Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2003.(XI.28.) önkormányzati rendelete

A települési köztisztasággal, a zöldterület és parkfenntartással, a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő feladatok végrehajtásáról.

Hatályos: 2017. 12. 04

[1]„Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88.§. (4) bekezdés a.) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35.§-ában és 39.§. (2) és (5) bekezdésében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. trövény 13.§. (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja.”

  1. fejezet

Általános rendelkezések

  1. §.

  1. A rendelet célja az emberi egészség védelme, a természeti és az épített környezet megóvása, a fenntartható fejlődés biztosítása és a környezettudatos magatartás kialakítása; a természeti erőforrásokkal való takarékoskodás, a környezet hulladék által okozott terhelésének csökkentése, a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének mérséklése; a fel nem használható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása.

  1. A rendelet célja továbbá a község köztisztaságával, települési szilárd  hulladékkal, valamint a zöldterület és parkfenntartással kapcsolatos helyi szabályok megállapítása, meghatározva a kötelező közszolgáltatások igénybevételének, ellátásának rendjét.

  1. §.

  1. A rendelet területi hatálya Jászdózsa község közigazgatási területére terjed ki az alábbiak szerint:
  1. A kötelező közszolgáltatások biztosítása rendszeres begyűjtéssel, Jászdózsa belterületére vonatkozik.
  2. Az egyéb külterületi ingatlanoknál a szilárd hulladékokra vonatkozóan egyedi beszállítással a tulajdonos részéről.

  1. §.

(1) A rendelet személyi hatálya valamennyi ingatlan tulajdonosára, birtokosára vagy használójára (továbbiakban: tulajdonos) kiterjed, függetlenül attól, hogy a tulajdonos természetes vagy jogi személy, illetve nem jogi személyiségű gazdasági társaság.

  1. §.

(1) A települési hulladékban veszélyes és radioaktív hulladék nem helyezhető el.

  1. §.

(1) Jászdózsa Község Önkormányzata e rendelet 2. §. (1) bek. a.) pontjában meghatározott területeken az általa szervezett települési szilárd  hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését szervezett helyi közszolgáltatás útján biztosítja.

Külterületi ingatlanok tulajdonosai a települési szilárd hulladék elszállítását a kijelölt hulladéklerakóra saját maguk kötelesek végezni, és azt az átvételi bizonylat megőrzésével igazolni. Gazdálkodó szervezetek saját maguk is gondoskodhatnak a keletkezett hulladékok elszállításáról, ártalmatlanításáról a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával.

  1. Jászdózsa Község Önkormányzata - a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás ellátásával a Regio-Kom Kft. által kiválasztott - saját tulajdonát képező Jászapáti Városüzemeltetési Kft.  (továbbiakban: szolgáltató) bízza meg, valamint felruházza a rendeletben megfogalmazott jogosítványokkal.

(3.) Az (1) bekezdésben felsorolt közszolgáltatásokat a tulajdonosok e rendeletben meghatározott módon kötelesek igénybe venni.

(4.) a közszolgáltatásért, illetve az ártalmatlanító helyre kivitt szilárd települési hulladék elhelyezéséért a tulajdonos a közszolgáltatási díjat köteles fizetni.

  1. §.

A köztisztasági munkában, a zöldterület és parkfenntartásban mindenki köteles hathatósan közreműködni, és a települési környezet, közterület szennyeződését eredményező tevékenységtől tartózkodni.

  1. fejezet

Az ingatlanok és a közterületek tisztántartása, zöldterületek fenntartása, használata

  1. §.

  1. [2] A közterületek rendszeres tisztántartásáról, a zöldterületek parkfenntartásáról Jászdózsai Vízmű Kft (megbízott) és az érintett ingatlantulajdonosok, használók az e rendeletben meghatározottak alapján gondoskodnak.

  1.  Az ingatlantulajdonosok közterület tisztántartásával, zöldterület ápolásával kapcsolatos feladatai:

  1. az ingatlan előtti, melletti járdaszakasz, járda hiányában egy méter széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület - kivéve a rendszeres parkfenntartásba bevont területek - gondozása, tisztántartása, kaszálása, hulladék és gyommentesítése (különös tekintettel a pollen allergiát okozó növényekre), hó eltakarítás és síkosság mentesítés, a hulladék gyűjtőedényzet környezetének tisztántartása.
  2. az ingatlan melletti nyílt árok és ennek műtárgyai tisztántartása, gaztalanítása.
  3. tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület tisztántartása, kaszálása, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolítása.
  4. beépítetlen telekingatlan tisztántartása és gyommentesítése, kaszálása.
  5. a járdán felburjánzó gyom kiirtása, valamint a járda és az úttest fölé nyúló ágak és bokrok megfelelő nyesése.

(3) [3]

(4) A tulajdonos(ok) (2) bekezdésben megjelölt kötelmi körébe nem tartozó közutak, közparkok, zöldterületek, sétányok, játszóterek, valamint az ezeken keresztül vezető gyalogjáró tisztántartása, kaszálása, síkosság mentesítése a keletkező közterületi hulladék összegyűjtése, elszállítása (elszállíttatása) a Polgármesteri Hivatal feladata.

Ennek keretében végzi:

  1. a közutak, terek útburkolatai (parkolók) és az ezeket szegélyező járdák, nyilvános lépcsők, a közterületen lévő árkok és ezek műtárgyai tisztántartását és az ott keletkezett közterületi hulladék összegyűjtését és elszállítását.
  2. az utcai hulladékgyűjtő tartályok rendszeres kiürítését, tisztántartását és karbantartását.
  3. hó eltakarítási és síkosság mentesítési munkákat a biztonságos közlekedési feltételek megvalósítása érdekében.
  4. zöldterületi, parkfenntartási munkákat, a parki berendezések állagmegóvását, karbantartását.

  1. A két szomszédos terület, épület közötti - kiépített úttal, járdával ellátott vagy anéküli - közforgalmi területsáv vagy átjáró esetében a tisztántartási kötelezettség (kaszálás, síkosság mentesítés, stb.) a tulajdonosok feladata.

  1. Az üzletek és egyéb elárusító helyek, vendéglátó egységek, intézmények és szolgáltató egységek előtti, melletti járdaszakaszt, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes területet a tulajdonos köteles tisztántartani, kaszálni, kivéve a (2) bekezdés a.) pontjában meghatározott zöldterületeket.

  1. Az ingatlan előtti, melletti járdát a tulajdonos köteles folyamatosan tisztántartani mind a téli, mind a nyári időszakban. A vendéglátó egységek reggel 7 óráig kötelesek takarítani, a közterületről a hulladékot elszállítani.

  1. §.

  1. A tulajdonosok a közterületi sávok takarításakor keletkezett közterületi hulladékot, kerti hulladékot a saját háztartási hulladékgyűjtő tartályukban kötelesek elhelyezni.

  1. A rendszeresített kuka befogadó képességét meghaladó hulladék mennyiség regionális hulladéklerakóhelyre történő elszállításáról, elszállíttatásáról a tulajdonos köteles gondoskodni.

  1. §.

  1. Közforgalmú közúti közlekedés céljára szolgál tömegközlekedési járművek esetében:
  1. a közterületen lévő üzemi területek, végállomások, pályaudvarok tekintetében a járművet üzembentartó,
  2. a belterületen lévő és az a.) pont alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyek, a járdaszigetek és a járdától füvesített területtel vagy egyéb módon elkülönített megállóhelyek tekintetében a szolgáltató,
  3. vasutat keresztező járda esetében a vasút üzembentartója,
  4. a külterületen lévő és az a.) pont hatálya alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyiségek és megállóhelyek tekintetében a közforgalmi jármű üzembentartója, autóbusz megállóhelyek tekintetében a közút kezelője köteles a rendszeres tisztántartásról, síkosság mentesítésről, hó, közterületi hulladék eltakarításáról, portalanításáról gondoskodni.

  1. Ha a közúti jármű, munkagép üzemelése és parkolása során a közterület szennyeződik vagy más módon károsodik, az üzembentartó haladéktalanul köteles a szennyeződést eltávolítani, az eredeti állapotot helyreállítani, a balesetveszélyt intézkedésével megelőzni.

  1. A közterületen folytatott, szennyeződést okozó tevékenység esetén a tevékenységet folytató köteles a legnagyobb körültekintéssel eljárni, a tevékenység befejeztével a közterületet rendeltetésének megfelelő eredeti állapotába helyreállítani.

  1. §.

  1. Tilos gépjárművek mosása parkokban. Közterületen gépjárművet mosni az

      a-c.) pontban felsoroltak figyelembevételével lehet.

  1. Tilos a gépjármű mosása a Dózsa György út  és Széchenyi út mindkét oldalán lévő közterületen,  Szent Mihály téren, továbbá a közkifolyótól 15 méter távolságon belül, továbbá minden községi burkolt úton.
  2. Egyéb területeken a KRESZ mindenkori megtartásával, a forgalmi rend akadályozása nélkül lehet gépjárművet mosni nem közkifolyóból nyert vízzel, ha azt külön rendelkezés nem tiltja, a közterület szennyezése nélkül.
  3. A gépjármű mosása után a jármű üzembentartója köteles a közterület megtisztításáról, víztelenítéséről gondoskodni.
  4. Tilos a parkot,  játszóteret meg nem engedett módon vagy célra használni.
  5. Tilos a község belterületi szakaszán áthúzódó Holt-Tarnameder mindennemű szennyezése.

  1. Ivóvizet szolgáló kutakat, közkifolyókat csak rendeltetésszerűen szabad használni.

  1. Közterületen szeszesital fogyasztása tilos.

  1. Az úttestet, járdát és egyéb közterületet bármilyen módon (szennyvízzel, vizelettel, emberi és állati ürülékkel) beszennyezni tilos.

  1. Közterületen ebek által okozott szennyezés eltakarításáról az eb sétáltatója haladéktalanul köteles gondoskodni, ezen szennyeződés az utcai hulladékgyűjtő tartályba gyűjtőtasakban elhelyezhető.

  1. Kutyával parkban, játszótéren tartózkodni még pórázzal is tilos.

  1. A közterületen megrendezett vásárok, sport- és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú illemhely biztosításáról, üzemeltetéséről, valamint a rendezvény alatt és azt követően a terület és vonzáskörzetének tisztántartásáról és a terület eredeti állapotban történő visszaadásáról.

  1. Hólerakás közterületen csak olyan formában lehetséges, hogy az a közlekedést és a közszolgáltatási felszerelési tárgyak használatát ne zavarja (pl. vízelzáró csap, csapadéknyelő rács, gáz és közmű akna fedlap, egyéb közlétesítmény, lámpaoszlop, hirdetőoszlop, stb.).

     Síkosság elleni védekezéshez a környezetkímélő anyagokon kívül (homok,    

     salak, stb.) klorid tartalmú (pl. konyhasó) fagyáspont csökkentő szer  

     használata csak úgy alkalmazható, hogy a vegyszer egyszeri kijuttatási  

     maximális mértéke 40 g/m2-nél több ne legyen. Ezen anyagok   

     környezetszennyezést kizáró módon történhet.

  1. §.

  1. A közterület felszerelési és berendezési tárgyainak beszennyezése, megrongálása tilos.

  1. Közterületen lévő növények (fák, díszcserjék, stb.) rongálása, csonkítása, leszakítása tilos.

  1. A parkosított és füves területeket rendeltetés ellenesen használni tilos.

  1. A közterületi gyűjtőedényzetből tilos hulladékot kiönteni, szétszórni.

  1. fejezet

Állati hulladék kezelése

  1. §.[4]

(1) A közterületen fellelt állati hullák elszállításával, őrzésével és ártalmatlanná tételével járó feladatokat  a Jászdózsai Vízmű Kft. látja el.

(2) A magánháztartásokban elhullott állatok tetemeinek  szállításáról a tulajdonos köteles gondoskodni.

(3) Lakossági bejelentés alapján belterületről a kóbor kutyákat a megbízott köteles befogni és 15 napig őrizni.

A befogott állatokat igazolt tulajdonosa a tartási költségek megtérítése után veheti át. A határidő elteltével, ha új gazdánál nem sikerül elhelyezni a kutyákat, állat menhelyre szállítja vagy szállíttatja a megbízott, indokolt esetben eloltják.

  1. fejezet

Települési szilárd és folyékony hulladék kezelése, köztisztasági közszolgáltatás

  1. §.

  1. Települési szilárd hulladékot, ezen belül települési háztartási hulladékot és egyéb szilárd hulladékot csak az erre a célra megépített illetve kijelölt ártalmatlanító helyen, a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások szigorú betartásával szabad elhelyezni.

  1. Kijelölt települési hulladéklerakó: A jásztelki regionális hulladéklerakó telep Jásztelek, hrsz: 094/5, fenntartója és üzemeltetője: REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft.

  1. Jászdózsa közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére, az önkormányzattal kötött szerződés alapján a Hgtv. 28. §-ban meghatározott tartalmi szempontokat figyelembe véve a Jászapáti Városüzemeltetési Kft. jogosult.

