Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014.(III.28.) önkormányzati rendelete

A háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, valamint az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályokról.

Hatályos: 2015. 05. 29

Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében biztosított jogkörében, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48.§ (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

  1. A rendelet célja és hatálya

1. §      A rendelet célja az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetésére vonatkozó olyan    szabályok megállapítása, melyek adott körülmények között a levegő tisztaságának    védelmét elvárható és betartható módon biztosítják, ezzel elősegítve a társadalmi           együttélés szabályainak betartását, egymás szükségtelen zavarásának csökkentését.

2. §      A rendelet hatálya Jászdózsa község közigazgatási területére terjed ki.

3. §      A rendelet hatálya minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre kiterjed.

4. §      A rendelet hatálya erdő területre nem terjed ki.

  1. Részletes rendelkezések

5. §     A háztartási tüzelőberendezések és azok tartozékainak rendeltetésszerű    használatáról, azok jogszabályban előírt időszakosan esedékes ellenőrzési, illetve         szükséges karbantartási munkáinak elvégeztetéséről a berendezés tulajdonosa vagy             jogszerű használója köteles gondoskodni, a légszennyező anyagok káros mértékű           kibocsátásának csökkentése illetve a biztonságos működés, működtetés érdekében.

6. §     (1) Hulladékok - így különösen háztartási, kommunális, ipari eredetű, veszélyes és           egyéb hulladékok, műanyag, gumi, vegyszer, festék - nyílt téri, illetőleg háztartási      tüzelőberendezésben történő égetése külterületen és belterületen is tilos.

(2) A háztartásban kis mennyiségben keletkező papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladék háztartási tüzelőberendezésben történő égetése külön engedély nélkül végezhető.

7. §      (1)  A kórokozóktól és kártevőktől mentes, egészséges kerti hulladék komposztálása javasolt.

(2) Bel- és külterületen az avar és a kerti hulladék (fű, kaszálék, falomb, fagally,  nyesedék, gyökérmaradvány, szár, levél és egyéb növényi maradványok) nyílt téri    égetése, csak   minden évben             október 1. napjától, a következő év április 30. napjáig terjedő időszakban (ünnep- és munkaszüneti napok kivételével) 10.00 és 18.00 óra közötti napszakban megengedett.

(3) Külterületen avart, kerti hulladékot (fű, kaszálék, falomb, fagally, nyesedék,  gyökérmaradvány, szár, levél és egyéb növényi maradványok) égetni csak megfelelően kialakított helyen, a         vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon,  a     lakókörnyezet lehető legkisebb zavarása, nagykorú,             cselekvőképes személy felügyelete, valamint a tűzvédelmi előírások          betartása mellett szabad.

(4) A füstképződés csökkentése érdekében az avart és a kerti hulladékot előzetesen szikkasztani, szárítani kell és az eltüzelés  csak folyamatosan kis adagokban történhet.

(5) Az (2)-(3) bekezdésekben szabályozott égetés nem végezhető az érintett területre érvényes elrendelt tűzgyújtási tilalom időtartama alatt.

(6) Tilos az avar és kerti hulladék égetése az (2) bekezdésben engedélyezett időszakon    kívül, valamint párás, ködös, esős időben, illetőleg erős szél esetén.

(7) Tilos égetni kisfeszültségű, középfeszültségű és nagyfeszültségű vezeték, valamint távközlési vezeték alatt.

8. §                  (1) A belterületi lakóházas ingatlanok kiskerti hulladékégetését kivéve az égetés helyét és annak megkezdésének idejét legalább 24 órával előtte be kell jelenteni az illetékes Jászberényi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságra az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

            Központi telefonszám: 06-57/412-388, Fax: 06-57/407497 e-mail:jaszbereny.kk@katved.gov.hu

(2) Az avart és a kerti hulladékot az ingatlan tulajdonosa, vagy a jogszerű használója égetheti ellenőrzött körülmények között. Az égetést jól kialakított tűzrakó helyen és telekhatáron belül szabad végezni oly módon, hogy az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hőhatása semmiben kárt ne okozzon. A tűz           helyszínének kiválasztásánál megfelelő védőtávolságot kell tartani, amely biztosítja, hogy a környezetére tűz és robbanásveszélyt ne jelentsen.

(3) A szabadban a tüzet és az üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, veszély esetén a tüzet azonnal el kell oltani.

            (4) A kerti hulladék égetését csak nagykorú, cselekvőképes személy végezheti, a             lakókörnyezet kismértékű zavarása mellett, a vonatkozó tűzvédelmi jogszabályok betartásával.

(5) Az égetés használatának helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell   készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.

(6) Az égetés befejeztével a tűz eloltásáról gondoskodni kell, a parázslást földtakarással, vízzel, egyéb arra alkalmas módon meg kell szüntetni. A tűz eloltását             illetve elalvásának ellenőrzését annak kell végeznie, aki az égetést folytatta.

9. §      Avart és kerti hulladékot közterületen égetni tilos.

3. Jogkövetkezmények

10. §    (1) Aki az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó előírásokat nem tartja be     hulladékgazdálkodási bírsággal sújtható.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bírság összegére a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései vonatkoznak.

4. Záró rendelkezések

11.§      Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

Jászdózsa, 2014. március 28.

          Dr. Szerencsés István                                                             Botlik Tiborné

                          polgármester                                                                           jegyző

A rendelet kihirdetésre került: 2014. március 28-án.

Botlik Tiborné

                       jegyző

9. §      (1) Avart és kerti hulladékot közterületen égetni tilos.

(2) Főzés és sütés céljából szabadtéren tüzet gyújtani és tüzelő berendezést használni csak szélmentes időben, a környezet zavarása nélkül lehet, és csak úgy, hogy az a környezetre tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen. [1]

(3) A szabadban tüzet és üzemeltetett tüzelő berendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, veszély esetén, vagy ha arra szükség nincsen, a tüzet azonnal el kell oltani.[2]

(4) A tüzelés és a tüzelő berendezés használatának helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.[3]

3. Jogkövetkezmények

10. §    (1) Aki az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó előírásokat nem tartja be     hulladékgazdálkodási bírsággal sújtható.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bírság összegére a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései vonatkoznak.

4. Záró rendelkezések

11.§      Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

Jászdózsa, 2014. március 28.

          Dr. Szerencsés István  sk.                                                      Botlik Tiborné sk.

                  polgármester                                                                           jegyző

A rendelet kihirdetésre került: 2014. március 28-án.

Botlik Tiborné sk.

 jegyző

[1]

Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (V.8). önk. rendeletének 1.§-ával megállapított szöveg. Hatályos 2015. május 29-től.

[2]

[3]