Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009.(II.13.) önkormányzati rendelete

a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról

Hatályos: 2018. 09. 14- 2020. 09. 18

Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése alapján, valamint a   szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 1993. évi III. törvényben (továbbiakban Sztv.)  foglalt felhatalmazás alapján a következő  rendeletet alkotja:

I. fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet célja

1. §. E rendelet célja, hogy megállapítsa az önkormányzat által a helyi sajátosságoknak megfelelő, a szociális rászorultságtól függő, pénzben, valamint természetben biztosított szociális ellátások formáit, szervezeti kereteit, az eljárási és jogosultsági szabályokat, továbbá azok igénybe vételének és érvényesítésének módját, feltételeit és garanciáit.

A rendelet  hatálya

2.§ (1) A rendelet hatálya kiterjed Jászdózsa község közigazgatási területén élő, az Sztv 3. §-ában megjelölt  személyekre:

            a) az önkormányzat illetékességi területén élő magyar  állampolgárokra,

            b) bevándorlási engedéllyel rendelkező személyekre

            c) a letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre,

            d) a magyar hatóság által menekültként elismert  személyekre.

e) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás időpontjában  az Szmtv-ben meghatározottak szerint 3 hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyarország[1] területén gyakorolja és bejelentett lakóhellyel rendelkezik., valamint az  Sztv.  32/B § (1) bekezdésében  meghatározott időskorúak járadéka tekintetében a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen    belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló1408/71/EGK rendeletben  meghatározott jogosulti körbe tartozó személyekre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában  az Szmtv-ben meghatározottak szerint 3 hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyarország  területén gyakorolja és bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

(2) Hatáskörre és illetékességre tekintet nélkül  az arra rászorulónak átmeneti segélyt, étkezést, illetve szállást kell biztosítani, ha annak hiánya a rászorulónak az életét, testi épségét veszélyezteti. 

(3)[2]  E rendelet hatálya a (2) bekezdés tekintetében, az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően, kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országoknak a Magyarország[3] területén jogszerűen  tartózkodó állampolgáraira is.

Hatásköri rendelkezések

3.§. (1) E rendeletet a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénnyel, valamint  e törvény végrehajtására kiadott  Kormány rendeletekkel   együtt  kell alkalmazni.

(2) A képviselőtestület az 1991.évi XX. törvényben, valamint az Sztv-ben megállapított népjóléti igazgatás feladataiból adódó hatásköröket  a polgármesterre ruházza át.

(3)[4][5]     Jászdózsa község polgármestere  átruházott hatáskörben az alábbi önkormányzati hatósági ügyekben dönt:

- települési támogatás  (Sztv. 45. §),

Jogosulatlanul   igénybevett   ellátás visszatérítése

4. §. (1) Az ellátást jogosulatlanul és  rosszhiszeműen  igénybevevőt kötelezni kell a pénzbeni ellátás visszafizetésére, a természetben nyújtott ellátás esetén a dolog visszaszolgáltatására vagy a szolgáltatásnak megfelelő pénzegyenérték megfizetésére.

(2) Kérelemre a visszafizetésre részletfizetés  is engedélyezhető, a részletfizetés időtartama nem haladhatja meg az egy évet.

Adatkezelés

5.§. (1) Az e rendeletben szabályozott szociális ellátásra való jogosultság megállapítása, az  ellátás biztosítása, fenntartása, megszüntetése céljából nyilvántartást kell vezetni.

A nyilvántartás az Sztv. 18. §-ában meghatározott adatokat tartalmazza.

 (2) Adatok  csak  az Sztv. 19. §-ában   meghatározott szervek megkeresésére szolgáltathatók.

II. fejezet

SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK

Támogatási formák

6. §.[6][7]  Az Sztv-ben meghatározott feltételek szerint az önkormányzat az alábbi pénzbeli és/vagy természetbeni szociális ellátásokat biztosítja.

- az Sztv. 45. §-ában meghatározott települési támogatást,

Rendszeres   szociális   segélyben  részesülők

együttműködésének eljárási szabályai[8]

7. § (1)-(6)[9]

Közfoglalkoztatásban történő  részvétel   mentesítési  feltételei[10]

7/A §   (1)-(5)[11]

Az együttműködésre kijelölt szerv 

együttműködésének  eljárási szabályai[12]

8. §. (1)-(2)[13]

Az együttműködési kötelezettség megszegése[14]

9. §  (1)[15]

Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, rendszeres szociális segélyben és lakásfenntartási támogatásban részesülők együttműködésének egyéb feltételei[16]

9/B §. (1)-(4)[17]

Lakásfenntartási támogatás[18]

10.§. (1)–(9)[19]

Települési támogatás[20]

11. §[21] (1) Jászdózsa község polgármestere e rendeletben meghatározott  feltételek alapján  települési támogatást nyújt.

(2) A lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez  települési támogatás nyújtható annak a személynek:

a) akinek a  háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 250 %-át

b) a támogatás havi összege: 2.500,- Ft.

c) A kérelmezőt a havi rendszerességgel járó támogatás a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg

d) a támogatás időtartama: 1 év

(4)  A   települési támogatás keretében kérelemre jövedelemvizsgálat nélkül temetéshez való  hozzájárulást  nyújt a  jászdózsai lakóhellyel rendelkező eltemettető személynek.

                          a)  A temetési hozzájárulás  összege: 25.000,- Ft.

             b)  A temetési segély a halálesettől számított 1 hónapon belül igényelhető.”

  c)  A kérelmezőnek csatolni kell a temetés költségeiről kiállított számlát és  

        az elhunyt személy halotti anyakönyvi kivonatát.

(5) A   települési támogatás keretében természetbeni, tűzifa  ellátás nyújtható annak a személynek:

a) akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

b) a tűzifa iránti kérelmet október 15-e és április 15-e között két alkalommal lehet igényelni.

c) a tűzifa egy alkalommal adható mennyisége: 4q

(6) A   települési támogatás keretében természetbeni, élelmiszer ellátás nyújtható annak a személynek  akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

(7) Rendkívüli települési támogatásban  részesíthető kérelemre  az a személy, aki létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került,  valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzd.

(8) Rendkívüli  élethelyzetbe  került az a személy:

a) aki kórházi fekvőbeteg ellátásban részesült hosszabb ideig, vagy több alkalommal,

b) aki vagyonelleni bűncselekmény áldozata lett,

c) elemi kár áldozata lett,

d) váratlan haláleset következett be,

e) súlyos és tartós betegség lépett fel,

f) akinek gyógyszerkiadása a megélhetését veszélyezteti.

(9) A (8) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a kérelemhez csatolni kell a kórházi kezelés időtartamáról szóló igazolást, a b) és c) pontban meghatározott esetben a rendőrség és tűzoltóság által kiállított okiratot a vagyonelleni bűncselekmény és elemi kár tényéről.

(10) A rendkívüli települési támogatás  jövedelemre való tekintet nélkül nyújtható, melynek összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét.

(11)  A (8) bekezdés szerinti esemény következtében benyújtott kérelmeket soron kívül el kell bírálni, és a megállapított segélyt haladéktalanul folyósítani kell.

              (12) Rendkívüli települési támogatás  kérelemre – különösen nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság vagy más családvédelemmel foglalkozó intézmény,   vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó szervezetek kezdeményezésére is megállapítható.

(13) Elsősorban azokat a gyermekeket, illetve családokat kell rendkívüli települési támogatásban részesíteni, akiknél alkalmanként többletkiadások jelentkeznek, különösen

a) a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartására és annak fogadására,

b) a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartására,

c) illetve a gyermek családba való visszakerüléséhez kapcsolódó kiadások elősegítésére. 

12.§     (1)-(4)[22]

13. § (1)-(2)[23]

Közgyógyellátás[24]

14. §  (1)-(2)[25]

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázat

15. §[26]

Eljárási rendelkezések az ellátások folyósítására

16. § (1) Ha e rendelet eltérő szabályt nem állapít meg, a támogatás iránti kérelmeket a Polgármesteri Hivatalban lehet előterjeszteni.

(2) A kérelemre induló eljárások során minden esetben szükséges igazolni – az erre rendszeresített formanyomtatványokon – a kérelmező és a vele közös háztartásban élő hozzátartozói személyi adatait, a családi viszonyaikat, jövedelmi helyzetét.

(3) A jövedelem igazolásának módja:

- önadózónál az adóbevallási ív másolatának csatolása,

 - munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelem és

táppénz esetén munkáltatói igazolás,

- a fizetett és kapott tartásdíjat jogerős bírói ítélet másolatával, ennek hiányában     egyezség

másolatával, utalt vagy postai úton küldött feladóvevénnyel,

- nyugdíjasnál, nyugdíjszerű ellátásban részesülő esetén nyugdíjszelvénnyel és a törzsszámot

igazoló okmánnyal,

- családi pótlékot a folyósító szerv igazolásával, társadalombiztosítási igazgatási szerv

szelvényével,

- önkormányzati és munkaügyi szervek által folyósított rendszeres pénzellátást, a megállapító

határozat másolatának csatolása,

- föld bérbeadásából származó jövedelemnél a kifizető igazolásával, vagy bérleti szerződés

másolatával,

- ösztöndíjat az intézmény igazolásával

(4) Az igazolható jövedelemmel nem rendelkezőnek büntetőjogi felelősségük tudatában kell nyilatkozniuk a jövedelmi helyzetükről.

(5) Hiányosan benyújtott kérelem esetében a kérelmezőt fel kell hívni a hiányzó adat pótlására. Amennyiben a kérelmező e felhívásnak 15 napon belül nem tesz eleget, a rendelkezésre álló adatok alapján kell a kérelmet elbírálni, vagy  az eljárást meg kell szüntetni.

(6) A jövedelem számításnál a rendeletbe foglalt kivételekkel az Sztv. 4. §-ában foglaltak szerint kell eljárni:

a) havonta rendszeresen mérhető jövedelem esetében  a kérelem  benyújtását megelőző hónap,

b) havi rendszerességgel nem mérhető jövedelmek esetében a kérelem benyújtását megelőző 1 év jövedelmét kell igazolni és figyelembe venni.