  1. A települési folyékony hulladékot elhelyezni csak hatóságilag engedélyezett, erre a célra kialakított fogadó műtárgyon lehet. Jászdózsa község szippantott szennyvíz fogadója a Jászárokszállás, Deák Ferenc út 90. szám alatti szennyvízbefogadó telep, üzemeltetője Vízközmű Jászárokszállás.

  1. A települési folyékony hulladék, illetve a folyékony hulladékot szállító gépjármű tisztításakor keletkező szennyvíz élővizekbe, használaton kívüli ásott kutakba történő elhelyezése tilos.

  1. §.

  1. A kötelező közszolgáltatás igénybevételével a tulajdonos és a szolgáltató között a Ptk. közüzemi szerződésekre vonatkozó szabályok szerint - szerződéses jogviszony jön létre. Amennyiben a fogyasztó a szolgáltatás szolgáltató általi felajánlására nem válaszol, úgy a szerződés a 110 l-es űrméretű edényzetre nézve jön létre.

     A lakossági hulladékszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződés e    

   rendelet alapján az ingatlan tulajdonjogának, vagy használati jogának    

   megszerzésével, a szolgáltatóval kötött egyedi szerződéssel jön létre.

  1. Gazdálkodó szervezetek és a szolgáltató között külön szerződést kell kötni.

  1. Nem jön létre, illetve szünetel a szerződés, ha

  1. az ingatlant nem használják, és azt a tényt a szolgáltatónak írásban bejelentik (1. sz. melléklet v. pont)
  2.  a tulajdonos időleges távollétét előzetesen írásban  a szolgáltatónak bejelenti és a bejelentés megfelel a tényeknek (1. sz. melléklet v. pontja),

A bejelentés elmulasztása jogvesztő.

  1. A lakossági hulladékszállítás kukás formában történik. Formáját, gyakoriságát ezen rendelet határozza meg. A gyűjtés heti egyszeri alkalommal történik, a rendelet 2. sz. mellékletét képező utcajegyzék szerint. Szállítási napok közhíreléséről a Jászapáti Városüzemeltetési Kft. gondoskodik.

  1. [5]

  1. A rendszeresített kuka edényzet térfogatát meghaladó hulladék elszállítása e célra rendszeresített emblémás fóliazsákokban lehetséges. A szolgáltatás igénybevétele az e rendeletben meghatározott díj ellenében, szolgáltatótól vásárolt fóliazsákban lehetséges.

  1. A települési folyékony hulladék elszállítását eseti megrendelés alapján végzi a szolgáltató, a szabványelőírásnak megfelelő járművel.

(8) A szolgáltató feladatai és kötelességei a köztisztasági közszolgáltatás     

      végrehajtásakor:

  1. a rendelet hatálya alá tartozó hulladékot köteles rendszeresen elszállítani a regionális hulladéklerakó telepre,

b.) a konténerek beszerzéséről, karbantartásáról a szolgáltató gondoskodik.

c.) a szolgáltató köteles a szabványosított gyűjtőtartály kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal elvégezni.

d.) a háztartási hulladék gyűjtését, szállítását úgy kell megszerveznie, hogy az ünnep- és munkaszüneti nap miatt kimaradt szállítást haladéktalanul pótolja, a pótlás napját közhírelje.

e.) a szolgáltató gondoskodik a közterületi konténerek körzetének tisztántartásáról, a kijelölt ürítési napokon.

  1. A háztartási hulladék elszállítását végző jármű személyzete csak az adott területen rendszeresített szabványos tartályban és az általa forgalmazott emblémás fóliazsákban elhelyezett hulladékot köteles elszállítani.

  1. A hulladékgyűjtő tartályban nem helyezhető el inerthulladék (pl. építési, bontási törmelék, föld, sár, salak) veszélyes hulladék (pl. festék, gyógyszer, vegyszer, állati tetem) gépjármű alkatrész, trágya, hó, fertőző, vagy robbanásveszélyes anyag, tűzveszélyes hulladék (pl. forró salak), illetve olyan hulladék, amely veszélyezteti a szállítással foglalkozó dolgozók testi épségét, vagy begyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálódást idézhet elő, és ártalmatlanítása során veszélyezteti a környezetet.
  2. Ha a szolgáltató dolgozói azt észlelik, hogy a tartályban a (9) bekezdésben megjelölt anyagot, tárgyat helyeznek el, a kiürítést jogosultak megtagadni. Az ürítés megtagadásáról a tulajdonost az ok feltüntetésével értesítik.

(12)[6]  Szelektív hulladékgyűjtést – kizárólag üveg, tiszta papír, műanyag és fém    

      doboz – a 4. számú mellékletben megjelölt helyen a rendelet 1.§-ában   

      meghatározottak, a Hgt. 5.§. (5) bekezdés, valamint a 12.§.(1) bekezdés  

      figyelembe vételével lehet végezni. A hulladékot az ott meghatározottak   

      szerint, elkülönítetten, szennyeződésmentes, üres állapotban kell gyűjteni.

  1. §.

  1. A tulajdonos feladatai és kötelességei a köztisztasági közszolgáltatás igénybevételekor:

  1. köteles gondoskodni választása szerint a 80 literes, illetve a 110 l-es, 120 l-es, 240 l-es szabvány kuka, társasházaknál, gazdálkodó szervezeteknél igény esetén a konténer, a szabványos rendszeresített és szerződött edényzet térfogatát meghaladó mennyiség elhelyezésére szolgáltató által forgalmazott emblémás fóliazsák beszerzéséről.

  1. a háztartási hulladékot tartalmazó kukát, emblémás fóliazsákot a szállítási napokon (átadási napokon) a közterületre, (átadási hely) földes utcákban az utca járhatatlansága idején (csapadékos időszakban) gyűjtőedényzetet a legközelebbi szilárd útburkolat mellé köteles a szolgáltató által megjelölt időpontig kihelyezni.

  1. a jelen rendeletben meghatározott szabványos gyűjtőedényt használni.

  1. a kukák tisztántartásáról, fertőtlenítéséről gondoskodni

  1. amennyiben az edények tárolása közterületen történik, az edényt használó ingatlan tulajdonosa (tömblakásoknál a lakóközösség megbízottja) köteles a tárolóhely környékét rendben tisztán tartani.

  1. a.) A köztisztasági közszolgáltatásba bevont területeken fekvő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosai a lakóházak hulladéktároló edényeit nem használhatják, külön tárolóedényt kötelesek biztosítani, illetve bérelni és a közszolgáltatásra szerződést kötni a szolgáltatóval.

  1. A közületek és gazdálkodó szervezetek esetében a szolgáltatást igénybe

     velő köteles biztosítani az edényzet tisztántartását, fertőtlenítését, javítását.

  1. §

  1. A lakossági közszolgáltatás ellátásáért a tulajdonos e rendelet 3. sz. melléklete szerinti díjat köteles fizetni. A díjat a képviselő-testület évente felülvizsgálja.

(2) A hulladékgyűjtés a 2. sz. mellékletben felsorolt utcákban 80 literes, illetve 110 literes, 120 literes, 240 literes kukákban.

17.§.

  1. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződésben meg kell határozni a szerződést kötő feleket: a Szolgáltatót és a Megrendelő ingatlan-tulajdonost.

(2) A szerződésben meg kell jelölni:

a.) a közszolgáltatás igénybevételének kezdő napját,

b.) a teljesítés helyét,

  1. a Megrendelő rendelkezésére álló gyűjtőedényt űrtartalom és darabszám szerint,
  2. az ürítési gyakoriságot és az ürítés idejét napok szerint,
  3. a Megrendelő által meghatározott, az ingatlanon előreláthatólag keletkező hulladék mennyiségét, amelyre a közszolgáltatást a Megrendelő igénybe veszi.

(3) A (2) bekezdés e.) pontjának alkalmazása során figyelembe kell venni az alábbi rendelkezéseket:

a.) Ha az ingatlantulajdonos a Szolgáltató felé a valóságnak meg nem felelő mennyiséget vagy adatot közöl – ide értve az ingatlanon rendszeresen tartózkodó személyek számára vonatkozó adatot is – és ennek folytán az átadásra kerülő hulladék mennyisége rendszeresen meghaladja az átvett gyűjtőedények űrtartalmát, a Szolgáltató – az ingatlantulajdonos megkeresésével egyidejűleg jogosult a szerződés szerinti méretű (űrtartalmú) gyűjtőedényzetnél egy mérettel magasabb kategóriájú edényzet díjának megfelelő díjat érvényesíteni.

b.) A gyűjtőedényben elhelyezhető települési szilárd hulladék súlya:

  • 80 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 20 kg,
  • 110 (120) literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 30 kg,
  • 240 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 60 kg lehet.

  1. A szerződésben rendelkezni kell továbbá:

a.) a gyűjtőedények használatának jogcíméről és módjáról,

b.) a közszolgáltatási díjról és alkalmazásának feltételeiről,

  1. a közszolgáltatás mértékét meghaladó, a Megrendelő igényei szerinti esetleges többletszolgáltatásról és annak díjáról,
  2. a közszolgáltatási díj megfizetésének módjáról,
  3. a szerződés módosításának, felmondásának feltételeiről,
  4. az irányadó jogszabályok meghatározásáról.

(5) A közszolgáltatási díj megfizetésének rendje

     Szilárd hulladéknál negyedévenként a tárgynegyedévet követő hó 15-ig.  

     Módja: a szolgáltató telephelyén készpénzzel, díjbeszedőknél, illetve     

     átutalással.

     Folyékony hulladék elszállítása esetén a szolgáltató által adott számla

     ellenében.

(6) A 16.§. (1) bekezdésében meghatározott szilárd hulladék szállítási, ártalmatlanítási díjak a magánháztartásokra vonatkoznak. Az (1) bekezdés alá nem tartozók külön szerződés alapján a szolgáltatóval kötött megállapodás szerint kötelesek a fizetést teljesíteni.

Kintlévőség behajtása, a szolgáltató kezdeményezésére közadók módjára történik a Hgtv. 26. §. (1) -(4) bekezdése alapján.

17/A.§.[7]

(1) A szolgáltató a nyilvántartási rendszerében a közüzemi szolgáltatás biztosítása érdekében az alábbi személyes adatokat tarthatja nyilván és kezelheti:

  1. a közszolgáltatást igénybe vevő neve,
  2. lakcíme,
  3. születési helye, ideje,
  4. anyja neve.

(2) Az adatbázis megteremtéséhez és fenntartásához minden természetes személy köteles az (1) bekezdésben meghatározott adatokat szolgáltatni.

(3) Az adatok kezelésére jogosult szolgáltató a nyilvántartásból – a tartozás adók módjára történő behajtása érdekében – kizárólag a jegyző részére szolgáltathat adatokat.

18.§.

  1. Az egyéb szilárd hulladék elszállításáról azon ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia, ahol a hulladék keletkezett.

  1. A háztartásokban összegyűlő nagyobb méretű - a rendszeres hulladékgyűjtés kapcsán szabványos gyűjtőedényzetbe nem elhelyezhető, így el nem szállítható - tárgyak, eszközök (bútor, háztartási gépek, stb.) az un. egyéb szilárd hulladékok a kijelölt hulladéktelepre szállíthatók térítés ellenében.

  1. A Polgármesteri Hivatal által elrendelt lomtalanítási akciót évi egy alkalommal a szolgáltató előzetesen meghirdetett időszakban és módon szervezi és bonyolítja le.

  1. A szolgáltatást igénybe vevő köteles együttműködni a hulladék mennyiségi csökkentését célzó, illetve a háztartásokban képződő veszélyes hulladék-komponensek elkülönített gyűjtését igénylő kezdeményezésekben, a szerves anyagok komposztálásában.

  1. fejezet

A körgát védelméről

  1. §.

  1. A körgát fenntartásáról, hasznosításáról a jegyző gondoskodik a  

     Polgármesteri Hivatal útján.

  1. A körgát korona felületén csak gyalogosan, kerékpárral, illetve  

     motorkerékpárral szabad közlekedni, egyéb járművel csak e célra kijelölt 

     helyeken keresztül lehet áthaladni. Négylábú állatot kizárólag a rampán 

     keresztül lehet áthajtani.

  1. A körgáton elhelyezett sorompót, vagy sorompókat a jegyző engedélyével lehet felnyitni.
  2.  Szigorúan tilos a körgátat, az átjárókat, az itt elhelyezett kerékvetőket, sorompókat rongálni, az átereszeket elzárni, vagy más módon a víz lefolyását gátolni.

VI.  fejezet

A köztisztasági rendelet végrehajtásának ellenőrzése és szabálysértési rendelkezések

  1. §.6

_______________________

6              A rendelet szövegét 2012.05.31-től hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének  13/2012.(V.16.) számú rendelet 1.§-a.

VII.     fejezet

A rendelet hatálybalépése

  1. §.

  1. E rendelet 2004. január 1-én lép hatályba. Ezzel egyidejűleg Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001./VI.22./ sz. rendelete hatályát veszti.

  1. A rendelet kihirdetéséről és felülvizsgálatáról a jegyző gondoskodik.

(3)7Európai Unió jogának való megfelelés

     Ez a rendelet a belsőpiaci szolgáltatásokról szóló Európai Parlament és Tanács       

     2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

Palotai Lászlóné sk.                                                                   Szabó Benedekné sk. polgármester                                                                        jegyző

A rendelet kihirdetésre került: 2003. november 28-án.

