részletekben történő megfizetésének lehetőségéről.


    (4) Amennyiben a bérlő a Képviselő-testület tájékoztatásának kézhezvételétől számított 30 napon belül a fennálló lakbértartozása részletekben történő megfizetését nem kérelmezi vagy a megállapodásban szereplő kötelezettségét a megállapodás aláírása után 3 egymást követő hónapban nem teljesíti, a Képviselő-testület a lakásbérleti szerződést az Ltv. szerint meghatározott módon felmondja.


    (5) Amennyiben a bérlő a szerződés megszűnését követően a bérleményt nem adja át, az üzemeltető a szerződés megszűnésétől számított 6 hónapon belül köteles a lakás kiürítése iránt a peres eljárást megindítani.

    20. §


    (1) Ez a rendelet 2014. december 1. napján lép hatályba.

    [1]

    A rendelet szövegét a 5/2019. (II. 19.) önkormányzati rendelet 1. §-a módosította. Hatályos: 2019-02-20-tól

    [2]

    Módosította a 10/2015. (X.7.) ÖR

    [3]

    Hatályon kívül helyezte a 5/2019. (II. 19.) önkormányzati rendelet 2.  §-a. Hatálytalan: 2019-02-20-tól

    [4]

    Módosította a 10/2015. (X.7.) ÖR

    [5]

    Beiktatta a 10/2015. (X.7.) ÖR

    [6]

    Hatályon kívül helyezte a 5/2019. (II. 19.) önkormányzati rendelet 3. §-a. Hatálytalan: 2019-02-20-tól

    [7]

    Hatályon kívül helyezte a 5/2019. (II. 19.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatálytalan: 2019-02-20-tól

    [8]

    A rendelet szövegét a 5/2019. (II. 19.) önkormányzati rendelet 5. §-a módosította. Hatályos: 2019-02-20-tól

    [9]

    A rendelet szövegét a 5/2019. (II. 19.) önkormányzati rendelet 6. §-a módosította. Hatályos: 2019-02-20-tól

    [10]

    Módosította a 10/2015. (X.7.) ÖR

    [11]

    A rendelet szövegét a 5/2019. (II. 19.) önkormányzati rendelet  7. §-a módosította. Hatályos: 2019-02-20-tól

    [12]

    Módosította a 10/2015. (X.7.) ÖR

    [13]

    A rendelet szövegét a 5/2019. (II. 19.) önkormányzati rendelet 8. §-a módosította. Hatályos: 2019-02-20-tól

    [14]

    Beiktatta a 10/2015. (X.7.) ÖR