(7) Az Sztv. hatálya alá tartozó ellátások tekintetében a jövedelemnyilatkozatban foglaltak vitatása esetén az Sztv. 10. § (2) bekezdése szerint kell eljárni.

(8) Az ellátásban részesített köteles a jogosultságát érintő viszonyaiban bekövetkezett változást 15 napon bejelenteni a hivatalnak. A bejelentés elmulasztása esetén a megállapító kötelezi a jogtalanul felvett összeg visszafizetésére.

(9).Amennyiben  az  érdekeltnek  vagy  családtagjának  vállalkozásból   vagy vagyon-hasznosításból van jövedelme, illetve kétség merül fel a nyilatkozata valódisága tekintetében, a Polgármesteri Hivatal kérheti az APEH igazolását a jövedelemalap tisztázása érdekében.

(10) A pénzbeni megállapított szociális támogatásokat a Polgármesteri Hivatal folyósítja postai kifizetés vagy átutalás útján.

(11) Ha a szociális ellátás nem a teljes hónapra jár, az ellátás összegét a kérelem beadásának napjától kezdődően napra kell számítani.

Vegyes  rendelkezések

17. § (1) A rendeletben szereplő szociális ellátások igénybevételének feltétele, hogy a kérelmező minden tőle elvárhatót megtegyen annak érdekében, hogy szociális problémái részben vagy egészben megoldódjanak.

(2) Nem nyújtható szociális ellátás – Sztv.-ben meghatározott eseteket kivéve – annak a személynek, aki olyan ingó vagy ingatlan vagyonnal rendelkezik, melynek hasznosításából vagy értékesítéséből szociális gondjait maga is képes lenne megoldani.

Vagyon tekintetében a módosított 1993.évi III. tv.4.§ (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat kell figyelembe venni.

(3) A rendelet alkalmazása során az öregségi nyugdíj legkisebb összege változásának időpontjával változnak a szociális juttatások összegei és értékhatárai is.

Záró rendelkezések

18. § (1) E rendelet  kihirdetés napján lép hatályba, azzal, hogy hatályba lépés napján már benyújtott, de még el nem bírált kérelmek esetében is alkalmazni kell.

(2)       A rendelet 15. §-a 2009. augusztus 31-vel hatályát veszti. 

(3)       A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Jászdózsa Község Önkormányzatának  8/2007.(V. 25.) rendelete, a  17/2007.(IX. 14.)rendelete,

a  5/ 2008.(II. 15.)rendelet I. fejezetének alcíme  és 1-4 §-a, , valamint a 12/2008.(VI.27.) önkormányzati rendelet I fejezete  és  1-  3. §-a.

Dr. Szerencsés István sk.                                          Szabó Benedekné sk.

  polgármester                                                                         jegyző

Kihirdetés napja: 2009. február 13.

                                                                                                          Szabó Benedekné sk.                                                                                                                    jegyző

Egységes szerkezet

JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Képviselő-testületének

4/2009. (II.13.) rendelete

a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott

szociális ellátásokról

Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése alapján, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 1993. évi III. törvényben (továbbiakban Sztv.) foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

I. fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet célja

1. §. E rendelet célja, hogy megállapítsa az önkormányzat által a helyi sajátosságoknak megfelelő, a szociális rászorultságtól függő, pénzben, valamint természetben biztosított szociális ellátások formáit, szervezeti kereteit, az eljárási és jogosultsági szabályokat, továbbá azok igénybe vételének és érvényesítésének módját, feltételeit és garanciáit.

A rendelet hatálya

2.§ (1) A rendelet hatálya kiterjed Jászdózsa község közigazgatási területén élő, az Sztv 3. §-ában megjelölt személyekre:

            a) az önkormányzat illetékességi területén élő magyar  állampolgárokra,

            b) bevándorlási engedéllyel rendelkező személyekre

            c) a letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre,

            d) a magyar hatóság által menekültként elismert  személyekre.

e) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás időpontjában  az Szmtv-ben meghatározottak szerint 3 hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyarország[27] területén gyakorolja és bejelentett lakóhellyel rendelkezik., valamint az  Sztv.  32/B § (1) bekezdésében  meghatározott időskorúak járadéka tekintetében a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló1408/71/EGK rendeletben  meghatározott jogosulti körbe tartozó személyekre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában  az Szmtv-ben meghatározottak szerint 3 hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyarország  területén gyakorolja, és bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

(2) Hatáskörre és illetékességre tekintet nélkül az arra rászorulónak átmeneti segélyt, étkezést, illetve szállást kell biztosítani, ha annak hiánya a rászorulónak az életét, testi épségét veszélyezteti. 

(3)[28]  E rendelet hatálya a (2) bekezdés tekintetében, az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően, kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országoknak a Magyarország[29] területén jogszerűen tartózkodó állampolgáraira is.

Hatásköri rendelkezések

3.§. (1) E rendeletet a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénnyel, valamint e törvény végrehajtására kiadott Kormány rendeletekkel együtt kell alkalmazni.

(2) A képviselőtestület az 1991.évi XX. törvényben, valamint az Sztv-ben megállapított népjóléti igazgatás feladataiból adódó hatásköröket a polgármesterre ruházza át.

(3)[30][31]    Jászdózsa község polgármestere átruházott hatáskörben az alábbi önkormányzati hatósági ügyekben dönt:

- települési támogatás (Sztv. 45. §),

Jogosulatlanul igénybevett ellátás visszatérítése

4. §. (1) Az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybevevőt kötelezni kell a pénzbeni ellátás visszafizetésére, a természetben nyújtott ellátás esetén a dolog visszaszolgáltatására vagy a szolgáltatásnak megfelelő pénzegyenérték megfizetésére.

(2) Kérelemre a visszafizetésre részletfizetés is engedélyezhető, a részletfizetés időtartama nem haladhatja meg az egy évet.

Adatkezelés

5.§. (1) Az e rendeletben szabályozott szociális ellátásra való jogosultság megállapítása, az ellátás biztosítása, fenntartása, megszüntetése céljából nyilvántartást kell vezetni.

A nyilvántartás az Sztv. 18. §-ában meghatározott adatokat tartalmazza.

 (2) Adatok csak az Sztv. 19. §-ában meghatározott szervek megkeresésére szolgáltathatók.

II. fejezet

SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK

Támogatási formák

6. §.[32][33]  Az Sztv-ben meghatározott feltételek szerint az önkormányzat az alábbi pénzbeli és/vagy természetbeni szociális ellátásokat biztosítja.

- az Sztv. 45. §-ában meghatározott települési támogatást,

Rendszeres szociális segélyben részesülők

Együttműködésének eljárási szabályai[34]

7. § (1)-(6)[35]

Közfoglalkoztatásban történő részvétel mentesítési feltételei[36]

7/A §   (1)-(5)[37]

Az együttműködésre kijelölt szerv 

együttműködésének eljárási szabályai[38]

8. §. (1)-(2)[39]

Az együttműködési kötelezettség megszegése[40]

9. §  (1)[41]

Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, rendszeres szociális segélyben és lakásfenntartási támogatásban részesülők együttműködésének egyéb feltételei[42]

9/B §. (1)-(4)[43]

Lakásfenntartási támogatás[44]

10.§. (1)–(9)[45]

Települési támogatás[46]

11. §[47] (1) Jászdózsa község polgármestere e rendeletben meghatározott feltételek alapján települési támogatást nyújt.

(2) A lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez települési támogatás nyújtható annak a személynek:

a) akinek a  háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 250 %-át.

b)[48] a támogatás havi összege: 4.000,- Ft.

c) A kérelmezőt a havi rendszerességgel járó támogatás a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg

d) a támogatás időtartama: 1 év

(4)  A települési támogatás keretében kérelemre jövedelemvizsgálat nélkül temetéshez való  hozzájárulást  nyújt a  jászdózsai lakóhellyel rendelkező eltemettető személynek.

                          a)[49]  A temetési hozzájárulás  összege: 50.000,- Ft.

             b)  A temetési segély a halálesettől számított 1 hónapon belül igényelhető.”

  c)  A kérelmezőnek csatolni kell a temetés költségeiről kiállított számlát és  

        az elhunyt személy halotti anyakönyvi kivonatát.

(5) A   települési támogatás keretében természetbeni, tűzifa  ellátás nyújtható annak a személynek:

a) akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

b) a tűzifa iránti kérelmet október 15-e és április 15-e között egy[50] alkalommal lehet igényelni.

c) a tűzifa egy alkalommal adható mennyisége: 4q

(6) A   települési támogatás keretében természetbeni, élelmiszer ellátás nyújtható annak a személynek  akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

(6/a)[51] A   települési támogatás keretében természetbeni, élelmiszer ellátás nyújtható jövedelemi viszonyok vizsgálata nélkül  annak az állandó lakóhellyel rendelkező és az önkormányzat hivatalos tudomása szerint rászoruló jászdózsai lakosnak, aki az betöltötte a 62. életévét   és egyedül élő. Továbbá, akik állandó lakóhellyel rendelkező jászdózsai lakosok és az önkormányzat hivatalos tudomása szerint rászoruló, mindketten 62 életéven felüli házastársak vagy tartós élettársi kapcsolatban élnek, de nincs a településen egyenes ági hozzátartozójuk.  A támogatás értékéről a képviselő-testület anyagi lehetőségeinek függvényében a mindenkori költségvetési rendeletében dönt. A támogatásra kérelmet a jogosultnak nem kell benyújtani. A csomag értéke nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori nyugdíjminimum összegét.

(7) Rendkívüli települési támogatásban  részesíthető kérelemre  az a személy, aki létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került,  valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzd.