Szabó Benedekné sk.

         jegyző

_______________________    

7                   Megállapította a 21/2009.(IX.11.) önk.rendelet 4.§ Hatályos: 2009. szeptember 21-től. 

1. sz. melléklet

Fogalom meghatározások

  1. Köztisztasági terület: a község önkormányzatának illetékességi területe
  2. Szolgáltató: Jászapáti Városüzemeltetési Kft. Jászapáti.
  3. Közterület: az ingatlannyilvántartásban a közigazgatási területen belül közterületként nyilvántartott földrészlet (közút, járda, tér közpark), továbbá az építmények közhasználatra átadott része (épületárkád alatti járda) tulajdonostól függetlenül.
  4. Kézforgalmi területsáv: az ingatlannyilvántartásban közterületként nyilvántartott földrészlet, amely két szomszédos ingatlan között helyezkedik el.
  5. Köztisztasággal összefüggő tevékenység: az egyes ingatlanok - ezen belül a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés, szállás, stb.) szolgáló más épületek, továbbá nem lakás céljára szolgáló helyiségek és a hozzájuk tartozó területek, valamint a közterületek tisztántartása.
  6. Köztisztasági közszolgáltatás: a település szilárd hulladék összegyűjtése, a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása, hulladék ártalmatlanítási és hasznosítási tevékenység.
  7. Települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenység: a települési szilárd hulladék kezelése, ártalmatlanítása és hasznosítása.
  8. Települési folyékony hulladékkal összefüggő tevékenység: a település folyékony hulladék kezelése.
  9. Kezelés: a települési szilárd hulladék összegyűjtése, átmeneti tárolása és a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása. A hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy a szolgáltatásban - a Hgtv. 4. számú mellékletében felsorolt eljárások valamelyikének alkalmazásával - történő felhasználása céljából való kiválogatása.
  10. Tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek tisztítása, hó- és síkosságmentesítése, illetőleg pormentesítése.
  11. Ártalmatlanítás: települési szilárd hulladéknak a kijelölt lerakóhelyen, illetőleg létesítményekben történő - újrahasznosítás nélküli - elhelyezése, rendezett lerakása.
  12. Veszélyes hulladék: a Hgtv. 2. számú mellékletben felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja, miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék.
  13. Települési hulladék: háztartási hulladék, intézményi hulladék, kerti és közterületi hulladék, interhulladék.
  14. Háztartási hulladék: lakások, valamint a lakás, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben, a lakók közös használatára szolgáló helyiségben keletkezett hulladék, így pl. a salak(beleértve a központi fűtésből keletkezett salakot is) rongy, söpredék, hamu, korom, edény, ablaküveg, papír, konyhai hulladék, (ideértve a műanyag konzervdobozt, üveget, kisebb méretű bútordarabot) továbbá kisebb mennyiségű falvakolat, a kerti és gazdasági hulladék, falomb, nyesedék, valamint a lakásban folytatott kisipari tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, ha a naponta keletkezett mennyiség nem haladja meg a 110 l/hét/lakás mennyiségét.
  15. Egyéb szilárd hulladék: a lakásban és az emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék (nagyobb méretű berendezési tárgy, lom, bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék stb.) valamint az azokhoz tartozó területeken, illetőleg közterületeken keletkezett szilárd hulladék.
  16. Ártalmatlanító telep: a települési szilárd hulladék ürítésére szolgáló terület, ideértve az itt foglalkoztatott személyek elhelyezésére és kiszolgálására épített létesítmények területét is.
  17. Zöldterület: nagyobb részt növényzettel borított közhasználatú terület, beleértve a kerti burkolatokat és az építmények területét is.
  18. Települési folyékony hulladék: az ingatlanon keletkező és ott gyűjtött, tárolt szennyvíz és szennyvíziszap, kivéve a termelési, szolgáltatási tevékenységből származó technológiai eredetű szennyvíz és szennyvíziszapot.
  19. Kijelölt szeméttelep: regionális, kommunális hulladéklerakó Jásztelek
  20. Parkosított terület: füvesített, növényzettel borított közterület, amely magában foglalja a kerti utakat és szegéllyel elválasztott úttest és járda közötti szigetet is.
  21. Lakás és helyiségei: lakótelken a lakóépületben és a lakóépület melléképületében huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek.
  22. Nem lakott épület és tartós szünetelés: olyan lakóépület és annak helyiségei, melyet bizonyíthatóan legalább három hónap óta nem laknak, illetőleg a  használatot szüneteltetik.
  23. Nagyméretű berendezési tárgy: háztartási hulladéknak nem minősülő, a lakás használata folytán feleslegessé, nagyobb részt használhatatlanná vált tárgy
  24. Körgát: a községet félkörben körülvevő körgát és az ahhoz tartozó rézsű külső és belsőszélétől számított 2-2 m szélességű terület, valamint annak összes tartozékai ( átjárók, átereszek, sorompók )
  25. Inertanyag: az adott körülmények között kémiai reakcióba nem lépő anyag.

Jászdózsa  község utcanévjegyzéke                                      2.sz.melléklet

  1.                    Ady Endre  utca                   
  2.                    Akácfa utca
  3.                    Arany János utca
  4.                    Árpád utca
  5.                    Bem József utca
  6.                    Bercsényi utca
  7.                    Bozóky János utca
  8.                    Budai utca
  9.                    Csillag utca
  10.             Csokonai utca
  11.             Deák Ferenc utca
  12.             Dobó utca
  13.             Dózsa Gy. út
  14.             Ér utca
  15.             Fürj utca
  16.             Fűzfa utca
  17.             Galamb utca
  18.             Hajnal utca
  19.             Hársfa utca
  20.             Hold utca
  21.             Honvéd utca
  22.             Hunyadi utca
  23.             Jókai utca
  24.             József Attila utca
  25.             Katalin utca
  26.             Kinizsi utca
  27.             Kishíd utca
  28.             Kossuth utca
  29.             Lehel utca
  30.             Liget utca
  31.             Liszt Ferenc utca
  32.             Magyar utca
  33.             Mátyás utca
  34.             Mester utca
  35.             Mező utca
  36.             Mikszáth utca
  37.             Munkácsy utca
  38.             Nagy Lajos utca
  39.             Nefelejcs utca
  40.             Orgona utca
  41.             Pacsirta utca
  42.             Palotás utca
  43.             Paksikert utca
  44.             Petőfi utca
  45.             Pipa utca
  46.             Rákóczi utca
  47.             Rudas László utca
  48.             Sándor utca
  49.             Szabadság utca
  50.             Szent Imre utca
  51.             Szent István utca
  52.             Szent Mihály tér
  53.             Széchenyi út
  54.             Szív utca
  55.             Tarnapart utca
  56.             Tulsó-Tarnapart utca
  57.             Táncsics utca
  58.             Temető utca
  59.             Vágó Béla utca
  60.             Vásártér utca
  61.             Vermek utca
  62.             Vörösmarty utca

63.                   Zínyi utca

A hulladékszállítás minden héten csütörtökön történik.

3. sz. melléklet11

A folyékony hulladék elszállítási, ártalmatlanítási díja:     2.027.- Ft/m3+ÁFA

4.sz.melléklet10

Szelektív hulladékgyűjtő szigetek:

  1. Széchenyi út-Sportöltöző mellett
  2. Dózsa György út Gyenes bolt előtt
  3. Dózsa György út- Akácfa utca sarok CO-OP STAR előtt
  4. Katalin utca telefonfülke mellett 

5.                     Szent Mihály tér- Takarékszövetkezet előtt

________________________

  1. Megállapította: Jászdózsa Község  Önkormányzata képviselő-testületének 14/2012.(V.16.) rendelete. Hatályos: 2012.V.16-tól.
  2. Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2012.(II.10.) rendelete. Hatályos: 2012.III.01-től.
  3. Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 1/2006.(I.17.) rendelete. Hatályos: 2006.II.01-től.

11     Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének   28/2012

A települési köztisztasággal, a zöldterület és parkfenntartással, a települési szilárd [8]és folyékony hulladékkal összefüggő feladatok végrehajtásáról.

[9]„Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88.§. (4) bekezdés a.) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35.§-ában és 39.§. (2) és (5) bekezdésében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. trövény 13.§. (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja.”

  1. fejezet

Általános rendelkezések

  1. §.

  1. A rendelet célja az emberi egészség védelme, a természeti és az épített környezet megóvása, a fenntartható fejlődés biztosítása és a környezettudatos magatartás kialakítása; a természeti erőforrásokkal való takarékoskodás, a környezet hulladék által okozott terhelésének csökkentése, a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének mérséklése; a fel nem használható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása.

  1. A rendelet célja továbbá a község köztisztaságával, települési szilárd  hulladékkal, valamint a zöldterület és parkfenntartással kapcsolatos helyi szabályok megállapítása, meghatározva a kötelező közszolgáltatások igénybevételének, ellátásának rendjét.

  1. §.

  1. A rendelet területi hatálya Jászdózsa község közigazgatási területére terjed ki az alábbiak szerint:
  1. A kötelező közszolgáltatások biztosítása rendszeres begyűjtéssel, Jászdózsa belterületére vonatkozik.
  2. Az egyéb külterületi ingatlanoknál a szilárd hulladékokra vonatkozóan egyedi beszállítással a tulajdonos részéről.

  1. §.

(1) A rendelet személyi hatálya valamennyi ingatlan tulajdonosára, birtokosára vagy használójára (továbbiakban: tulajdonos) kiterjed, függetlenül attól, hogy a tulajdonos természetes vagy jogi személy, illetve nem jogi személyiségű gazdasági társaság.

  1. §.

(1) A települési hulladékban veszélyes és radioaktív hulladék nem helyezhető el.

  1. §.

(1) Jászdózsa Község Önkormányzata e rendelet 2. §. (1) bek. a.) pontjában meghatározott területeken az általa szervezett települési szilárd  hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését szervezett helyi közszolgáltatás útján biztosítja.

Külterületi ingatlanok tulajdonosai a települési szilárd hulladék elszállítását a kijelölt hulladéklerakóra saját maguk kötelesek végezni, és azt az átvételi bizonylat megőrzésével igazolni. Gazdálkodó szervezetek saját maguk is gondoskodhatnak a keletkezett hulladékok elszállításáról, ártalmatlanításáról a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával.

  1. Jászdózsa Község Önkormányzata - a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás ellátásával a Regio-Kom Kft. által kiválasztott - saját tulajdonát képező Jászapáti Városüzemeltetési Kft.  (továbbiakban: szolgáltató) bízza meg, valamint felruházza a rendeletben megfogalmazott jogosítványokkal.

(3.) Az (1) bekezdésben felsorolt közszolgáltatásokat a tulajdonosok e rendeletben meghatározott módon kötelesek igénybe venni.

(4.) a közszolgáltatásért, illetve az ártalmatlanító helyre kivitt szilárd települési hulladék elhelyezéséért a tulajdonos a közszolgáltatási díjat köteles fizetni.

  1. §.

A köztisztasági munkában, a zöldterület és parkfenntartásban mindenki köteles hathatósan közreműködni, és a települési környezet, közterület szennyeződését eredményező tevékenységtől tartózkodni.

  1. fejezet

Az ingatlanok és a közterületek tisztántartása, zöldterületek fenntartása, használata

  1. §.

  1. [10] [11]A közterületek rendszeres tisztántartásáról, a zöldterületek parkfenntartásáról Jászdózsa Községi Önkormányzat és az érintett ingatlantulajdonosok, használók az e rendeletben meghatározottak alapján gondoskodnak.

  1.  Az ingatlantulajdonosok közterület tisztántartásával, zöldterület ápolásával kapcsolatos feladatai:

  1. az ingatlan előtti, melletti járdaszakasz, járda hiányában egy méter széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület - kivéve a rendszeres parkfenntartásba bevont területek - gondozása, tisztántartása, kaszálása, hulladék és gyommentesítése (különös tekintettel a pollen allergiát okozó növényekre), hó eltakarítás és síkosság mentesítés, a hulladék gyűjtőedényzet környezetének tisztántartása.
  2. az ingatlan melletti nyílt árok és ennek műtárgyai tisztántartása, gaztalanítása.
  3. tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület tisztántartása, kaszálása, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolítása.
  4. beépítetlen telekingatlan tisztántartása és gyommentesítése, kaszálása.
  5. a járdán felburjánzó gyom kiirtása, valamint a járda és az úttest fölé nyúló ágak és bokrok megfelelő nyesése.

(3) [12]

(4) A tulajdonos(ok) (2) bekezdésben megjelölt kötelmi körébe nem tartozó közutak, közparkok, zöldterületek, sétányok, játszóterek, valamint az ezeken keresztül vezető gyalogjáró tisztántartása, kaszálása, síkosság mentesítése a keletkező közterületi hulladék összegyűjtése, elszállítása (elszállíttatása) a Polgármesteri Hivatal feladata.

Ennek keretében végzi:

  1. a közutak, terek útburkolatai (parkolók) és az ezeket szegélyező járdák, nyilvános lépcsők, a közterületen lévő árkok és ezek műtárgyai tisztántartását és az ott keletkezett közterületi hulladék összegyűjtését és elszállítását.
  2. az utcai hulladékgyűjtő tartályok rendszeres kiürítését, tisztántartását és karbantartását.
  3. hó eltakarítási és síkosság mentesítési munkákat a biztonságos közlekedési feltételek megvalósítása érdekében.
  4. zöldterületi, parkfenntartási munkákat, a parki berendezések állagmegóvását, karbantartását.

  1. A két szomszédos terület, épület közötti - kiépített úttal, járdával ellátott vagy anéküli - közforgalmi területsáv vagy átjáró esetében a tisztántartási kötelezettség (kaszálás, síkosság mentesítés, stb.) a tulajdonosok feladata.

  1. Az üzletek és egyéb elárusító helyek, vendéglátó egységek, intézmények és szolgáltató egységek előtti, melletti járdaszakaszt, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes területet a tulajdonos köteles tisztántartani, kaszálni, kivéve a (2) bekezdés a.) pontjában meghatározott zöldterületeket.

  1. Az ingatlan előtti, melletti járdát a tulajdonos köteles folyamatosan tisztántartani mind a téli, mind a nyári időszakban. A vendéglátó egységek reggel 7 óráig kötelesek takarítani, a közterületről a hulladékot elszállítani.

  1. §.

  1. A tulajdonosok a közterületi sávok takarításakor keletkezett közterületi hulladékot, kerti hulladékot a saját háztartási hulladékgyűjtő tartályukban kötelesek elhelyezni.

  1. A rendszeresített kuka befogadó képességét meghaladó hulladék mennyiség regionális hulladéklerakóhelyre történő elszállításáról, elszállíttatásáról a tulajdonos köteles gondoskodni.

  1. §.

  1. Közforgalmú közúti közlekedés céljára szolgál tömegközlekedési járművek esetében:
  1. a közterületen lévő üzemi területek, végállomások, pályaudvarok tekintetében a járművet üzembentartó,
  2. a belterületen lévő és az a.) pont alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyek, a járdaszigetek és a járdától füvesített területtel vagy egyéb módon elkülönített megállóhelyek tekintetében a szolgáltató,
  3. vasutat keresztező járda esetében a vasút üzembentartója,
  4. a külterületen lévő és az a.) pont hatálya alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyiségek és megállóhelyek tekintetében a közforgalmi jármű üzembentartója, autóbusz megállóhelyek tekintetében a közút kezelője köteles a rendszeres tisztántartásról, síkosság mentesítésről, hó, közterületi hulladék eltakarításáról, portalanításáról gondoskodni.

  1. Ha a közúti jármű, munkagép üzemelése és parkolása során a közterület szennyeződik vagy más módon károsodik, az üzembentartó haladéktalanul köteles a szennyeződést eltávolítani, az eredeti állapotot helyreállítani, a balesetveszélyt intézkedésével megelőzni.

  1. A közterületen folytatott, szennyeződést okozó tevékenység esetén a tevékenységet folytató köteles a legnagyobb körültekintéssel eljárni, a tevékenység befejeztével a közterületet rendeltetésének megfelelő eredeti állapotába helyreállítani.

  1. §.

  1. Tilos gépjárművek mosása parkokban. Közterületen gépjárművet mosni az

      a-c.) pontban felsoroltak figyelembevételével lehet.

  1. Tilos a gépjármű mosása a Dózsa György út  és Széchenyi út mindkét oldalán lévő közterületen,  Szent Mihály téren, továbbá a közkifolyótól 15 méter távolságon belül, továbbá minden községi burkolt úton.
  2. Egyéb területeken a KRESZ mindenkori megtartásával, a forgalmi rend akadályozása nélkül lehet gépjárművet mosni nem közkifolyóból nyert vízzel, ha azt külön rendelkezés nem tiltja, a közterület szennyezése nélkül.
  3. A gépjármű mosása után a jármű üzembentartója köteles a közterület megtisztításáról, víztelenítéséről gondoskodni.
  4. Tilos a parkot,  játszóteret meg nem engedett módon vagy célra használni.
  5. Tilos a község belterületi szakaszán áthúzódó Holt-Tarnameder mindennemű szennyezése.

  1. Ivóvizet szolgáló kutakat, közkifolyókat csak rendeltetésszerűen szabad használni.

  1. Közterületen szeszesital fogyasztása tilos.

  1. Az úttestet, járdát és egyéb közterületet bármilyen módon (szennyvízzel, vizelettel, emberi és állati ürülékkel) beszennyezni tilos.

  1. Közterületen ebek által okozott szennyezés eltakarításáról az eb sétáltatója haladéktalanul köteles gondoskodni, ezen szennyeződés az utcai hulladékgyűjtő tartályba gyűjtőtasakban elhelyezhető.

  1. Kutyával parkban, játszótéren tartózkodni még pórázzal is tilos.

  1. A közterületen megrendezett vásárok, sport- és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú illemhely biztosításáról, üzemeltetéséről, valamint a rendezvény alatt és azt követően a terület és vonzáskörzetének tisztántartásáról és a terület eredeti állapotban történő visszaadásáról.

  1. Hólerakás közterületen csak olyan formában lehetséges, hogy az a közlekedést és a közszolgáltatási felszerelési tárgyak használatát ne zavarja (pl. vízelzáró csap, csapadéknyelő rács, gáz és közmű akna fedlap, egyéb közlétesítmény, lámpaoszlop, hirdetőoszlop, stb.).

     Síkosság elleni védekezéshez a környezetkímélő anyagokon kívül (homok,    

     salak, stb.) klorid tartalmú (pl. konyhasó) fagyáspont csökkentő szer  

     használata csak úgy alkalmazható, hogy a vegyszer egyszeri kijuttatási  

     maximális mértéke 40 g/m2-nél több ne legyen. Ezen anyagok   

     környezetszennyezést kizáró módon történhet.

  1. §.

  1. A közterület felszerelési és berendezési tárgyainak beszennyezése, megrongálása tilos.

  1. Közterületen lévő növények (fák, díszcserjék, stb.) rongálása, csonkítása, leszakítása tilos.

  1. A parkosított és füves területeket rendeltetés ellenesen használni tilos.

  1. A közterületi gyűjtőedényzetből tilos hulladékot kiönteni, szétszórni.

  1. fejezet

Állati hulladék kezelése

  1. §.[13]

(1) [14]A közterületen fellelt állati hullák elszállításával, őrzésével és ártalmatlanná tételével járó feladatokat  a Jászdózsa Községi Önkormányzat látja el.

(2) A magánháztartásokban elhullott állatok tetemeinek  szállításáról a tulajdonos köteles gondoskodni.

(3) Lakossági bejelentés alapján belterületről a kóbor kutyákat a megbízott köteles befogni és 15 napig őrizni.

A befogott állatokat igazolt tulajdonosa a tartási költségek megtérítése után veheti át. A határidő elteltével, ha új gazdánál nem sikerül elhelyezni a kutyákat, állat menhelyre szállítja vagy szállíttatja a megbízott, indokolt esetben eloltják.

  1. fejezet

Települési szilárd és folyékony hulladék kezelése, köztisztasági közszolgáltatás

  1. §.

  1. Települési szilárd hulladékot, ezen belül települési háztartási hulladékot és egyéb szilárd hulladékot csak az erre a célra megépített illetve kijelölt ártalmatlanító helyen, a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások szigorú betartásával szabad elhelyezni.

  1. Kijelölt települési hulladéklerakó: A jásztelki regionális hulladéklerakó telep Jásztelek, hrsz: 094/5, fenntartója és üzemeltetője: REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft.

  1. Jászdózsa közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére, az önkormányzattal kötött szerződés alapján a Hgtv. 28. §-ban meghatározott tartalmi szempontokat figyelembe véve a Jászapáti Városüzemeltetési Kft. jogosult.

  1. [15]

  1. A települési folyékony hulladék, illetve a folyékony hulladékot szállító gépjármű tisztításakor keletkező szennyvíz élővizekbe, használaton kívüli ásott kutakba történő elhelyezése tilos.

  1. §.

  1. A kötelező közszolgáltatás igénybevételével a tulajdonos és a szolgáltató között a Ptk. közüzemi szerződésekre vonatkozó szabályok szerint - szerződéses jogviszony jön létre. Amennyiben a fogyasztó a szolgáltatás szolgáltató általi felajánlására nem válaszol, úgy a szerződés a 110 l-es űrméretű edényzetre nézve jön létre.

     A lakossági hulladékszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződés e    

   rendelet alapján az ingatlan tulajdonjogának, vagy használati jogának    

   megszerzésével, a szolgáltatóval kötött egyedi szerződéssel jön létre.

  1. Gazdálkodó szervezetek és a szolgáltató között külön szerződést kell kötni.

  1. Nem jön létre, illetve szünetel a szerződés, ha

  1. az ingatlant nem használják, és azt a tényt a szolgáltatónak írásban bejelentik (1. sz. melléklet v. pont)
  2.  a tulajdonos időleges távollétét előzetesen írásban  a szolgáltatónak bejelenti és a bejelentés megfelel a tényeknek (1. sz. melléklet v. pontja),

A bejelentés elmulasztása jogvesztő.

  1. A lakossági hulladékszállítás kukás formában történik. Formáját, gyakoriságát ezen rendelet határozza meg. A gyűjtés heti egyszeri alkalommal történik, a rendelet 2. sz. mellékletét képező utcajegyzék szerint. Szállítási napok közhíreléséről a Jászapáti Városüzemeltetési Kft. gondoskodik.

  1. [16]

  1. A rendszeresített kuka edényzet térfogatát meghaladó hulladék elszállítása e célra rendszeresített emblémás fóliazsákokban lehetséges. A szolgáltatás igénybevétele az e rendeletben meghatározott díj ellenében, szolgáltatótól vásárolt fóliazsákban lehetséges.

  1. A települési folyékony hulladék elszállítását eseti megrendelés alapján végzi a szolgáltató, a szabványelőírásnak megfelelő járművel.

(8) A szolgáltató feladatai és kötelességei a köztisztasági közszolgáltatás     

      végrehajtásakor:

  1. a rendelet hatálya alá tartozó hulladékot köteles rendszeresen elszállítani a regionális hulladéklerakó telepre,

b.) a konténerek beszerzéséről, karbantartásáról a szolgáltató gondoskodik.

c.) a szolgáltató köteles a szabványosított gyűjtőtartály kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal elvégezni.

d.) a háztartási hulladék gyűjtését, szállítását úgy kell megszerveznie, hogy az ünnep- és munkaszüneti nap miatt kimaradt szállítást haladéktalanul pótolja, a pótlás napját közhírelje.

e.) a szolgáltató gondoskodik a közterületi konténerek körzetének tisztántartásáról, a kijelölt ürítési napokon.

  1. A háztartási hulladék elszállítását végző jármű személyzete csak az adott területen rendszeresített szabványos tartályban és az általa forgalmazott emblémás fóliazsákban elhelyezett hulladékot köteles elszállítani.

  1. A hulladékgyűjtő tartályban nem helyezhető el inerthulladék (pl. építési, bontási törmelék, föld, sár, salak) veszélyes hulladék (pl. festék, gyógyszer, vegyszer, állati tetem) gépjármű alkatrész, trágya, hó, fertőző, vagy robbanásveszélyes anyag, tűzveszélyes hulladék (pl. forró salak), illetve olyan hulladék, amely veszélyezteti a szállítással foglalkozó dolgozók testi épségét, vagy begyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálódást idézhet elő, és ártalmatlanítása során veszélyezteti a környezetet.
  2. Ha a szolgáltató dolgozói azt észlelik, hogy a tartályban a (9) bekezdésben megjelölt anyagot, tárgyat helyeznek el, a kiürítést jogosultak megtagadni. Az ürítés megtagadásáról a tulajdonost az ok feltüntetésével értesítik.

(12)[17]  Szelektív hulladékgyűjtést – kizárólag üveg, tiszta papír, műanyag és fém    

      doboz – a 4. számú mellékletben megjelölt helyen a rendelet 1.§-ában   

      meghatározottak, a Hgt. 5.§. (5) bekezdés, valamint a 12.§.(1) bekezdés  

      figyelembe vételével lehet végezni. A hulladékot az ott meghatározottak   

      szerint, elkülönítetten, szennyeződésmentes, üres állapotban kell gyűjteni.

  1. §.

  1. A tulajdonos feladatai és kötelességei a köztisztasági közszolgáltatás igénybevételekor:

  1. köteles gondoskodni választása szerint a 80 literes, illetve a 110 l-es, 120 l-es, 240 l-es szabvány kuka, társasházaknál, gazdálkodó szervezeteknél igény esetén a konténer, a szabványos rendszeresített és szerződött edényzet térfogatát meghaladó mennyiség elhelyezésére szolgáltató által forgalmazott emblémás fóliazsák beszerzéséről.

  1. a háztartási hulladékot tartalmazó kukát, emblémás fóliazsákot a szállítási napokon (átadási napokon) a közterületre, (átadási hely) földes utcákban az utca járhatatlansága idején (csapadékos időszakban) gyűjtőedényzetet a legközelebbi szilárd útburkolat mellé köteles a szolgáltató által megjelölt időpontig kihelyezni.