(8) Rendkívüli  élethelyzetbe  került az a személy:

a) aki kórházi fekvőbeteg ellátásban részesült hosszabb ideig, vagy több alkalommal,

b) aki vagyonelleni bűncselekmény áldozata lett,

c) elemi kár áldozata lett,

d) váratlan haláleset következett be,

e) súlyos és tartós betegség lépett fel,

f) akinek gyógyszerkiadása a megélhetését veszélyezteti.

(9) A (8) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a kérelemhez csatolni kell a kórházi kezelés időtartamáról szóló igazolást, a b) és c) pontban meghatározott esetben a rendőrség és tűzoltóság által kiállított okiratot a vagyonelleni bűncselekmény és elemi kár tényéről.

(10) A rendkívüli települési támogatás  jövedelemre való tekintet nélkül nyújtható, melynek összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. A[52] polgármester a rendkívüli települési támogatás összegének határától méltányosságból eltérhet, de a támogatás összege ez esetben sem haladhatja meg a 100.000 Ft-ot.

(11)  A (8) bekezdés szerinti esemény következtében benyújtott kérelmeket soron kívül el kell bírálni, és a megállapított segélyt haladéktalanul folyósítani kell.

              (12) Rendkívüli települési támogatás  kérelemre – különösen nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság vagy más családvédelemmel foglalkozó intézmény,   vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó szervezetek kezdeményezésére is megállapítható.

(13) Elsősorban azokat a gyermekeket, illetve családokat kell rendkívüli települési támogatásban részesíteni, akiknél alkalmanként többletkiadások jelentkeznek, különösen

a) a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartására és annak fogadására,

b) a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartására,

c) illetve a gyermek családba való visszakerüléséhez kapcsolódó kiadások elősegítésére. 

(14)[53] [54]A települési támogatás keretében természetbeni juttatásként az önkormányzat  jövedelem vizsgálat nélkül a  jászdózsai lakóhellyel rendelkező kérelmező ingatlana előtti úttestig terjedő zöldterület és a lakóház udvara karbantartásához (fűnyírás)  segítséget nyújt, azon idős, mozgásukban korlátozott, beteg vagy rendkívüli élethelyzetbe került emberek számára, akik ingatlanuk előtt a fűnyírással kapcsolatos feladatokat önerőből elvégezni nem tudják és a településen nem él olyan közeli hozzátartozójuk, aki a fűnyírást helyettük el tudná végezni. Bejelentéskor az igényre való jogosultságot a jegyző ellenőrzi. Jogosultság esetén az eljárás hivatalból is indítható. Támogatás nyújtható annak a személynek:

a)[55]

b) a fűnyírás iránti kérelmet április 15-e és szeptember 15-e között két alkalommal lehet igényelni.

c) a fűnyírás egy alkalommal adható mennyisége: kézi motoros          fűkaszával 3 óra, 6.000 Ft értékben

(d) A fűnyírásra való igényt a Polgármesteri Hivatalban kell írásban bejelenteni.

 (e) A kérelem elbírálásáról a polgármester dönt.

(15)[56] Az önkormányzat települési támogatás keretében természetbeni juttatásként a magas gyógyszerköltség viseléséhez támogatás nyújt annak a személynek:

a) akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

b) a támogatás összege negyedévente 5.000 Ft, 

c) a támogatás időtartama: 1 év,

              d) a támogatás összege negyedévente kerül a jogosult részére kiutalásra.

(16)[57] Az önkormányzat települési támogatás keretében természetbeni juttatásként a szennyvíz csatornahálózathoz való rákötéséhez támogatás nyújt annak a személynek:

a) akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

b) a támogatás összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét,

c) a támogatási összeg erejéig az önkormányzat elvégzi a rácsatlakozás földmunkálatait és biztosítja az anyagszükségletet,

              d) a kérelmet 2016. július 1-től 2016. december 31-ig egy alkalommal lehet igényelni, melynek elbírálásáról a polgármester dönt.

(17)[58] [59] A település támogatás keretében jövedelemhatárra tekintet nélkül minden évben egy alkalommal  a   16 év alatti – Jászdózsán működő - bölcsödébe  - óvodába - általános iskolába járó   gyermek, valamint 62. év feletti állandó lakóhellyel és életvitelszerűen Jászdózsán  élő tartózkodási hellyel rendelkező jászdózsai lakosok karácsonyi támogatásban részesülnek élelmiszer csomag formájában, amelynek értékéről a képviselő-testület anyagi lehetőségeinek függvényében a mindenkori költségvetési rendeletében vagy külön határozattal dönt. A karácsonyi támogatás iránti kérelmet a jogosultnak nem kell benyújtani.

(18)[60] Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő- testülete „A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról” szóló 5/2009.(II.13) önkormányzati rendelet 5. §-a szerint megállapított házi segítségnyújtás térítési díját jövedelemhatárra tekintet nélkül  települési támogatásként a jogosult részére biztosítja évente az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege erejéig.

„Szünidei gyermekétkeztetés”[61]

11/A §   (1) A település támogatás keretein belül természetbeni ellátásként az önkormányzat – a Gyvt. 21/C. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt gyermekeken kívül – szünidei (őszi, téli, tavaszi, nyári) gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést azon bölcsődei, óvodai és általános vagy középfokú iskolával tanulói jogviszonyban álló, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermek részére, aki a településen lakóhellyel, vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik és életvitelszerűen bejelentett tartózkodási helyen él, ingyenesen biztosítja.

(2) A szünidei étkeztetést az önkormányzat

a) a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott őszi, téli, tavaszi szünet, valamint ezen időtartamra eső, a bölcsődei, óvodai  ellátást nyújtó intézmény zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon;

b.) a nyári szünetben  a nyári szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon, valamint az ezen időtartamra eső, a bölcsődei, óvodai  ellátást nyújtó intézmény  zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon biztosítja.

(3) A nyári szünidei gyermekétkeztetés biztosításának időszaka a gyermek más településen történő táborozása vagy más okból való akadályoztatása esetén az adott gyermek tekintetében a (2) bekezdésben meghatározott időtartamnál rövidebb is lehet.

(4) A jegyző a nyári szünidei gyermekétkeztetés megkezdése előtt vizsgálja, hogy a szünidei gyermekétkeztetés megkezdésekor a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága az azt megállapító határozat alapján fennáll-e. Ha a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága a nyári szünidei gyermekétkeztetés megkezdését megelőző harmincadik napon fennállt, azt a nyári szünidei étkeztetés teljes ideje alatt fennállónak kell tekinteni. Amennyiben azt állapítja meg, hogy a gyermek nem jogosult a szünidei gyermekétkeztetésre, erről írásban értesíti a szünidei gyermekétkeztetést igénylő szülőt vagy más törvényes képviselőt.

(5) A szünidei gyermekétkeztetést igénylő szülő vagy más törvényes képviselő köteles 5 nappal korábban bejelenteni, ha a gyermek a szünidei étkeztetést a kérelemben foglaltaktól eltérően kívánja igénybe venni.

12.§     (1)-(4)[62]

13. § (1)-(2)[63]

Közgyógyellátás[64]

14. §  (1)-(2)[65]

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázat

15. §[66]

Eljárási rendelkezések az ellátások folyósítására

16. § (1) Ha e rendelet eltérő szabályt nem állapít meg, a támogatás iránti kérelmeket a Polgármesteri Hivatalban lehet előterjeszteni.

(2) A kérelemre induló eljárások során minden esetben szükséges igazolni – az erre rendszeresített formanyomtatványokon – a kérelmező és a vele közös háztartásban élő hozzátartozói személyi adatait, a családi viszonyaikat, jövedelmi helyzetét.

(3) A jövedelem igazolásának módja:

- önadózónál az adóbevallási ív másolatának csatolása,

 - munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelem és

táppénz esetén munkáltatói igazolás,

- a fizetett és kapott tartásdíjat jogerős bírói ítélet másolatával, ennek hiányában     egyezség

másolatával, utalt vagy postai úton küldött feladóvevénnyel,

- nyugdíjasnál, nyugdíjszerű ellátásban részesülő esetén nyugdíjszelvénnyel és a törzsszámot

igazoló okmánnyal,

- családi pótlékot a folyósító szerv igazolásával, társadalombiztosítási igazgatási szerv

szelvényével,

- önkormányzati és munkaügyi szervek által folyósított rendszeres pénzellátást, a megállapító

határozat másolatának csatolása,

- föld bérbeadásából származó jövedelemnél a kifizető igazolásával, vagy bérleti szerződés

másolatával,

- ösztöndíjat az intézmény igazolásával

(4) Az igazolható jövedelemmel nem rendelkezőnek büntetőjogi felelősségük tudatában kell nyilatkozniuk a jövedelmi helyzetükről.

(5) Hiányosan benyújtott kérelem esetében a kérelmezőt fel kell hívni a hiányzó adat pótlására. Amennyiben a kérelmező e felhívásnak 15 napon belül nem tesz eleget, a rendelkezésre álló adatok alapján kell a kérelmet elbírálni, vagy  az eljárást meg kell szüntetni.

(6) A jövedelem számításnál a rendeletbe foglalt kivételekkel az Sztv. 4. §-ában foglaltak szerint kell eljárni:

a) havonta rendszeresen mérhető jövedelem esetében  a kérelem  benyújtását megelőző hónap,

b) havi rendszerességgel nem mérhető jövedelmek esetében a kérelem benyújtását megelőző 1 év jövedelmét kell igazolni és figyelembe venni.

(7) Az Sztv. hatálya alá tartozó ellátások tekintetében a jövedelemnyilatkozatban foglaltak vitatása esetén az Sztv. 10. § (2) bekezdése szerint kell eljárni.

(8) Az ellátásban részesített köteles a jogosultságát érintő viszonyaiban bekövetkezett változást 15 napon bejelenteni a hivatalnak. A bejelentés elmulasztása esetén a megállapító kötelezi a jogtalanul felvett összeg visszafizetésére.