  1. a jelen rendeletben meghatározott szabványos gyűjtőedényt használni.

  1. a kukák tisztántartásáról, fertőtlenítéséről gondoskodni

  1. amennyiben az edények tárolása közterületen történik, az edényt használó ingatlan tulajdonosa (tömblakásoknál a lakóközösség megbízottja) köteles a tárolóhely környékét rendben tisztán tartani.

  1. a.) A köztisztasági közszolgáltatásba bevont területeken fekvő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosai a lakóházak hulladéktároló edényeit nem használhatják, külön tárolóedényt kötelesek biztosítani, illetve bérelni és a közszolgáltatásra szerződést kötni a szolgáltatóval.

  1. A közületek és gazdálkodó szervezetek esetében a szolgáltatást igénybe

     velő köteles biztosítani az edényzet tisztántartását, fertőtlenítését, javítását.

  1. §

  1. A lakossági közszolgáltatás ellátásáért a tulajdonos e rendelet 3. sz. melléklete szerinti díjat köteles fizetni. A díjat a képviselő-testület évente felülvizsgálja.

(2) A hulladékgyűjtés a 2. sz. mellékletben felsorolt utcákban 80 literes, illetve 110 literes, 120 literes, 240 literes kukákban.

17.§.

  1. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződésben meg kell határozni a szerződést kötő feleket: a Szolgáltatót és a Megrendelő ingatlan-tulajdonost.

(2) A szerződésben meg kell jelölni:

a.) a közszolgáltatás igénybevételének kezdő napját,

b.) a teljesítés helyét,

  1. a Megrendelő rendelkezésére álló gyűjtőedényt űrtartalom és darabszám szerint,
  2. az ürítési gyakoriságot és az ürítés idejét napok szerint,
  3. a Megrendelő által meghatározott, az ingatlanon előreláthatólag keletkező hulladék mennyiségét, amelyre a közszolgáltatást a Megrendelő igénybe veszi.

(3) A (2) bekezdés e.) pontjának alkalmazása során figyelembe kell venni az alábbi rendelkezéseket:

a.) Ha az ingatlantulajdonos a Szolgáltató felé a valóságnak meg nem felelő mennyiséget vagy adatot közöl – ide értve az ingatlanon rendszeresen tartózkodó személyek számára vonatkozó adatot is – és ennek folytán az átadásra kerülő hulladék mennyisége rendszeresen meghaladja az átvett gyűjtőedények űrtartalmát, a Szolgáltató – az ingatlantulajdonos megkeresésével egyidejűleg jogosult a szerződés szerinti méretű (űrtartalmú) gyűjtőedényzetnél egy mérettel magasabb kategóriájú edényzet díjának megfelelő díjat érvényesíteni.

b.) A gyűjtőedényben elhelyezhető települési szilárd hulladék súlya:

  • 80 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 20 kg,
  • 110 (120) literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 30 kg,
  • 240 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 60 kg lehet.

  1. A szerződésben rendelkezni kell továbbá:

a.) a gyűjtőedények használatának jogcíméről és módjáról,

b.) a közszolgáltatási díjról és alkalmazásának feltételeiről,

  1. a közszolgáltatás mértékét meghaladó, a Megrendelő igényei szerinti esetleges többletszolgáltatásról és annak díjáról,
  2. a közszolgáltatási díj megfizetésének módjáról,
  3. a szerződés módosításának, felmondásának feltételeiről,
  4. az irányadó jogszabályok meghatározásáról.

(5) A közszolgáltatási díj megfizetésének rendje

     Szilárd hulladéknál negyedévenként a tárgynegyedévet követő hó 15-ig.  

     Módja: a szolgáltató telephelyén készpénzzel, díjbeszedőknél, illetve     

     átutalással.

     Folyékony hulladék elszállítása esetén a szolgáltató által adott számla

     ellenében.

(6) A 16.§. (1) bekezdésében meghatározott szilárd hulladék szállítási, ártalmatlanítási díjak a magánháztartásokra vonatkoznak. Az (1) bekezdés alá nem tartozók külön szerződés alapján a szolgáltatóval kötött megállapodás szerint kötelesek a fizetést teljesíteni.

Kintlévőség behajtása, a szolgáltató kezdeményezésére közadók módjára történik a Hgtv. 26. §. (1) -(4) bekezdése alapján.

17/A.§.[18]

(1) A szolgáltató a nyilvántartási rendszerében a közüzemi szolgáltatás biztosítása érdekében az alábbi személyes adatokat tarthatja nyilván és kezelheti:

  1. a közszolgáltatást igénybe vevő neve,
  2. lakcíme,
  3. születési helye, ideje,
  4. anyja neve.

(2) Az adatbázis megteremtéséhez és fenntartásához minden természetes személy köteles az (1) bekezdésben meghatározott adatokat szolgáltatni.

(3) Az adatok kezelésére jogosult szolgáltató a nyilvántartásból – a tartozás adók módjára történő behajtása érdekében – kizárólag a jegyző részére szolgáltathat adatokat.

18.§.

  1. Az egyéb szilárd hulladék elszállításáról azon ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia, ahol a hulladék keletkezett.

  1. A háztartásokban összegyűlő nagyobb méretű - a rendszeres hulladékgyűjtés kapcsán szabványos gyűjtőedényzetbe nem elhelyezhető, így el nem szállítható - tárgyak, eszközök (bútor, háztartási gépek, stb.) az un. egyéb szilárd hulladékok a kijelölt hulladéktelepre szállíthatók térítés ellenében.

  1. A Polgármesteri Hivatal által elrendelt lomtalanítási akciót évi egy alkalommal a szolgáltató előzetesen meghirdetett időszakban és módon szervezi és bonyolítja le.

  1. A szolgáltatást igénybe vevő köteles együttműködni a hulladék mennyiségi csökkentését célzó, illetve a háztartásokban képződő veszélyes hulladék-komponensek elkülönített gyűjtését igénylő kezdeményezésekben, a szerves anyagok komposztálásában.

  1. fejezet

A körgát védelméről

  1. §.

  1. A körgát fenntartásáról, hasznosításáról a jegyző gondoskodik a  

     Polgármesteri Hivatal útján.

  1. A körgát korona felületén csak gyalogosan, kerékpárral, illetve  

     motorkerékpárral szabad közlekedni, egyéb járművel csak e célra kijelölt 

     helyeken keresztül lehet áthaladni. Négylábú állatot kizárólag a rampán 

     keresztül lehet áthajtani.

  1. A körgáton elhelyezett sorompót, vagy sorompókat a jegyző engedélyével lehet felnyitni.
  2.  Szigorúan tilos a körgátat, az átjárókat, az itt elhelyezett kerékvetőket, sorompókat rongálni, az átereszeket elzárni, vagy más módon a víz lefolyását gátolni.

VI.  fejezet

A köztisztasági rendelet végrehajtásának ellenőrzése és szabálysértési rendelkezések

  1. §.6

_______________________

6              A rendelet szövegét 2012.05.31-től hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének  13/2012.(V.16.) számú rendelet 1.§-a.

VII.     fejezet

A rendelet hatálybalépése

  1. §.

  1. E rendelet 2004. január 1-én lép hatályba. Ezzel egyidejűleg Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001./VI.22./ sz. rendelete hatályát veszti.

  1. A rendelet kihirdetéséről és felülvizsgálatáról a jegyző gondoskodik.

(3)7Európai Unió jogának való megfelelés

     Ez a rendelet a belsőpiaci szolgáltatásokról szóló Európai Parlament és Tanács       

     2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

Palotai Lászlóné sk.                                                                   Szabó Benedekné sk. polgármester                                                                        jegyző

A rendelet kihirdetésre került: 2003. november 28-án.

Szabó Benedekné sk.

         jegyző

_______________________    

7                   Megállapította a 21/2009.(IX.11.) önk.rendelet 4.§ Hatályos: 2009. szeptember 21-től. 

1. sz. melléklet

Fogalom meghatározások

  1. Köztisztasági terület: a község önkormányzatának illetékességi területe
  2. Szolgáltató: Jászapáti Városüzemeltetési Kft. Jászapáti.
  3. Közterület: az ingatlannyilvántartásban a közigazgatási területen belül közterületként nyilvántartott földrészlet (közút, járda, tér közpark), továbbá az építmények közhasználatra átadott része (épületárkád alatti járda) tulajdonostól függetlenül.
  4. Kézforgalmi területsáv: az ingatlannyilvántartásban közterületként nyilvántartott földrészlet, amely két szomszédos ingatlan között helyezkedik el.
  5. Köztisztasággal összefüggő tevékenység: az egyes ingatlanok - ezen belül a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés, szállás, stb.) szolgáló más épületek, továbbá nem lakás céljára szolgáló helyiségek és a hozzájuk tartozó területek, valamint a közterületek tisztántartása.
  6. Köztisztasági közszolgáltatás: a település szilárd hulladék összegyűjtése, a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása, hulladék ártalmatlanítási és hasznosítási tevékenység.
  7. Települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenység: a települési szilárd hulladék kezelése, ártalmatlanítása és hasznosítása.
  8. [19]
  9. Kezelés: a települési szilárd hulladék összegyűjtése, átmeneti tárolása és a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása. A hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy a szolgáltatásban - a Hgtv. 4. számú mellékletében felsorolt eljárások valamelyikének alkalmazásával - történő felhasználása céljából való kiválogatása.
  10. Tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek tisztítása, hó- és síkosságmentesítése, illetőleg pormentesítése.
  11. Ártalmatlanítás: települési szilárd hulladéknak a kijelölt lerakóhelyen, illetőleg létesítményekben történő - újrahasznosítás nélküli - elhelyezése, rendezett lerakása.
  12. Veszélyes hulladék: a Hgtv. 2. számú mellékletben felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja, miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék.
  13. Települési hulladék: háztartási hulladék, intézményi hulladék, kerti és közterületi hulladék, interhulladék.
  14. Háztartási hulladék: lakások, valamint a lakás, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben, a lakók közös használatára szolgáló helyiségben keletkezett hulladék, így pl. a salak(beleértve a központi fűtésből keletkezett salakot is) rongy, söpredék, hamu, korom, edény, ablaküveg, papír, konyhai hulladék, (ideértve a műanyag konzervdobozt, üveget, kisebb méretű bútordarabot) továbbá kisebb mennyiségű falvakolat, a kerti és gazdasági hulladék, falomb, nyesedék, valamint a lakásban folytatott kisipari tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, ha a naponta keletkezett mennyiség nem haladja meg a 110 l/hét/lakás mennyiségét.
  15. Egyéb szilárd hulladék: a lakásban és az emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék (nagyobb méretű berendezési tárgy, lom, bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék stb.) valamint az azokhoz tartozó területeken, illetőleg közterületeken keletkezett szilárd hulladék.
  16. Ártalmatlanító telep: a települési szilárd hulladék ürítésére szolgáló terület, ideértve az itt foglalkoztatott személyek elhelyezésére és kiszolgálására épített létesítmények területét is.
  17. Zöldterület: nagyobb részt növényzettel borított közhasználatú terület, beleértve a kerti burkolatokat és az építmények területét is.
  18. Települési folyékony hulladék: az ingatlanon keletkező és ott gyűjtött, tárolt szennyvíz és szennyvíziszap, kivéve a termelési, szolgáltatási tevékenységből származó technológiai eredetű szennyvíz és szennyvíziszapot.
  19. Kijelölt szeméttelep: regionális, kommunális hulladéklerakó Jásztelek
  20. Parkosított terület: füvesített, növényzettel borított közterület, amely magában foglalja a kerti utakat és szegéllyel elválasztott úttest és járda közötti szigetet is.
  21. Lakás és helyiségei: lakótelken a lakóépületben és a lakóépület melléképületében huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek.
  22. Nem lakott épület és tartós szünetelés: olyan lakóépület és annak helyiségei, melyet bizonyíthatóan legalább három hónap óta nem laknak, illetőleg a  használatot szüneteltetik.
  23. Nagyméretű berendezési tárgy: háztartási hulladéknak nem minősülő, a lakás használata folytán feleslegessé, nagyobb részt használhatatlanná vált tárgy
  24. Körgát: a községet félkörben körülvevő körgát és az ahhoz tartozó rézsű külső és belsőszélétől számított 2-2 m szélességű terület, valamint annak összes tartozékai ( átjárók, átereszek, sorompók )
  25. Inertanyag: az adott körülmények között kémiai reakcióba nem lépő anyag.