(9) Amennyiben  az  érdekeltnek  vagy  családtagjának  vállalkozásból   vagy vagyon-hasznosításból van jövedelme, illetve kétség merül fel a nyilatkozata valódisága tekintetében, a Polgármesteri Hivatal kérheti az APEH igazolását a jövedelemalap tisztázása érdekében.

(10) A pénzbeni megállapított szociális támogatásokat a Polgármesteri Hivatal folyósítja postai kifizetés vagy átutalás útján.

(11) Ha a szociális ellátás nem a teljes hónapra jár, az ellátás összegét a kérelem beadásának napjától kezdődően napra kell számítani.

Vegyes  rendelkezések

17. § (1) A rendeletben szereplő szociális ellátások igénybevételének feltétele, hogy a kérelmező minden tőle elvárhatót megtegyen annak érdekében, hogy szociális problémái részben vagy egészben megoldódjanak.

(2) Nem nyújtható szociális ellátás – Sztv.-ben meghatározott eseteket kivéve – annak a személynek, aki olyan ingó vagy ingatlan vagyonnal rendelkezik, melynek hasznosításából vagy értékesítéséből szociális gondjait maga is képes lenne megoldani.

Vagyon tekintetében a módosított 1993.évi III. tv.4.§ (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat kell figyelembe venni.

(3) A rendelet alkalmazása során az öregségi nyugdíj legkisebb összege változásának időpontjával változnak a szociális juttatások összegei és értékhatárai is.

Záró rendelkezések

18. § (1) E rendelet  kihirdetés napján lép hatályba, azzal, hogy hatályba lépés napján már benyújtott, de még el nem bírált kérelmek esetében is alkalmazni kell.

(2)       A rendelet 15. §-a 2009. augusztus 31-vel hatályát veszti. 

(3)       A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Jászdózsa Község Önkormányzatának  8/2007.(V. 25.) rendelete, a  17/2007.(IX. 14.)rendelete,

a  5/ 2008.(II. 15.)rendelet I. fejezetének alcíme  és 1-4 §-a, , valamint a 12/2008.(VI.27.) önkormányzati rendelet I fejezete  és  1-  3. §-a.

Dr. Szerencsés István sk.                                           Szabó Benedekné sk.

  polgármester                                                                         jegyző

Kihirdetés napja: 2009. február 13.

                                                                                                          Szabó Benedekné sk.                                                                                                                     jegyző

Egységes szerkezetbe foglalva 2017. 11. 24.

                                                                                                                      Botlik Tiborné

                                                                                                                             jegyző

Egységes szerkezet

JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Képviselő-testületének

4/2009. (II.13.) rendelete

a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott

szociális ellátásokról

Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése alapján, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 1993. évi III. törvényben (továbbiakban Sztv.) foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

I. fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet célja

1. §. E rendelet célja, hogy megállapítsa az önkormányzat által a helyi sajátosságoknak megfelelő, a szociális rászorultságtól függő, pénzben, valamint természetben biztosított szociális ellátások formáit, szervezeti kereteit, az eljárási és jogosultsági szabályokat, továbbá azok igénybe vételének és érvényesítésének módját, feltételeit és garanciáit.

A rendelet hatálya

2.§ (1) A rendelet hatálya kiterjed Jászdózsa község közigazgatási területén élő, az Sztv 3. §-ában megjelölt személyekre:

            a) az önkormányzat illetékességi területén élő magyar  állampolgárokra,

            b) bevándorlási engedéllyel rendelkező személyekre

            c) a letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre,

            d) a magyar hatóság által menekültként elismert  személyekre.

e) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás időpontjában  az Szmtv-ben meghatározottak szerint 3 hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyarország[67] területén gyakorolja és bejelentett lakóhellyel rendelkezik., valamint az  Sztv.  32/B § (1) bekezdésében  meghatározott időskorúak járadéka tekintetében a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló1408/71/EGK rendeletben  meghatározott jogosulti körbe tartozó személyekre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában  az Szmtv-ben meghatározottak szerint 3 hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyarország  területén gyakorolja, és bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

(2) Hatáskörre és illetékességre tekintet nélkül az arra rászorulónak átmeneti segélyt, étkezést, illetve szállást kell biztosítani, ha annak hiánya a rászorulónak az életét, testi épségét veszélyezteti. 

(3)[68]  E rendelet hatálya a (2) bekezdés tekintetében, az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően, kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országoknak a Magyarország[69] területén jogszerűen tartózkodó állampolgáraira is.

Hatásköri rendelkezések

3.§. (1) E rendeletet a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénnyel, valamint e törvény végrehajtására kiadott Kormány rendeletekkel együtt kell alkalmazni.

(2) A képviselőtestület az 1991.évi XX. törvényben, valamint az Sztv-ben megállapított népjóléti igazgatás feladataiból adódó hatásköröket a polgármesterre ruházza át.

(3)[70][71]    Jászdózsa község polgármestere átruházott hatáskörben az alábbi önkormányzati hatósági ügyekben dönt:

- települési támogatás (Sztv. 45. §),

Jogosulatlanul igénybevett ellátás visszatérítése

4. §. (1) Az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybevevőt kötelezni kell a pénzbeni ellátás visszafizetésére, a természetben nyújtott ellátás esetén a dolog visszaszolgáltatására vagy a szolgáltatásnak megfelelő pénzegyenérték megfizetésére.

(2) Kérelemre a visszafizetésre részletfizetés is engedélyezhető, a részletfizetés időtartama nem haladhatja meg az egy évet.

Adatkezelés

5.§. (1) Az e rendeletben szabályozott szociális ellátásra való jogosultság megállapítása, az ellátás biztosítása, fenntartása, megszüntetése céljából nyilvántartást kell vezetni.

A nyilvántartás az Sztv. 18. §-ában meghatározott adatokat tartalmazza.

 (2) Adatok csak az Sztv. 19. §-ában meghatározott szervek megkeresésére szolgáltathatók.

II. fejezet

SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK

Támogatási formák

6. §.[72][73]  Az Sztv-ben meghatározott feltételek szerint az önkormányzat az alábbi pénzbeli és/vagy természetbeni szociális ellátásokat biztosítja.

- az Sztv. 45. §-ában meghatározott települési támogatást,

Rendszeres szociális segélyben részesülők

Együttműködésének eljárási szabályai[74]

7. § (1)-(6)[75]

Közfoglalkoztatásban történő részvétel mentesítési feltételei[76]

7/A §   (1)-(5)[77]

Az együttműködésre kijelölt szerv 

együttműködésének eljárási szabályai[78]

8. §. (1)-(2)[79]

Az együttműködési kötelezettség megszegése[80]

9. §  (1)[81]

Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, rendszeres szociális segélyben és lakásfenntartási támogatásban részesülők együttműködésének egyéb feltételei[82]

9/B §. (1)-(4)[83]

Lakásfenntartási támogatás[84]

10.§. (1)–(9)[85]

Települési támogatás[86]

11. §[87] (1) Jászdózsa község polgármestere e rendeletben meghatározott feltételek alapján települési támogatást nyújt.

(2) A lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez települési támogatás nyújtható annak a személynek:

a) akinek a  háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 250 %-át.

b)[88] a támogatás havi összege: 4.000,- Ft.

c) A kérelmezőt a havi rendszerességgel járó támogatás a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg

d) a támogatás időtartama: 1 év

(4)  A települési támogatás keretében kérelemre jövedelemvizsgálat nélkül temetéshez való  hozzájárulást  nyújt a  jászdózsai lakóhellyel rendelkező eltemettető személynek.

                          a)[89]  A temetési hozzájárulás  összege: 50.000,- Ft.

             b)  A temetési segély a halálesettől számított 1 hónapon belül igényelhető.”

  c)  A kérelmezőnek csatolni kell a temetés költségeiről kiállított számlát és  

        az elhunyt személy halotti anyakönyvi kivonatát.

(5) A   települési támogatás keretében természetbeni, tűzifa  ellátás nyújtható annak a személynek:

a) akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

b) a tűzifa iránti kérelmet október 15-e és április 15-e között egy[90] alkalommal lehet igényelni.

c) a tűzifa egy alkalommal adható mennyisége: 4q

(6) A   települési támogatás keretében természetbeni, élelmiszer ellátás nyújtható annak a személynek  akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

(6/a)[91] A   települési támogatás keretében természetbeni, élelmiszer ellátás nyújtható jövedelemi viszonyok vizsgálata nélkül  annak az állandó lakóhellyel rendelkező és az önkormányzat hivatalos tudomása szerint rászoruló jászdózsai lakosnak, aki az betöltötte a 62. életévét   és egyedül élő. Továbbá, akik állandó lakóhellyel rendelkező jászdózsai lakosok és az önkormányzat hivatalos tudomása szerint rászoruló, mindketten 62 életéven felüli házastársak vagy tartós élettársi kapcsolatban élnek, de nincs a településen egyenes ági hozzátartozójuk.  A támogatás értékéről a képviselő-testület anyagi lehetőségeinek függvényében a mindenkori költségvetési rendeletében dönt. A támogatásra kérelmet a jogosultnak nem kell benyújtani. A csomag értéke nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori nyugdíjminimum összegét.

(7) Rendkívüli települési támogatásban  részesíthető kérelemre  az a személy, aki létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került,  valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzd.

(8) Rendkívüli  élethelyzetbe  került az a személy:

a) aki kórházi fekvőbeteg ellátásban részesült hosszabb ideig, vagy több alkalommal,

b) aki vagyonelleni bűncselekmény áldozata lett,

c) elemi kár áldozata lett,

d) váratlan haláleset következett be,

e) súlyos és tartós betegség lépett fel,

f) akinek gyógyszerkiadása a megélhetését veszélyezteti.

(9) A (8) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a kérelemhez csatolni kell a kórházi kezelés időtartamáról szóló igazolást, a b) és c) pontban meghatározott esetben a rendőrség és tűzoltóság által kiállított okiratot a vagyonelleni bűncselekmény és elemi kár tényéről.

(10) A rendkívüli települési támogatás  jövedelemre való tekintet nélkül nyújtható, melynek összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. A[92] polgármester a rendkívüli települési támogatás összegének határától méltányosságból eltérhet, de a támogatás összege ez esetben sem haladhatja meg a 100.000 Ft-ot.

(11)  A (8) bekezdés szerinti esemény következtében benyújtott kérelmeket soron kívül el kell bírálni, és a megállapított segélyt haladéktalanul folyósítani kell.

              (12) Rendkívüli települési támogatás  kérelemre – különösen nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság vagy más családvédelemmel foglalkozó intézmény,   vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó szervezetek kezdeményezésére is megállapítható.

(13) Elsősorban azokat a gyermekeket, illetve családokat kell rendkívüli települési támogatásban részesíteni, akiknél alkalmanként többletkiadások jelentkeznek, különösen

a) a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartására és annak fogadására,

b) a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartására,

c) illetve a gyermek családba való visszakerüléséhez kapcsolódó kiadások elősegítésére. 

(14)[93] [94]A települési támogatás keretében természetbeni juttatásként az önkormányzat  jövedelem vizsgálat nélkül a  jászdózsai lakóhellyel rendelkező kérelmező ingatlana előtti úttestig terjedő zöldterület és a lakóház udvara karbantartásához (fűnyírás)  segítséget nyújt, azon idős, mozgásukban korlátozott, beteg vagy rendkívüli élethelyzetbe került emberek számára, akik ingatlanuk előtt a fűnyírással kapcsolatos feladatokat önerőből elvégezni nem tudják és a településen nem él olyan közeli hozzátartozójuk, aki a fűnyírást helyettük el tudná végezni. Bejelentéskor az igényre való jogosultságot a jegyző ellenőrzi. Jogosultság esetén az eljárás hivatalból is indítható. Támogatás nyújtható annak a személynek:

a)[95]

b) a fűnyírás iránti kérelmet április 15-e és szeptember 15-e között két alkalommal lehet igényelni.

c) a fűnyírás egy alkalommal adható mennyisége: kézi motoros          fűkaszával 3 óra, 6.000 Ft értékben

(d) A fűnyírásra való igényt a Polgármesteri Hivatalban kell írásban bejelenteni.

 (e) A kérelem elbírálásáról a polgármester dönt.

(15)[96] Az önkormányzat települési támogatás keretében természetbeni juttatásként a magas gyógyszerköltség viseléséhez támogatás nyújt annak a személynek:

a) akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

b) a támogatás összege negyedévente 5.000 Ft, 

c) a támogatás időtartama: 1 év,

              d) a támogatás összege negyedévente kerül a jogosult részére kiutalásra.

(16)[97] Az önkormányzat települési támogatás keretében természetbeni juttatásként a szennyvíz csatornahálózathoz való rákötéséhez támogatás nyújt annak a személynek:

a) akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

b) a támogatás összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét,

c) a támogatási összeg erejéig az önkormányzat elvégzi a rácsatlakozás földmunkálatait és biztosítja az anyagszükségletet,

              d) a kérelmet 2016. július 1-től 2016. december 31-ig egy alkalommal lehet igényelni, melynek elbírálásáról a polgármester dönt.

(17)[98] [99] [100] A település támogatás keretében jövedelemhatárra tekintet nélkül minden évben egy alkalommal  a   16 év alatti – Jászdózsán működő - bölcsödébe  - óvodába - általános iskolába járó   gyermek, valamint 62. év feletti állandó lakóhellyel és életvitelszerűen Jászdózsán  élő tartózkodási hellyel rendelkező jászdózsai lakosok karácsonyi támogatásban részesülnek élelmiszer csomag vagy utalvány formájában, amelynek értékéről a képviselő-testület anyagi lehetőségeinek függvényében a mindenkori költségvetési rendeletében vagy külön határozattal dönt. A karácsonyi támogatás iránti kérelmet a jogosultnak nem kell benyújtani.

(18)[101] Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő- testülete „A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról” szóló 5/2009.(II.13) önkormányzati rendelet 5. §-a szerint megállapított házi segítségnyújtás térítési díját jövedelemhatárra tekintet nélkül  települési támogatásként a jogosult részére biztosítja évente az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege erejéig.

„Szünidei gyermekétkeztetés”[102]

11/A §   (1) A település támogatás keretein belül természetbeni ellátásként az önkormányzat – a Gyvt. 21/C. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt gyermekeken kívül – szünidei (őszi, téli, tavaszi, nyári) gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést azon bölcsődei, óvodai és általános vagy középfokú iskolával tanulói jogviszonyban álló, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermek részére, aki a településen lakóhellyel, vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik és életvitelszerűen bejelentett tartózkodási helyen él, ingyenesen biztosítja.

(2) A szünidei étkeztetést az önkormányzat

a) a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott őszi, téli, tavaszi szünet, valamint ezen időtartamra eső, a bölcsődei, óvodai  ellátást nyújtó intézmény zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon;

b.) a nyári szünetben  a nyári szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon, valamint az ezen időtartamra eső, a bölcsődei, óvodai  ellátást nyújtó intézmény  zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon biztosítja.

(3) A nyári szünidei gyermekétkeztetés biztosításának időszaka a gyermek más településen történő táborozása vagy más okból való akadályoztatása esetén az adott gyermek tekintetében a (2) bekezdésben meghatározott időtartamnál rövidebb is lehet.

(4) A jegyző a nyári szünidei gyermekétkeztetés megkezdése előtt vizsgálja, hogy a szünidei gyermekétkeztetés megkezdésekor a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága az azt megállapító határozat alapján fennáll-e. Ha a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága a nyári szünidei gyermekétkeztetés megkezdését megelőző harmincadik napon fennállt, azt a nyári szünidei étkeztetés teljes ideje alatt fennállónak kell tekinteni. Amennyiben azt állapítja meg, hogy a gyermek nem jogosult a szünidei gyermekétkeztetésre, erről írásban értesíti a szünidei gyermekétkeztetést igénylő szülőt vagy más törvényes képviselőt.

(5) A szünidei gyermekétkeztetést igénylő szülő vagy más törvényes képviselő köteles 5 nappal korábban bejelenteni, ha a gyermek a szünidei étkeztetést a kérelemben foglaltaktól eltérően kívánja igénybe venni.

12.§     (1)-(4)[103]

13. § (1)-(2)[104]

Közgyógyellátás[105]

14. §  (1)-(2)[106]

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázat

15. §[107]

Eljárási rendelkezések az ellátások folyósítására

16. § (1) Ha e rendelet eltérő szabályt nem állapít meg, a támogatás iránti kérelmeket a Polgármesteri Hivatalban lehet előterjeszteni.

(2) A kérelemre induló eljárások során minden esetben szükséges igazolni – az erre rendszeresített formanyomtatványokon – a kérelmező és a vele közös háztartásban élő hozzátartozói személyi adatait, a családi viszonyaikat, jövedelmi helyzetét.

(3) A jövedelem igazolásának módja:

- önadózónál az adóbevallási ív másolatának csatolása,

 - munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelem és

táppénz esetén munkáltatói igazolás,

- a fizetett és kapott tartásdíjat jogerős bírói ítélet másolatával, ennek hiányában     egyezség

másolatával, utalt vagy postai úton küldött feladóvevénnyel,

- nyugdíjasnál, nyugdíjszerű ellátásban részesülő esetén nyugdíjszelvénnyel és a törzsszámot

igazoló okmánnyal,

- családi pótlékot a folyósító szerv igazolásával, társadalombiztosítási igazgatási szerv

szelvényével,

- önkormányzati és munkaügyi szervek által folyósított rendszeres pénzellátást, a megállapító

határozat másolatának csatolása,

- föld bérbeadásából származó jövedelemnél a kifizető igazolásával, vagy bérleti szerződés

másolatával,

- ösztöndíjat az intézmény igazolásával

(4) Az igazolható jövedelemmel nem rendelkezőnek büntetőjogi felelősségük tudatában kell nyilatkozniuk a jövedelmi helyzetükről.

(5) Hiányosan benyújtott kérelem esetében a kérelmezőt fel kell hívni a hiányzó adat pótlására. Amennyiben a kérelmező e felhívásnak 15 napon belül nem tesz eleget, a rendelkezésre álló adatok alapján kell a kérelmet elbírálni, vagy  az eljárást meg kell szüntetni.

(6) A jövedelem számításnál a rendeletbe foglalt kivételekkel az Sztv. 4. §-ában foglaltak szerint kell eljárni:

a) havonta rendszeresen mérhető jövedelem esetében  a kérelem  benyújtását megelőző hónap,

b) havi rendszerességgel nem mérhető jövedelmek esetében a kérelem benyújtását megelőző 1 év jövedelmét kell igazolni és figyelembe venni.

(7) Az Sztv. hatálya alá tartozó ellátások tekintetében a jövedelemnyilatkozatban foglaltak vitatása esetén az Sztv. 10. § (2) bekezdése szerint kell eljárni.

(8) Az ellátásban részesített köteles a jogosultságát érintő viszonyaiban bekövetkezett változást 15 napon bejelenteni a hivatalnak. A bejelentés elmulasztása esetén a megállapító kötelezi a jogtalanul felvett összeg visszafizetésére.

(9) Amennyiben  az  érdekeltnek  vagy  családtagjának  vállalkozásból   vagy vagyon-hasznosításból van jövedelme, illetve kétség merül fel a nyilatkozata valódisága tekintetében, a Polgármesteri Hivatal kérheti az APEH igazolását a jövedelemalap tisztázása érdekében.

(10) A pénzbeni megállapított szociális támogatásokat a Polgármesteri Hivatal folyósítja postai kifizetés vagy átutalás útján.

(11) Ha a szociális ellátás nem a teljes hónapra jár, az ellátás összegét a kérelem beadásának napjától kezdődően napra kell számítani.