Jászdózsa  község utcanévjegyzéke                                      2.sz.melléklet

  1.                    Ady Endre  utca                   
  2.                    Akácfa utca
  3.                    Arany János utca
  4.                    Árpád utca
  5.                    Bem József utca
  6.                    Bercsényi utca
  7.                    Bozóky János utca
  8.                    Budai utca
  9.                    Csillag utca
  10.             Csokonai utca
  11.             Deák Ferenc utca
  12.             Dobó utca
  13.             Dózsa Gy. út
  14.             Ér utca
  15.             Fürj utca
  16.             Fűzfa utca
  17.             Galamb utca
  18.             Hajnal utca
  19.             Hársfa utca
  20.             Hold utca
  21.             Honvéd utca
  22.             Hunyadi utca
  23.             Jókai utca
  24.             József Attila utca
  25.             Katalin utca
  26.             Kinizsi utca
  27.             Kishíd utca
  28.             Kossuth utca
  29.             Lehel utca
  30.             Liget utca
  31.             Liszt Ferenc utca
  32.             Magyar utca
  33.             Mátyás utca
  34.             Mester utca
  35.             Mező utca
  36.             Mikszáth utca
  37.             Munkácsy utca
  38.             Nagy Lajos utca
  39.             Nefelejcs utca
  40.             Orgona utca
  41.             Pacsirta utca
  42.             Palotás utca
  43.             Paksikert utca
  44.             Petőfi utca
  45.             Pipa utca
  46.             Rákóczi utca
  47.             Rudas László utca
  48.             Sándor utca
  49.             Szabadság utca
  50.             Szent Imre utca
  51.             Szent István utca
  52.             Szent Mihály tér
  53.             Széchenyi út
  54.             Szív utca
  55.             Tarnapart utca
  56.             Tulsó-Tarnapart utca
  57.             Táncsics utca
  58.             Temető utca
  59.             Vágó Béla utca
  60.             Vásártér utca
  61.             Vermek utca
  62.             Vörösmarty utca

63.                   Zínyi utca

A hulladékszállítás minden héten csütörtökön történik.

3. sz. melléklet11 [20]

4.sz.melléklet10

Szelektív hulladékgyűjtő szigetek:

  1. Széchenyi út-Sportöltöző mellett
  2. Dózsa György út Gyenes bolt előtt
  3. Dózsa György út- Akácfa utca sarok CO-OP STAR előtt
  4. Katalin utca telefonfülke mellett 

5.                     Szent Mihály tér- Takarékszövetkezet előtt

________________________

  1. Megállapította: Jászdózsa Község  Önkormányzata képviselő-testületének 14/2012.(V.16.) rendelete. Hatályos: 2012.V.16-tól.
  2. Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2012.(II.10.) rendelete. Hatályos: 2012.III.01-től.
  3. Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 1/2006.(I.17.) rendelete. Hatályos: 2006.II.01-től.

11     Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének   28/2012.(XII.13.)rendelete. Hatályos 2013.I.1-től.

Egységes szerkezet

JÁSZDÓZSA  KÖZSÉG  ÖNKORMÁNYZATA

14/2003./XI. 28./ sz.  rendelete

A települési köztisztasággal, a zöldterület és parkfenntartással, a települési szilárd [21]és folyékony hulladékkal összefüggő feladatok végrehajtásáról.

[22]„Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88.§. (4) bekezdés a.) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35.§-ában és 39.§. (2) és (5) bekezdésében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. trövény 13.§. (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja.”

  1. fejezet

Általános rendelkezések

  1. §.

  1. A rendelet célja az emberi egészség védelme, a természeti és az épített környezet megóvása, a fenntartható fejlődés biztosítása és a környezettudatos magatartás kialakítása; a természeti erőforrásokkal való takarékoskodás, a környezet hulladék által okozott terhelésének csökkentése, a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének mérséklése; a fel nem használható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása.

  1. A rendelet célja továbbá a község köztisztaságával, települési szilárd  hulladékkal, valamint a zöldterület és parkfenntartással kapcsolatos helyi szabályok megállapítása, meghatározva a kötelező közszolgáltatások igénybevételének, ellátásának rendjét.

  1. §.

  1. A rendelet területi hatálya Jászdózsa község közigazgatási területére terjed ki az alábbiak szerint:
  1. A kötelező közszolgáltatások biztosítása rendszeres begyűjtéssel, Jászdózsa belterületére vonatkozik.
  2. Az egyéb külterületi ingatlanoknál a szilárd hulladékokra vonatkozóan egyedi beszállítással a tulajdonos részéről.

  1. §.

(1) A rendelet személyi hatálya valamennyi ingatlan tulajdonosára, birtokosára vagy használójára (továbbiakban: tulajdonos) kiterjed, függetlenül attól, hogy a tulajdonos természetes vagy jogi személy, illetve nem jogi személyiségű gazdasági társaság.

  1. §.

(1) A települési hulladékban veszélyes és radioaktív hulladék nem helyezhető el.

  1. §.

(1) Jászdózsa Község Önkormányzata e rendelet 2. §. (1) bek. a.) pontjában meghatározott területeken az általa szervezett települési szilárd  hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését szervezett helyi közszolgáltatás útján biztosítja.

Külterületi ingatlanok tulajdonosai a települési szilárd hulladék elszállítását a kijelölt hulladéklerakóra saját maguk kötelesek végezni, és azt az átvételi bizonylat megőrzésével igazolni. Gazdálkodó szervezetek saját maguk is gondoskodhatnak a keletkezett hulladékok elszállításáról, ártalmatlanításáról a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával.

  1. Jászdózsa Község Önkormányzata - a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás ellátásával a Regio-Kom Kft. által kiválasztott - saját tulajdonát képező Jászapáti Városüzemeltetési Kft.  (továbbiakban: szolgáltató) bízza meg, valamint felruházza a rendeletben megfogalmazott jogosítványokkal.

(3.) Az (1) bekezdésben felsorolt közszolgáltatásokat a tulajdonosok e rendeletben meghatározott módon kötelesek igénybe venni.

(4.) a közszolgáltatásért, illetve az ártalmatlanító helyre kivitt szilárd települési hulladék elhelyezéséért a tulajdonos a közszolgáltatási díjat köteles fizetni.

  1. §.

A köztisztasági munkában, a zöldterület és parkfenntartásban mindenki köteles hathatósan közreműködni, és a települési környezet, közterület szennyeződését eredményező tevékenységtől tartózkodni.

  1. fejezet

Az ingatlanok és a közterületek tisztántartása, zöldterületek fenntartása, használata

  1. §.

  1. [23] [24]A közterületek rendszeres tisztántartásáról, a zöldterületek parkfenntartásáról Jászdózsa Községi Önkormányzat és az érintett ingatlantulajdonosok, használók az e rendeletben meghatározottak alapján gondoskodnak.

  1.  Az ingatlantulajdonosok közterület tisztántartásával, zöldterület ápolásával kapcsolatos feladatai:

  1. az ingatlan előtti, melletti járdaszakasz, járda hiányában egy méter széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület - kivéve a rendszeres parkfenntartásba bevont területek - gondozása, tisztántartása, kaszálása, hulladék és gyommentesítése (különös tekintettel a pollen allergiát okozó növényekre), hó eltakarítás és síkosság mentesítés, a hulladék gyűjtőedényzet környezetének tisztántartása.
  2. az ingatlan melletti nyílt árok és ennek műtárgyai tisztántartása, gaztalanítása.
  3. tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület tisztántartása, kaszálása, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolítása.
  4. beépítetlen telekingatlan tisztántartása és gyommentesítése, kaszálása.
  5. a járdán felburjánzó gyom kiirtása, valamint a járda és az úttest fölé nyúló ágak és bokrok megfelelő nyesése.

(3) [25]

(4) A tulajdonos(ok) (2) bekezdésben megjelölt kötelmi körébe nem tartozó közutak, közparkok, zöldterületek, sétányok, játszóterek, valamint az ezeken keresztül vezető gyalogjáró tisztántartása, kaszálása, síkosság mentesítése a keletkező közterületi hulladék összegyűjtése, elszállítása (elszállíttatása) a Önkormányzat[26] feladata.

Ennek keretében végzi:

  1. a közutak, terek útburkolatai (parkolók) és az ezeket szegélyező járdák, nyilvános lépcsők, a közterületen lévő árkok és ezek műtárgyai tisztántartását és az ott keletkezett közterületi hulladék összegyűjtését és elszállítását.
  2. az utcai hulladékgyűjtő tartályok rendszeres kiürítését, tisztántartását és karbantartását.
  3. hó eltakarítási és síkosság mentesítési munkákat a biztonságos közlekedési feltételek megvalósítása érdekében.
  4. zöldterületi, parkfenntartási munkákat, a parki berendezések állagmegóvását, karbantartását.

  1. A két szomszédos terület, épület közötti - kiépített úttal, járdával ellátott vagy anéküli - közforgalmi területsáv vagy átjáró esetében a tisztántartási kötelezettség (kaszálás, síkosság mentesítés, stb.) a tulajdonosok feladata.

  1. Az üzletek és egyéb elárusító helyek, vendéglátó egységek, intézmények és szolgáltató egységek előtti, melletti járdaszakaszt, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes területet a tulajdonos köteles tisztántartani, kaszálni, kivéve a (2) bekezdés a.) pontjában meghatározott zöldterületeket.

  1. Az ingatlan előtti, melletti járdát a tulajdonos köteles folyamatosan tisztántartani mind a téli, mind a nyári időszakban. A vendéglátó egységek reggel 7 óráig kötelesek takarítani, a közterületről a hulladékot elszállítani.

  1. §.

  1. A tulajdonosok a közterületi sávok takarításakor keletkezett közterületi hulladékot, kerti hulladékot a saját háztartási hulladékgyűjtő tartályukban kötelesek elhelyezni.

  1. A rendszeresített kuka befogadó képességét meghaladó hulladék mennyiség regionális hulladéklerakóhelyre történő elszállításáról, elszállíttatásáról a tulajdonos köteles gondoskodni.

  1. §.

  1. Közforgalmú közúti közlekedés céljára szolgál tömegközlekedési járművek esetében:
  1. a közterületen lévő üzemi területek, végállomások, pályaudvarok tekintetében a járművet üzembentartó,
  2. a belterületen lévő és az a.) pont alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyek, a járdaszigetek és a járdától füvesített területtel vagy egyéb módon elkülönített megállóhelyek tekintetében a szolgáltató,
  3. vasutat keresztező járda esetében a vasút üzembentartója,
  4. a külterületen lévő és az a.) pont hatálya alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyiségek és megállóhelyek tekintetében a közforgalmi jármű üzembentartója, autóbusz megállóhelyek tekintetében a közút kezelője köteles a rendszeres tisztántartásról, síkosság mentesítésről, hó, közterületi hulladék eltakarításáról, portalanításáról gondoskodni.

  1. Ha a közúti jármű, munkagép üzemelése és parkolása során a közterület szennyeződik vagy más módon károsodik, az üzembentartó haladéktalanul köteles a szennyeződést eltávolítani, az eredeti állapotot helyreállítani, a balesetveszélyt intézkedésével megelőzni.

  1. A közterületen folytatott, szennyeződést okozó tevékenység esetén a tevékenységet folytató köteles a legnagyobb körültekintéssel eljárni, a tevékenység befejeztével a közterületet rendeltetésének megfelelő eredeti állapotába helyreállítani.

  1. §.

  1. Tilos gépjárművek mosása parkokban. Közterületen gépjárművet mosni az

      a-c.) pontban felsoroltak figyelembevételével lehet.

  1. Tilos a gépjármű mosása a Dózsa György út  és Széchenyi út mindkét oldalán lévő közterületen,  Szent Mihály téren, továbbá a közkifolyótól 15 méter távolságon belül, továbbá minden községi burkolt úton.
  2. Egyéb területeken a KRESZ mindenkori megtartásával, a forgalmi rend akadályozása nélkül lehet gépjárművet mosni nem közkifolyóból nyert vízzel, ha azt külön rendelkezés nem tiltja, a közterület szennyezése nélkül.
  3. A gépjármű mosása után a jármű üzembentartója köteles a közterület megtisztításáról, víztelenítéséről gondoskodni.
  4. Tilos a parkot,  játszóteret meg nem engedett módon vagy célra használni.
  5. Tilos a község belterületi szakaszán áthúzódó Holt-Tarnameder mindennemű szennyezése.

  1. Ivóvizet szolgáló kutakat, közkifolyókat csak rendeltetésszerűen szabad használni.

  1. Közterületen szeszesital fogyasztása tilos.

  1. Az úttestet, járdát és egyéb közterületet bármilyen módon (szennyvízzel, vizelettel, emberi és állati ürülékkel) beszennyezni tilos.

  1. Közterületen ebek által okozott szennyezés eltakarításáról az eb sétáltatója haladéktalanul köteles gondoskodni, ezen szennyeződés az utcai hulladékgyűjtő tartályba gyűjtőtasakban elhelyezhető.

  1. Kutyával parkban, játszótéren tartózkodni még pórázzal is tilos.

  1. A közterületen megrendezett vásárok, sport- és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú illemhely biztosításáról, üzemeltetéséről, valamint a rendezvény alatt és azt követően a terület és vonzáskörzetének tisztántartásáról és a terület eredeti állapotban történő visszaadásáról.

  1. Hólerakás közterületen csak olyan formában lehetséges, hogy az a közlekedést és a közszolgáltatási felszerelési tárgyak használatát ne zavarja (pl. vízelzáró csap, csapadéknyelő rács, gáz és közmű akna fedlap, egyéb közlétesítmény, lámpaoszlop, hirdetőoszlop, stb.).

     Síkosság elleni védekezéshez a környezetkímélő anyagokon kívül (homok,    

     salak, stb.) klorid tartalmú (pl. konyhasó) fagyáspont csökkentő szer  

     használata csak úgy alkalmazható, hogy a vegyszer egyszeri kijuttatási  

     maximális mértéke 40 g/m2-nél több ne legyen. Ezen anyagok   

     környezetszennyezést kizáró módon történhet.