Vegyes  rendelkezések

17. § (1) A rendeletben szereplő szociális ellátások igénybevételének feltétele, hogy a kérelmező minden tőle elvárhatót megtegyen annak érdekében, hogy szociális problémái részben vagy egészben megoldódjanak.

(2) Nem nyújtható szociális ellátás – Sztv.-ben meghatározott eseteket kivéve – annak a személynek, aki olyan ingó vagy ingatlan vagyonnal rendelkezik, melynek hasznosításából vagy értékesítéséből szociális gondjait maga is képes lenne megoldani.

Vagyon tekintetében a módosított 1993.évi III. tv.4.§ (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat kell figyelembe venni.

(3) A rendelet alkalmazása során az öregségi nyugdíj legkisebb összege változásának időpontjával változnak a szociális juttatások összegei és értékhatárai is.

Záró rendelkezések

18. § (1) E rendelet  kihirdetés napján lép hatályba, azzal, hogy hatályba lépés napján már benyújtott, de még el nem bírált kérelmek esetében is alkalmazni kell.

(2)       A rendelet 15. §-a 2009. augusztus 31-vel hatályát veszti. 

(3)       A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Jászdózsa Község Önkormányzatának  8/2007.(V. 25.) rendelete, a  17/2007.(IX. 14.)rendelete,

a  5/ 2008.(II. 15.)rendelet I. fejezetének alcíme  és 1-4 §-a, , valamint a 12/2008.(VI.27.) önkormányzati rendelet I fejezete  és  1-  3. §-a.

Dr. Szerencsés István sk.                                           Szabó Benedekné sk.

  polgármester                                                                         jegyző

Kihirdetés napja: 2009. február 13.

                                                                                                          Szabó Benedekné sk.                                                                                                                     jegyző

Egységes szerkezetbe foglalva 2017. 11. 28.

                                                                                                                      Botlik Tiborné

                                                                                                                             jegyző

Egységes szerkezet

JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Képviselő-testületének

4/2009. (II.13.) rendelete

a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott

szociális ellátásokról

Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése alapján, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 1993. évi III. törvényben (továbbiakban Sztv.) foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

I. fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet célja

1. §. E rendelet célja, hogy megállapítsa az önkormányzat által a helyi sajátosságoknak megfelelő, a szociális rászorultságtól függő, pénzben, valamint természetben biztosított szociális ellátások formáit, szervezeti kereteit, az eljárási és jogosultsági szabályokat, továbbá azok igénybe vételének és érvényesítésének módját, feltételeit és garanciáit.

A rendelet hatálya

2.§ (1) A rendelet hatálya kiterjed Jászdózsa község közigazgatási területén élő, az Sztv 3. §-ában megjelölt személyekre:

            a) az önkormányzat illetékességi területén élő magyar  állampolgárokra,

            b) bevándorlási engedéllyel rendelkező személyekre

            c) a letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre,

            d) a magyar hatóság által menekültként elismert  személyekre.

e) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás időpontjában  az Szmtv-ben meghatározottak szerint 3 hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyarország[108] területén gyakorolja és bejelentett lakóhellyel rendelkezik., valamint az  Sztv.  32/B § (1) bekezdésében  meghatározott időskorúak járadéka tekintetében a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló1408/71/EGK rendeletben  meghatározott jogosulti körbe tartozó személyekre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában  az Szmtv-ben meghatározottak szerint 3 hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyarország  területén gyakorolja, és bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

(2) Hatáskörre és illetékességre tekintet nélkül az arra rászorulónak átmeneti segélyt, étkezést, illetve szállást kell biztosítani, ha annak hiánya a rászorulónak az életét, testi épségét veszélyezteti. 

(3)[109]  E rendelet hatálya a (2) bekezdés tekintetében, az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően, kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országoknak a Magyarország[110] területén jogszerűen tartózkodó állampolgáraira is.

Hatásköri rendelkezések

3.§. (1) E rendeletet a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénnyel, valamint e törvény végrehajtására kiadott Kormány rendeletekkel együtt kell alkalmazni.

(2) A képviselőtestület az 1991.évi XX. törvényben, valamint az Sztv-ben megállapított népjóléti igazgatás feladataiból adódó hatásköröket a polgármesterre ruházza át.

(3)[111][112]    Jászdózsa község polgármestere átruházott hatáskörben az alábbi önkormányzati hatósági ügyekben dönt:

- települési támogatás (Sztv. 45. §),

(4)[113] A rendeletben foglalt települési támogatások megállapításánál a döntésre jogosult bármely jogosultsági feltételtől kivételes méltányosságból 20 %-al térhet el.

Jogosulatlanul igénybevett ellátás visszatérítése

4. §. (1) Az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybevevőt kötelezni kell a pénzbeni ellátás visszafizetésére, a természetben nyújtott ellátás esetén a dolog visszaszolgáltatására vagy a szolgáltatásnak megfelelő pénzegyenérték megfizetésére.

(2) Kérelemre a visszafizetésre részletfizetés is engedélyezhető, a részletfizetés időtartama nem haladhatja meg az egy évet.

Adatkezelés

5.§. (1) Az e rendeletben szabályozott szociális ellátásra való jogosultság megállapítása, az ellátás biztosítása, fenntartása, megszüntetése céljából nyilvántartást kell vezetni.

A nyilvántartás az Sztv. 18. §-ában meghatározott adatokat tartalmazza.

 (2) Adatok csak az Sztv. 19. §-ában meghatározott szervek megkeresésére szolgáltathatók.

II. fejezet

SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK

Támogatási formák

6. §.[114][115]  Az Sztv-ben meghatározott feltételek szerint az önkormányzat az alábbi pénzbeli és/vagy természetbeni szociális ellátásokat biztosítja.

- az Sztv. 45. §-ában meghatározott települési támogatást,

Rendszeres szociális segélyben részesülők

Együttműködésének eljárási szabályai[116]

7. § (1)-(6)[117]

Közfoglalkoztatásban történő részvétel mentesítési feltételei[118]

7/A §   (1)-(5)[119]

Az együttműködésre kijelölt szerv 

együttműködésének eljárási szabályai[120]

8. §. (1)-(2)[121]

Az együttműködési kötelezettség megszegése[122]

9. §  (1)[123]

Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, rendszeres szociális segélyben és lakásfenntartási támogatásban részesülők együttműködésének egyéb feltételei[124]

9/B §. (1)-(4)[125]

Lakásfenntartási támogatás[126]

10.§. (1)–(9)[127]

Települési támogatás[128]

11. §[129] (1) Jászdózsa község polgármestere e rendeletben meghatározott feltételek alapján települési támogatást nyújt.

(2) A lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez települési támogatás nyújtható annak a személynek:

a) akinek a  háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 250 %-át.

b)[130] a támogatás havi összege: 4.000,- Ft.

c) A kérelmezőt a havi rendszerességgel járó támogatás a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg

d) a támogatás időtartama: 1 év

(4)  A települési támogatás keretében kérelemre jövedelemvizsgálat nélkül temetéshez való  hozzájárulást  nyújt a  jászdózsai lakóhellyel rendelkező eltemettető személynek.

                          a)[131]  A temetési hozzájárulás  összege: 50.000,- Ft.

             b)  A temetési segély a halálesettől számított 1 hónapon belül igényelhető.”

  c)  A kérelmezőnek csatolni kell a temetés költségeiről kiállított számlát és  

        az elhunyt személy halotti anyakönyvi kivonatát.

(5) A   települési támogatás keretében természetbeni, tűzifa ellátás nyújtható annak a személynek:

a)[132] - akinek a háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj 300%-át, és akinek a lakásában legalább egy vegyes tüzelésre alkalmas berendezés van.

b) a tűzifa iránti kérelmet október 15-e és április 15-e között egy[133] alkalommal lehet igényelni.

c) a tűzifa egy alkalommal adható mennyisége: 4q

(6) A   települési támogatás keretében természetbeni, élelmiszer ellátás nyújtható annak a személynek  akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

(6/a)[134] A   települési támogatás keretében természetbeni, élelmiszer ellátás nyújtható jövedelemi viszonyok vizsgálata nélkül  annak az állandó lakóhellyel rendelkező és az önkormányzat hivatalos tudomása szerint rászoruló jászdózsai lakosnak, aki az betöltötte a 62. életévét   és egyedül élő. Továbbá, akik állandó lakóhellyel rendelkező jászdózsai lakosok és az önkormányzat hivatalos tudomása szerint rászoruló, mindketten 62 életéven felüli házastársak vagy tartós élettársi kapcsolatban élnek, de nincs a településen egyenes ági hozzátartozójuk.  A támogatás értékéről a képviselő-testület anyagi lehetőségeinek függvényében a mindenkori költségvetési rendeletében dönt. A támogatásra kérelmet a jogosultnak nem kell benyújtani. A csomag értéke nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori nyugdíjminimum összegét.

(7) Rendkívüli települési támogatásban  részesíthető kérelemre  az a személy, aki létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került,  valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzd.

(8) Rendkívüli  élethelyzetbe  került az a személy:

a) aki kórházi fekvőbeteg ellátásban részesült hosszabb ideig, vagy több alkalommal,

b) aki vagyonelleni bűncselekmény áldozata lett,

c) elemi kár áldozata lett,

d) váratlan haláleset következett be,

e) súlyos és tartós betegség lépett fel,

f) akinek gyógyszerkiadása a megélhetését veszélyezteti.

[135] g) sajátos nevelési igényű gyermekek intézményi térítési díjának terhe

(9) A (8) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a kérelemhez csatolni kell a kórházi kezelés időtartamáról szóló igazolást, a b) és c) pontban meghatározott esetben a rendőrség és tűzoltóság által kiállított okiratot a vagyonelleni bűncselekmény és elemi kár tényéről.

(10) A rendkívüli települési támogatás  jövedelemre való tekintet nélkül nyújtható, melynek összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. A[136] polgármester a rendkívüli települési támogatás összegének határától méltányosságból eltérhet, de a támogatás összege ez esetben sem haladhatja meg a 100.000 Ft-ot.