  1. §.

  1. A közterület felszerelési és berendezési tárgyainak beszennyezése, megrongálása tilos.

  1. Közterületen lévő növények (fák, díszcserjék, stb.) rongálása, csonkítása, leszakítása tilos.

  1. A parkosított és füves területeket rendeltetés ellenesen használni tilos.

  1. A közterületi gyűjtőedényzetből tilos hulladékot kiönteni, szétszórni.

  1. fejezet

Állati hulladék kezelése

  1. §.[27]

(1) [28]A közterületen fellelt állati hullák elszállításával, őrzésével és ártalmatlanná tételével járó feladatokat  a Jászdózsa Községi Önkormányzat látja el.

(2) A magánháztartásokban elhullott állatok tetemeinek  szállításáról a tulajdonos köteles gondoskodni.

(3) Lakossági bejelentés alapján belterületről a kóbor kutyákat a megbízott köteles befogni és 15 napig őrizni.

A befogott állatokat igazolt tulajdonosa a tartási költségek megtérítése után veheti át. A határidő elteltével, ha új gazdánál nem sikerül elhelyezni a kutyákat, állat menhelyre szállítja vagy szállíttatja a megbízott, indokolt esetben eloltják.

  1. fejezet

Települési szilárd és folyékony hulladék kezelése, köztisztasági közszolgáltatás

  1. §.

  1. Települési szilárd hulladékot, ezen belül települési háztartási hulladékot és egyéb szilárd hulladékot csak az erre a célra megépített illetve kijelölt ártalmatlanító helyen, a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások szigorú betartásával szabad elhelyezni.

  1. Kijelölt települési hulladéklerakó: A jásztelki regionális hulladéklerakó telep Jásztelek, hrsz: 094/5, fenntartója és üzemeltetője: REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft.

  1. Jászdózsa közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére, az önkormányzattal kötött szerződés alapján a Hgtv. 28. §-ban meghatározott tartalmi szempontokat figyelembe véve a Jászapáti Városüzemeltetési Kft. jogosult.

  1. [29]

  1. A települési folyékony hulladék, illetve a folyékony hulladékot szállító gépjármű tisztításakor keletkező szennyvíz élővizekbe, használaton kívüli ásott kutakba történő elhelyezése tilos.

  1. §.

  1. A kötelező közszolgáltatás igénybevételével a tulajdonos és a szolgáltató között a Ptk. közüzemi szerződésekre vonatkozó szabályok szerint - szerződéses jogviszony jön létre. Amennyiben a fogyasztó a szolgáltatás szolgáltató általi felajánlására nem válaszol, úgy a szerződés a 110 l-es űrméretű edényzetre nézve jön létre.

     A lakossági hulladékszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződés e    

   rendelet alapján az ingatlan tulajdonjogának, vagy használati jogának    

   megszerzésével, a szolgáltatóval kötött egyedi szerződéssel jön létre.

  1. Gazdálkodó szervezetek és a szolgáltató között külön szerződést kell kötni.

  1. Nem jön létre, illetve szünetel a szerződés, ha

  1. az ingatlant nem használják, és azt a tényt a szolgáltatónak írásban bejelentik (1. sz. melléklet v. pont)
  2.  a tulajdonos időleges távollétét előzetesen írásban  a szolgáltatónak bejelenti és a bejelentés megfelel a tényeknek (1. sz. melléklet v. pontja),

A bejelentés elmulasztása jogvesztő.

  1. A lakossági hulladékszállítás kukás formában történik. Formáját, gyakoriságát ezen rendelet határozza meg. A gyűjtés heti egyszeri alkalommal történik, a rendelet 2. sz. mellékletét képező utcajegyzék szerint. Szállítási napok közhíreléséről a Jászapáti Városüzemeltetési Kft. gondoskodik.

  1. [30]

  1. A rendszeresített kuka edényzet térfogatát meghaladó hulladék elszállítása e célra rendszeresített emblémás fóliazsákokban lehetséges. A szolgáltatás igénybevétele az e rendeletben meghatározott díj ellenében, szolgáltatótól vásárolt fóliazsákban lehetséges.

  1. A települési folyékony hulladék elszállítását eseti megrendelés alapján végzi a szolgáltató, a szabványelőírásnak megfelelő járművel.

(8) A szolgáltató feladatai és kötelességei a köztisztasági közszolgáltatás     

      végrehajtásakor:

  1. a rendelet hatálya alá tartozó hulladékot köteles rendszeresen elszállítani a regionális hulladéklerakó telepre,

b.) a konténerek beszerzéséről, karbantartásáról a szolgáltató gondoskodik.

c.) a szolgáltató köteles a szabványosított gyűjtőtartály kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal elvégezni.

d.) a háztartási hulladék gyűjtését, szállítását úgy kell megszerveznie, hogy az ünnep- és munkaszüneti nap miatt kimaradt szállítást haladéktalanul pótolja, a pótlás napját közhírelje.

e.) a szolgáltató gondoskodik a közterületi konténerek körzetének tisztántartásáról, a kijelölt ürítési napokon.

  1. A háztartási hulladék elszállítását végző jármű személyzete csak az adott területen rendszeresített szabványos tartályban és az általa forgalmazott emblémás fóliazsákban elhelyezett hulladékot köteles elszállítani.

  1. A hulladékgyűjtő tartályban nem helyezhető el inerthulladék (pl. építési, bontási törmelék, föld, sár, salak) veszélyes hulladék (pl. festék, gyógyszer, vegyszer, állati tetem) gépjármű alkatrész, trágya, hó, fertőző, vagy robbanásveszélyes anyag, tűzveszélyes hulladék (pl. forró salak), illetve olyan hulladék, amely veszélyezteti a szállítással foglalkozó dolgozók testi épségét, vagy begyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálódást idézhet elő, és ártalmatlanítása során veszélyezteti a környezetet.
  2. Ha a szolgáltató dolgozói azt észlelik, hogy a tartályban a (9) bekezdésben megjelölt anyagot, tárgyat helyeznek el, a kiürítést jogosultak megtagadni. Az ürítés megtagadásáról a tulajdonost az ok feltüntetésével értesítik.

(12)[31]  Szelektív hulladékgyűjtést – kizárólag üveg, tiszta papír, műanyag és fém    

      doboz – a 4. számú mellékletben megjelölt helyen a rendelet 1.§-ában   

      meghatározottak, a Hgt. 5.§. (5) bekezdés, valamint a 12.§.(1) bekezdés  

      figyelembe vételével lehet végezni. A hulladékot az ott meghatározottak   

      szerint, elkülönítetten, szennyeződésmentes, üres állapotban kell gyűjteni.

  1. §.

  1. A tulajdonos feladatai és kötelességei a köztisztasági közszolgáltatás igénybevételekor:

  1. köteles gondoskodni választása szerint a 80 literes, illetve a 110 l-es, 120 l-es, 240 l-es szabvány kuka, társasházaknál, gazdálkodó szervezeteknél igény esetén a konténer, a szabványos rendszeresített és szerződött edényzet térfogatát meghaladó mennyiség elhelyezésére szolgáltató által forgalmazott emblémás fóliazsák beszerzéséről.

  1. a háztartási hulladékot tartalmazó kukát, emblémás fóliazsákot a szállítási napokon (átadási napokon) a közterületre, (átadási hely) földes utcákban az utca járhatatlansága idején (csapadékos időszakban) gyűjtőedényzetet a legközelebbi szilárd útburkolat mellé köteles a szolgáltató által megjelölt időpontig kihelyezni.

  1. a jelen rendeletben meghatározott szabványos gyűjtőedényt használni.

  1. a kukák tisztántartásáról, fertőtlenítéséről gondoskodni

  1. amennyiben az edények tárolása közterületen történik, az edényt használó ingatlan tulajdonosa (tömblakásoknál a lakóközösség megbízottja) köteles a tárolóhely környékét rendben tisztán tartani.

  1. a.) A köztisztasági közszolgáltatásba bevont területeken fekvő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosai a lakóházak hulladéktároló edényeit nem használhatják, külön tárolóedényt kötelesek biztosítani, illetve bérelni és a közszolgáltatásra szerződést kötni a szolgáltatóval.

  1. A közületek és gazdálkodó szervezetek esetében a szolgáltatást igénybe

     velő köteles biztosítani az edényzet tisztántartását, fertőtlenítését, javítását.

  1. §

  1. [32]

(2) A hulladékgyűjtés a 2. sz. mellékletben felsorolt utcákban 80 literes, illetve 110 literes, 120 literes, 240 literes kukákban.

17.§.

  1. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződésben meg kell határozni a szerződést kötő feleket: a Szolgáltatót és a Megrendelő ingatlan-tulajdonost.

(2) A szerződésben meg kell jelölni:

a.) a közszolgáltatás igénybevételének kezdő napját,

b.) a teljesítés helyét,

  1. a Megrendelő rendelkezésére álló gyűjtőedényt űrtartalom és darabszám szerint,
  2. az ürítési gyakoriságot és az ürítés idejét napok szerint,
  3. a Megrendelő által meghatározott, az ingatlanon előreláthatólag keletkező hulladék mennyiségét, amelyre a közszolgáltatást a Megrendelő igénybe veszi.

(3) A (2) bekezdés e.) pontjának alkalmazása során figyelembe kell venni az alábbi rendelkezéseket:

a.) Ha az ingatlantulajdonos a Szolgáltató felé a valóságnak meg nem felelő mennyiséget vagy adatot közöl – ide értve az ingatlanon rendszeresen tartózkodó személyek számára vonatkozó adatot is – és ennek folytán az átadásra kerülő hulladék mennyisége rendszeresen meghaladja az átvett gyűjtőedények űrtartalmát, a Szolgáltató – az ingatlantulajdonos megkeresésével egyidejűleg jogosult a szerződés szerinti méretű (űrtartalmú) gyűjtőedényzetnél egy mérettel magasabb kategóriájú edényzet díjának megfelelő díjat érvényesíteni.

b.) A gyűjtőedényben elhelyezhető települési szilárd hulladék súlya:

  • 80 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 20 kg,
  • 110 (120) literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 30 kg,
  • 240 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 60 kg lehet.

  1. A szerződésben rendelkezni kell továbbá:

a.) a gyűjtőedények használatának jogcíméről és módjáról,

b.) [33]

  1. a közszolgáltatás mértékét meghaladó, a Megrendelő igényei szerinti esetleges többletszolgáltatásról és annak díjáról,
  2. a közszolgáltatási díj megfizetésének módjáról,
  3. a szerződés módosításának, felmondásának feltételeiről,
  4. az irányadó jogszabályok meghatározásáról.

(5) [34]

(6) [35]

17/A.§.[36]

(1) A szolgáltató a nyilvántartási rendszerében a közüzemi szolgáltatás biztosítása érdekében az alábbi személyes adatokat tarthatja nyilván és kezelheti:

  1. a közszolgáltatást igénybe vevő neve,
  2. lakcíme,
  3. születési helye, ideje,
  4. anyja neve.

(2) Az adatbázis megteremtéséhez és fenntartásához minden természetes személy köteles az (1) bekezdésben meghatározott adatokat szolgáltatni.

(3) Az adatok kezelésére jogosult szolgáltató a nyilvántartásból – a tartozás adók módjára történő behajtása érdekében – kizárólag a jegyző részére szolgáltathat adatokat.

18.§.

  1. Az egyéb szilárd hulladék elszállításáról azon ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia, ahol a hulladék keletkezett.

  1. A háztartásokban összegyűlő nagyobb méretű - a rendszeres hulladékgyűjtés kapcsán szabványos gyűjtőedényzetbe nem elhelyezhető, így el nem szállítható - tárgyak, eszközök (bútor, háztartási gépek, stb.) az un. egyéb szilárd hulladékok a kijelölt hulladéktelepre szállíthatók térítés ellenében.

  1. A Polgármesteri Hivatal által elrendelt lomtalanítási akciót évi egy alkalommal a szolgáltató előzetesen meghirdetett időszakban és módon szervezi és bonyolítja le.

  1. A szolgáltatást igénybe vevő köteles együttműködni a hulladék mennyiségi csökkentését célzó, illetve a háztartásokban képződő veszélyes hulladék-komponensek elkülönített gyűjtését igénylő kezdeményezésekben, a szerves anyagok komposztálásában.

  1. fejezet

A körgát védelméről

  1. §.

  1. [37]A körgát fenntartásáról, hasznosításáról az Önkormányzat gondoskodik.

  1. A körgát korona felületén csak gyalogosan, kerékpárral, illetve  

     motorkerékpárral szabad közlekedni, egyéb járművel csak e célra kijelölt 

     helyeken keresztül lehet áthaladni. Négylábú állatot kizárólag a rampán 

     keresztül lehet áthajtani.

  1. A körgáton elhelyezett sorompót, vagy sorompókat a polgármester[38] engedélyével lehet felnyitni.
  2.  Szigorúan tilos a körgátat, az átjárókat, az itt elhelyezett kerékvetőket, sorompókat rongálni, az átereszeket elzárni, vagy más módon a víz lefolyását gátolni.