(11)  A (8) bekezdés szerinti esemény következtében benyújtott kérelmeket soron kívül el kell bírálni, és a megállapított segélyt haladéktalanul folyósítani kell.

              [137](12) Rendkívüli települési támogatás kizárólag eseti jelleggel nyújtható  természetbeni juttatásként a sajátos nevelésű igényű gyermekek intézményi térítési díjának átvállalására.

(13) Elsősorban azokat a gyermekeket, illetve családokat kell rendkívüli települési támogatásban részesíteni, akiknél alkalmanként többletkiadások jelentkeznek, különösen

a) a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartására és annak fogadására,

b) a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartására,

c) illetve a gyermek családba való visszakerüléséhez kapcsolódó kiadások elősegítésére. 

(14)[138] [139]A települési támogatás keretében természetbeni juttatásként az önkormányzat  jövedelem vizsgálat nélkül a  jászdózsai lakóhellyel rendelkező kérelmező ingatlana előtti úttestig terjedő zöldterület és a lakóház udvara karbantartásához (fűnyírás)  segítséget nyújt, azon idős, mozgásukban korlátozott, beteg vagy rendkívüli élethelyzetbe került emberek számára, akik ingatlanuk előtt a fűnyírással kapcsolatos feladatokat önerőből elvégezni nem tudják és a településen nem él olyan közeli hozzátartozójuk, aki a fűnyírást helyettük el tudná végezni. Bejelentéskor az igényre való jogosultságot a jegyző ellenőrzi. Jogosultság esetén az eljárás hivatalból is indítható. Támogatás nyújtható annak a személynek:

a)[140]

b) a fűnyírás iránti kérelmet április 15-e és szeptember 15-e között két alkalommal lehet igényelni.

c) a fűnyírás egy alkalommal adható mennyisége: kézi motoros          fűkaszával 3 óra, 6.000 Ft értékben

(d) A fűnyírásra való igényt a Polgármesteri Hivatalban kell írásban bejelenteni.

 (e) A kérelem elbírálásáról a polgármester dönt.

(15)[141] Az önkormányzat települési támogatás keretében természetbeni juttatásként a magas gyógyszerköltség viseléséhez támogatás nyújt annak a személynek:

a) akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

b) a támogatás összege negyedévente 5.000 Ft, 

c) a támogatás időtartama: 1 év,

              d) a támogatás összege negyedévente kerül a jogosult részére kiutalásra.

(16)[142] Az önkormányzat települési támogatás keretében természetbeni juttatásként a szennyvíz csatornahálózathoz való rákötéséhez támogatás nyújt annak a személynek:

a) akinek a  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200 %-át, egyedül élő esetében annak 250 %-át.

b) a támogatás összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét,

c) a támogatási összeg erejéig az önkormányzat elvégzi a rácsatlakozás földmunkálatait és biztosítja az anyagszükségletet,

              d) a kérelmet 2016. július 1-től 2016. december 31-ig egy alkalommal lehet igényelni, melynek elbírálásáról a polgármester dönt.

(17)[143] [144] [145] A település támogatás keretében jövedelemhatárra tekintet nélkül minden évben egy alkalommal  a   16 év alatti – Jászdózsán működő - bölcsödébe  - óvodába - általános iskolába járó   gyermek, valamint 62. év feletti állandó lakóhellyel és életvitelszerűen Jászdózsán  élő tartózkodási hellyel rendelkező jászdózsai lakosok karácsonyi támogatásban részesülnek élelmiszer csomag vagy utalvány formájában, amelynek értékéről a képviselő-testület anyagi lehetőségeinek függvényében a mindenkori költségvetési rendeletében vagy külön határozattal dönt. A karácsonyi támogatás iránti kérelmet a jogosultnak nem kell benyújtani.

(18)[146] Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő- testülete „A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról” szóló 5/2009.(II.13) önkormányzati rendelet 5. §-a szerint megállapított házi segítségnyújtás térítési díját jövedelemhatárra tekintet nélkül  települési támogatásként a jogosult részére biztosítja évente az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege erejéig.

„Szünidei gyermekétkeztetés”[147]

11/A §   (1) A település támogatás keretein belül természetbeni ellátásként az önkormányzat – a Gyvt. 21/C. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt gyermekeken kívül – szünidei (őszi, téli, tavaszi, nyári) gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést azon bölcsődei, óvodai és általános vagy középfokú iskolával tanulói jogviszonyban álló, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermek részére, aki a településen lakóhellyel, vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik és életvitelszerűen bejelentett tartózkodási helyen él, ingyenesen biztosítja.

(2) A szünidei étkeztetést az önkormányzat

a) a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott őszi, téli, tavaszi szünet, valamint ezen időtartamra eső, a bölcsődei, óvodai  ellátást nyújtó intézmény zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon;

b.) a nyári szünetben  a nyári szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon, valamint az ezen időtartamra eső, a bölcsődei, óvodai  ellátást nyújtó intézmény  zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon biztosítja.

(3) A nyári szünidei gyermekétkeztetés biztosításának időszaka a gyermek más településen történő táborozása vagy más okból való akadályoztatása esetén az adott gyermek tekintetében a (2) bekezdésben meghatározott időtartamnál rövidebb is lehet.

(4) A jegyző a nyári szünidei gyermekétkeztetés megkezdése előtt vizsgálja, hogy a szünidei gyermekétkeztetés megkezdésekor a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága az azt megállapító határozat alapján fennáll-e. Ha a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága a nyári szünidei gyermekétkeztetés megkezdését megelőző harmincadik napon fennállt, azt a nyári szünidei étkeztetés teljes ideje alatt fennállónak kell tekinteni. Amennyiben azt állapítja meg, hogy a gyermek nem jogosult a szünidei gyermekétkeztetésre, erről írásban értesíti a szünidei gyermekétkeztetést igénylő szülőt vagy más törvényes képviselőt.

(5) A szünidei gyermekétkeztetést igénylő szülő vagy más törvényes képviselő köteles 5 nappal korábban bejelenteni, ha a gyermek a szünidei étkeztetést a kérelemben foglaltaktól eltérően kívánja igénybe venni.

12.§     (1)-(4)[148]

13. § (1)-(2)[149]

Közgyógyellátás[150]

14. §  (1)-(2)[151]

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázat

15. §[152]

Eljárási rendelkezések az ellátások folyósítására

16. § (1) Ha e rendelet eltérő szabályt nem állapít meg, a támogatás iránti kérelmeket a Polgármesteri Hivatalban lehet előterjeszteni.

(2) A kérelemre induló eljárások során minden esetben szükséges igazolni – az erre rendszeresített formanyomtatványokon – a kérelmező és a vele közös háztartásban élő hozzátartozói személyi adatait, a családi viszonyaikat, jövedelmi helyzetét.

(3) A jövedelem igazolásának módja:

- önadózónál az adóbevallási ív másolatának csatolása,

 - munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelem és

táppénz esetén munkáltatói igazolás,

- a fizetett és kapott tartásdíjat jogerős bírói ítélet másolatával, ennek hiányában     egyezség

másolatával, utalt vagy postai úton küldött feladóvevénnyel,

- nyugdíjasnál, nyugdíjszerű ellátásban részesülő esetén nyugdíjszelvénnyel és a törzsszámot

igazoló okmánnyal,

- családi pótlékot a folyósító szerv igazolásával, társadalombiztosítási igazgatási szerv

szelvényével,

- önkormányzati és munkaügyi szervek által folyósított rendszeres pénzellátást, a megállapító

határozat másolatának csatolása,

- föld bérbeadásából származó jövedelemnél a kifizető igazolásával, vagy bérleti szerződés

másolatával,

- ösztöndíjat az intézmény igazolásával

(4) Az igazolható jövedelemmel nem rendelkezőnek büntetőjogi felelősségük tudatában kell nyilatkozniuk a jövedelmi helyzetükről.

(5) Hiányosan benyújtott kérelem esetében a kérelmezőt fel kell hívni a hiányzó adat pótlására. Amennyiben a kérelmező e felhívásnak 15 napon belül nem tesz eleget, a rendelkezésre álló adatok alapján kell a kérelmet elbírálni, vagy  az eljárást meg kell szüntetni.

(6) A jövedelem számításnál a rendeletbe foglalt kivételekkel az Sztv. 4. §-ában foglaltak szerint kell eljárni:

a) havonta rendszeresen mérhető jövedelem esetében  a kérelem  benyújtását megelőző hónap,

b) havi rendszerességgel nem mérhető jövedelmek esetében a kérelem benyújtását megelőző 1 év jövedelmét kell igazolni és figyelembe venni.

(7) Az Sztv. hatálya alá tartozó ellátások tekintetében a jövedelemnyilatkozatban foglaltak vitatása esetén az Sztv. 10. § (2) bekezdése szerint kell eljárni.

(8) Az ellátásban részesített köteles a jogosultságát érintő viszonyaiban bekövetkezett változást 15 napon bejelenteni a hivatalnak. A bejelentés elmulasztása esetén a megállapító kötelezi a jogtalanul felvett összeg visszafizetésére.

(9) Amennyiben  az  érdekeltnek  vagy  családtagjának  vállalkozásból   vagy vagyon-hasznosításból van jövedelme, illetve kétség merül fel a nyilatkozata valódisága tekintetében, a Polgármesteri Hivatal kérheti az APEH igazolását a jövedelemalap tisztázása érdekében.

(10) A pénzbeni megállapított szociális támogatásokat a Polgármesteri Hivatal folyósítja postai kifizetés vagy átutalás útján.

(11) Ha a szociális ellátás nem a teljes hónapra jár, az ellátás összegét a kérelem beadásának napjától kezdődően napra kell számítani.

Vegyes  rendelkezések

17. § (1) A rendeletben szereplő szociális ellátások igénybevételének feltétele, hogy a kérelmező minden tőle elvárhatót megtegyen annak érdekében, hogy szociális problémái részben vagy egészben megoldódjanak.

(2) Nem nyújtható szociális ellátás – Sztv.-ben meghatározott eseteket kivéve – annak a személynek, aki olyan ingó vagy ingatlan vagyonnal rendelkezik, melynek hasznosításából vagy értékesítéséből szociális gondjait maga is képes lenne megoldani.

Vagyon tekintetében a módosított 1993.évi III. tv.4.§ (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat kell figyelembe venni.

(3) A rendelet alkalmazása során az öregségi nyugdíj legkisebb összege változásának időpontjával változnak a szociális juttatások összegei és értékhatárai is.

Záró rendelkezések

18. § (1) E rendelet  kihirdetés napján lép hatályba, azzal, hogy hatályba lépés napján már benyújtott, de még el nem bírált kérelmek esetében is alkalmazni kell.

(2)       A rendelet 15. §-a 2009. augusztus 31-vel hatályát veszti. 

(3)       A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Jászdózsa Község Önkormányzatának  8/2007.(V. 25.) rendelete, a  17/2007.(IX. 14.)rendelete,

a  5/ 2008.(II. 15.)rendelet I. fejezetének alcíme  és 1-4 §-a, , valamint a 12/2008.(VI.27.) önkormányzati rendelet I fejezete  és  1-  3. §-a.

Dr. Szerencsés István sk.                                           Szabó Benedekné sk.

  polgármester                                                                         jegyző

Kihirdetés napja: 2009. február 13.

                                                                                                          Szabó Benedekné sk.                                                                                                                     jegyző

Egységes szerkezetbe foglalva 2018. szeptember 14.

                                                                                                                      Botlik Tiborné

                                                                                                                             jegyző

[1]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2012.(IV. 19. ) rendeletének 1. § (1) bekezdése. Hatályos 2012. április 20-tól.

[2]

  Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/202013.(IX. 11. ) rendeletének 1. §-a. Hatályos 2009. szeptember 11-től.

[3]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2012.(IV. 19. ) rendeletének 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2012. április 20-tól.

[4]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től.

[5]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2015. március 1.-től.

[6]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének 2. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től.

[7]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.) rendeletének 2.§.-a. Hatályos 2015. március 1.-től.

[8]

Hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.)  rendelet 4.§.-a. Hatálytalan 2015. március 1.-től.

[9]

[10]

[11]

[12]

[13]

[14]

[15]

[16]

[17]

[18]

[19]

[20]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.) rendeletének 3.§.-a. Hatályos 2015. március 1.-től.

[21]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének32. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től

[22]

[23]

[24]

[25]

[26]

Hatályon kívül helyezte 2009. augusztus 31-től  Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/2009.(IX. 11. ) rendeletének  18. §. (2) bekezdése.

[27]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2012.(IV. 19. ) rendeletének 1. § (1) bekezdése. Hatályos 2012. április 20-tól.

[28]

  Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/2009.(IX. 11. ) rendeletének 1. §-a. Hatályos 2009. szeptember 11-től.

[29]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2012.(IV. 19. ) rendeletének 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2012. április 20-tól.

[30]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től.

[31]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2015. március 1.-től.

[32]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének 2. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től.

[33]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.) rendeletének 2.§.-a. Hatályos 2015. március 1.-től.

[34]

Hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.)  rendelet 4.§.-a. Hatálytalan 2015. március 1.-től.

[35]

[36]

[37]

[38]

[39]

[40]

[41]

[42]

[43]

[44]

[45]

[46]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.) rendeletének 3.§.-a. Hatályos 2015. március 1.-től.

[47]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének32. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től

[48]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[49]

  Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/2016.(XI. 25.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2017. január 01-től.

[50]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 2 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[51]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 19/2016. (XII. 09.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2016. december 09-től.

[52]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2017. (II. 16.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2017. február 16-tól.

[53]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 7/2016.(V. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2016. május 13-tól.

[54]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 14/2017. (VIII. 25.) rendeletének 1. §-a.

Hatályos 2017. augusztus 25-től.

[55]

Hatályon kívül helyezte 2017. augusztus 25-től Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testület 14/2017. (VIII. 25.) rendeletének 2. §-a.

Hatálytalan 2017. augusztus 25-től.

[56]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 3 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[57]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 4 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[58]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 19/2016. (XII. 09.) rendeletének 2 §-a.  Hatályos 2016. december 09-től.

[59]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 17/2017. (XI. 24.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2017. november 24-től.

[60]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 19/2016. (XII. 09.) rendeletének 3 §-a.  Hatályos 2016. december 09-től.

[61]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 7/2016.(V. 13.) rendeletének 2 §-a.  Hatályos 2016. május 13-tól.

[62]

Hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.)  rendelet 4.§.-a. Hatálytalan 2015. március 1.-től.

[63]

[64]

[65]

[66]

Hatályon kívül helyezte 2009. augusztus 31-től  Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/2009.(IX. 11. ) rendeletének  18. §. (2) bekezdése.

[67]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2012.(IV. 19. ) rendeletének 1. § (1) bekezdése. Hatályos 2012. április 20-tól.

[68]

  Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/2009.(IX. 11. ) rendeletének 1. §-a. Hatályos 2009. szeptember 11-től.

[69]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2012.(IV. 19. ) rendeletének 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2012. április 20-tól.

[70]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től.

[71]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2015. március 1.-től.

[72]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének 2. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től.

[73]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.) rendeletének 2.§.-a. Hatályos 2015. március 1.-től.

[74]

Hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.)  rendelet 4.§.-a. Hatálytalan 2015. március 1.-től.

[75]

[76]

[77]

[78]

[79]

[80]

[81]

[82]

[83]

[84]

[85]

[86]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.) rendeletének 3.§.-a. Hatályos 2015. március 1.-től.

[87]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének32. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től

[88]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[89]

  Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/2016.(XI. 25.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2017. január 01-től.

[90]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 2 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[91]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 19/2016. (XII. 09.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2016. december 09-től.

[92]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2017. (II. 16.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2017. február 16-tól.

[93]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 7/2016.(V. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2016. május 13-tól.

[94]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 14/2017. (VIII. 25.) rendeletének 1. §-a.

Hatályos 2017. augusztus 25-től.

[95]

Hatályon kívül helyezte 2017. augusztus 25-től Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testület 14/2017. (VIII. 25.) rendeletének 2. §-a.

Hatálytalan 2017. augusztus 25-től.

[96]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 3 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[97]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 4 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[98]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 19/2016. (XII. 09.) rendeletének 2 §-a.  Hatályos 2016. december 09-től.

[99]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 17/2017. (XI. 24.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2017. november 24-től.

[100]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2017. (XI. 28.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2017. november 28-től.

[101]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 19/2016. (XII. 09.) rendeletének 3 §-a.  Hatályos 2016. december 09-től.

[102]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 7/2016.(V. 13.) rendeletének 2 §-a.  Hatályos 2016. május 13-tól.

[103]

Hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.)  rendelet 4.§.-a. Hatálytalan 2015. március 1.-től.

[104]

[105]

[106]

[107]

Hatályon kívül helyezte 2009. augusztus 31-től  Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/2009.(IX. 11. ) rendeletének  18. §. (2) bekezdése.

[108]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2012.(IV. 19. ) rendeletének 1. § (1) bekezdése. Hatályos 2012. április 20-tól.

[109]

  Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/2009.(IX. 11. ) rendeletének 1. §-a. Hatályos 2009. szeptember 11-től.

[110]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2012.(IV. 19. ) rendeletének 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2012. április 20-tól.

[111]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től.

[112]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2015. március 1.-től.

[113]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 20/2017. (XII. 15.) rendeletének 1.§-a.

Hatályos 2017. decembert 15-től.

[114]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének 2. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től.

[115]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.) rendeletének 2.§.-a. Hatályos 2015. március 1.-től.

[116]

Hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.)  rendelet 4.§.-a. Hatálytalan 2015. március 1.-től.

[117]

[118]

[119]

[120]

[121]

[122]

[123]

[124]

[125]

[126]

[127]

[128]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.) rendeletének 3.§.-a. Hatályos 2015. március 1.-től.

[129]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 15/2013.(XII. 13.) rendeletének32. §-a.  Hatályos 2014. január   1-től

[130]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[131]

  Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/2016.(XI. 25.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2017. január 01-től.

[132]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 20/2017. (XII. 15.) rendeletének 2. §-a.

Hatályos 2017. december 15-től.

[133]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 2 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[134]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 19/2016. (XII. 09.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2016. december 09-től.

[135]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2018. (IX. 14.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2018. szeptember 14-től.

[136]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2017. (II. 16.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2017. február 16-tól.

[137]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2018. (IX. 14.) rendeletének 2 §-a.  Hatályos 2018. szeptember 14-től.

[138]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 7/2016.(V. 13.) rendeletének 1. §-a.  Hatályos 2016. május 13-tól.

[139]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 14/2017. (VIII. 25.) rendeletének 1. §-a.

Hatályos 2017. augusztus 25-től.

[140]

Hatályon kívül helyezte 2017. augusztus 25-től Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testület 14/2017. (VIII. 25.) rendeletének 2. §-a.

Hatálytalan 2017. augusztus 25-től.

[141]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 3 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[142]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 8/2016.(VI. 24.) rendeletének 4 §-a.  Hatályos 2016. június 24-től.

[143]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 19/2016. (XII. 09.) rendeletének 2 §-a.  Hatályos 2016. december 09-től.

[144]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 17/2017. (XI. 24.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2017. november 24-től.

[145]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2017. (XI. 28.) rendeletének 1 §-a.  Hatályos 2017. november 28-től.

[146]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 19/2016. (XII. 09.) rendeletének 3 §-a.  Hatályos 2016. december 09-től.

[147]

Megállapította Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 7/2016.(V. 13.) rendeletének 2 §-a.  Hatályos 2016. május 13-tól.

[148]

Hatályon kívül helyezte Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testület 1/2015.(II.13.)  rendelet 4.§.-a. Hatálytalan 2015. március 1.-től.

[149]

[150]

[151]

[152]