VI.  fejezet

A köztisztasági rendelet végrehajtásának ellenőrzése és szabálysértési rendelkezések

  1. §.6

_______________________

6              A rendelet szövegét 2012.05.31-től hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének  14/2012.(V.16.) számú rendelet 1.§-a.

VII. fejezet

A rendelet hatálybalépése

  1. §.

  1. E rendelet 2004. január 1-én lép hatályba. Ezzel egyidejűleg Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001./VI.22./ sz. rendelete hatályát veszti.

  1. A rendelet kihirdetéséről és felülvizsgálatáról a jegyző gondoskodik.

(3)7Európai Unió jogának való megfelelés

     Ez a rendelet a belsőpiaci szolgáltatásokról szóló Európai Parlament és Tanács       

     2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

Palotai Lászlóné sk.                                                                    Szabó Benedekné sk. polgármester                                                                        jegyző

A rendelet kihirdetésre került: 2003. november 28-án.

Szabó Benedekné sk.

         jegyző

Egységes szerkezetbe foglalva 2016. 06. 24.

                                                                                                                      Botlik Tiborné

                                                                                                                             jegyző

_______________________       

7                   Megállapította a 21/2009.(IX.11.) önk.rendelet 4.§ Hatályos: 2009. szeptember 21-től.

1. sz. melléklet

Fogalom meghatározások

  1. Köztisztasági terület: a község önkormányzatának illetékességi területe
  2. Szolgáltató: Jászapáti Városüzemeltetési Kft. Jászapáti.
  3. Közterület: az ingatlannyilvántartásban a közigazgatási területen belül közterületként nyilvántartott földrészlet (közút, járda, tér közpark), továbbá az építmények közhasználatra átadott része (épületárkád alatti járda) tulajdonostól függetlenül.
  4. Kézforgalmi területsáv: az ingatlannyilvántartásban közterületként nyilvántartott földrészlet, amely két szomszédos ingatlan között helyezkedik el.
  5. Köztisztasággal összefüggő tevékenység: az egyes ingatlanok - ezen belül a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés, szállás, stb.) szolgáló más épületek, továbbá nem lakás céljára szolgáló helyiségek és a hozzájuk tartozó területek, valamint a közterületek tisztántartása.
  6. Köztisztasági közszolgáltatás: a település szilárd hulladék összegyűjtése, a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása, hulladék ártalmatlanítási és hasznosítási tevékenység.
  7. Települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenység: a települési szilárd hulladék kezelése, ártalmatlanítása és hasznosítása.
  8. [39]
  9. Kezelés: a települési szilárd hulladék összegyűjtése, átmeneti tárolása és a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása. A hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy a szolgáltatásban - a Hgtv. 4. számú mellékletében felsorolt eljárások valamelyikének alkalmazásával - történő felhasználása céljából való kiválogatása.
  10. Tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek tisztítása, hó- és síkosságmentesítése, illetőleg pormentesítése.
  11. Ártalmatlanítás: települési szilárd hulladéknak a kijelölt lerakóhelyen, illetőleg létesítményekben történő - újrahasznosítás nélküli - elhelyezése, rendezett lerakása.
  12. Veszélyes hulladék: a Hgtv. 2. számú mellékletben felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja, miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék.
  13. Települési hulladék: háztartási hulladék, intézményi hulladék, kerti és közterületi hulladék, interhulladék.
  14. Háztartási hulladék: lakások, valamint a lakás, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben, a lakók közös használatára szolgáló helyiségben keletkezett hulladék, így pl. a salak(beleértve a központi fűtésből keletkezett salakot is) rongy, söpredék, hamu, korom, edény, ablaküveg, papír, konyhai hulladék, (ideértve a műanyag konzervdobozt, üveget, kisebb méretű bútordarabot) továbbá kisebb mennyiségű falvakolat, a kerti és gazdasági hulladék, falomb, nyesedék, valamint a lakásban folytatott kisipari tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, ha a naponta keletkezett mennyiség nem haladja meg a 110 l/hét/lakás mennyiségét.
  15. Egyéb szilárd hulladék: a lakásban és az emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék (nagyobb méretű berendezési tárgy, lom, bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék stb.) valamint az azokhoz tartozó területeken, illetőleg közterületeken keletkezett szilárd hulladék.
  16. Ártalmatlanító telep: a települési szilárd hulladék ürítésére szolgáló terület, ideértve az itt foglalkoztatott személyek elhelyezésére és kiszolgálására épített létesítmények területét is.
  17. Zöldterület: nagyobb részt növényzettel borított közhasználatú terület, beleértve a kerti burkolatokat és az építmények területét is.
  18. Települési folyékony hulladék: az ingatlanon keletkező és ott gyűjtött, tárolt szennyvíz és szennyvíziszap, kivéve a termelési, szolgáltatási tevékenységből származó technológiai eredetű szennyvíz és szennyvíziszapot.
  19. Kijelölt szeméttelep: regionális, kommunális hulladéklerakó Jásztelek
  20. Parkosított terület: füvesített, növényzettel borított közterület, amely magában foglalja a kerti utakat és szegéllyel elválasztott úttest és járda közötti szigetet is.
  21. Lakás és helyiségei: lakótelken a lakóépületben és a lakóépület melléképületében huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek.
  22. Nem lakott épület és tartós szünetelés: olyan lakóépület és annak helyiségei, melyet bizonyíthatóan legalább három hónap óta nem laknak, illetőleg a  használatot szüneteltetik.
  23. Nagyméretű berendezési tárgy: háztartási hulladéknak nem minősülő, a lakás használata folytán feleslegessé, nagyobb részt használhatatlanná vált tárgy
  24. Körgát: a községet félkörben körülvevő körgát és az ahhoz tartozó rézsű külső és belsőszélétől számított 2-2 m szélességű terület, valamint annak összes tartozékai ( átjárók, átereszek, sorompók )
  25. Inertanyag: az adott körülmények között kémiai reakcióba nem lépő anyag.

Jászdózsa  község utcanévjegyzéke                                      2.sz.melléklet

  1.                    Ady Endre  utca                    
  2.                    Akácfa utca
  3.                    Arany János utca
  4.                    Árpád utca
  5.                    Bem József utca
  6.                    Bercsényi utca
  7.                    Bozóky János utca
  8.                    Budai utca
  9.                    Csillag utca
  10.             Csokonai utca
  11.             Deák Ferenc utca
  12.             Dobó utca
  13.             Dózsa Gy. út
  14.             Ér utca
  15.             Fürj utca
  16.             Fűzfa utca
  17.             Galamb utca
  18.             Hajnal utca
  19.             Hársfa utca
  20.             Hold utca
  21.             Honvéd utca
  22.             Hunyadi utca
  23.             Jókai utca
  24.             József Attila utca
  25.             Katalin utca
  26.             Kinizsi utca
  27.             Kishíd utca
  28.             Kossuth utca
  29.             Lehel utca
  30.             Liget utca
  31.             Liszt Ferenc utca
  32.             Magyar utca
  33.             Mátyás utca
  34.             Mester utca
  35.             Mező utca
  36.             Mikszáth utca
  37.             Munkácsy utca
  38.             Nagy Lajos utca
  39.             Nefelejcs utca
  40.             Orgona utca
  41.             Pacsirta utca
  42.             Palotás utca
  43.             Paksikert utca
  44.             Petőfi utca
  45.             Pipa utca
  46.             Rákóczi utca
  47.             Rudas László utca
  48.             Sándor utca
  49.             Szabadság utca
  50.             Szent Imre utca
  51.             Szent István utca
  52.             Szent Mihály tér
  53.             Széchenyi út
  54.             Szív utca
  55.             Tarnapart utca
  56.             Tulsó-Tarnapart utca
  57.             Táncsics utca
  58.             Temető utca
  59.             Vágó Béla utca
  60.             Vásártér utca
  61.             Vermek utca
  62.             Vörösmarty utca

63.                   Zínyi utca

A hulladékszállítás minden héten csütörtökön történik.

3. sz. melléklet11 [40]

4.sz.melléklet10

Szelektív hulladékgyűjtő szigetek:

  1. Széchenyi út-Sportöltöző mellett
  2. Dózsa György út Gyenes bolt előtt
  3. Dózsa György út- Akácfa utca sarok CO-OP STAR előtt
  4. Katalin utca telefonfülke mellett 

5.                     Szent Mihály tér- Takarékszövetkezet előtt

________________________

  1. Megállapította: Jászdózsa Község  Önkormányzata képviselő-testületének 14/2012.(V.16.) rendelete. Hatályos: 2012.V.16-tól.
  2. Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2012.(II.10.) rendelete. Hatályos: 2012.III.01-től.
  3. Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 1/2006.(I.17.) rendelete. Hatályos: 2006.II.01-től.

11     Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének   28/2012.(XII.13.)rendelete. Hatályos 2013.I.1-től.

[1]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 7/2014.(III.28.) rendeletének 1.§-ával módosított szöveg. Hatályos: 2014. március 29-től.

[2]

              Megállapította a 21/2009./IX.11./ Önk.rendelet 1.§ Hatályos: 2009. szeptember 21-től.

[3]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 7/2014.(III.28.) rendeletének 2.§.-a hatályon kívül helyezte 2014. március 29-től.

[4]

              Megállapította a 21/2009./IX.11./ Önk.rendelet 2.§ Hatályos: 2009. szeptember 21-től.

[5]

        A rendelet szövegét 2006.II.1-től hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének      1/2006.(I.17.) számú rendelete

[6]

              Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 1/2006.(I.17.) rendelete. Hatályos: 2006.II.1-től

[7]

[8]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 9/2014.(VI.20.) rendeletének 1.§-ával módosított szöveg. Hatályos: 2014. június 21.

[9]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 7/2014.(III.28.) rendeletének 1.§-ával módosított szöveg. Hatályos: 2014. március 29-től.

[10]

              Megállapította a 21/2009./IX.11./ Önk.rendelet 1.§ Hatályos: 2009. szeptember 21-től.

[11]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 9/2014.(VI.20.) rendeletének 2.§. (1) bekezdésével módosított szöveg. Hatályos: 2014. június 21-től.

[12]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 7/2014.(III.28.) rendeletének 2.§.-a hatályon kívül helyezte 2014. március 29-től.

[13]

              Megállapította a 21/2009./IX.11./ Önk.rendelet 2.§ Hatályos: 2009. szeptember 21-től.

[14]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 9/2014.(VI.20.) rendeletének 2.§. (2) bekezdésével módosított szöveg. Hatályos: 2014. június 21.

[15]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 9/2014. (VI.20.) rendeletének 3.§. (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Hatályos: 2014. június 21-től.

[16]

        A rendelet szövegét 2006.II.1-től hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének      1/2006.(I.17.) számú rendelete

[17]

             Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 1/2006.(I.17.) rendelete. Hatályos: 2006.II.1-től

[18]

[19]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 9/2014.(VI.21.) rendeletének 3.§. (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. Hatályos: 2014., június 21-től.

[20]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 9/2014. (VI.21.) rendeletének 3.§. (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. Hatályos: 2014. június 21.

[21]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 9/2014.(VI.20.) rendeletének 1.§-ával módosított szöveg. Hatályos: 2014. június 21.

[22]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 7/2014.(III.28.) rendeletének 1.§-ával módosított szöveg. Hatályos: 2014. március 29-től.

[23]

              Megállapította a 21/2009./IX.11./ Önk.rendelet 1.§ Hatályos: 2009. szeptember 21-től.

[24]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 11/2014.(VI.20.) rendeletének 2.§. (1) bekezdésével módosított szöveg. Hatályos: 2014. június 21-től.

[25]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 7/2014.(III.28.) rendeletének 2.§.-a hatályon kívül helyezte 2014. március 29-től.

[26]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 9/2016.(VI.24.) rendeletének 1.§.-a bekezdésével módosított szöveg 2016. június 24-től.

[27]

              Megállapította a 21/2009./IX.11./ Önk.rendelet 2.§ Hatályos: 2009. szeptember 21-től.

[28]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 11/2014.(VI.20.) rendeletének 2.§. (2) bekezdésével módosított szöveg. Hatályos: 2014. június 21.

[29]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 11/2014. (VI.20.) rendeletének 3.§. (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Hatályos: 2014. június 21-től.

[30]

       A rendelet szövegét 2006.II.1-től hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének      1/2006.(I.17.) számú rendelete

[31]

            Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 1/2006.(I.17.) rendelete. Hatályos: 2006.II.1-től

[32]

A rendelet szövegét 2016. VI. 24-től hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2016.(VI.24.) számú rendelet 2.§-a.

[33]

[34]

[35]

[36]

            Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 1/2006.(I.17.) rendelete. Hatályos: 2006.II.1-től

[37]

Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 9/2016.(VI.24.) rendeletének 3.§- a. Hatályos: 2016.VI.24-től

[38]

Megállapította: Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 9/2016.(VI.24.) rendeletének 4. §- a. Hatályos: 2016.VI.24-től

[39]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 11/2014.(VI.20.) rendeletének 3.§. (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. Hatályos: 2014., június 21-től.

[40]

Jászdózsa Községi Önkormányzat 11/2014. (VI.20.) rendeletének 3.§. (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. Hatályos: 2014. június 21.